A Hon, 1875. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1875-01-01 / 1. szám

ha való, hogy sparolországnak egy gyer­mek ült nyakára. Ez nem lesz egyéb mint újabb belátható zavarok, ‘forrongások, vé­rengzések közt*” a szerencsétlen országban, mely most már nem egyéb, mint egy óriási düledező f­szárnya. Szathmáry G­yörgy: Apróságok. Nem utolsó mulatság végig tekinteni a jobbol­­d­al lapokon. Bőfös czikkekben vágnak rőfös ábrá­szokat, s­ellamentálják keserű pathoszszal, hogy bizony pusztulunk, veszünk, elősorolják a múltak bű­neit, sőt több: bűneit beismerik, hogy az eddig kö­vetett irány könnyelmű, veszedelmes volt, romlást hozott a hazára s eljuttatta a financziális örvény leg­szélsőbb párkányáig, — még egy lépés s menthetet­lenül odaveszünk.­ így megy az mindenütt, akár melyik kormány­­párti lapot vegyük is elő. Panaszkodnak, szemrehá­nyást tesznek, jajveszékelnek és ítélnek s mindezt a ma született ártatlanság jámbor képével, mintha ne­kik semmi részök se lenne Jeruzsálem pusztulásában, legfeljebb elzokogni felette Jeremiás­ siralmait. Ez az, ami leginkább bizonyítja az uralmon levő párt és sajtója jó maga­tehetetlenségét egész co­­lossalis nagyságában. Előidézné a bajt s aztán két­ségbe esni fölötte. Ez valóban a nagy lelkek vonása. Hiszen a­mi a jobboldali sajtót magát illeti, az bizonyos, hogy a bajt nem ő idézte elő. Az irigy­ség sem vetheti szemére, hogy vezéreszmék világító fáklyáit lobogtatta volna pártja előtt. Sőt épen kul­logva járt annak nyomában s a fáklyákat legfeljebb arra használta, hogy ünnepélyesen illumináljon iste­nített vezéreinek hőstetteihez, chorusban zengje a dicsénekeket s kürtölje világgá, mily nagyszerű, mily áldást hozó minden, a mit a »vezérférfiak« a haza és trón javára s nagyobb dicsőségére gondolnak, mon­danak és cselekesznek. Akkor még az volt minden hymnus refrainje, hogy »mindent megnyertünk, a mit akartunk« s ju­biláltak egetverő örömmel. Most azt mondják, hogy megérkezett a ma­­gunkbaszállás órája s bár most is énekelnek, »de énekük ex profundis« hangzik fel, keverve jajgatás­sal és a fogaknak az ő csikorgatásával. Vajon felhangzik-e majd a menyországba­n a jövő választásoknál ?* Tehát bevallják, hogy eljutottunk a romlás szélére s egy lépés elég, hogy a mélybe zuhanjon az ország. De azért egy sincs köztük, a melyik ez utolsó lépés megtételétől az országot visszarettenteni akar­ná. Sőt inkább biztatják egymást, hogy csak sora­kozzanak újult erővel a régi zászló alá, mely idáig vezette. Többre becsülöm a patkányokat. Azok, ha megrágták a hajó fenekét, elhagyják legalább s nem állnak a mentő kéznek útjába. A »Reform« mely egyik fő-fő kürtöse volt a jobboldal dicsőségének, az eddig elmúlt alkotmányos aerát most a »hétéves háború«-nak nevezi. Látszik, hogy magába szállt. De azért még sincs igaza. A hétéves háború a történelemben páratlan egy fellángolásnak volt tanúja. Akkor kiálták őse­ink, hogy : »Vitám et sanguinem.« mm. avenam non!« mondá rá a nemzet. A zab bizonyult az életnél és a vérnél. S most, midőn a nemzet levert, kedvetlen s be van gombolkozva állig, — ezzel a zabbal gondolja megmenthetni az országot a jobboldali politika! Egy egész sereg előkelő, buzgó, becsületes és szakértő hivatalnok távozásáról beszélnek a lapok. Hire jár, hogy közjegyzőségre pályáznak. No ezek azok, a­kikre a megrágott fenekű ha­jónál czéloztunk.* Sikerül az adófizetség, ez a legújabb financziá­­lis hír. Az adóhivatalok ostromállapotba vannak he­lyezve. Egy előkelő ur — bizonyosan valamely mi­niszter rokona — kinek több ezer forintra rúgott az adórestantiája s azt rajta behajtani szép szóval eddig semmi áron nem lehetett (az executió köztudo­más szerint oly magasra felnyúlni nem beir elég hosz­­szu kézzel), — amint elolvasta, a törvényben, hogy az adóhátralékos elveszti választási jogát, — egy­szerre lefizette összes adórestantiáját, mondván: »nem lenne nobilis dolog adóhátralék miatt esni a polikai kiskorúak közzé.« Persze ezt a törvényt egy gazdag urnak b­e­­várni nobilis dolog volt. A képviselőház annak idejében kiküldött volt egy bizottságot a »Közalapítványok és alapok jogi természetének megvizsgálására.