A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)

1875-11-21 / 267. szám

telte magát Görögország. Egy clique kezébe kerítette a hatalmat s a nyáron a Bulgaris­­kormány alatt oda fejlődtek a dolgok, hogy az oszágot ostrom állapotba kellett helyezni. Athénben s az ország főbb helyein csapat­­összpontositások lettek szükségesekké, hogy a vérig ingerelt nép visszatartassék a forra­dalomtól. Az államépület, legmélyebb alapkövéig megrendülve látszott s a trónt oly veszélyek fenyegették, hogy már készen állottak rendel­kezésére a hajók a pyraeusi kikötőben el­­viendék őt a kevésbé roskatag Dániába. A cirque hatalmába kerítette a királyt is — és ennek palástjával igyekezett takarni a legerőszakosabb visszaéléseket, melyeket volt már alkalmunk tüzetesebben ismertetni. A Bulgaris-kormány, legkiáltóbb törvényte­lenségekkel hajtotta végre a választásokat a corruptió megjegyzett emberei jutottak a par­lamentbe; az ellenzék — a­mi kevés maradt — tiltakozását a királyhoz benyújtva, elhagy­ta a törvényhozás termét, minek következté­ben a koncz emberei nem maradtak határo­zatképes számban, de ez őket legkevésbé sem szeszélyezte. Hozzá­láttak a törvény­alkotás­hoz s vitték ezt mindaddig, a­mig azt látták, hogy az ország a forradalom előestéjén van. A veszedelemből más szabadulás nem volt, mint feloszlatni a törvénytelenül fun­­gáló kamarát és uj választásokat rendelni el. Ez megtörtént. Az uj kormány élére Trikupis állíttatott, ki szigorú becsületességgel haj­totta azokat végre: az ország ismét magához tért­, pacifikálva lett A pártok már nem is szorosan vett politikai elvek szerint sorakoz­tak, hanem feloszlottak a becsületes és nem becsületes emberek pártjára. Végre győzött a becsületes emberek pártja — és ez szerencse Görögországra nézve. Trikupis a választások correct megejtése és az uj kamara összeülésé­­vel befejezettnek tekintvén missióját, vissza­lépett s helyére Komondurosz neveztetett ki, ki tömör, erős és nagy többséggel rendelke­zik. Az uj kormány és törvényhozás azt a czélt tűzte maga elébe, hogy megsemmisíti az előbbi kamara által alkotmányellenesen ho­zott törvényeket és vissza­helyezi jogaiba a politikai becsületességet, melyet elődei szám­űztek volt a görög félszigetről. Mi az első feladatot illeti, már megol­dotta azt, mert a király szentesítette azon törvényt, mely hatályon kívül helyezi az al­kotmányellenes módon alkotott mintegy 30 törvényt. Ezt elintézve utána kezdett nézni a cir­que kormány tetteinek s kitűnt, hogy Nikolo­­pulosz és Valassopulos miniszterek a legna­gyobb mérvű visszaéléseket­ követték el négy érsekség betöltésénél. A cultus és igazság­ügyérnek egy ágense volt, ki az érsekségekre pályázókkal alkudozott. Egy-egy állomásra többen concurráltak, persze csak úgy kéz alatt, de csak az lett érsekké, a­ki a legna­gyobb összeget volt képes lefizetni a minisz­terek kezébe. A mely érsek-aspiránsnak nem volt elég pénze, de mindenesetre szeretett volna beleülni az érseki székbe; méregdrága uzsorás kölcsönökhöz folyamodott, hogy meg­kenhesse velők a miniszterek kezeit s hogy megfizesse azt a tentát és azt a tollat, mely a kinevezést meg- és aláírja. A miniszterek s az ágens testvériesen megosztoztak a zsákmányon. Hogy az ily után megkeresett pénzzel hozzá­fogtak e pa­lota­építéshez, erről nem szól a krónika, csak azt mondja, hogy a simoniás miniszter urak vád alá fognak helyeztetni, a kamara már el is fogadta az igazságügyi bizottság erre vo­natkozó javaslatát s igy kilátás van arra, hogy a fentisztelt exminiszterek mihamarabb egy oly palotába — vagy mibe — fognak az őket megillető kísérettel bevezettetni, me­lyet nem maguk építettek, így licitált a cirque mindent Görögor­szágban. Ki ad többet értté? V­­olt az áta­­lános jelszó, s ha a király nem bírt volna annyi erővel, hogy kiszabaditsa magát vesze­delmes tanácsadóinak körmei közül, mielőbb az ország s maga a király adta volna meg leginkább az árát ama jelszó átalános ural­mának. A vesztegetés, nyerészkedés, corruptió ütött volt tanyát a legmagasabb helyeken,kép­zelhetni, hogyan hatott az üdvös példa felülről lefelé Hanem hát a »bűn büntetlenül