A Hon, 1875. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1875-01-22 / 17. szám
kJ \XJ a ¡ \ C; .£^ jj^.t.# _£•' Jm-17. szám. XIII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Péntek, január 22. 6-7 14 t I-- «4 *-4 7* Kiadó-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési 1 31 j : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt — kb. 6 hónapra...........................................12»^-» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint, ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számitt,etik. POLITIKÁT ÉS KÖZGAZDASÁGA NAPL A P. .Szerkesztési tidsas Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. IMItm., «ISEIi szintúgy mint előfizetések a kistó-hivatalba (Pa rátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhivás A IIO M. XlII-dik évi folyamára, Előfizetési árak: 1« Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziektere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, jan. 21 lasztmány is működik, mert a szakasz értelmében e választmány kötelessége a lajstromot kiigazítani és pótolni. És ha így lesznek megintve az adófizetésre az illetők, akkor pontosan tehetnek annak eleget. Holott sokan épen azért nem fizik be adójukat, mert egy személyes kereseti adójukat nem tudják vagy nincsenek figyelmeztetve az iránt, hogy mikép értelmezik az összeíró küldöttségben adótartozásukat. Ez az eljárás enyhíteni fogja a törvény szigorát és még sem ütközik annak sem értelmébe, sem betűjébe. De ha az összeíró küldöttségek csak az adófizetéseket veszik az összeírás alapjául,kkor egyfelől a törvény 33. §-ából fenntebb idézett qualificatiók tekintetbevételének eleget nem tesznek, másfelől a központi választmányok működését fogják megnehezíteni és e mellett sok polgárt fognak, hibáján kívül, a választók sorából kihagyni. Tudom, hogya törvény által követelt okmányok az összeíró küldöttségek előtt feküsznek, de ezek mit sem érnek erre nézve, mert ha az illető adóját (többnyire idő vagy értesülés hiánya miatt) le nem fizette, jegyzékbe nem vétetik és így ép úgy reklamálásának esetleges b következésétől, illetőleg eredményétől van felfüggesztve választói joga, mint azoké, kik ellen más képességi kifogások is vannak. Azt is tudom, hogy e megkülönböztetés a qualificatiók között, a törvényen nem alapszik,de igazolja azt az a végtelen zavar, mely az adófizetés miatt van, hol az adókönyvek zavara, hol a befizetésnehézsége is rövid ideje következtében. Márpedig ennek eredménye, még jóakaratú eljárás mellett, és, a választók oly apadása lesz (némely helyen már most is 40 százalék apadás is mutatkozik), hogy attól maga a jobboldal is visszariad. Ajánlja ez eljárást az is, hogy a reklámadók tetemesen apadni, a központi bizottság működése könnyítve lesz és mégis a törvénynek is elég lesz téve. Mert a megintettekkifizetik adójukat, erről a bizottság hivatalból értesül és nincs szükség semmiféle tárA jobboldali lapok közül mindenik nyugtalan az összeírások eddigi folyamata miatt, csak a »Reform« vigasztalja magát azzal, hogy a legrövidebbet e miatt az ellenzéki elemek fogják húzni, noha bevallja, hogy a jobboldal is veszít sokat. Már magában az a tény, hogy a választók száma tetemesen apad egy oly körülmény miatt, mely rendetlen adózási, és részgazdasági viszonyaink miatt igen természetes — egyátaljában nem lehet kívánatos egy józanon gondolkozó politikusra nézve sem , de ha a pártszenvedély valakit annyira elragad, hogy inkább csorbát engedetetni saját párthíveinek jogán is, csakhogy ellenfele még nagyobbat szenvedjen, annak megsúgjuk, hogy az adó executio igen sok helyen épen a mi részünkre gondoskoddott