A Hon, 1876. november (14. évfolyam, 262-288. szám)
1876-11-08 / 267. szám
. Azonban e czikk írójának, Ralph A. Earle urnak nézeteit nem tekinthetjük az angol nemzet nézete gyanánt , hanem inkább egy oly Slavophil szónak, mely a nálunk és a keleten létező viszonyok iránt nincs mindenben kellőleg tájékozva, és föltevései alapján mégis merész következtetéseket von. Lehet valaki a szlávok barátja, anélkül, hogy igaztalan legyen a magyarok iránt. De Barleur e tekintetben oly túlzásokra engedte magát ragadtatni, melyek az objectív politikus előtt minden cáfolatot fölöslegessé tesznek, tett, illetőleg kizárja a bűnös halála, királyi kegyelem és elévülés. Komjáthy azon nézetben van, hogy csak politikai bűntetteknél, de különben ne legyen helye a királyi kegyelemnek addig, mig a vizsgálat be nem fejeztetett s az ítélet ki nem mondatott. Pauer előadó fentartandónak véli a király pertörlési jogát büntetőjogi tekintetben is, mert vannak esetek, midőn magasabb állami érdek a királyi kegyelem alkalmazását megkívánja, ugyancsak e mellett szólanak a közjogi tekintetek is. A §. változatlanul elfogadtatván, a 103 §. vétetett fel, mely kimondja, hogy királyi kegyelem esetén a bűnvádi eljárás megszüntetendő, ha tárgyát oly bűntett vagy vétség képezi, mely hivatalból üldözendő. Szilágyi D. nem tartja alkalmazhatónak itt a megszorítást, mert a királyi pertörlésnek helyet adó politikai okok oly bűntettekkel szemben is érvényesek, melyeket csak a sértett fél kívonatára vehet tárgyalás alá a bíró. Indítványozza, hogy a §. hagyassák ki. Csemeghy államtitkár a §. megtartása mellett szólal fel, oly bűncselekményeknél, melyek hivatalból üldözendők az állam érdeke, oly cselekményeknél pedig, melyek magán fél panaszára üldöztetnek a magánfél érdeke az irányadó. Indokolt tehát, hogy a szakasz megtartassák. Szilágyi D. újabban szót emel, fejtegetvén, hogy a kegyelmezési jog természetével ellenkezik ez érintett megszorítás. Horváth L. nem tartja következetességnek azt, hogy államelleni bűntényeknél helye lehessen királyi kegyelmi jognak, a magánfélt érdeklőknél pedig nem. Juhász szerint a magán panaszlónak, ha panaszával a bíró elé lép, meg kell adni azon elégtételt, hogy ügyében ítélet hozassék. A bizottság többsége a §. kihagyása mellett nyilatkozik. A 105. §-ban meg van szabva mennyi idő alatt évül el a bűnvádi eljárás megindítása a bűncselekmény elkövetése után. Pauer előadó az elévülési határidőket szűk körre szabottaknak tartja s ennélfogva indítványozza, hogy oly esetben halálos büntetésre vagy életfogytig tartó fogházra ítéltetés forog fen, 15 év helyett 20-ra, a 10 éven felül levő fegyháznál pedig 10 helyett 15 évre kívánja a határidőt kiterjesztetni. Szilágyi D. támogatja az indítványt, Te- re szky szintén hozzájárul kivéve az államfogháznál. Bokros szintén az elévülési határidő kiterjesztése mellett van, mert az elévülési határidő nem lehet rövidebb, mint az eshetőleges szüntetés maximuma. A halálbüntetés és életfogytig tartó büntetésnél 25 évre kívánja tétetni az elévülést. Juhász ötévi elévülést csak vétségekre kíván kimondatni, a bűntettekre nézve legalább is 10 évre kívánja meghatároztatni. A bizottság Pauler módosítványa értelmében fogadja el a §-t. A 106-ik §. változatlanul hagyatván, a 107-ik §. Pauler előadó javaslatára következő szövegben állapíttatott meg : »Az elévülést félbeszakítja a bíróságoknak az elkövetett bűntett vagy vétség üldözését célzó s az elkövető tettes vagy részes ellen irányzott határozata vagy intézkedése. A határozat vagy intézkedés napján azonban az elévülés újra kezdetét veszi. Az elévülés csak arra nézve szakad félbe, kire a bíróság határozata vonatkozik. A 108. § értelmében, ha az előzetes eljárás megindítása vagy folytatása valamely előzetes kérdés jogerejű bírói elintézésétől függ, az elévülés az előzetes kérdés jogerejű elintézéséig félbeszakad. Szilágyi D. a bírói szó helyett »hatósági« — kíván tétetni, mit a bizottság elfogad, minthogy az előzetes elintézés nem csak bírósághoz tartozhatik, hanem esetleg más hatósághoz is, mint pl. az országgyűlés két házának intézkedése a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozólag. A 109. §. változatlanul, a 110., 111. §§-ok csekély módosítással fogadtattak el. A 112. §. 