A Hon, 1876. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1876-05-02 / 101. szám
101. száám. XIV. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra......................................6 írt ki 6 hónapra......................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik- 99 il Előfizetési felhívás^ HÓIT“ XIV-dik évi folyamára. itisi árai: jjjfsr ’ • • • 1 s Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tiz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, f’erencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1876. Kedd, május 2. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, május 1. A »Pesti Napló« a helyzetről. A »Pesti Napló« szombati és vasárnapi vezércikkeiben sok tanulságos dolgot találtunk. Nem tagadhatjuk meg magunktól azt az elégtételt, hogy olvasóinkkal is ne közöljük azokat. A »Napló« feltűnő határozottsággal állíá folytonosan azt, hogy a kiegyezés létre fog jönni. Mi soha sem értettük, hogy miért teszi ezt: gondolkodtunk, hogy arra van-e ez számítva, hogy Ausztria minden presszótól szabaduljon ; tudja meg, hogy mi minden áron megegyezünk, ne engedjen hát semmit, vagy arra, hogy Tisza népszerűtlenné tétessék? Mindkét gyanút könnyen táplálhatta az ember, mert a bécsi lapok csakugyan az előbbi czélra használták fel a »Napló« hazafias közleményeit; a kormány, a párt, a hírlapirodalom erőfeszítéseivel szemben budapesti forrásokra hivatkozhatott, hogy engedményre szükség nincs, mert az egyezségnek létre kell jöni. Ébresztheté a második gyanút az, hogy a »Napló« szakítást akart és Tisza iránt sem viseltetett soha rokonszenvvel; tehát ha czélját közvetlen el nem érhető, fel lehete tenni róla azt a roszakaratot is, hogy Tiszát kompromittálni és a szerződést minél roszabbá tenni, illetőleg minél roszabb alakban kiütni óhajtá. De e rosz akaratú feltevéseinket, melyeket elárulni mégis tiltó gonosz lelkiösmeretünk, mennyire meghazudtolta a »Napló«! Nem, ő nem személyi és nem pillanatnyi okokból magyarázza meg a kiegyezés létrejöttének szükségét, hanem mélyen fekvő, nagy fontosságú politikai okokból, melyektől senki sem szabadulhat, a »Napló« feltevése szerint, tehát hódolnia kell annak mindannak, ki az országot zavarnak és válságnak kitenni nem akarja. Ezeket a túlzott állításokat mi nem mondjuk, sőt egészen nem is osztjuk: ezekkel a »Napló« magyarázza meg a helyzetet. Figyelemreméltó e magyarázat. Tisza politikáját és helyzetét a »Napló« így magyarázza: Idézzük szóról-szóra: A fonalat ott vesszük fel, hogy midőn a pártok fusiója megtörtént s a korona beleegyezett, hogy a meg nem bukott Bittócabinetet, mely bizalmát nagy mértékben bírta, elbocsássa 8 egy vegyes kormányt alakitson, melynek vezére s csakhamar feje Tisza Kálmán jön; az udvart elhatározásában nyilván azon szempont vezérelte, hogy ily módon az uj kiegyezés sorsa biztosítva legyen az eddigi közjogi oppositió magaségít86 azt megalkotni és keresztülvinni. Ez tökéletesen helyes, valóságos államférfim szempont vola. És akik ez eljárást a fejedelemnek tanácsolták, azok nem csalatkoztak. Tisza Kálmán rejalitása kifogás alá nem eshetik. úgy a vámkérdésben, mint a bankkérdésben elfoglalt álláspontja a monarchia egységének és a két állam szövetséges közösségének barátait teljesen kielégíthette s a tényleges magyar alkotmány barátai