A Hon, 1876. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1876-05-30 / 124. szám

124. szám. XIV. évfolyam. Kiadó-hivatal s Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................® frt 6 hónapra........................•••*“* * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás H ÓIT“ XIV-dik évi folyamára. Félévre........... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt BSF* Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A­­ HON< kiadóhivatala. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, május 29. Az országháziból. »Az önkormányzat javítása, a házi pénz­tár létesithetése, a közigazgatás egyszerűsíté­se és olcsóbbá tétele, a magyar állam politi­kai érdekeinek megóvása, sőt érvényesítése , a területi kontinuitás és a történelmi fejlődés tekintetbe vétele« — ezt a hét vagy nyolcz czélt követelik a megyei kikerekítéstől és el­­ismerjük, hogy mindenikre törekedni kell; sőt ezekhez járul még a központok helyes meg­választása is, mit viszont a forgalmi, kultúrai, törvénykezési, nemzeti és történelmi érdekek összeesésével lehet teljesen elérni, és, hogy, hasonlóan, mindezekre együttesen tö­rekedni kell, azt is készségesen elismerjük. De másfelől az is kétségtelen, hogy mindez érdekeket egyszerre és egyenlő mértékben elérni lehetetlen , mert mindenütt bizonyos mértékben ellentétben állanak egymással azok, sőt minthogy min­­deniket szem előtt kell­ tartani, természetes, hogy teljes mértékben egyiket sem le­­het­ mindenütt valósítni, hanem bizonyos fo­kig kompenzálni kelle egyiket a másikkal és igy azok, kik a rendszert egy elv kö­vetkezetes keresztülvitelében keresik, igen könnyen fognak hibát találni nemcsak e kor­mány, hanem minden más kormány raciona­­bilis kikerekítési terveiben is, mert a­mely terv egy elvre van fektetve, az a leg­nagyobb abnormitásokra vezetne, és a­mely terv a fentebbi elvek kiegyeztetésére törek­szik , azt bizonyára hibásnak fog­ják találni akár­mely elv szem­pontjából, mert egyiket sem fogja követke­zetesen kielégítni. Már­pedig mindazok, kik ma a kormány javaslatát bírálták, e hibába estek. B. Bán­­hidy — ki egy éles, úgy­szólván sarkasztikus, de szabatos, velős beszédet tartott a »függet­len szabadelvűek« nevében — ép úgy, mint Mocsáry, Földváry, Hegyessy, Orbán B. — Bánhidy (és vele egyetértenek sokan) három főhibát látott abban: 1. hogy nem valósítja a házipénztárt is ; 2. hogy nagyon egyenlőtlen (28 —136 négyszög mértföldnyi) nagyságú megyéket teremt; 3. hogy nem az egész or­szágra terjed ki és így most az országnak érintetlenül hagyott részével szavaztatja meg, a másik rész feldarabolását. Azért említjük csak e három kifogását kombinatíve, mert a Debreczenre tett nem igen jóakarata czélzá­­sát tárgytalanná tette Tisza, mikor megmon­dó, hogy e megye eszméje nem az övé, az előde javaslatában is meg volt; valamint azon túlzására sem kell reflektál­­nuk, hogy abból, miszerint a minisztérium az új megyék határszéli községeinek, az érde­kelt felek meghallgatásával való beosztására, ez évre felhatalmazást nyer, azt a merész következtetést vonta le, hogy az ország összes lakói nem fogják tudni, hogy meddig és hova dobatnak a minisztérium által, mert e discrectionális hatalom sokkal szűkebb korlátokra van szorítva, úgy a térre mint az időre és az érdekeltekre nézve, hogy­­sem ilyen rettenetes következtetéseket lehetne abból levonni. És ennyire szükség van, mert jól mondo­ma Tisza