A Hon, 1874. július (12. évfolyam, 148-174. szám)

1874-07-15 / 160. szám

160. szám. XII. évfolyam. flogfoli kiadás. Budapest, 1874. Szerda, július 15. Jüadó-hivatali Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Portic küldve, vagy Budapesten házhor hordva reggeli és sti kiadás együtt: 5 hónapra........................................6 frt — ír. 6 hónapra....................................... . * — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . i » — » Az előfizetés az év ^folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. smerkesdési iroda Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEM szintúgy mint előfizetések a roadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum épület) küldendők. Előfizetési felhívás A NIO IV X XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: 12 fr 6 fr 2 fr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetőért postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenetesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czma alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Budapest, julius 14. Ghyczy a vasuti kérdésről. Grhyczy mai beszéde, melylyel a vasúti szerződést védelmezi, különös figyelmet érdemel főleg azért, mert tudományos szakértelemmel fejti ki a kormány álláspontját úgy a nemzetközi összeköttetések, mint a differentiális tarifták kérdésében, úgy hogy bátran lehet beszédét a kormány nemzetközi vasúti politikája tudományos rendszerének tekinteni. Ezért kell kiváló figyelemmel bonczolnunk érveit, mert amennyiben tévedéseket tartalmaznak, meg kell azokat fosztanunk a tudomány próbájától. Először is azt akará kiemelni, hogy a csatlakozás kérdését most a kormány nem azért sürgeti, mert valami különös pressió alatt áll, hanem mert a román kormány most ajánlá fel a csatlakozást, holott két év előtt azt a kamarával elfogadtatni nem tudó, tehát nekünk most kell megragadnunk a kedvező alkalmat; másodszor a két csatlakozási pont jobb, mint bármely más — tehát azokat pressio nélkül is el kell fogadnunk. Ezzel bevalla Ghyczy azt, hogy tekintélyünk, befolyásunk oly csekély, hogy nem mi, hanem a kis Románia szab nekünk törvényt a nemzetközi szerződésekben is, és állítá azt, hogy az orsovai csatlakozás az osztrák pálya kezében előnyösebb, a tömösi csatlakozás jobb mindazon csatlakozási pontoknál, melyeket a magyar kormány szakközegei, hosszas tanulmányozás után emez elé helyeztek épen a nemzetközi kereskedelem és az építési költségek szempontjából. Nem vitatkozunk ez utóbbi pontban Ghyczyvel, mert elismerjük, hogy részpénzügyi politikánk következtében most Tömös, Ojtoz és Bodza között nem igen válogathatunk, de határozottan tévesnek állítjuk azon állítását, hogy nemzetközi forgalmunkra nézve előnyös lenne a temesvár-orsovai vonal, főleg az osztrák társulat kezében. Ezt be kell bizonyítanunk. ő azt állítja, hogy ha a román gabna több száz mértföldet haladva Észak-Németországon versenyképes lesz gabnánkkal, akkor Galacz felé, ugyanezen összeköttetés következtében versenyképes lesz a mi gabnánk, melynek ez irányban csak 70 mértföldnyi távolságot kell megfutnia. Ha eltekintünk a differentiális tariffák kérdésétől (mire azonnal visszatérünk) ha a gabonatermelési viszonyok különbözőségét tekinteten kívül hagyjuk, még akkor sem áll