arról, hogy választóink adóhátralékban ne legyenek, éa másfelől^lui anm^hra_Jhazgfiat lannak és büntetendőnek tünteti fel az adóhátralékosokat, figyelmeztetjük arra, hogy a törvény végrehajtója, 11 lete 1 ti gy miniszter ,előkelő helyet foglal el ezek so-A kére is 114 S »Fester Lloyd« mai gyerekes czikegy mgjegyzésem. A törvény van az összeírási költségeket a törvényhatóságok válláról levette, és az államra rótta. Ezek tehát követelik a költségek megtérítését, és abból, hogy némelyik megye sokat követel, azt következteti a bölcs német lap, hogy az önkormányzat, költségeit nem lesz képes viselni, vagy a közigazgatást roszabbá, drágábbá fogja tenni. Különös. Eddig a megyék fedezték a költségeket — takarékosan, zúgolódás nélkül ; most az állam magára vállalja és a megyék (állítólag, mert mi nem tudjuk) a más kasszájából nem úgy takarékoskodnak, mint az övékből — tehát ebből az következnék, hogy ha lesz kasszájuk, pazarolni fognak. Ilyen okoskodással el lehet tagadni nemcsak az önkormányzatot, de a fényes napot is. Egyébiránt a választókhoz is van egy szavunk. Tegyenek eleget a törvény szigorú követelményeinek , nézzék meg , kisérjék figyelemmel az összeíró küldöttségek működését és reklamáljanak jogukért az utolsó lehetőségig. Ne altassa el őket az, hogy most még nincs választási mozgalom, ne várjanak vezetést, buzdítást, tegyék meg önkényt kötelességüket !■w* R: A baloldali kör pénteken, f. hó 22-én esti 6 órakor értekezletet tart. A tu r 6 c z-sz.-mártoni tanoda ügyében a cseh lapok, név szerint a »Národni Listy«, »Posel z Prahy« és »Moravski Orlice« felhívást intéznek a cseh-morva nemzethez : adakozzanak rögtön az újonnan alapítandó t.-szt.-mártoni evangélikus gymnasium évi ötezer írtra szabott költségeinek 10 évre leendő biztosítására, hogy így a magyar kormány ebbeli föltételének elég tétessék, mely különben csak azért tétetett oly rövid határidővel (február 1-ig), mert a magyar kormány azt hiszi, hogy az ötezer forintnyi összeg addig nem fog tiz évi lekötelezettség mellett összehozatni. Ez összegnek kiteremtése a tótok részére a cseh-morva nemzetre nézve becsületbeli dolog, és pedig a szláv solidarity és a tótok irányában különösen tanúsítandó testvériség érdekében. — Minisztertanács. Tegnap min. tanács tartatott, mely megbeszélte a kormány által a hitelviszonyok javítása ügyében teendő javaslatokat.) o — Bittó min. elnök ma reggel hosszabb értekezlet tartott Mazuranics bánnal, kivel a d. e. folyamában G h y cz y pénzügyminiszternek is értekezlete volt. — A közös vámbevétel a múlt év január—november hónapjaiban az osztrák részen 17 millóra ment, holott 1873. megfelelő időszakában 21,3 millió volt a bevétel. Ezen több mint 4 milliónyi kevesebblet számos czikknek, u. m. kávé, nyersvas, vasgyártmányok, szőtt áruk, bőr, vasúti kocsi s gép megfogyatkozott behozatalából, valamint a galeiának 1874. September végéig fennállott vámmenet beszállításából veszi eredetét. — A török-montenegroi conflik tus, legutóbbi hirek szerint, mint reméltük, ikés megoldást fog nyerni. Jan. 20-tól keltezve ugyan a következő sürgönyt közli az »Agramer Ztg.t Zágrábból: »Miklós fejedelem az összes montenegroiakat fegyverre hívja. A hadüzenet okvetlenül Az összeírások alatt. (1.) A választok összeírása folyamatban van, de annyi akadályba ütközik, oly sok nehézséggel jár. Hogy nem csuda, ha úgy a választók, mint az összeíró küldöttségek teljes zavarban, sőt aggodalomban vannak annak kimenetele iránt. A zavart okozza, mint maguk a jobboldali lapok is egyhangúlag elösme- s rik, az adófizetés feltétele, az adókönyvek rendetlensége, a befizetés nehézsége, a feltétel gyanánt