A Hon, 1876. november (14. évfolyam, 262-288. szám)

1876-11-08 / 267. szám

. Azonban e czikk írójának, Ralph A. Earle urnak nézeteit nem tekinthetjük az angol nemzet nézete gyanánt , hanem inkább egy oly Slavophil szónak, mely a nálunk és a keleten létező viszonyok iránt nincs mindenben kellőleg tájékozva, és föltevései alapján mégis merész következtetéseket von. Lehet valaki a szlávok barátja, a­nélkül, hogy igaztalan legyen a magyarok iránt. De Barle­ur e tekintetben oly túlzásokra engedte magát ragadtatni, melyek az objectív politikus előtt minden c­áfolatot fölöslegessé tesznek, tett, illetőleg kizárja­ a bűnös halála, királyi kegye­lem és elévülés. Komjáthy azon nézetben van, hogy csak politikai bűntetteknél, de különben ne legyen helye a királyi kegyelemnek addig, mig a vizsgálat be nem fejeztetett s az ítélet ki nem mondatott. P­a­u­­­e­r előadó fentartandónak véli a ki­rály pertörlési jogát büntetőjogi tekintetben is, mert vannak esetek, midőn magasabb állami érdek a ki­rályi kegyelem alkalmazását megkívánja, ugyancsak e mellett szólanak a közjogi tekintetek is. A §. változatlanul elfogadtatván, a 103 §. vé­tetett fel, mely kimondja, hogy királyi kegyelem ese­tén a bűnvádi eljárás megszüntetendő, ha tárgyát oly bűntett vagy vétség képezi, mely hivatalból üldö­zendő. Szilágyi D. nem tartja alkalmazhatónak itt a megszorítást, mert a királyi pertörlésnek helyet adó politikai okok oly bűntettekkel szemben is érvé­nyesek, melyeket csak a sértett fél kívonatára vehet tárgyalás alá a bíró. Indítványozza, hogy a §. ha­gyassák ki. Csemeghy államtitkár a §. megtartása mel­lett szólal fel, oly bűncselekményeknél, melyek hivatal­ból üldözendők az állam érdeke, oly cselekményeknél pedig, melyek magán fél panaszára üldöztetnek a magánfél érdeke az irányadó. Indokolt tehát, hogy a szakasz megtartassák. Szilágyi D. újabban szót emel, fejteget­vén, hogy a kegyelmezési jog természetével ellenkezik ez érintett megszorítás. Horváth L. nem tartja következetességnek azt, hogy államelleni bűntényeknél helye lehessen királyi kegyelmi jognak, a magánfélt érdeklőknél pe­dig nem. Juhász szerint a magán panaszlónak, ha pa­naszával a bíró elé lép, meg kell adni azon elégtételt, hogy ügyében ítélet hozassék. A bizottság többsége a §. kihagyása mellett nyilatkozik. A 105. §-ban meg van szabva mennyi idő alatt évül el a bűnvádi eljárás megindítása a bűncselek­mény elkövetése után. P­a­u­­­e­r előadó az elévülési határidőket szűk körre szabottaknak tartja s ennélfogva indítványoz­za, hogy oly esetben halálos büntetésre vagy életfogy­tig tartó fogházra ítéltetés forog fen, 15 év helyett 20-ra, a 10 éven felül levő fegyháznál pedig 10 he­lyett 15 évre kívánja a határidőt kiterjesztetni. Szilágyi D. támogatja az indítványt, T­e- r­e s­z­k­y szintén hozzájárul kivéve az államfogháznál. Bokros szintén az elévülési határidő kiterjesztése mellett van, mert az elévülési határidő nem lehet rö­­videbb, mint az eshetőleges szüntetés maximuma. A halálbüntetés és életfogytig tartó büntetésnél 25 évre kívánja tétetni az elévülést. Juhász ötévi elévülést csak vétségekre kíván kimondatni, a bűntettekre nézve legalább is 10 évre kívánja meghatároztatni. A bizottság Paul­er módosítványa értelmé­ben fogadja el a §-t. A 106-ik §. változatlanul hagyatván, a 107-ik §. Paul­er előadó javaslatára következő szövegben állapíttatott meg : »Az elévülést félbeszakítja a bíró­ságoknak az elkövetett bűntett vagy vétség üldözését c­élzó s az elkövető tettes vagy részes ellen irányzott határozata vagy intézkedése. A határozat vagy intéz­kedés napján azonban az elévülés újra kezdetét veszi. Az elévülés csak arra nézve szakad félbe, kire a bíróság határozata vonatkozik. A 108. § értelmében, ha az előzetes eljárás megindítása vagy folytatása valamely előzetes kér­dés jogerejű bírói elintézésétől függ, az elévülés az előzetes kérdés jogerejű elintézéséig félbeszakad. Szilágyi D. a bírói szó helyett »hatósági« — kíván tétetni, mit a bizottság elfogad, minthogy az előzetes elintézés nem csak bírósághoz tartozhatik, hanem esetleg más hatósághoz is, mint pl. az or­szággyűlés két házának intézkedése a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozólag. A 109. §. változatlanul, a 110., 111. §§-ok cse­kély módosítással fogadtattak el. A 112. §. 