A Hon, 1876. november (14. évfolyam, 262-288. szám)
1876-11-21 / 279. szám
~r~ojr- 279. szám, XIV. évfolyam. Kiadóhivatal | Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vay Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 5 hónapra...........................................6 frt — 6 hónapra...........................................12 Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik 1», mindenkor a hó első napjától számíttatik ki. » Előfizetési felhívás. A tour XIV-dik évfolyamára. Félévre...................... 12 frt 6 frt 2 frt látni Negyedévre . . Egy híra ... Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként...................................... 1 frt gjjggr- Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A külpolitikai helyzetre való tekintetből ezentúl hétfő reggel is adunk ki lapot, melyet nem csak a helybeli, de a vidéki előfizetőinknek is a rendes postával megküldünk. AHont kiadóhivatala. 6ál Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1876. Kedd, nov. 21. Szerkesztéssi íratta, s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIrDETÉSEK ~ ' ~ szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, nov. 20. Uj osztrák jelszó. Úgy látszik, hogy az osztrákok csakugyan rá akarnak lépni arra a lejtőre, mely oly czélban végződik, mely nemcsak a bécsi alkut, de a monarchia két felének jelenlegi kapcsolatát is megingatja, sőt lehetetlenné teheti. Ezt azért vagyunk kénytelenek állítani, mert kötelességünk feltenni róluk, hogy komolyan beszélnek, mikor ilyen fontos tárgyban nyilatkoznak , és a nagy szavakból nem akarnak fogást csinálni, melylyel Magyarországra ráijeszteni és azt megpuhítani akarják. Mert az utóbbinak föltevése a mi részünkről illegalitás, annak megkísérlése az ő részükről tökéletes blamage lenne, mert az ilyen fogások által annál kevésbé fogják Magyarország kormányát és törvényhozását eredeti czéljaitól és valódi érdekeitől eltéríteni, mert kötve van a kormány pártja által, és a párt az ország közvéleménye által abban, hogy a concessiók terén tovább ne menjen. És így körülbelül a Magyarországra dobott kő vissza fogna esni az osztrák kormányra és a parlamentre, aminek következménye, hogy mi lesz, azt az osztrákok tudják legjobban, kik bizonyára ismerik pártviszonyaik ziláltságát és politikai, sőt főleg parlamentáris állapotaik prekarius voltát is. És ez a tekintet figyelemre méltó nemcsak az esetben, ha fogás lenne az egész , hanem ha csakugyan szándékoznának az osztrák »függetlenek« komoly akciót indítani a bécsi egyezség ellen és pártot alakítani, mely egyenesen Magyarország ellen legyen irányozva, és azt tűzze ki czélul, hogy a »keine Mehrbelastung« úgy érvényesüljön a bécsi alkuban, hogy a bankcentralizáczió és vámfölemelés eléressék, de Magyarországnak semmi concessió ne adassák. Sőt keresztül legyen vive a harcz a politikai térre is, ebben is Ausztria túlsúlya a merev centralisatió felé érvényesíttessék vagy ha e két czél el nem éretik, akkor proklamáltassék a szakítás, a personal unió, vagy jobban mondva (mert ezt ők initiálni nem akarják) odakényszeríttessék Magyarország, hogy ő követelje azt, érdekeit más után megvédeni képes nem lévén. És ez a kényszerítés is, meg lehet, nincs távol attól a számítástól, hogy így a dynasztiával is összeütközésbe jó Magyarország, tehát lesz mód és ürügy, ha nem is alkotmányos, de más után realizálni az eredeti tervet : a centralisatiót és Magyarország politikai és közgazdasági megsemmisítését. A Skene és érdektársai által megindított mozgalomra nem tennék e megjegyzéseket, politikai humbugnak tartanák azt,mely ipari önző érdekek számára akarja kizsákmányolni e fogást; de úgy látjuk, hogy az osztrák parlamenti