A Hon, 1874. július (12. évfolyam, 148-174. szám)

1874-07-01 / 148. szám

e­delmes. Nem azért, mert kivihetetlensé­gét minden nap ad­vontos demonstrálja. A­mit egy idő óta azonban magyar ab­­solutismusról — s a ház egy közelebbi ülésén a baloldalnak egy jelentékeny szónoka is em­legette ezt — összeírnak az igen veszedelmes, mert a mérséklet köpenyébe, a helyzet szük­ségleteibe, a pillanat követelményeibe kapasz­kodni látszó idea. Hiszen nem kell más, csak a lázpontok­nak pillanatnyi megtévesztése, hogy nyolcz évi gazdálkodás bal következményei ne a je­len rendszernek, hanem átalán az alkotmá­nyos rendszernek rovassanak fel; s ismét nem kell más, csak a negatívról a positivitásra kö­vetkeztetés gyakran megengedett logikai fegy­vere, s a szarvas okoskodás záradékául ké­szen áll a politikai hitvallás, mely szerint, ha romba döntött az alkotmányos, megment az absolut, kormányzati rendszer. S nehogy valaki azt higyje, hogy falra festett kisértetek ellen szólok. A politikai rö­vid látás ás naiv optimismus, mely képes volt Kuhn bukásából a magyar befolyás bécsi erősbülését magyarázni ki, az bízvást követ­keztetheti azt is, hogy a közérzület a pusztu­lás azon állandóságának láttára, mely 1867 óta nyilatkozik, megkülönböztetéseket tesz pártkormány és kormányrendszer közt; de a­ki az eseményeknek nem csak felszínét nézi az bizonyára sajnosan fogja látni, hogy nyolcz év pusztító hatása egyebek közt fogott nálunk egy nagy, előbb sérthetlennek, meg­­rendithetlennek hitt eszmén az alkotmányos­ságba vetett hiten is. Meggyőződésem, hogy ez azoknak, kik Magyarországot — nem csak a kormány, de atalán a közvélemény élén — nyolc­ év óta vezetik, egyik legnagyobb bűne. Hisz nem ily csapásokat ért már meg hazánk. Még él a nemzedék, mely látta a 48—49-ki politika véres bukását; látta porrá zúzva intézőinek minden számítását; az országot átszolgáltatva a legvadabb önkény s a legzsarnokibb bosz­szuállás vérben fürdő szeszélyeinek; de azért a nemzet egy perezre sem idegenedett el az alkotmányosságtól, bár annak uralma alatt jutott a dolog oda, sőt annak visszatérésétől reményré nyert sebeinek orvoslását, az lett miatyánkja, imádsága, álma. S ha ma, mikor nemzeti bukásunk az ak­korival — hisz már azért is, mert maga­sabban álltunk, nagyobbat kelle buknunk — összehasonlíthatlan; s ha azért ma mégis a politikai ellanyhulás, a közélet erének alig lüktetése, a képviselőház nem respektálása, sőt magának az alkotmányos rendszernek semmibe vétele, a közvélemény elpalástolhat­­lan nézetei s érzületei közé tartoznak; minő eszmeirtónak, minő nemzetrontónak s minő, hogy úgy mondjam, az erkölcsöket, a férfias hitet aláaknázónak kellett lenni az eddigi uralomnak, mely ide vezetett, s mely hogy nem fog vezetni még tovább, semmi garan­­cziáját nem látom! De a rekriminácziók alig használnak. A ténynyel magával kell számolni, mely a köz­vélemény e fordulásában nyilatkozik, s mely a legsajnosabb következményű lehet. Mert — s itt visszatérek ahoz, a­mit czikkem elején mondottam — a magyar ab­­solutismus gondolata nem egyéb, mint gyön­ge hitegetés, a reménykedés, az önáltatás egy legveszedelmesebb neme, mely az alkotmá­nyos utón való radikális megtérés hajlamát csökkenti azáltal, hogy egy ily radikális meg­térés nélkül egy­más után nincs számunkra üdvre, javulásra, nemzeti életre kilátás. Pedig nem nyújthat. A Szécsényi-imádás korszakában, figyelmen kívül hagyták e nagy férfiúnak egy igen jeles s rendkívül éleslátó mondását. S az a magyar abszolutizmus le­hetetlenségét dedukálja. Hiszen nemzeti ab­szolutizmus — hogy ott kezdjük a deduk­­cziót, a­hol végezni kellene — csak nemzeti uralkodó mellett lehetséges. Mátyás király ideje elmúlt, s Magyarország magyar lété­nek garancziáját egyedül s kizárólag csak al­kotmányában, s legyen ez alkotmány bármi rész, még is csak abban bírja. Azért a legnagyobb vétek minden szó itten, mely az alkotmányosság ellen világgá bocsáttatik. Midőn Magyarországon a hit ez iránt kivesz, Magyarország jövője iránt ve­szett ki a hit, mert