A Hon, 1876. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1876-05-28 / 123. szám

12­3. szám XTV. évfolyam. Kiad­ás­ hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra............................................. írt 6 hónapra......................................IS » — »ki. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 > — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás ECO áá XIV-dik évi folyamára. tósi­m ■ —• ■ ■ ■ [UNK] "s Egy havi 2 fit Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmente­sítve tíz Artig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Berencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, május 27. Az előirányzatok és a budget.jog. (Utóhank a zárszámadási vitákhoz.) A zárszámadásokkal sok baj van: úgy a magyar, mint a közös háztartásban. Folyto­nos a panasz a hiteláthágások miatt; gyak­ran fordulnak elő meg nem szavazott kiadá­sok, sőt az »előirányzat nélküli« kiadások és bevételek állandó rovatot képeznek zárszám­adásainkban. Az pedig régi bajunk, hogy előirányzataink és az eredmények közt nagy különbségek vannak, noha újabban, mindenki el fogja ismerni, úgy a közös, mint a ma­gyar budget sokkal reálisabbá lett, mint ez­előtt volt. E hibák és bajok, melyek nem kis hát­rán­nyal vannak nem csak államháztartá­sunk rendezésére, de annak terhére is, sok körülményből egyéni és tárgyi okokból ve­szik eredetüket, sőt több oly anomáliából is származnak, melyek csakis a mi viszonyaink­kal vannak kapcsolatban. Mielőtt a részletekre mennénk, felemlí­tünk egy fő bajt. Ez az, hogy nálunk az elő­irányzat igen korán készül, sőt korán is szavaztatik meg, azon időhöz képest, mikor érvénybe lép. A­ki visszaemlékezik arra, hogy indemnity nélkül cs­a két évünk volt a magyar háztartásban, és hogy a közös háztartásban is csak 1875-ben és az idén tárgyaltatott jó előre a budget, — azt fogja első pillanatban mondani, hogy nem így áll a dolog. Pedig állításunkat nem csak a közelebbi két évre tartjuk fen, a­mikor az előirányzatok a kormányok résziről fél, sőt három negyed évvel is előbb készülnek, mint a­hogy életbe lép­nek , de átalában mindenik budgetre alkal­mazandónak tartjuk ezt, mert mindaddig, míg a budgetév a forgalmi és adó­zási évvel összeesik, az előirányza­tok és az életbelépés közt a k­i­­számítási alapra nézve, két év kü­lönbség lesz; már­pedig ez akkora különb­séget képez, úgy a forgalomban, mint az adó­zási, katonai, pénzügyi és közmunkaügyi viszonyokban, hogy csak megközelítőleg is biztos számítást tenni nem lehet. Így történik aztán az, hogy csak egy pár példát hozzunk fel, hogy 1874 ben a közös számadásban 6 millió hiány van a fedezetben, mert az elő­irányzat készült az 1872.év forgalmi alapján és azután beütött a krach és a pangás, így van az, hogy a mi háztartásunkban a legtöbb túlhágás a közlekedésügyi mi­nisztériumnál történik és, hogy a pénzügy­­miniszterek nagyon csalódnak a fedezetre nézve, mert előre látásukat két év zavarja és ez nagy különbségeket csinál úgy az adózásban, mint építésben. Ezért he­lyes Anglia beosztása, mely áprilisben kezdi a budget-évet, ehez csatlakozott épen most Poroszország is, mert így az előirányzat a közvetlenül megelőző egész év, biztosan tudható összes forgalmi, gazda­sági viszonyaira