A Hon, 1874. július (12. évfolyam, 148-174. szám)
1874-07-01 / 148. szám
edelmes. Nem azért, mert kivihetetlenségét minden nap advontos demonstrálja. Amit egy idő óta azonban magyar absolutismusról — s a ház egy közelebbi ülésén a baloldalnak egy jelentékeny szónoka is emlegette ezt — összeírnak az igen veszedelmes, mert a mérséklet köpenyébe, a helyzet szükségleteibe, a pillanat követelményeibe kapaszkodni látszó idea. Hiszen nem kell más, csak a lázpontoknak pillanatnyi megtévesztése, hogy nyolcz évi gazdálkodás bal következményei ne a jelen rendszernek, hanem átalán az alkotmányos rendszernek rovassanak fel; s ismét nem kell más, csak a negatívról a positivitásra következtetés gyakran megengedett logikai fegyvere, s a szarvas okoskodás záradékául készen áll a politikai hitvallás, mely szerint, ha romba döntött az alkotmányos, megment az absolut, kormányzati rendszer. S nehogy valaki azt higyje, hogy falra festett kisértetek ellen szólok. A politikai rövid látás ás naiv optimismus, mely képes volt Kuhn bukásából a magyar befolyás bécsi erősbülését magyarázni ki, az bízvást következtetheti azt is, hogy a közérzület a pusztulás azon állandóságának láttára, mely 1867 óta nyilatkozik, megkülönböztetéseket tesz pártkormány és kormányrendszer közt; de aki az eseményeknek nem csak felszínét nézi az bizonyára sajnosan fogja látni, hogy nyolcz év pusztító hatása egyebek közt fogott nálunk egy nagy, előbb sérthetlennek, megrendithetlennek hitt eszmén az alkotmányosságba vetett hiten is. Meggyőződésem, hogy ez azoknak, kik Magyarországot — nem csak a kormány, de atalán a közvélemény élén — nyolc év óta vezetik, egyik legnagyobb bűne. Hisz nem ily csapásokat ért már meg hazánk. Még él a nemzedék, mely látta a 48—49-ki politika véres bukását; látta porrá zúzva intézőinek minden számítását; az országot átszolgáltatva a legvadabb önkény s a legzsarnokibb boszszuállás vérben fürdő szeszélyeinek; de azért a nemzet egy perezre sem idegenedett el az alkotmányosságtól, bár annak uralma alatt jutott a dolog oda, sőt annak visszatérésétől reményré nyert sebeinek orvoslását, az lett miatyánkja, imádsága, álma. S ha ma, mikor nemzeti bukásunk az akkorival — hisz már azért is, mert magasabban álltunk, nagyobbat kelle buknunk — összehasonlíthatlan; s ha azért ma mégis a politikai ellanyhulás, a közélet erének alig lüktetése, a képviselőház nem respektálása, sőt magának az alkotmányos rendszernek semmibe vétele, a közvélemény elpalástolhatlan nézetei s érzületei közé tartoznak; minő eszmeirtónak, minő nemzetrontónak s minő, hogy úgy mondjam, az erkölcsöket, a férfias hitet aláaknázónak kellett lenni az eddigi uralomnak, mely ide vezetett, s mely hogy nem fog vezetni még tovább, semmi garancziáját nem látom! De a rekriminácziók alig használnak. A ténynyel magával kell számolni, mely a közvélemény e fordulásában nyilatkozik, s mely a legsajnosabb következményű lehet. Mert — s itt visszatérek ahoz, amit czikkem elején mondottam — a magyar absolutismus gondolata nem egyéb, mint gyönge hitegetés, a reménykedés, az önáltatás egy legveszedelmesebb neme, mely az alkotmányos utón való radikális megtérés hajlamát csökkenti azáltal, hogy egy ily radikális megtérés nélkül egymás után nincs számunkra üdvre, javulásra, nemzeti életre kilátás. Pedig nem nyújthat. A Szécsényi-imádás korszakában, figyelmen kívül hagyták e nagy férfiúnak egy igen jeles s rendkívül éleslátó mondását. S az a magyar abszolutizmus lehetetlenségét dedukálja. Hiszen nemzeti abszolutizmus — hogy ott kezdjük a dedukcziót, ahol végezni kellene — csak nemzeti uralkodó mellett lehetséges. Mátyás király ideje elmúlt, s Magyarország magyar létének garancziáját egyedül s kizárólag csak alkotmányában, s legyen ez alkotmány bármi rész, még is csak abban bírja. Azért a legnagyobb vétek minden szó itten, mely az alkotmányosság ellen világgá bocsáttatik. Midőn Magyarországon a hit ez iránt kivesz, Magyarország jövője iránt veszett ki a hit, mert