ezután föld lehet ugyan még itt, de haza aligha. Nem az alkotmányosság, de az alkotmá­nyosság jelen formája juttatta ide első­sor­ban hazánkat, ide juttatták képtelen, önös, az eszmékért való lelkesülést, a demokratikus hitet nélkülöző férfiai. Ide az osztály uralom, mely jobban fölszinen van most, mint bár­mikor; ide a lelki s nemzeti bátorság hiánya. Ezek ellen kell fölébrednie a közvéle­ménynek, rögtön, s hatályosan; ezeket kell meg­semmisítenie, megérdemelt elkárhoztatás­­ban részesítenie s akkor az újabban felsar­ja­dzó alkotmányos élet bőven ki fogja pótol­ni azt, a­mit az eddigi rontott. Mert más nem pótolja ki; legkevésbé pedig az a non sens, a­mit úgy neveztek el, hogy ,,magyar abszolu­tizmus. Visi Imre. — A következő sorok felvételére kérettünk: Az »Egyetértésiben Mocsáry Lajosnak szom­baton czikke jelent meg, melyben az összeférhetet­lenségről szóló törvényjavaslat 4-dik §-áról írván, igénytelen személyemről így nyilatkozik: »Egy magát a közjogi ellenzékhez számító ifjú képviselő — kedvezünk a pályakezdő nevének azt indítványozta Kállay Ödön szerint »gavalléros« he­vében. . . .« Első után köpönyeg volna a­z elfogadása után fölötte vitatkozni, ezért polémiába én nem bo­csátkozom és megjegyzem csupán, hogy a gavallé­rok épen nem fizetési hajlamukról hiresek, m­íg a pontos készfizetés demokratikus erkölcs, hogy a ha­mis váltó és a fizetésről való megfeledkezés nem el­fogadható érvek, mert nem biztosítási foglalásról, hanem kielégítési végrehajtásról van szó, mivel a 4-dik §-ban a jogerőre emelkedett ítélet feltétele van kikötve. Ennyit a dologra. Mi a hetyke nevemnek kedvező hangot illeti, eddig föltettem, hogy Mocsáry, ki csak az imént lett egy oly párt tagja, melyben Magyarország önállósá­gán és függetlenségén kívül mindenben szabad a tréfa, s a­melyben a legellentétesebb nézetek harcza vívható, tisztelni tudja azon becsületes ellenvéle­ményt, melyet a megelőző napon az »Egyetértés« is annyira helyeselt, miszerint czikkét csak megjegy­zés mellett közölte, mit annál inkább feltehettem, mert Mocsáry nem is pályakezdő, hanem már pálya­­végző, hisz egy félkörbe jutott pálya végén áll. Ugron Gábor: Országgyűlési tudósítás. A főrendi­ház ülése jan. 30-kán. A főrendiház mai ülését azon vita tette érde­kessé, melyet a közjegyzőkről szóló tvjavaslat tár­gyalásánál dr. Keglevics Béla indított meg azon indítványával, hogy a közjegyzők által fogalmazandó oklevelek hivatalalos kiadása csakis magyar szövegű legyen. A­nélkül, hogy ezen indítvány gyakorlati érté­kére kiterjeszkednénk, mely a képviselőházban úgy is tüzetesen meg volt vitatva, nem tartóztathat­juk vissza magunkat egy pár általános megjegy­zéstől. Ezek egyike az, hogy csak örvendeni tudunk azon, midőn a főrendiház végre méltó tárgyat talált conservativismusára ; mert a magyar állam eszméjé­nek fentartása s a magyar nemzetiség érdekeinek óvása csakugyan oly tárgyak, melyek körül öröm­mel látjuk felsőházunk csoportosulását és lelkese­dését. Második megjegyzésünk a »nemzetiségek« ul­tráit illeti, kik ez egy példából megtanulhatnák hogy a tulságig feszített húr végre is elszakad­tultöltött pohár kiömlik. Különösen az erdélyi szá­szok ultráit érheti e vád, kik nem átallották e tör­vényjavaslatnál legtulzottabb követeléseiket, a nem­zet méltóságát sértő modorban napfényre hozni. íme a szerfeletti túlzások gyümölcse! Megkö­szönhetik a nemzetiségek e hívatlan apostoloknak Elnök: gr. Cziráky János ; jegyzők: dr. Nyáry Gyula, gr. Zichy Fer, Viktor. A kormány részéről jelen van: Bittő, Bartal, Pauler, Wenckheim b. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök­ jelenti, hogy a közoktatási miniszteri­­um megküldötte kiosztás végett 150 példányban a népoktatás ügyének 1872. évi állásáról készített je­lentését. Több tagnak szabadság adatik. Elnök bemutatja a bizottságok jelentését a nők teljeskorűságáról, a törvényhatóságoknak adandó ínséges kölcsönre szükséges 500.000 .frtnyi póthitel­ről és a budapesti egyetem sebészeti kóroda építéséről szóló törvényjavaslatok tárgyában. E tárgyak a már kitűzött törv­­javaslatok elin­tézése után fognak napirendre kerülni. A napirend folytán olvastatnak az országos statistika ügyének szervezéséről; a budapesti keres­kedelmi és váltótörvényszék kereskedelmi ülnökei számának szaporításáról; a hamis vagy vétkes gon­datlanságból származott bukás esetében követendő eljárásról; a bírói gyakorlati vizsgálatról szóló tör­vényjavaslatok, melyek észrevétel nélkül elfogad­tatnak. Olvastatik a királyi közjegyzőkről szóló tör­vényjavaslat. B. Nyáry Gyula kijelenti, hogy e törvényja­vaslatot általánosságban sem fogadhatja el, míg a miniszter a közjegyzői díjszabályzatot föl nem mu­tatja. Pauler Tivadar ig. ügyét felhozza, hogy a díjszabályzatot azért nem hozhatja most be, mert erre legalább 3 év előzetes tapasztalatai szüksége­sek. Addig csak ideiglenes szabályzatot kell kibo­­csátania. Kéri a törvényjavaslat elfogadását. Tomcsányi József. Elismeri, hogy a köz­­jegyzőség nálunk, különösen a fölhalmozódott bírói teendők miatt szükséges, de igen nagy aggodalma van az iránt, hogy oly hitelesítési teendők, mint pél­dául az »authenticus transitus«, melyet eddig csak conventek adhattak ki, egyetlen egy emberre bízatok. Ez aggodalma igazolására igen sok példát hoz fel, — idézve a törvény illető §-ait. Ezenkívül szembe száll a kamararendszerrel, valamint ennek szerinte túlzott befolyásával a kinevezéseket illetőleg. Pauler Tivadar ig. ügyér szerint a mai idők követelményeinek, a kereskedelmi és közlekedési vi­szonyoknak a régi hiteles helyek többé meg nem fe­­lelhetnek s ezen hiányon más országokban is a köz­jegyzői intézmény behozatala által segítettek. Hogy a közjegyzők hatásköre másként van körülírva, mint a hiteles helyeké, — ez épen nagyobb garantia meg­­nyerhetésére történt. A kamararendszer mindenütt fehozatott, hol a közjegyzőség, mert az nem egyéb, mint a közjegyzők testületé. A kamara nem jelölhet ki senkit, csak véleményt mond és az igazságügymi­niszter nevezi ki a közjegyzőket. Ő a felhozott el­­envetéseket nem ismeri el olyanoknak, melyek e törvény létrejöttét, illetőleg elfogadását gátolhatnák. Még K. Eötvös Dénes szólal föl a törvény elfo­gadása mellett, mire az általánosságban elfogad­­tatik. Következik a részletes tárgyalás, mely közben a közjegyzői okiratok hivatalos nyelvét meghatározó 7-ik §-nál felszólal : Gr. Keglevics Béla és egy módosítást ajánl e §-hoz. Módosítványa lényege — úgymond — abban áll, hogy ő nem úgy mint a tárgyalás alatt levő tör­­vényjavaslat e §-a intézkedik, hanem azzal ellenke­­zőleg úgy óhajtja, hogy minden okirat, a­mely a kir. jegyző által kiállíttatok, kizárólag magyar nyelven szerkesztessék. Ő nem zárja ki módosítványában azt, hogy egyéb más nyelven is nem volna kiállítható a kir. közjegyző által okmány, sőt kötelességének kell tartania az illető felek óhajtásának megfelelni, de az ily módon kiállított okmány soha sem fog bírni az eredeti hitelességgel, hanem mindig a hiteles má­solat jellegét hordhatja csak magán. Azon tanács­kozásokból, a­melyek ezen törvényjavaslat fölött a képviselőházban tartottak, azután mind­azon nézet­ből, a­melyek a sajtóban ez ügy fölött nyilvánultak, és azután legújabban a főrendek bizottságában az igazságügy miniszter által tett nyilatkozatokból is azon meggyőződést meríthette, hogy mindazon in­dokok, a­melyek felolvastattak arra nézve a törvény­­javaslat szövege szerint indokolt megszorítás bizo­nyos mértékben a magyar nyelvnek az ily okmányok kiállításánál, a felolvasott indokok döntő befolyást gyakorolhatnak sokak meggyőződésére, hogy azt el­fogadják , feltéve, hogy mindazok helyeslik azon irányt, a­mely irány vezette a törvényhozást akkor, a­midőn a nemzetiségek és azok nyelvének haszná­latára vonatkozó törvény, törvényhozásilag megálla­­píttatott. De ugyan ezekből azon ellenkező meggyő­ződést merítette, hogy ő rá nézve csak annyiban gyakorolhattak ezen felhozott indokok meggyőző erőt, a­mennyiben annyival inkább kötelességének érezte legalább megkísérteni módosítványa által azon helyet