A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-28 / 121. szám
V// /' t 121. i//i ií, ifi. évfolyam. liliidld-lukutai : Barátok tere, Atheriaeum-épület földszint. Flfiíizoítisi rtij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli essti kiadás együtt: 5 hónepra ......... 6 frt — ki 6 hónapra ....... 12 » » Az esti kiadás postai különküldéseért felüdlfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor e hő első napjától számittatik Vö fr-fü /, X jr/ !r " ' ' - f ' • ' ? V*-* •?' / # Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Csütörtök, május 28 HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesetési iroda s Barátok tere, M ahenaeum-épllet 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény * szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetelen levelek csak ismert fezektől tagadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza illlttoETÉSlük szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatali)« fBarátai tare, Athenaeum-épület) küldendők .Előfizetésű felhívás: „A HON“ Xll dik évi folyamára. Előfizetési árak: SGTM ' '• '• '• • Yfl Egy hóra..........................2 frt |pp1“ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesüve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krikerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON" kiadóhivatala, Budapest, május 27. Ismét nemzetiségi kérdések. A magyar nemzet századokon keresztül békésen élt együtt az ország más nyelvű lajkóival. Első királya felfogása nyomán egyáltalában nem tartotta csapásnak, hogy az országnak nemcsak egy nyelve van; nemcsak, sőt egészen új rajokat is fogadott be több ízben az országba, mint a szászokat Ilik Gézi alatt, egy nagy tömeg románt Il-ik László idejében s a ráczok párszáz ezerét, kik a török nyomás elől menekültek hozzá. A következés nem mutatta ezt rész politikának, mert a szászokon kivül, kik, leszámítva a törököt, mindig az ország megtámadó ellenével szövetkeztek, a ráczokat, kik 1703 — 11-ben a Rákóczy-féle fölkeléssel szemben állottak, az ország minden lakója nyelvkülönbség nélkül mindig együtt küzdött és együtt érzett az anyanemzettel. Először 1848/9-ben történt, hogy ugyanakkor, midőn a magyar nemzet az ország minden lakója számára az emberi szabadság és egyenlőség legméltóbb vívmányait szerzé meg, az alig megingatott tótokon és ruthéneken kivül a többi összes más nyelvű polgárai e hazának a reactió szolgáivá szegődtek s mint a legvadabb ellenséggel állottak szemben a magyarral. A 49 után következett közös elnyomás úgy látszik ismét közelebb hozta a testvérnépek szíveit az anya-honhoz és nemzethez; hallani lehetett a megbánás hangjait és a csalódásét, mely míg azt hitte, hogy a magyar polgári szabadság romjain az ő napjuk jön fel: egyszerre arra ébred vala, hogy a nap fel sem jön többé; e helyett a szolgaság és elnyomás sötétsége terjed el egyaránt az elnyomók eszközei és az elnyomott áldozat felett. Szerencsés európai constellatiók nyomán a magyar nemzet újra visszaszerezte közjogai egy tetemes részét, és mit tett ekkor ? Fölhasználta-e előnyös helyzetét arra, hogy a 20 év előtt az ország közjogai s a nemzeti szabadság ellen felkelteken magát megboszulja, vagy azokat csak háttérbe is tolja ? ■ Ellenkezőleg, oly szabadelvű nemzetiségi törvényt alkotott, melyhez hasonlót Európa egyetlen állama sem képes felmutatni s melyben szokott nagylelkűségével újra önmagát rövidité meg; sőt többet tett, bebocsátá saját parlamentjébe a horvát nyelvet, melyet az ország polgárainak igen kis töredéke beszél s az illetőkön kivül ott senki meg nem ért, a mig a határőrséget, a katonai hatalom vaspálczája alól kiragadva a szabad és egyenjogú