A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-03 / 251. szám
Ila Reggeli kiadás, Budapest, 1875 Szerda, november 3. Szerkesztési irod 3ai Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint: előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, 251. szám. Ilii. évfolyam. Kiadó-hivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra................................................... írt ki 6 hónapra................................................ . Az esti kiadás postai különküldéseért. felülfizetés negyedévenkint ... 1 » * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás: 99A H01V“ XIII-űik évfolyamára. 12 frt 8 frt, 2 frt; Előfizetési árak: ~; m r Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre »j postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenteshve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba keríti.. Az előfizetések a »Hont kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hont Kiadóhivatala, Budapest, november 2. HOBIMDE. Ma délután öt órakor Magyarországnak egyik legtehetségesebb államférfia, a közel napok nehéz munkáinak legszükségesebb tényezője, a nemzetgazdászat elsőrendű tehetsége, a főváros egyik országos képviselője, nemzetének dísze, hitsorsosainak büszkesége s nekem igen kedves barátom : Horn Ede — meghalt. Meghalt épen a küszöbén annak a nagy munkának, melyre országos bizalom hívta el; meghalt azon a palczon, mely tevékenységének méltó helye lesz vala, ha a sors élni és tenni engedi. Mint Mózesnek, megadatott neki a negyven évi bujdosás fáradalma a sivatagban, de nem az Ígéret földének érintkezése. Nehéz tolmácsolnunk e megrenditő hitnél veszteségünk nagyságát s érzelmeink keserűségét, kik mind kettőt legközelebbről és együtt érezzük. Horn Ede európai hírű ember volt, mint író, mint szaktudós, g tehetségei mindig a szabadság ügyének, hazánk ügyének voltak szentelve. Tehetségeiért elérte őt az elismerés jutalma — külföldön ; Párisban nyilvános tanári állomást és biztos otthont szerzett. Mikor e hazának szüksége lett az ő szaktudományára , ott hagyta külföldön nyert állomását, házát és hazajött, velünk egy sorban küzdeni, mely küzdelmek gyümölcsei között minden egyéb van, csak kenyér nincsen. A férfi, ki az állam legmagasabb hivatalainak egyikére lett elhivatva, ahol az ország milliói forogtak kérdésben, oly szegényül halt meg, hogy a tisztelet feladata maradt temetéséről dúskodni. Ennél nagyobb dicséretet mondani államférfiról nem lehet. Az apa becsületes neve a legfényesebb öröksége a gyermekeknek. S Horn Edének maradt hat gyermeke. Azok közül öt még kiskorú. A haza, mely érezte sokat, fáradott fiának, nyugalmas sirt, adott: fog-e árva gyermekeinek menhelyet adni ? Ki az egész ország jólétének építésében fáradt egy életen keresztül, s a mellett elfelejtett saját magának a hazában hajlékot épia közgonteni, földönfutóknak hozta e haza gyerme-Hisszük, hogy nem! Fájdalom, hogy leghívebb, legjobb hónainál, csak holtuk után tudja meg a nemzet, hogy mit vesztett bennük. • Horn Ede sokáig pótolhatlan marad, barátainak fájdalma mindvégig gyógyíthatlan. • Legyen emléke példa: hamvain áldás! Jókai Mór. Horn Ede Vágujhelyen Nyitra megyében születetett 1825. szeptember 25-én szegény, de értelmes szülőktől. Atyja, ki korán észrevette az ifjú tehetségét, nagy áldozatokkal magánnevelésben részesítette, majd később Nyitrára, Prágába s Pozsonyba küldte az ifjút, hol a héber theologiai tanulmányok mellett a gymnasiumi oktatást is élvezte. Itt ismerkedett meg Dux Adolffal s már korán megkezdte irodalmi működését. A zsidó lapokon kívül a »Jelenkor« »Híradó« s »Pesti Hirlap«-ba dolgozott. Később mint a zsidó magyarító egyesület könyvtárnoka az első magyar nyelven irt, zsidó évkönyvet is irta. A szabadságharcz nagy napjaiban Horn Ede mint hitszónok, iró s népies szónok nagy tevékenységgel működött s oly buzgalommal, hogy annak befejeztével önmagának is menekülnie kellett. 