is megnyugodhattak benne, mert ez álláspont egyes hazai érdekét talán, de a nemzet jogából semmit fel nem áldozott. Azután egy másik pósasban még tovább megy, már előre absolválja Tiszát,minden eshetőséggel szemben. Ezt írja: Hogy a Tisza kabinet lemondásának idehaza semmi ratiója nincs, azt felesleges bizonyítani. Számbavehető ellenzéke nincs, a pártban versenytárs nélkül áll, s a ház nagy többségével rendelkezik. Hogy a kabinet maga a válságot elkerülni törekszik, azt kiegyezési politikája ép úgy bizonyítja mint Tiszának a szabadelvű párt körében tartott beszéde. És ez nemcsak természetes dolog, de a kormánynak becsületére válik, mert egy országos kormánynak nem szabad a nehézségek elől megfutamodni, hanem iparkodnia kell azokat legyőzni. Hogy pedig nem mindenáron akar a kormányszékekben maradni, azt nyilatkozatai és a tények bizonyítják, hogy mivel kiegyezési politikáját nem vihette keresztül, nem csak a király rendelkezésére bocsátotta tárczáit hanem a sok rábeszélés daczára, immár egy álló hétig kiállja a válságot s keresi a módokat, a mint abból, ide vagy oda kimenekülhessen. Ezekből láthatja az olvasó, hogy a »Napló« sokkal engedékenyebb Tisza iránt, mint mi. Mert mi határt szabtunk engedményének és követeltük, hogy mondjon le, ha azokat el nem éri. De a »Napló« nem. Ő azt mondja, hogy »nincs ratiója« lemondásának, mert »számba vehető ellenzéke nincs«. Tehát az önálló vámterület követői a »Napló« szerint oly ellenzéket képeznek, melyet egy kormánynak politikájában »számba vennie« nem kell. De hát, hogy lehet oly politikát hirdeni, melynek valósítását a kormánytól még »számba vehető« ellenzék sem követeli? Elismeri a »Napló«, hogy »természetes« dolog, hogy a kormány a válságot elkerülni akarta, és a »Napló« mégis természetellenes politikát követ! Hozzáteszi, hogy »ez becsületére válik« a kormánynak, mert »nem szabad« a nehézségek elől megfutamodnia! Tehát a »Napló« oly politikát követel, mely ignorálja a nehézségeket, mely a kormány »becsületére« nem vált volna, mert válságot okozott volna! És végre a Tisza kormányról elismeri, hogy nem »minden áron« alkuszik; tehát néma hatalomért, nem saját előnyéért, nem az osztrákok zsebéért csinálja, ha megcsinálja az egyezséget. Ez szép a »Napló«-tól, mert legalább sejtetni engedi, hogy ösmeri azon tényezőket és okokat, melyek e tárgyban a pénzügyi és közgazdasági tekintetek mellett szerepelnek. Sőt ezt mondja Tiszáról, hogy »álláspontja« »úgy a vámkérdésben, mint a bankkérdésben, »a monarchia egységének és a két állam szövetséges közösségének barátait teljesen kielégíthette s a tényleges magyar alkotmány barátai is megnyughattak benne.« Ez szép. Mert ebből szorosan következik, hogy akik ez álláspontban meg nem nyugodtak (tehát a »Pesti Napló« is) azok ellenségei 1. a monarchia egységének, 2. a két állam szövetségének, tehát a dualismusnak, 3. nem barátai a fönnálló magyar alkotmánynak. Azt hiszem, hogy ez világos. Igaz, hogy a »Naplót most már nem sokra látszik becsülni ezt a tényleges alkotmányt, mert azt tanácsolja, hogy koczkáztassuk, ugyanis azt mondja: »E közvélemény nem más, ugyanaz, mely 1861-ben visszautasította a bécsi kormány propositióit s proclamálta a magyar alkotmány folytonos jogérvényességét. Ezért az országgyűlést feloszlatták, Schmerling a nemzetiségeket a reichsrathba hívta, itthon Benedek, Pálfy, Zichy, Nádasdy gazdálkodtak önkényesen s osztrák parancs szerint: a nemzet sanyargott és szenvedett, tűrt, de jogát nem hagyta s végre győzött.