polgárok sorai közé vette fel. Évek hosszú során át úgy a törvényhozás, mint a kormány nyilt és őszinte szívvel várta e szívélyesen testvéries »adjon Istenre« a »fogadj Istent«; jogtalan és eszélytelen követelésekre, sőt illetlen alaki áthágásokra a parlament legmelegebben érző tagjai szemet hunytak s a hazafiság méltatlankodó érzetét magukban elfojtották. Mindez azért történt, m mert a kitöréseket legtöbben a régi oktalan!a viszálkodás utóhangjainak tartották, s azt hitte mindenki, hogy olajat nem öntvén a tűzre, ez utolsóknak vélt hullámcsapások lassan kint lesimulnak s avarva várt békés egyetértés elvégre helyreáll. Még ennél is több történt ; a nemzet legjelesebb előharczosai azonkívül, hogy a megtámadások visszatartó hangjait elnémiták, ott, ahol jogos igényeket láttak (mint közelebbről a közjegyzőség kérdésénél) maguk állottak fel a nemzetiségek méltányos igényeiknek védelmére. És mi történik mindezek után? Az erdélyi zászok egy alig pár százezernyi német népfaj,melynek, miután egy milliók és milliókból álló praedomináns anyanemzet virágzó irodalommal áll háta mögött, legkevesebb oka és joga van a nemzetiségi féltékenykedésre, s melyet e korig a magyar törvényhozás mindig több joggal és kiváltsággal halmozott el, mint magukat az anyanemzet polgárait: egy, még csak tervben létező hatósági kikerekítés czélzatáért, mely legroszabb esetben is sem kisebbé, sem nagyobbá nem teheti őket, egész Európát jajveszékelve és rágalmazva járják be szellemi, sőt anyagi segítséget és fegyvert követelve saját hazájuk ellen, amely őket századokon át megvédte, elkényezteti és felgazdagította. A románok egy másik matadora választó kerületét bejárva, kinyilatkoztatja, hogy ő mindig ellenére tört a magyar nemzetnek, mert meggyőződése, hogy ami a magyarnak rész, az jó a románokra nézve, és megfordítva. A felvidéki tót közép tanodák nagy részéről rég tudva van, hogy államellenes és testvérietlen irányban vezetik ifjúságukat ; most a kiküldött vizsgáló biztos is hasonlót nyilvánít, s bár szelíden fejezi ki magát, mégis megállapítja, hogy a tanodák szelleme ellenséges érzelmeket mutat fel az ország iránt. Végül a balázsfalvi román fiatalság magyarellenes demonstrátióival egyszerre veszszük a szerbek nemzetiségi lapjának a »Zasztavának« nyilatkozatát, mely a szerb nemzeti egyházi congressusnak már meghívójában is három iszonyú sötét foltot lát s ezek: hogy a congressus első feladatául a metropolita választás tűzetik ki; hogy a választásnak az eddigi módon kell történnie, még pedig harmadszor királyi biztos jelenlétében! Tszonyú idnvnmás és erőszakoskodás, mely egy egyházi gA.ülisnek. .határt szab, hogy szokma szerint politikai agitatiok színterévé ne váljék s az állami legfensőbb felügyeletet, melyet az ország minden felekezeténél jogában áll gyakorolni, náluk is érvényesíti. Ezek ellen jajdul fel a szerbek nagy prófétája, Miretics ur. Y .WtWJTL Mindezen agitatiókkal szemben egyszerűen és őszintén elmondjuk nézeteinket. Az ország kormánya szigorúan tartja és tartassa meg a törvényeket; legyen méltáyos azon igények és elnéző azon törekvések iránt, melyek nemzetiségi vagy felekezeti tekintetben méltányolhatók; de legyen határozottan szigorú mindazon agitatiók és mozgalmakkal szembe, melyek a magyar államot fenyegetik s a nemzetiségek közötti egyetért izgatásokkal támadják meg. Mondja ki őszintén és tetteiben is mossa meg, hogy sz. István koronája egyöntetű államot képez, mely az állameszmétől divergens irányokat nemcsak meg nem tűr,e azokat szigorúan meg is tudja torolni. Magyarországot sok csapás érte, de a legnagyobb ezek után az lenne, ha állami önérzetét nem tudná megtartani és megóvni. Meg