A Hon, 1877. február (15. évfolyam, 30-52. szám)

1877-02-01 / 30. szám

­kotmány elleni izgatások is ártanak, sokat­­ ártanak, nem egy pártnak, hanem az egész országnak akkor, mikor oly válságos körül­mények forognak fönn, mint most; sőt a török-barátság túlzása is végletekbe ragadha­tott volna; de e veszélyek ellen, ha az izgató elemekre a meggyőződés és rábeszélés erejé­vel, a tények logikájával, az ország magas érdekeivel nem lehet hatni — legjobb­szer az izgalomnak (a­mennyiben azt az ellenvé­­lemény­ paralyiálni nem tudja) szabad lefo­­lyást engedni mind­addig, míg tettlegessé­­gekre nem vetemül, a közrendet nem fenye­­geti. Igaz, hogy a közcsend az utczai ének­kel felzavarva volt és a mennyiben a zárórák után történt, lett légyen az ének »Gott er­halte«, vagy »Kossuth Lajos azt szente« — egyaránt büntetendő. De sajnos,hogy ha ennyi­ben tudnók is védeni­ e tekintetben, a rend­őri beavatkozást, ezt sem tehetjük annak megjegyzése nélkül, hogy a rendőrség maga­­­­tartása provokálja, legalább részben, ezt is. H­ilfyte ,ú­ra ez ügyben, í nem mulasztó el abból a szélbal javára kapi­tálist csinálni, sőt Tisza ellen túlzó vádakat emelni. Ez már neki taktikája, mely párt­szempont alá esik. De azt még az a párt szem­pontjából sem menthetjük, hogy Tiszát ha­talmi vágygyal vádolja, és a rendőrség tetteit Tisza által arra számított húzásnak tart­­ja, hogy felül találjon támaszt, mit alulról — szerinte — elvesztett. Ez nemtelen vád, melyet lovagias ellenfél nem emel és melyet nem utasíthatunk elég keményen vissza. Azt azon­ban őszintén sajnálni tudjuk, hogy e dolgok megtörténtek. Minden tekintetben károsak azok. Méltányoljuk a belügyminiszter hely­zetének nehézségeit, le- és fölfelé egyaránt, de a rendőrség túlbuzgalmát v­édeni nem tudjuk. Épen azért, hogy hasonló sajnos ese­mények elő ne forduljanak, nagyon kiz­tosnak tartjuk, hogy a Törökországból haza­érkező ifjak fogadására czélba vett ünnepé­lyesség semmiféle tilalom és rendőrségi rend­szabály által meg ne zavartassák, sem a fő­városban, sem­ másutt Tudjuk, hogy a Török­­ország megteszí”büntetések ezzel kapcsolatban lesznek, de most, a­mennyiben békés, csendes jellegűek maradnak, még azon okok sem szólnak ezek megakadályozása mellett, melyek a török konzulnak szánt fák­lyás menet ellen szólottak. Most a diplomatiai helyzet szabadabb, habár elég nehéz, és más­felől külügyi politikánkat sem nem zavarhat­ja, sem nem gyengítheti az. Igaz, hogy Euró­pa egy része elitél minket rokonszenveinkért, de ez is kezd most már tisztábban látni. Kü­lönben is: a tilalom állampolitikai fontossá­got tulajdonítna ez ügynek, mely egészen magán társadalmi jelleggel kell, hogy birjon. A Tyszadootvány i­­vei vagyunk és ez is jogosit ezek elmondására, mert közegei­nek­ túlzásaitól a­ka­r­j­u­k óv­n­i e ka­binetet, melynek eddigi bölcs mérséklete volt legerősebb támasza, — ellenségei rész akarata ellen. nek győzelme a másiknak is diadala; az öregebbik testvér szerencsétlensége visszahatással lesz az ifjabb testvérre is. Oroszország veresége és veszteségei gyász­beszédet jelentenének Szerbiát illetőleg. Ezt csak azért tűrik, mert Oroszországtól félnek.Szerbia Ausztriának szemében azon szálkát képezi, mely őt nyugtalanítja s mely miatt az osztrák németek a ge­rendára — Magyarországra sem fordíthatnak figyel­met. Törökország már régen kitörülte volna a föld szí­néről,ha tetszése szerint járhatna el. A valódi szerb és orosz viszonyok megvilágítása mostanában igen fon­tos. Mit fog a jövőben Szerbia tenni ? Előtte csak egy útt van — más nincs — az ő sorsa Oroszország sorsa. Kétségtelen egy : szükséges, hogy Szerbia mind,­végig Oroszországgal köröltve m­e­nj­e­n, felezzék mindketten az örömet és bajt.Orosz­­ország nélkül Szerbia nem képzelhető. Az elsőnek tétele biztosítja Szerbia önállóságát, s szoros köte­léke Oroszországgal új jelentőséget kölcsönöz neki. Az Angol politika működik és fog működni Szerbi­ában. Ez finomabb, ravaszabb az osztrák politikánál. Ausztria a maga monitorjaival a mesebeli farkas szerepét játszotta, Szerbia pedig bárány volt, vétkes csak azért, mert a farkas éhezett. A szerepre Auszt­riának a legutóbbi belgrádi összetűzésnél két monitor de igen csekély adag ész kellett. Az angol politi­kusok furfangosabbal­. Angolország figyelmesen