A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-25 / 245. szám
245. szám. 111. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Vasárnap, October 25. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épílet földszint. ElőfizetésiUj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12»—» Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK Szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Svlfizetési felhivás 4 fl O M“XIT-dik évi folyamára. Előfizetési árak: . .• • « Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bért nem tesitve tiz írtig csak 6, 10 írton felül pedig 10 krhi kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim al&t Pest. Ferencziek tere Atheneeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala iMM»i»inaiiin ivr~TunrTiTivit~rrni~T' i~r n Budapest, October 24 Ghyczy adó javaslatainak jellem‘ 11 ■t'Kiamri wtskjezeséhez. Ghyczy háromféle adó törvényjavaslatot tett közzé. Először az egyenes adókat módosító, illetőleg újonnan osztályozó, másodszor az adó kezelését egészen uj alapon szabályozó , harmadszor régi vagy új alapra új terhet rovó javaslatokat.Az utóbbi osztályba sorolható borfogyasztási, forgalmi és vadászati adót most még csak általánosságban sem akarjuk tárgyalni : az egyenes adók kezeléséről szóló nagy fontosságú javaslatnak ,s külön szándékozunk néhány czikket szentelni, mert ez a javaslat legfontosabb és leglényegesebb változásokat fogja előidézni,adórendszerünkben —most az egyenes adókon Ghyczy által javasolt módosítások alapeszméjének jós kapcsolatának jellemzésére akarunk szorítkozni. Azög Ghyczy javaslatait általában jellemzi , az a törvény szövegének a rendeleteknek fenntartott tér rovására való bővítése. Ez dicséretére válik. Mert az alkotmányos polgár teherviselésének minden részletét, a pénzügyi közegek egész hatáskörét törvény kell, hogy megszabja, hogy az önkényes magyarázatok minden ürügye a polgár ép úgy, mint a hatóságok részéről ki legyen zárva. Jellemezzük most részletesebben az egyenes adókra vonatkozó javaslatokat. Ami az adók anyagát, illetőleg alapját illeti, azon Ghyczy semmi elvi reformot nem tett, csak a kitudás pontosságát növelő, a beosztás rendjét változtatá meg és néhány pontban a jövedelem természetének meghatározását tette szabatosabbá. Ha tehát azt a kérdést vetjük fel, ami rendszer tekintetében minden adóreformnál lényeges kérdés, hogy t. i. az új javaslatok a tiszta jövedelmi vagy hozadéki adók rendszerét fejlesztik-e? Kénytelenek leszünk megváltani, hogy ezek elvi szempontból semmi javítást nem mutatnak fel, mert a tiszta és nyers jövedelmi alapokat a régi törvényekből változatlanul veszik át, olvasztják össze, illetőleg választják külön és e tekintetben csak két másodrangú javítást eszközölnek: egyiket a rendszeresebb beosztás, m másikat a jövedelem tisztább fogalmának meghatározása által. Mit csinált Ghyczy ? Föld és házadónkat változatlanul hagyta, azzal a kivétellel, hogy az utóbbiban a házosztály adót tetemesen növelte. A jövedelmi adót feldarabolta, kivettebelőle és önálló adóvá tette alapjának és százalékának módosítása nékül: 1. a kamat és járadékadót, 2. a közkereseti társulatok adóját, 3. a bányaadót. Csak ez utóbbi adónál módosul a százalék egy kissé. Tehát kiszabítá mindazon adókat, melyek a mostani törvényben tiszta jövedelmi alapra vannak fektetve. És midőn igy tett, ha már a többi adónemet meg akarta hagyni, nem csak rész osztály, — illetőleg nyers bevételi — adó természetében, de még a fejadón sem változtatott — jól cselekedett. Mert fentebb említett három javaslatában oly tiszta jövedelmi adót proponál, melyek egyes hiányaik daczára (miket