A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)

1875-11-25 / 270. szám

Budapest, nov. 24. sz Az igazságügyminisztérium által az apróbb polgári peres ügyekben követendő eljárás tárgyában egybehívott tanácskozás folyamából kétségtelenül ki­tűnik az, hogy ez ügyek ellátása körül hiányok és bajok merültek fel, melyeken segíteni kell. A bajok oka a bírósági szervezés alkalmával elkövetett azon hibá­ban rejlik, hogy az apró, számszerűleg az összes pol­gári perek felét túlhaladó, ügyekre nézve ugyanazon eljárást, ugyanazon fórumot állapították meg, mint a nagyobb ügyek egy részére nézve. Most pedig ezen a tárgy csekélységéhez képest nagyon nehézkes és úgy az államra mint a perlekedőkre nézve szerfelett költséges eljárás rész következményei már tűrhet­­lenekké váltak. Egyrészt a bíróságok túl vannak munkával terhelve, másrészt a felek a drága és lassú jogszolgáltatás ellen panaszkodnak. A baj fenn­forgása tehát kétségtelen, csak az a kérdés, mi mó­don lehet rajta segíteni. Az igazságügyminisztérium ezt azáltal akarja tenni, hogy az apróbb polgári peres ügyeket a járás­bíróságok competentiája alól elveszi, és más hatóság ellátására bízza. Hogy ez a kellő üt és mód, azt az említett értekezlet minden tagja elismerte. Csak az­iránt nem voltak tisztában, ki legyen az, kire majd a bíráskodási tisztet ezen ügyekben át kell ruházni. Mielőtt azonban ezen kérdésre felelnénk előre is megjegyezzük, hogy a bagatellügyek elvételét a járásbíróságoktól csak akkor tartjuk czélszerű és gyakorlati előnyökkel egybekapcsolt lépésnek, ha az elvétel olykép történik, hogy ezen ügyek ne is kez­dethessenek ezentúl a járásbíróságok előtt s csak ki­vételesen juthassanak annak fóruma elé. A bagatell­­ügyekre nézve bíráskodási hatalommal felruházott személy ne legyen puszta egyeztető, hanem ha az egyezség nem sikerül, oly bíró kinek ítélete alá kö­telesek a felek magukat vetni. Hogy csak így lesz az elvételnek gyakorlati haszna, könnyen belátható, emlékszünk arra, hogy a községi bíróságoknak ezen puszta egyeztetési joguk most is megvan s mégis minden bagatellügy a járásbíróság elé kerül. A bagatellügyek elintézésénél fő figyelmet ér­demel az, hogy az eljárás egyszerű, gyors legyen és hogy a felek költségei minmumra apadjanak. Ezen ügyek sajátszerű természete más oldalról megkíván­ja azt is, hogy a biró ismerje a helyi viszonyokat, — ki hír szerint arra működik, hogy az osztrák ipar követelményének magyar részről elég­tétessék —, mely indítvány szerint a kívánt hányad helyett a ma­gyar birodalmi rész évi £ x átlagösszeget kapna a fogyasztási adókból, mely összeg nagysága későbbi tárgyalásoknak tartatnék fenn. A magyar kormány e közvetítő indítván­nyal szemben még nem foglalt állást, hanem követeli, hogy mindenekelőtt a hányad elvileg megajánltassék. Csak e feltétel alatt akarja a magyar kormány beleegyezé­sét adni az angol kereskedelmi szerződés és a pót­­convenczió, valamint átalában a vám- és kereskedel­mi szerződések fölbontására. Ha e föltételnek nem fog elég tétni, akkor a Tisza-kabinet azzal fenyegető­zik, hogy egészen önállóan fog eljárni. Beavatott körökben azonban azt hiszik, hogy e fenyegetést nem kell komolyan venni, minthogy a magyar kormány végül is szívesen fog egyezkedni Andrássy közvetítő indítványa alapján. A külfölddel kötendő kereskedelmi és vám­szerződések közül csak a német birodalom­­m­a­l kötendőt tárgyalták behatóbban és a két kor­mány közt e tekintetben már egyértelműség jött létre, amennyiben megállapodtak, hogy a külföldi szer­ződéseknek alapjául ne használtassák autonóm mini­mális tar­iff­a. A bankkérdésre nézve a kormánykörökhöz közel álló körökben az a hír jár, hogy utóbbi időben Széll miniszter élénk tárgyalásokat folytatott egy franczia consortium képviselőjével egy önálló magyar nemzeti bank fölállítása iránt, hogy azonban ez alku­dozások teljesen meghiúsultak.« Mindebből egy szó sem igaz, mit bizonyít az a tény is, hogy a tudósítást előbb kelle megírni, mint a­hogy a tanácskozások történtek. A magyar kormány a fogyasztási adókból soha quotát Ausztriától nem kért, hanem elvi megoldást; így tehát Andrássy köz­vetítő javaslata nem létezett soha. A bank kéntés hol és miként tárgyalása a tanácskozások tárgyát nem képezi. A lótenyésztés eredményei Ma­gyarországban 1867—74 években. 