2.5 bekezdése Szilágyi és Pau­le­r előadó indítványa értelmében következőleg szö­­vezgetett. »A vagyon ellen irányzott büntettek vagy vétségek esetében a kiskorúak, valamint a gondnok­ság alá helyezett pazarlók helyett, úgy szintén más gondnokság alatt levők helyett átalában az indít­ványt annak törvényes képviselője terjeszti elő. A 112—115 .§. lényegesebb módosítás nélkül fogadtattak el. A 116., 118. §-ok változatlanul elfogadtatván, a 119­ §-nál, a­melyben az mondatik ki, hogy az el­évülés mikor zárja ki a büntetés végrehajtását, Pau­­ler előadó az elévülési időt 20 év helyett 25-re, 15 helyett 20-ra, 10 helyett 15-re, 5 helyett 10-re, a vétségeknél pedig három helyett öt évre kívánja fel­vétetni. A bizottság az indítványt elfogadja, valamint a 120. és 121-ik­­­okat, a 122. §. szövege következő­leg állapíttatott meg: »az elévülés hatálya nem ter­jed ki a jogerejűleg kimondott hivatalvesztésre s a politikai jogok gyakorlásának fölfüggesztésére. Egy­szersmind visszatérőleg az 58. §-ba fölvétetik az, hogy a mellékbüntetések tartama elévülés esetén az elévülés befejeztétől kezdődik. 123. §. szövege következőleg állapíttatott meg : »az elévülés félbeszakad az illetékes hatóságnak az elítélt személyét illetőleg a büntetés végrehajtására vonatkozó bármely cselekmény által. Az intézkedés napján azonban az elévülés kezdődik.« A 124. §. változatlanul hagyatván, az ülés vé­get ért, ha ; és számot adva maguknak ama viszoony megtör­­hetlen törvényei felől, mely a nemzetek sorsa, s a ter­mészet erőinek felismerése s felhasználása közt fenn­áll ; meg vannak győződve , hogy minden mozzanatok közt, melyek egy nemzet szellemi felemelkedésére s közművelődésére közrehatnak, a természettudomá­nyok növelése az, a mely korunkban, a mint legnél­­külözhetlenebb s a létért küzdés nagy verseny terén az önfeltartásra leghatályosabb , úgy maradandó kö­vetkezéseiben a társadalomra legáldásosabb is. Ekként lévén meggyőződve : lehetetlen volt a legmelegebb érdekkel nem kisérnem a m. természet­­tudományi társulat működésének jelenségeit, a­meny­nyire azokról távol magányomban tudomást szerez­hetek. És tapasztalva, miként vonja működése körébe mindinkább táguló gyűrűkben a természettudomá­nyok ágazatait, miként válik folyvást gyarapo­dó sikerrel gyapontjává a Természettudományok iránti érdeklődésnek hazánkban , mi diadalmasan hatol át a magában egyesített értelmi fény szét­ágazó sugaraival a tudatlanság és közöny ködrétegein, miként teszi köz nemzeti kincsesé a gondolat búvár­ját és szórványos tapasztalás gyűjtelékeit , miként idéz fel napfényre az ismeretlenség homályából, és ösztönöz kutatásokra, és bátorít önbizalmas nyilat­­kozványokra erőket, melyek a mint nemzetünk díszét képezik, úgy fajunk kulturális képességei iránt már­is elismerést vívnak ki a tudományos világ előtt és látva, mennyi tapintattal iparkodnak társulatuk ve­zértagjai gyakorlati viszonyba hozni a tudományt az élettel , s (a­minek kiválólag örvendek) mennyi gondot fordítanak hazánk természethistóriai megis­merésére s nemzeties irányban megismertetésére; rut hálátlanság volt volna tőlem, mint magyartól. Önök nemes működése felől máskint, mint a legőszintébb nagyrabecsüléssel nyilatkozni, midőn arra alkalmam nyílt. E kötelességszerű nagyrabecsülés, adója elvész azon országos elismerésben, melylyel Önök társula­tának a nemzet adózik ; s távol attól, hogy Önöktől köszönetet vagy épen oly megtisztelő figyelmet érde­melt volna, mint a minőben engem részesíteni mél­­tóztattak , én tartoznám Önöknek köszönettel már csak azért is, hogy véleményemet csak észrevételükre is méltatták ; azt pedig már épen csak ingyen jóvoltuk­nak tudhatom be, hogy annak nem csak némi becset tulajdonítottak, de sőt azt még oly kitüntetéssel is vi­szonozták, mely előttem annál kedvesebb, minél gaz­dagabb forrást nyújt ismereteim gyarapitáá­sára s egy­szersmind képessé teszen társulatuk működését egész terjedelmében megismerni. Midőn ezért társulatuk választmányának, s kü­lönösen Önöknek, tisztelt uraim ! azon kijelentéssel mondanék hálás köszönetet, hogy becsesebb adomány alig érhetett volna Hazámból ; méltóztassanak elné­zéssel venni, hogy jóakaratukra támaszkodva köszö­­netemhez egy kérést csatolok. Én a hazafiús szempontból érdeklődés mellett a természettudományok iránt személyileg is kiváló előszeretettel viseltetem. Viszontagságos életem sok keserves csapásai folytán oly vigasztalás után ered­­ve, mely nem függ az emberek ingadozásaitól, eszem­be jutottak Chateaubriand eme szavai : »heureux ceux qui aiment la Nature, ils la trouveront qu’ elle, aux jours de l’adversité.