A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)
1877-09-01 / 226. szám
tadók a rendőrminiszter kegyelmére bízattak, igaz, csak a háború tartamára. Az 1810. febr. 5-ei törvény szabályozza a nyomdászok számát, kik fogadást tesznek arra, hogy az állam érdeke ellen semmit sem fognak sokszorosítani. A cenzúra tökélyre emeli a repressiv rendszert, mely könyvekre is kiterjesztetett. A politikai lapok száma meg lett határozva (csak egy lap jelenhetett meg egy megyében), s azok megjelenése a prófet kegyelmétől függött. Tovább az első császárság nem mehetett. Ily törvényhozást a magyar s angol jog soha nem ismert. A franczia sajtó ily siralmas rendje tartott 1819-ig. Ekkor először létetett juridikus különbség időszaki és nem olyan sajtó közt. Az első rideg preventív és restrictiv rendszabályok alá helyeztetett, az utóbbi nem. Ezen törvényhozás, mely egyébkép alapját képezi ott a sajtószabadságnak, tárgyi és személyi garantiákat követel az időszaki sajtó tekintetében. Ezen alapelv mint talpkő fentartotta magát az alkotmányban. A cenzúra eltöröltetett, de már egy év múlva visszaállíttatott. Szabadabb jelleget öltött 1827-ben a sajtó, mert minden francziának jogot adott tápot alapíthatni a különben leszállított cautió biztosítása alapján. Már 1830 ban kimondatott a cenzúra örökre eltörlése. 1848-ban az időközileg szokásból kiment cautiórendszer visszaállíttatott, így eljutottunk az 1852 ki febr. 17-ki organikus dekrétumhoz. Ennek főbb elvei ezek : minden időszaki lap alapítása s a külföldi lapok forgalma a kormány előleges engedélyétől függ, politikai lapok tulajdonosai cautiót adni kötelesek, a bélyeg behozatatt, politikai lapoknak a törvényhozó testület tárgyalásait csak a hivatalos lapoktól szabad átvenniök s azok módjára közölniük, sajtóvétségek pereit közölni tilos, perek közlését a bíróságok betilthatják. Ezen a franczia törvényhozásra gyalázatot hozott törvény megalapítja a hírneves »droit divertissement,« melynek következménye a lap felfüggesztése s beszüntetése. E szabadsággyilkoló törvényhozást megváltoztatta az az 1868. május 11-iki törvény, mely megszünteti az előleges engedélyezést , a repressivrendszert. Az 1871. július 6-ki törvény megtartja és szabályozza a cautio-rendszert, az összeget 6—24 ezer frankig alapítván meg. A bélyeg intézményét az 1870. törvény megszünteti. A szabad példány elvéhez ragaszkodik az 1871-ki törvény is. Angolországban a cenzúra 1694-ben eltöröltetett. Azóta az angol törvényhozás a repressiv rendszeren nyugodott 1848-ig. Engedélyezés, úgyszintén a rendőri lefoglalás joga, mely utóbbinak itt nagy hasznát vették volna, nem honosultak meg. Az időszaki sajtó legújabb ideig rideg bélyeg- és cautiorendszer súlya alatt nyögött, III. György óta öt példány minden könyvből, mely megjelent, öt könyvtárnak ingyen átadandó. Könyvsajtók gyámjai és tulajdonosai kötelesek a hatóságnál üzletükről jelentést tenni. A cautiórendszer 1869 ben lett megszüntetve. A bélyeg már most csak mint postajegy szerepel. A mai angol sajtórendészeti jog az 1848. évi ápril 22-ki törvényhozáson nyugszik, mely erőteljes sajtórendészetet alapít meg. Németország sajtórendészeti joga az 1874. május 7-ei törvényen nyugszik. Alapul a szabad sajtó természetes jogát vette föl e törvény, nem mellőzve