1867-ben a közös hadsereg számára vásárolt lovak száma volt 903 db. 186 frt átlagos árban összesen 168,675 frt; a külföldre kivitt lovak száma 7,907 db, 200 frt átlagos árban összesen 1.581,400 frt, az összes eladott lovak száma 8,810 drbra rúgott, 198 frt átlagos ár szerint befolyt összesen: 1.750,075 frt. 1868- ban a közös hadsereg számára eladatott 1776 drb. 204 frt átlag szerint, összesen 362.335 frt; a külföldre kivitetett 3526 drb. 210 frt átlag szerint, összesen 740,460 frt; összesen eladatott 5302 drb. 208 frt átlag szerint, összesen 1.102,795 frttal. 1869- ben a közös hadsereg számára eladatott 2041 drb. 202 frt átlag szerint, összesen 413,150 frt; a magy. honvédség számára 901 drb. 171 frt átlag szerint, össz. 154,810 frt; a külföldre kivitetett 5744 drb. 210 frt átlag szerint, összesen 1.206,240 frt; összesen eladatott 8686 drb. 204 frt átlag sze­rint 1.774,200 frttal. 1870- ben a közös hadsereg számára eladatott 16,550 drb. 223 frt átlag szerint, összesen 3.696,740 frt; a magy. honvédség számára 3982 drb. 162 frt átlag szerint, összesen 648,315 frt; a külföldre kivi­tetett 7766 drb. 230 frt átlag szerint, összesen, 1. 786,180 frt, eladatott összesen 28,298 drb. 216 frt, átlag szerint, összesen 6.131,235 frttal. 1871- ben a közös hadsereg számára eladatott 2833 drb. 258 frt átlag szerint, összesen 733,541 frt; a magy. honvédség számára 845 drb. 182 frt átlag szerint, összesen 155,934 frt; a külföldre kivitetett 7294 drb. 300 frt átlag szerint, összesen 2.188,900 frt; eladatott összesen 10,972 drb. 280 frt átlag sze­­rint­ Összesen 3.077,675 frttal. 1872- ben a közös hadsereg számára eladatott 3055 darab 252 frt átlag szerint 771.195 frttal, a ma­gyar honvédség számára 1829 darab 202 frt átlag szerint 370.533 frttal; a külföldre kivittetett 8375 darab 280 frt átlag szerint 2.345.000 frttal; összesen eladatott 13,259 db 263 frt átlag szerint összesen 3.486.728 frttal 1873- ban a közös hadsereg számára eladatott 3959 darab 254 frt átlag szerint 1.005.871 frttal; a m. honvédség számára 540 db 195 frt átlag szerint, összesen 105.300 forint; külföldre kivitetett 15.500 darab 300 forint átlag szerint 4.650.000 frt­tal; összesen eladatott 19.999 db 288 frt átlag sze­rint összesen 5.761,171 frttal. 1874- ben a közös hadsereg számára eladatott 3 ezer darab 254 frt átlag szerint 762 ezer frttal, a külföldre kivitetett 19 ezer darab 300 frt átlag szerint 5.700,000 frttal; összesen elada­­t o­tt 21 ezer db. 307 3/4 írttal átlag szerint össze­sen 6.462,000 írttal. E szerint Magyarországon 8 év alatt eladatott összesen 116,326 darab ló, melyért 29.545,879 forint folyt be; ebből esik a külföldi kivitelre 75.112 darab, 24.197,480 forintnyi bevé­­eellel. hogy a per lehető legrövidebb idő alatt, azonnal a viszály kitörése után, midőn még az ügy szálai tisz­tán kivehetők, elintézhessék. Ehhez a rendes bíró, ki­nek szabad mozoghatását az alakszerűségek kötik, nem­ igen alkalmas. Keresni kell tehát oly egyént, kinek ép ítélő tehetsége van. Nagyon jó, de nem ok­vetlenül szükséges, ha jogi, szakképzettsége is van, ki a helyi viszonyokat ismeri, s ki egyúttal gyakori érintkezésben van a köznéppel, kinek ugye baja a bagatellügyek legnagyobb részét szolgáltatja. Ezen egyéniséget kell a bagatellügyek elinté­zésével megbízni. Kétségtelen, hogy a felsorolt kellé­keknek leginkább megfelelne a szolgabiró. Helye­seljük tehát az eszmét a szolgabíróikra a bagatell­­ügyekben való bíráskodást bízni. Hisszük, hogy a kor­mány a módját is meg fogja találni, melyen az átru­házás megtörténhetnék anélkül, hogy a szolgabi­­ró­kra túlságos terhet róni kellene. Épen most, mint tudva van, foglalkozik a kormány a közigazgatás át­alakításával s midőn a közigazgatás szervezetét a maga egészében reformálja, jobban mint bár­mely előzője, van azon helyzetben, minden egyes mozzana­tot s igy a szolgabirók ezen jövendőbeli teendőjét is kellőleg méltányolni és a sokféle teendőket akkép elhelyezni, egyensúlyba hozni, hogy egyik a másik­­nak útjában ne legyen. Nem csak nálunk képezik különben a bagatell­­­ügyek a polgári perek legnagyobb részét, bábelin minden más európai államban i­s s így­­em­ csoda, ha külföldön is a bagatellügyekben követendő eljárás beható tanulmány tárgyát képezte. Mindenütt felis­merték azt, hogy a bagatellügyek nem tűrik meg a formaszerű tárgyalást. Az is ma már túlhaladt állás­pont, hogy a jogvédelmét nem szabad a legcseké­lyebb ügytől sem megvonni. A jogállam feladata nem lehet az ismeretes mondat: fiat justitia aut pe­­reat mundus megvalósítása. Neki törekednie kell a jogállapotot lehetőleg gyorsan