A Hon, 1876. november (14. évfolyam, 262-288. szám)

1876-11-21 / 279. szám

~r~ojr- 279. szám, XIV. évfolyam. Kiadó­hivatal | Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési d­ij : Postán küldve, va­­y Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 5 hónapra...........................................6 frt — 6 hónapra...........................................12 Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik 1», min­denkor a hó első napjától számíttatik­ ki. » Előfizetési felhívás. A tour XIV-dik évf­­olyamára. Félévre...................... 12 frt 6 frt 2 frt látni Negyedévre . . Egy hí­ra ... Az esti kiadás postai különküldéséért fe­lülfizetés évnegyedenként...................................... 1 frt gjjggr- Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre pos­tai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A külpolitikai helyzetre való tekintetből ezentúl hétfő reggel is adunk ki lapot, melyet nem csak a helybeli, de a vidéki előfizetőinknek is a rendes postával megküldünk. A­­Hont kiadóhivatala. 6ál Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1876. Kedd, nov. 21. Szerkesztéssi íratta, s Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HI­rDETÉSEK ~ '­­ ~ szintúgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Barátok­­tere, Ath­enaeum-épü­let) küldendők. Budapest, nov. 20. Uj osztrák jelszó. Úgy látszik, h­ogy az osztrákok csak­ugyan rá akarnak lépni arra a lejtőre, mely oly czélban végződik, mely nemcsak a bécsi alkut, de a monarchia két felének jelenlegi kapcsolatát is megingatja, sőt lehetetlenné te­heti. Ezt azért vagyunk kénytelenek állítani, mert kötelességünk feltenni róluk, hogy ko­molyan beszélnek, mikor ilyen fontos tárgy­ban nyilatkoznak , és a nagy szavakból nem akarnak fogást csinálni, melylyel Magyaror­szágra ráijeszteni és azt megpuh­ítani akarják. Mert az utóbbinak föltevése a mi részünkről illegalitás, annak megkísérlése az ő részük­ről tökéletes blamage lenne, mert az ilyen fogások által annál kevésbé fogják Magyar­­ország kormányát és törvényhozását eredeti czéljaitól és valódi érdekeitől eltéríteni, mert kötve van a kormány pártja által, és a párt az ország közvéleménye által abban, hogy a concessiók terén tovább ne menjen. És így körülbelül a Magyarországra dobott kő vissza fogna esni az osztrák kormányra és a parla­mentre, a­minek következménye, hogy mi lesz, azt az osztrákok tudják legjobban, kik bizonyára ismerik pártviszonyaik ziláltságát és p­o­l­i­t­i­k­a­i, sőt főleg parlamentáris álla­potaik prekarius voltát is. És ez a tekintet figyelemre méltó nemcsak az esetben, ha fogás lenne az egész , hanem ha csakugyan szándékoznának az osztrák »függetlenek« komoly akc­iót in­dítani a bécsi egyezség ellen és pártot alakí­tani, mely egyenesen Magyarország ellen le­gyen irányozva, és azt tűzze ki czélul, hogy a »keine Mehrbelastung« úgy érvényesüljön a bécsi alkuban, hogy a bankc­entralizáczió és vámfölemelés eléressék, de Magyarország­nak semmi concessió ne adassák. Sőt keresz­tül legyen vive a harcz a politikai térre is, ebben is Ausztria túlsúlya a merev centrali­­satió felé érvényesíttessék vagy ha e két czél el nem éretik, akkor proklamáltassék a sza­kítás, a personal unió, vagy jobban mondva (mert ezt ők initiálni nem akarják) odakény­­szeríttessék