A Hon, 1874. december (12. évfolyam, 276-299. szám)

1874-12-01 / 276. szám

hogy a parlamenti ildom ellen van. A képviselőhöz , több ízben kifejezett akarata szerint nagy súlyt he­­­­lyezve javaslatra. A főrendek már nem is leplezett malicziával minden áron igyekeznek megakadályozni törvénynyé létét, holott őket nem is érinti az legke­vésbé sem. A képviselőháznak majd szoros belügye ez, melyhez a főrendi­ház részéről az előzékeny hoz­zájárulás lett volna az egyedül deczens eljárás. Ha a főrendiház ennek elannyira homlokegyenest az ellen­kezőjét követi, könnyen arra a gyanúra vezeti a köz­véleményt, mintha a képviselőház purifikácziójának megakadályozása által azt akarná megakadályozni, nehogy a közvéleményben egy más törvényhozási fak­tor purifikálása iránt is meginduljanak az akc­iók. Pedig ezt nem fogja megakadályozni. A főrendiház ülése. Elnök: Majláth György. A kormány részé­ről jelen vannak: Bittó István, Szapári Gyula gr. és Wenckheim Béla br. Jegyzők: Batthyány Fe­­rencz gr. és Nyáry Gyula dr. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: (Feláll.) Mielőtt a képviselőház üze­netét átvennék, kedves kötelességem jelenteni, hogy a méltó főrendek által nyert megbízásban eljárván, ő cs. és kir. apostoli felsége. (A főrendek felállanak) Károly Ferdinánd főherczeg elhunyta alkalmából a mélt. főrendek által hozzá intézett részvétnyilatko­zatot legkegyelmesebb királyi köszönettel fogadni méltóztatott. Tombor Iván,a képviselőház jegyzője, áthozza az 1848-iki V. és erdélyi II. t. czikk módosításáról és egészitéséről szóló és ő cs. és kir. apostoli felsége legfelsőbb szentesítésével ellátott törvényczikket. Ki­­hirdettetik: Vay Miklós dr. Azt hiszem nem vétek a ház­szabályok ellen, ha nagyméltóságodtól és a méltó főrendektől egész tisztelettel engedelmet kérek arra, hogy egy előterj­esütést tehessek. Miért ragadom meg ezen alkalmat rövid előadásom tekintetéből, és miért meg vagyok győződve arról, hogy szerénytelenséggel senki sem fog vádolni. (Helyeslés.) Engedjék a méltóságos főrendek, hogy az álta­lunk is annyira tüzetesen tárgyalt s a két ház kö­­zötti egyetértés létrejötte után szentesítést nyert vá­lasztási törvény kihirdetése alkalmával, szabadsá­got vehessek magamnak, egy talán nem egészen időn kívül szerény előterjesztést koc­káztathatni. Nem lehet tagadni, hogy a választási törvények keletkezte első korszakában nevezetük alatt más va­lamit, a létrejöttnél sokkal többet értett a hazai kö­zönség. Hogy igazam van arról, az akkoriban fels­inre került számos hírlapi czikkek is tanúskodhatnak, és hogy ma sem elégítik azok ki az ország lakosainak nagy részét, a felől meggyőződhetik mindenki, ha kis­sé körülnéz a világban. H­a mint hogy e törvények legmelegebb pártolói sem tagadják azok hiányait, be­ismerik csakis ideiglenességre számítható voltukat s nem titkolják el maguk elől a végrehajtásukkal já­randó majdnem legyőzhetlen nehézségeket, mig má­sok utolsó perczig azon hitben ringatták magukat, hogy a választási törvények, melyek nemcsak a kö­vet-választási módozatokra szorítkoztak, de kiterjesz­kedtek a censusra s egyéb az egész kérdéssel kap­csolatban hozható tárgyakra is, egyszersmind a kép­­­­viselőház részbeni átalakításáról s jelen szervezete némi módosításáról is fognak gondoskodni, és azt is hitték, hogy egyszersmind a házszabályok újbóli át­dolgozása, s több e fele is el fog intéztetni. A magas kormány azonban, mint láttuk, ezen lényegesebb s mélyebbre vágó kérdések szőnyegre ho­zatalát feleslegesnek, vagy legalább időszerűtlennek tartó s következőleg a képviselők háza egyelőre, ed­digi eredeti alakjában fog innent el is maradni. Alapja azonban az állandósítandó összeírások által, ha lényegében nem is megváltozni, de kétség­telenül szilárdulni, parlamentáris jellege öregbedni, s ha több más tényezők is közre fognak működni, te­kintélye jövőre emelkedni s befolyása is innentől gya­rapodni fog, a­mint hogy mind­ezt kívánnunk a haza közérdeke követeli tőlünk. Ha azonban mindez így van, nem válik-e mindinkább szükségessé, sőt most már nem kikerül­­hetlen-e, hogy végre valahára saját házunk újbóli szervezését is a maga útján komolyan sürgessük; nem czélszerűbb-e addig szervezkednünk, míg hihe­tőleg majd még feltűnőbb leendhet