helyreállítani s a jog­­egyenlőségről való elméleti phrázis kedvéért nem szabad megengedni, hogy a jogszolgáltatás sok biztosí­téka miatt a vagyoni érdek elvesszen. A vagyoni ér­dek ez az, mely minden magánjog alapját képezi és ennek fenntartásában keressük a jogállami egyik czélját. Igaz, hogy kissé realistikus felfogás, de annyira megfelel a valóságnak, hogy mindenki kénytelen igaz­ságát elismerni. A concret esetre nézve pedig úgy formulázandó ezen elv, hogy a perköltségnek soha sem szabad a per tárgyának értékét meghaladni. Ez az egész világon elismert igazság. Bagatel ügyünk­­ben mindenütt külön kivételes olcsóságra és gyorsa­ságra számított eljárás dívik s mindenütt ezen tekin­tetekre , nem pedig alakszerű biztosítékokra helyezik a fősulyt. Olaszországban egészen elvették ezen ügye­ket a rendes bíróságoktól s az olasz községi bírák minden évben közel egy millió pert fellebbezés kizárá­sával intéznek el oly sikerrel, hogy az olasz parlament egyik tagja közhelyeslés mellett kimondta, miszerint a bagatellügyekben való bíráskodás elvételét a községi bíróságoktól csapásnak tekintené az igazságügyre nézve. Würtembergben a községi bíróságok az összes ügyforgalom kétharmad részét képező bagatell­­ügyeket intézik el. Badenben pedig az úgynevezett »Bürgermeistersachen« 12—20 főig való perértékkel a közigazgatási hatóságok által bíráltatnak el. De ennyi is elég példának arra, hogy a bagatellügyek el­vétele a rendes bíróságoktól sikerrel keresztül vihető. El kell a bagatellügyeket járásbíróságainktól még az esetben is venni, ha a szolgabirákhoz azok tulterheltetése miatt át nem utalhatók. Ekkor a köz­ségi biróságokhoz kell azokat utasítani. A magyar törvényhozás már az 1836-ki törvényekben bölcs elő­relátással kijelölte az utat, melyen haladnunk kel­lett volna. Községeinkben van elég oly éles és józan felfogása»a bíró gazda­, hogy egész nyugalommal a bagatellügyben való bíráskodást rá lehet bízni- igaz, hogy ritkán tanult emberek. De eléggé meg nem be­csülhető előny náluk az, hogy a jogkereső közönség közvetlen rendelkezése alatt vannak, hogy ismerik többnyire a pert és az egész viszonyokat közvetlen szemlélet alapján, hogy továbbá a községi szervezet keretében megtaláljuk a szükséges segédszemélyzetet is, melynek felállítása minden más esetben költséget okoz. Meglehet, hogy lesz egy-két nem helyes ítélet, de az előfordul most a járásbíróságoknál is. Az apró perek rengeteg száma azonban ily rendszabály foly­tán annyira eloszlik, hogy az eddig fennlevő munka­erők a községekben minden megerőltetés és új költ­ség nélkül — az egyes községre eső — elintézhetik. Részünkről hisszük, ha a bagatell ügyek a já­rásbíróságoktól elvétetnek és ezzel együtt a felek kép­­viseltetési joga is korlátoltatik, a képviselet csak iga­zolt megjelenési elhárítlatlan akadály esetén engedtetvén meg, ha továbbá az eljárás egyszerüsít­­tetik, és a fellebbvitel nagyon szűk korlátok közé szoríttatik, hogy ily intézkedés úgy a jogkereső, mint a jogszolgáltató közönség előnyére fog válni. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése november 24. Az esti lapunkban közlöttek után a pénz­ügyminiszter költségvetésének általános tárgyalása alkalmából felszólal dr. Zichy Nándor. Csak azért szólal fel, mert ezen költségvetést a leg­fontosabbnak tartja. A baj fő okát abban látja, hogy adóemelés által akarják orvosolni azt, mit csak költ­­ségleszállítás által lehet. Az egyenes adók alkot­mányunk fennállása óta 40—50­0­0 -el emelkedett s a pénzügyminiszter most is 3 millió adóemelést tervez, holott a birodalmi tanácsban képviselt országokban azóta jelentésen adócsökkenés állott be. Nálunk, hol az ország főkép nyers termeléssel foglalkozik, rész­termés után adóemelést indítványozni gyakorlatilag kivihetetlen politika. (Igaz­ a jobboldalon) A pénz­ügyminiszter pedig úgy látszik politikának egyik sark­kövéül tekinti az egyenes adók emelését. Különösen igazságtalan a földadó emelése, melynek kivetési módja helytelen. Szükséges volna a catasterti mun­kákat mielőbb bevégezni. A jelen politika az adó­hátralékok szaporodását fogja előidézni. (Helyeslés a jobboldalon) Széll Kálmán tagadja, hogy helyesek volná­nak azon összegek, melyekből előtte szóló kiindult. Nem áll az, hogy 1868-ban 38 millió folyt volna be, az sem áll, hogy 76 millió van előirányozva 1876-ra s az sem áll, hogy a kettő közti különbség 50 %, mert az 100 °/o. Az ő számai szerint 1868-ben befolyt 59 millió frt s