az államhatalom azon jogosult eszközeit, melyek segélyével a veszélyek megelőzése s elnyomása biztosíttatik. A preventiónak csak a sajtószabadság eszméjével könnyen összeegyeztethető rendszabályait fogadta el, majdnem teljesen mellőzve a concessiórendszert. A cautiórendszer toldalékaival együtt elvettetett. A rendőri hatalom hivatásának megfelelő erőteljes, de alkotmányhű tekintélyével szemben a sajtó önálló életét nem akadályozza, hanem azt előmozdítja. Ezen utánzásra méltó, nagy gonddal kidolgozott törvény főelvei a következők: A nyomtatványok iparszerű terjesztése esetében, a nyomdász és kiadó neve és lakhelyének kitétele követeltetik. Havi vagy rövideb határidőben megjelenő lapokon azonkivül a felelős szerkesztő is foglaltassák. A szabad példány intézménye megszorítással elfogadva. A védelemfelvételi jog szabályozva. A rendőri lefoglalás elve elfogadva. Ausztria joga az 1852. május 27-ki pátens eltörlése folytán, az 1862. deczember 17-ei sajtótörvényben foglaltatik. Ez nem volt képes még az engedélyezési rendszertől menekülni, miután a sajtó általi sokszorosítás s sajtótermékekkeli kereskedés különös hatósági engedélyhez van kötve. Sajtóipart űzőktől elegendő átalános műveltség kimutatása követeltetik. Időszaki lap kiadása a rendőri hatóságnál és államügyésznél bejelentendő, e bejelentés a nyomdász, kiadó és felelős szerkesztő nevén, lakhelyén kívül a lap programmját is tartalmazza. A cautiórendszer virágzik. Szak és tudományos lapok kivéve a cautió nyűgén alól. Az összeg 2000— 8000 írtig terjed. A szabad példány a kiosztást megelőző legalább 24 óra előtt a biztonsági közegnél leteendő. Ez nem egyéb, mint a cenzúra visszaállítása. A házaláshoz előleges hatósági engedély követeltetik. Ezen törvény tökéletes ellentétben áll a tudomány mai követelményénél s átalában a sajtószabadság elveivel. Egy német törvényhozás sem mert a jogosság határain annyira túl menni, mint ez. Szászország a maga szép 1870-ki sajtótörvényével a birodalmi törvényhozás erőteljes, de a sajtószabadságnak szigora daczára teljesen megfelelő elveihez csatlakozott. Az eltérések nem lényegesek. Poroszországban a cenzúra 154 évvel később töröltetett el, mint Angolországban. Szerves s nagyrészt érvényben álló törvényhozás itt az 1851. május 12-ki. Ezen törvény még engedélyhez köti a sajtóipart, ámde az 1869. június 21-ki ipartörvény már csak bejelentést követel. Ez utóbbi álláspontra nem volt képes még az osztrák törvényhozás emelkedni. A nyomdajog az örökösökre átszáll, nem úgy a franczia jog szerint. Nyomdászok és könyvkereskedők 1868 óta vizsgálattételtől felmentve. A szabad példány elve szigorítva van az által, hogy a hatósághoz átadott időszaki példányon a kiadó vagy szerkesztő aláírása követeltetik. Szigorítás abban is rejlik, hogy minden 20 évet meg nem haladó nyomtatvány (magánczélunkat kivéve) egy példánya a hatóságnál átadandó. A forgalom tárgyát képező nyomtatványoknál hármas felelősség elve áll fönn. Falragaszok, hirdetmények közhelyekent feltűzése rendszerint tiltva. Ez elv a 1874. birodalmi sajtótörvényben is megtartva, mert csak engedély alapján szabad utczákon s közhelyeken árulni sajtótermékeket és felragasztani felhívásokat, hirdetményeket. Időszaki sajtóról cautió követeltetik, kivételek gazdagon fordulnak elő. Az előleges rendőri lefoglalás elve fentartva. A franczia jogból átvett közigazgatási megintési s betiltási rendszer 1863-ban eltöröltetvén, a porosz törvényhozás sokkal szabadabb állásponton áll mint az osztrák 1862-ki. Bajországban az 1850. márcz. 