A Hon, 1875. július (13. évfolyam, 147-173. szám)

1875-07-15 / 159. szám

159. szám. XIII. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere. Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ...........................................6 írt­a ki 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Csütörtök julius 15 -i K­esztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: 99A HONE­Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak: t­r 12 fr 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, julius 14. Az új emberek és az országgyűlés. (1.) Az új képviselők magatartása és sze­repe döntő befolyással lesz a jövő országgyű­lés működésének eredményére. És ez ország­gyűlés legközelebbi és legfontosabb feladatai oly természetűek, hogy nagyon próbára te­szik a képviselők tehetségeit, előtanulmá­nyait, szorgalmát, sőt higgadtságát és szerény­ségét is. Az ország pénzügyeinek rendezése és az Ausztriával kötendő szerződések, száraz, sok fáradságos tanulmányt igénylő tárgyak, melyekhez az avatatlan vagy eredménytele­nül vagy rosz hatással szólhat. Minthogy ná­lunk a pénzügyi tanulmányok nem oly áta­­lánosak, mint a jogi ismeretek , így az új em­berek parlamenti oskolázta­­t­á­s­á­r­a , a­mi áll az önerőnek helyes megítélésében, a kellő mérsékletben, a párt­fegyelem helyes felfogásában és a parlamenti ildom elsajátításában — mondom, e parla­menti oskolázásra épen alkalmas az, hogy nem valami népszerű és nem is kedvelt kér­dések fognak legelőször felmerülni. Tagadhatatlan, hogy a felirati és bud­­getviták , valamint a helyi érdekek és szó­noklati kísérletekre alkalmas interpellációk, kihívó hatással fognak lenni az új emberekre is, hogy magukat a »Ház»­nak és az ország­nak bemutassák és ezt minél többször tegyék; sőt valószinű is, hogy a »régiek« taktikája az lesz, hogy az ujonczokat bocsássák a tűzbe ; de épen az első próbát csak akkor fogják ezek sikeresen kiállani, ha bizonyos önfékezéssel bírnak, ha meggondolják »quid valeant hu­meri« és ha bizonyos ambitiót helyeznek abba, hogy a »szűz« és más beszédet is el ne hamarkodják, hanem oly alkalomra és tárgy­ra h­alaszszák azt el, melyben legilletékeseb­ben és leghasznosabban szólhatnak. És szeretném hinni, hogy az új emberek beszélni tudó és akaró (mert — a­mi termé­szetes és szükséges — lesznek köztük sokan, kik hallgatni fognak) részéből többen fognak az átalános viták helyett, tért és munkát sze­rezni tehetségeiknek az osztály és bizottsági, lassú, feltűnéssel nem járó, de annál haszno­sabb munkálkodásban. A képviselőház eddigi tárgyalásain na­gyon meglátszott az, hogy az előkészítő bizottsági és osztály­munkát épen azok nagy része kerüli, a­kik a teljes ülésben nagyon szeretnek dictiózni, és tapasztalható volt az, hogy a dolgozó és beszélő ember sokszor nem vág össze. Az »új« emberekről nem szeretnék­­ ezt elmondani, az ő kötelességük, már parla­menti tapasztalatlanságuknál fogva is az, hogy minél többet tanuljanak, dolgozzanak és minél kevesebbet beszéljenek. Sok függ e tekintetben attól is, hogy mikép fogják fel az »új emberek« kötelessé­geiket az ország, a párt és választóik iránt. Lejárt a concessiók, sőt a hivatal nyerések korszaka is. Ha valaki akarna is ezekből ré­szesülni és e végre kivánt bejutni a k­épvi­selőházba — csalódni fog, mert ilyesmi már nincs, nem lehet. Tehát az aspiránsok, ha vannak, hevét, s talán szereplési buzgalmát is lehűtni fogja a szomorú tapasztalás. Sőt a vidéki és helyi érdekek számára is csak nagy erőfeszítéssel és csak »cum grano salis« fog lehetni valamit kieszközölni. A­mi mindig csak is akkor helyeselhető, ha az országos érdekek­nek megfelel. Tehát az ország rovására, egyesek vagy helyi érdekek kielégítése nehéz lesz; ez észrevétlenül fogja a törvényhozás morális, sőt szellemi erejét is emelni, elfolytván vagy apasztván azok szereplését, kik csakis ily in­dokokból akarnának szerepelni. Emeli e kö­rülmény a képviselők függetlenségét pártjuk­kal és a kormánynyal szemben is. A pártfegyelem nálunk eddig sok félre­értésre, sőt téves cselekedetre szolgáltatott al­kalmat. Vagy teljes szolgasággá fajult az, vagy fejvesztett lazasággá, és mindkettőtől főleg az új képviselőknek kell óvakodniok azért, hogy a parlament tárgyalásai lehető higgadtak és eredményesek legyenek. A párt- és parlamenti élet létfeltétele a kompromissum. Egyes képviselő és főleg az új képviselő kötelessége ugyan egyéni nézeteit, főleg szakkérdésekben, érvényesílni akarni, ott hol erről komolyan lehet s­z­ó: t. i. párt, osztály és szakülésekben; de sem az eredmény, sem a parlamenti ildom szempontjából nem helyeselhető az, hogy ha valaki nyilvános ülésben ad kifejezést nem csak a párttól eltérő — mert ez még megen­gedhető — hanem azzal egészen ellentétes nézetének. Ez csak fitogtatás, ez czélra nem vezet. Még kevésbé fér össze egy képviselő kö­telességével az egyéni ambitiónak alattomos utakon való kifejezése. A kulissza hősök, a folyosó politikusok, a vacsorapártok szerepé­nek vége, bárkik, bármily alakban igyekez­nének azokat életre hívni, bűnös játékot űz­nének önmagukkal és a parlamenttel. A nehéz feladatok sok tanulmányozást és kevés beszédet, sok munkát és kevés feltű­nést, nagy összetartást és kevés különcrkö­­dést követelnek a szabadelvű párt minden egyes tagjától és főleg az új képviselőktől. Ezek a régi tapasztalást és nagy tehetségeket, újabb irányú, szakszerű tanulmányozással és szorgalmas munkássággal pótolhatják, még­pedig, az országgyűlés feladatainak termé­szeténél fogva, sikerrel pótolhatják. Ezekben rejlik a jövő országgyűlés mű­ködésének sikere, ily magatartásban nyújt­hatnak az új képviselők a nemzetnek biztosí­tékot arra nézve, hogy az általuk, elemeiben megújított, országgyűlés hasznos és eredmé­nyes munkásságban fog a többiek szenvedé­lyei felett tündökölni! — A közös budgetről töméntelen hír­­ járja sorra a lapokat. Huszonegy milliót emleget ,­­ egyik mint többletet, három-négy milliót a másik, a harmadik ezt is soknak tartja, a negyedik azzal a nyolcz millióval igyekszik megbarátkoztatni, mely az ágyúkra szükséges. Mind e hírek közül­ egyik sem fe­lel meg a valóságnak. Igaz, hogy a kormányoknak számot kell vetnie azon szükségszerűséggel, mely ka­tonai és politikai szakk­örök egyező véleménye sze­rint tüzérségünknek új ágyúkkal való ellátására néz­ve fenforog , de ez koránt sem jelenti azt, hogy a kér­déses ágyúkra kért 8 milliónyi többlet csak úgy pure et szimple átvétetik, s betétetik a budgetbe a többi eddigi összegek mellé, mint szaporulat a kiadásban. Ez nincs úgy. Van