A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-11 / 207. szám
A bécsi lapok egyhangúlag azon meggyőződést fejezik ki, hogy az uralkodó prágai útja nem hogy az alkotmányellenes elemeknek kedvezett volna, épen ezeket inté az alkotmány elfogadására. Mindenik bécsi lap ez állítását az uralkodó szavaiból vett argumentumokkal indokolja, így, midőn Prága küldöttségét fogadá, az »általa adott intézmények oltalma« alatt várta a város fejlődését, és a cseh orvosoknak kérelmét a minisztériumhoz utasítá. A ma megjelent bécsi lapok vezérczikkei e két adatra alapítják az alkotmány biztonságát. Presse ép úgy, mint a N. Fr. Presse, Tagespresse, Fremdenblatt. Gazdasági tanintézeteink újjászervezése kérdéséhez. (Két közlemény.) N (K.) Hét éve, hogy a földmivelési ipar és kereskedelmi minisztérium hazánk mezeigazdasági szakoktatásának vezetését, gondozását átvette, s e hét évet másnak mint a tapogatódzás hét évének nevezni nem lehet, mert ez alatt még a gazdasági szakoktatás azon legvitálisabb kérdése se lett eldöntve, hogy mily qualificatióval kell bírni egy ifjúnak, aki a felsőbb gazdasági tanintézeti tanfolyamra felvétetni kíván. És e tekintetben a leglazább lelkiesmérettel épen azon intézet birt, melyet a ministérium leginkább dédelgetett, s melynek igazgatóját a minisztérium a legnagyobb oraculumnak tartotta a gazdasági szakoktatás terén, mert megtörtént dolog, hogy Magyar-Óvárott — mert erről az intézetről szólok — oly ifjú is fel lett véve, akit a keszthelyi intézet mint fel nem vehetőt resiciált, aki azután megtette a keszthelyi tanári testülettel azt a tréfát, hogy mikor egy fél évet Magyaróvárott eltöltött, az itt nyert bizonyítványa alapján követelte, a második félévre Keszthelyen leendő beiratását, felvételét. Ez csak elég czifra dolog, mert azt, hogy daczára hogy 8 gymnasiumi osztály vagy 11 reálosztály volt felvételi feltételül a programmba kiírva, mégis 6 gymnasiumi osztálylyal felvételi vizsga nélkül is fel lettek ifjak véve, az a rendes dolgok közé tartozott. A gazdasági tanintézetek felállításánál első hiba volt az, hogy a minisztérium e részben, azáltal hagyta magát vezettetni, hogy oda helyezze azokat, ahol legtöbbet ígérnek, s ahol azok felállítását legkevesebbe hitte kerülni, de ahol azután, amint a példák mutatják, azok mégis annyiba kerültek, hogy ha a legczélszerűbb helyet választották volna is ki azok számára, mégsem kerültek volna többe, és így történt; ez az első és alapoka annak, hogy ma bátran kimondhatjuk, miszerint egyetlen egy czélszerűen elhelyezett s berendezett gazdasági tanintézettel se bírunk az egész hazában. A magyaróvári gazdasági tanintézetnek külső létfeltétele meg lett volna ugyan, mert egy nagy uradalom közepette, maga is a tanczélokra elég nagy és jó földterülettel rendelkezik, de amit külső létfeltételéről elmondani lehet, ugyanazt belső létfeltételeiről ismételni igen merész dolog volna, mert midőn az a földmivelési minisztérium által német-magyar intézetté lett declarálva, sőt per eminentiam mint gazdasági tanár-képzőintézet oda állítva, nem hogy arról lett volna gondoskodva, miszerint ily minőség mellett láttassák el tehát az a legjelesb magyar tanerőkkel is, mert hiszen talán Magyarországban csak ennek kellett volna lenni a főfeladatnak , hanem még német tanárokat is olyanok szereztettek meg, akikről ha hallottunk is azelőtt valamit, mint dr. Ulbrichttól — de a többi vagy csak mint szerény segédtanárocska volt ismeretes, vagy pláne teljesen homo ignotus volt. Holott 2500 frt fizetés és tíz évi államszolgálat megajánlására volt a szervezéssel megbizott igazgató felhatalmazva. Magyar tanárokat pedig, illetőleg segédtanárokut legnagyobb részt olyanok alkalmaztattak, akik alig hogy épen elhagyták az intézetet Ily apparátussal indult tehát meg az újjá szervezett ,János arczy magyaróvári intézet, melyet a minisztérium mint minta intézetet mutatott be az országnak. Ha már most még ehez hozzá számítjuk azt is, hogy a magyar segédtanárok egyes szakokban annál inkább kiképezhessék magukat, azokat dr. Masch igazgató úr csaknem minden félévben más és más tantárgy előadására szorította, mert az ő elve szerint — nagyra nőjjön a tudománya — az a jó tanár, aki mindent elő tud adni, és igy azok magokat egyes szakokban alaposan ki sem képezhették, s hogy még annál több kedvök legyen magukat kiképezni — az első években — a magyar tanulók után befizetett tandíj osztalékból is kizárta, sőt nemcsak kizárta, hanem