nagyhatású és nagyszabá­sú beszédében: míg a törvényhozás meg nem szav­aza a keretet, addig nem lehet a szélbeli községek beosztásáról gondoskodni. A­mi a házipénztár kérdését illeti, ez behozandó és behozhatását a kormány szem előtt is tartá a javaslat készítésénél, mit bizonyít az, hogy kimutatásaiban is felmutatá e tekintetben kombináczióit. Ha egyszerre be nem hozta, ennek egyszerű magyarázata az, hogy amaz még nem kész és a magukban önálló, de egymással összefüggő javaslatokat egyszerre sem elkészíteni, sem tárgyalni nem lehet. E tekintetben csak az a kötelessége a kormánynak, hogy czélját megmondja és hogy egyik javaslatával ne rontsa a másikat, és ezt megtevé. Igaz, hogy azt mondják, hisz egyik megye fog 6, másik 16 °/o pótadóval kijőni, miért nincs úgy a kikerekítés, hogy ez az aránytalanság elenyés­szék ? Azért, mert l­e­­hetetlen és soha semmiféle országban lehetséges nem volt és nem is lesz. Hogy a polgárok túlságosan ne terheltessenek, azt a házipénztártól is megvárjuk. És ha Tolna, Turócz vagy Fogaras ebbe a hibába esnek, megszüntetésüket fogjuk kivárni, a­mennyi­ben ezt a területi viszonyok megengedik. De azért, hogy ez a javaslatban nincs, elítélni azt nem lehet, mert csak részleges hiány és nem alaphiba; ha más javaslatban lesz pótolva, és úgy el lesz érve a czél, mint ezzel. Ebben a területi kikerekítés ál­dozatául esett néhány megye; ha a domes­­tika miatt is meghal egy pár, az is csak lo­gikai folyomány lesz. De össze nem esik, mert a czél nem a megyehalál, hanem egyikben kikerekítés, másikban domestika. És ezt tulságba vinni nem lehet, és ha a javaslat 6—16% közé szorítja a pótadót, mi a mostani állapot szerint néhol lenne 40 — 71% is, — már nagy haladást jelez. Mert egyenlőséget ne kívánjon senki; ez nem cs­ak területileg kivihetetlen és folytonosan változó esély, de nemzetgazdaságilag is ab­surdum , mert minden megye topographiai, szellemi és forgalmi előnyeit élvezi még a házi költségek arányaiban is. És ha Angliá­ban megtörténik az, hogy Huntingdonban az önkormányzati költségekből 27 shilling 8% denár esik egy főre, mig Derbyben csak 10 sh. és 3% dénár; ha Sureyben 24 sb. 8% d. esik egy főre, mig Westmorelandban 10 sb. 2 V» d.: ekkor a mi aránytalanságaink sem fognak oly nagynak feltűnni. Épen igy meg lehet magyarázni, hogy­­ miért egyenlőtlen a terület. Még azok is, kik roszalják e fölosztást, csak Fogaras 28 és Hajdu megye 36 □ mértföldjét keveslik, vagy Hunyad 136 mértföldjét sokalják; ha e há­rom kivételt rosznak is tartanók, még akkor sem tudnók érteni, hogy ezek miatt hogyan lehet egy oly javaslatot elvetni, melytől meg van követelve még a történelmi múlt, a magyar nemzeti érdek és a területi kontinui­tás tekintetbevétele is, mert e három érdek­kel nemcsak hogy igen sok helyen nagyobb kikerekítést kiegyeztetni nem lehetett volna, de még a fentebb említett állítólagos három hibából is kettőt védeni lehet. Igaz, azt mondják, miért nem alkalmaz­zák egyszerre a kikerekítést az egész or­szágra ? Ezt fogásnak tartják a többség biz­tosítására. Tegyük fel, hogy ez okoskodás helyes, ez is csak azt bizonyítná, hogy szük­ség van ilyen eljárásra, mert külön­ben többség nincs semmiféle kikerekítésre, mely okvetlenül sok érdeket megtámad, pe­dig az érdekeket e téren kiegyeztet­­n­i nem lehet. És épen ez c­áfolja Bánhidy azon föltevését, hogy a partikularizmus le lenne győzve nálunk, hisz hallhatta ma is, hogy Mocsáry még azt is hibának