A Hon, 1876. szeptember (14. évfolyam, 210-235. szám)

1876-09-16 / 223. szám

»Presse« lármáz Magyarország ellen és nem restell ellenünk emelni három olyan vádat, melyeket teljes joggal és teljes mértékben átháríthatunk az osztrákokra. Azt mondja, hogy az alkudozásokat mi késleltetjük és ez tőlünk taktika arra, hogy valósuljon az ő második vádja: t. i. hogy Ausztriát » Zwang­lage «-ba juttassuk és igy elfogadtasssunk vele mindent; pedig ez által — mondja ő — csak azt érjük el, hogy Ausztriában »Ma­gyarország méltánytalan és lehetetlen köve­telései ellen intézett mozgalom még nagyobb mérveket fog ölteni és mélyebb gyökeret fog verni« — és azt állítja, hogy az ettől való félelemből ellenezzük mi az egy évi provizó­riumot. Mind a három vád merő koholmány, mely táv­olról sem fog ingerelni arra, hogy méltó c­áfolatot írjunk rá ; távolról sem hír arra, hogy elkeseredésünket egy hírlapi polémiával növeljük; annyival kevésbé, mert mintha sejtettük volna a »Presse« czikkét, mai számunkban foglalkoztunk e tárgygyal; de van a bécsi lap czikkében több oly állítás és oly alaptalan fenyegetődzés, melyet válasz nélkül meg sem hagyhatunk. Először is a leghatározottabban vissza­utasítjuk azt a vádat, hogy magyar rész­ről b­á­r­m­i­k­o­r, bármiben az alkudozások késleltettek vagy lassíttattak volna. Ellenke­zőleg : osztrák részről követtek el mindent a húzásra, halasztásra. A­ki csak némileg is beavatva volt a dolgok menetébe, az tudja, hogy betegség, időközben összehívott czélta­­lan enquette, elutazás és szabadságidőnek tisztességes ürügyein kívül, a tárgyalások lassítása sem volt magyar részről kitalálva. És ha azt mondja a »Presse«, hogy »Zwanglage«-t nem akar az osztrák parla­ment számára, valóban nem tudjuk, hogy komolyan beszél-e? Mert ha van kény­szerhelyzet abban, hogy rövid idő alatt kell letárgyalni fontos törvényjavaslatokat, ez ép oly mértékben van meg a magyar or­szággyűlésre nézve, mint az osztrák parla­mentre és egyikre nézve sem áll többé, vagy kevésbé, mint a másikra. Ha pedig abban áll a »Zwanglage«, hogy a két kormány egyezkedései által kor­látolva, szorítva van (nem jogilag, de oppor­­tunitási szempontból) a parlamentek műkö­dése, úgy a határozatokban, mint a tárgya­lások idejére nézve : ez sem kevésbé áll a ma­gyar, mint az osztrák parlamentre. Tökéletesen éretlen beszéd tehát az, hogy a magyar kor­mány részéről taktika lenne a parlamenti tárgyalások rövid időre szorítása, mert ezzel egyformán van érintve mindkét kormány, mindkét parlament. Hogy ez a »Zwangiage« elveszi-e az osztrákoktól, mint a »Presse« állítja, »az ítélet és elhatározás szabadságát?« nem tudjuk ; de hogy ez a s­z­a­b­a­d­s­á­g ér­vényesíthető két hét alatt és úgy, mint két hónap, vagy két év alatt, az bizonyos. A magyar kereskedelmi miniszter vissza­lépése nem fog semmiféle halasztásra ürügyet szolgáltatni, mint a »Presse« állítja, és ha eddig haladt a dolog, abban több része volt az osztrák miniszterek »Urlaub«-jának és a bank emberei »fürdő-saison«-jának, mint a magyar kormánynak , mit különben tő­lük egyátalában rész néven nem veszünk, de belőle ellenünk vádat faragtatni sem en­gedhetünk. Nagyon ravasz a »Presse,«­mikor a kér­dést úgy veti fel, hogy ha mi a mostani álla­potnak egy évre provizórium-képen való ki­­terjesztése ellen küzdünk, ez­által azt áruljuk el, hogy a szövetségkérdést elkülönítve akar­juk tárgyaltatni, és ez­által is külön előnyö­ket elérni. E­z az a dolog nem így van. Nincs itt semmiféle »taktika« a mi részünkről, a mi a bécsi alku három részének egyszer­re való életbeléptetésére törekszünk ; ezt azon érdekből is teszszük, hogy a bank által elér­hető előnyök némileg kompenzálják a fo­gyasztási adókban való veszteségünket ; és ha csak épen osztrák részről nem taktika az, hogy a bankkérdés késleltessék, hogy így maradjon a status quo , akkor akadály a mi részünkről nem lesz. Épen azért tartjuk mi, mint a közvélemény közegei, rosznak a pro­vizóriumot, mert a bankmonopóliumot egy évre újra biztosítja a jelen alakjában. Ez nem taktika, ez oly érdek védelme, melyet nekünk a bécsi alku biztosított , melyet mi, mint az ő felsége elnöklete alatt szer­kesztett jegyzőkönyv