a magyar tanulók által fizetett tandíjak is a német tanárok között osztattak szét, — mondom, mindezeket számításba véve ■— s hozzá adva még azon tág lelkiismeretet is, melylyel csak hogy a német cursusra jobban édesgettessenek az ifjak. Magyaróvárott a vizsgák megtartása s bizonyitványok kiállításánál eljártak, megfoghatatlan, nem az, hogy mi okon tagadta meg a minisztérium dr. Maschnak nyugdíjaztatási kérelmét, hanem az, hogy mi volt az oka, hogy ötöt régen el nem küldte maga a minisztérium ? A keszthelyi intézet szerencsétlen helyzetét elég-gé ismertette Sporzon Pál igazgató, akivel, épen azért, — mert őszintén — amint egy intézet igazgatójának kötelessége, elmondotta, feltárta mindazon okokat, amelyek az intézet előhaladásának útjában állanak, s felsorolta ismételve a módokat is, melyek által az ott fenforgó bajokon segíteni, — az történt, hogy most áthelyeztetését várhatja, mert a városi tanács, mely a gazdasági szakoktatás ügyéhez annyit ért, mint a hajdú a harangöntéshez, — ellene folyamodott, — azon nemes indokból indulva ki, hogy a feltárt hiányok alapján ha netán eltalálnák onnét vinni az intézetet, akkor az intézeti ifjúság által eddig ott elköltött pénz, mint jövedelmi csökkenés fogná sújtani a nemes városi publicumot. És a mi földművelési minisztériumunk még ilyen argumentumokat is számba vesz. A debreczeni gazdasági felsőbb tanintézet szerencsétlen situatiója, hogy az a külső gazdaságtól oly távolra esik, miszerint a távolság teljesen akadályozza az ifjúságot abban, hogy ez a gazdaság vezetését folyton figyelemmel kísérhesse, szintén ismeretes annyira, hogy azt hiszem, miszerint ezt is alig fog akadni szakember, aki ama gazdasági intézetek sorába helyezte, amelynek felállításával meg lehetne még csak távolról is elégedni. Mit szóljak Kolozsmonostorról ? Lemez a gaz- dasági tanintézetek között talán még legmostohább helyzetben vajúdó intézetről, melynek megnyitása el lett rendelve már akkor, mielőtt még egyetlen alapföltételével is ltt volna lételének. Ugyanis ezen valamennyi gazda tanintézetek között egyedül practicus irányú intézet, midőn azt megnyittatni remélhetett, egyetlen egy gazdasági eszközzel sem bírt, annyira, hogy a növendékeket kénytelen volt az igazgató s intézeti kezelő egész télen fák és bokrok irtásával foglalkoztatni, ahelyett, hogy a gazdaságban télen napirenden lévő munkákban oktattathattak volna azok. Ámde abból kevés lelkiismeretet csináltak a minisztériumban, hogy ezáltal mennyit veszítenek a besereglett ifjak, csak az intézet megnyitásával lehessen dicsekedni. A birtok, hol az intézet fel van állítva, s mely még tagositva máig sincs ez intézet fen áll ágának 5-ik évében, —egy részről, oly drágán lett kibérelve, miszerint holdja körülbelöl 2 ital esik drágábban egyre másra számítva minden mivelési ágat, semmint a vele szomszédos Fenesen a legszebb számos parti lapály szántóföld, másrészről viszont oly mostohák az ott , fenforgó gazdasági viszonyok, miszerint talán egész Erdélyben keresve sem lehetett volna találni annál mostohább viszony között lévő helyet — és az intézetnek mindennek daczára Monostorra való helyezése akkor történt, mikor Nagy-Enyed városa a legkedvezőbb viszonyok közé kívánta azt helyezni, ha hogy az ott, inkább az ország központján, semmint Kolozsvár mellett, csaknem a határszélen, állítatik fel. Hanem hát e tárgy fölött is igen bölcs, szakértő emberek határoztak. Hogy tehát Kolozsmonostor is csak vajódik, kínlódik, ahelyett, hogy virágzanék annak fő oka ismét az, hogy az is, valamint minden más gazdasági intézet, szerencsétlenül lett elhelyezve. — S hogy ennyi szomorú példa után a kassai intézet is csak elődei sorsára jutott, — az azután a legszomorubb szegénységi bizonyítványa a földmivelési minisztérium szakképzettségének. Lássuk már most hogy mi történt a gazdasági tanintézetek egyes fokozatainak s átalában a gazdasági tanintézeteknek bizonyos megállapított rendszer szerinti szervezések tárgyában a lefolyt hét év alatt! E kérdésre a felelet csak az lehet, hogy sem több sem kevesebb, mint hogy fel lett állítva a németországi gazdaakadémiák nagyon gyenge utánzására — néhány felsőbb gazdasági tanintézetnek nevezett gazdasági tanintézet, de amely tényleg a középgazdasági tanintézetek fokát is alig ütötte meg, s fel lett állítva egy pár földmives iskola, amelyekben viszont jóra való béres gazdák, s parasztgazdák helyett, a mi emez intézeteknek feladata lett volna, lettek