A Hon, 1875. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1875-01-22 / 17. szám

kJ \XJ a ¡ \ C; .£^ jj^.­t­.# _£•' Jm-17. szám. XIII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Péntek, január 22. 6-7 14 t I-- «4 *-4 7* K­ia­d­ó-h­ivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési 1 31 j : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt — kb. 6 hónapra...........................................12»^-» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyed­évenkint, ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számitt,etik. POLITIKÁT ÉS KÖZGAZDASÁGA NA­PL A P. .Szerk­esztési tid­sas Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem­ adatnak vissza. IMItm., «ISEIi szintúgy mint előfizetések a kistó-hivatalba (P­a rá­tok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhivás A II­O M­­. XlII-dik­ évi folyamára, Előfizetési árak:­­ 1« Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­­tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, jan. 21­ laszt­m­ány is működik, mert a szakasz értelmé­ben e választmány kötelessége a lajstromot ki­­igazítani és pótolni. És ha így lesznek megintve az adófizetésre az illetők, akkor pontosan te­hetnek annak eleget. Holott sokan épen azért nem fi­z­ik be adójukat, mert e­­gy személyes kereseti adójukat nem tudják vagy nincsenek figyelmeztetve az iránt, hogy mikép értelme­zik az összeíró küldöttségben adótartozá­sukat. Ez az eljárás enyhíteni fogja a törvény szigorát és még sem ütközik annak sem ér­telmébe, sem betűjé­be. De ha az összeíró küldöttségek csak az adófizetéseket veszik az összeírás alapjául,­kkor egyfelől a törvény 33. §-ából fenntebb idézett qualificatiók tekintetbevételének ele­get nem tesznek, másfelől a központi választ­mányok működését fogják megnehezíteni és e mellett sok polgárt fognak, hibáján kívül, a választók sorából kihagyni. Tudom, hogy­­a törvény által követelt okmányok az össze­író küldöttségek előtt feküsznek, de ezek mit sem érnek erre nézve, mert ha az illető adó­ját (többnyire idő vagy értesülés hiánya miatt) le nem fizette, jegyzékbe nem vétetik és így ép úgy reklamálásának esetleges b kö­vetkezésétől, illetőleg er­edményétől van fel­függesztve választói joga, mint azoké, kik el­len más képességi kifogások is vannak. Azt is tudom, hogy e megkülönböztetés a quali­ficatiók között, a törvényen nem alapszik,de igazolja azt az a végtelen zavar, mely az adófizetés miatt van, hol az adókönyvek zavara, hol a befizetés­­nehézsége is rövid ide­je következtében. Már­pedig ennek eredmé­nye, még jóakaratú eljárás mellett, és, a vá­lasztók oly apadása lesz (némely helyen már most is 40 százalék apadás is mutatkozik), hogy attól maga a jobboldal is visszariad. Ajánlja ez eljárást az is, hogy a reklá­madók tetemesen apadni, a központi bizott­ság működése könnyítve lesz és mégis a tör­vénynek is elég lesz téve. Mert a megintettek­­kifizetik adójukat, erről a bizottság hivatal­ból értesül és nincs szükség semmiféle tár­A jobboldali lapok közül mindenik nyugt­alan az összeírások eddigi folyamata miatt, csak a »Reform« vigasztalja magát azzal, hogy a legrövidebbet e miatt az ellenzéki elemek fogják húzni, noha bevallja, hogy a jobboldal is veszít sokat. Már magában