biztosítani a magyar nyelvnek, a­melyet e nyelv számára e hazában óhajt. Nem akarja ezzel azt állítani és azt mutatni ki, mintha az általa felemlített törvényben foglalt intéz­kedéseknek szükségszerűségét tagadná, vagy hogy kétségbe vonná a hozott törvénynek fenállását, de ta­gadni akarja azon következtetést, mintha az abban foglalt intézkedésekből az következnék, hogy vala­hányszor új törvényt hozunk, t. i. olyat mely csak távolról a nemzetiségi nyelvek használatával össze­köttetésben vannak, az folyton engedményeket is foglaljon magában. Sőt miután azt hiszi, hogy ez sem a nemzet sem a magyar állam érdekében nincs, nem is tartja a kormány és törvényhozás feladatának, hogy mindig, valahányszor új törvény hozatik, arra figyelemmel legyen és az irányban új engedmények tétessenek. Tudják azt, hogy a magyar törvényhozás a nemzetiségek nyelvhasználatában bőkezű volt, meg­engedte és biztosította nekik a törvényhatóságok körében, és bíróságok előtt saját nyelvek használa­tát, s nincs oly intézkedése e hazának, mely nyelvük és irodalmuk fejlesztését gátolná; mindazáltal tudjuk jól, hogy a folytonos kül és belföldi izgatások és agitatiók folytán, légió­s száma azon követelések­nek, melynek legerősebb oldala az, hogy soha ki nem elégíthetők, de ezek volta semmi esetre sem ok arra, hogy a nemzetiségeknek engedett kedvezmé­nyen kívül újabb engedményeket tenni korszerű, vagy kötelességszerű volna, mert azt hiszi, ezen agi­tatiók, bár nemzetiségi egyenjogúság s más efféle czímen indulnak meg, melyek azonban bátran utópi­áknak nevezhetők végczéljukban, ha figyelembe vesszük, könnyen felfedezhetjük azt, hogy ott, hol teljes biztonságban érzik magukat, mit neveznek végczéljuknak. Dáko-Otománia, Délszlávország s minden ehhez hasonló törekvéssek mindenütt a nem­zetiségi czímen indulnak meg, és mint végczél állít­tatnak elő. Ily tényekkel szemben leplezetlenül kimondja nézetét, hogy kívánsága az, hogy a­­javaslat alkotásá­nál szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, mi a magyar nyelvet illeti, s ne tanúsítsunk kaczérkodásnak ne­vezhető engedékenységet. Ily tényekkel szemben majdnem hajlandó azon kitűnő angol bölcsész néze­teit követni, ki azt mondá, h­ogy a törvényhozó leg­­bölcsebb factuma a törvény meghozatala, csak hogy az esetleg oly alakban is tör­ténhetik, hogy ezen bölcs tette egy régebben mivelt színtén bölcs tettnek meg­sértése, a­mennyiben ritkán lehet törvényt hozni a­nélkül, hogy ez­által egy régibb törvény hatályát ne veszítse. Ezt annak illustrá­ciójára hozza fel, hogy kívánatos lenne, ha egy oly erélyes belügyminisztert üdvözölhetnénk a miniszter székben, a­ki azon né­zetnek adna kifejezést, hogy elérkezett már az idő e hazában, egy jó nemzetiségi törvényt alkotni, mely ezen egyszerű szavakból állana, hogy a nemzetiségi törvényt el kell törülni.­­ Meglehet hogy in­dokolása és beterjesztendő módosítványa ellené­ben azt fogják felhozni, hogy nem szabadelvű, nem haladási lépés; megengedi, de kereken ki­mondja, hogy azzal nem törődik; ő részben ré­gen tisztában van magával az iránt, hogy e hazában két oly érdeket egymással s­zembe állítva: a haza és a szabadelvűség érdekét,­­ választásban tétovázni nem lehet, és sokkal inkább szegődőik a haza érde­kéhez, semhogy népszerűsé­g vágyból a szabadelvű­ség zászlaja alá visszavonj­a. Ő legalább ezt részé­ről tenni nem fogja, sőt azt hiszi, hogy épen a m­ért­ főrendeknek jutott a feladat, hogy a­­javaslatnak ezen nézete szerint hiányán segítsenek, mert legna­gyobb bizalma van a főrendekhez, hogy hasonlóké­pen oda állítva a kérdést, ők sem tétováznak, és ha a magyar nemzet érdeke forog kérdésben, elhatározá­suknál ez fog vezérfonalul szolgálni. Javaslata mindezen érvekből folyólag a követ­kező : A törvény 7. §-a közjegyzőt feljogosítja kine­­veztetése és kötelezi őt minden közjegyzői okiratot magyarul kiállítani. Köteles azt a magán fél kívánságára bármely más oly nyelven is eszközölni a mely nyelvnek leírá­sát kellően igazolta és a melynek használhatására az igazságügyminiszer