ebből 5 millió volt hátralék. S igy az egyenes adó 59-ről emelkedett 76 millióra, de ebben is 4 millió hátralék van. Tehát az adóemelés nem oly nagy. Ausztriával a mi viszonyainkat nem lehet összehasonlítani, miután ők sok tekintetben szeren­csésebb helyzetben vannak. A katasteri törvény meg van hozva s ma az ellen felszólalni már nem lehet, ő ezen törvény szerint a katastert ki fogja igazítani s innen 2—3 milliót vár, habár csak egy milliót, irányzott elő, mely eljárását nem támadhatják meg azok, kik lépten-nyomon a fedezetet támadják meg. (Helyeslés a középen ) Helfy Ignácz: Az átalános vitát a pénzügymi­niszteri budgetnél elkerülhetlennek tartja, miután az egész budget tulajdonkép a pénzügyminiszteré. Sajátságosnak tartja a miniszter eljárását, hogy míg az ellenzék 8 napon át támad, ő az utolsó perczben hoz fel vádakat s tiltakozik az ellen, hogy erre felel­jenek. Bírálja ezután a pénzügyminiszter egykori előadói működését s kiemeli Ghyczy felszólalását, ki a régibb expozé őszinteségét megtagadta s Széll Kálmán ez ellen is felszólalt A megtakarítások leg­nagyobb része az ő nézete szerint is olyan, hogy a kiadások megszüntettek s azért a pénzügyminiszter azon állítását, hogy 8 és fél milliót takarított meg, ő sem tartja őszintének. Szól azután azon eszméről, hogy az adóhivatalokat a postahivatalokkal kell egye­síteni. Nem csodálkozik rajta, hogy a pénzügyminisz­­te ezen nevet, más országokban is akadtak emberek, kik nevettek azon, hogy a postahivatalokkal a taka­rékpénztárakat s biztositó társulatokat egyeztetni le­het. Ezen kettő sikerült s sikerülni fog az ő eszméje is. Elismeri, hogy 73 ban nagyobb apparátussal dol­goztak, de jelenleg ezt alkalmazni nem lehet. Külön­ben még ha nem volna is bebizonyítva, hogy a kor­mány nem ment el a megtakarításban a legszélsőbb határig, az kétségtelen tény, hogy a m­egtakarítás nem reális, mert felét sem teszi azon összegeknek, melyet a miniszter ismételve felhozott. A miniszter politikájában egyedül reális az adóemelés, melyet követni nem lehet. Ezért ajánlja a különvéleményt. Az átalános vita befejeztetvén, következett a központi igazgató. Személyes járandóságra előirányozva Van 741 ezer 385 frt, Simonyi Ernő a különvélemény módosításait aján­lja elfogadásra s bővebben fejtegeti, hogy a tö­­rültetés után megmaradt tisztviselőkkel is ki lehet jönni. Széll Kálmán pénzügyminiszter: T. ház! Vég­re szerencsésen eljutva tárczám költségvetésének első czíméhez, megvallom, kíváncsisággal néztem az elébe, amit Simonyi Ernő képv­­ár meg­ígért átalá­nos felszólalása alkalmával, hogy t. i. majd a részle­teknél fogja a különvéleményt indokolni. Ha a t. képv. úr azt, a­mit az imént előadott, és a­mit én fe­szült figyelemmel hallgattam, indokolásnak nevezi, akkor én nem tudom, hogy a világon mit lehet indo­kolásnak nevezni ? A t. képviselő úr hosszabb szavak­kal hosszú lében feleresztve ugyanazt adta elő csak, a­mi a különvéleményben, három szóval van meg­mondva, hogy a mostani személyzet helyett legyen ke­vesebb, a 27 tanácsos helyett legyen csak 16. Meg­mondta, hogy mennyit akar törölni, egyik-másik ca­­tagóriából, hány hivatalnokból lesz hány, ezt meg­magyarázta, de hogy ezen tisztviselőkkel, hogy le­hessen ellátni az ügyeket, arról egy szót sem szó­lott, pedig azt hiszem, hogy annak bebizonyítása lett volna fődolog , hogy azt a munkát, melyet a pénz­ügyminisztérium ma végez, el lehessen végezni an­­­nyival leszállított költséggel, mint azt a képviselő úr javaslatba hozta. Méltóztassék figyelembe venni, hogy ezen köz­ponti igazgatás egyike azoknak, melyek a múlt esz­tendőben lényegesen apasztattak. 1874-ben még 964.000 irtot tett ki, ma kitesz 441,385 irtot, tehát 200.000 frttal kevesebbet, pedig a nyomtatási költ­ségek azóta emelkedtek, melyekre nézve meg kell jegyeznem, hogy ezek nemcsak a pénzügyminiszté­riumnak, hanem az összes pénzügyi szolgálat sokol­dalú nyomtatványainak költségeit képezik, minthogy a külső hatóságok nyomtatványai is itten nyomatnak nagyobb részt; 200,000 frt tehát az,a­mivel kevesebb a költségvetés, abból 100,000 frt esik a decentrali­zált számvevőségekre és így marad 100,000 frt tiszta megtakarításképen. Méltóztatnak látni a költségve­tésből azt is, hogy redukáltam egy tanácsost, fogal­mazót, főerdőtanácsost, segédigazgatót stb., összesen 9 személyt redukáltam, azonfelül 24 fogalmazósegédet. További megtakarításokat a központnál nem tartok lehetőknek, mert méltóztassanak elhinni, hogy