A Hon, 1874. december (12. évfolyam, 276-299. szám)
1874-12-01 / 276. szám
hogy a parlamenti ildom ellen van. A képviselőhöz , több ízben kifejezett akarata szerint nagy súlyt helyezve javaslatra. A főrendek már nem is leplezett malicziával minden áron igyekeznek megakadályozni törvénynyé létét, holott őket nem is érinti az legkevésbé sem. A képviselőháznak majd szoros belügye ez, melyhez a főrendiház részéről az előzékeny hozzájárulás lett volna az egyedül deczens eljárás. Ha a főrendiház ennek elannyira homlokegyenest az ellenkezőjét követi, könnyen arra a gyanúra vezeti a közvéleményt, mintha a képviselőház purifikácziójának megakadályozása által azt akarná megakadályozni, nehogy a közvéleményben egy más törvényhozási faktor purifikálása iránt is meginduljanak az akciók. Pedig ezt nem fogja megakadályozni. A főrendiház ülése. Elnök: Majláth György. A kormány részéről jelen vannak: Bittó István, Szapári Gyula gr. és Wenckheim Béla br. Jegyzők: Batthyány Ferencz gr. és Nyáry Gyula dr. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök: (Feláll.) Mielőtt a képviselőház üzenetét átvennék, kedves kötelességem jelenteni, hogy a méltó főrendek által nyert megbízásban eljárván, ő cs. és kir. apostoli felsége. (A főrendek felállanak) Károly Ferdinánd főherczeg elhunyta alkalmából a mélt. főrendek által hozzá intézett részvétnyilatkozatot legkegyelmesebb királyi köszönettel fogadni méltóztatott. Tombor Iván,a képviselőház jegyzője, áthozza az 1848-iki V. és erdélyi II. t. czikk módosításáról és egészitéséről szóló és ő cs. és kir. apostoli felsége legfelsőbb szentesítésével ellátott törvényczikket. Kihirdettetik: Vay Miklós dr. Azt hiszem nem vétek a házszabályok ellen, ha nagyméltóságodtól és a méltó főrendektől egész tisztelettel engedelmet kérek arra, hogy egy előterjesütést tehessek. Miért ragadom meg ezen alkalmat rövid előadásom tekintetéből, és miért meg vagyok győződve arról, hogy szerénytelenséggel senki sem fog vádolni. (Helyeslés.) Engedjék a méltóságos főrendek, hogy az általunk is annyira tüzetesen tárgyalt s a két ház közötti egyetértés létrejötte után szentesítést nyert választási törvény kihirdetése alkalmával, szabadságot vehessek magamnak, egy talán nem egészen időn kívül szerény előterjesztést kockáztathatni. Nem lehet tagadni, hogy a választási törvények keletkezte első korszakában nevezetük alatt más valamit, a létrejöttnél sokkal többet értett a hazai közönség. Hogy igazam van arról, az akkoriban felsinre került számos hírlapi czikkek is tanúskodhatnak, és hogy ma sem elégítik azok ki az ország lakosainak nagy részét, a felől meggyőződhetik mindenki, ha kissé körülnéz a világban. Ha mint hogy e törvények legmelegebb pártolói sem tagadják azok hiányait, beismerik csakis ideiglenességre számítható voltukat s nem titkolják el maguk elől a végrehajtásukkal járandó majdnem legyőzhetlen nehézségeket, mig mások utolsó perczig azon hitben ringatták magukat, hogy a választási törvények, melyek nemcsak a követ-választási módozatokra szorítkoztak, de kiterjeszkedtek a censusra s egyéb az egész kérdéssel kapcsolatban hozható tárgyakra is, egyszersmind a képviselőház részbeni átalakításáról s jelen szervezete némi módosításáról is fognak gondoskodni, és azt is hitték, hogy egyszersmind a házszabályok újbóli átdolgozása, s több e fele is el fog intéztetni. A magas kormány azonban, mint láttuk, ezen lényegesebb s mélyebbre vágó kérdések szőnyegre hozatalát feleslegesnek, vagy legalább időszerűtlennek tartó s következőleg a képviselők háza egyelőre, eddigi eredeti alakjában fog innent el is maradni. Alapja azonban az állandósítandó összeírások által, ha lényegében nem is megváltozni, de kétségtelenül szilárdulni, parlamentáris jellege öregbedni, s ha több más tényezők is közre fognak működni, tekintélye jövőre emelkedni s befolyása is innentől gyarapodni fog, amint hogy mindezt kívánnunk a haza közérdeke követeli tőlünk. Ha azonban mindez így van, nem válik-e mindinkább szükségessé, sőt most már nem kikerülhetlen-e, hogy végre valahára saját házunk újbóli szervezését is a maga útján komolyan sürgessük; nem czélszerűbb-e addig szervezkednünk, míg hihetőleg majd még feltűnőbb