valósítását akarjuk. Ha a »Presse« is azzal fenyegetődzik, hogy Ausztria erélyes magatartása majd fel­nyitja szemeinket, erre csak azt mondhatjuk, hogy látunk és épen ezért haragszik a »Presse,« hogy nem lehet szemeinket befog­ni. És ha a »Presse« is lát, akkor bizonyára észrevette, hogy mi nálunk is vannak, még­pedig sokan, kik Ausztria provokáczió­­jára kemény választ tudnak adni ! Jó lesz, nem provokálni azt­­ kisérte ő felségét, ki a b. Wenckheimék parkján át délfelé lovagolt a gyakorlati térre. Itt felállítva volt 3 honvéd huszárezred, két honvéd gyalogezred és egy üteg tüzérség. A király először a két gyalogzászlóalj­jal létetett egyenként és egymás után többféle gya­korlatot, tömegben, szétszórt csatározásban, lövésben stb. És annyira meg volt elégedve, hogy minden egyes zászlóalj tisztikarát maga elé hivatta és teljes elis­­merését fejezte ki előttük. Ezután következett a lovassági gyakorlat. Erre az intézkedés következő volt : Feltételkövetkező: Éj­szaki rész. Egy Csabáig előre nyomult nagyobb hadtestnek B.­­Gyula mellett megérkezett elővéde tudomást vesz,hogy ellenséges harcterők Kis-Jenőről jőve, Nagy-Pil felé előnyomulásban vannak. Míg az elővéd zöme egyenest Nagy-Pil felé előnyomul, az elővédparancsnok az időközben 8 óra­kor reggel szintén B.­Gyula mellett megérkezett és parancsnoksága alá rendelt lovas dandárnak azon feladatot adja, miszerint a Nagy-Pil felé szándékolt lökemet azzal támogassa, hogy az ellenséges bal­ol­dalt fenyegesse. Béli rész: Kis­ Jenő mellett tá­borozó elővédő egy Boros­ Jenőig előnyomult nagyobb hadtestnek 2 lovas ezredet, és V* üteget küld azon czélból Nagy-Pilen át B.­Gyula felé, hogy a Nagy- Pil mellett levő csatornaátjárást a gyalogság meg­érkeztéig biztosítsa. Feladat: Lovag Henneberg Károly ezredes mint a m. 22 honvéd lovas dandár parancsnoka, uta­­síttatik dandárjával jobb oldalomban Farkashalom és a kispili dűlőn át előnyomulni, és egy Nagy-Pil ellen intézendő lökem által szintén azon helységre intézendő támadásomat támogatni. Kubinyi János alezredes urnak mint (a déli rész) parancsnokának feladata leend Nagy-Pil felé előnyomulni az ottani csatornaátjárást kellőleg biztosítani, csapatainak zömével pedig B.­Gyula felé tovább előnyomulni. Ha netalán túlnyomó erővel megtámadtatnék, Nagy-Pil felé visszavonuland, mely helység lehetőleg tartandó. A harczrend következő : A m. k. 22. honvéd lovas dandár, dandárparancsnok lovag Henneberg Károly vezérkari tiszt, Pakor Vilmos százados, 2-ik honvéd lovas ezred 4-ik század, 3-ik lovas ezred 4-ik sz., 4-ik lovas ezred 4-ik sz. 8 centiméter­­ számú lovas üteg a XIII.tüzérezredből egészségi osz­tag 2, 2 lovasjármű összesen 12 század, 4 löveg, 2 jármű, jelzett ellenség parancsnok Kubinyi János alezredes 2-ik lovas ezred 4 századai *^8 centiméter lovas üteg, összesen 8 lovas század 2 löveg , f­e 1­á­­­­litás körülbelől 3000 lépésnyire délkeletre a B.­­Gyulától Nagy-Pilre vezető úttól Nagy-Piltől éjszak­keletre. Lőszer karabélyonkint 10 darab gyakor­lati töltény, lövegenkint 20 darab gyakorlati töl­tény. Gyakorlat kezdete 8 óra 30 perc­kor reggel. Midőn a fölállítás megtörtént és valaki végig nézett e gyönyörű katonaságon, örömmel telt el keb­le. A lovak szépek, a huszárok nyalkák. De e külső­ség benső örömmé vált, midőn a nehéz föladat megoldását egész bravourral hajták végre huszá­raink. A tér kedvezőtlen volt, mert 3 napi eső miatt csaknem tócsában volt az ataque. És véletlen is sok merült föl, így a roham alkalmával későn vették észre, hogy egy egész gulya van közre fogva , és a ki tudja, hogy ez mily akadályt képezhet a lovasnak, a ki látta, mint vágtatnak neki a huszárok, mint bo­nyolódik ki a tömeg — az bámulni fog, hogy egyetle­n egy huszár lovának elcsúszásán kí­vül semmi egyéb nem történt, a manőver a leg­pontosabban végre­hajtva volt. Pedig időköz­ben még egyéb feladatuk is volt huszáraink­nak. Ő felsége szakaszonkint leszállita őket a ló­ról, a huszárárkászok sánczokat vetettek , néme­lyek csatár (plänkler) szolgálatot teljesítettek. És mindez, a nagy manőverrel együtt, oly fényesen volt kivéve, hogy az osztrák tisztek azt mondák : »a kö­zös huszár és honvédhuszár közt nincs különbség.