« E bizottság feladata tehát ez esetben egy tör­téneti igazság felkutatása volt, történeti kútfők nyo­mán. Kutatásának eredménye tehát — föltéve, hogy a kutatás lelkiismeretesen történt — csak egy lehe­tetett, mert egy tárgyban kétféle igazság nem kép­zelhető. A bizottság azonban még­is kétféle történeti igazságra jutott. A többség arra, hogy a tanulmányi alap felekezetnélküli természetű, a gr. Apponyi Albertból álló kisebbség pedig arra, hogy tisztán katholikus jellegű. Ily könnyedén történnek mi nálunk lehetetlen­ségek. * Valami »Silicerus« nevű uraság a legrégibb ma­gyar lapban, a német »Pressburger Zeitungban« az ottani grossdeutsch párt nevében véd- és daczszövet­­séget kötött az erdélyi szászokkal a barbár magya­rok ellen. Most tehát két oldalról vagyunk fenyegetve német betöréssel: keletről és nyugatról. Valóban aggasztó egy állapot, kivált miután Széchenyi Ödön Stambulban van s nem vizipuskáz­­hatja le azt a tüzet, melyet ezek a sincerizálók alánk akarnak gyújtani.* — Bizony jó lesz a fiskális urak számára is épí­teni kamarákat, ne csak mindig a szegény embert csukják be, — mondá közelebb egy jámbor ember, ki paraszt eszével olyatén intézeteknek tartja az ügyvédi kamarákat, a hová az embert javítani viszik.* Gratulálni is illenék az uj esztendő alkalmá­ból, legalább úgy hozná a megszokott tisztesség. De a fővárosban nem is divat már új évet kí­vánni, hanem csak új évet »követelni.« Annak pedig ára van, akár az adóexecutiónak. Isten ments az efféle boldog új esztendőktől! De valóban nincs is mit kívánnunk. Hiszen úgyis többet nyertünk, mint a­mit kíván­tunk. Abból is visszaadnánk szívesen, csak vinné valaki. Társadalmi életünk 1874-ben. A politikával foglalkozó szemleiró fájdalom­mal s mély aggodalommal tekint vissza a lefolyt év­re, mely a közel­múlt legszomorúbb évei közé tarto­zott legalább mi reánk, magyarokra nézve. Volt egy idő, midőn a hazafi megdöbbenve volt kénytelen kér­deni : élünk-e még tovább, vagy a teljes megsemmi­sülés napjai következtek be? Azon kor volt ez, mi­dőn a reményteljes tavaszi napok helyett fagy lepte meg a dúsgazdag magyar Kanaánt, az ország kor­mányán ülő férfiak nyomorult gyávaságból megta­gadták az önálló nemzeti bank, pénzügyi bajaink leg­főbb orvosszerének, felállítását, a keleti vasút bot­rányos ügye s annak még botrányosabb megoldása arczába szökeltette a vért még annak is, ki külön­ben a politikai ügyek iránt közönyös volt, csak azért, mert ily tettet magyarok voltak képesek elkövetni; azon kor volt az, midőn délkeleten a hálátlan szász faj, éjszakán rajongó pánszláv agitátorok nyíltan kezdették meg újból azon mozgalmat, mely oly bor­zasztóan hasonlított a 48-ks testvérharczhoz s mi­dőn közvetlen ezen jelenségek után Kuhn báró meg­­buktával a reactió­s ultramontanismus vérfagylaló csontvázai újólag felemelkedtek. Csodálkozva emlék­szünk e napokra s az azóta lefolyt időkre, csodálkoz­va, mert minden nap látjuk magunk körül s olvassuk jajveszékléseit ama hitvány önérzetét elvesztett, de — fájdalom­­ — napról napra szaporodó csőcselék­nek, mely a conservativ kormányban látja a segélyt, mely járom alá kész buvni, csakhogy gondolkoznia s működnie ne kellessék. Ezen szomorú politikai háttér mellett nyujthat-e valamely halvány reménysugárt a társadalmi élet szemléje? Hiszen, habár e sorok írójának egyéni meggyőződése szerint a társadalmi élet hasonlíthat­­lanul fontosabb is a politikánál s az erős társadalom mellett a politikai zavarokra s pártviszálkodásokra alig lehet nagy súlyt fektetni, kétségtelen, hogy a közvélemény oly gyarló foka, minővel politikai éle­tünkben minden nyomon találkozunk, hogy a politi­kai erkölcstelenség, melyet sem a törvényhozó testü­letben, sem a vidéken nem lehet eltagadnunk, a tár­sadalmi életre bénitólag hat. Ki ne tudná például, mily nyomasztó s erkölcstelen hatása van társadal­munkra azon esztelen törekvésnek, hogy a megyék önállóságát fokonként megcsonkitották s hogy az érdektelen megyegyülésekre a tanácskozó termek kongó falai közé kötéllel is alig lehet egyes tagokat vonszolni ? S mindamellett mi, kik a lefolyt év társadal­mi mozgalmait folytonosan élénk figyelemmel kísér­tük, önérzettel mondhatjuk, hogy ezen t­ársadal­­mi élet élénksége nemcsak apadt, de emelkedett, nyugodtan tehetünk tanúbi­zonyságot arról, hogy a magyar társadalom, mely­ről pár évvel ezelőtt alig lehetett szó, mert hiszen nem is létezett, komolyság s erkölcsi