A Hon, 1875. február (13. évfolyam, 25-48. szám)

1875-02-26 / 46. szám

Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 46. szám. XIII. évfolyam. K­iínló-l­ivis tat : Barátok­ tere, Athenaeum ép­ilet földszint F.Iöfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................................... 6 hónapra...........................................12 6 írt — ki. »­­— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogysán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Budapest, 1875. Péntek, február 26. Szerkestési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HOM“ X.III-dik évi folyamára Előfizetési árak: ~ ; H HgdF Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­­ tere Athenaeum-épület küldendők. A >Hon« kiadóhivatala, Budapest, febr. 25- A tanácskozás Weinckheimnál. Ma W­enckh­eim tanácskozásra hívta ma­gához a jobboldalról: Csengeryt, Széll Kál­mánt, Kerkapolyt, Gurovot, Wahrmannt, Pulszkyt, Horváth Lajost; a baloldalról: Tisza Kálmánt, Tisza Lászlót, b. Simonyi La­jost, Móricz Pált, Péchy Tamást, Várady Gá­bort és Nikolics Sándort. Wenckheim a tanácskozást megnyitván, kijelenti, hogy nagyon kívánatosnak tartja a pártfósiót a kormányalakítás érdekében is, de tudja, hogy egy elvi kérdés nagy ne­hézséget képez a két párt közt, ez iránt sze­retné a véleményeket meghallgatni — ez a fedezet kérdése. Pulszky Ferencz kívánatos­­nak tartja a fusiót, a fedezet kérdését nem is tekinti elvi kérdésnek: miután tudjuk, hogy a baloldalnak milyen állása van ez ügyben, de jóformán a jobboldalról nem is lehet tud­ni, hogy kik és hányan akarják az adófel­emelést — ebből nehézséget csinálni nem kell. Széll Kálmán ellenkezőleg ismételten kijelenti, hogy ebben engedni nem lehet, a fedezet kérdése fődolog, újra bizonyítgatta, hogy adófelemelésre szükség van. Baloldalról egyhangúlag az jön ismételt felszólalásban kifejezve, hogy előbb az új kor­mánynak kell megmutatni, hogy a bank- és reformkérdésekben tesz valamit, hogy bebi­zonyítsa, miszerint adófelemelésre csakugyan szükség van, ennek akkor helyet lehet en­gedni 1876-ban; de a kormány cselekvései­nek ösmerete nélkül és már most ■— nem. ia bÍ0­­ 5noM«nf»t tfirtá » de az adófelemelést is. Ha az új kormány e nél­kül kezdené meg működését, ellene nem ten­ne , de pártolni nem tudná. Ilyen fenntartás­sal nyilatkozott Horváth Lajos is; míg Ker­­kapoly feltétlenül Széll mellett nyilatkozott, Wahrmann concessióra kész. Ekkor baloldalról határozottan ki lön fejezve az, hogy vagy feltétlenül pártolni kell valamely kormányt, vagy elleni lenni , de a félig meddig pártolás csak a mostani kormány sorsára juttatná a többit is. Bejelen­ték azt is a baloldaliak, hogy eddigi állás­pontjuktól hiába térnének el, pártjuk e térre nem követné és így a fusió hiúsulna meg. Erre Wenckheim újonnan hangsúlyozta a pártfusió szükségét , de az adófelemelés hasznát is — a tanácskozás eloszlott. A bal­oldaliakra épen ki nem elégítő eredmén­­­nyel, vagy jobban mondva, eredménytelen­séggel. Valóban nem tudjuk, hogy a Deákpárt zöme még hányszor fogja a már annyiszor tett kísérletet ismételni ugyanazon feltett s­z­á­n­d­é­k­k­a­l, hogy nem enged. Jól mondá Pulszky : a jobboldal nem foglalt állást az adófelemelés kérdésében, azok, kik nevében beszélnek reá ez ügyben nem számíthatnak és mégis ezek követelnek megadást attól a párttól és attól a Tisza Kál­mántól, a­mely párt vezérével élén egyhan­gúlag nyilatkozott ez ügyben, és e mellett