A Hon, 1875. február (13. évfolyam, 25-48. szám)
1875-02-26 / 46. szám
Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 46. szám. XIII. évfolyam. Kiínló-livis tat : Barátok tere, Athenaeum épilet földszint F.Iöfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................................... 6 hónapra...........................................12 6 írt — ki. »— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogysán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Budapest, 1875. Péntek, február 26. Szerkestési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HOM“ X.III-dik évi folyamára Előfizetési árak: ~ ; H HgdF Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A >Hon« kiadóhivatala, Budapest, febr. 25- A tanácskozás Weinckheimnál. Ma Wenckheim tanácskozásra hívta magához a jobboldalról: Csengeryt, Széll Kálmánt, Kerkapolyt, Gurovot, Wahrmannt, Pulszkyt, Horváth Lajost; a baloldalról: Tisza Kálmánt, Tisza Lászlót, b. Simonyi Lajost, Móricz Pált, Péchy Tamást, Várady Gábort és Nikolics Sándort. Wenckheim a tanácskozást megnyitván, kijelenti, hogy nagyon kívánatosnak tartja a pártfósiót a kormányalakítás érdekében is, de tudja, hogy egy elvi kérdés nagy nehézséget képez a két párt közt, ez iránt szeretné a véleményeket meghallgatni — ez a fedezet kérdése. Pulszky Ferencz kívánatosnak tartja a fusiót, a fedezet kérdését nem is tekinti elvi kérdésnek: miután tudjuk, hogy a baloldalnak milyen állása van ez ügyben, de jóformán a jobboldalról nem is lehet tudni, hogy kik és hányan akarják az adófelemelést — ebből nehézséget csinálni nem kell. Széll Kálmán ellenkezőleg ismételten kijelenti, hogy ebben engedni nem lehet, a fedezet kérdése fődolog, újra bizonyítgatta, hogy adófelemelésre szükség van. Baloldalról egyhangúlag az jön ismételt felszólalásban kifejezve, hogy előbb az új kormánynak kell megmutatni, hogy a bank- és reformkérdésekben tesz valamit, hogy bebizonyítsa, miszerint adófelemelésre csakugyan szükség van, ennek akkor helyet lehet engedni 1876-ban; de a kormány cselekvéseinek ösmerete nélkül és már most ■— nem. ia bÍ0 5noM«nf»t tfirtá » de az adófelemelést is. Ha az új kormány e nélkül kezdené meg működését, ellene nem tenne , de pártolni nem tudná. Ilyen fenntartással nyilatkozott Horváth Lajos is; míg Kerkapoly feltétlenül Széll mellett nyilatkozott, Wahrmann concessióra kész. Ekkor baloldalról határozottan ki lön fejezve az, hogy vagy feltétlenül pártolni kell valamely kormányt, vagy elleni lenni , de a félig meddig pártolás csak a mostani kormány sorsára juttatná a többit is. Bejelenték azt is a baloldaliak, hogy eddigi álláspontjuktól hiába térnének el, pártjuk e térre nem követné és így a fusió hiúsulna meg. Erre Wenckheim újonnan hangsúlyozta a pártfusió szükségét , de az adófelemelés hasznát is — a tanácskozás eloszlott. A baloldaliakra épen ki nem elégítő eredménnyel, vagy jobban mondva, eredménytelenséggel. Valóban nem tudjuk, hogy a Deákpárt zöme még hányszor fogja a már annyiszor tett kísérletet ismételni ugyanazon feltett szándékkal, hogy nem enged. Jól mondá Pulszky : a jobboldal nem foglalt állást az adófelemelés kérdésében, azok, kik nevében beszélnek reá ez ügyben nem számíthatnak és mégis ezek követelnek megadást attól a párttól és attól a Tisza Kálmántól, amely párt vezérével élén egyhangúlag nyilatkozott ez ügyben, és e mellett sokkal több joggal követelhet