tekintendő adóösszeg kiszámítása és a választók ez iránt való teljes tájékozatlansága miatt. A jobboldali lapok vidéki leveleiből lehet olvasni, hogy nemcsak az apasztja a választókat, hogy sokan, a legjobb akarat mellett sem képesek, az összeírásra kitűzött 4 — 6 heti idő alatt adóikat lefizetni, de az adóhivatalok elfoglaltatása, az adókönyvekben a különböző adók kikerüése, kiszámítása, ezek rendetlensége, az egyes adónemek külön elkönyvelése, sőt a személyes kereseti adónak a legtöbb egyének adókönyveiben való hiányzása, mind kompikaUTiTTrim ^ (téve elésből vagy szándékos mulasztásból) a választók számát. A törvény megszabja ugyan (34. §.), hogy az összeíró küldöttség tartsa szem előtt az 1848 —1872 ki választói összeírásokat, az egyenes adók községi főkönyvét, a katastert és a tagosítási telekkönyvet, sőt a községi előtrárgyalásra írók jelenlétét, felvilágosításait és az egyesek szabadságára hagyott önigazolást is kilátásba helyezi; de mind,ennek nem sok értéke van, ha az illető választó összes állami adótartozását a múlt évről ki nem fizettetejja,viszon Az a kérdés tehát, minthogy a választói képesség ez utóbbi felvétele később igtatott a törvénybe (de ezért egyenlően kötelező erejét távolról sem vonjuk kétségbe) milyen érvényt és értéket lehet szerezni aegelőző adatoknak ? Mi azt hiszszük, hogy az összeíró.., küldöttségek vége.. lenne Inind azokat összerni, kik akár eddig választók voltak, akár a katasterből és adókönyvekből választóképességgel birópnak tűnnek ki, ha mindjárt adójukat le sem fizették és ezeket az összeirás alatt, valamint után, nyilvánosan kitett ívekben kell felszólítani adójuk lefizetésére, mire határidőt ad a törvény 41. §-a mindaddig, mig nemcsak az összfe.iró küldöttségük, de a közp. vá / a I A „HON“ TÁRCZÁJA. mtm, tiem, öve. Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. IV. KÖTET. „Ferfi sorsa a nő“. (59. Folytatás.) A híresség átka. Incze meg nem bírta magának magyarázni azt a helyzetet, hogy vele egészen komoly, szilárd jellemű derék hazafiak elkezdenek messreható politikai és stratégiai tervekről értekezni, mintha azokhoz az ő beleegyezése kivántatnék. Hallgatását, naiv tudatlanságát kiszámított titkolódzásnak veszik, mig a vendéglői közvélemény fenyes nappal, népes utczán, tele torokkal kiáltja őt leendő vezérének s üldözi őt a kitüntetéseivel. S ez a jó hír a magányéletre is kihat. Vincze feltűnő szép délezeg férfi alak. Nem több harminczhat évesnél. Most vesztette el a nejét. Akad, aki megszomorodott özvegy vigasztalására gondol. délelőtt az országgyűlésén két hölgy látogatta meg Áldorfai Inczét a lakásán. Nem első eset volt ez. A beküldött látogatójegyeken e két nevet olvasó Incze. . . ... »Stomfay Gideonné, Gaesarine, honvédornagy »Stomfay Fatime Serena.« Nagyot dobbant rá a szive. Sejtelme volt. Mindig üldözte az a gondolat, hogy most, mibörtönök, sirok és hivatalbáreauk kiokádják fiaikat, egyszer csak Gideon is előtte terem, az előkerül, bizonyosan országgyűlési képviselő sokkal szabadelvűbb mint őlHogy fogja az őt a hazafiuság és szabadelvüség magaslatából letüdörögni, — hátramaradottat ! Azonban hát Caesarine »özvegy,« ha ugyan a látogatófegyelmek hinni lehet. Sietett őket elfogadni. Caesarine és leánya a legutolsó magyar divat szerint voltak öltözve: az anya rókatorkos, sokpitykés gyöngyösi mentében, aranycsipkés, veres bársony szalagos főkötővel; a leánya kifűzött bársony vállderékkal, dudoros csipkeujakkal, hímzett előkötővel, leeresztett hajfonatokkal, s fején gyöngyös pártával. Caesarinenek még mindig voltak igényei a világ irányában. Arcza még mindig eltűrte a szépítő szereket, bárha azon