ezután föld lehet ugyan még itt, de haza aligha. Nem az alkotmányosság, de az alkotmányosság jelen formája juttatta ide elsősorban hazánkat, ide juttatták képtelen, önös, az eszmékért való lelkesülést, a demokratikus hitet nélkülöző férfiai. Ide az osztály uralom, mely jobban fölszinen van most, mint bármikor; ide a lelki s nemzeti bátorság hiánya. Ezek ellen kell fölébrednie a közvéleménynek, rögtön, s hatályosan; ezeket kell megsemmisítenie, megérdemelt elkárhoztatásban részesítenie s akkor az újabban felsarjadzó alkotmányos élet bőven ki fogja pótolni azt, amit az eddigi rontott. Mert más nem pótolja ki; legkevésbé pedig az a non sens, amit úgy neveztek el, hogy ,,magyar abszolutizmus. Visi Imre. — A következő sorok felvételére kérettünk: Az »Egyetértésiben Mocsáry Lajosnak szombaton czikke jelent meg, melyben az összeférhetetlenségről szóló törvényjavaslat 4-dik §-áról írván, igénytelen személyemről így nyilatkozik: »Egy magát a közjogi ellenzékhez számító ifjú képviselő — kedvezünk a pályakezdő nevének azt indítványozta Kállay Ödön szerint »gavalléros« hevében. . . .« Első után köpönyeg volna az elfogadása után fölötte vitatkozni, ezért polémiába én nem bocsátkozom és megjegyzem csupán, hogy a gavallérok épen nem fizetési hajlamukról hiresek, míg a pontos készfizetés demokratikus erkölcs, hogy a hamis váltó és a fizetésről való megfeledkezés nem elfogadható érvek, mert nem biztosítási foglalásról, hanem kielégítési végrehajtásról van szó, mivel a 4-dik §-ban a jogerőre emelkedett ítélet feltétele van kikötve. Ennyit a dologra. Mi a hetyke nevemnek kedvező hangot illeti, eddig föltettem, hogy Mocsáry, ki csak az imént lett egy oly párt tagja, melyben Magyarország önállóságán és függetlenségén kívül mindenben szabad a tréfa, s amelyben a legellentétesebb nézetek harcza vívható, tisztelni tudja azon becsületes ellenvéleményt, melyet a megelőző napon az »Egyetértés« is annyira helyeselt, miszerint czikkét csak megjegyzés mellett közölte, mit annál inkább feltehettem, mert Mocsáry nem is pályakezdő, hanem már pályavégző, hisz egy félkörbe jutott pálya végén áll. Ugron Gábor: Országgyűlési tudósítás. A főrendiház ülése jan. 30-kán. A főrendiház mai ülését azon vita tette érdekessé, melyet a közjegyzőkről szóló tvjavaslat tárgyalásánál dr. Keglevics Béla indított meg azon indítványával, hogy a közjegyzők által fogalmazandó oklevelek hivatalalos kiadása csakis magyar szövegű legyen. Anélkül, hogy ezen indítvány gyakorlati értékére kiterjeszkednénk, mely a képviselőházban úgy is tüzetesen meg volt vitatva, nem tartóztathatjuk vissza magunkat egy pár általános megjegyzéstől. Ezek egyike az, hogy csak örvendeni tudunk azon, midőn a főrendiház végre méltó tárgyat talált conservativismusára ; mert a magyar állam eszméjének fentartása s a magyar nemzetiség érdekeinek óvása csakugyan oly tárgyak, melyek körül örömmel látjuk felsőházunk csoportosulását és lelkesedését. Második megjegyzésünk a »nemzetiségek« ultráit illeti, kik ez egy példából megtanulhatnák hogy a tulságig feszített húr végre is elszakadtultöltött pohár kiömlik. Különösen az erdélyi szászok ultráit érheti e vád, kik nem átallották e törvényjavaslatnál legtulzottabb követeléseiket, a nemzet méltóságát sértő modorban napfényre hozni. íme a szerfeletti túlzások gyümölcse! Megköszönhetik a nemzetiségek e hívatlan apostoloknak Elnök: gr. Cziráky János ; jegyzők: dr. Nyáry Gyula, gr. Zichy Fer, Viktor. A kormány részéről jelen van: Bittő, Bartal, Pauler, Wenckheim b. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy a közoktatási miniszterium megküldötte kiosztás végett 150 példányban a népoktatás ügyének 1872. évi állásáról készített jelentését. Több tagnak szabadság adatik. Elnök bemutatja a bizottságok jelentését a nők teljeskorűságáról, a törvényhatóságoknak adandó ínséges kölcsönre szükséges 500.000 .frtnyi póthitelről és a budapesti egyetem sebészeti kóroda építéséről szóló törvényjavaslatok tárgyában. E tárgyak a már kitűzött törvjavaslatok elintézése után fognak napirendre kerülni. A napirend folytán olvastatnak az országos statistika ügyének szervezéséről; a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszék kereskedelmi ülnökei számának szaporításáról; a hamis vagy vétkes gondatlanságból származott bukás esetében követendő eljárásról; a bírói gyakorlati vizsgálatról szóló törvényjavaslatok, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Olvastatik a királyi közjegyzőkről szóló törvényjavaslat. B. Nyáry Gyula kijelenti, hogy e törvényjavaslatot általánosságban sem fogadhatja el, míg a miniszter a közjegyzői díjszabályzatot föl nem mutatja. Pauler Tivadar ig. ügyét felhozza, hogy a díjszabályzatot azért nem hozhatja most be, mert erre legalább 3 év előzetes tapasztalatai szükségesek. Addig csak ideiglenes szabályzatot kell kibocsátania. Kéri a törvényjavaslat elfogadását. Tomcsányi József. Elismeri, hogy a közjegyzőség nálunk, különösen a fölhalmozódott bírói teendők miatt szükséges, de igen nagy aggodalma van az iránt, hogy oly hitelesítési teendők, mint például az »authenticus transitus«, melyet eddig csak conventek adhattak ki, egyetlen egy emberre bízatok. Ez aggodalma igazolására igen sok példát hoz fel, — idézve a törvény illető §-ait. Ezenkívül szembe száll a kamararendszerrel, valamint ennek szerinte túlzott befolyásával a kinevezéseket illetőleg. Pauler Tivadar ig. ügyér szerint a mai idők követelményeinek, a kereskedelmi és közlekedési viszonyoknak a régi hiteles helyek többé meg nem felelhetnek s ezen hiányon más országokban is a közjegyzői intézmény behozatala által segítettek. Hogy a közjegyzők hatásköre másként van körülírva, mint a hiteles helyeké, — ez épen nagyobb garantia megnyerhetésére történt. A kamararendszer mindenütt fehozatott, hol a közjegyzőség, mert az nem egyéb, mint a közjegyzők testületé. A kamara nem jelölhet ki senkit, csak véleményt mond és az igazságügyminiszter nevezi ki a közjegyzőket. Ő a felhozott elenvetéseket nem ismeri el olyanoknak, melyek e törvény létrejöttét, illetőleg elfogadását gátolhatnák. Még K. Eötvös Dénes szólal föl a törvény elfogadása mellett, mire az általánosságban elfogadtatik. Következik a részletes tárgyalás, mely közben a közjegyzői okiratok hivatalos nyelvét meghatározó 7-ik §-nál felszólal : Gr. Keglevics Béla és egy módosítást ajánl e §-hoz. Módosítványa lényege — úgymond — abban áll, hogy ő nem úgy mint a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat e §-a intézkedik, hanem azzal ellenkezőleg úgy óhajtja, hogy minden okirat, amely a kir. jegyző által kiállíttatok, kizárólag magyar nyelven szerkesztessék. Ő nem zárja ki módosítványában azt, hogy egyéb más nyelven is nem volna kiállítható a kir. közjegyző által okmány, sőt kötelességének kell tartania az illető felek óhajtásának megfelelni, de az ily módon kiállított okmány soha sem fog bírni az eredeti hitelességgel, hanem mindig a hiteles másolat jellegét hordhatja csak magán. Azon tanácskozásokból, amelyek ezen törvényjavaslat fölött a képviselőházban tartottak, azután mindazon nézetből, amelyek a sajtóban ez ügy fölött nyilvánultak, és azután legújabban a főrendek bizottságában az igazságügy miniszter által tett nyilatkozatokból is azon meggyőződést meríthette, hogy mindazon indokok, amelyek felolvastattak arra nézve a törvényjavaslat szövege szerint indokolt megszorítás bizonyos mértékben a magyar nyelvnek az ily okmányok kiállításánál, a felolvasott indokok döntő befolyást gyakorolhatnak sokak meggyőződésére, hogy azt elfogadják , feltéve, hogy mindazok helyeslik azon irányt, amely irány vezette a törvényhozást akkor, amidőn a nemzetiségek és azok nyelvének használatára vonatkozó törvény, törvényhozásilag megállapíttatott. De ugyan ezekből azon ellenkező meggyőződést merítette, hogy ő rá nézve csak annyiban gyakorolhattak ezen felhozott indokok meggyőző erőt, amennyiben annyival inkább kötelességének érezte legalább megkísérteni módosítványa