nem ma­rad,« nem is szabad, hogy maradjon. Ez leg­alább is kellemetlen dolog lehet a miniszter­i excellentiáikra, de hogy az argosi, el’si, patrasi és cephaloniai érsek urak sem érez­hetik magukat valami különös jól, oly nagy áldozatok árán megvásárolt magas ál­lomásaikon, igen hihető. Még megeshetik raj­tuk az a fátum, hogy 10—15 — 20,000 dra­chma és tömérdek más ajándék, ékszer stb. melyekkel mindenikök külön külön igyeke­zett megnyerni a miniszteri kegyet és ezzel az érseki széket, kárba fog veszni, és akkor se pénz , se érseki kalap. Ez nagyon be­szántó lesz,mert tán még elég idejük sem volt arra, hogy beszerezzék a vámon, a­mit kiad­tak a réven. De ez még nem minden. Egy mai táv­iratunk szerint a mostani görög hadü­gyér (Karaiskakis) a kamara tegnapi ülésében részleteket közlött, melyek azt mutatják, hogy igen tisztelt hivatalbeli előde (Grivas) ke­gyetlen pusztításokat és kisajátításokat vitt végbe a hadi kincstárban. És erős a gyanúnk hogy még ezzel sem lesz vége e politikai »cronique scandaleuse«-nek. Még fognak jön­ni leleplezések. De látva, hogy a Komonda­­rosz-kormány mily erélyesen és szigorral fo­gott censori feladatához, hihetőleg sikerülni fog neki helyesebb és tisztességesebb irányba terelni a különben dicséretes görög kereske­delmi és üzérszellemet. Sz. Gy. teremntés készen tartotta a fiókjában a dispensatiót. Azért vannak az embernek püspök jó barátjai. Oly bizonyos volt a dolga felől. Pedig Alienor még teg­nap Etelváry Rafaela herczegnővel járt jegyben.— Ehez hát gratulálhatunk egymásnak. — Hanem most azután kezdődik a jó mulatság. — Ez a futó bolond, az én kedves fiam,most nem megy Ehrenbreit­­steinba, ott nem tudja meg, hogy mi elintézni való van Dél-Németországban, nem viszi el a hadjárati ter­vet Hannoverbe, nem hagy nekem időt a bankárokkal negotiálni, a helyett szalad egyenesen Párisba, ott fellármázza a világot, meggyújtja a tű­zaknákat, ak­kor aztán mehet ön neki egy világháborúnak a mi jó pénzügyminiszterünk Salm­enscheinjaival s a három­száz­harmincz nyugalmazott tábornokkal. — Most már elmondhatja vezérőrnagy úr, hogy »most jövök én!« — Hanem én meg elmegyek. —Hej Yeudelin! Készítsd el a fegyvereimet; megyünk medvevadászni Marmarosba. Falkenhein látta, hogy itt semmi dolga sin­csen többé: vette a kardját és eltávozott. Octavián pedig dehogy készült vadászatra men­ni ; levágta magát a karszékébe nagy busán s az öklére támasztotta fejét. Vendelin a vett parancshoz híven előhordott puskát, vadásztarisznyát, kürtöt, háromlábú leső­szé­­ket, kulacsot, ötszeres kosarat, bundát és lábzsákot; mintha semmi sejtelemmel sem bírna az itt végbe­­menttek felől; s rakott mindent sorba, mig egyszer aztán Octavián olyat ütött az asztalra, hogy minden edény tánczra kerekedett rajta. — Ne boszants a készületeiddel, rosba ?— Hát nem megyünk medvét lőni Márma­­— Nincs a mármarosi hegyekben olyan nagy medve, mint én vagyok, én pedig már meg vagyok lőve ! Rendelin aztán megint mindent elrakott szépen. Mikor aztán eltakarította az asztalt, azt mon­­dá Octavián fejedelemnek: — Magasság! Nem jobb lett volna ahoz a pa­rasztgyerekhez, a kit princz Alienor tartott kereszt­vízre, Pompeia baronesset hivatni keresztanyának ? (Folytatása következik.) A bankügy. — írta Gr. Lónyay Menyhért. — A bankügyről lapunkban megjent két előbbeni közleményünk kiegészítéséül közöljük itt a mű két utolsó fejezetének rövid kivonatát. A tizennyolczadik fejezet : A többbankrendszer behozatala monarchiánkba. Szerző nemcsak elméletileg, hanem gyakorlati szempontból is a többbankrendszert tartja legelő­nyösebbnek. Lajtán túl azt tartják, hogy Magyaror­szág bankügyi függetlensége ellentétben áll Ausztria érdekeivel. Ezen felfogást helyteleníti , mert nézete szerint Ausztriának is érdekében áll, hogy ott is a többbankrendszer lépjen életbe, még­pedig közös egyetértéssel s mindkét törvény által egyenlő elvek szerint hozandó intézkedések által, melyek a részle­tekben az adott viszonyok szerint elérezhetnének ugyan, de az eljárás főbb momentumaiban egyfor­mák lennének. »Ha nem egyedül Bécs és a bank­kö­rök, hanem a monarchia másik fele nagyobb