A Hon, 1875. július (13. évfolyam, 147-173. szám)
1875-07-15 / 159. szám
159. szám. XIII. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere. Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ...........................................6 írta ki 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Csütörtök julius 15 -i Kesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: 99A HONEXlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: tr 12 fr 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, julius 14. Az új emberek és az országgyűlés. (1.) Az új képviselők magatartása és szerepe döntő befolyással lesz a jövő országgyűlés működésének eredményére. És ez országgyűlés legközelebbi és legfontosabb feladatai oly természetűek, hogy nagyon próbára teszik a képviselők tehetségeit, előtanulmányait, szorgalmát, sőt higgadtságát és szerénységét is. Az ország pénzügyeinek rendezése és az Ausztriával kötendő szerződések, száraz, sok fáradságos tanulmányt igénylő tárgyak, melyekhez az avatatlan vagy eredménytelenül vagy rosz hatással szólhat. Minthogy nálunk a pénzügyi tanulmányok nem oly átalánosak, mint a jogi ismeretek , így az új emberek parlamenti oskoláztatására , ami áll az önerőnek helyes megítélésében, a kellő mérsékletben, a pártfegyelem helyes felfogásában és a parlamenti ildom elsajátításában — mondom, e parlamenti oskolázásra épen alkalmas az, hogy nem valami népszerű és nem is kedvelt kérdések fognak legelőször felmerülni. Tagadhatatlan, hogy a felirati és budgetviták , valamint a helyi érdekek és szónoklati kísérletekre alkalmas interpellációk, kihívó hatással fognak lenni az új emberekre is, hogy magukat a »Ház»nak és az országnak bemutassák és ezt minél többször tegyék; sőt valószinű is, hogy a »régiek« taktikája az lesz, hogy az ujonczokat bocsássák a tűzbe ; de épen az első próbát csak akkor fogják ezek sikeresen kiállani, ha bizonyos önfékezéssel bírnak, ha meggondolják »quid valeant humeri« és ha bizonyos ambitiót helyeznek abba, hogy a »szűz« és más beszédet is el ne hamarkodják, hanem oly alkalomra és tárgyra halaszszák azt el, melyben legilletékesebben és leghasznosabban szólhatnak. És szeretném hinni, hogy az új emberek beszélni tudó és akaró (mert — ami természetes és szükséges — lesznek köztük sokan, kik hallgatni fognak) részéből többen fognak az átalános viták helyett, tért és munkát szerezni tehetségeiknek az osztály és bizottsági, lassú, feltűnéssel nem járó, de annál hasznosabb munkálkodásban. A képviselőház eddigi tárgyalásain nagyon meglátszott az, hogy az előkészítő bizottsági és osztálymunkát épen azok nagy része kerüli, akik a teljes ülésben nagyon szeretnek dictiózni, és tapasztalható volt az, hogy a dolgozó és beszélő ember sokszor nem vág össze. Az »új« emberekről nem szeretnék ezt elmondani, az ő kötelességük, már parlamenti tapasztalatlanságuknál fogva is az, hogy minél többet tanuljanak, dolgozzanak és minél kevesebbet beszéljenek. Sok függ e tekintetben attól is, hogy mikép fogják fel az »új emberek« kötelességeiket az ország, a párt és választóik iránt. Lejárt a concessiók, sőt a hivatal nyerések korszaka is. Ha valaki akarna is ezekből részesülni és e végre kivánt bejutni a képviselőházba — csalódni fog, mert ilyesmi már nincs, nem lehet. Tehát az aspiránsok, ha vannak, hevét, s talán szereplési buzgalmát is lehűtni fogja a szomorú tapasztalás. Sőt a vidéki és helyi érdekek számára is csak nagy erőfeszítéssel és csak »cum grano salis« fog lehetni valamit kieszközölni. Ami mindig csak is akkor helyeselhető, ha az országos érdekeknek megfelel. Tehát az ország rovására, egyesek vagy helyi érdekek kielégítése nehéz lesz; ez észrevétlenül fogja a