A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-27 / 221. szám

m sásáni. JÉL és fulyam. Szeggeli kiadáts. Budapest, 1874. Vasárnap, szeptember 27 Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 írt — kb. 6 hónapra.............................................. » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ...­­ » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda s Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéjsiratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HON“ Eleüzetési árak:Egy­ hóra XII-dik évi folyamára. Félévre . . . «Z írt 6 frt Egy hóra . ■ 2 frt Jókai Mór most megkezdett regényének e hó folytán megjelenő részét az októberben jelent­kező új előfizetők külön lenyomatban kapják meg, mmfl Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala ezem alatt. Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, szeptember 26-Az osztrák bank markában. Az osztrák bank játékot tíz velünk és jól teszi, mert hatalmában vagyunk, sőt még csak előintézkedéseket, lépéseket sem teszünk arra, hogy attól szabaduljunk. Legalább a magyar kormány e téren most már épen semmi actiót sem fejt ki. Miután pedig az osztrák bank csak saját hasznát nézi, sőt ezt sem mindig elfogulatlan és elég éber szem­mel, h így nem csoda,­ha oly szigorúan bá­nik el hazánkkal, melyről tudja, hogy tehe­tetlenül hever lábainál. Ebből magyarázhat­juk ki, hogy a vidéki hitelintézetek küldöttei­nek a hitelnyújtás tekintetében tegnap ép oly visszautasító választ adott, mint amilyent minden Magyarországról jövő kérelemre már évek óta ad. Mert, hogy ha hitelnyújtása alapjául feltétlen hitel Solidaritát és jótállást követel minden magyarországi intézettől, me­lyek egymás viszonyait sem ismerik, ez any­­nyi, mint visszautasítani, lehetetlenné tenni minden hitelkérést. Az ország hitel, kereskedelmi és ipari viszonyait maguk a jobboldali lapok sötét színekben rajzolják, a minthogy nem is tehet máskép az, ki a tényeket eltagadni nem akarja. Általános üzleti pangás, sőt hanyat­lás van már évek óta nálunk, melyre nincs semmi lendítő hatással földmivelési állapo­taink idei jobbra fordulása, mert ennek ered­ményét elnyeli saját adóssága, kevéssel já­rulhat a hazai kereskedelem és ipar felsegé­­téséhez. A hitelszükség általános, a pénz szű­két mindenki érzi, de az ország egyetlen hi­tel és pénzforrása még mindig az osztrák bank és ez még mindig zárva van előttünk. A bank kamatpolitikáját elítéli min­denki, mert, hogy egy kényszerforgalommal bíró bank jegyeiből 40 — 50 milliót k­e­v ér­tés­s­e­n, magas kamatlába miatt, akkor mikor széles Európában pénzbőség, csekély kamatláb van az ellenkezik a józan nemzetgaz­daság minden követelményével és ha látja a monarchia (nem csak hazánk) azt az abnormis állapotot, melyben a monarchiát ez a bank­­politika tartja, és mégis tűri azt, még­sem gondol attól szabadulni, ezt csak annak tu­lajdonítjuk, mert ugyanazok veszik hasznát a bank politikájának, kik a monarchia é­s közvetve hazánk politikájára is, ha nem is kizárólagos, de bizonyára túlnyomó befolyást gyakorolnak. Ez a tényállás és ennek a tényállásnak szomorú következményeit, nagyon tartunk tőle, meg fogja érezni hazánk jövendőben is. Hisz, ha különös és feltűnő az, hogy arra az osztrák bank politikáját és hazánk hitel­­viszonyait — a kormány még egy szó­­r­a sem tartja érdemesnek hazánk érdekeit, látva ennek roskadását, összedugott kézzel nézi azt, — még feltűnőbb és