A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-16 / 211. szám
láttatni fog, különösen az egyes hazai iparágak szempontjából, miért is kívánatos, hogy a közelebb kitűzendő gyűlésen mindazon hazai iparágak képviselői, mely iparágakból Szerbia felé kivitelünk van vagy kivitelünk lehetne, lehetőleg nagy számmal részt vegyenek. Erre való tekintettel a szakosztály kimondotta, hogy a közelebb tartandó gyűlésen nem tagok is részt vehetnek. Pozsony szept. 14-én. Méltán elszomorodhatik minden hazafi ki szivén hordja hazája boldogságát, ha tapasztalnia kell: mily uton, módon törekszenek nemcsak egyesek de sőt, fájdalom, hatóságok is terv szerint keresztülvitt machinatiók által a törvények és rendeletek kijátszására s a kincstár szándékos, önhaszonlesés czéljábóli megkárosítására! Pozsony, az ország egykori fő- és koronázási városa már több skandalum színhelye volt. de a legújabban napfényre jött botrányos eset valóban megérdemli, hogy másoknak intő például körülményesen közhírré tétessék. A fővárosi lapokban már felozatott hogy Pozsony város szept. 6-án tartott közgyűlésében vita tárgyát képezé a fogyasztási adók kezeléséből, beszedéséből 1869 év óta nyert, a pénztárnok szerint 154.000 forintra rugó jövedelem eltitkolása, s hogy ezen ügy megvizsgálás végett a pénzügyi bizottsághoz utasittatott. Az 1869. évi febr. 1-én tartott közgyűlés a gazdasági osztályt egy külön bizottság kirendelésével bízta meg aj fogyadékból befolyt pénzek ellenőrizésére ; míg 1870. év márcz. 7-én a közgyűlés akként intézkedett, hogy a tartalék gyümölcsöztetés végett a végett helyeztessék el, miszerint annak kamataiból helybeli szőlőbirtokosok fiai közül 4-en okszerű szőlőgazdászat elsajátítása czéljából egyenként 300 frtnyi ösztöndíjban részesíttessenek. Az ellenőrző bizottság azonban azt tapasztalván, hogy e két határozat soha teljesedésbe nem ment s külön tartalékalap nincsen, albizottságot küldött ki az ügy bővebb megvizsgálására. Ennek működése elé különféle nehézségek támasztatván, minden eszköz felhasználtatott, csakhogy a közgyűlés tudomására ne jusson. A dolog titokban tartása főleg azért történt, hogy a város a bérlettől s azzal a nagy nyereségtől el ne üttessék. Végre a bizottság a könyvvivőtől értesülvén, hogy a kerekszámban 154.000 írtra rugó bevételből 131 ezer fit más czélokra fordíttatott, a 23 ezer írtnak pedig állítólag nyoma se lenne, az ügy a közgyűlés s így a nyilvánosság elé is került. E famosus esetből következik: 1-ször, hogy a város vagy bűnvád alá eső skkasz tást, vagy fegyelmi vizsgálat alá tartozó önkényes, szabályellenes eljárást követett el, 2-szor, hogy szándékosan a kincstár megkárosítását eszközölte. Az elsőre nézve a belügyminisztériumtól kiküldendő bizottság a valót kideríteni, korai lenne e fölött most ítéletet hozni, de a másodikat könnyű bebizonyítani. A város 1868-ik évben a bor és bus fogyadék beszedését évi 80.000 forintnyi bérösszeg mellett — melyből körülbelül 10 ezer forint levonatott boradómentesség és dijak fejében — hat évre bérbe vevén saját érdekében feküdt: a 154 ezer, vagy 1 évre átlagosan kerek számben számított 25.000 forintnyi tiszta jövedelem eltitkolása, már csak azon okból is hogy e jelentékeny összeget továbbra is biztosítsa magának. A czélt elérte. A bérszerződés 1874-ben az előbbi 80 ezer frtnyi összeg mellett ismét 6 évre megköttetett, mert a város által az adó kiszámítása végett a pénzügyi igazgatóság elé terjesztett lajstromokból, könyvekből nagyobb eredmény kivehető nem volt; holott nyilvánvaló dolog :ha a városnak 25.000 frtnyi évi haszna volt a beszedésnél (propria fassio mille testes) — úgy ennek ki kell vóla tűnnie az adatokból, ha azok teljesen hiány nélkül és meghamisítatlanul bocsájtattak volna a pénzügyi hatóság rendelkezésére ! De minthogy ez nem történt, a kincstár kijátszására irányzott csalás napnál világosabban kitűnik, mert ha a jövedelemnek megfelelő fogyasztás kimutatva lett volna, bizonyára 80 ezer frtért a város nem nyeri vala el a bérletet! Vagy talán törvényellenes uton szedetett be a nyereség ? ! A pénzügyminiszter úr gondja legyen, hogy a hamis adatok alapján kötött bérszerződés, — mely az államra tovább is kötelező nem lehet — azon átalános jogelvnél fogva: »fraus et dolus nemini patrocinatur integsemmisitésével, felbontásával, azadó beszedését nagyobb bérösszeg mellett megbízhatóbb kezekre bízza ; mert az 1868. év előtti kincstári kezelés és magán kibérlés is 80,000 írtnál többet jövedelmezett az államnak, míg