az­­ ügyek szapordnak napról-napra, évről-évre, ma a 70,000-et megközelítik és még csak november havában vagyunk. Pedig egy-egy ügydarab ha több­ször jelen­ik meg, mindig csak egy számot kap ; ha irok egy ügyben valamennyi pénzügyigazgat­ó eognak, az megint csak egyetlen egy számot kap. Mindemel­lett annyi az ügydarab, hogy a tisztviselőknek csak a legnagyobb erőfeszítéssel és a legnagyobb szor­galommal lehet ezen munkát, melyre szabadide­jüket is felhasználják ellátni, s méltóztassanak el­hinni, hogy ha szabadságolások, betegségek for­dulnak elő, nem vagyok képes az illető osztályt kellőleg munkaerővel ellátni. Ha az adótörvények meghozatnak, valamit képes leszek még megtakarí­tani , mert a teendők egy részét kiteszem innen és ez által egy két­ezer forint meg lesz még gazdálkod­ható. Nagy összegekről azonban nem lehet szó. Ha a t. képviselő úr azt hiszi, hogy mindezen ügyeket 16 osztályban meg lehet győzni, akkor nagyon csalódik, mert ez teljes lehetetlenség. Méltóztassék meggyőződni, a minisztériumban mit tesz az a központi igazgatást vezetni ? Elő fogom sorolni azon ügyeket melyek a pénzügyminisztérium közp. igazgatásában foglatatnak. Itt vannak az elnöki ügyek, ott vannak a személyes kérdések és kinevezési ügyek úgy a központra nézve, mint az összes igazga­tóságokra nézve; ott van a pénzügyőri szolgálat, az összes számvitel, az államadósság, ott vannak a vas­utak ; pénzügyi szempontból; az összes egyenes adók; a kivetés, kezelés és behajtás; a cataster; a dohány­jövedék; a dohánytermelés, gyártás; a dohánybevál­­tás és a dohányeladás; ott van a sómonopólium; ott van a fogyasztási adók ügye, a pénzügyészségek ügyei; ott van a határvám; ott van a horvát ügyosz­tály ; ott van az egész bányászat, ott van az­ erdészet, ott vannak az ügyészségek és jogügyi kérdések. Ezen csoportok maguk kitesznek 27 csoportot, és nem ho­mogén, hanem épen heterogén természetűek, melyek­ből tehát 2—3-at egy tanácsosra bízni nem lehet. Az teljes lehetetlen, hogy én mindezen ügyeket 16 tanácsossal és 16 titkárral ellássam. A t. képvi­selő úr szerint az összes személyzet lenne: miniszter, államtitkár, 16 osztálytanácsos és 16 titkár. Méltóz­tassék elhinni, az Úristen olyan rendszert még nem talált fel, nem gondolt ki és ezen a világon nem is lehet feltalálni, hogy ezen teendőknek kezelését azzal a személyzettel el lehessen látni, a­mit a t. képviselő úr javaslatában nem indokol, nem bizonyít, hanem egyszerűen csak oda vet. Azt mondja a t. képviselő úr előbbi beszédében, hogy legyenek egyformák a hivatalok, egyformák a kerületek, ne os­szunk be az egyikbe többet, a másikba kevesebbet. De hogyan lehet ezt a dolgot gyakorlatilag keresztül vinni, azt a magam részéről nem vagyok képes átlátni. Ha a t. képviselő úr egyforma kerületeket, egyforma teen­dőkkel ellátott, és hivatalos osztályokat kíván, erre csak egy példát hozok fel. A soroksári adóhivatal meg a budapesti adóhivatal közt óriási különbség van minden tekintetben. Csak nem képzeli a t. kép­viselő úr, hogy Budapesten csak annyi embert fog­lalkoztat a hivatal mint Soroksáron ? így van ez a minisztériumban is. Vannak egyes osztályok, a­hol egy osztálytanácsos, egy titkár nem elég, teljes lehe­tetlenség, hogy ezek a teendőket ellássák. Méltóztassék elhinni, mielőtt ezen költségve­tést felvettem, minden garast megnéztem abban sze­mélyesen , de csak úgy odavetve, hozzávetőleg, így gondolomr­ azt mondani, hogy 24 tanácsos helyett legyen 16, az nem indokolás. Azt méltóztatott volna bebizonyítani, hogy 16 tanácsos és annyit tud elvé­gezni, mint 24 tanácsos, hogy ha ez vagy az a reform életbe léptettetik. Felveszem a vitát e téren is és be fogom bizonyítani, hogy ezen képzelt reformoknak nem lehet eredménye. De egyszerűen csak állítani és nem bizonyítani, ez absolute tarthatatlan álláspont. (Élénk helyeslés a középen.) Helfy Ignácz ragaszkodik ahhoz, hogy az ügyeket kisebb személyzettel is el lehet intézni. A hivatalnokok egy átalában igen keveset dolgoznak. Ö tapasztalásból tudja, mily hanyagok p. a bírák a határidő megtartásában, mely körülmény nagy be­folyással van arra, hogy a nép nem tiszteli annyira a törvényt. Ajánlja a miniszternek, hogy mindenek előtt intézkedjék arról, hogy a hivatalnokok a ren­des órákban pontosan megjelenjenek. Ezekhez véve a rendszerváltoztatást Magyarországon igen kön­­­nyen lehetne sokkal csekélyebb hivatalnoki személy­zettel is jól adminisztrálni. Ordódy Pál a pénzügyi