felhatalmazását bírja. Az ily kiadvány, azonban nem eredeti okmány, hanem csakis hitelesen lefordított másolat és az ere­deti okirat minőségével nem bír. Tomcsányi József e módosítványt pártolja, mert a főrendiház legméltóbb hivatásának tartja, hogy a magyar állami létet minden erejével támo­gassa. Ő ugyan a nemzetiségi törvény meghozatala­kor sem élt azon illusióban, hogy a nemzetiségeket ki lehessen elégíteni, de azt hiszi, hogy az azóta tör­téntek ma már mindenkit meggyőznek az ellenkező­ről. Nem is hiszi, hogy egy rész­törvényt, mint a nem­zetiségi, ne lehetne a törvényhozásnak ép úgy mint mást megváltoztatni. Dr. Szapáry István is elfogadja a javaslatot annyival is inkább, mivel a felső bíróságokat nem lehet mindannyi hazai nyelv tudására kötelezni. Pauler Tivadar ig. ügyér. Állítja, hogy a köz­jegyzői törvényben mindaz megtörtént, mi a magyar államiságnak követelménye. A közjegyzőknek tud­­niok kel­l a magyar nyelvet s az okmányokban beve­zetés és záradék magyar. Ezen túl menni nézete sze­rint hiba lenne, mert magánjogot és törvényt sért. A nemzetiségi törvény lehet rész, de azt igy melles­leg nem lehet sem megváltoztatni, sem eltörölni. Ezután gyakorlati példákat hoz fel, melyek nézeteit igazolják. Szögyényi Marics László annyival inkább pártolja Keglevics módosítványát, mert ő már a nemzetiségi törvénynél is jelezte, hogy az a végső határ, s a közjogi bizottságban is hasonló indít­ványt tett. Tomcsányi József Pauler ellenvetésére azt jegyzi meg, hogy a törvény gondoskodik amúgy is, hogy a fordítmányok is közokmány erejével bírja­nak. Tehát a nem magyar nyelvűek joga is biztosít­va van. Hertelendy István hasonló értelemben nyi­latkozik. Pauler Tivadar ig. ügyér újból fölszólal, s azt állítja, hogy ha Keglevics módosítványa elfogadta­­tik, minden társulatnak és egyletnek jegyzőkönyvei csak magyarul lennének vezethetők (Ellenmondá­sok.) ha pedig fordítást kell hozzá mellékelni, akkor a fordításnak minden nehézségei fölmerülnek. Gróf Keglevich Béla ügy­esan meggyőződve, hogy a közjegyző állami személy, és hogy azon ok­irat, melyet ő szerkeszt, magyar nyelven szerkeszten­dő, és így azon argumentumok, hogy itten magán­ügyekről van szó, és hogy ez nem populáris, reá döntő befolyást nem gyakorolhat. Méltóztatott meg­említeni azon esetre, ha a közjegyző meghivatik, hogy valamely társulat jegyzőkönyvét hitelesítse, nem mondatik az sehol, hogy ő szerkeszsze a társu­lat jegyzőkönyvét, hanem csak arról van szó, hogy ő mint magyar kir. közjegyző, bizonyítványt állítson ki arról, hogy az a jegyzőkönyv hiteles és igy csak ter­mészetszerűileg követeljük, hogy azt magyar nyelven eszközölje. Ezen meggyőződésétől őt mindazok, miket hallott és nem térítik és meg nem győzik az ellenke­zőről. Ő azt hiszi említette a bizottságban, hogy az egyenes orvosság abban rejlik, a­mit ő expediientiája is fölemlített, hogy ha a nemzetiségi törvény káros­nak bizonyul, változtassuk azt meg. Rég érzi ő azt, hogy káros, de nem rajta áll azt megváltoztatni, ha azonban azt várjuk, míg az initiatúra errre megtör­ténik, és addig az intézményeket úgy fogjuk alakí­tani, akkor örökös fog maradni legalább hosszú időkig e circulus vitiosus, melyet eddig is megbán­tunk ; megbánta volna ő excellentiája is, ha e rész­ben felelősségi érzete lehetne. Tudja, hogy e tör­vény az általános vélemény pressiója alatt készült, melyet nem helyeselhetne, mert majdnem 10 évi ta­pasztalás meggyőzött bennünket arról, hogy ezen a Magyarország rovására túlságos engedékenységgel eszközölt concessióknak semmiféle eredménye nem volt, és hogy ez a törvény valóban kárunkra szolgál, nem pedig hasznunkra, és hogy jövőre ilyet tennünk nem szabad.