A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)

1875-09-16 / 211. szám

láttatni fog, különösen az egyes hazai iparágak szem­­pontjából, miért is kívánatos, hogy a közelebb kitű­zendő gyűlésen mindazon hazai iparágak képviselői, mely iparágakból Szerbia felé kivitelünk van vagy kivitelünk lehetne, lehetőleg nagy számmal részt ve­gyenek.­­ Erre való tekintettel a szakosztály ki­mondotta, hogy a közelebb tartandó gyűlésen nem tagok is részt vehetnek. Pozsony szept. 14-én. Méltán elszomorodhatik minden hazafi ki szi­vén hordja hazája boldogságát, ha tapasztalnia kell: mily uton, módon törekszenek nemcsak egyesek de sőt, fájdalom, hatóságok is terv szerint keresztülvitt machinatiók által a törvények és rendeletek kiját­szására s a kincstár szándékos, önhaszonlesés czéljá­­bóli megkárosítására! Pozsony, az ország egykori fő- és koronázási városa már több skandalum színhelye volt. de a leg­újabban napfényre jött botrányos eset valóban meg­érdemli, hogy másoknak intő például körülményesen közhírré tétessék. A fővárosi lapokban már felozatott hogy Pozsony város szept. 6-án tartott közgyűlésében vita tárgyát képezé a fogyasztási adók kezeléséből, besze­déséből 1869 év óta nyert, a pénztárnok szerint 154.000 forintra rugó jövedelem eltitkolása, s hogy ezen ügy megvizsgálás végett a pénzügyi bizottság­hoz utasittatott. Az 1869. évi febr. 1-én tartott közgyűlés a gazdasági osztályt egy külön bizottság kirendelésével bízta meg aj fogy­­adékból befolyt pénzek ellenőri­zésére ; míg 1870. év márcz. 7-én a közgyűlés akként intézkedett, hogy a tartalék gyümölcsöztetés végett a végett helyeztessék el, miszerint annak kamataiból helybeli szőlőbirtokosok fiai közül 4-en okszerű sző­­lőgazdászat elsajátítása czéljából egyenként 300 frt­­nyi ösztöndíjban részesíttessenek. Az ellenőrző bizottság azonban azt tapasztal­ván, hogy e két határozat soha teljesedésbe nem ment s külön tartalékalap nincsen, albizottságot kül­dött ki az ügy bővebb megvizsgálására. Ennek mű­ködése elé különféle nehézségek támasztatván, min­den eszköz felhasználtatott, csakhogy a közgyűlés tu­domására ne jusson. A dolog titokban tartása főleg azért történt, hogy a város a bérlettől s azzal a nagy nyereségtől el ne üttessék. Végre a bizottság a könyvvivőtől ér­tesülvén, hogy a kerekszámban 154.000 írtra rugó be­vételből 131 ezer fi­t más czélokra fordíttatott, a 23 ezer írtnak pedig állítólag nyoma se lenne, az ügy a közgyűlés s így a nyilvánosság elé is került. E famosus esetből következik: 1-ször, hogy a város vagy bűnvád alá eső s­­­k­k­a­s­z t­á­s­t, vagy fegyelmi vizsgálat alá tartozó önkényes, szabály­­ellenes eljárást követett el, 2-szor, hogy szándékosan a kincstár megkárosítá­sát eszközölte. Az elsőre nézve a belügymi­nisztériumtól kiküldendő bizottság a valót kiderí­­ten­i, korai lenne e fölött most ítéletet hozni, de a másodikat könnyű bebizonyítani. A város 1868-ik évben a bor és bus fogy­­adék beszedését évi 80.000 forintnyi bérösszeg mellett — melyből körülbelül 10 ezer forint levonatott boradó­mentesség és dijak fejében — hat évre bérbe vevén saját érdekében feküdt: a 154 ezer, vagy 1 évre át­lagosan kerek számben számított 25.000 forintnyi tiszta jövedelem eltitkolása, már csak azon okból is hogy e jelentékeny összeget továbbra is biztosítsa magának. A czélt elérte. A bérszerződés 1874-ben az előbbi 80 ezer frtnyi összeg mellett ismét 6 évre megköttetett, mert a város által az adó kiszámítása végett a pénzügyi igazgatóság elé terjesztett lajstro­mokból, könyvekből nagyobb eredmény kivehető nem volt; holott nyilvánvaló dolog :ha a városnak 25.000 frtnyi évi haszna volt a beszedésnél (propria fassio mille testes) — úgy ennek ki kell vóla tűnnie az adatokból, h­a azok teljesen hi­ány nélkül és meghamisítatlanul bocsájtattak vol­na a pénzügyi hatóság rendelkezésére ! De minthogy ez nem történt, a kincstár kijátszására irányzott csalás napnál világo­sabban kitűnik, mert ha a jövedelemnek megfelelő fogyasztás kimutatva lett volna, bizonyára 80 ezer frtért a város nem nyeri vala el a bérletet! Vagy talán törvényellenes uton szedetett be a nyereség ? ! A pénzügyminiszter úr gondja legyen, hogy a hamis adatok alapján kötött bér­szerződés, — mely az államra tovább is kötelező nem lehet — azon átalános jogelvnél fogva: »fraus et dolus nemini patrocinatur int­e­g­s­e­m­m­isité­­s­é­v­e­l, felbontásával, az­­adó beszedését nagyobb bérösszeg mellett megbízhatóbb kezekre bízza ; mert az 1868. év előtti kincstári kezelés és magán kibérlés is 80,000 írtnál többet