A Hon, 1877. július (15. évfolyam, 166-196. szám)
1877-07-15 / 180. szám
180. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Vasárnap, Julius 15. Kiadó-hivatal 1. Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt — kb. 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda.: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátokeere, Athenaeum-épület) küldendők. Az *olvasókhoz! Minden túlzás és piaczi lárma nélkül parkodtunk a t. olvasó közönség igényeinek, minden tekintetben eleget tenni. A szükséges térképekkel és alapos, gyors hírekkel leláttuk olvasóinkat és igyekezni fogunk ezentúl még szaporítani és jobbakká tenni értesüléseinket, anélkül, hogy lapunk tekintélyét és elterjedését, híreit és tartalmát egyébbel, mint tényekkel akarnók bizonyítani. Politikánk függetlensége és mérsékeltsége, tárcánk tartalma sokkal ismeretesebb és kipróbáltabb, hogysem fogadásokat kellene tennünk az olvasó előtt. Kérjük az előfizetési megrendelést minél gyorsabban eszközölni, hogy az érdekes hírek és közlemények e napjaiban, a lapküldésben semmi késedelem ne álljon be. Előfizetési árak: (AHo ne megjelen naponkint kétszer.) Julius hóra. ............................ 9 frt. .Julius—Septemberra . . 6 . Julius—decemberre . . IS » Az esti kiadás pontai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. §j®F" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, julius 14. A külföld és a vámtarifta. Oly leleplezéseket tartalmaz vámpolitikánkról és a kereskedelmi szerződések állásáról a »N. fr. Presse« egy müncheni levele, amelyekre — ha valók, és csak e feltevésben okoskodunk — lehetetlen kiváló figyelmet nem fordítani, mert oly teljes mértékben ad igazat e közlemény eddigi állításainknak és Magyarország érdekeinek, hogy csak az önzés vagy elfogultság zárkózhatik el azok elől. Konstatálja e levél, hogy a monarchia két fele közti kiegyezés bizonytalansága képezi egyik komoly akadályát a Németországgal kötendő vámszerződés létrejövésének, de van ezenkívül egy másik nagy akadály is és ez a tervezett vámtarifta, mely az 1868-ki német szerződésnél is magasabb tételeket tartalmaz, továbbá az Appretur-Verfahrent és határforgalmat meg akarja szorítani — részben az elkészített czikkek identitásának (a kivitelnél) megkövetelése, részben vámemelések, illetőleg vámtételeknek még appretur czikkekre is alkalmazása által. És Németország küldöttei kijelenték, hogy az 1868. márcziusi szerződésnél kedvezőtlenebbet nem kötnek; tehát vagy el kell térni a tariffa azon tételeitől, melyeket épen az osztrák védvámosok kedvéért erőszakolt be az osztrák kormány a tariffába, vagy szerződésen kívüli állapotra jutunk Németországgal szemben, annak minden következményével együtt. Mondanunk sem kell, hogy Magyarország, sőt az egész monarchia jól felfogott érdeke, az alternatíva első fele mellett van, mert az ellenkező jelent: 1. nagy tariffaemelést, 2. repressáliókat Németország részéről és 3. bizonytalan állapotot, amenynyiben úgy a monarchia Németország irányában, mint ez: irányunkban, szerződés által nem lévén kötve vámtételeire nézve, azokat folytonosan változtathatná, ami — még az esetben is, ha »a legtöbb kedvezményben részesülő nemzetek« clausulása alapján szerződés jöne is létre közöttünk, csak egy folytonosan változó és most épen nem alacsony határ által lenne korlátolva, sok bizonytalansággal és teherrel lenne öszszekötve. Mert ne felejtsük el, hogy már az 1868. márcziusi német szerződés, az 1869 iki angol pótszerződéssel szemben, az összes szövet-iparczikkekre nézve 10—25 százalék vámemeléssel