pártkörökben viszhangra talál az, komoly határozatokat provokál, melyek, ha nem is mindenben, de sok tekintetben Skene eredeti terveinek megfelelnek és azoknak politikai jelleget adnak. A haladó klub ez eszméket elfogadta, a centrum elveti, de a baloldali klub csak úgy mellőzé, hogy hasonirányú megjegyzéseket tett és a párt szervezését, programmjának módosítását, ez incidensből kiindulva, egy bizottságra bízta, melynek Herbst is tagja. Különösen feltűnő az, hogy Herbst e clubból, bár nem helyeslé a külön párt alakítást, mint amely az alkotmány hű pártot gyengítné, mégis kijelenteni vélte, hogy a bécsi alkuban a kormányra és Magyarországra való tekintet nélkül kíván eljárni és acceptálta a »keine Mehrbelastung« elvét. Ez az ő nyilatkozata a »zöm« részéről sokkal több jelentőséggel bír, mint a »függetlenek« szervezkedése egymagában; mert oly insust árul el, melyet eddig legalább az osztrák parlament többsége el nem árult ; mert ez a monarchia kapcsolatának tekinteten kívül hagyását jelenti, mely — főleg a mostani viszonyok közt, — nagyon veszedelmes. Mert ha az osztrák alkotmány hű párt a közös ügyekben a többség kormányára és Magyarországra való minden tekintet nélkül akar eljárni, akkor oly térre lép, melyen nálunk csak a szélsőbal áll, és ha a conclusiót is elfogadja, akkor csakugyan a személyes unió álláspontjára helyezkedik. Nem is fejtegetjük, hogy főleg osztrákokra nézve mily veszélyes, az politikai és nemzetiségi következményekkel van ez összekötve, csak konstatáljuk, hogy a monarchia kettéválása Ausztriában a foederatió és a szláv elem felülkerekedésével egy jelentőségű, és, hogy ez az osztrákokra nézve veszélyesebb fordulat lesz, mint reánk nézve, azt könnyű belátnia annak, ki a szláv elem arányait, elhelyezését politikai és anyagi erejét a monarchia két felében, a jelenlegi politikai tényezőkkel és azok irányával összehasonlítja. Épen a következmények e tekintetbe vétele adott oly fontos politikai jelentőséget Ausztriában és úgy, mint Magyarország többsége előtt a kiegyezésnek, és hogy a dualizmust nálunk most is becsülni, azért áldozatokat hozni készek, bizonyítja az, hogy a bécsi alkut a Tisza-kormány megköti, melyben hogy ő volt tekintettel Ausztriára, sőt az osztrák kormány nehéz állására és bukásának következményeire is, bizonyítja az, hogy a vámemelésekbe és a bankjegyek egységébe beleegyezett. De ha Ausztriában most az lesz a jelszó, hogy semmi tekintettel nem kell lenni sem saját kormányukra, sem Magyarországra, hanem a bécsi alkunak oly alakot kell adni,mely Ausztriának minden terheltetése nélkül nagyobb befolyást és nagyobb jövedelmeket, sőt nagyobb politikai centralisatiót is biztosít , akkor mi is feloldva fogjuk érezni magunkat e tekintet alól, sőt hogy az uralkodó is meg fogja érteni Magyarország e helyzetét, melynek áldozatkészségét és hűségét bizonyítgatnia nem kell, arról biztosít minket nem csak bölcsessége és alkotmányos érzülete, hanem az egyszerű jegyzőkönyv is, mely jelenlétében vétetett fel a bécsi alkuról. Abból ki fog tűnni, hogy ki lesz az illegális, a szószegő. Sokkal komolyabb a helyzet, hogysem ne kívánjuk, hogy az osztrákok újabb extemporisatiója elmaradjon , de haellenállásunk és intésünk daczára) megteszik azt, akkor következményeiért ők lesznek felelősek és e következmény nem lesz Magyarország megaláztatása ! — A külpolitkai helyzethez. » A kilátások a békére ép oly nagyok, mint a háborúra és remélhető, hogy a béke fen fog tartatni, miután eddig egyik hatalomnak sincs a becsülete a játékban.« így jellemezte Thiers a momentán helyzetet s ez kétségkívül helyes lenne, ha Oroszország nem csinálna becsületbeli kérdést a »szláv ügy«-ből s a keresztyének sorsának javításából. Londonból írják a »N. fr. Pr.