fektethető, és az állami ki­adások is sokkal inkább előre láthatók. Hogy e tekintetben milyen fontossága van e beosztásnak, bizonyítja az, hogy pl. Anglia és Francziaország egyenlően konsolidált budgettel bírnak, és még­is az 1848—72. év közt lefolyt 24 év alatt Angliában 15 évben felelt meg a fedezet az előirányzatnak, sőt többet adott;­­pedig a budget realitása, a póthitelek kikerü­lése egészen ettől függ) és csak 9 évben volt defic­it, de ezek közül öt évben há­borút folytatott Anglia, tehát a túlkiadá­­sok véletlennek köszönhetők ; míg Franczia­­országban 1840 — 68. közötti 28 év alatt 26 év végződött deficzittel. Pedig mind­két ország gazdag, virágzó, de egyikben, Angliában áprilisben, Francziaországban ja­nuárban kezdődik a budgetév. Nevetséges lenne azt mondani, hogy ezt csak ennek lehet köszönni, mert az ország politikai konsolidácziója, a budget nor­­malitása, az ország jövedelmi forrásainak biz­tossága, a kormányok kezelése és az általuk készített előirányzatok lelkiismeretessége is lényeges befolyással van erre. Sőt he­lyesen veti Leroy Beaulieu a francziák sze­mére a minálunk is meglévő hibát, hogy t. i. a képviselőház is sok­szor megrontja a budgetet indítványaival. De az tény, hogy az előirányzat soliditása első­sorban a budgetévtől függ. Igaz, hogy ha rendesebb viszonyok közzé jutunk, nálunk sem fog a budgetvita egy-két hónapot igénybe venni, tehát a kor­mány nem lesz kénytelen fél évvel előre ké­szülni ; kiadásaink és bevételeink is konsoli­­dálódnak , de mind­ez nem változtatja meg azt a tényt, hogy ha az előirányzat két évvel kénytelen vissza­menni, az a valóságnak nem fog úgy megfelelni, mintha készülne a pol­gári év három első havában, a k­ö­z­v­e­t­l­e­n Ü­1­mogolooo­o­g­é a n­év oooouo ada­tai alapján ; sőt a már (törvény értelmében) kész zárszámadások ellenőrzése alatt. De saját speciális hibáink és bajaink is vannak. Adózási viszonyainkat folytonosan alteráljuk, szervezetünket, kiadásaink alapját változtatjuk, vagy építkezéseket viszünk, me­lyek sok véletlentől függnek; végül nem eléggé szakszerűen kezeljük az adminisztra­­tiót Ez a négy hiba és baj magyarázza meg azon, hitel-átlépéseket és defic­it fedezéseket, melyekkel három napig vesződött most a kép­­viselőház. De van még egy nagy bajunk, és ez az, hogy nálunk a budget-joggal tisztában sem a kormány, sem a képviselőház nincs, vagy legalább azzal nem él elég óvatossággal. Természetes, hogy részben ez is onnan származik, mert kezdetleges viszonyaink, sőt rendezetlen állami életünk érdekében mi magunk rontjuk meg azt az­által, hogy a v­i­r­e­m­e­n­t-joggal túlságosan élünk, illetőleg erre a kormányt fölhatalmazzuk. Előbb az építkezések és hivatal­szervezés, később a megtakarítás érdekében, a hivatalok apasztá­sa, átalakítása és most az új szervezés tette ezt szükségessé. Ennek minél előbb véget kell vetni, és hogy azzal visszaélés is történt, az bizonyos. A Kund-féle telek, a gőzmalom­­építés és a Lónyay kölcsön ügye ezt bizonyít­ják. Igazolni lehet mindeniket pénz­ügyi és gazdasági szempontokkal vagy a budgetjogon kívül eső kombinácziókkal, de a budgetjog szempontjából nem. Ez iránt kell tisztában lennünk és fájdalom, ezzel a szélső­bal kritikája (mikor pl. a delegáczió budget­­jét és póthitelét bírálja) ép