ta­nulmányozza ellenfeleit, a­kikkel dolga van. Ez tudja, hogy Szerbiában két ellentétes elem : a magasabb tár­sadalom a Bécsben és Párisban,meg Londonban nevelt cosmopolitákból álló néposztály, és az orthodox val­­lású Oroszországhoz szótó alsóbb osztályú nép van. Tekintettel ezen kétféleségre, Angolország kétfelé politikát, követett, ő látta el a törököket puskákkal, tisztekkel s pénzzel és egyidejűleg kegyes adomá­nyokban részesítette a sebesült szerbeket. Ez úgy cselekszik, hogy a balkéz ne tudja, mit mivel a jobb kéz s némi sikert is ért el. A szerbek elfogadják az angol aranyat, de mikor arról lesz szó kivel szövet­kezni, a szerbek és bolgárok eltaszítják Angolorszá­got. Angolország soha sem fog rokonszenvezni a szerb és bolgár önállósággal. Egy nyomorult sem veti el rongyait, hogy élve, bár arany sírba, te­messék el. f . Az orosz-szerb viszonyok. A »St. Peterburgskija Viedomosti« szellőz­tetve az orosz-szerb viszonyokat, a többi között így ir: Szerbia mint állam csak következménye annak, hogy Oroszország Európa észak-keletén politikailag megerősödött. Olvasván a Karageorgievics és Obre­­novics Mihály által a törökök fölött aratott diadalo­kat, figyelembe kell vennünk, hogy a holdvilág fénye csak a nap fényének tükrözése. Oroszor­szág nélkül nem lenne Szerbia ; az aldunai szlá­vok felszabadítását csak­is az Oroszország által az ozmánokra gyakorolt nyomás tette lehetővé. Szembetűnő, hogy Szerbia sorsa is felbonthatatlan összeköttetésben van Oroszország sorsával. Az egyik­dal égettettek meg és más vesződségeit, melyekből ő mindig boldogabban, erősebben és dicsőségesebben kerül ki. Voltaire egy egész évet töltött a bastilleban toll, papír, tinta nélkül. Fejében egy tragoedia raj­zával (Oedipe) és a Henriade vázlatával. Szénnel ít a bastille falára költeményéből egy éneket. Tra­­goediáját emlékezetében csinálta meg. Ez már Vol­­taire-i tragoedia, azon vonással, mely jellemzi: filo­­sofiai oktatással. Már kezdi a türelmet hirdetni a színpadon, és harczolni ott a babona ellen. Oedipus­­ban fordul elő az a két sor,mely Voltairere annyi ha­ragot keltett fel: »A papok nem azok, mi­nek a bii nép tartja, a mi hiszékenységünk képezi egész tudo­mányukat « A bastilleból egy költeménynyel és egy tragoe­­diával kikerülve, csakhamar visszanyerte jelleme egész követelő természetét. Hogy erről fogalmunk legyen, felemlítjük, hogy egyszer »Artemise« czímű darabját adták elő, az megbukott, mert rész is volt; a közönség fütyölt, ő kimegy a színpadra és egy he­ves szónoklatot tart a közönséghez, melylyel meg­nyeri annak tetszését darabja és a művésznő szá­mára, ki Dugaron volt és a kit ő szeretett, a­mi né­mileg indokolta tettét. A régens ellen egy latin verset írt és e miatt másodszor vetették a bastilleba, mikor kiszabadult a régenshez vezeték, ki, hogy kárpótolja, nyugdíjt adott neki. »Felség, mondá ő, köszönöm, hogy kegyeskedett gondoskodni további táplálkozásomról is, de kérem ne vállalja el többé elszállásolásomat.« Harmadszor Voltairet Rohan-Chabot lovag vetteté a bastilleba, ki egyszer vele ebédelt Sullynál és nem tartván he­lyesnek, hogy Voltaire nincs az ő nézetén, kérdé : »ki ez a kicsi úr, ki oly fennen beszél?« — kérdé­s: »Ez olyan ember, válaszolá Voltaire, ki nem visel nagy nevet, de becsületére válik annak, melyet visel.« A lovag ingerülten távozott az asztaltól. Néhány nap múlva Voltaire újra Sullynál volt, kihívták, beültet­ték egy kocsiba és megverték. Sully herczeg vona­kodván segédkezet nyújtani Voltairenak, hogy ezt a gyalázatot megboszulja, ő vívó lec­kéket vett, kihívta a lovagot, megszabta a találkozás helyét — de a lo­vag a­helyett, hogy megjelent volna, bezáratta Vol­tairet a bastilleba — innen ő, midőn kikerült egye­nesen Angliába ment. Itt találkozott Bolingbrocke lorddal, kit Fran­­cziaországban, mint száműzött, megösmert ; megös­­merkedett még Newtonnal, Clarke-al, Walstonnal, Pope-al, Collinnal és Follanddal. A hitetlenségből és istentagadásból, melyek képviselője Tindal, rend­szeres leczkéket vesz. Tanulmányozza a nyelvet, újra kiadja, hogy anyagilag segítsen magán, »la Ligue« költeményét, melyből most »Henriade« lesz. E tanul­mányok után visszajő Francziaországba, egészen el­készülve a küzdelemre, mint a lelkiismeret szabad­ságának hőse.