nevelve oly urfiak, akikkel onnét kikerülve ispánságon alul még csak beszélni se lehetett. De a melyek megvallva az igazat, nem is oly szervezettel bírtak, semmint a mily szervezettel, ama czélt tartva szem előtt, birniok kellett volna. — Ámde ennek ismét nem az intézetek az okai, hanem a ki azokat szervezte. S ha az egyes intézetek belszervezetébe bepillantunk, —» akkor még inkább szemünkbe ötlik a rendszertelenség, mert egyes tanszékeken oly heterogén tárgyak lettek egyik másik intézetnél összehalmozva, miszerint azoknak még csak kedvvel való előadását sem lehetett az illető tanároktól várni. Szóval azt, amit egyöntetűségnek nevezünk, s aminek véleményem szerint az egyenrangú intézeteket jellemezni kell, mai napig intézeteinknél vajmi kis mérvben volt feltalálható. És ha tán valaki azt hinné, hogy ennek ára nem csak a ministeriumban rejlik, hanem a tanári testületekben is, melyek kötelességszerűleg elmulasztották, a ministeriumot erre figyelmeztetni, s annak e tekintetben kezére járni, - annak szabadjon tudomására hoznom, hogy már 1868-ban jelent meg egy tervezet a ministerium által e czélból, külföldre kiküldött két szakembertől, a gazdasági szakoktatás újjászervezése tárgyában, — és sma szakemberek már akkor, tehát ezelőtt 6 évvel,ugyanazt ajánlották — amit most a ministerium tervbe vett, t. i. néhány — úgy tudom 3 középgazdasági tanintézetek felállítását 3 évvel — melyek közül az első teljesen gyakorlati s földmives iskolák felállítását a francziaországi »Farme ecole«ok mintájává. S azóta is jelent meg Sporzon Páltól, a gazdasági középiskolák szervezésére vonatkozó egy oly tervezet, mely bármely ország gazdasági irodalmában számot tenne, — hanem perse ezek mind szerény szakemberek véleményei voltak, — a kiknek véleményét elfogadni a magas ministeriumnak derogált, — és igy csak most az első tervezet beadása után 6 évvel látszanak az illető urak beismerni, hogy ama tervezet mégis bírt némi jelentőséggel, gyakorlati alappal. De mit lehetett volna már tenni eddig, ha ama tervezet alapján történik az azóta felállított gazdasági tanintézetek szervezése. Hanem hát így is jó lesz. Jobb későn is mint soha! És most áttérek a »Pesti Naplóban« a gazdasági tanintézetek újjászervezésére vonatkozó közlésben olvasott reformok taglalására. Elsősorban érdemel azok közül figyelmet a magyaróvári felsőbb gazdasági tanintézet akadémia rangjára való emeltetése, s azon intézeten továbbra is fentartandó magyar-német előadások. Az elsőt illetőleg én részemről azt a pénzt amit a magyaróvári gazdasági tanintézetnek valódi gazdasági akadémiává való emelésére fog a minisztérium költeni — egyszerűen kidobott pénznek tartom, először azért, mert — hogy ott oly fokú előadásokat lehessen tartan az alaptudományokból, amint ezt egy ily rangú gazdasági tanintézet neve megkívánja,az kétszer annyiba fog kerülni,semmint ha a pesti politechnicumban lenne,a bécsi Hochschul für Bodencultur példájára egy legfelsőbb gazdasági tanfolyam felállítva, más részről meg habár mennyit fog is a minisztérium költeni, egy gazdasági akadémia felállítására, ott oly képzettséget az ifjak soha se fognak a segéd tantárgyakból elsajátíthatni, semmint a fővárosban,hol e részben a politechnicumon kívül az orvosi és jogi egyetemi előadások hallgatása is rendelkezésekre állana. A tulajdonképeni szaktárgyakat pedig az ide áthelyezendő tanároktól ép úgy, épen oly terjedelemben s alapossággal hallgathatnák mint Magyaróváron. S e vélemény mellett harczol az is, hogy külföldön is bármerre nézzünk, a gazdasági szakoktatás terén a legmagasb képzettség elsajátíthatására szolgáló tanintézetek, hovatovább mindinkább az egyetemekkel kapcsoltatnak össze. És helyesen, mert az ily magasb kiképezés már csakis elméleti kiképezés lehet, amelynek alapját képező gyakorlati ismereteket azután természetesen nem párhuzamosan amaz elméleti kiképezéssel szerezheti meg az ifjúság, hanem meg kellett azt szereznie,ha hogy mint gazda hallgatja a magasb tanfolyamot,már előbb, a magasb tanfolyam hallgatása előtt. Ezért tartom én kidobott pénznek — főleg a mostani szomorú pénzügyi helyzetben, azt az összeget, amelyet Magyar-Óvárnak gazdasági akadémiává való átalakítására ki akart adni a minisztérium. S midőn annak magyar és német gazdasági akadémiává való átalakítását olvasom, akkor még a kidobott pénzt — bűnösen kidobott pénznek is tartom, mert egyátalában jogalannak tartom azt, hogy Magyarországban egyetlen felsőbb