úgy visszaél, mint eddig vissza­éltünk m­indnyájan. H. S. — A független szabadelvű pár­tiak, mikor a szabadelvű pártból kiléptek, azt mondták, hogy csakis a bécsi alkuért teszik ezt, de más­különben a szabadelvű párttal tartanak. Sőt még alakuló gyűlésükön is lemondák azt, hogy az egyes kérdésekről csak eszmecseréket fognak tarta­ni , de párthatározatokat nem hoznak, és mégis teg­nap elhatározák, hogy a területi kikerekítésről szóló javaslatot még átalánosságban sem fogadják el. Ez fentebb említett két határozatukkal merőben ellen­kezik. És e­z­z­e­l egy veszedelmes térre léptek a tisztelt képviselő urak, mert a szabadelvű párttal szemben következetes és tervszerű el­lenzéket fognak képezni és ezzel csak a két ellenzék működését mozditják elé. Gondolják meg ezt és áll­janak meg a lejtőn, mig ideje van; ne engedjék ma­gukat nehány mai kontentus által félre vezettetni. — Ma ő felsége elnöklete alatt d. u. ’/22 főtől ‘/«4-ig magyar minisztertanács volt, mely függő belügyekkel foglalkozott. Kerkapoly contra Lónyay, Budapest, máj 27. Tisztelt szerkesztő ur ! Szemben gróf Lónyay Menyhért ur azon nyilatkozatával, mely becses lapja mai számában megjelent, legyen szabad azon kije­lentésem fölvételét kérnem, mely szerint a zárszáma­dási bizottság előtt folyó hó 22-én tett nyilatkoza­tomat, melyben a gróf ugyanott tett több állításának helyességét igen, de nem jóhiszeműségét is kétségbe vontam, ma is fentartom, és pedig úgy egyes tételei­ben, mint összeségében. Hozzá­teszem, hogy az álta­lam ott és akkor mondottakat magukból az eredeti olsm&nyokból uji.cn io­rga^ului mindig o luiudcil Utb KtJbZ. leszek. Fogadja szerkesztő ur tiszteletem nyilvánítását. Kerkapoly Károly. Budapest, 1876. Vasárnap, május 28. Szerkesztési iszoöai Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. hoz : történtek-e újabb időben és minő lépések ezen harczi állapot végleges megszüntetésére és váljon, a veszélyt illetőleg, mely annak folytatásából a monar­chiánk keleti határán lakókra háramolhatik, szük­ségesnek tartja-e, hogy e miatt kivételes intézkedé­sek létessenek, átalában minő állást foglal el jelenleg az osztrák magyar monarchia szemben a legújabb eseményekkel ? Budapest május 27. 1876. Zsedényi Ede, bizottsági tag. — Zsedényi Ede interpellá­­c­z­i­ó­j­a, melyet a magyar delegáczió mai ülésén intézett a külügyminiszterhez, egész terjedelmében következőleg hangzik: Interpelláczió a közös kül­­ü­gyi miniszterhez. Megnyugvással értesülünk ő fel­ségének a közösügyi bizottságok üléseit megnyitó beszédéből, hogy a tőszomszédságokban Herczegovina és Bosnyák török tartományokban kitört lázadás megszüntetésére irányozta legmagasabb befolyását. Miután azonban az érintett felkelők, közös kül­ügyminiszterünk reformjegyzetében ajánlott és a porta által el is fogadott közigazgatási javításoknak tettleges végrehajtása iránt, a közbenjáró nagy­ha­talmak kezességét követelvén, időközben fokozott mérvben folytatják a fegyveres zendülést, más rész­ről pedig a porta panaszt emelt az ellen, hogy bár a felkelők Montenegro kormányánál anyagi támoga­tást találtak, mégis a nagy­hatalmak javaslata nyo­mán, ezen merészségnek fegyveres erővel véget nem vethetett, miután továbbá még ezen zendülés tart az osztrák-magyar monarchia