A Hon, 1876. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1876-05-28 / 123. szám
123. szám XTV. évfolyam. Kiadás hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra............................................. írt 6 hónapra......................................IS » — »ki. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 > — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás ECO áá XIV-dik évi folyamára. tósim ■ —• ■ ■ ■ [UNK] "s Egy havi 2 fit Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tíz Artig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Berencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, május 27. Az előirányzatok és a budget.jog. (Utóhank a zárszámadási vitákhoz.) A zárszámadásokkal sok baj van: úgy a magyar, mint a közös háztartásban. Folytonos a panasz a hiteláthágások miatt; gyakran fordulnak elő meg nem szavazott kiadások, sőt az »előirányzat nélküli« kiadások és bevételek állandó rovatot képeznek zárszámadásainkban. Az pedig régi bajunk, hogy előirányzataink és az eredmények közt nagy különbségek vannak, noha újabban, mindenki el fogja ismerni, úgy a közös, mint a magyar budget sokkal reálisabbá lett, mint ezelőtt volt. E hibák és bajok, melyek nem kis hátránnyal vannak nem csak államháztartásunk rendezésére, de annak terhére is, sok körülményből egyéni és tárgyi okokból veszik eredetüket, sőt több oly anomáliából is származnak, melyek csakis a mi viszonyainkkal vannak kapcsolatban. Mielőtt a részletekre mennénk, felemlítünk egy fő bajt. Ez az, hogy nálunk az előirányzat igen korán készül, sőt korán is szavaztatik meg, azon időhöz képest, mikor érvénybe lép. Aki visszaemlékezik arra, hogy indemnity nélkül csa két évünk volt a magyar háztartásban, és hogy a közös háztartásban is csak 1875-ben és az idén tárgyaltatott jó előre a budget, — azt fogja első pillanatban mondani, hogy nem így áll a dolog. Pedig állításunkat nem csak a közelebbi két évre tartjuk fen, amikor az előirányzatok a kormányok résziről fél, sőt három negyed évvel is előbb készülnek, mint ahogy életbe lépnek , de átalában mindenik budgetre alkalmazandónak tartjuk ezt, mert mindaddig, míg a budgetév a forgalmi és adózási évvel összeesik, az előirányzatok és az életbelépés közt a kiszámítási alapra nézve, két év különbség lesz; márpedig ez akkora különbséget képez, úgy a forgalomban, mint az adózási, katonai, pénzügyi és közmunkaügyi viszonyokban, hogy csak megközelítőleg is biztos számítást tenni nem lehet. Így történik aztán az, hogy csak egy pár példát hozzunk fel, hogy 1874 ben a közös számadásban 6 millió hiány van a fedezetben, mert az előirányzat készült az 1872.év forgalmi alapján és azután beütött a krach és a pangás, így van az, hogy a mi háztartásunkban a legtöbb túlhágás a közlekedésügyi minisztériumnál történik és, hogy a pénzügyminiszterek nagyon csalódnak a fedezetre nézve, mert előre látásukat két év zavarja és ez nagy különbségeket csinál úgy az adózásban, mint építésben. Ezért helyes Anglia beosztása, mely áprilisben kezdi a budget-évet, ehez csatlakozott épen most Poroszország is, mert így az előirányzat a közvetlenül megelőző egész év, biztosan tudható összes forgalmi, gazdasági viszonyaira fektethető, és az állami kiadások is sokkal inkább előre láthatók. Hogy e tekintetben milyen fontossága van e beosztásnak, bizonyítja az, hogy pl. Anglia és Francziaország egyenlően konsolidált budgettel bírnak, és mégis az 1848—72. év közt lefolyt 24 év alatt Angliában 15 évben felelt meg a fedezet az előirányzatnak, sőt többet adott;pedig a budget realitása, a póthitelek kikerülése egészen ettől függ) és csak 9 évben volt deficit, de ezek közül öt évben háborút