szerencsétlen arczok közé tartozott is, mik olyanok, mintha két különböző kölcsönkértt arczból volnának összeállítva: két egymáshoz nem illő fél. A leánya egy felserdült növendék: se gyermek, se leány még: kifejletlen termet és vonások; semmit sem mondó tekintet: csupán a két nagy fekete szem, hosszú selyem pilláktól árnyazva, sejteti az egykor kifejlendő bűbájt. Különben a tizenhárom éves gyermekek minden tulajdonával felruházva: ügyetlen és szemérmetes, vagy bölcselkedő és merész, érzékeny vagy durczás, hallgatag vagy közbe kotytyanó. Incze nem óvhatja meg magát attól, hogy keresztleánya kezet ne csókoljon neki. Hiszen tartozik vele. Leülteti őket s némi kíváncsisággal vizsgálja keresztleánya arczvonásait. »Egészen az apja népe!« sipogja Caesarine.»Szegény jó Gideonomé. Ilyen korán jutott árvaságra!« Incze egy véres plajbászt tartott a kezében, azzal a szándékkal, hogy valahányszor Caesarine egyet hazudik, mindig egy vonást csináljon vele az előtte heverő papírra. Tehát — Nro! »S Gideon csakugyan meghalt?« Kérdező Caesarinetől. »Elvérzett a hazáért. A temesvári ütközetben lehelte ki nemes lelkét a dühös kozákok dárdáitól átszúrva.« Nro 2, jegyző Incze. »S azóta kegyed egészen magára van hagyva?« »Elhagyva az egész világtól. Napszámból tartom szegény gyermekemet.« 1ST»» Of pave c* rcrca ia?a.L »Mit tehetek önök sorsának enyhítésére ?« »Egyedül ön tehet és mindent. Leányomnak gyönyörű soprán hangja van. Egy Malibran rejlik benne. De a világ nem tekinti a tehetséget, hanem a szépséget. Én pedig úgy őrzöm gyermekem tiszta erényét, mint a szemem fényét, s készebb volnék neki vitrollal ragyákat festeni az arczára, hogy irtózzalak tőle, hogy sem elbukni engedjem.« Nro 4 ! »Én a mi főurainkhoz fordulni nem tudok, nem akarok. Én ugyan személyes tapasztalásból nem ismerem őket, de a világ annyi roszat beszél felölök.« Nro 5. »Önben van vetve egyedüli reménységünk. Ön »nagy ember,« egy szava mindent tehet. Ha ön egy szót szólna gyermekem mellett a nemzeti színház igazgatóságának, hogy vegyék fel, bárha eleinte csak az énekkarba is, az kétségtelen sikert aratna számunkra.« Incze végre megunta a rovást jegyezni s megígérte, hogy majd beszélni fog a »comitée« tagjaival. De Fatimének nem engedte többé megcsókolni a kezét. »Csókolja meg tehát a homlokát,« szólt Caesarine, »hiszen keresztleánya.« Azt hát megtette neki. Még aznap este a casinoban elő is hozta a tárgyat az ismerős »comitée«-tagoknak s másnap Fatime szerződtetve volt a szinházhoz. Incze ugyan a legkomolyabb képpel esküdött rá, hogy neki legkisebb köze sincs az egész leányhoz, csupán szép tehetsége végett szólal fel, hanem azt bizony nem hitte neki senki Azontúl köztudomású dolog lett, hogy neki is van valakije a színháznál, akit p ro t e gál. Skandalum is, hogy eddig nem volt. Ő pedig úgy elfelejtette az egész leányt anyjával együtt, hogy többet nem is kérdezősködött felőlük. Volt neki egyéb dolga, mint színházba járni. Amint a halomra tornyosult országos teendők néhány napi szabad időt engedtek neki, ezt arra használta fel, hogy leránduljon választókerületébe, magát választóinak megmutatni. Itt Pesten azt sugdosták lerándulásáról (teletorokkal), hogy a guerillaharczot megy organizálni a Bakonyba. Ismét a kolostor volt szállomáshelye. Ott találta még mind az öregeket, s többeket hajdani ifjú társai közül, kik együtt harczoltak vele a csaták végéig s mikor elmúlt a harczok ideje, visszatértek ismét a kolostorba, felvették a skapulárét, s miséztek és praelegáltak, mint azelőtt. Incze még egyszer látta a kis szobát, melyben hajdan lakott, a lefüggönyözött madonnaképet, melyhez annyiszor imádkozott, még