A Hon, 1877. június (15. évfolyam, 136-165. szám)

1877-06-30 / 165. szám

165. szám XV. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1877. Szombat, június 30. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házh­oz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra......................................... 6 frt — kr. 6 hónapra........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda,­ Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok» tere, Athenaeum-épület) küldendők. A® Olvasóklim! Minden túlzás és piaczi lárma nélkül iparkodtunk a t. olvasó közönség igényeinek, minden tekintetben eleget tenni. A szüksé­ges térképekkel és alapos, gyors hírekkel elláttuk olvasóinkat és igyekezni fogunk ezen­túl még szaporítani és jobbakká tenni értesüléseinket, a­nélkül, hogy lapunk tekintélyét és elterjedését, híreit és tartalmát egyébbel, mint tényekkel akarnék bizonyítani. Politikánk függetlensége és mér­sékel­tsége, tárc­ánk tartalma sokkal ismere­­tesebb és kipróbáltabb, hogysem fogadáso­kat kellene tennünk az olvasó előtt. Kérjük az előfizetési megrendelést minél gyorsabban eszközölni, hogy az érdekes hírek­­ és közlemények e napjaiban, a lapküldésben semmi késedelem ne álljon be. Előfizetési árak : (A »Hon« megjelen naponkint kétszer.) Julius hóra ............................. . írt. Julius-septemberre . . .2 * Julius-decemberre . . 13 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. HISSS?" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. n kiadó­ hivatala. Budapest, június 29. Az oroszok átkelése a Dunán mind nagyobb mérveket ölt. A Dobrudsába történt átkelést csakhamar követte egy másik Zimni­czánál,Szisztovával szemben e hó 27-én Miklós n.­herczeg személyes vezetése alatt. A Dobrud­­sában 27,000 muszka (a 14-ik hadtest) áll Zimmerman tábornok vezénylete alatt. A bombázástól R­u­s c­s­u­k sokat szenvedett, Nikápoly pedig, mint jelentik, egészen le­égett. Oroszország nem tartja elégnek a Du­nánál levő orosz haderőt, új csapatokkal gya­rapítja azokat, így a 4-ik hadtest, mely Orosz­ország belsejéből jön, útban van Oláhország­ba. Ezen kívü­l még más nagyobb csapattes­tek nyomulnak napok óta Plojesten át Szla­­tinába és Gryurgyevóba. Ezalatt Ázsiából a törökökre nézve kedvező harc­téri tudósítások érkeznek, me­lyeket alább közlünk. Az oroszok átkelésével egyidejűleg nyí­lik meg a szerb szkupszina is, mely czélból Milán holnap Kragujeváczba utazik A radikális párt, mint hírlik, harczias indít­ványt fog tenni. Anglia magatartását egy angol parlamenti tag, ki jelenleg Párisban tartóz­kodik, következőleg jellemezte: »Azt lehetne hinni, hogy egy oly kor­mány, melynek akkora enormiv többsége van a parlamentben, mindent fog merészelni s koc­káztatni egy hadi actiót is. Ezt hinni , tévedés volna. Angliában min­den sürgős szükség és kézzelfogható veszély által nem involvált hadi vállalkozás ellen akkora ellenszenv uralkodik, hogy a mostani kormány semmit sem merészel, bármilyen erős is,­­ nemcsak a közvéleménytől való félelmében, hanem azért is, mert attól tart, hogy elveszíti többségét a parlamentben. — Minden iránt, a­mi »eszme« gyanánt tünte­tik föl, oly borzalommal viseltetünk, hogy előbb egy hatalmas csapás kell, hogy érje orrunkat, mely meggyőzzön arról, miszerint nem eszméről, hanem tényről van szó.« Elég szomorú, h­a így van.