folytatott Anglia, tehát a túlkiadások véletlennek köszönhetők ; míg Francziaországban 1840 — 68. közötti 28 év alatt 26 év végződött deficzittel. Pedig mindkét ország gazdag, virágzó, de egyikben, Angliában áprilisben, Francziaországban januárban kezdődik a budgetév. Nevetséges lenne azt mondani, hogy ezt csak ennek lehet köszönni, mert az ország politikai konsolidácziója, a budget normalitása, az ország jövedelmi forrásainak biztossága, a kormányok kezelése és az általuk készített előirányzatok lelkiismeretessége is lényeges befolyással van erre. Sőt helyesen veti Leroy Beaulieu a francziák szemére a minálunk is meglévő hibát, hogy t. i. a képviselőház is sokszor megrontja a budgetet indítványaival. De az tény, hogy az előirányzat soliditása elsősorban a budgetévtől függ. Igaz, hogy ha rendesebb viszonyok közzé jutunk, nálunk sem fog a budgetvita egy-két hónapot igénybe venni, tehát a kormány nem lesz kénytelen fél évvel előre készülni ; kiadásaink és bevételeink is konsolidálódnak , de mindez nem változtatja meg azt a tényt, hogy ha az előirányzat két évvel kénytelen visszamenni, az a valóságnak nem fog úgy megfelelni, mintha készülne a polgári év három első havában, a közvetlen Ü1mogoloooogé a név oooouo adatai alapján ; sőt a már (törvény értelmében) kész zárszámadások ellenőrzése alatt. De saját speciális hibáink és bajaink is vannak. Adózási viszonyainkat folytonosan alteráljuk, szervezetünket, kiadásaink alapját változtatjuk, vagy építkezéseket viszünk, melyek sok véletlentől függnek; végül nem eléggé szakszerűen kezeljük az adminisztratiót Ez a négy hiba és baj magyarázza meg azon, hitel-átlépéseket és deficit fedezéseket, melyekkel három napig vesződött most a képviselőház. De van még egy nagy bajunk, és ez az, hogy nálunk a budget-joggal tisztában sem a kormány, sem a képviselőház nincs, vagy legalább azzal nem él elég óvatossággal. Természetes, hogy részben ez is onnan származik, mert kezdetleges viszonyaink, sőt rendezetlen állami életünk érdekében mi magunk rontjuk meg azt azáltal, hogy a virement-joggal túlságosan élünk, illetőleg erre a kormányt fölhatalmazzuk. Előbb az építkezések és hivatalszervezés, később a megtakarítás érdekében, a hivatalok apasztása, átalakítása és most az új szervezés tette ezt szükségessé. Ennek minél előbb véget kell vetni, és hogy azzal visszaélés is történt, az bizonyos. A Kund-féle telek, a gőzmalomépítés és a Lónyay kölcsön ügye ezt bizonyítják. Igazolni lehet mindeniket pénzügyi és gazdasági szempontokkal vagy a budgetjogon kívül eső kombinácziókkal, de a budgetjog szempontjából nem. Ez iránt kell tisztában lennünk és fájdalom, ezzel a szélsőbal kritikája (mikor pl. a delegáczió budgetjét és póthitelét bírálja) ép úgy visszaél, mint eddig visszaéltünk mindnyájan. H. S. — A független szabadelvű pártiak, mikor a szabadelvű pártból kiléptek, azt mondták, hogy csakis a bécsi alkuért teszik ezt, de máskülönben a szabadelvű párttal tartanak. Sőt még alakuló gyűlésükön is lemondák azt, hogy az egyes kérdésekről csak eszmecseréket fognak tartani , de párthatározatokat nem hoznak, és mégis tegnap elhatározák, hogy a területi kikerekítésről szóló javaslatot még átalánosságban sem fogadják el. Ez fentebb említett két határozatukkal merőben ellenkezik. És ezzel egy veszedelmes térre léptek a tisztelt képviselő urak, mert a szabadelvű párttal szemben következetes és tervszerű ellenzéket fognak képezni és ezzel csak a két ellenzék működését mozditják elé. Gondolják meg ezt és álljanak meg a lejtőn, mig ideje van; ne engedjék magukat nehány mai kontentus által félre vezettetni. — Ma ő felsége elnöklete alatt d. u. ’/22 főtől ‘/«4-ig magyar minisztertanács