gondoskodva róla, hogy a rendes és rendkívüli hadügyi kiadás egyéb tételeinek tete­mes redukcziói feledtessék s kárpótolják ez egyszer mindenkorra való rendkívüli kiadást, melynek fede­zésére nem fog köttetni, mint hirlék,közös kölcsön. Ugyan erre vonatkozólag következőket jelenti a »N. fr. Presse« ma este ide érkezett száma: Mint nekünk biztosan mondják, a hadi budget, mely a legközelebbi delegácziók elé fog terjesztetni, koránt sem végződik oly nagy kiadási többlettel, mint a Budapestről ide érkező első hírek jelezték , különösen tévesnek mondják nekünk azt, mintha a csapatellátás javítására 13 millió lenne szánva. A hadsereg szükségletére ténylegesen előírt összeg mek­­korasága nincs ugyan még tudva, de úgy látszik, a közös minisztertanács, melynek a hadügyminisztéri­um e budgete elébe terjesztetett, az eleve kért tétele­ket jelentékenyen megcsökkentette. Hanem azért el kell készülve lenni egy némely túlkövetelésre, a bud­get több tételénél. Ide tartozik először az új ágyúk beszerzése, a­mi a hadügyminiszter nézete­ szerint nem osztható fel oly huzamosan tartó évsorra, mint annak idején a Werndl-fegyvereké. A tisztek érezhető hiányán képzés által akarnak segíteni, s az erre szük­séges intézetek költségei szintén meg fognak jelenni a budgetben. A tisztek lóval való ellátására fölvett, s többször elvetett összeg ismét fölvétetik a budgetbe, mert a hadügyminiszter e rendszabályt szükséges­nek tekinti, nehogy a szolgálatképes tisztek ereje idő előtt kimerüljön, a­mi úgy is a nyugdíj­rovatban okozna túlkiadást. Más igények a katonák anyagi helyzetének javítására, a kórházaknál s laktanyák­nál sürgető javító munkálatokra, a hadi készülékek raktáraira, s az erődítési rendszer kiegészítésére vonatkoznak. Nekünk e közleménynyel szemben nincs okunk fentebbi értesülésünket részben is visszavonni. Mi a hadügyminisztérium igényei közül komolynak csak az ágyú­beszerzésre vonatkozót tartjuk, s ennek költ­ségeit is ellensúlyozottnak tudjuk más megtakarítá­sok által. Az egyéb túlkiadások lehetnek a hadügy­minisztérium vágyai, de aligha a helyzet követelmé­nyei, bármennyire igyekezzék is mellettük oly ügyet komolyan érvelni a bécsi logika, hogy a tisztek lóval való ellátását az teszi szükségessé, hogy ne túlságo­san növekedjék a nyugdíj­járulék. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai Mór. Il ik rész. A Rena­ik­. A »Fürst« és a »Princz.« (23. Folytatás.) — Ez elől aztán elszöktél. — És a mi mind­ennél még nagyobb baj volt, az, hogy a sine nobis de nobis épült vasút elvitte ma­gával a szomszéd városba Nornensteinból az ipart és kereskedelmet is. — S neked nem maradt se zsidód, se csiz­madiád ! —A­mely állam nem tartja meg kötelezettsé­geit fiai irányában, annak a fiai is feloldva érzik ma­gukat az állam iránti tartozásaik alól. Én rögtön fel­­mondtam tőkepénzeimet, piaczra dobtam állampa­pírjaimat, elárusítottam minden fekvő birtokomat a hitbizományon kívül, s e pénzerővel kerestem ma­gamnak egy olyan országot, mely hajlamaimnak leg­jobban megfelelt s kitűzött czélom szolgáltatására elég közelséggel birt. Ez volt Magyarország. Itt még olcsón lehetett nagy területeket vásárolni, itt még a földes ur uralkodó fejedelme volt az ő jobbágyainak, a megvett birtokkal a pallosjog is együtt járt, itt