Magyarország, hogy ő követelje azt, érdekeit más után megvédeni ké­pes nem lévén. És ez a kényszerítés is, meg lehet, nincs távol attól a számítástól, hogy így a dynasztiával is összeütközésbe jó Magyarország, tehát lesz mód és ürügy, ha nem is alkotmányos, de más után realizálni az eredeti tervet : a centralisatiót és Magyar­­ország politikai és közgazdasági megsemmisí­tését. A Skene és érdek­társai által megindított mozgalomra nem tennék e megjegyzéseket, politikai humbugnak tartanák azt,mely ipari önző érdekek számára akarja kizsákmányolni e fogást; de úgy látjuk, hogy az osztrák par­lamenti pártkörökben viszhangra talál az, komoly határozatokat provokál, melyek, ha nem is mindenben, de sok tekintetben Skene eredeti terveinek megfelelnek és azoknak po­litikai jelleget adnak. A haladó klub ez esz­méket elfogadta, a centrum elveti, de a bal­oldali klub csak úgy mellőzé, hogy hasonirá­­nyú megjegyzéseket tett és a párt szervezését, programmjának módosítását, ez incidensből kiindulva, egy bizottságra bízta, melynek Herbst is tagja. Különösen feltűnő az, hogy Herbst e clubból, bár nem helyeslé a kü­lön párt alakítást, mint a­mely az alkot­mány hű pártot gyengítné, mégis kijelenteni vélte, hogy a bécsi alkuban a kormányra és Magyarországra való tekintet nélkül kíván eljárni és acceptálta a »keine Mehrbelastung« elvét. Ez az ő nyilatkozata a »zöm« részéről sokkal több jelentőséggel bír, mint a »füg­getlenek« szervezkedése egy­magában; mert oly insust árul el, melyet eddig leg­alább az osztrák parlament többsége el nem árult ; mert ez a monarchia kapcso­latának tekinteten kívül hagyását jelenti, mely — főleg a mostani viszonyok közt, — nagyon veszedelmes. Mert ha az osztrák al­kotmány hű párt a közös ügyekben a többség kormányára és Magyarországra való minden tekintet nélkül akar eljárni, akkor oly térre lép, melyen nálunk csak a szélsőbal áll, és ha a conclusiót is elfogadja, akkor csakugyan a személyes unió álláspontjára helyezkedik. Nem is fejtegetjük, hogy főleg osztrákokra nézve mily veszélyes, az politikai és nemzetiségi következmé­nyekkel van ez összekötve, csak konstatáljuk, hogy a monarchia kettéválása Ausztriában a foederatió és a szláv elem felülkerekedésével egy jelentőségű, és, hogy ez az osztrákokra néz­ve veszélyesebb fordulat lesz, mint reánk néz­ve, azt könnyű belátnia annak, ki a szláv elem arányait, elhelyezését politikai és anyagi ere­jét a monarchia két felében, a jelenlegi poli­tikai tényezőkkel és azok irányával összeha­sonlítja. Épen a következmények e tekintetbe vé­tele adott oly fontos politikai jelentőséget Ausztriában és úgy, mint Magyarország több­sége előtt a kiegyezésnek, és hogy a dualiz­­must nálunk most is becsülni, azért áldoza­tokat hozni készek, bizonyítja az, hogy a bé­csi alkut a Tisza-kormány megköti, melyben hogy ő volt tekintettel Ausztriára, sőt az osz­trák kormány nehéz állására és bukásának következményeire is, bizonyítja az, hogy a vámemelésekbe és a bankjegyek egységébe beleegyezett. De ha Ausztriában most az lesz a jelszó, hogy semmi tekintettel nem kell lenni sem saját kormányukra, sem Magyar­­országra, hanem a bécsi alkunak oly alakot kell adni,mely Ausztriának minden terh­eltetése nélkül nagyobb befolyást és nagyobb jöve­delmeket, sőt nagyobb politikai centralisatiót is