jár ha most ezt is túlmennek a vámtételek; ha megszűnnek, főleg a magyar marha-, liszt-, bor- és gabona-kivitelre nézve, a német szerződésben elsősorban kikötött, kdvezményes vámtételek , akkor Magyarország forgalma ép úgy, mint a monarchia összes fogyasztói is nagyon megértendik a tehernövekedést. Pedig nemcsak ez akár áll kapcsolatban azzal, ha Németországgal nem sikerülne egy kedvezményes vám- vagy jobban mondva : tariffa-szerződés Az osztrák gyáripart ép úgy fogja sújtani ez állapot, mint a magyar termelést és az összes fogyasztókat. Mert az osztrákok oly illusiónak áldozatai most, melyre nem, hogy vámpolitikát építeni nem szabad, de üzletpolitika sem fektethető. Azt gondolják, hogy az 1869 -ki angol pótszerződés és az 1868-ai német szerződés okozta az osztrák gyárak hanyatlását, tehát ezek megszüntetésével lehet azokon segíteni. Tévednek : az időben és az okok kutatásában. Az osztrák gyárosok 1873 óta panaszkodnak üzletkalamitás miatt és a óta Anglia és Németország, mely államok, állítólag kiszivattyúzzák monarchiánkat, ama szerződések segedelmével, sokkal nagyobb üzleti pangásban szenvednek, mint az osztrákok, kik a túlspekuláczió áldozatai Európa többi részével együtt. Aztán : a szövetiparon azzal, segítnek-e, hogy a fonalat és gépeket megdrágítják, a fogyasztás drágításával a munkaárt emelik? A czukoriparon azzal segítenek-e, hogy kivitelét tökéletesen megrontják ft kid államok, ez acon»—» alic-a uitivumius bekövetkező, repressálióival ? A kereskedelmet és hitelt azzal mozdítják-e elő, hogy szerződésen kívüli állapotba vagy legalább is a versenytársakkal szemben kedvezőtlenebb külviszonyba hozzák ? Mindez teljes illusió, melyet a tudomány elítél és a tapasztalás kinevet. De nemcsak logikával, érdekekkel is van itt dolgunk. Úgy látszik, bebizonyult az, mit mindig állított a »Hon«, hogy a tervezett tarifta, a tűzpróbáját képező vámszerződéseket nem fogja kiállani, és hogy ekkor a külföld fog Magyarország segítségére lenni Ausztria egy cliquejének követelései ellenében. Most tényleg így áll a dolog: vagy szabadelvű alapra térnek vissza és akkor lesz kedvezményes szerződés Németországgal, Angliával, Francziaországgal és Olaszországgal; akkor Magyarország érdekei ki lesznek elégítve a vámközösségben ; a monarchia termelői, fogyasztói egyaránt nyernek, vagy ragaszkodnak az önző, szűk látkörű osztrák védvámosok követeléseihez és akkor a magunk ellen provokáljuk Európa vámreactióját, mert hogy ha Angliát és Németországot szerződésen kívül helyezzük, akkor Franczia-és Olaszországgal is nehezen köthetünk kedvező szerződést ; és hogy a »legtöbb kedvezményes nemzetek sorában« sok bizonytalanságnak és tehernek lesz kitéve a monarchia üzlete és fogyasztó közönsége — az bizonyos. Magyarország mellett harczol tehát itt is: a tudomány, a monarchia érdeke és a külföld szövetsége! A „HON“ TÁRCZÁJA.___ Rajzok az Egyesült- Államokból. XII. A kagylósütés. (Clam-bake.) Nyáron, a nagy kirádulásoknál a legszokottabb és legkedveltebb a kagylósütés. A c 1a mb i v a v e a teknőczök közé tartozik; körülbelül tenyérnyi nagyságú s teknője kisujjnyi vastagságú. E nyalánksággal magával azonban nem igen szokott a yankee megelégedni sigya kagylósütés örve alatt egész disznót is süttet nyárson, előbb mindenféle fűszerrel megtöltve ezt. Valamennyi templom tagjai, tűzoltók, szabadkőművesek vagy nemzetőrségi ezredek családjaikkal évenként néhány nagyobbszerű kirándulást rendeznek, s hogy ezek minél jobban sikerülhessenek, minden résztvevő igyekszik az »Excursion-ticket«-et (kirándulási jegy) valamelyik