« Tehát a »Napló« elfelejti, hogy 1861- ben nem volt mit koczkáztatni; most pedig ott van a Deák — műve; ha előtte 1861-ki és 1867-ki »tényleges« alkotmány közt különbség nincs, akkor legyen szélsőbáli, de ne »Pesti Napló.« Pedig ő itt sem áll meg, hanem azt a vádat emeli Deák műve ellen, hogy e miatt kell anyagilag tönkre jutnunk. Ugyanis ezt mondja: »Aki még most is a közös vámterületet védi Magyarországon, annak egyetlen argumentuma ez lehet: »Feláldozom nemzetem anyagi jólétét és pénzügyi felvirágzását a politikai kapcsolatnak Ausztriával, mely európai positiónkat biztosítja.« Tehát a »Napló« ezt az argumentumot elfogadja, ezzel azt állítja, hogy az alkotmányban és politikai helyzetben van a hiba. Mi sem a kiegyezés ily részeredményeit nem látjuk, sem azon áldozatokat és a rész következményeket el nem ismerjük, melyeket a »Napló« hirdet, de szükségesnek tartottuk a »Napló« észjárásának jellemzésére szolgálni e hiteles adatokkal ! — Az alkudozásokhoz. Az esti lapunkban mondottakat a dolgok tegnapi állásáról a következőkkel egészítjük ki a »P. Lt.« után: »Mi a bankkérdést illeti, részünkről elejtetett a kartell-javaslat és elfogadtatott ebben az osztrák kormány álláspontja, mely szerint egy és ugyanazon társulat egy osztrák és egy magyar bankot fogna alapítni, de a magyar kormány nem elégedhetett meg azon kedvezménnyel, hogy az »időleges jegyforgalomból« egy bizonyos hányad Magyarországra fordíttassék, mindaddig, míg ezen »időleges jegyforgalom« meghatározásánál csak az osztrák és nem a magyar érdek is döntő. Magyar részről szilárdan ragaszkodtak ahoz, hogy az érczalap egy része Magyarországnak adassák s az érczalap ezen qvótája alapján a bankstatutumban megállapítandó kulcs szerint Magyarországnak jegykibocsátása legyen. Továbbá követelte a magyar kormány a »főtanácsnak,« mint legfőbb fórumnak vagy teljes mellőzését, vagy az általi helyettesítését, hogy minden bank élére egy alkormányzó állíttassák s hogy ezen két alkormányzó az ő felsége által kinevezendő kormányzóval egyetértőleg döntsön mindazon esetekben, melyekben a két igazgatóság megállapodásra jutni nem tudna; ha pedig ezen főtanács eltörlése nem volna lehető, hatáskörét legalább annyira kellene korlátozni, hogy általa ne nullifikáltassék teljesen a két igazgatóság. Mi a fogyasztási adókat illeti, már azon kihallgatás után, melyen Tisza Kálmán múlt szerdán ő felségénél volt, lehetett látni, hogy itt az ellentétek kiegyenlítésére alig van valami kilátás. Ennél fogva a magyar kormány elhatározta az uralkodónak kijelenteni, hogy részint tekintettel az európai helyzetre, lemond a fogyasztásiadókérdésben való direkt eredményről s csak a bankkérdésre vonatkozó követeléseit tartja fen. Az adórestitutio kérdésében annyiban mutatkozott előzékenynek az osztrák kormány, hogy jóllehet a két fél kiszámításai közötti különbség nem volt nagy, az összeg megállapítására vonatkozólag a Magyarországra kedvezőbb kulcsot fogadta el.