törvényhozás morális, sőt szellemi erejét is emelni, elfolytván vagy apasztván azok szereplését, kik csakis ily indokokból akarnának szerepelni. Emeli e körülmény a képviselők függetlenségét pártjukkal és a kormánynyal szemben is. A pártfegyelem nálunk eddig sok félreértésre, sőt téves cselekedetre szolgáltatott alkalmat. Vagy teljes szolgasággá fajult az, vagy fejvesztett lazasággá, és mindkettőtől főleg az új képviselőknek kell óvakodniok azért, hogy a parlament tárgyalásai lehető higgadtak és eredményesek legyenek. A párt- és parlamenti élet létfeltétele a kompromissum. Egyes képviselő és főleg az új képviselő kötelessége ugyan egyéni nézeteit, főleg szakkérdésekben, érvényesílni akarni, ott hol erről komolyan lehet szó: t. i. párt, osztály és szakülésekben; de sem az eredmény, sem a parlamenti ildom szempontjából nem helyeselhető az, hogy ha valaki nyilvános ülésben ad kifejezést nem csak a párttól eltérő — mert ez még megengedhető — hanem azzal egészen ellentétes nézetének. Ez csak fitogtatás, ez czélra nem vezet. Még kevésbé fér össze egy képviselő kötelességével az egyéni ambitiónak alattomos utakon való kifejezése. A kulissza hősök, a folyosó politikusok, a vacsorapártok szerepének vége, bárkik, bármily alakban igyekeznének azokat életre hívni, bűnös játékot űznének önmagukkal és a parlamenttel. A nehéz feladatok sok tanulmányozást és kevés beszédet, sok munkát és kevés feltűnést, nagy összetartást és kevés különcrködést követelnek a szabadelvű párt minden egyes tagjától és főleg az új képviselőktől. Ezek a régi tapasztalást és nagy tehetségeket, újabb irányú, szakszerű tanulmányozással és szorgalmas munkássággal pótolhatják, mégpedig, az országgyűlés feladatainak természeténél fogva, sikerrel pótolhatják. Ezekben rejlik a jövő országgyűlés működésének sikere, ily magatartásban nyújthatnak az új képviselők a nemzetnek biztosítékot arra nézve, hogy az általuk, elemeiben megújított, országgyűlés hasznos és eredményes munkásságban fog a többiek szenvedélyei felett tündökölni! — A közös budgetről töméntelen hír járja sorra a lapokat. Huszonegy milliót emleget , egyik mint többletet, három-négy milliót a másik, a harmadik ezt is soknak tartja, a negyedik azzal a nyolcz millióval igyekszik megbarátkoztatni, mely az ágyúkra szükséges. Mind e hírek közül egyik sem felel meg a valóságnak. Igaz, hogy a kormányoknak számot kell vetnie azon szükségszerűséggel, mely katonai és politikai szakkörök egyező véleménye szerint tüzérségünknek új ágyúkkal való ellátására nézve fenforog , de ez koránt sem jelenti azt, hogy a kérdéses ágyúkra kért 8 milliónyi többlet csak úgy pure et szimple átvétetik, s betétetik a budgetbe a többi eddigi összegek mellé, mint szaporulat a kiadásban. Ez nincs úgy. Van gondoskodva róla, hogy a rendes és rendkívüli hadügyi kiadás egyéb tételeinek tetemes redukcziói feledtessék s kárpótolják ez egyszer mindenkorra való rendkívüli kiadást, melynek fedezésére nem fog köttetni, mint hirlék,közös kölcsön. Ugyan erre vonatkozólag következőket jelenti a »N. fr. Presse« ma este ide érkezett száma: Mint nekünk biztosan mondják, a hadi budget, mely a legközelebbi delegácziók elé fog terjesztetni, koránt sem végződik oly nagy kiadási többlettel, mint a Budapestről ide érkező első hírek jelezték , különösen tévesnek mondják nekünk azt, mintha a csapatellátás javítására 13 millió lenne szánva. A hadsereg szükségletére ténylegesen előírt összeg mekkorasága nincs ugyan még tudva, de úgy látszik, a közös minisztertanács, melynek a hadügyminisztérium e budgete elébe terjesztetett, az eleve kért tételeket jelentékenyen megcsökkentette. Hanem azért el kell készülve lenni egy némely túlkövetelésre, a