concessiókat a jobboldaltól (tekintve a helyzetet) mint ez tőle. Ha Wenckheim a jobboldal azon vezérei után indul, kik mereven ragaszkodnak első tervükhöz vagy azok után, kik lágy meleg támogatást, folyosói frondenrködést helyeznek kilátásba az új kormánnyal szemben, ha ez tervüket el nem fogadja — akkor kabinetje — ha létre is jó — a régi sorsban fog részesülni. És ha a jobboldal ez ellen nem reagál — akkor más kombinácziók fognak felmerülni , mert kell, hogy felmerüljenek, a helyzet kényszerűsége parancsolja ezt. A Wenckheimnál tartott tanácskozás ma 5 — 8 óra közt egy újabb időveszteség, újabb csalódás ! Meddig tart még ez ? Tanulságos jelenségek Angliában. Angliában most több oly politikai és parlamenti jelenség merült fel, melyek sokkal tanulságosabbak, főleg reánk nézve, hogysem teljes mértékben figyelmünket ki ne érdemelnék. A Gladstone-kormány ellen az volt a panasz, hogy igen szabadelvű, sőt radikális bel-, és igen gyenge külpolitikát folytatott. És csakugyan, ha meggondoljuk, hogy ez a kormány vitte keresztül a titkos szavazást, az ír egyház önállósítását és a papi tized, valamint bérletrendszer szabályozását Izlandban, hogy programmjába vette fel az ír egyetemi reformot, az önkormányzat és házi adózás reformját, sőt sokan tartottak attól, hogy ezek után következik az angol egyház államiságának megszüntetése is; másfelől keresztül vitte a tiszti rang vételének eltörlését, a távirdavonalak megvételét; több fogyasztási adó- és vámtétel eltörlését, az államadósság apasztását — meggyőződhetünk, hogy nagy reformokat vitt keresztül és terveit. De hát mindez a mai világban még Angliában is sokáig érdemnek Ami Gladstonet megbuktatta, az ír egyetem kérdésében a frakcziók szövetkezése, az nem politikai irány. Legfeljebb a megállapodás szükségérzetével igazolható. Disraelivel a konzervatív áramlat jutott felszínre, melynek hivatása lett volna a belkonsolidatió és a külföldi tekintély emelése. És a választók gyors fordulata nagy többséget adott neki. De amióta Disraeli minisztériuma kormányoz, mindenki azt vette észre, hogy ez, amennyiben tesz valamit, az épen nem konsolidáló hatású és politikai iránya annyira nem konservativ, hogy inkább a munkásosztály vágyait ingerli, mint a konservativokat elégíti ki. Sőt az is kitűnt, hogy külföldi politikája ép oly visszavonulásból, sőt több zavarból (pl. brüsseli kongressus) áll, mint Gladstone-é, hogy Anglia külföldi tekintélyét épen nem emelé, sőt csökkenté. A belügyekben politikai programmja sincs. Keresztül vitte az »equity« és »common law« törvényszék egyesítését félszegen, melyet ellenfele sokkal czélravezetőbb alapon előkészített; hozott a rituale megszabására egy törvényt, melynek éle a papismus felé hajló ritualisták ellen lenne irányozva ; de minthogy a püspököt teszi mindenható biróvá, minden vitás ügyben csak az egyházi viszályt neveli, a hierarchia hatalmát emeli. Jelentősebb reformot fel nem mutat; a földbérlők és földmivesek közti viszályt szitá az ellenzéken Disraeli, de most a kérdést megoldani nem meri ; rendezetlenül hagyja az ír egyetem kérdést is ; a »houshold suffrage« sokat melegetett ügyében állást foglalni sem mer. Az erős kormányt csak affektálja, de a vasutakkal, az izlandi növekedő »home rule« mozgalommal, az enclosure-viszályokkal szemben ép úgy nem tudja ezt bebizonyítani,mint ahogy szépen elaltatá azt a híres italárulási kérdést, mely legtöbb