« Ő felsége pedig teljes elismerését fej­ezé ki József fő­­herczegnek, Szende miniszternek és a tiszti karnak és szájról szájra járt az a momentuos elmondása, hogy »Ezt a világ egy nemzete sem te­heti. Ezt csak mi tudjuk.« Hogy a ma­gyar embernek mily jól esik ez a mi, azt monda­nom sem kell , hogy a honvédségnek mit tesz ez elis­­merés, azt mindnyájan tudjuk. A hadgyakorlat reggeli 7 órától 11-ig tar­tott, melynek végeztével a király vasútra ült és Gö­döllőre utazott. A király a legnagyobb kitartással és szívóssággal állta ki a strapácziát. Négy óra alatt mintegy 6—7 mértföldet járt be lóháton. Pedig II.­­Szebenből épen csak reggel érkezett s érkezése után lóra ült azonnal. jegyeznem, miszerint a megyei tanács tagjai radicá­­lisok s a nép emberei.) Tizenegy órakor este néhány száz ifjú zászlók­kal vonult az elnök ablakai alá, a » Marseillaise «-t s a hírhedt »ga­ira«-t énekelve. A rendőrség közbe­vetette magát, s egy részét a zavargóknak letar­tóztatta. A népség azonban ekkor sem oszlott szét s éjfél után egy óráig kiabált, lármázott a városháza előtt. A párisi radicális lapok hasábos czikkekben hevesen kikelnek ez állítólagos sértés ellen s elégté­telt kívánnak érte. (Csak nem akaszthatják föl az illetőt, ki elfelejtette a megyei tanácsot ideje korán értesíteni a fogadás megkezdéséről ?) Cassagnac fölhasználja az alkalmat a köztársasági intézmény lealacsonyítására, egy szóval mindenki a maga mód­ja s fölfogása szerint hozzá szól ez esethez, mely né­hány nap óta az egyedüli napi kérdés. Tant de bruit pour une omletté. Föltűnt mindenkinek, hogy Mac Mahon vagy épen semmit, vagy pedig ennél nem sokkal töb­bet szokott beszélni ; bezzeg szólanának a phrasisok, ha Thiers, Gambetta stb. tennék az elnöki utazást. Ad vocem Gambetta! Szegény igen sok táma­dásnak van kitéve ellenségei részéről, így a múlt na­pokban be akarták legalább bizonyítani, hogy ő voltakép nem is franczia, hanem olasz, hivatkozva arra, hogy ő fiatal korában a sorozás alól való kivo­nás végett hivatalosan olasznak declarálta magát. Gambetta sokkal csekélyebb jelentőségű támadásokra is szokott válaszolni, kiváncsiak lehetünk, mit fog ő erre mondani. Brüsselben ma egy érdekes nemzetközi kon­­gressust tartanak, mely egyébiránt egészen magán­jelleggel bir. E kongressust maga II. Leopold király hívta egybe s a meghívott tagok mind vendégei s az ő palotájában szálltak le. A király óhajt Afrikában az elitéltek számára egy telepet (hasonlólag a francziá­­kéhoz) létesíteni s e terv tárgyalására meghitt ma­gához több európai hirű tudóst, utazót s geographi­­cust. Francziaország részéről Lesseps hivatott meg, ki tegnapelőtt el is utazott oda. Nem lehetetlen, hogy Kindt, a hírhedt 21 milliomos tolvaj kezdi meg e telep benépesítését. (br. d’A S.) A király a honvédhuszárok között. Gyula, szept. 14. Ma a honvédeknek és Gyulának szép napja volt. A király ő felsége egész környezetével és Wenck­­heim b. miniszter kíséretében ma reggel 7 órakor körünkbe érkezett, hogy a 22-ik honvéd lovasdandár gyakorlatát megtekintse. A rendkívüli vonat megér­keztekor csak József főherczeg, Szende miniszter és Beliczey főispán fogadták ő felségét , mert minden ün­nepélyes fogadtatást megtiltott. Itt ő felsége és kísé­rete lóra ült, még csak b. Wenckheim László csatla­kozott hozzájuk és léptetve végig vonult a király Gyula városán, mely diadalkapuval, (»Isten hozott«, »Éljen a király« felirattal) föllobogózva, szőnyegekkel, virágokkal ékítve , ünnepi szinben fo­gadta. A nép szűnni nem akaró »Éljen«-nel fogadta, Francziaországiból. (Saját levelezőnktől.) Pár is, szept. 13-án. Napok óta a helybeli lapok semmivel sem fog­lalkoznak annyira, mint Mac-Mahon utazásával, kü­lönösen pedig Lyonba való érkezésével s az ott tar­tózkodása alkalmával előfordult eseményekkel. Előre beszélték itt, hogy a monarchisták s bo­­napartisták demonstratióval akarják őt fogadni, mindebből azonban mi sem lett, anélkül, hogy valaki meghiúsította volna az ilyen kísérleteket, mert min­den rendőri előintézkedések nélkül a rend fen lett tartva, tekintetbe nem véve azon jelentéktelen tün­tetéseket, melyek egyesek által »vive l’amnestie !