kell értetni s ha kell éreztetni az ország minden egyes polgárával, hogy e földön csak úgy van számára hely, ha hazájátédes anyául tekinti s annak érdekeit és joggait nemcsak meg nem támadja, de megtartani és megóvni első kötelességei közé számítja. A simogatás és elpalástolás politikája csak férges gyümölcsöket termett s most vagy soha van ideje, hogy a semmi oldalról sem fenyegetett Magyar állam önmagában egységre jusson s egységének tekintélyt szerezzen. P. Szathmáry Károly. — A román vasúti csatlakozásra vonatkozólag az a hir, hogy újabb nehézségek merültek fel, melyek következtében a szerződés végleges megkötése egy időre még függőben maradhat. A magyar kormány tudvalevőleg azt az engedményt tette, hogy az orsovai csatlakozás két évvel előbb kiépítessék mint a tömösi, s csupán azt kötötte ki, hogy ha majd az onovai csatlakozáson kívül egy más csatlakozási pont is nyeretnék, erre nézve is érvényesek legyenek mindazon kedvezmények, melyeket netán az orsovai csatlakozásnak biztosítanának. Nehogy tehát az orsovai vonal előnyben legyen a tömösi felett, azt követelte a magyar kormány, hogy úgy az orsovai mint a tömösi csatlakozási vonalra nézve egyenlő díjszabályzat és más kedvezmények legyenek érvényben. A magyar kormány ezen kikötése ellenszenvre talált. Abban beavatkozást láttak a román vasúti politikába. Pedig ez a legkevesebb, mit az ismert körülmények között, midőn az osztrák államvasút tartja kezében a román vasúti üzletet, a hazai érdekek biztosítására a magyar kormánynak meg kellett tennie. — Délszláv izgatás. Ez elnevezés alatt traktálta a »Reform« Klaics és Monti dalmát képviselők zágrábi útját, akik Dalmácziának Horvát-Szlavonországhoz csatolása tárgyában tartandó értekezletekre utaztak a horvát fővárosba. A »Reform« úgy tüntette fel a dolgot, mintha ez által Horvát-Szlavonországnak szent István koronájától elszakítása, a resehszatbban képviselt tartományokhoz csatolása s kerülő után így a délszláv birodalom alapjának megalkotása czéloztatnék A Presse mai száma ugyanez útról tévén említést, egész megfordítva látja a dolgot s a dalmát képviselőknek azért tesz szemrehányást — a mert azok az őket hűségesen dédelgető Ausztriától elválni, s a monarchia másik feléhez csatlakozni akarnak. Melyik az igaz tényállás, nem tudjuk; annyit azonban tudunk, hogy azt nem a zágrábi konferenczián döntik el. — Azon diplomatiai leleplezések, melyet nem rég a bécsi »Presse« közzé tett s utána annak idejében mi is közöltünk, mint olvasóink bizonyára emlékezni fognak, nagy port vertek fel a diplomatia terén és közvetve oda vezettek, hogy Arnim gróf párisi német nagykövet elbocsáttatott hivatalából. A nevezett lap — mint mai számában olvassuk, sok faggatásnak, gyanúsításnak és interpellationak lett kitéve leleplezései miatt. Eddig hallgatott, de ma már szükségesnek látja a következő nyilatkozattal lépni a nyilvánosság elé : »A nemesi osztályhoz tartozó több személy jelent meg szerkesztőségünkben és egy berlini magas személyiség megbízásából arra kértek minket, hogy florenczi papírjaink forrását, keltét és szerzőjét neveznék meg. Sőt annyira mentek, hogy kérdőívet terjesztettek elénkbe, a legszigorúbb titoktartást ígérték, miután csak »egy ártatlanul vádolt egyéniség igazolásáról van szó,« végül e titoktartásért nekünk »cautiot« ajánlottak, melynek összege, mellékesen megjegyezve, meglehetősen magas volt s egy kis családi birtokot képvisel. A »Presse« szerkesztőségének természetesen nem volt más válasza, mint az, hogy barátai és munkatársaival szemben becsületességére és lejalitására nézve nincs semmiféle ár.