jövedelmezett az ál­lamnak, míg a város tulajdonkép csak 70 ezeret űzetett. A kormány erélyes fellépésétől elvárjuk, hogy a corruptionak — a­mennyiben módjában áll — út­ját állva, a nagyobb városoknak nyújtott különös ked­vezményadás által a kincstárt megkárosítatni nem engedi! Salus patriae suprema lex­istot haszth­atatlan s a legszükségesebb kiadásokkal szemben. Ha a legmagasabb trónbeszéd e kimagasló kérdés felemlítését mellőzi, a bizottság feladatához képest minden bizonnyal oly válaszfelirati javaslatot terjeszt a ház elé, a­melyben felhívja az uralkodó fejedelmi figyelmét a baj nagyságára, annak forrásai­ra, és a megoldás módozataira. De a trónbeszéd nemcsak, hogy nem mellőzi a kérdés felemlítését, de sőt a baj nagyságát élénken ecsetelvén, figyelmezteti a nemzetet a rendezés eset­leges elmulasztásának súlyos — hogy ne mondjam — végzetes következményeire, s kijelöli azon irányt, melyben haladnunk kell, jelzi átalános vonásokban azon pénzügyi, közgazdasági és átalános reformpo­litikát, melyet követnünk kell, ha a bajt orvosolni akarjuk. Ezen felül a trónbeszéd érinti mindazon kérdéseket, melyek ezen országgyűlés alatt részint a pénzügyi rendezéssel kapcsolatban, részint önállólag megoldásra jutnak. Ezzel azt hiszem, a trónbeszéd eleget tett a pillanat kívánalmainak; a többi a kor­mány és az országgyűlés dolga. A kormány elő fogja terjeszteni javaslatait; az országgyűlés pedig meg fogja bírálni, váljon azok megfelelnek-e az ország helyzetének, az adott viszonyoknak, és a szabadelvű és józan haladás követelményeinek. Így állván a do­log, azt hiszem, nem lehet a t. ház hivatása, hogy már most állást foglaljon az uralkodóval szemben, elvi tételeket jelentsen ki, vagy épen a megoldás mó­dozataira nézve részletesen nyilatkozzék. A trónbeszéd nem kormány- nem pártprog­ramul, hanem utalás azon teendőkre, melyek megol­dásra várnak. A teendőkre nézve a kormányt illeti meg a kezdeményezés. Be kell azt várnunk, még ha némi önmegtagadásunkba kerülne is. Nem áll sem a ház, sem a haza érdekében az átalános vita a foga­natosítandó rendszabályok és a behozandó reformok felett. Hiba volna azt provokálni nemcsak azért, mert az átalános vita még ott is, a­hol a nézetek könnyen tömöríthetők, mindig tetemes időt vesz igénybe, és mi ezen tetemes idővel nem r­endelke­­zünk; de hiba volna azért is, mert gyakorlati ered­ményekre nem vezetne, sőt merem mondani, hogy talán a siker lehetőségét koc­káztatná. A részlet t. ház minden jelentékenyebb törvényjavaslatnál oly fontos, hogy nem tanácsos lekötni a képviselőház vé­leményét mindaddig, míg a törvényjavaslat a maga teljességében elő nem terjesztetik. Az elvi tételek­nek a feliratba való felvétele és vitatása csak akkor lehet indokolt, ha a fejedelem, a kormány és a nem­zet óhajtása és akarata közt lényeges eltérés mutat­kozik. Ezek az indokok vezették a bizottságot arra, hogy a felirati javaslatot jelen alakjában terjessze elő. Nyomról-nyomra követi a javaslat a trónbeszédet és annak korlátai közt marad. A bizottság kétségesen elismervén nagy fontosságát azon szempontoknak és szükségét azon reformoknak, melyeket a trónbe­széd átalánosságban megérint, megnyugvással con­­statálja azt, hogy urunk ő felsége fejedelmi legma­gasabb gondjai közé sorozza az ország pénzügyeinek rendezését, kijelenti továbbá a felirati javaslat a ház készségét arra nézve, hogy az országgyűlés a kor­mány javaslatait beható tárgyalás alá veendi; érinti a felirati javaslat azon kérdéseket, melyeket a trón­beszéd különösen megemlít, értem az 1867—1868-iki egyezménynek revízióját, felhívja az uralkodó legma­gasabb figyelmét a magyar szent korona területi ép­ségének teljes helyreállítására, és végre annak tuda­tában, hogy ő felsége fejedelmi hivatásához képest buzgón törekszik arra, hogy az európai békét fenye­gető viszályok forrásai tapintatos és bölcs intézke­dés által végleg kiapadjanak, kifejezi a ház hitét és reményét arra nézve, hogy az állandó béke a fölme­rült viszályok daczára megzavartatni nem fog. Ennyi azt hiszem a helyzet követelményének teljesen megfelel; annyit ígér szemben az uralkodó­val, a­mennyit a dolgok rendes lefolyása mellett be is válthat, de ezt határozott vonásokban teszi, mert meg volt a bizottság győződve arról, hogy nincs, nem lehet e házban képviselő, aki a pénzügyek ren­­dezését, a kapcsolatos reformok létesítését, vagy a kormány által előterjesztendő törvényjavaslatok tár­gyalását megtagadni akarná. És e tekintetben nem képezhet kivételt a közjogi ellenzék sem, mert állítja már és azt saját álláspontjából