­­ Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Gorove elnök megnyit­ván, előterjesztette a képviselő bizottság által meg­­állapított névsort, mely szerint a delegátió t­a­g­­jává kijelöltettek rendes tagokká: Apponyi Albert gr., Balogh Imre, Bánhidy Béla b., Baross Gábor, Bittó István, Bujanovics Sándor, Csengery Antal, Csernatony Lajos, Éber Nándor, Ernuszt Kelemen, Fálk Miksa, Harkányi Frigyes, Horváth Gyula, He­gedűs Sándor, Márkus István, Missies János, Molnár György, Nagy György, Péchy Manó gr., Prileszky Tádé, Prónay József, Pulszky Ágost, Rudics József b., Somssich Imre gr., Szeniczey Ödön, Szilágyi De­zső, Szivák Imre, Szlávy József, Tisza Lajos, Tisza László, Tóth Vilmos, Várady Gábor, Wahrmann Mór, Vizsolyi Gusztáv, Wodianer Albert, br.,Zsedényi Ede, Mrazovics Mátyás, Pejacsevich László gróf, Voncina János, Kraljevich­ Frigyes. Póttagokká Andrássy Mihály, Antoneszky István, Beöthy Al­gernon, Bethlen András gr., Boros Bálint, Lehoczky Egyed, Máriássy Kálmán, Molnár Antal, Perotti Alajos, Poor Antal, Szüllő Géza, Kukuljevics Iván . A közigazgatási bizottságba: Végh Aurel — A II. bíráló bizottságba: Perczel László. Az értekezlet a kijelölést helyeslő tudomása révén, véget ért. — Békejavaslatok. Mint Bécsből a »Daily Tel.«-nak távirják, az orosz kormány, bizv£ csapatainak győzelmében, diplomatiai után értésért adta a hatalmaknak, hogy következő feltételek alat volna annak idején hajlandó békét kötni. Batum­a környéke orosz kezekbe kerül ; Bulgária önálló állam lesz; a hatalmak kimondják a szabadforgalma és átkelést a Dardanellákon. — Albrecht főherczeg új inspectió- i útját, mint Gráczból távírják, úgy kommentálják,­­ hogy a katonai készenlét már tényleg folyamatban­­ van, de még oly szerény határok közt mozog, hogy­­ sem új behívásokra, sem rendkívüli költekezésekre­­ nincs szükség. Minden oly állapotba helyeztetik, hogy­­ szükség esetén a dislocatiókhoz, esetleg az összponto­­­­sításhoz lehessen fogni,­­ egy pár szóval akarok felelni a t. képviselő úrnak. Legelőször is a t. ház előtt a magam igazolásául meg kell hogy mondjam, hogy ha én beszéltem a kép­viselő úr által idézett alkalommal államcsínyről, be­széltem azért, mert szemben a kormánynyal használ­tatott ezen szó. Én azt gondolom, hogy a kormány sem adott arra jogot és okot, nagyobbat mint vala­mely más képviselő, hogy ellenében ezen szó hasz­náltassák. Ha szabad kormány ellenében ezt használ­ni, szabad visszatorlásul a kormánynak is használni.­­Úgy van a középen.) Különben, a­mi magát a t. képviselő úr által felolvasott angol — hogy úgy mondjam — házszabá­lyokat illeti, erre vonatkozólag megjegyzem, hogy én az angol törvényekre, az angol gyakorlatra mindig czélszerűnek tartom hivatkozni akkor, midőn nem arról van szó, hogy a pozitív és kifejtett gyakorlat szerint mit kell mi nálunk tenni, hanem midőn arról van szó, hogy a parlamentáris irányzatra nézve meg­­állapodást kell teremteni oly dolgokban, melyekre nézve nálunk még kifejlett gyakorlat nincs. S ez ter­mészetes, mert valamely népnek gyakorlatából sem lehet parlamentáris szempontból annyit tanulni, mint az angoléból, de ha egyszer pozitív szabály vagy kifej­lett gyakorlat van, akkor mi ránk nézve mégis irány­adó az, a­mi nálunk van, nem pedig az, a­mi Angliá­ban van, s így nem azt kell néznünk, hogy mi szokás van ott, hanem azt, hogy mi a s­zokás itt. Még egyet vagyok bátor megjegyezni, s ez az hogy ha nem így állna a dolog, ha mi ránk nézve nem az volna a kötelező, a mi törvényünkben, házsza­bályunkban vagy gyakorlatunkban van, hanem az, a­mi Angliában van, akkor pl. ki kellene terülni és __________ _ Országgyűlési tudósítás .­­ Budapest, jan. 29.