területére menekült fel­kelők családjainak tartása minden jogosultság nél­kül ezen monarchia kincstárára nehézkedik, az alul­írt azon kérdést intézi a közös külügyminiszter úr­Budapest, máj. 27. A »Pesti Napló« ma folytatta azt a munkát, melyben hírhedt függetlensége a politikai élet legújabb mozzanatai óta tetsze­leg. Izgat a kormány és törvényhozási ténye­zők jelen politikája mellett s ezekkel szemben mint sokkal jobbat mutogatja a múltat. Hogy valaki a jelennel elégedetlen legyen, ahhoz, elismerjük, megvan a joga. Nekünk sem ideá­lunk a mai állapot, akármely szempontból tekintsünk is reá. A »Napló« ezzel szemben folytatott agitaczionális modorára elmondtuk már a megjegyzéseinket, s újólag kevés hozzá­tenni valónk van azokhoz A­mire most re­flektálunk, az nem a jelen becsmérlése, ha­nem a múlt dicsőítése. Mert e múlt — nézzen bárminő szemüvegen valaki — nem érdemli azt meg. A politikai szélcsend legnyugodtabb idejében, a politikai bonyodalmak elképzel­­hetlen távolban álltakor lépett a közös kor­mány hét hosszú éven át mindig, de mindig emelt budget-előirányzattal az ország elé. A magyar delegáczió mint a karikacsapás szavazott meg mindent, a magyar kormány beleegyezése mellett. Az első év az idei, mi­kor a közös budget nem emelkedik, hanem csökken. Kevéssel csökken, igaz Milliók tör­lését szeretné az ország, s a törvényhozó s a kormányzó óvatos keze csak a szerényebb ezresek sorában kezelheti a vörös ónt. De hát mégis kezeli, de hát nem újabb terheket sza­porít ! S teszi ezt oly időben, mikor a hely­zet veszélyesen bonyodalmas voltát nem ta­gadja senki; azok legkevésbé, kik ma a tör­lések kicsiny mérvei miatt gáncsoskodnak, mert hisz ugyanezek képesek holnap a mon­archia védetlensége miatt emelni kormány és többség ellen vádat s­zörni a jelen irányzat fölött páletát. Ily körülmények közt bizony nem vá­dolhatja senki a magyar kormányt s a ma­gyar delegácziót, hogy takarékossági kötel­meinek nem felel meg. Kormányunk egy erő­teljes s napokig tartó küzdelemben kivitte Bécsben a közös költségvetés minden eme­lési igényeinek mellőzését; a magyar delegá­czió bizottságai a hadügyi budget rendkívüli részénél törlések dolgában — ez intézmény letétele óta először — közel millióval szár­nyalják túl az osztrákok bizottságait. S ilyen időben, ily körülmények közt áll elő a »Napló« és beszél ilyképen. Ezelőtt pár évvel másként volt. Akkor a ma­gyar delegáczióban Széll Kálmán és Bujanovics Sán­dor voltak a hadügyi referensek, s ezek a delegáczió referensei voltak, nem a hadügyminiszteréi. Ma Pulszky úr minden törekvése arra irányul, hogy a hadi budget a felülről eleve kihagyásra szánt tételek kihagyásával, változatlan elfogadtassák. Azelőtt a képviselőházból választott magyar delegátusok több­sége erősen hangsúlyozta a hadsereg költségei leszál­lításának szükségét, s a létszám leszállítását sürgette, s a kormány csakis a főúri delegátusok és conserva­­tivek szavazatainak segítségével győzött. Ma a pénz­ügyi helyzet rosszabb, az osztrákok is megemberel­ték magukat, néhány régi Deákpárti ember, mint Ernuszt, Éber, Wahrmann szavaz a megtakarítás mellett, de mihaszna ? Az indítványt a kormány, s a hadügyi előadó ellenzik, s az leszavaztatik ! Ennek a beszédnek először is hamisak az adatai. A magyar