« Álljon itt még a nevezett lapnak következő sürgönye: »Bécs, május 1. Tegnap az osztrák kormány maga külön ülésezett , melynek végeztével Auerspergg Andrássy grófhoz ment, ki csaknem ugyanazon időben az uralkodóhoz volt hivatalos. Míg a két fél minisztereinek értekezletén a magyar részről hangsúlyozott követelés, hogy a bank érczalapjának egy része Budapesten deponáltassék, az osztrák miniszterek legélesebb ellenzésére talált, a bankigazgatóság tagjai, amennyiben oly helyzetben voltak, hogy e fölött nem hivatalos módon nyilatkozzanak,e rendszabályt teljesen megnyugtatónak és keresztülvihetőnek jelezték.« — Az esti órákban következő hírekt kaptuk. A két kormány a tegnapi napot azzal tölti, hogy az eddigi megállapodásokat formulázta, az osztrák kormány válasza a király előtt van. Az elhatározás csak holnap várható. A banktervben nem merült fel az az eszme, hogy a közös felügyelőtanácsot ő felsége nevezze ki (ezt ma több helybeli lap is állítá); királyi kinevezéstől csak a bankkormányzók függnének. Szende miniszter ma éjjel érkezik meg. Egy laptársunk azt a hírt is közli, hogy a dolog újabb elhalasztást szenvedhet. Ez nem a dolog lényegére vonatkozik, hanem csak abból származhatik, hogy egy osztrák miniszterválság nem lehetetlen, mert a magyar ultimátummal szemben (melyet a legfelsőbb helyen is elfogadhatónak találnak), vagy elfogadás vagy lemondás áll az osztrák kormány vagy annak egyes tagjai előtt, megérkezett. Holnap déli 12 órakor közös minisztertanács lesz, melytől függ az, hogy minisztereink meddig maradnak fenn. Mert ha eredmény lesz, akkor az egyezségi punctatiók és jegyzőkönyvek fogalmazása következik. Ha pedig nem éretik el egyezség — lesz válság, még pedig Bécsben most azt hiszik, hogy ez osztrák miniszterválság És ezt már értjük is. — A törökök fényes győzelméről értesít ma a táviró. Mukhtár pasa fényesen kiköszörülte a csorbát, melyet a fölkelők a dugaszorosi csatákban a török sergen ejtettek. Ugyanis ragusai és konstantinápolyi sürgönyök constatálják, hogy Mukhtár pasa még ápril 27 én 20 án zászlóaljjal újból megkisérlette, hogy Niksics várát elérje és azt élelemmel ellássa, de a fölkelők útját állták ; másnap aztán teljesen szétverte az insurgensek bandáit, Niksicset gazdagon fölszerelte élelemmel és a fölkelők erődített helyeit hatalmába ejtette. E csatákról hiányoznak még a részletes tudósítások, de constatálni így is lehet, hogy a törökök rég várt győzelme elég jókor érkezett meg arra, hogy kedvezőbb fordulatot adjon a keleti ügyeknek, hogy békülékenyebbé tegye a lázadást, másfelől pedig józanabb útra térítse a neki hevült szerbiai és montenegrói harczvágyat. A niksicsi török győzelem a legjelentékenyebbnek látszik valamennyi között, melyet eddig a lázadás kezdete óta a törökök kivívtak. Még két ilyen győzelem, s a rája — egyelőre legalább — megszűnt zavarni az európai békét. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény, írták Twain Márk és Warner Károly Dudley. (50. Folytatás.) Disworthy senator soha nem jött összeütközésbe ezen pártok egyikével sem. Ő mindenikért és mindenikkel együtt dolgozott. Azt tarta, hogy mindnyájan testvérek vagyunk s mindnyájan egyenlő joggal igényt tarthatunk a becsületes és önzetlen keresztényi szeretet munkájára a közügy szőlőjében. Laura némi megfontolás után a véletlenre és a körülményekre bízta, határozni a felett, hogy minő utat kövessen az aristokratia különböző osztályaival szemben. Az olvasó előtt úgy látszhatnék, mintha Laura