Ghyczy alternatívája, mert Észak-Németországon a román gabna drága piaczot talál, tehát érdemes versenyhelyet, míg Galacz felé mi épen gabnát nem vihetünk, mert a román gabnát, mely külföldön is versenyképes velünk, csak nem szoríthatjuk le a házi tűzhelyhez közel eső piaczokról, a távolabb levő (tengeri) piaczokon pedig, ez irányban, az orosz gabina uralkodik, olcsó szállítás és termelés segítségével. Ez tény, ezt tagadni nem lehet. Készségesen ismerjük azt el, hogy a mostani szerződés az osztrák vaspálya társulattal előnyösebb, mint az 1872-iki, mert a mostaniban lévő terheken kívül még a pancsova-kikindai vasút is oda volt abban neki ígérve, speciális vasút garantiával, tehát ez által kezébe adatott volna a szerb összeköttetés is, Zimonynál, de mert ez előnye megvan az új szerződésnek a régi felett, még nem következik, hogy jó és elfogadható az. Ghyczy,hogy az ellenkezőt bebizonyítsa, kifejti azt, hogy a projest-orsovai pálya által csakis a kelet-romániai galina jő hazánk felé, mert a közép oláhországi menni fog Brassó, az északi megy a lemberg-czernovitzi pályára. Ez állításban két nagy tévedés van. Egyik az, hogy elfelejti, miszerint a differentiális tarifa segítségével, a román kormány illetőleg az osztrák vaspálya társulat minden" romániai terményt az új vonalra csalhat; a másik az, hogy megfeledkezik a törökországi és orosz terményekről, melyek ugyancsak az új csatlakozás által vehetik hazánkon át Észak-Németország felé útjukat. De Ghyczy azt mondja, hogy a differentiális tariffa kérdésében a kormány kikötéseket nem tehetett, mert a román kormány nem respektálna egy oly vonalra való tariffa szabást, melynek kamatgaranciát nyújt, tehát annak jövedelmét ellenőrzi. Csakhogy a nemzetközi szerződésben épen arra kellett volna bírni a román kormányt, hogy saját vonalaira nézve e tekintetben nehézségeket ne csináljon, sőt azt hisszük, hogy az osztrák társulattól csak ürügy az, hogy kezei e tekintetben meg vannak kötve. Igen, de, mondja Ghyczy, hátha rólunk példát véve, Németország is megnehezítné gabnaforgalmunkat saját piacain, épen ez után ? Erre egyszerű válaszunk az, hogy Németország érdekében áll, hogy önmagának a gabnát meg ne drágítsa, vagy, hogy a kereskedelmet kikötőiből, Marseille felé ne terelje. Ettől tehát soha sem tarthatunk. Azonban jöjjünk tisztába a differentialis tariffák hatása iránt. Ghyczy azt mondja, hogy a differentialis tariffa gabna-forgalmunknak az új csatlakozás következtében sem árthat, mert hazánkban 95 mértföldön át egyforma dijt kell az osztrák társulatnak szabnia úgy az átmenő, mint a belterményekre; ha tehát a Marchegg és németországi piacz, pl. Pardubitz közt egyfelől és másfelől alól Orsováig, bármily kedvezményeket nyújt is a társulat a román vagy más idegen gabnának, ha csak díj helyett a szállítónak ráfizetni nem akar, nem szabhat oly csekély árt, hogy a külföldi gabna ugyanazon (de hosszabb) vonalon a mi gabnánkkal versenyképes legyen, vagy a rövidebb tömösbrassói vonaltól a természetes forgalmat elvonja. De ez állításban két nagy tévedés van : egyik az, mintha a differentiális tariffa a vonalon a közbenső mértföldekre különböző arányban lenne kiszabva; úgyhogy pl. a magyarországi 95 mértföldön a differentiális tariffát élvező gabna is ugyanazon tariffát fizetne, mint a