még a kiváltságolt osztály nem fizetett adót, nem tartozott katonáskodni, a magyar nábob méltán nevezte magát »kis királynak« valóban az volt. — De te ugyan »pünkösdi király« lettél közöt­tük. Egy esztendő múlva, hogy ide telepedtél, kiütött a forradalom, itt is felszabadították a parasztot, itt is kifizették a kis királyokat papírpénzzel, s aztán kivetették rájuk az adót, elvitték a fiaikat katonák­nak s átszelték a birtokaikat vasutakkal. — Az mind igaz; de azért mégis ég és föld a különbség az itteni és az otthoni állapotok között. A magyarra nézve német vagyok, az osztrákra nézve magyar. Egyikhez sem köt le semmi tekintet. Azt fogadom el tőlük, a­mi nekem tetszik, s azt adom ne­kik, a­mi nekem nem kell. Otthon parancsszóval sem tudtam rávenni a parasztot, hogy segítsen nekem szidni a kormányt, itt megteszi nekem egy kurjan­­tásra. Otthon minden garasomat számbavették, itt­­ annyi adót fizetek, a­mennyiben a becslőbiztossal­­ megalkuszom: — a fiamat megváltottam a katonás­kodás alól egy ezer forinttal, s a vasútvonalat oda track­oztattam, a­hol nekem legkényelmesebb volt, és végül itt azzal és a felől conspirálhatok, a kivel és a mivel nekem tetszik, ha csak dohányt nem csempé­szek, meg nem szélit senki. — Kérlek, nekem valamit el ne mondj ez in­­trigyáid közül, mert tudod, hogy én vagyok a város­ban a legpletykább ember. — Szép férfitulajdon! De annyit mégis meg­tudhat ön, a mit már minden ember tud, hogy a midőn 1865. mártius 30-án a frankfurti »rendurak« egylete Heidelbergben bizottsági ülését tartá, e titkos ülés­ben oly határozatok hozattak, melyek az európai bo­nyodalmakkal szemközt meszsze kiható terveket álla­pítanak meg, s hogy e titkos ülésnek egyik másodel­nöke Fürst Oktavian Platz von und zu Nornenstein, önnek testi édes­apja volt. — Remélem, hogy azon határozatoknak semmi közük sincs az én nagykorusitatásom tervéhez. — Igen nagy közük van hozzá, kedves princz Alienor. Mint előre bocsátom, ön a törvényes idő előtt csak aként juthat anyai örökéhez, ha apai örö­kének egy részét átveszi: az ön atyjának van férfias bátorsága és vannak magas ambitiói. Nem kínálom mind a kettőt: engedek közülök választani. Én mint apa, nem teszek le arról a hitről, hogy ön az ifjú Achillesként, kit leánynak neveltek, a kínálkozó al­kalom esetén rögtön és meglepően fogja elárulni fér­filétét s utána kap a kardmarkolatnak. Én abban is megnyugvást fogok találni, ha ön távol akar maradni azon politikai chimaeráktól, a miket mi vének még egyre üldözünk s azt mondja, semmi közöm ne­kem a rhenusi szövetségiekhez, apró fejedelemségei­tekhez : az én birtokom Magyarországban fekszik, én azt akarom szaporítani: ideházasodom ; elveszem Etelváry Rafaela herczegnőt, a ki az országban leg­szebb, leggazdagabb és tegyük hozzá legszellemdú­­sabb urhölgy ; itt alapitok családot, leszek ebben az országban főispán, vagy képviselő , feje az aristokra­­tikus demokratiának. A nornensteini fejedelmek tör­ténete be van fejezve s kezdődik a Nornenstein-Etel­­váry herczegeké. Én ebben is meg fogok nyugodni. — Talán én is. — Csakhogy egy körülményt ne felejtsen el. Etelváry Rafaela herczegnő, bár nem uralkodó prin­­czesse, de azért oly büszke lélek, a­kit e sardanapali magaviselettel nem lehet meghódítani. Az csak igazi