ismerősére rátukmálni. A legérdekesebbek e kirándulások közül a szabadkőművesek és más jótékony egyesületeké. A kirándulás előtt már néhány nappal nagy a készülődés az előbb kelő családok közt, mindenik igyekezvén lehetőleg kitenni magáért. Minthogy a kirándulási idény alatt az a szokás, hogy mindenki legalább két heti szabadságidőt kap, az üzletvezetőtől a legutolsó szolgáig, anélkül, hogy e miatt fizetésében csonkítást szenvedne, mi természetesebb, mint az, hogy akik nagy családdal nem képesek a hegységekben nyaralni, ily kirándulások elveiben vesznek részt. Már reggeli öt órakor hallható a gőzösök sípolása. E jelre a város minden részéből látni lehet tisztességes családapák vezérlete alatt a vidáman szökdécselő gyermekeket a kikötő felé sietni, minden egyes tag karján jól megrakott kosárral. Mily nagy aztán az apró had öröme, mikor a gazdagon fölzász-lózott hajókat megpillantja. A zenekar már javában működik, a népség mindig nagyobb tömegben hullámzik a kikötőben, igyekezve a hajóban helyet foglalni. Az indulásra kitűzött órában a nagy gőzös hatalmasat füttyentve, zakatolni kezd, bevonul a folyó közepébe s kezdi helyéből, kimozdítani a hosszú köteleknél fogva hozzákapcsolt hajórajt. Szép látvány, midőn e nagy gőzös maga után vonja a néppel teli hajókat, segíttetvén a dagály által is. A járművek hullámtorlatokat hánynak szerte. A zene újra fölharsan. A fiatalságot oly ihlet szállja meg, mint ez különösen az amerikain észlelhető, ki az ujjongásban, örömkitörésekben soha sem túloz. Lelkesültségét rendesen csöndes ihlettséggel tanúsítja. Egyszerre gyorsabban haladnak a hajók az East River-en fölfelé vagy 10—12 mértföldnyire, folyvást gyönyörű villák között, egész a Fort Shhuylerig. Ott végződik a város s onnan balra fordulva, egyenesen a connecticuti partok felé tartanak a hajók. Eme partok a nagy tenger árjától, a 120 mértföldnyi Longisland (hosszú sziget) által teljesen védve vannak. A tenger itt nyár idején oly csendes, mint valamely tó. Itt van a kagylók hazája, mert ezek a sok folyó torkolatait, a félig édes félig sós vizet és a sáros iszapos partokat kedvelik. Itt legnagyobbak, legkövérebbek és legzamatosabbak. A hely már előre ki van bérelve. A kapitány a part felé irányozza a hajókat és Noé bárkájában gyorsan száll a népség a szárazra. Ki van rendesen számítva, hogy épen akkor érkezzenek meg, mikor az apály kezdődik. Ekkor napszámosok és oly vendégek, kik a sártól nem irtóznak, kezdik ásni a kagylókat, melyek 3—4 hüvelyknyi mélyen a homokos sárban rejlenek. Künn a parton már nagy tüzek égnek. Kocsiszámra hordják a fát, hogy minél több parázzsal rendelkezzenek. Nemsokára jönnek az emberek nagy kosarakkal. Ekkor széthúzzák vasgereblyékkel a parázst s zöld kukoriczát raknak rá, csak úgy fosztatlanul, s aztán tengeri füvet takarják be, melyre újra parázst és hamut raknak, s folytatják a tüzelést. Mig a kukoricza sül, többen bontogatják a kagylókat, s a húst nagy üstökbe aprítgatják. Ebből csinálják a hires »howder« levest, mely erős, zamatos és nagyon hasonlít a tehenős-béka leveshez. Mig az étkek sülnek-főnek, addig a családok mulatnak: a fiatalság tánczol, a gyermekek ugrálnak. Utóbbiak nagyobb része a part körül futkároz, várva a dagályt, hogy a fürdés élvezetében részesülhessen. Végre villámkint futja be a bir a mulatók hoszszu sorát, hogy: — a kukoricza megsült. Mindenki siet, hogy jelen lehessen amaz ünnepélyes pillanatokon, midőn a parázstüzet és hamut lehúzzák s előbukkan a kukoricza és a cam. Már ekkor mindenki meglehetősen jól lakott a hibázott