biztosít , akkor mi is feloldva fogjuk érezni magunkat e tekintet alól, sőt hogy az uralkodó is meg fogja érteni Magyarország e helyze­­­­tét, melynek áldozatkészségét és hűségét bi­­zonyítgatnia nem kell, arról biztosít minket nem csak bölcsessége és alkotmányos érzülete, hanem az egyszerű jegyzőkönyv is, mely j­e­­lenlétében vétetett fel a bécsi alkuról. Abból ki fog tűnni, hogy ki lesz az illegális, a szószegő. Sokkal komolyabb a helyzet, hogysem ne kívánjuk, hogy az osztrákok újabb extem­porisatiója elmaradjon , de ha­­ellenállásunk és intésünk daczára) megteszik azt, akkor következményeiért ők lesznek felelő­sek és e következmény nem lesz Magyaror­szág megaláztatása ! — A külpolitkai helyzethez. » A ki­látások a békére ép oly nagyok, mint a háborúra és remélhető, hogy a béke fen fog tartatni, miután ed­dig egyik hatalomnak sincs a becsülete a játékban.« így jellemezte Thiers a momentán helyzetet s ez kétségkívül helyes lenne,­­ ha Oroszország nem csi­nálna becsületbeli kérdést a »szláv ügy«-ből s a ke­resztyének sorsának javításából. Londonból írják a »N. fr. Pr.«-nek, hogy az osztrák-magyar-angol egyetértés azonnal utat tört magának, mihelyt monarchiánk és Oroszország útjai a conferencia kérdésében elváltak. Ez kiviláglik azon különböző válaszokból, melyek az angol confe­­rentia-javaslatra vonatkozólag monarchiánk és Orosz­ország részéről a Downing Streetba érkeztek, s kivi­láglik azon commentárokból, melyeket az illető vála­szokhoz egyfelől B­e­u­s­t, másfelől Suvaloff gró­fok fűztek. Monarchiánk elfogadja a conferentiát pur et simple s az angol javaslatban nem lát egyebet, mint Anglia hozzá­járulását azon javaslatokhoz, me­lyek Andrássy gróf deczemberi jegyzékében foglal­tattak, Poroszország ellenben csak magának a confe­renţia összeülésének tényét fogadja el, de fentartja magának, hogy a conferentián külön javaslatokat te­gyen s ki fogja jelenteni, hogy az angol javaslatokat csak úgy teszi magáévá ha azok magukban foglaland­­ják a garantiakérdést és az occupátiót. Tehát az occupatió képezi most is, mint előbb a sarkpontot, mely körül minden megfordul. Anglia arra, ha az első orosz katona átlépendi a Pruthot, azzal fog felelni, hogy hajóhadával benyomul a B­o­s­­pórusba. Ez magában még nem háború ugyan, de hogy azzá válhatik, aziránt Londonban senki sem táplál kétséget, ha csak Disraeli meg nem szegné ünnepélyesen kimondott szavát, a­mely sze­rint Törökország integritása fentartandó. Anglia és monarchiánk között az egyetértés még a tekintetben is létrejött, hogy előbbi biztosítva van arról, miszerint monarchiánk nem tenne kifogást azon lépések ellen, melyeket Anglia tenni kész és tenni fog egy orosz invasió esetén. A »Mont. Rév.« egy czikket közöl, melyben Oroszország szeme elé tartja hadjárata kedvezőtlen végének lehetőségét. A czikk azt mondja, hogy a Tö­rökország ellen felállított orosz hadseregből alig 120.000 ember van ellátva hátultöltő fegyverekkel. A Visztulánál levő hadsereg pedig, mely a belbéke és rend fentartására van szánva, még a hadsereg ne­vet sem érdemli meg. Belgrádi hivatalos körökben a háború foly­tatását bizonyosnak tartják. Ezért készülődnek is nagyban. A Skupstina dec. 12-én fog összeülni. Alkalmasint török kormány­körökben is jól vannak informálva az orosz hadsereg állapotáról. Ezért minden