1850-ben Lipcsébe ért •— egy forinttal zsebében. Hosszabb ideig küzdött valóságos nyomorral, mig »Ludwig és Kossuth« czimü röpiratáért 70 tallér honoráriumot nyervén, kissé jobb helyzetbe juthatott s Roschert is hallgathatta. De épen ezen röpirata miatt kellett Lipcsét elhagynia. A szász kormány, mely az osztrák kormánynak alázatos szolgája volt, üldözni kezdte. Brüsselbe , majd Párisba menekült. Ez utóbbi helyen csakhamar tekintélyre vergődött. Ő volt az »Avenir National« egyik megalapítója, a »Journal des Debats«, »Conrriere de Dimanche« és »Revue contemporaine« állandó belmunkatársa. Nemzetgazdasági s statisztikai művei világhírű nevet szereztek neki. A nemzetközi évkönyv a közhitelről, a bankszabadságról irt s számos más művei csakhamar fordításokban is megjelentek. 1866—68 ig a kereskedelmi iskola tanára volt. Ugyanekkor a szabadelvű politikai párt egyik vezéreként szerepelt. A derék magyar férfi azonban, miután látta, hogy hazánkban a viszonyok teljesen átalakultak, ott hagyta biztos állását s 1868-ban Magyarországba, hol hirlapilag a »Hon«-ban s az általa szerkesztett »Neuer Freie Lloyd«-ban, majd később szülővárosa kerületének bizalma folytán a képviselőházban is tevékeny részt vett. A régi balközép mindenkor egyik vezérférfiának tekintette őt s különösen nemzetgazdasági kérdésekben elismert tekintély volt. Az ipar s kereskedelem terén tett működése még élénk emlékezetben állanak. Ezen érdemei és világhírű neve folytán jön az, hogy a jelen évben az új kormány alakulásánál a földművelés-, ipar- s kereskedelmi minisztérium államtitkárává neveztetett ki, oly méltóságra, minőre e hazában egyetlen hitfelekezeti társa sem emelkedhetett. Horn sokat zaklatott élete, néhány szerencsétlen vállalata miatt anyagilag igen nyomasztó helyzetben volt, midőn ezen megtiszteltetés érte. Hat gyermeke közül csak egy volt félig-meddig teljes korú. Az uj hivatal anyagilag is segítséget ígért. De egyúttal dicsőséget is. Az uj kormány egyik büszkeségének vallá, hogy épen most, midőn a vám- és kereskedelmi szerződés napirenden volt, oly kitűnő s világhírű szakférfiú tanácsát veheti igénybe. Budapest egyik kerülete nagy diadallal választotta meg képviselőjének. Mindezen remények azonban meghiúsultak. A hosszas munkálkodás felemésztette a még élte delén álló férfiú erejét. Lassan, de kínzóan működő halálos betegség — a bélrák — sodorta ágyba. Hetek óta lázas izgatottsággal tudakozódtak állapota felöl úgy a kormány tagjai, mint a nép alsóbb osztályaiból. Még itt-ott biztató szót is hallottunk. Tudósítónk ma egyenesen javulásról értesített. S alig olvastuk ezen önmagunknak adott reményt, midőn megérkezett a gyászposta is, hogy a kitűnő férfi ma este ’6 órakor elhunyt, egy szakbizottság által tárgyaltatott, minek folytán szövege itt-ott változást szenvedett. Ezen módosított szöveg ép most került ki sajtóból s a kormány e szerint azon helyzetben van, hogy ezen úgy is égetően szükségelt javaslatot nem sokára az országgyűlés elé terjesztheti, s ott tárgyaltathatja. A szabadelvű párt szerdán nov. 3-kan délután 6 órakor saját helyiségében értekezletet tart. elgrádi szkupstina, mint a zimonyi »Granicsár« írja egyik legutóbbi ülésében mely zárt ajtók mellett tartatott meg, a