férfinak adja meg magát. — Kívánod, hogy bajuszomat meg hagyjam nőni ? — Nem,­kedves princz Alienor , a férfi bizo­nyítványai a szívben vannak és a karban , jellemben és az észben. Önben minden alszik, a­mi a férfit teszi. Bizonyosan megvan de én azt hiszem hogy alszik. Ön egész álomjáró. Ébredjen föl! Adja valami jelét férfilétének ! Merjen valamit, ha megbukik is; nem árt semmit. Nem bánom : legyen az bolondság, de férfias bolondság. Áruljon el valami ambitiót. Álljon be lázító com­phiseusnak a demagógok vagy az ultra­­montánok közé : nekem az mindegy. Legyen vesze­kedő , kössön bele valakibe, hívja ki, vagdalja meg , vagy vagdaltassa meg magát. Tegye magát neveze­tessé valami fogadással : legyen az távlovaglás, vagy versenyúszás; vállalkozzék valami exoticus utazásra; alapítson valami férfias klubbot, legyen az tűzoltó, athletik, rókavadász vagy criquet játszó klubb, lépjen föl magyar országgyűlési képviselőnek, beszéljen bo­londokat, verekedtesse össze a korteseket s válasz­tassa meg magát tenger­bor árán ; de tegyen vala­mit, mert, biz Isten, különben azt fogja önnek mon­dani Etelváry Rafaela herczegnő, ha őt megkéri , hogy két asszony nem lehet egy háznál. Nos, mit válaszol ön ? Vállat vonogat ? Ez a válasz ? No hát jól van. A szokott bolondságokban nincs kedve nyilvánítani a férfiasságát. Jutassa hát azt érvényre az ész és lelki erő útján. Menjen el Németországba, csatlakozzék a ligához , ajánlja fel szolgálatát Quit­tenburg fejedelmi rokonunknak, annak lesz esze az ön számára is, meg fogja mondani, mint cselekedjék ? tolni fogja önt előre , annak van egy leánya, nagyon csúf, de uralkodó fejedelemnő s azt megkérheti per procura, csak a photographiáikat kell kicserélniük ;­­ a hatalmas összeköttetés elősegítve egy jól vezetett európai cselszövény által, vissza fogja önt helyezni ősei birtokába, fényes uralkodói állásába. Nos, princz Alienor, hát a körmeitől kér ön tanácsot ? Feleljen, mi tetszik ? Vagy még nem ébredt fel ? Kinyissam az ablaktáblákat ? Bántja önt a világosság talán ?­­ No, a háromezer ördögbe is ? hát ne tegyen úgy, mintha a fogaival nézne s az orrával hallgatna rám, hanem feleljen ! Akarja-e ön rögtöni nagykorusítását s anyai örökének átvételét azon az áron, hogy valami önhöz méltó elefjeit adjon magáról ? — Semmit sem. Várok még két évig s addig csinálok adósságot az anyai örökömre. — Nem lehet, édes princs Alienor. Legalább sokat nem. — Miért nem ? — Mert a hitelezők okos emberek. — El volna tán költve anyai örököm ? — Oh nincs, kedves princz Alienor, mind meg van teljes értékben, és be van ruházva az ősi hitbi­zományba. — Vagy tán túl van terhelve ? — Egy fillér teher sincsen rajta. Olyan tiszta a hypotheca, mint az Aphroussa sziget, a­mi most me­rült fel a tengerből. Ott van az anyai öröké először is egy gyönyörű várkastélyban, mely fejedelmi rezi­­dentziának volt építve, azután egy gothstylben épült városházában, azután egy remek dalszínházban, mely igazi trianoni minta, továbbá egy fegyvertárban, egy fogadalmi templomban, egy múzeumban és végül hu­szonnégy mérföldnyi példányszerű klinker utakban. Az egész harminczmillió márka arany ott van, be­csületesen elhelyezve. Ez az ön anyai öröké. Nagy kincs, ha egyszer ismét visszajuthat ön a nornen­steini uralkodói