A Hon, 1877. március (15. évfolyam, 53-79. szám)

1877-03-01 / 53. szám

kék által vezetett s monarchiaellenes nemzet vagyunk feltüntetve; tény az, hogy az 1872. agyonbeszélési vita — ezt elismerjük, pedig egy kis részünk volt benne — a külföldön megrovást vont reánk és nekünk sem hasz­nált; tény az, hogy mindez hitelünknek a monarchián kívül és tekintélyünknek a mo­narchiában csak ártott — ha tehát mind­ezek daczára turkophil és magyar érzelmein­ket senki kedvéért fel nem áldozhatjuk, kábel­ügyekben meggyőződésünket és érdekeinket követjük, bármit mond is a világ, d­e l­e­g­­alább az ország féltett hitel-, és nem­zeti, alkotmányi és külügyi érde­keinknek feláldozhatjuk szenve­délyeinket. Már­pedig az utczai tüntetések vagy azok bevitele a parlamentbe épen ezeket ve­szélyezteti. Aztán gondoljuk el, hogy lehet-e komoly, higgadt tárgyalás — pedig bizony komoly, nagy dolgok következnek most — ott, hol a kezdet olyan, a­milyen a tegnapi és mai ülés volt. Hiszen kérem, hosszú, nagy tárgyalások közepette, vagy a kimerülő vita végén sem volt nálunk annyi és oly éles kifakadás,mennyi és a­milyen teg­nap és ma előfordult. Helly Ghyczyt vádolja servilizmussal, Simonyi Lajos Tiszának mond­ja azt, hogy csak kompediát játszik: a király­­lyal és parlamenttel, Simonyi Ernő — még a leghiggadtabban — a kormány magánal­kudozásaiból kovácsol hazaárulási vádat, Helly pláne »diploma -­vesztett zugprókáto­­rok«-nak nevezi őket el, Németh Bérezi ma »csúszómászó, kotnyeleskedőt és más ilyen imparlamentáris kifejezésekkel sért egy állam­tisztviselőt, azt sem tudva, hogy miért? És ehhez járul a chorus. Igen , a chorus, mert a szélbal közbekiáltásai és fennhangon tett ma­gánmegjegyzései közt az »akasztófára« és »kötélre« való sem hiányzik, variálva sok­szor, sok alakb­an. Minderről meggyőződhetik bárki, ki a ház tárgyalásait figyelemmel kí­séri, az egész szótárral nem akarunk szolgálni. Mindezt jó eleve hoztuk fel, hogy meg­gondoljuk : kívánatos, hasznos-e, hogy í­g­y fogjunk a tárgyalásokhoz? Kívánatos, hasz­nos-e az országra és parlamentre nézve, hogy hasonló jelenetek ismételtessenek ? Azt hiszszük, hogy nem. És­pedig annál kevésbé, mert szerfölött izgalmas­ időket élünk, a­mikor a belügyi és külügyi helyzet, a nép­­ és külföld, a parlament és kormány hangu­lata egyaránt szerfölött izgatott. Ilyenkor­ a kedélyek gyúlékonyak és az égő vagy égető szónak sokkal roszabb hatása van, mint más­kor. Gondoljuk meg és ne játszunk a tűzzel! — Azon hazánkfiaira nézve, kik ne­tán szolgálatot akartak vállalni a török hadsereg­ben, igen fontos az a levél, melyet a török had­­ügyér Klapkához intézett s melynek szövege kö­vetkező : »Konstantinápoly, febr. 20. 1877. Tábornok ur! Nagy örömmel s mély elégtétel­lel volt szerencsém venni excellentiádnak ehó 15-én kelt levelét, mely tudatja velem, hogy nagy számú volt magyar tiszt és katona kivánja fölajánlani szol­gálatát a császári ottomán hadseregnek. Eltelve az öröm s elégtétel érzetével a nemes magyar nemzet sympathiájának ez újabb nyilatko­zása fölött, kérem excziádat, adja át ez uraknak a legbensőbb köszönet kifejezését, úgy a magam, mint a császári ottomán hadsereg nevében, mely ennek emlékét örökké meg fogja őrizni. Sajnálattal jelentem azonban excziádnak, hogy az én osztályom jelenleg nem veheti igénybe e tiszt urak szolgálatkészségét s nem oszthatja be a császári hadsereg ezredeibe és zászlóaljaiba, miután kereteink teljesen ki vannak egészítve s a török nyelv­ben való járatlanság úgy mi ránk, mint ez urakra nézve akadályul szolgálhatna. Fölösleges biztositnom excziádat, hogy azon­nal, mihelyest a császári kormány idegen légió ala­kítására határozza, el magát, a magyar tisztek első­sorban fognak tekintetbe jönni. Fogadja tábornok úr legmélyebb tiszteletem ismételt kifejezését. R e d i f. — A zágrábi »U b z o r« szerint a horvátok a mai kiegyezésben azért nem vettek élénkebb részt, mivel az önálló vámterület s az önálló magyar bank eszméje már rég elejtetvén, melyeknek megalapítása