­­Általános helyeslés.) Ez meggyőződése és valahányszor alkalma lesz szólani, és ha szeren­csés lesz jövőre is a törvényhozásban részt venni, úgy tetteivel, mint nyilatkozataival mindig azon in­tézkedés mellé fog állani, a­mely ennek a törvénynek homlokegyenest ellenkezője. Azt megengedi és accep­­tálja, hogy az ily intézkedések keresztülvitele ná­lunk nehézségekbe ütközik, és hogy úgy a törvény­­hozás, mint az akkori kormány nem egészen hibás abban, hogy ily törvény hozatott, hogy az ezredéves államéletünkben gyökerező és abból fejlődött viszony nyomása alatt lett meghozva, hanem ebből nem kö­vetkezik meg az, hogy mikor az ember napról-napra meggyőződik ennek káros voltáról, incidentalizer ne óhajtson e bajon segíteni. Ez meggyőződése és azért ajánlja újból párto­lásra módosítványát. (Helyeslés.) A 9-ik §-nál a közjegyzők által nyújtandó biz­tosítékokra nézve a 3-as bizottság véleménye fogad­­tatik el, mely a 2000 frtot 3000-re fölemeltetni in­dítványozza. A többi §§-ok a 3-as bizottság csekély módosí­tásaival fogadtatnak el; a 6-dik, a 7-ik §-nál elfoga­dott módosítvány következtében kihagyatik. A következő §§ a 82-ikig változtatás nélkül fogadtatnak el. A 82-ik §-nál felszólal Pauler Tivadar ig. ügyér, jelezve, hogy e §-nál mely a végrendeletekről szól fordul elő az első akadály Keglevics módosítványával szemben, mi­után a végrendelet csak oly féltől fogadtatott el, ki az okirat nyelvén írni s olvasni tud s az okiratot saját­kezűig aláírta.« E végből jobbnak látná a §-st vissza­utasítani a bizottsághoz, hogy az az­ elfogadott indit­­ványnyal combinálja. Gr. Keglevich Béla azt hiszi, hogy a nehéz­séget könnyű elintézni, mert ez csak akkor jó elő, ha az illető már kész írott végrendeletet hoz. Ekkor az történhetnék, mi a zárt végrendelettel, hogy a jegy­ző a kiállított okmányhoz fűzi az eredetit. Ha szóval történik a végrendelet, megírja magyarul s a má­solatot mellékeli. Erre a szöveg elfogadtatik. A 83—184. §§. változatlanul fogadtatnak el. Ez utóbbi §-nál, mely a fegyelmi eljárást közjegyzői kamrára bízza, felszólal Tomcsányi József, hivatkozva azon hazai törvényekre, melyek az ellenőrzést minden hivatal körnél egy másikra bízzák, a következő módosít­ványt ajánlja. Mondassák ki a közjegyzőkre is, hogy bünfenyítő vizsgálat esetében a közjegyző is épen úgy, mint a többi tisztviselők, mindig felfüggesz­tendő. Pauler Tivadar ig. ügyér. Tomcsányi javasla­tát enyhébbnek találja a törvényjavaslatnál. Mert a törvényjavaslat azt mondja: »hogyha bűnvizsgálat in­­díttatik« ; a módosítvány pedig, »hogy ha az jogérvé­nyesen elrendeltetik«, tehát csak akkor, ha a köz­jegyző maga apellál a kir. táblához. Továbbá megjegyzi, hogy az, »ho­yha a fe­gyelmi bíróság aggályosnak találja« azért van szö­­vegezve, mert lehetnek oly esetek is, mikor nem találja a fegyelmi bíróság a felfüggesztést indokolt­nak, például párbaj, politikai vétség esetében. Tomcsányi József azt kérdi, hogy e kedvez­mény miért nem terjesztetik ki más községi és bírói hivatalnokokra is; e különbség indokoltságát nem látja be. Erre Tomcsányi javaslata elfogadtatik. A 185—209 .§-ok szó nélkül elfogadtatnak. A 210-ik §-nál dr. Sztáray Antal határoza­­tilag kimondani kéri, hogy a miniszer a közjegyzői díjszabályzatot illető törvényjavaslatot még ez ülés­szak folytán s a törvény életbeléptetése előtt beter­jessze. Pauler Tivadar ig. ügyét ismétli, hogy a díj­szabályzat csakis 3 évi tapasztalat után lesz megálla­pítható. Erre az indítvány elejtetik. A többi §§-ok vita nélkül elfogadtattak. Elnök holnapra a következő tvjavaslatokat tűzi ki: az ügyvédi rendtartásról szóló tjavaslatot, azután a nők nagykorúságáról és az ínséges kölcsön­ről és végre a klinikáról szóló tjavaslatokat. Ülés vége 3 órakor. Az újpesti zendülés végtárgyalása. — Hetedik nap. — Budapest, jan. 30. A mai tárgyalás ’/2 10-kor megkezdődvén ki­hallgattatok először Kaliczka Sándor 19 éves, katholikus, vasesztergályos. Vádoltatok izgatás láza­dás és szándékos kártétellel. A vádlott e vádakat tagadja, állítván, hogy egy korcsmából nézte a teme­tési menetet, s ehez csatlakozván, a biró háza előtt megállt, de ott is csak nézője az eseményeknek. Ta­gadja hogy a községháza előtt jelen lett volna annak rombolásánál, ő már csak a tűzoltókkal ment oda. Ehrenbeck, D­robin­a és Stieber ta­nuk a vádlottat nem ismerik, minthogy azonban a vádlott