budget több tételénél. Ide tartozik először az új ágyúk beszerzése, ami a hadügyminiszter nézete szerint nem osztható fel oly huzamosan tartó évsorra, mint annak idején a Werndl-fegyvereké. A tisztek érezhető hiányán képzés által akarnak segíteni, s az erre szükséges intézetek költségei szintén meg fognak jelenni a budgetben. A tisztek lóval való ellátására fölvett, s többször elvetett összeg ismét fölvétetik a budgetbe, mert a hadügyminiszter e rendszabályt szükségesnek tekinti, nehogy a szolgálatképes tisztek ereje idő előtt kimerüljön, ami úgy is a nyugdíjrovatban okozna túlkiadást. Más igények a katonák anyagi helyzetének javítására, a kórházaknál s laktanyáknál sürgető javító munkálatokra, a hadi készülékek raktáraira, s az erődítési rendszer kiegészítésére vonatkoznak. Nekünk e közleménynyel szemben nincs okunk fentebbi értesülésünket részben is visszavonni. Mi a hadügyminisztérium igényei közül komolynak csak az ágyúbeszerzésre vonatkozót tartjuk, s ennek költségeit is ellensúlyozottnak tudjuk más megtakarítások által. Az egyéb túlkiadások lehetnek a hadügyminisztérium vágyai, de aligha a helyzet követelményei, bármennyire igyekezzék is mellettük oly ügyet komolyan érvelni a bécsi logika, hogy a tisztek lóval való ellátását az teszi szükségessé, hogy ne túlságosan növekedjék a nyugdíjjárulék. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Il ik rész. A Renaik. A »Fürst« és a »Princz.« (23. Folytatás.) — Ez elől aztán elszöktél. — És a mi mindennél még nagyobb baj volt, az, hogy a sine nobis de nobis épült vasút elvitte magával a szomszéd városba Nornensteinból az ipart és kereskedelmet is. — S neked nem maradt se zsidód, se csizmadiád ! —Amely állam nem tartja meg kötelezettségeit fiai irányában, annak a fiai is feloldva érzik magukat az állam iránti tartozásaik alól. Én rögtön felmondtam tőkepénzeimet, piaczra dobtam állampapírjaimat, elárusítottam minden fekvő birtokomat a hitbizományon kívül, s e pénzerővel kerestem magamnak egy olyan országot, mely hajlamaimnak legjobban megfelelt s kitűzött czélom szolgáltatására elég közelséggel birt. Ez volt Magyarország. Itt még olcsón lehetett nagy területeket vásárolni, itt még a földes ur uralkodó fejedelme volt az ő jobbágyainak, a megvett birtokkal a pallosjog is együtt járt, itt még a kiváltságolt osztály nem fizetett adót, nem tartozott katonáskodni, a magyar nábob méltán nevezte magát »kis királynak« valóban az volt. — De te ugyan »pünkösdi király« lettél közöttük. Egy esztendő múlva, hogy ide telepedtél, kiütött a forradalom, itt is felszabadították a parasztot, itt is kifizették a kis királyokat papírpénzzel, s aztán kivetették rájuk az adót, elvitték a fiaikat katonáknak s átszelték a birtokaikat vasutakkal. — Az mind igaz; de azért mégis ég és föld a különbség az itteni és az otthoni állapotok között. A magyarra nézve német vagyok, az osztrákra nézve magyar. Egyikhez sem köt le semmi tekintet. Azt fogadom el tőlük, ami nekem tetszik, s azt adom nekik, ami nekem nem kell. Otthon parancsszóval sem tudtam rávenni a parasztot, hogy segítsen nekem szidni a kormányt, itt megteszi nekem egy kurjantásra. Otthon minden garasomat számbavették, itt annyi adót fizetek, amennyiben a becslőbiztossal megalkuszom: — a fiamat megváltottam a katonáskodás alól egy ezer forinttal, s a vasútvonalat oda trackoztattam, ahol nekem legkényelmesebb volt, és végül itt azzal és a felől conspirálhatok, a kivel és a mivel nekem tetszik, ha csak dohányt nem csempészek, meg nem szélit senki. — Kérlek, nekem valamit el ne mondj ez intrigyáid közül, mert tudod, hogy én vagyok a városban a legpletykább ember. — Szép férfitulajdon! De annyit mégis megtudhat ön, a