jogosan teheti, hogy viszonyainknak gyökeres javulása a közjogi törvé­nyek megváltoztatása nélkül teljes lehetetlen; de a párt t. tagjairól, mint e háznak szintén hű fiaitól, föl sem lehet tennünk, hogy csak azért, mert a törvénye­ket roszaknak tartják, mert ezen törvényeknek uralma alatt a súlyegyént helyreállíth­atónak nem vélik s mert a kormányban s a többségben nem bíznak, meg kívánnák vonni közreműködésüket a pénzügyi rendezésnek még csak kísérletétől is. (Helyeslés.) Nem tagadhatja azt a t. közjogi ellenzék, hogy a közjogi törvények megváltoztatása nemcsak tőlünk országgyűlési képviselőktől függ. Vannak e törvé­nyek közt olyanok is, melyeknek érvényessége idő­höz van kötve; ez időt tehát be kell várni. De van­­nak olyanok is, melyek időhöz kötve nincsenek, de melyeknek megváltoztatásához, ha az a monarchia érdekében kívánatosnak találtatnék mindazon poli­tikai tényezőknek beleegyezése kívántatik, a­melyek azt létre­hozták. E nagy nehézséggel szemben áll az ország pénzügyi helyzete, melynek rendezése nem tű­r ha­lasztást. Meg kell azt kísérteni, mert állami létünk forog koc­kán, meg kell azt kísérteni, mert a válasz­tó­közönség nagy többsége azon felfogásnak adott igazat, mely a rendezést az adott viszonyok közt is lehetségesnek véli. A­mi illeti azon határozati javaslatot, a­melyet 1. képviselő­társam Simonyi Ernő a maga és elvtársai nevében tegnap beadott, kevés mondani­valóm van. Én készséggel elismerem, hogy ezen javaslat­ban van sok, a­mi egyéni nézeteimmel megegye­zik, van sok, a­mit jónak s helyesnek tartok. Készséggel elismerem azt is, hogy egy pártnak jogában és eset­leg kötelességében áll, adott alkalommal kifejteni lobogóját és az érvek súlyával hatni a házra és a nemzetre. De midőn elismerem ezt, ismerje el a t. közjogi ellenzék is azon álláspont jogosultságát, me­lyet a többség jelenleg elfoglal, azt, hogy az elvi vita inkább káros mint hasznos a hazára a jelen pillanat­ban és hogy a közjogi tételeknek felvetése és vitatása már csak azért is mellőzendő, mert a sikernek még csak azon első biztosítéka is hiányzik, mely a meg­változtatásra szükséges t. i. a nemzet akarata. A­mi illeti a Miletics Szvetozár képviselő úr ál­tal benyújtott válaszfelirati javaslatot (Halljuk !) minthogy ezen javaslat alapeszméje oly hibás, állí­tásai annyira valótlanok, következtetései oly sértők, és átalában az abban annyira hangsúlyozott magas politika annyira sérelmes, azt hiszem nem állhat elő­adói tisztemben, hogy arra reflektáljak . (Helyeslés) mert ha arra tüzetesen reflektálni akarnék, arra kellene kérnem a t. házat, hogy annak egyes kitéte­leit rászallam­ méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Egyéb­iránt azt hiszem, hogy a t. ház többsége, sőt az egész ház nem tartja szükségesnek, nem tartja üdvösnek a nemzetiségi politika felelevenítését sem a hazára, sem magukra a nemzetiségekhez tartozókra nézve sem. (Helyeslés.) E­­zel t. ház! körülbelül el is mondtam mind­azt, a­mit előadói tisztemhez képest e helyen ez al­kalommal elmondanom kellett. Engedje meg azon­ban a t. ház, hogy a helyzetről egész átalánosságban néhány őszinte szót mondhassak. (Halljuk !) Az ország pénzügyi helyzete nagyon komoly, nagyon aggasztó, de nem kétségbeejtő. Kétségbeejtő csak akkor lenne, ha végleg elfordult volna tőlünk az ég kegyelme, és ha híven nem teljesítné kötelességét a kormány, az országgyűlés és a nemzet egyeteme. Bizton hiszem, hogy ez nem fog bekövetkezni, és hí­ven fogja teljesíteni kötelességét úgy a kormány, mint az országgyűlés és a nemzet egyeteme. A kormány a felismert haj orvoslására bizonyo­san megtalálta már, vagy meg fogja találni és erély­­lyel alkalmazni a mentő eszközöket ; az országgyű­lés egész készséggel fogja támogatni a kormányt minden üdvös törekvésében, az ország népe bizonyo­san meg fogja hozni az áldozatokat, ha egyéb segéd­eszközök hiányában a törvényhozás a nép áldozat­­készségére apellál. De ez, te hát, még nem elég. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország erős és hatalmas, a nép boldog legyen, meg kell tisztulnunk számos gyarlóságaink­tól . (Helyeslés.) meg kell honosítanunk a szigorú takarékosságot nemcsak az állami, de az egyéni, csa­ládi és az önkormányzati háztartásban is; (Helyes­lés.) helyre kell állítani a törvény feltétlen tisztele­tét ; (Élénk tetszés.) fel kell ébresztenünk a köteles­ségérzetet ; meg kell kedveltetnünk a kitartó és — hozzá­teszem — becsületes munkát. (Helyeslés.) Ez nemcsak a kormánynak, nemcsak az országgyűlés­nek, ez mindnyájunknak feladata. Ha a nép csak po­litikai jogok és kötelességek súlyáról hall őszinte szót, hibáira, gyarlóságaira, mulasztásaira pedig hí­met varrnak azok, a­kikre hallgat, a­kiktől jó taná­csot, a­kiktől irányt vár, akkor soha sem fog eljutni az önismeretre, (Élénk tetszés.) és másutt keresvén okai forrását, mint ott, a­hol van, és a­hol keresnie kell, soha sem fog kibontakozni gyarlóságaiból. Pe­dig erre kellene törekednünk. (Élénk helyeslés.) Le­het egy nép, nagy és hatalmas, kedvezőtlen politikai viszonyok közt is, ha gazdag polgári erényekben. Er­re van példa elég. De el fog sülyedni bizonyosan a kedvező politikai viszonyok daczára, ha megfogyat­kozik erkölcseiben. Erre is van példa elég. (Élénk helyeslés.) Ajánlom a t. háznak elfogadás végett a felirati bizottság javaslatát. (Élénk tartós helyeslés.) Ezután pár perc­nyi szünet következett. Szü­net után felszólalt: Simonyi Ernő. Tiszával szemben megjegyzi, hogy nem a kinyomatás megtagadásával, hanem czélszerű kormányzati intézkedésekkel, minőkre ő képesnek érzi magát, lehet megoltalmazni a nemzetet s­­ránt sérelmek ellen. Ő különben ez országgyűlést elfogultsággal tekinti, mert — nem hogy viszonyaink az előadó állítása szerint rendesek lennének — meg­lehet, hogy ez országgyűlés hazánk élete és halála felett dönt. Sajnálja, hogy azon ügyet, mely mellett ő e házban küzd, elhagyták azon erős harcrosok, kik hivatva lettek volna ez ügyet, mely egyedül képes megzavart háztartásunkban egyensúlyt teremteni, diadalra juttatni. Bocsánatot kér gyarlóságaiért, s az előadó ellen megjegyzi, hogy igenis a feliratban nyi­latkozni kell a politika iránt. Ő és pártja különben felirati javaslatában kijelentek már készségüket al­kotmányos úton közrehatni a bajok enyhítésére, de iá­r részben nézeteik a többségétől eltérnek, köteles­ségük azt kifejteni. Nem áll az, mintha a nemzet a közjogi kiegye­zés mellett nyilatkozott volna. A kormány nem állí­totta oda a kérdést az utolsó választásoknál a nem­zet elé, sőt inkább úgy, hogy most azon politika ju­tott uralomra, mely azt tartja, hogy ezen közjogi kiegyezkedések roszak voltak, az előtt is mindig és roszak most is. Midőn ezen kijelentés alapján foglal el valaki állást a kormányban, méltán elvárhatja a nemzet, hogy ezen nézetét érvényesíteni fogja, hogy a­mit rosznak tartott mindig, rosznak tartja ma is és a jövőben orvosolni igyekezem­. (Igazi a szélsőbal­ról.) Így állván a dolgok, a nemzet ily értelemben ad­ván a kormánynak oly roppant nagy többséget, mint a­milyennel a kormány most rendelkezik, nemcsak azt mutatta meg, hogy a közjogi törvényeket fenn­tartani nem akarja, sőt inkább indorizálta azon né­zetét, hogy roszaknak tartotta ezen törvényeket és roszaknak tartja ma is. Helyteleníti ezután a várépületen a feketesárga zászló (két év óta mellőzve volt) kitűzését, s Wenck­­heimmal szemben kijelenti, hogy ő külföldön tiszteli e lobogót, de itthon nem hajlik meg, csak a nemzeti előtt. (Tetszés a szélső balról.) Helyteleníti továbbá, hogy az ünnepélyes megnyitáson az udvari marsal is részt vett. A trónbeszédet nem tartja kielégítőnek. Ha oly veszedelmesnek tartja állapotainkat, mint a minőkül ép a trónbeszédben mondá, jeleznie kellett volna azt is, miként szándékozik bajainkat orvosolni. Tudja, hogy a kormány, ha a többség támogatja, nem tarto­zik programmot adni sem most, sem máskor de azt is tudja, hogy a nemzetnek joga van azt a kormány­tól követelni s hogy a többségnek, mely az ország­gyűlést képezi, kötelessége azt a kormánytól köve­telni, mert a képviselőnek nem lehet egyedüli felada­ta az, hogy egyik vagy másik párthoz tartozzék, ha­nem feladata az ország jólétéről gondolkozni és arra törekedni, már­pedig ezt tenni nem lehet a­nélkül, hogy az utakat lássuk, azon módokat, esz­közöket ismerjük, a melyek által az eszközlendő volna.. . és elvbarátai bajaink fő okát azon közjogi törvényekben látják, melyeket az 1867-ki országgyű­lés alkotott, s ezt untalan ismételték is. Hiszik, hogy a függetlenség iránti törekvés e nemzetből nem fog kihalni soha. (Igaz! úgy van­ a szélső balról.) Ezen kiegyezésen kívül előidézte a rosz gazdálkodás is bajainkat, mely oda vitt, hogy a 67 óta csinált adós­ságok fejében 20 milliót, vasutgarancziák fejében 15 milliót s igy összesen 35 millió ily nemű kiadást fize­­tünk évenkint, míg defic­itü­nk csak 30 millió. Elő­idézte ezt a rosz termés, a­miért nem teszi felelőssé a kormányt. (Derültség. Felkiáltás. Pedig lehetne!) Pedig lehetne, mert már imputáltatott itt a jó termés is kormányérdemül, de igen­is a kormányt teszi fe­lelőssé