Oreille asszonyhoz intézett észrevételében, midőn a korallok felett folyt a beszélgetés, tán kissé sértő czélzást akart volna tenni, de erre Laura nem is gondolt. Ő nem volt a tulságig vitt finomság személyesitője; a társaság, melyben növekedett, s a jellemet alakitó befolyások nem voltak olyanok, hogy őt ilyenné tehessék; azt tartám ha te úgy, én is úgy«, és gondolá magában, hogy a sértő támadást kigúnyolással parírozni egészen rendén van. Néha olyan hangon beszélt az emberekkel, melyet némely hölgyek csakugyan rettenetesnek vehettek, de Laura inkább büszkeségét helyezte abba, hogy ilyen kiváló tulajdonsággal is meg van áldva. Sajnáljuk, hogy nem csinálhatunk belőle hibátlan hősnőt, de nem tehetjük, már csak azért sem, mert ő emberi lény vala. Magát mások felett álló társalkodónőnek tekintő. Már régen előbb, midőn először megfordult elméjében az a lehetőség, hogy valamikor a washingtoni társaságokban fog mozogni, felismerte azon tényt, hogy a gyakorlott társalgási képesség szükséges fegyver leend e téren; és felismerte azt is, hogy miután főleg férfiakkal lesznek dolgai, oly férfiakkal, kiket rendkívül ünnepelteknek és képzetteknek gondolt, neki a csillogó társalgási semmiségeknél súlyosabb lövegeket is kellene tartogatnia elméje tárházában , minek következtében azután azonnal fáradhatatlan és kitartó olvasgatásra adta magát, és azon egész idő óta soha nem szűnt meg minden üres pillanatot ilynemű készületeknek szentelni. A különböző ismeretek szerencsés egyvelegét elsajátítván ezen az uton, azt jó hatással használta, úgy hogy őt Washingtonban rendkívül jól képzett nőnek tarták. Irodalmi ízlése ezen kiképzési rendszer alatt szükségkép javult, és ép oly szükségkép javult nála a nyelvezet is, ámbár nem lehet tagadni, hogy olykor-olykor az ő előbbeni életmódja a kifejezésnek alig észrevehető melegantiája vagy a nyelvtan elleni botlás által elárulta magát. — Találkozás a czár és a német császár közt. Berlinből írják a »Pol. Corr.«-nek : Az orosz czárt május 11-ikére és nem 9-re várják ide. Ez elhalasztás, mint biztos forrásból jelentik, azért történt, mert Sándor czár kiváló tekintettel volt Vilmos császárra. A császár ugyanis kissé később utazott Wiesbadenbe, mint ahogy eredetileg terveztetett, és a czár nem akarta császári nagybátyja Wiesbadenben időzését megrövidittetni. Sándor czár itmulatása alkalmával az uralkodók, valamint a német, soroz álomférfiak előre láthólag meg fogják beszélni a politikai helyzetet. Természetes, hogy Német- s Oroszországok benső viszonya, valamint a három császári hatalom érdekközössége ismét nyilvánulni fog és alapját képezendi a keleti kérdésről folytatandó tárgyalásoknak. A hatalmak további egyetértése, mint legutóbbi konstantinápolyi fellépésük bizonyítá, továbbra is biztosítva lesz és hatalmasan elő fogja mozdítani a keleti zavarok békés kiegyenlítését. — Tegnap esti lapunk szemléjében a textilipar vámemeléséről ez van mondva: »Minden egyes százalék vámfelemelése 1 millió 260 ezer frtba kerül Magyarországnak. «Ez téves számítás alapján jött lapunkba; itt a kárt pozitív számokban kifejezni nem is lehet, mert a kereslettől és kínálattól függ az, de legroszabb esetben sem megy egy százalék után millióra, haem csak ezerekre, mert az áremelkedés nem lehet nagyobb; ellenkező esetben versenyképtelen