2.5 bekezdése Szilágyi és Pauler előadó indítványa értelmében következőleg szövezgetett. »A vagyon ellen irányzott büntettek vagy vétségek esetében a kiskorúak, valamint a gondnokság alá helyezett pazarlók helyett, úgy szintén más gondnokság alatt levők helyett átalában az indítványt annak törvényes képviselője terjeszti elő. A 112—115 .§. lényegesebb módosítás nélkül fogadtattak el. A 116., 118. §-ok változatlanul elfogadtatván, a 119 §-nál, amelyben az mondatik ki, hogy az elévülés mikor zárja ki a büntetés végrehajtását, Pauler előadó az elévülési időt 20 év helyett 25-re, 15 helyett 20-ra, 10 helyett 15-re, 5 helyett 10-re, a vétségeknél pedig három helyett öt évre kívánja felvétetni. A bizottság az indítványt elfogadja, valamint a 120. és 121-ikokat, a 122. §. szövege következőleg állapíttatott meg: »az elévülés hatálya nem terjed ki a jogerejűleg kimondott hivatalvesztésre s a politikai jogok gyakorlásának fölfüggesztésére. Egyszersmind visszatérőleg az 58. §-ba fölvétetik az, hogy a mellékbüntetések tartama elévülés esetén az elévülés befejeztétől kezdődik. 123. §. szövege következőleg állapíttatott meg : »az elévülés félbeszakad az illetékes hatóságnak az elítélt személyét illetőleg a büntetés végrehajtására vonatkozó bármely cselekmény által. Az intézkedés napján azonban az elévülés kezdődik.« A 124. §. változatlanul hagyatván, az ülés véget ért, ha ; és számot adva maguknak ama viszoony megtörhetlen törvényei felől, mely a nemzetek sorsa, s a természet erőinek felismerése s felhasználása közt fennáll ; meg vannak győződve , hogy minden mozzanatok közt, melyek egy nemzet szellemi felemelkedésére s közművelődésére közrehatnak, a természettudományok növelése az, a mely korunkban, a mint legnélkülözhetlenebb s a létért küzdés nagy verseny terén az önfeltartásra leghatályosabb , úgy maradandó következéseiben a társadalomra legáldásosabb is. Ekként lévén meggyőződve : lehetetlen volt a legmelegebb érdekkel nem kisérnem a m. természettudományi társulat működésének jelenségeit, amenynyire azokról távol magányomban tudomást szerezhetek. És tapasztalva, miként vonja működése körébe mindinkább táguló gyűrűkben a természettudományok ágazatait, miként válik folyvást gyarapodó sikerrel gyapontjává a Természettudományok iránti érdeklődésnek hazánkban , mi diadalmasan hatol át a magában egyesített értelmi fény szétágazó sugaraival a tudatlanság és közöny ködrétegein, miként teszi köz nemzeti kincsesé a gondolat búvárját és szórványos tapasztalás gyűjtelékeit , miként idéz fel napfényre az ismeretlenség homályából, és ösztönöz kutatásokra, és bátorít önbizalmas nyilatkozványokra erőket, melyek a mint nemzetünk díszét képezik, úgy fajunk kulturális képességei iránt máris elismerést vívnak ki a tudományos világ előtt és látva, mennyi tapintattal iparkodnak társulatuk vezértagjai gyakorlati viszonyba hozni a tudományt az élettel , s (aminek kiválólag örvendek) mennyi gondot fordítanak hazánk természethistóriai megismerésére s nemzeties irányban megismertetésére; rut hálátlanság volt volna tőlem, mint magyartól. Önök nemes működése felől máskint, mint a legőszintébb nagyrabecsüléssel nyilatkozni, midőn arra alkalmam nyílt. E kötelességszerű nagyrabecsülés, adója elvész azon országos elismerésben, melylyel Önök társulatának a nemzet adózik ; s távol attól, hogy Önöktől köszönetet vagy épen oly megtisztelő figyelmet érdemelt volna, mint a minőben engem részesíteni méltóztattak , én tartoznám Önöknek köszönettel már csak azért is, hogy véleményemet csak észrevételükre is méltatták ; azt pedig már épen csak ingyen jóvoltuknak tudhatom be, hogy annak nem csak némi becset tulajdonítottak, de sőt azt még oly kitüntetéssel is viszonozták, mely előttem annál kedvesebb, minél gazdagabb forrást nyújt ismereteim gyarapitáására s egyszersmind képessé teszen társulatuk működését egész terjedelmében megismerni. Midőn ezért társulatuk választmányának, s különösen Önöknek, tisztelt uraim ! azon kijelentéssel mondanék hálás köszönetet, hogy becsesebb adomány alig érhetett volna Hazámból ; méltóztassanak elnézéssel venni, hogy jóakaratukra támaszkodva köszönetemhez egy kérést csatolok. Én a hazafiús szempontból érdeklődés mellett a természettudományok iránt személyileg is kiváló előszeretettel viseltetem. Viszontagságos életem sok keserves csapásai folytán oly vigasztalás után eredve, mely nem függ az emberek ingadozásaitól, eszembe jutottak Chateaubriand eme szavai : »heureux ceux qui aiment la Nature, ils la trouveront qu’ elle, aux jours de l’adversité.