« Ezen esetet oly czélból teszi közzé a »Presse«, többé nála ily ügyben ne alkalmatlankodjanak, és hogy »az illetékes berlini köröknek legyen alkalmuk kijelenteni, ha vájjon az említett nemes urak csakugyan megbízásból akarták-e kisértetbe vinni egy független lap becsületességét.« A „HON“ TÁRCZÁJA. WALDFRIED. Regény. Irta Auerbach Berthold. Második kötet. — Harmadik könyv. (34. Folytatás.) HETEDIK FEJEZET. Az inas, kit Lajos magával hozott, lépett be és kérdé, vájjon a tiszteletes asszonynyal elmehet-e a templomba ? »Csak eredj« viszonzá Lajos, és némán köszöntve merev katonai fordulattal elhagyá az inas a szobát. Richárd kérdé, hová való ez ember; kiejtése éjszaki németet árul el. Lajos válaszolá: »Igen, mintaképe az éjszaknémet fegyelemnek és megbízhatóságnak.« Mikor megismertem, közel állt az elveszéshez, noha minden munkára kész volt. Szolgálatomba fogadtam, és amit rá bíztam, a természettörvényhez hasonló biztonsággal hajtá végre. Egy este magammal vivem és a városháza előtt, hol többekkel beszélnem kellett, mondom neki: Willem, itt várj be! Bemegyek, az értekezés hosszúra nyúlik, megfeledkezem Willemről és egy másik kapun kimegyek. Másnap reggel ismét a városházára megyek, ott áll Willem. »Mit csinálsz te itt?« kérdem. »Itt várok« mondá. Egész éjjel várt és még aznap is várt volna, ha véletlenül nem megyek arra. Ettől fogva a szolgának mindig »Itt várok« volt a neve. Jóleső együttlét volt ez, egyike azon óráknak, hol az ember nem kell föl szívesen helyéből, mert nem akar semmin változtatni, még az együttlét külső formáján sem. De nem soká tartott ez állapot. A lakatos neje eljött gyermekeivel, egy csupor szép mézet és gyöngyvirágból s ibolyából kötött friss bokrétát hoztak. Lajos intette a gyermekeket — két leány s egy fiú volt — hogy semmiesetre se tartsák magukat amerikaiaknak, mert ha Németországban valaki úgy dolgozik mint Amerikában, és annyira viheti itt dolgát. Az asszony azt mondá, hogy a közelebbi napokban valami szava lesz Lajossal, mert gyermekei gyámjának tekinti. Lajos megígérő, hogy nem sokára fölkeresi. Az elmenő új jövevényeknek adá a kilincset kezébe. Funk jött, nagy bölcsen előre engedte menni pompalovát, a Svájczi Zsírt, ki tájviseletét, a vörös mellényt ezüst pitykéivel, szélesen kitárta. Ez bikanyakával, a jó táplálástól fénylő arczával s vastag szempilláival, melyből megvetően tekintő kis szemek ríttak ki, fontoskodva lépett be. Őt követte a városka ügyvéde, ki csinos megjelenés volt, és tényleg nemesen érző ember is, de kinek az a rögzött eszméje, hogy a világot a káplárizmustól meg kell menteni. E kettő mögött, kikkel Funk megjelenhetett, ő maga jött. Négy év óta nem volt szobámban. A Svájczi Zsir vitte a szót és néhány derekas szóval üdvözölte Lajost. Mindenekelőtt is kerülte gőgös modorát, melylyel mindenkivel mint »kicsika emberkével« bánt. Lajosnak tiszteletet parancsoló tekintete nem engedte azt. Erre az ügyvéd kissé hosszabb ékes beszédet tartott; nekem Richárdot csöndre kelle intenem, mert ez súgta nekem: »És ez kora reggel történik! Üres palaczkok hallgatósága nélkül!« Funk csak némán nyújta kezét és jelentősen biczczentett fejével, mintha mondani akarná: tudod már, mit érzek. Martella bort és poharakat hozott, és nekem fájt, mint nézi őt Funk, ki pedig évek előtt a választók gyülekezetében őt oly gáládul lerántotta. Én Lajosnak nem szóltam a Funkkal történt viszályomról. Funk kérdést tett kivándorolt forradalmi társak egyikéről, másikáról. Lajos oly kiről nem tudott felvilágosítást adni, egyesekről jót, másokról szomorút jelentett. Lajos a kivándorlás ellen élénken szólt. Funknak e fordulat nem tetszett, de Lajosban elég erő volt, hogy a beszédet saját akarata szerint vezesse, és inkább az ügyvéd felé fordulva