« Hat évig bizonytalan életet folytat Fleury bí­­bornok türelmetlensége és üldözései folytán; minden nap van egy kis csete­patéja, iszákja állandóan ösz­­sze van pakolva, mindig nyomozó levéltől fél. A »Moudain« czímű verse újabb üldözést von rá. Ha békés életet folytatott volna, akkor nem csodálkoz­nánk termékenységén, de így izgalmak között te­remtő a remek­műveket. Voltaire udvaroncz is lesz, mert impressionabilis természeténél fogva, mindent túlzásba visz. A nyugalom szükségérzete haragossá, idegessé teszi. »Oh — mondá ő Cideville barátjának — ha lenne egy visszavonulási helyünk, a­hol néhányan barátok lennénk, hol nem lennénk nyugtalanítva, hogy kényszer nélkül adhassuk magunkat a nagy emberi kérdések tanulmányozására.« E vágyát való­­sítá ő Duchatelet asszonynyal Cireyben, hol tölté philosophi működésének, de nem a nagy vakmerőség korát. Versenyez a tudós Emíliával, a »geometria múzsájával«, a tűz természetéről szóló pályadíjra, de Euler nyeri el előlük a jutalmat. 15 évet tölt el e visszavonultságban. De ez nem volt minden zivatar nélkül. A­mint Du Deffaut asszony leirja a marquis­­nőt, kit Yoltaire a »fenséges Emiliá« nak nevezett el, magas, száraz nő volt, a geometria iránt szenve­déllyel viseltetett, nagyon tanult volt, úgy hogy V­oltaire alig érte el tanulmányaiban. A költészet és geometria olykor összevesztek; noha Voltaire min­den tudományt szeretett, imádta mind a 9 múzsát és az operát is, a­mi neki nem sikerült. Cireyben ba­rátnője akadályozta a verscsinálásban, azt mondta, igen sokat csinál. A társaság sem volt valami vig, ott volt Graf­­figny asszony, ki siralmas regényeket irt, és maga is mindig sírt regényeiben és azokon kívül. Champbo­­nin asszony hizlalta magát, kövér macskának nevező. Voltaire nem igen volt jól elszállásolva, szobájába esett az eső, mert Duchatelet asszony nem igen gon­dolt vendégeivel. Voltaire azonban jól volt szolgálva, külön szolgái voltak, kettő állott széke mögött, rang szerint. Volt még egy ember a kastélyban, ki utolsó volt — ez a névleges háziúr — Duchatelet marquis köszvényes, kényelmes, unalmas ember volt. Nem is beszélnek róla. Ott volt még de Breteuil abbé is, ki olykor felderíte a társaságot. A kastélyban sokat dolgoztak. Mergtörtént, hogy egyszer Voltaire és Duchatelet asszony egyszerre pályáztak az akadé­miának a melegről kitűzött díjára , és Duchate­let asszony nyerte el a jutalmat. Azonban mindkét mű oly figyelemre méltónak tartatott, hogy az akadé­mia kiadta azokat gyűjteményében. Voltaire és Duchatelet asszony e viszonyát szi­gorúan lehetne megítélni, ha a korszak erkölcsei többet értek volna , de máskülönben nem. Ketten tet­tek látogatásokat a lotharingi, sceauxi, mint a királyi udvarnál. Voltaire azután az udvarokhoz került, négy évig udvaroncz volt. Ezt azzal védik, hogy a király­ságra kelle támaszkodnia, ha az egyház ellen akart harczolni, sokan hiszik, hogy e taktika nélkül műve nem sikerült volna. Rogeard azt hiszi, hogy Voltaire hite tisztább, sikere nagyobb lett volna máskülönben mert jót csak jóval csinálnak. Legelőször a lunne­­villei udvarnál, Stanislas lengyel királynál találjuk őt, azután kibékült a franczia királyi udvarral. Ha­talmas barátai voltak itt. dArgenson marquis, Pom­padour asszony és a királynő. Ritka dolog, hogy ki­rálynő és kegyencz egyaránt pártoljanak valakit, de a király mindig hidegen fogadta. Voltaire ekkor udvari műveket irt. Irt költe­ményt a Fontenoy-i csatáról irt operákat, melyek mit sem érnek, elveszti szellemességét, hízelkedni próbál és nem sikerül az neki. XV. Lajost­ Trajan­­nak nevezi, de ez nem akart Trajan lenni és hátat fordított neki. Megírta a »Dicsőség temploma« czi­mü operát de a közönségnek nem tetszett az. Érde­kes vallomást tesz e korról Duvernet abbéhoz (1776.) irt levelében. »Azok, kik azt mondák, hogy 1744. és 1745-ben én udvaronczczá lettem, szomorú igazságot mondtak. Azzá lettem, de megjavitam magam 1746 ban és megbántam 1747-ben. Egész életem­ben ezt az időmet sajnálom leginkább. Ez nem volt dicsőségem kora, ha bírtam azzal valaha. Azonban emeltem az udvarnál a »Dicsőségnek templomot« 1745-ben. . . • De a közönség nem találta kellemes­nek e templom építészetét, én sem tartottam valami jónak. Piron patkányokat tett abba, én őt az irigy­­ság barlangjába helyeztem volna el, melyet a »Dicső­ség templomának« bejáratához, tettem. Életét azzal tölte, hogy ivott, énekelt, bonmot-kat mondott, nem tett semmi hasznost. Az időt és tehetséget, ha bir az­zal az ember, azt hiszem, jobban kell felhasználni. Akkor megelégedettebben hal meg az ember.