kosarak tartalmából, de az az orr és inycsiklandoztató jó illat, mely most szétárad, uj étvágyat gerjeszt mindenkiben. A kukoricza már szépen megbámult, áthatva a sült kagylók gőzétől. Mikor a takarót leszedik, ott fekszik az ezer meg ezer tátott száj s benne az ízletes hús. Hosszú vasfogókkal kezdik kiszedni és kiosztogatni. Egy másik nagy csapat meg az üstök körül sompolyog, sodrogva várván a még zamatosabb levest. De azért itt nincs rendetlenség, mert ne kell senkinek attól félni, hogy nem jut ki kinek-kinek az őt illető adag, a mellett meg várhatnak is, mert nem éhség hajtotta őket oda — s ha sznek még, az csak épen nyalánkságból — mulatságból történik. Mikor az evésnek vége van, akkor kezdődik meg csak a valódi vidám mulatság. A 16—20 éves ifjak most csapatokat képeznek s kezdik a közkedveltségben álló nemzeti játékot, a »baseball«-t (a lapdajáték egy neme.) Minden egyes csapatot tömérdek néző áll körül. Mindenki ott van, kivéve azokat, kik a tánczban keresik és lelik fő mulatságukat. Mindenütt élénkség, jókedv uralg a pazaitos tereken. A napi gond és vesződség az élettel száműzve van, legalább addig, míg a gőzös harsány füttyje jelt nem ad az indulásra. Ekkor aztán bezzeg gyorsan is szedelőzködnek a mulatók és sietnek üres kosaraikkal a hajóra, mert a kapitány nem várakozik egy perczel sem a kiszabott időn túl; neki indulnia kell, mikor a dagály legmagasabb fokát érte. A tolongás nem nagy, mert hát a gondos szülők már bent vannak a hajóban apróbb gyermekeikkel, hogy ezeket baj, veszély ne érhesse. Csak a tánczban vigadók és labdázók válnak nehéz szívvel meg a kedves helytől. A visszatérés szintoly vígan, zeneszó mellett történik s már jóformán »öreg este« van, mikor a boldog családtagok tűzhelyükhöz visszaérkeznek. De az örömek kelykébe nem egyszer üröm is vegyülhet ily kirándulások alkalmával. Mintegy nyolcz éve lehet annak, midőn egy tisztes családnak (melynek házában épen laktam) szép fiatal leányát meghívták valamely jótékony egyesület kirándulási ünnepélyére. A családanya, ki igen szigorú nő volt saját maga nem mehetvén, alig engedte elmenni romokonaival a leánykát, s csak hosszas rábeszélés után volt rábírható, mivel kitűnő, választékos társaság tervezte a kirándulást. Eljött az est. Lestük a ház kisasszonyának viszszaérkezését, de hasztalan. Egész éjjel fönn virrasztottunk, több ízben lemenve a kikötőbe, hol mindig csak azt a választ nyertük, hogy a hajók még nem érkeztek meg. Nagy szélvész támadt, mely borzasztó dühvel tombolt a kikötőben, fákat tépve ki gyökerestől s kéményeket döntve le. Mindenki a hajórajt kormányzó kapitányba vetette reményét, mint a ki eszélyes, tapasztalt s bátor ember hírében állott. Végre éjfél után jóval megjött a nagy gőzös a hajórajjal, melyből azonban egy hajó hiányzott s ép az a hajó a melyen házi kisasszonyunknak kellett volna megérkeznie. Megnyugtatásul szolgált azonban az, hogy a hajó nem veszett el. Pár órai hányattatás után a zivatar a nagy mocsarakba hajtotta a hajót, hol az megfeneklett. A két emeletes nyilt hajón nem a legkellemesebb föladat volt várni a jó szerencsét, mely a kirándulókat a sás között való megrekedéséből kiszabadítja. Házi kisasszonyunknak a szerencsétlenség közepette a volt a legnagyobb szerencséje, hogy ugyanazon a hajón egy ismerős gentleman volt, ki őt egy angol mértföldnyi távolra ölben szállította át a nádason keresztül a szigetre, hol a hidegtől átfázott hölgy egy hotelben megmelegedvén s kissé felüdülvén, végre reggeli kilencz órakor egészen ellankadva korán érkezett haza. A nádasban rekedt