belföldi gabna, és csak a határokon élvezne kedvezményt. Pedig ez nem áll. Mert a differentiális tarifta a két legtávolabb eső végpontot felöleli és az egész vonalra kedvezményt nyújt. Tehát az Orsovától jövő és pl. Pardubitzig haladó román gabina minden mértföldre hazánkban is pl. nem 1, hanem csak 3/3 krt fog mázsamértföldért fizetni és igy megvan a versenyképesség, a nélkül, hogy ráfizetni kellene. Másik nagy tévedése Ghyczynek, hogy a termelési viszonyokat egyenlőknek veszi; pedig tény az (melyet eddig csak ő vont kétségbe) hogy a román és orosz sokkal olcsóbban termel, mint mi; ha tehát nem is lenne olcsóbb a szállítás, még akkor is a távolsági különbséget, a versenyképesség tekintetében legyőzné a termelés olcsósága. Továbbá egy fontos tényezőt: a refacttakat felejté ki Ghyczy a számításból. Az angol és franczia törvényhozás a legelső vasúti concessióktól kezdve mai napig határozottan tilt minden egyes nagy szállítóknak adott dús kedvezményt, de ez nálunk megvan és ez által is a tömeges külföldi szállítás előnyben részesülhet a mi rovásunkra. Azt mondja Ghyczy, hogy az osztrák vaspálya sem fog minket kevesebb kedvezményben részeltetni, mint a tiszai, ha annak jutott volna a csatlakozás. Erre két megjegyzésünk van : egyik az, hogy mi nem akartuk a tiszai kezére bízni az összeköttetést és nem is a temesi, hanem az aradi vonalat pártoltuk; másik az, hogy a tiszai pályával szemben mégis nagyobb előnyünk és befolyásunk lett volna, mert annak észak felé csak az állampályákkal lett volna előnyös nemzetközi összeköttetése, tehát a nemzetközi forgalmat a mi hasznunkra használta volna fel, és egészen a mi területünkön lévén, kizárólagos befolyásunk alatt áll. Ez nagy dolog, íme: ezekből kitűnik, hogy mily tévedések vannak Ghyczy beszédében! H. 8. A szerb kongresszus. (Saját tudósítónktól.) Karlovicz, jul. 12. Ma reggel 10 órakor nyittatott meg ünnepélyesen a congressus. Pont 10 órakor a képviselők teljes számban— 4 kivételével — már együtt voltak, a nép számára fentartott hely a zsúfolásig megtelt. Egy küldöttség elmenvén Gruics administratorért, ki csakhamar megjelenvén 6 tag kíséretében a királyi biztosért ment. — A kir. biztos titkárja Kiss Bálint kíséretében nagy zsirnokkal fogadtatik. Az elnöki emelvényt elfoglalja s magyar nyelven ezeket mondja : ő cs. és apostoli kir. felségünk legkegyelmesebb urunk és királyunk által ezen nemzeti egyházi congressusra és püspöki zsinatra kir. biztosul legkegyelmesebben kiküldve lévén, az erre vonatkozó legfelsőbb leiratot felolvasás és kihirdetés végett ezennel átnyújtom. Gruics administrator megtekintvén a leirat pecsétjét s czimét, azt felolvasás végett Kiss Bálint titkárnak nyújtja át. Kiss Bálint titkár olvassa: »Mi első Ferencz József isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya, Hueber Zsigmond udvari tanácsosunk, volt magyar helytartótanácsunk nyugalmazott alelnöke, a vaskorona rend 3-ik oszt. vitéze és a g. k. sz. egyházi ügyekben működő kir. biztosnak. Kedvelt Hívünk ! A karloviczi g. k. metropolita érseki szék Massiekevics Sámuel karloviczi érsek g. k. szerb metropolita és patriarcha elhalálozásával üresedésbe jővén f. évi május hó 15-én kelt elhatározásunkkal legkegyelmesebben elrendeltük, hogy az 1868. IX. t. sz. értelmében 1871. május hó 29-én