Horvátországra nézve a legnagyobb hátránynyal lett Aristoteles és Plinius után, a legnagyobb. Ezek után jött volt a középkor, mikor nincs kérdés a termé­szetről, az megvetett, bezárt ívás volt. Belon,­ki igen érdekes tanulmányokat irt a halakról, madarakról és fákról, az első, ki természettörténettel foglalkozik. Megöletett a boulognei erdőben. Bernard Palissy, ki szintén foglalkozott azzal, nyomorban pusztult el. A természettörténet csak Fontenelle-el és Buffonnal lép ki a theologia köréből. Buffonnak kortársai még életében emeltek em­lékoszlopot. De a dicsőítésnek ép úgy ellen tud álla­­ni, mint a bántalmaknak. Mikor Nagy Frigyes po­rosz királytól dicséretet kap, átírja azt Becker aszony számára ; mikor Katalin orosz czárnő, arczképét küldi neki, gyémánttal körülvéve, ezt írja: »elfogadom az ajándékot, ha souveraintől, souverainhez van küldve, de ha génjétől géniéhez, nem, mert tudom, hogy ön égi szellem.« Ez már túlságos dicséret arra a zsar­nokra, ki férje és szeretői vérével volt bemocskolva . Buffon méltónak találja őt, hogy északtól délig ural­kodjék és invázióját óhajtja e romlott földre. Fájda­lom­­­vágya teljesült. 30 év múlva a muszkák Fran­­cziaországban voltak. Buffon szobrának talapzatára irák: »Genieje egyenlő a természet fenségével« ; azelőtt ez volt: »Ő felöleli az egész természetet«, de egy gonosz azt írta alája: »Ki sokat ölel, keveset fog.« E szobrot külön­ben mintegy kárpótlásul adták azért, hogy utódának kinevezéséről cselszövények következtében, már életé­ben intézkedtek. — Buffonnak volt egy vetélytársa, ez Linné , és egy kritikusa, ez Voltaire. De ez alka­lommal nem Voltaire mellett voltak a nevetők, mert az a szerencsétlen eszméje jött, hogy megtámadta Buffon földtani vizsgálatait, és a hegyeken lévő kagy­lókat Jeruzsálembe zarándokolóknak tulajdonítá.Buf­­fon megróva Voltaire ez ostobaságát, de később kibé­kültek és ez Buffont első Archimedesnek nevezé, vi­szont Buffon azt mondá Voltaireről, hogy soha sem­­ lesz egy második. D'Alembert nem szerette Buffont, s­­ nagy farizeusnak nevezé, tudta utánozni stylusát, de­­ a bírálat nem zavarta, azt mondta, hogy van annyi­­ önzésem, hogy közönyös maradjak. De ez tévedés, az írónak védeni kell tételét, mint Rousseau védte azt, midőn Beaumont érseknek felelt. Egy másik bölcsész, Hume az mondá Buffonról: »Az lep meg, hogy ki­találja a tudományt, a bizonyossághoz közel álló va­lószínűséggel, ez az emberi szellem hatalmának egyik legnagyobb példája.« Buffon nem fogadta el Linné rendszerét. Linné egy svéd pap fia volt, ki kertészkedett és mondják, hogy már kis korában, ez impressiók alatt, oly hatás­sal volt rá a természet, hogy ha sírt, csak virágot tet­tek a kezébe és elhallgatott. Buffon tagadta a nemek szerint való osztályozást és a jardin des plantesban a c­édulák hátlapjára jegyezte fel csak Linné elne­vezéseit. Buffon levelezése ellentétben áll stílusával. — Kétféle levelezési mód van : az egyik a kidolgozott, a másik a rögtönzött levél. Voltaire fecseg leveleiben, Rousseau alaposan kidolgozza azokat, Beranger mo­dora a kettő között áll. Buffon nagyon fesztelenül, olykor vastagon ír. Leveleket ir Bouillethoz, de Bros­séihoz, Necker és Daubenton asszonyokhoz. Már 70 éves volt és mégis Necker asszony iránt kiváló érzel­met tanúsított. Kérdi tőle : »Mikor jő az égi, az isteni barátnőm?« Ez egy kissé nevetséges, de ment­ségére szolgáljon az, hogy ő soha sem vén. Fiához írt levelében nagyon kedvező világításban tűnik ki. Menye botrányra szolgáltat okot, Buffon úgy ír, mint egy feudális családfő »Hadd el ezrededet, ezt atyád parancsolja ; ezt a magatartást kell követned, ez a szakítás nem fog ártani előhaladásodnak.