aggodalom nélkül néznek egy török­orosz háború elébe. Törökország döntő köreiben és külképviseleténél határozott és bizalomm­al teli han­gulattal vannak a jövő eseményei iránt. — Osztrák és magyar rendőr vi­szony. Több eset fordult elő,­­ hogy hazai rendőri (közigazgatási) hatóságok a magyar állam területen tartózkodó s bünte­tendő cselekvények elkövetésével vá­dolt külföldi egyéneket külföldi s különösen osz­trák hatóságok megkeresése folytán letartóztattak s osztrák területre szállitván, azokat az osztrák ható­ságoknak átszolgáltatták ; fordultak továbbá oly ese­tek is elő, hogy osztrák közbiztonsági közegek vagy csendőrök bűntettesek üldözése közben a monarchia másik felével szomszédos területre átjővén, a hazai közigazgatási közegek az osztrák rendőri közegek­nek a monarchia másik felében elkövetett büntetendő cselekményekkel vádolt magyar honosok kinyomo­zásánál nemcsak segédkeztek, hanem a gyanúsítot­taknak az osztr. rendőri közegek által tett elfogatá­­sát s Ausztriába kisértetését megengedték. Ennek folytán a belügyminiszter köz­­rendeletileg értesíti a hatóságokat, hogy magyar állampolgár más állam hatóságának so­ha és semmi szin alatt ki nem szolgáltatható s hogy a büntetendő cselekvények elkövetésével vádolt kül­földiek kiadatása iránt előzetes bírói eljárás utján a határozati jog a kir. igazságügyminisztériumot illeti. Ebből, tekintettel az 1869. IV. t. sz. 1. §-ára, mely szerint közigazgatási hatóságok bírói hatáskörbe nem avatkozhatnak, következik, hogy a hazai közig. ható­ságok sem magyar honpolgárokat, sem külföldieket külföldi hatóságoknak ki nem adhatnak s viszont a külföldi hatóságoktól az ott tartózkodó egyéneknek­­ kiszolgáltatását nem követelhetik még azon esetben sem, ha a bűncselekmény a magyar állam területén magyar honos által követtetett is volna el. Sürgős esetekben kérheti ugyan a tvhatóság az ausztriai rendőrhatóságoktól oly egyének letartózta­tását, kik a magyar állam területén bűntettet követ­tek el, valamint oly magyar honosak letartóztatását, kik külföldön követtek el büntetendő cselekvényt , de köteles erről azonnal értesíteni a legközelebbi kir. ügyészséget, hogy ez a szabályos eljárás indítványo­­­zása által képesítve legyen oly törvényszéki határo­zatot kieszközölni, a­milyen szükséges arra, hogy az illető kiadatását az ausztriai törvények értelmében az ottani bíróság vagy a cs. igazságügyminiszter el­rendelhesse. Másrészről a rendőrség jogosítva van az ausztriai rendőrség megkeresésére az ezáltal ül­dözött egyént letartóztatni, de köteles azt 3 nap alatt a bíróságnak vagy kir. ügyészségnek átadni. Azon átalános szabály, hogy a hazai rendőri (közigazgatási) közegek a más állam hatóságai vagy közegei részéről hozzájuk intézett kiadatás iránti meg­­keresvényeknek eleget nem tehetnek, akkor sem szenved változást, ha a tettes folytonos üldözés közben lépett át a magyar állam területére s ha az üldözött azon állam alattvalója is, melynek területén a bűntettet elkövette. Ily esetben, ha t. i. az osztrák közbizton­sági közegek a tettes üldözése közben magyar terü­letre lépnek s a legközelebbi rend­ű hatóságnál magu­kat jelentik, a közig. hatóságok folytathatják, sőt folytatni kötelesek az üldözést, sőt, ő részben igénybe vehetik az osztrák közbiztonsági közegek segélyét is, de azt semmikép