A Hon, 1875. október (13. évfolyam, 224-250. szám)
1875-10-09 / 231. szám
231. szám. XIII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1875 Szombat, October 9. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épillei földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra........................................... tt írt. ki 6 hónapra..........................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épílet. A lap szellemi részét illető munka közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Baritok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: „A HON“ Xlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak Félévre . Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frt HUF Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pesti utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, jó írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, October 8. Külügyi politikánk a delegáczóban. A magyar delegáczió külügyi albizottságának jelentését a budgetről és külügyi politikáról, Faik az előadó, egy figyelemre méltó beszéd kiséretében terjeszté a bizottság elé és ugyanakkor Andrássy gróf az osztrák delegáczióban, egy interpellációra adott válaszában épen azon két fő kérdésről nyilatkozott újabban, melylyel Fáik is foglalkozik, értjük: egyfelől a vöröskönyv elmaradását, vagy átalában a diplomatiai okmányok közlésének határát, e tekintetben a parlamentek jogát és kötelességét; másfelől a jelenlegi külügyi politikát. Az albizottság jelentése, a külügyminiszter ismételt nyilatkozata, és az előadó beszéde oly világításba helyezik e kérdéseket, hogy mindenki ítéletet alkothat magának azokról, vagy legalább sokat gondolkozhatik felettük. A magyar delegáció, és albizottságának előadója, beszédében és jelentésében, belenyugodtak abba, hogy a vörös könyv az idén nem adatott ki, sőt helyeselték azt azon felvilágosítások után, melyeket a külügyminisztertől nyertek. De Fáik és az albizottság határozottan fenntárták a parlament és bizottságának jogát a diplomatiai okmányok közlésének és megbírálhatásának megkövetelésére. Sőt Fáik kijelente, hogy ha bizalmatlansággal viseltetnék a bizottság a külügyminiszter iránt, most is megkívánhatná azt. De most Andrássy politikája iránt, nem ugyan a vörös könyvből, ami nincs, sem Andrássy nyilatkozataiból, melyek átalánosak, hanem a tényekre és ezek látható összefüggésére alapított ítélete folytán viseltetik bizalommal. Ez az ítélet helyes, mert lehetőleg biztos alapon nyugszik. De ennél is jobban indokolja eljárását Andrássy maga, midőn rámutatva az eredményre, melyet elért, kártyázáshoz hasonlítja a diplomatia működését, melyben még jó barátainknak sem mutatjuk meg kártyáinkat, annál kevésbé terjesztjük azt a kompánia elé. A titoktartás nem csak önmagunk , de szövetségesünk iránti kötelességünk is, mert ki viseltetnék irántunk őszinte bizalommal, ha aggodalma lehet az iránt, hogy titka el lesz árulva? Mindezzel mi eléggé megmagyarázva látjuk a dolgot, de egy diatjában nem látjuk meghatározvat azt a hatáskört, mely a parlamentet, illetőleg" bizottságát ez ügyben illeti.. Mert, ha Fáik azt mondja, hogy a diplomatia működése olyan, mint egy hadseregé, egyiknek vezérétől sem lehet előlegesen a tervét kívánni, és ha azt mondja, hogy a parlament és delegáczió csak átalános külpolitikai ..elveiet mondhat ki, de szabad kezet kell engednie diplomatiájának az eszközök és módok megválasztásában , akkor csak utóbbi állításában nem lő túl a czélon, de az első, mely a bevégzett tények feletti rászólást vagy elismerést helyezi csak a parlamenti bizottság hatáskörébe, mint később Fáik kifejti, átalában