török elleni háború 61 szavazattal 49 ellenében elhatároztatott. A miniszterek közül a háború mellett nyilatkozott Boskovics Sztepán cultusminiszter és Nikolics Tésa, hadügyminiszter kik az ülés végeztével tárczáikat is a fejedelem rendelkezésére bizták. Krályevics elnök ügyér szintén az akczió mellett lévén ebbeli elhatározása miniszterválságot idézett elő, mely könnyen személyváltozást eredményezhet. Egy másik belgrádi közlemény szerint Milán fejedelem állítólag elhatározta volna magát a szerb skupstina titkos adtusát jóváhagyni, ami közlő szériát a háború megszenését jelenti. Rásznokról a zimonyi lapnak ama híreszteléseit nem tarthatjuk egyébnek tendentiózus koholmánynál. — A vas megyei szabadelvü párt Szombathelyen 1875-ik évi november hó 7-án délután 5 órakor a Sabaria-fogadó nagytermében több fontos tárgy elintézése végett gyűlést tart, melyre a szabadelvű párt tagjai tisztelettel meghivatnak. Elnöki megbízásból: Nagy Jenő, e. i. szabadelvű párt jegyzője. A tudományos irodalomban Horn európai hirt és tekintélyt vívott ki magának. Működésében sohasem tévesztette szem elől hazáját. Abból indult ki és ahor tért vissza. A forradalom után több lapnak és Brockhaus Conversation lexikonjának irt Magyarországról ismertető czikkeket. Megirta Kossuth és Rákóczy életrajzát egy-egy kötetben németül. Több röpiratában foglalkozott Ausztria pénzügyeivel, és politikai viszonyaival, a magyar bankok történetével, a nemzetiségi kérdéssel. Nagy tetszést aratott Spinoza, »Államtanár«-ról irt tanulmánya, melyben,^ — Ab nemcsak lelkiismeretes monografus, de elfogulatlan " ' ~ri" bíráló is és Spinoza tanaiban keresi az alkotmányosság, állam és egyház elválasztásának legnehezebb alaptételeit. Midőn Németországból Párisba megy: a franczia nemzetgazdasági viszonyok tanulmányozásárnak szenteli magát. Sok apró czikkben és röpiratban bírálta a 3-ik császárság pénzműveleteit, gazdasági szédelgéseit és »Salut au 3-em milliard« czimü röpiratában határozottan jelzi a bukást. Paris pénzügyeiről is tüzetes tanulmányt irt. Midőn pedig’, a franczia akadémia Boisguilbert életrajzára tűz ki jutalmat, ő egy nagy művei: »L' economie politiquae avant les phistocrates« nyeri el a jutalmat. Ebben is az alapos, oknyomozó nemzetgazdaság bajnokául bizonyítja magát. Kimutatja a vagyonfeloszlás, adózás helyes alapelveit. Legnagyobb feltűnést okozott műve kétségen kívül az eddig három nyelven megjelent «Bankszabadság« melyben egészen népies nyelven magyarázza meg a hitel nehéz kérdéseit. Mindenütt a társadalmi szempontokat igyekszik a nemzetgazdaságban is érvényesíteni. Elvei a bankügyben nálunk nem alkalmazhatók, sőt legújabban a tudományos kritikának is kifogása van ellene,de tagadhatatlan, hogy a monopóliumokkal való visszaélés és a társadalom hitelszükségei, jogai éles világításban vannak művében feltüntetve. »Law történetét« is megírá, még pedig Thiersnél terjedelmesebben és alaposabban. E művéből most is sokat tanulhatnak a szédelgés emberei és egyszersmind bebizonyítja azt is, hogy bankelveinek solid korlátai és alapjai vannak. Különös tehetséget fejt ki abban, hogy a száraz részleteket is irodalmi csínnal és élvezetesen tudja összeállítani. Aegyptomban tartózkodását is egy tudományos mű jelzi, melyben Aegyptom közgazdasági viszonyait tanulmányozza. Úgyszintén Belgiumban tartózkodásának eredménye: »Statistisches Gemälde des Königreichs Belgien« és »Brüssel nach seiner Vergangenheit und Gegenwart« czimü két müve. Tehát ahol volt, ott előbb a viszonyokat alaposan tanulmányozta és oly müvekben adta ki tanulmányait, hogy mindenütt