« Megkisérlettem, et ne trouveront ha van e igazság e mondatban. És kerestem a természetet csodás nyilatkozványainak tanulmányozásában, a végtelenség világaitól a lábam alatti porszemig. Nagyon keveset tudok. De e kevéssel is többet találtam, mint amennyit keresők. Csak vigasztalást kerestem, de lelki kincset is találtam, melynek becsével semmi sem mérkőzhetik. És a mióta ezt fellelem, életemet nem érzem többé oly örömtelesen ridegnek, mint a minővészt emberek tevék. Ekként a természettudományok cultusa, lelkem szükségévé vált. Szeretek tanulni. Óhajtanék Társulatukkal tagsági viszonyba lépni. Tisztelettel kérem Uraságtokat, hogy ha engem erre nem ítélnek méltatlannak, s e viszonyt politikai tekintetekből a társulatra nézve nincs okuk hátrányosnak tartani , méltóztassanak engem (100 frt tagsági díjjal) az örökítő tagok sorába felvétel végett a Választmánynak ajánlatba tenni. Különösen lekötelezve érzendem magamat e szívességük által, s felvétel esetén a száz forintot azonnal meg fogom küldeni. Hálás köszönetem megújítása mellett, van szecsém Uraságtokat kiváló tisztelettel üdvözleni s magamat jóindulatú emlékezetükbe ajánlani. Kossuth Lajos A keleti helyzet. A »Fortnightly Review« nov. havi füzete ismét nagyon különös dolgokat beszél a keleti ügyekről, melyeket röviden megismertetünk a következőkben : A szlávokat átalában s különösen a szerbeket azzal vádolják, hogy vallási tekintetben nagyon türelmetlenek. Ez azonban nem áll , mert Szerbiában például a zsidókat meg lehet választani parlamenti tagoknak, habár a vidéken letelepedniük nem szabad, mivel »vészthozóknak tartják őket a köznépre.« Angliában ellenkezőleg régebben a zsidóknak megengedték a vidéken a letepedést, de a parlamentből ki voltak zárva,nehogy befolyásukkal a parlamenti tagokat demoralizálják. Annyi bizonyos, hogy a törökök európai kormánya sokkal kevésbé elviselhető, mert az iparos bolgárok szomszédaik irigységét kelték fel, s török uralom alatt nincs vagyonbiztonság, sőt a nők becsülete sincs megóva a törökök folytonos bántalmazása ellen. Lord Lindsay, ki a török uralmat fenntartatni kívánja, azt ajánlja, hogy a török hatóságokat a porta szolgálatában levő angol tisztviselők ellenőrizzék. De ennek csak az esetben volna meg a kívánt hatása, ha őket Anglia támogatná folytonosan. Grant Duff hasonló indítványt tett ; angol indusi functionáriusokat kiván Törökországba hivatni s radicális rendszabályokat javasol. 1854-ben, mikor Anglia Törökország fentartásáért küzdött, szövetségese volt Francziaország és Sardinia s az olasz hazafiság támogatta s helyeselte Ausztria s a szabadelvű és nem hivatalos Németország, most csak a törökökre, magyarokra és a Vaticánra számíthatna. A Vaticánra azért, mert gyűlöli a keleti egyházat. A magyarok azért vannak velük, mert ők is, mint a törökök, nagy tömeg szláv népet tartanak hatalmakban és roszul adminisztrálnak, bár nem oly nagy mértékben. Ők a porta pénzügyi politikáját is utánozni látszanak , s kötvényeik, melyeket a Rothschildek vezettek be Londonba, oly árfolyamon kaphatók, mely csaknem tizennégy százalék kamatozásának felel meg.« Aroszul kormányzott európai tartományokban kell rendet csinálni. Nem elég megbüntetni az ottomán államot a bolgár kegyetlenségek miatt. Végleges rendezett viszonyokat kell előidéznünk, melyek alatt az ipar fölvirágozhassék, s politikai szempontból meg kell szüntetni azon állapotot, mely nyitva hagy egy oly kérdést, mely folytonosan veszélyeztetheti a békét s lehetetlenné teszi a jó egyetértést a nagyhatalmak között. Ezért is mint impracktikust és illustriust el kell ejteni amaz indítványt, hogy a porta a hatalmak ellenőrzése és a szerződés garanciái alatt tartsa meg hatalmát. Ez csak féltékenykedést és fondorkodást szülne. A követeknek Konstantinápolyban központosított versengése széthintetnék a tartományokban, s konzuláris hatósági versengéssé érlelődnek minden locális törvényhatóságban. Számos jel arra mutat, hogy a törökök képtelenek a nyugati czivilizatióval és európai körülményekkel való érintkezést elszenvedni. Rendszerük egyedüli erénye a fejedelmi akarat mindenhatóságában van. Sokkal plausibilisebb az az indítvány, hogy a szerencsétlen tartományok bizonyos körű autonómiát nyerjenek, s e tekintetben hivatkozás történt azon viszonyra, melyben Szerbia és Románia állnak a portához. De a szabad intézmények csaknem lehetetlenek különböző nemzetiségű országban.