elhatározásunkkal szentesített választási szabályzat alapján vallás és k. m. miniszterünk által a karloviczi érsekségi administrator utján szerb nemzeti egyházi congressus hivassék egybe; s kik első feladatul a karloviczi metropolita és patriarcha érseknek az eddigi módon és kir. biztosunk jelenlétében eszközlendő megválasztása és a választás eredményének kir. biztosunk és vallás és k. m. miniszterünk utján elénk leendő terjesztése tüzettessék ki. Ezen a f. 1874. év julius havának 11. napjára Karloviczra egybehívott congressusra, úgyszintén az annak idején összeülendő püspöki zsinatra kir. biztosul m. miniszterelnök urnak, vallás és k. m. miniszterünkkel és H.-Szt.-D.-ország kir. kormányunkkal egyetértőleg tett előterjesztése alapján hűségedet legkegyelmesebben kinevezzük és ugyanazon vallás és k. m. miniszterünket megbízzuk, hogy ebbeli működésében irányadóul hűségedet a kellő utasításokkal lássa el, kihez egyébiránt cs. és k. kegyelmünkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt Schönbrunn, 1874. május 27. Ferencz József Birró István.« E kir. leiratot szerb nyelven Czirits administrator titkár olvasta azután fel. Hueber a kir. leirat felolvasása után következőleg szólt szerbül. Tekintetes congressus! A felolvasott királyi leiratból azon fontos kötelességek jutottak a tekintetes congressus tudomására, melyekkel ő felsége legkegyelmesebb urunk és királyunk engem megbízni kegyeskedett. (Élénk éljenzés.) Határozottan kijelentem, hogy ő felségének csak is a görög-keleti szerb egyház és nép javára ezélze és merőben a törvényben gyökerező atyai szándékát legmélyebb hódolattal kisérni és annak teljes érvényt és foganatot szerezni fogok. Meg vagyok győződve, hogy ezen t. congressus a szerb nép hagyományos hűségéhez képest engem ezen működésemben gyámolítani fog. (Hosszas élénk , éljenzés.) A nemzeti egyházi ügyek állapota, a megüresedett érsek patriarchális szék betöltését sürgetősen kívánja. Azt a fennálló gyakorlattal egyetértőleg a jelenlegi teendők előterébe helyezi a törvény is, melynek szellemében az érsek pátriárcha van a nemzeti egyházi congressus vezetésére hivatva. Ha ezen előzetes ügy isten áldásával és ő felsége legmagasabb akaratának hozzájárulásával szerencsésen befejezve és az üres püspöki székek a fennálló gyakorlat szerint be lesznek töltve, a tekintetes congressus más fontos ügyek tárgyalására lesz hivatva. Felemlíthetem ezek között ő felsége legkegyelmesebb elintézését, mely addig a t. congressus saját szervezése iránt tett felterjesztésére bizton elvárható. Legyünk tehát azon, hogy a legmagasabb trón jogait tartozó tiszteletben tartva és szeretett hazánk alkotmányához és törvényeihez híven ragaszkodva czélt érjünk, (Éljenzés) kölcsönös bizodalommal és vállvetve megállapíthassuk, nyugodt, tanácskozással és törvényszerű eljárással az egyház javát és annak rendes és békés kormányzatát. (Élénk éljenzés.) Éljen ő felsége (Éljenzés) legkegyelmesebb urunk (j Éljenzés) első Berencz József, (Éljen) Ausztria császárja (Éljenzés) és Magyarország, Horvát-, Szlavónia és Dalmátország apostoli királya (Élénk éljenzés) Éljen! (Élénk és hosszan tartó zsinó felkiáltások.) (Sze rb u 1.) Ezennel a nemzeti egyházi congressust a kihirdetett legfelsőbbb leirat értelmében megnyitottnak nyilvánítom. (Zsivó.) Ezután