lesz olkalmunk kimutatni) sokkal jobbak a mostani törvénynél; mert a jövedelemkiszámítás tekintetében pontosság és szabatosság által felülmúlják a mostani törvényt — főleg ha a tiszta jövedelmi adózás szempontjából ítéljük meg, és az adóterhet átlag nem növelik, sőt adóminimum, illetőleg a mostaninál több teher levonásának megengedése által, könnyítik. Ha pl. a bányaadónál egyes iparágakra történik is némi tehernevelés, ez más szempont alá tartozik. “De annál kevésbé reformálja Ghyczy a mostani »jövedelmit adó megmaradt részét és a »személyest kereseti adót.E két törvényt öszszeolvasztja „kereseti adó“ czimén, meghagyja alapját, növeli (leginkább a személyes kereseti adó régi első osztályánál) terhét, ha szervesebben és rendszeresebben osztályozza ,baár ez ellen is lesz kifogásunk, még azon alapon is, melyen Ghyczy áll. Mi ez alap ? A nyers bevétel és fej szerinti adózás egy oly összefoglalt terve, melyben e két heterogén alap egészen önállóan,változatlanul marad meg egymás mellett és így tulajdonképen a „kereset“ és „fej“adó csak néven van öszszefoglalva, de positive régi alapjában, sőt alakjában is megmaradt. És mégis azt mondjuk, hogy ez összefüggetlen törvény : épen rendszer és szerves kapcsolat tekintetében jelez haladást a mostani állapothoz képest; mert a mostani jövedelmi adóba legkevésbé sem tartozott az az osztály, illetőleg kereset adó, mely most abból elvonatik és sokkal inkább rokon a személyes kereseti adóval; mert ezzel együtt a személyi keresete körében adóztatja meg és csak ott válik el ettől, hol az utóbbi már a keresetre sincs tekintettel, vagy legalább nem a ház arányosítja az adót, hanem egyszerűen (némi nagyszökésű, aránytalan osztályozással) a családfőre és családtagjaira, csak azért, mert félnek, rójja ki a terhet. Természetes, hogy amennyiben Ghyczy javaslatai haladást jeleznek — a rendszer tekintetében , még nem mondhatók annak a teherviselés reformja szempontjából. És ez az utolsó szempont, melyből még ma vizsgálni akarjuk az egyenes adókra vonatkozó javaslatokat. A tulajdonképeni adóreform : a teherviselés felosztásának arányosításában áll. Azaz: minél jobban biztosítja, a régi állapothoz mérten valamely javaslat a teherviselés arányosságát : először a tiszta jövedelemhez, sőt hogy még magasabb szempontra emelkedjem — az adóképességhez és másdszor az adószázalékhoz mérten, annál nagyobb reformnak tekinthető az. Az adóalapok és adószázalékok arányosítása, és ezeknek a jövedelmi forgalomhoz mért idomulási képessége, mértéke az adóreform nagyszerűségének, jóságának, igazságosságának sőtmég azt is hozzátehetjük, hogy)ezévszerűségének. Mert, hogy csak az utóbbi állítást illustráljam , minél hivebben felel meg az adóalap a jövedelemnek és ennek az adószázalék, annál önkénytesebben, pontosabban, biztosabban folyhat be az államjövedelem ; sőt ez, minthogy a tőkefejlődést sem rontja, azzal arányosan is jobban szaporodhatik. Ha már e magas szempontokból vizsgáljuk Ghyczy javaslatait , akkor eltörpülnek azok, akkor tűnik ki, hogy nem adóreformokkal, hanem pénzügyi rendszabályokkal van dolgunk, melyek czélja az állambevételek növelése és nem az adóztatás igazságosabbá tétele. Igen, mert az adóalap és a százalék közti arány sehol sem változik ; az adóalap és jövedelem közti kapcsolat sehol sincs javítva; a jövedelem és adószázalék közti viszony arányosságának biztosítására semmi sincs téve. Mind e magas szempontokból ítélve, úgy találjuk, hogy, marad minden a régi állapotban. Lesz jobb osztályozás, más törvény, más definitív, jobb rendezés, szabatosabb meghatározás és lesznek ezert vezetőbb intézkedések; tehát ez után tehernevelés, sőt