«-nek, hogy az osztrák-magyar-angol egyetértés azonnal utat tört magának, mihelyt monarchiánk és Oroszország útjai a conferencia kérdésében elváltak. Ez kiviláglik azon különböző válaszokból, melyek az angol conferentia-javaslatra vonatkozólag monarchiánk és Oroszország részéről a Downing Streetba érkeztek, s kiviláglik azon commentárokból, melyeket az illető válaszokhoz egyfelől Beust, másfelől Suvaloff grófok fűztek. Monarchiánk elfogadja a conferentiát pur et simple s az angol javaslatban nem lát egyebet, mint Anglia hozzájárulását azon javaslatokhoz, melyek Andrássy gróf deczemberi jegyzékében foglaltattak, Poroszország ellenben csak magának a conferenţia összeülésének tényét fogadja el, de fentartja magának, hogy a conferentián külön javaslatokat tegyen s ki fogja jelenteni, hogy az angol javaslatokat csak úgy teszi magáévá ha azok magukban foglalandják a garantiakérdést és az occupátiót. Tehát az occupatió képezi most is, mint előbb a sarkpontot, mely körül minden megfordul. Anglia arra, ha az első orosz katona átlépendi a Pruthot, azzal fog felelni, hogy hajóhadával benyomul a Bospórusba. Ez magában még nem háború ugyan, de hogy azzá válhatik, aziránt Londonban senki sem táplál kétséget, ha csak Disraeli meg nem szegné ünnepélyesen kimondott szavát, amely szerint Törökország integritása fentartandó. Anglia és monarchiánk között az egyetértés még a tekintetben is létrejött, hogy előbbi biztosítva van arról, miszerint monarchiánk nem tenne kifogást azon lépések ellen, melyeket Anglia tenni kész és tenni fog egy orosz invasió esetén. A »Mont. Rév.« egy czikket közöl, melyben Oroszország szeme elé tartja hadjárata kedvezőtlen végének lehetőségét. A czikk azt mondja, hogy a Törökország ellen felállított orosz hadseregből alig 120.000 ember van ellátva hátultöltő fegyverekkel. A Visztulánál levő hadsereg pedig, mely a belbéke és rend fentartására van szánva, még a hadsereg nevet sem érdemli meg. Belgrádi hivatalos körökben a háború folytatását bizonyosnak tartják. Ezért készülődnek is nagyban. A Skupstina dec. 12-én fog összeülni. Alkalmasint török kormánykörökben is jól vannak informálva az orosz hadsereg állapotáról. Ezért minden aggodalom nélkül néznek egy törökorosz háború elébe. Törökország döntő köreiben és külképviseleténél határozott és bizalommal teli hangulattal vannak a jövő eseményei iránt. — Osztrák és magyar rendőr viszony. Több eset fordult elő, hogy hazai rendőri (közigazgatási) hatóságok a magyar állam területen tartózkodó s büntetendő cselekvények elkövetésével vádolt külföldi egyéneket külföldi s különösen osztrák hatóságok megkeresése folytán letartóztattak s osztrák területre szállitván, azokat az osztrák hatóságoknak átszolgáltatták ; fordultak továbbá oly esetek is elő, hogy osztrák közbiztonsági közegek vagy csendőrök bűntettesek üldözése közben a monarchia másik felével szomszédos területre átjővén, a hazai közigazgatási közegek az osztrák rendőri közegeknek a monarchia másik felében elkövetett büntetendő cselekményekkel vádolt magyar honosok kinyomozásánál nemcsak segédkeztek, hanem a gyanúsítottaknak az osztr. rendőri közegek által tett elfogatását s Ausztriába kisértetését megengedték. Ennek folytán a belügyminiszter közrendeletileg értesíti a hatóságokat, hogy magyar állampolgár más állam hatóságának soha és semmi szin alatt ki nem szolgáltatható s hogy a büntetendő cselekvények elkövetésével vádolt külföldiek kiadatása iránt előzetes bírói eljárás utján a határozati jog a kir. igazságügyminisztériumot illeti. Ebből, tekintettel az 1869. IV. t. sz. 1. §-ára, mely szerint közigazgatási hatóságok bírói hatáskörbe nem avatkozhatnak, következik, hogy a hazai