által azon helyet biztosítani a magyar nyelvnek, amelyet e nyelv számára e hazában óhajt. Nem akarja ezzel azt állítani és azt mutatni ki, mintha az általa felemlített törvényben foglalt intézkedéseknek szükségszerűségét tagadná, vagy hogy kétségbe vonná a hozott törvénynek fenállását, de tagadni akarja azon következtetést, mintha az abban foglalt intézkedésekből az következnék, hogy valahányszor új törvényt hozunk, t. i. olyat mely csak távolról a nemzetiségi nyelvek használatával összeköttetésben vannak, az folyton engedményeket is foglaljon magában. Sőt miután azt hiszi, hogy ez sem a nemzet sem a magyar állam érdekében nincs, nem is tartja a kormány és törvényhozás feladatának, hogy mindig, valahányszor új törvény hozatik, arra figyelemmel legyen és az irányban új engedmények tétessenek. Tudják azt, hogy a magyar törvényhozás a nemzetiségek nyelvhasználatában bőkezű volt, megengedte és biztosította nekik a törvényhatóságok körében, és bíróságok előtt saját nyelvek használatát, s nincs oly intézkedése e hazának, mely nyelvük és irodalmuk fejlesztését gátolná; mindazáltal tudjuk jól, hogy a folytonos kül és belföldi izgatások és agitatiók folytán, légiós száma azon követeléseknek, melynek legerősebb oldala az, hogy soha ki nem elégíthetők, de ezek volta semmi esetre sem ok arra, hogy a nemzetiségeknek engedett kedvezményen kívül újabb engedményeket tenni korszerű, vagy kötelességszerű volna, mert azt hiszi, ezen agitatiók, bár nemzetiségi egyenjogúság s más efféle czímen indulnak meg, melyek azonban bátran utópiáknak nevezhetők végczéljukban, ha figyelembe vesszük, könnyen felfedezhetjük azt, hogy ott, hol teljes biztonságban érzik magukat, mit neveznek végczéljuknak. Dáko-Otománia, Délszlávország s minden ehhez hasonló törekvéssek mindenütt a nemzetiségi czímen indulnak meg, és mint végczél állíttatnak elő. Ily tényekkel szemben leplezetlenül kimondja nézetét, hogy kívánsága az, hogy ajavaslat alkotásánál szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, mi a magyar nyelvet illeti, s ne tanúsítsunk kaczérkodásnak nevezhető engedékenységet. Ily tényekkel szemben majdnem hajlandó azon kitűnő angol bölcsész nézeteit követni, ki azt mondá, hogy a törvényhozó legbölcsebb factuma a törvény meghozatala, csak hogy az esetleg oly alakban is történhetik, hogy ezen bölcs tette egy régebben mivelt színtén bölcs tettnek megsértése, amennyiben ritkán lehet törvényt hozni anélkül, hogy ezáltal egy régibb törvény hatályát ne veszítse. Ezt annak illustrációjára hozza fel, hogy kívánatos lenne, ha egy oly erélyes belügyminisztert üdvözölhetnénk a miniszter székben, aki azon nézetnek adna kifejezést, hogy elérkezett már az idő e hazában, egy jó nemzetiségi törvényt alkotni, mely ezen egyszerű szavakból állana, hogy a nemzetiségi törvényt el kell törülni. Meglehet hogy indokolása és beterjesztendő módosítványa ellenében azt fogják felhozni, hogy nem szabadelvű, nem haladási lépés; megengedi, de kereken kimondja, hogy azzal nem törődik; ő részben régen tisztában van magával az iránt, hogy e hazában két oly érdeket egymással szembe állítva: a haza és a szabadelvűség érdekét, választásban tétovázni nem lehet, és sokkal inkább szegődőik a haza érdekéhez, semhogy népszerűség vágyból a szabadelvűség zászlaja alá visszavonja. Ő legalább ezt részéről tenni nem fogja, sőt azt hiszi, hogy épen a mért főrendeknek jutott a feladat, hogy ajavaslatnak ezen nézete szerint hiányán segítsenek, mert legnagyobb bizalma van a főrendekhez, hogy hasonlóképen oda állítva a kérdést, ők sem tétováznak, és ha a magyar nemzet érdeke forog kérdésben, elhatározásuknál ez fog vezérfonalul szolgálni. Javaslata mindezen érvekből folyólag a következő : A törvény 7. §-a közjegyzőt feljogosítja kineveztetése és kötelezi őt minden közjegyzői okiratot magyarul kiállítani. Köteles azt a magán fél kívánságára bármely más oly nyelven is eszközölni a mely nyelvnek leírását kellően igazolta és a melynek használhatására