leendhet jövőben az anomália különböző alapokon nyugvó s mégis versenyre kelhető két házunk között; és vajon azon modus vivendi, mely köztünk jelenleg még fennáll s kivált az utolsó időkben mindkét oldalon tűrhetőnek mutatkozott, nem fog-e időjártával még legjobb esetben is, több nehézségekre, nagyobb akadályokra találni, sőt a lehetetlenségek közé tartozik-e egy komolyabb elvi összeütközése a két háznak ? De ha ez megtörténhető, nem kívánatos-e egy ilyetén eshetőség törvény útján való megelőzések, továbbá nem szüksége főispánjaink állásának, illetőleg házunk ezen kezdettől fogva mindig kiváló s megbecsülhetlen tényezői függetlenségének jövőre is leendő megóvásáról egy vagy más módon gondoskodnunk oly időben, midőn ez a kormányzati felelősség eszméjével összeférhetlennek kezd egyes esetekben mutatkozni , de végre ott vannak az országgyűlési vegyes ülések is, melyeknek esetei még mindig fennállanak s szintúgy törvény által lennének szabályozandók. Aztán nem természetesebb, nem illőbb-e, hogy mi magunk szorgalmazzuk e kérdés megoldását, mintsem az másoktól várjuk ? Én legalább nem tudnék benne megnyugodni, hogy ez bárminő, bárhonnan eredő külső pressió folytán történjék, hiszen egyebeket mellőzve, maga az utolsó trónbeszéd is sürgeti már a dolgot, — kivitelét tehát szorgalmazni jogunkban áll — sőt magunk iránti kötelességünk; s minthogy tevénk is azt már azt nem egyszer, nevezetesen utóbb, több mint egy év előtt, egész ünnepélyességgel a magas kormányhoz intézett egy írásbeli interpelláció útján. A válasz azonban még mindig várat magára, legkevesebb tehát, amit kívánhatunk, hogy interpellatiónk evidentiában tartassék, s végre még a scontróból is ki ne maradjon. Ha azonban a magas kormány a magunk által is tarthatlannak vallott status quo fennmaradását egyelőre üdvösebbnek hiszi, mi az ezzel járó inconvenientiánk daczára is, kétségtelenül bele fogjuk magunkat abba ezentúl is minden körülmények között találni. Bennünket kötelességünk teljesítésében bizonyosan nem fog e halasztás vagy halogatás sem gátolni ; mi, történelmi múltúnk érzetében és tudatában annak, mivel tartozunk elődeink emlékének, mindaddig, mig teljes mérvben érvényesítendő saját befolyásunk közreműködése mellett újból szervezve nem leszünk, meg fogjuk ereklyeként óvni tudni azon egyedül még fennálló ős institutiót, mely magyar főrendiháznak neveztetik, s melyhez még a két kövön sem hagyott 1848-ik év sem kívánt rögtönözve nyúlni — és ahonnan nem nagy és kívánt eredményhez bizonyára legkevésbé vezető állambölcsességet és tapintatosságot árulna el, ha valaki ezen intercalaris időt innentől is arra igyekeznék felhasználni, hogy rágalmak s invectivák terjesztése által depopulárisálja e tősgyökeres magyar és talán épen azért sem mindenki inye szerinti institutiót. Ámdeforduljon bármerre is a koczka, azon egyről meg lehet mindenki győződve, hogy a mai új modern alapokra fektetetendő, mint mondani szeretjük, »felfrissítendő« felsőház lehet majd sok tekintetben jobb, tökéletesebb a réginél, de hogy valaha magyarabb s igy hazafias érzelmű leendhessen, azt tagadom. Amint hogy táplál is a remény, miszerint, ha meg lennének is immár napjaink számítva, az által a buzgóság és az ország java iránti érdekeltségünk hanyatlani nem fog, s a reánk számítandó utolsó nap leáldozásáig mindig ama kettős jellegről fognak határozataink és eljárásaink a nemzet színe előtt tanúskodni.. Én tehát, mivel a magas kormánynak ez idő szerint különben is elég más sürgős rendezni és szervezni valói vannak, ezúttal sem nem indítványozok, sem nem interpellálok, hanem ország-világ előtt constatáltatni kívánom, miszerint valamint, eddig úgy ezután sem fog a főrendeken e ház újbóli szervezése múlni, továbbá, hogy e tőlünk kétségtelenül nem egy, de azért örömest meghozandó áldozatot követelő műtéteinek nyugodtan nézünk elébe, tudván, hogy a »semmit rólunk, nélkülünk,« általunk azonban bizonyára kellő mérséklettel alkalmazandó elve szerint szólónk ahoz nekünk is lesz végre, hogy addig, míg újabb országos megállapodások nem rendelkeznek felettünk, jelen százados gyakorlat által szentesített törvényes jogainkat s kötelességeinket minden ellenünk irányzott méltatlan