az a tény, hogy a választók száma tetemesen apad egy oly körülmény miatt, mely r­e­n­­detlen adózási, és rész­gazdasági vi­szonyaink miatt igen természetes — e­g­y­­á­t­aljában nem lehet kívána­tos egy józanon gondolkozó politikusra nézve sem , de ha a pártszenvedély valakit annyira elragad, hogy inkább csorbát enged­­etetni saját párthíveinek jogán is, csakhogy­ ellenfele még nagyobbat szenvedjen, annak megsúgjuk, h­o­gy a­z­ a­d­ó e­x­e­cutio igen sok helyen épen a mi részünkre gondoskod­­dott arról, hogy választóink adóh­átralékban ne­ legyenek, éa­ másfelől^lui anm^hra_Jhazgfiat­ lann­ak és büntetendőnek tünteti fel az adó­hátralékosokat, figyelmeztetjük arra, hogy a törvény végrehajtója, 11 lete 1 ti g­y minisz­te­r ,előkelő helyet foglal el ezek so-A kére is 114 S »Fester Lloyd« mai gyerekes czik­­egy m­­gjegyzésem. A törvény van az összeírási költségeket a törvényha­tóságok válláról levette, és az államra rótta. Ezek tehát követelik a költségek megtérítését, és abból, hogy némelyik megye sokat köve­tel, azt következteti a bölcs német lap, hogy az önkormányzat, költségeit nem lesz képes viselni, vagy a közigazgatást roszabbá, drá­gábbá fogja tenni. Különös. Eddig a me­gyék fedezték a költségeket — takarékosan, zúgolódás nélkül ; most az állam­ magára vál­lalja és a megyék (állítólag, mert mi nem tudjuk) a m­á­s kasszájából nem úgy ta­karékoskodnak, mint az ö­v­é­k­b­ő­l — te­h­­á­t ebből az következnék, hogy ha lesz kasszájuk, pazarolni fognak. Ilyen okos­kodással el lehet tagadni nemcsak az önkor­mányzatot, de a fényes napot is. Egyébiránt a választókhoz is van egy szavunk. Tegyenek eleget a törvény szigorú követelményeinek , nézzék meg , kisérjék figyelemmel az összeíró küldöttségek műkö­dését és reklamáljanak jogukért az utolsó le­hetőségig. Ne altassa el őket az, hogy most még nincs választási mozgalom, ne várjanak vezetést, buzdítást, tegyék meg önkényt kö­telességüket !­­■w* R: A baloldali kör pénteken, f. hó 22-én esti 6 órakor értekezletet tart.­­ A t­u r 6 c z-sz.-m­ártoni tanoda ügyében a cseh lapok, név szerint a »Národni Listy«, »Posel z Prahy« és »Moravski Orlice« felhívást intéznek a cseh-morva nemzethez : adakozzanak rögtön az újon­nan alapítandó t.-szt.-mártoni evangélikus gymna­sium évi öt­ezer írtra szabott költségeinek 10 évre leendő biztosítására, hogy így a magyar kormány eb­beli föltételének elég tétessék, mely különben csak azért tétetett oly rövid határidővel (február 1-ig), mert a magyar kormány azt hiszi, hogy az ötezer fo­rintnyi összeg addig nem fog tiz évi lekötelezettség mellett összehozatni. Ez összegnek kiteremtése a tó­tok részére a cseh-morva nemzetre nézve becsület­beli dolog, és pedig a szláv solidarity és a tótok irányában különösen tanúsítandó testvériség érde­kében. — Minisztertanács. Tegnap min. ta­­nács tartatott, mely megbeszélte a kormány által a hitelviszonyok javítása ügyében teendő javaslatokat.) o — Bittó min. elnök ma reggel hosszabb­ értekezlet tartott Mazuranics bánnal, kivel a d. e. folyamában G h y c­z y pénzügyminiszternek is értekezlete volt. — A közös vámbevétel a múlt év január—november hónapjaiban az osztrák részen 17 millóra ment, holott 1873. megfelelő időszakában 21,3 millió volt a bevétel. Ezen