­­ A h­áz mai ülésén először afölött folyt­­ vita : tárgyalhatnak-e a ház bizottságai ak-­­­kor, ha maga a ház királyi reskriptum által * el van napolva. E kérdés bizonyára vitatható * lenne, ha a gyakorlat már nem döntött volna * körűlé. Az 1875-ki példa, mikor a ház pénz-­­ ügyi bizottsága ilyetén elnapoltatás­ közben­­ tárgyalta a 76-ki budgetet, e részben nyil-­­­vánvaló precedenst alkotott s szabad kezet­­ engedett, most is (mikor sok sürgős ügy vár s elintézésre) ismételni akkori eljárását.­­ E vita után ismét a keleti kérdés fölött­­ folyó vitát folytatták. Az első szónok Márkus­­ István volt, ki hévvel pártolta K­i 11 a - t.­­ Azonban nem volt szerencsés. A népszerűtlen­­ jelszavak hangoztatása sokszor férfiasságra­­ mutat ugyan, de igényel nagy routinet, esz-­­­megazdagságot, formaelegancziát, s ezeknek­­ az ifjú képviselő inkább hiján, mint bőveb­­­ben volt. ( Ismételt sokat, önmagát legtöbbször, s a­­­hol igazán eredeti akart lenni, (az orosz al­­­­kotmánykilátások hangoztatásával) ott közel járt ahhoz, hogy a szatíra látszatát keltse föl. Előadását figyelemmel hallgatta a ház, de e figyelmet inkább a tartalom exotikuma, mint merituma idézte elő s tartotta fönn. Az ülés többi szónokai (Orbán Balázs s Remete Gréza) a török rokonszenv ismert álláspontjából be­széltek ; újat nem igen mondva, s nem is igen hallgatva. Holnap beszél még Iványi, s ezzel a keleti kérdés ebben a parlamenti campag­­neban aligha el nem énekli hattyúdalát. A képviselőház ülése: június 29. Elnök: Ghyczy; Jegyzők: Gullner, Horváth, Orbán. A miniszterek közül jelen vannak: Tisza, Wenckheim, Perczel, Trefort, Bedekovics. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök több kérvényt jelent be, melyek a kér­­vényi bizottsághoz utasittatnak. Ezután elnök indítványozza, hogy a holnapi ülésre, melyre úgy is választások vannak kitűzve,­­ kitüzessék a közigazgatási és naplóbíráló bizottságba egy tag választása a leköszönt Darvas Imre helyébe. Elfogadtatik. Elnök fölveti a kérdést, elfogadja-e a ház a miniszterelnöknek a napirendre tett azon javaslatát, mely szerint a ház ülésszaka prorogáltatván, ez idő alatt a bizottságok tanácskozzanak. Helfy Ignácz kénytelen e tárgyban a ház fi­gyelmét kérni; mindenekelőtt arra utal, hogy az al­kotmány szelleme szerint, ha a ház ülései királyi le­irat által napoltatnak el, nincs helye a bizottságok együttlétének, mert ha parlament nincs, nincsenek annak bizottságai sem. Reflektál továbbá arra, mint- s ha ő helytelenül járt volna el, mikor a múltkor a ki­ I­rályi jogosultságot a ház elnapolására kétségbe vonta; ő saját törvénypéldányában és sok más példányban úgy találta, hogy a korona jogai közt csak a prolon­­gáczió van; de a hivatalos példányokban igen is — elismeri — prorogáczióról van szó, s így igazat kell adnia Tisza állításának, de egyszersmind e sajnos sajtóhiba által a saját felszólalását igazoltnak látja. Ha hát így el is kell ismernie a királyi jogot az országgyűlés elnapolására, tagadja, mintha ezzel túlságos sokszor élni tanácsos lenne ; különösen An­golország alkotmányos példája mutatja ezt, hol az uralkodó elnapolási jogára csak akkor történik hi­vatkozás, mikor ez iránt a házban véleménykülönb­ség van ; ez most nincs, s minthogy ő biztosíthatja i­­ a miniszterelnököt, hogy attól sincs ok félni, mintha ők és társaik valami tréfás államcsínyre készülnének, kéri a kormányt, ne tanácsolja ez alkalommal az el­napolás királyi jogának gyakorlását. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház ! Csak teljesen megszüntetni a 20 képviselő általi összehiva­­tás jogát, mert ezt ugyan az angol gyakorlat nem ismeri. A­mi a jelenleg fenforgó esetet illeti, én azt mondottam, hogy a ház gyakorlata már megállapo­dott a rescriptum általi elnapolásokban és maga az, mit a t. képviselő úr felhozott, mutatja, hogy a ház e gyakorlat mellett maradt, mert a rescriptum általi elnapolás ellen egy alkalommal kifogásolt tételvén, ezen kifogásokat e ház — igaz, formális tárgyalás nélkül, mert indítvány nem volt beadva — egysze­rűen mellőzte. Ily esetekben a nem határozás is határozás, mert ha a fennálló gyakorlattal ellenkező határozat létre nem jő, ez egyúttal fentartása az eddigi gyakor­latnak. Különben bátor vagyok azt is megjegyezni, hogy a dolognak mai részére térjek át, mert hisz a többiről ma nincs helyén vitatkozni,­­­­hogy nem egy, de több praecedens van arra, hogy midőn a ház rescriptum által elnapoltatok, bizottságai a munkás­ság folytatására köteleztettek, s meg is kívánom je­gyezni, hogy ez szerintem igen helyesen van így. Egész más dolog, ha az ülésszak berekesztetik, bárha jól tudom, egy ilyen eset is volt. Ekkor van értelme, ha azt mondja valaki, hogy a bizottságok ne dolgoz­zanak, a­mennyiben házszabályaink szerint minden ülésszak új bizottságokat választ, de midőn az ülés­szak egy és ugyanaz marad, akkor meggyőződésem szerint sem a parlamentáris pr­axisból, sem a parla­­mentáris elméletből arra argumentumot felhozni nem lehet, hogy ilyenkor a bizottságok nem dolgozhatnak. Tovább szólni nem akarok, egyszerüen kérem a t. házat, hogy úgy, a mint a múlt napokban bátor vol­tam elmondani s az elnök úr felolvasta a határoza­tot, meghozni kegyeskedjék. (Élénk helyeslés a kö­zépen.) Zsedényi Ede arra hivatkozik, hogy már egy ízben (1875. szept. 17-én) királyi rescriptummal napoltatott el a ház s az ellen még sem volt senkinek (Helfynek sem) kifogása, hogy a p. n. bizottság a szünet alatt a budgetet tárgyalja, a mit a ház, a rescriptum felolvastatván, el is határozott. (He­lyeslés.) Paczolay János : Abból, hogy a ház egyszer tévedt, nem lehet gyakorlatot teremteni. Különben, ha az a határozat akkor a rescriptum felolvasása után hozatott, úgy az törvénytelen volt, mert az elnapoló rescriptum felolvasása után a háznak nincs joga ha­tározatokat hozni. Zsedényi Ede félreértett szavait helyreigazít­ván, megjegyzi, hogy a ház ama határozatot a res­kriptum felolvasás előtt hozta. Paczolay jelen volt, de óvást nem tett. (Derültség.) Szontágh Pál (somogyi) nem szeretné a ki­rályi jogokat annyira tágítani, hogy az országgyűlés elnapolásával az összes parlamenti működés megszo­­ríttassék; ha 48 előtt is lehetett, az országgyűlések együtt nem létében, országgyűlési bizottságoknak ülésezni, lehet bizonyára most is. (Élénk helyeslés a középen.) Tisza László tiltakozik azon theória ellen, mintha akkor, mikor a megbízók nem tanácskoznak, a megbízottak se tanácskozhatnának. Somssich­ Pál : A ház föloszlatása esetén megszűnik a bizottságok működtetése is , de most nem föloszlatás, hanem elnapolás történvén, erről nem lehet szó ; ha valaha volt, úgy most van ok rá, hogy sietve dolgozzunk. (Élénk helyeslés.) Szilágyi Dezső csak úgy tarthatná az elna­polás alatti működést indokoltnak, ha az elnapoló királyi leiratban az illető bizottságokra kivétel té­tetnék. Tisza, pár rövid megjegyzése után a ház jóvá­hagyja azt, hogy a kiegyezési bizottságok az elnapo­lás alatt is dolgozzanak. Következik ezután a czukoradójavaslat har­madszor való felolvasása. A ház harmadik olvasásban elfogadja e ja­vaslatot. Következik a kérvények tárgyalásának folyta­tása. Somogy megye kérvényénél (Törökország te­rületi integritásának fentartása iránt) folytatólag fel­szólal Márkus István s mindenekelőtt Polyt Filip­­pire való hivatkozása ellen kel ki, s megbízás nél­küli ügyvédnek