tartja, hogy a hazaszeretetet hirdetjük a megyesze­retet helyett és az eddig tett hasonló kí­sérletek megbukása is bizonyítja ezt. De mi e föltevést nem osztjuk, mi kívá­natosnak tartottuk volna a rendezés egyszer­re való keresztülvitelét, de minthogy a töb­bi rész a házi pénztárral, és nem a területi kontinuitással függ össze; megmagyarázhat­­ónak tartjuk, fogás nélkül is, a kormány eljárását A logika és fokozatos haladás rend­szere az. Még csak Mocsáry egy eredeti ötletére reflektálunk. (Mert a fentebbiekben meg van a többi szórak c­áfolata). És ez az, hogy bíz­zuk a törvényhatóságokra a székhely válasz­tását, ők illetékesek erre. Csalékony kép. De czéltalan, mert a leszavazott fél magát meg nem adná, hanem a belügyminisztériumnál keresne orvoslást és ha nem találna, ép ott lennénk, a­hol most, csak a kölcsönös harag és társadalmi harcz lenne meg a városok közt, így az ki van kerülve. — Az országgyűlési szabadelvű pártkör má­jus hó 31-ikén szerdán délután 6 órakor értekezle­tet tart. Tárgy: a megyék kikerekítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. — Az egy éves önkénytesek ellen legújabban azon rendszabályt adták ki, hogy a ki közülök fél év alatt legalább a káplári ranghoz szük­séges qualificatiót meg nem szerzi, a többi katonával egyenlő bánásmódban részesül s minden, a leglealá­­zóbb szolgálatra is fog alkalmaztatni. — A »Pester Journal« e legújabb rendeletre a következő meg­jegyzéseket teszi: »Mi azon nézetben vagyunk, hogy az egyéves önkéntes, az egyetem, polytechnicum, vagy egyéb intézet növendéke bír azon intelligentiá­­val, melynek fél évre sincs szüksége, hogy a káplári ranghoz való qualificatiót magáévá tegye, sőt azt his­szük, hogy az egyéves önkéntes e­qualificatiót né­hány heti gyakorlat után is megszerezheti. S ha mindemellett is nem léptetik elő, ennek oka egyedül azon körülményben keresendő, hogy elöljáró tisztjei, kik a közlegénységen kezdték a szolgálatot, s kiknek szemében szálka az e részben előnynyel biró egyéves Budapest, 1876. Kedd, május 30. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épit­et A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK­­ szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. önkénytes, az előléptetést minden áron megakadá­lyozni igyekeznek s ezt annál nagyobb buzgalommal teszik, midőn látják, hogy működésük felülről is tá­­mogattatik s nekik az intelligensebb csapatok vexa­­tiójára szabad kéz nyujtatik. Mig az elöljáró tisztek az eddiginél szabadabbelvü szellemtől nem lesznek lel­kesítve, az egyéves önkényteseknek a káplársághoz való qualificatió oly magasra lesz állítva, hogy a ki szolgálatba lép, el lehet készülve mindenféle lealázó munkákra, mint krumplihámozás, favágás, vizhordás, szeméttisztitás stb.« — A szabadelvű kör május 28 -i értekezletéből közlött azon tudósítás, »hogy a terve­zett Jászkunmegyének székhelye« nyilt kérdésül ha­gyatott« tévedésen alapul. A párt határozata által ugyanis székhelynek Szolnok jelöltetett ki. — A képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésé­ben mindenekelőtt az igazságügyminiszter által leg­közelebb beterjesztett uzsoratörvényjavaslat előadá­sával S­t­a­u­s­z Endre bízatott meg. Az igazság­ügyminiszter indítványa folytán az elnök felha­talmaztatott, hogy ezen törvényjavaslat leendő tár­gyalására pénzügyi szakférfiakat hívjon meg s ezek­kel a kamatláb meghatározása végett a törvényja­vaslatot előzetesen közölje. Ezután folytattatott a békebíróságról szóló tvjavaslat részletes tárgyalása. 