több mint 4 millió­nyi kevesebblet számos czikknek, u. m. kávé, nyers­vas, vasgyártmányok, szőtt áruk, bőr, vasúti kocsi s gép megfogyatkozott behozatalából, valamint a gale­­­­iának 1874. September végéig fennállott vámmen­­et beszállításából veszi eredetét. — A t­ö­r­ö­k-m­ontenegroi con­fl­i­k t­u­s, legutóbbi hirek szerint, mint reméltük, ikés megoldást fog nyerni. Jan. 20-t­ó­l keltezve ugyan a következő sürgönyt közli az »Agramer Ztg.t Zágrábból: »Miklós fejedelem az összes montenegroiakat fegyver­re hívja. A hadüzenet okvetlenül Az összeírások alatt. (1.) A választok összeírása folyamat­ban van, de annyi akadályba ütközik, oly sok nehézséggel jár. Hogy nem csuda, ha úgy a választók, mint az összeíró küldöttségek tel­jes zavarban, sőt aggodalomban vannak annak kimenetele iránt. A zavart okozza, mint maguk a jobbol­dali lapok is egyhangúl­a­g elösme- s rik, az adófizetés feltétele, az adókönyvek­­ rendetlensége, a befizetés nehézsége, a feltétel gyanánt tekintendő adóösszeg kiszámítása és a választók ez iránt való teljes tájékozatlan­sága miatt. A jobboldali lapok vidéki leveleiből le­het olvasni, hogy nemcsak az apasztja a vá­lasztókat, hogy sokan, a legjobb akarat mel­lett sem képesek, az összeírásra kitűzött 4 — 6 heti idő alatt adóikat lefizetni, de az adóhiva­­talok elfoglaltatása, az adókönyvekben a kü­lönböző adók kikerü­ése, kiszámítása, ezek ren­detlensége, az egyes adónemek külön elköny­velése, sőt a személyes kereseti adónak a legtöbb egyének adókönyveiben való hiányzása, mind kom­p­­­ikaUTiTTrim ^ (téve elésből vagy szándékos mulasztásból) a választók számát. A törvény megszabja ugyan (34. §.), hogy az összeíró küldöttség tartsa szem előtt az 1848 —1872 ki választói összeírásokat, az egyenes adók községi főkönyvét, a katastert és a ta­gosítási telekkönyvet, sőt a községi előtrár­gyalásra í­rók jelenlétét, felvilágosításait és az egyesek szabadságára hagyott önigazolást is kilátásba helyezi; de mind,­ennek nem sok értéke van, ha az illető választó összes állami adótartozá­sát a múlt évről ki nem fizettetejja,viszon Az a kérdés tehát, minthogy a választói képesség ez utóbbi felvétele később igtatott a törvénybe (de ezért egyenlően kö­telező erejét távolról sem vonjuk kétségbe) milyen érvényt és értéket lehet szerezni a­egelőző adatoknak ? Mi azt hisz­­szük, hogy a­z összeíró.., küldöttségek vége.. lenne Inind azokat össze­rni, kik akár eddig választók voltak, akár a katasterből és adókönyvekből választó­­képességgel biróp­­nak tűnnek ki, ha mindjárt adójukat le sem fizették és ezeket az összeirás alatt, va­lamint után, nyilvánosan kitett ívekben kell felszólítani adójuk lefizetésére, mire határidőt ad a törvény 41. §-a mindaddig, mig nem­csak az összfe.iró küldöttségük, de a közp. vá­ /­ a I A „HON“ TÁRCZÁJA. m­tm, tiem, öve. Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. IV. KÖTET. „Ferfi sorsa a nő“. (59. Folytatás.) A híresség átka. Incze meg nem bírta magának magyarázni azt a helyzetet, hogy vele egészen komoly, szilárd jelle­mű derék hazafiak elkezdenek messreható politikai és stratégiai tervekről értekezni, mintha azokhoz az ő beleegyezése kivántatnék. Hallgatását, naiv tudat­lanságát kiszámított titkolódzásnak veszik, mig a ven­déglői közvélemény feny­es nappal, népes utczán, tele torokkal kiáltja őt leendő vezérének s üldözi őt a kitüntetéseivel. S ez a jó hír a magányéletre is kihat. V­incze feltűnő szép délezeg férfi alak. Nem több harminczhat évesnél. Most vesztette el a nejét. Akad, a­ki megszomorodott özvegy vigasztalására gondol.