nem csak a megbízó, de a bizalmatlankodó delegáczió elől is elvágja a bírálat lehetőségét és az elveivel meg nem egyező politika megakadályozhatását. Maga Andrássy elismeri az osztrák delegáczió előtt, hogy »lehetnek pillanatok, melyekben a kormány és állam érdeke követeli, hogy a folytatott alkudozások, sőt függőben levő kérdések is valamely alakban a törvényhozás ítélete, egyszóval, a nyilvánosság elé hozandók. És azt hisszük, hogy e pillanatok megítélése nem csak a kormánytól, hanem a törvényhozástól is függ. Fáik igen helyes megkülönböztetést tesz a három északi hatalom mostani szövetsége és a köztük 60 év előtt fennállott »szent szövetség« közt, helyesen indokolta azt is, hogy a külügyi jelentés miért nem emlékezik meg külön e szövetségről. A hármas szövetség is csak eszköz és nem czél előttünk, arra sem a törvényhozás, sem annak bizottsága külpolitikáját nem alapíthatja,ami érdekünk a békefentartása,éspedig nem a külreakció, hanem a szabad befejlődés érdekében ; tehát követeljük magunknak a békét saját ügyeink szabad rendezése végett és kívánjuk annak keleten fenntartását, sőt biztosítását, mely csak a törökországi viszonyoknak,a porta általi, reformálásával érhető el. Ezt teszi lehetővé a hármas szövetség, melynek semmi reakcionárius jelleme nincs, de ennek csak egyik fontos tényezője a szövetség, a többi hatalmakhozi viszonyunk is befoly arra és maga a hármas szövetség is csak addig hasznos, tehát fentartandó reánk nézve, míg ezt a czélt, a mostani áron, biztosítja. Ezért nem czél és nem dogma az, melyet a törvényhozásnak, illetőleg bizottságának vallani kell, hanem külügyi kormányunk szabad rendelkezésére álló, bár becses eszköz, melyet akkor dobhat el és kell eldobnia, mikor czéljának , a béke biztosításának, mégpedig a mi rovásunk nélküli biztosításának meg nem felel. Az albizottság jelentésének, Fáik beszédének és Andrássy nyilatkozatainak kétségkívül leghomályosabb pontja az, mely a keleti status quo fenntartásának, illetőleg javításának eszközeiről szól. Helyesen mondja Falk, hogy a régi osztrák külpolitika és monarchiánk mostani külpolitikája közt megvan ugyan a külső hasonlóság, mert midkettő keleten a statusquo fenntartását tűzte ki czélul, de lényegükben különböznek , mert am az a hatalmak versengése, a lakosság elnyomása és a stabilitás érdekében kívánta fenntartani a status quot; most pedig a hatalmak egyetértése és a törökországi belviszonyok gyökeres javítása által vélik a czélt biztosítani. De épen e javításnak eszközlése és a hatalmaknak arra való hatásának módja a kérdés tárgya. Fáik beszédében és jelentésében a reánk nézve káros zavarok ismétlését tartja megszüntetendőnek, eszközül a hatalmak jó tanácsát hozza fel és a portától várja el, hogy engedve a helyzet kényszerűségének és a jó tanácsoknak, reformokat fog behozni, Andrássy is körülbelől ennyit mondott ismételten. De, hogy a reformok milyen természetűek, a porta által mikor és mennyiben kivihetők, a lázongó lakosságra mennyire kielégítők és — a mi fő — a zavarok megakadályozására mennyire lesznek képesek, arról egy részről sem nyertünk felvilágosítást, sőt még arról sem biztosítanak, hogy a három északi hatalom közt van és remélhető-e az egyetértés, a porta és alattvalói közti viszony további fejlődésével szemben való magatartásra nézve. ? De, készségesen ismerjük el, hogy épen ez az, amiről most senki sem mondhat határozott véleményt, még kevésbé biztosítást. Ez a jövő esélyeitől függ. Minthogy pedig a jövő békéje ettől függ, így az eddigi tárgyalásokból csak a múltra nézve nyertünk megnyugvást, a jelenre nézve szereztük azt a biztosítást, hogy érdekeink meg vannak óva; de a