sokkal több joggal követelhet concessiókat a jobboldaltól (tekintve a helyzetet) mint ez tőle. Ha Wenckheim a jobboldal azon vezé­rei után indul, kik mereven ragaszkodnak első tervükhöz vagy azok után, kik lágy me­leg támogatást, folyosói frondenrködést he­lyeznek kilátásba az új kormán­nyal szemben, ha ez tervüket el nem fogadja — akkor kabi­netje — ha létre is jó — a régi sorsban fog ré­szesülni. És ha a jobboldal ez ellen nem reagál — akkor más kombinácziók fognak felmerül­ni , mert kell, hogy felmerüljenek, a helyzet kényszerűsége parancsolja ezt. A Wenckheimnál tartott tanácskozás ma 5 — 8 óra közt egy újabb időveszteség, újabb csalódás ! Meddig tart még ez ? Tanulságos jelenségek Angliában. Angliában most több oly politikai és parlamenti jelenség merült fel, melyek sokkal tanulságosabbak, főleg reánk nézve, hogy­­sem teljes mértékben figyelmünket ki ne ér­demelnék. A Gladstone-kormány ellen az volt a panasz, hogy igen szabadelvű, sőt radikális bel-, és igen gyenge külpolitikát folytatott. És csakugyan, ha meggondoljuk, hogy ez a kormány vitte keresztül a titkos szavazást, az ír egyház önállósítását és a papi tized, vala­mint bérletrendszer szabályozását Izlandban, hogy programmjába vette fel az ír egyetemi re­formot, az önkormányzat és házi adózás reform­ját, sőt sokan tartottak attól, hogy ezek után következik az angol egyház államiságának megszüntetése is; másfelől keresztül vitte a tiszti rang vételének eltörlését, a távirdavona­­lak megvételét; több fogyasztási adó- és vám­tétel eltörlését, az államadósság apasztását — meggyőződhetünk, hogy nagy reformokat vitt keresztül és terveit. De hát mindez a mai vi­lágban még Angliában is sokáig érdemnek A­mi Gladstonet megbuktatta, az ír egye­tem kérdésében a frakcziók szövetkezése, az nem politikai irány. Legfeljebb a megállapo­dás szükségérzetével igazolható. Disraelivel a konzervatív áramlat jutott felszínre, melynek hivatása lett volna a bel­­konsolidatió és a külföldi tekintély emelése. És a választók gyors fordulata nagy többsé­get adott neki. De a­mióta Disraeli minisztériuma kor­mányoz, mindenki azt vette észre, hogy ez, a­mennyiben tesz valamit, az épen nem konso­­lidáló hatású és politikai iránya annyira nem konservativ, hogy inkább a munkásosztály vágyait ingerli, mint a konservativokat elé­­gíti ki. Sőt az is kitűnt, hogy külföldi politi­kája ép oly visszavonulásból, sőt több zavar­ból (pl. brüsseli kongressus) áll, mint Glad­­stone-é, hogy Anglia külföldi tekintélyét épen nem emelé, sőt csökkenté. A belügyekben politikai programmja sincs. Keresztül vitte az »equity« és »com­mon law« törvényszék egyesítését félszegen, melyet ellenfele sokkal czélravezetőbb ala­pon előkészített; hozott a rituale megszabá­sára egy törvényt, melynek éle a papism­us felé hajló ritualisták ellen lenne irányozva ; de minthogy a püspököt teszi mindenható bi­­róvá, minden vitás ügyben csak az egyházi vi­szályt neveli, a hierarchia hatalmát emeli. Je­lentősebb reformot fel nem mutat; a földbérlők és földmivesek közti viszályt szitá az ellenzé­ken Disraeli, de most a kérdést megoldani nem meri ; rendezetlenül hagyja az ír egye­tem kérdést is ; a »houshold suffrage« sokat melegetett ügyében állást foglalni sem mer. Az erős kormányt csak affektálja, de a vas­utakkal, az izlandi növekedő »home rule« moz­galommal, az enclosure-viszályokkal szemben ép úgy nem tudja ezt bebizonyítani,mint a­hogy szépen elaltatá azt a híres italárulási