­­ délelőtt az országgyűlésén két hölgy látogatta meg Áldorfai Inczét a lakásán. Nem első eset volt ez. A beküldött látogatójegyeken e két nevet ol­­vasó Incze. . . ... »Stomfay Gideonné, Gaesarine, h­onvédornagy »Stomfay Fatime Serena.« Nagyot dobbant rá a szive. Sejtelme volt. Mindig üldözte az a gondolat, hogy most, mi­­börtönök, sirok és hivatalbáreauk kiokádják fiaikat, egyszer csak Gideon is előtte terem, az előkerül, bizonyosan országgyűlési képviselő sokkal szabadelvűbb mint őlHogy fogja az őt­­ a hazafiuság és szabadelvüség magaslatából le­­tüdörögni, — hátramaradottat ! Azonban hát Caesarine »özvegy,« ha ugyan a­­ látogatófegy­elmek hinni lehet. Sietett őket elfogadni. Caesarine és leánya a legutolsó magyar divat szerint voltak öltözve: az anya rókatorkos, sokpity­­kés gyöngyösi mentében, aranycsipkés, veres bársony szalagos főkötővel; a leánya kifűzött bársony vállde­­rékkal, dudoros csipkeujakkal, hímzett előkötővel, leeresztett hajfonatokkal, s fején gyöngyös pár­tával. Caesarinenek még mindig voltak igényei a vi­lág irányában. Arcza még mindig eltűrte a szépítő szereket, bárha azon szerencsétlen arczok közé tar­tozott is, mik olyanok, mintha két különböző kölcsön­­kértt arczból volnának összeállítva: két egymáshoz nem illő fél. A leánya egy felserdült növendék: se gyermek, se leány még: kifejletlen termet és vonások; semmit sem mondó tekintet: csupán a két nagy fe­kete szem, hosszú selyem pilláktól árnyazva, sejteti az egykor kifejlendő bűbájt. Különben a tizenhárom éves gyermekek minden tulajdonával felruházva: ügyetlen és szemérmetes, vagy bölcselkedő és merész, érzékeny vagy durczás, hallgatag vagy közbe koty­­tyanó. Incze nem óvhatja meg magát attól, hogy ke­resztleánya kezet ne csókoljon neki. Hiszen tarto­zik vele. Leülteti őket s némi kíváncsisággal vizsgálja keresztleánya arczvonásait. »Egészen az apja népe!« sipogja Caesarine.»Sze­­gény jó Gideonomé. Ilyen korán jutott árvaságra!« Incze egy véres plajbászt tartott a kezében, az­zal a szándékkal, hogy valahányszor Caesarine egyet hazudik, mindig egy vonást csináljon vele az előtte heverő papírra. Tehát — Nro­­! »S Gideon csakugyan meghalt?« Kérdező Cae­­sarinetől. »Elvérzett a hazáért. A temesvári ütközetben lehelte ki nemes lelkét a dühös kozákok dárdáitól átszúrva.« Nro 2, jegyző Incze. »S azóta kegyed egészen magára van hagyva?« »Elhagyva az egész világtól. Napszámból tar­tom szegény gyermekemet.« 1ST»» Of pave c* rcrca ia?a.L »Mit tehetek önök sorsának enyhítésére ?« »Egyedül ön tehet és mindent. Leányomnak gyönyörű soprán hangja van. Egy Malibran rejlik benne. De a világ nem tekinti a tehetséget, hanem a szépséget. Én pedig úgy őrzöm gyermekem tiszta erényét, mint a szemem fényét, s készebb volnék ne­ki vitrollal ragyákat festeni az arczára, hogy irtózza­lak tőle, hogy sem elbukni engedjem.« Nro 4 ! »Én a mi főurainkhoz fordulni nem tudok, nem akarok. Én ugyan személyes tapasztalásból nem ismerem őket,­­ de a világ annyi roszat beszél felölök.