megtámadások és kifakadások daczára is teljes mérvben fogjuk érvényesíteni, illetőleg teljesíteni tudni. Részemről csak azon egyet óhajtom a jelen percben, hogy vajha szerény nézeteim a méltóságos főrendek helyeslésével találkoztak volna. Bittó István miniszterelnök: Nagyméltóságú elnök! Méltóságos főrendek ! Amennyiben ő nagyméltósága a koronaőr felszólalásában egy interpellációra hivatkozott, amely a főrendiház rendezése tárgyában egy előbbi kormányhoz volt intézve, amely azonban azóta mind e mai napig válasz nélkül maradt, legyen szabad nekem a kormány nevében kijelenteni, hogy a kormány a maga részéről is teljes mérvben felfogja azon okoknak súlyát, melyek a főrendiház rendezését nemcsak kívánatossá, hanem szükségessé teszik, és azon számos előterjesztések és törvényjavaslatok között, melyekkel fennállásának rövid ideje alatt foglalkozott, ezen kérdés is foglaltatik, az erre vonatkozó törvényjavaslat tervezete már készen van és csak a miniszteri tanács tárgyalását, illetőleg felülvizsgálatát igényli. Miután azonban a minisztérium úgy megalakulása, mint ezen ülésszak megkezdésekor is az államháztartás rendezését a legsürgősebb és legelső feladatának tekintette, miután azon előterjesztések és törvényjavaslatok, melyek e kérdésre vonatkoznak, sokkal számosabbak és terjedelmesebbek, minthogy azok tárgyalása befejezésének határidejét előre látni lehetne, általában csak annyit ígérhetek a kormány nevében, hogy ha lehetségesnek fogja látni, hogy a főrendiház rendezése tárgyában még ezen ülésszak alatt törvény alkottassák, a kormányon nem fog múlni ezen óhajtást teljesíteni. Nem fogja ezen kérdés készületlenül találni és meg fogja tenni azon törvényjavaslat előterjesztését, ha látni fogja, hogy az még ezen országgyűlés tartama alatt törvényerőre emelkedhetik. Ezt találtam szükségesnek azon interpellation, melyre most hivatkozás történt elmondani. Prónay Gábor báró: Nagyméltóságú elnök! Méltóságos főrendek! A méltóságos főrendek megfogják engedni, hogy azon előterjesztésre, melyet ő excell, a koronaőr tett, én is bátor legyek egypár szóval reflectálni. Köszönettel vehetjük, hogy ő nagyméltósága a közhajtásnak megfelelt, amennyiben constatálta, hogy a főrendiház előbbi reformálása, melyről a legmagasb ígéret le volt téve a trónbeszédben is, a főrendeken sohasem múlt, sőt két ízben interpelláló is intéztetett ez irányban a kormányhoz, elsőbben Szemere minister interpelláltatok 1848-ban, most pár év előtt pedig az akkori kormány. Én ő nagyméltósága felszólalásával kapcsolatban véleményemet akarom kimondani egy eszmére nézve, mely az alsóháznál mintegy reflamens használtatik. Valahányszor tőlünk egy szenet megy az alsóházhoz, mindannyiszor az mondatik: a főrendiházat reformálni kell. Ez bizonyos tekintetben a főrendiházban uralkodó szellem rosszasága. Azt elmondotta a koronaerő nagyslga, hogy mindenki kívánja a főrendiház reformálását, de a rosszalásról csak annyiban emlékezett meg, hogy azt egy általános jeles frázissal visszautasította. Én kissé tovább megyek, s e szellemre nézve akarok a két ház közt parallelát húzni. Én azt mondom, hogy a főrendiházban ama bizonyos rá fogott szellem nem létezik. Általában a főrendiházról, valahányszor mi a magyarságot hangsúlyozzuk, azt mondják, hogy a főrendek családi körökben nem magyarok. Bocsánatot kérek, hogy ezt itt említem, egy újságban olvastam, hogy ez az alsóházban mondatott. Meg vagyok győződve, hogy a főrendiház minden tagja érzi e tekintetben szíve parancsát és sugallatát, és azt hiszem, hogy aki családos ember, gyermekeit úgy fogja nevelni, hogy szeressék hazájukat, anyanyelveket, és lángoljanak a nemzeti szellemi érzületért. Ezt kívántam csak megjegyezni a főrendiház szellemének rászólását illetőleg. Hozzáteszem, hogy e ház nem is indítványozó, habár egyben-másban lehet is az, e conpetentia inkább megvan az alsóháznál. Hogy a financziális lét nem kedvező, azt például azon az alsóházban létezett áramlatnak lehet tulajdonítani, melynek következtében a minisztérium oda volt utalva, hogy azon irányban működjék és ezen áramlatra kényszerítve volt a főrendiház is. A szellemre nézve csak ezt akartam egész általánosságban megjegyezni. Bocsássák meg a