kortesét teremté , sőt Izlanddal is csak szőrmentiben bánt — mig most egy véletlen, egy 1848-ban felségárulás miatt elítélt irlandi (Mitschel) megválasztatása, ki büntetését ki nem állá ugyan, de Amerikából hazakerülve, egy év óta büntetlenül élt és irt Irlandban, — kényszerítve arra, hogy az ír párttal szembe szálljon, a választás megsemmisítését követelje. A dolog jogi oldala oly kétes, hogy a kormány e fellépése sincs egészen indokolva és épen nem mutat tapintatra, annál kevésbé valami nagyszabásu politikára. Legközelebbről épen egy reactionárius lépést szándékozik tenni, hogy a hidegülni kezdő konzervatívokat lebilincselje — a hadseregbe vissza akarja hozni a tiszti rang vásárlását ; nem ugyan direkte , hanem azon ürügy alatt, hogy a tiszti rangokat szabadon lehessen csere-berélni, kárpótlás mellett. Természetes, hogy ez minden katonai szervezet tökéletes felforgatására vezet. Mindez igen köznapi, szegényes politikára mutat. Hát az ellenzék ? Az is leszállott a kormány színvonalára. Gladstone visszavonulásával, Hartington és Richmond vezérlete alatt minden nagyobb szabású programút nélkül, beszél, hogy beszéljen. A kormányt sem cselekvésre nem ösztönzi, sem abban, mit tesz, nem akadályozza. Úgy, hogy ép annyira konzervatív, mint amennyire liberális a kormány, mint egy jeles folyóirat jellemzi a kormány és ellenzék viszonyát. Épen ezért elégületlen a radikálisabb irányú Bright teruiíKc arvAirmignaly Review- nen Kijelenté, hogy a pártnak, ha önálló szabadelvű párt akar maradni, az egyház és állam elválasztását kell programmjául kitűzni, míg mások a szavazatjog kiterjesztését a falusi lakókra akarják jelszóul használni. Az tény, hogy elvi politikát Anglia most nem folytat ; ez folyhat jogos nyugalom szükségérzetéből , de nem kevéssé zavarja a választókat. Ezek már nem elvek szerint csoportosulnak, hanem megtörtént az, hogy ugyanazon város (Stroude) szabadelvű és konzervatív jelölteket felváltva hétszer nagy többséggel választott egy év alatt, most pedig mindkét pártjelölt ellenében megválaszták Stokeon-Trentben Kenealyt csak azért, mert ez az ál-Tickbornenak, egy csalónak védője volt. Sokan vesztegetésnek, mások a titkos szavazásnak, ismét mások a »residuum« (a nép alsó rétegének) a választók sorába való felvételének és ettől származó tréfának tulajdonítják az eredményt. Lehet, hogy részben mindeniknek igaza van , de hogy az erős pártszervezet hiánya és elvi politika mellőzése is fő tényező ebben, azt a Gladstone alatt volt erős küzdelem és lelkesülés mostani teljes hiányából is lehet következtetni. Kenealy (az »Englishman« szerkesztője) akkora embernek tartja magát, hogy programmjába a tory és whig »conspiratió «-jának megszüntetését, egy »angol nemzeti párt« megteremtését tűzte ki czélul, hogy az eddigi párt„ humbugok «-nak véget vessen. De ha ezt komolyan venni nem is kell — jellemző a helyzetre. Ha nagy érdekek és eszmék nem bilincselik le és csoportosítják természetszerűen a választókat— akkor az önző érdekek és személyes hiúságok jutnak felszínre; a kicsinyes, köznapi politikát kiséri a vesztegetés terjedése; az »erős kormány« programmtalanságát a stagnatió és a közöny. Jól vigyázzunk e tényekkel bizonyítható jelenségekre, mert ha Anglia erős parlamentarismusa ily eredményeket képes felmutatni, az nem zárja ki ugyan ott a gyors reakeziót egy jobb irányba; de nálunk, hol annyi teendő és oly kevés alkotmányos