« Szép MiaBBtBgwmKLWf Mi'ff'W'aragcEgJiaiaaMaaMaaaaMMM«—»«— szavak, melyeket halálakor ismétel, midőn megtudja Sally becsületbe vissza­helyezését, azt mondja : »Meg­elégedetten halok meg!« E négy év elvesztése mi­att, még harmincz év múlva sincs megvigasztalódva. Volt neki Sceauxban egy kis színpadja, ennek számára átdolgozta Crebillon darabjait. Azzal vádo­­lák, hogy irigységből téve ezt, e vádra a közönség felelt meg legjobban, mert »Tancrede«-ban egy vers fordul elő, melyet reá alkalmaztak, a közönség tapsa vött: »Kire lehetne ő e világon irigy?« Egynek ki­kötőjével Crebillon minden tragoediáját átdolgozta. A porosz koronaörökös ezt írta neki : »Szere­tem önt, ön imádásra méltó, ön hiányzik Poroszor­szágnak.« Elküldé neki »Anti Machiavelli«-jét, mely­ben mindent jóra fordít, a­mi e műben gonosz van ; de mikor trónra kerül, Frigyes sem emlékezik meg könyvére ; Voltaire a meghívásnak enged, mert azt hivém, hogy szeretem, azt hivém, hogy filozof.« A herczegnek szüksége volt reá, hogy verseit, helyes­írási hibáit javítsa. Ad neki 20 ezer livre pensiót, la­kást Potsdamban, kamarási kulcsot, érdemrendet, fo­gatot és részt vesz a »bölcsészi vacsorákon« Mauper­­tius-vel, a berlini akadémia elnökével. De csakhamar minden megváltozik, sértő szavak jönnek forgalomba. Maupertius irigy lesz Voltaire-ra, kinek több esze volt, mint neki, elmondja a királynak, hogy Voltaire azt mondta : »Én mosom a király szennyesét«, Vol­­tairera a helyzet tarthatatlanná lesz, engedélyt kér, hogy Plombieresbe menjen fürdőre. De Frankfurt­ban egy század katona letartóztatja, a király vissza­követeli verseit. 3 hétig fogva tartják, unoka nővéré­vel Denis asszonynyal, 4—5 gránátos ügyel reá és szolgál — még szobaleány helyett is nekik. Végre Voltaire megmenekült. 32 évet töltött Párison kivül. Lakott Strassburgban, Colmarban. Rövid ideig lakott Genf mellett és végre letelepedett Ferneyben. Mindig a határvárosokat kereste, mert mindig fenyegetve volt, Genf mellett egy semleges területet vásárol meg, melyet »Delices«-nek nevez, vesz egy házat Laussanneban, megveszi a Berney-i uradalmat és Tourneyt földesúri jogokkal Franczia­­országban, Genf és Savoya határán. Itt lakott 20 évig. »Mind e lakásokra szükség van, irta ő délem­­bertnek, hogy minél könnyebben mehessek egyik határról a másikra. Négy birtokommal négy lábon állok.« A Ferneyben tartózkodás az ő legterméke­nyebb kora. 20 kötet levelezése, encyclopedia szá­mára irt czikke, philosophikus meséje, számos pam­­phletje, bölcsészi szótára keletkezett itt. Az itteni tartózkodás jótékony érzetét maga megénekelte a szabadsághoz írt szép hymnusában, melyben föl­hívja ezt, hogy kerülve­­az udvarok hiábavalóságait, a világ cselszövényeit, a barátság és szabadság le­begjen az ő utolsó napjai fölött. Voltaire nagy lelkéről legszebb bizonyságot tesz az, hogy hol szerencsétlent, elnyomottat lát, se­gítségére siet. Calas igazságtalanul vádoltatik, hogy megölte fiát, mert ez katholikussá akar lenni, mert a fiút felakasztva találják. A fehérbarátok martyrt csinálnak belőle, nagy pompával temetik el, egy csontváz pálmával szerepel a gyászmenetben. A tou­­lousei parlament máglyára ítéli Calast. Voltaire 3 év alatt megnyeri rehabilitatióját, segítségül hívja ba­rátait, összeköttetéseit Párisban. Egy másik protes­táns , Sirven, kinek leányával a zárdában, hová elra­bolva vitték, roszul bánnak, ez onnan megszökik és kútba öli magát, — hasonlóan van e miatt vádolva. Voltaire megmenti őt. Sirven 9 év múlva mentetett fel. Montbailly kerékbe töretik és megégettetik St.­­Omerben, hamis testvérgyilkossági vád miatt; hely­­reállíttatik becsülete és neje megmentetik. Sally, indiai kormányzó, hamisan vádoltatik, hogy Poudicheryt feladta az angoloknak. Voltaire tiltakozik e vád ellen és haldokolva értesült felmen­­tetése felől. Csak Laborret nem tudá megmenteni, 12 évi küzdelem daczára, kit elégettek Arrasban azért, mert az abbevillei hídon egy keresztet megcsonkított. Voltaire emberszeretete valóságos szenvedély volt, iparkodott a montjurai jobbágyokat felszabadítani a st. claudei zárda földesurasága alól. »Ha felszabadít minket, mondák a parasztok, kiveszszlik St. Claudeot a fülkéből és felszabadítónkat teszszük helyére.