3. §. 1. pont. Állami, törvényhatósági és köz­ségi tisztviselők és hivatalnokok stb., kivéve Hor­váth J. indítványa folytán módosíttatott. A 4. pont egyszerűen kihagyatik. A 4. szakasznál Hammersberg a béke­­bírákat a törvényhatóság által kivánja választatni s a miniszter által való megerősítését feleslegesnek tartja. Teleszky a főispán általi kiszemelést és felhívást tartja feleslegesnek, de a választást és meg­erősítést szükségesnek véli, mert a képzettség tör­vényben nem lévén megszabható, azt csak ezen két mód megtartása által véli biztosíthatni. P­e­r­c­z­e­l miniszter megjegyzi, hogy az elő­­leges felszólítást okvetlen szükségesnek tartja. Marsovszky a szöveget pártolja nem csak azért, mert a békebíróság bírói jog gyakorlásá­val jár és így kell, hogy ezen intézményre s annak szervezésére befolyással bírjon az igazságügyi minisz­ter, annál is inkább, mert értelmi képzettség tekin­tetében a békebírói tiszt qualificatióhoz kötve nin­csen, hanem azért is, mert ha valahol,ezen intézmény­nél szükségesek politikai garantiák is arra nézve, hogy békebirák — épen azon befolyásnál fogva, me­lyet nekik a nép körében e tisztek mintegy biztosit — csak megbízható férfiak, már pedig e garantiát a közgyűlések választásaiban egyedül keresni fájdalom nem mindig lehet. Horváth Lajos nem bízik a választásban ott, hol a qualificátió nincs megszabva s azért a mi­niszteri megerősítést tartja szükségesnek. Horánszky a szöveget, Komjáthy a megerősítésben nem talál garanciát, Hammersberg indítványát pártolja. P­a­u 1­e­r szeretné, ha a választás kihagyat­nék a javaslatból, a békebírót a miniszter nevezné ki. A többség elveti Hammersberg indítványát s a szöveget fogadja el. Az 5., 6 és 7. §-ok helyett Teleszky uj szöveget ajánl, mely szerint a választás azok közöl történnék, kik maguk jelent­keznek a főispánnál qualificátiójukat igazoló okmá­nyokkal. Horváth Lajos óhajtja, hogy a főispán vagy alispán hívja föl az alkalmas egyéneket a békebírói tiszt elvállalására, mert nézete szerint önként jelent­kezni senki sem fog. A választást a közigazgatási bizottság s nem a közgyűlés által akarja eszközöl­tetni, mert ez utóbbi tagjai nem is érdeklődnének egy fizetés nélküli tiszt betöltése iránt. Horánszky szintén új szöveget kíván az 5., 6. és 7. szakaszok helyett, mert ezek sok felesle­get tartalmaznak. A felszólítás a végrehajtás körébe tartozik, nem a törvénybe­ kívánja.A 200 frt bírságot mint czéltalant kihagyatni A választást a közigazgatási bizottságra ki­vánja bízni. Csemeghi: a három szakasz három külön cselekményt tartalmaz, azért van három §-ba foglal­va, lehet azonban 1 § ba is összefoglalni. Nincs kifo­gása az ellen, hogy a közigazgatási bizottság válas­­­szon, mikor a tvjavaslat készült, még nem volt köz­­igazgatási bizottság. A felszólítást és a bíróságot a nem választókra erős rugónak tarja a vállalkozásra. Komjáthy helyesli Teleszky törekvését, hogy egyszerűsítsük s rövidebbre vonjuk a javaslatot. A felszólítást szükségesnek tartja, de akként, hogy az alispán a felszólítandók névjegyzékét elkészítve, azt a közgyűlés elől terjes­sze, s a­­ közgyűlés utján történ­jék a felhívás. A választást a közgyűlés által akarja teljesí­tetni, mert a kormány befolyása túlnyomó a közigaz­gatási bizottságban. A bíróságot kihagyandónak tartja, tartja.Schmausz a felszólítást szükségesnek A választást