kérdést, mely legtöbb kortesét teremté , sőt Izlanddal is csak szőrmentiben bánt — mig most egy véletlen, egy 1848-ban felségárulás miatt el­ítélt irlandi (Mitschel) megválasztatása, ki büntetését ki nem állá ugyan, de Amerikából hazakerülve, egy év óta büntetlenül élt és irt Irlandban, — kényszerítve arra, hogy az ír párttal szembe szálljon, a választás megsem­misítését követelje. A dolog jogi oldala oly kétes, hogy a kormány e fellépése sincs egé­szen indokolva és épen nem mutat tapintatra, annál kevésbé valami nagyszabásu politiká­ra. Legközelebbről épen egy reactionárius lépést szándékozik tenni, hogy a hidegülni kezdő konzervatívokat lebilincselje — a had­seregbe vissza akarja hozni a tiszti rang vá­sárlását ; nem ugyan direkte , hanem azon ürügy alatt, hogy a tiszti rangokat szabadon lehessen csere-berélni, kárpótlás mellett. Ter­mészetes, hogy ez minden katonai szervezet tökéletes felforgatására vezet. Mindez igen köznapi, szegényes politi­kára mutat. Hát az ellenzék ? Az is leszállott a kor­mány színvonalára. Gladstone visszavonulás­­ával, Hartington és Richmond vezérlete alatt minden nagyobb szabású programút nélkül, beszél, hogy beszéljen. A kormányt sem cse­lekvésre nem ösztönzi, sem abban, mit tesz, nem akadályozza. Úgy, hogy ép annyira konzervatív, mint a­mennyire liberális a kor­mány, mint egy jeles folyóirat jellemzi a kormány és ellenzék viszonyát. Épen ezért elégületlen a radikálisabb irányú Bright te­­rui­íKc a­­rvAirmign­aly Review- nen Kije­lenté, hogy a pártnak, ha önálló szabadelvű párt akar maradni, az­­ egyház és állam el­választását kell programmjául kitűzni, míg mások a szavazatjog kiterjesztését a falusi la­kókra akarják jelszóul használni. Az tény, hogy elvi politikát Anglia most nem folytat ; ez folyhat jogos nyugalom szük­ségérzetéből , de nem kevéssé zavarja a vá­lasztókat. Ezek már nem elvek szerint csoporto­sulnak, hanem megtörtént az, hogy ugyan­azon város (Stroude) szabadelvű és konzerva­tív jelölteket felváltva hétszer nagy többség­gel választott egy év alatt, most pedig mind­két pártjelölt ellenében megválaszták St­oke­­on-Trentben Kenealyt csak azért, mert ez az ál-Tickbornenak, egy csalónak védője volt. Sokan vesztegetésnek, mások a titkos szava­zásnak, ismét mások a »residuum« (a nép al­só rétegének) a választók sorába való felvé­telének és ettől származó tréfának tulajdonít­ják az eredményt. Lehet, hogy részben min­­deniknek igaza van , de hogy az erős párt­­szervezet hiánya és elvi politika mellőzése is fő tényező ebben, azt a Gladstone alatt volt erős küzdelem és lelkesülés mostani teljes hiányából­­ is lehet következtetni. Kenealy (az »Englishman« szerkesztője) akkora em­bernek tartja magát, hogy programmjába a tory és whig »conspiratió «-jának megszünte­tését, egy »angol nemzeti párt« megte­remtését tűzte ki czélul, hogy az eddigi párt­­„ humbugok «-nak véget vessen. De ha ezt ko­molyan venni nem is kell — jellemző a hely­zetre. Ha nagy érdekek és eszmék nem bilin­cselik le és csoportosítják természetszerűen a választókat­­— akkor az önző érdekek és sze­mélyes hiúságok jutnak felszínre; a kicsi­nyes, köznapi politikát kiséri a vesztegetés terjedése; az »erős kormány« programmta­­lanságát a stagnatió és a közöny. Jól vi­gyázzunk e tényekkel bizonyítható jelensé­gekre, mert ha Anglia erős parlamentaris­­musa i­l­y eredményeket képes felmutatni, az nem zárja ki ugyan ott a gyors reakeziót egy jobb irányba; de nálunk, hol annyi