volt, mely függő belügyekkel foglalkozott. Kerkapoly contra Lónyay, Budapest, máj 27. Tisztelt szerkesztő ur ! Szemben gróf Lónyay Menyhért ur azon nyilatkozatával, mely becses lapja mai számában megjelent, legyen szabad azon kijelentésem fölvételét kérnem, mely szerint a zárszámadási bizottság előtt folyó hó 22-én tett nyilatkozatomat, melyben a gróf ugyanott tett több állításának helyességét igen, de nem jóhiszeműségét is kétségbe vontam, ma is fentartom, és pedig úgy egyes tételeiben, mint összeségében. Hozzáteszem, hogy az általam ott és akkor mondottakat magukból az eredeti olsm&nyokból uji.cn iorga^ului mindig o luiudcil Utb KtJbZ. leszek. Fogadja szerkesztő ur tiszteletem nyilvánítását. Kerkapoly Károly. Budapest, 1876. Vasárnap, május 28. Szerkesztési iszoöai Barátok-tere, Athenaeum-épület, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. hoz : történtek-e újabb időben és minő lépések ezen harczi állapot végleges megszüntetésére és váljon, a veszélyt illetőleg, mely annak folytatásából a monarchiánk keleti határán lakókra háramolhatik, szükségesnek tartja-e, hogy e miatt kivételes intézkedések létessenek, átalában minő állást foglal el jelenleg az osztrák magyar monarchia szemben a legújabb eseményekkel ? Budapest május 27. 1876. Zsedényi Ede, bizottsági tag. — Zsedényi Ede interpellácziója, melyet a magyar delegáczió mai ülésén intézett a külügyminiszterhez, egész terjedelmében következőleg hangzik: Interpelláczió a közös külügyi miniszterhez. Megnyugvással értesülünk ő felségének a közösügyi bizottságok üléseit megnyitó beszédéből, hogy a tőszomszédságokban Herczegovina és Bosnyák török tartományokban kitört lázadás megszüntetésére irányozta legmagasabb befolyását. Miután azonban az érintett felkelők, közös külügyminiszterünk reformjegyzetében ajánlott és a porta által el is fogadott közigazgatási javításoknak tettleges végrehajtása iránt, a közbenjáró nagyhatalmak kezességét követelvén, időközben fokozott mérvben folytatják a fegyveres zendülést, más részről pedig a porta panaszt emelt az ellen, hogy bár a felkelők Montenegro kormányánál anyagi támogatást találtak, mégis a nagyhatalmak javaslata nyomán, ezen merészségnek fegyveres erővel véget nem vethetett, miután továbbá még ezen zendülés tart az osztrák-magyar monarchia területére menekült felkelők családjainak tartása minden jogosultság nélkül ezen monarchia kincstárára nehézkedik, az alulírt azon kérdést intézi a közös külügyminiszter úrBudapest, máj. 27. A »Pesti Napló« ma folytatta azt a munkát, melyben hírhedt függetlensége a politikai élet legújabb mozzanatai óta tetszeleg. Izgat a kormány és törvényhozási tényezők jelen politikája mellett s ezekkel szemben mint sokkal jobbat mutogatja a múltat. Hogy valaki a jelennel elégedetlen legyen, ahhoz, elismerjük, megvan a joga. Nekünk sem ideálunk a mai állapot, akármely szempontból tekintsünk is reá. A »Napló« ezzel szemben folytatott agitaczionális modorára elmondtuk már a megjegyzéseinket, s újólag kevés hozzátenni valónk van azokhoz Amire most reflektálunk, az nem a jelen becsmérlése, hanem a múlt dicsőítése. Mert e múlt — nézzen bárminő szemüvegen valaki — nem érdemli azt meg. A politikai szélcsend legnyugodtabb idejében, a politikai bonyodalmak elképzelhetlen távolban álltakor lépett a közös kormány hét hosszú éven át mindig, de mindig emelt budget-előirányzattal az ország elé. A magyar delegáczió mint a karikacsapás szavazott meg mindent, a magyar kormány beleegyezése mellett. Az első év az idei, mikor a közös budget nem emelkedik, hanem csökken. Kevéssel csökken, igaz Milliók törlését szeretné az ország, s a törvényhozó s a kormányzó óvatos keze csak a