jövőre nézve csak azt tudjuk, hogy külügyeink élén Andrássy áll, kinek — mint Faik mondá — »világos feje«, »hazafias szíve« sugallja a külpolitikát és »ügyes, erélyes keze« viszi azt keresztül, így tehát csak azt kívánjuk, hogy a monarchia érdekei és külpolitikája közt az öszhang jövőre is fenntartassék!z ez költségénél előadó felhozza, hogy ezen intézetek majdnem annyiba kerülnek, mint az egész minisztérium , Így a többi gazdasági és kereskedelmi czélokra alig jut valami. Továbbá megemlíti, hogy az eddigi előirányzatok mindig hamisak voltak, így például 74-ben a kiadás 160000 forinttal, a bevétel 270,000 írttal volt kevesebb, meg van győződve hogy ugyanez fog történni 75-re is. A bizottság már tavaly azt hitte hogy 1878-ra már nem lesz e czélra kiadás, a gazdaságokat kivéve, de ő nem meri reményleni hogy akkor még 200,000 írttal is beérjük miután 76-ra 160,000 helyett csak 60,000 frt. levonást mutat a kötségvetés. Felolvassa a 9-es bizottságnak véleményét, mely ez intézmény iránt azt tartalmazza, hogy a lótenyészintézetek létszáma fokozatosan alábbszállítassék, a kiadás a gazdasági bevétel által egyensúlyoztassék és csak a fajok fentartása legyen a további czél. Ez azonban jelenleg nem mutatkozik eszközölhetnek, részint a rosz termés, s részint a magánvállalkozás hiánya miatt. A kérdés már most szerinte az: fenntartja-e a bizottság előbbi nézetét, vagy nem? Részéről nézetét, mely a 9-es bizottság s a ház véleményével egyező, t. i. a tenyészintézetnek pár év alatt megszüntetésére nézve, fentartja. Simonyi miniszter felhozza, hogy az összes állattenyésztési ágak közül egyedül a lótenyésztés az, mely nevezetes emelkedést mutat az utóbbi években, több milliónyi bevételt hozott az országnak. Ezen eredmény főleg az állami méneseknek köszönhető. Nézete szerint magánosok méneket nem is tarthatnak, mert költséges és nem jövedelmező, a fajok fentartása pedig magánosok által épen nem képzelhető. Az államnak jelenleg 4 ilyen intézete van, t. i. a mezőhegyesi, bábolnai, kisbeéri és fogarasi, melyek közül kivált a mezőhegyesi emelkedett a nagy magaslatra. Ő nem tudja sem tanácsolni, sem védelmezni úgy nemzetgazdasági, mint kereskedelmi szempontból a lótenyésztésnek az állam által való elhanyagolását. Felhozza továbbá, hogy a lótenyésztés mellett a magyar szarvasmarha faj (csáki és almási féle) is fentartatik. A ménesjószágokat illetőleg elhatározta a felesleges részek bérbeadását, s ez már holdjár 11 líjával meg is indult, oly jövedelem e gazdaságokból, mint a pusztán gazdasági czélokra berendezettekből, nem várható. A fedezeti előirányzat csalhat a részévek, de csalhat az igen jó évek alatt is; itt a közép termés van felvéve. A 9 es bizottság nézetét, hogy pár év alatt ez intézetek az államnak semmibe se kerüljenek, nem véli kivihetőnek; különben a költségvetés a 9-es bizottságénál 37.000írtal kedvezőbb. Végül még azt jegyzi meg, hogy az állami tenyészések megszüntetését, vagy talán ez intézetek elfecsérlését nem tanácsolhatja. Hefy a pénzügyi bizottság tavalyi álláspontját védelmezi s azt indítványozza, hogy a költségvetés ezen része adassék vissza a miniszternek, hogy azt a 75. bizottsági határozat értelmében átidomítsa. Sennyey Pál b. szerint a 9-es bizottság előtt nemcsak financiális szempont állott, hanem az is, hogy az egész lótenyésztést ne absorbeálja az állam és hogy legyen átmenet a magántenyésztésre is. Ezen elvet ő most is helyesnek tartja. Hiszi, hogy a tenyésztést csupán a törzsfajok tenyésztésére lehet szorítani, miáltal megtakarítás volna eszközölhető. Többek felszólalása után e tétel feletti vita elhalasztatott, miután a költségvetés előadója holnap az