mit már minden ember tud, hogy a midőn 1865. mártius 30-án a frankfurti »rendurak« egylete Heidelbergben bizottsági ülését tartá, e titkos ülésben oly határozatok hozattak, melyek az európai bonyodalmakkal szemközt meszsze kiható terveket állapítanak meg, s hogy e titkos ülésnek egyik másodelnöke Fürst Oktavian Platz von und zu Nornenstein, önnek testi édesapja volt. — Remélem, hogy azon határozatoknak semmi közük sincs az én nagykorusitatásom tervéhez. — Igen nagy közük van hozzá, kedves princz Alienor. Mint előre bocsátom, ön a törvényes idő előtt csak aként juthat anyai örökéhez, ha apai örökének egy részét átveszi: az ön atyjának van férfias bátorsága és vannak magas ambitiói. Nem kínálom mind a kettőt: engedek közülök választani. Én mint apa, nem teszek le arról a hitről, hogy ön az ifjú Achillesként, kit leánynak neveltek, a kínálkozó alkalom esetén rögtön és meglepően fogja elárulni férfilétét s utána kap a kardmarkolatnak. Én abban is megnyugvást fogok találni, ha ön távol akar maradni azon politikai chimaeráktól, a miket mi vének még egyre üldözünk s azt mondja, semmi közöm nekem a rhenusi szövetségiekhez, apró fejedelemségeitekhez : az én birtokom Magyarországban fekszik, én azt akarom szaporítani: ideházasodom ; elveszem Etelváry Rafaela herczegnőt, a ki az országban legszebb, leggazdagabb és tegyük hozzá legszellemdúsabb urhölgy ; itt alapitok családot, leszek ebben az országban főispán, vagy képviselő , feje az aristokratikus demokratiának. A nornensteini fejedelmek története be van fejezve s kezdődik a Nornenstein-Etelváry herczegeké. Én ebben is meg fogok nyugodni. — Talán én is. — Csakhogy egy körülményt ne felejtsen el. Etelváry Rafaela herczegnő, bár nem uralkodó princzesse, de azért oly büszke lélek, akit e sardanapali magaviselettel nem lehet meghódítani. Az csak igazi férfinak adja meg magát. — Kívánod, hogy bajuszomat meg hagyjam nőni ? — Nem,kedves princz Alienor , a férfi bizonyítványai a szívben vannak és a karban , jellemben és az észben. Önben minden alszik, ami a férfit teszi. Bizonyosan megvan de én azt hiszem hogy alszik. Ön egész álomjáró. Ébredjen föl! Adja valami jelét férfilétének ! Merjen valamit, ha megbukik is; nem árt semmit. Nem bánom : legyen az bolondság, de férfias bolondság. Áruljon el valami ambitiót. Álljon be lázító comphiseusnak a demagógok vagy az ultramontánok közé : nekem az mindegy. Legyen veszekedő , kössön bele valakibe, hívja ki, vagdalja meg , vagy vagdaltassa meg magát. Tegye magát nevezetessé valami fogadással : legyen az távlovaglás, vagy versenyúszás; vállalkozzék valami exoticus utazásra; alapítson valami férfias klubbot, legyen az tűzoltó, athletik, rókavadász vagy criquet játszó klubb, lépjen föl magyar országgyűlési képviselőnek, beszéljen bolondokat, verekedtesse össze a korteseket s választassa meg magát tengerbor árán ; de tegyen valamit, mert, biz Isten, különben azt fogja önnek mondani Etelváry Rafaela herczegnő, ha őt megkéri , hogy két asszony nem lehet egy háznál. Nos, mit válaszol ön ? Vállat vonogat ? Ez a válasz ? No hát jól van. A szokott bolondságokban nincs kedve nyilvánítani a férfiasságát. Jutassa hát azt érvényre az ész és lelki erő útján. Menjen el Németországba, csatlakozzék a ligához , ajánlja fel szolgálatát Quittenburg fejedelmi rokonunknak, annak lesz esze az ön számára is, meg fogja mondani, mint cselekedjék ? tolni fogja önt előre , annak van egy leánya, nagyon csúf, de uralkodó fejedelemnő s azt megkérheti per procura, csak a photographiáikat kell kicserélniük ; a hatalmas összeköttetés elősegítve egy jól vezetett európai cselszövény által, vissza fogja önt helyezni ősei birtokába, fényes uralkodói