« Megkisérlettem, et ne trouve­ront ha van e igazság e mondatban. És kerestem a ter­mészetet csodás nyilatkozványainak tanulmányozásá­ban, a végtelenség világaitól a lábam alatti porszemig. Nagyon keveset tudok. De e kevéssel is többet talál­tam, mint a­mennyit keresők. Csak vigasztalást keres­tem, de lelki kincset is találtam, melynek becsével semmi sem mérkőzhetik. És a mióta ezt fellelem, éle­temet nem érzem többé oly örömtelesen ridegnek, mint a minővé­szt emberek tevék. Ekként a természettudományok cultusa, lelkem szükségévé vált. Szeretek tanulni. Óhajtanék Társu­latukkal tagsági viszonyba lépni. Tisztelettel kérem Uraságtokat, hogy ha engem erre nem ítélnek méltatlannak, s e viszonyt politikai tekintetekből a társulatra nézve nincs okuk hátrá­nyosnak tartani , méltóztassanak engem (100 frt tag­sági díjjal) az örökítő tagok sorába felvétel végett a Választmánynak ajánlatba tenni. Különösen lekötelezve érzendem magamat e szívességük által, s felvétel esetén a száz forintot azonnal meg fogom küldeni. Hálás köszönetem megújítása mellett, van sze­­csém Uraságtokat kiváló tisztelettel üdvözleni s ma­gamat jóindulatú emlékezetükbe ajánlani. Kossuth Lajos A keleti helyzet. A »Fortnightly Review« nov. havi füzete ismét nagyon különös dolgokat beszél a keleti ügyekről, melyeket röviden megismertetünk a követ­kezőkben : A szlávokat átalában s különösen a szerbeket azzal vádolják, hogy vallási tekintetben nagyon tü­relmetlenek. Ez azonban nem áll , mert Szerbiában például a zsidókat meg lehet választani parlamenti tagoknak, habár a vidéken letelepedniük nem sza­bad, mivel »vészthozóknak tartják őket a köznépre.« Angliában ellenkezőleg régebben a zsidóknak meg­engedték a vidéken a letepedést, de a parlamentből ki voltak zárva,­­nehogy befolyásukkal a parlamenti tagokat demoralizálják. Annyi bizonyos, hogy a tö­rökök európai kormánya sokkal kevésbé elviselhető, mert az iparos bolgárok szomszédaik irigységét kel­ték fel, s török uralom alatt nincs vagyonbiztonság, sőt a nők becsülete sincs megóva a törökök folytonos bántalmazása ellen. Lord Lindsay, ki a török uralmat fenntar­tatni kívánja, azt ajánlja, hogy a török hatóságokat a porta szolgálatában levő angol tisztviselők ellenőriz­zék. De ennek csak az esetben volna meg a kívánt ha­tása, ha őket Anglia támogatná folytonosan. Grant Duff hasonló indítványt tett ; angol indusi functioná­­riusokat kiván Törökországba hivatni s radicális rendszabályokat javasol. 1854-ben, mikor Anglia Törökország fentartá­­sáért küzdött, szövetségese volt Francziaország és Sardinia s az olasz hazafiság támogatta s helyeselte Ausztria s a szabadelvű és nem hivatalos Németor­szág, most csak a törökökre, magyarokra és a Vati­­cánra számíthatna. A Vaticánra azért, mert gyű­löli a keleti egyházat. A magyarok azért vannak velük, mert ők is, mint a törökök, nagy tömeg szláv népet tartanak hatalmakban és roszul admi­nisztrálnak, bár nem oly nagy mértékben. Ők a porta pénzügyi politikáját is utánozni látszanak , s kötvé­nyeik, melyeket a Rothschildek vezettek be London­ba, oly árfolyamon kaphatók, mely csak­nem tizen­négy százalék kamatozásának felel meg.« A­roszul kormányzott európai tartományokban kell rendet csi­nálni. Nem elég megbüntetni az ottomán államot a bolgár kegyetlenségek miatt. Végleges rendezett vi­szonyokat kell előidéznünk, melyek alatt az ipar föl­­virágozhassék, s politikai szempontból meg kell szün­tetni azon állapotot, mely nyitva hagy egy oly kér­dést, mely folytonosan veszélyeztetheti a békét s le­hetetlenné teszi a jó egyetértést a nagyhatalmak között. Ezért is mint impracktikust és illustriust el kell ejteni amaz indítványt, hogy a porta a hatalmak ellenőrzése és a szerződés garanciái alatt tartsa meg hatalmát. Ez csak féltékenykedést és fondorkodást szülne. A követeknek Konstantinápolyban központo­sított versengése széthintetnék a tartományokban, s konzuláris hatósági versengéssé érlelődnek minden locális törvényhatóságban. Számos jel arra mutat, hogy a törökök képtelenek a nyugati czivilizatióval és európai körülményekkel való érintkezést elszen­vedni. Rendszerük egyedüli erénye a fejedelmi aka­rat mindenhatóságában van. Sokkal plausibilisebb az az indítvány, hogy a szerencsétlen tartományok bizonyos körű autonómiát nyerjenek, s e tekintetben hivatkozás történt azon vi­szonyra, melyben Szerbia és Románia állnak a por­tához. De a szabad intézmények csaknem lehetetlenek különböző nemzetiségű országban.