ülésben meg nem jelenhetik. A holnapi ülésben a fentebbi ok miatt a belügyminisztérium költségvetése fog tárgyalás alá vétetni. Ülés vége d. u. 2 órakor. — A gazdasági intézetekben most következő számmal vannak a növendékek. Magyaróváron volt: 160, Kolosmonostoron 70, Debreczenben 50, itt a földmives oskolában 40, Keszthelyen 26, Hradeken 24, Érdiószegi vinczellér képezdében 24, Tarczalon 24. Az utóbbi két intézet alapítványos hely, összesen 428 növendék, körülbelül 4 500 forintba kerül egy növendék egy évi képeztetése az államnak. A képviselőház pénzügyi bizottságának X. ülése. (Az esti lapunkban közlött tudósítás folytatása.) A gazdasági tanintézetek költségeire 227,750 frt van előirányozva, melyre a miniszter virementet kér. Előadó az intézetek emelkedése czéljából az összeget megszavazandónak ajánlja. A miniszter jelentése után, hogy azon igazgatókra nézve, kik egyszersmind bérlők voltak, a bérletet megszüntette. Csengery szólal fel és az intézetek statisztikai kimutatását kéri. Ő ez intézeteket nem extensive, hanem intensive szeretné emelni. Felemlíti többi közt azt is, hogy a közép és felsőgazdasági intézeteknél a terjedelmes gazdaságok szükségét nem látja, mert az elméleti tanítást a gyakorlattal egyidejűleg nem lehet sikerrel egyesíteni. A miniszter is úgy vélekedett volt, mert már is intézkedett, hogy a tanintézeteknél levő felesleges földek bérbe adassanak. Ezután Kenessey tanácsos az egyes tanintézetek statisztikai kimutatását olvassa fel, mely szerint az összes tanulók száma 428, igy egy-egy növendék körülbelül 530 írtba kerül. He 1ly a virement megadása a részintézetek fenntartása s végül az igen magasan felvett fedezeti összeg (95,990 frt) ellen szól. A fedezetre nézve előadó kimutatja, hogy a bevételi költségvetés a múlt években megfelelő volt a valóságnak. Horváth és Sennyey után, kik a virement megadása mellett szólnak, a bizottság e czímet virement mellett megszavazza, a minisztert azonban felszólítja, hogy az intézetek apasztásáról átalában és a jók emeléséről gondoskodjék. A következett állami lótenyészintéző Kereskedelmi politikánk. (M.) A közös külügyminisztérium okmányai, melyek 1. évi október havában az országos bizottság elé terjesztettek, mutatják azt, hogy kereskedelmi-politikai téren örvendetes fordulat állott be. A külügyminisztérium előbbeni években főleg a magasabb diplomatiának szentelte szolgálatait, s hogy annak mi volt az eredménye, azt a politikai vöröskönyvből tudtuk meg, már amennyire tudniillik a magas diplomatiát a nyilvánosság elé tartozónak tekinték az intéző körök. Kézzelfogható gyakorlati eredménye ezen irányzatnak sem a törvényhozó testület tagjaira, sem az országra nézve nem volt. A beállott fordulatot az jellemzi, hogy 1. évben az ilynemű okmányokat már nem is tartották érdemesnek kinyomatni. E helyett azonban előttünk fekszik most a kereskedelmi levelezések első száma, melyet zöld könyvnek keresztelt el egyik laptársunk, zöld borítékáról. De azt hiszszük e nevezet inkább megillethette volna a múlt években piros boríték alatt megjelent okmányfüzeteket. Rövidség okáért, jól van, nevezzük mi is zöld könyvnek, csak azt ne méltóztassanak ez alatt érteni, mint ha ezzel a tartalmára tennénk e célzást. Mert a zöld könyv egyátalában nem foglalkozik fellengzős, fennhéjázó dolgokkal, hanem csak a lehető leg prózaibb és nagyon is reális dolgokkal ; t. i. az anyagi érdekek, a termények, azaz a pénz és mindig csak a pénz kérdésével. A mi bizonyítja, hogy Andrássy gróf most a külügyi hivatal actióját a reális érdekekre, a nemzeti vagyonosodás előmozdítására fordítja. Ez így is van helyesen. Régóta mondottuk mi, hogy a