« Nro 5. »Önben van vetve egyedüli reménységünk. Ön »nagy ember,« egy szava mindent tehet. Ha ön egy szót szólna gyermekem mellett a nemzeti színház igazgatóságának, hogy vegyék fel, bárha eleinte csak az énekkarba is, az kétségtelen sikert aratna számunkra.« Incze végre megunta a rovást jegyezni s megígérte, hogy majd beszélni fog a »comitée« tag­jaival. De Fatimének nem engedte többé megcsókolni a kezét. »Csókolja meg tehát a homlokát,« szólt Caesa­­rine, »hiszen keresztleánya.« Azt hát megtette neki. Még az­nap este a casinoban elő is hozta a tárgyat az ismerős »comitée«-tagoknak s másnap Fatime szerződtetve volt a szinházhoz. Incze ugyan a legkomolyabb képpel esküdött rá, hogy neki legkisebb köze sincs az egész leányhoz, csupán szép tehetsége végett szólal fel, hanem­ azt bizony nem hitte neki senki Azontúl köztudomású dolog lett, hogy neki is van valakije a színháznál, a­kit p r­o t e g­á­l. Skandalum is, hogy eddig nem volt. Ő pedig úgy elfelejtette az egész leányt any­jával együtt, hogy többet nem is kérdezősködött fe­lőlük. Volt neki egyéb dolga, mint színházba járni. A­mint a halomra tornyosult országos teendők néhány napi szabad időt engedtek neki, ezt arra használta fel, hogy leránduljon választókerületébe, magát választóinak megmutatni. Itt Pesten azt sugdosták lerándulásáról (tele­­torokkal), hogy a guerillaharczot megy organizálni a Bakonyba. Ismét a kolostor volt szállomáshelye. Ott ta­lálta még mind az öregeket, s többeket hajdani ifjú társai közül, kik együtt harczoltak vele a csaták vé­géig s mikor elmúlt a harczok ideje, visszatértek is­mét a kolostorba, felvették a skapulárét, s miséztek és praelegáltak, mint azelőtt. Incze még egyszer látta a kis szobát, melyben hajdan lakott, a lefüggönyözött madonnaképet, mely­hez annyiszor imádkozott, még egyszer bejárta az emlékezetes helyeket, mikhez annyi nehéz gondolatra volt fűzve. Ez eszmék mind a tenger fenekén feküsz­nek már. Jobb lett volna tán azokat soha ki sem gondolni! A jámbor földnépével érintkezve, meggyőződött felőle, hogy az még most is a régi: — önző és áldo­zatkész, panasztaljas és békülékeny, ragaszkodó és ingatag. Minden faluban tartott egy szónoklatot, né­hol kettőt is, a­hol németek és magyarok laktak ve­gyest. Szekere tele volt koszorúkkal, mire visszatért. Mikor visszakerült Budapestre, a legelső volt Sámsoni Lenczi, a­ki üdvözletére sietett. Elhozta neki az összegyűjtött hírlapokat mind, a miben*-i körútjának diadalai le voltak írva. Az ilyen előzmény nagy következményeket szo­kott maga után vonni. A­ki ennyire bírja a nép kegyét, arra nagy kö­telességek várnak. »Neked most rögtön el kell menned Mike-Bo­­gyára ? a követválasztást megejtetni. A régi lekö­szönt, új választás lesz.« »De hát mi közöm nekem Mike-Bogyával ? Azt sem tudom hol van?« »Majd megtudod. Együtt megyünk. Én is ve­led megyek. Ezt igy határozta a nemzeti comitée.« Sámsoni Lenczi maga nem volt képviselő, de a választásoknál döntő befolyású egyéniségnek tar­tatott, ítélt élők és halottak felett. »S kit kell megválasztatni Mike Bogyán ?« »Nem kisebb embert, mint magát Napóleon herczeget.« »Eredj már! ne csinálj belőlem bolondot! Mi köze Jeremiás herczegnek a magyar alkot­mányhoz ?