még különö­sebb az, hogy tudva az állapot tarthatatlan­ságát, a kormány az idén még annyit sem tett a bankkérdés megoldásának előkészíté­sére, mennyit az előbbi években ten, úgy­hogy valószínű, hogy most újra kell kezdeni mindent; és, minthogy most fegyvertelenebbek vagyunk az osztrák bankkal szemben, mert nagyobb a hitelzavarunk és államháztartá­sunk rendetlensége — el lehetünk készülve rá, hogy ebben az ügyben is oly »kényszer­helyzet«-be fog juttatni kormányunk mulasz­tása, milyen eddig uralkodott majdnem min­den hitelműveletünkben , a­mikor is az ál­lamfőnk vagy a terhes, lealázó, érdekeink gyökerét sértő szerződés között kell­ válasz­tanunk. És a »kényszerhelyzet« már készül a bankkérdésben, mert az osztr. bank (statútu­mai értelmében) még az idén köteles kérni az 1876-ban lejáró kiváltságának megnjitását vagy beadni arról való lemondását Az osztrák birodalmi gyűlés meg fogja szavazni azt és ekkor fog elénk kerülni hogy más válasz­tásunk ne legyen, mint ennek járna. A kor­mánynak nincs ideje— ez szolgálhatna ment­ségül akkor, ha ez ügy évek óta nem húzód­nék és ha most három hó alatt, valami alak­ban megoldását elő nem kellene készíteni De, minthogy a dolog igy áll — nem lehet semmi mentséget felhozni, mert minden mu­lasztás csak arra vezet, hogy az osztrák bank­kal szemben kényszer­helyzetben legyünk. És ezt nem tűrhetjük, mert annak eddigi po­litikája fényesen bizonyítja azt, hogy érde­keinket kímélni és kielégíteni sem nem tud­ja, sem nem akarja. És ha feltesszük is (po­­sito, sed non concesso) azt az eshetőséget, hogy lehetne vele oly alkut kötni, mely ér­dekeinknek eleget tegyen — ezt sem képzel­jük az önző bankkal szemben más módon megkísérthetőnek, mintha van még pénz és hitelviszonyaink biztosítására más eszközünk is , mert mostani, tehetetlen állapotunkban, oly feltételeket diktálhatnának reánk, a­mi­lyenek legalkalmasabbak — anyagi felvi­rágzásunk teljes lehetetlenné tételére és min­den pénzügyi önállásunk megsemmisítésére. Vigyázzon a kormány, mert még csak igen rövid ideje van több évi mulasztásának helyrehozására és, ha ezt sem használja fel, megöli hazánkat — anyagilag. A nemzet pedig megtanulhatja, hogy az osztrák banktól ne várjon soha, semmit! H. S.­­A. vidéki pénzintézetek b­i­­­­zottságától, mely zárt üléseket tart, ma e kö­vetkező sorokat kaptuk:­­ A vidéki pénzintézetek bizottsága mai napon­­ újabb értekezletet tartott,amelyben a Bécsben járt­­ hármas tagú küldöttség eljárásáról jelentést tett. A nyert értesülések folytán, melyek szerint megvan a­­ lehetőség, hogy a bécsi osztrák nemzeti bank a hitel­­segély-egylet utján dotált külön összeget továbbra is meghagyhatja a vidéki pénzintézetek viszleszámi­­tolásának eszközlésére, — abban állapodott meg az A „HON“ TÁRCZÁJA. entih, TIED, ÖVÉ. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. I. KÖTET. JJFérfi sorsa a nő.“ (4. Folytatás.) Gedő felgyógyult, arcza nem éktelenült el, egy év múlva csekély maradványai látszottak még rajta kórnak, akkor visszatérhetett társai közé. Sokat köszönhetett nekik, de leginkább Inczn­­ek , de nem volt szokása a hálálkodás. Nem is volt éretei szerint, mit megköszönni. A megmentett éle­­­t ? vagy a megtartott sima arczot ? az ep szeme­it ? De hát mire jó neki az élet, az ifjudad arcz, az P­SZGEzt­ kérdezte ő számtalanszor ama kínos és­­zakákon Inczétől, kisérve daemoni kifakadásoktól, gondviselés ellen emelt vádaktól. Mikor azután felgyógyultan találkozott Inczé­­vel, épen a tanteremben volt az, azon időköz alatt melyet a kolostori napirend így jelöl meg: 12-tül KN­-ig. (Ez a különbözet a toronyóra és a belső óra ütése között) így szólt hozzá: »Emlékezel-e még azokra a szavaimra a mi­­t ama keserves éjszakán intéztem hozzád ? Akkor Hallgattál: nem feleltél semmit, beteg voltam, kí­mélni akartál. Emlékezel-e rájuk?