« Ezt nem egy ci­­nikus politikus, hanem a jóakaratú Mill mondja. A török tartományokban azonban a fajkülönbségen kí­vül csaknem minden körülmény feltalálható, mely az önkormány­zatot alkalmazhatlanná teszi. Hátra marad tehát az a terv, hogy absolut kor­mány egy fejedelem vagy dictator alatt léptessék életbe. Maga Mill mondja, hogy vannak állapotok, melyekben az erélyes dictatura az egyedüli lehetsé­ges mód a nép művelésére. Az a kérdés, kitől ered­jen ez ? Az első mód lehetne az együttes occupatió. De hogy az ilyen »condominium« mire vezet, meg­mutatta a schleswig-holsteini háború, mely az olasz, s később német osztrák háború kitörését okozá. Az együttes occupatió csak ideiglenes kisegítő eszköz lehet. Feltéve, hogy a beavatkozás reformokra vezet­ne, hogy önkormányzatú tartományok, autonóm feje­delemségek alakíttatnának, ez esetben bármikor ad­ná ki Oroszország a jelszót, e szláv népek mindig ké­szek volnának őt elősegíteni abban, hogy zászlóját a Bosporus partjain kitűzhesse. És ennek az az oka, hogy bár a szlávok többségben vannak Ausztriában, többségben Magyarországon és Törökországban, még sincs tulajdonképem szláv állam. Hivatkoznak Oláhországra, hogy az önkor­mányzata alatt előbbre halad és nem szil Oroszor­szághoz. De megjegyzendő, Oláhország inkább ro­mán, mint szláv állam. Az olasz s a franczia nyelvet könnyen elsajátítják, a románok között van aristo­craţia, a bolgárok között nem található , s ha nem vonzódnak az oroszokhoz, annak az az oka, hogy cul­­turájuk számára van ideáljuk s mintaképük, mely nem orosz. Mikor Andrássy gróf magyar miniszter­­elnök volt, ő abban a tévhitben élt, hogy még a szer­­bek sem vonzódnak Oroszországhoz. De egyszer csak hire jutott, hogy az ifjú fejedelem elment az orosz czárt meglátogatni s Blaznavacz, akkori szerb külügyér ezt mondá egy befolyásos külföldinek : »Elhatároztuk, hogy Livádiába viszszük a fejedelmet.« A tény az, hogy a német főkonzul azt az üzenetet hozta Berlin­ből jövet, hogy onnan nincs mit várnunk ; ha tehát Németország közönyös, Francziaország tehetetlen, Ausztria-Magyarország ellenséges, és Anglia török ér­­zületű, nem marad más számunkra, mint hogy Orosz­országban reménykedjünk. A török tartományok érdeke mindenek fölött az, hogy egy erős kormány alá helyeztessenek, mely a fennmaradás biztosítékaival bír, és nem enged kilá­tást arra, hogy folytonosan utat fog változtatni. Erre megkívántatik, hogy az államnak, mely ott rendet csi­nál, képzett köztiszviselői legyenek, s hogy nagy pénz­ügyi segédforrások fölött rendelkezzék,melyek lehetővé teszik, hogy tengeri kikötőket, utakat, vasutakat épít­sen, hogy a kipusztított erdőket restaurálja, s átalá­ban, hogy az állampolgárokat gazdagíthassa. Nyel­vet kell adnia nekik, s közösségbe hozni egy nagy néppel s a művelődésnek uj módjait megnyitni előt­tük. Piaczot kell adnia a termelőknek, az íróknak közönséget, s a magánpolitikai és katonai tiszteknek életpályát. Csak négy európai hatalom van, mely eme ki­vánalmaknak megfelelhet. Ezek közül Anglia és Francziaország kérdésen kívül állnak. Csak Oroszor­szág és Németország marad tehát. A­mi Oroszorszá­got illeti, az angol speciális érdek azt hoz­za magával, hogy Oroszországot engedjük magát Európával mindinkább identi­fic­á­l­n­i. Nem áll érdekünkben, hogy mind távolabb Ázsiába űzzük s ne hagyjunk neki másutt tért a ter­jeszkedésre, s hogy egész ambitióját exclusiv ázsiai­vá tegyük. Minél inkább elzárjuk a contactustól Európával, annál nehezebben lesz megtámadható és Ázsiában Oroszország csak Angliát fogja szemben találni magával, kinek ott nem lehet semmi szövet­ségese. Ausztriáról — mond a »F. R.