delegáczió hadügyi bi­zottsága 1874-ben, mert csak ekkor forogtak fen nagyobb törlési indítványok, a hadügyi budget tételeit nagyban és egészben válto­zatlanul ajánlta elfogadásra. Nem a bizott­ság, hanem annak egy kisebbsége adott be külön véleményt a törlések iránt, igaz, hogy Széll Kálmánnal az élén, de Bujanovic­csal, a bizottság előadójával, egyenesen szemben. Igaz, hogy a mágnások döntöttek a szava­záskor, de a főrendi tábla összesen csak 20 tagot küldvén a delegáczióba, hogy ezek ab­szolút többségre juthassanak, majd ugyan­annyi szavazóra volt szükség abból a régi Deákpártból , melyet ma úgy istenit a »Napló,« mint a takarékosság netovábbját. Ismételjük, nem akarjuk a helyzetet szé­­pitni. A hadügyi budget nagy. Leszállitására szükség van. Ám kérdés, a jelen, a mai helyzet alkalmas-e arra. Még nagyobb kér­dés: a javasolt mód (az ujonczoknak nem ok­tóberben, hanem csak márcziusban behívása) alkalmas-e a takarékossági művelet eszközlé­sére. Ha nem alkalmas, legközelebb más után kellene nézni. S kérdés, hogy nem mutatko­­zand-e legajánlatosbnak a szolgálati idő két évre való les­­állítása, a­mi azonban természe­tes, hogy csak törvényhozási úton történhe­tik. Addig is azonban a delegáczió többsége bízvást törölheti — nézetünk szerint is — azt a pausálét, a­minek törlését a bizottság csekély többséggel mellőzte. Az illető tételek közt való szabad átruházással a miniszter minden utasítás nélkül is megtakaríthatja e tételt. Az ellen pedig tiltakozunk, hogy a »Napló« a jelen rovására a múltat dicsőítse. Lehet, hogy az ország jelenében nem biztató, de hogy legközelebbi múltja örömteljes le­­gyen, azt csak az állíthatná, ki a múlt oko­zati hatását a jelenre tagadni lenne képes. A »Napló« erre is képes. Teljék öröme benne. A közönségnek lesz józan esze s ezt készpén­zül nem veszi. A mi a »Napló« ellenünk s magatartá­sunk ellen intézett vádjait illeti — s már több ízben volt szives reflektálni egy utóbbi czikkünk folytán reánk: azokat bízvást hagy­hatjuk válasz nélkül. Lapunk magatartása szól magáért. Mi űztünk nyílt, loyális oppo­­zícziót annak idején, ám a kormányt, mely­nek párthíveiül valljuk magunkat, mester­kélt utakon gyöngíteni nem tartjuk felada­tunknak. — A pest-megyei szabadelvű párt június 5-én d. u. 5 órakor átalános pártgyü­­lést tart. Ezt megelőzőleg ugyan az­nap d. u. 2 óra­kor a központi bizottság ül össze, az alapszabályok 3-ik § a értelmében a pártgyülés tárgyainak előké­szítése végett. — Keletről hová tovább, mind nyugtala­nítóbb hírek érkeznek. Konstantinápolyból írják töb­bi között a következőket: A porta szerfölött megalá­­zottnak tekintette magát, midőn a Berlinben tanács­kozó hatalmas miniszterek tüntetőleg kizárták az értekezletről az ottani török követet, holott a felke­lők képviselőit elfogadták.