lelkesedés te­kintetében csakhamar ki fog lépni a gyermekség pályáiból. Nagy eszmék nem születtek ugyan ezen ifjú társadalomban, a lelkesültség s buzgalom igen gyakran van kisérve álpáthoszszal s üres hiúsággal, nem egy helyütt észleljük, hogy csak egyesek mű­ködnek közre s mindenek felett hiányzik még csak­nem általában az öntudatos működés s nemes lelke­sedés , de az egyszer e társadalomba bedobott esz­me nem vész el többé nyomtalanul, nagyobb s na­gyobb körben terjed a hullámzás, a hagyományos szalmaláng helyébe minden felé eredmények lépnek, a társadalmi élet magvas kezd lenni — ma már nemcsak elmélkedünk, de gondolkozunk is, nem csak tervelünk, de tennünk is lehet. 1860 óta, midőn az elnyomatásból kiszabadult nemzet lelkesülten hozta össze hazafius czélokra fil­­l^ueiffli^A felállította az akadémia nagy palota­készsége oly fényesen mutatkozott volna, mint 1873 —4-ben, ezen, a rettentő pénzügyi csapásokról oly annyira nevezetes esztendőkben. A művészek házára több mint százezer forint gyűlt egybe, Eötvös szob­rára 40 ezeren felül, a népkonyhákra közel félszáz­ezer, a székely pályadtjra 7000-en felül, a bukovinai magyarok részére mintegy másfélezer, Szerdahelyi szobrára 4­ 5 ezer stb, hogy a kisebb s helyi érde­kű adakozásokat egészen mellőzzük. Nem hallgathat­­juk el, hogy e nyomor napjaiban több száz choleraár­­vagyermeket fogadott fel a magyar nép gyermekül, hogy a bukovinai testvéreink által idehozott gyerme­keket egytől egyig a nagy magyar hazában marasztá, hogy Szombathelyet, Nagyváradon, Marosvásárhelytt, Kézdi-Vásárhelytt, Budapesten új árvaházak alakul­tak, vagy azok alapkövei letétettek, hogy a szeretet­­házak , menhelyek, népkonyhák eszméje országossá lett. Azonban nem azon körülmény az, mely társa­dalmi életünk élénkségét kiválóan jellemzi. Nagy eszmék foglalkoztatták ez évben a magyar polgárok agyait. Miskolczról s Beregszászról hatalmas s erős hullámokat vert áramlat indult meg a pénzügyek társadalmi után rendezése végett s ezen áramlat ezer s ezer egyén szivében lelt viszhangra; s ezer egyén tollát s tetterejét költötte fel; egy egyszerű alispán, Grünwald szava a felsőmagyarországi pan­­szlávok ellen lángra gyulasztotta a szunnyadó nemzeti önérzetet s hatása alatt egy intézeteit féltékenyen őrzött felekezet mért halálos csapást hazafiai köte­lességeiről megfeledkezett gyermekeire, a panszlavis­­mussal vádolt lutheránus középtanodákra; a főváros kebelében néhány buzgó egyén újólag napirendre hozta a humanismus egyik legnemesebb eszméjét, a szenvedők s elbukottak felemelésére czélzó börtön­reformokat s agitálásokat, habár még kezdetleges, elismerésre méltó siker kisérte; egyszerű tanítók Aradon és a fővárosban kibontották a zászlót, mely­re a »népies irodalom« jeligéje van kitűzve, öntuda­tosan s paedagogiai tapintattal igyekeztek odahatni, hogy a nép legalsóbb rétegei is élvezhessék a szel­lemi gyönyöröket, hogy az erkölcsöt s értelmet meg­mételyező ponyvairodalom mielőbb ellene­úlyoztas­­sék, s ine­ az ország minden részében törekszenek népkönyvtárak alakítására, Debreczenben, Márama­­ros-Szigeten, Kassán, Győrött, Szegeden s az ország majdnem minden más nagyobb városában népszerű tudományos előadásokat tartanak, a sajtó befolyása következtében. Szombathelyet, Kassán,Békés-Gyulán, Jászberényben, Esztergomban régészeti múzeumok alakulnak; az országos kisdedvédegylet apostolokat küld ki vidékre, kik a kisdednevelés eszméjét ter­­jeszszék s egy év alatt közel 30 kisdedóvoda s gyer­mekkert felállítására történnek komoly előkészüle­tek s nem egy nagy befolyású férfiú, nem egy évek nagy száma alatt elaggott egyén lesz ezen eszme lel­kes hirdetőjévé. S mindezzel nem merítettük ki a társadalmi mozgalmak sorozatát. Kossuth felszólítására a hon­­védmenházra tetemes adakozásokat gyűjtenek, Já­­gocsy Péterffy buzgólkodása s a nőipartanoda felál­lítása folytán az ipariskolák érdekében szokatlan s örvendetes mozgalom jön létre. Uj szakközlönyök s szakegyletek alakulnak, mint a méhészegylet, a tűz­oltók országos congressusa, biztosító társasága. Az ipar­i gazdaság egyes kiállítások által (Apatin, Gyöngyös, Szabadka, Mohács, Győrött) tetemesen emelkedik, az országos iparegyesület által kiadott műipari lapok s az országos iparmúzeum alkalmával tartott előadások az iparosok