azért, hogy a földműveléssel foglalkozó haza­fiak, kik a rosz termés folytán kölcsönpénzre szo­rulnak, azt biztosíték mellett sem kaphatják olcsó kamatra. Ez nálunk annyira hiányzik, hogy épen e hiá­nyok folytán bekövetkezvén a rosz termés és bekö­vetkezvén azon aránytalan mérvű pénzválság, a­mely 1873-ban reánk jött, Magyarországon átalános el­szegényedés következett be, és Magyarország föld­művelőinek kicsinyje s nagyja, egyaránt el van adó­sodva, el van pedig adósodva oly módon, hogy a nagy, túlságosan nagy, mértéktelen uzsorás kamato­kat még a legjobb, a legkedvezőbb körülmények közt sem képes fizetni. Ezen baj annyira elterjedt, elsza­porodott, hogy ha ezen mihamarább segítve nem lesz, az ország törzslakosainak, birtokosainak legna­gyobb része földönfutóvá válik. Nem tartja kívána­tosnak a hazára nézve azt hogy a földbirtokok egy vagy más családok kezeiben legyenek, de más­felől azt sem tartja kívánatos állapotnak, hogy az ország földbirtokának legnagyobb része oly emberek kezébe jöjjön, a­kiket az országhoz semmi más nem köt, mint az önérdek. (Felkiáltások: Úgy van!) De a baj e tekintetben oly nagyra nőtt, oly súlyos, hogy ha ezen mi­hamarább czélszerű intézkedések által segítve nem lesz, elmondhatja az ország földmive­­lőinek legnagyobb része: »Advenere novi, veteres migrate coloni.« Hogyha az ország állapotára tekintünk, az maga fogja kijelölni a sorrendet, a­melyben kell ha­ladnunk, hogy a bajokat orvosoljuk. A­mint a trón­beszédben is hangsúlyozta van, első rendbe az állam­háztartás rendezését, a pénzügyek orvoslását kell sorozni. De a­midőn ezen segíteni igyekezünk, párhuzamosan ezekkel és egy időben ezekkel intézkednünk kell az uzsora által a nemzetre mért csapások elhárítása iránt is. Mert, hogy habár sike­­rülene is pénzügyi bajaink következményeit elhárí­tani, azon káros következményeket, hogy a birtoko­sok idegenek által fosztatnak meg birtokaiktól, késő lesz elhárítani, ha az ez iránti intézkedéseket egy­idejűleg és első rendben a pénzügyekről való gondos­kodással nem teljesítjük. Ha pénzügyi bajainkon se­gíteni akarunk, ha hitelviszonyainkon és az ország pénztelenségén is javítani akarunk, első rendben fel­merül előttünk a bankkérdés. A­mit azonban a kormány erre nézve a trón­beszédben mond, az úgy tűnik föl, mintha a kormány tanulmányozta volna, hogy lehet a bankügyről a trónbeszédben szót tenni, de róla még sem mondani semmit is. A bankügy nem jogi kérdés, a­mivé a kormány tenni akarja. A­hoz a nemzetnek föltétlen joga van. Néhány szóval hangsúlyozván még t. bankkér­­dés fontosságát, nehogy negativ téren állónak mond­ják, elsorolja, hogy vélné ő Magyarország pénzügyeit rendezni. E rendezés fő föltétele az önálló magyar­­vámterület. (Egy van­ a szélsőbalon.) S ezt semmi törvény nem akadályozza, mert az 1867. XVI. t. ez. 5 év letelte után félévi alkudozás előrebocsátása egy évi felmondás mellett az Ausztriával kötött keres­kedelmi szerződést megszüntethetőnek tartja. Sok­szor hangsúlyozta ezt a szélsőbal, már 69-ki feliratá­ban is kiemelte a vámszerződés káros voltát, s mi­helyt a kikötött öt év letelt — 1873. tavaszán — Irányi indítványt tett egy enquete kiküldésére, me­lyet csak azért nem fogadott el a ház, mert Deák azt mondta, hogy az enquetet ki fogja küldeni a kormány. De a kormány mindig halogatta ez ügyet. Tavaly azonban a pénzügyi bizottság napirendre hozván e kérdést, megindultak a tárgyalások. Ezután úgy szól: »Én nem tudom mi lesz ezen tárgyalásoknak vége, én megvallom, hogy sajnálattal láttam azon irányt, melyet a v­. keresk. minisztérium látszik ezen kérdésben követni, láttam ez enquete bizottság által tett jelentésekből, melyeket a miniszter most a na­pokban folytatott, sajnálattal láttam azon irányt, mert lelkem mélyéből meg vagyok győződve, hogy ezen kérdésen semmiféle törvény némely szabványai­nak módosítása által, semmiféle alkudozás által segí­teni nem lehet; nekünk önálló vámterületre van szük­ségünk, enélkül teljes lehetetlen, hogy hazánk anya­gi érdekei fejlődhessenek. (Helyeslés a szélső bal fe­lől) nem is szólok arról, hogy felvirágzásra jusson. T. hát ! Mit jelent az önálló vámterület? Mi nem akarunk titkot csinálni belőle, mi azt óhajtjuk és azt kívánjuk, hogy azon áruk, melyek a lajtántuli tartományokból hozzánk behozatnak egy vámtariffa alá vétessenek, hogy azok vámoltassanak meg. (Helyeslés a szélsőbalról) Kívánjuk azt elő­ször fiscalitási szempontból az az hogy hazánk pénz­ügyi állapotán segíthessünk; de kívánjuk másodszor azért is, hogy hazánk elnyomott és fejlődés­képtelen