« Mindent egybevéve : Buffon a tudomány nép­szerűsítője és szemlélő volt. Ő befejezi a 18-dik szá­zad művét. Montesquieu felszabadítá a törvényeket, Voltaire a vallást, Rousseau a politikát és Buffon tett első kísérletet a természet tudományos megma­gyarázására­ volna, a megkötött egyezség Horvátországot csak annyiban illeti, hogy két kis fiókot kapjon, a­mi által Horvátország nemzetgazdasági érdekei meg lesznek mentve. Az új kiegyezés által a németek s a magya­rok közötti barátság meg lévén ingatva, s a Tisza és Lasser- kabinet állása is megnehezittetvén : ez elég politikai profit Horvátországra s a mo­­narchia többi szláv tartományaira néz­­v­e ; s ha még hozzá veszszük, hogy a hit a jelenlegi rendszerben is megingattatott, oly előny a birodalom szláv országaira s Horvátországre nézve, mely utóbbi­nak minden jelentékenyebb szereplése nélkül vivatott ki.« — Biztosithatjuk az »Obzort« és azokat kik netán vele egyformán gondolkoznak, hogy abból a »profitból« vajmi kevés profitja lesz a horvátoknak. — Konstantinápolyból írják a »P. Ll.«-nak: A dolma-bagdsei pénztárakban az annyira dicsőített ellenőrzés daczára nagy apály állott be s nem lehet csodálkozni, ha az orosz pénz már a leg­közelebbi időkben meglepő átalakulást fog létrehozni. Oroszország kitűnő üzletre számít e mellett. A Tö­rökország elleni háború elnyelne egy milliárdot, míg ez összegnek huszadrészével vérontás nélkül is el lehet érni ugyanazt az eredményt. Magától érthető, hogy Anglia ellene dolgozik e moszkovita üzelmek­­nek, de ha sikert akar, ezt csak úgy érheti el, ha többet igér. Adakozás a dévai m. kir. reáliskolai segélyző­­egyesület javára. A budapesti 4-ed éves tech­nikusok között eszközlött gyűj­tés eredményeként Gyárfás Győző és Dorner Mihály urak átadtak szerkesztőségünkben 10 frt — kr Ehhez számítva a már kimutatott 621 frt 55 kr és két ezüst forintost, bekül­detett eddig szerkesztőségünk­höz, e valóban nemzeti és ha­zafias czélra összesen 631 frt 55 kr és két ezüst forintos. Fogadják a nemeslelkű adakozók őszinte kö­­szönetünket hazafias áldozatkészségükért. — Vajha e nemes példa minél számosabb utánzókra találna az egyetemek s akadémiák fiatalságának soraiban. A hunyadmegyei eloláhosodott magyarok ügye bizony megérdemelné a felkarolást! A béke meg van! Szerbia és a porta között létre jött a bé­keszerződés. A hivatalos táviró jelenti, hogy a szerb szkupstina is elfogadta azt. Sok vá­ratlan és nem sejtett fordulat h­írét vettük már keletről, mióta a bonyodalmak kitörtek s a szerb szkupstina ezen eljárása is ezek közé tartozik. A utóbbi napok hírei épen nem en­gedtek ily eredményre következtetni. Az om­­ladina minden követ megmozgatott, hogy a béke létrejövetelét meggátolja. Azok az ele­mek, melyeket épen a Risztics-kormány a fékről szabadon bocsátott, már már ott ál­lottak, hogy magukat fölébe helyezik magá­nak a szintén omladinista szerb kormánynak. Ezért kellett Riszticsnek bele­harapni a ke­serű almába, hogy tömegesen elfogassa azo­kat, kiket addig párthívei gyanánt tisztelt. Már arról is volt szó, hogy az omladina ágensei felforgatják a szerb trónt s tán Mon­tenegró urát fogják arra helyezni. Miletics lapja, az újvidéki »Zasztava« előre hazaáru­lóknak jelentette ki azokat, kik a portával békét kötnek. És ime a »hazaárulók« egy bé­kekötéssel megmentették Szerbiát a további nyomorúságtól, melyben már nyakig úszott. Milán személyes megjelenése a szkupstinában daczára minden üzelmeknek a béke javára billentette a serpenyőt. Már hónapok óta ez a legörvendetesebb tény, melyet a keleti esemé­nyek tárházából registrálhatunk. Szerbia múlt év június havában indult háborúba Törökország ellen. Feláldozta jó­létét, hozott az omladina ábrándjainak nagy áldozatokat pénzben és emberéletben; a tö­rök hadsereg szétverte az egyesült szerb­muszka ármádiát, elfoglalta és elpusztította Szerbia déli, legtermékenyebb vidékeit. Még ezeknél is nagyobb csapás érhette volna Szerbiát, ha közbe nem lép vala Oroszország az ultimátummal. De így is Törökország volt a győztes, Szerbia pedig a megvert fél. De ennek daczára a porta oly­annyira méltányos békét kötött Szerbiával, hogy ez még sem vesztett semmit, mindamellett, hogy maga volt a vesztes fél a csatatéren. A békefeltéte­lek közt szó sincs pl. a hadi kárpótlásról s a határvárak lerombolásáról. Marad a