külügyminisztériumnak nem az a hivatása, hogy egyedül csak a háború kérdését feszegesse és ami azzal összefügg. Minél is többet foglalkozik ezzel a magas diplomatia, annál könnyebben megcsinálják a háborút, épen akkor, midőn afelett tanakodnak, hogy ne legyen háború. Hanem igenis hivatása a külügyminisztériumnak az, hogy előmozdítsa az ország nemzetközi kereskedelmi érdekeit, hogy tehát a bel- és külföldi állampolgároknak megkönynyítse a mindkét félre nézve nyereményes árukicserélést, és törvényhozási úton előkészítse mindazon intézkedéseket, melyek a forgalom biztonsága és kifejlődése érdekében szükségesek. Hogy mily nagy fontossággal bír ezen feladat az egyes országokra, s különösen hazánkra nézve, kitetszik abból, hogy Magyarország külforgalma (a behozatalt, kivitelt és átvitelt együtt véve) évenként majdnem ezer millió írtra megy. Ezt a lakosság 15 milliója közt megosztva, kitűnik, hogy abban átlag minden hazánkfia 66 frt és 66 krral van érdekelve, tehát legalább is ötször akkora öszszeggel, mint az összes adóknál. Köztudomású már most, hogy az ez ideig érvényben volt kereskedelmi politika szerint egész Magyarország igen csehül állott, a nemzetközi kereskedelem dolgaiban. Mert hogy csak az 1872-ik évi eredményt említsük, (újabb adatokra statisztikai hivatalunk lassúsága miatt még mai napig sem hivatkozhatunk), a külkereskedést olyan eredménynyel űztük, hogy egy év alatt 175 millió forintnyi deficitünk volt, vagyis ennyivel többet voltunk kénytelenek kivitelünkre ráfizetni, hogy kiteremthessük a külföldről behozott áruk értékét. Ezen nagy deficzitből az ország minden lakosára fejenkint 11 frt 66 ki. esik. Minden hazánkfia tehát évenkint legalább kétszer annyit kénytelen a külföldnek adózni, mint amennyit összes egyenes adó fejében az államnak fizet, mert az 1875. évre előirányzott 75,5 millió frt egyenes adóösszegből fejenkint csak 5 frt 53 kr esik. És igy a forgalmi deficit fedezésére 6 frt 13 krral többet fizet átlag mindenki. Ezen szempontból tekintve a kereskedelmi politikát, arra való volna a zöldkönyv, hogy belőle megtanulják az országos bizottság tagjai és megtanulja az ország, hogy az egyes külállamokkal szemben minő kereskedelmi politikát folytatunk, hogy miben rejlik a fenntebbi sajnos eredményeknek oka, és hogy azt miként kelljen úgy orvosolnunk, hogy ne legyen a külkereskedelemben deficitünk, hanem lehetőleg még többlettel zárjuk be kereskedelmi mérlegünket. Andrássy gróf zöld könyvében erre vonatkozólag több érdekes jelentést is találunk. Azonban nem kell feledni, hogy Magyarország Ausztriával közös vámterületet képez És ezért úgy a követség, mint konzulátusi jelentések nem tisztán a magyar kereskedelmi érdekek szempontjából, hanem Ausztria-Magyarország külkereskedelmére való tekintetből vannak szerkesztve. Márpedig hivatalos statisztikai adataink bizonyítják, hogy Magyarországnak kilenczszáz millió ftra menő külforgalmából a közös terület külforgalmában a behozatalnál csak 37 millió, a kivitelnél 24 millió, összesen 51 millió frt, vagyis valóságos behozatalunknak alig ’/17 része szerepel. Ez alapon tehát a magyar érdek 16/i részben egészen mellőztetik. És így ne csodálkozzunk ha a zöldkönyv adatai csak csekély részben veszik tekintetbe a magyar közgazdasági érdekeket, és túlnyomó részük az osztrák érdekekről szól. Nem akarjuk most ez okmányok tartalmát ismételni, csak egy pár frappáns tényt említünk fel, melyek a jövőben követendő kereskedelmi politikára nézve ujjmutatásul szolgálhatnak. Már mondottuk, hogy az Olaszországgal kötendő kereskedelmi szerződés megújításáról szóló Pasetti-féle jelentés bír ránk nézve legnagyobb fontossággal. Kitűnik