« stb. kiáltásokkal lettek viscensrozva, de kevés visz­­hangra találtak. Az egész fogadtatás, a nép magatartása, tisz­telgések simán végbe mentek volna, ha egy valószí­nűleg tévedésből s nem rosz­akaratból származott kellemetlen eset okot nem szolgáltatott volna botrá­nyokra, melyek átalános izgatottságot keltettek. Lyon városa ünnepélyesen fogadta a köztársaság elnökét, Francziaország legmagasabb hivatalnokát, ágyú­­s harangszóval. Az indóház előtt s a merre ha­ladt, temérdek népség lepte el a térséget. Ő először a munkások megyédébe ment, itt élénken üdvözöl­ték »éljen a köztársaság! éljen az elnök!« kiáltások­kal, a gyéren hangzó »vive l’ammestie !« kevés visz­­hangra talált ; itt meglátogatott több gyárt, hol virág­­bokrétákat s egy helyen arany babérkoszorút nyújtot­tak neki. Útközben a városházáig temérdek folyamod­ványt dobtak kocsijába, ha némelyek földre estek, meg­­állittatott s kézbesittette magának azokat, ezekben a kérelmezők kegyelemért esedeznek a communista mozgalmakban részt vett s elítélt rokonaikért. A városházán megkezdődtek a tisztelgések ; a megyei tanácsot illette volna a jog először tiszte­legni a köztársasági elnöknél, de későn értesítették őket a fogadás megkezdéséről, e figyelmetlenségen annyira fölingerültek, hogy elhatározták nem tiszte­legni az elnöknél s csakugyan testületileg eltávoz­tak a városházából, mindjárt rá egy protestátiót küldve az elnökhöz e sértés ellen. A megyei tanács elnöke, ki Mac Mallon által asztalához jön hiva, mentette magát egy írásban, hogy a megtisztelő meghívást el nem fogadhatja a történt sértés folytán. Az eset hire elterjedt rögtön az egész város­ban s nagy izgatottságot keltett. A népség tömege­sen hullámzott a városháza felé, lármázással s egyéb illetlenségekkel adva kifejezést megbotránkozásának a történt sértés miatt. (Felesleges lesz talán itt meg­ A háború. ) A porta módosított békefel­tételeiről ezeket jelentik újabban: Szerbia a porta terve szerint, jövőre ugyanazon állást foglalja el, mint Egyptom. E szerint a szultán fogja megha­tározni a szerb hadsereg mennyiségét s ő fogja kép­viselni Szerbiát kifelé. A porta továbbá föltételül állítja, hogy Szerbia ezután nem vehet föl kölcsönt a szultán beleegyezése nélkül. — E föltételeket a leg­enyhébbeknek mondják, miket a porta elfogadhat. — Belgrádi hírek. Tegnap miniszterta­nács volt Belgrádban, mely a módosított békefelté­­telek fölött tanácskozott. Egyhangúlag elhatározták, hogy a megszállási jogot a portának nem adják meg. Inkább harczolnak az utolsó emberig, mintsem jo­gaikban és területi önállóságukban megcsonkítva vé­gezzék be a háborút. Egy orosz egy egész kozák ezredet szervez Oroszországban , ezek fegyverei már Szerbiába vannak szállítva. Harmincz őrnagyot, hatvan ezre­dest és tizenkét tábornokot várnak legközelebb Oroszországból. Az »Isztok« tegnap azt írta, hogy nemsokára egy második Mencsikoff fog Konstanti­nápolyban megjelenni, ezen sötét kép valósággá váljék , él, és kell hogy él­jen a magyar nemzet kebelében azon szent kötele­zettségérzet, mely segélyére készteti sietni mindazon fiainak, kik a haza iránti kötelesség hit teljesítése mellett munka- és keresetképtelenné válva, az ember­baráti áldozatkészségre joggal számíthatnak. Nincs, nem hihető, hogy legyen oly polgára a magyar hazá­nak, ki az 1848—49-ki rokkant és munkaképtelen honvédek felsegélyezése végett kinyújtott kérő kezet el tudná magától hidegen taszítani. E szent meggyőződéséből kiindulva, elutasíthat­­lan kötelességének tartja a honvéd-menedékház bi­zottsága a magyar haza polgárait a múlt években oly lelkesedéssel megkezdett és oly sikeres eredményre vezetett adakozásainak folytatására tisztelettel fel­kérni, legkivált pedig azon egyeseket és testületeket, kik a fentebb megnevezett bizottmány kezeinél lévő ajánlati leveleik szerint a honvéd-menedékház szük­ségletei fedezésére több évre terjedő összegeket nagy lelkűen ajánlottak, hogy az 1875-ik évre még hátralévő ezen tartozásaikat a f. évre eső részlettel együtt mielőbb megküldeni siessenek. Az 1848/49-ki rokkant honvédek menházi bi­zottmánya nevében : Földváry Albert, alezredes és bizottsági elnök. A honvéd-menedékház érdekében. Az 1873. év végével