­­ A hatalmak javaslatát Hasid pasa azzal utasította vissza, hogy az ismét nem egyéb, mint Törökország megalázása. András­­sy jegyzékét is csak azért fogadta el a porta, mert a hatalmak azt ígérték, hogy aztán kieszközlik a paci A „HON“ TÁRCZÁJA. A Toloncz. (100 arany pályadíjat nyert eredeti népszínmű dalokkal, 3 felvonásban. írta Tóth Ede.) A természeti erők végtelen műhelyéből előtűnt meteor már lángolva égve le is szaladt az égről, ös­­­szevegyült a föld porával, midőn egy utolsó ragyogó sugára megérkezik hozzánk. S míg gyönyörbe meríti a szemet az isteni fény, könyet csal bele ama mély veszteség érzete, hogy a csillag mely e fényt kilövel­­te, rövid pályája után lehullott örökre. Tóth Ede a tragikus végzetű talentumok közé tartozik, kiket meghány a sors az élet, a viszontag­ságok hullámain, s kik éles tekintetet költői felfogás­sal egyesítve, nyomorúság, szenvedés, szegénység rongyaiból tündéri álmokat szőnek, s e szép ábránd­képeket egészségök, életük árán­­ megvalósítják, és elibénk varázsolják. Azon nagy tüzekben gyorsan el­lobbanó léngelmék közül való, a kiket igazán túl­él­nek alkotásaik, s nem a boldog választottak közül, kik (nálunk is bő mennyiségben) viruló egészségben érik meg müveik halálát. A »Falu rossza« a »Kintornás család« és a »To­loncz« három idyll a színpadon. A múzsa mely lehelte, oly gyöngéd, a szív mely átmelegité oly nemes s az elme mely megtestesitő oly tiszta volt, hogy mindig el fog­ja ragadni a hallgatót, s valami tisztultabb eszményi világba emelni a mienknél, mint az angol szellem­­óriás tündéri műve, a »Szentivánéji álom.« E három darab között a »Toloncz« az utolsó al­kotás, és kétségkívül nagy emelkedés határköve a költő fejlődésében. Szilárd, biztos drámai alapra nyugtatva, megindulása villámgyors, menete nem la­zuló, s mint egy rakéta, csillogva tör a bevégzés, a szél felé. S mennyire izmosultak az egyéni jellemek az első darab óta! (A kintornás családot, fájdalom, nem láthattuk még tűrhető előadásban.) Mennyivel nagyobb méretű az expositió, drámaibb kényszerű a dolgok fejlődése! Hőse a darabnak egy árván maradt becsületes szegény leány. Angyal Liszkának hívják, s szüleit korán elvesztette; egy rokona tartotta s nevelte föl tizennégy éves koráig; ekkor tudta meg szörnyű csa­ládi gyászát, hogy az ő atyját úgy ölte meg hitvese, a Liszka édesanyja, egy rész ösvényre tévedt nő, kit életfogytiglan való börtönnel büntetett a törvény. Liszka jó erkölcsű, s erényes leány, kit a korán átszen­vedett belső gyötrődés és a keserű tapasztalatok ko­­mol­lyá és nagyon becsületessé edzenek. így kerül egy özvegy nőnek Krizsa asszonynak házához szolgá­latba, a ki kapitális egy asszony, és második férjét Kontra Fridolint — teszefosza ember kihez szere­lemből ment hozzá, — ugyan regulában tartja. Az asszonynak első férjétől mészárosmester fia van, Vágó Miklós egyszerű munkás ifjú, a­ki megszereti Liszkát, s el akarja venni. Anyjának azonban dero­gál a kötés, rangján alulinak tartja, s bosszús hogy az ő mészáros fiára a cseléd rá­varrja magát; a sze­gény leány sok megaláztatást szenved, de eltűri; mig egyszer Krizsa asszony a leány körül legyeske­­désen éri a csélcsap és léhű­tő Kontrát, s ekkor ha­ragra lobbanva Kontrát a belső szobába zárja, Lisz­kát a külsőbe, és rendőr után siet, hogy Liszkát el­­tolonczoztatja. Mi­alatt az asszony a városházra van, jön Miklós a mészáros, ajtót nyit, Liszka el­panaszkodik neki, búcsút vesz s oda hagyja a házat. Az ajtó tárva nyitva marad, Miklós elmegy, bent a bezárt Kontra elszunyad, s épen ekkor jelenik meg a küszöbön egy csavargó kéregetve. Mravcsák Johann, megdöbbentően mesteri prototypje azon vándorle­gényeknek, a kik ungol berket bejárnak, minden helységben és útszéli korcsmában