« — szándéko­san nem tettünk említést, mert ámbár lord Derby nagy szerepet szánt neki a keleti kérdésben, de tény az, hogy ámbár oly hadsereg fölött rendelkezik, mely megmérkőzhetnek az oroszszal, de a dualizmus óta többé nem nagyhatalom. (!) A monarchia áll egy csomó nemzetiségből, mely­nek Bécs fővárosa s egy más csomóból, melynek Pest a fővárosa ; egyikben a németek, másikban a magyarok uralkodnak. Új szláv elemet egyik fél sem akar magába felvenni, mert ez valószínűleg megvál­toztatná a mérleget, s felül kerekednének a szlávok. A németek, ámbár jelen helyzetükkel nem elégedetle­nek, kilátásukat, hogy Németországba bekebeleztes­­senek, többre tartják, hogy sem hajlandók legyenek akár a szlávoknak engedményeket tenni, akár a ma­gyarok követeléseinek valamiben engedni. »Másfelől a magyarok jól tudják azt, hogy rájuk nézve nem lé­tezhet kedvezőbb állapot a mostaninál. De ez az ar­rogáns faj, mely nem tűr egyenlőséget, lázong, ha nem uralkodhatik, végtelenül előnyt adna a Németország­hoz való csatlakozásnak a fölött, hogy a magyaror­szági szlávok a túlszámukat megillető hatalommal ru­­háztassanak fel, vagy hogy az orosz befolyás túlsúly­ra emelkedjék, így hát az uralkodó faj a monarchia mind­két felében csak feltételesen vagy ideiglenesen van kielégítve ; és szembetűnő, hogy egy ily szövet­ségre nem lehet solid tekintélyt építeni.« »De a császár-király­ más czért, és a mennyire lehet más politikát követ. Ő jól tudja, hogy minden alattvalói között a szlávok s főkép a római kát. egy­házhoz tartozók állnak csaknem egyedül, úgy­szól­ván minden hátgondolat nélkül trónja és dynastiája mellett. Közte és a monarchia két fele közt nem áll­hat fen az idem verse és idem nolle szilárd barátsága. Dinastikus érdeke benn és külföldön kü­lönböző és személyes politikája eltérő a mostani osz­trák és magyar kabinet politikájától. Odahaza sze­retné a szlávokat kielégítve vagy legalább is túlsúly­ra jutva látni , s külföldön óhajtja Oroszország erős­­bülését Németország ellensúlyozására. Lehetetlen nem sajnálkozni ezen szerencsétlen uralkodó bánata fölött, ki virágzóbb uralomra és kevesebb balsorsra érdemes...« Ausztria tehát csak mint Németország végre­hajtója járhat közre Törökország európai birtokai új felosztásánál , és a­mennyiben elejét lehet venni annak, hogy Oroszország alá ne kerüljenek, az csak úgy történhetik, ha Németországhoz csatoltatnak. De kérdhetnék, mi érdeke lehetne Németországnak a távol Balkán tartományokhoz, mikor közbeesnek különböző népek által lakott területek. A felelet az, hogy Németország soha nem szűnt meg magát az osztrák birodalom örökösé­nek tekinteni. A »Fort. Rév.« közleményét ezzel még nem meríthettük ki, s kénytelenek leszünk legközelebb arra visszatérni. De az idézetteket sem hagyhatjuk meg­jegyzés nélkül. Több valótlanság és tendentiosus helytelen következtetés van abban. Hiába, az angol kalmárpolitika csak nem tagadja meg önmagát. Anglia és Oroszország. A »Spectator« czimű­ angol hetilap legújabb számában olvassák a következő czikket : »Hogy Angliában orosz-ellenes érzületet lehet ébreszteni, azon semmi csodálni való nincs, mert egész osztályok vannak, melyek érdekelvék és érde­kelve is akarnak maradni annak fölszításában. A közép és öregebb korú férfiak né­zeteiket a külpolitika tekintetében a krími háború hatása alatt szívták magukba s számosan közülök nem képesek megtagadni az impressiókat és meggyő­ződéseket, melyeket maguknak szereztek. A meggyőződésteljes katholikusok élénk gyűlölettel nézik a Romanoffok uralmát Len­gyelországon s számosan közülök nem képesek bele­nyugodni a megvetett keleti schismatikusok évsz­áza­­dos helyzetének némi javításába. Minden zsidó gyűlöli az oroszokat azon rögzött előítélet miatt, melylyel azok e faj iránt viseltetnek és gyűlölik a zsidók a Romanoffokat, mert ezek nem szünte­tik meg az elnyomást, melynek a legtöbb héber község alá van vetve. A legtöbb indiai angol előtt Orosz­ország egy oly kísértet, mely akkora ellenszenvet éb­reszt, mint a legitimistáknak a forradalom, mint a protestánsoknak a jezsuiták. És végül az angol diplomaták rend­szerint gyűlölik és megvetik az orosz külügyi hiva­talt, melyet mértéknélküli ambitióval és megbizhat­­lansággal, hűtlenséggel vádolnak, a mi leginkább bo­­szantja a diplomatákat. Ezen osztályzatokba tartozó minden russophor a meggyőződés embere s mindeniknek vannak tényei, melyekkel theóriáját igazolja s