iparát végre lábra állítsuk és képessé tegyük arra, hogy fejlődhessék, mert míg ezen viszony fennáll, ad­dig nem fejlődhetik, addig teljes lehetetlen fejlődnie. A­mint a hivatalos kimutatásokból látni lehet, me­lyek megvallom, hogy nagyon hiányosak, csak itt ott van bennük egy adat közölve, úgy­hogy talán nem is helyes szót választottam, mikor azt mondtam, hogy hivatalosak és tudtommal legalább hivatalosan nem is közöltettek. Magyarország és Ausztria között a kereske­delmi forgalom oly nagy és oly nevezetes, hogy ha erre tekintettel a mi viszonyainkra és érdekeinkre és­zmelve az ő érdekeiket csak mérsékelt vámtétel szá­­vatik, az pénzügyeinknek rendezésére igen nagymér­tékben hozzá fog járulni. Én merném állítani, hogy azon vámtételekkel, melyek a nálunknál szabad ke­reskedésben sokkal előbbre haladt országok vámtarif­­fáiban megszabatnak, hogy oly vámtételekkel,mi egész defic­itünket képesek lennénk fedezni, a­nélkül, hogy a nemzetet új megterheltetésekkel sújtani bármi mó­don is szükséges legyen. Te hát ! Én úgy tudom, hogy a Magyarország és Ausztria közti forgalom 4—5 millió forintra tehető évenként, 4—5 millió frt értékű áru hozatik be Ausz­triából Magyarországba. Ha mi már most azt látjuk, hogy más virágzó államok, pl. Angolország, mely szá­rad kereskedést űz, mely a szabad kereskedést tűzte a zászlójára, a­mi különben egyátalában nem invol­válja azt, hogy semmi vámot ne szedjenek, mégis jö­vedelmeinek nagy részét, majdnem felét a vámtét­­­ekből húzza, és hogy kereskedelmi forgalmában, a­mely 550 millió font sterlinget tesz, a vámjövedelem körülbelül 4 százalékra rúg, mert a jövedelem 21 millió font sterling ; ha tekintetbe veszszük, hogy­­ francziaország, a­hol a kereskedelmi forgalom 6227 millió frankot teszen, a vámjövedelem 224 mil. frank, ez is körülbelül 4 százalék. Már most vegyük p. o. Angolországnak legvirágzóbb coloniáját Canadát.­ Ottan már a vámtariffa a forgalom 8 százalékját te­szi. Ott ugyanis a forgalom 148.000.000 dollár, a jö­vedelem 11.800.000 dollár. Amerikában, hol a nagy­­adósságok miatt, melybe az állam nem régen a nagy háború által keveredett, védvámot voltak kénytele­nek felállítani, már egészen más arányban vannak megszabva a vámok. Ott ugyanis a forgalom 20 szá­zalékát teszik, mert a forgalom 1.044.000 dollár, a vámj­övedelem pedig 206 és fél millió. Íme, te­hát ! ha mi ezek után indulva a mi vám­jövedelmünket 7—8 százalékra teszszük, bizony nem csigázzuk nagyon fel. Nem is mondhatni, hogy ez védvám lenne, nem mondhatni, hogy mi iparunkat, h­a mi különben kötelességünk, Ausztria sokkal fejlettebb gyáripara ellen védjük, nem mondhatni, hogy védvámhoz fordulunk, hanem csupán fiscalitási szempontból nyúlunk ez intézkedéshez, mely nélkül megélni képtelenek vagyunk.« (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Ez nem erőltetné meg — mondja tovább — a népet, mely már több terhet el nem bir. Még ha ön­kényt ajánlana is a nép, a jövő — az adóképesség — megóvása szempontjából vissza kellene utasítani min­den adóemelést. Csak az ipar emelése — s erre is közrehat az önálló vámterület — hozhatja létre az adóképesség fokozását A jelen viszonyok közt 26 czukorgyár közül 14 tönkre ment. Elnök: Kérem t. képviselő urat, hogy miután fél kettő van, legyen szíves beszédét befejezni, mert az igazságügyminiszter úr kíván egy interpellációra felelni, mit tegnap bejelentett. Madarász József: Gyönyörű házszabályokat csináltak. (Derültség! Halljuk!) Simonyi Ernő: Engedelmet kérek t. ház! és elnök úr! tehát csak 1 és fél óráig tart az ülés ? Elnök : Ma csak 1 és fél óráig tárgyalható a válaszfelirati javaslat. » Simonyi Ernő: Akartam még az államház­tartás rendezésének másik feltételére, t. i. a megtaka­rításokra áttérni s megmutatni, hogy h­a a magyar védrendszert, mely most 40 millióba kerül, gyökere­sen átalakítanák, 20—24 milliót fognánk megtakarí­tani. (Halljuk !) Miután azonban ez nem lehetséges, méltóztassanak megengedni, hogy most ezen szándé­komtól elálljak. Ha azonban a párbeszédben talán kedvezőbb viszonyok között leszek, mint ma, akkor az alkalmat fel is fogom használni. (Derültség. Hall­juk !) Most még azon állást is jelezni akartam, me­lyet én és elvbarátaim ezen országgyűlés alatt a kor­­mány irányában elfoglalni akarunk. Elnök: Engedelmet kérek, de én kénytelen vagyok a házszabályokhoz ragaszkodni. (Halljuk! Halljuk !) A holnapi napirenden lesz ismét a válasz­­felirati javaslat tárgyalása, most pedig felszólítom Perczel Béla igazságü­gyminiszter urat, hogy méltóz­tassék az interpellál­óra