részé­nek jól felfogott érdekét tekintem, úgy azt hiszem, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országok érde­kei, nemcsak nem állanak ellentétben Magyarország érdekeivel, de azzal ugyan azonosak. A monarchia kor­mányának kívánni kell, hogy a monarchia népei anya­gilag erősödjenek s a közgazdasági erők fokozódja­nak. Ezen czélt a többbankrendszer mellett inkább el lehet érni; oly kereskedési központoknak, minők Prága, Brünn, Triest, Grácz, Lemberg stb. a bank­­ad­ó lejártával rendszerváltozást kell kivánniok s be kell látniok, hogy e czél elérésére most kínálkozik a kedvező alkalom, midőn Magyarország bizonyosan élni fog jogával. Nekik nem rászalniok kellene Ma­gyarország önálló bankrendszer utáni törekvését, ha­nem azt saját jól felfogott érdekükből minden erejük­kel oly módon kellene támogatniuk, hogy azt, mit Magyarország elérni kíván maguk számára is bizto­sítsák. C­áfolja a bankszabadság ellen felhozott érve­ket, mintha a bankszabadság a gyakorlati életben ki­vihetetlen volna, melyre a népet előbb nevelni kell. Ily ellenvetéseket nem ismer alaposaknak mert a kezdet botlásai nem tartóztathatnak vissza. Az sem áll mintha az érczpénz behozatala előtt idő előtti volna a bankszabadságot életbe lép­tetni mert Amerikában is több bankrendszer van papir valuta mellett, csak az átmeneteinél kell óva­tosan eljárni. A bankrendszer reformjánál szem előttt tar­tandó czélok: a) hogy a bankjegy egysége megó­­vassék, és oda kell törekedni hogy a magyar és osztrák bankjegy között árkülönbség elő ne állhas­­­­son, b) hogy a kibocsátás előnyében osztozzék min­den tekintélyesebb vidéki központ, c) a bankrendszer ; deczentralizatiója akként állapíttassák meg, és az ellenőrzés olyképen gyakoroltassák, hogy a káros hatás, mely a korlátlan bankszabadság mellett elő­­állhatna, mellőztessék, d) mig a valuta helyre nem­­ állíttatik a biztonság azon mérvét nyújtsák a bank­­­­jegyek belértékükre nézve, hogy minden aggodalom­­ kizárassék; e) a jegykibocsátás feltételei szabatosan megállapitandók s a megszegés ellen szigorú rend­­­­szabályok alkalmazandók s az államfelügyeleti jog legyen sikeres; f) a bankrendszer adja meg a bank­nak a kellő jogkört, de az államnak is legyen abból lehetőleg nagy haszna; g) legyen mód, hogy rendkí­vüli válságok esetében a hitelnek megadassák azon támogatás, melyet a központosított nagy bankok si­kerrel alkalmaznak; h) végre legyen arra főtekintet, hogy adott viszonyaink között ezen módozatot bár­­­­mely eshetőségek közepette alkalmazni lehessen. Te­hát oly rendszert óhajt, mely minden eshetőségek közt sikeresen és az ország érdekében működhessék.Létesíthető legyen e rendszer az esetben, ha a monarchia másik felének törvényhozása a valuta hely­reállítása előtt hasonló alapon kívánná a hitelintéz­ményt rendezni. De egyenlően kivihető legyen ez még akkor is, ha a monarchia másik fele a központosított bankrendszer mellett maradna. Életképes legyen az esetre, ha a valuta helyreállítása a monarchia két fele közt egyetértőleg elhatároztatik, de az esetre is ha az későbbi időre halasztatik, vagy ha a valuta rendezése nem közösen lenne megállapítandó. Végre biztos sikere legyen még az esetre is, ha a monarchia másik felének törvényhozása és kormányával egyenlő megállapodásokra jutni nem lehetne sem a bankrend­szer sem azon intézkedések iránt, melyek a két terü­leten levő jegyeknek egyenlő mérvét megállapítják. A bankügyben nem újat kell javasolni, hanem az a feladat, azt mit másutt czélszerűnek és üdvös ha­tásúnak , tapasztaltunk adott viszonyainkhoz alkal­mazni. És Lónyay legczélszerűbbnek látná, ha azon elvek, melyek újabban az amerikai nemzeti bankok felállításánál irányadók voltak, alkalmaztatnának ha­zánk adott viszonyai­ a. A törvény tatalmának fő ér­veit Wirth könyvének 484. lapjáról idézi. És ezután következik a tizenkilenczedik fejezetben A több bankrendszer alkalmazása Magyaror­szágon. A törvény alapelve legyen : szabadság mindenki számára bankot állítani a törvény korlátai között. De minthogy a bankoknak korlátlan és nagy szám­ban való felállítása bizonyos tekintetben károsnak bizonyult be