értelmiségét jelentéke­nyen emelték s Szegeden nagy országos iparkiállítás s új iparmúzeumot terveznek. Rogeard szellemdús előadásai, a természettudományi társulat kitűnő for­dításai új eszméket honosítanak meg, a sajtó küzd a kuruzslás és búcsujárás ellen, a hallottak elégetése mellett s szavai a nép alsóbb rétegeiben is viszhan­­got keltenek. Fehérváron, Aradon s Temesvárit ál­landó színházak alakulnak, melyek a nemzeti szín­ház monopóliumát megtörni s a vidéki színészetet nyomorult helyzetéből kiemelni lesznek hivatva: a főváros s vidék nehány lelkes írója élénk harczot kez­­­dett meg az uralkodó s elaggott­­irodalmi eszmék el­len, uj életet s uj eszméket öntvén beléjök; az iro­dalmi decentralisatió az uj múzeumokkal összekötte­tésben elevenülő vidéki irodalmi körök által megerő­södvén, már egy vidéki hírlapíró-egylet tervével is foglalkozik. Általában véve kétségtelen, hogy ez évben a kétely szelleme s az erkölcsi komolyság, a társadalmi élet e két fő mozgató ereje, hatalmasan növekedett. Papok s buzgó felekezeti emberek ítélték el a katholikus s protestáns ultramontanismus túl­zásait, papok szólaltak fel a polgári házasság ellen s népies iratokban igyekeztek felvilágosítani a népet az egyházi dogmák által behozott babonák felől, ke­ményen sajtolván a Lonkay-Zafféri-Bothmer-féle özönvíz előtti nézeteket. Weber Samu hitoktatást modern elvek szerint igyekezett rendezni, a fővárosi sajtó számtalanszor felszólalt az egyházi élet túlka­pásai ellen s a nép zömébe is kezdett elhatolni a fel­világosodás szelleme.se az erkölcsi élet is tisztább lett. A »Mátyás Deák«, »Északi fény«, »Borsszem Jankó«, Kornéliában stb. mutatkozó erkölcs-, illemsértő nyi­latkozatokat nyilvánosság előtt ostorozzák, a keleti vasút ügyében történt megvesztegetést, a Ráth-Me­­zősy-féle botrányos árulást a közvélemény hangosan ítélte el. Az­on nemzet, melynek társadalma ily fényes jeleit mutatja emelkedésének, nem készül még a ha­lálra, sőt inkább csak most kezdődik valódi emelke­dése. Míg a társadalmi élet oly napokat mutathat fel, midőn (ápr. 19-én) egyszerre történik az iparmú­zeum megnyitása, a magyar műcsarnok s népszínház építésének megkezdése, s egyúttal megalakul a felső­magyarországi iparoktatást terjesztő egyesület, addig kétségbeesnünk nem lehet. Az ily napok és ily em­lékek lelkesítenek. — Magyarország nem volt, ha­nem lesz. Ne vádoljon bennünket senki optimismussal. Nincs lap hazánkban, mely oly gyakran s oly sok szempontból ostromolta volna a visszaéléseket, nincs, mely — habár fájó érzettel — többször reá mutatott volna társadalmi sebeinkre. Oly ország, melynek mi­niszterelnöke egy Bittó lehet, melyben egy Gregusst, egy Csengeryt elsőrangú tekintélyekként­­tisztelnek, hol a papság a kormány felett áll s döntő szóval ren­delkezik, ily ország még mindig a sötétség országa, egy ily népet még mindig kiskorúnak kell tartanunk. A hivatalvadászat, a léha dorbézolás, a nepo­­tismus, az anyagi s szellemi érdekek komoly meg­fontolásának hiánya még mindig napirenden van nálunk ; egyleteinkben a »méltóságos« urak ural­kodnak, a dinom-dánom elkerülhetlen a legkomo­lyabb irányú társaságokban is. Dumas­s Ponson du Terrail regényei minden leányos háznál feltalálha­tók, míg az akadémia s­váth kiadványai a magazi­nokban hevernek. Társalgási körökben a férfiak leg­­többnyire pipáról, lovakról s leányokról szólanak, a nők — kiknek érdekében különben a jelen év a ta­nítónők számának szaporodása s rendezettebb női tanodák felállítása folytán igen fontos évnek mond­ható — e nők legnagyobb része személyeskedések­kel, divattal s a hódítás eszközeinek elsajátításával foglalkozik. De legyen bármily nagy e nemzet többségének szellemi kiskorúsága, legyen bármily nagy az árny, a fény is emelkedik s ezen emelkedés nem fog többé megszűnni soha. A magyar társadalmi életben gyö­keret vert a kétely s erkölcsi komolyság, s a meg-CIUOUUUti laxoauaiULu cgjK - - »—. _i___-A£.. _jvl, látkörü politikusaink hibáit is. A társadalmi élet te­remtő erővel bir s Magyarország élni fog, mert fenn­maradása biztosítva van. G­yörgy Aladár: Post fest­a*) Vajda-Hunyad, decz. 28. A vajda-hunyadi várkastély építéséről a »Hon« és »Reform« hasábjain a közel­múlt napok­­megjelent tudósítások után — sajnosan kell közölni a most már valóban