erő van, rövid stagnatió és örök veszedelmet rejthet magában. Anglophil. — PjArisból veszszük a következő sorokat melyek oly botrányt rejtenek magukban, hogy azokat a megbízható forrás daczára csak fenntartással közöljük : »Nagy csodálkozásunkra, a magyar kir. kormány egy hivatalos küldöttje — ki vasúti főmérnök egyszersmind — fordult meg a napokban több itteni bankárnál, az úgynevezett déli magyar garantizátt vonalak átvétele végett, kapcsolatban a sziszek-Dovi-i (Bosnia) és a buda-zimonyi családi (jobbparti) vasút garantia melletti kiépítésével. Egyik itteni (párisi) pénzház, mely a magyar közlekedési miniszternek a pest-zimonyi vonal garantia nélküli kiépítésére hónapokkal ezelőtt kedvezőbb ajánlatot tett, különösen meg volt lepetve a magyar kormány delegátusának hivatalos megkeresése folytán, sehogy sem fért ugyanis a fejébe, hogy midőn ő, a dunabalparti vonal garantia nélküli kiépítésére tett ajánlatot, most a magyar kormány garantiával kínálja meg, csakhogy a jobb parton építsen. Természetesen, mielőtt e kedvezőbb feltétel alatt vállalkozni el nem mulasztja, óhajtaná tudni, vájjon Magyarország pénzügyei az utóbbi időkben annyira helyre lettek-e állítva, hogy régi botlásait már megújíthatja és új terheket vehet nyakába ? Nem vitatva, váljon a novi-i vonal előnyö-e, káros-e Magyarország kereskedelmére nézve általában, s Budapest transitoforgalmára különösen, annyi kétségtelen, hogy a kormány nevében Párisban tett ajánlat ellenkezik az ország jelen érdekeivel és pénzügyi helyzetével — mire a magyar hazafiaknak, a legközelebbi választások alkalmával, nem lehet nem reflektálniok; s vajúdásban levő uj minisztérium pedig, kétségkívül az ország érdekeinek megfelelőbb irányt és utat fog majd kijelölni. pör resuméjét akarta megkezdeni, nem igaz ; levelem azelőtt való napon vitetett el hozzá és igy nem bírhatott ama közvetlen hatással, melyet annak tulajdonítanak. A mi pedig a levél tartalmáról a hírlapokban állittatik, az csak önkényes föltevéseken és ferdítéseken alapszik. A levél egy bizalmas irat, melyben én Wittmann bárót csak figyelmeztetem, hogy Ofenheim védelmezőjének amaz állítása, miszerint az Ofenheim ellen indított per nem egyéb, mint irányzatos per a kormány részéről, végre is azt jelenti, hogy a bíróságok, melyek a vizsgálat megindítását, Ofenheim úr elfogatását és annak vád alá helyezését elhatározták, ezáltal eszközökül engedték át magukat egy jogtalan irányzatos per megindítására. Kértem őt, hogy a bíróságok függetlenségét, azok méltóságát és tekintélyét sértő ilyetén támadásokkal szemben discretionarius hatalmát a bíróságok védelmére használja föl. A bírót megillető állás és tisztelet védelmére hívtam őt fel és ebben valóban nem lehet támadást látni, melyet én állítólag a bíróság állása ellen intéztem volna. Ha Wittmann báró állítólag odanyilatkozott volna, hogy őt a levél megrázta és rosszullétét idézte elő, ezt csak már kiállott tul izgalmának bizonyítéka gyanánt lehet venni, de mit sem változtat azon igazságon, hogy én nem intéztem támadást a biró független állása ellen. Hein F. báró. — Bécs, febr. 24. 1875.