trónra, akkor­ Nornenstein ismét a régi gazdagság gyálhelye lesz, a várpalota hajdani, tallérokkal kirakott falazatú, szobáját behuzathatja ön papírszőnyeg helyett porosz tallérjegyekkel, privi­légiumot oszthat kereskedőknek és iparosoknak, s korlátot zárhat a vasúton keresztül s adót, vámot szedhet ismét és balletet tarthat a saját költségén; de a­mig ez a fordulat be nem következik, addig, bi­zony Isten, nem ad önnek senki az ön várpalotájára, színházra, templomára, városházára, országutaira s etereteráira egy számkivetett osztrák ezüst forin­tot sem. — Ezer millióm lobogó mennykő! — No, hála a lorettói szent szűznek, hogy végre mégis káromkodik ön! Attól féltem, hogy e felfede­zésnél el fog ön ájulni, s még magamnak kell majd szalamia szeszért szaladnom. Csakugyan sikerült önt kiugratnom az ágyból. Ez már első lépésnek jó. Már most csak folytassa, édes princz Alienor. Kezdje el az apján, szidja össze, minek volt olyan bolond, hogy ennyi pénzt vert bele olyan beruházásokba, a­mik csak fejedelmeknek valók? Majd ebből azután bele­jön a mások ellenében kifejtendő erélyes kedélyálla­potba is, s végül az anyagi veszteség gondja rávezeti önt magáért a nagy eszméért való lelkesedésre s megértendi ön, mit tesz az­­ önkényes számkivetésben lakni az osztrák-magyar monarchiában, az uralkodó fejedelmi czimerrel pecsétnyomó gyűrűnkön? s mi dol­gunk van nekünk mind ez elemek közepett, a­mik se­gítenek nekünk bontani ott, a­hol borítani kell! s majd megtudja aztán, hogy minő eszmelánczolat fűzi össze az ön nagykárusításának tényét a hidelbergei rendmn titkos ülés március 30-iki határozataival. •­ Nos princz Alienor, kezdjen hozzá! De bizony princz Alienor nem kezdett semmi­hez, hanem azt tette, a­mit haragbajött asszonyok szoktak tenni, hogy elkezdett szótlanul járkálni fel s alá a szobájában, karjait összefonva mellén, a bosszú, tarka, selyem peplum lebegett utána, a feje körül kö­tött hímzett hálófőkötő, még nőiesebbé tette hala­­vány arczát, mint maga az erélytelen harag kifeje­zése. Időközönkénti csuklása elárulá, hogy görcsöket kapott. Fürst Octavian Platz von und zu Nornenstein csak várta egy darabig, hogy mikor fog megállni s mikor kezd el beszélni ? Mikor látta, hogy hiába vár, vette a kalapját s otthagyta a princzet. Mikor az előszobába kiért, a komornyiknak egy napolendort nyomott a markába! — Ez a pofonért. — S most menj be az urad­hoz és mondd meg neki, hogy ha ő megteszi a ked­vemért azt, hogy valakivel, akárkivel megverekszik, nem pisztolyra, hanem kardra, a mely affairében vér folyik, akkor én magam fogok neki kölcsönözni a nornensteini monumentálra. (Folytatása következik.) — Miletics bukásához. A zág­­rábbi »Národne Novine« »A szerbek a magyar vá­lasztásokon« föliratu czikkében mindenekelőtt con­­statálja, hogy 1848. óta egy magyar kormánynak sem volt oly nagy többsége mint a milyennel fog bírni a Wenckheim-Tisza minisztérium a jövő or­szággyűlésen. A választások ezen eredményének fon­tossága az állam úgy del- mint külviszonyaira nézve annál nagyobb, mivel Magyarország élén oly kor­mány áll, mely feladatának ép oly tudatával bír, mint a­milyen határozott czéljainak és intenzióinak kivi­tele iránt. Majd áttér mai czikke fő és kizárólagos tár­gyára, miután előbb előre bocsátja, hogy a válasz­tásokról­­ bővebben és körülményesebben fog írni, é­s így folytatja: Midőn a Bittó-minisztériumot a Wenckheim­i Tisza kabinetje váltotta fel, különösen a lefolyt or­­­­szággyűlés vége felé, a nemzetiségi képviselők, főkép­p pedig a szerbek, erejükben való oly bizodalomnak adtak kifejezést és kinyomatot, hogy az uj kormányt csaknem provocálták. A históriai frázis »Találko­zunk Philippinél!