egyszer bejárta az emlékezetes helyeket, mikhez annyi nehéz gondolatra volt fűzve. Ez eszmék mind a tenger fenekén feküsznek már. Jobb lett volna tán azokat soha ki sem gondolni! A jámbor földnépével érintkezve, meggyőződött felőle, hogy az még most is a régi: — önző és áldozatkész, panasztaljas és békülékeny, ragaszkodó és ingatag. Minden faluban tartott egy szónoklatot, néhol kettőt is, ahol németek és magyarok laktak vegyest. Szekere tele volt koszorúkkal, mire visszatért. Mikor visszakerült Budapestre, a legelső volt Sámsoni Lenczi, aki üdvözletére sietett. Elhozta neki az összegyűjtött hírlapokat mind, a miben*-i körútjának diadalai le voltak írva. Az ilyen előzmény nagy következményeket szokott maga után vonni. Aki ennyire bírja a nép kegyét, arra nagy kötelességek várnak. »Neked most rögtön el kell menned Mike-Bogyára ? a követválasztást megejtetni. A régi leköszönt, új választás lesz.« »De hát mi közöm nekem Mike-Bogyával ? Azt sem tudom hol van?« »Majd megtudod. Együtt megyünk. Én is veled megyek. Ezt igy határozta a nemzeti comitée.« Sámsoni Lenczi maga nem volt képviselő, de a választásoknál döntő befolyású egyéniségnek tartatott, ítélt élők és halottak felett. »S kit kell megválasztatni Mike Bogyán ?« »Nem kisebb embert, mint magát Napóleon herczeget.« »Eredj már! ne csinálj belőlem bolondot! Mi köze Jeremiás herczegnek a magyar alkotmányhoz ?« »Csak lassan a testtel ! Tudom én, hogy semmi köze sincs hozzá, hanem hát Mike Bogyán a conservativek nagy erőben vannak. Az oláhság mind velük tart. Az ő jelöltjük báró Schafskopf nagybirtokos azon a vidéken. Ezzel mi nem mérkőzhetünk. Hanem ha egy olyan nagy celebritást állíthatunk fel ellenében, mint Napóleon herczeg, azzal az oláhokat megnyerhetjük, s Schafskopf megbukik egészen.« »De hát mi mit nyerünk vele? hiszen Napoleon herczeg csak nem jön mi nekünk ide a magyar képviselői széket elfoglalni.« »Azt bölcsen tudom én is. Ámde ha egyszer meg van törve a jég, a többi magától jön: — ha egyszer Schafskopf báró fiascot csinált, akkor aztán a leköszönt Napoleon herczeg helyébe bizton felállíthajuk a mi jelöltünket, Kondorossy Mukit; egyedül maradunk a téren . Incze még szabadkozni kezdett, hanem aztán Sámsoni Lenczi annyira komolyan fogta, hogy át kellett látnia, miszerint e megbízást elfogadnia a legszentebb hazafias kötelesség. El is ment Mike Bogystra s nagy küzdelmek árán megválasztatta előbb Napoleon herczeget magyar képviselőnek s a mint annak távirati lemondása megérkezett, kitűzte uj követjelöltnek Kondorossy Mukit s újra végig járta ennek a zászlóival a kerület falvait. Nehéz munka volt ez ! Napoleon herczeget csak tudta meg, ahogy tudta, ajánlani a választóknak, de Kondorossy Muki érdemei merőben ismeretlenek voltak előtte. Egyszer találkozott vele életében s akkor azt kérdezte tőle az érdemes képviselőjelölt, hogy »igaz-e, hogy a pesti követek a buffetben az ülés alatt nyers halikrát esznek ?« s miután ezt Incze igenlőleg bizonyította, öntudatosan mondatá: »de már mi csak maradjunk a jó kassai sonkánál.« Többet nem tudott felőle. Hanem azért az ő ajánlatára megválasztották Kondorossy Mukit képviselőnek. A diadal ime tökéletes volt. Hanem van aztán egy árnyoldala a diadalnak. — Néhány nap múlva hoznak Inczéhez egy hosszú árjegyzéket a választási múlhatatlan alkotmányos kiadásokról, amik mennek valami négyezer forintra. Ki fog ezeknek helyt állani ? megtörténik, a izgatottság roppant. de egy nappal később jan. 21-ikéről keltezve Belgrádból következő sürgöny érkezik, melyet ma esti lapunkból ismétlünk . Konstantinápolyból érkezett hírek azt állítják, hogy a porta a podgoriczai ügyben engedékenységre határozta el magát és hogy Saviet pasa hajlandó a nagyhatalmak tanácsait elfogadni. ..