17-diki törvény szabályozza a sajtóügyet. Az egy évvel fiatalabb, porosz törvénynél szabadelvűbb. Magyarországban a sajtószabadságot megölő rendszerek mindenkor ismeretlenek voltak. A szellemi tett rablánczokba nem vezetett soha, s itt gyökeredzik a nemzet geniusának azon lojalitása, melynél fogva a minoritáshoz tartozó képes polgárt a közpályás tétlenségre az uralkodó párt nem szokta elkárhoztatni, mint az másutt történik. Ennélfogva a magyar szabadságot az amerikainál is többre becsülhetni. Rideg preventív rendszer 1848. előtt igaz nálunk is honos volt, de mint idegen s megvetett termék a nemzet jogérzetében gyökeret nem verhetett, s az első jó alkalommal visszatért a magyar a szabadság áldásaihoz. Sajtórendészeti főtörvényünk az 1848. XVIII. E törvény elég magas caustióval megbarátkozott. A szabadpéldány elvét elfogadta. A sajtóipart túlságosan megszorította a biztosíték követelése által. A házaló kereskedés szabadságát nem biztosította. Átalában az akkori európai jogbörlet színvonalán áll e törvényünk, de egy lépéssel sem ment tovább szabadelvűségben az angol akkori törvényhozásnál. Egy kimerítő, a tudomány mai követelményeinek s a nemzet érdekeinek megfelelő sajtórendészeti törvényhozás nálunk a közel jövő fontos feladatát fogja képezni. A háborít. A török támadó akcziót jelenti a »Wiener Tagblatt« egy ma este érkezett sürgönye és pedig a támadó akcziót minden oldalon. Többszörösen utaltunk arra, hogy a Sipka elleni harcrok nem jelenthetnek egyebet, mint ennek előjátékát s ma, mikor említést tettünk a Sipka szoros minden oldalról való körülzárolásáról , említettük, hogy ezzel van adva az akcióra is a jel. Objektív valószínűség szól tehát e távirat teljes hitelessége mellett, mely az akczió megkezdésén kivül annak diadalmas voltáról is tud hírt mondani. A továbbiakra nézve a táviratokra utaljuk az olvasót, itt közöljük a fentebb említett sürgönyt, mely következőleg hangzik: »Eski-Dsumaja, aug. 30. Ma az egész vonalon megkezdődött a törökök nagy támadó akcziója. Sáli pasa átkelt a Lomon s nyugat felé vissza nyomta az ellent. Nedzsib pasa Túrlak helységet támadta meg s elvett az oroszoktól két ágyút. Ozmán pasa Plevnáról ugyanez időben Trstenik ellen támadott. Szulejmán szélső bal szárnya megkerülte a Sipkaszorost. Az oroszok eltakarodtak Gabrovából.« Kazanlik visszavételéről írják a »D. Zig.onak : »A Jeni-Zágrától Eszki-Zágráig, s onnét Kazanlikon át Hainkóig húzott vonalon egyetlen egy török falu sem létezik többé; valamennyi a lángok martaléka lett. Az oroszok s bolgárok, Szulejmán hadai elől visszavonulván, mindent megsemmisítettek, még a mezőn levő gabonát is. Szulejmán pasa, hogy minden oldalról menekülő muzulmán lakosságot a bolgárok és oroszoktól megvédje. Jusszuff effendi vezérlette alatt egy századizámot és lovast Kazánlik felé küldött. Minthogy azonban e csapatok elégtelennek bizonyultak a magaslatokról leszáguldó kozákok visszaüzésére, Ibrahim pasa, egy cserkesz lovas csapattal segélyére küldetett Juszufnak. E