jövőben az ano­mália különböző alapokon nyugvó s mégis versenyre kelhető két házunk között; és vajon azon modus vi­vendi, mely köztünk jelenleg még fennáll s kivált az utolsó időkben mindkét oldalon tűrhetőnek mutatko­zott, nem fog-e időjártával még legjobb esetben is, több nehézségekre, nagyobb akadályokra találni, sőt a lehetetlenségek közé tartozik-e egy komolyabb elvi összeütközése a két háznak ? De ha ez megtörtén­hető, nem kívánatos-e egy ilyetén eshetőség törvény útján való megelőzések, továbbá nem szükség­e főis­pánjaink állásának, illetőleg házunk ezen kezdettől fogva mindig kiváló s megbecsülhetlen tényezői füg­getlenségének jövőre is leendő megóvásáról egy vagy más módon gondoskodnunk oly időben, midőn ez a kormányzati felelősség eszméjével összeférhetlennek kezd egyes esetekben mutatkozni , de végre ott van­nak az országgyűlési vegyes ülések is, melyeknek esetei még mindig fennállanak s szintúgy törvény által lennének szabályozandók. Aztán nem természetesebb, nem illőbb-e, hogy mi magunk szorgalmazzuk e­ kérdés megoldását, mintsem az másoktól várjuk ? Én legalább nem tud­nék benne megnyugodni, hogy ez bárminő, bárhon­­nan eredő külső pressió folytán történjék, hiszen egyebeket mellőzve, maga az utolsó trónbeszéd is sürgeti már a dolgot, — kivitelét tehát szorgalmazni jogunkban áll — sőt magunk iránti kötelességünk; s minthogy tevénk is azt már azt nem egyszer, ne­vezetesen utóbb, több mint egy év előtt, egész ün­nepélyességgel a magas kormányhoz intézett egy írásbeli interpelláció útján.­­ A válasz azonban még mindig várat magára, legkevesebb tehát, a­mit kíván­hatunk, hogy interpellatiónk evidentiában tartassék, s végre még a scontróból is ki ne maradjon. Ha azonban a magas kormány a magunk által is tarthatlannak vallott status quo fennmaradását egyelőre üdvösebbnek hiszi, mi az ezzel járó incon­­venientiánk daczára is, kétségtelenül bele fogjuk ma­gunkat abba ezentúl is minden körülmények között találni. Bennünket kötelességünk teljesítésében bizo­nyosan nem fog e halasztás vagy halogatás sem gá­tolni ; mi, történelmi múltúnk érzetében és tudatá­ban annak, mivel tartozunk elődeink emlékének, mindaddig, mig teljes mérvben érvényesítendő saját befolyásunk közreműködése mellett újból szervezve nem leszünk, meg fogjuk ereklyeként óvni tudni azon egyedül még fennálló ős institutiót, mely ma­gyar főrendiháznak neveztetik, s melyhez még a két kövön sem hagyott 1848-ik év sem kívánt rögtönözve nyúlni — és a­honnan nem nagy és kívánt ered­ményhez bizonyára legkevésbé vezető állambölcsessé­get és tapintatosságot árulna el, ha valaki ezen in­­tercalaris időt innentől is arra igyekeznék felhasz­nálni, hogy rágalmak s invectivák terjesztése ál­tal depopulárisálja e tősgyökeres magyar és talán épen azért sem mindenki inye szerinti institutiót. Ámde­­forduljon bár­merre is a koczka, azon egyről meg lehet mindenki győződve, hogy a mai új modern alapokra fektetetendő, mint mondani sze­retjük, »felfrissítendő« felsőház lehet majd sok te­kintetben jobb, tökéletesebb a réginél, de hogy vala­ha magyarabb s igy hazafias érzelmű leendhessen, azt tagadom. A­mint hogy táplál is a remény, miszerint, ha meg lennének is immár napjaink számítva, az által a buzgóság és az ország java iránti érdekeltségünk ha­­nyatlani nem fog, s a reánk számítandó utolsó nap leáldozásáig mindig ama kettős jellegről fognak ha­tározataink és eljárásaink a nemzet színe előtt tanús­kodni.. Én tehát, mivel a magas kormánynak ez idő szerint különben is elég más sürgős rendezni és szer­vezni valói vannak, ezúttal sem nem indítványozok, sem nem interpellálok, hanem ország-világ előtt con­­statáltatni kívánom, miszerint valamint, eddig úgy ezután sem fog a főrendeken e ház újbóli szervezése múlni, továbbá, hogy e tőlünk kétségtelenül nem egy, de azért örömest meghozandó áldozatot követelő mű­téteinek nyugodtan nézünk elébe, tudván, hogy a »semmit rólunk, nélkülünk,« általunk azonban bizo­nyára kellő mérséklettel alkalmazandó elve szerint szólónk ahoz nekünk is lesz végre, hogy addig, míg újabb országos megállapodások nem rendelkeznek felettünk, jelen százados gyakorlat által szentesített törvényes jogainkat s kötelességeinket minden elle­nünk irányzott méltatlan megtámadások és