lesz az illető czikk. A keleti kérdés múltja és jelene. Ama kérdések közt, melyek Európa nemzetközi életében az utóbbi idők befolyásai által felsínre emelkedtek, mindenesetre legnagyobb horderejű az úgynevezett »keleti kérdés« ; s mivel egyszer kisebb, másszor nagyobb mérvű mozzanataival éltének folyton jelét adja, mivel különösen napjainkban egy közeledő catastrofát jósló fordulatok adtak irányt menetének : nem lesz időszerűtlen, róla tüzetesebben megemlékezni. A noricumi alpok, a Kárpát és Feketetenger közt lakó népek akarva nem akarva,be vannak vonva a keleti kérdés szövevényébe; köztük állunk mi magyarok is, de előrelátóan és óvatosan, a nem ábrándokba keretelt nagy jövő érzetével, nem fenyegetődzve, mint szomszédaink közül többen, kikre az áldozgatás és újra fonás feladata épen oly kevéssé lesz bízva, mint reánk. De nemcsak az oriens vajonjában lakó népekre, hanem egész Európára nézve kiszámíthatlan borderővel bír a keleti kérdés, hisz magába foglalja a nyugat szorgalmának és industriájának egész jövőjét. A nyugati hatalmak jelenlegi politikáját a keleten leghelyesebben a reparatió politikájának nevezhetjük ; hibákat és hibákat kell helyrehoznia, melyeket leginkább a berlini cabinetnek Pétervár irányában mindig táplált cordialis viszonya, nagyrészt még a múlt században teremtett, különösen akkor midőn a többi európai hatalmak más iránybani elfoglaltság, vagy szerencsétlen háborúk következtében tehetlenség miatt, a keletre kellő figyelemmel nem lehettek. Az utókor — mondá Metternich a bécsi congressus után — soha sem fogja megbocsáthatni Poroszországnak ama tulengedékenységet, melylyel Oroszország irányában mindig viseltetett. Igaz hogy : a II. Frigyes szerencsés fegyvereivel hirtelen hatalomra vergődött Poroszország volt az, mely először avatkozott a Kelet ügyeibe, s tette a keleti kérdést — keleti kérdéssé, de amilyen szigorú volt a reichenbachi egyezményekben Ausztria iránt, úgy elnézte az orosz terjeszkedést, s a bécsi congressuson, különválva a többi hatalmaktól Pétervár minden kivánatát kész volt teljesíteni. A mindig, de különösen I. Péter korától fogva Byzant kapui felé törekvő Oroszország ügyesen használva föl az esetről esetre kínálkozó körülményeket, határait II. Katalin fegyvereivel Búgig és Sándoréival a Pruthig tolta előre — tért nyilván magának egyúttal a kaukázusi tartományokban is, ura lett a Pontus egész keleti és északi partjainak, s ezzel oly tekintélyes tényező a keleten, — melynek praessióját ma már csakis egész Európa összetartása képes ellensúlyozni. Miklós czárnak elődei nyomán induló hódítási kísérletei, továbbá a keletet két évtizedig rázkódtató görög és egyptomi forradalmak, de különösen a Dunatorkolatok és Dardanellák esetleges elzárására vonatkozó 1832 -i orosz-török conventió, voltak azon motívumok, melyek a nyugati hatalmak eddig sok részben elnéző és nem mindig egyetértő politikáját meg- XXXIV. FEJEZET. Eet Jomfru Haar drager staerkere end ti Par Oxen. Mikor Laura már három hónapig volt Washingtonban, még mindig ugyan az volt, egy tekintetben, mint volt akkor, midőn először oda megérkezett — azaz még mindig Hawkins Laura nevet viselt Egyébként feltünőleg megváltozott. Aggodalmas bizonytalanságban érkezett meg, nem tudta, hogy milyen nő ő testileg és szellemileg, összehasonlítva más nőkkel; most