újonnan szervezett h­on­­védmenház bizottsága feladatának megfelelendő,­­ hogy a már készen átvett üres menházat lehetőleg benépesíthesse, s azon szerencsés ötletre jutott , hogy hazánk összes községeit, nyilvános pénz- és iparüzletintézeteit és tehetősebb polgárait egy bizo­nyos évek során át fizetendő s erejükhöz mért összeg megajánlására hívja fel. Ez életre való eszme csakhamar sikeres ered­ménynyel fizeté meg a bizottság fáradozásait, mert a több évre menő fölhívást a nagy­közönség haza­fias részvétre méltatván, 5, 10, 15 évre szóló ajánla­taikat és az első részlet lefizetését a szent ügyhöz méltó áldozatkészséggel gyorsan és tömegesen meg­tették, ugyannyira, hogy a bizottságnak 1874. év vé­gével ez adakozásokból már 20 ezer forintot meg­haladó gyümölcsöző tőkéje és több évre biztosított 7—8 ezer forint adakozás utjáni bevételre volt ki­látása. Ily kedvező körülmények között a bizottság hozzáfogván a menház belső és külső fölszerelésé­hez és fokonkénti benépesítéséhez, fölszólította az ország összes honvédegyesületeit, a nagyobb ajánla­tokat tett községeket, hogy az 1848-49-iki honvédek közül leginkább segélyre szorult munkaképtelen nyo­morékokat a menházba leendő fölvételére ajánl­janak. Az ajánlottak és önkényt jelentkezők lelkiis­meretes megválogatása folytán ma a menháznak 60 rendes tagja van, kik a bizottság fáradozása mellett a hazafias közönség áldozatkészsége folytán a lehe­tőleg kényelmes helyzetben békés és bajtársias egyet­értésben gond nélkül élik irányt-vetett életük hátra­lévő napjait. De fájdalommal kell a bizottságnak kijelenteni, hogy e nagy gond­ és fáradsággal létrehozott, be­rendezett, benépesített egyedüli menhelye a dicső múltú honvédség rokkantjainak ma­holnap üres és puszta leend, mert a bizottság nem képes azt tovább föntartani, miután a nagy­közönség már-már meg­feledkezve nemzeti büszkeségeinkről, nem hogy azok nyomorékai ellátására újabb adakozásokkal sietne áldozni, de még a megajánlott évi részleteket sem küldi rendesen, úgy annyira, hogy 1. év ápril havá­tól az ez oldalról bizton várt 4—5000 forint helyett alig annyi száz forint volt a bizottság bevétele, a rendes havi kiadás több ízben az 1000 forintot is meghaladván, a kiadások ma­holnap fölemésztik amúgy­ is csekély tőkéjét. És ha ez elfogy, é­s ha a nemzet jobbjai ez ügytől megvonván további áldozatkészségüket, veszni , pusztulni hagyják az intézetet ; veszni , pusztulni hagyják a nemzeti dicsőség világhírű bajnokainak azon néhány rokkantját, kiket a bi­zottság a nemzet örök szégyenére úgyszólván a szemétről szedett föl, és kivetkőztetve a nyomor­ból, őket ismét öntudatos emberekké tette, kibé­kéltette önsorsukkal, a hazával s a nemzettel, kiért egykor oly bámulatra méltólag küzdöt­tek, vérzettek s később annyit szenvedtek. E né­hány nyomorultnak ismét kezébe adja a bizottság a koldusbotot, s kiűzi őt azon helyről, a melyről azt hitte, — hogy ott végezheti be békében úgyis nyomorult életét, — újra kiállítva őket az ut­­czák szegletére élő tanújaként e nagylelkűnek állí­tott nemzet hálátlanságának, — kínos szemrehá­nyásaként az emberiségnek, melynek legszentebb ügyéért, szabadságáért lelkesedve küzdött. Veszni hagyjuk-e hát ezeket, és még azon számosokat, kik felvételükért naponként jelentkeznek, s kiket vérző szívvel bár, de a szükség nyomasztó kényszere alatt kénytelen a bizottság elküldeni ? — nem ! Isten nem engedheti, hogy a képzelet cháoszában megvillant KÜLÖNFÉLÉK. —­A budapesti tornaegyesületben a tornagyakorlatok f. hó 1- től kezdve a téli helyi­ségben (II. kerületi reáltanoda) és pedig, mint eddig minden hétfőn, szerdán és pénteken este fognak tar­tatni. A tagfelvétel ugyanott történik. — Jótékonyság. Néhai Hofrichter József helyettesítési tömege feloszlatván, e tömegből a Ró­­kuskórház, Josefinum s szegények házának egyenkint 2370 frt 75 krt hagyományozott. — Levasseur, a franczia akadémia tagja, tegnap Körösi statisztikai hivatali igazgató kísére­tében megtekintette a városi reáliskolákat, államgym­­náziumot s több polgári iskolát. Levasseur ki Pá­­risban a kormány által az iskolák berendezésére vo­natkozó terv elkészítésével bízatott meg, igen nagy megelégedéssel szemlélte meg az iskolákat, beosztá­suk ellen semmi kifogása nem volt. Levasseur ma reggel utazott el fővárosunkból. — Népesedési mozgalom.Budapesten a lefolyt 1876. sept. 3-tól 1876. szept. 