sem engedhetik meg, hogy az üldö­zöttet, ha elfogják, az osztrák rendőrök átvehessék és Ausztriába kísértessék, de nem kötelesek az elfo­gott tettest az illetékes bíróságnak vagy kir. ügyész­ségnek haladéktalanul átszolgáltatni. ES A kiegyezés kérdése az osztrák parla­menti klubokban. Az osztrák haladópárt klubja által elfogadott ismeretes új programm pontozatokat tegnap, vasár­nap terjesztették elő indítvány alakjában Skene és társai a baloldali klubban. Az e fölött megin­dult vita három teljes óráig tartott. Skene fejte­getve a programmot, azt az érdemet tudta föl ma­gának, hogy megvilágítsa a helyzetet. Herbst el­nök teljes tárgyilagosságot ajánl a szónokoknak. R­u­s­s azt tartja, hogy épenséggel meg nem enged­hető az, miszerint a párt programmja egyes magán­czélokért megváltoztattassék. A függetlenek programmjának (lásd vasárnap reggeli lapunkat) három első pontja merőben fölösle­ges, mert azokat minden lelkiismeretes képviselő kü­lönben is követni tartozik ; a két állam gazdasági és politikai viszonyaira nézve, a­mi abban mondatik, igen tág és határozatlan értelmű ; főleg pedig ellenzi azt a pontot, mely szerint a personal unió mint­egy végső consequentiának állíttatik oda. Javasolja tehát, hogy Skene indítványa elvettessék. Érdemleges okokon kívül még formai okok alapján is elfogadhatlannak tartja Skene indítvá­nyát, mert a három alkotmányhű párt ez év már­­tius havában abban állapodott meg, hogy a magyar kiegyezés ügyét nem elkülönözve, hanem együttesen, közös gyűlésen tárgyalandják. Ennél fogva azt tartja, hogy egy klub nem járhat el külön e kérdésben a többiek értesítése nélkül. A baloldali klub programmját még azért sem lehet a Skene és társai által tett indítvány értelmé­ben módosítni, mert a klub nem egy ad hoc klub, mely csak a kiegyezés kérdésének tárgyalása alkal­mából alakult, s ezért nem lehet még egy passust csatolni a klub programmjához. Coronini: 1867. óta egész sorát a csalódá­soknak jegyezhetjük föl. Magyarországon meg­van a parlament, a kormány befolyása a külpolitikára s mégis merik ott megrázkódtatni a kiegyezést. É­n nem gyűlölöm Magyarországot, de azt sem akarom, hogy az rajtunk uralkod­jék, mint most teszi. Szóló pártolja a maga által is aláírt Skene féle indítványt, mert Ausztria határozott hátrányban van Magyaror­szággal szemben. Weeber és Klier határozottan ellenzik Skene és társai indítványát, mert ha egyszer a kiegye­zési pontozatok a képviselőház elébe lesznek terjeszt­ve, akkor minden képviselő abban a helyzetben lesz, hogy tisztába jöjjön magával az iránt, minő állást foglaljon el a kiegyezéssel szemben. Sturm az új párt eljárásának lojalitását fejtegeti és hangsúlyozza, hogy még most jó előre ál­lást kell foglalni a kiegyezéssel szemben, mert a kép­viselőház az utolsó órában a kormány által gyakorolt pressió folytán kényszerhelyzetben lesz. A kiegyezési pontozatok elfogadása mellett a külpolitikai helyzet zavaros voltára szokás hivatkozni, a kormány leghelyesebben tenné, ha elnapolná a tár­gyalásokat, míg tisztul a helyzet. De úgy látszik, hogy ez esze ágában sincs. Wickhoff már azért sem tartja tanácsosnak a lazább viszonyt Magyarországhoz, mert az osztrák iparnak kiváló fontosságú piaczát képezi Magyar­­ország. Schaup és Hanisch pártolják Skene indít­ványát és polemizálnak