állásába. Nos, princz Alienor, hát a körmeitől kér ön tanácsot ? Feleljen, mi tetszik ? Vagy még nem ébredt fel ? Kinyissam az ablaktáblákat ? Bántja önt a világosság talán ? No, a háromezer ördögbe is ? hát ne tegyen úgy, mintha a fogaival nézne s az orrával hallgatna rám, hanem feleljen ! Akarja-e ön rögtöni nagykorusítását s anyai örökének átvételét azon az áron, hogy valami önhöz méltó elefjeit adjon magáról ? — Semmit sem. Várok még két évig s addig csinálok adósságot az anyai örökömre. — Nem lehet, édes princs Alienor. Legalább sokat nem. — Miért nem ? — Mert a hitelezők okos emberek. — El volna tán költve anyai örököm ? — Oh nincs, kedves princz Alienor, mind meg van teljes értékben, és be van ruházva az ősi hitbizományba. — Vagy tán túl van terhelve ? — Egy fillér teher sincsen rajta. Olyan tiszta a hypotheca, mint az Aphroussa sziget, ami most merült fel a tengerből. Ott van az anyai öröké először is egy gyönyörű várkastélyban, mely fejedelmi rezidentziának volt építve, azután egy gothstylben épült városházában, azután egy remek dalszínházban, mely igazi trianoni minta, továbbá egy fegyvertárban, egy fogadalmi templomban, egy múzeumban és végül huszonnégy mérföldnyi példányszerű klinker utakban. Az egész harminczmillió márka arany ott van, becsületesen elhelyezve. Ez az ön anyai öröké. Nagy kincs, ha egyszer ismét visszajuthat ön a nornensteini uralkodói trónra, akkor Nornenstein ismét a régi gazdagság gyálhelye lesz, a várpalota hajdani, tallérokkal kirakott falazatú, szobáját behuzathatja ön papírszőnyeg helyett porosz tallérjegyekkel, privilégiumot oszthat kereskedőknek és iparosoknak, s korlátot zárhat a vasúton keresztül s adót, vámot szedhet ismét és balletet tarthat a saját költségén; de amig ez a fordulat be nem következik, addig, bizony Isten, nem ad önnek senki az ön várpalotájára, színházra, templomára, városházára, országutaira s etereteráira egy számkivetett osztrák ezüst forintot sem. — Ezer millióm lobogó mennykő! — No, hála a lorettói szent szűznek, hogy végre mégis káromkodik ön! Attól féltem, hogy e felfedezésnél el fog ön ájulni, s még magamnak kell majd szalamia szeszért szaladnom. Csakugyan sikerült önt kiugratnom az ágyból. Ez már első lépésnek jó. Már most csak folytassa, édes princz Alienor. Kezdje el az apján, szidja össze, minek volt olyan bolond, hogy ennyi pénzt vert bele olyan beruházásokba, amik csak fejedelmeknek valók? Majd ebből azután belejön a mások ellenében kifejtendő erélyes kedélyállapotba is, s végül az anyagi veszteség gondja rávezeti önt magáért a nagy eszméért való lelkesedésre s megértendi ön, mit tesz az önkényes számkivetésben lakni az osztrák-magyar monarchiában, az uralkodó fejedelmi czimerrel pecsétnyomó gyűrűnkön? s mi dolgunk van nekünk mind ez elemek közepett, amik segítenek nekünk bontani ott, ahol borítani kell! s majd megtudja aztán, hogy minő eszmelánczolat fűzi össze az ön nagykárusításának tényét a hidelbergei rendmn titkos ülés március 30-iki határozataival. • Nos princz Alienor, kezdjen hozzá! De bizony princz Alienor nem kezdett semmihez, hanem azt tette, amit haragbajött asszonyok szoktak tenni, hogy elkezdett szótlanul járkálni fel s alá a szobájában, karjait összefonva mellén, a bosszú, tarka, selyem peplum lebegett utána, a feje körül kötött hímzett hálófőkötő, még nőiesebbé tette halavány arczát, mint maga az erélytelen harag kifejezése. Időközönkénti csuklása elárulá, hogy görcsöket kapott. Fürst Octavian Platz von und zu Nornenstein csak várta egy darabig, hogy mikor fog megállni s mikor kezd el beszélni ? Mikor látta, hogy hiába vár, vette a kalapját s otthagyta a princzet. Mikor az előszobába kiért, a komornyiknak egy napolendort