hajó többi népét csak másnap délután szállította haza egy kormányhajó. Ezek bezzeg elmondhatták, hogy »minden jóllakásnak meg kell adni az árát,« mert sokan egészségükkel adóztak e mulatság miatt. Láng Henrik, Hegedűs Sándor. — A vámügyi tárgyalások Németországgal. A »Bohemia« inspirált bécsi tudósítója a következőket írja: »E pillanatban még kétséges, hogy mikor fognak Németország képviselői ismét Bécsbe jönni, a vámügyi tárgyalások folytatása végett. A tárgyalások megszakításáról persze nem lehet szó, mert a német birodalmi kormány csak pár nap előtt kilátásba helyezte képviselőinek visszatérését, de a nehézségek, melyek a Németországgal kötendő kereskedelmi szerződés létrejötte elébe gördülnek, mind nagyobb mértékben mutatkoznak. Ezen nehézségek nem a német kormány azon aggodalmában keresendők, hogy az osztrák-magyar vámszövetség megbukhatik. E pontra nézve Németországban ép úgy, mint Ausztriában teljesen nyugodtak, hogy az osztrák-magyar vámterület közössége minden körülmény között fönn fog tartatni; a nehézségek merőben tárgyi jellegűek, és visszavihetők a mi vámtarifánkra, melyet a németek valószínűleg igen magasnak tartanak. Habár hivatalosan még nem mondatott ki, de még úgy Berlinben, mint Bécsben már meg kellett, hogy barátkozzanak azon gondolattal, miszerint a kereskedelmi szerződés nem fog a maga idejében létre jöhetni. Az osztrák kormány aztán szeptemberben, nem tekintve a Németországgal folyó tárgyalásokra, kénytelen volna a kiegyezési bizottság elébe terjeszteni a vámtarifát, miután a kiegyezés további tárgyalása épen a vámtarista előterjesztéséről van feltételezve.« — Luu, III. Napoleon fia, mint a franczia lapok jelentik, a parlamenti választások előestéjén egy manifestumot fog közzé tenni, melyben kijelenti, hogy jogigényeit a trónra föntartja magának 1880-ig s akkor majd megkísérli azok érvényesítését. A franczia republikánus jogtudósok egyesülete egy memorandumot dolgozott ki, melyben hosszas és alapos indokolással, a törvények szövegének és szellemének bizonyítékai mellett azt erősíti, hogy az uj képviselőháznak a feloszlatástól számítva legfölebb három hó Voll yAKszivs XC11U10« ' XJiCll illliax lllOUril tV'XII'ÁcIl 106^110SSZ8iD OltaSa nem volna egyéb, mint az alkotmánytörvény egyik legfontosabb határozatának megsértése.« Aláírták ezen emlékiratot többi közt: Jules Favre, Crémieux, Léon Renault, Aragó, továbbá Leon Cléry, Cassergues, Magnier, Ribot, Lensel ügyészek a párisi felebbezési törvényszéknél, végül Chambaraud és Lesage az államtanács és semmitőszéknél ügyészek. —————a—c—«3gggCTgcgs.v~.ria-. . '■'* Bismarck herczeg és Andrássy gróf. (Eredeti levél. *) Berlin, jul. 12. Mi itten Berlinben és önök ott Pesten az orosz-török események után addig nézünk és addig vizsgálunk, mig utoljára sem azt nem tudjuk, kinek, sem azt nem, mit kelljen vagy lehessen hinnünk. A hit nem egyéb, mint azon megnyugvás, hogy a dologról szerzett tudásunk bizonyos. E bizonyosságra Berlinben tehetnénk szert, ha tudnánk, hogy mit akar Bismarck herczeg ? Ezt alkalmasint csak ő maga tudja, viszont azonban nem tudja, várjon akarata szerint járhat-e el; azért homályosodott el Európában a kitört háború következményei iránti nézeteknek vezérszövetnöke. Bismarck a szellem vala, mely a tespedő német birodalmat elevenítő és az aratott siker azon lépcső, melyen jelen magasságára hághatott, de a tetőre jutván, azonnal fellázított maga ellen irigyeket, kik éreztetni akarták, hogy befolyását *) E nagyérdekü sorokat egy kiváló tekintélyű és befolyású államférfi kezéből kapjuk s ezennel