kifaka­­dások daczára is teljes mérvben fogjuk érvényesíteni, illetőleg teljesíteni tudni. Részemről csak azon egyet óhajtom a jelen perc­ben, hogy vajha szerény néze­teim a méltóságos főrendek helyeslésével találkoztak volna. Bittó István miniszterelnök: N­agyméltóságú elnök! Méltóságos főrendek ! A­mennyiben ő nagy­méltósága a koronaőr felszólalásában egy interpellá­­cióra hivatkozott, a­mely a főrendiház rendezése tár­gyában egy előbbi kormányhoz volt intézve, a­mely azonban azóta mind e mai napig válasz nélkül ma­radt, legyen szabad nekem a kormány nevében kije­lenteni, hogy a kormány a maga részéről is teljes mérvben felfogja azon okoknak súlyát, melyek a fő­rendiház rendezését nemcsak kívánatossá, hanem szükségessé teszik, és azon számos előterjesztések és törvényjavaslatok között, melyekkel fennállásának rövid ideje alatt foglalkozott, ezen kérdés is foglalta­tik, az erre vonatkozó törvényjavaslat tervezete már készen van és csak a miniszteri tanács tárgyalását, illetőleg felülvizsgálatát igényli. Miután azonban a minisztérium úgy megalakulása, mint ezen ülésszak megkezdésekor is az államháztartás rendezését a leg­sürgősebb és legelső feladatának tekintette, miután azon előterjesztések és törvényjavaslatok, melyek e kérdésre vonatkoznak, sokkal számosabbak és terje­delmesebbek, minthogy azok tárgyalása befejezésé­nek határidejét előre látni lehetne, általában csak annyit ígérhetek a kormány nevében, hogy ha lehet­ségesnek fogja látni, hogy a­ főrendiház rendezése tárgyában még ezen ülésszak alatt törvény alkottas­sák, a kormányon nem fog m­úlni ezen óhajtást telje­síteni. Nem fogja ezen kérdés készületlenül találni és meg fogja tenni azon törvényjavaslat előterjeszté­sét, ha látni fogja, hogy az még ezen országgyűlés tartama alatt törvényerőre emelkedhetik. Ezt talál­tam szükségesnek azon interpellation, melyre most hivatkozás történt elmondani. Prónay Gábor báró: Nagym­éltóságú elnök! Méltóságos főrendek! A méltóságos főrendek meg­fogják engedni, hogy azon előterjesztésre, melyet ő excell, a koronaőr tett, én is bátor legyek egypár szó­val reflectálni. Köszönettel vehetjük, hogy ő nagy­méltósága a köz­hajtásnak megfelelt, a­mennyiben constatálta, hogy a főrendiház előbbi reformálása, melyről a legmagasb ígéret le volt téve a trónbeszéd­ben is, a főrendeken sohasem múlt, sőt két ízben in­terpelláló is intéztetett ez irányban a kormányhoz, elsőbben Szemere minister interpelláltatok 1848-ban, most pár év előtt pedig az akkori kormány. Én ő nagyméltósága felszólalásával kapcsolatban vélemé­nyemet akarom kimondani egy eszmére nézve, mely az alsó­háznál mintegy reflam­ens használtatik. Vala­hányszor tőlünk egy szenet megy az alsó­házhoz, mindannyiszor az mondatik: a főrendiházat refor­málni kell. Ez bizonyos tekintetben a főrendiházban uralkodó szellem rosszasága. Azt elmondotta a koronaer­ő nagyslga, hogy mindenki kívánja a főrendiház reformálását, de a rosszalásról csak annyiban emlékezett meg, hogy azt egy általános jeles frázissal visszautasította. Én kis­sé tovább megyek, s e szellemre nézve akarok a két ház közt parallelát húzni. Én azt mondom, hogy a főrendiházban ama bizonyos rá fogott szellem nem létezik. Általában a főrendiházról, valahányszor mi a magyarságot hang­súlyozzuk, azt mondják, hogy a főrendek családi kö­rökben nem magyarok. Bocsánatot kérek, hogy ezt itt említem, egy újságban olvastam, hogy ez az alsó­házban mondatott. Meg vagyok győződve, hogy a fő­rendiház minden tagja érzi e tekintetben szíve pa­rancsát és sugallatát, és azt hiszem, hogy a­ki csalá­dos ember, gyermekeit úgy fogja nevelni, hogy szeres­sék hazájukat, anyanyelveket, és lángoljanak a nem­zeti szellemi érzületért. Ezt kívántam csak megjegyezni a főrendiház szellemének rászólását illetőleg. Hozzá­teszem, hogy e ház nem is indítványozó, habár egyben-másban le­het is az, e conpetentia inkább meg­van az alsó­háznál. Hogy a financziális lét nem kedvező, azt pél­dául azon az alsóházban létezett áramlatnak lehet tulajdonítani, melynek következtében a minisztérium oda volt utalva, hogy azon irányban működjék és ezen áramlatra kényszerítve volt a főrendiház is. A szellemre nézve csak ezt akartam egész ál­talánosságban megjegyezni. Bocsássák meg a méltó­ságos