«, melylyel Poltt Tiszának­­átki­abált, mindannyiunk élénk emlékezetében él még. A nemzetiségi képviselőknek a lefolyt országgyűlés végén tanúsított viselete, és henczegésük után azt hihette volna az ember, hogy az új választás ed­digi számukat a jövő országgyűlésre megkétszerezi. S ime mi történt ? A szerbek és románok nemcsak egy új helyet nem hódítottak meg maguknak, hanem az eddigi positióik feléből kiszorittattak. S a­mi a szerb nemzeti pártnak ezen vereségét még növeli, nem jelentéktelenebb tagjai buktak el, hanem első emberei, még pedig oly helyeken, melyek a szerbség s az »omladina« védbástyáinak­ tartattak. Mile­tics Basahidon, Maximovics Zomborban, Trifunácz Becskereken s Hadzsics Újvidéken lettek veszte­sekké. Ha még a szent­endrei kerület s a polgárosí­tott végvidék nem lett volna, a szerbek a jövő or­szággyűlésen nemzetiségük egy candidátusával sem bírnának. Miletics saját lapjában a szerbek ezen ve­reségét nem annyira a magyar kormány t­zelmének és nyomásának, mint inkább saját pártja egyenetlen­ségének és apathiájának tulajdonítja.A szerb jelöltek tehát saját pártjuk egyetlensége miatt estek el. Ez egyenetlenség pedig onnan támadt, hogy a szerb haza­fiak nagy része belátja,miszerint a Miletics által jelzett út nem vezet jóra, eddigi vezérétől tehát elpártolt. — Az elvi harcz nemes is, heroicus is, de nem mindig észszerű is egyúttal, annál kevésbé pedig ak­kor, midőn a küzdelem közepette a nemzetnek összes szükségletest nem vétetnek figyelembe és háttérbe szorittatnak, a mint ez a közel­múltban történt, a mig t. i. dr. Miletics dictátor módjára vezette a szerb népet! — A tegnapi minisztertanács­ban, mely foglalkozott a közös budgettel is, Széli felolvasta azon jegyzékét, melyet Bécsben folytatott pourparler­ alapján a bankügyben az osztrák pénzügy­­miniszterhez fog intézni. A terjedelmes jegyzék ki­terjed a bank felállításának részleteire, s az egész valutakérdésre­ még csak styláris módosítások vannak hátra s a jegyzék elküldhető lesz. A tegnapi minisz­­tanács a jegyzéket könnyen magáévá tehette, mert az nem egyéb, mint indokolása Széll azon bankügyi elveinek s eszméinek, melyeket már a kormány rég magáévá tett, s melyekre nézve mint előbb, úgy most is teljes öszhangzat uralkodik a kormány tagjainak nézetei közt. A bonapartismus. (Sz. Gy.) Hogy mily aluminázott talajon nyugodott a franczia köztársaság s mily kö­zel volt ahoz, hogy egy éjjelen felrobbantas­­sék, azt híven mutatja a Nievre megyei (Bour­­going marquis) választás, illetőleg a bonapar­­tista üzelmek megvizsgálására és földerítésére kiküldött parlamenti bizottság előadójának, Savarynak jelentése, mely most legérdeke­­sebb és legfontosabb tárgyát képezi a nemzet­gyűlés tanácskozásainak. Ezer szerencse, hogy véletlenül rájöttek a veszedelmes liga üzelmeire, különben még ki tudja minő katastrophával tetézték volna