teen­dő és oly kevés alkotmányos erő van, rövid stagnatió és örök veszedelmet rejthet ma­gában. Anglophil. — PjA­r­i­s­b­ól veszszük a következő sorokat melyek oly botrányt rejtenek magukban, hogy azokat a megbízható forrás daczára csak fenntartással közöl­jük : »Nagy csodálkozásunkra, a magyar kir. kor­mány egy hivatalos küldöttje — ki vasúti főmérnök egyszersmind — fordult meg a napok­ban több itteni bankárnál, az úgynevezett déli magyar g­a­r­a­n­t­i­­zátt vonalak átvétele végett, kapcsolatban a szi­­szek-Dovi-i (Bosnia) és a buda-zimonyi családi (jobbparti) vasút garantia melletti kiépítésével. Egyik itteni (párisi) pénzház, mely a magyar közlekedési miniszternek a pest-zi­­monyi vonal garantia nélküli kiépí­tésére hónapokkal ezelőtt kedvezőbb ajánlatot tett, különösen meg­ volt lepetve a magyar kormány­­ delegátusának hivatalos megkeresése folytán, sehogy­­ sem fért ugyanis a fejébe, hogy midőn ő, a duna­­balparti vonal garantia nélküli kiépítésére tett ajánlatot, most a magyar kormány garantiával kí­nálja meg, csakhogy a jobb parton építsen. Termé­szetesen, mielőtt e kedvezőbb feltétel alatt vállal­kozni el nem mulasztja, óhajtaná tudni, vájjon Ma­gyarország pénzügyei az utóbbi időkben annyira helyre lettek-e állítva, hogy régi botlásait már megú­jíthatja és új terheket vehet nyakába ? Nem vitatva, váljon a novi-i vonal előnyö-e, káros-e Magyarország kereskedelmére nézve általában, s Budapest transito­­forgalmára különösen, annyi kétségtelen, hogy a kormány nevében Párisban tett ajánlat ellenkezik az ország jelen érdekeivel és pénzügyi helyzetével — mire a magyar haza­fiaknak, a legközelebbi választások alkalmával, nem lehet nem reflektálniok; s vajúdásban levő uj minisztérium pedig, kétségkívül az ország érdekei­nek megfelelőbb irányt és utat fog majd kijelölni. pör resuméjét akarta megkezdeni, nem igaz ; le­velem azelőtt való napon vitetett el hozzá és igy nem bírhatott ama közvetlen hatással, melyet annak tu­lajdonítanak. A mi pedig a levél tartalmáról a hírlapokban állittatik, az csak önkényes föltevéseken és ferdíté­seken alapszik. A levél egy bizalmas irat, melyben én Witt­­mann bárót csak figyelmeztetem, hogy Ofen­­heim védelmezőjének amaz állítása, miszerint az Ofenheim ellen indított per nem egyéb, mint irány­­zatos per a kormány részéről, végre is azt jelenti, hogy a bíróságok, melyek a vizsgálat megindítását, Ofenheim úr elfogatását és annak vád alá helyezé­sét elhatározták, ezáltal eszközökül engedték át magukat egy jogtalan irányzatos per megindítására. Kértem őt, hogy a bíróságok függetlensé­gét, azok méltóságát és tekintélyét sértő ilyetén tá­madásokkal szemben discretionarius hatalmát a bí­róságok védelmére használja föl. A bírót megillető állás és tisztelet védelmére hívtam őt fel és ebben valóban nem lehet támadást látni, melyet én állítólag a bíróság állása ellen in­téztem volna. Ha Wittmann báró állítólag odanyilatkozott volna, hogy őt a levél megrázta és rosszullétét idézte elő, ezt csak már kiállott tul izgalmának bizonyítéka gyanánt lehet venni, de mit sem változtat azon igaz­ságon, hogy én nem intéztem támadást a biró füg­getlen állása ellen. H­e­i­n F. báró. — Bécs, febr. 24. 1875.