méltóságos főrendek, hogy e részben bátor voltam véleményemet kifejezni. Elnök : Bocsánatot kérek, a koronaerő excellentiájának szerintem teljesen jogosult volt a kormányhoz intézett azon kérdése, vájjon a mintegy 6 negyed éve tett interpellatióra szándékozik-e választ adni és úgy hiszem, hogy e részben a házszabályok keretén túl nem ment, de minden egyéb, ami a mai ülés napirendjén nincsen, már most csak formális, alakszerű indítvány alapján lehetne szerintem a vita tárgya; egészen eltekintve attól, hogy én mindig axiomaképen tartottam azt, hogy nekünk a helyen csak a képviselőház üzeneteivel és érveivel van dolgunk, minden egyéb az e házbani vitatás keretén kívül esik. (Helyeslés.) Keglevich Béla gr. Én nem tudom, hogy az elnök úrnak azon nyilatkozata után, melyet épen szerencsénk volt hallani, nem fogja-e tőlem a szót megvonni. Elnök: Ha a korlátok közt marad, nem. Keglevich Béla úr. Mondom, nem tudom nem fog-e a szó tőlem megvonatni, ha azon tárgyhoz én is szólok, mely nem volt ugyan a napirendre kitűzve, de mégis tényleg tárgyaltatott, miután a koronaőr excellentiája interpellált és miniszterelnök úr ő excellentiája az interpellatióra megfelelt, jelezvén a kormány álláspontját. Én csak annyit kívánok megjegyezni, hogy én mindenkinek jogosultságát elismerem, bizonyos kérdések felett a házban nyilatkozni és megengedem azt is, hogy mindenkinek meg lehessen bizonyos kérdésekben a maga meggyőződése szerint elfoglalt álláspontja. Én részemről örvendek rajta, ha a 1. főrendiház jónak látja, hogy maga sürgesse a főrendiház reformálását és abba bele is menjen, de sajnálattal kell constatálnom, hogy a hallott nyilatkozatokkal nem érthetek egyet, mert én azt hiszem, hogy akármilyen új szervezet alapján ilyen házat összehozni nem lehet és ez az álláspontom, melyet kifejezni bátor voltam. Én ezt a legmagyarabb institutiónak tartom Magyarországon és ebbeli nézetemet fenntartom és meg vagyok győződve arról is, hogy bármilyen úton fogják reformálni a házat, nem fogja kikerülhetni a reformer, hogy a főrendiházba az eddiginél több nem-magyar elem is be ne jöhessen az új szervezet alapján. Ez változatlan nézetem, melyet kifejezni óhajtottam. Hogy az előttem szólottak reflectáltak oly dolgokra is, melyek nem itt, hanem másutt mondattak, arról nem szólok, mert ez is egyéni felfogás volna. Én részemről azt hiszem, hogy amint nem helyeselhetem, hogy másutt más dolgok mondattak, úgy azokra leghelyesebben azzal felelek meg, hogy nem szólok e tárgyhoz. (Helyeslés.) Elnök : Azt hiszem, hogy a méltóságos főrendek e tárgyat befejezettnek tekintik, van azonban még egy tárgy. ............. Batthányi Ferencz gr.: (Olvassa a budai királyi bünfenyitő törvényszéknek megkeresését b. Reviczky József kiadatása iránt.) A mentelmi bizottsághoz utasíttatik. Az ülésnek egyéb tárgya nem lévén, az 12 óra 20 perckor véget ér. A pénzügyi bizottságból. A pénzügyi bizottság a nyilvános ülés után folytatta tanácskozásait a honvédelmi miniszter költségvetése felett. Elnök : Csengery a bizottságot hívja fel, hogy már most az eszközlendő megtakarítások iránt nyilatkozzék. Zsedényi, miután az előadó bővebben tanulmányozván az egyes rovatok alatt, a miniszter által előirányzott összegek minőségét, tüzetesen s az egyes tételekre alkalmazva ajánlotta a lehető levonásokat, azt hiszi, hogy a bizottság biztosabban jár el, ha az előadó által a csapatoknál javasolt 1,329 802 frtnyi megtakarításokat elfogadván, ennek nyomán egyszersmind a miniszternek tájékozást nyújt ezen levonások alkalmazása iránt. Az előadó K. Lipthay recapitulálván az egyes rovatoknál az általa ajánlott levonásokat, az egyes tételeket még egyszer röviden illustrálja ; különösen a tisztek létszáma iránt azt veszi észre, hogy számfeletti tisztek tettleg nem léteznek az előirányzott számban s azért követeli, hogy a tiszti iskolákba nagyobb számú altisztek kiképeztessenek, egyedül a papiroson létező tisztek számára pedig fizetéseket nem ajánlhat. Végre a csapatokra a miniszter által előirányzott 6.623,885 frt helyett 4.900.000 frtot ajánl. A miniszter a már elmondottakat nem akarná ismételni, az ellen azonban óvást tenni kénytelen, mintha előirányzatában a számfeletti