bizottság nevében ellene szól a külön véleménynek, mely szavazás ut­ján elejtetik. Dologi kiadások czimén 180,354 frt szavazta­tott meg, Központi állampénztárra előirán­yoztatott 60 ezer 626 frt. Simonyi Ernő itt is némi megtakarításokat javai a különvélemény szerint. Hogy jobban nem in­dokol, annak oka az, hogy a hivatalos schematismust a minisztériumok a pénzügyi bizottság sürgetése da­czára sem adták ki. Végül így szól: A­mi az indo­kait illeti, igen nehéz eltalálni a miniszter úr kedvét, kívánságát, itt van pl. a múlt évben a pénzügymi­niszter úr által fogalmazott indokolás: egy helyen a bizottság ezt mondja,hogy azon megtakarításokon túl nem mehet, melyek az előirányzatban téteztek, újabb megtakarításokat azért nem hoz javaslatba,­­mert ál­lítja, hogy az új adótörvények végrehajtása és más a pénzügyi kormány körében várható reformok és nagyfontosságú intézkedések keresztülvitele ez idő­szerint nagyobb munkaerőt igényel a központban.­ Ez indok, elismerem, hogy ez helyesen van indokol­va. De lássuk mit mond az idén? Azt mondja, hogy ezen reformok fogják meghozni a megtakarításokat, holott amott a reformok miatt kell megtartani a hi­vatalnokok nagyobb számát! Ez t. ház , ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. (Derültség a bal­oldalon.) Ajánlom a különvéleményt s az abban aján­lott 1­12,220 megtakarítást a háznak (Helyeslés a baloldalon.) Széll Kálmán pénzügyminiszter: Higyje meg a t. ház, nem tiszteletlenség a t. ház türelme iránt vezet engem akkor, midőn ismételve felszólalok, de méltóztassék megengedni, oly kifogások ellenében, milyeneket Simonyi képv. úrtól az imént hallottunk, méltóztassék elhinni, a legnagyobb önmegtagadással sem lehet hallgatni. (Halljuk!) A képviselő úr azt mondja — nem feleselés az, midőn válaszolni akarok, de nem csak jogom, de kö­telességem megtenni — hogy én a múlt évben egy­részt azzal indokoltam, hogy nem lehet megtakarí­tást tenni, mert az új adótörvények behozatala több erőt igényel a központban, most pedig azt mondom, hogy ha az adótörvények életbe lépnek, akkor majd lehetséges lesz a megtakarítás. Ez tehát — úgymond — ellenmondás akkor még ezért nem lehet. (Simonyi Ernő közbeszól: Adóreformok!) Ez olyan két külön­böző dolog, t. ház, mint ég és a föld. Hogy lehet itt alaposan ellenmondást keresni kedvvel. Taval azt mondtam, hogy az adótörvények sok munkát adnak, most is azt mondom, hogy nem lehet sok megtakarí­tást tenni, mielőtt nem decentra­izálunk némely teen­dőket, ezt mondom most is, csak más szavakkal. Egyébiránt a képv.­ár állításai nem azok, a­mik el­len ki akar kelni, hanem állításainak lényege ellen, azok ellen, a­miket indokolása helyett ekkép ad elő. Például volna két osztály egy igazgató vagy osztály­­vezetővel, egy ellenőr, két pénzkezelő, 10 pénztári tiszt, két gyakornok, egy pénztári és egy hivatalszol­gával stb. E szerint e czímen törlendő ennyi meg ennyi. Ez-e az indokolás ? Ez-e helyes alapra fekte­tett különvélemény egy motivált budgettel szemben ? Midőn mi kötelességünknek ismerjük a házban a bud­get minden tételét körülményesen, részletesen indo­kolni, vajjon nevezhető-e ez komoly indokolásnak ? Áttér azután arra, hogy e központi állampénz­tárnak mennyi dolga van. Nov. 23-áig ez évben volt 43,542 ügydarab, a pénzforgalom kitett 587,515,000 frtot, értékkezelés 507,600,000 frt, ebből őriztetik £ 5,546,000, melyből évenkint levágandó 197,436 coupon. A pénz és értékek elszámolására vezettetik elszámolási tétellel 101,478. Ezenkívül kiállított nyugta és ellennyugta 33,456, földtehermentesitési és szőlőváltsági kötvények 16,664 ; felváltásra fel­küldetett 109,000,000 fit. És pedig részint egyen­­kint, forintonkint elszedett és ismét egymás mellé sorairozott bankjegyekben. Ezenkívül 5.698,000 frt értékben arany és ezüstpénz. Ezért ajánlja az ös­­­szeg megszavazását. Madarász József a pénzügyminiszter egy szava ellenében megjegyzést téve, a pénzügyi bizott­ság javaslata a többség által elfogadtatik. Ezzel a tárgyalások befejeztettek. Holnap a pénzügyminisztériumi költségvetés folytatása leend. Ülés vége 2 óra 15 perczkor. gasztos gondolatok jellemzik e szakot, mely éles el­lentétben áll a következő rész bizarr hatásával. A költő beszélteti az egyes szellemeket. Napóleon, Ne­ro, Kleopatra, Messalina, Zápolya János, a Mohács­nál elesett hősök, II. Lajos magyar király, Judák stb. vezettetnek szemünk elé. Ízelítőül e részből közöljük Kleopatra és Mes­salina dialógját, természetesen nem az eredeti szöve­get, hanem csak emlékezet után: —­ Kleopatra: Egyptom virágait siratja, hol bársony füvön, illatos virágon, susogó lombok alatt szítja a Nílus völgyének tiszta legét. Messalina megszólítván az ábrándo­­zót, azt mondja neki, hogy nem azok hiányoznak ne­ki itt, hanem a­­ legények. Kleopatra lázasan kiáltja : »igen csak az fáj, hogy te­s­t­e­m nincs.