Gruics szerb nyelven körülbelül ezeket mondá: O cs. és apostoli királyi felsége legkegyelmesebben megengedni méltóztatott s a magas kormánynak elrendelni, hogy a szerb nemzeti egyházi congressus Karloviczra összehivassék, és azt, hogy ezen congressuson méltóságod mint kir. biztos s az államhatalom képviselőjeként megjelenjék. Engedje meg méltóságod, hogy első szavaimban, melyeket méltóságodhoz intézek, azon első kötelességemet is teljesítsem, hogy t. i. mindenek előtt hódoló köszönetünket nyilvánítsam ő felségének azon kegyelme miatt, mely a legfelsőbb trónról mint a nap fénye az égről ránk lesugárzik, (Zsivó) és hogy kinyilvánítsam a mi jobbágyi hódolatunkat, a melyet mi szeplőtlenül örököltünk elődeinktől és a melyet mi mindig fenn fogunk tartani (Éljenzés) és ép oly szeplőtlenül átadni az utókornak. (Éljenzés) Ezen ünnepélyes kinyilvánítással üdvözöljük méltóságodat mint kir. biztost és azon bizodalmát, melylyel méltóságod, irányunkban viseltetik, mi mindenkor viszonozni fogjuk részünkről és azért szívből mondjuk: Isten hozta ! (Élénk hosszasan tartó Zsivó felkiáltások!) Legyen meggyőződve, hogy nekünk okunk van méltóságodat már csak személye miatt is üdvözölnünk. Méltóságod a mi körünkben született és köztünk több évet átélve a közélet pályáján működött, ismeri életünknek viszonyait, körülményeit, ismeri kívánságunkat és szükségletünket, jól ismeri azt, mi előttünk mindig szent volt és szent lesz, ismeri nyelvünket, így ismerni tudja mindazt, mi nekünk kell és a mi nem; mi pedig ismerve ritka erényét, nagy szellemi tehetségét, teljes bizodalommal viseltetünk jó akarata és igazságszeretete iránt. Ezen hittől áthatva reményljük, hogy méltóságod mint kir. biztos magas missiójában tudni fogja a szerb nemzeti egyházi érdekeket, népünk kivánatait az állam érdekeivel öszhangzásba hozni és pedig úgy, hogy azon két érdek egymás kiegészítője, támogatója lehessen. (Zsivó.) Mi ezen hitben, reményben üdvözöljük méltóságodat mint kir. biztost, köszönetet mondunk mit előbb elmondott beszédében kilátásba helyezni méltóztatott, kívánjuk, hogy Méltóságodnak neve még nagyobb és fényesebb legyen, s hogy sikerüljön méltóságodnak a magas kormány megelégedésére egyházi állapotunkat úgy visszaterelni rendes kerékvágásába, hogy az népünk szabad fejlesztését biztosítsa. Éljen ő is, és apostoli királyunk Ferencz József (Éljenzés.) Éljen ő méltósága kir. biztos is! Ezután Gruicsot kéri fel a biztos az ülés vezetésére, s ő titkárja kíséretében elhagyja a termet nagy zsmók között. Gruics nagy költői beszédet intézett a congressushoz, mely után következett az igazoló bizottságba a 15 tag választása. Mi megtörténvén a beadott 70 szavazat közül legtöbbet a következő 15 nyerte el. Kaszapinovich 70, Pavlovits 69, Csupovits 69, Popovits 69, Andrits 68, dr. Stefanovits 68, dr. Subotits 67, Brankovits 67, Branovaczky 66, Nikolits Sándor 66, Brot, Zsifkovits 65, Molovits 63, Zabrdatz 63, Begovits 62, Gutesha 61. Az ülés 1 óra 25 perckor ért véget. Ma d. u. az igazoló bizottság tartott ülést, elnökül Branovaczkyt, jegyzőül dr. Stefanovicsot választá. A kifogásolt választási jegyzőkönyvek száma 7, melyek a plénumban fognak tárgyaltatni. Gruics adminisztrátornál ma ebéd volt, melyen számos notabilitás volt hivatalos. A választás csütörtökön