« »Csak lassan a testtel ! Tudom én, hogy sem­mi köze sincs hozzá, hanem hát Mike­ Bogyán a con­­servativek nagy erőben vannak. Az oláhság mind ve­lük tart. Az ő jelöltjük báró Schafskopf nagy­birto­kos azon a vidéken. Ezzel mi nem mérkőzhetünk. Hanem ha egy olyan nagy celebritást állíthatunk fel ellenében, mint Napóleon herczeg, azzal az oláho­kat megnyerhetjük, s Schafskopf megbukik egészen.« »De hát mi mit nyerünk vele? hiszen Napole­on herczeg csak nem jön mi nekünk ide a magyar képviselői széket elfoglalni.« »Azt bölcsen tudom én is. Ámde ha egyszer meg van törve a jég, a többi magától jön: — ha egy­­sz­er Schafskopf báró fiascot csinált, akkor aztán a leköszönt Napoleon herczeg helyébe bizton felállítha­­juk a mi jelöltünket, Kondorossy Mukit; egyedül ma­radunk a téren . Incze még szabadkozni kezdett, hanem aztán Sámsoni Lenczi annyira komolyan fogta, hogy át kel­lett látnia, miszerint e megbízást elfogadnia a leg­szentebb hazafias kötelesség. El is ment Mike­ Bo­­gystra s nagy küzdelmek árán megválasztatta előbb Napoleon herczeget magyar képviselőnek s a mint annak távirati lemondása megérkezett, kitűzte uj kö­vetjelöltnek Kondorossy Mukit s újra végig járta en­nek a zászlóival a kerület falvait. Nehéz munka volt ez ! Napoleon herczeget csak tudta meg, a­hogy tudta, ajánlani a választók­nak, de Kondorossy Muki érdemei merőben ismeret­lenek voltak előtte. Egyszer találkozott vele életében s akkor azt kérdezte tőle az érdemes képviselőjelölt, hogy »igaz-e, hogy a pesti követek a buffetben az ülés alatt nyers halikrát esznek ?« s miután ezt Incze igenlőleg bizonyította, öntudatosan mondatá: »de már mi csak maradjunk a jó kassai sonkánál.« Töb­bet nem tudott felőle. Hanem azért az ő ajánlatára megválasztották Kondorossy Mukit képviselőnek. A diadal ime tökéletes volt. Hanem van aztán egy árnyoldala a diadalnak. — Néhány nap múlva hoznak Inczéhez egy hosszú árjegyzéket a választási múlhatatlan alkotmányos kiadásokról, a­mik mennek valami négyezer fo­rintra. Ki fog ezeknek helyt állani ? megtörténik, a izgatottság rop­pan­t.­ de egy nappal később j­a­n. 21-i­kéről keltezve Belgrádból következő sürgöny ér­kezik, melyet ma esti lapunkból ismétlünk . Konstan­tinápolyból érkezett hírek azt állítják, hogy a porta a podgoriczai ügyben engedékenységre határozta el magát és hogy Saviet pasa hajlandó a nagy­hatalmak tanácsait elfogadni. ..- --------------- \ — A zárszámadá­s v­i­z­s­g­á­l­ó­b­i­­z­o­t­t­s­á­g­b­a­n ml érdekes dolgok forogtak sző­nyegen. Az 1869-ik év számadás­ának vizsgálatából most újból is megállapittatott az a famosus eset, hogy az akkori Lónyay- miniszteriünk 3.761,232 fit st.-A kr­­usutalványozást s 4.063,320 írt és 76 f mr, valóságos túlkiadást tett a budget keretén kívül. Most vita támadt a fölött, hogy mi történjék a tételeket illetőleg, minő ajánlat­tal hozassanak azok a h­áz elé? Ordódy Pál abból indulván ki, hogy a kiadási budget egészen szabatos ritkán lehet, s hogy az állam egyik-másik érdeke gyakran követel némely túlkiadást, azt­ indít­­ványozza, hogy a Lónyay-minis­z­te­r­i-­­um e tételeket illetőleg teljesen fölmentessék. Ellenben Molnár György c­áfolván Ordódy érveit, abból indul ki, hogy még az