kétségbeejtőleg szomorú dolgot a várépítés végkatasztrop­áját ( a pénzügyminiszter úr, közelebbi leiratával a vár építészét, Steindl Imre tanár urat az építés körül szerzett érdemeinek bő elismerésével a további kötelezettség alól fölmentette s egyszersmind az építés körül alkalmazott egyéne­ket szolgálatukból elbocsátani s az összes anyagokat­­— az országgyűlés által jövő 1875-ik évre, mint egy­idejűleg az építésre végkép fordítandó, megszavazott 30 ezer o. é. frt erejéig a legszükségesebb tetőzetek befejezése végett — a vajda-hunyadi kir. erdészeti hivatalnak leltár mellett átadni rendelte, s ezzel ezen fényes jövőre érdemes és praedestináty várépi­tés sorsa hasonlóvá vált egy eladósodott férj által vásárolt oly női köntös anyagához, melyről nemcsak a »Krach« előtt tervbe vett brüsseli csipke és bár­­sonyépités elmarad, hanem még be sem végezhetvén, szeged­en, szálankint szétfoszlik, ha ugyan addig zá­logházba vagy dobra nem kerül. A várépitkezés legelkerülhetlenebbül szüksé­ges folytatásának fölhagyása ilyképen azon tény( melylyel tekintet nélkül a menthetlen előzményekre s a csalhatlanul később szemrehányást hozó követ­kezményekre — a magyar országgyűlés gondosko­dott arról, hogy az ország legclassicusabb pontján a magyar nemzet és névnek nemcsak szégyenköve, hanem épen kimagasló szégyenpyramisa legyen le­rakva a vajda­hunyadi vár megkezdett restauratió­­jával. Az építkezés kezdetét vette 1867-ik év október havában, néhai Schultz Ferencz építész vezetése alatt, melyet 1870-ik év végén átvevén Steindl Imre mű­egyetemi tanár az lassúbb s fokozottabb erővel folytattatott a mai napig. Az eddig fölhasznált összes építési kiadás 291 ezer irtot tesz. Ezen összegből a láthatólag tökéletesen hely­reállított épületrészekre és építkezési költségekre esik 221 ezer frt, 70 ezer fortot érő anyag­készlet pedig földolgozottan áll és rendeltetése helyére leen­dő állítását várja, s ennek keresztülvitelére 68 ezer frt kivántatnék, tehát 38 ezer frttal több azon 30 ezer forintnál, melyet az országgyűlés 1875. évre kü­lönben is már megszavazott. Ezen tételekkel szemben vegyük most vizsgá­lat alá alá a csalhatatlanul bekövetkezendő tetemes károkat.­­ Miután az országgyűlés által megszavazott 30 ezer frt — abból más műveletekre nem is juthatván, egyedül arra van szánva, hogy a legszükségesebb tető­zetek befejeztessenek,­­ szint­én oly elkerülhetlen, sőt határozottan elmellőzhetlen helyreigazítása a várkas­tély főékét s legértékesebb részét képező Hunyady­­szárnynak lehetetlenné válván,az omladozó félben álló erkélyek lezuhanásával veszélyezve van, a már eddig 50 ezer írtba került lovagtermen kívül, a abban fel­halmozott s az építés beszüntetése folytán még föl­*) Közöljük e cikket a szenvedélyes hangon írt polemikus részletek mellőzésével, fenntartva azonban tu­dósítónk azon jogát, hogy a netán hiányos tételekre ész­revételeit megtehesse, halmozandó, mintegy 50 ezer frt értékű anyagkész­­let s az egész Hunyady szárny. E mellett azonban menthetlenül semmivé lesz az erkélyek körül rakott s azokat tényleg összekapcsoló s ideig-óráig fenntartó 6 ezer frtot képviselő faállás, melynek esetleg újbóli felállítása ugyanannyiba ke­rülvén, az országnak ebbeli menthetlen kára 12.000 frt lesz, mihez hozzá adva a fennebb fölvetett, majd­nem kiszámithatlan károkat — az embernek kétség­be kell esnie még a csalhatlan számok bizonyító ereje fölött is. Ilyen körülmények között, daczára az ország kétségbeejtő financziális állapotának egy pillanatig sem kellett volna haboznia a pénzügyminiszter úrnak a szükséges 38 ezer frt megszavazásának kieszközlé­sével az ország tekintélyét megóva, azt az evidens kártól is megmenteni, még azon áron is, ha mindjárt a csokorra kötött nyakkendőkre kivetendő adóval lett volna kénytelen azt födözni. Szebb jövőt az arra érdemes várkastélynak s elismerést az építkezést vezetett férfiaknak![ Többen. A VIDÉK. Modorból kapjuk a következő sorokat: A modori gyermekkert junius hó 15-én nyittatott meg, melynek létrejötte körül Hollerungh Károlyné asz­­szonyság, mint a nőegylet buzgó és fáradhatlan el­nöke legtöbb és legnagyobb érdemeket szerzett ma­gának, mely fáradságai máris e rövid idő lefolyása alatt nemes gyümölcsöket hoznak a tanügy sz­­oltá­rára. E hó 21-én mutatá be a kezdetleges