meghonositák őt és megállapiták a belföldiek előtt is tekintélyét. Felemlítjük még, hogy az Annuaire internationale du credit publice czimü vállalatából 1859— 1861 közt 3 vastag kötet jelent meg. És Chevalier jelentését az 1867-iki kiállításról németre leforditá, és előszavában annak tanait birálta. Midőn pedig haza jött, oly élénk részt vett a politikai mozgalmakban, úgy tudta a népet szónoklatával vezetni, mint ha mindig itthon lett volna. Belföldi küzdelmei ismeretesek. Csak azt említjük még fel, hogy külföldi lapoknak belülről is írt, a franczia nemzetgazdák egyletében tavaly előadást tartott hazánk pénzviszonyairól, erős hitét fejezvén ki annak nemzetgazdasági erejéről. Az »államháztartás« rendezése körüli eszméit egy külön füzetben adta ki. Lapunkat is gyakran kereste fel dolgozataival. Legutóbb mint államtitkár, a hivatalok redukcziója, a gazdasági befektetések czélszerűbb felhasználása, az ipar emelése mellett küzdött; fájdalom a kormány és ország becses működésének igen kevés ideig vette hasznát. — A büntető törvénykönyv javaslata mint tudva van, még a nyár folyama alatt 51S9 Válaszul a vámügyben. A »Pesti Napló« vámügyi felhívásunkra igyekszik komolyan válaszolni és kifejteni nagy átalánosságokban vámpolitikáját, de előbb személyeskedik, szolgaiságot feltételez rólunk és azt akarja elhitetni olvasóival, hogy egyfelől vaktában támogatjuk a kormány vámpolitikáját, melyet még senki sem ismer; másfelől e kérdésben, a végleges megállapodásig hallgatást követelünk a sajtó és közönség részéről. Mindenféle vádját visszautasítjuk. A kormányt függetlenül támogatjuk, ha hibázik, nem védjük, ha hazánk érdekeit kellő mértékben ki nem elégíti, megróvjuk, sőt megbuktatásához járulunk; minden közügyben és így a nagyfontosságú vámügyben is, a teljes nyilvánosság, de a tárgyilagos, szakszerű megvitatás hívei vagyunk. Nem azt mondtuk, hogy a vámkérdéshez hozzá ne szóljunk, de követeltük azt, hogy ne bíráljanak olyasmit, ami még bírálat tárgya nem lehet; ne támadják meg a kormányt, olyan terveiért, amelyek még nyilvánosságra sem juthattak; hisz ha létrejó is a szerződés, hatalmában van a sajtónak, a közvéleménynek a kormányra és parlamentre hatni, annak részoldalait megváltoztatni vagy az egészet elvettetni. Sőt most is nagyon szükséges minden követelésünket, igényünket, bajunkat a vámügyben is, felfejteni és mindenki hozzájárulhat, e nagy műhöz, csak azt kívánjuk, épen az ügy érdekében, hogy kiki tehetsége szerint szóljon hozzá. A csizmadia és tímár a bőripar, a szabó és posztógyáros a posztóipar szempontjából. És így tovább. Szóval mindenki ahhoz, amihez ért. De azt eredménytelen, haszontalan munkának tartjuk, hogy mindenki kiabálja, az önálló vámterületet és semmivel se mozdítsa elő a kérdés megoldását. Azt hiszem, elismeri a »Pesti Napló« is, hogy ez szakkérdés, ahhoz illetékesen csak a hozzáértők szólhatnak. Ez nem a »chinai« eljárás, ez nem »egyptomi« parlamentarizmus , ez az ügy érdekének követelménye. Mi csak ezt, fejeztük ki, soha, sehol egy szóval sem egyebet, tehát a szolgaiság és felületesség vádját egyaránt vissza kell utasítanunk. Makráktól eltűrjük azt, de mivelt,, komoly emberektől nem. És most szóljunk a tárgyhoz. A »Pesti Napló« most kifejté vámpolitikáját, tehát igazat ad ezzel is nekünk, midőn azt állítók, hogy még eddig nem ismerők azt. Fájdalom, most sem nyújt sok megfogható és irányt jellemző dolgot. Előzményei, melyekben a vámügy fontosságát és közgazdasági hatását festi, határozottan túlzottak, amit azért említünk fel, mert a »Napló« minket vádol azzal, hogy a közönséget