az igazságügyminiszer felhatalmazását bírja. Az ily kiadvány, azonban nem eredeti okmány, hanem csakis hitelesen lefordított másolat és az eredeti okirat minőségével nem bír. Tomcsányi József e módosítványt pártolja, mert a főrendiház legméltóbb hivatásának tartja, hogy a magyar állami létet minden erejével támogassa. Ő ugyan a nemzetiségi törvény meghozatalakor sem élt azon illusióban, hogy a nemzetiségeket ki lehessen elégíteni, de azt hiszi, hogy az azóta történtek ma már mindenkit meggyőznek az ellenkezőről. Nem is hiszi, hogy egy résztörvényt, mint a nemzetiségi, ne lehetne a törvényhozásnak ép úgy mint mást megváltoztatni. Dr. Szapáry István is elfogadja a javaslatot annyival is inkább, mivel a felső bíróságokat nem lehet mindannyi hazai nyelv tudására kötelezni. Pauler Tivadar ig. ügyér. Állítja, hogy a közjegyzői törvényben mindaz megtörtént, mi a magyar államiságnak követelménye. A közjegyzőknek tudniok kell a magyar nyelvet s az okmányokban bevezetés és záradék magyar. Ezen túl menni nézete szerint hiba lenne, mert magánjogot és törvényt sért. A nemzetiségi törvény lehet rész, de azt igy mellesleg nem lehet sem megváltoztatni, sem eltörölni. Ezután gyakorlati példákat hoz fel, melyek nézeteit igazolják. Szögyényi Marics László annyival inkább pártolja Keglevics módosítványát, mert ő már a nemzetiségi törvénynél is jelezte, hogy az a végső határ, s a közjogi bizottságban is hasonló indítványt tett. Tomcsányi József Pauler ellenvetésére azt jegyzi meg, hogy a törvény gondoskodik amúgy is, hogy a fordítmányok is közokmány erejével bírjanak. Tehát a nem magyar nyelvűek joga is biztosítva van. Hertelendy István hasonló értelemben nyilatkozik. Pauler Tivadar ig. ügyér újból fölszólal, s azt állítja, hogy ha Keglevics módosítványa elfogadtatik, minden társulatnak és egyletnek jegyzőkönyvei csak magyarul lennének vezethetők (Ellenmondások.) ha pedig fordítást kell hozzá mellékelni, akkor a fordításnak minden nehézségei fölmerülnek. Gróf Keglevich Béla ügyesan meggyőződve, hogy a közjegyző állami személy, és hogy azon okirat, melyet ő szerkeszt, magyar nyelven szerkesztendő, és így azon argumentumok, hogy itten magánügyekről van szó, és hogy ez nem populáris, reá döntő befolyást nem gyakorolhat. Méltóztatott megemlíteni azon esetre, ha a közjegyző meghivatik, hogy valamely társulat jegyzőkönyvét hitelesítse, nem mondatik az sehol, hogy ő szerkeszsze a társulat jegyzőkönyvét, hanem csak arról van szó, hogy ő mint magyar kir. közjegyző, bizonyítványt állítson ki arról, hogy az a jegyzőkönyv hiteles és igy csak természetszerűileg követeljük, hogy azt magyar nyelven eszközölje. Ezen meggyőződésétől őt mindazok, miket hallott és nem térítik és meg nem győzik az ellenkezőről. Ő azt hiszi említette a bizottságban, hogy az egyenes orvosság abban rejlik, amit ő expediientiája is fölemlített, hogy ha a nemzetiségi törvény károsnak bizonyul, változtassuk azt meg. Rég érzi ő azt, hogy káros, de nem rajta áll azt megváltoztatni, ha azonban azt várjuk, míg az initiatúra errre megtörténik, és addig az intézményeket úgy fogjuk alakítani, akkor örökös fog maradni legalább hosszú időkig e circulus vitiosus, melyet eddig is megbántunk ; megbánta volna ő excellentiája is, ha e részben felelősségi érzete lehetne. Tudja, hogy e törvény az általános vélemény pressiója alatt készült, melyet nem helyeselhetne, mert majdnem 10 évi tapasztalás meggyőzött bennünket arról, hogy ezen a Magyarország rovására túlságos engedékenységgel eszközölt concessióknak semmiféle eredménye nem volt, és hogy ez a törvény valóban kárunkra szolgál, nem pedig hasznunkra, és hogy jövőre ilyet tennünk nem szabad.