« Ezt nem egy cinikus politikus, hanem a jóakaratú Mill mondja. A török tartományokban azonban a fajkülönbségen kívül csaknem minden körülmény feltalálható, mely az önkormányzatot alkalmazhatlanná teszi. Hátra marad tehát az a terv, hogy absolut kormány egy fejedelem vagy dictator alatt léptessék életbe. Maga Mill mondja, hogy vannak állapotok, melyekben az erélyes dictatura az egyedüli lehetséges mód a nép művelésére. Az a kérdés, kitől eredjen ez ? Az első mód lehetne az együttes occupatió. De hogy az ilyen »condominium« mire vezet, megmutatta a schleswig-holsteini háború, mely az olasz, s később német osztrák háború kitörését okozá. Az együttes occupatió csak ideiglenes kisegítő eszköz lehet. Feltéve, hogy a beavatkozás reformokra vezetne, hogy önkormányzatú tartományok, autonóm fejedelemségek alakíttatnának, ez esetben bármikor adná ki Oroszország a jelszót, e szláv népek mindig készek volnának őt elősegíteni abban, hogy zászlóját a Bosporus partjain kitűzhesse. És ennek az az oka, hogy bár a szlávok többségben vannak Ausztriában, többségben Magyarországon és Törökországban, még sincs tulajdonképem szláv állam. Hivatkoznak Oláhországra, hogy az önkormányzata alatt előbbre halad és nem szil Oroszországhoz. De megjegyzendő, Oláhország inkább román, mint szláv állam. Az olasz s a franczia nyelvet könnyen elsajátítják, a románok között van aristocraţia, a bolgárok között nem található , s ha nem vonzódnak az oroszokhoz, annak az az oka, hogy culturájuk számára van ideáljuk s mintaképük, mely nem orosz. Mikor Andrássy gróf magyar miniszterelnök volt, ő abban a tévhitben élt, hogy még a szerbek sem vonzódnak Oroszországhoz. De egyszer csak hire jutott, hogy az ifjú fejedelem elment az orosz czárt meglátogatni s Blaznavacz, akkori szerb külügyér ezt mondá egy befolyásos külföldinek : »Elhatároztuk, hogy Livádiába viszszük a fejedelmet.« A tény az, hogy a német főkonzul azt az üzenetet hozta Berlinből jövet, hogy onnan nincs mit várnunk ; ha tehát Németország közönyös, Francziaország tehetetlen, Ausztria-Magyarország ellenséges, és Anglia török érzületű, nem marad más számunkra, mint hogy Oroszországban reménykedjünk. A török tartományok érdeke mindenek fölött az, hogy egy erős kormány alá helyeztessenek, mely a fennmaradás biztosítékaival bír, és nem enged kilátást arra, hogy folytonosan utat fog változtatni. Erre megkívántatik, hogy az államnak, mely ott rendet csinál, képzett köztiszviselői legyenek, s hogy nagy pénzügyi segédforrások fölött rendelkezzék,melyek lehetővé teszik, hogy tengeri kikötőket, utakat, vasutakat építsen, hogy a kipusztított erdőket restaurálja, s átalában, hogy az állampolgárokat gazdagíthassa. Nyelvet kell adnia nekik, s közösségbe hozni egy nagy néppel s a művelődésnek uj módjait megnyitni előttük. Piaczot kell adnia a termelőknek, az íróknak közönséget, s a magánpolitikai és katonai tiszteknek életpályát. Csak négy európai hatalom van, mely eme kivánalmaknak megfelelhet. Ezek közül Anglia és Francziaország kérdésen kívül állnak. Csak Oroszország és Németország marad tehát. Ami Oroszországot illeti, az angol speciális érdek azt hozza magával, hogy Oroszországot engedjük magát Európával mindinkább identificálni. Nem áll érdekünkben, hogy mind távolabb Ázsiába űzzük s ne hagyjunk neki másutt tért a terjeszkedésre, s hogy egész ambitióját exclusiv ázsiaivá tegyük. Minél inkább elzárjuk a contactustól Európával, annál nehezebben lesz megtámadható és Ázsiában Oroszország csak Angliát fogja szemben találni magával, kinek ott nem lehet semmi szövetségese. Ausztriáról — mond a »F. R.