félrevezetjük. Higgje meg a »Napló« és az egész ellenzék, hogy roppant nagy csalódásnak teszik ki a magyar közönséget, ha akár a bank, akár a vámkérdés önálló megoldásával oly eredményekkel kecsegtetik, melyek azokból, a dolog természete szerint nem keletkezhetnek. És hogy a »Pesti Napló« most egész múltjával ellenkezőleg) így tesz a vámügyben, azt később be fogjuk bizonyítani, előre.Most két, más megjegyzést bocsátunk Egyik az, hogy a »Pesti Napló«-nak nem indokolásával és nem követeléseivel, de czélul kitűzött, vámpolitikájával,egyetértünk Mert mi is folytonosan úgy állítottuk fel az alternatívát, mint ő; még csak az ő »savanyúságát« sem tagadjuk el, érezzük ezt mi is, (kifejeztük ezt 1. 246. sz.) tehát idézzük szóról szóra követelését: »Savanyu arczczal tudnánk belenyugodni a vámközösségbe, és csakúgy, ha először az nem praejudicál a nemzet jogának önálló vámterületet felállíthatni, és másrészt, ha legalább a jelen szerződés legflagránsabb hiányait és tanságait orvosolná.«igazságraígy áll a czél, mely szemeink előtt lebeg. Azt, hogy a szerződés a nemzet jogának, önálló vámterület felállíthatásához ne praejudikáljon, soha se tartok szükségesnek kikötni, mert az oly természetes, hogy minden szerződés lejárta után, a nemzet egész jogát visszanyeri, hogy felemlíteni sem kell. De igenis határozottan követeljük, hogy a »jelen szerződés legflegránsabb hiányait és igazságtalanságait« az uj szerződés orvosolja, sőt nemcsak a »leg«-flagránsabbakat, hanem italában a flagránsakat és — amennyiben lehet — a kisebbeket is. Ezt majd minden vámügyi csikkünkben A „HON“ TARCZAJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jókai SSór. Vik rész. Livia (75. Folytatás:) A Loreley Nornenstein Oktavián fejedelem a Bécs melletti Badenben valóságos rezidencziát tartott, palotáját ismerte már minden bérkocsis. Leon, ki vasúton ment oda, már otthon találta Oktavián fejedelmet, az saját fogatán előre sietett. A termek már ki voltak világítva pompásan, s az úri társaság egy része egybe volt gyűlve. Azok mind saját fogataikon érkeztek: a plebejus vasutat egyedül Leon használta. Itt találta már a régi ismerősöket a budapesti gyüldéből, a szent liga tagjait, mely őt egykor szellemi bajnokának hitte s mely még most sem tudja, hogy hányadán van vele? De azokon kívül több félig ismerős arcz, kikkel futtában találkozott, a diplomatiai körök sikamlós parquettjein, nagynevű herczegek és grófok, előkelő praelátusok, kik a diszlakomák alkalmával nyakukon rendjeleket, mellükön csillagokat, derekukon rendszalagot, hátukon aranykulcsot viselnek, s kiknek tömegében olyankor nagyon könnyű észrevétlenül elenyészni egy puszta fehér nyakravalónak, fekete frakknak. — Itt azonban észrevették. — Még az inasok is észrevették. Ami nagy szó. Mikor a ruhatár elé került, Vendelin maga sietett eléje, ott kinn lerakandó holmiát átvenni. Mosolygása jelenté, hogy méltóztatik rá emlékezni. — Monsieur Vendelin , monda a hű szolgának bizalmas barátsággal Leon, nekem egy táskám is van, amit nem hagyhattam otthon. Ezt szeretném valami biztos helyre eltenni. — Oh kérem alássan, méltóztassék velem jönni. Azzal Vendelin a tisztelgő bajlongások minden attitudejeit alkalmazva az uj vendég irányában, átkormányozta őt egy kis sötét szobába. Ott volt egy Wertheim szekrény, azt kinyitotta előtte. — Itt egészen biztos helyen lesz. Abban a Wertheim szekrényben mindenféle pénznemek csomagai voltak rendberakva ; aranyok tekercsekben, porosz tallérjegyek és cheksek. Ott itt lakik! Leon az óralánczán függő kis kulccsal felnyitá a táska zárát, a beletömött