« Incze nyugodtan felelt neki. »Ha hagymázban mondtad azon szavaidat, ak­kor mint gyógyító ápolód, a kórtünetek jelenségei közé számítom kifakadásaid, ha pedig józan észszel, meggondolva mondtad, akkor mint lelkész gyónás­nak veszem azokat; ritkul tartom, s megadom rájuk A feloldást.« _ -c^viErvir Ámde Gideon daczosan felemelte veres foltok­tól még mindig égő arczát, a­helyett, hogy fejét alá­zatosan lesütötte volna. »Nem úgy! Se nem mint orvos, se nem mint pap állsz velem szemközt, hanem mint peres fél; kérdeztelek, adós maradtál, felelj meg, mire jó hát ez az élet, a mely a mienk ? felelj most, midőn mind­annyian üdvözölték, hogy életben maradtam.« Incze egy perczig lecsüggeszté fejét, erős szemöldeit összevonva, mik homloka izmait kérdő­jelek redőibe vonták, azután nyugodtan kiegyenese­dett, s monda: , , , »Választ adok. Mi az élet­»itt« és bárhol »e földön« nekem és neked ? A hit, remény, és a szere­tet. Hiszek az emberiségben, hiszek a hazámban, hi­szek a mennyországban ; remélem az elsőnek tökéle­­tesülését, a másodiknak felvirágzását, a harmadik­nak örök üdvét; szeretem a hármat együtt-----S a mi tehetségeimtől telik, minden erőmet e három el­érésére fordítom, s ez a munka — az élet ....Se munka nincsen öröm nélkül: e munkának sikere a gyönyör. A ki munkájában nem találja fel az örömet, az nem élő; az csak kenyérevő halott. S ez életnek örömei magasztosak. Enyim a természet világa. A fák növésében, a csillagok hullásában tanulom is­merni az Isten hatalmát, s a természet alkotó erejét, a növények az én barátaim, s a bennök rejlő gyógy­­erőt megváltják nekem. A négy elem minden me­teorjai hozzám beszélnek, s a porszem és a vízcsepp csodákat mutogat nekem. Enyim a tudományok vilá­ga, melynek magasain minél feljebb hágok, annál szélesebb látkör terül el körülem, bámulatos uj or­szágaival, mik közül csak egynek is minden titkait megismerni, rövid az élet. S a tudomány titkainak gyönyöre több, mint mindaz, miket szomj, éh, és só­vár szív meg óhajt. S a­mit gyűjtök, az nem holt kincs, száz­ meg százfelé elosztom, s elosztva több lesz. Enyim a jövő nemzedék világa. A lelki fénynek egy kis központja leszek, melytől a többi lelkek meg­­gyuladnak. S rajtam áll, hogy az ivadék, melynek szelleme rám volt bízva, okos, mivelt, boldog, igaz­­ságszerető, hűséges és erényes legyen. Ha megvénü­lök, egy nagy család vesz körül, fiúk, unokák, déd­unokák, kikben az a szellem­, az az erkölcs, az a tu­domány él tovább, melyet én szereztem nekik : apáik­tól csak testüket kapják; de lelkük kincseit én tő­lem. Enyim az emberi kedélyek világa. Én osztom nekik az áldást örömeikhez, én osztom a vigaszt szo­morúságaikban , én fogadom őket a bölcsőiknél, én k­sérem a sírig; én segítem felállni az elbukottakat, én térítem meg a vétkezőt; én állok az egész nép előtt, mint vezér, s vezetem fel őt a porból a menny­országba. S a menny világa is enyim. Enyim a hitnél f­ogva. Enyim az előttem haladott vértanuk, hitbajno­­kok érdemeinél fogva, kiket követnem könnyű és édes munka nekem, s kiknek boldogságát elérhetnem erő­sebb vagy nekem a szív minden szenvedélyeinél. Enyim önlelkemnek világa! S ott béke van és nyugalom.... E béke, e nyugalom malasztját adja meg neked is a Mindenható, én édes testvérem, hogy tudjad, mi »itt« az élet?