fog megejtetni. Szekcsei. A „HON“ TÁRCZÁJA. WAIDFRIED. Regény. Iris Auerb&ch Herthold. Harmadik kötet. — Ötödik könyv. NEGYEDIK FEJEZET. (58. Folytatás.) Én a városban maradtam. Másnap este — már alkonyodott — a kormánytanácsos megjött fiának tetemével. Az egész város nagyja apraja az indóházban volt egybegyülve, a gyermekek virágokat és koszorúkat hoztak, a harangok szóltak és az indóháztól a tetem a temetőbe vitetett. Az ének felhangzott, a lelkész beszédet mondott — mi sok mondanivalója volt itt! Röviden kifejté, hogy ez nem oly' temetés, mint mikor máskor halottat eltakarítanak; — mi most csak részei vagyunk az összeségnek, a halottban is élő rész. Az atya, az anya, a testvérek az első rögöt veték az ifjú hős koporsójára; erre a sír behantoltatott és virágokkal elhalmoztatott. Mi eltemettük az elsőt, ki a haza egysége és függetlenségéért elesett. Azok házában voltam, kik egyedüli fiukat veszték el. A hozzátartozók némán ültek. Mi mondani való is lett volna ? A pap egy bibliai tétel kapcsán hatásosan beszélt , és én mégis magamban azt éreztem, és a veszteséggel elsősorban sújtottak bizonyára osztozkodtak érzelmemben, hogy a rendeltetése szerinti szent könyv távol áll az államiság érzetétől. A tűrés és a túlvilágba vetett bizalom leigázott népnek és nem egy a közért örömmel harczoló és áldozatkész népnek való. Mennyire máskép fogták fel a görögök az ily végső erőfeszítést. Emlékeztem, hogy egyszer midőn a börtönben ültem, Perikiesnek az athéni halottak ünnepélyén tartott beszéde villant át lelkemen és emelte ezt föl; szavai mintegy láthatólag álltak előttem, hisz minden szava domborműremekként van kivésve. A könyvet ott találtam a háznál és a szülők és testvéreknek felolvastam a beszédet. Némely helyen szünetet kell tartanom, mert hol az atya, hol az anya mondá: »ez nekünk való, ez mára való.« »Mi összesített erőnkkel még nem álltunk ellenséggel szemben« kiáltott fel Perikies, és igy kiáltunk fel mi. »Bátor merészség és gondos megfontolása annak mire vállalkozunk, nálunk egyesítve vannak. Nálunk az olyant, ki távol tartja magát az államügyektől, nem békés, hanem haszontalan embernek mondják.« És igazi vallásosság az, midőn Perikies felkiált : »Az állam erejét tartsátok naponkint szem előtt és szeressétek azt meg. Keressétek a boldogságot a szabadságban, a szabadságot pedig saját bátorságtokban.« ÖTÖDIK FEJEZET. »A mit egyszer a porosz keze közé kaparta, azt ki nem engedi« volt Iztvároknak válasza, midőn a kormánytanácsos rákiáltott, hogy egy nehéz sebesültet, kit óvatosan kellett vinni, el ne ejtse. Ez mintegy szavunk járásává lett a nagy műben. A porosz keze közé kapta a francziát és nem fogja elbocsátani, és csapataink vitézeknek bizonyultak ; a délnémetek és az észak-németek vére egybefolyt. Az egyesnek még nyomorán túl emelkedett a nagy összeségért bővülő gondolat. A német népnek egysége most felbonthattam A kormánytanácsos ismét követé a hadsereget Nehezemre esett, hogy magam is nem működhettem közre, hogy ismét haza kelle térnem, csöndesen várni és hallgatózni. De a tanácsos arról tett bizonyossá, és talán igaza volt, hogy a havezmező látását el nem viselném. Ő maga is első nap, még mielőtt fiáról tudott volna, oly törődött, oly zavarodott volt, hogy alig bírt lábán állni. Most azonban már nem