« — szándékosan nem tettünk említést, mert ámbár lord Derby nagy szerepet szánt neki a keleti kérdésben, de tény az, hogy ámbár oly hadsereg fölött rendelkezik, mely megmérkőzhetnek az oroszszal, de a dualizmus óta többé nem nagyhatalom. (!) A monarchia áll egy csomó nemzetiségből, melynek Bécs fővárosa s egy más csomóból, melynek Pest a fővárosa ; egyikben a németek, másikban a magyarok uralkodnak. Új szláv elemet egyik fél sem akar magába felvenni, mert ez valószínűleg megváltoztatná a mérleget, s felül kerekednének a szlávok. A németek, ámbár jelen helyzetükkel nem elégedetlenek, kilátásukat, hogy Németországba bekebeleztessenek, többre tartják, hogy sem hajlandók legyenek akár a szlávoknak engedményeket tenni, akár a magyarok követeléseinek valamiben engedni. »Másfelől a magyarok jól tudják azt, hogy rájuk nézve nem létezhet kedvezőbb állapot a mostaninál. De ez az arrogáns faj, mely nem tűr egyenlőséget, lázong, ha nem uralkodhatik, végtelenül előnyt adna a Németországhoz való csatlakozásnak a fölött, hogy a magyarországi szlávok a túlszámukat megillető hatalommal ruháztassanak fel, vagy hogy az orosz befolyás túlsúlyra emelkedjék, így hát az uralkodó faj a monarchia mindkét felében csak feltételesen vagy ideiglenesen van kielégítve ; és szembetűnő, hogy egy ily szövetségre nem lehet solid tekintélyt építeni.« »De a császár-király más czért, és a mennyire lehet más politikát követ. Ő jól tudja, hogy minden alattvalói között a szlávok s főkép a római kát. egyházhoz tartozók állnak csaknem egyedül, úgyszólván minden hátgondolat nélkül trónja és dynastiája mellett. Közte és a monarchia két fele közt nem állhat fen az idem verse és idem nolle szilárd barátsága. Dinastikus érdeke benn és külföldön különböző és személyes politikája eltérő a mostani osztrák és magyar kabinet politikájától. Odahaza szeretné a szlávokat kielégítve vagy legalább is túlsúlyra jutva látni , s külföldön óhajtja Oroszország erősbülését Németország ellensúlyozására. Lehetetlen nem sajnálkozni ezen szerencsétlen uralkodó bánata fölött, ki virágzóbb uralomra és kevesebb balsorsra érdemes...« Ausztria tehát csak mint Németország végrehajtója járhat közre Törökország európai birtokai új felosztásánál , és amennyiben elejét lehet venni annak, hogy Oroszország alá ne kerüljenek, az csak úgy történhetik, ha Németországhoz csatoltatnak. De kérdhetnék, mi érdeke lehetne Németországnak a távol Balkán tartományokhoz, mikor közbeesnek különböző népek által lakott területek. A felelet az, hogy Németország soha nem szűnt meg magát az osztrák birodalom örökösének tekinteni. A »Fort. Rév.« közleményét ezzel még nem meríthettük ki, s kénytelenek leszünk legközelebb arra visszatérni. De az idézetteket sem hagyhatjuk megjegyzés nélkül. Több valótlanság és tendentiosus helytelen következtetés van abban. Hiába, az angol kalmárpolitika csak nem tagadja meg önmagát. Anglia és Oroszország. A »Spectator« czimű angol hetilap legújabb számában olvassák a következő czikket : »Hogy Angliában orosz-ellenes érzületet lehet ébreszteni, azon semmi csodálni való nincs, mert egész osztályok vannak, melyek érdekelvék és érdekelve is akarnak maradni annak fölszításában. A közép és öregebb korú férfiak nézeteiket a külpolitika tekintetében a krími háború hatása alatt szívták magukba s számosan közülök nem képesek megtagadni az impressiókat és meggyőződéseket, melyeket maguknak szereztek. A meggyőződésteljes katholikusok élénk gyűlölettel nézik a Romanoffok uralmát Lengyelországon s számosan közülök nem képesek belenyugodni a megvetett keleti schismatikusok évszázados helyzetének némi javításába. Minden zsidó gyűlöli az oroszokat azon rögzött előítélet miatt, melylyel azok e faj iránt viseltetnek és gyűlölik a zsidók a Romanoffokat, mert ezek nem szüntetik meg az elnyomást, melynek a legtöbb héber község alá van vetve. A legtöbb indiai angol előtt Oroszország egy oly kísértet, mely akkora ellenszenvet ébreszt, mint a legitimistáknak a forradalom, mint a protestánsoknak a jezsuiták. És végül az angol diplomaták rendszerint gyűlölik és megvetik az orosz külügyi hivatalt, melyet mértéknélküli ambitióval és megbizhatlansággal, hűtlenséggel vádolnak, a mi leginkább boszantja a diplomatákat. Ezen osztályzatokba tartozó minden russophor a meggyőződés embere s mindeniknek vannak tényei, melyekkel theóriáját igazolja