Francziaországot újból ugyanazok az embe­rek, kik Sedanhoz vezettek. Egész meztelen­ségében áll most a közvélemény ítélőszéke előtt a socialismussal szövetkezett demagóg császársági liga. Míg az önzetlen hazafiak lel­kek egész erejéből arra törekedtek, hogy Francziaországot kigyógyitsák amai, első pillanatra életveszélyeseknek látszó sebekből melyeket a császárság bűne ütött rajta, addig a caerarismus emberei nem rettenve vissza a közelmúlt borzalmas emlékeitől, első köteles­­ségeknek tartották a sötétben, szépen, csende­sen egy titkos szövetségre lépni a törvénye­sen alkotott állami rend ellen. Volt is alkalmuk rá. Broglie, Magne, Fourton és Tailhand miniszterek ápolókézzel öntözgették és takargatták a bonapartisták ültetvényeit. Mikor már csaknem az égig nőttek a fák, akkor vette észre a francziák józanabb és hazafiasabb része a veszélyt és sietett rátenni a fejszét a fa gyökerére. A bonapartisták egy egész államot al­kottak az államban. Ligájuk, mint Leffemberg államügyész jelentésében mondja, oly szerve­zett, mint bármely kormány. Saját elnök (Roulier, a »vice császár«), kormány­tanács (Fleur , tábornok, a paduai herczeg, Levert, Chasseriaux képviselők stb.), saját pénzügyek saját rendőrség (élén az ismeretes Pietrivel), külön subventionált sajtó és fizetett fiók. Természetes, ez a liga, mely szerte ágazott az országban, kiterjesztette hálószálait a társa­dalom minden rétegébe, a hadseregtől, pór­néptől kezdve föl a palotákig. A socialismus és a császár­sági liga összekötő kapcsa Jules Amiques volt. A liga keményen dolgozott. Működésé­nek hatása abban látszott leginkább, hogy az 1873. május 24-én innen megejtett parlamenti pótválasztásoknál a republikánus jelöltekkel már jórészt csak bonapartisták pályáztak s nem egyszer győztek is. Ha a ligának több ideje marad, hogy háborítatlanul folytathassa működését, Francziaország nyakára nőtt vol­na. De szerencsére még ideje korán észrevette Francziaország a veszélyt s első megrökönyö­désében (mint annak idején is jeleztük) azon­nal megszűnt a pártok közötti byzantinikus szőrszálhasogatás, versenygés és intriga : a három köztársasági párt s az orleanisták szö­vetsége létrehozta a február 26-diki repub­likánus alkotmányt, mely már-már be van tetőzve. Már magában az a körülmény, hogy az orleanista képes volt rávenni magát arra, hogy kezet nyújtson a radikális köztársasági­nak s ez viszont, hogy bírjon oly magas fokú önmegtagadással, mely mindenesetre szüksé­ges volt arra, hogy elvi engedményeket te­gyen a jobbközépnek , világosan mutatja, mily élénk tudatával bírtak mindkét tábor­ban a veszélynek. A hazafias mérséklet és po­litikai eszély, melynek eclatáns példáit öröm­mel néztük a republikánus és orleanista tá­­­­borban, meghozta gyümölcseit, mert van legalább Francziaországnak alkotmánya, mely mellett megmaradhat addig, míg alkalma lesz egy jobbat tenni helyébe. Francziaország iránt érzett őszinte ro­­konszenvünknél fogva örülünk, hogy sikerült kíméletlenül leálcrázni azt a ligát, melynek ha sikerül vala újra felülkerekedni, ismét bű­nös kalandor játékot űzött volna a derék franczia nemzettel. Bourgoing választását megsemmi­sít­i a kamara július 13-diki ülésében s a belügyér (Buffet) kijelenté, hogy­­nem fog ugyan törvénytelen üldözést gya­

Next