« Hein­e nyilatkozatával egyidejűleg a »Wiener Aben­spost« a következő Communiquét közli: »A. »N. Fr. Presse« mai vezérczikkében az el­nök magatartását az Ofenheim Victor ellen folyó esküdtszéki perben »láthatatlan hatalmak« befolyá­sára törekszik visszavezetni. Egy »tekintélyes délné­met lapban« megjelent czikkből indul ki, melynek nyomai a hatalom­ birtokosainak kabinetébe vezetnek, »olyan czikkből, mely ridegséggel ítél az elnök elné­zéséről vádlott irányában s mely úgyszólván az első megintésben részesíti az elnököt« s következő meg­jegyzéssel végződik: »És higyjük-e, hogy a féltör­vényszéki elnökség manifestatiója egészen önkényte­­sen történt ? A­ki az említett jelenségeket maga elé idézi, az elválaszthatatlan összefüggésüket a roszaló irattal világosan fel fogja ismerni.« -------Megbizattunk azon határozott nyilatkozatot tenni, hogy ha a »tekintélyes délnémet lap« czikke alatt az augsburgi »Alig. Ztg« 38-ik számában meg­jelent »az Ofenheim-pör« czimü czikk értetik, a kor­mány ezen czikktől egészen távol áll, s hogy szerző­jének személyéről tudomása nincs. Meg vagyunk továbbá bizva a leghatározot­tabban biztosítani, hogy a kormány báró Hein elnök­nek Wittmann báróhoz intézett levele létezéséről va­lamint állítólagos tartalmáról csak a lapokból nyert tudomást s hogy Hein báró e lépésére sem közvetve, sem közvetlenül befolyást nem gyakorolt. Hogy a kormány Fux és társai interpellátiójára adott vála­szában nem adta már e biztosítást, azon körülmény­ben leli magyarázatát, hogy ez interpellate ilyen és oly méltatlan, mint alaptalan vádat nem tartal­mazott« — Az Ofenheim- bünper­­h­e­z. Báró H­e­i­n az osztrák tartományi főtörvényszék elnöke következő levelet intézett a bécsi lapok szerkesztőségeihez : »Az esküdtszéki bíróság elnökéhez, báró W­itt­­m­a­n­n­h­o­z általam intézett levélről annyi mindent és alaptalan dolgot beszéltek a hírlapok s az ön lap­jában is azon aggálynak adatott kifejezés, hogy mintha én ama levél által a per folyamára, illetőleg a bírákra befolyást gyakoroltam volna, hogy kérnem kell a szerkesztő urat, miszerint jelen soraimnak lapja hasábjain tért engedjen és pedig annál inkább, mert a kormány is kilépett már eddigi reservált állásából. Azon állitok, hogy levelem azon pillanatban ment volna Wittmann báróhoz, midőn ez a — A magyarországi miniszte­­r­i­u­m válság valamint a lengyel, úgy a cseh lapok czikkeinek főtárgyát képezi; és mig a többiek csak az egyszerű combinatiókkal megelégesznek, a »Posel z Prahy« »Felelevenedtek« föliratu czikké­­ben elősorolva a magyar »két nagy pártnak« hos­­­szadalmas súrlódásait, »mi által Magyarországna sokat kellett szenvednie«, mindamellett mindkettőnek hazafiságát elismeri, mivel a közöttük uralkodott meghasonlást nem akarták a nép között is szétter­jeszteni. Ily magaviselet hazafias és becsületreméltó, de mindannak daczára a magyarok elégedetlenek, a magyarországi helyzet szomorú volt; s íme mily for­dulatot vettek a dolgok egyszerre ? »A magyarok felelevenedtek, ünnepélyesen felöltve — a magyar nemzet s annak lapirodalma nagy lelkesedést tanúsí­tanak. Mitől jó az? Az ügyek ép úgy állanak, mint az új év előtt állottak; de van valóban elég ok reá, hogy a magyarok a remény által felelevenedve, vi­gadjanak , ők egy­mással kibékültek.« Tiszára és pártjára áttérve, és a magyar szempontból az ügyet tekintve, Tisza és pártja belátását és politikai taping­­atát helyesli, mivel ha Magyarországban az eddig tartott zavar még továbbra is folytattatok volna, mindkét párt bukott volna, és a harmadik, a­ki el. A „HON“ TÁRCZÁJA.■ .. ----- - . 1 * 1 .1 ■ ■ | EI VIH, TIED, ÖVÉ. Regény Hat kötetben írta Jókai Mór. V. KÖTET. „Férfi sorsa a nőtt. (76. Folytatás.) A felelet. S az milyen jó ! A nő elvete magától e jobb sorsot. Nem nyújtó kezét. Azt felelte : »Jobb lesz nekem ott egyedül!