ügyében tanuul behívott két egyén nem je­lent meg a tárgyaláson, a kihallgattatása elnapol­tatok. Kasza János 20 éves kalapos segédnek ügye szintén elnapoltatok, miután a beidézett tanuk nem jelentek meg. Kovács János ügyében, mely szombatról mára halasztatott, kihallgattatok először A Vimpek Sándor tanú, ki azt állítja, hogy ő látta a vádlottat a községháza udvarán, és látta azt is a mint a vád­lott Mészáros pandúrt ütlegelte. Ali Gusztáv nem látta a vádlottat Mészáros mellett. Kuhn János tanú sem ismeri. Mészáros pandúr és neje hasonlókép nyilatkozik. Lőrik János 38 éves, napszámos. Vádolta­tok izgatással. A vádlott egyike volt azoknak, kik a koporsót vitték. Vádoltatok azzal, hogy ő volt az, ki a menetet a községháza felé vezette. Ezt ő tagadja, mi­után a koporsót vivőn nem is vezethette a népet. Ál­lítja, hogy ő nem kiabált semmit, sőt az egész után mindig Biró Józseffel, a másik koporsóvivővel bajló­dott, ez ugyanis mindig kiabált s ő nem győzte elég­gé csitítani. Lőrik Boris 21 éves, Ungar asztalosné, vá­doltatok lázadás, nyilvános erőszakoskodás és szán­dékos kártétellel. A vádlott elismeri, hogy egy követ a biró ablakába dobott. Azt állítja, hogy őt Mészá­ros pandúrné ösztönözte az ablak beütésére. Állítja hogy más adta a követ kezébe, melylyel a biró abla­kát beütötte. Mészárosné látta, hogy a vádlott maga szedte fel a követ és egész zsebbel volt nála. Tóth Julis: Vádoltatok lází­tással, nyilvános erőszakoskodással és szándékos kártétellel. A vádlott tagadja, hogy ő kiáltotta volna a községháza előtt hogy: »gyertek ki zsiványok, betyárok!« E két utóbbi vádlottal Wahner Ferencz tanú szembesittetvén állítja, mikép mind akettőt lát­ta a biró házára dobálni. Csatlós pandúr látta őket a község háza előtt, de nem tudja, dobáltak-e vagy sem. Lőrik Boris tagadja, hogy a községházánál jelen lett volna. A védő­ügyvéd azon indítványa, hogy Lörik Boris szabad­lábra helyeztessék, a törvé­szék által el­fogadtatik. Metzler Ferencz 32 éves, kőműves. Vádol­tatok lázadással, rablással, nyilvános erőszakosko­dással, és szándékos kártétellel. A vádlott elismeri, hogy jelen volt a község házánál. Mészáros pandúr ismeri a vádlottat és látta akkor, midőn őt a Kardos-udvarból kivezették. Vallja hogy Metzler őt nem bántotta, hanem az utcza közepén állván e sza­vakkal: »He! tu betyár!« utána rúgott. A védőügy­véd a Mészáros megveretésének idejére nézve alibit fog bizonyítani. Mészáros Ferencz vádlott beismeri, hogy a községházának ablakát beverte, de tagadja, hogy annak rombolásában részt vett volna. Alföldi József vádlott ügyében két új tanú hivatván be: Bognár László és jegyese, kikkel Al­földi védő­ügyvédje alibit bizonyit, Kardos asztalos azon vallomása ellenében, hogy Alföldi Mészáros pandúrt az ő udvarában bántalmazta. Tóth Mária 40 éves tóthi parasztnő, lázadás­sal vádoltatok. Tagadja mintha ő a községháza előtt azt kiáltotta volna: »gyertek zsiványok, betyárok, itt a pecsenyétek.« Ezt szemébe mondják neki Mészáros pandurné és Tóth Julis. Ez utóbbi azt is állítja, hogy Tóth Mária beütött egy ablakot a községhá­zán a kezével. Paulovics Pál 29 éves, katholikus, nőtlen, kocsis (Schwarz Jakabnál). Vádoltatok zendülés, lázadás, rablás, szándékos kártétellel és nyilvános erőszakoskodással. A vádlott elismeri, hogy Stern boltjánál egy kötés ostort levágott, de azon szándék­kal, hogy azt majd bedobja a boltba. A bolt ajtót kinyitotta, de csak azért, hogy szét ne verjék egé­szen, mert igen dörömböztek rajta. Tagadja, hogy jelen volt a Payer-kocsmánál, hogy Forster biztos üldözésében és a jegyzőilak rablásában részes volt. E vádakat Stieber Ede tanú igazaknak állítja. R­á­c­z és F­a­z­e­k­a­s tanúk csak azt bizonyítják, hogy a vád­lott az ostorokat a Stern boltja előtt levágta. Kar­dos tanú látta, hogy a vádlott egy csomag ruhát vitt az utczán és egy női legyezőt dobott az ő házá­nak kapuja elé. A vádlott tagadja e vádakat. Kardos Károly tanú vallomására megesketik. Érsek Antal vádolva van lázadással és rab­lással. A lázadás napján járkálván