csapatok aztán fölszedték a lakhelyeikről elűzött menekülő török lakosokat s Kazánliktól három negyed órányira egy szemlélő csapatot hagyva hátra, visszatértek. Juszuf pasa lovasai és mintegy 60 cserkesz parancsot kaptak a hegycsulakat bejárni és ott őrsöket állítani fel. Midőn ezek a Kazánlik által uralt magaslatokra felértek, 8 zászlóalj orosz gyalogságot vettek észre, melyek a kazanliki táborból a Sipka-szoros felé vonultak. Ugyanez után 4 század lovasság és egy falka rongyos bolgár követte őket, kik szekereken igyekeztek Kazánlikból menekülni. A török lovasok ily körülmények közt benyargaltak a városba, s felszóllták az ottani muzulmánokat, hogy jöjjenek elő. Ezek azonban eltorlaszolták magukat házaikban, s azt hívén, hogy az oroszok tértek vissza törököknek öltözve, őket legyilkolni, nem jöttek elő. Csak hosszas várakozás után merészelt kilépni néhány gyermek az utczára, s erre a férfiak is előbújtak rejtekeikből. A szegény törökök kutakban, pinezékben s egyéb rejtekhelyeken vonták meg magukat a bolgár és orosz gyilkosok elől. Ezeket a török katonák fedezet alatt Hermanlibe kisérték. A férfiak egy része pedig a fegyveresek közé állott. A városban maradt bolgárok üldözésekor még mintegy 50 kozák megtámadta a törököket, de ezek csakhamar elüzettek s a város végleg a törökök hatalmába került. A török kormány, mint tudva van, az állami szolgálatban levő bolgárokat hivatalaiktól megfosztotta. Az erre vonatkozó hivatalos közlemény így hangzik: »A Bolgárországban és Thrácziában történt legújabb események s azon illegális magatartás következtében, melyet a bolgárok tanúsítanak, az oroszokkal egyetértve működvén, és oly tényeket követvén el, melyeket az ottomán törvény felségsértésnek és szántszándékos emberölésnek bélyegez, a császári kormány kénytelen volt úgy Konstantinápolyban, mint a tartományokban néhány elővigyázati rendszabályt foganatosítani. Így mindazon bolgárokat, kik eddig bizalmi állomásokat bírtak az ottomán kormányzatban, felsőbb parancsra további szolgálattól felmentették.« Távol van tőlünk, írja egy sztambuli lap, hogy e rendszabályt helyeselnék, mivel igen sok ártatlant is sújt, de más részről be kell vallani, hogy a császári kormánynak elvitathatatlan joga van, megóvni bizalmát a bolgároktól oly pillanatban, midőn e bizalom keserűkövetkezményeket szülhetne. Ezt az egész világ be fogja látni, s maguk a bolgárok legelőbb. A drinápolyi kormányzó a napokban egy 30,000 aláírással ellátott feliratot nyújtott át a szultánnak, melyben a bolgárok szánva-bírva bűneiket, kijelenték, hogy ezentúl ha alatvalói lesznek a portának. Drinápolyban különben mostanában 6 bolgárt akasztottak fel; a hír ugyan 40 kivégzésről beszélt, de ez nem igaz. Mondják, hogy a nagykövetek felszólalására a törökök beszüntették a kivégzéseket. Hiú álom! mond a »K. Z.