status quo ante bellum. Zvornikot sem kapja Szer­bia. De másfelől nem is ad semmit a tö­rököknek. Hát lesz ezért az eredmény­ért kár volt egy dühöngő háború által tönkre tenni az országot. Nem jobb lett volna e megmaradni a status quo mellett háború nélkül, s mind azon áldozatok nélkül, melyekkel a háború karöltve járt. A mennyire méltányos és engesztelé­­keny jellegű e békekötés a porta részéről, és oly tanulságot foglal magában másfelől a szerbekre s különösen az omladinára nézve, mert azt mondja, hogy Szerbia még orosz segítséggel sem képes semmire menni Törökország ellen. Ez a tény, mely a békeegyezményben dokumentálva van, igen jótékonyan s kiábránditólag kell, hogy has­son a foglalási, terjeszkedési omladinista ál­­modozásokra. Jobb, ha ezután békén, veszteg marad Szerbia s nem koc­káztatja háborúval még azt is, a mije van. Montenegróval 20 napra meg kellett hosszabbitni a fegyverszünetet. Nem baj. Már a szerb-török békekötés is elég nagy előny az átalános béke szempontjából. Ez megkönnyíti a porta feladatát, hogy Oroszországgal eset­leg megbirkózhassék. A hatalmak most már felelhetnek Gol’­­csakoff interpelláló jegyzékére s rámutathat­nak a létrejött béké­t, melyet a czivilizáció elleni bűn volna újra fölzavarni. Rámutathat­nak arra, hogy a portában meg van a komoly akarat a méltányosság legszélsőbb határáig elmenve is pacifikálni és eleget tenni Európa követelményeinek. Sőt maga az orosz kor­mány is haszonnal hivatkozhatik harczias ele­mei előtt a létrejött békére. »Lám, Szerbia, az egyik hadakozó fél, a szláv ügy egyik har­czosa is békét kötött s irtózik a háborútól.« Most már jó alkalmuk van a hatalmak­nak rávenni Oroszországot, hogy engedjen a portának legalább egy évi respik­umot a re­formok keresztülvitelére; s ha ez idő alatt lesz a portánál államfél fiúi belátás, józanság és eszélyesség , rehabilitálhatja magát Európa előtt s Oroszországtól is elveszi az ürügyet a háborúra. — A béke meg van, — már most szenjen Oroszország hadat — a háborunak. De ne ringassuk magunkat álmukban. Montem­gró tudvalevőleg sokkal inkább áll orosz befolyás alatt, mint Szerbia, sokkal kedveltebb Pétervárott, mint emez. Nikita fejedelem egyenesen a czá­fról húz évdíjat. És Montenegró még nem kötött békét a portával! A Pruthnál pedig még mindig ott áll 350,000 muszka harczos. — A béke meg van ugyan kötve. — de a háború csak elodázva van. Nápolyiból. Február 24-én. (Politikai fordulat Olaszországban. — Midhát pasa Nápoly­ban. — Fogadtatása a városházán. — Állítólagos nyilatkozatai. — IX. Pius kéz­ratgyüjteménye. — Simeoni bibornok em­lékirata.) Az olaszok, kik csak kevés hó előtt is oly zajo­san nyilvánítók a keleti szlávok iránti rokonszenvü­­ket, úgy látszik már teljesen kijózanodtak panszla­­vistikus ábrándjaikból, és ugyanazon lapszerkesztő barátaim, kik múlt őszszel bizonyos elszörnyüdéssel utasíták vissza a keleti dolgokról írt czikkeimet, melyeket a félrevezetett olasz közönség fölvilágo­­sítása czéljából hozzájuk beküldöttem, ma szinte szégyenelve vallják be tévedésüket, azzal mente­getőzvén , hogy ők voltaképen csak az elnyomott keleti szlávok mellett keltek síkra, de azért a muszka zsarnokságot ép úgy perkorrestálják, mint a törököt; sőt teljes belátására jutottak annak, miszerint az orosz felsőbbség a keleten nemcsak Itá­lia adriai kereskedelmének, de szabadságának is hát­rányára válhatnék; míg a török uralom részéről sem az egyik, sem­ a másik nem leendne soha veszélyeztetve. Az olasz politikában beállott ez üdvös fordulat­nak köszönheti Midhát pasa is itteni rokonszenves fogadtatását. A társadalom minden osztálya a leg­nagyobb érdeklődéssel viseltetik a nagy török ál­lamférfiú iránt, kinek lakása előtt tömegesen jelent­keznek naponkint képviselők, tudósok, írók s művé­szek, s boldognak tartja magát, ki e nyájas öreg úr­ral néhány szót válthatott. A nápolyi sindaco-polgármester látogatását teg­nap viszonozta Midhát a municipium palotájában. San Donato herczeg, polgármester, ki, mellesleg