a közig. bizottságra bízza. Hammersberg a felszólítást bár a pra­xisban elkerülhetlen lesz, nem tartja constitutiv elem­nek s ezért a törvényből kihagyandónak tartja. A választást a közgyűlés által akarja gyako­roltatni, mert a közigazgatási bizottság nem választó testület, s nem akará ennek hatáskörét ezen irány­ban tágítani. Perczel a közigazgatási bizottság általi választást pártolja, mert a közgyűlés csak kétszer jön össze évenkint. Marsovszky a választást a közigazgatási bizottságra bízza, mert a qualificatiót jobban látja biztosítsa. A többség az elnök szavazatával a békebíró választását a közigazgatási bizottságra bízza. Szintén az elnök szavazatával elhatározza a többség, hogy csak azok közül választhat a bizottság, kiket a főispán vagy elnök előterjeszt. 8. §. rövidebben szövegeztetik. gyatik.9. §. az uj czikkben találván kifejezést, kiha­A 10. §. egészen kihagyatik. 11. §. Teleszky indítványára megtoldatik azzal, hogy a­kik már viselnek békebirói tisztet, továbbra is vállalkozókut tekintetnek, ha csak az ellenkezőt nem nyilatkoztatják. 12. és 13. §§. megtartatnak. 14. §. 3. pontja kihagyatik. 15. §. második bek­ezdését Komjáthy kihagyan­dónak véli. A többség meghagyja. A 16. §-nál elfogadtatik Komjáthy azon indít­ványa, hogy a szolgálati idő eltelte után a főispán 30 nap alatt tartozik a felmentést megadni. A 17. § nál P­a­u 1­e­r kérdi, hogy az eskü he­lyett a fogadalom szándékosan tétetett-e ? Hammersberg szintén kérdi, hogy az alatt­valói esküt békebírói functió teszi-e szükségessé, mert ez nézete szerint nem csak békebírónak, de min­den állampolgárnak kötelessége. A többség megtartja a szöveget azon változta­tással, hogy a »fogadom« szó helyett »esküszöm« (fo­gadom) tétetett. A bizottság holnap d. u. 5 órakor folytatja tárgyalását. — A keleti kérdéshez: B. Kartzow cs. orosz konzul Ragusában, tegnap onnét Budapestre érkezett s este innen Bécsbe utazott. — B.Alvens­ 1­e­b­e­d, a német követség tagja, tegnap ide érkezett s holnap a gyorshajóval Ruscsukig s innét Buka­restbe megy. E két ur s a jelenleg Budapesten tar­tózkodó német és orosz nagykövetek tegnap gróf Andrássy elnöklete alatt két nagy s fontos értekez­letet tartottak, s ugyanaz nap Berlin és Szent-Péter­­várral sürü sürgönyváltás történt. Ma szintén nagy értekezlet volt gr. Andrássynál s fontos okmányok küldettek Berlin és Szent-Pétervárba. A „HON“ TÁRCZÁJA. Nemzeti színház. »Antigone.« Sophokles tragoediája. Fordította Csiky Ger­gely. Először adatott a nemzeti színházban máj. 28-án. Kétezred év előtti idők egy üde frissítő lehe­lete fuvalt bele mai irodalmunk sok részben tespedő, sok részben ellapult, álmos, tikkadt légkörébe ; érez­tük a hajdan klassikus korának melegítő tündöklését arczunkon, két rövid órára elfeledtük a czivilizáltnak nevezett jelent az ő kettős könyvvitelével, netto és brutto budgetjeivel és defic­itjével s átvarázsolva képzelhettük magunkat abba az időbe, a mikor nym­­phák fürödtek az erdő patakjaiban, a szentelt kerek istenek alakjaival és a földi világ hősökkel volt tele. »Antigone«-t adták első ízben a nemzeti színpadon,— Hellas legnagyobb tragoedia-írójának, Sophoklesnek e reánk maradt egyik remekét, mely megragad, cso­dálatra kelt és elbűvöl most is annyi idő múltán s fogalmat nyújt a gondolkozónak az elviselhetetlen, az örökké szépről. Mert valóban, a­min közel huszonnégy évszázad vasfoga nem tudott hagyni nyomot, az hivatva van az örökéletre s