megállnak, hol dolgozva, hol koldulva, hol lopkodva megtanulják átmenőben minden ország nyelvét, s egyet se be­szélnek türbetön. Mravcsák látván, hogy üres a lakás, feltöri a pénzszekrényt, ellopja az asszony ötezer forintját és ékszereit s odább áll. A gyanú termé­szetesen Liszkát terheli, a­kinek mentségére nem ta­lál módot Miklós se, sőt maga is kétkedik benne, s a szegény leány minden könyörgés és sirás daczára a rendőrség kezébe kerül. Itt végződik az első felvonás, mint látjuk ro­mantikus színélénkségben, és még­is élethű alapokon. Mravcsák addig csak köznapi gonosztevő, de a má­sodik felvonásban jelleme (rút szennyes külsejével s romlott erkölcsiségével ellentétben váratlanul, meg­lepő virtuozitással festve,) egyszerre nagy érdeket nyer, mert mély vonzalmat és kutyái hűséget és ra­gaszkodást tanúsít Liszka iránt, a kit Pestről elto­­lonczoznak, a a kit megszeret és sorsában osztozva követ egy kis mezővárosba, Cseresnyésre, nem tudva azt hogy a leány az ő bűne miatt bűnhődik. A város­háza udvarán a cseresnyési zsidó kisasszonyok és a zsidó legények mulatoznak kedélyesen, a ház sarkán gugyaszt egy vén koldus asszony, az Ördög Sára,­ a­ki Liszkának a börtönből időközben kiszabadult anyja, nőben ritka cynismussal és embergyülölettel. Az egyik jószívü kisasszony egy tányéron ozsonnával kínálja meg Liszkát, némi kíváncsisággal is iránta, de a földre tett tányért Mravcsák megvetéssel rúgja föl, hogy ők nem koldusok, ők urak; Liszkát senki ily alamizsnával meg ne sértse! Izgágárkodik, mig a biró erőszakkal hűvösre nem téteti. Ez alatt az ud­varra érkezik Miklós is, kiben él a szerelem, szót vált a leán­nyal, de gyanújával mit ismételten kifejez, úgy megsérti, hogy a leány érzékeny, s a sok méltat­lanságtól már daczos, becsülete ezt nem szívelheti, s Miklós nyájaskodásait és szerelmét elutasítja. A következő jelenet a­­ jó lelkű korcsmánk­nál játszik. Egyik úri szobában M­­iklós mulat bujá­ban csendesen, czigány mellett, Ábris mészáros le­­gén­nyel iddogálva. A csapszék egy asztalánál Ör­dög Sára pálinkázik, a másiknál a kiszabadult Mrav­csák, keservesen sóhajtozva Liszka után, s egyszerre keltve vonzalmat és undort tisztátalan lelkének ér­­zelmessége és szenvedélyes volta által. De az erős ivás leveri, asztalra dőlve álomba esik, s nem hallja, mikor Liszka kétségbeesetten egyetlen tápláló sze­relméről lemondva, s végsőre szántan belép. Bort ho­zat, mint a vén koldus asszonynak mondja, orvossá­gul, voltakép pedig azért, hogy gyufaoldattal vessen véget szomorú életének. Míg isznak, fölébred Mrav­csák, szépeleg a leánynak , felajálja neki egész éle­tét, kéri, menjenek ki a boldog Oláhországba, s hogy hidegségét felengesztelje, batyujából előszedi s fel­rakja a lopott ékszereket, így árulója lévén önbűné­­nek, Liszka pandúrért küldené a koldusnőt, kiről be­­­­széd közt megtudja, hogy anyja, a ki azonban szintén iván a mérgezett borból, összerogy és kiszenved, — Liszka is elalél, s Mravcsák a szomszéd szobába fut segítségért, a­hol Miklós virraszt barátjával. Liszká­nak csak annyi ereje van, hogy a bűnöst fölfedezze, a­kit menten el is fognak, aztán elájul, és sokáig le­beg élet és halál közt a kórházban, csak Miklós sze­relmén üdül fel, a­mikor már anyja sem ellenzi egy­bekelésüket, részérül