a város tulajdonkép csak 70 ezeret űzetett. A kormány erélyes fellépésétől elvárjuk, hogy a corruptionak — amennyiben módjában áll — útját állva, a nagyobb városoknak nyújtott különös kedvezményadás által a kincstárt megkárosítatni nem engedi! Salus patriae suprema lexistot haszthatatlan s a legszükségesebb kiadásokkal szemben. Ha a legmagasabb trónbeszéd e kimagasló kérdés felemlítését mellőzi, a bizottság feladatához képest minden bizonnyal oly válaszfelirati javaslatot terjeszt a ház elé, amelyben felhívja az uralkodó fejedelmi figyelmét a baj nagyságára, annak forrásaira, és a megoldás módozataira. De a trónbeszéd nemcsak, hogy nem mellőzi a kérdés felemlítését, de sőt a baj nagyságát élénken ecsetelvén, figyelmezteti a nemzetet a rendezés esetleges elmulasztásának súlyos — hogy ne mondjam — végzetes következményeire, s kijelöli azon irányt, melyben haladnunk kell, jelzi átalános vonásokban azon pénzügyi, közgazdasági és átalános reformpolitikát, melyet követnünk kell, ha a bajt orvosolni akarjuk. Ezen felül a trónbeszéd érinti mindazon kérdéseket, melyek ezen országgyűlés alatt részint a pénzügyi rendezéssel kapcsolatban, részint önállólag megoldásra jutnak. Ezzel azt hiszem, a trónbeszéd eleget tett a pillanat kívánalmainak; a többi a kormány és az országgyűlés dolga. A kormány elő fogja terjeszteni javaslatait; az országgyűlés pedig meg fogja bírálni, váljon azok megfelelnek-e az ország helyzetének, az adott viszonyoknak, és a szabadelvű és józan haladás követelményeinek. Így állván a dolog, azt hiszem, nem lehet a t. ház hivatása, hogy már most állást foglaljon az uralkodóval szemben, elvi tételeket jelentsen ki, vagy épen a megoldás módozataira nézve részletesen nyilatkozzék. A trónbeszéd nem kormány- nem pártprogramul, hanem utalás azon teendőkre, melyek megoldásra várnak. A teendőkre nézve a kormányt illeti meg a kezdeményezés. Be kell azt várnunk, még ha némi önmegtagadásunkba kerülne is. Nem áll sem a ház, sem a haza érdekében az átalános vita a foganatosítandó rendszabályok és a behozandó reformok felett. Hiba volna azt provokálni nemcsak azért, mert az átalános vita még ott is, ahol a nézetek könnyen tömöríthetők, mindig tetemes időt vesz igénybe, és mi ezen tetemes idővel nem rendelkezünk; de hiba volna azért is, mert gyakorlati eredményekre nem vezetne, sőt merem mondani, hogy talán a siker lehetőségét kockáztatná. A részlet t. ház minden jelentékenyebb törvényjavaslatnál oly fontos, hogy nem tanácsos lekötni a képviselőház véleményét mindaddig, míg a törvényjavaslat a maga teljességében elő nem terjesztetik. Az elvi tételeknek a feliratba való felvétele és vitatása csak akkor lehet indokolt, ha a fejedelem, a kormány és a nemzet óhajtása és akarata közt lényeges eltérés mutatkozik. Ezek az indokok vezették a bizottságot arra, hogy a felirati javaslatot jelen alakjában terjessze elő. Nyomról-nyomra követi a javaslat a trónbeszédet és annak korlátai közt marad. A bizottság kétségesen elismervén nagy fontosságát azon szempontoknak és szükségét azon reformoknak, melyeket a trónbeszéd átalánosságban megérint, megnyugvással constatálja azt, hogy urunk ő felsége fejedelmi legmagasabb gondjai közé sorozza az ország pénzügyeinek rendezését, kijelenti továbbá a felirati javaslat a ház készségét arra nézve, hogy az országgyűlés a kormány javaslatait beható tárgyalás alá veendi; érinti a felirati javaslat azon kérdéseket, melyeket a trónbeszéd különösen megemlít, értem az 1867—1868-iki egyezménynek revízióját, felhívja az uralkodó legmagasabb figyelmét a magyar szent korona területi épségének teljes helyreállítására, és végre annak tudatában, hogy ő felsége fejedelmi hivatásához képest buzgón törekszik arra, hogy az európai békét fenyegető viszályok forrásai tapintatos és bölcs intézkedés által végleg kiapadjanak, kifejezi a ház hitét és reményét arra nézve, hogy az állandó béke a fölmerült viszályok daczára megzavartatni nem fog. Ennyi azt hiszem a helyzet követelményének teljesen megfelel; annyit ígér szemben az uralkodóval, amennyit a dolgok rendes lefolyása mellett be is válthat, de ezt határozott vonásokban teszi, mert meg volt a bizottság győződve arról, hogy nincs, nem lehet e házban képviselő, aki a pénzügyek rendezését, a kapcsolatos reformok létesítését, vagy a kormány által előterjesztendő törvényjavaslatok tárgyalását megtagadni akarná. És e tekintetben nem képezhet kivételt a közjogi ellenzék sem, mert állítja már és azt saját álláspontjából jogosan