tiszteket nagyobb létszámban állította volna be, amint azok tettleg léteznek. Széli: a bizottság már többször jelezte azon gyökeres megszorításokat, melyeket a minisztériumtól az államháztartás financiális helyzete érdekében várt, addig azonban, míg a fennálló törvények keretében engedélyezni kell a honvédség fenntartására szükséges költségeket, az előadó által javasolt és Zsedényi által pártolt megtakarításokat egész kiterjedésükben nem pártolhatja, de más részről többet nem fogadhat el, mint amennyit a tuhozás 1874- re megszavazott, ugyanis 5.483.639 frtot úgy, hogy a rendkívüli kiadásokból 763.915 ft töröltessék. A csapatoknál tehát a levonás tenne 707.563 frt. Móricz addig, míg a honvédségi törvények meg nem változnak, azok értelmében a honvédséget fenn akarja tartani, de a pénzügyi viszonyok mostani helyzetében csak az 1874-re engedélyezett összeget szavazhatja meg. A miniszter azt válaszolja, hogy ha már kénytelen az 1874-iki összeget elfogadni, akkor azzal csak úgy élhet meg a honvédség mint a plánta víz nélkül. Pedig, Horváth nem fogadják el az előadó javaslatát, de Széll véleményéhez járulnak. Wahrmann meg van győződve arról, hogy állami függetlenségünket fenn nem tarthatjuk, ha államháztartásunkban az egyensúlyt helyre nem állítjuk. És miután a most tárgyalás alatt lévő adótörvények elfogadásával az ország az állambevételek tekintetéből oly áldozatot hoz, melynél nagyobbat több időre nem hozhat, de a bevétel ezen szaporítása mégsem állíthatja helyre az egyensúlyt, tehát a kiadásokat ottan kell megszorítani, ahol nagyobb sommák takaríthatók meg, ezek közzé sorolja közös hadsereget és a honvédséget s azért a jelen költségvetésnél a legkisebb összegre fog szavazni. Simonyi nem a honvédsereg kifejlesztését akarja megakadályozni, de a közös hadsereget megszüntetni; a honvédséget azonban nem úgy mint a miniszter a mozgósításra készen, de béke lábon akarja megtartani. Megszavazza most az 1874. évi összeget. Mihajlovits pártolja Wahrmann nézeteit. Muzs- ay az 1874-iki összeget még 300.000 írttal akarná megtoldani. Somssich többet nem szavaz meg mint a mennyi a honvédség lényegében való fenntartartására szükséges és így Széli indítványát pártolja. A bizottság többsége Széli indítványa szerint elfogadja az 1874. évi összeget. Erre az előadó oda nyilatkozik, hogy miután ellenkező véleményét a házban is elő fogja terjeszteni, e tárcza költségvetésének előadója nem maradhat, miért is Széll kéretett fel ennek előadására. Rendkívüli szükségletre 768 ezer 563 frt. Ruházat és felszerelésre 8000 főre fegyver nélkül 60 frttal számítva 480 ezer frt. Az előadó 170 ezer honvéd számára létező készlet tekintetéből az összeget törli, mert semmi szerződés nem kötelezi a minisztert ezen készlet elfogadására. A miniszter azt szükségesnek tartván, fenntartja magának, hogy a képviselőházban ezen törlés ellen felszólalhasson, mert mozgósítás esetében ezen ruházat okvetetlen szükséges. Szó 11. Az évi koptatások nem indokolják a kérdéses kiadást. Ugyanazon véleményben van Horváth, ki azt hiszi, hogy mozgósítás esetében 25 ezer emberre 14 nap alatt el lehet a ruhát készíteni. A miniszter ellenvetésére Wahrmann azt válaszolá, hogy ha Pesten e tekintetben vállalkozót nem találhatnának, ő kész ilyet szerezni. Simonyi nem fog azon axiómától elállani, hogy csak oly szerződés kötelezheti az államot, mely a képviselőház által helybenhagyatott. Péchg azt hiszi, nem felel meg a czélnak, hogy hosszú időre ruhakészlet tartassék a raktárban. A főruharaktár felépítésére 20 ezer forint. Az előadó véleménye szerint a bizottság törli ezen összeget. Alapítványokra 4648 frt, nincs észrevétel. A 92 zászlóalj hadi szükségletére még hiányzó járművek beszerzésére 240.000 forint, 3 évre felosztva 1875- re 80.000 frt. Az előadó 60.000 frtot töröl. Ezé 1t az egész kiadást törleni kiván. A miniszter ismételve a mozgósítás pillanatára emlékezteti a bizottságot, mert ezen járművek nélkül a zászlóal j képviselőház adóügyi bizottsága. Budapest, nov. 30. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. A tőkekamatadó folytatólagos tárgyalásában az l-fő§-nak már vitatott pontjai folvastatnak. A takarékpénztári könyvek és kereskedelmi váltók kihagyatnak. Paczolay az özvegyi tartást illetőleg támaszt újabb kérdést, mely iránt a pénzügyminiszter megnyugtatja. G h y cz y K. még azt jegyzi meg, hogy a kereskedelmi váltók a szöveg által már is ki vannak zárva, azért ezekről feleslegesnek tartja a bővebb gondoskodást. Lónyay M. gr. is feleslegesnek tartja a túlságos speczificatiót. Fáik úgy fejezné ki, hogy ide esnék »minden, a kereseti adó alá nem tartozó váltó«. Erre hosszas vita keletkezik a szövegezés fölött, amely után Fáik módosítását visszavonja, Ghyczy azon ígéretére, hogy a miniszteri utasításban ez úgy fog értelmeztetni s a szöveg megtartatik. Az 1. §. 4-ik pontjánál, mely a külföldről vett jövedelem megadóztatásáról szól. Faik szólal fel, idézi Würtemberg, Baden, Bajor, Szászország és Ausztria hasonnemű törvényeit, és arra figyelmeztet, hogy igen kevés külföldi tőke van itt elhelyezve és igen sok magyar külföldön. Ő tehát oly szöveget ajánl, hogy a külföldön levő tőke utáni jövedelem csak akkor adóztassék meg, ha az illető külföldi államban nincsen megadóztatva, és ahol egyenlő adóviszonyok léteznek a magyarországival. A külföld kategóriájába esik itt Ausztria is. S ellenkező esetben ez lehetne az eredmény, hogy a kétszeres adóval terhelt magyar papírokat visszaküldenék. Tisza K. inkább adóztatná meg nagy mértékben azokat, kik külföldön költik el jövedelmeiket, mint a külföldi tőkejövedelmét idebenn. Csak attól fél, hogy az osztrák papírok Fáik indítványa által itt benn is kiszorítják a magyar papírokat. Kerkapoly elfogadja Falk módosítását. Ghyczy K. a viszonyosság szempontjából szintén elfogadja. E szerint a 4. pont marad s a Falkféle módosítás a 2. §. második pontjához jó, a kivételek közé. Tisza Kálmán ismétli előbbi aggodalmát, s azt kívánná, hogy a külföldön elhelyezett tőke és részvény kamatadója azon különbözetet itt fizesse meg, amennyivel oda kinn kevesebbet fizet a hazai megrovásnál. Kerkápoly Tisza javaslatában nem lát veszélyt s azt elfogadni hajlandó. Fáik attól fél, hogy a külföldön is megfordítják a dolgot saját kedvezőbb helyzetű papírjaikra. Iványi is Fáik javaslatát pártolja, mert a nálunk elhelyezett tőkekamat magasabb a külföldinél. E szerint a bizottság Fáik javaslatát fogadja el. A §-nak 4-ik pontjánál Faik a magyar állampapírokról jónak látná gondoskodni. Márffy tanácsos azt ajánlja, hogy történjék hivatkozás idegenekre nézve az 1. §. 1—4. pontjaira. A 6-ik pontnál nem csak a tőkejövedelem, de bármely segély adómentessé nyilváníttatik a humán intézeteknél. A 10. pontnál Fáik szövegigazítást ajánl, mely elfogadtatik. A 9-ik pont kétfelé osztatik a részvények és elsőségi kötvények szerint, s azután a 10. pont 11-ké válik. Fáik módosítása e §. 5-ik pontjául vétetik föl. A 3-ik §-nál gr. Lónyay M. a forgó tőke bevallását, ha azt kölcsön útján szerezte , nem követelné. Paczolay egy véleményben van s igaztalannak tartja, hogy az adósság ne legyen bevallás tárgya. Ghyczy azt jegyzi meg, hogy a forgó tőkét meghatározni nem lehet, ő azt hiszi, hogy ha az illető bevallja is adósságát s azt, hogy kinél adós, az állam a kamatadót elveszti. Lónyay azt hiszi, hogy csak az actív jövedelem megadóztatható, különben az adós tönkre megy. Az ő kiindulási pontja az általános jövedelmi bevallás, (subjectiv adó.) Paczolay igaztalannak tartja, hogy a kereskedő leszámíthassa passiváit más ne. Gr. Ló n g a£y szerint a földbirtokból az adó tőkéjét az állam már elvette. Tisza K. nem hiszi,hogy a bajon, rendszerváltoztatás nélkül, segítni lehessen. Mert fordítva meg lehet, hogy valaki a földhitelre kimutatott tőkét, mint olyat kamat nélkül használhatja. Gr. Lónyay azt állítja, hogy a szabály eddig is meg volt s mégsem vezetett eredményre. Tisza azt tartaná igazságosnak ha a fölvett összeg jövedelmi különbsége adóztatnék meg. B. Sennyey is azt tartja, hogy csak egy általános adóreformmal lehet segíteni. Lónyay azt állítja, hogy a tőke mindig el fog rejtőzködni. F ak. Az adónem semmi sem egyéb, mint a kamat növelése. Ha az adósnak be kell vallania a hitelezőt, akkor felmondják a tőkét, mint ez Bécsben és máshol történt. B. S e n nyey a regáléknál a malmoknál a fenntartási költséget levonandónak tartja, mire vita támad, mi van értve az 1. §. 