Wickhoffal. Suess: Három kérdésre kell feleletet adnunk : Minő mostani helyzetünk ? Mit akarunk ? És melyek az eszközök, melyeket a czél elérésére felhasználnánk. S létezik-e egyetértés az eszközökre vonatkozólag ? Mi az első kérdést illeti, fájdalom, a válasz igen szo­morú. Renzénknek oly árfolyama van, mint a háború előtt s nem talál vevőkre. Még nincs ugyan háborúnk de majd lesz Oroszországgal. Kormá­nyunk mindig bátran meghátrál Ma­gyarország előtt. Ily állapot tarthat­ta­n. Csak az a kérdés, hogy kormányunk magától megy-e, vagy »menettetik.« Mi magunk három részre vagyunk oszolva. — Még egy uj, negyedik pártnak ad­junk létest? Nem uj pártra, de sőt egységre van szükségünk, hogy erős parlamentünk és va­lóban parlamenti kormányunk legyen, minő Magyarországon van. Ha az uj párt kormányra jutna, a personáluniót ép úgy zsebre dugná mint Tisza. Végül azt fejti ki szónok, hogy a kérdés tulaj­donképen oda élesedik, hogy eléggé erősnek tarta­­tik-e a mostani osztrák kormány, hogy a kiegyezés­nél Ausztria érdekeit megvédje, vagy nem, s hogy ennélfogva lehet-e továbbra is támogatni vagy nem. Demel: A personáluniónak mindig csak fegyver, nem pedig czél gyanánt szabad szerepelni, indítványozza egy bizottság kiküldését, melynek fel­adata leend a klub alapszabályait revideálni és jelen­tést tenni az iránt, hogy a párt vegyen-e föl vagy ne egy pontot programmjába a kiegye­zsre vonatko­zólag. P­­­e­t­e­r határozottan ellenzi Skene indít­ványát. Herbst szerint Skene indítványának az a gyengéje, hogy nem áll egyébből néhány elvont tételnél s ezek fölött a megállapodás egy gondolkozó embe­rekből álló gyűlésben annál nehezebb, mert mindenki más-más subjektív értelmet tulajdonít azoknak. Fáj­dalom, a párt igen gyakran vezettette magát határoza­taiban attól való félelem által, hogy mi fog követ­kezni, ha ezt, vagy amazt nem fogadja el. Erről a fé­lelemről le kell tenni, szónok azt hiszi, hogy minden nehézséget le lehet küzdeni az által, ha a párt egyet­ért abban, hogy elveti a kiegyezési propositiókat, ha ellenkeznek Ausztria politikai és közgazdasági érde­keivel, mit sem törődve azzal, hogy mi következik ezután. Igen helytelen eljárásnak tartja azt, ha külön­böző elérhetlen dolgok tűzetnek ki czélul, melyeknél számos faktort és elemet kell tekintetbe venni, me­lyek pedig ellenkezésben vannak egymással és nagy hiba, ha ilyen dolgok ostrommal eléretni czéloztat­­nak. Ezért, nyugodt, következetes államférfim eljá­rást ajánl. A monarchia két felének egymáshozi viszonyá­ra vonatkozó pontja az uj párt programmjának ho­mályos, nem lehet határozottan tudni, czentralismus, avagy personál unió czéloztatik-e s igy kiki tetszése szerint magyarázhatja. A baloldali kör — végző szónok — fontos kér­déseknél, habár a kabinet kérdés fel volt téve, meg­tartotta függetlenségét és nem engedett az e fajta pressióknak. Remélhető tehát, hogy a magyar kiegye­zés kérdésében is megtartandja függetlenségét s cse­lekvésében semmi más által nem fogja vezettetni ma­ A „HON“ TÁRCZÁJA. „Eg­y az Isten.