teheti, hogy viszonyainknak gyökeres javulása a közjogi törvények megváltoztatása nélkül teljes lehetetlen; de a párt t. tagjairól, mint e háznak szintén hű fiaitól, föl sem lehet tennünk, hogy csak azért, mert a törvényeket roszaknak tartják, mert ezen törvényeknek uralma alatt a súlyegyént helyreállíthatónak nem vélik s mert a kormányban s a többségben nem bíznak, meg kívánnák vonni közreműködésüket a pénzügyi rendezésnek még csak kísérletétől is. (Helyeslés.) Nem tagadhatja azt a t. közjogi ellenzék, hogy a közjogi törvények megváltoztatása nemcsak tőlünk országgyűlési képviselőktől függ. Vannak e törvények közt olyanok is, melyeknek érvényessége időhöz van kötve; ez időt tehát be kell várni. De vannak olyanok is, melyek időhöz kötve nincsenek, de melyeknek megváltoztatásához, ha az a monarchia érdekében kívánatosnak találtatnék mindazon politikai tényezőknek beleegyezése kívántatik, amelyek azt létrehozták. E nagy nehézséggel szemben áll az ország pénzügyi helyzete, melynek rendezése nem tűr halasztást. Meg kell azt kísérteni, mert állami létünk forog kockán, meg kell azt kísérteni, mert a választóközönség nagy többsége azon felfogásnak adott igazat, mely a rendezést az adott viszonyok közt is lehetségesnek véli. Ami illeti azon határozati javaslatot, amelyet 1. képviselőtársam Simonyi Ernő a maga és elvtársai nevében tegnap beadott, kevés mondanivalóm van. Én készséggel elismerem, hogy ezen javaslatban van sok, ami egyéni nézeteimmel megegyezik, van sok, amit jónak s helyesnek tartok. Készséggel elismerem azt is, hogy egy pártnak jogában és esetleg kötelességében áll, adott alkalommal kifejteni lobogóját és az érvek súlyával hatni a házra és a nemzetre. De midőn elismerem ezt, ismerje el a t. közjogi ellenzék is azon álláspont jogosultságát, melyet a többség jelenleg elfoglal, azt, hogy az elvi vita inkább káros mint hasznos a hazára a jelen pillanatban és hogy a közjogi tételeknek felvetése és vitatása már csak azért is mellőzendő, mert a sikernek még csak azon első biztosítéka is hiányzik, mely a megváltoztatásra szükséges t. i. a nemzet akarata. Ami illeti a Miletics Szvetozár képviselő úr által benyújtott válaszfelirati javaslatot (Halljuk !) minthogy ezen javaslat alapeszméje oly hibás, állításai annyira valótlanok, következtetései oly sértők, és átalában az abban annyira hangsúlyozott magas politika annyira sérelmes, azt hiszem nem állhat előadói tisztemben, hogy arra reflektáljak . (Helyeslés) mert ha arra tüzetesen reflektálni akarnék, arra kellene kérnem a t. házat, hogy annak egyes kitételeit rászallam méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Egyébiránt azt hiszem, hogy a t. ház többsége, sőt az egész ház nem tartja szükségesnek, nem tartja üdvösnek a nemzetiségi politika felelevenítését sem a hazára, sem magukra a nemzetiségekhez tartozókra nézve sem. (Helyeslés.) Ezel t. ház! körülbelül el is mondtam mindazt, amit előadói tisztemhez képest e helyen ez alkalommal elmondanom kellett. Engedje meg azonban a t. ház, hogy a helyzetről egész átalánosságban néhány őszinte szót mondhassak. (Halljuk !) Az ország pénzügyi helyzete nagyon komoly, nagyon aggasztó, de nem kétségbeejtő. Kétségbeejtő csak akkor lenne, ha végleg elfordult volna tőlünk az ég kegyelme, és ha híven nem teljesítné kötelességét a kormány, az országgyűlés és a nemzet egyeteme. Bizton hiszem, hogy ez nem fog bekövetkezni, és híven fogja teljesíteni kötelességét úgy a kormány, mint az országgyűlés és a nemzet egyeteme. A kormány a felismert haj orvoslására bizonyosan megtalálta már, vagy meg fogja találni és erélylyel alkalmazni a mentő eszközöket ; az országgyűlés egész készséggel fogja támogatni a kormányt minden üdvös törekvésében, az ország népe bizonyosan meg fogja hozni az áldozatokat, ha egyéb segédeszközök hiányában a törvényhozás a nép áldozatkészségére apellál. De ez, te hát, még nem elég. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország erős és hatalmas, a nép boldog legyen, meg kell tisztulnunk számos gyarlóságainktól . (Helyeslés.) meg kell honosítanunk a szigorú takarékosságot nemcsak az állami, de az egyéni, családi és az önkormányzati háztartásban is; (Helyeslés.) helyre kell állítani a törvény feltétlen tiszteletét ; (Élénk tetszés.) fel kell ébresztenünk a kötelességérzetet ; meg kell kedveltetnünk a kitartó és — hozzáteszem — becsületes munkát. (Helyeslés.) Ez nemcsak a kormánynak, nemcsak az országgyűlésnek, ez mindnyájunknak feladata. Ha a nép csak politikai jogok és kötelességek súlyáról hall őszinte szót, hibáira, gyarlóságaira, mulasztásaira pedig hímet varrnak azok, akikre hallgat, akiktől jó tanácsot, akiktől irányt vár, akkor soha sem fog eljutni az önismeretre, (Élénk tetszés.) és másutt keresvén okai forrását, mint ott, ahol van, és ahol keresnie kell, soha sem fog kibontakozni gyarlóságaiból. Pedig erre kellene törekednünk. (Élénk helyeslés.) Lehet egy nép, nagy és hatalmas, kedvezőtlen politikai viszonyok közt is, ha gazdag polgári erényekben. Erre van példa elég. De el fog sülyedni bizonyosan a kedvező politikai viszonyok daczára, ha megfogyatkozik erkölcseiben. Erre is van példa elég. (Élénk helyeslés.) Ajánlom a t. háznak elfogadás végett a felirati bizottság javaslatát. (Élénk tartós helyeslés.) Ezután pár percnyi szünet következett. Szünet után felszólalt: Simonyi Ernő. Tiszával szemben megjegyzi, hogy nem a kinyomatás megtagadásával, hanem czélszerű kormányzati intézkedésekkel, minőkre ő képesnek érzi magát, lehet megoltalmazni a nemzetet sránt sérelmek ellen. Ő különben ez országgyűlést elfogultsággal tekinti, mert — nem hogy viszonyaink az előadó állítása szerint rendesek lennének — meglehet, hogy ez országgyűlés hazánk élete és halála felett dönt. Sajnálja, hogy azon ügyet, mely mellett ő e házban küzd, elhagyták azon erős harcrosok, kik hivatva lettek volna ez ügyet, mely egyedül képes megzavart háztartásunkban egyensúlyt teremteni, diadalra juttatni. Bocsánatot kér gyarlóságaiért, s az előadó ellen megjegyzi, hogy igenis a feliratban nyilatkozni kell a politika iránt. Ő és pártja különben felirati javaslatában kijelentek már készségüket alkotmányos úton közrehatni a bajok enyhítésére, de iár részben nézeteik a többségétől eltérnek, kötelességük azt kifejteni. Nem áll az, mintha a nemzet a közjogi kiegyezés mellett nyilatkozott volna. A kormány nem állította oda a kérdést az utolsó választásoknál a nemzet elé, sőt inkább úgy, hogy most azon politika jutott uralomra, mely azt tartja, hogy ezen közjogi kiegyezkedések roszak voltak, az előtt is mindig és roszak most is. Midőn ezen kijelentés alapján foglal el valaki állást a kormányban, méltán elvárhatja a nemzet, hogy ezen nézetét érvényesíteni fogja, hogy amit rosznak tartott mindig, rosznak tartja ma is és a jövőben orvosolni igyekezem. (Igazi a szélsőbalról.) Így állván a dolgok, a nemzet ily értelemben adván a kormánynak oly roppant nagy többséget, mint amilyennel a kormány most rendelkezik, nemcsak azt mutatta meg, hogy a közjogi törvényeket fenntartani nem akarja, sőt inkább indorizálta azon nézetét, hogy roszaknak tartotta ezen törvényeket és roszaknak tartja ma is. Helyteleníti ezután a várépületen a feketesárga zászló (két év óta mellőzve volt) kitűzését, s Wenckheimmal szemben kijelenti, hogy ő külföldön tiszteli e lobogót, de itthon nem hajlik meg, csak a nemzeti előtt. (Tetszés a szélső balról.) Helyteleníti továbbá, hogy az ünnepélyes megnyitáson az udvari marsal is részt vett. A trónbeszédet nem tartja kielégítőnek. Ha oly veszedelmesnek tartja állapotainkat, mint a minőkül ép a trónbeszédben mondá, jeleznie kellett volna azt is, miként szándékozik bajainkat orvosolni. Tudja, hogy a kormány, ha a többség támogatja, nem tartozik programmot adni sem most, sem máskor de azt is tudja, hogy a nemzetnek joga van azt a kormánytól követelni s hogy a többségnek, mely az országgyűlést képezi, kötelessége azt a kormánytól követelni, mert a képviselőnek nem lehet egyedüli feladata az, hogy egyik vagy másik párthoz tartozzék, hanem feladata az ország jólétéről gondolkozni és arra törekedni, márpedig ezt tenni nem lehet anélkül, hogy az utakat lássuk, azon módokat, eszközöket ismerjük, a melyek által az eszközlendő volna.. . és elvbarátai bajaink fő okát azon közjogi törvényekben látják, melyeket az 1867-ki országgyűlés alkotott, s ezt untalan ismételték is. Hiszik, hogy a függetlenség iránti törekvés e nemzetből nem fog kihalni soha. (Igaz! úgy van a szélső balról.) Ezen kiegyezésen kívül előidézte a rosz gazdálkodás is bajainkat, mely oda vitt, hogy a 67 óta csinált adósságok fejében 20 milliót, vasutgarancziák fejében 15 milliót s igy összesen 35 millió ily nemű kiadást fizetünk évenkint, míg deficitünk csak 30 millió. Előidézte ezt a rosz termés, amiért nem teszi felelőssé a kormányt. (Derültség. Felkiáltás. Pedig lehetne!) Pedig lehetne, mert már imputáltatott itt a jó termés is kormányérdemül, de igenis a kormányt teszi felelőssé