s az első orosz támadásra vetett pillantásra a legellenségesebb indulatban törnek ki. A valódi angolnak minden fajról meg vannak a maga rögeszméi : az angol előtt a franczia könnyelmű, a spanyol a türelmetlenségnek megtestesülése, a német nem más, mint műveletlen, föl nem világosult angol, az amerikai egy oly angol, ki mindenben csak a maga hasznát keresi, az orosz nem egyéb az angol előtt, mint a megtestesült zsarnokság. Örömest tulajdonít az orosznak ellenszenvet keltő cselekedeteket, bizalmatlan minden orosz mozgalom iránt már jó eleve s több mint hajlandó Oroszországot »természetes ellenség« nek nézni. Annyira elkeseredik néha, hogy a priori bizalmatlan az iránt, ki szót mer emelni Oroszország mellett , s midőn Gladstone bírálat alá vette az oroszok által Turkestánban elkövetett kegyetlenségeket, s azt mondá, hogy azok pártczélokból, vagy más okokból túlozva vannak, csodálkozva jegyzi meg, hogy miként lehet »annyira hazafiatlan Gladstone.« A czikkíró nem védelmezi az oroszok nemzeti jellegét, beismeri, hogy a nép még barbár állapotban van s ezen barbárságnak jellegét viseli magán. Azonban ezzel nem függ szükségkép össze a kegyetlenség. Francziaország is kegyetlen volt Algírban. Anglia szintén Indiában a thugok ellen, épen igy kellett Oroszországnak is irtó hadjáratot folytatnia a turkestan rablók ellenében. Lehet, hogy Angliának előbb-utóbb meg kell küzdenie Oroszországgal Ázsiában, azonban ezen küzdelem most még nem napi dolog. Azt minden angol államférfi elismeri, talán lord Beaconsfieldet kivéve, hogy a török tartományok roszul vannak kormányozva. Az oroszok most azon fáradságos munkát veszik kezökbe, hogy ezen nehéz s költséges reformot önzetlenül keresztül vigyék. Hogyan lehetne ezt megakadályozni? Nem volna esztelen dolog küzdeni az ellen még akkor is, ha az oroszok szereplése önzésből történnék, de ezen önzést nem mutatják ki. Igaz, hogy ha Oroszország Konstantinápolyt szándékoznék elfoglalni, az sértené az angol érdekeket, de hát ezen esetben csakugyan meg kellene vele küzdeni. Addig azonban, míg ezen körülmény be nem áll, míg a béke föntartható, nagyon nevetséges dolog volna az orosz nép jelleméről vitatkozni, az egyes érzelmeket fejtegetni s azok fölött vitatkozva, a kedélyeket izgatni. Nagy-Brittaniának a legközelebbi néhány hóra nézve nincs más föladata, mint nyugodt, de fegyveres figyelés. Kossuth levele a magyar természettudományi társulathoz. A magyar természettudományi társulat alelnöke, Balogh Kálmán és titkára Szily Kálmán uraknak Budapesten. Collegno (al Baraccone) Prov. di Torino. Jtalia Augustus 12. 1876. Tisztelt Uraim ! Nehány heti távollét után lakomba visszakerülve , a legkedvesebb meglepetésben részesültem tisztelt Uraságtok junius 27-kéről kelt becses levelének s a Magy. Természettud. Társulat újabb kiadványainak vétele által, melyekkel engem társulatuk választmányának kegyes határozatából megajándékozni méltóztattak. Rendkivülileg megtiszteltnek érzem magamat nagy becsben tartott jóakaratuk által, melyért Önöknek, s társulatuk választmányának annál nagyobb hálával tartozom, minél inkább érezem, hogy e váratlan megtiszteltetést teljességgel nem volt ekkorig módomban csak a legkisebb mértékben is kiérdemleni; úgy, hogy azt csakis Önök ingyen jóvoltának köszönhetem. Önnek szívesek voltak tudomást venni azon nagyrabecsülésemről, melylyel tudós tagtársuk Hermann Ottó úrnak irott levelemben, nagyérdemű Társulatuk működése felől nyilatkozni alkalmam volt. E nagyrabecsülés oly adó, melylyel Önök irányában minden magyar tartozik, aki fel bírja fogni, hogy fajunk szellemi felemelkedése nemzeti jövendőnknek nélkülözhetlen feltétele. Én Szerencsémnek tartom, hogy magamat azok közé számíthatom, kik nem csak ezt felfogják, hanem egyszersmind be-bepillantva a természet Szentírása A keleti kérdés az osztrák képviselőházban. Fanderick után, kinek beszédét mai esti lapunkban ismertettük, dr. Me n ger emelt szót. Különösen Hohenwart fejtegetéseit veszi bírálat alá. Hohenwart Ausztria kulturmissióját hívta a ház emlékezetébe. Ezt tették a többi szónokok is, de mind mást mást ért a kultúrmissió, a birodalom becsülete és érdekei alatt. Hogy Hohenwart mit ért, az kiviláglik miniszterkedése alatti tetteiből, ő