az utczán, valaki egy csomagot dobott a lábai elé, ezt ő haza vitte, s a benne volt két ezüst kanalat ágyába rejtette. Stie­ber tanú nem ismeri a vádlottat. P s­­­h a­f­f­e­r Ágoston: Vádoltatok lázítás és erőszakoskodással. Állítja, hogy a zendülés napján részeg volt, és így nem emlékszik semmire. Lehető­nek mondja, hogy kiabált és dobált a tömeggel együtt, de tagadja Stieber tanú azon állítását, mint­ha ő a pandúrt verte volna. Mészáros pandúr nem látta a vádlottat a lázadás napján, neje hason­lókép nyilatkozik, valamint Bebek Amália és A­­­t Gusztáv is. Piringer Péter vádoltatik lázadással, rab­­lással és nyilvános erőszakoskodással. A vádlott tagadja, hogy a városháza rombolásánál jelen lett volna. S m­e­­­k­ó pandúr nem ismeri a vádlottat. Csatlós azonban emlékszik, hogy ott látta a köz­ségháza udvarán. Csatlóson kívül minden tanú azt állítja, hogy nem látta Piringert a kérdéses napon. A tárgyalásnak 2 órakor vége szakittatott és holnap folytattani fog. KÜLÖNFÉLÉK. — Az orosz nagyfejedele­m bécsi fogadtatása szombaton d. u. 4 órakor nagy ünnepélyességgel ment végbe. Konstantin nagyfejede­lem Ferencz­ József császárt 25 éves uralkodása jubi­­laeuma alkalmából jött üdvözölni. A pályaudvar, melyben a császár a főherczegektől környezve vendé­gét várta, virágokkal volt díszítve s szőnyegekkel bo­rítva. A zenekar a vonat megérkezésekor az orosz hymnusz játszta, a jelenlevők sorakoztak , csupán az osztrák császár lépett a vágányig. Konstan­tin nagy­fejedelem, osztrák gyalogezredének ezre­desi egyenruhájában és a szent István-rend nagy­­keresztjével díszítve, gyorsan az udvari vagyon leg­alsóbb lépcsőjére lépett és azonnal el akarta hagyni a vonatot, mikor a császár előtt robogott el. A csá­szár kérte, hogy azt He­tenné s néhány lépéssel előre sietett. Az üdvözlés, midőn Konstantin nagy fejede­lem a kocsit elhagyta, nagyon szívélyes volt. A csá­szár háromszor ölelé s csókolá meg vendégét s örö­mének adott kifejezést, hogy itt láthatja, úgyszintén hálájának Sándor császár iránt. Konstantin nagyfe­jedelem lekötelezően felelt s ezután bemutatta kísé­retét, Baumgarten és Nemtsinoff főhadsegédeket, Bremsen gránátos ezredest kinek kezeiből a császár átvevé az írásbeli jelentést, melyet I. Mendel főhad­segédnek adott át, végül bemutatta Kirew hadsegédet és dr. Havrovíczot. A bemutatás után Konstantin nagyfejedelem, kit a császár vezetett, szemlét tartott a zászlóalj fölött s a császár bemutatta neki Ma­reidé táborszernagyot, Appel és Bibra altábornagyo­­kat, Konstantin nagyfejedelem gyalogezred ezrede­sét, a helytartót és Marx rendőrfőnököt. A nagy­­fejede­lem mindannyinnk kezet nyujtó s különösen ezredének ezredese irányában nagy barátságot tanú­sított. A császár erre magas vendégével Schön­­brunnba kocsizott, hová őket a főherczegek és a töb­bi kiséret követték.­­ A közczélokra szánt állam­sorsjáték ma d. u. 5 órakor végbement húzá­sán a főbb nyeremények a következő számokra estek: 100,000 forintot nyert 3,681 ; 20.000 forintot nyert 154,236 , 5000 frtot nyert 90,761, és 135,615.­­ Az újpesti zendülés végtár­gyalásán ma egy érdekes intermezzo adta elő magát. A tárgyalási elnök ugyanis, midőn úgy 11 órakor, 5 perczre felfüggesztette az ülést, e szünet alatt a vádlottak közt sajátságos mozgás volt észre­vehető, s a tömegből egyszerre csak egy sűrű fehér füst jelleg emelkedik fel, pokoli kénkőszaggal töltve be az egész termet. Senki sem tudta mire vélni a dolgot,­­ hirtelenében valami második Guy Jankest gyanítottak e »lázadók« közt, míg végre az elnök visszajővén a terembe, véget vetett a különféle bel­­sejtelmeknek. Az egyik vádlottnak ugyanis (valami Sztraka nevűnek) szeretője egy csomagot küldött be Czimek Wenczeltől egy másik vádlottól. A csomag­ban egy pakli gyufa is volt, mely véletlenül meggyu­­ladván, árulója jön a hű szivek közlekedésének. Most jön azonban a java: a szegény »postilion d'amour« bár­mennyire szabadkozott is, hogy »das Madl ist die Schuld« elítéltetett 24 órai böjttel szigorított sö­tét börtönre.

Next