ebből, hogy Ausztria-Magyarország nemzetközi forgalma Olaszországgal (a bevitelt, kivitelt és átvitelt egybefoglalva) öz évi átlag szerint 419 millió lírára vagyis 168 millió ezüst értékű forintra megy, és pedig vett Olaszország Ausztria-Magyarországtól az utolsó évi kimutatás szerint 225 millió líra értéket s eladott nekünk 222 milliót. Olaszország tehát terményeinknek egyik főpiacza volt. Csakhogy utóbbi időben e viszonyok lényeges változásnak indultak, mert az előbb erősen passiv olasz forgalom maholnap aktív jelleget ölt Ausztria-Magyarországgal szemben. Ami magában véve még nem volna ránk nézve szerencsétlenség. De az a sajnos, hogy épen azon czikkek bevitele Olaszországba csökken, melyek Magyarországból származnak, ilyenek a gabnaneműek és a szesz. Gabnakivitelünk Olaszországba évi 17 millió líráról 3 millióra sülyedt alá, e helyett azonban Oroszország búza bevitele Olaszországba növekedett 17 millió lírával, 29 millióról 46 millióra. Ebből az a tanúság, hogy Oroszország kiszorítja Olaszországból a magyar gabnát. És ez ellen aligha van orvosság. A vasúti tarifta-leszállítások végső határáig menve is nehéz volna versenyezni az olcsóbban termelt orosz búzának a tengeren való olcsóbb szállítással. Ha Oroszországnak sikerült Angliában az amerikai búza elől a piaczot elhódítani, annál könnyebben elhódíthatja előlünk a nyugat-európai piaczokat. A bajorországi piaczon is leszorul már a magyar búza az orosz mellett; 1870 től 1874 ig egy fél millió mázsával csökkent a búzabevitelünk, Jäger tanácsos jelentése szerint. Oda kell tehát törekednünk, hogy nyers terményeinket benn a hazában dolgozzuk fel s ha olasz selyemruhában akarunk járni, akkor a búzán kívül legyen más eladni való áruczikkünk is Olaszországnak. A ksivló tanítók ügye. Néhány nap múlva megkezdődik az ország szivében azon kulturális törekvéseinket meggyalázó intézmény, melyet zsidó tanítóvásár név alatt ismerünk. Már most is látható a Károly kaszárnyával szemközt fekvő Orczyház előtt csaknem folytonosan egy pár kopott öltözetű férfiú, az örökké bolygó Abasverus magátkozott utódai, várva a lelketlen kufárt, ki általa akarja látatlanban egyik vagy másik hitközséget boldogítani. Nemcsak önmagukat szégyenítik meg a szomorú viszonyok által kényszerittetve ezen szerencsétlen emberek, de szégyenteljes s kárhozatos ez az egész izraelita nemzetiségre nézve is, melynek józan haladása, nemzeti érzelművé átalakulása szenved ezáltal hajótörést. Reményijük, hogy ezen szomorú vásár most utoljára fog megtörténni. A főváros lelkes s tanügybarát polgárai már vasárnap összegyülekeznek, hogy a »pereat«-ot kimondják felette s 10 nap múlva az országos izj. tanító egyesület fogja kétségkívül egyhangúlag elitélni ezen kóros állapotot, mely a nemzetnek botrány, de reájuk nézve szégyenteljes fájdalom. Társadalmi életünk egyik legszebb jeligéje az »autonómia« fedezi ezen botrányt, mint annyi sok mást. Évek hosszú során küzdtünk ellene nyíltan s habozás nélkül, tekintélyes férfiak s a sajtó oly gyakran hangsúlyozta már, hogy maguknak a hitközségi elöljáróknak kötelességük megragadni az irtó fegyvert, elmondották, hogy nem a tanító, hanem önön káruk az, ha gyermekeik a jövő nemzedék nevelését vásáron szedett csőcselékre bízzák, hogy a tehetséges s munkaképes egyéneket önmaguk riasztják el ezen fontos pályától, ha kicsinyes ürügyek miatt s csaknem kivétel nélkül szándékosan bizonytalanná teszik nekik azon kenyeret, mely önmaguk s családjuk fenntartására szolgál. A felszólalások, az ijesztő példák, a legkeményebb megrovások alig bírtak eredménynyel. E népnek nincs elég belátása, hogy a szándékos basáskodás gyönyöréről lemondjon, nincs