“ — Regény. — Irta: «Tóba! Mór. ELSŐ RÉSZ. Második kötet. Regény, mely a végén kezdődik. (29. Folytatás.) A herczegnő kiváncsi volt megismerni azt a Peliont, Ossát, a mik az Olympot ekként megközelí­tik s Vajdár kiolvasta kérdő tekintetéből ezt a kí­váncsiságot. — A herczegnő nem nézne le engem, ha rang­­jabeli volnék. Az fogok lenni. — Szerencsét fogok kívánni hozzá. — A herczeg azt ígérte önnek, hogy ha meg­szűnik férje lenni, egyezség, kibékülés szerint , akkor atyja fog lenni. Nekem is azt ígérte. — Hogy önt fiává fogadja ? — Hogy engem fiává fogad. — S ugyan mi oka lehet rá ? Vajdár eltakarta félkezével arczát. Szemérem­­érzetével küzdött. — Ne kivánja a herczegnő, hogy szegény jó anyám szégyenét bevalljam s helyette piruljak. Ő szerencsétlen volt. Balsorsának szülötte én vagyok. S kinek e balsorsot jóvá tenni kötelessége, — az a Blanka egymásba csapta tíz ujjait, a mi azt is fejezhette ki, hogy fölöttébb meg van lepve e fölfe­dezés által ; de ilyenformát is fejezhetett ki, hogy »óh te országos gazember ! Képes vagy az édes anyád tiszteletreméltó hamvait meggyalázni, hogy becsüle­tes származásod helyett egy herczegi korcsnak ha­­zudhasd magadat!« —Ez valóban érdekes és meglepő fordulat eb­ben a mi regényünkben ! Mondá a herczegnő csak­nem pajkos kedvcsapongással És én ezt annyival in­kább valószínűnek tartom , mert már láttam négy vagy öt drámát, a­minek ugyanez a kifejlődése. »Nincs a kis ujjad kitörve a ballábadon ?« — »Igen !« — »Úgy az én fiam vagy !« — »Nincs a nyakadon hátul egy nagy anyajegy ?« — »De van!« — »Hozd ide , te az én fiam vagy ! — »Hol kaptad ezt a ketté­tört érem egyik felét ?« — »Haldokló anyámtól.« — »Keblemre fiam !« A herczegnő tapsolt a kis kezeivel. — Ez nagyon derék ! Nagyon derék ! Ezért mondta a herczeg, hogy ha elválunk, csak változni fog a viszony közöttünk, nem megszakadni. Ezért ajánlotta hát fel jövendő lakásomul palotája felét. És így nekem még a Cagliari-czímről sem kellene le­mondanom. Mily meglepetés ez. Vajdár csakugyan elhitte, hogy egy könnyen­­vivő gyermekkel van dolga, a ki meghagyja magát fogni együgyü mesékkel. — És már most érteni fogja a herczegnő, hon­nan vette az én lelkem kölcsön azt a vakmerőséget, hogy induljak üldözni a holdvilágot s lessem azt a láthatáron, hogy elfoghassam, mikor feljön ? A szép holdvilág azonban még nem volt el­fogva. Mikor már minden meg volt neki magyarázva, akkor elővette oldalzsebéből azt a ma reggeli névte­len levelet , a­mit előbb ki kellett simítania a térdére fektetve , mert bizonyos kézben nagyon összegyűrő­dött, sőt egy olajfestékes hüvelykujjnak az önlenyo­mata is ott maradt rajta. — Ugyan kérem, olvassa el ön ezt a levelet és­­ magyarázza meg még ezt is. Vajdát, a­mint elolvasta azt a levelet, akkor vette csak észre, hogy ő a szinleg hátráló ellenség ál­tal egy valóságos tüzakna fölé engedte csalni magát s most mindjárt a levegőbe röpítik. — Itt teljes h­a­­dikészülettel vártak rá ! Vakmerősége még most sem hagyta el. Töké­letes gonosztevő volt. Arcza elsápadt az ijedségtől és boszúságtól , hanem azért nyugodt maradt. — Ügyetlen bohózat az egész ! Szólt, az asz­talra vetve a levelet. — De kinek lehetne érdekében — az én rová­somra — ilyen bohózatot kigondolni. — Azt is megmondhatom. Én ismerem e kéz­vonásokat. Ezt a levelet Caldariva marquisnő írta. — Caldariva marquisnő ? Hát ő itt van ? — Természetesen. A herczeg nem utazik seho­va nála nélkül. — Mit bánom azt ? — De ugyan mi oka lehet­ne Caldariva marquisnőnek rágalmazni saját magát. És azután megakadályozni azt, hogy a herczeg fele­sége lehessen. Erre igen