Ausztria kulturális missióját úgy fogta föl, hogy a németeket a lehető legtöbb tartományban meghajolni késztette a szlávok előtt, tehát egy a culturában nagyon elmaradott népfajt akart az előhaladottabb fölé emelni. Az elfogulatlanok azt mondák, hogy Hohenwart inculturát akar keletre importálni. Ha tehát a haza kulturmissiójáról van szó, akkor megengedi Hohenwart, ha tőle nem kérdezzük meg, hogy mit kell tennünk e kulturmissiót kelet felé érvénye emelni. A szónok ezután Fanderickkal polemizál s végül határozottan ellene nyilatkozik mindenféle háborúnak és annexiónak. Idézi Poroszország példáját, mely addig, mig befelé meg nem erősödött, minden kísértések daczára sem kezdett háborút. Oppenheimer a külügyek eddigi vezetését nem tartja megrovandónak. Tény, hogy a birodalom gyengítetlenül, s szomszédai által tisztelve áll fen. De amint tartózkodunk a külpolitika iránt rászólólag nyilatkozni, épúgy kötelességünk kifejezni azt, hogy a minisztérium ez absolutóriumot nem kapja meg akkor, ha az actiónak ama »szabadsága« a teljes tétlenségbe menne át. Ha mindig hangsúlyozzuk, hogy a békét fen kell tartani, ki kell mondanunk azt is, hogy ez nem történhetik minden áron becsületünk s legszentebb érdekeink feladása árán. A szónok inti a kormányt, hogy maradjon ez is hű azon mondáshoz, mit másokkal szemben hangoztattak, hogy e birodalom fiainak vére soha sem omolhat másért, mint a birodalom becsülete és érdekeiért. F ux : Ami keleten most történik, az kezdve a legfőbb orosz köröktől a legutolsó insurgensig, nem egyéb, mint forradalmi nemzetiségi politika, s e veszélyes bombával játszani, mely 20 évvel ezelőtt a mi házunkba is behullott, nem egy volna-e Ausztria életérdekeivel vabanque-ot játszani ? Szóló felfogása szerint a monarchia üdve nem a terjeszkedésben, de a belső megerősödésben rejlik. Egy állam, mely ' V Al Európa közepén feküdve, oly tarka népcsoportot vart hivatva a czivilizátió kapuján bevezetni, s annak templomában egyesíteni, már ez egynél fogva is a legnemesebb missióval bir. Megvallja, hogy a külügyminiszternek nehéz helyzete van az uralkodó kétféle áramlatban, de kétkedik, hogy Andrássy utódja nagyobb kezességet volna-e képes adni a békére. Kikel ezután a diplomácia magatartása ellen, melynek sok része van, hogy a dolgok ideig fejlődtek , felhozza a dalmatiai utazást, a lázadókkal való alkudozásokat, Rodics omladinista voltát, s kérdi, ha teljesen ártatlan-e az osztrák diplomacia abban, hogy most a dolgok reánk nézve oly kedvezőtlen fordulatot vettek. Elismeri, hogy a török rajáknak joguk van maguknak emberi létet és bánásmódot követelni, de tagadja, hogy ez csak Törökország eltörlése által volna lehetséges. Polemizál azokkal, kik az izlámnak a civilizatióra való képtelenségét hangsúlyozzák s utal arra, hogy mohemedán államok is álltak már a műveltség magas fokán, sőt több tekintetben megelőzték Európa többi népeit. Törökország polyglott állam, épen mint Ausztria, s ha a faj szerint kellene az államoknak alakulni, akkor természetesen joggal követelhetnék Törökország feloszlását, de ekkor ugyanazon logikával Ausztria felosztását is lehetne követelni. Törökországról azt mondják, hogy beteg ember utal arra, hogy Ausztriát meg pláne »cadavernek« nevezték egykor, pedig azt hiszi, még valamennyien életrevalóknak érezzük magunkat. A reformok által igen regenerálni lehetne a török birodalmat, s ebben Ausztriának lett volna szép szerepe. Segíteni, pártolni kellett volna Konstantinápolyban az ifjú török pártot, másfelől oly politikát folytatni a tartományokkal szemben, hogy azok Oroszország közbejötte nélkül jobb sorsra juthattak volna. De azt már elugrottuk. Most a fenforgó viszonyokkal kell számolni. Az orosz vazall államok alakulása életkérdés Ausztriára nézve, szintúgy a byzanczi secundogenitura is. Az oroszszal való szövetkezés barátainak nem kell elfeledni egy igen jelentékeny dolgot, folytató a szónok. Emlékszem, hogy a magyar miniszterelnök, amint én érzem, a fenyegetés hangján, azt mondá, hogy egy ember sem fog masírozni az ő beleegyezése nélkül. Emlékszem, hogy ott nemrég nagyon variálták azt a szót, hogy »senkinek sem tartozunk többel, mint a hazának, s szeretnék dr. Plener képviselőnek ellentmondani, ha ő e dolgot pusztán a Világosért való revanchenak tekinti. Mert ha az északi kolosz körülveszi Magyarországot, az valóban vitális veszélyt jelent a magyar nemzetre és államra nézve. Gondoljanak önök e felől amit akarnak, de én adós vagyok lelkiismeretemnek azzal, hogy megmondjam, hogy az Oroszországgal való együttműködés sordírozása alkalmával a birodalomnak valószínűleg csak egyik fele masírozik, s a polgárháború veszélye egyátalában nincs kizárva, hogy nincs kizárva az öreg Görres megrázkódtató prófétájának visszatérte. »Látom Magyarországot — holttestekkel boritva.