intézet tartassák fel más mintmagyar nyelvű, mert igenis belátom szükségét annak, hogy az elemi ismereteket s alsóbb reálismereteket, minden gyermeknek alkalom nyújtassék anyanyelvén elsajátíthatni, de annak jogosságát senki sem fogja velem beismertetei hogy egy magas, pláne az egyetemmel egyenrangú gazdasági tanintézetben más mint az ország nyelvén tartassanak előadások. És kérdem , mi jogon legyenek ott — ha már tartatnak csupán német előadások, mért nem követelhetnék a tótok oláhok, stb . hogy az ő melvükön is tartassanak ott előadások. És mért is költenénk mi azért, a német előadásokra, hogy azon néhány külföldi ifjú, aki nem mer a bécsi Hochschulen megbirkózni a tudományokkal, itt asylumot találjon, mert hiszen a hazai születésű ifjaktól, oly előképzettség után mint aminőt egy ily akadémiába való felvétel megkíván — a magyar nyelv tökéletes leirását nemcsak elvárni, de követelni is lehet ; — vagy mert néhány közepes tudományu német tanárt gazdag dotatió és nyugdíjazás ígéretével behozott a minisztérium, s most ezt a lábát azzal akarja jóvá tenni, hogy azért a néhány német tanárért egy egész intézetet fenntartson, s még több, oly rokonszenves s a magyar nemzet iránt oly nagy vonzalommal biró embert akar behivni, mint Dr. Masch, aki még dicsekedik vele, hogy 35 éve lakik e hazában, anélkül, hogy annak nyelvét érdemesnek tartotta volna elsajátítani. — Az ily aquisitiokhoz gratulálhatunk a minisztériumnak. Nem vagyok én a német nemzetnek és a német tudományosságnak ellensége, sőt igen is magasra becsülöm mindkettőt. De ám tessék német szakférfiakat megkérdezni, nem mosolyognak-e azon, midőn ily Dr. March-féle embereket tart egy magyar gazdasági minisztérium a gazdasági tudományok és a gazdasági szakoktatás felkentjének. És ezen valóban lehet is mosolyogni. Véleményem szerint tehát a magyar-óvári gazd. tanintézet is középintézetté volna alakítandó és pedig egyedül magyar előadással. S egy felsőbb gazdasági tanfolyam volna létesitendő a pesti polytechnicumnál, amint azt az 1872-ki nemzetgazdasági congressus is elfogadta ■— a legjelesb magyar tanerőkkel. Még a debreczeni gazdasági tanintézet megszüntetésének hírére vonatkozólag legyen szabad elmondani véleményemet. Miután a minisztérium a várossal szerződésre lépve, a város a tanintézet felállításakor tetemes áldozatokat hozott, a felsőbb tanintézet megszüntetését én is jogtalannak tartom, bár amint fentebb érintem, a felsőbb gazdasági tanintézet situatióját szerencsétlennek mondottam is, mert ily esetben is a megszüntetésnek csak akkor volna helye, ha a minisztérium felhíván a várost, hogy az intézetnek felvirágoztatásához a szakemberek által elkerülhetetlennek ítélt feltételeket teljesítse, ez azokat teljesíteni nem akarná, nevezetesen a fenforgó esetben, miután a debreczeni gazd. tanintézet is középgazd. tanintézetté czéloztatik átalakíttatni, egy közelben eső, megfelelő birtoktest bérbe való átengedését megtagadná, — mert e nélkül a növendékek gyakorlati foglalkoztatása lehetetlen. Mit ha a város hajlandó teljesíteni, akkor itt a gazdasági tanintézet s a földmives iskola is fenmaradhatna, mivel távol esik egymástól, — s mivel már kűnn a parlagon a szükséges épületek s felterelés megvan. És ha már egy intézetet okvetlenül meg kell semmisíteni, akkor a keszthelyi sokkal előbb megérett erre, sem mint a debreczeni, mert aránylag ott a növendékek száma az utolsó években sokkal nagyobb mérvben apadt, s mert ott sokkal inkább helyén van egy speciális irányú, t. i. szőlészet és borászatra kiváló súlyt fektető kertészeti intézet, vagy emellett földmives iskolának is a szervezése, semmint Debreczenben, mely intézet a kiválólag mezei gazdasággal foglalkozó alföldnek mintegy központját képezi. Midőn tehát egyrészről azt, hogy az úgyis csak névleges felsőbb gazdasági tanintézeteket középgazdasági tanintézetekké akarja átalakítani, a kolozsmonostori mintájára , továbbá, hogy a francziaországi Farme ecolék mintájára akarja a földmives iskolákat szervezni s több speciális szakiskolát is szándékozik állítani, az uj földmivelés ipar és kereskedelmi miniszter úr intenzióját a legnagyobb örömmel s elismeréssel fogadom és hiszem örömet fog ez okozni, s elismerést taratni minden, hazánk mezei gazdasági előmenetelét szivén hordó gazdánál, egyszersmind meg nem állhattam az ügy érdekében elmondani azt is, miért mondottam rész tanácsadóknak azokat, akiknek szava után a gazda szakoktatás reformja a tanférfiak