szerényebb ezresek sorában kezelheti a vörös ónt. De hát mégis kezeli, de hát nem újabb terheket szaporít ! S teszi ezt oly időben, mikor a helyzet veszélyesen bonyodalmas voltát nem tagadja senki; azok legkevésbé, kik ma a törlések kicsiny mérvei miatt gáncsoskodnak, mert hisz ugyanezek képesek holnap a monarchia védetlensége miatt emelni kormány és többség ellen vádat szörni a jelen irányzat fölött páletát. Ily körülmények közt bizony nem vádolhatja senki a magyar kormányt s a magyar delegácziót, hogy takarékossági kötelmeinek nem felel meg. Kormányunk egy erőteljes s napokig tartó küzdelemben kivitte Bécsben a közös költségvetés minden emelési igényeinek mellőzését; a magyar delegáczió bizottságai a hadügyi budget rendkívüli részénél törlések dolgában — ez intézmény letétele óta először — közel millióval szárnyalják túl az osztrákok bizottságait. S ilyen időben, ily körülmények közt áll elő a »Napló« és beszél ilyképen. Ezelőtt pár évvel másként volt. Akkor a magyar delegáczióban Széll Kálmán és Bujanovics Sándor voltak a hadügyi referensek, s ezek a delegáczió referensei voltak, nem a hadügyminiszteréi. Ma Pulszky úr minden törekvése arra irányul, hogy a hadi budget a felülről eleve kihagyásra szánt tételek kihagyásával, változatlan elfogadtassák. Azelőtt a képviselőházból választott magyar delegátusok többsége erősen hangsúlyozta a hadsereg költségei leszállításának szükségét, s a létszám leszállítását sürgette, s a kormány csakis a főúri delegátusok és conservativek szavazatainak segítségével győzött. Ma a pénzügyi helyzet rosszabb, az osztrákok is megemberelték magukat, néhány régi Deákpárti ember, mint Ernuszt, Éber, Wahrmann szavaz a megtakarítás mellett, de mihaszna ? Az indítványt a kormány, s a hadügyi előadó ellenzik, s az leszavaztatik ! Ennek a beszédnek először is hamisak az adatai. A magyar delegáczió hadügyi bizottsága 1874-ben, mert csak ekkor forogtak fen nagyobb törlési indítványok, a hadügyi budget tételeit nagyban és egészben változatlanul ajánlta elfogadásra. Nem a bizottság, hanem annak egy kisebbsége adott be külön véleményt a törlések iránt, igaz, hogy Széll Kálmánnal az élén, de Bujanoviccsal, a bizottság előadójával, egyenesen szemben. Igaz, hogy a mágnások döntöttek a szavazáskor, de a főrendi tábla összesen csak 20 tagot küldvén a delegáczióba, hogy ezek abszolút többségre juthassanak, majd ugyanannyi szavazóra volt szükség abból a régi Deákpártból , melyet ma úgy istenit a »Napló,« mint a takarékosság netovábbját. Ismételjük, nem akarjuk a helyzetet szépitni. A hadügyi budget nagy. Leszállitására szükség van. Ám kérdés, a jelen, a mai helyzet alkalmas-e arra. Még nagyobb kérdés: a javasolt mód (az ujonczoknak nem októberben, hanem csak márcziusban behívása) alkalmas-e a takarékossági művelet eszközlésére. Ha nem alkalmas, legközelebb más után kellene nézni. S kérdés, hogy nem mutatkozand-e legajánlatosbnak a szolgálati idő két évre való lesállítása, ami azonban természetes, hogy csak törvényhozási úton történhetik. Addig is azonban a delegáczió többsége bízvást törölheti — nézetünk szerint is — azt a pausálét, aminek törlését a bizottság csekély többséggel mellőzte. Az illető tételek közt való szabad átruházással a miniszter minden utasítás nélkül is megtakaríthatja e tételt. Az ellen pedig tiltakozunk, hogy a »Napló« a jelen rovására a múltat dicsőítse. Lehet, hogy az ország jelenében nem biztató, de hogy legközelebbi múltja örömteljes legyen, azt csak az állíthatná, ki a múlt okozati hatását a jelenre tagadni lenne képes. A »Napló« erre is képes. Teljék öröme benne. A közönségnek lesz józan esze s ezt készpénzül nem veszi. A mi a »Napló« ellenünk s magatartásunk