bár a más korszak ízléséhez, fejletlenebb technikájához alkalmazott keretből a nagy idő foly­tán a mai kor szemében itt-ott letöredezik is valami s nem azt a hatást kelti ma, mint mikor még uj volt, azért a mi benne átalánosan emberi, az most is olyan, mintha ma szülte volna meg a költő agya, változat­lan épügy, valamint a piramisok aránylag vajmi ke­veset vesztettek eredeti alakjukból és nagyságukból azért, hogy egész városokat építettek a róluk elhor­dott kövekből. Sophokles tragoediájában ma is meghalljuk Castalia kristálytiszta forrásának ezüst csörgését, s ha figyelmesen vizsgáljuk, meglátjuk, hogyan merí­tettek abból a későbbi idők költői s nyomról nyomra ki lehetne mutatni, melyik költői szépségéből fejlett ki a decadenczia, az elsatnyulás folytán a frázis, a bom­basz, a dagály, — melyik sora szolgált mintaképül a rhetorikai"dictiónak, melyet annyian zavartak hely­telenül össze a költői lendülettel s használtak poétai forma gyanánt, — hogy az alak tökélye, mely So­­phoklesnél a kifejezett gondolatnak kényelmes és díszes öltönye, hogyan ficzamitá ki a későbbi korok költőinél a gondolat tagjait, — hogy ez egyszerűség­ben jelentkező nemes ízlés, mely e tragoediában nyi­latkozik, mint vált az utánzóknál selejtességgé, szá­razsággá, egy szóval ujjmutatást találunk e műben, hogy a mi az irodalmakban aberratió, minő volt, mi­kor még nem volt abberatió, hanem azzá vált a vál­lalkozás nagysága és a vállalkozó ereje közti arány­talanság folytán. A classikus irodal­mnak nálunk aránylag több ismerője és mivelője van, mint bármely más ország­nak. S valamint régebben, úgy most is nagy azoknak száma, kik a hellén és római költőket eredetiben ol­vassák. Annál szomorúbb, hogy e foglalkozásukat az önzésnek bizonyos vonása jellemzi s vajmi kevesen törődnek azzal, hogy a hajdankor e kincses bányáit másoknak, a nagy közönségnek is megnyissák. Alig van görög vagy latin nevezetesebb iró és költő, kinek művei a nyugati népek valamennyi nyelvére ne lenné­nek lefordítva, némelyik hat-tíz fordításban is. Ná­lunk még Sophoklessel is csak Horváth és Finkey tettek eddigelé vajmi gyarló kísérletet s egy újabb tehetség véletlen feltűnésére kellett várnunk, hogy az ókor e legnagyobb tragicusát az eredetihez méltó át­ültetésben ismerhessük. Csiky Gergely, ki a »Jóslat« czimű­ művével tűnt fel először irodalmunkban, elis­merésre méltó buzgalommal adta magát Sophokles fordítására s még tudomást se vehetett »Antigone«­­ja sikeréről, midőn ime második műve is megjelent a »Trachisi nők«, oly fordításban, mely az eredetihez való hűség tekintetében még »Antigone«-t is megha­ladja, pedig a fordító ennél is igen kényesnek mutat­kozott a fordítási szabadság­ alkalmazásában. A szor­galmas író bizonyára még sok alkalmat fog nyújtani az irodalomnak, hogy műfordításaival foglalkozzék, azért ez alkalommal mi is mellőzzükj ezt s szorítkozunk csupán arra, ami a tegnapi előadás megismertetésé­hez okvetlenül szükséges. A tragoedia a Dyonisios tiszteletére rendezett játékoknál divó karénekekből, dithyrambusokból fej­lett ki. Therpis hoza először divatba, hogy a karéne­kek mellett egy színész a szinpadon magánbeszédben valamely mythost adjon elő. Ő tehát még csak a mo­nológnál maradt, míg Aeschyloä mér behozta a dia­logot, két színészt alkalmazván, míg Sophokles már ennyivel sem érte be, hanem hármat hozott színre. Ha hozzá­vessszük ehhez, hogy mily szorosan ra­gaszkodtak a görögök az idő és