- --------------- \ — A zárszámadás vizsgálóbizottságban ml érdekes dolgok forogtak szőnyegen. Az 1869-ik év számadásának vizsgálatából most újból is megállapittatott az a famosus eset, hogy az akkori Lónyay- miniszteriünk 3.761,232 fit st.-A krusutalványozást s 4.063,320 írt és 76 f mr, valóságos túlkiadást tett a budget keretén kívül. Most vita támadt a fölött, hogy mi történjék a tételeket illetőleg, minő ajánlattal hozassanak azok a ház elé? Ordódy Pál abból indulván ki, hogy a kiadási budget egészen szabatos ritkán lehet, s hogy az állam egyik-másik érdeke gyakran követel némely túlkiadást, azt indítványozza, hogy a Lónyay-miniszteri-um e tételeket illetőleg teljesen fölmentessék. Ellenben Molnár György cáfolván Ordódy érveit, abból indul ki, hogy még az esetben is, ha az államérdekek túlkiadást követelnek, a miniszteri felelősség elve azt követeli, hogy miniszter póthitelt kérjen , minek következtében indítványozza, hogy sz akköri minisztérium indokolásra szoríttassék Abizottság többsége Molnár György idítványát fogadta el. Apróságok. Talán nem esik roszul egy kis Lindbad-história ebben a nyomorúságos és ínséges időben. Az »Albany Journal« után ismerteti egy bécsi lap s érdemes elolvasni, ha mindjárt kiderülne is előbb-utóbb, hogy csak amerikai humbug. Leginkább a pénzügyminiszter úrnak szeretnénk vele néhány jó perczet szerezni, mielőtt megindul a szörnyű budgetvita, — aztán meg kétségbeejteni néhány magyar mágnást a fiatalabbjából, hogy miért nem keltük fel korábban valamivel. Jobban kifizette volna magát még a bengáliai tigrisvadászatnál is. Az »ezer egy éj« kápráztató tündérmeséi homályba borulnak ama ragyogvány fényénél, melyet de Souza Cabral terjeszt maga körül. Ez a földkerekség leggazdagabb embere. Tizenegy gyémántbányája van Dél-Amerikában, melyeknek évi jövedelme húsz millió dollár. Aranybányái még ennél is többet jövedelmeznek, amit gyaníthatni onnan is, hogy a Bahía-akna egy tizedrészét negyedfél millió dollárért adta el. Dél-Afrikában és Szibériában levő gyémántbányáinak értékét a minas-gareasi törvényszék előtt ötven millió dollár értékűnek vallotta be. Jószágai, házai a föld minden részében nagy számmal vannak. Csak a londoni és glasgowdi banknál letett pénzei 150.000 dollár évi jövedelmet hajtanak. A varrógépekből 5000 dollárt húz mindennap, s nincs Dél-Amerikában és Angliában nevezetebb vállalat, részvénytársulat, vasút stb melyben tekintélyes összegekkel ne lenne részes Gőzhajói másfél millió dollár tiszta jövedelmet hoznak. »Ha minden vagyonomat pénzzé tehetném, esküt teszek rá, hogy megütném az ötvenezer millió dollárt.« Ezek saját szai. Egyetlen leánya Mária, egy gyönyörű barna szépség, nem rég ment férjhez Thrakmorton kentucky-i vasútépítészhez, aki szinte vagyonos ember ugyan, hat milliója van, de Cabralhoz képest koldus. A menyegzőből sok érdekes részletet közöl a levelező. Ezer darab meghívó lett szétküldve, papír helyett pergamenre, művészi kiállítással írva s boríték helyett értékes szandálfaszekrénybe zárva, melynek aranyból volt kulcsa és zára, s fedője értékes faragványokkal díszítve. A nábob kastélya félmértföldnyire fekszik Diamantinától, a gyémántkerület fővárosától. Park és kastély egy megtestesült tündérrege. Ez este egész környéke fényözönben úszott. Ezernyi bronzfigura tarta a karvastagságú éles viaszgyertyákat. Sugaruk alól, gyönyörű nyári lakok közzül, a regényes barlangüregekből csodálatos zene hallatszott s édesen vegyült a szökőkutak csörgésébe. Száz zenegép játszott, mely Páriában készült s