igen kis mérvben igazságosabb felosztás is — de adóreform nem lesz. Szolgáljon ez általános jellemzésül, ezután elhagyjuk e magas szempontok és érdekek követelését, lesz ülünk Ghyczy egyes javaslatainak alapjára, és ezen állva bíráljuk azokat, higgadtan, igazságosan. H. S. A baloldali kör vasárnap f. hó 25-én d. e. 11 órakor értekezletet tart. —Ghyczy emlékirata. A »N.Freie Presse” legújabb száma a következő budapesti sürgönyt közli: Ghyczynek Londonba küldött memoranduma, mely a »Times«-ben Magyarország pénzügyi helyzetéről megjelent czikkeket czáfolja, ami eredményre jut, hogy Magyarország beruházásai 1857.óta többet tesznek ki, mint az ország által tett adósságok s hogy az 1875-iki budget, a legszigorúbb számítások szerint, csak tizenöt millió deficitet mutat fel. amI — Az országgyűlés teendőit Magyar Politika* a következőkben ismerteti : A tegnapi miniszteri tanácsban végleg megállapíttatott a kormány cselekvési programmja, mely után be kell vallanunk, hogy oly készülten, mint a Bittó-Ghyczy minisztérium, még egy előde sem lépett az országgyűlés elé. Igaz, hogy a munka oroszlánrésze a pénzügyminiszternek jutott ki, és hogy kötelességét e nehéz időkben, melyeknek súlya épen a pénzügyre nehezedik, becsületesen teljesíti, mutatja az általa kidolgozott törvényjavaslatok sorozata. Ezeket még három fogja követni, egyike a dohányjövedékre vonatkozik, másika a luxusadóra. Ez utóbbitól nem nagy jövedelem várható; az előbbi iránt pedig némely pontra nézve a lajtántúli minisztériummal még folynak a tárgyalások. A kormány legfőbb gondja ezeknek keresztülvitelére, s az államháztartás megállapítására van irányulva. Eljárási módozatára nézve azt halljuk, hogy az országgyűlésen, annak megalakulása után, két pénzügyi bizottság választását fogja javaslatba hozni. Az egyik a csütörtökön előterjesztendő budgettel, s a hat évi nem revidiált zárszámadásokkal foglalkozand; a másik pénzügyi bizottság pedig az adótörvényjavaslatokat fogja tárgyalni. A mint a ház megalakult s a választások megtörténtek, és a pénzügyminiszter egy terjedelmes expozéban előadta az állampénzügyekről jelentését s budgetjét; — a nyilvános ülések — nem fognak elnapoltatni, hanem azonnal a múlt ülésszakról fönnmaradt s a felsőház által többé-kevésbé lényegesen módosított törvényjavaslatokat, (választási, s incomp. törvény, közjegyzők s ügyvédrendtartás sat.) fogja tárgyalni. Ennek eredményétől s a körülményektől fog függni, várjon azután a bizottságok munkálkodásának gyorsítása érdekében nem fognak-e a nyilvános ülések felfüggesztetni, míg a bizottságok munkájukat befejezték. Az igazságügyminiszter is mindjárt kezdetben benyújtandja a polgári perrendtartás módosításátczélzó törvényjavaslatát, mely egyrészt az úgynevezett bagatellügyek s mezei rendőrség áttételét tartalmazza a megyékhez ; másrészt a törvényszékek számát reducálja ; amint is az ez által nyerendő megtakaritás már az 1875-ki költségvetésben számításba is vétetett. Az igazságügyér is külön bizottságot fog e czélra kiküldetni kérni. Háttérbe vannak még a közigazgatási reformjavaslatok, melyek nagyban készek, csak egyes részleteikben nincsenek még megállapítva. Ez körülbelül, mint hivatalos körökből halljuk a kormány eljárási terve. Azon tizenkét javaslat közül, melyek a képviselőházhoz be fognak nyúttatni, 9, mint az »Ung. Lt.« még Kerkapoly idejében dolgoztak ki. Kettőn ezek közül Ghyczy lényeges változásokat tett, és pedig az iparacén, s az adók kezelésén. Újonnan dolgoztattak ki a vadászati adó, házadó s a szállítási díj megadóztatása. ■/ Lapunk mai számához fény melléklet van csatolja, A „HON“ TÁRCZÁJA. EHÍWIM, TIE®, ÖVÉ. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. II. KÖTET. „Férfi sorsa a nő.“ (20. Folytatás.) Egyszer oda állt maga egy utszoros nyitásához, s a mint egyenkint jöttek a podgyászos szekerek, — természetesen a parancs daczára tömve felkérezkedőkkel, — az asszonynépet szép udvariasan leszállittatá róluk, a férfiakat pedig minden udvariasság nélkül megcsapatta. Itt veretett jó huszonöt botot arra a huszárra is a szekérenülésért, a ki azután három nappal későbben a hodricsi ütközetben hol a vezér alól kilőtték a lovat, őt vitézül megmentette.»Miért nem egy hüvelykkel alább?« mondá a vezér, midőn csákóját a golyó átlyukasztá. »Üljönön lovamra, tábornok;« szólt hozzá a huszár, kit nem rég megveretett. »Nem úgy szólt a vezér, te maradj lovadon, nekem nyújtsd kezedet, aztán vágtass.« S azzal futott a lóval versenyt, utolsó a csatatérről.) Ennek a példaadásnak sikere lett. Aki nem akart felőle meggyőződni, hogy daczára az országgyűlés emberbaráti határozatának, a botbüntetés még mindig nincsen eltörülve a hadseregnél, leszállt magától, s ha nem szállt, letették, mert a kocsissal is közös volt a meglakolás. Áldorfai százados az előre küldött utászcsapat trombitaszava mellett csendesen ügetett csapatja mellett, hol előrehaladva, hol hátramaradva, s biztatva az elcsigázott hadfiakat, kiknek lábaikról már szakadozott a csizma, s kiket a honvédköpeny roszul védett a csikorgó hideg ellen. Többször pihenőt tartott velük, s borszeszt osztott ki közöttük. Mikor utolérte a korodája szekereit, csendes lépésben haladt, hogy Serenával pár szót váltson. — Miről beszéltek ? A sebesültek állapotáról. Azoknak a száma folyvást szaporodott. Minden szekér tele volt már velük. Serena maga rendesen a kocsisülésben foglalt helyet, s mikor hegynek fölfelé ment az út, levált, gyalog ment, azt mondta, azért, hogy felmelegedjék; pedig inkább a lovakat kímélte, a mik nek s hezen húztak. Ilyenkor aztán Incze mellette lovagolt. Amint egy helyütt az út a dombtetőre felkanyarodik: a fák alatt egy ajtótlan szénégető-kunyhó előtt egy férfi és egy nő alak látszik az érkező csapatra várni. A sűrűn eső hófehér gyapjúréteget borított mind a kettőre, mely schawlt és gubát isvehetlen színűvé tesz; a csuklya a férfinak csak bajuszát szakállát engedi láttatni, a nőnek még fátyol is van az arcza elé húzva. Amint a kóroda szekerei a dombra feljutnak, mellettük Serena gyalog, és Incze lóháton, a két várakozó alak sietve hagyja el az útfélé kunyhót, s feléjük igyekezik a havas boróka bozóton keresztül. Incze nem ügyel rájuk. Serenát figyelmezteti, hogy üljön fel a szekérre, mert lefelé gyorsan fognak majd haladni, s segít neki a kocsisülésbe felhágni. Ekkor egy ismerős hang üdvözli: »A jó szerencse küldött, kedves barátom!« Incze odatekint a megszólításra egész idegenül. »Rám sem ismersz, ugye bár ? Persze szakállt és bajuszt eresztettem azóta, hogy, elváltunk, miként te is, de én azért felismertelek. Én vagyok Stomfai Gideon, hajdani klerikus társad. Incze nem érti, hogy kerül ez most ide ? Hiszen lovas volt. »Mit csinálsz itt ?« »Káromkodom. Ez a legelső, amit csinálok. Leparancsoltak a szekeremről és itt hagytak. Másodszor pedig nem bírom a gyalogolást, mert már a lábaim el vannak fagyva.« »Adhatok lovat, jó lovas vagy, ülj nyeregbe.« »Köszönöm a lovat. Magamnak is volt, de túladtam rajta. Más hivatalom van. — Én szekérre akarok ülni. Lábbeteg vagyok.» »Az orvos meg fogja vizsgálni bajodat, s segélyt fog nyújtani.