Németországnak, különösen a délnek, Amerikához való szoros és a családi tűzhelyig ható viszonyairól szólt. A kivándorlók első nemzedéke minden szükség s nyomor, és a nyelvnek ismeretlensége mellett is a benne rejlő akaraterőnél fogva nagyobb számban gazdagodik föl, és vív magának ki tiszteletet és becsülést, mint gyermekeik, a másik nemzedék, mely Amerikában születik. Statistikailag be van bizonyítva, hogy az első nemzedék, minden nyomora és csábíttatása mellett, sokkal kevesebb lakót juttat a fegyházba, mint a második nemzedék, ellenben a bevándorlók jó nagy százaléka a tébolydába kerül. Funk haragosan nézett és egy hajtásra kiürítette poharát. Nevetett ugyan, de nem jól érezte magát, mikor a Svajczi Zsir mondá: »No ládd. Mindig is mondom níked: Kicsika emberkik kivándorolhatnak. A ki igazándi ember« és ekkor hasát simogatta, »tudja az, hol van otthona.« »Azt hiszem, hogy te is az elámítottak egyike vagy« egészítő ki Lajos. »Te nem tudhatod, vagy legalább is nem biztosan, hogy Amerikában az új vasutak vállalkozói a vasút által átszelt terület betelepítése által a vasúti részvények rész árfolyamát akarják emelni, és hogy sokan meg vannak vesztegetve, kik ezt nem is tudják. Funk azt a tervét adta elő, hogy egy Lajos által meghatározott vasárnapon az egész vidék gyűljön össze az ő ünnepélyes üdvözlésére. A jelen pillanatban kétszeresen örvendenek neki, mert segíteni fogja őket a porosz kór elűzésében. »Te még mindig szereted a nagyhangú szavakat« viszonzó Lajos és hozzátéve : »mily különös, hogy a bécsi kongressus óta minden hazafi oly férfi után sóvárog, ki erős kézzel seszélyességgel kérlelhetlenül egymás mellé sorakoztassa Németországot, és miután az megvan, kövekkel hajigálják őt. »És tudod-e tanár, mi tetszik nekem leginkább Bismarkban?« mondá kapésan. »Hogy tudjam azt!« »E férfinak az a ritka szerencséje van, hogy neve hangszerintesen minden nyelvben egyformán ejtetik ki.« «Mi azt hittük, hogy a régi zsarnok-ellenséghez és republikánushoz jövünk« kiáltásunk. »Az vagyok még mindig« viszonzó Lajos. »Az a kérdés : köztársaság vagy monarchia kell-e, és olyan, mintha kérdeni akarnók : mi jobb ? a bus e vagy a tészta ? Attól függ, hogyan van elkészítve az étel, s hogyan emészt a gyomor. De ne vitázzunk most! Remélem, hogy még beszélünk erről nyugodtan.« »Mikorra határozod tehát a napot?« kérdésünk. Lajos kijelenté, hogy semmi ilyes hódolatot nem óhajt; csöndesen és egyenkint kíván az emberekkel s viszonyokkal megismerkedni. A templomba harangoztak s Funk kérdé : Csak talán elmégy a templomba is ? Talán vallásos is lettél ?« »Nem kérek a te káté-tanitásodból« viszonzá Lajos. »A bizony, megfeledkeztem« szóltunk, »ezredes urnak« kell téged ugye czimeznünk?« »Nem szükséges, bár az vagyok. A sorból kihiva neveztek ki annak, és életem legnagyobb büszkesége, hogy a háborúban a rabszolgaság kiirtására megtettem kötelességemet.« »Nem tudom, okosság vagy társa vagy ellenünk irányzott gőg volt-e, hogy a Svájczi-Zsir különös kedvet talált a hánytorgatásban. »Igen bizony, ezredes úr!« mondá ő, »mi egy új amerikai háborút nagyon is jó néven vennénk.« »Hogy érti ezt ?« »Nekünk hasznunk volt belőle.« »Nem értem.« A Svájczi-Zsir egy nagyot hörpentve mondá : »Atyja itt a gyanta-gyűjtésnek ellensége. De a kis gazdának a fenyők, melyeket gyantázás miatt meghasit, nagyon jó fejősek, és egy jó darab erdőt én is fejtem, mert amig a háború tartott, nem jött szurok Amerikából, és ekkora ment.« Richárd nem mulasztá mily csodálatosan függ össze látogatás, mely gyűlöletesnek látságosan végződött. . Funk társaival elment, és mikor Richárd távoztukkal annak ürességét akarta gúnyolni, válaszolá Lajos : »Tévedsz benne az rejlik benne, a mit mi mienknek az ára feles itt ismét kifejteni, minden a világon. A látszott, már most ha Amerikában »steam«-nek nevezünk, élénk kezdeményező.