azért, hogy a földműveléssel foglalkozó hazafiak, kik a rosz termés folytán kölcsönpénzre szorulnak, azt biztosíték mellett sem kaphatják olcsó kamatra. Ez nálunk annyira hiányzik, hogy épen e hiányok folytán bekövetkezvén a rosz termés és bekövetkezvén azon aránytalan mérvű pénzválság, amely 1873-ban reánk jött, Magyarországon átalános elszegényedés következett be, és Magyarország földművelőinek kicsinyje s nagyja, egyaránt el van adósodva, el van pedig adósodva oly módon, hogy a nagy, túlságosan nagy, mértéktelen uzsorás kamatokat még a legjobb, a legkedvezőbb körülmények közt sem képes fizetni. Ezen baj annyira elterjedt, elszaporodott, hogy ha ezen mihamarább segítve nem lesz, az ország törzslakosainak, birtokosainak legnagyobb része földönfutóvá válik. Nem tartja kívánatosnak a hazára nézve azt hogy a földbirtokok egy vagy más családok kezeiben legyenek, de másfelől azt sem tartja kívánatos állapotnak, hogy az ország földbirtokának legnagyobb része oly emberek kezébe jöjjön, akiket az országhoz semmi más nem köt, mint az önérdek. (Felkiáltások: Úgy van!) De a baj e tekintetben oly nagyra nőtt, oly súlyos, hogy ha ezen mihamarább czélszerű intézkedések által segítve nem lesz, elmondhatja az ország földmivelőinek legnagyobb része: »Advenere novi, veteres migrate coloni.« Hogyha az ország állapotára tekintünk, az maga fogja kijelölni a sorrendet, amelyben kell haladnunk, hogy a bajokat orvosoljuk. Amint a trónbeszédben is hangsúlyozta van, első rendbe az államháztartás rendezését, a pénzügyek orvoslását kell sorozni. De amidőn ezen segíteni igyekezünk, párhuzamosan ezekkel és egy időben ezekkel intézkednünk kell az uzsora által a nemzetre mért csapások elhárítása iránt is. Mert, hogy habár sikerülene is pénzügyi bajaink következményeit elhárítani, azon káros következményeket, hogy a birtokosok idegenek által fosztatnak meg birtokaiktól, késő lesz elhárítani, ha az ez iránti intézkedéseket egyidejűleg és első rendben a pénzügyekről való gondoskodással nem teljesítjük. Ha pénzügyi bajainkon segíteni akarunk, ha hitelviszonyainkon és az ország pénztelenségén is javítani akarunk, első rendben felmerül előttünk a bankkérdés. Amit azonban a kormány erre nézve a trónbeszédben mond, az úgy tűnik föl, mintha a kormány tanulmányozta volna, hogy lehet a bankügyről a trónbeszédben szót tenni, de róla még sem mondani semmit is. A bankügy nem jogi kérdés, amivé a kormány tenni akarja. Ahoz a nemzetnek föltétlen joga van. Néhány szóval hangsúlyozván még t. bankkérdés fontosságát, nehogy negativ téren állónak mondják, elsorolja, hogy vélné ő Magyarország pénzügyeit rendezni. E rendezés fő föltétele az önálló magyarvámterület. (Egy van a szélsőbalon.) S ezt semmi törvény nem akadályozza, mert az 1867. XVI. t. ez. 5 év letelte után félévi alkudozás előrebocsátása egy évi felmondás mellett az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződést megszüntethetőnek tartja. Sokszor hangsúlyozta ezt a szélsőbal, már 69-ki feliratában is kiemelte a vámszerződés káros voltát, s mihelyt a kikötött öt év letelt — 1873. tavaszán — Irányi indítványt tett egy enquete kiküldésére, melyet csak azért nem fogadott el a ház, mert Deák azt mondta, hogy az enquetet ki fogja küldeni a kormány. De a kormány mindig halogatta ez ügyet. Tavaly azonban a pénzügyi bizottság napirendre hozván e kérdést, megindultak a tárgyalások. Ezután úgy szól: »Én nem tudom mi lesz ezen tárgyalásoknak vége, én megvallom, hogy sajnálattal láttam azon irányt, melyet a v. keresk. minisztérium látszik ezen kérdésben követni, láttam ez enquete bizottság által tett jelentésekből, melyeket a miniszter most a napokban folytatott, sajnálattal láttam azon irányt, mert lelkem mélyéből meg vagyok győződve, hogy ezen kérdésen semmiféle törvény némely szabványainak módosítása által, semmiféle alkudozás által segíteni nem lehet; nekünk önálló vámterületre van szükségünk, enélkül teljes lehetetlen, hogy hazánk anyagi érdekei fejlődhessenek. (Helyeslés a szélső bal felől) nem is szólok arról, hogy felvirágzásra jusson. T. hát ! Mit jelent az önálló vámterület? Mi nem akarunk titkot csinálni belőle, mi azt óhajtjuk és azt kívánjuk, hogy azon áruk, melyek a lajtántuli tartományokból hozzánk behozatnak egy vámtariffa alá vétessenek, hogy azok vámoltassanak meg. (Helyeslés a szélsőbalról) Kívánjuk azt először fiscalitási szempontból az az hogy hazánk pénzügyi állapotán segíthessünk; de kívánjuk másodszor azért is, hogy hazánk elnyomott és