főrendek, hogy e részben bátor voltam vélemé­nyemet kifejezni. Elnök : Bocsánatot kérek, a koronaer­ő excel­­lentiájának szerintem teljesen jogosult volt a kor­mányhoz intézett azon kérdése, vájjon a mintegy 6 negyed éve tett interpellatióra szándékozik-e választ adni és úgy hiszem, hogy e részben a házszabályok­ keretén túl nem ment, de minden egyéb, a­mi a mai ülés napirendjén nincsen, már most csak formális, alakszerű indítvány alapján lehetne szerintem a vita tárgya; egészen eltekintve attól, hogy én mindig axiomaképen tartottam azt, hogy nekünk a helyen csak a képviselőház üzeneteivel és érveivel van dol­­gunk, minden egyéb az e házbani vitatás keretén kí­vül esik. (Helyeslés.) Keglevich Béla gr. Én nem tudom, hogy az elnök úrnak azon nyilatkozata után, melyet épen szerencsénk volt hallani, nem fogja-e tőlem a szót megvonni. Elnök: Ha a korlátok közt marad, nem. Keglevich Béla úr. Mondom, nem tudom nem fog-e a szó tőlem megvonatni, ha azon tárgyhoz én is szólok, mely nem volt ugyan a napirendre ki­tűzve, de mégis tényleg tárgyaltatott, miután a ko­ronaőr excellentiája interpellált és miniszterelnök úr ő excellentiája az interpellatióra megfelelt, jelez­vén a kormány álláspontját. Én csak annyit kívánok megjegyezni, hogy én mindenkinek jogosultságát elismerem, bizonyos kér­dések felett a házban nyilatkozni és megengedem azt is, hogy mindenkinek meg lehessen bizonyos kérdé­sekben a maga meggyőződése szerint elfoglalt állás­pontja. Én részemről örvendek rajta, ha a 1. főrendi­ház jónak látja, hogy maga sürgesse a főrendiház reformálását és abba bele is menjen, de sajnálattal kell constatálnom, hogy a hallott nyilatkozatokkal nem érthetek egyet, mert én azt hiszem, hogy akár­milyen új szervezet alapján ilyen házat összehozni nem lehet és ez az álláspontom, melyet kifejezni bá­tor voltam. Én ezt a legmagyarabb institutiónak tartom Magyarországon és ebbeli nézetemet fenntartom és meg vagyok győződve arról is, hogy bármilyen úton fogják reformálni a házat, nem fogja kikerülhetni a reformer, hogy a főrendiházba az eddiginél több nem-magyar elem is be ne jöhessen az új szervezet alapján. Ez változatlan nézetem, melyet kifejezni óhajtottam. Hogy az előttem szólottak reflectáltak oly dol­gokra is, melyek nem itt, hanem másutt mondattak, arról nem szólok, mert ez is egyéni felfogás volna. Én részemről azt hiszem, hogy a­mint nem helyesel­hetem, hogy másutt más dolgok mondattak, úgy azokra leghelyesebben azzal felelek meg, hogy nem szólok e tárgyhoz. (Helyeslés.) Elnök : Azt hiszem, hogy a méltóságos főren­dek e tárgyat befejezettnek tekintik, van azonban még egy tárgy. ............. Batthányi Ferencz gr.: (Olvassa a budai ki­rályi bünfenyitő törvényszéknek megkeresését b. Re­viczky József kiadatása iránt.) A mentelmi bizottsághoz utasíttatik. Az ülésnek egyéb tárgya nem lévén, az 12 óra 20 perc­kor véget ér. A pénzügyi bizottságból. A pénzügyi bizottság a nyilvános ülés után folytatta tanácskozásait a honvédelmi mi­niszter költségvetése felett. Elnök : Csengery a bizottságot hívja fel, hogy már most az eszközlendő megtakarítások iránt nyilatkozzék. Zsedényi, miután az előadó bővebben tanulmányozván az egyes rovatok alatt, a miniszter által előirányzott összegek minőségét, tüzetesen s az egyes tételekre alkalmazva ajánlotta a lehető levonásokat, azt hiszi, hogy a bi­zottság biztosabban jár el, ha az előadó által a csa­patoknál javasolt 1,329 802 frtnyi megtakarításokat elfogadván, ennek nyomán egyszersmind a miniszter­nek tájékozást nyújt ezen levonások alkalmazása iránt. Az előadó K. Lipthay recapitulálván az egyes rovatoknál az általa ajánlott levonásokat, az egyes tételeket még egyszer röviden illustrálja ; kü­lönösen a tisztek létszáma iránt azt veszi észre, hogy számfeletti tisztek tettleg nem léteznek az előirány­zott számban s azért követeli, hogy a tiszti iskolákba nagyobb számú altisztek kiképeztessenek, egyedül a papiroson létező tisztek számára pedig fizetéseket nem ajánlhat. Végre a csapatokra a miniszter által előirányzott 6.623,885 frt helyett 4.900.000 frtot ajánl. A miniszter a már elmondottakat nem akarná ismételni, az ellen azonban óvást tenni kény­telen, mintha előirányzatában a számfeletti tiszteket nagyobb létszámban állította