válaszolni. Perczel Béla igazságügyminiszter: T. ház! Mocsáry Géza és több ungmegyei képviselő úr által az ungvári törvényszék beszüntetése végett (Hall­juk ! Halljuk !) a kormány által kiadott rendelet tár­gyában tett interpellációra vagyok bátor válaszolni (Halljuk!) Mielőtt azon kérdésekre, melyeket a t. képvi­selő úr a kormányhoz intézett, tüzetesen válaszolnék, előre kell bocsátnom, hogy az elsőfokú bíróságok újabb szervezéséről szóló 1875 évi 36. t. sz. többek között azt rendeli, hogy a kormány ezen szervezést azon törvény életbe léptetésétől számítandó 3 év alatt keresztül vinni és azt ezt követő 3 hónap alatt sta­­tistikai adatokkal ellátott előterjesztést tartozik tenni, hogy a törvényhozás a bíróságoknak székhe­lyeit, területét és­ a bírák létszámát véglegesen meg­állapíthassa. A törvény ezen világos rendelkezése oda mu­tat, hogy a törvényhozás maga sem tartotta lehe­tőnek és alaposan megítélhetőnek a kormány szer­vezési munkálatát mindaddig, míg az teljesen befe­jezve nem lesz. Következőleg a kormány méltán in­tézhetné azon kérdést a t. házhoz, hogy a törvény által megállapított határidő előtt ne engedje a kér­dést a képviselőház tanácskozásainak tárgyává tenni. Tehetné ezt annyival inkább, mert méltán lehet tar­tani attól, hogy e kérdésnek ily idő előtti felemlítése által még inkább fel fog bátoríttatni azon­ particu­­larismus, a­mely különben is annyi feliratban nyert élénk kifejezést és mely annyi küldöttséget indított útnak az ország fővárosa felé. Azonban a kormány annak tudatában, hogy csak­is országos szempontból s előre meggondolt rendszer szerint járt és jár el e tárgyban, nem tér ki e kérdés elől és egész készségesen megadja a kí­vánt felvilágosítást. A t. képviselő úr mindenekelőtt azon kérdést intézi a kormányhoz,­­hogy mely alap­­elvekből indult ki az midőn az ungvári törvényszék megszüntetésére vonatkozó rendeletét kiadta ?« A kormány e szervezési munkálatnak megkez­désekor azon átalános elvből indult ki, hogy ott, a­hol több törvényszék egyesíttetik, ezen reductionál rendesen a kisebb törvényszék olvadjon be a na­gyobb törvényszékbe, s ezen elvtől csak ott tért el, hol azt állami érdek vagy fontos helyi körülmények követelték ; miután azt tapasztaltuk, hogy a bereg­szászi törvényszék területe már a jelenleg fennálló kiterjedésében is nagyobb volt, mint az ungvári, de az­által, hogy a beregszászi törvényszék területe Ugocsa megyének tiszáninneni részével, a nagyszől­­lősi kerülettel nagyobb ittatott, az utóbbinak területe 13 és egy törtszám négyszög mértfölddel nagyobb és 63—64.000 lélekkel népesebb lett, mint az ungvári törvényszék területe, ezen nem jelentéktelen külön­bözet ,mind terület, mind népesség tekintetében elég­séges indoknak tűnt fel a kormány előtt, hogy az ungvári törvényszéket olvaszsza be a beregszászi törvényszékbe. Nem volt figyelem nélkül a kormány a kereskedelmi forgalomra sem, a­mely U­ngvár vá­rosa részéről felhozatott, azonban ezt az ungvári tör­vényszék által a legközelebbi években lefolyt váltó- és kereskedelmi ügyeknek hivatalos kimutatása alap­ján nem találta oly jelentékenynek, hogy azon álta­­am jelzett átalános elvtől e tekintetben eltérjen. Különben is­­ hát én azt hiszem, hogy túlsá­gos azon aggodalom, a­mely Ungvár város kereske­delmi forgalma tekintetében az ottani törvényszék megszüntetéséből származtatik. Hiszen Ungvár vá­ros kereskedése és kereskedelmi forgalma, három év előtti időben, az időben t. i. midőn még az egész ország­nak csak hat váltó és kereskedelmi törvényszéke volt, és midőn Ungvár vidéke és városa ily ügyekben a sokkal távolabb eső Eperjesre volt kénytelen el­menni s igazságot keresni, és mégis kereskedelme emelkedőben volt, akkor azt hiszem, nem lehet tartani attól, hogy az által,hogy most a vasúti összeköttetésnél fogva csak néhány óra távolságra eső Beregszászra tétetett át a törvényszék, kereskedelme csökkenésnek fog indulni. Úgy­szintén nem osztom az interpelláló képviselő úrnak azon aggodalmait sem, hogy Ung­­vár városa az által, hogy a törvényszéktől megfosz­­tatiák, az ottani pénzintézeteknél a váltóforgalom csökkenni fog. Higyye meg a képviselő úr, hogy a vál­tóüzlet mindaddig míg az nyereményesebb lesz egyéb s kölcsönüzleteknél,­ csökkenésnek indulni nem fog. Erre nézve legfényesebb bizonyságul szolgál­nak azon hazai pénzintézetek, a­melyek oly helyeken állanak jelenleg is fenn, hol társas bíróság nem léte­zik,­­ tudvalévő dolog, hogy azon intézetek is váltó­üzletet gyakorolnak. Az igaz, a­mit a képviselő úr is elhozott, hogy némely