« — »Mondják meg e derék embereknek, mondá Voltai­re, hogy köszönöm — de nem sürgős « Voltaire ala­pított Kernayben egy munkás gyarmatot, órát csi­náltatott velük, gabonát osztott ki köztük ínség idején. E nagy szellem, nagy szív volt, írhatta magá­ról, a­nélkül, hogy tartania kellett volna attól, hogy megc­áfolják: »Tettem egy kevés jót.« Utolsó tette jótett volt, utolsó kiáltása az igazság kiáltása volt. Sz. Bertalan éjjelének évfordulóján mindig láza volt; háza minden szerencsétlennek nyitva volt, családjává lettek azok, kiket megmentett. Egész életét a leggyá­szosabb előítéletek lerombolására, a hatalmasok és elnyomók elleni küzdelemre, az elnyomottak, szen­vedők védelmére fordító, ellenségei »ördög kül­döttének« nevezék, de egy szerencsétlen nő, az ő női szivével jól megértette és ítélte akkor, midőn »a jó Voltaire«-nak nevezé. A Kisfaludy-társaság havi ülése. Budapest, jan. 31. Elnök Lukács Móricz 5 és fél órakor meg­nyitván az ülést, mely igen szépen volt látogatva, Greguss Ágost szomorodott szívvel jelenti Dömö­tör János halálát, ki épen ezen ülésre jelentette be székfoglalóját »A magyar verselés újabb magyará­zata« czim alatt. Az elhunyt tag fölött emlékbeszéd tartására Baksay Sándor kéretett föl. Szász Károly »Salamon« czimű nagy költe­ményének harmadik részéből olvas föl egyes mutat­ványokat. E nagy költemény két első része, mely a magyarodi csatával s igy Salamon trónvesztésével végződik, már két évvel ezelőtt készen volt s akkor a Nádasdy jutalmat nyerte, de a költő érezte szüksé­gét, hogy a trónvesztett Salamon történetét is földol­gozza. E harmadik cyclussal most lett készen. Ez 6 énekből áll. Az első énekből fölolvassa Salamon ve­­zeklését, ki szörködmönben, mezítláb, soha ágyba le nem fekve s meleg ételt sem nyerve 50 napig kábo­­rog, mig végre nejétől s anyjától bocsánatot nyer. Ezen vezekléssel, mely nem őszinte , a második énekben az ártatlan , de nagyon ag­gódó természetű Géza vezeklését rajzolja. A har­madikban van Salamon felkelése s elfogatása. A ne­gyedikben le van írva Sz.­István szentté tételének ün­­­­nepe, melyből — mint mondá, Henszlmann kedvéért — elolvassa a székesfehérvári templom leírását , vé­­gül azon uj kísérletnek leírását, hogy az admondi zárdában lakó neje által a császár kegyét megnyerje. Az utolsó években Salamon bujdosása, a kunokkal szövetkezése s uj kísérletei vannak leírva. A felolva­sott részleteket a közönség nagy tetszéssel fogadta s ezt valóban megérdemlette is. Szász K. e költemé­nyében a lélektani fejlődést igen ügyesen vázolja s egyes részletei megragadó szépséggel bírnak. Ezen epos legjobb költői műveink közt fog szerepelni. Gyulai Pál L­é­v­ay Józsefnek »A bérczi kápolna« czi­mü hangulatteljes költeményét olvasta fel, mely szin­tén hatást okozott. Greguss Ágost jelenti, hogy Sümegi Kálmán a társaságot Kisfaludy Sándor több kéziratával ajándékozta meg, ezek közt van Kisfaludy Sándor tervezett beszéde a magyar akadémia megnyitásáról, tervei az akadémiáról, egy 13 éves korában írt köl­temény stb. Sümegi az akadémiai beszédéről irt je­lentést, mely a jövő ülésen fog felolvastatni. Titkár jelenti, hogy az akadémia a társulatot meghívta a Deák-ünnepélyre. Burger Zsigmondné a Dugonics-album egy példányát küldi be s több­nél­ KÜLÖNFÉLÉK. — A legközelebbi természettudo­mányi est, melyen Herman O. folytatni fogja előadását, péntekhez egy hétre, február 96-én lesz. A január 26-iki dátummal kiosztott belépti jegyek érvényesek maradnak febr. 9-ére.­­ Az orsz. magyar gazdasági egye­sület igazgató választmányi ülését február hó 10- én délutáni 4 órakor fogja a Köztelken megtartani. Főbb tárgyak: az 1876-ik évi számadás, 1877-ki költségvetés, és szakosztályi ügyek. — A D­u­n­a g­ő­z­h­a­j­ó­z­ó társaság és Vácz városa közt az odavaló kikötő ügyében fenforgott s Pestmegye közgyűlésén nagy vitát keltett konfliktus békét kiegyenlítésnek néz elébe. A társa­ság hajlandó megmaradni az eddigi rakodó pártnál és méltányos árt (1300 ftot) fog fizetni érte. A kiegye­zés utjának egyengetése a megye által kiküldött bi­zottság tapintatának érdeme.