« »Köszönöm. Ostoba intézkedés volt leiz ez a vezértől. Leszállitani az embert czakumnak a szekérről. Egy kissé megválogathatta volna az emberét. Nekem különben nem is ő parancsol, mert én mint a kormány által kinevezett historiograph járok veletek, s csak a parlamentnek tartozom felelőséggel.» »Szép. Hanem azért a szekérről mégis leszállítottak katonai önkénynyel, s most egygyel több históriai adatot jegyezhetsz föl. Parancsolsz-e még valamit ?» «Ha úgy tetszik, kérek tőled valamit. Adass e hölgynek itt szintén jhelyet a szekéren; elfért a másik mellett.« A nőalak is odalépett Incze közelébe, s kaczér bókkal üdvözlő őt. »A kóroda szekerein csak az ápolónőknek szabad helyet foglalniok,« viszonzá erre Incze ridegen. »Hát legyen az ő czime is ápolónő, a mig okosabb világba érünk.« Aldorfait egy pillanatra megszállta az emberbará baráti részvét, a nők iránti gyöngédség ment- I bető behatása, közel volt hozzá Serenát felszólítani, hogy szorítson a szekérben helyet szorult helyzetbe jutott hölgytársának; a midőn az ismeretlen hölgy, saját veszedelmére, jónak látta a fátyolt felvonni arczáról, s Inczét nevén szólítva, kérelmét Gideonéhoz csatolni: »Áldorfai százados úr« legyen irántam még egyszer szánalommal. Az arcz is, a hang is ismerős volt Incze előtt. Visszaborzadt mind a kettőjül. Ez ama nő, kinek gyermekét a dudai paplakban megkeresztelte. A kalandornő. Eszébe jutottak neki a frivol őszinteségek, miket az neki meggyónt, sőt még tévedésből a kálvinista lévitának is. És ezt a nőt vegye ő most fel Serena mellé ? Ezt tegye annak útitársnéjává ? A kivel éjjel-nappal együtt legyen ? Hozzá hasonló ? Vele egy beszámítás alá kerülő? Tán épen barátnéja, tanácsadója ? A szive fellázadt e gondolat ellen. »Ki ez a hölgy ?« kérdőkedőhöz fordulva. »Dallami Cesarine« felelt Gideon. »Mi ez a nő?« szólt ekkor, a kérdést élesítve Incze. Gideon cinikus mosollyal felelt. »Furcsa ! Hát az én asszonyom.« Incze összeránczolta szemöldeit. Sarkantyúi öntudatlanul érintek lova oldalát, úgy, hogy még az is ágaskodni kezdett, mintha ő is értené a dolgot. »Hiszen te még szerzetes vagy!« dörmögé Gideonhoz. »Hát te nem az vagy?« feleli vissza Gideon két csípőjére tévé kezeit. Incze türelmetlenül vont vállat, mint aki nem érti e visszavágást. »Menjen maga ! szólt a hölgy Gideonhoz gyöngéd erőszakkal tolva őt el helyéről. Maga csak sértegetni tud. Engedjen engem beszélni Áldorfai úrral, mi régi jó ismerősök vagyunk.« Azzal oda lépett Inczéhez, s bizalmas meghittséggel teve kezét annak térdére, mig "másik kezével hizelgően czirogatá lova sörényét. S aztán forró meghitt hangon suttogott hozzá. »Hiszen mi régi ismerősök vagyunk, százados úr. Emlékezik ön még a dudas lévitalakra. Akkor még oly szent ember volt ön. Még kezét is megcsókoltam. Az idők változtak azóta. Kisütött ránk a szabadság napja. Az előítéletek lehullottak. Letörtük bilincseinket. A férfiak vérüket áldozzák a szabadság eszméjének, s a nők feláldozzák önmagukat. Megyünk, a merre szivünk vezet. Odaadjuk önöknek az örömöt, a gyönyörűséget, mely osztályrészünk, s elfogadjuk érte a szenvedést, a küzdelmet, mely az önök hozománya s nem kérünk rá előbb áldást az oltárnál. Elítélhet-e ön bennünket ezért ? Akkor ítélje el ön száz meg száz tiszttársát, ki hasonlóul tesz ? Tehet arról a szív, hogy érez ? Megittasodva a lelkesedés mámorától, a kétségbeesés keserűségeitől, látjuk magunk előtt megjelenni azt, ami álmaink eszményképe, a délezeg szabaditót, a hőst, a hazafit; s azontúl nem törődünk családdal, nem a világgal, nem a jövendővel, az édes szédület magával ragad; megyünk utána, vele egyesülünk, osztjuk balsorsát ; bűnünk-e ez ? Incze úgy undorodott ettől a nőtől. Félre fordult tőle. Hiszen ő nagyon jól ismerte őt. Szívtelen, megromlott kedély volt az, kinek nem szolgált mentségére a nők paradicsomi gyöngesége: nála a vétek kiszámítás volt, s a gyönyör épen annak a tudatában volt, hogy amit tesz, az vétek. Nem titkolhatta e nő előtt megvetését. S az észre vette azt. »Ne fordítsa ön félre arczát, uram, szólt Dallami Cesarine. Áldorfai a gyóntató atya talán csak nem árulta, el a gyónás titkát áldorfainak, a századosnak ? És ha igen is, akkor is egy színvonalon állunk.