nagy okának kellene lenni. — S az ok elég nagy. — A féltékenység. — A féltékenység ? Kiáb­a fel bámulva a her­czegnő s egy tekintet az előtte álló arczára megma­gyarázta neki a többit. Ez a szépsége tudatában elbizakodott, diadal­mosolygó férfi arca haragra gyújtó vérének minden cseppjét. Eszébe jutott, hogy ez az ember, a­ki egy pillanatban elég vakmerő az ő ura feleségének kérő­déként megjelenni, ugyanabban a pillanatban be meri vallani azt, hogy ő az ő ura szeretőjére nézve a félté-­­­kenység tárgya. S még mosolyog hozzá ! Ezért a mosolyért képes lett volna őt össze­zúzni !.. Össze is zúzta. Hol az a halálos fegyver? A » 14-ik §. !« Már felhúzta a sárkányát , már rajta tartá az ujját a ravaszán.. — Uram ! Én nagyon megtisztelve érzem maga­mat önnek kitartó ragaszkodása által. De hazudni nem tudok. Oktalan reményeket táplálni nem akarok. E tárgyról ma beszéltünk utoljára. — S ha ez volna az egyenes föltétele a herczeg beleegyezésének az egyértelmű eljárásba ? — Én a kegyelem útjához folyamodtam, s nem hiszem, hogy ahhoz a herczeg beleegyezése kiván­­tatnék. — Tapasztalni fogja a herczegnő az ellenkezőt ! — És akármit fogok is tapasztalni, én ígérete­met le nem köthetem önnek, miután jól tudom, hogy egy kettőnk között kötendő házasság a római egyház­­jog kanonai szerint eleve semmis lenne. — Ah, a herczegnő tanulmányozta az egyház­jogot ? Ez épen olyan hiba, mint mikor a beteg or­vosi könyveket olvas. A herczegnő bizonyosan a 10-ik §-ra emlékezik, mely megtiltja a fiúnak az apjától el­vált nőt feleségül venni , de nem olvasta tovább, a­hol az instructiók végén az mondatik, hogy a mely házasság kegyelem útján semmisnek jön nyilatkoz­tatva, az, mint soha nem létezett, akadályt nem képez. Most azután egyenesen a mellének szegezte a fegyvert a herczegnő, oda, a hetedik és nyolczadik borda közé, a­hol a szív dobog. — Én nem a 10-ik §-ra czéloztam. A mi közöt­tünk akadályt jelöl meg, mely a házasságot semmis­sé, lehetetlenné teszi, — az az instructiók tizennegye­dik paragraphusa. Eldördült! — odatalált! Mint a halálra sebzett tigris, ugrott föl helyé­ből a férfi, s kezével széke támlájára támaszkodott. A vad düh, a rémület e kifejezésétől a herczeg­­nő maga is megrettent. Mi volt ebben a fegyverben, hogy olyan halálo­san talált ? A szép mosolygó férfi arca, hogy átváltozott egyszerre ! Mint mikor a pusztában lakó szent a hataera képében csábító sátánnak arczához vágta a feszületet s arra az egyszerre visszakapta ördögi arczulatát. — Ez egy tetten kapott gyilkos torzképe volt ! E hátra szegett ajkakra, az össze­harapott fogakra, a kígyóvá tekerült szemöldökre, a fehérüket felülről megmu­tató szemekre, e galvanicus mosolygásra sok álmá­ban vissza fog emlékezni, a­ki azt maga elé idézte. — Ki tanította önt erre ? kérdé, vaczogó fo­gakkal Vajdár , s ajkain megjelent az a kis fehér nyú­lós csepp, a mi az örültek a dühödtek, a megrémültek beszéde közben szokott feltűnni, s vándorol a felső ajkról az alsóra s megint vissza. A herczegnő rémülten lépett vissza előle. — Ezt csak egy ember mondhatta önnek ! — Tudom, ki az ! — Boszut fogok állni önön is. — De annak, a ki önt erre megtanította ! — üldözője leszek a földön és a sirban. S azzal fölkapta az asztalról a békeokmányo­kat s ketté hasitá valamennyit. (Folytatása következik.)

Next