­­ A budapesti török konzulnál tegnapelőtt az »esztergomi kereskedő ifjak egyesü­­leté«-nek egy küldöttsége tisztelgett, meghiva a kon­zult Esztergomba, a nevezett egyesület által a török sebesültek javára jövő szombaton rendezendő táncz­­vrgalomra. A küldöttséget dr. Iritz József párkányi orvos vezette, ki hosszabb ideig szolgálván a török egészségügynél, török nyelven tolmácsolá a küldött­ség czélját. A kellemesen meglepett konzul biztositá a tisztelgőket, hogy lehetőség esetén el nem mulasztja eleget tenni a szíves meghívásnak. — Vastagh György, jeles művészünk egy tekintélyes külföldi lap megbízásából Petőfi egyes költeményeihez készít illustrácziókat. Közelebbről láttuk »A faluban utcza hosszat, Végig muzsikálta­tom magamat« kezdetű vershez készített képét, mely úgy a költemény motívumait hiven megkapó felfogása, mint a gyár életet leheltő eredeti alakjaira nézve igen jeles. — A budai kör febr. 3-án este 1/2­8 órakor saját helyiségeiben (II. ker. főutcza, Massionféle ház) a színpad alap javára műkedvelői előadást rendez, melyhez a kör tagjai, valamint azok családtagjai tisz­telettel meghivatnak. — Nemzeti színház. A »Carmen«-ben febr. 1-jén a bikaviador szén­jét Odry énekeli. — Dicséretes eljárás. Az osztrák ál­­lamvasuttársulat igazgatósága három főtisztviselőt, kik a magyar nyelvet az újabb véghatáridőig nem tu­lajdonították el kellő mértékben, a m. kir. vasúti fő­felügyelőség felhivása folytán büntetéskép osztrák állomásokra helyezte el. A megüresedett helyek ma­gyar tisztviselőkkel töltetnek be. — Tűz. Breund füszerkereskedő pinczé­­jében stáczió-utcza 4. szám alatt tegnap tűz ütött ki, mely a pinczeraktárban felhalmozott nagymennyiségű babot részint megemészté, részint használhatlanná téve. A tűz egy kályhacsőből eredt, mely a bab be­töltése alkalmával figyelmen kívül hagyatott. A tüzet további veszély nélkül eloltották, de a fűszeres jelen­tékeny károkat szenvedett s kárpótlást nem nyert, mert babja nem volt biztosítva. — Köszönetnyilvánítás. Az elvisel­­hetlenné vált idegbaj következtében hirtelen elhunyt dr. Tomassek Béla kir. ügyésznek f. hó 29-én tartott végtisztességénél nyilvánított őszinte részvétért köte­lességünknek ismerjük az elhunyt ravatalánál meg­jelent, nagyrabecsült tiszttársak, barátok és jóaka­róknak, a mély gyászba borult özvegy Tomassek,szül. Fuchs Mária, valamint saját nevünkben hálás köszö­­netünket nyilvánosan kifejezni. Az elhunyt atyja To­massek J. Pál, nyug. kir. iskolatanácsos és a csász. kir. Ferencz József lovagrend vitéze. Nagybátyja Fuchs Gusztáv. — Halálozás. Roffi Borbély Miklós életé­nek 65-ik évében, folyó hó 29-én szivhüdésben el­hunyt. Tetemei február hó 1-én létetnek a tiszader­­zsi sírkertben örök nyugalomra. — Az »Orpheus« z­e­n­e­m­ű f­ol­y­ó­i­r­a­t 3—4 kettősszáma következő tartalommal jelent meg: Dalmaegyveleg »Javotte«-ból, átírta Hölzl Lőrincz; »Népdalcsárdás« Mihalovits Ödöntől; »Cyclame« keringő Szabó Lajostól; »Irene,« lengyelke Matzen­­auer F. Ottótól; »Mamsei Mizi,« polka francaise Pejakovits Lázártól; gyakorlat harmóniumra Lickl Györgytől, közli Eitler Mihály, dal­szöveg nélkül Tolnay F.-től. — Az »Orpheus« egész évi előfizetési ára 4 ft 50 kr, félévre 2 ft 50 kr, negyedévre 1 ft 30 kr. Kiadóhivatala II. ker., főutcza 20 sz. — Mit mutat a hőmérő? kérdi egy ur az inasát. Miska gondos vizsgálat alá veszi az ördön­­gös szerszámot, s aztán nagy határozottsággal mondja: »Semmit, nagyságos uram.« »Semmit, hisz az nem lehet. El van talán törve?« »Nincs az, nagyságos uram. Többször is tapasztaltam én már ezt a hibá­ját neki, de mindig csak télben.« — Az úr megnézi a thermometert, hát akkor látja, hogy a Miska a zérust fordította a semminek. — Auber síremlékének ünnepélyes le­leplezése jan. 29 én, mint a zeneköltő születése nap­ján ment végbe Párisban. E nap estéjét három szín­ház ünnepelte meg az elhunyt emlékének szentelt díszelőadásokkal: a nagy Opera, az Opera comi­­que, és a Theatre lyrique. A zeneconservatorium­­nak a közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával vala­mennyi osztálya zárva volt ez nap. A leleplezési ün­nep d. u. 3 órakor kezdődött a pere Lachaise teme­tőben. A köztársasági nemzetőrség egy zenekara nyi­totta meg a szertartást, mire a conservatorium növen­dékei éneke következett. Erre leleplezték