« Az egész diaconus sereg elragadtatva a be­szélő ifjú ihlete által, lelkesülve kiálta fel chorusban: Amen. Csak Gideon nem monda rá ament. Himlőhe­lyes arczán valami daemoni mosolygás vonaglott. Szemei még véresek voltak a lefolyt betegségtől, oly bántó volt nézésében. Odahajolt Inczéhez, s azt sugá neki halkan: »Ez igy lesz mindaddig, a­míg Madonna képed eredetijét egyszer feltalálod.« Incze szánó arczkifejezéssel fordult el tőle. A második tizenkét óraütés is hangzott, s utá­na a jeladó harangszó. Mind elhallgattak egyszerre. Imádkoztak. A dudas lévita. Egy őszi napon valami parasztszekér állt meg a kolostor előtt. A fuvaros gazda levelet hozott az apátul számára. Valami messze eső faluból kértek egyházi segít­séget. Keresztelni kellett egy újszülöttet. Az egész falu protestáns, az újszülött anyja pedig római hitű, a gyermek gyönge, útra nem vihető, a szertartás sürgetős; a feladat a kolostoré: tagjai közül valakit kiküldeni, a­ki azt végrehajtsa. A rendes lelkész távol volt: az apától Incze testvért szólíta fel, hogy keljen útra a kívánt szertar­tást elvégezni. Incze készen volt hirtelen : ő és az egy­házfi felültek a szekérre. Az egyházfinak jobb dolga volt: ő a kocsis mellé került, s az magának jó ülés­ről gondoskodott, míg Incze számára csak egy kéve zsupp volt odadobva a saraglyába ülésnek; hanem hiszen (mint Gideon testvér mondá) az első apos­tolok, mikor keresztelni jártak, még ilyen alkalma­­­tossággal sem voltak ellátva. Négy óráig tart az út oda, ha ugyan útnak szabad nevezni egy szakadatlan kővágányt, a­minek az a czélja, hogy egy szekéren ülő embernek minden­­ porczikáját kipróbálja, hogy jól oda van-e a másikhoz­­ kapcsolva ? Dudának hitták azt a falut, a­hová Inczének jegyes küldetéssel kellett mennie. , Ott feküdt valahol a Bakonyban az Isten háta­­ mögött. De annál szebb volt a lakosaitól, hogy ők­­ még a háta mögött is tisztelték az Istent, még pedig, hogy erősen tisztelték, az azzal bizonyítható be, hogy mindannyian kálvinisták voltak, a­kik maguk kenye­rén dicsérik az Urat. Templomot is építettek maguknak, már olyant, a­milyen tőlük tellett, bár annak tornya nem volt; mellette állt a harangláb, s maga csak azért nem ha­rangozott a pap, mert először is a csengetyü régen el volt repedve, másodszor pedig, s ez a fődolog­ nem is szokott ő náluk pap lenni, hanem csak lévita, a­ki egy személyben képvisel papot, kántort, tanítót, prédikál, imádkozik, keresztel, temet, ábéczét tanít, s a híveknek beénekel, meg kiénekel. Akad azért erre a helyre is mindig ember, s a budaiak meg vannak az állapotukkal elégedve, s nincs az a földi kincs, vagy égi malaszt, a miért hitüket elhagynák. Pedig bizony nagyon szegény emberek. Népdal is van róluk: »Dudaiak nem élhetnek, ha csak szenet nem égetnek.