fejlődésképtelen iparát végre lábra állítsuk és képessé tegyük arra, hogy fejlődhessék, mert míg ezen viszony fennáll, addig nem fejlődhetik, addig teljes lehetetlen fejlődnie. Amint a hivatalos kimutatásokból látni lehet, melyek megvallom, hogy nagyon hiányosak, csak itt ott van bennük egy adat közölve, úgyhogy talán nem is helyes szót választottam, mikor azt mondtam, hogy hivatalosak és tudtommal legalább hivatalosan nem is közöltettek. Magyarország és Ausztria között a kereskedelmi forgalom oly nagy és oly nevezetes, hogy ha erre tekintettel a mi viszonyainkra és érdekeinkre észmelve az ő érdekeiket csak mérsékelt vámtétel szávatik, az pénzügyeinknek rendezésére igen nagymértékben hozzá fog járulni. Én merném állítani, hogy azon vámtételekkel, melyek a nálunknál szabad kereskedésben sokkal előbbre haladt országok vámtariffáiban megszabatnak, hogy oly vámtételekkel,mi egész deficitünket képesek lennénk fedezni, anélkül, hogy a nemzetet új megterheltetésekkel sújtani bármi módon is szükséges legyen. Te hát ! Én úgy tudom, hogy a Magyarország és Ausztria közti forgalom 4—5 millió forintra tehető évenként, 4—5 millió frt értékű áru hozatik be Ausztriából Magyarországba. Ha mi már most azt látjuk, hogy más virágzó államok, pl. Angolország, mely szárad kereskedést űz, mely a szabad kereskedést tűzte a zászlójára, ami különben egyátalában nem involválja azt, hogy semmi vámot ne szedjenek, mégis jövedelmeinek nagy részét, majdnem felét a vámtétekből húzza, és hogy kereskedelmi forgalmában, amely 550 millió font sterlinget tesz, a vámjövedelem körülbelül 4 százalékra rúg, mert a jövedelem 21 millió font sterling ; ha tekintetbe veszszük, hogy francziaország, ahol a kereskedelmi forgalom 6227 millió frankot teszen, a vámjövedelem 224 mil. frank, ez is körülbelül 4 százalék. Már most vegyük p. o. Angolországnak legvirágzóbb coloniáját Canadát. Ottan már a vámtariffa a forgalom 8 százalékját teszi. Ott ugyanis a forgalom 148.000.000 dollár, a jövedelem 11.800.000 dollár. Amerikában, hol a nagyadósságok miatt, melybe az állam nem régen a nagy háború által keveredett, védvámot voltak kénytelenek felállítani, már egészen más arányban vannak megszabva a vámok. Ott ugyanis a forgalom 20 százalékát teszik, mert a forgalom 1.044.000 dollár, a vámjövedelem pedig 206 és fél millió. Íme, tehát ! ha mi ezek után indulva a mi vámjövedelmünket 7—8 százalékra teszszük, bizony nem csigázzuk nagyon fel. Nem is mondhatni, hogy ez védvám lenne, nem mondhatni, hogy mi iparunkat, ha mi különben kötelességünk, Ausztria sokkal fejlettebb gyáripara ellen védjük, nem mondhatni, hogy védvámhoz fordulunk, hanem csupán fiscalitási szempontból nyúlunk ez intézkedéshez, mely nélkül megélni képtelenek vagyunk.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez nem erőltetné meg — mondja tovább — a népet, mely már több terhet el nem bir. Még ha önkényt ajánlana is a nép, a jövő — az adóképesség — megóvása szempontjából vissza kellene utasítani minden adóemelést. Csak az ipar emelése — s erre is közrehat az önálló vámterület — hozhatja létre az adóképesség fokozását A jelen viszonyok közt 26 czukorgyár közül 14 tönkre ment. Elnök: Kérem t. képviselő urat, hogy miután fél kettő van, legyen szíves beszédét befejezni, mert az igazságügyminiszter úr kíván egy interpellációra felelni, mit tegnap bejelentett. Madarász József: Gyönyörű házszabályokat csináltak. (Derültség! Halljuk!) Simonyi Ernő: Engedelmet kérek t. ház! és elnök úr! tehát csak 1 és fél óráig tart az ülés ? Elnök : Ma csak 1 és fél óráig tárgyalható a válaszfelirati javaslat. » Simonyi Ernő: Akartam még az államháztartás rendezésének másik feltételére, t. i. a megtakarításokra áttérni s megmutatni, hogy ha a magyar védrendszert, mely most 40 millióba kerül, gyökeresen átalakítanák, 20—24 milliót fognánk megtakarítani. (Halljuk !) Miután azonban ez nem lehetséges, méltóztassanak megengedni, hogy most ezen szándékomtól elálljak. Ha azonban a párbeszédben talán kedvezőbb viszonyok között leszek, mint ma, akkor az alkalmat fel is fogom használni. (Derültség. Halljuk !) Most még azon állást is jelezni akartam, melyet én és elvbarátaim ezen országgyűlés alatt a kormány irányában elfoglalni akarunk. Elnök: Engedelmet kérek, de én kénytelen vagyok a házszabályokhoz ragaszkodni. (Halljuk! Halljuk !) A holnapi napirenden lesz ismét a válaszfelirati javaslat tárgyalása, most pedig felszólítom Perczel Béla igazságügyminiszter urat, hogy méltóztassék az interpellálóra