a síremlé­ket. Erre De Chernevieres marquis, a szépművésze­­tek igazgatója a minisztériumban, mondott beszédet a kormány részéről, utána Francois a szépművésze­­tek akadémiájának igazgatója, majd Bertaud sena­tor s Oaen város polgármestere, Thomas a szoborbi­zottság elnöke és a conservatorium igazgatója. Szól­tak még Maquet, a drámaírók és zeneszerzők és Taylor a zenészek társaságának nevében. A zene­szerzők nevében pedig Yancorbel egy aranykoszorút helyezett a síremlékre, mig a conservatorium növen­dékei egy immortellekből font óriási koszorút fontak az emlékre. — Egy kritikus közelebb egy gyöngéd kézzel írott levelet kapott, mely így végződik: »Eb­ből láthatja, uram, hogy nem vagyok túlságosan kö­vetelő. Nem kívánom én öntől, hogy jót írjon félő­l sem. A­mit én kívánok, az csak annyi, hogy ne írjon jót arról a kiállhatatlan X. asszonyról, meg arról a borzasztó Y. kisasszonyról.« — Mindenkinek meg­nyugtatására kijelentjük, hogy ez Párisban történt. — Jules Verne kisebb műveiből a »Hon« egy egész sorozatot közölt, mely aztán külön kötet­ben is megjelent. E sorozat a »Dr. Ox kísérlete« czímű elbeszéléssel kezdődött, melynek bizarr tár­gya azon alapul, hogy az elenynyel telített levegő az ember idegrendszerét felizgatja, a vérkeringést gyor­sabbá, elevenebbé teszi, a tetterőt fokozza, szóval a test és szellem minden működését elősegíti. Dr. Ox ezt gyakorlatilag alkalmazza, mert gázvezető csöve­ken keresztül előnynyel telíti meg Qui-Quendone, ál­mos flamandi város levegőjét, mely aztán mulatságos felfordulást idéz elő a városban. Az ötlet, a tárgy oly eredeti, hogy erőnek erejével operette-tárgyul kínál­kozik. A Figaro két munkatársa, Gille és Mortier át is dolgozták s a három felvonásos operettéhez Of­fenbach írta meg a zenét. Ezt az eljátszott, eltán­­czolt, elénekelt természettudományt e­se 27-én ad­ták elő a párisi Variétés színházban, nagyszerű dísz­letekkel és jelmezekkel. Az »exhydrogáz« egy tem­plomi búcsú alkalmával meggyulad s nemcsak, hogy tündéri világítást áraszt, hanem a szereplő egész tömegnek egyszerre mintegy szárnyat ad. A zene is méltó az eleven menetű s mulatságos jelenetekben kifogyhatatlan szöveghez és fényes kiállításhoz, s több igen szép száma van, a többi közt egy czigány­­induló. A darab és a Variétés színház primadonnája Madame Judie annyira elragadta a közönséget, mintha az is tele­szítta volna magát az »exhydrogáz­­ból.« A népszínház megszerezhetné ezt az újdon­ságot. — Rendőri dir. Schaffer Antal pesti szül. 34 éves egyén, ki gyermeksége óta a fővárosban mű­ködő legveszélyesebb betörő tolvajok egyike volt s már gyilkosság gyanúja miatt is állott vizsgálat alatt, — a mint a napokban börtönéből kiszabadult, elha­tározta megjavítani magát s Kornis Alajos könyv­nyomdászhoz szolgálatba állt. De a becsületesség nem volt természete, megunta a solid életet s egyszer kapja magát, elmegy gazdája Sándor utcza 20. szám alatti lakására s ennek nejétől Kornis nevében 15 Jo­dány megrendelését kéri. A tagok figyelmébe ajánlt­­tatik. Ezután következett a zárt ülés a tagválasztásra s más intézkedésekre vonatkozólag. A zárt ülésen az üresen levő 3 helyet betöl­tötték gróf S­z­é­c­s­e­n Antal, dr. Ágay Adolf és Kazár Emil megválasztása által; az idei pályáza­toknál a bírálók sem a »Regény elmélete«, sem a komikai kisebb költői beszély versenyművei között nem találtak egyet sem jutalomra méltónak. Uj pályakérdések­ül kitűzték: »A magyar re­gény történetiét, 100 arany, határidő: 1878. Octo­ber 31-ik s újra a komikai kisebb költői elbeszélést, — jutalma 25 arany, határideje: 1877. évi deczem­­ber 31 ike. A februári közgyűlés tárgysorát következőleg állapittották meg: Lukács Móricz megnyitó beszéde, titkári jelentés, »Kemény Zsigmond emlékezete» (emlékbeszéd) Szász Károlytól, a »Szobor« költe­mény Szász Bélától, az »Uj család« — rajz Beöthy Zsolttól, végül pályázati hirdetéseko­rintot kért s kapott is. A sikeren felbátorodva, más­nap ismét megjelent Kornisnénál 15 forintért. Ekkor azonban már nem szóval kérte a pénzt, hanem egy czédulát nyújtott át, melyen Kornis az említett ösz­­szeg átadására hivta föl nejét. Ennek azonban fel­tűnt, hogy férje őt a czédután »Geehrtemadam«-nak czimezi, s egyátalán, hogy németül ir, holott mindig magyar levelet szokott küldeni. Elvén a gyanupörrel, a gaz szolgát elfogatta, ki most, mint szokásos tolvaj, végrehajtott s megkisérlett csalásért a kir. ügyészség búl börtönében várja az ítéletet. — Carnevál. Az első pesti gyermekmenhely javára rendezendő Calico-bál vasárnap, február 4- én tartatik meg a vigadó összes termeiben. Az idei álarctos bálok közt ez lesz az utolsó, s kétségkívül a legszebb, leglátogatottabb. A bál sorsjátékkal is egybe van kötve, s nyereményei értékesek. Egy be­meneti jegy ára sorsjegygyel együtt előre váltva 1 ft 50 kr, este a pénztárnál 2 ft.