« Igen is, szenet égetnek, ez az ő földi hivatásuk. Nem is tagadhatnák el, ha akarnák sem, mert a szénpor annyira bevette magát epidermisük minden pórusába, hogy színükre nézve aethiopi faj­nak tekinthetők. Kis helységük el van dugva mély hegyvölgy közé, tekervényes, zökkenős út vezet odáig, melyen még akkor is kerékmarasztó sár van, mikor másutt országos aszályról panaszkodnak. Ezeken, patakokon keresztül kell járni híd nélkül; terebélyes vén fák keresztül nyújtogatják az utón vastag gyöke­reiket, s a meztelen sziklafalról csepeg alá a víz. A hegyeket rengeteg erdők borítják. Itt terem a falu népének a kenyere: a fa, a­mit előbb szénné kell égetni, mert ha fa alakban akarná a városba beküldeni, többe kerülne neki a fuvar, mnt a­mit a fa érne. Egy mély üst fenekén fekszik a kis helység, melyben már délután négy órakor nyáron is este van. Köd és füst körül feketéllenek elő a szalmás háztetők, rendetlen hosszú utczát képezve egy ka­nyargó hegyi­ patak mentén, mely előbb jól felmossa az odavezető utat. A­mint a fakó szekér, mely Inczét idáig hozta, az utón átcsörgedező patakhoz ért, a­hol a lovak szo­kás szerint megálltak a vízbe belekóstolni, a patakon túl egy férfialak látszott az érkezőre várni, a­kinek nem kellett bemutatás, hogy első tekintetre meg le­hessen benne ismerni a falu lévitáját. Hosszú, sovány alak, előrehajlott nyakkal, me­lyet egy fekete nyakkendő oly szorosan tart bepó­lyázva, mintha büntetésből volna rácsavarva, úgy, hogy mikor a fejét félre fordítja, az álla egyet vo­naglik belé. Arczát nézve, lehet az ember nagyon fiatal is, lehet kicsinyt vén is. Simára van az borot­i­válva, de elég ránézes, s bár nagyon komoly mindig, de azért mégis bohókás. Haja hosszúra van eresztve, s fekete kabátja állig begombolva, a­mi nem csekély vezeklés nyári időben. Minden ékszere egy lószőrből kötött gyűrű balkeze kis ujján; azt nyilván maga készítette, s jobb kezében egy görcsös palcta, mely­nek fejére egy kutya van faragva: ez is saját művé­szi alkotása. A parton álló alak előbb egyet köszörült a torkán, azután rekedten, torokbaszorult hangon meg­­szólitá Inczét, balkezével belekapaszkodva a lőcsbe: I »Jó napot, felebarátom. Itt várok, mondván szent Dáviddal: a ki utasokkal eszik, áldozik. Nem­­ hallgatom el ugyanis, hogy az ut, mely falunkba vi- értekezlet,— hogy a vidék pénzigényeinek kielégítésé­re Budapesten egy országos központi közeg alapítását látja szükségesnek, a melynek biztosítéki alapját a vidék, — és ennek érdekeit támogató fővárosi pénz­erőnek bevonása által kívánja beszerezni, ezen ügy további fejlesztésére, a bizottság a szükséges lé­péseket mindjárt itt a fővárosban azonnal meg­kezdette. Egyidejűleg a lapok azon közleményét, mintha Ha­jós József úr a hazai első takarékpénztár igazga­tója a bizottságot feladatának megoldása végett, Bécsbe utasította, volna helyre­igazítjuk, kijelentvén hogy az említett közlemény alappal nem bír.­­ A magyar kölcsönről a ber­lini tőzsdelap sept. 24-iki száma ezt mondja: A ma érkezett távirati tudósítás a 6%-os,magyar kincstári utalványok másik felének 7,5 millió font sterlingben leendő kibocsátásáról, megerősíti mind­azt, mit néhány nap előtt közzétettünk. Könnyen fel­fogható, hogy a magyar kormány örömest feladta volna az oly kincstári jegyek alakját, melyek pár év múlva lejárnak. De jelen esetben egé­szen határozott szerződésszerű kötelezettségben volt a consor­­tiummal szemben. És a consortium tagjai, az osztrák hitelintézet, a Rotschild ház, Wodianer, a berlini Disconto bank és Bleichreder, nem akartak tágítani az egyszer megszerzett joguktól, úgy­hogy a magyar pénzügyminiszter le is mondott minden kísér­letről,hogy már most consolidált adósságot kössön a le­begő adósság helyett. Azonban a pénzügyminiszter mégis megmenekült a zavarból, mely öt év múlva a kincstári utalványok viszszafizetése alkalmával rá nézve származhatna, mert már most alku köttetett a consortiummal a kincstári utalványok helyébe l­é­­pendő kölcsönre nézve.