9-ig terjedő héten élve született 269 gyermek,elhalt 195 személy; a születések tehát 78 esettel múlják felül a halálozá­sokat. Az élve szülöttek közt volt 196 törvényes, 73 törvénytelen; nemre nézve 138 fiú, 131 leány. Halva született 112 gyermek, köztük 7 törvényes, 5 tör­vénytelen.­­ A halottak közt volt 109 férfi, 83 nő, egy éven aluli gyermek 69. Ez év 36 hetében élve született összesen 9725, elhalt 9023, a születések többlete 702-et tesz. Élve­szülöttek vallás szerint így oszlanak meg: katholikus 195,­ágostai 10, helvét 13, görög n. e. 3, zsidó 48.­­ Nevezetesebb halálokok : Veleszületett gyengeség és alkathiba 19, heveny agy­­vízkór 1,agykérláb 2, rángások 9, croup 1, roncsoló torokláb 2, hökhurut 3, derme és állgörcs —, ka­nyaró 3, vörheny —, himlő 4, bélhurut 38, gyomor­­bélhurut 0, vérhas 1, cholera —, typhus 3,i genyláz 0, tüdő- és mellhártyalob 6, hashártyalob 1, vízkór 2, rák 1, tüdőgümő 43, gyermekágyi bajok 0, agyhüdös 1, aggkor 3. A halálozások kerületek szerint : I-ső kerületben 16; IL II; III. 11; IV. 7; V. 8; VI. 27; VII. 17 ; VIII. 34; IX. 15; X. 5; kórházakban 41. — A budapesti kir. izr. orsz. férfi­­tanítóképezde tanuló ifjúsága önképzőköre f. hó 10. és 13-án tartotta évi alakuló közgyűlését, mely alkalommal megválasztottak : elnökül : Assinger Mór, alelnökül : Löwinger F., titkárnak : Engel J., másod­titkárnak : Krame­r M., pénztárnoknak : XitoLimaim Ferencz, ellenőrnek: Grünwald B., könytárnoknak: Kramer M., másodkönyvtárnoknak : Kellner F. — Ellopott sorsjegyek. Most múlt éjjel — szeptember hó 14 ről 15-re — Alsó-Némedi községházából három pénzes ládát loptak el ismeret­len tettesek. E ládák egyikében a készpénzen kivül — 20 darab eredeti magyar államkötvény-sors­jegyek is őriztettek, melyek szintén ellopottak. E sors­jegyek számai a következők : 105 sorozat 3. szám ; 262 sor. 20. sz. ; 280 sor. 4 sz. ; 281 sor. 50 sz. ; 334 sor 2. sz. ; 441 sor. 20. sz. ; 451 sor. 1. sz. ; 563 sor. 13. sz.; 788 sor. 37. sz.; 1348 sor. 7. sz.; 1718 sor. 32. sz.; 1812 sor. 11. sz.; 1956 sor. 31. sz.; 2659 sor. 46 sz.; 2943 sor. 26. sz.; 3212 sor. 18. sz.; 4947 sor. 35 sz. ; 4962 sor. 12. sz. ; 5256 sor. 31. sz.; 5336 sor. 27. szám. — A fiumei magyar iskola. A Fiu­méban állami költségen újon felállított 4 osztályu magyar elemi iskolában eddigelé 17 fiú és 13 leány van beírva. A kormányzó a napokban meg­látogatván ez iskolát, igen dicsérőleg nyilatkozott arról, így írják ezt a »P. N.«-nak Fiuméból. A mi ez is iskola látogatottságát illeti, az nagyon csekély és nem áll arányban a fiumei lakosság magyar érzel­meivel. —Az uj mintázatú adókönyvecskék behozatala folytán az eddig használatban volt adó­könyvecskékből úgy a községeknél, mint az adóhiva­taloknál és pénzügyigazgatósági gazdászati hivata­loknál helyenkint nagy készlet marad fenn. Miután egyrészt ezen nagyobb értéket képviselő készlet elárusítás által nem értékesíthető, másrészt pedig megfelelő kiigazítás, illetőleg pótbeírás által ezen könyvecskék az egyes adózók részére még használ­hatóvá tehetők : a pénzügyminisztérium megen­gedte, hogy a még készletben levő ily régi adó­könyvecskék azon adózók számára használtassa­nak fel, kiknek az 1875. év végével hátralékuk nem maradt, vagy a mely adózók számára az egyé­­nenkinti leszámolás alkalmából az 1876. év előtti időszakra uj adókönyvecskék állitandók ki. Ez érte­lemben a községi elöljárók a kir. adófelügyelő által oly módon utasittattak, hogy a régibb minta szerinti könyvecskékbe a bennök nem foglalt adónemet a szükséghez képest pótlólag írják be, s a félnek telje­sen kiigazítva adják át. Azon adózók, kik 1875. év végén adójukkal hátralékban maradtak, az 1876. január hó 29-én 1851. sz. alatt kelt rendelet értelmé­ben kivétel nélkül uj mintázatú adókönyvecskékkel látandók el. — Tejes asszony, ki nem tejet, hanem váltót hamisít. Wágner Lu­­kácsné szül. Purzs Teréz, soroksári tejárusnő, 21 éves fiatal menyecske, valószínűleg még nem egészen értvén a tejárulás