« »Hogyan? asszonyom.« Incze még mindig nem értette a czélzást. »Tekintsen ön a háta mögé,« szólt metsző gúnynyal a hölgy. Incze önkénytelenül hátra tekintet. Serena arcza megmagyarázta neki a talányt, melyet eddig nem tudott megoldani. Az az ösztönszerű iszonyat, mely a leányt meglepte e nő kihívó tekintetével szemben, mindent megmondott neki. Serena öntudatlan védő mozdulattal vonta szűkebbre arcza körül prémes palástját, mint a ki fél. »Hát az nem egy nő ott, a kit ön e szekérre ültetve, magával visz ? áldorfat nyugalommal felelt. »Az a kóroda ápolónője.« »Úgy? szólt Daliami Cesarine gúnyosan, kinek most már nem volt kívánsága sem védelem, sem kényelmes utazás után, hanem boszút és megtorlást szomjazott, ha miatta a bejuratban kell is tovább vándorolnia. — Ez tehát a kóroda gondviselőnője ? Jó tisztes agg matróna. Öregannyja az egész zászlóaljnak ! S ezzel merészen oda sietett a szekérhez és megragadta Serena palástját, leránta azt annak arczáról, deamoni kárörömmel rikácsolva. »Ah ! Valóban ő az ? A jó öreg nagymama! Akit senki sem gyanúsíthat már azzal, hogy ő azért jár egy zászlóalj katonával, mert talán szerelmes ott valalakibe. Oh nem! Hiszen ki merné azt mondani, hogy Áldorfai százados valami más egyebet érez e tisztes őszfürtök, e ránczos homlok iránt, mint fiúi tiszteletet ? Ki tehetné fel róla, hogy a bivonac zűrzavarában, a menekülés hevélyében, a táborélet dáridóiban valami szentetlen gondolattal közelüket felé ? Hiszen ő maga egy szent, s ez a hölgy egy oltárkép..« Áldorfat minden csepp vére forott a haragtól. Ha férfi volna az, aki e gyilokdöféseket intézi Serena felé, az első szónál néma ember lenne belőle! De mi védelem legyen egy nő ellen, aki szavakkal gyilkol ? Még a paripája is horkolva fordítá fejét a nő felé, tágult orrlyukaiból forró páráját fújva feléje. »Távozzék ön e szekértől!« kiálta rá Incze. Az a nő pedig egy megbántott asszony vakmerőségével ragadá meg a lovag paripájának zabláját félkezével, s másikkal a leányra mutatva, igy szólt »Neje önnek ez a hölgy ott?« »Nem.« »Akkor nincs egymásnak mit szemére vetnünk !« E szókkal megfordult, s kezét kísérője karjába akasztva, még egyszer némán megfenyegető Áldorfai Inczét. Szemeinek villogása többet mondott, mint amit a szó beszélhet. Serena eltakarta arczát két tenyerébe és sírt. Gideon és Daliami Cesarine eltávoztak az erdő mélyébe. A kalandornő sértő kaczagása viszhangzott onnan, Áldorfai Incze csüggedten eresztő le kezében tartott kardját. Az ellenségtől körös-körül meg tudta védeni imádata bálványképét: ez asszony kaczagása ellen nem volt védelme számára. A lévita, Serena kocsijának hű kísérője, lehajolt a földre, s két marokra szedett hóból galacsint kezdett formálni. »Mit mivelsz, bajtárs ?« szókta meg őt Incze. »Meghajigálom hólapdával azt a Jezabelt!