« Ez utóbbi hírt, me­lyet a N. fr. Pr. közölt legelsőbben, félhivatalosan megczáfolták ugyan, de miután azt a berlini tőzsde­­lap jól értesültségére hivatkozással közli, a czáfolat kezd gyanús színben feltűnni előttünk. Hát ha még­is van valami igaz abban, hogy a titkos szerződések nagy szerepet játszanak pénzügyeinkben. Láttuk a bankkérdésnél és a kölcsön eredménye s a berlini tőzsde lap szavai is bizonyítják, hogy a kincstári utalványokra is ily szerződés volt döntő befolyással. — A P. L. megerősíti azt a hírt, mely szerint a királyné Angolországból visszatértében Baden-Ba­­denben kis időre megállapodik, hogy a német biroda­lom ott időző császárnéját meglátogassa, míg a kis Valeria főherczegnő tovább folytatandja útját. Ki­rályné ő felségét oc­. 3-ára várják Baden Badenbe s egy bécsi távirat szerint a király is elébe utazik odáig. A két uralkodóház női családtagjainak e ta­lálkozásából az érintett lap a Mindinkább szorosabb­ra fűződő barátságos viszonyra következtet.­ A né­met császárnak Olaszországba tervezett útja egy berlini tudósítás szerint mégis elmarad, egyedül ab­ból az okból, mert dr. Sauer, a császár magánorvosa egészségi szempontból ellenzi az utat s a hosszú út fáradalmait és égaljváltozást nem tartja előnyösnek az agg császár egészségére. Küldiplomácziai testületünkben többnemű sze­mélyváltozásnak nézünk elébe, miután b. Sonnenlei­­ther b­ojaneiroi főkonsul, s báró Walterskirchen stockholmi követ, mindkettő családi körülmények folytán, elbocsáttatásukat kérelmezik. Amannak utó­dául báró ,Schreiner egykori alexandriai főkonzult, emezéül pedig b. Pottenburg eddigi athéni követet emlegetik. — A brassói senioratushoz tartozó t­i­­zenegy magyar község küldöttségéről,­­ mely ,mint ma reggeli lapunkban jelentek, a belügy­miniszterhez kérvényt nyújtott be a nevezett seniora- I tusból való kiválhatás s önálló esperesség alakítha­­­­tása iránt, a »P. Lt« azt jelenti, hogy a kérdéses­­ tárgyban a belügyminiszter Szász Károlyt nevezi ki kormánybiztosul, azzal a megbízatással, hogy az ügy megvizsgálása végett már legközelebb a hely­színére utazzék.­­ A szerb görög-keleti egyház püspöki zsinata ma nyílt meg Karloviczon. Zsivkovics újon­nan választott püspök hír szerint holnap, Vojnovics püspök pedig holnapután fog felszenteltetni.­­ A horvát országgyűlés teg­napi ülésében az államügyészségek szolgálati viszo­nyának rendezéséről szóló törvényjavaslat Stanko­­vics kormányképviselő beszéde után első és második olvasásban változatlanul elfogadtatott, szintúgy a középtanodai tanárok fizetésének szabályozására vo­natkozó javaslat is a kormány által ajánlott módo- sítványok tekintetbe vétele mellett. A lánc­büntetés megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, miután Spun előadó mellette, Muzler képviselő ellene szólott, nagy többséggel elfogadtatott. Muzler képviselőnek a tör­vényjavaslat jelentőségének gyengítésére irányzott módosítványai elvettettek. A mai ülésre mindhárom javaslat harmadik olvasása tűzetett ki. A mai ülésben az államügyészségekről, a kö­zéptanodai tanárok fizetésének szabályozásáról s a bilincsbüntetés eltörléséről szóló törvényjavaslatokat csaknem egyhangúlag fogadta el az országgyűlés. — Szeberényi Gusztáv, a panszlavis­­mussal vádolt bányakerületi ev. superintended egy érdekes pásztorlevelét közli a »Napló«, mely a