mondva, mint szélsőpárti garibaldianus csak kevéssel ezelőtt a legdühösebb törökfalók közé tartozott, egész ünnepé­lyességgel fogadta nagy vendégét, bemutatván neki a városháza terjedelmes helyiségeit s a városi adminis­­trátió egész gépezetét, mi iránt Midhát a legélénkebb érdeklődését tanúsította, különös figyelmet fordítván a kitűnően rendezett választási és számvevőségi osz­tályokra. Midhát köszönetét fejezé ki San Donato herczegnek franczia nyelven a nyájas fogadtatásért, mit titkárja olasz nyelven tolmácsolt az egybegyült tisztikarnak. Mindaz, mit a lapok Midhát állítólagos nyi­latkozatairól írtak, nem egyéb költeménynél. Mid­hát pasa igen keveset beszél s a Konstantinápolyból való eltávolittatása iránt hozzá intézett szerénytelen kérdésekre ügyes kitérésekkel válaszol. Midhát sok­kal inkább diplomata, hogysem a közzétett nyilatko­zatokat neki tulajdoníthatnék. Az olasz lapok sokat foglalkoznak IX. Pius pápa fontos kéziratgyűjteményével, mely Olivieri ál­tal rendeztetve, száz és néhány kötetet képez. E gyűj­temény állítólag nagyfontosságú okmányokat foglal magában, melyek kedvező fényt derítenének IX. Pius pápasága minden fázisára s nem várt leleplezéseket tartalmaznának különösen a katholikus kormányok magaviseletét illetőleg, mint a­melyek erőszakos be­folyásánál fogva oly politikát kényszerült volna kö­vetni IX. Pius, mely személyes hajlamai s aspiratiói­­val homlokegyenest ellenkezett. Simeoni bibornok e kéziratgyüjtemény alap­ján egy terjedelmes emlékiratot készít, mely — mint mondják, — sajtó útján fogna közzététetni. Ez emlékiratban ki fogna fejtetni minden egyes kérdés, mely a szent széket IX. Pius pápasága alatt foglalkoztató s be fogna bizonyittatni az, hogy IX. Pius, elhagyatva a katholikus kormányok által, egye­dül volt kénytelen harczolni a vallást s a társadal­mat (?) fenyegető forradalmi elemek ellen, s hogy ha hibát követett el az eszközök megválasztásában, azt sem rész szándékból tette. Mondják, hogy ez em­lékirat még IX. Pius életében fogna napvilágra ho­zatni. Óváry Lipót: A Kisfaludy-társaság havi ülése. Budapest, febr. 28-án. A Kisfaludytársaság mai ülése — főkép Szécsen gr. székfoglalója miatt — szokatlanul népes volt. A tagok elrekesztett helyén a nagyszámmal megjelent tagokon kívül b. Sennyey Pál, gr. Apponyi Albert, Majláth György, b. Eötvös Dénes, gr. Zichy Ferencz nagykövet, gr. Zichy Ágost, gr. Cziráky s mások fog­laltak helyet. Gr. Szécsen Antalt, ki Gregussal s Gyu­laival jelent meg, a tagok némán, de felállva fogadták. Elnök üdvözölvén az uj tagot, felhívja őt székfoglaló értekezésének felolvasására. Gr. Szécsen Antal (erőteljes idősb férfiú) megköszönve taggá választását, s előrebocsátván, hogy műve a »Hunyadi-album« számára van szen­telve, megkezdte előadását Wellington her­czeg­r­ő­l. Előre bocsátva azt, hogy az emberi tevé­kenység minden korszakában létezik bizonyos idő, midőn egyesek működését elfeledik vagy kevésbé mél­tányolják, Wellington iránt is kevés érdekkel viseltet­nek jelenleg, habár Angliában a nemzeti jelleg pon­tos s hű kifejezőjét tisztelték benne.­­ 1846-ban töb­bekkel, köztök Majláth Györgygyel, találkozott Wel­­lingtonnal, kit a nép egyedül »herczeg«-nek ne­vezteti. Wellington élete Anglia életének félszázados történetével össze­esik s ő nem is kisérli meg raj­zolni. De volt ezen életben egy átalános jellemvonás, mely összes működését kifejezi. Részletesen írja le hadi pályáját, mely a waterloi ütközetben végződött s kiemeli W. folytonos igazságszeretetét s határo­zottságát, mely annyira ment, hogy még a kudarczot is határozottan bevallja s minden mástól eltekintve, azt egyenesen magának tulajdonítja. W. nyugodt eré­­lye, kitartása, mely az angol sereget a poroszok meg­érkezéséig fenn tudta tartani, idézte elő főkép a győ­zelmet. 