esetben is, ha az államérdekek túlkiadást követel­nek, a miniszteri felelősség elve azt követeli, hogy miniszter póthitelt kérjen , minek következtében in­dítványozza, hogy sz akköri miniszté­rium indokolásra szoríttassék A­­bizottság többsége Molnár György i­dítványát fogadta el. Apróságok. Talán nem esik roszul egy kis Lindbad-história ebben a nyomorúságos és ínséges időben. Az »Albany Journal« után ismerteti egy bécsi lap s érdemes el­olvasni, ha mindjárt kiderülne is előbb-utóbb, hogy csak amerikai humbug. Leginkább a pénzügyminiszter úrnak szeret­nénk vele néhány jó perczet szerezni, mielőtt megin­dul a szörnyű budgetvita, — aztán meg kétségbeej­­teni néhány magyar mágnást a fiatalabbjából, hogy miért nem keltük fel korábban valamivel. Jobban kifizette volna magát még a bengáliai tigrisvadá­­szatnál is. Az »ezer egy éj« kápráztató tündérmeséi ho­mályba borulnak ama ragyogvány fényénél, melyet de Souza Cabral terjeszt maga körül. Ez a földkerekség leggazdagabb embere. Ti­zenegy gyémántbányája van Dél-Amerikában, me­lyeknek évi jövedelme húsz millió dollár. Aranybá­nyái még ennél is többet jövedelmeznek, amit gya­níthatni onnan is, hogy a Bahía-akna egy tizedrészét negyedfél millió dollárért adta el. Dél-Afrikában és Szibériában levő gyémántbányáinak értékét a mi­­nas-gareas­i törvényszék előtt ötven millió dollár értékűnek vallotta be. Jószágai, házai a föld minden részében nagy számmal vannak. Csak a londoni és glasgowdi banknál letett pénzei 150.000 dollár évi jövedelmet hajtanak. A varrógépekből 5000 dollárt húz mindennap, s nincs Dél-Amerikában és Angliá­ban nevezetebb vállalat, részvénytársulat, vasút stb melyben tekintélyes összegekkel ne lenne részes Gőzhajói másfél millió dollár tiszta jövedelmet hoz­nak. »Ha minden vagyonomat pénzzé tehetném, es­küt teszek rá, hogy megütném az ötvenezer millió dol­lárt.« Ezek saját szai. Egyetlen leány­a Mária, egy gyönyörű barna szépség, nem rég ment férjhez Thrakmorton kentu­­cky-i vasútépítészhez, aki szinte vagyonos ember ugyan, hat milliója van, de Cabralhoz képest koldus. A menyegzőből sok érdekes részletet közöl a levele­ző. Ezer darab meghívó lett szétküldve, papír he­lyett pergamenre, művészi kiállítással írva s boríték helyett értékes szandálfaszekrénybe zárva, melynek aranyból volt kulcsa és zára, s fedője értékes farag­­ványokkal díszítve. A nábob kastélya félmértföldnyire fekszik Diamantinától, a gyémántkerület fővárosától. Park és kastély egy megtestesült tündérrege. Ez este egész környéke fényözönben úszott. Ezernyi bronzfigura tarta a karvastagságú éles viaszgyertyákat. Sugaruk alól, gyönyörű nyári lakok közzül, a regényes bar­langüregekből csodálatos zene hallatszott s édesen vegyült a szökőkutak csörgésébe. Száz zenegép ját­szott, mely Páriában készült s arany-, ezüst- és drá­­gakő-mozaikszekrényekbe volt zárva. A gyep és oda eltakarta őket a szem elől. A nászünnep vé­vei emlékül szétoszlattak a vendégek között. Mi l­­eginkább érdekes benne az, hogy Liszt szerze­teit tartalmazták, melyeknek átengedéséért a dag­ember 25,000 dollárt küldött a zeneszer­etőnek. A pazar fénynyel diszitett termeket, melyek­ben az ünnepély végbe ment, lehetlenség leirni. Egyetlen egy salonnak a földiszitése tíz millió