pénzcsomagból kihúzott egy összeget, azt oldalzsebébe dugta, azután bezárta ismét a táskát, megvizsgálta, hogy jól zárult-e ? Vendelin aztán betette azt a treserba , rázárta a vasajtót s átadta a szekrény kulcsát Leonnak. — No itt még maga Cartouche sem fogna hozzá nyúlhatni. Leon megköszönte a szívességet, eltette a szekrénykulcsot s aztán nem volt nagyobb gondja, minthogy a keztyüjét be tudja gombolni. A salonban már nagy társaság volt együtt, Leon felkereste a házi urat, az sietett őt bemutatni a legközelebb eső cseh főurnak s aztán rájuk bízta, hogy mulassanak egymással ; maga sietett hálószobájába s csengetett a komornyikjának. — Vendelin ! Tudsz-e te lopni ? — Furcsa kérdés ! — Ennek az urnak, a ki most érkezett, útitáskája is volt. — Azt rám bizta. Én elzártam a Wertheimszekrénybe s a kulcsot neki adtam. — De a Wertheim szekrény kulcsainak a párja nálad van s a táskához hozzáférhetsz. — Igen. — Az a táska is be van zárva, de te azt ki tudod nyitni ? — Nem mondom, hogy nem. — Abban a táskában van egy Párisba szóló levél, a hivatalos országpecséttel lezárva. Te fel tudod azt bontani pecséttörés nélkül ? — Alighanem sejtek hozzá valamit. — Annak a tartalmát betűről betűre lemásolod , vigyázva, hogy egy betűt is el ne tévessz; mert az titkos irás. S ha készen lesz vele, a levelet ismét leragasztod, úgy hogy a felbontást észre ne lehessen rajta venni: vissza teszed a táskába s azt ismét bezárod s a szekrénybe vissza helyezed. — Éhez nekem csak egy dolog lesz mulhatlanul szükséges. Két órai idő, amely alatt biztosítva vagyok, hogy az az ur nem jöhet rám a táskája után tudakozódni. — Erről gondoskodva lesz. — Miről tudom én meg azt az időt, amikor hozzá foghatok ? — Mikor azt fogom neked mondani: »eredj, készítsd el a tarokkasztalt a kártyázó szobában.« — Elkészülök vele. Azzal ment — theát felszolgálni a vendégeknek. Leon arra volt készen, hogy faggatni találják. Hogy próbálgatni fogják a nyitját, mint lehetne valamit kivenni azokból a súlyos titkokból, amik lelkére vannak bízva ?— Csalatkozott. Várakozásával ellenkezőleg, inkább minden vele szólalkozó, tüntetésig látszott vinni irányában a politika iránti közönyt. Egyes csoportok minden szögletben neki hevülten vitatkoztak a borotvaélen tánczoló béke és háború sorsa fölött: a portepée különösen első tenort igyekezett énekelni, azonban a fekete frakk is úgy beszélt a háborúról, mintha csak egy jótékony czélu cavalcaderól volna szó, melyben csak az a kérdés, hogy a főurak milyen costumebe öltözzenek s aztán a bevétel nettó jövedelmét hogyan osszák ki a szegények között ? Még a hölgyek is bele voltak keveredve a politizálásba, s olyan szeretetreméltó vérszomjjal kisérték a férfiak combinatióit egy megindulni készülő hadjáratról, hogy egészen megfeledkeztek a tánczteremről miatta Hanem a mint Leon valamelyik csoporthoz közelített, észrevehette, hogy rögtön felhagynak diplomatiával, stratégiával s fordítják a beszédet a tavaszi lóversenyek hőseire: »Advocate« — »Beindlstieier« futtat a mezőn, beszélnek az »Arany Chignonról« s nagy érdeklődéssel tudakozódnak az ujan érkezőtől, váljon Magyarország akar-e részt venni a bécsi világtárlaton s lesz-e ott külön pavillonja? — Úgy tesznek mintha ők félnének Leontól, hogy az kémleli ki őket. (»Bravó!« mondá magában Leon; »ugy én nekem a mai éj munkája nagyon meg van könnyítve. Itt igazán csak mulatni kell.