mondja. Azokkal, kik polgárháborút akarnak előidézni, nem Filippinél, hanem az ország törvényes bíróságai előtt találkozik a nemzet. (Élénk helyeslés.) A külügyi politikára térve, magáévá teszi Helfy mondását, hogy feladatunk a török integritás fentartása, vagy legalább az orosz terjeszkedés meg­akadályozása. Csakhogy Helfy már az első czélért akar mindent koc­káztatni, míg ő minden erőnket a második czél megvalósítására kívánja konc­entrálni. A török integritás voltaképen nem is fekszik érde­künkben, föltéve t. i., hogy nem muszka terjeszkedés üt csorbát azon. Ez integritás megvédésére fegyver­nél egyebet nem használhatnánk, a békés eszközöket már kimerítettük. Ezután így szól: Tény, hogy külügyi hivatalunk ez integritás fentartására irányult törekvéseiben elment odáig, hol a háború koczkájának elvetése minden békés actiónak végét szakította. Ekkor kétségkívül meg­szüntette lépéseit. De hát mit tehetett volna egyebet ? tán útjába állott volna a véres koczkának ? Elzárta volna az utat a czár seregei előtt ? Örömmel consta­­tálom t. hát! hogy e tárgyalás alatt a t. ház kebelé­ben nem követelte ezt senki. De miután a házon kivül egy rendszeres izgatás — minden egyéb ellen­súly nélkül, mint a­mi a magyar nép természetes józanságában van, — nyilván követelte Oroszország megtámadását és kötelesség mulasztással vádolta a külügyi kormányt; s miután nem lehetetlen, hogy ez izgatás szemben a keleti eseményekkel, nem sokára ismét meg fog újulni, tán nem felesleges szemügyre venni a kérdést, hogy: mit jelentett volna egy ily lépés keleti politikánkban ? Oroszországnak — bár­minek legyenek is titkos szándékai — nyíltan kimon­dott egyetlen czélja a keleti keresztyének helyzeté­nek javítása azon követelmények alapján, melyekben a hatalmak közösen megállapodtak. A hatalmak kétségkívül helytelenítik, hogy Oroszország az ő békés zászlójukat viszi harczba, de e zászlót Oroszország kezéből ki nem csavarhat­juk. Mi hatása volna most már annak, ha e zászló­nak útját áll­nák ! Az, hogy a­míg egy részről Eu­rópa sympathiáitól és segélyétől teljesen elszigetelve, sőt tán biztos kilátással egy ellenünk irányuló szö­vetségre — indítanék magunkra az orosz népnek ha­talmas nemzeti fellángolását, addig más részről a keleti keresztények ellen mint felszabadulásuknak egész Európában egyetlen ellenségei lépnénk fel, s ez által visszahozhatlanul oda hajtanék őket a pan­­slavismus és panrussismus karjaiba. Ezután Kállaynak a pánszlávizmust s panrus­­sizmust illető fejtegetéseinek védelmébe bocsátkozik s tiltakozik az ellen, mintha Kállay akármelyiket veszedelmetlennek mondta volna. Kállay csak arra utalt, hogy a pánszlávizmus ellen legbiztosb védszer a különböző szláv fajok önállási törekvése. Ha a pánszlávizmus nálunk jövőre szert tehet, az csak azon slavofóbiából eredhet, mely a közvéleményben terjeng, s mely gyűlölködés tótjainkból s hor­­vátjainkból, szerbjeinkből csakugyan alkothat szlávo­­kat.­­ A Balkán szlávjai most mint szabaditót te­kintik Oroszországot (hisz egy időben még nálunk is mentséget véltek látni egy orosz szekundogenitúra fölállításában a zsarnokság ellen), de ha a szabaditó maga akar zsarnokává lenni, a rája ellene fordul annak is. A párisi szerződésből, szóló azt tartja fon­tosnak, hogy a dunai fejedelemségeken s a balkáni szlávok fölött orosz protektorátus ne tüzessék s azt hiszi, ettől nem is kellene tartanunk, mert Orosz­ország kénytelen leend úgy visszamenni a Dunán, mint a­hogy átmegy rajta. Minél belebb megy a Bal­kánon, annál inkább provokálja Angliát is, így hát­térbe szorítása annál bizonyosb. Helyzetünk