« levelezője. Az az idő, mikor a nagykövetek mindenbe beleavatkozhattak, végéhez közeleg. A törökök győzelmeivel a keleti kérdés egészen új stádiumba lépett, s ha az oroszok Bolgárországból kiüzennek, akkor az úgynevezett, »capitulatiókkal« is nagyon roszul fog állani a dolog. (A capitulációk alatt azt értik, hogy külföldi alattvalók csupán saját konzulaik hatósága alatt állnak.) A bolgárok jövőre minden bizonynyal nagyon kikérik maguknak az idegenek beavatkozását, mely oly sok vérbe került nekik. Jele annak már az is, hogy a görög patriárchánál naponkint 100-ával jelentkeznek s bizonyságlevelet kérnek attól, hogy ők a görög egyházba tartoznak, s a bolgár exarchátussal, mely intézmény orosz ármányok szüleménye, soha semmi közük nem volt. A porta most csendőrséget akar szervezni s több angol tiszttel, ezek közt Baker ezredessel is szerződést kötött az iránt. A szultán egyik szárnysegéde, Tahir bej, ki mint rendőrtiszt Indiában, Syriában és Brussában szolgált, szintén részt vesz a török csendőrség szervezésében. A tragyifokr a helyzetről. A » Journal des Jebatsk konstantinápolyi levelezőjének alkalma volt a nagyvezírrel szólni a bolgár hivatalnokok elbocsátásáról. A nagyvezér így felelt: »Hogy kívánható ön, hogy máskép tegyünk. Hiszen most már bizonyítékaink vannak, hogy sok bolgárországi mudir vagy kajmakám nem más, mint orosz ügynök s az ellenségnek mindent a kezére játszik, a mit az az csak kíván. S ebben van valami ijesztő az esetre is, ha a béke ideje megjő. In die Allah! — ha isten úgy akarja, — vissza fogjuk verni az oroszokat; láthatja most már ön is, mily sokat érnek katonáink; most már 700.000 emberünk áll hadi lábon, mindennap szaporodik ezek száma s tábornokaink, úgy látszik, jól tudnak bánni is velük. De Bolgárország sorsának ama javítása, amire mi komolyan készültünk, lehetséges lesz-e az ama szerencsétlen országban elfolyt sok vér után ? visszatérni a statusquo ante héliumra azon módosítások mellett, melyeket a konferenczia fogalmazott, vagyis Bolgárországban oly közigazgatást létesíteni, melyekben a keresztény elemeknek túlsúlya legyen, nem annyi lenne-e mint e tartományt a legközelebbi jövőben is kiszolgáltatni Oroszországnak. S támogatni fogna-e minket akkor? Daczára ellenállásunknak, daczára az életrevalóságnak, melyet mi, beteg ember, tanusítánk, sa minőre nem igen akadtak volna hasonló körülmények között sok népnél, daczára sikereinknek, én nem sokat számitok Európa támogatására. Részesített-e ily támogatásban előbbi engedményeinkért, előbbi áldozatainkért ? Azt mondta: Elégítsétek ki Montenegrót! Felajánljuk Montenegrónak, amit csak föl lehetett ajánlanunk, s Montenegró mindent visszautasított. Szerbország, minden ok nélkül, sőt minden ürügy nélkül, háborút szent nekünk; egyedül Oroszország biztatása bírhatta arra rá, mi megvertük Szerbországot s nem kértünk tőle sem kártalanítást, sem területet. Győzedelmeskedtünk s megálltunk, mikor már csak zavartalan sétálnunk kellett volna, hogy bevonuljunk Belgrádba; és Szerbország újra fenyeget minket. Emez időfolyamon Oroszország fölfegyverkezett és Európa nevében ránk vetette magát, daczára az egyezményeknek, melyekben részes volt. Igazságos-e ez ? Közben történt az, tudom, amit bolgár kegyetlenségeknek hívnak. De én biztosítatom önt, hogy amit a bolgárok és oroszok tesznek a muzulmánok ellen, nagyon túlszárnyalja a mi basibozukjaink Batakon s egyebütt elkövetett kihágásait. El kell eme tények legnagyobb részét titkolnom török lapjaink elől. Ki tudna gátat vetni amaz izgalom végzetes következményeinek, mely eme kegyetlenségek ismeréséből okvetlenül eredne ? És aztán, a múlt évben, mi lázadás ellen küzdtünk, melynek ismertük felbujtóit. Az abeházok fellázadtak a jelen