« Ezzel a szóval aztán el voltak egymásra nézve veszve végképen. Incze most már nem adta át nejének a hozott emléket. Tartotta más czélra. Azt mondta nejének, hogy tehát e szerint ren­deleteket fog tenni az elutazásra. Útjaik kétfelé vál­nak. Hanna délnek utazik, neki pedig észak felé kell mennie, egy gallicziai bányavállalatot megtekinteni. Mikor visszatért nejéhez a postamestertől, hol a fogatokat megrendelő, valamit megérzett Hanna szobájában. Egy áruló illatot, a­mit mindenki rög­tön felismer. Az égetett pecsétviasz szaga az. Hanna levelet írt valakinek, elutazása előtt. Egy szóval sem kérdezősködött. Elmondá, hogy mikorra rendelte az utihintót s aztán eltávozott. Egy óra múlva vissszament a postamesterhez, a régi jó tarokkomponistához, a­kinek annyira ment a konfidenskedése, hogy a nejének érkezett leveleket is át szokta adogatni a férjnek kézbesítés végett. »Barátom uram,« monda Incze a postamester­nek : »néhány percz előtt küldött ide a nőm levelet nagybátyjához Bauernhass Siegebert grófhoz.« »Igen, igen. »Monda a postamester«, még itt van!« (Tehát itt van!) »Óhajtaná ezt egy perczre visszavenni; miután azóta utazási czélja megváltozott; azt helyre kell igazítani a levélben s nem akar most másikat írni.« »Oh kérem tessék!« A postamester minden aggodalom nélkül elő­kereste Hanna levelét s átadta azt Inczének. »Uraságod számára is van itten pedig három levél, kettő Pestről, egy Bécsből. Az utóbbi pénzes levél.« Mind a hármat zsebre dugta Incze, meg sem nézte a czimzetet rajtuk; sietett, mint a tolvaj, a lo­pott jószággal, szobájába, levelén.Melegített késsel felnyitó a pecsétet Hanna törni !)(Már ennyire ment! Leskelődni! Pecsétet fel­Aztán elolvasá a levél tartalmát. »Uram !« »A­mi elmúlt, az örökre vis­szahozhatatlan. A félreértés is a sors végzése. Hiszem, hogy az ön tá­volmaradásának legyőzhetlen akadályai voltak,­­ megszűnt a jogom azokért szemrehányást tenni. As­­­szony vagyok. Feleség. Hitvestárs. Férjem becsülete az én becsületem is. Ne keressen ön engem olyan utakon, melyek a nőt megalázzák, azokon nem fog ön engem megtalálni. Felejtsen el örökre, mint a­hogy én eltudtam önt felejteni. Mint nö, kerülni fo­gom önt, s ön kegyetlenséget követhet el velem, ha azon köröket felkeresi, a mikben én meg szoktam je­lenni, mert az által kényszeríteni fog, hogy száműz­zem magamat ismerőseim világából. Én nyugodt vagyok s nem kivánok az égtől több boldogságot, mint a mennyit ingyen kegyelmé­ből adott. Azon czélzás, a melyet ön említett s melynek rejtélyét könnyű kitalálnom , irtózattal és undorral tölti el lelkemet. A mely órában valakinek — akár­kinek — eszébe jut törvényszék előtt ezt a szót ki­mondani : Starrwitz Johanna házas­sága semmis volt: ő nem asszony,a másik órában én halott vagyok. Több levelet ne intézzen in hozzám, mert azt feltöretlen fognám visszautasban. S ha azt akarja ön, hogy valaha az idvezültek paradicsomában még találkozzunk egymással, úgy arra kérem önt: fogadását, nemesi szavát kérem rá, hogy két embert kerüljön az életben: az egyik én vagyok, a másik férjem. — Mert tudja meg ön, hogy Starrwitz Hanna három­szor naponkint térdel Isten előtt, imádkozva, hogy Áldorfay Inczének ad­jon hosszú életet e földön s örök üdvöt, bűnbocsána­­tot az égben. Ezért önöknek nm szabad egymással soha találkozniok. »A­ld­o­r­f­a­y H­a­n­n­a.