az övé­hez képest mindenesetre előnyös. Atalában, te­hát, ő azok közé tartozik, kik jelen és jövő politikánkban Oroszországnak nem hajlandók sem diabolikus ha­talmat és tehetségeket, sem diabolicus jellemet tu­lajdonítani. Az orosz is csak ember, az orosz állam is csak emberek állama, és bármi kivételes le­gyen is, nincsen kivéve az állami fejlődés főtörvé­nyei alól. A jelenlegi orosz állam és társadalom törekvé­sei kiegyeztethetlenek a mi érdekeinkkel, de az orosz állam valódi érdekei megférnek a mieinkkel. Majdnem természetes tünemény, hogy egy tisztán autokrat államnak összes expansív ereje kifelé oly utópikus czélokban keres magának érvényesülést, a­melyek valódi érdekeivel csak távoli összefüggésben vannak. De épen nem lehetetlen — sőt a viszonyok ismerői valószínűnek állítják, — hogy Oroszország esetleg a legközelebbi időben átalakul alkotmányos állammá. Mint egykor a francziák Amerikából, úgy az oroszok a most már alkotmányos Törökországból a szabadság vágyát viszik haza magukkal s végre az orosz czár is jónak látja népeire az alkotmány áldá­sait árasztani, a miben a török szultán már úgy is megelőzte. (Derültség.) Ki volna képes e valószínű eshetőség következ­ményeit kiszámítani ? Nem lehetséges-e, hogy az új politikai élet egészen más vágányba tereli az orosz állam mozdonyát ? hogy a támadó új érdeksurlódá­­sok foglalkoztatni fogják tetterejét, tért nyitnak am­­bitiójának és tevékenységének ! És egy új irány meg­győzi a nemzetet a felől, hogy már is elég, sőt sok, önmaga, önmagának , s ez­által egészen veszélytelenné eszi szomszédaira nézve, vagy legalább hosszú időre elveszi aggressziójának élét. Beszéde végén hivatkozik az illúziókra, melyek­kel a török faj életképessége iránt Törökországba ment, s melyekből ott kigyógyult , s idéz Burke an­gol politikus szavaiból egy mondást, mely szerint »azok, a­kik a népet helytelen kívánságokra izgatják akár a béke, akár a háború tekintetében, nemsokára elitélik önmagukat. Azokat, kik gyengén engednek nekik, elitéli a történelem.« Én kívánom, igy fejezi be beszédét, hogy a magyar kormányt és a külügy­minisztert e küzdésben a történelem el ne ítélje. Orbán Balázs, mint ki 14 évet töltött Török­országban s annak nagy részét beutazta, tiltakozik Kállay túlszigoru bírálata ellen, mert a török népben sok jeles tulajdon van. Ezután Polyt ellen fordul s ép Polyt példáján — ki orosz szimpathiák folytán görögből szláv lett — látja bebizonyítva a muszka irányzat veszélyességét. Polyt, valamint a vele most közös ügyet csináló Kállay, Pulszky és Márkus kép­viselők is unisono hangoztatták, hogy Törökország theokratikus állam lévén, reformképtelen, de ez állí­tás nem bir alappal, mert az uralkodó vallások min­denhol követelik maguknak az üdvözítés kizárólagos­ságát s mindenütt, főleg régibb időkben, döntő be­folyást gyakoroltak a közügyek vezetésére, de mert Franczia- és Olaszországban, sőt hazánkban is az állam némileg theokratikus szervezettel bírt, s mert a katholicismus ural­ta a helyzetet: azért merné-e valaki állítani, hogy e népek reformképtelenek ? Beszédét így fejezi be: Ha mi magunkat és Európát egy végzetteljes conflagratiótól mentesíteni akarjuk, akkor csak egy lehet jelszavunk, s ez az alkotmányos Törökország integritásának fentar­tása ; mert ez integritásnak megbontása mélhatlanul egy déli Muszkaország felállításához vezetne, a­mi egyértelmű lenne nemcsak a mi, hanem Európa sza­badságának és biztonságának veszélyeztetésével; azért én osztom a tárgyalás alatti kérvényekben ki­fejtett irányelveket, s a kérvényi bizottság vélemé­nyét, ily értelmezéssel