az első orosz táma­dásra vetett pillantásra a legellenségesebb indulat­ban törnek ki. A valódi angolnak minden fajról meg vannak a maga rögeszméi : az angol előtt a franczia könnyelmű, a spanyol a türelmetlenségnek megtes­tesülése, a német nem más, mint műveletlen, föl nem világosult angol, az amerikai egy oly angol, ki min­denben csak a maga hasznát keresi, az orosz nem egyéb az angol előtt, mint a megteste­sült zsarnokság. Örömest tulajdonít az orosz­nak ellenszenvet keltő cselekedeteket, bizalmatlan minden orosz mozgalom iránt már jó eleve s több mint hajlandó Oroszországot »természetes el­le­n­s­é­g« nek nézni. Annyira elkeseredik néha, hogy a priori bizalmatlan az iránt, ki szót mer emelni Orosz­ország mellett , s midőn Gladstone bírálat alá vette az oroszok által Turkestánban elkövetett kegyetlen­ségeket, s azt mondá, hogy azok pártczélokból, vagy más okokból túlozva vannak, csodálkozva jegyzi meg, hogy miként lehet »annyira hazafiatlan Glad­stone.« A czikkíró nem védelmezi az oroszok nemzeti jellegét, beismeri, hogy a nép még barbár állapotban van s ezen barbárságnak jellegét viseli magán. Azon­ban ezzel nem függ szükségkép össze a kegyetlenség. Francziaország is kegyetlen volt Algírban. Anglia szintén Indiában a thugok ellen, épen igy kellett Oroszországnak is irtó hadjáratot folytatnia a tur­­kestan rablók ellenében. Lehet, hogy Angliának előbb-utóbb meg kell küzdenie Oroszországgal Ázsiá­ban, azonban ezen küzdelem most még nem napi dolog. Azt minden angol államférfi elismeri, talán lord Beaconsfieldet kivéve, hogy a török tartományok roszul vannak kormányozva. Az oroszok most azon fáradságos munkát veszik kezökbe, hogy ezen nehéz s költséges reformot önzetlenül keresztül vigyék. Hogyan lehetne ezt megakadályozni? Nem volna esztelen dolog küzdeni az ellen még akkor is, ha az oroszok szereplése önzésből történnék, de ezen önzést nem mutatják ki. Igaz, hogy ha Oroszország Kon­stantinápoly­t szándékoznék elfoglalni, az sértené az angol érdekeket, de hát ezen esetben csakugyan meg kellene vele küzdeni. Addig azonban, míg ezen kö­rülmény be nem áll, míg a béke föntartható, nagyon nevetséges dolog volna az orosz nép jelleméről vitat­kozni, az egyes érzelmeket fejtegetni s azok fölött vitatkozva, a kedélyeket izgatni. Nagy-Brittaniának a legközelebbi néhány hóra nézve nincs más föladata, mint nyugodt, de fegyveres figyelés. Kossuth levele a magyar természettudományi társulathoz. A magyar természettudományi társulat alel­­nöke, Balogh Kálmán és titkára Szily Kálmán uraknak Budapesten. Collegno (al Baraccone) Prov. di Torino. Jtalia Augustus 12. 1876. Tisztelt Uraim ! Nehány heti távollét után lakomba visszakerül­ve , a legkedvesebb meglepetésben részesültem tisztelt Uraságtok junius 27-kéről kelt becses levelének s a Magy. Természettud. Társulat újabb kiadványainak vétele által, melyekkel engem társulatuk választmá­nyának kegyes határozatából megajándékozni mél­­tóztattak. Rendkivülileg megtiszteltnek érzem magamat nagy becsben tartott jóakaratuk által, melyért Önök­nek, s társulatuk választmányának annál nagyobb hálával tartozom, minél inkább érezem, hogy e vá­ratlan megtiszteltetést teljességgel nem volt ekkorig módomban csak a legkisebb mértékben is kiérdem­­leni; úgy, hogy azt csakis Önök ingyen jóvoltának kö­szönhetem. Önnek szívesek voltak tudomást venni azon nagyrabecsülésemről, melylyel tudós tagtársuk Her­mann Ottó úrnak irott levelemben, nagyérdemű Tár­sulatuk működése felől nyilatkozni alkalmam volt. E nagyrabecsülés oly adó, melylyel Önök irá­nyában minden magyar tartozik, a­ki fel bírja fogni, hogy fajunk szellemi felemelkedése nemzeti jöven­dőnknek nélkülözhetlen feltétele. Én Szerencs­émnek tartom, hogy magamat azok közé számíthatom, kik nem csak ezt felfogják, hanem egyszersmind be-bepillantva a természet Szent­írása­ A keleti kérdés az osztrák képviselő­­h­ázban. Fanderick után, kinek beszédét mai esti lapunkban ismertettük, dr. M­e n g­e­r emelt szót. Különösen Hohenwart fejtegetéseit veszi bírálat alá. Hohenwart Ausztria kulturmissióját hívta a ház em­lékezetébe. Ezt tették a többi szónokok is, de mind mást mást ért a kultúrmissió, a birodalom becsülete és érdekei alatt. Hogy Hohenwart mit ért, az kivilág­lik miniszterkedése alatti tetteiből, ő