községek, különösen Ungh­­megyében, igen távol fognak esni a leendő törvény­széktől. Azonban méltóztassanak elhinni, hogy bár­minemű rendezést hozunk is be, ez a körülmény be fg állani. Azonban e baj különösen Unghvárt illető­­en azáltal van enyhítve, hogy a két megye vasút ál­tal van összekötve. A t. képviselő úr interpellációjá­­nak indokolásában különösen felemlíti azt, hogy az ungvári törvényszék az országban létező törvényszé­­kek közül terület tekintetében a 29-dik, népesség te­kintetében a 44-ik, ügyforgalmi tekintetben a 16-ik helyet foglalja el. A kormány előtt sem volt a tör­vényszékek ezen összeállítása ismeretlen, s higgye el a t. képviselő úr, hogy ha ezen összeállítás után lehetne a kormánynak indulni a törvényszékek reducálásá­­nál, nevezetesen fogna munkája megkönnyíttetni, mert azt lehet mondani, hogy ez­által az egész mun­kálat tisztán csak mechanikussá válnék. Azonban azt hiszem, hogy ha ezen skála sze­rint indult volna a kormány a törvényszékek reducá­­lásánál, s elment volna a 63-ik számig, a­meddig a legnagyobb törvényszékek sorozata terjed, akkor az országnak nem egy vidéke és nevezetes vidéke, mely merő kis törvényszékekből áll, ezen eljárás által megfosztatott volna teljesen a törvényszéktől, a­mit azt hiszem a t. képviselő úr sem tart sem az igazság érdekéből, sem egyéb okból kívánatosnak. Én tehát te­hát bátor voltam előadni azon főbb indokokat, a­melyek a kormányt vezérelték ak­kor, midőn ezen rendeletet az ungvári törvényszé­ket illetőleg kiadta s midőn nem látok eléggé fontos okokat fennforogni arra nézve, hogy ebbeli rendele­tét megváltoztassa, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a kormánynak nem áll szándékában e tárgyban kiadott rendeletét visszavonni. Kérem a t. házat, méltóztassék az interpellációra adott ezen válaszo­mat kegyesen tudomásul venni. (Felkiáltások : Tu­domásul vesszük !) Mocsáry Géza nem nyugszik meg a minisz­ter válaszában. Nem az a kérdés, hogy az ungvári törvényszék olvasztassék-e be a beregszásziba vagy megfordítva, mert mind a kettő fennállhat. A bereg­szászi törvényszék területe 138 négyszög mértföld lesz az új szervezet szerint. Ez rontja a magyar igaz­ságszolgáltatást. Ő Ungvárt Felső-Magyarország leg­inkább, még Kassánál is inkább, kereskedő városá­nak tartja, mert Ungvár több jövedelmi adót fizet Kassánál. A vasút már azért sem lehet kárpótlás, mert oly lassan megy, hogy gyalog is lehet vele ver­senyt futni. Azt mondta az igazségügyminiszter, hogy a Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése szept. 15. Az esti lapunkban közlöttek után következett az előadó beszéde a felirat tárgyában. Horváth Lajos előadó: T. ház! Az imént fel­olvasott azon felirati javaslat, amelyet a kiküldött bizottság részéről a háznak bemutatni szerencsém volt és a­mely a mai felirati vita alapját képezi, azon álláspont eredménye, a­melyet a kiküldött bizottság a válaszfeliratra nézve, átalában elfoglal s a melyet szemben a legutóbbi trónbeszéddel is fentarthatónak sőt fentartandónak vél. Nekem, mint a bizottság elő­adójának kötelességem­ ezen álláspontot néhány szó­val megvilágosítani. (Halljuk!) Tehetem ezt önmegtagadás nélkül, mert a bi­zottság felfogásában teljes mértékben osztozom. A bizottság távolról sem vonja kétségbe a felirati jog kiváló fontosságát. Szükség van arra és használni is kell teljes mértékben, ha egy-egy nagy esemény vagy egy kidomborodott kérdés dominálja a helyzetet, vagy a nemzetnek valamely kellőleg nem méltányolt közös óhaját kell eljuttatni a trón zsámolyához. De épen azért, mert a felirati jog kiváló fontossággal bír, nem kell azt elhasználni rendes időben. Maradjon a fel­irat normális időben hódoló tisztelet és az udvarias­ság ténye, a­melyet elmulasztani nem szabad , de a­melynek kiváló fontosságot tulaj­donítani nem kell. A bizottság azon nézetben van, hogy bármi aggasztó is Magyarország pénzügyi helyzete, bármily sokoldalú a nehézség, a­melylyel a rendezés jár, bár­mily sokféle és összhangzó reformokra van szükség, ha a bajtól szabadulni akarunk, maga az államélet rendes mederben folyik, és nincs arra szükség, hogy a ház eltérjen azon modortól és eljárástól, a­melyet a válaszfeliratokra nézve az utóbbi országgyűlések alatt követett. Az ország értelmiségét ez idő szerint az ország pénzügyi helyzetének rendezése, s a súlyegyennek az államháztartásban helyreállítása foglalkoztatja. Meg­döbbenve áll minden gondolkodó fia a hazának azon nagy kérdés előtt: mi lesz az országból, ha a rendes jövedelmek folyvást elégteleneknek bizonyultak a

Next