hely egységéhez, el­képzelhetjük, mily nehézségekkel kellett küzdeniök. De hát »in der Beschränkung zeigt sich erst der Meister« mondja Göthe s látjuk is, hogy most, mi­dőn a költői alkotást ily korlátozások nem feszélye­zik, mennyi a kontár. Sophoklesről nem bizonyos, va­­y Athénben született-e, vagy Kolonokben. Születés éve 405 Krisztus előtt. Mint ifjú részt vett a salamisi győ­zelem ünnepében. Athén virágkorában Perikles mel­lett arcban volt, s papi hivatalt is viselt. Kilenczven­­öt éves korában halt meg, némelyik szerint szőlő­mag miatt, mások szerint egy művével kivívott dia­dala fölötti örömében. Elődjét és mesterét Aeschylost műversenyben legyőzte. Húsz ízben ny­rt első, több­ször második jutalmat, utolsót soha. Több fejedelem édesgető udvarához. De ö hazája iránti hűségét nem cserélte föl a fejedelmi kegy hulladékaiért. Összesen százharmincz drámát irt, de azokból csak hét ma­radt az utókorra. Midőn meghalt, sírjára Bacchus szobrát helyezték. Antigone egy trilógiának képezi utolsó részét, de önmagában is egész. Az »Oedipus király« és »Aedipus Kolonosban« a trilógia két megelőző része s azért ezek meséjét, valamint a görög hagyomány­nak ezzel összefüggő részeit rövidre foglalva előadjuk. Lajosnak, Théba királyának és Jokaszténak fia született, kiről a jósda azt jövendölte, hogy ha ha­zájába visszatér, atyját megöli, anyját pedig nőül veszi. Hogy a sors e borzalmas végzését kikerüljék, a gyermeket kitették a sziklára, miután lábait előbb átfúrták. Egy korinthoszi pásztor azonban megta­lálta a gyermeket s a korinthoszi királynénak adta át, ki fölnevelte. Ifjúvá lévén, a görögök szokása szerint ő is meglátogatta a jósdát, hol az előbbi borzalmas jóslat tudomására esett. Ő Korynthost vélte hazájának, nem tért tehát oda vissza, hanem Thébába ment, hol az utczán összeszólalkozván Lajos király szolgájával, azt is, a királyt is megöli. A jóslat első része tehát teljesült, de teljesült a második is. Théba városát egy nőarczu szörnyetek pusztitá az időben a sphynx a s végzet úgy akará, hogy a pusztítás eltartson mind­addig, mig akad valaki, aki a sphynx által feladott rejtvényt megfejti. Oedipus megfejté, hogy »az az állat, mely reggel négy, délben két, este három lábon jár, nem más, mint az ember s a reggel, dél és estve az ember gyermek-, férfi-­és agg­kora. « A sphynx pusz­títása ezzel megszűnt s a város megszabadítója jutal­mul megnyerte az özvegy királyné, Jokaszté kezét. Oediposz csakugyan férje lesz tulajdon anyjának s gyermekeket nemz vele. Eteokles és Polynikes a fiuikrek s Antigone és Imene a házasság gyümölcs­ei. »Oediposz király« ott kezdődik, amint Oedi­posz megismeri életének titkát. Jokaszte kivégezi magát, Oediposz pedig kiássa két szemét s fiait is megátkozva, bujdoklásba indul, Antigoné vezetése mellett, ki itt a gyermeki ragaszkodás megható esz­ményképe. A második műben Oediposz nyugalmat keres­ve, az eumenidák berkébe jut, bőr villámlás és meny­dörgés közt meghal. Ekkor üt ki K. e. 1230—1210 közt, a thébai hadjárat, melyre Oediposz egyenet­lenségre kárhoztatott két fiának viszálya ad alkal­mat. Eteoklesz, hogy egyedül uralkodhasson, elűzte Polynikeszt s ez haddal támadt fivére ellen, hét fejedelem által támogattatva. A két szövetséges kö­zül hat elesik s a két fivér egymás keze alatt vérzik el. Kreon, Jokaszte fivére Eteoklészt eltemetteti, de Polynikeszt temettetően hagyja, hogy testét az orv­madarak falják fel, árnya pedig