« Heine nyilatkozatával egyidejűleg a »Wiener Abenspost« a következő Communiquét közli: »A. »N. Fr. Presse« mai vezérczikkében az elnök magatartását az Ofenheim Victor ellen folyó esküdtszéki perben »láthatatlan hatalmak« befolyására törekszik visszavezetni. Egy »tekintélyes délnémet lapban« megjelent czikkből indul ki, melynek nyomai a hatalom birtokosainak kabinetébe vezetnek, »olyan czikkből, mely ridegséggel ítél az elnök elnézéséről vádlott irányában s mely úgyszólván az első megintésben részesíti az elnököt« s következő megjegyzéssel végződik: »És higyjük-e, hogy a féltörvényszéki elnökség manifestatiója egészen önkénytesen történt ? Aki az említett jelenségeket maga elé idézi, az elválaszthatatlan összefüggésüket a roszaló irattal világosan fel fogja ismerni.« -------Megbizattunk azon határozott nyilatkozatot tenni, hogy ha a »tekintélyes délnémet lap« czikke alatt az augsburgi »Alig. Ztg« 38-ik számában megjelent »az Ofenheim-pör« czimü czikk értetik, a kormány ezen czikktől egészen távol áll, s hogy szerzőjének személyéről tudomása nincs. Meg vagyunk továbbá bizva a leghatározottabban biztosítani, hogy a kormány báró Hein elnöknek Wittmann báróhoz intézett levele létezéséről valamint állítólagos tartalmáról csak a lapokból nyert tudomást s hogy Hein báró e lépésére sem közvetve, sem közvetlenül befolyást nem gyakorolt. Hogy a kormány Fux és társai interpellátiójára adott válaszában nem adta már e biztosítást, azon körülményben leli magyarázatát, hogy ez interpellate ilyen és oly méltatlan, mint alaptalan vádat nem tartalmazott« — Az Ofenheim- bünperhez. Báró Hein az osztrák tartományi főtörvényszék elnöke következő levelet intézett a bécsi lapok szerkesztőségeihez : »Az esküdtszéki bíróság elnökéhez, báró Wittmannhoz általam intézett levélről annyi mindent és alaptalan dolgot beszéltek a hírlapok s az ön lapjában is azon aggálynak adatott kifejezés, hogy mintha én ama levél által a per folyamára, illetőleg a bírákra befolyást gyakoroltam volna, hogy kérnem kell a szerkesztő urat, miszerint jelen soraimnak lapja hasábjain tért engedjen és pedig annál inkább, mert a kormány is kilépett már eddigi reservált állásából. Azon állitok, hogy levelem azon pillanatban ment volna Wittmann báróhoz, midőn ez a — A magyarországi miniszterium válság valamint a lengyel, úgy a cseh lapok czikkeinek főtárgyát képezi; és mig a többiek csak az egyszerű combinatiókkal megelégesznek, a »Posel z Prahy« »Felelevenedtek« föliratu czikkében elősorolva a magyar »két nagy pártnak« hosszadalmas súrlódásait, »mi által Magyarországna sokat kellett szenvednie«, mindamellett mindkettőnek hazafiságát elismeri, mivel a közöttük uralkodott meghasonlást nem akarták a nép között is szétterjeszteni. Ily magaviselet hazafias és becsületreméltó, de mindannak daczára a magyarok elégedetlenek, a magyarországi helyzet szomorú volt; s íme mily fordulatot vettek a dolgok egyszerre ? »A magyarok felelevenedtek, ünnepélyesen felöltve — a magyar nemzet s annak lapirodalma nagy lelkesedést tanúsítanak. Mitől jó az? Az ügyek ép úgy állanak, mint az új év előtt állottak; de van valóban elég ok reá, hogy a magyarok a remény által felelevenedve, vigadjanak , ők egymással kibékültek.« Tiszára és pártjára áttérve, és a magyar szempontból az ügyet tekintve, Tisza és pártja belátását és politikai tapingatát helyesli, mivel ha Magyarországban az eddig tartott zavar még továbbra is folytattatok volna, mindkét párt bukott volna, és a harmadik, aki el. A „HON“ TÁRCZÁJA.■ .. ----- - . 1 * 1 .1 ■ ■ | EI VIH, TIED, ÖVÉ. Regény Hat kötetben írta Jókai Mór. V. KÖTET. „Férfi sorsa a nőtt. (76. Folytatás.) A felelet. S az milyen jó ! A nő elvete magától e jobb sorsot. Nem nyújtó kezét. Azt felelte : »Jobb lesz nekem ott egyedül!