« A m­ű a hallgatóságban roppant érdekeltséget keltett, s annyi kétségtelen, hogy meszire kimagaslik a Kisfaludy-társaságban felolvastatni szokott kö­zépszerűségek fölött. Egyszeri hallás után bajos Íté­letet mondani oly mű fölött mely mint egész ha­tást nem is igényel, hanem mesterileg kidolgozott részletekkel igyekszik le­bilincselni figyelmünket. A fiatal költő bizonyára nagyobb lépést tett e művével a Parnassus csúcsa felé, mint összes eddigi dolgo­zataival. Azután Greguss Ágost olvasott fel Barna Ignácz csinos fordításában egy Juvenalis-satyrát s egyszersmind jelenti, hogy Barna lefordította Juve­­nalist egészen, s hogy a fordítás legközelebb már ki is kerül a sajtó alól. Székács József görögből fordított 9 epi­­grammot mutat be; egyszersmind tanácsot kér a társulattól, hogy minek fordítsa a görög t e 11 i x szót. Ez ugyanis tücsök, sáska, szöcske, jelentéssel fordul elő, de e szóval a görögök oly állatot jelöltek, mely czirpelő hangját a fülemiléével hasonlították össze s átalában igen nagyra becsülték. Ha már most e szó tücsöknek, vagy sáskának vagy szöcské­nek fordíttatik, a fordításban csaknem nevetségessé válik az ez állat hangjára halmozott dicséret. La­tinul cicadanak nevezték ez állatot, s a németek e szóval fordítják le a tettixet nyelvükre. Székács szintén evvel kívánja fordítani, mit a társulat jóvá is hagy. A gyűlés ezután folyó ügyeket tárgyalt.S­z­a­b­ó István, ki 50 éves írói jubilaeumát ez évben ülte meg, s kinek a társaság üdvözlő iratot küldött, megkö­szönve a megemlékezést, Euripides egy vigjátékának fordítását küldi be. Megbiráltatás után ki fog adatni az évkönyben. Reviczkyné Vay Hona asszony 100 írttal a tár­saság alapítói közé lép. Tudomásul vétetik. Sebestyén Jenő tanár P. Terentius egyik vigjátékának magyar fordítását küldi be. Zichy Antal és Fábián tagoknak adatik ki bírálatra. Egy történeti elbeszélés küldetett be a társulat­nak. »A török-magyar világ zavaros korából;« ha jól emlékszünk ugyanaz, mely egy akadémiai pályá­zatról formahiány miatt visszautasittatott. Lévaynak adatott ki bírálatra. Ivanovics István »R­ó­z­s­á­k« czimü versköte­tét a magyar fordító Paulovics Jenő beküldte a tár­saságnak. Köszönettel tudomásul vétetik. Ülés vége 7 órakor. A Kisfaludy-társaság ülése — november 24. A Kisfaludy-társaságnak ma este igen érdekes ülése volt. A közönség szokatlan nagy számmal je­lent meg az ülésen, melyen T­o­l­d­y Ferencz elnökölt. A első felolvasást Henszlman Imre tartotta »Egyptom legrégibb művészetéről.« A felolvasó a most 4 éve talált leleteket ismerteti, melyek közül egy pár domborműnek fényképét be is mutatja; minthogy azonban a felolvasást az alakok szemlélete nélkül megtartani nem lehet, azért felkéri a társulat tagjait, hogy a folytatás meghallgatására menjenek el egyszer a múzeumba, hol a leletek másolatai meg­vannak. Az egyik bemutatott fényképre Ipolyi Arnold püspök azt jegyzi meg, hogy ő kétségesnek tartja, mikép­p dombormű egyptomi eredetű legyen, miután a görög művészet több jelét viseli magán. Henszlmann előadja, hogy a darabot nem csak ő, hanem az egész világ egyptomi eredetűnek tartja s pedig jogosan, mert az oly sírboltból került ki, mely 400 év óta felnyitva nem volt. Pulszky kifejti, hogy azon korban, melyből a bemutatott fénykép eredetije származik, a görögöknek még nem is volt művészetök. Különben a tudomány mai állásán már kétségtelenül ki van mutatva az, hogy a görögöknek az egyptomi művé­szetre befolyásuk épen nem volt, sőt ellenkezőleg a­mi a két nép művészetében közös jelleg, az előbb volt meg Egyptonban, mint a görögöknél. Második tárgyul Szász Károly olvasott fel gróf Zichy Gézától egy hosszabb költői művet »Az utolsó ember« czim alatt. A műben az utolsó ember kimúlása és az utolsó ítélet van drámailag fel­dolgozva. Az első rész, mely az utolsó ember utolsó és a föld szétrombolását, óráját tárgyalja, tárgyának sajátszerűsége mellett is kevés meglepőt tartalmaz. Annál többet a következő rész. A költő ebben azt a jelenetet idézi képzelmünk elé, midőn a föld össze­omolta után az angyalok kara az ember végpusztu­lását siratja. Majd jön egy szeráf a harsonával, hogy felidézze a megholtak szellemeit a végítéletre. A sze­ráf eltelve tettének végzetes jelentőségétől, habozik a kürtszót hangoztatni s kínálja a harsonát az an­gyaloknak: »fújjátok meg ti, én — nem merem.