3-ik pontjában »a belföldi birtokkal öszszekötött, a földadó tárgyát nem képező dologi jogosítványok alatt ? Ghyczy K. e pont magyarázatának fölfüggesztését kéri. A 4. § nál, mely a járadékadóról szól, Mocsáry szólal föl, igaztalannak tartván, hogy a járadékok egy kalap alá vonassanak a tőkével; kivált az özvegyi tartást kifogásolja, mert attól már meg van az adó fizetve. Az ilyszerű járadékot más helyütt is ki szokták venni az adó alól. Ő legalább különböztetést kíván tétetni a különböző járadékok között, az özvegyi járadékot pedig a nyugdíj kategóriájába sorozná. Ghyczy K. csak úgy értette, hogy az özvegy csak akkor ne fizessen járadékadót, hogy ha a jószágban benn maradván attól már adót úgy is fizetnek, a nyugdíj régi szolgálatok megjutalmazása. Paczolay azt állítja, hogy az özvegyi járadék sem egyéb, mint régi szolgálatok megjutalmazása, azért az is a nyugdíjak sorozatába esik. Irányi D. azt hiszi, hogy a 600 írtnál több évi és életjáradék is oly kedvezményben részesítendő, mint a kisebb. Ghyczy K. azt hiszi, hogy eleget tett a méltányosságnak, midőn a kisebb összegeket kedvezményben részesítette, ennél tovább nem mehetett. Mocsáry újból is állítja, hogy az özvegyi tartás nem járadék, Kerkapoly állítja, hogy a megrovás nem új, mert eddig is behajtatott. Helytelennek tartja, hogy nálunk az özvegyek kedvezményben részesültek szemben a másodszor férjhez ment nőkkel, ami szerinte máshol sehol sem történt. Tisza K. is különbséget lát a járadék és tőke között és hogy ne egyenlő megrovás alá essék helyesnek tartja. B. Sennyey az évi járadékos osztálynak kedvezményt nem adna. Fájk sem lát elvi különbséget az évi járadék és tőkekamat között. Az évi járadék tőkéje néha épen elvesz az államra nézve, például ha egy biztositi társulatnak adatik át. Mocsáry azt állítja, hogy akkor a biztosító társaság fizeti annak adóját. B. Simonyi L. Fálknak azt jegyzi meg, hogy a járadéki tőke azért vesz el, mert meg sem volt. Tisza K. Kétségtelen hogy ezen évjáradékok különböző természetűek. Szerinte a biztosító társaságok évjáradékra nem vesz el, mert az visszamegy a forgalomba. Irányi D. Kerkapoly populistikus ellenvetéseire felel, megújítja, hogy a 315 forint meg nem adóztatása a magasabb összegeknél is tekintetbe vétessék s csak a különbség adóztassék meg 600 frtig. Kerkapoly azt jegyzi meg, hogy igy a 700 forintnyi járadékos rövidittetik meg, mire Tisza megjegyzi, hogy az minden hasonló kedvezménynél meg van. Erre szavazásra kerül a dolog s ez eredeti szöveg elesik. Mocsáry megújítja indítványát, mely szerint az évi járadékok 5°/o-ot fizessenek s az özvegyitatás pedig a kereseti adó 4. osztálya szerint ravassák meg. Tisza azt indítványozza, hogy 600 frtig 3 °/0, 600—6000-ig 6°/0 és azonfölül 10 °/0 fizettessék. B. Simonyi Lajos a társulatoknál biztosítók és a családi életjáradékok között lát különbséget; ez utóbbinál a tőke képzett s itt az illetők csak bérlők. Elnök ezen utóbbi megkülönböztetés szerinti uj szöveg behozására ajánlaná fölkérni a minisztert. E szerint az. eldöntése holnapra marad. Elnök azt az indítványt teszi, hogy a bejött petitiók adassanak ki valamelyik tagnak referálás végett, mit a bizottság elfogad, s erre Falkot ajánlja c sak ki nem mozdulhatnak. Wahrmann azt hiszi, hogy a törvény szerint akkor a közös hadügyminiszter adja a szükséges szekereket. Cserhalmas tanácsos megjegyzi, hogy annyi készlet nincs a hadseregnél. Wahrmann: akkor hát itten sem szükséges. Pedig. Arra kell szorítkoznunk, mi múlhatatlan szükséges és így az étszekrekre kivántató költséget kész megszavazni 40 ezer forinttal. Az előadó azt hiszi, hogy a szerlövegosztagok beszüntetése után ezeknek szekereit is e czélra lehetne fordítani. A többség nem fogadja el Péchy indítványát, de a törlést ajánlja a háznak,úgy azon 183.000 frtot is, mely az újonnan felállítandó 6 lovasszázad számára előirányozhatott; a miniszter a honvédség főparancsnoki adlatus állomását a bizottság kérlelhetlen törlési szándéka ellenében igen kitartóan, majdnem hevesen védte. Eket befejeztetvén a honvédelmi miniszter költségvetése, holnap a vallásügyi és kereskedelmi miniszter által pótolólag előterjesztendő felvilágosítások fognak tárgyaltatni, holnapután a pénzügyminiszter költségvetése vetetik fel. Törvényjavaslat a cseléd-, teke-, játék-, kocsi- és lóadóról. (Vége.) III. Fejezet. A kocsi-és lóadóról. 