elfogadom. (Élénk helyeslések a baloldalon.) Remete Géza a háború lokalizálását nem tartja minden körülmények közt szem előtt tartan­dónak, sőt, ha itt az óra, minden szövetség nélkül is helyén látná a mérkőzést. Kikel Polyt ellen s a kérv. biz. véleményét elfogadja. Paczolay eláll a szótól, Irányi pedig a vita holnapra halasztását kéri, mi elfogadtatik. Tisza Kálmán jelenti, hogy holnap fog a hoz­záintézett interpellácziók iránt nyilatkozni. Ezzel az ülés (1 óra 45 perczkor) véget ért. árán, melylyel ti és őseitek századok óta áztatjátok a haza földét. Oroszország föladata építeni és nem pusztítani. Az isteni gondviselés arra hivott el, hogy Bolgáror­szág minden törzsű és vallású lakosait békében egye­sítsem és kiengeszteljem. Az orosz fegyverek ezután megőrzik a keresztyént minden erőszakosság ellen. A tulajdon megsértése nem fog megengedtetni, s min­den gonosztett azonnal elnyeri büntetését. De nem boszu lesz, a mi tetteinket vezetni fogja; a szigorú egyenlőség érzete lesz egyedül mérvadó, s azon aka­rat, hogy a rendetlenség és önkény helyére lassanként a rendes jog lépjen. És hozzátok muzulmán bolgárok üd­vös intést intézek. Kínos a visszaemlékezés azon go­nosz tettekre és erőszakoskodásokra, melyet sokan közületek a védtelen keresztyéneken elkövettek. A rémtettek nem feledhetők el, de az orosz hatóságok nem fognak benneteket mindannyiatokat felelőssé tenni néhány hitsorsolotok bűntettéért. Az igazság keze csak azon gonosztevőket fogja sújtani, kik bün­tetlenek maradtak. Vessétek alá magatokat azon hatóságok igazságos követeléseinek, melyek minde­nütt felállittatnak, hol csapataim megjelennek. Hajt­sátok végre parancsaikat engedelmesen. Legyetek békés polgárai azon társadalomnak, mely kész a ren­des organisatio jótéteményeiben részeltetni bennete­ket. Vallástokat nem bántjuk; existentiátok, vagyo­­notok, családaitok élete és becsülete szent lesz előttünk. A kiáltvány ezután egységre inti a Bolgárország­ban lakó keresztyéneket, bármely nemzetiséghez tar­tozzanak is, s végül kéri az istent, hogy adja áldását a keresztyének felszabadításának igaz munkájára. Aláírva: Sándor. A czár proclamátiója a bolgárokhoz. A bolgár parasztok közt franczia nyelven a kö­vetkező tartalmú kiáltványt osztanak ki a Törökor­szágba tört orosz seregek. Bolgárok­­ seregeim szabaddá tették a Dunát s földetekre lépnek, melyen már több, mint egyszer harczoltak a balkáni keresztyének sorsának megjaví­tásáért. Befolyásuk és hatalmuk által sikerült őseim­nek a szerbek és oláhok sorsát biztosítani s nekik politikai léteit teremteni. Oroszország szeretetét hit­rokonai iránt az idő és körülmények most sem vál­toztatták meg. Feladatává tettem seregemnek, melyet szere­tett testvérem, Nikolajevics Miklós nagyherczeg ve­zet, a ti nemzetiségtek jogait is biztosítani. E jogo­kat ti nem fegyveres ellenállás útján, hanem száza­dos szenvedések árán szereztétek, azon martyr-vér A háború. Az Aldunáról a »Daily Telegr.« sürgönyei így szólnak: Ruszcsuk, kedd. Az orosz bombák által a város már csaknem egészen össze van lőve. A vörös félholddal ellátott tábori kórház is sokat szenvedett. A törökök még erősen visszonozzák a tüzelést. S­u­m­­­a, jun. 25. Ruszcsuk bombázását tegnap kezdték az oroszok, s nem voltak tekintettel sem a kórházakra, sem a templomokra. A török katonai hatóság ezen barbár eljárást tudatta a nagyhatalmak képviselőivel, aztán a törökök is elkezdték Gyurgye­­vót és Szloboszlát bombázni s az Ottomán ágyuk is nagy kárt tettek azokban. A vörös kereszt szövetke­zethez tartozó orvosi személyzet elhagyta a várost, a konzulok