dol­lárba került. A palotától a vasútállomásig terjedő út, egynegyed mértföld egyetlen virág alagutat ké­­pezett, egy végtelen virágfolyosót csupa fehér ró­zsákból. A virágok számlája, ide nem értve a csokro­kat, 50,000 dollárt tett ki. A hosszú viráglugas egyesten darab teveszőr szövettel volt borítva, a leg­értékesebbel, melyet London eddig készített 568,000 dollárba került s mire az ünnepélynek vége lett, a vidék szegényei közt szétdaraboltatott. A menyasszonyi ajándékok száma 1840 volt, többnyire arany és gyémánt tárgyak. Az örömanya 280 darabból álló asztalteritéket adott leányának vert­aranyból, minden tárgy művészi gyémánt monogram­mal. Azonfelül kapott a menyasszony 1000 yard finom, drága csipkét, 365 reggeli, délutáni és esteli öltöző­ét s az angol bankra szóló egy utalványt egy millió ant sterlingről. Hát az atya? Először is átruházási okmányokat a világvárosokban brrt palotáira, mu­lató házaira és kertjeire s a világfürdőkben birt épü­­leteire. E házak mindegyike pazar fénynyel van be­rendezve s nevezetesen mindegyikben van egy te­rem, mely tökéletes fac­szimiléje a menyasszony le­ánykori szobájának. Azonfelül egy Clydben épült gyönyörű gőzhajót, melynek személyzete tiz évre előre ki van fizetve. Aztán tizenkét bófejér arab ment, s tréfából ezer font karamell, a mi a menny­­asszonynak kedvencz csemegéje. De legértéke­sebb ajándéka a jó papának egy nyakék, mely megérdemli, hogy a világ csodái közt foglaljon he­lyet. E gyémántokat Cabral tizenhat év előtt kezd­te gyűjteni, ügynököt utaztatott érették minden vi­lágrészben. Meg akarta szerezni többi közt a híres Pitt-gyémántot, mely az orleansi herczegnek, a tör­ténelem szerint, 675,000 dollárjába került, melyet egyszer I. Napóleon is viselt kardja markolatán. De ezt nem tudta megkapni. Szerzett tehát más har­­minczat, melyek között a legkisebb is nagyobb a Pítt-gyémántnál. E harmincz gyémántot Amster­damba vitte s azt mondta a leghíresebb gyémántkö­­szörülőknek, véssenek mindegyikbe eszményi fejeket. Gyémántba vésni ? hisz­ az lehetetlen, mondák a mű­vészek. De a roppant összeg hallatára, melyet a Krő­­zus ígért, neki fogtak és­­öt évi munka munka után sikerült. Éppen egy hittel érkeztek meg az esküvő előtt gyönyörű, arany foglalatban. E nyakláncz be­lekerült 116,000,980 dollárba. Ez a Cabral képes lenne a világ valamennyi dynastiáját aprópénzzel fizetni ki, azonfelül vala­mennyi állam adósságát. Kár, hogy már hatvan éves s így semmi kilátás, hogy még egy leánya szülessék, akit valamely magyar mágnás elvehetne s hazájá­nak megzavart pénzügyi egyensúlyát helyreállítani segítsen.*. Sub titulo, hogy a városi főispánság intézmé­nye megszüntettetett, a hivatalos lap rakással közli a megyei főispánok felmentéseit is, melyek mind »saját kérelmükre« adattak ki a fölmentetteknek. Szeretném én úgy titokban látni, micsoda ké­pet vágnak »saját kérelmüknek« ilyetén készséges meghallgatásához ?* A képviselőház pedig olyanformán érzi magát a fenyegető budgetvita előtt, mint egy valutra állí­tott Herkules. Hanem persze, mint egy végelgyengü­lésben szenvedő Herkules. A két út közül, melyek közt választania kell, egyik sem rózsás s egyiknek a végében sem integet a dicsőség temploma. Ha az egyiket választja, meg­a

Next