közöljük azokat olvasóinkkal. Szerk. megszoríthatják, ha másutt nem, legalább fejedelme környezetében. Ezt a nagy státusférfiu felizgatott idegei nem tűrték és ennek nyomán elleneit vagy nyíltan megtámadta, mint Arnimot, a kit halálos betegnek mondottak, azonban most Ragaczon, helvét fürdőben mulat) vagy személyesen küzdött ellenük, az udvari körök sikamlós terén, az utolsó időkben már annyira hogy lemondásra is készült. Még nem lehet föllebbenteni a fátyolt, mely azon lemondás indokain fekszik. Annyit tudunk, hogy e czivódások közepében mindannyiszor nyilt meg a vigasztalás szép virága, a fejedelmi birodalom, melylyel ama lemondás is vissza, utasittatott, de az is igaz, hogy ellenei el nem távolittattak. Tagadhatatlan, hogy Bismarck herczeg, ki el nem csüggedő erővel, páratlan állandósággal a német egység és hatalom talpkövét megalapitá, az osztrák-magyar monarchia érdekeit fel nem áldozhatja az orosz barátságnak, tagadhatatlan, hogy személyes hajlamai inkább gróf Andrássyhoz mint herczeg Gorcsakoffhoz vonzanak, de saját érzelmei elnémulnak a porosz és orosz uralkodók közti szövetség előtt, mely a porosz-franczia háború előtt akkor köttetett meg, mikor gróf Beust — az 1870-ik évi osztrák külügyminiszter — az osztrák-magyar monarchia hadseregét a porosz ellen Napóleon érdekében forditani akarta. Tessék a magyaroknak szemük előtt mindig tartani azon hivatalos átírást, mely gróf Beust által e tekintetben az akkori osztrák nagykövet herczeg Metternichhez Párisban, 1870. julius 20-án intéztetett és mely — mint a magyar hírlapokból tudom — a magyar képviselőház minapi ülésében Zsedényi által fel is olvastatott. Ez döntő bélyeget nyomott a keleti kérdés megoldására és akármit beszélnek a hírlapok a berlini kabinet semlegességéről, mi itten jól tudjuk, hogy az csakis mása az orosz semlegességnek, szemben a porosz-franczia háborúval és, hogy Vilmos császár be fogja váltani az 1870-ik évben adott szavát, ki magától az orosz czártól, mióta ez a hadseregnél van, már mindennap távirati tudósításokat kap. Igaz, hogy herczeg Bismarck bölcsesége ezen mintegy személyes szövetségnek, mely az akkori eseményekből vert magának gyökeret, más fordulatot adni törekedett, midőn annak helyébe három császár Nyisson a keleti Andrássynak igen okos vigyázattal kelletett járniok, hogy a múltból kiemelkedő nézeteket némi öszhangzásba hozhassák a német birodalom és az osztrákmagyar monarchia érdekeivel. Ezen hajlékonyságnak , másrészről az ellenküzdésnek mindannyi bizonyítványai az úgy nevezett gróf Andrássy-féle és a berlini memorandumok, melyek az 1856-oi párisi szerződésnek ugyanannyi megváltoztatásai, bármenynyire is mint Törökország szervezetének okvetetlen szükséges reformjai kiemeltettek; egyszersmind azonban világos szabályok, melyeknek határai közé az orosz igények szoruttattak. Hihető-e, hogy akár a berlini, akár a bécsi kabinet a török birodalomnak ily gyámság alá vételéhez járult volna, hogy ha ez nem lett volna jutalma a pétervári kabinetnek, az 1870-ik évben tanúsított barátságért ? Érezte ezt alkalmasint gr. Andrássy is, ki azt koczkáztatni nem akarta, hogy ha a porta irányában akár az öreg herczeg Metternichnek, akár gróf Buonak múltkori pártfogói állását elfoglalná, talán gróf Moltke-éval szembeszállania kelletett volna. Nem fonákságot kivánnak-e a turkophilok, hogy ha gróf Andrássyt a franczia és angol szövetségre utalják ? Amaz — eltérve attól, hogy még hadseregével sem készült el és inkább az oroszszal koketthozó mai napig sem tudja vájjon köztársaság vagy császárság s emez