« Ezzel a szóval aztán el voltak egymásra nézve veszve végképen. Incze most már nem adta át nejének a hozott emléket. Tartotta más czélra. Azt mondta nejének, hogy tehát e szerint rendeleteket fog tenni az elutazásra. Útjaik kétfelé válnak. Hanna délnek utazik, neki pedig észak felé kell mennie, egy gallicziai bányavállalatot megtekinteni. Mikor visszatért nejéhez a postamestertől, hol a fogatokat megrendelő, valamit megérzett Hanna szobájában. Egy áruló illatot, amit mindenki rögtön felismer. Az égetett pecsétviasz szaga az. Hanna levelet írt valakinek, elutazása előtt. Egy szóval sem kérdezősködött. Elmondá, hogy mikorra rendelte az utihintót s aztán eltávozott. Egy óra múlva vissszament a postamesterhez, a régi jó tarokkomponistához, akinek annyira ment a konfidenskedése, hogy a nejének érkezett leveleket is át szokta adogatni a férjnek kézbesítés végett. »Barátom uram,« monda Incze a postamesternek : »néhány percz előtt küldött ide a nőm levelet nagybátyjához Bauernhass Siegebert grófhoz.« »Igen, igen. »Monda a postamester«, még itt van!« (Tehát itt van!) »Óhajtaná ezt egy perczre visszavenni; miután azóta utazási czélja megváltozott; azt helyre kell igazítani a levélben s nem akar most másikat írni.« »Oh kérem tessék!« A postamester minden aggodalom nélkül előkereste Hanna levelét s átadta azt Inczének. »Uraságod számára is van itten pedig három levél, kettő Pestről, egy Bécsből. Az utóbbi pénzes levél.« Mind a hármat zsebre dugta Incze, meg sem nézte a czimzetet rajtuk; sietett, mint a tolvaj, a lopott jószággal, szobájába, levelén.Melegített késsel felnyitó a pecsétet Hanna törni !)(Már ennyire ment! Leskelődni! Pecsétet felAztán elolvasá a levél tartalmát. »Uram !« »Ami elmúlt, az örökre visszahozhatatlan. A félreértés is a sors végzése. Hiszem, hogy az ön távolmaradásának legyőzhetlen akadályai voltak, megszűnt a jogom azokért szemrehányást tenni. Asszony vagyok. Feleség. Hitvestárs. Férjem becsülete az én becsületem is. Ne keressen ön engem olyan utakon, melyek a nőt megalázzák, azokon nem fog ön engem megtalálni. Felejtsen el örökre, mint ahogy én eltudtam önt felejteni. Mint nö, kerülni fogom önt, s ön kegyetlenséget követhet el velem, ha azon köröket felkeresi, a mikben én meg szoktam jelenni, mert az által kényszeríteni fog, hogy száműzzem magamat ismerőseim világából. Én nyugodt vagyok s nem kivánok az égtől több boldogságot, mint a mennyit ingyen kegyelméből adott. Azon czélzás, a melyet ön említett s melynek rejtélyét könnyű kitalálnom , irtózattal és undorral tölti el lelkemet. A mely órában valakinek — akárkinek — eszébe jut törvényszék előtt ezt a szót kimondani : Starrwitz Johanna házassága semmis volt: ő nem asszony,a másik órában én halott vagyok. Több levelet ne intézzen in hozzám, mert azt feltöretlen fognám visszautasban. S ha azt akarja ön, hogy valaha az idvezültek paradicsomában még találkozzunk egymással, úgy arra kérem önt: fogadását, nemesi szavát kérem rá, hogy két embert kerüljön az életben: az egyik én vagyok, a másik férjem. — Mert tudja meg ön, hogy Starrwitz Hanna háromszor naponkint térdel Isten előtt, imádkozva, hogy Áldorfay Inczének adjon hosszú életet e földön s örök üdvöt, bűnbocsánatot az égben. Ezért önöknek nm szabad egymással soha találkozniok. »Aldorfay Hanna.