gya­nút sok tekintetben megerősíti. Közöljük ide vágó sorait: Édes magyar hazánk a különféle nyelvűség ha­zája, de a melyet az egy államnyelv a magyar­ ál­lammá, országgá, egységes hazánkká bélyegez. Ez politikai axióma, s azért a különféle nemzetiségek vezérfiai is a magyar nyelvnek diplomatics voltát kétségbe nem vonják. Ezen körülmény nem zárja ki azt, hogy az em­ber más nyelvet, mely netalán anyai nyelve és szent tulajdona, a melyhez ragaszkodik, ne mivelhesse, an­nak irodalmát elő ne segítse, azt ne szeresse és érette ne buzdulhasson. Mindazonáltal nem lehet tagadni, hogy ezen irányban kellő tapintatot bizonyítani nem­csak nehéz, de gyakorta azon szomorú tapasztalattal is jár, hogy mert anyanyelvünket nem szégyeneljük s kiválólag szeretjük, gyanusittatunk, gúnyoltatunk és mellőztetünk. S ez lehet netán oka gyakran némi elkeseredésnek, mely abban nyilvánul, hogy egyesek gyarlósága miatt, szóval, tettel mintegy elleneséül tűnik föl egyik-másik a magyar nyelvnek s a magyar nemzetnek. Én legalább így magyarázom magamnak azt, hogy itt ott némelyek közülünk tüntetnek, és azon gyanút táplálják, mintha már az egy ezredéves együtt­­lét alapján is: politikailag egy magyar nemzetet al­kotó államot nem kegyelnék, nem szeretnék, és an­nak szilárdítására kitelhetőleg közreműködni nem óhajtanának. Igaz, hogy a gondolat szabad, a meggyőződés tisztelendő, mert mindenkinek sajátja, ha a salus rei­­publicae suprema lex által szabályozva van. S idáig alig volt szükség reflectálnom, miután sem újat nem mondtam, sem olyant, mit a kedves testvérek maguk kétségbe vonhatnának. De kellett ezekből kiindul­nom, hogy arra jussak, mi tulaj­don­képem­ felszólalá­som fő czélja, hogy az említettem animositással szem­közt arra figyelmeztessem a tiszttársakat, lelkészeket, tanárokat és tanítókat, hogy hát mi mindnyájan mindenekfelett: evangélikus egyházunk­nak szolgái vagyunk. S erre nézve nem tartom feleslegesnek ezen körülményre különös súlyt fektetve, mindnyájunkat figyelmeztetni annál inkább, mert hivatalos útán hozzájutott adatok is arra késztetnek. Mi nem va­gyunk függetlenek oly értelemben, hogy viselkedé­sünk közepette ne lennénk kénytelenek arra is tekin­teni, vájjon ártunk-e vagy használunk-e azon fele­­kezetnek, melynek érdekeit előmozdítani leköteleztük magunkat. Nem jövünk-e híveink szellemével oly el­lentétbe, mely miatt bizalmukat veszítve, a­mikor tőlünk elfordulnak, elfordulnak magától a szent ügytől, mely miatt tulajdonkép vagyunk a szó legne­mesebb értelmében szolgái? — Hadfelszerelési ügy. — Az or­szágos magyar iparegyesületnek a hadfelszerelés ügyében működő bizottsága szeptember 21-én ülést tartott. Mindenek előtt tudomásul vétetett a földmű-, ipar- és keresk.­minisztérium leirata, melylyel a kö­zös hadügyminiszternek az egyesület emlékiratára adott válaszáról értesít. — A válasz lényegileg meg­egyezik azon közlésekkel, melyek e tárgyra nézve közhírré lettek. — A szállítási szerződések meg van­nak kötve. Miután Magyarországból a posztóneműe­­ken kívül, más csoportokra nézve pályázatok be sem adattak, csupán a posztócsoportra fordittathatott figyelem; azonban a szerződések által kieszközölte­tett, hogy a gyolcs és colicot csoportot szállító con­­sortiumba a késmárki len- és kender-fonoda, a bőr­­neműek csoportjának consortiumába pedig Schmidt Adolf bossáni bőrgyára is felvétetett.