közig. hatóságok sem magyar honpolgárokat, sem külföldieket külföldi hatóságoknak ki nem adhatnak s viszont a külföldi hatóságoktól az ott tartózkodó egyéneknek kiszolgáltatását nem követelhetik még azon esetben sem, ha a bűncselekmény a magyar állam területén magyar honos által követtetett is volna el. Sürgős esetekben kérheti ugyan a tvhatóság az ausztriai rendőrhatóságoktól oly egyének letartóztatását, kik a magyar állam területén bűntettet követtek el, valamint oly magyar honosak letartóztatását, kik külföldön követtek el büntetendő cselekvényt , de köteles erről azonnal értesíteni a legközelebbi kir. ügyészséget, hogy ez a szabályos eljárás indítványozása által képesítve legyen oly törvényszéki határozatot kieszközölni, amilyen szükséges arra, hogy az illető kiadatását az ausztriai törvények értelmében az ottani bíróság vagy a cs. igazságügyminiszter elrendelhesse. Másrészről a rendőrség jogosítva van az ausztriai rendőrség megkeresésére az ezáltal üldözött egyént letartóztatni, de köteles azt 3 nap alatt a bíróságnak vagy kir. ügyészségnek átadni. Azon átalános szabály, hogy a hazai rendőri (közigazgatási) közegek a más állam hatóságai vagy közegei részéről hozzájuk intézett kiadatás iránti megkeresvényeknek eleget nem tehetnek, akkor sem szenved változást, ha a tettes folytonos üldözés közben lépett át a magyar állam területére s ha az üldözött azon állam alattvalója is, melynek területén a bűntettet elkövette. Ily esetben, ha t. i. az osztrák közbiztonsági közegek a tettes üldözése közben magyar területre lépnek s a legközelebbi rendű hatóságnál magukat jelentik, a közig. hatóságok folytathatják, sőt folytatni kötelesek az üldözést, sőt, ő részben igénybe vehetik az osztrák közbiztonsági közegek segélyét is, de azt semmikép sem engedhetik meg, hogy az üldözöttet, ha elfogják, az osztrák rendőrök átvehessék és Ausztriába kísértessék, de nem kötelesek az elfogott tettest az illetékes bíróságnak vagy kir. ügyészségnek haladéktalanul átszolgáltatni. ES A kiegyezés kérdése az osztrák parlamenti klubokban. Az osztrák haladópárt klubja által elfogadott ismeretes új programm pontozatokat tegnap, vasárnap terjesztették elő indítvány alakjában Skene és társai a baloldali klubban. Az e fölött megindult vita három teljes óráig tartott. Skene fejtegetve a programmot, azt az érdemet tudta föl magának, hogy megvilágítsa a helyzetet. Herbst elnök teljes tárgyilagosságot ajánl a szónokoknak. Russ azt tartja, hogy épenséggel meg nem engedhető az, miszerint a párt programmja egyes magánczélokért megváltoztattassék. A függetlenek programmjának (lásd vasárnap reggeli lapunkat) három első pontja merőben fölösleges, mert azokat minden lelkiismeretes képviselő különben is követni tartozik ; a két állam gazdasági és politikai viszonyaira nézve, ami abban mondatik, igen tág és határozatlan értelmű ; főleg pedig ellenzi azt a pontot, mely szerint a personal unió mintegy végső consequentiának állíttatik oda. Javasolja tehát, hogy Skene indítványa elvettessék. Érdemleges okokon kívül még formai okok alapján is elfogadhatlannak tartja Skene indítványát, mert a három alkotmányhű párt ez év mártius havában abban állapodott meg, hogy a magyar kiegyezés ügyét nem elkülönözve, hanem együttesen, közös gyűlésen tárgyalandják. Ennél fogva azt tartja, hogy egy klub nem járhat el külön e kérdésben a többiek értesítése nélkül. A baloldali klub programmját még azért sem lehet a Skene és társai által tett indítvány értelmében módosítni, mert a klub nem egy ad hoc klub, mely csak a kiegyezés kérdésének tárgyalása alkalmából alakult, s ezért nem lehet még egy passust csatolni a klub programmjához. Coronini: 1867. óta egész sorát a csalódásoknak jegyezhetjük