állapotban levő intézet első sikerét, mely alkalommal fényesen bizonyítá be szükségességét, s maguk a minden jó, nemes, hasznos és szent ügynek opponáló ellenfelek is kibékültek létével. Gyönyörűség volt nézni a kis­gyermekek rendszeres játékát, örömduzzadt kebellel hallgatá a közönség dalolásait s rövidke versek el­mondását, a mi örömkönnyekre készteté a résztvevő anyákat.El kell ismernünk ezen, a nyelvek nehézségei­vel küzdő intézet váratlan sikerét, miben Krupecz An­na kisasszony a gyermekkert szellemi vezetője,vívta ki magának a közönség elismerését. S mi is csak azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy kívánatos volna még a magyar nyelvre is egy kissé nagyobb gondot fordítani, mi a modorn polgárság díszére válnék a haza színe előtt. Adja isten, hogy úgy legyen ! De ha már intézeteinkről van szó, úgy vessünk egy pillantást a polgári tanodánkba is, hogy mik történ­tek ott a lefolyt év alatt. A tanerők válságos éve volt ez, mit első­sorban az iskolaszék a tanárokkal való tapintatlan eljárása idézett elő, minek szomorú következményei lettek a növendékek szellemi hala­dásában. Sziget, hogy a német nyelvben tökéletes jártassággal nem birt, állásából elmozdittatott, Slo- Sziarik, hogy az elnök leányának csak a megérdemlett osztályzatot és nem kitűnőt adott, az elnök által ildo­­matlan kifejezések kíséretében keményen rendre uta­­síttatott, ki e feletti elkeseredéséből rövid idő alatt örök búcsút vett ezen intézettől. Megmaradt az inté­zetnél a direktor egy rendkívüli, mint a latin nyelv tanára, rajz és tornatanítóval, kik közül az utóbbi is lemondott, a tornázás pedig átadatott egy ahhoz mit sem értőnek, a­ki még most is bitorol­ja azt. Ily szomorú helyzetbe jutván az intézet, az is­kolaszék az állami­­kép­ tanári karához, és néptaní­tókhoz fordult, kik az ideiglenes helyettesítést el is fogadták egy órai 80 krnyi díj mellett. Tizenkét tan­­férfiú működött ezen időben az intézetnél. Később azonban az üresedésben lévő tanszékek Gapel János és Hikl József egyetemistákkal töltöttek be, s Benis, a volt modorn képezdei igazgató a leányosztályhoz ---— A ~ A—*•' A 1 frvf f mP(y E?. f\­­lemzőbb eljárása az iskolaszéknek, mely Szigert azért bocsátá el, hogy tökéletesen németül nem tu­dott, Benist pedig megválasztá, ki semmit sem tud magyarul. S ez Magyarországban történt és pedig Modoron, oly intézetnél, mely a magyar kormány ál­tal subventionáltatik. A sikerről, mely e tanintézet­nél a váltakozások következtében ki volt fejtve, el­hallgatok, ítéljen felette a közvélemény, csak még egy pár szóban a vizsgáról emlékezem meg, mely va­lóságos szemfényvesztésből állott, mivel csak a leg­jobb tanulók felelhettek, mi által por hintetett a kö­zönség szemeibe.A kétes növendékek, ha esetleg rájuk került a sor felelni, osztályzataikat többé nem javít­hatták, mivel az évi értesítő már kinyomatva az asz­talon hevert, s ahhoz hozzá­nyúlni vagy javítani nem volt szabad. A növendék bukása még két héttel a vizsga előtt el volt döntve, s annak úgy kellett len­nie. Ez a vizsga valódi feladata ? Az értesítő ezt azonban a legnagyobb ügyességgel elpalástolá, s mi is el voltunk szánva a halgatásra, — de miután azon szomorú tapasztalatra jöttünk, hogy a tanítás a leányosztályban igen hézagos, — mert Benis úr a magyar Pestalozzi előadását rendesen a maga sze­rencsét­lennősülésén kezdi,hányt-vetett életén át foly­tatja, s felesége tettein végzi. Ily eljárás mellett attól kell tartanunk, hogy az év végével a szép dalok és a bemagolt versek eldarálásánál egyebet hallani is­mét nem fogunk. Váczról írják lapunknak : Városunkat he­tek, mondhatnók hónapok óta a legnagyobb izgatott­ságban tartja a kapitányi kérdés, illetőleg Korpás Márton helybeli rendőrfőnök ügye, mely az összetor­lódó vizsgálatok és botrányok halmaza s a sajtó fel­szólalásai daczára sem akar előre mozdulni. A »Hon« olvasói már ismerik ez ügyet, mely jelenleg azon stádiumba jutott, hogy az elterjedtebb s befo­lyásos Korpás-család desperatus ügyének megmen­tésére az erőszak végső eszközeihez nyúlván, a jövő évi városi képviselet összeállításánál kiigyekszik re­­keszteni mindazokat, kik a kapitány ur csinyjeit bolygatván s visszaélései előtt szemet hunyni nem lévén hajlandók, veszedelmec­or­Spro.hmu­t tű­nnek fel családi uralmára