« hörgő rekedten a jámbor lévita. Incze inte neki, hogy hagyjon fel a lovagiatlan elégtétel veréssel. A szekerek gördültek odább. (Folytatása következik.) A bankkérdés megoldásiról. Horn Ede felolvasása. IV. Akadnak az állam-, szintúgy mint a magánéletben, úgynevezett szerencsés szerencsétlenségek , balesetek, melyek ügyesen felhasználva, üdvet hozhatnak. Ilyen szerencsés szerencsétlenségnek venném, a bankkérdést illetőleg, azon körülményt, hogy államháztartási zavaraink s bajaink megütik nemzetgazdászati zavaraink és bajaink mértékét. Amazok elintézése szintén követel, s parancsolólag rendkívüli intézkedéseket, nagyszerű erőfeszítéseket. Vájjon nem lehetne-e két legyet egy csapással megütni, ugyanazon nagy erőfeszítések s rendkívüli intézkedésekkel , elérni mind államháztartási, mind nemzetgazdászati bajaink orvoslását? Túl merésznek, képzeletiesnek látszhatik ezen eszme, de foganatosíthatásáról kezeskedik a legilletékesebb bíró, a tapasztalat, t. i. más országok tapasztalata. Ha a nagy jegy kibocsátási bankok történetkönyveit lapozzuk, lehetetlen észre nem venni, miszerint sok esetben államháztartási megszorultságok adták az első lökést a nagy nemzeti bankok életbeléptetésére, s hogy ennek folytán ezen országos intézeteknek feladatul egyidejűleg tűzetett ki, mind az állam- mind a társadalom pénzügyi zavarain segíteni. Alig szükséges idéznem, mert nagyon ismeretes, az osztr. nemzeti bank példáját. Tudja országvilág, miszerint ezen intézet alapítására a főindító ok más nem volt, mint a kimondhatlan nyomoros zűrzavar, melybe sodortatott a birodalom pénzügye első Napóleon ellen vitt háborúi és vesztett csatái következtében; az állam pénzügyével tönkre volt téve a közforgalom is az ismételt devalvatiók alatt. A nemzeti banknak tűzetett a kettős feladat: teremteni egy egészséges pénzforgalmat s rendbehozni az államháztartást; kevés év folytán sikerült neki mind az egyik mind a másik; egész 1848-ig állam- s nemzetgazdászatilag teljesen kielégítő volt a birodalom helyzete. Egy példát hozok még fel távolabb eső vidékről, s tárgya lesz Európának legelső jegykibocsátási intézete, a világpénzvásár uralója; már kitalálta a t. hallgató, hogy a nagy angol bankra gondolok. Alakult ez 1684-ben, s pedig felajánltatott a törvény által és meg is adatott az illető engedély »azoknak, a kik, a Francziaország ellen viselt háború költségeinek fedezésére 1.500.000 font sterlinget előlegeznek a kormánynak.« Ez meg is történt! Az engedély 1695. augusztus elsején lejárt volna; a kormány vissza nem tudta fizetni a vett előleget, sőt uj előlegekre volt szüksége; meghosszabbíttatott az engedély ut 15 évre s az engedélyesek ennek fejében 2.201,174 fontra vitték fel az előleget. Ez ismételtetett — a részletekkel nem akarom önöket untatni — több ízben a múlt század folytán s igy történt, hogy az angol bank végre úgyszólván végtelen engedélyt nyert ki, a kormány egyedüli bankárává vált, s hitelezője is maradt maiglan ; tudvalevőleg a világpénzintézet egész alaptőkéje azon 14 millió font sterlingben áll, melyet a jelzett módon a kormánynak előlegezett s mely az örökös adósság egy nemét képezi. Szóval : a kormány pénzügyi bajainak enyhítése alapitotta, öregbítette s fejlesztette ama pénzintézetet, mely hivatva volt, Angolország nemzetgazdászati fejlődését oly csodateljesen előmozdítani. Miért ne követné Magyarország a nevezett két állam sikerkoronázott példáját ? Hála Istennek, államháztartásunk helyzete távolról sincs olyan kétségbeejtő mint volt az osztrák birodalomé 1816-ban, de sokkal kedvezőtlenebb ez bizony, mint volt az angol pénzügyőrségé 1684-ben. Ismételve felemlítettük a 153 milliós kölcsönt, melynek utolsó része e hónap első napjaiban került kibocsátás alá; visszafizetendő teljes névértéke szerint az egész 153 millió, részint 1878 részint 1879-ben. Pedig, a megtestesült vérmesreményüség fel sem teheti, hogy költségvetési feleslegekből előteremthessük négy év alatt e roppant összeget; sőt, nagyon valószínű, hogy m. t. pénzügyér úr minden erőfeszítései daczára e négy év tényleges leszámítolásaiban alig lesz kikerülhető a hiány.