volna be, a­mint azok tettleg léteznek. Széli: a bizottság már többször jelezte azon gyökeres megszorításokat, melyeket a minisztériumtól az államháztartás financ­iális hely­zete érdekében várt, addig azonban, míg a fennálló törvények keretében engedélyezni kell a honvédség fenntartására szükséges költségeket, az előadó által javasolt és Zsedényi által pártolt megtakarításokat egész kiterjedésükben nem pártolhatja, de más rész­ről többet nem fogadhat el, mint a­mennyit a tuhozás 1874- re megszavazott, ugyanis 5.483.639 frtot úgy, hogy a rendkívüli kiadásokból 763.915 ft töröltessék. A csapatoknál tehát a levonás tenne 707.563 frt. Móricz addig, míg a honvédségi törvények meg nem változnak, azok értelmében a honvédséget fenn akarja tartani, de a pénzügyi viszonyok mostani helyzetében csak az 1874-re engedélyezett összeget szavazhatja meg. A miniszter azt válaszolja, hogy ha már kénytelen az 1874-iki összeget elfogadni, akkor azzal csak úgy élhet meg a honvédség mint a plánta víz nélkül. Pedig, Horváth nem fogadják el az előadó javaslatát, de Széll véleményéhez járulnak. W­ahrmann meg van győződve arról, hogy ál­lami függetlenségünket fenn nem tarthatjuk, ha ál­lamháztartásunkban az egyensúlyt helyre nem állít­juk. És miután a most tárgyalás alatt lévő adótör­vények elfogadásával az ország az állambevételek tekintetéből oly áldozatot hoz, melynél nagyobbat több időre nem hozhat, de a bevétel ezen szaporí­tása még­sem állíthatja helyre az egyensúlyt, tehát a kiadásokat ottan kell megszorítani, a­hol nagyobb sommák takaríthatók meg, ezek közzé sorolja közös hadsereget és a honvédséget s azért a jelen költség­­vetésnél a legkisebb összegre fog szavazni. Simo­­n­y­i nem a honvédsereg kifejlesztését akarja meg­akadályozni, de a közös hadsereget megszüntetni; a honvédséget azonban nem úgy mint a miniszter a mozgósításra készen, de béke lábon akarja megtar­tani. Megszavazza most az 1874. évi összeget. M­i­­hajlovits pártolja Wahrmann nézeteit. Mu­z­s-­­ a­y az 1874-iki összeget még 300.000 írttal akarná megtoldani. Somssich többet nem szavaz meg mint a mennyi a honvédség lényegében való fenntar­­tartására szükséges és így Széli indítványát pártolja. A bizottság többsége Széli indítványa szerint elfo­gadja az 1874. évi összeget. Erre az előadó oda nyilatkozik, hogy miután ellenkező véleményét a házban is elő fogja terjeszteni, e tárcza költségveté­sének előadója nem maradhat, miért is Széll kére­tett fel ennek előadására. Rendkívüli szükségletre 768 ezer 563 frt. Ruházat és felszerelésre 8000 főre fegyver nélkül 60 frttal számítva 480 ezer frt. Az előadó 170 ezer honvéd számára létező készlet tekintetéből az összeget törli, mert semmi szerződés nem kötelezi a minisztert ezen készlet elfogadására. A miniszter azt szükségesnek tartván, fenn­tartja magának, hogy a képviselőházban ezen törlés ellen felszólalhasson, mert mozgósítás esetében ezen ruházat okvetetlen szükséges. S­z­ó 11. Az évi kop­tatások nem indokolják a kérdéses kiadást. Ugyan­azon véleményben van Horváth, ki azt hiszi, hogy mozgósítás esetében 25 ezer emberre 14 nap alatt el lehet a ruhát készíteni. A miniszter ellenve­tésére Wahrmann azt válaszolá, hogy ha Pesten e tekintetben vállalkozót nem találhatnának, ő kész ilyet szerezni. S­i­m­o­n­y­i nem fog azon axiómától elállani, hogy csak oly szerződés kötelez­heti az államot, mely a képviselőház által helyben­­hagyatott. Péchg azt hiszi, nem felel meg a czélnak, hogy hosszú időre ruhakészlet tartassék a raktárban. A főruharaktár felépítésére 20 ezer forint. Az előadó véleménye szerint a bizott­ság törli ezen összeget. Alapítványokra 4648 frt, nincs ész­revétel. A 92 zászlóalj hadi szükség­letére még hiányzó járművek be­szerzésére 240.000 forint, 3 évre felosztva 1875- re 80.000 frt. Az e­l­ő­a­d­ó 60.000 frtot töröl. E­z­é 1t az egész kiadást törleni kiván. A minisz­ter ismételve a mozgósítás pillanatára emlékezteti a bizottságot, mert ezen járművek nélkül a zászlóal­­ j képviselőház adóügyi bizottsága. Budapest, nov. 30. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. A tőkekamatadó folytatólagos tárgyalásában az l-fő§-nak már vitatott pontjai fo­l­vastatnak. A ta­karékpénztári könyvek és kereskedelmi váltók ki­­hagyatnak. Paczolay az özvegyi tartást illető­leg támaszt újabb kérdést, mely iránt a pénzügymi­niszter megnyugtatja. G h y c­z y K. még azt jegyzi meg, hogy a kereskedelmi váltók a szöveg által már is ki vannak zárva, azért ezekről feleslegesnek tartja a bővebb gondoskodást. L­ó­n­y­a­y M. gr. is feles­legesnek tartja a túlságos speczificatiót. Fáik úgy fejezné ki, hogy ide esnék »minden, a kereseti adó alá nem tartozó váltó«. Erre hosszas vita keletkezik a szövegezés fölött, a­mely után Fáik módosítását visszavonja, Ghyczy azon ígéretére, hogy a minisz­teri utasításban ez úgy fog értelmeztetni s a szöveg megtartatik. Az 1. §. 4-ik pontjánál, mely a külföldről vett jövedelem megadóztatásáról szól. Faik szólal fel, idézi Würtemberg, Baden, Bajor­, Szászország és Ausztria hasonnemű törvényeit, és arra figyelmeztet, hogy igen kevés külföldi tőke van itt elhelyezve és igen sok magyar külföldön. Ő tehát oly szöveget ajánl, hogy a külföldön levő tőke utáni jövedelem csak akkor adóztassék meg, ha az illető külföldi ál­lamban nincsen megadóztatva, és a­hol egyenlő adó­viszonyok léteznek a magyarországival. A külföld kategóriájába esik itt Ausztria is. S ellenkező eset­ben ez lehetne az eredmény, hogy a kétszeres adóval terhelt magyar papírokat visszaküldenék. Tisza K. inkább adóztatná meg nagy mértékben azokat, kik külföldön költik el jövedelmeiket, mint a kül­földi tőkejövedelmét idebenn. Csak attól fél, hogy az osztrák papírok Fáik indítványa által itt benn is ki­szorítják a magyar papírokat. Kerkapoly elfogadja Falk módosítását. Ghyczy K. a vi­szonyosság szempontjából szintén elfogadja. E szerint a 4. pont marad s a Falkféle módo­sítás a 2. §. második pontjához jó, a kivételek közé. Tisza Kálmán ismétli előbbi aggodalmát, s azt kívánná, hogy a külföldön elhelyezett tőke és részvény kamat­adója azon különbözetet itt fizesse meg, a­mennyivel oda kinn kevesebbet fizet a hazai megrovásnál. Kerkápoly Tisza javaslatában nem lát veszélyt s azt elfogadni hajlandó. Fáik attól fél, hogy a külföldön is megfordítják a dolgot saját kedvezőbb helyzetű papírjaikra. Iványi is Fáik javaslatát pártolja, mert a nálunk elhelyezett tőke­kamat magasabb a kül­földinél. E szerint a bizottság Fáik javaslatát fo­gadja el. A §-nak 4-ik pontjánál F­a­i­k a magyar ál­lampapírokról jónak látná gondoskodni. M­á­r­f­f­y tanácsos azt ajánlja, hogy történjék hivatkozás ide­genekre nézve az 1. §. 1—4. pontjaira. A 6-ik pont­nál nem csak a tőkejövedelem, de bármely segély adómentessé nyilváníttatik a humán intézeteknél. A 10. pontnál Fáik szövegigazítást ajánl, mely elfogad­­tatik. A 9-ik pont kétfelé osztatik a részvények és elsőségi kötvények szerint, s azután a 10. pont 11-ké válik. Fáik módosítása e §. 5-ik pontjául véte­tik föl. A 3-ik §-nál gr. L­ó­n­y­a­y M. a forgó tőke bevallását, ha azt kölcsön útján szerezte , nem köve­telné. Paczolay egy véleményben van s igaz­talannak tartja, hogy az adósság ne legyen bevallás tárgya. Ghyczy azt jegyzi meg, hogy a forgó tő­két meghatározni nem lehet, ő azt hiszi, hogy ha az illető bevallja is adósságát s azt, hogy kinél adós,­­ az állam a kamatadót elveszti. L­ó­n­y­a­y azt hi­szi, hogy csak az actív jövedelem megadóztatható, különben az adós tönkre megy. Az ő kiindulási pont­ja az általános jövedelmi bevallás, (subjectiv adó.) Paczolay igaztalannak tartja, hogy a kereskedő leszámíthassa passiváit más ne. Gr. L­ó n g a£y sze­rint a földbirtokból az adó tőkéjét az állam már el­vette. Tisza K. nem hiszi,hogy a bajon, rendszer­­változtatás nélkül, segítni lehessen. Mert fordítva meg lehet, hogy valaki a földhitelre kimutatott tő­két, mint olyat kamat nélkül használhatja. Gr. L­ó­­n­y­a­y azt állítja, hogy a szabály eddig is meg volt s még­sem vezetett eredményre. Tisza azt tartaná igazságosnak ha a fölvett összeg jövedelmi különb­sége adóztatnék meg. B. Sennyey is azt tartja, hogy csak egy általános adóreformmal lehet segí­teni. Lónyay azt állítja, hogy a tőke mindig el fog rejtőzködni. F a­­­k. Az adónem semmi sem egyéb, mint a kamat növelése. Ha az adósnak be kell val­lania a hitelezőt, akkor felmondják a tőkét, mint ez Bécsben és máshol történt. B. S e n n­y­e­y a re­gáléknál a malmoknál a fenntartási költséget levo­­nandónak tartja, mire vita támad, mi van értve az 1. §. 