nyomott a markába! — Ez a pofonért. — S most menj be az uradhoz és mondd meg neki, hogy ha ő megteszi a kedvemért azt, hogy valakivel, akárkivel megverekszik, nem pisztolyra, hanem kardra, a mely affairében vér folyik, akkor én magam fogok neki kölcsönözni a nornensteini monumentálra. (Folytatása következik.) — Miletics bukásához. A zágrábbi »Národne Novine« »A szerbek a magyar választásokon« föliratu czikkében mindenekelőtt constatálja, hogy 1848. óta egy magyar kormánynak sem volt oly nagy többsége mint a milyennel fog bírni a Wenckheim-Tisza minisztérium a jövő országgyűlésen. A választások ezen eredményének fontossága az állam úgy del- mint külviszonyaira nézve annál nagyobb, mivel Magyarország élén oly kormány áll, mely feladatának ép oly tudatával bír, mint amilyen határozott czéljainak és intenzióinak kivitele iránt. Majd áttér mai czikke fő és kizárólagos tárgyára, miután előbb előre bocsátja, hogy a választásokról bővebben és körülményesebben fog írni, és így folytatja: Midőn a Bittó-minisztériumot a Wenckheimi Tisza kabinetje váltotta fel, különösen a lefolyt országgyűlés vége felé, a nemzetiségi képviselők, főképp pedig a szerbek, erejükben való oly bizodalomnak adtak kifejezést és kinyomatot, hogy az uj kormányt csaknem provocálták. A históriai frázis »Találkozunk Philippinél!«, melylyel Poltt Tiszánakátkiabált, mindannyiunk élénk emlékezetében él még. A nemzetiségi képviselőknek a lefolyt országgyűlés végén tanúsított viselete, és henczegésük után azt hihette volna az ember, hogy az új választás eddigi számukat a jövő országgyűlésre megkétszerezi. S ime mi történt ? A szerbek és románok nemcsak egy új helyet nem hódítottak meg maguknak, hanem az eddigi positióik feléből kiszorittattak. S ami a szerb nemzeti pártnak ezen vereségét még növeli, nem jelentéktelenebb tagjai buktak el, hanem első emberei, még pedig oly helyeken, melyek a szerbség s az »omladina« védbástyáinak tartattak. Miletics Basahidon, Maximovics Zomborban, Trifunácz Becskereken s Hadzsics Újvidéken lettek vesztesekké. Ha még a szentendrei kerület s a polgárosított végvidék nem lett volna, a szerbek a jövő országgyűlésen nemzetiségük egy candidátusával sem bírnának. Miletics saját lapjában a szerbek ezen vereségét nem annyira a magyar kormány tzelmének és nyomásának, mint inkább saját pártja egyenetlenségének és apathiájának tulajdonítja.A szerb jelöltek tehát saját pártjuk egyetlensége miatt estek el. Ez egyenetlenség pedig onnan támadt, hogy a szerb hazafiak nagy része belátja,miszerint a Miletics által jelzett út nem vezet jóra, eddigi vezérétől tehát elpártolt. — Az elvi harcz nemes is, heroicus is, de nem mindig észszerű is egyúttal, annál kevésbé pedig akkor, midőn a küzdelem közepette a nemzetnek összes szükségletest nem vétetnek figyelembe és háttérbe szorittatnak, a mint ez a közelmúltban történt, a mig t. i. dr. Miletics dictátor módjára vezette a szerb népet! — A tegnapi minisztertanácsban, mely foglalkozott a közös budgettel is, Széli felolvasta azon jegyzékét, melyet Bécsben folytatott pourparler alapján a bankügyben az osztrák pénzügyminiszterhez fog intézni. A terjedelmes jegyzék kiterjed a bank felállításának részleteire, s az egész valutakérdésre még csak styláris módosítások vannak hátra s a jegyzék elküldhető lesz. A tegnapi minisztanács a jegyzéket könnyen magáévá tehette, mert az nem egyéb, mint indokolása Széll azon bankügyi elveinek s eszméinek, melyeket már a kormány rég magáévá tett, s melyekre nézve mint előbb, úgy most is teljes öszhangzat uralkodik a kormány tagjainak nézetei közt. A bonapartismus. (Sz. Gy.) Hogy mily aluminázott talajon nyugodott a franczia köztársaság s mily közel volt