Ausztria kultu­­rális missióját úgy fogta föl, hogy a németeket a le­hető legtöbb tartományban meghajolni késztette a szlávok előtt, tehát egy a culturában nagyon elmara­dott népfajt akart az előhaladottabb fölé emelni. Az elfogulatlanok azt mondák, hogy Hohenwart incultu­­rát akar keletre importálni. Ha tehát a haza kultur­­missiójáról van szó, akkor megengedi Hohenwart, ha tőle nem kérdezzük meg, hogy mit kell tennünk e kulturmissiót kelet felé érvén­ye emelni. A szónok ezután Fanderickkal polemizál s vé­gül határozottan ellene nyilatkozik mindenféle hábo­rúnak és annexiónak. Idézi Poroszország példáját, mely addig, mig befelé meg nem erősödött, minden kísértések daczára sem kezdett háborút. Oppenheimer a külügyek eddigi vezetését nem tartja megrovandónak. Tény, hogy a birodalom gyengítetlenül, s szomszédai által tisztelve áll fen. De a­mint tartózkodunk a külpolitika iránt rászóló­­lag nyilatkozni, épúgy kötelességünk kifejezni azt, hogy a minisztérium ez absolutóriumot nem kapja meg akkor, ha az actiónak ama »szabadsága« a tel­jes tétlenségbe menne át. Ha mindig hangsúlyoz­zuk, hogy a békét fen kell tartani, ki kell monda­nunk azt is, hogy ez nem történhetik minden áron be­csületünk s legszentebb érdekeink feladása árán. A szónok inti a kormányt, hogy maradjon ez is hű azon mondáshoz, mit másokkal szemben han­goztattak, hogy e birodalom fiainak vére soha sem omolhat másért, mint a birodalom becsülete és érde­keiért. F u­x : A­mi keleten most történik, az kezdve a legfőbb orosz köröktől a legutolsó insurgensig, nem egyéb, mint forradalmi nemzetiségi politika, s e veszélyes bombával játszani, mely 20 évvel ezelőtt a mi házunkba is behullott, nem egy volna-e Ausztria életérdekeivel vabanque-ot játszani ? Szóló felfogása szerint a monarchia üdve nem a terjeszkedésben, de a belső megerősödésben rejlik. Egy állam, mely '­­ V Al Európa közepén feküdve, oly tarka népcsoportot vart hivatva a czivilizátió kapuján bevezetni, s annak templomában egyesíteni, már ez egynél fogva is a legnemesebb missióval bir. Megvallja, hogy a kül­ügyminiszternek nehéz helyzete van az uralkodó két­féle áramlatban, de kétkedik, hogy Andrássy utódja nagyobb kezességet volna-e képes adni a békére. Kikel ezután a diplomácia magatartása ellen, melynek sok része van, hogy a dolgok ideig fejlőd­tek , felhozza a dalmatiai utazást, a lázadókkal való alkudozásokat, Rodics omladinista voltát, s kérdi, ha teljesen ártatlan-e az osztrák diplomacia abban, hogy most a dolgok reánk nézve oly kedvezőtlen for­dulatot vettek. Elismeri, hogy a török rajáknak joguk van maguknak emberi létet és bánásmódot követelni, de tagadja, hogy ez csak Törökország eltörlése által volna lehetséges. Polemizál azokkal, kik az izlámnak a civilizatióra való képtelenségét hangsúlyozzák s utal arra, hogy mohemedán államok is álltak már a műveltség magas fokán, sőt több tekintetben meg­­előzték Európa többi népeit. Törökország polyglott állam, épen mint Ausz­tria, s ha a faj szerint kellene az államoknak ala­kulni, akkor természetesen joggal követelhetnék Tö­rökország feloszlását, de ekkor ugyanazon logikával Ausztria felosztását is lehetne követelni. Törökor­szágról azt mondják, hogy beteg ember­ utal arra, hogy Ausztriát meg pláne »cadavernek« nevezték egykor, pedig azt hiszi, még valamennyien életreva­lóknak érezzük magunkat. A reformok által igen regenerálni lehetne a török birodalmat, s ebben Ausztriának lett volna szép szerepe. Segíteni, pártolni kellett volna Konstantiná­polyban az ifjú török pártot, másfelől oly politikát folytatni a tartományokkal szemben, hogy azok Oroszország közbejötte nélkül jobb sorsra juthattak volna. De azt már elugrottuk. Most a fenforgó viszo­nyokkal kell számolni. Az orosz vazall államok ala­kulása életkérdés Ausztriára nézve, szintúgy a byzan­­czi secundogenitura is. Az oroszszal való szövetkezés barátainak nem kell elfeledni egy igen jelentékeny dolgot, folytató a szónok. Emlékszem, hogy a magyar miniszterelnök, a­mint én érzem, a fenyegetés hangján, azt mondá, hogy egy ember sem fog masírozni az ő beleegyezése nélkül. Emlékszem, hogy ott nemrég nagyon variál­ták azt a szót, hogy »senkinek sem tartozunk többel, mint a hazának, s szeretnék dr. Plener képviselőnek ellentmondani, ha ő e dolgot pusztán a Vilá­gosért való revanchenak tekinti. Mert ha az északi kolosz körülveszi Magyarországot, az való­ban vitális veszélyt jelent a magyar nemzetre és ál­lamra nézve. Gondoljanak önök e felől a­mit akarnak, de én adós vagyok lelkiismeretemnek azzal, hogy megmond­jam, h­ogy az Oroszországgal való együtt­működés sordír­ozása alkalmával a bi­rodalomnak valószínűleg csak egyik fele masírozik, s a polgárháború ve­szélye egyátalában nincs kizárva, hogy nincs kizárva az öreg Görres megrázkódtató prófé­tájának visszatérte. »Látom Magyarorszá­got — holttestekkel boritva.