föl. Magyarországon megvan a parlament, a kormány befolyása a külpolitikára s mégis merik ott megrázkódtatni a kiegyezést. Én nem gyűlölöm Magyarországot, de azt sem akarom, hogy az rajtunk uralkodjék, mint most teszi. Szóló pártolja a maga által is aláírt Skene féle indítványt, mert Ausztria határozott hátrányban van Magyarországgal szemben. Weeber és Klier határozottan ellenzik Skene és társai indítványát, mert ha egyszer a kiegyezési pontozatok a képviselőház elébe lesznek terjesztve, akkor minden képviselő abban a helyzetben lesz, hogy tisztába jöjjön magával az iránt, minő állást foglaljon el a kiegyezéssel szemben. Sturm az új párt eljárásának lojalitását fejtegeti és hangsúlyozza, hogy még most jó előre állást kell foglalni a kiegyezéssel szemben, mert a képviselőház az utolsó órában a kormány által gyakorolt pressió folytán kényszerhelyzetben lesz. A kiegyezési pontozatok elfogadása mellett a külpolitikai helyzet zavaros voltára szokás hivatkozni, a kormány leghelyesebben tenné, ha elnapolná a tárgyalásokat, míg tisztul a helyzet. De úgy látszik, hogy ez esze ágában sincs. Wickhoff már azért sem tartja tanácsosnak a lazább viszonyt Magyarországhoz, mert az osztrák iparnak kiváló fontosságú piaczát képezi Magyarország. Schaup és Hanisch pártolják Skene indítványát és polemizálnak Wickhoffal. Suess: Három kérdésre kell feleletet adnunk : Minő mostani helyzetünk ? Mit akarunk ? És melyek az eszközök, melyeket a czél elérésére felhasználnánk. S létezik-e egyetértés az eszközökre vonatkozólag ? Mi az első kérdést illeti, fájdalom, a válasz igen szomorú. Renzénknek oly árfolyama van, mint a háború előtt s nem talál vevőkre. Még nincs ugyan háborúnk de majd lesz Oroszországgal. Kormányunk mindig bátran meghátrál Magyarország előtt. Ily állapot tarthattan. Csak az a kérdés, hogy kormányunk magától megy-e, vagy »menettetik.« Mi magunk három részre vagyunk oszolva. — Még egy uj, negyedik pártnak adjunk létest? Nem uj pártra, de sőt egységre van szükségünk, hogy erős parlamentünk és valóban parlamenti kormányunk legyen, minő Magyarországon van. Ha az uj párt kormányra jutna, a personáluniót ép úgy zsebre dugná mint Tisza. Végül azt fejti ki szónok, hogy a kérdés tulajdonképen oda élesedik, hogy eléggé erősnek tartatik-e a mostani osztrák kormány, hogy a kiegyezésnél Ausztria érdekeit megvédje, vagy nem, s hogy ennélfogva lehet-e továbbra is támogatni vagy nem. Demel: A personáluniónak mindig csak fegyver, nem pedig czél gyanánt szabad szerepelni, indítványozza egy bizottság kiküldését, melynek feladata leend a klub alapszabályait revideálni és jelentést tenni az iránt, hogy a párt vegyen-e föl vagy ne egy pontot programmjába a kiegyezsre vonatkozólag. Peter határozottan ellenzi Skene indítványát. Herbst szerint Skene indítványának az a gyengéje, hogy nem áll egyébből néhány elvont tételnél s ezek fölött a megállapodás egy gondolkozó emberekből álló gyűlésben annál nehezebb, mert mindenki más-más subjektív értelmet tulajdonít azoknak. Fájdalom, a párt igen gyakran vezettette magát határozataiban attól való félelem által, hogy mi fog következni, ha ezt, vagy amazt nem fogadja el. Erről a félelemről le kell tenni, szónok azt hiszi, hogy minden nehézséget le lehet küzdeni az által, ha a párt egyetért abban, hogy elveti a kiegyezési propositiókat, ha ellenkeznek Ausztria politikai és közgazdasági érdekeivel, mit sem törődve azzal, hogy mi következik ezután. Igen helytelen eljárásnak tartja azt, ha különböző elérhetlen dolgok tűzetnek ki czélul, melyeknél számos faktort és elemet kell tekintetbe venni, melyek pedig ellenkezésben vannak egymással és nagy hiba, ha ilyen dolgok ostrommal eléretni czéloztatnak. Ezért, nyugodt, következetes