ellen intézett vádjait illeti — s már több ízben volt szives reflektálni egy utóbbi czikkünk folytán reánk: azokat bízvást hagyhatjuk válasz nélkül. Lapunk magatartása szól magáért. Mi űztünk nyílt, loyális oppozícziót annak idején, ám a kormányt, melynek párthíveiül valljuk magunkat, mesterkélt utakon gyöngíteni nem tartjuk feladatunknak. — A pest-megyei szabadelvű párt június 5-én d. u. 5 órakor átalános pártgyülést tart. Ezt megelőzőleg ugyan aznap d. u. 2 órakor a központi bizottság ül össze, az alapszabályok 3-ik § a értelmében a pártgyülés tárgyainak előkészítése végett. — Keletről hová tovább, mind nyugtalanítóbb hírek érkeznek. Konstantinápolyból írják többi között a következőket: A porta szerfölött megalázottnak tekintette magát, midőn a Berlinben tanácskozó hatalmas miniszterek tüntetőleg kizárták az értekezletről az ottani török követet, holott a felkelők képviselőit elfogadták. A hatalmak javaslatát Hasid pasa azzal utasította vissza, hogy az ismét nem egyéb, mint Törökország megalázása. Andrássy jegyzékét is csak azért fogadta el a porta, mert a hatalmak azt ígérték, hogy aztán kieszközlik a paci A „HON“ TÁRCZÁJA. A Toloncz. (100 arany pályadíjat nyert eredeti népszínmű dalokkal, 3 felvonásban. írta Tóth Ede.) A természeti erők végtelen műhelyéből előtűnt meteor már lángolva égve le is szaladt az égről, összevegyült a föld porával, midőn egy utolsó ragyogó sugára megérkezik hozzánk. S míg gyönyörbe meríti a szemet az isteni fény, könyet csal bele ama mély veszteség érzete, hogy a csillag mely e fényt kilövelte, rövid pályája után lehullott örökre. Tóth Ede a tragikus végzetű talentumok közé tartozik, kiket meghány a sors az élet, a viszontagságok hullámain, s kik éles tekintetet költői felfogással egyesítve, nyomorúság, szenvedés, szegénység rongyaiból tündéri álmokat szőnek, s e szép ábrándképeket egészségök, életük árán megvalósítják, és elibénk varázsolják. Azon nagy tüzekben gyorsan ellobbanó léngelmék közül való, a kiket igazán túlélnek alkotásaik, s nem a boldog választottak közül, kik (nálunk is bő mennyiségben) viruló egészségben érik meg müveik halálát. A »Falu rossza« a »Kintornás család« és a »Toloncz« három idyll a színpadon. A múzsa mely lehelte, oly gyöngéd, a szív mely átmelegité oly nemes s az elme mely megtestesitő oly tiszta volt, hogy mindig el fogja ragadni a hallgatót, s valami tisztultabb eszményi világba emelni a mienknél, mint az angol szellemóriás tündéri műve, a »Szentivánéji álom.« E három darab között a »Toloncz« az utolsó alkotás, és kétségkívül nagy emelkedés határköve a költő fejlődésében. Szilárd, biztos drámai alapra nyugtatva, megindulása villámgyors, menete nem lazuló, s mint egy rakéta, csillogva tör a bevégzés, a szél felé. S mennyire izmosultak az egyéni jellemek az első darab óta! (A kintornás családot, fájdalom, nem láthattuk még tűrhető előadásban.) Mennyivel nagyobb méretű az expositió, drámaibb kényszerű a dolgok fejlődése! Hőse a darabnak egy árván maradt becsületes szegény leány. Angyal Liszkának hívják, s szüleit korán elvesztette; egy rokona tartotta s nevelte föl tizennégy éves koráig; ekkor tudta meg szörnyű családi gyászát, hogy az ő atyját úgy ölte meg hitvese, a Liszka édesanyja, egy rész ösvényre tévedt nő, kit életfogytiglan való börtönnel büntetett a törvény. Liszka jó erkölcsű, s erényes leány, kit a korán átszenvedett belső gyötrődés és a keserű tapasztalatok komollyá és nagyon becsületessé edzenek. így kerül egy özvegy nőnek Krizsa asszonynak házához szolgálatba, a ki kapitális egy asszony, és második férjét Kontra Fridolint — teszefosza ember kihez szerelemből ment hozzá, — ugyan regulában tartja. Az asszonynak