« Ha azért ki­felé vállalkozunk actióra, biztonságunk okáért, előbb saját házunkban kell biztonságot szereznünk. A vita ezzel befejeztetett, s főszónokoknak megválasztattak dr. Herbst és Greuter. A keleti kérdés a német birodalmi gyű­lésben. A budget második felolvasásánál Jörg felszó­lalása egy hosszabb vitára adott alkalmat tegnap a német birodalmi gyűlésben. Jörg ezt mondá : Csak egy megoldás van : egy európai szerződéses fejede­lem odaállítása a mostani ozmán birodalom helyére, de a török birodalom határainak szigorú megtartása mellett. Szónok ellenzi a német-orosz szövetséget. Ennek csak akkor volna értelme, ha Németország Ausztria német tartományainak bekeblezésére töre­kednék, mihelyt a kérdés úgy lesz megoldva, a­mint Oroszország akarja, rögtön támadni fogna az osz­trák kérdés. A német trónbeszéd külpolitikai részéből azt olvassa ki, hogy e hármas szövetség két egymással ellentétes érdekű hatalmat foglal magá­ban, hogy esetről esetre conflictus fenyeget, s hogy Németországnak a közvetítő szerepet kell játszani. Nagyon szeretné tudni szónok, mit tenne Németor­szág, ha egyszer meghiúsulna a közvetítés. Itt elő­adja szónok, hogy neki 1871-ben a bajor kamarában jelentést kellett tenni a versaillesi szerződésekről s ekkor négyszem között azt mondá neki az akkori külügyér, hogy ez úgy értesült Bismarktól, mi­szerint az első háború Oroszország el­len fog viseltetni. (Sensatio) Szónok nem hiszi a német birodalom és a szláv faj közel conflic­­tusát ; Oroszország nem hamarkodik s azonfelül még benn is veszélyeztetve van. B­­­­­o­w államtitkár : A kormány politikája a béke politikája, mely nem akar más ügyekbe avat­kozni s csak Németország érdekeit tartja szem előtt, még oly kérdésekben is, melyek azt nem közvetlenül érintik s hihetőleg érinteni nem is fogják. E pilla­natban, hála az összes hatalmak mérsékletének, oly pontra jutottunk, a­mely a legjobb remények­­k­e­l biztat és nyugodt megfontolást tesz lehetővé. Az előttem szóló várakozásai nem fognak teljesülni. Németország viszonya a többi hatalmakhoz a biza­lom, barátság és a tiszteletre van alapítva s megtar­tania ezt a további tárgyalásokban is. Mi Németor­szágot csak akkor hívandjuk fel, mikor saját érdeke lesz veszélyeztetve . Németország a béke védműve és az is fog maradni. Lasker: a német birodalmi kanc­ellár poli­tikája, a­mennyire a múltból és jelenből következtetni lehet, a német nép legteljesebb bizalmát bírja. A függőben levő külpolitikai kérdések fölötti viták nem emelik a képviselet tekintélyét, csak a tények felüle­tes ismeretén alapulhatnak s a felvilágosítást épen nem mozdítják elő. A hasonló discussió a szom­széd államban épen nem szolgált a kormány­­politikára kellő irányadásul. Angliában népies moz­galmak és áramlatok háborították a kormánypolitika menetét, de a­nélkül, hogy tartós hatással lehetett volna. Ezért jobb megkímélni az országot oly viták­tól, melyek csak izgathatnak, de praktikus czélra nem vezethetnek. Windhorst örömmel constatálja Bülow be­szédéből, hogy a hatalmak most Oroszországot elzá­rolták. Ezt abból is következteti, hogy Oroszország nem tett előre egy lépést sem. (?) Laskerrel szemben fentartja a birodalmi gyűlés jogát, hogy a külpoliti­kai kérdéseket tárgyalja. »Ha csak arra valóknak néznek minket, hogy az összegeket összeadjuk és bó­­kát csináljunk, akkor jobb, ha otthon maradunk. Jo­gunk van a nép ily fontos életérdekeit tárgyalni.« KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hír. Széll Kálmán pénzügy­­miniszter ma reggel Bécsbe utazott. — Külföldi hang múzeumunkról. Selys de Longh­am, hires svájczi természettudós, rí a nyár folytán több napig dolgozott a nemzeti múzeum természetrajzi osztályában, legközelebb a

Next