Általános helyeslés.) Ez meggyőződése és valahányszor alkalma lesz szólani, és ha szerencsés lesz jövőre is a törvényhozásban részt venni, úgy tetteivel, mint nyilatkozataival mindig azon intézkedés mellé fog állani, amely ennek a törvénynek homlokegyenest ellenkezője. Azt megengedi és acceptálja, hogy az ily intézkedések keresztülvitele nálunk nehézségekbe ütközik, és hogy úgy a törvényhozás, mint az akkori kormány nem egészen hibás abban, hogy ily törvény hozatott, hogy az ezredéves államéletünkben gyökerező és abból fejlődött viszony nyomása alatt lett meghozva, hanem ebből nem következik meg az, hogy mikor az ember napról-napra meggyőződik ennek káros voltáról, incidentalizer ne óhajtson e bajon segíteni. Ez meggyőződése és azért ajánlja újból pártolásra módosítványát. (Helyeslés.) A 9-ik §-nál a közjegyzők által nyújtandó biztosítékokra nézve a 3-as bizottság véleménye fogadtatik el, mely a 2000 frtot 3000-re fölemeltetni indítványozza. A többi §§-ok a 3-as bizottság csekély módosításaival fogadtatnak el; a 6-dik, a 7-ik §-nál elfogadott módosítvány következtében kihagyatik. A következő §§ a 82-ikig változtatás nélkül fogadtatnak el. A 82-ik §-nál felszólal Pauler Tivadar ig. ügyér, jelezve, hogy e §-nál mely a végrendeletekről szól fordul elő az első akadály Keglevics módosítványával szemben, miután a végrendelet csak oly féltől fogadtatott el, ki az okirat nyelvén írni s olvasni tud s az okiratot sajátkezűig aláírta.« E végből jobbnak látná a §-st visszautasítani a bizottsághoz, hogy az az elfogadott inditványnyal combinálja. Gr. Keglevich Béla azt hiszi, hogy a nehézséget könnyű elintézni, mert ez csak akkor jó elő, ha az illető már kész írott végrendeletet hoz. Ekkor az történhetnék, mi a zárt végrendelettel, hogy a jegyző a kiállított okmányhoz fűzi az eredetit. Ha szóval történik a végrendelet, megírja magyarul s a másolatot mellékeli. Erre a szöveg elfogadtatik. A 83—184. §§. változatlanul fogadtatnak el. Ez utóbbi §-nál, mely a fegyelmi eljárást közjegyzői kamrára bízza, felszólal Tomcsányi József, hivatkozva azon hazai törvényekre, melyek az ellenőrzést minden hivatal körnél egy másikra bízzák, a következő módosítványt ajánlja. Mondassák ki a közjegyzőkre is, hogy bünfenyítő vizsgálat esetében a közjegyző is épen úgy, mint a többi tisztviselők, mindig felfüggesztendő. Pauler Tivadar ig. ügyér. Tomcsányi javaslatát enyhébbnek találja a törvényjavaslatnál. Mert a törvényjavaslat azt mondja: »hogyha bűnvizsgálat indíttatik« ; a módosítvány pedig, »hogy ha az jogérvényesen elrendeltetik«, tehát csak akkor, ha a közjegyző maga apellál a kir. táblához. Továbbá megjegyzi, hogy az, »hoyha a fegyelmi bíróság aggályosnak találja« azért van szövegezve, mert lehetnek oly esetek is, mikor nem találja a fegyelmi bíróság a felfüggesztést indokoltnak, például párbaj, politikai vétség esetében. Tomcsányi József azt kérdi, hogy e kedvezmény miért nem terjesztetik ki más községi és bírói hivatalnokokra is; e különbség indokoltságát nem látja be. Erre Tomcsányi javaslata elfogadtatik. A 185—209 .§-ok szó nélkül elfogadtatnak. A 210-ik §-nál dr. Sztáray Antal határozatilag kimondani kéri, hogy a miniszer a közjegyzői díjszabályzatot illető törvényjavaslatot még ez ülésszak folytán s a törvény életbeléptetése előtt beterjessze. Pauler Tivadar ig. ügyét ismétli, hogy a díjszabályzat csakis 3 évi tapasztalat után lesz megállapítható. Erre az indítvány elejtetik. A többi §§-ok vita nélkül elfogadtattak. Elnök holnapra a következő tvjavaslatokat tűzi ki: az ügyvédi rendtartásról szóló tjavaslatot, azután a nők nagykorúságáról és az ínséges kölcsönről és végre a klinikáról szóló tjavaslatokat. Ülés vége 3 órakor. Az újpesti zendülés végtárgyalása. — Hetedik nap. — Budapest, jan. 30. A mai tárgyalás ’/2 10-kor megkezdődvén kihallgattatok először Kaliczka Sándor 19 éves, katholikus, vasesztergályos. Vádoltatok izgatás lázadás és szándékos kártétellel. A vádlott e vádakat tagadja, állítván, hogy egy korcsmából nézte a temetési menetet, s ehez csatlakozván, a biró háza előtt megállt, de ott is csak nézője az eseményeknek. Tagadja hogy a községháza előtt jelen lett volna annak rombolásánál, ő már csak a tűzoltókkal ment oda. Ehrenbeck, Drobina és Stieber tanuk a vádlottat nem ismerik, minthogy