épen az osztrák-magyar monarchia legbensőbb érdekeit fenyegető török-szláv tartományokkal nem sokat gondol, ha csak Konstantinápoly a portának marad. Az angol részvét teljes hiányát Bécsben tapasztalhatták, midőn az olasz háborúban az osztrák-magyar hadsereg Napóleon seregével öszszecsapott és későbben az osztrák-orosz hadjárat alkalmával. Nem vesztette el ennek emlékezetét gróf Andrássy, ki bár nem született német polgár, mint gróf Beust, de ennél jobban tudja, hogy a mint az osztrák-magyar monarchia a múlt századokban, csak is a német birodalommal egyesülve, a török hódításokat szünteté meg, úgy most is egymáshoz csatolt érdekpolitikánál fogva együttesen harczolni fognál: a panszlavismus hatalmának terjedése ellen. Nem csalatkozott. Az értekezletek, melyekben a többi nagyhatalmak is részt vettek, ha nem is kielégítő, de legalább azon megnyugtató következéssel folytak le, hogy az orosz birodalom territoriális foglalásokat nem tehet, a benső reformok terén pedig a többi nagyhatalmakkali egyetértéshez kötve van. Ezen eredmény csak is herczeg Bismarck és gróf Andrássy együttes tapintatának köszönhető. Rövid idő múlva Bolgárországban alkalma lesz a czárnak bebizonyítani, vájjon tettleg hive maradt-e adott szavának. A minapi proclamátió által teremtett ideiglenes közigazgatásnak végleges rendezése a nagyhatalmak illetőségéhez tartozik, melynek megállapítása után a porta souverán uralma visszahelyezendő. Ezen tartomány, melynek 2.600.000 lakosának fele Mahomed híve, független állást nem foglalhat el, amint ez a románok minden ábrándozásának daczára — sem azokat, sem a szerb és montenegrói tartományokat nem illetheti, valószínű azonban, hogy mint emerek, a bolgárok is külön kormányzó fejedelemre szert tenni fognak. Mi itten Berlinben azt hiszszük, hogy ez lesz a dolgok menete. hnt. i. a bolgár területnek az oroszok általi elfoglalása után a nagyhatalmak békekötésre bírhatják a portát, az értekezletekben megállapított feltételek alatt; hs nem, akkor a török birodalom csakis sorsa által vezettetve, saját erejével emelhet gátat a czár győzelmi pályájának. Mily czélt kötött Bismarck herczeg a nagyhatalmaknak a keleti kérdésbeni együttes eljárásához, azon élénk vitából is látható, mely itten julius 6-án közte és az angol követ Russel közt a fölött támadt, hogy a londoni kabinet a többi nagy Besika öbölbe küldötte és így a pétervári kabinetnek mintegy ürügyet adott, hogy a londoni jegyzőkönyvet aláíró nagyhatalmakat ignorálhassa. Tessék arról meggyőződve lenni, hogy ha az osztrák-magyar hadsereg Boszniába rukkol, ez egy részről a többi nagyhatalmakkal egyetértésben , más részről azonban nem a török birodalom integritása reményén épülő hitből történnék. Gróf Andrássy tevékenysége egész erejét az osztrák-magyar monarchia érdekeire függesztvén, azt tette, mit az adott viszonyok közt két nagy hatalom közé szorított harmadik nagy hatalom érdekében tehetett. Ki tehet arról, hogy 1870-ben nem volt közös külügyminiszter ! Ezen év emlékezete visszasugárzik most az orosz czárra, mi ellen nem lehet kifogásunk, mert mindig a poroszok barátja volt, hogy azonban ezen sugárok fényükkel ne világítsák be a pánszlavismus ösvényét, arról majd azon két csá- i száznak kell gondoskodnia, kiknek külügyminiszterei Pismarck és Andrássy. Angol hajók a Dunán. Ma hozá meg a hivatalos táviró Londonból a hírt, hogy az angol kormány két ágyúhajót : a »Flamingót« és a »Condort« rendelte a Dunához »a britt érdekek« védelmére. Minden valószínűség szerint erre is azt fogja megjegyezni Miklós nagyherczeg, a dunai