1815 óta W. magánéletbe vonult össze, de e mellet p­olitikával is foglalkozott. Tősgyökeres con­­zervativ ember volt s ezért működése kezdetben visz­­szatetszéssel is találkozott, de lassan kint mindin­kább kibékültek s élte végén átalános tiszte­letben részesült. Azon időben, midőn gyűlölték s gú­nyolták, önzetlen jelleme még inkább előtérbe lépett. Nagy hatalmáról, mely csaknem egyenlő volt a kirá­lyéval, önkényt lépett le, a kormány vezetését, mely­­lyel megkínálták, visszautasította, érezvén, hogy a tett emberének nem lehet a parlamentben is jól mű­ködni. Valódi parl­amenti férfiú nem volt. De a ka­­tholikusok emancipatiója, a gabnatörvény életbelép­tetése főkép az ő működésének tulajdonítható. Jel­leme tisztaságának fényes bizonyítéka, hogy nézetei­nek és pedig főelveinek megváltoztatása sem szavai tekintélyét, sem személyének tiszteletét nem csorbí­totta. A meggyőződés őszintesége Angliában tiszte­letet tud parancsolni. Szécsen rajza vége felé mindinkább élénkült. Jellemrajza kidomborul. »Oly ember volt ő, ki min­dent tett, hogy a népszerűséget megérdemelje, sem­mit, hogy azt kinyerje.« Szóló emlékszik egy jelenetre, midőn a nép a corn-bill elfogadásakor megéljenezte s ő ezt felelé : »Köszönöm, köszönöm jó emberek, de meg ne ijeszszétek lovamat!« Mindenki szerette őt, a nép apraja nagyja személyesen kereste fel, adomáit szék­ére beszélték. Majdnem 80 éves korában is szerepet játszott, a chartisták ellen óvta meg a rendet. Mint hazája legnagyobb polgára s legelső katonája méltóan lépett le a harcztérről. Temetése nagy fénynyel történt.­­ Nem mindenki lehet nagy hadvezér és államférfi, de mindenkinek tanúságául szolgálhat az élet, melyet híven fejeznek ki a vasherczeg jelszavai : »Köteles­ségérzet és önzéstelenség!« A lelkes előadást több helyütt éljenezték meg s végül zárszavait élénk éljenzés követte. Elnök kije­lenti ezután, hogy az előrehaladt idő miatt (az elő­adás közel másfél óráig tartott) a többi bejelentett előadások a következő ülésen fognak fölolvastatni. Titkár jelenti, miszerint a legközelebbi közgyű­lés alkalmával megválasztott három tag elfogadván megválasztatását,dr. Szécsen Antal az irodalmi tanul­mányok, dr. Ágay Adolf a tárcza, Kazár Emil a be­­szély s műbírálat terén ígérték meg további műkö­désüket. Gr. Szécsen Antal egyúttal 100 írttal a tár­sulat alapitó tagjai közé lépett. Végül jelenti, misze­rint Butler E. D. londoni könyvtárnok egy kis füze­tet küldött a társaság könyvtára számára, melyben magyarból angolra s viszont angolból magyarra fordított darabok vannak. A nyilvános ülésnek ezzel 3/1 7-kor vége lett s ezután zárt ülés következett. KÜLÖNFÉLÉK. — Orosz izgatás.Miskolczról írják a »Pester II.«-nak, hogy ott több ügynöknek jöttek nyomára, kik ott az orosz ügynek propagandát csi­náltak. Az elfogottaknál nagy mennyiségű kompro­­mittáló papírt és levelezést találtak. A vizsgálat ve­zetésére Jekelfalussy kormánybiztost várják Mis­­kolczra. Legszebb a dologban az, hogy a miskolczi hatóság csak a belügyminisztérium által értesítte­­tett Budapestről az orosz ügynökök dolgairól s ezek neveit és lakását is innét tudatták a miskolcziakkal. — Nem rég utasítás érkezett a borsodmegyei főispán és főmérnökhöz, hogy a Galicziába vezető utakat és hidakat jó karban tartsák, hogy egy 30.000 főnyi hadsereg akadálytalannul elexpediáltathassék. (!) — A népnevelők pesti egyesületé­nek választmánya márczius 1-én esti 6 órakor a czu­­kor-utczai iskolaépületben ülést tart, melyre a választ­mányi tagok ezennel meghivatnak. Az elnökség. — Wieniawski H. második hang­versenye. Pénteken, márczius hó 2-án este 71/2 órakor a vigadó kis termében Wieniawki H. ismét hangversenyt rendez e műsorozattal. Vieuxtemps H. Hegedű-verseny (5. sz. A-moll), a hangversenyző ábrándja »Faust« dalmű fölött. Beethoven Román­­cza és Bach Preludium Vivace, magán-hegedűre. Orosz dalok. — Tanfolyam a török nyelv meg­tanulására. Erődi Béla ma kezdte meg török nyelvtani előadásait az országos köznevelési egyesü­let helyiségében (nemzeti színház-épület). Az első elő­adást igen nagyszámú közönség hallgatta végig: egyetemi tanulók, fiatal tanárok, írók, színészek (köz­tük E­r­­­e­k­i Miklós, Karikás stb.) Erődi ez első órában