« A vezetéknév kétszer is alá volt húzva. Incze lankadtan ejte ki kezéből a levelet. Ez a levél kidöntötte láiai alól az eddigi pie­­desztált. A büszkeség talapzata eltűnt alóla, a sár­ba esett. Most már egészen föléje emelkedett ez asszony s ő alant maradt. Elvesztette ezzel jelleminek utolsó tartalékát is: a boszut. Nem volt több­ az előtte vonuló ár­nyék ellenében az a mentsége hogy csak egy hirtelen nőnek adja vissza a tromfot. Védtelen maradt ön­maga ellenében. Nem merte azt a levelet még egyszer elolvasni. levél!Minő érzéseket hagyott hátra lelkében ez a Megcsalatni egy nő által, a ki mást szeret, még csak előérzete a pokolnak; de eldobatni egy nő által, a ki ha marad, az maga a pokol! Elővette a tolvajkulcsot, rubin pecsétnyomós gyűrűt s újra lepecsételte vele a Bauernhass Siege­­bertnek szóló levelet. Ab, mint meglakolt azért, hogy felbontott egy levelet, melyen másnak a czime áll! Sietett azt visszavinni a postamesterhez s az­tán kérte, hogy fogjanak kocsijába rögtön. Nem ment Hannához többé vissza. Futott előle mint gyilkos a megölt árnyéka elől. Kocsisának az volt mondva, hogy észak felé fog utazni Gallicziába. Útközben eszébe jutott, hogy három levél van a zsebében. Elővette azokat egymásután, hogy üldöző gondolatait elűzze velük. Az egyik levelet a hajdani párt elnökétől kap­ta, melyben ez felszólítja őt, hogy bárha a közjogi téren nem követnek is többé azonos elveket, de leg­közelebb olyan kérdés fog az országgyűlés elé kerül­ni, mely nem lehet pártnézet tárgya: a magyar hon­védségnek ágyukkal leendő ellátása. Mindenki szá­mít e kérdésben Áldorfay tábornok erélyes pártolá­sára. Elvárják, hogy e nagy kérdés tárgyalására haza fog sietni a fővárosba. A másik levelet a hajdani honvédsegélyző egy­let elnökétől kapta, ez meg­tudatta vele, hogy szük­ség van rá, mint a bizottság egyik tagjára, a segély­ben részesítendő honvédek osztályozásánál; azért siessen a kitűzött ülés napjára Budapesten meg­jelenni. »Majd mindjárt!« dörmögő magában mindkét levelet útitáskájába gyűrve. »Egyéb dolgom van most !«„ Ő mondta ezt! A Mehádia-kulcs hőse; ki egy­kor az utolsó ágyúval védte meg a menekvő bajtársak seregét, ki az után felszedett utolsó sebesült honvé­deket le nem rakta a martalékul talált aranyért, ezüstért. Ő mondta azt: »mi gondom a ti ágyúitokra, mi gondom a ti béna hadastyánaitokra! Egyébb dol­gom van most! Bányát kell most megnéznem, a­hol arany terem !« mek !Mivé alakították át azok a bűbájos szép szó­»Csak hajts egyenesen!« Azután a harmadik levélre került a sor. Ez Bécsből volt keltezve, öt pecséttel ellátva, kívül ráírva a tartalmazott összeg: egy ezer forint. Sok hányttvetett ezeressel volt ez időszerint In­czének találkozása. A­mint ezt a borítékot felhasitá, nem talált benne semmiféle levelet, csupán csak egy puszta ezer forintos bankjegyet. Hanem a mint a bankjegyet megforditá an­nak a hátán talált valamit irva piros tintával: ezt a két szót: »Imádlak! Serena.« Az eszelős tündér ama bizonyos lakház felvett bérét beváltó egy újdonatúj ezeresre, s mintha az csak egy látogatójegy, egy billetdox volna, arra írta ezt a szerelmi nyilatkozatot. — Most még ki sem lehet azt az ezerest adni. »Megállj!« Kiálta Incze a kocsisra: »fordul vissza!« »Hát nem Gallicziába megyünk ? »Nem. Hanem Bécsbe.« Nem kellett már neki se mentség, se védelem, se aranybánya. Ment vissza kárhozatába. Azért ment, mert tetszett neki elkárhozni. Vége az ötödik kötetnek. (Folytatása következik.)

Next