«) Átment a tánczterembe. Kereste szemeivel a szép Pompeia baronesset, akiről tudta, hogy itt van. Máskor oly könnyű volt rátalálnia. Ahol legélénkebb volt a raj, ott rejlett bizonyosan a méhkirályné. Ő adta a társaságnak az elevenséget, életei, csípős apertfüei, néha felötlő bohóságai is felvillanyozták a pompájában elnehézkesült báli tömeget. Egész megjelenése feltűnő szokott lenni,, toilettje szembeszökő, s ízlése, a merészség határáig vállalkozó. Ahoz is szokva volt Leon, hogy ahol ő vele találkozik Pompeia bárónő, a hölgy az első, ki az ismeretséget manifestálja s a barátság jogait igénybe veszi. Most pedig valódi kémszendészetet kell tartani utána, amig valahol egy szegletbe ülve felfedezhető lesz, félig rejtve a kerevet támlájától, melyen meghúzta magát tenni.Pompeia bárónő észrevétlenné akarja magát Ruhája vadgalambszin selyem , egyszerű csipkézettel, minden virágdiszités nélkül. Szép, szőke lmja egész szigorú Amalacantha tekercsben hátra szorítva, csupán egy teknönczhéjfesüvel feltüzve, mely épen oly halvány sárga, mint a hajzat. Arcza hala 7stny, tekintete részvétlen, közönyös, levert. A kezében tartott legyezőt sem mozdítja meg, hogy még azzal se árulja el, hogy ezen a világon van. A hajdani szeszélyes, kötekedő tündértől könnyen tudott volna szabadulni Leon, de ez a szomorú, félrevonuló alak magához idézte. Csak azt várta, hogy a legelső kontratánczot elkezdjék. Látta, hogy Pompeia mindenkinek kosarat ad, nem akar tánczolni. Ki is találhatta az okát. Amint egyedül maradt, Leon odasietett hozzá. Pompeia mintegy álomból látszott fölébredni, midőn Leon üdvözlő. S aztán öröm gyulladt ki arczán, a mint megismerő. Kezét nyujtá neki. — Ah , ön rám talált! — A bárónő igazán bujósdit játszik. Még nem is tánczol. A garde de dameom, az altábornagyné, tánczol helyettem s én őrzöm az ő bouquetját. — S a bárónő egész kosaras boltot établirozott itt, a miből a tánczra kérőket ellátja. — Az istenre kérem : fel ne lüjon tánczolni, mert ma minden embert a haragosaim lajstromába jegyzek, a ki ezt teszi velem. — Nem is volt szándékom, bárónő. — Ugyebár ? Önnek több érzéke van, mint másnak. S aztán még azt kérdezik tőlem: ugyan, mi baja? talán beteg? — Mi bajom? — Az,hogy most itt »kell« lennem. Kell! Mit tehetek ? Atyám parancsol. Mit érti ő azt ? S még kérdezik tőlem, hogy mi bajom? Pedig tudják mind. — Egyedül ön nem kérdezi, aki egyedül nem tudja. Eközben a tánczoló párok Leont hol megtaszították, hol a scblepjeikkel sodrották el a helyéből, utoljára egy tour des mainsnél úgy lökték hátba, hogy térdei a szép urhölgyeihez ütödtek. — Ejh monda Pompeia boszusan, gyerünk erről a helyről, hisz itt mindenki elbotlik bennünk, s azzal fölkelt a kerevetről, nem őrizte tovább a garde dedaméja bokrétáját, elhagyta a táncztermet, maga után vonva Leont is. »Te, Vendelin készítsd el a tarokkasztalt a kártyázó szobában« monda Nornenstein Octavián fejedelem, komornyikjának. »De ugyan hova tűnhetett el a leányom ? aggóskodék Falkenbaim vezérőrnagy, nem látom sem a tánczosok közt, sem a helyén.« »De mi gondod neked a leányodra ? Ott a gardededameje, annak a hivatala rávigyázni. Gyere velem, a tarokkasztal szerelve van. A vezérőrnagy szenvedélyes tarokkjátszó. Ez egy csatatér volt, melyen harczias indulatait béke idején is kiönthette. Elemében volt, ha »pozdorjává törhette az ellenséget« s szerencsével játszott. (Folytatása következik.) Múlt vasárnapi tárczánk harmadik hasábján a 9.-dik sorban: »látványozza« helyett: »hatványozza« olvasandó. Törökország. A herczegovinai zendülés és mindaz, ami vele összefügg, hónapok óta a »beteg emberre« irányozza Európa figyelmét. Egymást érik a röpiratok, könyvek, ismertetések és tudósítások, melyek különböző szempontokból és oldalról tüntetik föl a helyzetet. »