mesterségét, folytonos deficitben vergődött, mit a nem épen gyöngédnek látszó férj előtt titkolni akarván, a deficiteket kölcsönszerzéssel vélte elsimítani. Egy »Kundsaft«-háznál, hova éve­kig hordta a tejet, névleg a Váraljay családhoz, ka­pott is váltóra 48 °­ C mellett kölcsönt oly feltét mel­lett, hogy a váltót férje aláírja. Wágnerné el is hoz­ta a váltót szépen kiállítva Váraljay Matild kisasz­­szonynak, ki vele rendesen érintkezett. Azonban a tejes asszonynak folyton kellett pénz, az első váltót prolongálta, olykor-olykor fizette a kamatokat, de azonközben új váltókra újból vett fel pénzeket. Vá­­raljaiék, mint ismerősnek , adtak neki egy ideig pénzt, jóllehet már hat darab váltó volt kezükben. Azonban Wágnerné még 200 ftot akart kölcsön . Váraljai Matild k. a. csak azon feltétel alatt volt hajlandó neki pénzt adni, ha apja Purzl György kis­pesti lakos is aláírja a váltót. Azonban Wágnerné a kitűzött időre nem tudván fizetni, egy 820 frtról szóló kötvényt állított ki , — ekközben vette észre, Váraljai Matild, hogy a nála levő 7 darab váltó hamis , Wágnerné ellen panaszt emelt. A mai végtárgyaláson Wágnerné beismeri, hogy a pana­szosnőnek tartozott, de a váltókra nézve azt állítja, hogy azokra férje csakugyan sajátkezűleg írta alá nevét, valamint apja Purzl György is a 7-ik, 200 frtos váltóra. Purzl György tagadja azt, s kijelenti, hogy ő sem írni, sem olvasni nem tudván, nem is ír­hatta a váltóra nevét, sem pedig a 200 írtból — miként leánya mondja — neki istállóépítésre pénzt, nem adott, mert ilyet nem is épített ; vádlottnő férje ugyanezt vallja, neki neje ezen manipulácziójáról a legkisebb tudomása sem volt, ő sem tud írni, olvasni, s neki soha egy krajczárt sem adott neje. Vádlottnő azon kérdésre, ki írta a váltókra férje és atyja ne­vét, azt mondá, hogy egy idegen szomszéd, ki azon­ban már azóta külföldre utazott családostul. A kir. ügyészség (Kossutányi G.) vádlottnőt váltóhamisítás, illetve csalás bűnténye miatt kéri elitéltetni. A kir. törvényszék Wágner Lukácsnét a váltóhamisítás vád­ja alól felmenti, ellenben a csalás bűntényében bű­nösnek mondja ki, s ezért az ítélet jogerőre emelke­désétől számítandó négy havi börtönre ítélte, pana­­szosnő pedig követelésével a polg. peruira utasítta­tik. A kir. ügyészség úgy a minősítés, mint a büntetés ki­mérése ellen is felebbez. — Azorthog­raphia Berlinben, A berlini rendőrség hivatásának egy ideális, ha­bár mellékes ágára szándékozik legközelebb figyel­mét kiterjeszteni, nevezetesen az orthographiára, mely az »intelligentia városának« különböző boltjai bódéi és butikjainak czímtábláin díszeleg. Különö­sen az idegen szók azok, melyeken a berliniek leg­inkább ragyogtatják orthographicus találékonyságuk eredetiségét. — Ott van például ez a becsületes szó »parterre«. Berlinben szokásos a különféle boltok, üzletek, műhelyek stb. lépcső magasságait a házak falain megjelölni. Ott hol az orthographiát nem ve­szik épen pontosan, a fentebbi szónak következő alakjait részesítik különösen előnyben : »paterre«, »pater« perterr«, »pather,« »panther.« A pincze­­kocsmák Raphaelei, kik a legcsábítóbb sült csirké­ket, virsliket és likőrös palac­kokat örökítik meg a művészetükre bízott c­égeken, orthographiai tanul­mányaikban különös figyelmet fordítanak a »bou­illon« szóra; a kávémérések Guido Renies pedig a »chokoládé« szó iránt, tanúsítanak kiváló figyelmet. Az első szó leggyakoribb alakjában így írják : »bull­­jong«, »bulljon«, »bohljong«, »bolljong«, »bolljung« ; a chokoláde különös előszeretettel »schoklade«-nak iratik, azonban előjönnek a »schoklate«, »schokkela­­de« és »schokklade« dallamos szók is. — A berlini rendőrség most irtóháborút szándékozik indítani e hibák ellen, s rendre kijavíttatja azokat.