is már kiváló érdeklődést tudott kelteni tár­gya iránt a hallgatóságban. A magyarázatai közben felhozott példákul ügyes tapintattal oly szókat vá­lasztott, melyek a magyar és török nyelvben egyformán hangzanak, s egyébként is élesen ki­emelte a két nyelv szerkezeti hasonlóságát a hang­­vonzatban, birtokragozásban stb. A török társalgási nyelvet lévén czélja a magyar közönséggel megismer­tetni, Erődi mellőzi előadásaiban az arab írásjegye­ket , egyszerűen latin betűket használ a török szók jelölésére. Előadásainak vezérfonalául egy török nyelvtant készített, mely a napokban jelen meg, s melyből egyes ívek Tetteynél már holnap kaphatók lesznek. Az előadások hetenkint 3 órán 3 hónapig tartanak, mely idő elégséges a török nyelv elsajátítá­sára. A heti 3 óra hétfőn, szerdán és pénteken délután mindig 5—6 óra közt tartotik.­­ A tűzoltó főparancsnokság elő­terjesztést tett a tanácsnak: utasítaná a gőzmalmok igazgatóságait, hogy malmaikat villamos hírverővel hozzák összeköttetésbe. A tanács a kér­ elöljáróságo­kat utasíotta, hogy ily értelemben keressék meg a gőzmalmok igazgatóságait. — D­ó­czi Lajos »Csók« czímű vígjátékát tegnap adták elő német fordításban a bécsi várszín­házban. A közönség tetszéssel fogadta és az ottani lapok is kedvezően írnak róla. A »Presse« azt mond­ja : Arra,ha kinek számot kell adnia a darab által rá gyakorolt benyomásról, a darab csodaszerün, sőt majdnem zavarólag hat. A régi forma és új merész­ség különös módon egyesülnek benne. . . Bajos meg­határozni, mi keltett tetszést, mi keltett idegenkedést bennünk. — A »Neue Freue Presse« agyonhallgatja, hogy a darab magyar és csak fordításban került hozzájuk, sőt német, illetőleg osztrák színmű irót üdvözöl szerzőjében, azt mondván : várjon Dócziban drámai költőt í­­­r­u­n­k-e, megmutatja majd az idő. Magáról a darabról ezeket írja: A kötött beszédben írt négy felvonásos vígjáték rendkívül szíves fogadta­tásban részesült. A tetszés különösen az első felvo­nások után nyilvánult, de vége felé némileg csökkent. Ez természetes is. A csinos költemény drámai bél­tartalma sokkal kisebb, hogy sem négy felvonást táplálhatna vele. Története valóban oly­annyira se­kély és egyszerű, hogy nem ad alkalmat hosszabb drámai cselekmény kifejtésére. Az egyhangúság­ér­zet végül nem is küzdhető le. Más­részt azonban csudálatos, mily szellemesen, mily művészien tudja a fiatal költő fölhasznált anyagának gyógyu­latlan szerves hibáját elrejteni , elsimítani. Tagadhatlan ügyességgel tud a szóval elbánni; itt-ott igazi költői szikrák csapnak föl; szeszély, humor és a hol kell némi érzelgés minden pillanatban rendelkezésére ál­­latnak; szellemes marad elejétől végig és az irodalmi érdeket a legteljesebb mértékben tudja lebilincselni. — Dóczit minden felvonás után többször hívták, de csak az utolsó felvonás után jelent meg. . — Éj­szaksarki gyarmat. Az Egyesült Államok congressusa elé legközelebb oly tárgyú bili terjesztetett, melynek czélja 50,000 dollárt szavaz­tatni meg az uj s­zerész vállalat részére s ez nem más, mint gyarmatalapítás az éjszaki sarkból 400 mértföldnyire azzal a feladattal, hogy végrehajtsa a jó alkalmat, kilesve azt, a­mi a különböző éjszaksarki expeditiók legénységének nem sikerült. A tervezet­nek szerzője H. W. Howgate, a tudományok alapos ismerője s mivelője, kit ,vállalatában az Unió összes tudományos testületét támogatnak. Hongate kapi­tány terve az éjszaki sark elérésében abban áll, hogy bizonyos számú edzett, elhatározott és tapasz­talt férfi a sarki tengerhez közel levő parton megte­­lepíttessék. E telep állna legkevesebb ötven ember­ből, kik élelmi­szerekkel és a szükséges készletekkel három évre láttatnának el. Egy erős, tartós épület­tel, a­minőt hajóval könnyű szerivel lehet oda szállí­tani, az expeditió kényelmesen és biztosan volna védve az időjárás veszedelmei ellen, a­mint meg van védve a Pike Peak és Washington Mount ormain állomásozó legénység, vagy a Hudson­ Bay­ Company tisztjei Fortyorkban, a­hol a­z 50 fok hőmérséklet