« A vezetéknév kétszer is alá volt húzva. Incze lankadtan ejte ki kezéből a levelet. Ez a levél kidöntötte láiai alól az eddigi piedesztált. A büszkeség talapzata eltűnt alóla, a sárba esett. Most már egészen föléje emelkedett ez asszony s ő alant maradt. Elvesztette ezzel jelleminek utolsó tartalékát is: a boszut. Nem volt több az előtte vonuló árnyék ellenében az a mentsége hogy csak egy hirtelen nőnek adja vissza a tromfot. Védtelen maradt önmaga ellenében. Nem merte azt a levelet még egyszer elolvasni. levél!Minő érzéseket hagyott hátra lelkében ez a Megcsalatni egy nő által, a ki mást szeret, még csak előérzete a pokolnak; de eldobatni egy nő által, a ki ha marad, az maga a pokol! Elővette a tolvajkulcsot, rubin pecsétnyomós gyűrűt s újra lepecsételte vele a Bauernhass Siegebertnek szóló levelet. Ab, mint meglakolt azért, hogy felbontott egy levelet, melyen másnak a czime áll! Sietett azt visszavinni a postamesterhez s aztán kérte, hogy fogjanak kocsijába rögtön. Nem ment Hannához többé vissza. Futott előle mint gyilkos a megölt árnyéka elől. Kocsisának az volt mondva, hogy észak felé fog utazni Gallicziába. Útközben eszébe jutott, hogy három levél van a zsebében. Elővette azokat egymásután, hogy üldöző gondolatait elűzze velük. Az egyik levelet a hajdani párt elnökétől kapta, melyben ez felszólítja őt, hogy bárha a közjogi téren nem követnek is többé azonos elveket, de legközelebb olyan kérdés fog az országgyűlés elé kerülni, mely nem lehet pártnézet tárgya: a magyar honvédségnek ágyukkal leendő ellátása. Mindenki számít e kérdésben Áldorfay tábornok erélyes pártolására. Elvárják, hogy e nagy kérdés tárgyalására haza fog sietni a fővárosba. A másik levelet a hajdani honvédsegélyző egylet elnökétől kapta, ez megtudatta vele, hogy szükség van rá, mint a bizottság egyik tagjára, a segélyben részesítendő honvédek osztályozásánál; azért siessen a kitűzött ülés napjára Budapesten megjelenni. »Majd mindjárt!« dörmögő magában mindkét levelet útitáskájába gyűrve. »Egyéb dolgom van most !«„ Ő mondta ezt! A Mehádia-kulcs hőse; ki egykor az utolsó ágyúval védte meg a menekvő bajtársak seregét, ki az után felszedett utolsó sebesült honvédeket le nem rakta a martalékul talált aranyért, ezüstért. Ő mondta azt: »mi gondom a ti ágyúitokra, mi gondom a ti béna hadastyánaitokra! Egyébb dolgom van most! Bányát kell most megnéznem, ahol arany terem !« mek !Mivé alakították át azok a bűbájos szép szó»Csak hajts egyenesen!« Azután a harmadik levélre került a sor. Ez Bécsből volt keltezve, öt pecséttel ellátva, kívül ráírva a tartalmazott összeg: egy ezer forint. Sok hányttvetett ezeressel volt ez időszerint Inczének találkozása. Amint ezt a borítékot felhasitá, nem talált benne semmiféle levelet, csupán csak egy puszta ezer forintos bankjegyet. Hanem a mint a bankjegyet megforditá annak a hátán talált valamit irva piros tintával: ezt a két szót: »Imádlak! Serena.« Az eszelős tündér ama bizonyos lakház felvett bérét beváltó egy újdonatúj ezeresre, s mintha az csak egy látogatójegy, egy billetdox volna, arra írta ezt a szerelmi nyilatkozatot. — Most még ki sem lehet azt az ezerest adni. »Megállj!« Kiálta Incze a kocsisra: »fordul vissza!« »Hát nem Gallicziába megyünk ? »Nem. Hanem Bécsbe.« Nem kellett már neki se mentség, se védelem, se aranybánya. Ment vissza kárhozatába. Azért ment, mert tetszett neki elkárhozni. Vége az ötödik kötetnek. (Folytatása következik.)