azonban a vádlott ügyében tanuul behívott két egyén nem jelent meg a tárgyaláson, a kihallgattatása elnapoltatok. Kasza János 20 éves kalapos segédnek ügye szintén elnapoltatok, miután a beidézett tanuk nem jelentek meg. Kovács János ügyében, mely szombatról mára halasztatott, kihallgattatok először A Vimpek Sándor tanú, ki azt állítja, hogy ő látta a vádlottat a községháza udvarán, és látta azt is a mint a vádlott Mészáros pandúrt ütlegelte. Ali Gusztáv nem látta a vádlottat Mészáros mellett. Kuhn János tanú sem ismeri. Mészáros pandúr és neje hasonlókép nyilatkozik. Lőrik János 38 éves, napszámos. Vádoltatok izgatással. A vádlott egyike volt azoknak, kik a koporsót vitték. Vádoltatok azzal, hogy ő volt az, ki a menetet a községháza felé vezette. Ezt ő tagadja, miután a koporsót vivőn nem is vezethette a népet. Állítja, hogy ő nem kiabált semmit, sőt az egész után mindig Biró Józseffel, a másik koporsóvivővel bajlódott, ez ugyanis mindig kiabált s ő nem győzte eléggé csitítani. Lőrik Boris 21 éves, Ungar asztalosné, vádoltatok lázadás, nyilvános erőszakoskodás és szándékos kártétellel. A vádlott elismeri, hogy egy követ a biró ablakába dobott. Azt állítja, hogy őt Mészáros pandúrné ösztönözte az ablak beütésére. Állítja hogy más adta a követ kezébe, melylyel a biró ablakát beütötte. Mészárosné látta, hogy a vádlott maga szedte fel a követ és egész zsebbel volt nála. Tóth Julis: Vádoltatok lázítással, nyilvános erőszakoskodással és szándékos kártétellel. A vádlott tagadja, hogy ő kiáltotta volna a községháza előtt hogy: »gyertek ki zsiványok, betyárok!« E két utóbbi vádlottal Wahner Ferencz tanú szembesittetvén állítja, mikép mind akettőt látta a biró házára dobálni. Csatlós pandúr látta őket a község háza előtt, de nem tudja, dobáltak-e vagy sem. Lőrik Boris tagadja, hogy a községházánál jelen lett volna. A védőügyvéd azon indítványa, hogy Lörik Boris szabadlábra helyeztessék, a törvészék által elfogadtatik. Metzler Ferencz 32 éves, kőműves. Vádoltatok lázadással, rablással, nyilvános erőszakoskodással, és szándékos kártétellel. A vádlott elismeri, hogy jelen volt a község házánál. Mészáros pandúr ismeri a vádlottat és látta akkor, midőn őt a Kardos-udvarból kivezették. Vallja hogy Metzler őt nem bántotta, hanem az utcza közepén állván e szavakkal: »He! tu betyár!« utána rúgott. A védőügyvéd a Mészáros megveretésének idejére nézve alibit fog bizonyítani. Mészáros Ferencz vádlott beismeri, hogy a községházának ablakát beverte, de tagadja, hogy annak rombolásában részt vett volna. Alföldi József vádlott ügyében két új tanú hivatván be: Bognár László és jegyese, kikkel Alföldi védőügyvédje alibit bizonyit, Kardos asztalos azon vallomása ellenében, hogy Alföldi Mészáros pandúrt az ő udvarában bántalmazta. Tóth Mária 40 éves tóthi parasztnő, lázadással vádoltatok. Tagadja mintha ő a községháza előtt azt kiáltotta volna: »gyertek zsiványok, betyárok, itt a pecsenyétek.« Ezt szemébe mondják neki Mészáros pandurné és Tóth Julis. Ez utóbbi azt is állítja, hogy Tóth Mária beütött egy ablakot a községházán a kezével. Paulovics Pál 29 éves, katholikus, nőtlen, kocsis (Schwarz Jakabnál). Vádoltatok zendülés, lázadás, rablás, szándékos kártétellel és nyilvános erőszakoskodással. A vádlott elismeri, hogy Stern boltjánál egy kötés ostort levágott, de azon szándékkal, hogy azt majd bedobja a boltba. A bolt ajtót kinyitotta, de csak azért, hogy szét ne verjék egészen, mert igen dörömböztek rajta. Tagadja, hogy jelen volt a Payer-kocsmánál, hogy Forster biztos üldözésében és a jegyzőilak rablásában részes volt. E vádakat Stieber Ede tanú igazaknak állítja. Rácz és Fazekas tanúk csak azt bizonyítják, hogy a vádlott az ostorokat a Stern boltja előtt levágta. Kardos tanú látta, hogy a vádlott egy csomag ruhát vitt az utczán és egy női legyezőt dobott az ő házának kapuja elé. A vádlott tagadja e vádakat. Kardos Károly tanú vallomására megesketik. Érsek Antal vádolva van lázadással és