államférfim eljárást ajánl. A monarchia két felének egymáshozi viszonyára vonatkozó pontja az uj párt programmjának homályos, nem lehet határozottan tudni, czentralismus, avagy personál unió czéloztatik-e s igy kiki tetszése szerint magyarázhatja. A baloldali kör — végző szónok — fontos kérdéseknél, habár a kabinet kérdés fel volt téve, megtartotta függetlenségét és nem engedett az e fajta pressióknak. Remélhető tehát, hogy a magyar kiegyezés kérdésében is megtartandja függetlenségét s cselekvésében semmi más által nem fogja vezettetni ma A „HON“ TÁRCZÁJA. „Egy az Isten.“ — Regény. — Irta: «Tóba! Mór. ELSŐ RÉSZ. Második kötet. Regény, mely a végén kezdődik. (29. Folytatás.) A herczegnő kiváncsi volt megismerni azt a Peliont, Ossát, a mik az Olympot ekként megközelítik s Vajdár kiolvasta kérdő tekintetéből ezt a kíváncsiságot. — A herczegnő nem nézne le engem, ha rangjabeli volnék. Az fogok lenni. — Szerencsét fogok kívánni hozzá. — A herczeg azt ígérte önnek, hogy ha megszűnik férje lenni, egyezség, kibékülés szerint , akkor atyja fog lenni. Nekem is azt ígérte. — Hogy önt fiává fogadja ? — Hogy engem fiává fogad. — S ugyan mi oka lehet rá ? Vajdár eltakarta félkezével arczát. Szeméremérzetével küzdött. — Ne kivánja a herczegnő, hogy szegény jó anyám szégyenét bevalljam s helyette piruljak. Ő szerencsétlen volt. Balsorsának szülötte én vagyok. S kinek e balsorsot jóvá tenni kötelessége, — az a Blanka egymásba csapta tíz ujjait, a mi azt is fejezhette ki, hogy fölöttébb meg van lepve e fölfedezés által ; de ilyenformát is fejezhetett ki, hogy »óh te országos gazember ! Képes vagy az édes anyád tiszteletreméltó hamvait meggyalázni, hogy becsületes származásod helyett egy herczegi korcsnak hazudhasd magadat!« —Ez valóban érdekes és meglepő fordulat ebben a mi regényünkben ! Mondá a herczegnő csaknem pajkos kedvcsapongással És én ezt annyival inkább valószínűnek tartom , mert már láttam négy vagy öt drámát, aminek ugyanez a kifejlődése. »Nincs a kis ujjad kitörve a ballábadon ?« — »Igen !« — »Úgy az én fiam vagy !« — »Nincs a nyakadon hátul egy nagy anyajegy ?« — »De van!« — »Hozd ide , te az én fiam vagy ! — »Hol kaptad ezt a kettétört érem egyik felét ?« — »Haldokló anyámtól.« — »Keblemre fiam !« A herczegnő tapsolt a kis kezeivel. — Ez nagyon derék ! Nagyon derék ! Ezért mondta a herczeg, hogy ha elválunk, csak változni fog a viszony közöttünk, nem megszakadni. Ezért ajánlotta hát fel jövendő lakásomul palotája felét. És így nekem még a Cagliari-czímről sem kellene lemondanom. Mily meglepetés ez. Vajdár csakugyan elhitte, hogy egy könnyenvivő gyermekkel van dolga, a ki meghagyja magát fogni együgyü mesékkel. — És már most érteni fogja a herczegnő, honnan vette az én lelkem kölcsön azt a vakmerőséget, hogy induljak üldözni a holdvilágot s lessem azt a láthatáron, hogy elfoghassam, mikor feljön ? A szép holdvilág azonban még nem volt elfogva. Mikor már minden meg volt neki magyarázva, akkor elővette oldalzsebéből azt a ma reggeli névtelen levelet , amit előbb ki kellett simítania a térdére fektetve , mert bizonyos kézben nagyon összegyűrődött, sőt egy olajfestékes hüvelykujjnak az önlenyomata is ott maradt rajta. — Ugyan kérem, olvassa el ön ezt a levelet és magyarázza meg még ezt is. Vajdát, amint elolvasta azt a levelet, akkor vette csak észre, hogy ő a szinleg hátráló ellenség által egy valóságos tüzakna fölé engedte csalni magát s most mindjárt a levegőbe röpítik. — Itt teljes hadikészülettel vártak rá ! Vakmerősége még most sem hagyta el. Tökéletes gonosztevő volt. Arcza elsápadt az ijedségtől és boszúságtól , hanem azért nyugodt maradt. — Ügyetlen bohózat az egész ! Szólt, az asztalra vetve