« Menyem Jankával a templomba ment és Ittvárok mögöttük haladt. Az éji őr jött, és Lajos őt megajándékozta. Azután kért Lajos, hogy menjek vele az antikszobába és ozt mondá : »Atyám! részedre semmit sem hoztam, de tudom, legnagyobb örömet a jótékonyság gyakorlása okoz neked, s igy tehát engedd meg, hogy ez összeget letehessem kezeidbe, hogy azt tetszésed szerint felhasználjad. Jól esik nekem, ha általad intézhetem. Minthogy anyám már nem él, téged kérlek föl. Nem tudom, vájjon ott a templomba áhitatosabb volt-e valamely szív, mint kettőnké itt. Az életben azonban semmi sem maradhat tiszta és zavartalan. Mikor délben épen az asztalhoz készültünk ülni, egy Wacker nevű elhanyagolt ember jött hozzánk a szomszédos völgyből. Lajosnak tanulótársa volt a műegyetemen, honnan korán kilépett, átvett egy sörfőződét, neki adta magát az ivásnak, elárverelték mindenét, és most korcsmáról korcsmára járt, hol naphosszat dadogó nyelvvel szitkozódott, aztán egy ideig aludt, meg ismét szitkozódott. Most is, hogy délben belépett, részeg volt. »Testvér!« kiáltá ő, »adj nekem egy darabot kaliforniai aranykincsedből! Vagy ha ez sok neked, egy évre ingyen ivást csinálj nekem ki a »Bárány«ban. Itt a kezem rá, ha egyszer ismét rákezdjük a verekedést — itt a kezem — ott leszek. Adj nekem felpénzt — garatra való pénzt!« Kezét Lajos felé nyujtá, de ez a magáét megtagadd. Láttam, hogy fölgerjedt. Tekintete elsurrant Farkas és neje fölött; Farkas csodálkozva bámult, hogy ily rongyos ember atyját »te«-nek szólítja. Wacker adományt kért, de Lajos ezt is megtagadás mondá : »Keress magadnak foglalkozást, akkor segítek rajtad, különben nem.« Wacker erre a legundokabb szavakban tért ki. Lajos minden szó nélkül mellén fogta, és kivezette. Még az utczáról is hallottuk szidalmait, aztán lement a hegynek. Lajos lénye aczélos volt, kemény és hideg, ijj A fővárosi kereskedelem emelése. (M.) Kereskedelmünk hanyatlásának locális okairól s az okok elhárításáról tegnap szólottam. Ismétlem itt, hogy legtöbbet tehtünk e téren az állad, ha arról gondoskodunk, hogy a kereskedelmi érdekek képviseletére hivatott szaktestületekben hazafias érzelmű, józan magyar gondolkozású egyének választatnak az ügyek élére. Miután az ipar és kereskedelmi kamarai új választás most van napirenden, e kívánságot nem ajánlhatjuk eléggé az érdekeltek figyelmébe. Sok jót tehetne továbbá a helyi bajok orvoslására maga a főváros hatósága mint ilyen. Az ennek kebeléből kiküldött enquet feladata, hogy kivitelre alkalmas javaslatokat készítsen a hanyatlás okainak megszüntetéséről és a kereskedelem emelésére. Hogy a bizottság e feladatának megfelelhessen, úgyszólván permanenssé kell válnia. Ily rendszeres működésre megkívántatnék, hogy a bizottság a kellő segédeszközökkel rendelkezzék, hogy a teendők sorrendjét s az ügykezelési szabályokat állapítsa meg s hogy prospectusát mielőbb tegye közzé, és hívja fel mindazokat, kik egy más kérdésben indokolt javaslatokat akarnak tenni, hogy azokat tárgyalás végett mielőbb tegyék át a bizottsághoz. Minthogy a főváros gazdasági és pénzügyi bizottsága adminisztratív természetű ügyekkel annyira el van foglalva, hogy ezek elintézése végett is igen sűrűn kénytelen ülésezni, e bizottságtól nem is lehet várni azt, hogy nagyobb szabású vagyis kereskedelmi reformkérdésekre terjeszsze ki figyelmét. Ez utóbbiakat tehát egytől egyig az enquéte elé tartozóknak tekinthetjük s azt hiszszük, az maga sem fog idegenkedni attól , hogy e reformkérdéseket felölelje. S ha