­­ Ma csütörtökön van a korcsolyázó bál, mely hivatva van, hogy lehetőleg fényesen zárja be az idei elite bálok sorát. A belépti jegyek folyton igen kapósak s már több páholy és zártszék jegy is kelt el. Szóval a bál teljes sikeréhez alig fér­het kétség. A háziasszony bokrétatartója — a jég­sport jelvényeinek szellemes összeállítása — már szintén kész,s az egyesület deák utczai irodájában meg­tekinthető, hol csütörtök esti 7 óráig belépti jegyek is válthatók.­­ Az önkénytesek bálbizottsága jelenti, hogy az egyes czimekre küldött meghívók az illetők egész családjára is vonatkoznak. A meghívók, belépti jegyekért február bő 4—5 és 6-án a »Nemz. szállo­dában« (Váczi utcza) délelőtt — 10-től 12-ig d. u. 5— 8 óráig becserélendők. — A fővárosi középítési bizottság a péntekre eső ünnep miatt ma este tartotta heti ülé­sét, melyen Gerlóczy alpolgármester elnökölt. Az ülés egy kis mulatságos epizóddal kezdődött. Stei­ger kijelentette, hogy a múlt ülésen, a katonai kincs­tár által kórház­építési czélra kijelölt telekre nézve tévedésben volt. Ő azt a Hermina-téri telket értette, mely a Sonntagh és Kochmeister féle telkekkel szom­szédos.­­ Pedig a tényleg kijelölt, szintén Cséry-féle telek valamivel kiebb fekszik. A bizottság többi tag­jai azonban kijelentették, hogy ők nem voltak téve­désben a felek iránt, s véleményüket most is fenn­tartják. A »Pester Lloyd« és a ■ Journal«-ok azon közleménye, mintha a bizottság nem a kijelölt, hanem más felekre mondta volna ki — tévedésből — kár­hoztató ítéletét, teljesen alaptalan. Ezen incidens után a napirend tárgyai kerül­tek szőnyegre. Sorrendileg és fontossága tekintetében és első volt a fővárosi új épületek adó­­mentességi kedvezményének 3 évre meghosszabbí­tása fölötti indítvány. A bizottság már elvben elfogadta Kármán Lajos ily ér­telmű indítványát; időközben Markusz is tett egy indítványt a közgyűlésen. Ma ez is fölolvastatott. Az eszme megpendült a mérnök- és építészegyesületben is, mely szintén adott be a tanácshoz egy em­lékiratot, melyben a 3 évi adómentesség megújítását a törvényhozásnál kérelmezni javasolja. A memoran­dum ma fölolvastatott , alapos érvekben bővelkedik. Említettük, hogy a közép­­bizottság a határidő hosz­­szabbítás elvi elfogadása után az indokolt előterjesz­tés elkészítésére a 7-es bizottságot hívta föl. Ezen­ előterjesztés a meghosszabbítás mellett azon érveket hozza főleg föl, hogy az 1875. 4. t. ez. kelte óta az építkezési kedv nagyon éledt ; azóta t. i. a hatóság 10 négy emeletes, 47 három emeletes, 45 két­emeletes, 48 egy emeletes, 318 földszinti házra, s 68 vegyes toldalékra adott ki építési engedélyt,­­­­most a határidő lejárta felé azonban az összes épít­kezés csak a mindennapi szükség kielégítésére szo­rítkozik, nagyobb vállalatok nem létesülnek. Azon­kívül sok a főváros kellő közepén a régi rozzant ház, sok a beépí­tetlen telek, melyek adómentességi ked­vezmény nélkül nem egyhamar épülnek be és föl. A kedvezmény meghosszabbítása közgazdasági szem­­pontból is szükséges, mert óhajtandó, hogy a tőke a hazában is maradjon. A monarchia szomszéd fele nem­régiben nagyobb körre, 4 évre adott adómen­tességet az uj épületeknek s az üzleti tőkepénzesek ott majd bizonyára jobb talajt találnak elhelyezni tőkeiket. Az ipar, kereskedelem pang, az ipa­ros adóját is alig tudja megkeresni; kell, hogy foglalkozást adjunk az iparosoknak.­­ A ked­vezményi határidőt ezért is meg kell hosszab­bítani, mert a közegészségi viszonyok javítása égető szükség, ez pedig leghathatósabban előmozdítható az építkezési kedv fokozása által; épülnek házak, élesül a lakás, a szegény is képes lesz egészségesebb helyre költözni. Különben a főváros már 1874 ben elren­delte az egészségtelen és pinczelakások kiürítését

Next