a levelet. — De kinek lehetne érdekében — az én rovásomra — ilyen bohózatot kigondolni. — Azt is megmondhatom. Én ismerem e kézvonásokat. Ezt a levelet Caldariva marquisnő írta. — Caldariva marquisnő ? Hát ő itt van ? — Természetesen. A herczeg nem utazik sehova nála nélkül. — Mit bánom azt ? — De ugyan mi oka lehetne Caldariva marquisnőnek rágalmazni saját magát. És azután megakadályozni azt, hogy a herczeg felesége lehessen. Erre igen nagy okának kellene lenni. — S az ok elég nagy. — A féltékenység. — A féltékenység ? Kiába fel bámulva a herczegnő s egy tekintet az előtte álló arczára megmagyarázta neki a többit. Ez a szépsége tudatában elbizakodott, diadalmosolygó férfi arca haragra gyújtó vérének minden cseppjét. Eszébe jutott, hogy ez az ember, aki egy pillanatban elég vakmerő az ő ura feleségének kérődéként megjelenni, ugyanabban a pillanatban be meri vallani azt, hogy ő az ő ura szeretőjére nézve a félté-kenység tárgya. S még mosolyog hozzá ! Ezért a mosolyért képes lett volna őt összezúzni !.. Össze is zúzta. Hol az a halálos fegyver? A » 14-ik §. !« Már felhúzta a sárkányát , már rajta tartá az ujját a ravaszán.. — Uram ! Én nagyon megtisztelve érzem magamat önnek kitartó ragaszkodása által. De hazudni nem tudok. Oktalan reményeket táplálni nem akarok. E tárgyról ma beszéltünk utoljára. — S ha ez volna az egyenes föltétele a herczeg beleegyezésének az egyértelmű eljárásba ? — Én a kegyelem útjához folyamodtam, s nem hiszem, hogy ahhoz a herczeg beleegyezése kivántatnék. — Tapasztalni fogja a herczegnő az ellenkezőt ! — És akármit fogok is tapasztalni, én ígéretemet le nem köthetem önnek, miután jól tudom, hogy egy kettőnk között kötendő házasság a római egyházjog kanonai szerint eleve semmis lenne. — Ah, a herczegnő tanulmányozta az egyházjogot ? Ez épen olyan hiba, mint mikor a beteg orvosi könyveket olvas. A herczegnő bizonyosan a 10-ik §-ra emlékezik, mely megtiltja a fiúnak az apjától elvált nőt feleségül venni , de nem olvasta tovább, ahol az instructiók végén az mondatik, hogy a mely házasság kegyelem útján semmisnek jön nyilatkoztatva, az, mint soha nem létezett, akadályt nem képez. Most azután egyenesen a mellének szegezte a fegyvert a herczegnő, oda, a hetedik és nyolczadik borda közé, ahol a szív dobog. — Én nem a 10-ik §-ra czéloztam. A mi közöttünk akadályt jelöl meg, mely a házasságot semmissé, lehetetlenné teszi, — az az instructiók tizennegyedik paragraphusa. Eldördült! — odatalált! Mint a halálra sebzett tigris, ugrott föl helyéből a férfi, s kezével széke támlájára támaszkodott. A vad düh, a rémület e kifejezésétől a herczegnő maga is megrettent. Mi volt ebben a fegyverben, hogy olyan halálosan talált ? A szép mosolygó férfi arca, hogy átváltozott egyszerre ! Mint mikor a pusztában lakó szent a hataera képében csábító sátánnak arczához vágta a feszületet s arra az egyszerre visszakapta ördögi arczulatát. — Ez egy tetten kapott gyilkos torzképe volt ! E hátra szegett ajkakra, az összeharapott fogakra, a kígyóvá tekerült szemöldökre, a fehérüket felülről megmutató szemekre, e galvanicus mosolygásra sok álmában vissza fog emlékezni, aki azt maga elé idézte. — Ki tanította önt erre ? kérdé, vaczogó fogakkal Vajdár , s ajkain megjelent az a kis fehér nyúlós csepp, a mi az örültek a dühödtek, a megrémültek beszéde közben szokott feltűnni, s vándorol a felső ajkról az alsóra s megint vissza. A herczegnő rémülten lépett vissza előle. — Ezt csak egy ember mondhatta önnek ! — Tudom, ki az ! — Boszut fogok állni önön is. — De annak, a ki önt erre megtanította ! — üldözője leszek a földön és a sirban. S azzal fölkapta az asztalról a békeokmányokat s ketté hasitá valamennyit. (Folytatása következik.)