3-ik pontjában »a belföldi birtokkal ösz­­szekötött, a földadó tárgyát nem képező dologi jo­gosítványok­ alatt ? Ghyczy K. e pont magya­rázatának fölfüggesztését kéri. A 4. § nál, mely a járadékadóról szól, M­o­­c­s­á­r­y szólal föl, igaztalannak tartván, hogy a já­radékok egy kalap alá vonassanak a tőkével; kivált az özvegyi tartást kifogásolja, mert attól már meg van az adó fizetve. Az ilyszerű járadékot más helyütt is ki szokták venni az adó alól. Ő legalább különböz­­tetést kíván tétetni a különböző járadékok között, az özvegyi járadékot pedig a nyugdíj kategóriájába sorozná. Ghyczy K. csak úgy értette, hogy az özvegy csak akkor ne fizessen járadékadót, hogy ha a jószágban benn maradván attól már adót úgy is fizetnek, a nyugdíj régi szolgálatok megjutalmazása. Paczolay azt állítja, hogy az özvegyi járadék sem egyéb, mint régi szolgálatok megjutalmazása, azért az is a nyugdíjak sorozatába esik. Irányi D. azt hiszi, hogy a 600 írtnál több évi és életjára­dék is oly kedvezményben részesítendő, mint a kisebb. Ghyczy K. azt hiszi, hogy eleget tett a méltányosságnak, midőn a kisebb összegeket kedvez­ményben részesítette, ennél tovább nem mehetett. M­o­c­s­á­r­y újból is állítja, hogy az özvegyi tar­tás nem járadék, Kerkapoly állítja, hogy a megrovás nem új, mert eddig is behajtatott. Hely­telennek tartja, hogy nálunk az özvegyek kedvez­­ményben részesültek szemben a másodszor férjhez ment nőkkel, a­mi szerinte máshol sehol sem tör­tént. Tisza K. is különbséget lát a járadék és tő­ke között és hogy ne egyenlő megrovás alá essék helyesnek tartja. B. Sennyey az évi járadékos osztálynak kedvezményt nem adna. Fájk sem lát elvi különbséget az évi járadék és tőkekamat között. Az évi járadék tőkéje néha épen elvesz az államra nézve,­­ például ha egy biztositi társulatnak ada­tik át. M­o­c­s­á­r­y azt állítja, hogy akkor a bizto­sító társaság fizeti annak adóját. B. S­i­m­o­n­y­i L. Fálknak azt jegyzi meg, hogy a járadéki tőke azért vesz el, mert meg sem volt. Tisza K. Kétségtelen hogy ezen évjáradékok különböző természetűek. Sze­rinte a biztosító társaságok évjáradékra nem vesz el, mert az vissza­megy a forgalomba. Irányi D. Kerkapoly populistikus ellenvetéseire felel, megújítja, hogy a 315 forint meg nem adóztatása a magasabb összegeknél is tekintetbe vétessék s csak a különb­ség adóztassék meg 600 frtig. Kerkapoly azt jegyzi meg, hogy igy a 700 forintnyi járadékos rövi­­dittetik meg, mire Tisza megjegyzi, hogy az min­den hasonló kedvezménynél meg van. Erre szavazásra kerül a dolog s ez eredeti szö­veg elesik. Mocsáry megújítja indítványát, mely szerint az évi járadékok 5°/o-ot fizessenek s az özvegyi­t­a­tás pedig a kereseti adó 4. osztálya szerint ravassák meg. Tisza azt indítványozza, hogy 600 frtig 3 °/0, 600—6000-ig 6°/0 és azonfölül 10 °/0 fizettessék. B. Simonyi Lajos a társulatoknál biztosítók és a családi életjáradékok között lát kü­lönbséget; ez utóbbinál a tőke képzett s itt az illetők csak bérlők. Elnök ezen utóbbi megkülönböztetés sze­rinti uj szöveg behozására ajánlaná fölkérni a mi­nisztert. E szerint a­z. eldöntése holnapra marad. Elnök azt az indítványt teszi, hogy a be­jött petitiók adassanak ki valamelyik tagnak referá­lás végett, mit a bizottság elfogad, s erre Falkot ajánlja c sak ki nem mozdulhatnak. Wahrmann azt hi­­szi, hogy a törvény szerint akkor a közös had­ügyminiszter adja a szükséges szekereket. C­ser­hal­m­a­s tanácsos megjegyzi, hogy annyi készlet nincs a hadseregnél. Wahrmann: akkor hát itten sem szükséges. Pedig. Arra kell szorítkoz­nunk, mi múlhatatlan szükséges és így az étszekrekre kivántató költséget kész megszavazni 40 ezer forint­tal. Az előadó azt hiszi, hogy a szerlövegosz­­tagok beszüntetése után ezeknek szekereit is e czélra lehetne fordítani. A többség nem fogadja el Péchy indítványát, de a törlést ajánlja a háznak,úgy azon 183.000 frtot is, mely az újonnan felállítandó 6 lovasszázad számára előirányozhatott; a minisz­ter a honvédség főparancsnoki adlatus állomását a bizottság kérlelhetlen törlési szándéka ellenében igen kitartóan, majdnem hevesen védte. Eket befe­jeztetvén a honvédelmi miniszter költségvetése, hol­nap a vallásügyi és kereskedelmi miniszter által pó­­tolólag előterjesztendő felvilágosítások fognak tár­gyaltatni, holnapután a pénzügyminiszter költségve­tése vetetik fel. Törvényjavaslat a cseléd-, teke-, játék-, kocsi- és lóadóról. (Vége.) III. Fejezet. A kocsi-és lóadóról. 