kizárásával mint valami bagatell ügy csupán a minisztérium földmivelési osztályában lett elintézve s a magyaróvári gazdasági tanintézet akadémiává való átalakítása, s pláne magyar német előadási nyelvvel czéloztatik, valamint el nem hallgattam véleményemet kimondani — a mire többek által fel is szólíttattam — a részben is, hogy mit tartok a debreczeni gazdatanintézet czélba vett megszüntetésére nézve. Hogy az elsorolt tárgyakra vonatkozó véleményemet több helyen erős argumentumokkal kellett támogatnom, mint azt talán sokan szeretni fogják, azt ne az én részakaratomnak, hanem az ügy fontosságának tulajdonítsák, mert téren elvem mindig az volt s az is marad, hogy »Amicus Plato amicus Aristoteles, sed magis amica veritas! Az agteleki barlangban. Mindaz ki e természetritkaságok iránt fogékony ,fájdalommal fogja tapasztalni hogy hazánk ezen kiváló nevezetessége óriási léptekkel halad enyészete felé s még inkább fájdalmas azon tudat, miszerint e hanyatlásnak okai egyedül saját könnyelműségünk. Régi hibája népünknek az, hogy sajátját sem kellőleg méltányolni nem tudja, sem a becsülést fentartani vagy fejleszteni nem akarja ; Így vagyunk ezzel íróink, költőink, intézeteink, műemlékeink sőt saját egészségünkkel szemben is. Mindaddig mig azokat könnyen birhatjuk, nem akarjuk, és mikor már többé nem bírhatjuk, epedünk utána s gúnyoljuk azon kort, mely azt becsülni nem tudta, pedig mi ugyanazon hibában szenvedünk. Azért ismételem újólag azon régi gyengénket, hogy felhívjam a szóban levő barlang iránt az ország figyelmét, mert érdekünkben lévén e nevezetes ereklyénk fentartása, vagy oda kell törekednünk, hogy azt jelenlegi birtokosa oly kezelésben részesítse, minőt az okvetlen igényel , vagy pedig legyen államtulajdonná s gondoskodjék czélszerűen berendezéséről és fentartásáról a megye vagy utolsó esetben az ország, nehogy az egész műveit Európa minket és az eddigiek utánn méltán a barbároknak bélyegezzen, mint kik saját műkincseinket elhanyagoljuk, és másokét ezrenkint megbámulni a külföldre zarándokolunk. Ragályi Gyula mint nagybirtokos, orsz. képviselő és ugyanezen barlangnak jelenlegi birtokosa, arra egyáltalán semmi gondot nem fordít, sőt épen gondatlansága által annak pusztulását elősegíti, mint az az alább következőkből ki fog tetszeni. Ha már a barlanglátogatás jövedelmét bérbe tudta adni — évenkint mint halottam 80 forintért — legalább egy szekérszint vagy befedett állást építtetne elébe, hol úgy az utasok mint a lovak és kocsik megtelepedhetnének és az idő viszontagságainak ne lennének kitéve mint jelenleg; vagy talán azt hiszi,mint Rozsnyó lakói, kik azért pepi tesznek semmit egyedüli fogadójuk érdekében, mert nézetük szerint intelligens ember úgy se száll oda,hanem általánosan ismert vendégszereteteket — melyre ők joggal lehetnek büszkék — veszi igénybe ?! Emberemlékezet óta nem volt ez ateleki baradla barlangnak tömeges látogatása és nem intézteiért felhívás arra országszerte, ez idén vállalkozott e nemes czélra néhány dúsan jóakarattal, de annál kevesebb rendezői ügyességgel biró vidéki úr, és a résztvevőknek legyen dicséretére mondva, miszerint azok nem azt vették tekintetbe, hogy kik rendezik, de mit rendeznek, és nagy számmal vett részt a kirándulásban. Nem a résztvevők hibája volt ezután, hogy ép ezen napon, melyre a látogatás kitűzve volt — f. év aug. 29. — egész délután és egész éjjel esett az eső, még kevésbé az, hogy ezen eső elől menekülni nem lehetett, vagy hogy az ellátás és korcsmáltatás a lehető legroszabb kezekbe volt letéve, ugyanynyira, hogy önkénytelenül irigységgel néztük az orv- és természettudósok sziklába vésett emléktábláját; az ő hibájuk a rendező urak nyilatkozata szerint csak az volt, hogy sokkal nagyobb számmal jelent meg, mint ők reménylem is merték volna. Ha elég türelmed volt nyájas utazóm Bánrévétől Pelsőczig a lomhán sompolygó Tizd rangú államvasuton végig uutattatni magamat s az egyedüli Hamvát kivéve, hol Tompa élt és még mindig jeltelenül örök álmát aluszsza, egy egyhangú vidéket tarlóival együtt végig nézni, akkor még mindig messze vagy a czéltól, mert fogadott szekered igen rosz hegyi után csak három órai döczögtetés után hozott kitűzött czélodhoz, hol egy kedvét vesztett embertömeg, négy szál lovas pandúr és el nem sülő mozsárpuffligás bámulva fogad s te sajnálkozva veszed észre, hogy azon pázsitok, melyet tulbuzgalmában a rendezőség a barlang nyilasától egész a lyukas lepedővel beborított