— Várjon a budapesti rendőrségnél, mely b­irtokot szokott kitűzni a becsületes megtalálónak, ki az el­vesztett pincsi-kutyákat létre hozza, jutott­ eszébe valakinek valaha ilyesmi ? ! — A tanév kezdete. A pápai helv. hitv. főiskolában a magán-, pót-, javitó- és érettségi vizs­gálatok szeptember 27., 28. és 29-ik napjain, a ta­nulók beírása pedig szeptember 30-án és október­­én tartatnak. Az e határidő után jelentkezők a gymnáziumba csak 5 napon, a bölcsészeti két osz­tályba, valamint a szakpályákra pedig csak 8 napon belül vétetnek föl. Az előadások október 2-án kez­dődnek A jogi tanfolyamot illetőleg a f. t. egyház­kerület úgy intézkedett, hogy ez évi október elején már a negyedik év is — a még hiányzott és ürese­désben volt jogtanári állomásoknak legközelebb tör­tént fölállításával és betöltésével — meg fog nyílni. Az alap- és államvizsgálatok határidejéül október 5—8-ig terjedő négy nap tűzetik ki. — A fogyasztási szövetkezés érde­­k­ében vasárnap az op. 17-én a főv. iparosok körében bizottsági ülés tar­tozik. — A vízivárosi polgári leány­iskolánál (Buda, iskola utcza 650. sz.) az énektanítói állomás betöltendő. A heti tanórák szá­ma tiz , a tíz havi tiszteletdij 500 frt. Pályázni óhaj­tók szíveskedjenek, a gyakorlati énektanítást igazoló okmányaikkal jövő hétfőn, d. e. alulírottnál jelentkez­ni. Dr. Bohus Rezső, igazgató. — A népszínházban holnap szombattól kezdve az előadás mindig 7 órakor kezdődik. — Megszökött végrehajtót keresnek. A neve Janovics Gyula, Miskolczról lábolt el nagyobb mennyiségű hivatalos pénz elsikkasztá­­sa után. Janovics előbb honvéd, közös hadsereg­beli őrmester, majd pénzügyőr, telekkönyvi helyszí­nelő, azután kereskedő, végre a miskolczi törvény­széknél végrehajtó volt. Tarka életpályáján hét gyer­meknek adott életet. Zsidó volt, de kitért a kath. vallásra. Őszülő barna zömök férfi, néhány évvel az ötvenen fölül. Különös ismertető jele, hogy homlo­kától kezdve a feje kopasz. Beszél magyarul tót kiej­téssel, németül, héberül, lengyelül, oláhul és tótul liptói kiejtéssel. — Pedáns eljárás. A honvédhadbizott­­ság utasította az I. m. kir. honvédzászlóaljat, hogy az aug. hóban az őszi gyakorlatra bevonult legénység részére, a náluk 1869 óta használatban levő 220 tö­mött szalmazsákot a fegyvergyárba vitessék, s ezek helyett a maguk részére temessenek meg újakat. A parancsnak elég létetett. Folyó hó 11-én az őszi gya­korlatra bevonult legénység szabadságra menvén, ugyancsak a hadbizottság utasítá az I. m. kir. hon­védzászlóaljat, hogy a fegyvergyárban létező 220 szalmazsákot helyezze el a raktárba, a benne levő szalmát pedig (körülbelül 1760 kéve) értékesítés te­kintetéből a Ludovica akadémia előtt rakassa le és onnan hordassa át a m. kir. lovasosztályhoz ólom­szalmának. Az I. honvédzászlóalj a szalmát a Ludo­vica akadémia előtt lerakván, kirendelt 60 legényt 60 lepedővel, hogy a szalmát hordják el a lovasosz­tályhoz, Haberhauer törzsőrmester jön a munka ve­zetésével és felügyeletével megbízva. Szept. 13-án d. u. egy órakor ment el Haberhauer őrmester 60 le­gényével a hely­színére, s ott minden ember meg­rakván lepedőjét, a Ludovica akadémia előtt végig menve, vive az első 60 lepedő szalmát a lovas osz­tályhoz. Máté főhadnagy fogadá a tömött lepedővel megérkező 60 katonát, ki, miután írásbeli rendelete nem volt a szalma átvételére, a 60 legényt lepedőstül, szalmástól visszarendelő. Ekközben John őrnagy a L. akadémia igazgatója az akadémiából lejővén, meg­hagyta Haberhauer törzsőrmesternek, hogy a L. akadémia előtt végig ne merje hordatni a szalmát, ha­nem kerültessen ki az üllői útra, az elszórt szalmát pedig szedesse föl szálanként. Ekkor ért vissza a 60 legény szalmával megrakva. Haberhauer beküldött egy altisztet a L. akadémiába az iránti kérdezőskö­­dés végett, hogy mit tevő legyen a szalmával. Egy törzsőrmester kijővén a L. akadémiából, azt mondá, hogy valószínűleg a lovasosztály írásbeli rendeletet nem kapott, ezért szóbelileg értesíteni kell, és a szal­mát hordassa el azonnal. Ekkor Haberhauer őrmes­ter a 60 legényt a szalmával tömött lepedővel 2-szor indítatta útnak, kikerültetve őket az üllői után végig ; a vámnál levő lovasosztályhoz megérkezve, Zoltán kapitány fogadá, ki , miután írásbeli rendelete nincs, a maga felelősségére nem vállalá el a szalmát, hanem a 60 legényt szalmástul visszaküldő. A 60 le­gény 2-szor ment vissza terhestül a Ludovica elé. Zoltán kapitány pedig kiküldé Stassiák hadnagyot még egy más hadnagygyal, hogy kérdezzék meg Ha­­berhauert, mit akar a szalmával. Ez elmondá a ren­deletet. Ezután jött vissza John őrnagy igazgató, ki

Next