nem rendkívüli. A főtárház a Lady Franklin bayban a 81 és 82-ik szélességi fok közt Howgate szerint könnyen el volna érhető, a­miért is telepednének ott meg. Hajóra csak annyiban lesz szükség, hogy a le­génységet és készleteit a helyszínére szállítsa, aztán bátran visszatérhet. A gyarmatot évenként el lehetne látni élelmi­szerekkel és a külvilág újságaival. Esz­kimókkal és kutyákkal szintén elláttatnék a gyar­mat. Kétszáz mértföldnyi hosszú rézhuzallal is föl­szereltetnék az expeditió és a kellő számú telegráf­­villámtelepekkel, hogy a gyarmatot a Lady Franklin­­bayből a Cap Union tárházzal és innen, a­mennyire éjszakra lehet állomást állomással összeköthessenek. Ez állandó gyarmatnak fő feladata lenne a nyilvánuló kedvező alkalmat felhasználva, csónakokkal és szá­nokkal a sarkig felirútni. — A »Purim napok« igen vígan folynak a fővárosban, különösen a Terézvárosban, hol múlt éjszakán is a mulatozók folyton csoportosan jártak az utczákon. A jó kedv ugyan néhol­ néhol, korcsmák­ban és kávéházakban kissé túlcsapott a határon, mint pl. az »ismeretes« Napóleon kávéházban, hol éjfél után két óra tájban némelyek botrányt idéztek elő. A legvigabb hangulatban énekelték a maguk módja szerint a divatos nótákat (Babot vittem a ma­lomba . . .) midőn a kávés közbeléptére zajt csinál­tak, tettlegességre vetemedtek, mig egy őrjárat az uracsokat be nem kisérte. — Betörés. Az utóbbi időben több vak­merő betörési tolvajság fordult elő a fővárosban, — mely merényletnél a tettesek nehéz aczélfeszítő ru­dakat használtak s ezenkívül mindenféle betörő esz­közökkel ellátva voltak. Legközelebb múlt szomba­ton éjjel Fuchs T. pénzváltóüzletét is (ország­ut 39. sz. a.) épen oly módon törték föl, mint néhány héttel ezelőtt Deutsch Hermannak az evang. épületben levő üzletét, most azonban a tettesek egyikét tetten kap­ták s kétségbeesett védelem után el is fogták. A le­tartóztatott tolvaj olasz származású, eleinte magát Le Gerande Giacomonak nevezte. A rendőrség ál­tal eszközlött nyomozásból azonban csakhamar ki­sült, hogy a letartóztatott egyén valódi neve Fri­ Santo Antonio, olaszországi, maigói születésű, 49 éves, róm. kath., nőtlen, olasz munkás, ki az utóbbi időben az összekötő vasúti hid építésénél foglalkozott s a vasrudak is a hidépitéshez tartoztak, honnan a tolvajok azt a lakótárból lopták el. Frisanto Antonio, alacsony zömök termetű, őszbe vegyült hajú, telt képű egyén, ki a volt mantuai cs. kir. hadi törvényszék ál­tal 1808 ban rablógyilkosságért már halálra volt ítélve, mely büntetést Radeczky tábornagy 20 évi súlyos várfogságra változtatta, melyet Frisanto a mantuai, velenczei, utóbb pedig a dapo di istriai börtönökben ki is töltött. Ezen érdekes olasz ellen a rendőri nyomozások még folyamatban vannak. Meg­jegyzendő még különben, hogy ezen betörések a kí­sérletnél maradtak csak, mert a tetteseknek egy al­kalommal sem maradt idejük a pénzt tartalmazó vasszekrényeket feltörni. A Fuchs T.-féle üzletben is, ha a pénztárt feltörhették volna, 10.000 frtnyi összeg került volna készpénzben kezeik közé. — Eltűnt gyermek.Jenovácz Jócza csanád­­megyei batonyai lakosnak Mirkó nevű tíz éves fia még a multévi őszkor a battonyai úgynevezett gálya­járási pusztára eltávozván, onnan — hallamos sze­rint — egy az országúton elhaladó hintó hátuljára felkapaszkodott és azon tovább vitetett; eltávozása óta pedig vissza nem tért többé atyjához. Most or­szágszerte körözik. — Az aszfalt gyalog és kocsiút, fa­burkolat és követések után az érdekelt háztulajdono­sok által viselendő járulékokról szóló kivetések szám­­vevőileg utánvizsgáltatván, az egyes utczákra vonat­kozólag következőkép állapíttatott meg: A hatvani utc­ára vonatkozó 9381 frt 71 krral, a váczi­ utczára 4175 frt 8 krral, a Mária-Valéria-utczára 2918 frt 28 krral, a fürdő-utczára 3523 frt 40 krral, a kere­­pesi útra 10,927 frt 37 krral, a kis hídutczára 1030 frt 15 krral, a Dorottya-utcza és Gizella-térre 5140 frt 3 krral, s végre az aldunasorra 610 frt 84 krral.

Next