lombutig átkészités czéljából elég feleslegesen felszedetett nem terítették mindjárt a lepedő fölé, legalább akkor nem csorogna oly erősen nyakadba az esővíz. Hogy e mulatság teljes legyen, egyszerűen sátor alatt kell a közös vacsorát elköltened, egy pár vándorszínész idétlen duetsonettjeit végig hallgatnod, és ezen egyetlen gondosan szerkesztett értekezést, melyet Juszth tanár Rozsnyóról, a barlangok keletkezéséről általában és az aggteleki barlangnak ismertetéséről különösen szakismerőleg tartott, nem hallanod, mig fél tíz órakor este magába a barlangba bejuthattál, még más 350 látogatóval együtt. Megrögzött rosz szokás itt a barlangba menetelt estre kezdeni és alig lehetne okadatolni honnan vehette eredetét vagy mi által lehetne feltételezni ezt, de ennél sokkal roszabb és kártékonyabb szokás a világítást lepiszkosabb szurok fáklyával eszközölni, mely nem csak igen rosz világítást ad, de füstje lerakódik a barlang nedves falaira annyira, hogy jelenleg a barlang elején inkább egy nagy kéményben gondolhatja magát az ember, mint egy cseppkőbarlangban, hol a legtisztább mészkristályok tündökölnek az egyes staliktitek felületén, továbbá büzdődtté teszi e füst a levegőt és lerakódik úgy a ruha felületére mint az ember arczára annyira, hogy mire kiérünk alig különbözünk valamivel egy épen hivatását végzett kéményseprőtől. Ha azt vártad netalán, hogy e barlangban jó száraz és könnyen járható út vár készen és annak révére könnyű Japánban jösz bele, nagyon csalódni fogtál, mert nem azért vagyunk Magyarországban, hogy bár a föld alatt is, de egy nem fönt jó legyen, sőt ellenkezőleg igen barátságos, bokáig érő fekete sár, kiálló éles szikladarabok, pocsolyák és a legprimitívebb roskadozó deszkahidacskák képezik az utat, melyen egy nagy embertömeg 60 fáklyavilágnál végig vonult. Valóban csodálkoznunk kell azon, hogy oly kevéssé vagyunk tanulékonyak, igy alig néhány mértföldnyire fekszik a dobsinai jégbarlang s mily egész más ott a berendezés, czélszerűen felállított mécs tömegek, magneti világítás s minden egyes egyénnek kezében stearingyertya képezik a világítást, jól berendezett fogadó és egy állás van berendezve az utasok kényelmére, gondosan szerkesztett falépcsőzetek, karfák vannak a járás biztosítása végett építve, hogy kényelemben és biztonságérzetben észrevehessük a a látnivalókat, de erről egy más alkalommal. Mintegy tizenkét órakor éjjel érkeztünk a barlangnak úgynevezett nagy termébe, hol egynéhány deszkapad és kőszikla állott a fáradtak rendelkezésére és ama kis tért, mely azok által bezárolva lett, természetes, hogy a fiatalság csakhamar tánctteremmé változtatta. Két felváltva játszó czigánybanda, mintegy 20 darab fáklyának kétes világítása, az ijesztővé vált sápadt kormos arczok és lucskos ruhába öltözött hölgyek úgy, mint a teljesen sáros s átázott férfiaknak mélyen a föld alatt épen éjfélkor tánczrakerekedése valóban felülmúlták az alvilági élet minden phantázstáját, s csoda-e, ha alkalmasint ezen meglepetésre számítva a rendezőség minden egyebet, még a mindenfelől összesereglett vendégek üdvözlését is elfeledte. Azon része a közönségnek azután, mely a bizarr tánczban részt venni nem akart, a vezetők egy részével tovább folytatta útját és hol az új ágat phantastikus képleteivel és lehető legrosszabb útjaival, hol a »paradicsomot« járta be grotesk stalektitjeivel, mely utóbbiaknak bizarr elnevezése gyakran adott alkalmat egy-egy általános megnevettetésre. Az egyedüli jó vezető, ki a barlang minden zegzugát ismerő, Vass István csakhamar tehetetlen lett s mi a fiatalabb, kevésbé jártas vezetőkre lettünk utalva, kik azután meg is járattak, míg ismét a tömeghez juthattunk. A vállalat érdekében állana, hogy egy ily topographiai ismereteket nagyon igénylő intézmény ne lenne függővé téve egyetlen egyénnek életétől és egészségi állapotától, főleg most midőn a jelenlegi fővezető különben is már betegeskedik, miért is kívánatos lenne, hogy mikép egy fiatalabb egyén adatnék, ki ezután ugyanazon tájékozási ismereteket elsajátítná, hogy úgy ne járjunk, miszerint a későbbi nemzedék a mi elhagyott lábnyomainkat őskoriaknak tekintse. Mondanom sem kell, hogy főleg a távolabbról jövő kirándulók közül mindenki igyekezett kisebbnagyobb csepköveket szerezni magának emlékül s hogy ennek révén nemcsak a keze ügyébe esett kisebb alakzatokat,melyek kiváló kifejlettségük folytán a legszebben díszítik a barlang falait, hanem botok segélyével a