gondol a nyomorral, csak arról, hogy segíthessen rajta. Rontheim azt is beszélte — és egy pillanatra derültséget keltett— hogy a vikárius bőröndje hivatalos ruháival elkallódott; most már tisztjében minden külső jel nélkül kell eljárnia, és ez neki jól esik, készen nyújt segélyt és elhatározott. Márta sok munkát vállalt fel s vitte el magával, melyet részben maga akart végezni, részben fa- flun gyermekeit akarta rá,oktatni. Haza kocsiztunk. Álomnak tűnt fel nekem, hogy a fürészmalmok dolgoztak, hogy fa-szállítókkal találkoztunk, hogy az emberek a földeken arattak. A munka itt tovább foly, és ott künn dühöng a háború. A hirlap fánál ott találtuk a Szövőnét Máriával és ő rám kiáltott: »Látja ? nézze csak a hollók éhes seregét! A Rajnán röpülnek át, ott fekszenek az itt vigdalt énekelt legények holtan — és mindegyiknek anyja van.« »Hisz a maga Károlya megírta, hogy sértetlen és egészséges.« »Igen, igen, holnapig. Gyere, menjünk haza.« A két határcsölöp feketevörös arany zászlóval volt összekötve. Ez József műve volt, kit ott találtunk. Nagyon megijedt, mikor Mártát gyászruhában látta, pedig már hallotta volt, hogy bátyja elesett, de mindenki élete bizonytalanná vált, és ő félt, hogy Gyulát is gyászolja. Márta azonban levelet nyújtott neki át, melyet az atya Gyulától hozott. Ez mély sajnálatát fejezte ki elesett sógora felett, de egyszersmind büszke is volt rá, s örömteli bizalmát fejezte ki, hogy sértetlenül fog hazakerülni a háborúból. A napok csöndesen múltak. A tanító jelenté, hogy az iskolás gyermekek oly figyelmetlenek, már nem tud mittevő lenni, nem akarnak tanulni s csak mindig a háborúról akarnak tudni valamit. Hirtelen , úgy segített magán, hogy felolvastatta a gyermekekkel a hírlapot és leíratta velük a haditudósításokat. A mezei kerülő, ki Józsefnek a polgármesternek jelentést tett, beszélte, hogy most kevesebb bűntett fordul elő mint valaha, noha a korcsmák mindig telve vannak. Az erdőírtás ugyan gyakoribb most, de az nem tartozik rá. Károlytól levelek érkeztek, rövidek és tüzetesek ; egy leveléből sem felejté ki, hogy bőven van enni és inni valója, mert tudta, hogy ez anyjának örömet szerez. Márta beszélt, hogy Mari már nem megy a Szövőnővel a hirlapjához. Csodálattal hallotta, hogy hírlapot pénzért kaphatni, és most már járatta magának. Atyjától való félelmében Mari a hírlapot az iskolamester nevére hozatta. Esténkint eljött a lap, melyet a Szövőnőnek éjjel nagy fáradsággal felolvasott. A legtöbb bajt az szerzé neki, hogy a Szövőné azt kívánja és nem engedi el, hogy a halottak és sebesültek neveit minden hadosztálytól olvassa neki fel. Nem tudja mit csináljon majd akkor, ha majd a legborzasztóbbra akad. Én parasztok közt élek, és sok durvaságot látok, de sok bensőséget is, és a legbensőbb, mit megéltem, Marinak magaviselete volt Károly anyja iránt. Tájunkról a járműveket átkövetelték Elszászba, az én két lakómnak is kocsistól el kelle menni. A folyó szabályozásánál működök egyikét akartam kocsimmal küldeni,de Veresláb erősködött,hogy maga megy lakóival, és nekem engednem kellett. Telve volt nagy reményekkel és azt állítá, hogy felkoszorúzott kocsival jő vissza és rajta lesz Ernő és Martella. Most még csöndesebb lett a ház, és a lovak elvétele által mintegy a világtól elzártaknak éreztük magunkat. Az