ahoz, hogy egy éjjelen felrobbantassék, azt híven mutatja a Nievre megyei (Bourgoing marquis) választás, illetőleg a bonapartista üzelmek megvizsgálására és földerítésére kiküldött parlamenti bizottság előadójának, Savarynak jelentése, mely most legérdekesebb és legfontosabb tárgyát képezi a nemzetgyűlés tanácskozásainak. Ezer szerencse, hogy véletlenül rájöttek a veszedelmes liga üzelmeire, különben még ki tudja minő katastrophával tetézték volna Francziaországot újból ugyanazok az emberek, kik Sedanhoz vezettek. Egész meztelenségében áll most a közvélemény ítélőszéke előtt a socialismussal szövetkezett demagóg császársági liga. Míg az önzetlen hazafiak lelkek egész erejéből arra törekedtek, hogy Francziaországot kigyógyitsák amai, első pillanatra életveszélyeseknek látszó sebekből melyeket a császárság bűne ütött rajta, addig a caerarismus emberei nem rettenve vissza a közelmúlt borzalmas emlékeitől, első kötelességeknek tartották a sötétben, szépen, csendesen egy titkos szövetségre lépni a törvényesen alkotott állami rend ellen. Volt is alkalmuk rá. Broglie, Magne, Fourton és Tailhand miniszterek ápolókézzel öntözgették és takargatták a bonapartisták ültetvényeit. Mikor már csaknem az égig nőttek a fák, akkor vette észre a francziák józanabb és hazafiasabb része a veszélyt és sietett rátenni a fejszét a fa gyökerére. A bonapartisták egy egész államot alkottak az államban. Ligájuk, mint Leffemberg államügyész jelentésében mondja, oly szervezett, mint bármely kormány. Saját elnök (Roulier, a »vice császár«), kormánytanács (Fleur , tábornok, a paduai herczeg, Levert, Chasseriaux képviselők stb.), saját pénzügyek saját rendőrség (élén az ismeretes Pietrivel), külön subventionált sajtó és fizetett fiók. Természetes, ez a liga, mely szerte ágazott az országban, kiterjesztette hálószálait a társadalom minden rétegébe, a hadseregtől, pórnéptől kezdve föl a palotákig. A socialismus és a császársági liga összekötő kapcsa Jules Amiques volt. A liga keményen dolgozott. Működésének hatása abban látszott leginkább, hogy az 1873. május 24-én innen megejtett parlamenti pótválasztásoknál a republikánus jelöltekkel már jórészt csak bonapartisták pályáztak s nem egyszer győztek is. Ha a ligának több ideje marad, hogy háborítatlanul folytathassa működését, Francziaország nyakára nőtt volna. De szerencsére még ideje korán észrevette Francziaország a veszélyt s első megrökönyödésében (mint annak idején is jeleztük) azonnal megszűnt a pártok közötti byzantinikus szőrszálhasogatás, versenygés és intriga : a három köztársasági párt s az orleanisták szövetsége létrehozta a február 26-diki republikánus alkotmányt, mely már-már be van tetőzve. Már magában az a körülmény, hogy az orleanista képes volt rávenni magát arra, hogy kezet nyújtson a radikális köztársaságinak s ez viszont, hogy bírjon oly magas fokú önmegtagadással, mely mindenesetre szükséges volt arra, hogy elvi engedményeket tegyen a jobbközépnek , világosan mutatja, mily élénk tudatával bírtak mindkét táborban a veszélynek. A hazafias mérséklet és politikai eszély, melynek eclatáns példáit örömmel néztük a republikánus és orleanista táborban, meghozta gyümölcseit, mert van legalább Francziaországnak alkotmánya, mely mellett megmaradhat addig, míg alkalma lesz egy jobbat tenni helyébe. Francziaország iránt érzett őszinte rokonszenvünknél fogva örülünk, hogy sikerült kíméletlenül leálcrázni azt a ligát, melynek ha sikerül vala újra felülkerekedni, ismét bűnös kalandor játékot űzött volna a derék franczia nemzettel. Bourgoing választását megsemmisíti a kamara július 13-diki ülésében s a belügyér (Buffet) kijelenté, hogynem fog ugyan törvénytelen üldözést gya