« Ha azért kifelé vállalkozunk actióra, biztonságunk okáért, előbb saját házunkban kell biztonságot szereznünk. A vita ezzel befejeztetett, s főszónokoknak megválasztattak dr. Herbst és Greuter. A keleti kérdés a német birodalmi gyűlésben. A budget második felolvasásánál Jörg felszólalása egy hosszabb vitára adott alkalmat tegnap a német birodalmi gyűlésben. Jörg ezt mondá : Csak egy megoldás van : egy európai szerződéses fejedelem odaállítása a mostani ozmán birodalom helyére, de a török birodalom határainak szigorú megtartása mellett. Szónok ellenzi a német-orosz szövetséget. Ennek csak akkor volna értelme, ha Németország Ausztria német tartományainak bekeblezésére törekednék, mihelyt a kérdés úgy lesz megoldva, amint Oroszország akarja, rögtön támadni fogna az osztrák kérdés. A német trónbeszéd külpolitikai részéből azt olvassa ki, hogy e hármas szövetség két egymással ellentétes érdekű hatalmat foglal magában, hogy esetről esetre conflictus fenyeget, s hogy Németországnak a közvetítő szerepet kell játszani. Nagyon szeretné tudni szónok, mit tenne Németország, ha egyszer meghiúsulna a közvetítés. Itt előadja szónok, hogy neki 1871-ben a bajor kamarában jelentést kellett tenni a versaillesi szerződésekről s ekkor négyszem között azt mondá neki az akkori külügyér, hogy ez úgy értesült Bismarktól, miszerint az első háború Oroszország ellen fog viseltetni. (Sensatio) Szónok nem hiszi a német birodalom és a szláv faj közel conflictusát ; Oroszország nem hamarkodik s azonfelül még benn is veszélyeztetve van. Bow államtitkár : A kormány politikája a béke politikája, mely nem akar más ügyekbe avatkozni s csak Németország érdekeit tartja szem előtt, még oly kérdésekben is, melyek azt nem közvetlenül érintik s hihetőleg érinteni nem is fogják. E pillanatban, hála az összes hatalmak mérsékletének, oly pontra jutottunk, amely a legjobb reményekkel biztat és nyugodt megfontolást tesz lehetővé. Az előttem szóló várakozásai nem fognak teljesülni. Németország viszonya a többi hatalmakhoz a bizalom, barátság és a tiszteletre van alapítva s megtartania ezt a további tárgyalásokban is. Mi Németországot csak akkor hívandjuk fel, mikor saját érdeke lesz veszélyeztetve . Németország a béke védműve és az is fog maradni. Lasker: a német birodalmi kancellár politikája, amennyire a múltból és jelenből következtetni lehet, a német nép legteljesebb bizalmát bírja. A függőben levő külpolitikai kérdések fölötti viták nem emelik a képviselet tekintélyét, csak a tények felületes ismeretén alapulhatnak s a felvilágosítást épen nem mozdítják elő. A hasonló discussió a szomszéd államban épen nem szolgált a kormánypolitikára kellő irányadásul. Angliában népies mozgalmak és áramlatok háborították a kormánypolitika menetét, de anélkül, hogy tartós hatással lehetett volna. Ezért jobb megkímélni az országot oly vitáktól, melyek csak izgathatnak, de praktikus czélra nem vezethetnek. Windhorst örömmel constatálja Bülow beszédéből, hogy a hatalmak most Oroszországot elzárolták. Ezt abból is következteti, hogy Oroszország nem tett előre egy lépést sem. (?) Laskerrel szemben fentartja a birodalmi gyűlés jogát, hogy a külpolitikai kérdéseket tárgyalja. »Ha csak arra valóknak néznek minket, hogy az összegeket összeadjuk és bókát csináljunk, akkor jobb, ha otthon maradunk. Jogunk van a nép ily fontos életérdekeit tárgyalni.« KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hír. Széll Kálmán pénzügyminiszter ma reggel Bécsbe utazott. — Külföldi hang múzeumunkról. Selys de Longham, hires svájczi természettudós, rí a nyár folytán több napig dolgozott a nemzeti múzeum természetrajzi osztályában, legközelebb a