Amerikában, nálunk is káros lehetne az. Azonban szerző azt tartja, hogy a több bankrend­szerre az elemek meg vannak hazánkban (főleg a ki­­fejtettt szilárd takarékpénztárakat értvén ezalatt.) A fedezet kérdését illetőleg nem lehet egysze­rűn lemásolni az amerikai törvényt. Kívánja, hogy a bankjegyek külalakja legyen egységes, azokat az ál­lam által megbízott hatóság készítésse s adja át a központon és a vidéken alakult nemzeti bankoknak azon módon és arányban, mint azt a hozandó tör­vény elrendelte. Minden bankjegy csak teljes fede­zet mellett adassék ki. Ha valamely bank­jegybe­­váltási kötelezettségeinek eleget nem tenne, azt az állami bukhatóság váltsa be a­ letétek értékesítése folytán. Azon kérdés, hogy miből álljon a bankok által adandó fedezet, szerző szerint a legfontosabb és ezen sarkallik az egész rendszer. Az amerikai példát, az államkötvényekkel való fedezést sem tartja elegen­dőnek, mert a magyar állampapíroknak még nincs megállapodott szilárd hitelük, hanem azt kívánja, hogy meg kell ad­ni mindazon feltételeket, melyeket a monarchia másik felében levő bankok bírnak. — Azoknak van és lesz jövőben is érczfedezetük, ha­sonló arányban álló érczfedezet beszerzését s azon helyen, honnét a bankjegyeket a bankok kapni fog­ják, letételét tartja nélkülözhetlennek. Ezenkívül a fedezetet képezhetik érczváltók és oly kötvények, me­lyeket érczpénzen könnyen lehet értékesíteni. Az érczfedezet legyen a kibocsátásnak egyh­armada. — Előnye az ily fedezetnek, hogy a mellett bank­jaink rövid idő múlva megkezdhetik az érczpénzzel való fizetést. A bankok megadóztatása legyen olyan, hogy az 1/3 évetfedezet után kibocsátott jegyek adómente­sek,azonfelül történt kibocsátásért fizessenek a bankok a bank disconteu alatti mérsékelt kamatot, a mostani kamatláb mellett például 4 százalékot. Míg a valuta helyreállítva nincs, a bankok kötelezh­essenek jegyei­ket állami jegyekkel beváltani, miáltal a magyar bankjegyek és a közös jótállás alá helyezett állam­jegyek között különbség nem támadhat. Legyen-e a bankjegyeknek kényszer­értékük, ez attól függ, vál­jon sikerül-e a monarchia másik felével egyirányú és egyetértő intézkedésekben megállapodni, ha nem si­kerül, akkor meg kell adni a jegyeknek a magánfor­galomban a kényszerfolyamot. A jegyforgalom maximumát az egész monarchiára 700 millióra vévén fel szerző, az állam­jegyek levonása után maradna 388 millió, mely quo­­taszerű arányban feloszlatván, Magyaroszágra jutna 120 millió ; ennélfogva a kibocsátható jegyek maxi­muma tenne 120 millió frtot s a bankjegy­adó jövedelmezne évenkint 2.6 frtot. Felemlíti a mű, hogy az első hazai takarék­­pénztár és a pesti kereskedelmi bank oly két pénz­intézet, mely a legkönnyebben átalakulhatna ily jegy­bankká. A rendszer keresztülvitele által azonnal megszűnnék azon aránytalanság, mely most az osz­trák bankkal szemben fennáll, hogy sokkal kevesebb összeggel szolgálja a magyar hitelt, mint a­mennyit neki a magyar nagy­közönség kamat nélkül hitelez. A művet egy lapra terjedő Befejezés zárja be, melyben Lónyay a bankügy megoldásának esé­lyeit vizsgálja, továbbá szól a m. minisztérium hely­zetével szemben a feladattal; elmondja, hogy a mo­narchiában mily egyetértő megoldás képzelhető ; ki­emeli, hogy a földmivelési érdekek különösen elő­­mozdutlatnának a szabad bankrendszer által, mert az ily bankoknak módjukban van a gazdáknak és a bérlőknek hitelezni. S végül a közönségre apellál. »Agitatio — úgymond — ez irányban helytelen len­ne, minthogy a kormány nyilatkozata szerint a tör­vényhozás bizonyára azt fogja akarni, mit az ország valódi nemzetgazdasági érdekei parancsolnak. De hogy a cselekvésre hivatott tényezők a nemzet érde­keit kellőleg felismerjék, hogy e kérdéssel tekintetbe vétessék a közvélemény óhajtása, azt hiszem bekö­vetkezett az ideje, hogy minden jogosult tényező e kérdést békés vitatás és tanulmány tárgyává tegye. Munkámnak ez volt a czélja,­ mint az előbbiben s ennek oka leginkább az iskolai épületekre fordított nagyobb kiadás. A nyolczadik táblázat szól az iskolák évi jövedelméről Ezen jövedelem 7.369,893 fi­tot tett, a gyarapodás