egészen meg volt elégedve azzal, hogy keleti szépségét mindenki elismerte, hogy ész dolgában egy fokkal felette áll másoknak, és hogy elbájoló hatalmát nagyon rendkívülinek tartják, így ezen pontra nézve nyugodt volt. Mikor megérkezett, úgyszólván természetében volt a takarékosság, de pénze nem volt; most gondosan öltözködött, nem törődött azzal, hogy mi mibe kerül, és pénzzel mindig bőségesen el volt látva. Gazdagon ellátta anyját és Washingtont pénzzel, és ugyanezt tévé Sellers colonellel, aki mindig rá akarta erőltetni kötvényét a kapott kölcsönért, kamatokkal együtt; ettől nem tágított; el kell fogadnia a kamatokat ; és a colonelnek egyik legnagyobb megelégedésére szolgált az, ha számláit átnézte, s azt a megjegyzést tehette, hogy mily szép összegre felnőttek már a kamatok, és hogy milyen kedvező, habár szerény segélyt fognak ezek képezni, ha Laurát valami szerencsétlenség érhetné. Valóban nem zárkózhatott el azon érzet elől, hogy ő képezi Laura védpajzsát a szegénység ellen, és igy ha Laura pazar költekezése egy pillanatig nyugtalanítá, a következő pillanatban azonnal felhagyott e gondolattal, azt mondván magában: »Csak hadd tegye — még ha mindent elvesztene is, biztosítva van — ezen kamatok mindenkor könnyű megélhetést biztosítanak a számára.« Laura igen jó viszonyban volt a congressus számos tagjával, és a város némely részeiben az a gyanú kezdett elterjedni, hogy ő egyike azon megvetett osztálynak, kiket »lobbyista« név alatt ismer a világ, de melyik szép nő kerülhette ki a rágalmat egy ilyen városban ? Méltányosan gondolkozók nem akarták őt puszta gyanúból kárhoztatni, és így a sértő pletyka nem sokat árthatott neki. Laura igen vidám és nagyon ünnepelt volt most, és könnyen várható, hogy mindenféle mendemondával meg fogják őt támadni. A hírnevet kezdte megszokni, és már nyugodtan s látszólag öntudatlanul kiállta, ha a színházban ötven látcső volt is feléje szegezve, vagy meghallgatá a mellette elhaladók halk beszédét: »az ott ő!« midőn az utczán ment, a nélkül, hogy bosszankodást árulna el. Az egész levegő tele volt valami bizonytalan nagyszerű tervvel, mely arra ment volna ki, hogy Laura zsebeibe milliók fognak özönleni; némelyeknek volt valami ideájuk a tervről, mások mást képzeltek, de senkinek nem volt határozott tudomása a dologról. Csak azt rebesgették mint bizonyost, hogy Laura fekvő jószágai fejedelmi értékűek és rengeteg kiterjedésüek, és a kormány mindenáron meg akarná azokat szerezni közczélokra, és hogy Laura hajlandó is volna azokat eladni, de nem minden áron, és nem is sürgeti az eladást. Rebesgették, hogy Disworthy senator gördít akadályokat az útba a közvetlen eladás elé, mert el van határozva, hogy a kormány ne kapja meg a jószágokat, ha csak bele nem egyezik abba, hogy azok a néger faj felsegélésére fordittassanak. Laura nem törődik azzal, hogy mi czélra fordittatnak, mondák, (azonban különböző ellentétes állítások sem hiányoztak,) de van több más örökös is, és ezeket egészen a senator kívánságai vezérlik; és végül sok ember azt állítá, hogy könnyű volna ugyan a jószágokat a kormánynak a négerek érdekében eladni, a szokásos módon a szavazatok befolyásolásával, de Disworthy senator nem akar egy ily nemes felebaráti szeretetről tanúskodó ügyet megvesztegetés által bemocskolni — és el van