arany-, ezüst- és drágakő-mozaikszekrényekbe volt zárva. A gyep és oda eltakarta őket a szem elől. A nászünnep vévei emlékül szétoszlattak a vendégek között. Mi leginkább érdekes benne az, hogy Liszt szerzeteit tartalmazták, melyeknek átengedéséért a dagember 25,000 dollárt küldött a zeneszeretőnek. A pazar fénynyel diszitett termeket, melyekben az ünnepély végbe ment, lehetlenség leirni. Egyetlen egy salonnak a földiszitése tíz millió dollárba került. A palotától a vasútállomásig terjedő út, egynegyed mértföld egyetlen virág alagutat képezett, egy végtelen virágfolyosót csupa fehér rózsákból. A virágok számlája, ide nem értve a csokrokat, 50,000 dollárt tett ki. A hosszú viráglugas egyesten darab teveszőr szövettel volt borítva, a legértékesebbel, melyet London eddig készített 568,000 dollárba került s mire az ünnepélynek vége lett, a vidék szegényei közt szétdaraboltatott. A menyasszonyi ajándékok száma 1840 volt, többnyire arany és gyémánt tárgyak. Az örömanya 280 darabból álló asztalteritéket adott leányának vertaranyból, minden tárgy művészi gyémánt monogrammal. Azonfelül kapott a menyasszony 1000 yard finom, drága csipkét, 365 reggeli, délutáni és esteli öltözőét s az angol bankra szóló egy utalványt egy millió ant sterlingről. Hát az atya? Először is átruházási okmányokat a világvárosokban brrt palotáira, mulató házaira és kertjeire s a világfürdőkben birt épületeire. E házak mindegyike pazar fénynyel van berendezve s nevezetesen mindegyikben van egy terem, mely tökéletes facszimiléje a menyasszony leánykori szobájának. Azonfelül egy Clydben épült gyönyörű gőzhajót, melynek személyzete tiz évre előre ki van fizetve. Aztán tizenkét bófejér arab ment, s tréfából ezer font karamell, a mi a mennyasszonynak kedvencz csemegéje. De legértékesebb ajándéka a jó papának egy nyakék, mely megérdemli, hogy a világ csodái közt foglaljon helyet. E gyémántokat Cabral tizenhat év előtt kezdte gyűjteni, ügynököt utaztatott érették minden világrészben. Meg akarta szerezni többi közt a híres Pitt-gyémántot, mely az orleansi herczegnek, a történelem szerint, 675,000 dollárjába került, melyet egyszer I. Napóleon is viselt kardja markolatán. De ezt nem tudta megkapni. Szerzett tehát más harminczat, melyek között a legkisebb is nagyobb a Pítt-gyémántnál. E harmincz gyémántot Amsterdamba vitte s azt mondta a leghíresebb gyémántköszörülőknek, véssenek mindegyikbe eszményi fejeket. Gyémántba vésni ? hisz az lehetetlen, mondák a művészek. De a roppant összeg hallatára, melyet a Krőzus ígért, neki fogtak ésöt évi munka munka után sikerült. Éppen egy hittel érkeztek meg az esküvő előtt gyönyörű, arany foglalatban. E nyakláncz belekerült 116,000,980 dollárba. Ez a Cabral képes lenne a világ valamennyi dynastiáját aprópénzzel fizetni ki, azonfelül valamennyi állam adósságát. Kár, hogy már hatvan éves s így semmi kilátás, hogy még egy leánya szülessék, akit valamely magyar mágnás elvehetne s hazájának megzavart pénzügyi egyensúlyát helyreállítani segítsen.*. Sub titulo, hogy a városi főispánság intézménye megszüntettetett, a hivatalos lap rakással közli a megyei főispánok felmentéseit is, melyek mind »saját kérelmükre« adattak ki a fölmentetteknek. Szeretném én úgy titokban látni, micsoda képet vágnak »saját kérelmüknek« ilyetén készséges meghallgatásához ?* A képviselőház pedig olyanformán érzi magát a fenyegető budgetvita előtt, mint egy valutra állított Herkules. Hanem persze, mint egy végelgyengülésben szenvedő Herkules. A két út közül, melyek közt választania kell, egyik sem rózsás s egyiknek a végében sem integet a dicsőség temploma. Ha az egyiket választja, mega