is követték példájukat. Az oroszok kevés lövést tettek a török sánczok felé, csakis egy katona sebesült meg, ellenben a város lakói közül száznál többen. Kusztindzse kedd. Éppen most érkez­tem meg Hirsovából, miután egész éjjen át erősen vágtattam lovamon. Soha nem fogom elfeledni a le­írhatatlan nyomort, melynek az utóbbi pár órán szem­tanúja valik. A török hadak parancsnoka hallván azt, hogy az oroszok közelednek, kiadta a rendeletet, hogy szép rendben vissza kell vonulni az oroszok elől. Velem is tudatták, hogy legyek készen a csapatokkal együtt menni. Csakhamar összegyűltünk és vártuk a további rendelést. Minden csendes volt. A hold a legszebben bevilágította a tájt. A katonák csoportokban ültek sátraik körül, s azt vitatták, hogy mely irányba fo­gunk mozdulatot tenni. Fél kilencz után egy őrnagy lovagolt hozzánk közel s azt kiáltá: »Jó egek, az oroszok ránk ütnek!« minnyájan előre siettünk tá­bori helyünkről s tisztán láthattuk a hold fényénél, hogy három orosz hadosztály közeledik felénk s már­­már bekerít. Rettenetes rémület állott be, a sátrak pár má­­sodpercz alatt ki lettek ürítve s aztán élethalálra megkezdődött a nyargalás. Alig menekülhettünk meg, mert úgy látszott, hogy oroszok vannak minden felé. Ezer meg ezer paraszt menekült az után a közel­gő ellenség elől taligával, karmával, lovával nagy go­molyba vegyülve. A menekülők némely része lóháton volt, mások gyalog, mások csak a legnagyobb nehéz­­­séggel tudták magukat vonszolni, de az időközönkint a hátunk mögött megszólaló kozákok trombita hang­jára mindenki friss erővel folytató rémes futását. Na­gyon világos, hogy az oroszok Tulcsa, Matcsin, Szak­­csa és Hirsova felől raj módjára beözönlik a Dob­­rudja belsejét, mindent elpusztítva a mi utjukba esik. Csernavoda és Mezsidie ki lettek ürítve s kü­lön vonatok szállítják a lakosságot és a hatósági személyzetet. Tulcsa és Matcsin kerületben a lakosság egy része fegyvert ragadt. Babadaggal megszűnt a távirdaösszeköttetés. Ma reggel 7 órakor a kozákok Popalon voltak nyolc­ angol mértföldnyire Csernavo­­dától. A törökök most jó rendben húzódnak vissza, az önkénytes cserkeszek folytán csatároznak a kozá­kok előőrseivel s föltartóztatják azokat. Már a kusz­­tendzsei kerületben is fegyvert ragadott a bolgár la­kosság a törökök ellen. Az ázsiai harcztérről, Erzerumból hétfőn éjféltől a »D. Telegr.« tu­dósítója ezt írja: A törökök jobb szárnyának egy újabb nagy csatája volt. Mukhtár segédhadakat hoz­ván, az ellenség sánczaiból kivezetett. A »Bassiret« távirata szerint az oroszok a a nagyszámú halott és sebesülteken kívül Délibábá­nál 1000 foglyot és 400 lovat s három ágyút is vesz­tettek. A törökök főhadiszállása még mindig Zevin­­ben van, mert itt oly helyet foglalhat el a török had­sereg, mely elölről megközelíthetlen, 24 zászlóalj és két üteg van ott. Mukhtár pasa a hal­atzi csata egész folyása alatt az oroszok ágyútüzének tette ki magát. A bosnyák felkelők ehó 22-én a kup­­reszi síkon harczot vívtak a törökökkel. Mint a »Pol. Corr.«-nek jelentik, Krecso és Marinkovics fölkelő csapatvezérek Despotovics parancsára mintegy 600 jól fölfegyverezett fölkelő élén megrohanták Jany falut, a Jany és Piva folyók összes szakadásánál s ezt és Vrilo falut, mely Idrisbegovics bég birtoka, elfog­lalták. A törököknek e forrás szerint 60, a fölkelők­nek 40 halottjuk volt. Despotovics még az­nap rang­­ban ütötte föl főhadiszállását, melyet stratégiai fon­tosságú pontnak tart. A fölkelők ez alkalommal sok gabonát és barmot zsákmányoltak, a­mire különben nagy szükségök volt, mert most Szerbia nem ad ne­

Next