biztosan nem mutatható ki. Ezen összegből készpénzszerű volt. 5.585,245, ingat­lan vagyon értéke 5.165.929 frt, segélyekből bejött 5.843,716 frt. Az iskolák évi kiadása tesz 7 millió 369,893 frt, ebből ment a tanítók fizetésére 5 664,014 frt, az előbbi évihez képest 1.264,092 frt. Egy tanitóra esik 289 frt 59 kr. Tanszerekre csak 74 939 frt adatott ki. A következő rész a tanitóképezdékről szól, aránylag igen röviden. Összesen 57 tanitóképez­­de van felsorolva (köztük 10, tanítónők számára s 19 állami) E képezdékben volt 154 osztály, s 2471 növendék. Egy osztályra esik 16­04 növendék. A ta­­nítóképezdei tanárok száma 510, de ezek egy nagy része nem csak itt működik. Egy év alatt szaporo­dott a növendékek száma 410-el Ezzel kapcsolato­san megemlékezik a miniszter a felnőttek oktatásáról, a póttanfolyamról s a »Néptanítók lapjáról,« mely most kizárólag magyar nyelven adatik ki tízezer pél­dányban. A második szakasz a középtanodák ügyét tárgyalja. A miniszter bőven szól mindenek­előtt az új tantervről s a tanárképezdékről. A buda­pesti tanárképezdében 1873-ban 74 növendék volt, s csak a franczia nyelv tanulása volt némileg elhanya­golva. A kolozsvári tanárképezdében volt 72 tag s 15 tanár. A miniszter külföldre 27 tanárt s tanárje­löltet küldött ki s e czélra 22,865 frtot fordított, ezenkívül módszertani értekezletek tartását rendelte el. A taneszközök beszerzésére a kormány 16.574 frtot adott ki. Új gymnasium jött létre államköltsé­gen Fehérteplomon, kiegészíttettek Zomborban és Újvidéken. Új épületek készültek Budán, Pesten, Sopronban s Székesfehérvári­. Közli továbbá a mi­niszter az országos közoktatási tanács számára ki­adott szabályrendeletet s a reáltanodák ismert uj tantervét, úgy­szintén a reáltanodák érettségi vizs­gájára vonatkozó szabályzatot. A reáltanodák tanesz­közeinek fenntartására s újak beszerzésére 16,260 frt 96 kr. fordittatott. Uj reáliskola nyílt Aradon. Az állami reáltanodák legnagyobb részének azonban még nincs alkalmas helyisége. Gymnasiumi és reális­kolai tanulók számára államilag adatott 57,992 frt s j 225 darab arany. A gymnasiumokban műkö­dött 1681 tanár, a tanulók száma 27,220 s ezek közt — e körülmény rendkivül érdekes— 20,133 magyar ajkú. Érettségi vizsgát tett a beküldött hiányos jelen­tések szerint 1860 növendék, 1872-höz mérve a ta­nulók száma csak 85 el­szaporodott. A reáltano­dákban volt 337 tanár, 7310 tanuló, köztök 5238 magyar, 2529 német. A tanulók növekvése 1604. A harmadik szakas­ szól­ a felső tanin­tézetekről. 1. Hittani intézetek összes száma 40. A tanárok száma 212, a növendékeké 1296, az összes­­ apadás 210, legfeltűnőbb az apadás Debreczenben,­­ Kalocsán,Szamosujvárit, Ungvárit, Sárospatakon stb. 2. Jogakadémiák. A miniszter részletesen szól ezen ügyben tett intézkedéseiről , egész terje­delmében közli szabályrendeletét a jogtanodák át szervezéséről, elmondván ennek eredményeit. Az in­tézetek száma 39, a tanároké 89, a tanulóké 1744, köztök 1582 magyar. Az előbbeni évhez képest a ta­nulók száma 181-el szaporodott. 3. Tudomány e­gye­temek. Az 1873-ki év különösen a szigorlatok szervezéséről nevezetes s a miniszteri jelentés egész terjedelmében közli a jog, s államtudományi, úgyszintén az orvosi karoknál tartandó tudori szigorlatokra vonatkozó terjedelmes szabályrendeleteit. Nevezetesek még a budapesti egyete­mnél tett építkezések p. a könyvtár, élettani intézet s kórház. A budapesti egyetem hallgatói az 1874/5 tanévben a kincstári alapból 56170 frt ösz­­töndijt élveztek. A kolozsvári egyetemnél a földrajzi, mennyiségtani a természettudományi s bőrkórtani tanszékek szerveztettek s a volt levéltár helyére az egyetemi könyvtár tétetett. A kolozsvári egyetem hallgatói a kincstárból 17490 frt ösztöndijt nyertek A budapesti egyetemen az 1872/3-ik tanévben volt 147 tanár s 2466 hallgató, ezek közt szigorlatot tett 504, államvizsgát 725. Egyes tanszakok szerint volt 54 theologus, 1469 jogász, 249 bölcsész, 78 gyógyszerész s 616 orvosnövendék. A kolozsvári egyetemen az 1872/3-ik tanévben volt a második félévben 41 tanár, 278 növendék s ezek közt szigor­latot tett 51, államvizsgát 60; jogász volt 158, böl­csész 16, tanárjelölt 31, orvostan­hallgató 28, sebész 8, bába 37. 