válaszolni. Perczel Béla igazságügyminiszter: T. ház! Mocsáry Géza és több ungmegyei képviselő úr által az ungvári törvényszék beszüntetése végett (Halljuk ! Halljuk !) a kormány által kiadott rendelet tárgyában tett interpellációra vagyok bátor válaszolni (Halljuk!) Mielőtt azon kérdésekre, melyeket a t. képviselő úr a kormányhoz intézett, tüzetesen válaszolnék, előre kell bocsátnom, hogy az elsőfokú bíróságok újabb szervezéséről szóló 1875 évi 36. t. sz. többek között azt rendeli, hogy a kormány ezen szervezést azon törvény életbe léptetésétől számítandó 3 év alatt keresztül vinni és azt ezt követő 3 hónap alatt statistikai adatokkal ellátott előterjesztést tartozik tenni, hogy a törvényhozás a bíróságoknak székhelyeit, területét és a bírák létszámát véglegesen megállapíthassa. A törvény ezen világos rendelkezése oda mutat, hogy a törvényhozás maga sem tartotta lehetőnek és alaposan megítélhetőnek a kormány szervezési munkálatát mindaddig, míg az teljesen befejezve nem lesz. Következőleg a kormány méltán intézhetné azon kérdést a t. házhoz, hogy a törvény által megállapított határidő előtt ne engedje a kérdést a képviselőház tanácskozásainak tárgyává tenni. Tehetné ezt annyival inkább, mert méltán lehet tartani attól, hogy e kérdésnek ily idő előtti felemlítése által még inkább fel fog bátoríttatni azon particularismus, amely különben is annyi feliratban nyert élénk kifejezést és mely annyi küldöttséget indított útnak az ország fővárosa felé. Azonban a kormány annak tudatában, hogy csakis országos szempontból s előre meggondolt rendszer szerint járt és jár el e tárgyban, nem tér ki e kérdés elől és egész készségesen megadja a kívánt felvilágosítást. A t. képviselő úr mindenekelőtt azon kérdést intézi a kormányhoz,hogy mely alapelvekből indult ki az midőn az ungvári törvényszék megszüntetésére vonatkozó rendeletét kiadta ?« A kormány e szervezési munkálatnak megkezdésekor azon átalános elvből indult ki, hogy ott, ahol több törvényszék egyesíttetik, ezen reductionál rendesen a kisebb törvényszék olvadjon be a nagyobb törvényszékbe, s ezen elvtől csak ott tért el, hol azt állami érdek vagy fontos helyi körülmények követelték ; miután azt tapasztaltuk, hogy a beregszászi törvényszék területe már a jelenleg fennálló kiterjedésében is nagyobb volt, mint az ungvári, de azáltal, hogy a beregszászi törvényszék területe Ugocsa megyének tiszáninneni részével, a nagyszőllősi kerülettel nagyobb ittatott, az utóbbinak területe 13 és egy törtszám négyszög mértfölddel nagyobb és 63—64.000 lélekkel népesebb lett, mint az ungvári törvényszék területe, ezen nem jelentéktelen különbözet ,mind terület, mind népesség tekintetében elégséges indoknak tűnt fel a kormány előtt, hogy az ungvári törvényszéket olvaszsza be a beregszászi törvényszékbe. Nem volt figyelem nélkül a kormány a kereskedelmi forgalomra sem, amely Ungvár városa részéről felhozatott, azonban ezt az ungvári törvényszék által a legközelebbi években lefolyt váltó- és kereskedelmi ügyeknek hivatalos kimutatása alapján nem találta oly jelentékenynek, hogy azon áltaam jelzett átalános elvtől e tekintetben eltérjen. Különben is hát én azt hiszem, hogy túlságos azon aggodalom, amely Ungvár város kereskedelmi forgalma tekintetében az ottani törvényszék megszüntetéséből származtatik. Hiszen Ungvár város kereskedése és kereskedelmi forgalma, három év előtti időben, az időben t. i. midőn még az egész országnak csak hat váltó és kereskedelmi törvényszéke volt, és midőn Ungvár vidéke és városa ily ügyekben a sokkal távolabb eső Eperjesre volt kénytelen elmenni s igazságot keresni, és mégis kereskedelme emelkedőben volt, akkor azt hiszem, nem lehet tartani attól, hogy az által,hogy most a vasúti összeköttetésnél fogva csak néhány óra távolságra eső Beregszászra tétetett át a törvényszék, kereskedelme csökkenésnek fog indulni. Úgyszintén nem osztom az interpelláló képviselő úrnak azon aggodalmait sem, hogy Ungvár városa az által, hogy a törvényszéktől megfosztatiák, az ottani pénzintézeteknél a váltóforgalom csökkenni fog. Higyye meg a képviselő úr, hogy a váltóüzlet mindaddig míg az nyereményesebb lesz egyéb s kölcsönüzleteknél, csökkenésnek indulni nem fog. Erre nézve legfényesebb bizonyságul szolgálnak azon hazai pénzintézetek, amelyek oly helyeken állanak jelenleg is fenn, hol társas bíróság nem létezik, tudvalévő dolog, hogy azon intézetek is váltóüzletet gyakorolnak. Az igaz, amit a képviselő úr is elhozott, hogy némely