nézve. így hagyták ki a képviselő­testület jövő évi listájából Pintér Bálintot, ki a nyá­ron a kapitány urnak egy ellene elkövetett 40 fotos sikkasztását felderítette, igy Hoffman Jánost, ki a városi képviseletnél vizsgálatot eszközölt ki ellene, igy végre Dr. Kiss József pestmegyei képviselőt a váczi baloldalnak 1872-ben elnökét, ki a nemes csa­ládnak úgy a közgyűléseken, mint a »Váczvidéki Lap «-ban sok borsot tört az orra alá. Valóban sa­­jnosul, hogy e családnak értelmetlen emberei, hogy Dr. Kisst a virilisek sorából kitörölhessék, hittudori diplomájának érvényét akarják eltagadni, azon bölcs ürügy alatt, hogy Kiss a doctorságot vallása után kapta, s miután reformátussá lett, el nem tűrik, hogy a katholikus vallásnak doctora le­gyen. Tán feles megjegyeznünk, hogy az ultra­­montán lágyfejűség hasonló érvei ellen az ille­tők egyenként reclamáltak. Záradékul a »Reform« múlt szerdai czikkére ki kívánjuk jelenteni, hogy Vácz baloldala épen nem vallja magát solidárisnak a Korpás-család csúfos dolgaival s hogy épen a balol­dal kipróbált férfiai azok, kik a kapitány t­zelmeit a képviselőtestület előtt felfedezték, kik nem fognak nyugodni addig, mig a város kárára szolgáló hivata­loskodásának az igazság erejével véget vetniök nem sikerül. Az újvidéki »Zasztava« felszólítja a szerb »Maticá«-t (melynek rendetlenségeiről emlékirat je­lent meg az újvidéki »Szobszki Národ«-ban), hogy a »Maticá«-ról közlött »szidalmazások és rút rágalma­zások« miatt indítson sajtópert két Újvidéken meg­jelenő lap ellen. Ugyancsak a »Zaszt.« szerint a »Re­form« ellen, melyben a »Maticá«-t »rágalmazó közle­mények megjelentek, sajtópert kellene indítani. Ugyanezen lap közli a »Matica Szrbszka« igazgató­választmányának a Matica által kezelt alapítványok számadásainak átvizsgálására a Ninkovics emlékirata alkalmából kiküldött ad hoc bizottság jelentésének alapján szerkesztett nyilatkozatát, melyben a keze­lésben előforduló rendetlenségek nem c­áfoltathatnak ugyan meg a megkárosításról, hűtlen kezelésről és csalásról szárnyra kelt hírek azonban határozottan tagadásba vétetnek. Deficitről és veszteségről szó sincsen. A nyilatkozatból tudjuk meg egyúttal azt is, hogy a »Reform« 350. és 351. számaiban a »Ma­­ticá«ról hozott közlemények miatt, hazugság és rá­galomnak nyilváníttatván, azok írója a bíróság útján fog felelősségre vonatni a »Matica« által Turócz Szt.-Márton-ban a decz. 18-án tar­tott megye-bizottmányi ülések, az országgyűlési kép­viselőválasztásokat intézni hivatott központi bizott­ság tagjai választattak meg. E válasznál a nemzet­pártiak határozott vereséget szenvedtek s hármat kivéve, kiket ők is candidáltak, a többi mind a ma­­gyarérzelmüek sorából jön megválasztva. Pauliny Tóth Vilmos, Mudrony Pál, Jeszenszky János, Fran­­cisci János, Culem Márton, Melfelder Zsigmond s egyéb nemzetpárti notabilitások mind megbuktak. A magyarérzelmü jelöltek egyenként 50 szavazaton fölül kaptak, a nemzetpártiak ellenben legfeljebb 24 et. Csongrád megyében nagy az ínség. Vető­magra 17,664 frt 25 kr., ínséges munkálatokra 145,920 frt volna szükséges, a megye közönsége a következőkben állapodott meg:l. a vetőmag-kiköl­csönzés szükségét beismervén, új és szigorú össze­írást rendel el, kijelentvén, hogy az ezen czélból föl­veendő kölcsönösszeget csak az illető községek képv. testületének egyetemleges felelőssége mellett szerzi meg; 2. amennyiben az ínségi munkálatok igen je­lentékeny összeget vennének igénybe, melynek fel­kölcsönzése a megye részére nem volna ajánlható, el­határoztatott, hogy a megye a közmunka-alap ter­hére 10,506 frt erejéig foganatosítson a mérnöki ja­vaslat szerint ínséges munkálatot, fölterjesztést in­tézve egyszersmind az illető szakminiszterhez, hogy amennyiben a szomszédos ívhatóságok területén ál­lami útépítkezés történnék, itt a csongrád megyei ín­séges lakosság is lehetőleg alkalmaztassék. Halason ,az országos képviselő választása végett alakított központi választmány 12 tagját, a képviselőtestületi közgyűlés a balpárt elveit valló polgárok sorából választotta.