már most felteszszük azt, hogy van a fővárosban egy oly közeg, mely a közgazdasági reformok előmunkálatait elkészíteni s a kivitelt szorgalmazni fogja, a tisztán locális vagyis a fővárosi domestica által orvosolható ügyekkel, melyek a kereskedelem hanyatlását okozzák, vagy másfelől az emelkedést elősegíthetik, nem is kell hogy tüzetesebben foglalkozzanak. Általánosságban csak azt jegyezzük meg, hogy a főváros ne tegyen semmi néven nevezendő luxus kiadást, mert deficittel gazdálkodik , ellenben használja fel az időt, hogy minden oly investitiot megtehessen, mely directe vagy indirecte közhasznú voltánál fogva a befektetett pénzt a kamatokkal együtt busásan megtéríti. Elsősorban az anyagi existentia, a fővárosi közbiztonság, közrendészet és közegészségügyi téren teljesítendő reformok és azoknak intézményei tartoznak ide; azután következnek a közlekedés és forgalom javítását, tökéletesítését célzó intézkedések. Mindezeknél az legyen a főtekintet, hogy Budapesten jól és olcsón lehessen élni, mert drága és rosz megélhetési viszonyok között a kereskedelem nem virágozhatik fel. Hol a járás-kelés s az áruk szállítása és raktározása más városokhoz képest hátrányban van, onnan a kereskedelem oda vonul, hol mindezen tekintetekben jobban és olcsóbban meglehet. Az élet javítását és olcsóbbá tételét célzó intézkedéseket a főváros maga megteheti. Sokat tehet a lakásviszonyok javítására, építtethet vásári csarnokokat, melyek által a főváros élelmezési viszonyai rendezve legyenek, készíttethet jobb csatornarendszert és a többi. De már a közlekedés és forgalmi intézmények létesítésénél Budapestnek, mint törvényható ágnak anyagi eszközei talán nem lesznek elegendők. Ez intézmények különben is nem csak a fővárosnak, hanem az egész országnak válnak hasznára. Ha a főváros emporiuma az ország kereskedelmének, akkor úgyszólván minden vidéknek felesleges terményei ide öszpontosíttatnak, hogy annál könnyebben feltalálhassák azon piacot, hol a termelőre nézve legelőnyösebben értékesíthetők. Az ily raktárak s az azokhoz vezető közlekedési intézetek tehát előnyére szolgálnak azon vidéki gazdának is, kinek búzája, bora, gyapja, vagy azon vidéki gyártelepnek, melynek czukor, szesz és a többi készítményei eme közraktárakban elhelyeztetnek s aztán illő áron eladatnak. Az ily közlekedési és forgalmi intézmények a dolog természete szerint az állam által is létesíthetők. Alig mondhatja valaki, hogy ily intézeteknek állami költségen létesítése a főváros dédelgetése. Hogy ez ideig nincsenek a fővárosban dockok, entrepols és a többi, e mulasztás súlyosabban hárul a kormányra mint a főváros képviselő testületére. Íme tehát látjuk azt, hogy a fővárosi kereskedelem hanyatlásának lehet és van is több oly oka, mely a kormányra, az államra vezethető vissza. Valamint a locális bajoknak és hiányoknak, úgy az államra tartozóknak is egész régióját lehetne felsorolnunk. De generalizálnunk kell azokat, hogy annál könnyebben felismerhessük a bajt és az elhárítására szolgáló eszközöket. A forgalom intézményei a személy-, áru-, és értékforgalmat illetik. Amennyiben a személyszállítás a fővárosban lakó közönség hasznára szolgál, ez lokális természetű, s az nem tartozik az államra. A főváros gondoskodhatik arról, hogy az ily járművek az igényeknek minden tekintetben megfelelhessenek. Mint magánvállalat elég jövedelmező az ily személyszállítás s a városnak nem kell egyebet tenni, mint a szabad versenynek tért nyitni, s azt okszerű intézkedések által akként szabályozni, hogy ily forgalmi eszközök tulajdonosai ne zsarolhassák a közönséget s hogy másrészről járművekben sehol ne legyen hiány. De a mennyiben a személyszállítás a vidékkel