már megugrasztván oldala mel­lől a czingisszer Fridolint. S mikor a nász már együtt van, — akkor viszik vas közt a nagyobbra született Mravcsákot, de nem a boldog Oláhország felé. Ez a mű vázlata: ízről ízre szép és való, s ihlet terméke. Útja természetszerű mint a pataknak, tar­talma üdítő s a költészet bűbájosan egyszerű virágai közt csereg le. Már nem oly könnyedek a szenvedélyek s indulatok felhői, melyeket, benne tükröztet a szer­ző mint a »Falu rosszában« ; de mégis elvonulnak vi­har nélkül, a víztükör mindvégig sima marad, s egyen­letes és mosolygó. Egy lépés még s a népdráma egy uj, járatlan birodalmába lép a szerző; de e lépést, irodalmunk közös veszteségére, nem engedték az is­tenek. A harmadik felvonás korcsmás kettős jelenete a mily természetesnek tűnik fel, ép oly nehéz, s rend­kivüli szinpadismerettel beosztott részlet; az össze­játszás tökéletes, az öszhang e két helyen egy időben lefolyó különböző cselekvényben ép oly magasan har­monikus, mint a hegedű prímet kiséri a second. Hogy mily nyelvezettel van írva, azt tudja a közönség, mely Tóth Ede előbbi darabjait ismeri. Népies érzéke válogatós­ volt­­ az anyagban, nyelv­készlete dús, árnyalatokban finom. Szebben népszín­művet nem írtak. Az egyes hibákon, melyek lényegtelenségükben is bánthatnak itt, segíthet az ügyes igazgató; ilyen a némileg részletében visszatetsző legutolsó jelenet Mravcsákkal. Sokáig fogja igen nagy közönség nézni e darabot, megérdemli, hogy kizelhetőleg kiemeltes­sék minden fényoldala. Ilyen a kedélyes szombati mu­latozása a zsidó fiatalságnak, kik csupa rokonszenv­­vel, s mégis híven, jó, velünk összetörődött magyar népnek vannak rajzolva, mint atalán a vidéki zsidó­ság. S­o­l­y­m­o­s­i jó humorban volt, nem vaskos­­kodott, (hogy úgy mondjuk), s ezért jól hatott zsidó nótáival. Horváth Vinczében kitűnő szemé­­lyesítőjét találta a vándorlegény. Tegnap reggeli la­punk már szólt róla. A rablási jelenetben mindjárt kezdetben meglepett, egyesítve a csavargó vakmerő szemtelenségét, az erőszakos rablásvágyat, és nyug­talan lelkiismeretet a színlelt jámborság alatt; majd kitüntetve, sok­oldalú hunczutságát, s hogy mint a fenevad, men­nyire tud ragaszkodni szeretméhez, s a durva felszín alól gyöngédséget meriteni. Horváth V. egyike legjobb szinészeinknek. S­o­l­d­o 8­n­é ugyanaz a kedves személyesitője volt Liszkának, a­mely híven és disérete szokta min­dig játszani a népies lrányszerepeket. Felfogása meg­felelt a szerep intenziójának, nyújtott művészien szép mozzanatokat, s dalait utánozhatatlan eredetiségével adta elő. Tamássyn úgy áll a körülmetszett magyar legény szerepe, mintha rá volna öntve. Ami legfőbb érdeme, a magyar köznép typusait úgy mutatja be, hogy azok erőszakos kitöréseit is mindig mérsékelni igyekszik. Lukácsyné asszony első fellépte a koldusnő szerepében elég­gé sikerült, a középszerűn nem szállt alul, sőt a nő szilajságát helyenként jó vonásokban adta, a­hol az ízlés mértékét megtartotta, mint halálakor nem. Eőry, Pártényiné, jól betöltötték szerepeiket. Tihanyiból nehezen nézte ki az ember, hogy úgy a sarkára merjen állni előtte Krizsa asszony. Erkel Gyula zenéje jól választott népdalokból, magyaros eredetiségben van összeállítva, s főkép a zsidódalok hangszerelése ügyes. (Bk.)

Next