éjek oly nesztelenek és békések voltak, a hold oly tisztán világított, egy levél sem rezzent meg, és még lenn a patak is csak álmában látszott csörgedezni. És ily ésen ezren lestek egymásra és igyekeztek egymást megölni. Márta gyakran hosszan ült egy album előtt és ennek leveleit nagyitó üvegen nézte. Mohok és moszatok gyűjteménye volt ez, melyeket Gyula rendezett számára, és mindegyiknél pontosan fel volt jegyezve, hol és mikor találtatott és midegyiknél az állt: »Mártának«! Majdnem naponkint érkeztek Gyulától levelezési lapok és mint a mohoknál, itt is pontosan megjelölő a napot, órát, helyet. Néha zárt levelek is jöttek tőle. Márta olvasásra ide adá azokat nekem. Csak egynél takará el kezével az utóiratot és elpirult belé. Conny figyelmessé tett Mártára, ki oly megindult és szent, ki az élet titkát oly alázattal és szemérmetesen viseli. Midőn a mohokat néztem, elbeszélő nekem Márta — és csodás fény sugárzott arczából, szeméből — hogyan ismerkedett meg Gyulával. Egy falusi bálon tánczolt vele, de egymással szorosabb ismeretséget nem kötöttek. Másnap nővérével a szomszéd völgybe ment, és amint a sűrűből kiérnek, a nagy fenyő alatt egy vadászt láttak aludni. Kutyája mellette ül. Intenek a kutyának, hogy nyugodtan maradjon, és mindketten nézték a barna arcú, fehér homlokú fiatal embert. Málta merészen közelebb lép, felkapja a vadász kalapját, kiveszi a fajdtollat és helyébe virágbokrétát tűz a kalapra. E merész tett után a nővérek gyorsan a sűrűbe akartak osonni. De a kutya ugatott, a vadász fölébredt. Bámulva körülnéz, puskája, kalapja után kap, megzavarodik a fölött, hogy ezt elváltozva látja, és egy nagyot káronkodott. A két testvért világos kék nyári ruháikban még látta a sűrűbe surranni. Utánuk kiáltott, ők tovább siettek, és most Márta,egy fagyökérbe megbotolva, a földre bukott »Az ön hangja épenséggel nem illik ily káronkodáshoz« kiáltá a nővér, és a fiatal erdész leemelte kalapját és zavarodva nézett. De hirtelen feltalálta magát és mondá: »Nem ön, hanem testvére volt a rablónő. — Nála van még tollam is. Én — én köszönöm a cserét.« És a mint Márta a tollat odanyujtá, és ő a kalapot odatartá, sikerült neki ajkával Márta kezét érinteni. Ő most a két leányt végig kisérte az erdőn, és abból a tréfából, hogy mint erdőirtókat elfogta őket, vidor beszélgetés fejlődött. Majd fölkérte Mártát, hogy énekeljen; látja rajta, hogy éneklő kedvben van, maga is úgy van vele. És mindketten kedvencz dalaikat éneklék együtt,melyek elég csodásan ugyanazok voltak, amint kiértek az útra, a testvérek kezet nyújtottak Gyulának, ő Márta kezét tovább tartá, és itt dőlt el s innentől kezdve vált szeretetök egyre bensőbbé. Menyasszonysága alatt gyűjté neki tele mohokkal az albumot. A legjobb emlékezet könyve lett ez és én is sok újat tanultam belőle. Minden fa a létnek uj sokszerűségében tűnt fel nekem, és e kicsinyszerű életben búvárkodva rövid időre megfeledkezem arról, hogy mily nagy élet van közülünk hatalmas mozgalomban. Egy madár ül a táviró sodronyon és alatta hallatlanul, láthatatlanul, sokat jelentő hírek vonulnak el. Sokszor néztem a sodronyokat, melyek erdőm előtt voltak kifeszítve. Ki tudja, mily hír villámlik rajta végig. Nem sokára megtudtuk. (Folytatása következik.) Ma szálaimhoz félig melléklet van csatolva.