­­ Magára az iparegyesület emlékiratára nézve, a hadügyminisz­térium hosszasabban fejtegeti azt, miért nem köthe­tett ideiglenesen szerződést egy évre, és azt is, hogy miért nem adhatott néhány havi határidőt a magyar iparosoknak ajánlatok tételére. E szerint azon irányban, melyben a bizottság egyelőre működni akart, a befejezett eredményekkel szemben a feladat megszűnt volna, azonban a bizott­ságban erélyesen hangsúltoztatott, és e nézet meg­állapodássá is vált, hogy az e téren való működés nemcsak nem czéltalan, hanem a megoldandó fel­adatoknak egész hosszú sora vár az egész ország iparosainak összműköd­ésére, s hogy ezért a hazai ipart a szállításokban varrt arányl­gos részvétre elő­készíteni m­élhatlanul szükséges. A kiadott három főcsoporton kívül itt vannak még a szabad verseny tárgyát képező iparczikkek, de ezeken kívül maguk­ra a kiadott három főcsoportra nézve is állhat be oly fordulat, hogy a szerződések megkötése daczára három év előtt is alkalom nyithatik a szállításban való részvétre.­­ Az organizationális működés tehát minden esetre kívánatos, már csak azért is, mert a honvédsereg szükséglete és más országos szükségle­tek is jövőre a belföldi ipar vállalkozása által lenne fedezendő. Végül a­mennyiben nemcsak a felszerelési tár­gyak elkészítése, hanem azok anyagának előállítása is a kitűzött czélra tartozik, azon feladat is megol­dásra vár, hogy az ily gyárak a teljes elhanyatlástól megóvassanak s ha szükséges a megfelelő ipartelepek létrehozassanak. Ezen tekinteteknél fogva a bizottság elhatározta, hogy működését szélesebb alapon folytatni fogja. — Mindenek előtt a teendőknek indokolt vázolásával emlékiratot fog intézni a földm. ipar- és keresk. m. kir. minisztériumhoz, mely ez ügyben az egyesület erélyes pártolását nem csak melegen megígérte, ha­nem a közös hadügyminisztériumnál való — babár nem sikeres közbenjárásával az ígéretet tettel is iga­zolta. — Továbbá felkéretni határoztatott a minisz­térium, hogy mind a közös hadsereg, mind a honvéd­ség felszerelési szükségleteire vonatkozó összes ada­tokat és iratokat az egyesület rendelkezésére bocsá­tana, hasonlókép, hogy a legkiválóbb czikkek főleg lábbeliek mutatványait a bizottság használatára az egyesület minta­gyűjteménye számára megszerezni és átadni kegyeskedjék. Tudomásul vétettek még a budai keresk­ és iparkamarának és a tokajhegyaljai kerületi iparegye­sületnek átiratai, melyek az ügy iránti meleg érde­keltségről tanúskodnak, és melyekre nézve az ipar­egyesület igazgatója bízatott meg a válaszadással. — Katonabeszállásolási tör­vény. Az annyira sürgetett katonai beszálláso­­lási törvény végre, talán őszkor, be fog nyújtatni az országgyűléshez. A honvédelmi miniszternek ugyanis egy erre vonatkozó leirata jutott a fővároshoz, mely­ben a miniszter e törvény benyújtását ez idei őszre kilátásba helyezi.­­ A belgrádi »Vidov dán« szerint a béke nem tarthat már soká keleten, mert eltekintve attól, hogy ott a politikai viszonyok általában abnormisak és rothadtak, lépten-nyomon olyasmikre akad az ember, mik az abnormis organismust még abnormisabbá te­szik, s egy komoly és jelentőségteljes válság kitöré­sének előjelei. Ily körülmények között Szerbiának nem marad egyéb hátra, mint készülni, fegyverkezni, szervezni hadi erejét, hogy készületlenül ne találják őt a válságos napok, de ezenkívül szövetségesekről is kell gondoskodnia, mert az ellen hatalmas. Szer­biának legtermészetesebb szövetségesei a románok, montenegróiak, bolgárok és hellenek. Romániával jól k !

Next