elég értelme, hogy önön javát kövesse s a messzebbható eljárást vegye irányadóul. A türelemnek vége szakad egykor. A közérdek felette áll a magánszenvedélyeknek s az állam kötelezve van mindenkor, midőn ezen közérdek veszélyeztetik, habozás nélkül járszalagot adni azoknak, kik a szabadság felhasználására még nem eléggé érettek. Nem töröljük el ez által az autonómiát, sőt inkább megerősítjük azt, mert megóvjuk a józan egyének gúnyja és megvetésétől. Az idő elközelget. Azokat, kik saját érdeküket megóvni képtelenek, törvény által kell reá kényszeríteni. Valószínűleg nem is csalódunk, midőn azt hiszszük, hogy úgy a budpesti izraelita polgárok közgyűlése, mint maguk a tanítók határozottan fogják követelni, miszerint a felekezeti tanítók állandósítása is törvény által biztosítassék. A többi hitfelekezetek elég érettek már arra, hogy e törvényt hallgatag elismerjék, az izraeliták józanabb tagjai a Congressus határozatai közzé beigtatók — a többieket kényszeríteni kell reá. Ezen törvény életbeléptetése az alapfeltétel, melytől a tanítás sikere függ, ez az első elelengedhetlen rendszabály, mely a közigazgatási politika lehetőségét képezi. Hogyan lehet várni, hogy azon tanitó, kinek félévenkint vagy évenkint vándorolnia kell, paedagogiai ismeretet, mélyebbre ható tudományt szerezzen magának ? Miként volna lehetséges hogy azon egyének, kiknek feje felett folytonosan ott lebeg a Damocles kard s kiknek jövője egyesek indokolatlan szeszélyétől függ, folyvást megtartsák jellemszilárdságukat és ezen kis baják ellenére is a paedagogiai követelményeknek igyekezzenek érvényt szerezni. Ha a tanitó valóban lelke az iskolának — s ki vonná azt kétségbe ? — lehet-e életet s jövőt jósolni oly intézménynek, melynek vezetői a bizonytalan jövő miatt mindinkább csak a társadalom söpredékeiből kerülnek ki ? — Nem lehet többé kegyelem. A törvénynek parancsolni kell s e parancsot végrehajtani szükséges még azon esetben is, ha a szűk látkörű férfiak képtelenek belátni saját érdekeket. Azonban nem elég a törvényes intézkedés. A társadalmi harctot folytatnunk kell — kímélet nélkül. A törvény szava különben évek hossza során át írott betű maradhat. A társadalmi mozgalomnak lehet köszönni, hogy a különben megbocsáthatlanul közönyös izr. országos iroda is mozogni kezd s legújabban elismerésre méltó tevékenységgel kieszközölte, hogy Neufeld Miksa lévai tanitó teljes fizetésével nyugdíjaztatik. A társadalmi mozgalom eredménye az, hogy ma már e kérdést országosnak lehet tekintenünk s a hitfelekezet tagjain kívül is sokan melegen érdeklődnek elintézése iránt. Kétségtelen, hogy a közigazgatási erélyes tanfelügyelet sokat lendíthetett volna már ezen ügyben. A népoktatási törvény határozottan megköveteli, hogy a tanítóknak oklevéllel kell bírniük, a zsidó iskolákban ez még csak kivétel. A népiskolai törvény megköveteli, hogy minden iskolának határozott vagyonának kell lennie: az izr. iskolák évről évre a véletlen által tartatnak fenn. Törvénybe vannak iktatva a tananyag s tannyelvre vonatkozó főbb kívánalmak : az izr. iskolákban mindez csak kivételkép tartatik meg s az úgynevezett zugiskolákban egyátalán nem. Három nyelvvel: magyar, német s héber kínozzák már a hat éves gyermekeket is s a tanítási idő legnagyobb részét oly dolgokra fecsérlik, melyeknek sem módszertani beesők, sem hasznok nincs. Erélyes s buzgó tanfelügyelő képes lett volna mindezt elintézni, hatalmában állott volna a zugiskolákat bezáratni , azonban kétségtelen, hogy ezen erélyt s buzgalmat főkép az élénk társadalmi mozgalom teremti meg. Mozogjunk s tegyünk! Hurczoljuk meg kivéletlenül a bűnösök s könnyelműek neveit, lelkesítsük