első férjétől mészárosmester fia van, Vágó Miklós egyszerű munkás ifjú, aki megszereti Liszkát, s el akarja venni. Anyjának azonban derogál a kötés, rangján alulinak tartja, s bosszús hogy az ő mészáros fiára a cseléd rávarrja magát; a szegény leány sok megaláztatást szenved, de eltűri; mig egyszer Krizsa asszony a leány körül legyeskedésen éri a csélcsap és léhűtő Kontrát, s ekkor haragra lobbanva Kontrát a belső szobába zárja, Liszkát a külsőbe, és rendőr után siet, hogy Liszkát eltolonczoztatja. Mialatt az asszony a városházra van, jön Miklós a mészáros, ajtót nyit, Liszka elpanaszkodik neki, búcsút vesz s oda hagyja a házat. Az ajtó tárva nyitva marad, Miklós elmegy, bent a bezárt Kontra elszunyad, s épen ekkor jelenik meg a küszöbön egy csavargó kéregetve. Mravcsák Johann, megdöbbentően mesteri prototypje azon vándorlegényeknek, a kik ungol berket bejárnak, minden helységben és útszéli korcsmában megállnak, hol dolgozva, hol koldulva, hol lopkodva megtanulják átmenőben minden ország nyelvét, s egyet se beszélnek türbetön. Mravcsák látván, hogy üres a lakás, feltöri a pénzszekrényt, ellopja az asszony ötezer forintját és ékszereit s odább áll. A gyanú természetesen Liszkát terheli, akinek mentségére nem talál módot Miklós se, sőt maga is kétkedik benne, s a szegény leány minden könyörgés és sirás daczára a rendőrség kezébe kerül. Itt végződik az első felvonás, mint látjuk romantikus színélénkségben, és mégis élethű alapokon. Mravcsák addig csak köznapi gonosztevő, de a második felvonásban jelleme (rút szennyes külsejével s romlott erkölcsiségével ellentétben váratlanul, meglepő virtuozitással festve,) egyszerre nagy érdeket nyer, mert mély vonzalmat és kutyái hűséget és ragaszkodást tanúsít Liszka iránt, a kit Pestről eltolonczoznak, a a kit megszeret és sorsában osztozva követ egy kis mezővárosba, Cseresnyésre, nem tudva azt hogy a leány az ő bűne miatt bűnhődik. A városháza udvarán a cseresnyési zsidó kisasszonyok és a zsidó legények mulatoznak kedélyesen, a ház sarkán gugyaszt egy vén koldus asszony, az Ördög Sára, aki Liszkának a börtönből időközben kiszabadult anyja, nőben ritka cynismussal és embergyülölettel. Az egyik jószívü kisasszony egy tányéron ozsonnával kínálja meg Liszkát, némi kíváncsisággal is iránta, de a földre tett tányért Mravcsák megvetéssel rúgja föl, hogy ők nem koldusok, ők urak; Liszkát senki ily alamizsnával meg ne sértse! Izgágárkodik, mig a biró erőszakkal hűvösre nem téteti. Ez alatt az udvarra érkezik Miklós is, kiben él a szerelem, szót vált a leánnyal, de gyanújával mit ismételten kifejez, úgy megsérti, hogy a leány érzékeny, s a sok méltatlanságtól már daczos, becsülete ezt nem szívelheti, s Miklós nyájaskodásait és szerelmét elutasítja. A következő jelenet a jó lelkű korcsmánknál játszik. Egyik úri szobában Miklós mulat bujában csendesen, czigány mellett, Ábris mészáros legénnyel iddogálva. A csapszék egy asztalánál Ördög Sára pálinkázik, a másiknál a kiszabadult Mravcsák, keservesen sóhajtozva Liszka után, s egyszerre keltve vonzalmat és undort tisztátalan lelkének érzelmessége és szenvedélyes volta által. De az erős ivás leveri, asztalra dőlve álomba esik, s nem hallja, mikor Liszka kétségbeesetten egyetlen tápláló szerelméről lemondva, s végsőre szántan belép. Bort hozat, mint a vén koldus asszonynak mondja, orvosságul, voltakép pedig azért, hogy gyufaoldattal vessen véget szomorú életének. Míg isznak, fölébred Mravcsák, szépeleg a leánynak , felajálja neki egész életét, kéri, menjenek ki a boldog Oláhországba, s hogy hidegségét felengesztelje, batyujából előszedi s felrakja a lopott ékszereket, így árulója lévén önbűnének, Liszka pandúrért