ne találjon utat a Tartaruszba. Ez előzményekre történik hivatkozás »Antigo­­né«-ben, ki elhatározza, hogy dac­olva a király ha­ragjával, engedelmeskedik az istenek parancsának s fivérét eltemeti. Meg is teszi azt, mire a feldühödt Kreon, a ki a holtat temettetlen hagyja, őt az élőt sírboltba temetteti. Hiába van a különben aljasan hízelgő chorus gyenge ellenzése, hiába fiának, Anti­gone vőlegényének előbb tiszteletteljes, majd merész, végre fenyegető tiltakozása, hiába a főpap isteni te­kintélyre támaszkodó föllépése, — a király szive ke­mény, a testvéri szeretet áldozatát halálra hurczol­­ják. De az istenek nem akarják, hogy a bűn büntet­len maradjon. Antigone sirboltjában fátyolára fel­akasztja magát, de vőlegénye Haemon, a Kreon fia is utána hal, oldalába merítvén kardját. A király önmagát vádolva gyermeke gyilkosául, fájdalmában megtörik s fia tetemére borul. De a szenvedés helybe ezzel még nincs telve, akkor jelentik, hogy gyerme­ke balvégzetét hallva, a királyné is kivégezte magát, miután megátkozta kegyetlen férjét. A király fájdal­mától elnyomatva, holtan roskad össze. A­ki Sophokles »Antigone«-ját szépészetiig mél­tatni akarná, könyvet kellene írnia. Az egész egy szo­bormű, melyben bámulatos az összhang, az arány, minden részeiben.Ahhoz az egyszerű, rövid, méltóság­teljes tiszta nyelvhez, melyen az egész írva van, hiába keresnénk az újabb kor termékei közül csak távolról is hasonlót. A verselést ritka tökély és formaérzék jellemzik. Az egészen az erkölcsi bájnak oly meglepő lehellete ömlik végig, mely ma, a keresztyénség­­ esz­méitől megszelídült korban és gondolkozás mellett is megragad. A jellemek domborításában valódi görög plasztikát találunk, minden egyes alak egy külön szobor, mely él, mozog, hússal és vérrel bír, méltósá­­gos minden izében és egy pillanatra se válik kö­zönségessé. A korok énekeinél semmiféle irodalom drámai-lantos költészete sem mutathat fel külön­beket. Tagadhatatlan, hogy abban, hogy az idegen­­szerű, szokatlan gondolkozás, szokások és eszmék előállításában kétezer év múlva sem talált megmoso­lyogni valót, komikusát a közönség, nagy része van az előadóknak is.»Antigone« czimszerepeért Kassainé asszonyt minden igazságosan ítélő szemében elisme­rés illeti meg. Beleélte magát szerepe helyzetébe s játékán meglátszott, hogy gondolkozott szerepéről, mielőtt a nehéz vállalkozásba fogott volna. Helyesen árnyalt s utolsó jelenetében megindította a közönsé­get. Ha a gonddal, melyet szerepére fordított, na­gyobb erőt párosít, Antigone legjobb alakítása lesz vala. Nagy Imre Kreonjában volt erő, tán több is a kellőnél, de nem volt elég árnyalat. Mindazáltal jellemzetesnek kell elismernünk játékát, kivált haragra lobbanásában és midőn fáj­dalma alatt megtörik. A többi szereplők, Kőrösme­zei Haemonban, Helvey k. a. Ismeneben, Komáromy Tiresiosban, Szigeti I. az őr, Bercsényi a hírnök sze­repében és Paulaine Eurydikében szépen játszottak s kiérdemelték az elismerést, melyben a kar vezetői­től Pintértől és Neytől is mhéltán osztoznak, kivált az utóbbi igen szép, tömör hangon előadott énekéért. A karok jól betanulták Mendelsohn classikus énekeit. A mű egy huzamban (fölvonások nélkül) elő­adva kilencz órára véget ért. Antigone mielőbbi is­métlése kívánatos, s his­szük, hogy a fővárosi közön­ség nem fogja elkerülni az alkalmat, hogy nemesebb ízlésének tanúságát adja az által, hogy ez előadást tömeges látogatásban részesíti.

Next