14. §. A kocsi- és lóadó tárgya minden hintó, rugany­ra alkalmazott kocsi és minden más oly ko­csi, mely kizárólag a tulajdonos vagy családja, vagy a hozzá tartozóknak személyes használatára van rendelve, továbbá minden ló, melyet tulajdonosa sa­játjához tartozó ily kocsikhoz használ, vagy mint há­zas lovat saját vagy családja személyes használa­tára tart. 15. §. Ezen adó alá nem esnek : a) a felséges uralkodó család tagjainak udvar­tartásához tartozó kocsik és lovak; b) azon kocsik és lovak, melyeket külhatalmak követei és azok konzulai tartanak, a­kik nem bel­földiek ; c) az országban még nem egy egész évig tar­tózkodó külföldiek kocsijai és lovai; d) a katonai, illetőleg honvédségi és polgári, közigazgatási szolgálatra az e tekintetben fennálló szabályok értelmében használatban levő kocsik és lovak: e) a kizárólag tenyésztési czélokra használt mén és kanczalovak ; f) a kizárólag mezőgazdasági kereskedési vagy iparüzleti használatra rendeltetett kocsik és hámos vagy hátas lovak. 16. §. Ezen adófizetésre az adótárgy tényleges birtokosa köteles. 17. §. Az adó azon kocsik és lovak után, me­lyek kizárólag a tulajdonos vagy családja, vagy az ahoz tartozók személyes szolgálatára tartoznak, éven­­ként a következő fokozatok szerint fizetendő : forint forint forint 1. Budapesten 30 15 10 2. Oly városokban me­lyek lakosságának szá­ma 20.000-et megha­lad 25 128 3. 10—20,000 terjedő la­kosságú városokban és községekben 209 __ 6 4. 3—10,000 156 4 5. 3000-nél kevesebb la­kossággal biró közsé­gekben 18. §. Azon kocsik és lovak után, melyek rész­ben a tulajdonos vagy családja személyes használa­tára, részben gazdasági, kereskedelmi vagy iparozé­­sokra tartoznak, a 16. §-ban meghatározott adótéte­lek fele fizetendő. 19. §: Az adó az adókötelesre azon községbe vettetik ki, a­hol állandóan lakik; ha több helyen van lakása, azon kocsikra és lovakra, melyeket ma­gával szokott vinni, az adót azon községben tartozik fizetni, a­hol kereseti adóját fizeti, de az adó azon község adó fokozata szerint állapítandó meg, mely nagyobb számú lakossággal bir. Azon kocsikra és lovakra nézve azonban, me­lyek rendszerint a tulajdonosok lakásainak egyikén maradnak, az adó ugyanezen községre megszabott adófokozat szerint fizetendő. 20. §. A­ki az adóév folyamában adó alá tartozó kocsi vagy ló birtokába jut, erről 8 nap alatt az il­lető városi adóhivatal vagy községi elöljáróság útján a kir. adófelügyelőnek jelentést tenni köteles és vagy azt, hogy a birtokába jutott kocsi vagy ló előbbi bir­tokosánál adómentes volt, vagy azt, hogy az azok után járó adó az illető évre már másra ki­vettetett, bemutatni tartozik. Ha ezek egyikét sem mutatja ki, a birtokába jutott kocsi vagy ló után az egész évi adót pótlólag lefizetni köteles, ha pedig a birtokába vett kocsi vagy ló korábbi adómentességét bebizonyítja, azoktól az adót csak azon hónap első napjától kezdve, melyben a fentebb említett jelentést tenni tartozott, az év vé­géig járó aránylagos részben fizeti. 21. §. Ha az adóköteles az adóév folyama alatt oly városba vagy községbe teszi át lakhelyét, mely magasabb adófokozat alá esik, mint azon hely, hol azelőtt lakott, az új lakhely szerint járó magasabb adót fizetni, illetőleg ha adóját előbbeni lakhelyén már lerótta, a két adótétel közti különbözetet pótló­lag megfizetni köteles s azért adó alá tartozó kocsi­jai s lovai számát az uj lakhelyen megérkezésétől szá­mítandó 8 nap alatt az illető városi adóhivatal vagy községi elöljáróság utján a kir. adófelügyelőnél be­jelenteni tartozik. IV. Fejezet. Általános intézkedések 22. §. A 4., 10. és 17. §§. szerint kivetett adó egész összegében állami adó s egy egész adóévre szól. A lakosság száma,midőn annak meghatározása « © be '© ■ tSo ■ «3 r—— co 0 ca 13 'Oá ra co ©beo 00 © Fh «3 ^4c GJD 00 :0 coa?© Ph '© TS 03 N «0 © rrt S £ ® a :0 +-· co © be Fh© ›? P P 'Oá . -*-· tsia cS cá S «3 o© 03be «2 ► .S ” 5 — co -id© O • H o §2 -O ”0 ‡> be ají>o «4-1 ö© rö vU ,CDu© cá ES3 -4-3OtSJ CO 'Oá >*ö 00 o a csa t/ao J4 '© t/a ^ be§ a 103 2

Next