nagyobb képleteket is nagy mennyiségben tördelték le, mit szintén határozottan megakadályozni és a barlang szépségének fentartására, sőt fejlesztése érdekében szigorúan megtiltani kellene, mely tilalomnak kivitele annál könnyebb, miután emlékdarabokul az önkényt leváltott kisebb alakzatok is nagyon alkalmasak. A regényes bál fél három órakor reggel vetett véget s ugyanekkor történt a tömeges kivonulás is, hogy így a kissé megszáradt felső ruháink újra átázhassanak, de ezzel korántsem hanyatlott a tánczkedv, mert csakhamar fogattunk és az egy negyed órányira fekvő Agtelekre kocsiztunk, hol nemsokára fedél alatt folytathatta a zenekar csárdásait, a fiatalság pedig tánczát egész verőfényes délig s csak akkor mondottunk egymásnak egy-egy kedélyes istenhozzádot azon óhajjal, vajha a jövő évi tömeges kirándulás úgy a birtokos mint a rendezők részéről rendezettebb előkészületeket találhatna. Dr. Duhaj M. mind a Szilágyságnak megfelelő területénél, mindaz innen származott horogszegi Szilágyi család (Mátyás királyunk anyacsaládja) nevének fentartásáért legméltóbban viselhet. Krasznamegye és Szilágy- Somlyó ez irányban hozzon ha kell áldozatokat. A »Felvidéki közlöny« egy kellemes öröm- és ünnepnapot jelez: a rimaszombati községi iskola megnyitásnapját (sept. 6.) mely mint az újkori humanizmus fölkelt napja világos azon város fölött, mely századokon át vallásos villongásoknak volt szintere. Az együtt nevelendő, egy Istent és hazát imádó új nemzedék előtt a keresztyén vallás elveivel ellenkező emez üldözések és gyűlölködések csak mint dajkamesék fognak feltűnni a közel jövőben. Üdvözöljük ez értelmes város derék elöljáróságát. Ugyane lap megrovólag emliti az aggteleki barlangban múlt hó 29 én rendezett ki- illetőleg berándulás rendezőségét, mely a 300-at meghaladó díszes vendégcsoport kellő elfogadásáról nem rendelkezett s azt azérek huzavonáinak tette ki. Ez valóban kár, mert elriasztására szolgál a közönségnek oly természeti szépség megtekintésétől, mely helyes intézkedés mellett még a külföld figyelmét is fölkeltené az illetők hasznára s hazánk megismertetésének javára. Szabolcs megyének az elmúlt hó utolsó napjaiban tartott közgyűléséből első helyen tartjuk kiemelendőnek, hogy a hatóságok rendezése tárgyában a megye nem akarván elhamarkodva intézkedni, elhatározta, hogy aSzabolcs megyétől helyzetüknél fogva elszakittatni szándékolt községeket sept. 12-ik napjáig kihallgatja s csak ezen nyilatkozatok nyomán terjesztendő elő elhatározását, hogy a virilisták megállapítását illetőleg föl fogja szólítani az adóhivatalokat (még csak most ?) végre igen érdekes tárgya volt az ülésnek, az, hogy a múlt képviselő választás alkalmával eszközölt titkos választáshoz szükségelt felszerelést a miniszter sem országosan fedezni, sem a megye által kölcsön útján fedeztetni nem akarja. A sept. 9-én tartott debreczeni közgyűlés nagy és a város életébe mélyen bevágó ügyeket tárgyaltilyenek a helybeli gazdasági tanintézetet illetőleg a földmivelési miniszter tervének egész terjedelmében elfogadása, melyhez a debreczeni kereskedelmi testület, egy kereskedelmi tanfolyamnak ugyanott fölvétele esetére 5000 frtot ajánlott föl. A közgyűlés a miniszternél járt küldöttségnek köszönetet szavaz s a kereskedelmi testület ajánlatát örvendetes tudomásul vevén, bizottságot nevez ki az intézet jövő elrendezését és szervezését végrehajtani. Intézkedés történt a város lejtmérését és csatornázását illetőleg is, melyre Sichermann vállalkozása fogadtatott el, ki 10,000 frtért vállalkozott. De legfontosabb tárgya volt e gyűlésnek a kormányhoz intézett fölirata, melyben azt kéri, hogy Debreczen, mint önálló hatóság meghagyatván, a körülé eső vidékből egy megye alakittassék, Debreczen székhelyijei, mi hogy annál könnyebben eszközölhető legyen, a város a »Fehér ló« czimű 100.000 forint értékű vendéglőt örök tulajdonul a megyei hivatal számára fölajánlja. Ez ügy sikerítésére egy bizottság jelöltetett ki a polgármester elnöklete alatt. A minisztériumhoz intézett kérvényből érdekesnek tartjuk kiemelni a következőket: Ha az általunk fentebb megjelölt vidék népessége és területéből Debreczen városában székhelyijei alakíttatnék egy új megye, városunk mint székhely azon vidék természetes érdekeit, anélkül, hogy ez által az országos érdek legkisebb hátrányt szenvedne, teljesen kielégítené, mert kétségtelen, hogy Debreczen város mind fekvésénél, mind kereskedelménél, mind a kebelében levő