határozva, hogy egy szavazat se fizettessék meg. Laurától senki nem kaphatott határozott választ ezen ügyről, és így a mende-monda találgatásban keresett tápot. De mindennek az jön a hatása, hogy Laurát igen gazdagnak tarták, s hogy valószínűleg még sokkal inkább az leend kis idő múlva. Következésképen nagyon udvaroltak neki, és sok irigye volt. Gazdagsága egy sereg kérőt csak ő hozzá Toltak, kik gazdagságát jöttek imádni, de imádói lettek neki magának. A kor néhány legnemesebb ifja meghódolt az ő varázsa előtt. Laura nem ránczolta össze szemöldökét egy szerelmesre sem , mikor az ifjú reménytelenül be volt hálózva, megtudta Laura saját ajkairól, hogy el van határozva, soha férjhez nem menni. Az ifjú aztán elmehetett, gyűlölve és átkozva az egész nőnemet, és Laura nyugodtan felfűzte a póruljárt szerelmes scalpját füzérjére, mialatt ama keserű napra gondolt, melyen az ő szerelmét és büszkeségét Selby ezredes a porba tiporta. Az idők folytán azt is szokták volt róla mondani, hogy Laura útja tört szivekkel van kikövezve. Szegény Washington lassankint arra a meggyőződésre jutott, hogy ő is lángész, mint tehetséges húga. Fel nem foghatta, miként jutott ehhez (az fel nem ötlött előtte, hogy ebben valami része van a híreknek családja nagy gazdagságáról.) Nem adhatott magának számot erről az okoskodásnak semmi processusa által, és kénytelen volt egyszerűen elfogadni a tényt s felhagyni a kísérletekkel, hogy a talányt megfejtse. Bevonatva érzé magát a társaságba, hízelegtek neki, csodálták, és sok irigye lett, mintha egyike volna azon idegen borbélyoknak, akik ide vetődnek olykor-olykor, önként felvett nemesi czimmel és nőül veszik valamely gazdag bolondnak eszelős leányát. Néha egy-egy nagy ebéd vagy elfogadás alkalmával azt találta, hogy ő képezi az érdeklődés központját, és kimondhatlanul feszélyezve érezte magát ezen felfedezésében. Kénytelen lévén valamit mondani, agyát fúrta és kirobbantott valamit, s mikor a füst és felrepülő á talka eltisztult, úgy tetszett neki, hogy az eredmény nem volt semmi egyéb, mint egykét szegényes kis eszmefoszlány, és azután megrémülve vette észre, hogy mindenki oda van az elragadtatástól, mintha legalább is egy-két tonna szűz aranyat hozott volna ki. Minden észrevétel, amit tett, gyönyörködtette hallgatóit és helyeslésben törtek ki ellenállhatlanul, néha egy-egy észrevétel megüté a fülét, amint az emberek elmondták egymásnak, hogy ő rendkívül szellemdús — leginkább mamák és eladó lányok voltak. Azt találta, hogy néhány jó mondása szájról-szájra ment a városban. Valahányszor ilyesmit hallott, ezt különösen megjegyezte magának és odahaza jól fontolóra vette azt. Eleinte úgy találta, hogy az ilyen észrevételben nincs semmi egyéb, mint amit egy papagály is kitalálhat, de későbben azt kezdé érezni, hogy tán kevésre becsüli tehetségét ; és ezután jó mondásait nagy lelki gyönyörrel bonczolgatá és bizonyos csillogást fedezete fel azokban, mely előbbeni napokban nem tűnt volna fel neki — és az ilyen észrevételt eszében tartá, hogy legközelebb, ha jó társaságban lesz, ismét elmondhassa. Csakhamar egy egész repertoireja volt ilyen pompás mondásokból, és ezután csak ezek ismétlésére szorítkozott, és megszűnt több eredetit csinálni, nehogy egy szerencsétlen erőlködéssel hírnevét koczkáztassa. (Folytatása következik.)