14. §. A kocsi- és lóadó tárgya minden hintó, ruganyra alkalmazott kocsi és minden más oly kocsi, mely kizárólag a tulajdonos vagy családja, vagy a hozzá tartozóknak személyes használatára van rendelve, továbbá minden ló, melyet tulajdonosa sajátjához tartozó ily kocsikhoz használ, vagy mint házas lovat saját vagy családja személyes használatára tart. 15. §. Ezen adó alá nem esnek : a) a felséges uralkodó család tagjainak udvartartásához tartozó kocsik és lovak; b) azon kocsik és lovak, melyeket külhatalmak követei és azok konzulai tartanak, akik nem belföldiek ; c) az országban még nem egy egész évig tartózkodó külföldiek kocsijai és lovai; d) a katonai, illetőleg honvédségi és polgári, közigazgatási szolgálatra az e tekintetben fennálló szabályok értelmében használatban levő kocsik és lovak: e) a kizárólag tenyésztési czélokra használt mén és kanczalovak ; f) a kizárólag mezőgazdasági kereskedési vagy iparüzleti használatra rendeltetett kocsik és hámos vagy hátas lovak. 16. §. Ezen adófizetésre az adótárgy tényleges birtokosa köteles. 17. §. Az adó azon kocsik és lovak után, melyek kizárólag a tulajdonos vagy családja, vagy az ahoz tartozók személyes szolgálatára tartoznak, évenként a következő fokozatok szerint fizetendő : forint forint forint 1. Budapesten 30 15 10 2. Oly városokban melyek lakosságának száma 20.000-et meghalad 25 128 3. 10—20,000 terjedő lakosságú városokban és községekben 209 __ 6 4. 3—10,000 156 4 5. 3000-nél kevesebb lakossággal biró községekben 18. §. Azon kocsik és lovak után, melyek részben a tulajdonos vagy családja személyes használatára, részben gazdasági, kereskedelmi vagy iparozésokra tartoznak, a 16. §-ban meghatározott adótételek fele fizetendő. 19. §: Az adó az adókötelesre azon községbe vettetik ki, ahol állandóan lakik; ha több helyen van lakása, azon kocsikra és lovakra, melyeket magával szokott vinni, az adót azon községben tartozik fizetni, ahol kereseti adóját fizeti, de az adó azon község adó fokozata szerint állapítandó meg, mely nagyobb számú lakossággal bir. Azon kocsikra és lovakra nézve azonban, melyek rendszerint a tulajdonosok lakásainak egyikén maradnak, az adó ugyanezen községre megszabott adófokozat szerint fizetendő. 20. §. Aki az adóév folyamában adó alá tartozó kocsi vagy ló birtokába jut, erről 8 nap alatt az illető városi adóhivatal vagy községi elöljáróság útján a kir. adófelügyelőnek jelentést tenni köteles és vagy azt, hogy a birtokába jutott kocsi vagy ló előbbi birtokosánál adómentes volt, vagy azt, hogy az azok után járó adó az illető évre már másra kivettetett, bemutatni tartozik. Ha ezek egyikét sem mutatja ki, a birtokába jutott kocsi vagy ló után az egész évi adót pótlólag lefizetni köteles, ha pedig a birtokába vett kocsi vagy ló korábbi adómentességét bebizonyítja, azoktól az adót csak azon hónap első napjától kezdve, melyben a fentebb említett jelentést tenni tartozott, az év végéig járó aránylagos részben fizeti. 21. §. Ha az adóköteles az adóév folyama alatt oly városba vagy községbe teszi át lakhelyét, mely magasabb adófokozat alá esik, mint azon hely, hol azelőtt lakott, az új lakhely szerint járó magasabb adót fizetni, illetőleg ha adóját előbbeni lakhelyén már lerótta, a két adótétel közti különbözetet pótlólag megfizetni köteles s azért adó alá tartozó kocsijai s lovai számát az uj lakhelyen megérkezésétől számítandó 8 nap alatt az illető városi adóhivatal vagy községi elöljáróság utján a kir. adófelügyelőnél bejelenteni tartozik. IV. Fejezet. Általános intézkedések 22. §. A 4., 10. és 17. §§. szerint kivetett adó egész összegében állami adó s egy egész adóévre szól. A lakosság száma,midőn annak meghatározása « © be '© ■ tSo ■ «3 r—— co 0 ca 13 'Oá ra co ©beo 00 © Fh «3 ^4c GJD 00 :0 coa?© Ph '© TS 03 N «0 © rrt S £ ® a :0 +-· co © be Fh© ›? P P 'Oá . -*-· tsia cS cá S «3 o© 03be «2 ► .S ” 5 — co -id© O • H o §2 -O ”0 ‡> be ají>o «4-1 ö© rö vU ,CDu© cá ES3 -4-3OtSJ CO 'Oá >*ö 00 o a csa t/ao J4 '© t/a ^ be§ a 103 2