4. Királyi József műegyetem. Ezen tanintézet körül felmerült panaszok megvizsgálása végett a miniszter bizottságot küldött ki, melynek alapján s a tanári kar meghallgatásával uj intézke­dések tétettek. Ezek közül egész terjedelmében van közölve a mérnöki és gépészmérnöki szigorlatok ügy­rende. Különben ezen intézetben működött 51 tanár, a tanulók összes száma 606, köztök 561 magyar. Az egyes szakok nincsenek kellően elkülönítve. Ösztön­díjakra a műegyetemi hallgatók számára fordittatott 12,779 frt 86 kr. Megemlítendő a Werder-féle szi­lárdságmérő gép megszerzése. A negyedik szakasz az emberbaráti és közművelődési intézetekről szól. 1. Váczi siketnéma intézet. Ezen in­tézet 1873-ki állapota már az 1872-ki jelentésben bennfoglaltatik. Kiemeli a miniszter az ajakmozgás módszerének teljes megszüntetését s az intézet ha­táskörének tervezett nagyítását. 2. Budapesti országos vakintézet. Ezen intézet 1873-ban teljesen államivá tétetett s gyökeresen átalakíttatott, azonban nagyobb alapít­vány nem tétetett s az intézet czélszerübb helyiségbe áttételét el kellett jobb időre halasztani. 3. Nemzeti muzeum. E téren igen sok ne­vezetes gyarapodás történt, melyek nagyrészt az or­szágos bizottság javaslatára foganatositattak. A ré­giségtár leltára megkezdetett s 1873. végéig 53.539 leltároztatok. A muzeum ezen osztályának tekinté­lyes gyarapodását mutatja többek közt, hogy 1873. 39.123 egyén látogattja s a »Képes kalauz«-ból 2 év alatt háromezer példány kelt el. 4. Képző­művészetek. Erről az előbbi jelentésben is sok volt, a miniszter itt a bécsi világ­kiállítás hatásáról emlékszik meg s a történelmi fes­tészetet s szobrászatot emeli ki, melyek nagyobb pár­tolást igényelnek. 5. Országos mintarajztanoda s ta­­nárképezde. Erről is szó volt az 1872-ki jelen­tésből. Felemlíti a miniszter, hogy a bécsi világkiál­lítás alkalmával elismerési érmet nyertek s fejte­geti, hogy ezen intézet számára külön épület szük­séges. 6. Országos zene-és szavalati aka­démia 1873-ban még nem volt fölállítható, s igy a miniszter csak fontosságát hangsúlyozta. 7. M­ű­e­m­l­é­k­e­k. Az 1872-ki terjedelmes je­lentés kiegészítéséül felemlítve van, hogy a doboka­­megyei hármas templom helyreállítására 3000 frtot utalványozott. A hazai műemlékek lajstromának el­készülése nagyban halad előre. Ennyi a jelentés száraz kivonata. Ezen önma­gukban nagyrészt örvendetes adatokról — a múlt évi jelentésekkel összehasonlítva még később is fo­gunk szólani. A Terézvárosból. Az l­ánka-párt alakuló közgyűlése ma este 6 órakor tartatott a király utczai Valeró-házban. Ideig­lenes elnökké Reinitz József választatván, előadja a kerületben eddig történteket. Hivatalosan tudtára hozza a pártnak a terézvárosi szabadelvű­ párt választ­mányának határozatát, hogy t. i. a párt Ivánka je­löltségét fenntartja. A határozatot lelkes éljenzéssel fogadta a közgyűlés. Felhívja ezután az elnök a pár­tot megalakulásra. Ez megtörténik; a tegnapi gyű­lésből elnökül ajánltatnak Gödi Károly, Sebes­tyén Géza, Török József, Reinitz József, Rémi Antal, J­á­n­i­c­s Kálmán, W­o­l­f­n­e­r Gyula. A közgyűlés ezeket közfelkiáltással megválasztja. Megválasztatnak továbbá alelnökökül: G­r­a­d­i I., F. Heidelberg Mór, Be­l­iczay Béla, Weisz Jakab, Batizfalvy Samu, id. Zarzeczky Jó­zsef, Berecz Antal, Bodnár Zsigmond, Man­­delló Károly, Bobul­a János, Kánitz Gábor. Pénztárnoknak megválasztatik: H­e­r­z­l Miksa; el­lenőröknek : Batizfalvy István és Weil Simon; jegyzőknek: Bakonyi, Landauer Alajos, Deutsch Antal, Ma­szák Hugó, Wahr­man­n Simon, F­u­t1­a­k­y Gyula, Jung Antal. Ezután egy küldöttség indul Szilvássy László vezérlete alatt a képviselőjelöltért. Mig ez oda járt, az egy­begyűlt választókhoz többen tartottak beszédet. Bakonyi hivatkozik Ivánka érdemeire, ki életét tette koczkára 1848-ban a haza szabadsá­gáért, s az újabb időben a közgazdaság terén tün­tette ki magát, s mint ilyen kiválóan alkalmas az or­szág legnagyobb kereskedő és iparos kerületének kép­viselésére. T­e­n­c­z­e­r Pál az ellenpártnak ma reggeli