küldené a koldusnőt, kiről beszéd közt megtudja, hogy anyja, a ki azonban szintén iván a mérgezett borból, összerogy és kiszenved, — Liszka is elalél, s Mravcsák a szomszéd szobába fut segítségért, ahol Miklós virraszt barátjával. Liszkának csak annyi ereje van, hogy a bűnöst fölfedezze, akit menten el is fognak, aztán elájul, és sokáig lebeg élet és halál közt a kórházban, csak Miklós szerelmén üdül fel, amikor már anyja sem ellenzi egybekelésüket, részérül már megugrasztván oldala mellől a czingisszer Fridolint. S mikor a nász már együtt van, — akkor viszik vas közt a nagyobbra született Mravcsákot, de nem a boldog Oláhország felé. Ez a mű vázlata: ízről ízre szép és való, s ihlet terméke. Útja természetszerű mint a pataknak, tartalma üdítő s a költészet bűbájosan egyszerű virágai közt csereg le. Már nem oly könnyedek a szenvedélyek s indulatok felhői, melyeket, benne tükröztet a szerző mint a »Falu rosszában« ; de mégis elvonulnak vihar nélkül, a víztükör mindvégig sima marad, s egyenletes és mosolygó. Egy lépés még s a népdráma egy uj, járatlan birodalmába lép a szerző; de e lépést, irodalmunk közös veszteségére, nem engedték az istenek. A harmadik felvonás korcsmás kettős jelenete a mily természetesnek tűnik fel, ép oly nehéz, s rendkivüli szinpadismerettel beosztott részlet; az összejátszás tökéletes, az öszhang e két helyen egy időben lefolyó különböző cselekvényben ép oly magasan harmonikus, mint a hegedű prímet kiséri a second. Hogy mily nyelvezettel van írva, azt tudja a közönség, mely Tóth Ede előbbi darabjait ismeri. Népies érzéke válogatós volt az anyagban, nyelvkészlete dús, árnyalatokban finom. Szebben népszínművet nem írtak. Az egyes hibákon, melyek lényegtelenségükben is bánthatnak itt, segíthet az ügyes igazgató; ilyen a némileg részletében visszatetsző legutolsó jelenet Mravcsákkal. Sokáig fogja igen nagy közönség nézni e darabot, megérdemli, hogy kizelhetőleg kiemeltessék minden fényoldala. Ilyen a kedélyes szombati mulatozása a zsidó fiatalságnak, kik csupa rokonszenvvel, s mégis híven, jó, velünk összetörődött magyar népnek vannak rajzolva, mint atalán a vidéki zsidóság. Solymosi jó humorban volt, nem vaskoskodott, (hogy úgy mondjuk), s ezért jól hatott zsidó nótáival. Horváth Vinczében kitűnő személyesítőjét találta a vándorlegény. Tegnap reggeli lapunk már szólt róla. A rablási jelenetben mindjárt kezdetben meglepett, egyesítve a csavargó vakmerő szemtelenségét, az erőszakos rablásvágyat, és nyugtalan lelkiismeretet a színlelt jámborság alatt; majd kitüntetve, sokoldalú hunczutságát, s hogy mint a fenevad, mennyire tud ragaszkodni szeretméhez, s a durva felszín alól gyöngédséget meriteni. Horváth V. egyike legjobb szinészeinknek. Soldo 8né ugyanaz a kedves személyesitője volt Liszkának, amely híven és disérete szokta mindig játszani a népies lrányszerepeket. Felfogása megfelelt a szerep intenziójának, nyújtott művészien szép mozzanatokat, s dalait utánozhatatlan eredetiségével adta elő. Tamássyn úgy áll a körülmetszett magyar legény szerepe, mintha rá volna öntve. Ami legfőbb érdeme, a magyar köznép typusait úgy mutatja be, hogy azok erőszakos kitöréseit is mindig mérsékelni igyekszik. Lukácsyné asszony első fellépte a koldusnő szerepében eléggé sikerült, a középszerűn nem szállt alul, sőt a nő szilajságát helyenként jó vonásokban adta, ahol az ízlés mértékét megtartotta, mint halálakor nem. Eőry, Pártényiné, jól betöltötték szerepeiket. Tihanyiból nehezen nézte ki az ember, hogy úgy a sarkára merjen állni előtte Krizsa asszony. Erkel Gyula zenéje jól választott népdalokból, magyaros eredetiségben van összeállítva, s főkép a zsidódalok hangszerelése ügyes. (Bk.)