rablással. A lázadás napján járkálván az utczán, valaki egy csomagot dobott a lábai elé, ezt ő haza vitte, s a benne volt két ezüst kanalat ágyába rejtette. Stieber tanú nem ismeri a vádlottat. P sh affer Ágoston: Vádoltatok lázítás és erőszakoskodással. Állítja, hogy a zendülés napján részeg volt, és így nem emlékszik semmire. Lehetőnek mondja, hogy kiabált és dobált a tömeggel együtt, de tagadja Stieber tanú azon állítását, mintha ő a pandúrt verte volna. Mészáros pandúr nem látta a vádlottat a lázadás napján, neje hasonlókép nyilatkozik, valamint Bebek Amália és At Gusztáv is. Piringer Péter vádoltatik lázadással, rablással és nyilvános erőszakoskodással. A vádlott tagadja, hogy a városháza rombolásánál jelen lett volna. S mekó pandúr nem ismeri a vádlottat. Csatlós azonban emlékszik, hogy ott látta a községháza udvarán. Csatlóson kívül minden tanú azt állítja, hogy nem látta Piringert a kérdéses napon. A tárgyalásnak 2 órakor vége szakittatott és holnap folytattani fog. KÜLÖNFÉLÉK. — Az orosz nagyfejedelem bécsi fogadtatása szombaton d. u. 4 órakor nagy ünnepélyességgel ment végbe. Konstantin nagyfejedelem Ferencz József császárt 25 éves uralkodása jubilaeuma alkalmából jött üdvözölni. A pályaudvar, melyben a császár a főherczegektől környezve vendégét várta, virágokkal volt díszítve s szőnyegekkel borítva. A zenekar a vonat megérkezésekor az orosz hymnusz játszta, a jelenlevők sorakoztak , csupán az osztrák császár lépett a vágányig. Konstantin nagyfejedelem, osztrák gyalogezredének ezredesi egyenruhájában és a szent István-rend nagykeresztjével díszítve, gyorsan az udvari vagyon legalsóbb lépcsőjére lépett és azonnal el akarta hagyni a vonatot, mikor a császár előtt robogott el. A császár kérte, hogy azt Hetenné s néhány lépéssel előre sietett. Az üdvözlés, midőn Konstantin nagy fejedelem a kocsit elhagyta, nagyon szívélyes volt. A császár háromszor ölelé s csókolá meg vendégét s örömének adott kifejezést, hogy itt láthatja, úgyszintén hálájának Sándor császár iránt. Konstantin nagyfejedelem lekötelezően felelt s ezután bemutatta kíséretét, Baumgarten és Nemtsinoff főhadsegédeket, Bremsen gránátos ezredest kinek kezeiből a császár átvevé az írásbeli jelentést, melyet I. Mendel főhadsegédnek adott át, végül bemutatta Kirew hadsegédet és dr. Havrovíczot. A bemutatás után Konstantin nagyfejedelem, kit a császár vezetett, szemlét tartott a zászlóalj fölött s a császár bemutatta neki Mareidé táborszernagyot, Appel és Bibra altábornagyokat, Konstantin nagyfejedelem gyalogezred ezredesét, a helytartót és Marx rendőrfőnököt. A nagyfejedelem mindannyinnk kezet nyujtó s különösen ezredének ezredese irányában nagy barátságot tanúsított. A császár erre magas vendégével Schönbrunnba kocsizott, hová őket a főherczegek és a többi kiséret követték. A közczélokra szánt államsorsjáték ma d. u. 5 órakor végbement húzásán a főbb nyeremények a következő számokra estek: 100,000 forintot nyert 3,681 ; 20.000 forintot nyert 154,236 , 5000 frtot nyert 90,761, és 135,615. Az újpesti zendülés végtárgyalásán ma egy érdekes intermezzo adta elő magát. A tárgyalási elnök ugyanis, midőn úgy 11 órakor, 5 perczre felfüggesztette az ülést, e szünet alatt a vádlottak közt sajátságos mozgás volt észrevehető, s a tömegből egyszerre csak egy sűrű fehér füst jelleg emelkedik fel, pokoli kénkőszaggal töltve be az egész termet. Senki sem tudta mire vélni a dolgot, hirtelenében valami második Guy Jankest gyanítottak e »lázadók« közt, míg végre az elnök visszajővén a terembe, véget vetett a különféle belsejtelmeknek. Az egyik vádlottnak ugyanis (valami Sztraka nevűnek) szeretője egy csomagot küldött be Czimek Wenczeltől egy másik vádlottól. A csomagban egy pakli gyufa is volt, mely véletlenül meggyuladván, árulója jön a hű szivek közlekedésének. Most jön azonban a java: a szegény »postilion d'amour« bármennyire szabadkozott is, hogy »das Madl ist die Schuld« elítéltetett 24 órai böjttel szigorított sötét börtönre.