lapunkban előadott machinatióit ismerteti. Batiz­falvy az ellenjelölt múltkori beszédére tesz meg­jegyzéseket , kiemeli különösen, hogy a népnevelés, a­miben Schwarcz szakembernek mondatik, csak akkor nyughatik biztos alapokon, ha elég iskolával rendel­kezünk, ez pedig csak úgy lehetséges, ha van ez isko­lákat min felállítani. Fő szempont tehát a közgazda­­sági szempont, s épen azért szükséges az e téren ki­vált férfiaknak megválasztása. E­közben megérkezik Ivánka Imre. A percze­­kig tartó éljenek lecsillapulta után Mérő János üd­vözli a jelöltet. Ivánka ezután beszélni kezdett. A nagy tetszéssel fogadott beszédből közöljük a követ­kezőket : Mindenekelőtt arra utal, hogy elvbarátai különös sürgetésére áll csak el azon szándékától, hogy többé képviselő nem lesz s ezután így szól :Állásom e kerület­ben nehéz, mivel önök külön szaktudomán­nyal bíró egyént kívánnak képviselőjökül választani, ez annál ne­hezebb, mert elődöm, bold. Horn Ede barátom oly fé­nyes tulajdonságokkal,és e téren oly európai hirü kép­zettséggel birt, hogy merészség tőlem, az ő nyomdo­kaiba lépni. Mindamellett azon elvrokonságnál fogva, mely Horn Ede és közöttem folyton létezett; azon körülménynél fogva, hogy mindketten inkább a realistikus, mint az idealistikus irányt tartottuk annak, melynek ápolásától és fejlesztésétől hazánk jövője függ; miután mindketten együtt­működtünk annak idejében a balközép pártban, és együtt léptünk Ghyczy Kálmánhoz, a középpárt megalkotására, s ez után együtt szolgáltunk a bekövetkezett események előkészítésére,azt vélem, hogy önök tanácsa által tá­mogatva, mint budapesti lakos önökkel folytonos érintkezésben maradva, képesítve leszek megérteni e választó­kerület érdekeit.. ígérem, hogy tehetségem szerint előmozdítani fogom. Meggyőződésem, hogy a nyomasztó helyzetből csakis minden pártoskodás mellőzésével menthetjük ki az országot. A főc­élt:»az államháztartásnak ren­dezését« kell elérnünk, s e végett csoportosuljunk a kormány körül. Mellékes kérdésekben külön vélemé­nyeket nyilvánítgatni és támadásokat intézni a kor­mány ellen saját pártjabeli embernek, csak a kor­mány és párt tekintélyének árt, és így káros. Tekintsünk 15—20, 25—30 évre hátra, nem fogja tagadhatni a haladást senki sem,minden tekintet­­ben.De hogy a jövőre is biztosítsuk előmenetelünket, nemzetünk érdekeinek védelmében egoistának kell lenni; a példabeszéddé vált generalitást tartsuk fel saját hazánknak. Nagy kérdések megoldásának küszöbén állunk. Itt van a bank, a quota magasságának meghatáro­zása, a vám- és kereskedelmi szerződés revíziója, az indirect adók kérdése, a hadsereg létszámának újból meghatározása, stb. — Senki sem fog nálamnál job­ban örvendeni, ha sikerülend mindezeket Magyar­­ország és Ausztria között egyetértéssel megol­dani, de a tusa előtti félelem ne zsibas­sza akara­tunkat. P. o. nekünk magyar nemzeti bank kell, min­den kellékeivel. Jó akarattal minden oldalról e kér­dés megoldása lehetséges, vitális érdekek megsértése nélkül, mert a pénz cosmopolita.De azon pénzintézet­nek, amely az ország belhitel-viszonyainak reguláto­ra, kell, hogy a mi kereskedelmi és ipar érdekein­ket vegye figyelembe, kell, hogy a mi törvényeink alatt, nem pedig más kormány befolyása alatt álljon, — kell, hogy vagyona itt legyen, kell, hogy az ő érde­kei a mi érdekeinkkel össze legyenek forrasztva, — kell,hogy épen úgy érdekében álljon a magyar ál­lam felvirágzása, mint önmagunknak. A vám és kereskedelmi szerződésre nézve első pillanatra úgy tűnik fel, mintha mezei gazdaságunk érdeke az ipar érdekével ellentétben állana; mint­ha a mezei gazdaság a szabad kereskedést, ipa­runk az erős vámvédelmet követelné ; ezen érdeke­ket meg kell egymással egyeztetni a mérsékelt védvám-rendszer fenntartásával annál inkább, mert ha nálunk a mezei gazdának nincs jó bevétele, az ipar is pangásnak indul. Van-e erre kilátás ? Azon mozgalom, a­mely Ausztriában különösen annak törvényhozó testületében is e tekintetben megindíttatott, erre kevés kilátást nyújt, ha csak az újabban szintén ott keletkezett ellenmozgalom az irányunkban elfoglalt aggressiv eljárást nem enyhí­­tendi. Ha