« A harmadik részben a »lelkek« jönnek az Íté­letre. Elől Krisztus, utána az első ember Ádám és az utolsó, mögöttük végtelen sereg, külön csoportban a jók, külön a gonoszok; az előbbiek örömdalt énekel­nek, ez utóbbiak bűneiket átkozzák. A műnek ez a része mondható legszebbnek, a következővel a kis ’ gyermekek korával együtt. Emelkedett nyelv, ma­ A VIDÉK. Hunyadmegyében a tanférfiak közt fenn­állott viszály némileg enyhülni kezd. Különösen ör­vendetes jel e tekintetben, hogy a tanfelügyelő felhí­vását a hivatalos tantestület alakítására, mely fel­hívás több tekintetben visszatetszést okozott, vissza­vonta s most a hunyad-zarándmegye-szászvárosszéki tanító egyesület helyettes elnöke Téglás Gáborral egyetértőleg az utóbbi következő felhívást bocsátott ki: A hunyad-zarándmegye-szászvárosszéki tanító egyesület választmánya ez évi közgyűlését Réthy L. tanfelügyelő úrral egyetértve f. hó 20-ára d. u. 3 óra­kor tűzte ki. Miután az itt időben tanfelügyelő ur a szintén ekkorra összehívott községi és állami népis­kolai tanárokat üdvözli, a dévai fitanító képezde helyiségében következő tárgyszorozattal veszi kez­detét a tanítóegyesület közgyűlése: 1. A képezdéi dalárda alkalmi éneklése. 2. Elnöki megnyitó. 3. A választmány által tantestületté átalakulás iránt be­terjesztendő véleményes javaslat és alapszabályter­vezet megvitatása. 4. Az iskolai takarékpénztárakról. Előadja Adorján Miklós gyakorló iskolatanító. 5. A népiskolai rajztanitás mutatványokkal fejtegeti Végh Ferencz kép­­rajztanár. Az időhöz képest meg­tekintetnek a képezde, reáliskola és evangelicus református fiúiskola tanszergyüjteményei, búto­rai is. Este az összes jelentkezők részére ismerke­dési estély rendeztetik, melyre a gyűlés folyama alatt lehet jelentkezni. A tagok elszállásolásáról le­hetőleg gondoskodva lesz. Elszállásolási jegyekért forduljanak az egyesület tagjai s a most először je­lentkező községi és áll. népiskolai tanítótársak egy­aránt Adorján Miklós gyak. isk. tanítóhoz a képezde helyiségében. A­kik tagdíjaikkal hátralékban van­nak, szíveskedjenek a közgyűlés idejéig, vagy az al­kalommal kötelezetségüknek eleget tenni. — Óhajt­juk, hogy az egyetértés ezentúl ne legyen megzavar­va magán ambiciók miatt. Kisebb vidéki hírek. Dobos Gábor bűn­ügyének tárgyalása De­brecze­nben decz. 14 ik napján fog megkezdődni. Közvádló Kémery Károly alügyész leend. — Z­i­l­a­h­o­n műkedvelő társaság alakítását tervelik. — A nagyváradi tornászok jövő nyáron szintén fel akarnak menni Budapestre vizen s e czélra Daday külön csolnakot készített. — "A ber­ettyó-uj­falusi házi­ipar-kiállitáson 51 kiállitó vett részt mintegy 250 tárg­gyal. — A »M­á­r­m­a­r­o­s« felelős szerkesztését Viski Krussely Bálint vette át, miután eddigi szerkesztője Szilágyi István az orvosok s természetvizsgálók gyűlésével van elfoglalva. — A miskolczi ref. felgymnasium ifjúsága f. hó 15-én ünnepelte meg Solymosy Sámuel 30 éves tanárságának emlékét, mely alkalommal hála s tisztelet jeleül ezüst billikomot is adott át neki. KÜLÖNFÉLÉK. — Az országos magyar gazdasági egyesület igazgató választmányi ülését novem­ber 30-án délutáni 4 órakor fogja a Köztelken meg­tartani. Tárgyai: a borkiállítás, Istvántételek és a téli tanácskozás tárgyai. — Az ipartörvény módosítása tár­gyában az országos m. iparegyesület összes szak­osztályai pénteken november hó 26-ik napján dél­után 5 órakor az egyesület helyiségében (országút, 10 ik szám I. emelet) együttes ülést tartanak, mely­re a tagok ezennel azon megjegyzéssel hivatnak meg, hogy a tárgy rendkívüli fontosságánál fogva lehetőleg nagy számmal jelenjenek meg. — A székely egyesület választmá­ny­ain­a­k tagjait, mint szintén a székelyföldi vá­lasztó­kerületek országos képviselőit a folyó hó 27-én délután 4 órakor az országház (Sándor utcza) tár­salgó termében tartandó választmányi gyűlésre — melynek a székely egyesület közelebbről bekövetkező megalakulását illetőleg igen fontos tárgyai lesznek — megjelenni tisztelettel felkértem. Budapest nov. 24-én Hajós János vál. elnök. — J­ozeffi Rafael, ki kitűnő zongora­­játékával elragadta szerdai hangversenye kis közön­­­ségét, még egy másodikat rendez pénteken este 71/2

Next