« —»A halasi casinó 3 évre újból alakulván, tiszti karát tegnapi közgyű­lésében megválasztotta, éspedig következőleg: elnök Vári Szabó István, alelnök Péter Dénes, pénztárnok Martinyi József, könyvtárnok Zámbó János, jegyző ifjú Pap Mihály. Ugyanakkor választatott 12 választ­mányi, és 5 számvizsgáló tag. KÜLÖNFÉLÉK. — A fővárosi központi választ­mány által megválasztott összeíró küldöttségek ma délelőtt gyűltek össze a gazdasági teremben, hogy letegyék az esküt, megalakuljanak és megálla­pítsák a választókhoz intézendő felhívást. Néhány küldöttség nem volt teljes számban együtt és így csak azok alakulhattak meg, melyeknek legalább két tagja volt jelen. A következő küldöttségek választották meg elnökeiket: Az első budai kerülett I. és II. küldött­sége Szuper Lászlót és Fauser Mihályt; második ke­rületi I. küld. Weninger Ferenczet. A belvárosi I. küld. Kléh Istvánt, a II. küld. Toperczer Jánost. A terézvárosi II. k. Popper Ármint, a III. k. Mérő Já­nost, a IV. k. dr. Schermann Adolfot. A józsefvárosi k­. k. Kiss P­étert, a ferenczvárosi I. k. Jordán Ká­rolyt, a II. k. Rock Istvánt választották elnökké. A többi küldöttségek jövő hétfőn fognak megalakulni. Az elmaradt, vagy a választást el nem fogadó kül­­döttségi tagok helyébe a központi­ választmány vasár­nap délelőtt fog póttagokat választani. Hosszabb eszmecsere tárgyát képezi ezúttal azon felhívás, mely az összeírás megkezdése iránt a választókhoz intéz­tetni fog. Megállapodás azonban nem jöhetett létre, mert a küldöttségek még nem alakultak meg mind. Az eldöntés tehát hétfőre halasztatott.­­A képviselőház karzataira kiadott állandó jegyekre vonatkozólag Kovách Lász­ló háznagy tudósit, hogy azok 1875-ik év első napjá­tól kezdve érvényen kivül helyeztetvén, mindazok, kik továbbra is igényt tarthatnak hasonló jegyekre, azok iránt a képviselőháznagyi hivatalban régi je­gyeik előmutatása mellett legyenek szívesek intéz­kedni. A háznagyi hivatal e végből naponta d. e. 10 órától 12 óráig nyitva áll. A képviselő urak állandó jegyei csak nekik személyesen, vagy írásbeli felha­talmazással elátott megbízottjaiknak adatnak ki.­­ »A­z orsz. m. iparegyesület gyűjteményében létező ipari és műipari szakrajzok, vasárnap f. évi január hó 3-án 9—12 óráig az ipar­egyesület helyiségében (Országút 7. sz. I. em.) köz­szemlére leendnek kitéve. — Felhívjuk ennélfogva az érdeklődők figyelmét, különösen pedig az iparoso­kat és segédeket, hogy azt a maguk érdekében men­­nél számosabban megszemléljék. — Az állatkert ügyében, melynek létezhetését a város atyáinak egy része oly könnye­dén kétségbevonta, most maga az állatkertigazgató, Serák Károly nyilatkozik és számadatokkal bizo­nyítja, mennyire van annak joga a létezésre. Fel­hozza, hogy 72-ben a rendes bevétel 14.867 frt 41 kr, a rendes kiadás 12.750 frt 35 kr volt, maradt tehát beruházásokra 2117 frt 60 kr; 1873-ban a be­vétel volt 18.588 frt 28 kr, a kiadás 14.179 frt 19 kr, maradt 4409 frt 9 kr; 1874-ben mai napig a be­vétel tett 14.479 frt 63 krt, a kiadás pedig 12,853 frt 93 kr., fennmaradt tehát még 1626­ frt 40 kr. E számok tehát nem azt mutatják, hogy a vállalat életképtelen, sőt az ellenkezőt, s így mindenkép meg­érdemli a fővárostól az állatkert felvirágoztatására szükséges segélyt.­­ Az »Unió« keresk­­egylet január hó 2-án esti 8 órakor saját helyiségeiben fürdőutcza 4. sz. a. egy idei estélyt rendez, melyre az egylet t. tag­jai tisztelettel meghivatnak.­­ A fővárosi árvaszék ülnö­kei. Budapest főváros bizottsága tegnapi közgyű­lésén, az újonnan szervezett fővárosi árvaszékbe négy fizetéses, és saját kebeléből húsz dijtalan ülnököt választott. A szavazás eredménye a ma délelőtt tar­tott rövid folytatólagos közgyűlésen hirdettetett ki. Fizetéses ülnökökké megválasztottak dr. S­i­p­ő­c­z László, Weich­hart Alajos, G­r­e­i­f­e­n­e­r Vilmos és S­z­l­á­v­i­k József. Dijtalan ülnökségre legtöbb szavazatot nyertek a következő bizottsági ta­gok : K­e­r­n­ig­e­r Ferencz, dr. Jankovich Antal, Weninger Ferencz, Szelestey János, id. Prohászka András, S­z­é­h­e­r Mi­hály, Kármán Lajos, Forgó István, W­i­m­­m­e­r Antal, Haris Sándor, J­u­r­e­n­á­k Ká­roly, U­t­t­m­a­n­n Károly, Stern Bernát, R­é­­m­y Antal, Dobos Ferencz, M­e­n­d­l István, Komáromy Ignácz, Molnár József, Kiss Péter, N­a­s­z­t­i Mór. Széher Mihály és Haris Sándor urak azonban bejelentvén, hogy a rájuk esett választást el nem fogadhatják, a fentnevezett díjta­lan ülnökök után legtöbb szavazatot nyert két bi­zottsági tag : T­a­k­á­c­s­i Miklós és Burghart

Next