nem sikerül az érdekek kiegyeztetése, a közbenső vámot kénytelenek leszünk ismét felállítani, s ekkor figyelmet érdemel annak megfontolása: nem volna-e czélszerű a magyar birodalom országain és Ausztriának hason viszonyokban élő keleti tartomá­nyain együttes vámterületet, az industriában már sokkal előbbre haladott nyugati területein Ausztriá­énak pedig a másik vámterületet felállítani. Most határozott nyilatkozatot tenni ez ügyben idő előttinek tartom; annyi kétségtelen, hogy iparunk és terme­lésünk érdekében a vasutak építésén kívül igen kevés történt, pedig országos intézkedésre sürgető szükség van, s ezeket várom a kormánytól, de iparosainknak és mezei gazdáinknak szintén mozogni kell. Mezei gazdáinknak szemben a mindinkább je­lentkező orosz és aldunai concurrentiával oda kell törekedni, hogy minden évben ők jelenjenek meg »mint elsők« gabonájukkal nyugati Europa gabna­­vásárán, a­mire nézve minden kellék megvan, és hogy qualitásra csak kitűnőt produkájanak, ez a gabna­termelésnek szűkebb területre való szorításával szin­tén lehetséges, s ez úton legelőnek és takarmányter­­­­melésre használván gyengébb minőségű vagy nem­­ elegendő erővel művelhető földjeiket, ismét az is le­hetséges lesz, hogy a hús és gyapjú termelést újból emelhessük, még­pedig nem elsatnyult, hanem válo­­­­gatott fajokkal. Azon előnyt, hogy Moldva-Oláhország első összeköttetése Európa észak-nyugati országaival a térségben elvonuló galicziai vasutaknak jutott, nem közoktatásügyünk 1873-ban. A közoktatásügyi miniszter most osztatta szét 1873-ról szóló hivatalos jelentését, mely ha nem oly tökéletes is, mint óhajtanok, az 1872-ik évit jelentéke­­yen felülmúlja s egyes táblázatai is sokkal czélsze­­rűbbek. A népiskolák rovatánál az első tábla az isko­lák és a tanköteles gyermekek számá­ról szól. Ezen táblázat száma 11.542 községben 13.445,030 lakos mellett volt 1.536,080 6 —12 év kö­zött álló és 583,340 13—15 éves iskolaköteles gyer­­mek.Ezek számára volt 15.445 iskola, 1.542 községi és 13.903 felekezeti jellegű. A népiskolák száma egy év alatt 199- el szaporodott s ezek közt van mintegy 50 felső nép- és polgári iskola. A zugiskolák itt-ott ki vannak téve. A második s következő táblázatok szólnak az iskolába járó gyermekek számáról. Ezek száma összesen 1.443,266 s így iskolába nem járt 678,154. Az iskolába járók tehát a tankötelesek szá­mához mérten annak 68,03 százalékát teszik s így azok száma a múlt évhez képest 3,66 százalékkal sza­porodott, kevesebbel, mint a múlt évben, de ez nem csak a dolog természetéből folyik, hanem a múlt évi rés­­számadás következménye is. Ezen iskolába járók közt volt 704.856 magyar s ezek 40.728 gyermekkel szaporodtak. Apadás csak a román (7748) és szerb (392) iskolába járó gyermekeknél tapasztalható. Té­len nyáron feljárt iskolába 948.660. Csupán télen járt 494.606. Az iskolába járók közül 200.558-nak nem volt tankönyve. Jól tudott olvasni 97.095 gyer­mek, olvasni s írni 281.316. A tantermek összes száma 19,652, melyek közt 8404 tanteremben taníta­nak magyar nyelven.­Az ötödik táblázat szól a tanítókról. Ezek összes száma 19,598, s így az előbbi évnél 1052-vel több, vagy helyesebb számítás szerint 301-el. A ki­mutatott tanítók közül képesítve volt 15,419, nem volt 4179. E szerint a tanítók 78,67 százalékának már volt oklevele. Ezen tanítók közül 30 éven felül 2291 szolgált, míg 1,5 éve 6309 van alkalmazva. A hatodik tábla szól az iskola épületéről s felszereléséről. Tulajdonépületben volt 13,516, bé­reltben 1827 iskola. Összesen 15,445. Ezekben volt 19,652 tanterem s igy 1872-höz képest 1113-al sza­porodott. A tanítói lakok száma 15,432. Faiskola helyiség volt 6033 s igy csak 571-el több. A tanesz­közök következők voltak: Fekete faliirótábla 20,331, fali olvasó tábla 15.315, fali térképek 21,944, föld­gömbök 9774, természetrajzi eszközökből 9343, ter­­mészettaniból 3669 gyűjtemény, iskolai könyvtár 1508, testgyakorló eszközök száma 1157. 1873 ban kiosz­tatott községi iskolákra 636,705 frt 24*/2 kr s 467 tanító között 19,796 frt 451/2 kr államsegély. A ta­nítók segélyezésére ezen évben kevesebb fordittatott,

Next