iskolák és intézetekre való tekintetből ama mindenkép ráutalt, s vele százados szokásánál fogva folytonosan érintkező nagy és népes vidéknek legtermészetesebb s legczélszerűbb törvényhatósági székhelyét képezhetné ; másfelől ha a tervezett szabályozás csakugyan végrehajtatik, tekintve, hogy a tervezet szerint ahol a politikai székhely lesz, ott és annak területére kiható hatáskörrel szerveztetek törvényszék, adóhivatal, s katonai kerület is, s épen a politikai székhelyek megállapodásával a törvényszékek száma is apasztalni czéloztatik , ha tekintetbe veszszük a hajdúkerület mostani székhelyének Böszörmény városnak Debreczenhez egyetlenegy állomásra fekvését és a hat hajdúvárosból kettőnek nem Szoboszlónak és Vámos-Pércsnek, a többi hajduvárosoktól elszigetelt állását, a miből kifolyólag a nagyterületű és népes Szoboszló város — Karczag székhelyhez szándékoltalak csatoltatni — azon meggyőződésben vagyunk, hogy a hajdúkerület sem mostani állapotjában, mint törvényhatóság fen nem tartathatik, sem pedig életképes tv. hatósággá ki nem kerekíttethetik, mivel akkor Szabolcs megye veszítené el törvényhatósági képességét, még ha óhajtásunk szerint Debreczenben székhelylyel alakíttatnék — amint az nagyon lehetséges- egy életképes megye, amint egy felől Szabolcs és Bihar megyék nagy területcsonkítást nem szenvednének, úgy más felől a Hajdúkerület lakossága is együtt maradhatna és talán, — amibe egyébiránt avatkozni nem akarunk — az új megyének az érdekeltek meghallgatásával leendő elnevezésével, történelmi nevét is fentarthatná. Hogy pedig óhajtásunk s amint hisszük, az érdekelt vidék legnagyobb részének e tekintetben már eddig is nyilvánított hasonló óhajtása annál könnyebben valósíttathassék: ezennel ünnepélyesen tudomására kívánjuk juttatni nagyméltóságodnak, hogy a város tulajdonát tevő s a főutczán fekvő »Fehérló« czimü vendéglőt, mely mint emeletes jó karban levő épület tartalmaz földszinten egy nagy termet és 14 szobát, az emeleten pedig szinte egy nagy termet és 18 más helyiséget, egy nagy istálló-épületet, az épület alatt pinczéket, — elég nagy kiterjedésű, jelesen 1080 □ ölet tevő telkével együtt, melyeknek értéke legalább is 100,000 írtra tehető, az alakulandó megye részére, megyeházus öröktulajdonkép, egyedül csak azon korlátolással, hogy ha a megye későbben székhelyét, netalán más városba tenné át, ez esetre amaz ingatlanság a városra visszaszállna, — átengedni hajlandók vagyunk.« (Aláírás.) A vidék. Mint magán után értesülünk, a hatósági kikerekitést illetőleg Krasznamegyében azon hangulat uralkodik, hogy e kis megye, habár áldozattal is, még mostani helyzetében maradjon. E hangulatot kétségen kívül az okozza, hogy Kraszna attól fél, miszerint a megyei székhely Kraszn - és Közép-Szolnok egyesítésével Zilahra fogna áttétetni. Nézetünk szerint azonban ez fizikai és geographiai képtelenség, miután Zilah, mondhatni végsarkán fekszik az egyesítendő két megyének, s mind közlekedési, mind közművelődési, társadalmi tekintetben hátrább áll Sz. Somlyónál. Az egyesítendő két megyére nézve nézetünk szerint csak egyetlen helyes megoldás várhat: Kraszna és Középszolnok megyék egyesítése Sz. Somlyó középponttal, még pedig »a szláv Kraszna elnevezés helyett »Sz írágymegyei név alatt,« melyet KÜLÖNFÉLÉK. — Megdöbbent ai esetről, értesít bennünket egyik tudósitónk. A rókuskórházi betegfelvételi irodában 1. év augusztus hóban egy betegnő, következő adatokat mondott be: »Nevem, Woronieczky Miczislav herczegnő, született Schweighofer Anna, vagyontalan, 51 éves, r. h., mosónő vagyok. Atyám néhai Schweighoffer Ferencz tanár, férjem Woronieczky Miczislav herczeg honvéd ezredes volt. Lakásom a VIIl. kerületben, kőbám,fill ton 4-ik szám alatt van. — És mindez a legmegrenditőbb való. Ha már kegyelet dolgában annyira vergődtünk, hogy a szabadságharczban vértanúi halállal kimúlt hős emlékszobrára gyűjtést eszközöltünk, hogyan lehetett a gyűjtőknek eltűrnie, hogy a hős herczeg neje, egy volt budapesti tanár leánya, ki mint mosónő tengeti életét, öreg napjaira koldusbotra szoruljon. — Főpolgármester helyettestése. Ráth Károly Budapest főváros főpolgármestere szabadság idejét élvezvén, a főpolgármesteri teendők teljesítésére a belügyminiszter, mint ért. Mitünk, rendeletileg Kamermayer Károly polgármestert helyettesíté. A polgármester a főváros első választott tisztviselője lévén, mint ilyen, az ő működésének ellenőrzésére hivatott kormány közeget, a főpolgár-