községek, különösen Unghmegyében, igen távol fognak esni a leendő törvényszéktől. Azonban méltóztassanak elhinni, hogy bárminemű rendezést hozunk is be, ez a körülmény be fg állani. Azonban e baj különösen Unghvárt illetően azáltal van enyhítve, hogy a két megye vasút által van összekötve. A t. képviselő úr interpellációjának indokolásában különösen felemlíti azt, hogy az ungvári törvényszék az országban létező törvényszékek közül terület tekintetében a 29-dik, népesség tekintetében a 44-ik, ügyforgalmi tekintetben a 16-ik helyet foglalja el. A kormány előtt sem volt a törvényszékek ezen összeállítása ismeretlen, s higgye el a t. képviselő úr, hogy ha ezen összeállítás után lehetne a kormánynak indulni a törvényszékek reducálásánál, nevezetesen fogna munkája megkönnyíttetni, mert azt lehet mondani, hogy ezáltal az egész munkálat tisztán csak mechanikussá válnék. Azonban azt hiszem, hogy ha ezen skála szerint indult volna a kormány a törvényszékek reducálásánál, s elment volna a 63-ik számig, ameddig a legnagyobb törvényszékek sorozata terjed, akkor az országnak nem egy vidéke és nevezetes vidéke, mely merő kis törvényszékekből áll, ezen eljárás által megfosztatott volna teljesen a törvényszéktől, amit azt hiszem a t. képviselő úr sem tart sem az igazság érdekéből, sem egyéb okból kívánatosnak. Én tehát tehát bátor voltam előadni azon főbb indokokat, amelyek a kormányt vezérelték akkor, midőn ezen rendeletet az ungvári törvényszéket illetőleg kiadta s midőn nem látok eléggé fontos okokat fennforogni arra nézve, hogy ebbeli rendeletét megváltoztassa, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a kormánynak nem áll szándékában e tárgyban kiadott rendeletét visszavonni. Kérem a t. házat, méltóztassék az interpellációra adott ezen válaszomat kegyesen tudomásul venni. (Felkiáltások : Tudomásul vesszük !) Mocsáry Géza nem nyugszik meg a miniszter válaszában. Nem az a kérdés, hogy az ungvári törvényszék olvasztassék-e be a beregszásziba vagy megfordítva, mert mind a kettő fennállhat. A beregszászi törvényszék területe 138 négyszög mértföld lesz az új szervezet szerint. Ez rontja a magyar igazságszolgáltatást. Ő Ungvárt Felső-Magyarország leginkább, még Kassánál is inkább, kereskedő városának tartja, mert Ungvár több jövedelmi adót fizet Kassánál. A vasút már azért sem lehet kárpótlás, mert oly lassan megy, hogy gyalog is lehet vele versenyt futni. Azt mondta az igazségügyminiszter, hogy a Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése szept. 15. Az esti lapunkban közlöttek után következett az előadó beszéde a felirat tárgyában. Horváth Lajos előadó: T. ház! Az imént felolvasott azon felirati javaslat, amelyet a kiküldött bizottság részéről a háznak bemutatni szerencsém volt és amely a mai felirati vita alapját képezi, azon álláspont eredménye, amelyet a kiküldött bizottság a válaszfeliratra nézve, átalában elfoglal s a melyet szemben a legutóbbi trónbeszéddel is fentarthatónak sőt fentartandónak vél. Nekem, mint a bizottság előadójának kötelességem ezen álláspontot néhány szóval megvilágosítani. (Halljuk!) Tehetem ezt önmegtagadás nélkül, mert a bizottság felfogásában teljes mértékben osztozom. A bizottság távolról sem vonja kétségbe a felirati jog kiváló fontosságát. Szükség van arra és használni is kell teljes mértékben, ha egy-egy nagy esemény vagy egy kidomborodott kérdés dominálja a helyzetet, vagy a nemzetnek valamely kellőleg nem méltányolt közös óhaját kell eljuttatni a trón zsámolyához. De épen azért, mert a felirati jog kiváló fontossággal bír, nem kell azt elhasználni rendes időben. Maradjon a felirat normális időben hódoló tisztelet és az udvariasság ténye, amelyet elmulasztani nem szabad , de amelynek kiváló fontosságot tulajdonítani nem kell. A bizottság azon nézetben van, hogy bármi aggasztó is Magyarország pénzügyi helyzete, bármily sokoldalú a nehézség, amelylyel a rendezés jár, bármily sokféle és összhangzó reformokra van szükség, ha a bajtól szabadulni akarunk, maga az államélet rendes mederben folyik, és nincs arra szükség, hogy a ház eltérjen azon modortól és eljárástól, amelyet a válaszfeliratokra nézve az utóbbi országgyűlések alatt követett. Az ország értelmiségét ez idő szerint az ország pénzügyi helyzetének rendezése, s a súlyegyennek az államháztartásban helyreállítása foglalkoztatja. Megdöbbenve áll minden gondolkodó fia a hazának azon nagy kérdés előtt: mi lesz az országból, ha a rendes jövedelmek folyvást elégteleneknek bizonyultak a