háború folyama alatt; hiszi ön, hogy az oroszok megkegyelmeztek azoknak, kiket körmük közé kaphattak ? Férfit, nőt, gyermeket leöltek egyaránt, s most ide kell hoznunk mind a negyvenezeret. — Ide, Európába ? kérdé a levelező. — Miért ne, felelt ő némi izgatottsággal. Hisz ők muzulmánok, jó barátaink, értünk harczoltak, segítenünk kell hát rajtuk. Azt hiszi ön, ha kiirtanak a montenegróiakat s ha hazájukat cserkeszekkel népesítenék be, nem tennénk hasznos szolgálatot birodalmunkra nézve ? Európa! mindig csak Európa! Hát Törökország? Mikor nem fogják különösnek találni, ha egyszer erre is tekintettel leszünk. De elragadtattam magamat, tette hozzá, mi nem hozzuk Európába e szerencsétleneket, hanem Ázsia biztos részein telepítjük le őket.« Aztán visszatérve első gondolatára, így folytatá: »A béke egyátalán nehezen lesz megköthető, mert igazságtalan békére nem leszünk hajlandók. A nép akaratát itt nehéz kiismerni, egy azonban bizonyos, s ez az, hogy a nép még kevésbé szívelne el, mint mi, oly békét, mely megsértené a jogot s az igazságot. Szerbország akcziója Bécsből írják a »Köln. Ztg.«-nak: »Szerbia hát, mégis verekedni fog. Az orosz pénz megérkezett Belgrádra s akkor rögtön elhatároztatott a háború. Törökország ismerte ezt a disznóhizlaló nemzetet fejedelmestül s kormányostul, s daczára a tűrhető békének, melyet az európai diplomáczia ajánlatára taval megadott neki, nagyon tudta, hányadán lesz ez urak szénája, mihelyt Oroszország azon tapasztalásra jut, hogy három hét alatt mégsem lehet meghódítani Konstantinápolyt! A bécsi kormánynál tehát fölvetette a kérdést, nem lenne e tanácsos, hogy ő, miután Oroszország Oláhországot háborúra kényszerítette, a szemben levő Szerbországot megszállja, mire mint souzerainnek kétségtelenül formális joga is van. Andrássy a porta akkori bécsi képviselőjének, Aleko pasának, kijelentette, hogy Szerbország Törökországtól való megszállása szükségessé tenné Oroszország benyomulását, az pedig, hogy az ország határán még egyszer nagyobb háború ne folyjon le, Ausztria Magyarország érdekében van. Ausztria-Magyarország abbeli szavatolása mellett, hogy sem Oroszország nem vonul keresztül Szerbországon, sem maga Szerbország nem elegyedik a háborúba, a porta késznek nyilatkozott Szerbország megszállásáról lemondani, s a bécsi lapok nagy zajjal Andrássy grófnak érdeméül tulajdonították, hogy a szerb kérdést szerencsésen mellőzte. Ez u. n. szerb kérdésnek pedig meg kellett oldva lenni, mielőtt Ororoszország a Dunán való átkelésre gondolhatott. Ausztria-Magyarország hát megtette Oroszországnak ezt a jó szolgálatot. Hogy viszont Oroszország Ausztria-Magyarországnak lekötelezte magát, hogy szerb területre nem lép, akkor kevésbe vették, mert senki sem hitte, hogy Oroszország ne fogna amúgy is győzni. Csak attól féltek, hogy a szerbek hívatlanul belekapaszkodnak Oroszország kabátjába s a maguk szakállára háborút kezdenek. Akkor, ha Oroszország Ausztria Szerbországgal tetszése szerint bánhatott volna. De nem igy történt. Oroszország maga kénytelenült igénybe venni Szerbország segélyét, őt gátolja tehát Szerbország biztosított semlegessége. Mikor a szerb kérdést mellőzték, abból a hallgatag föltevésből indultak ki, hogy az semmi esetre sem fog árthatni Oroszországnak. Minthogy ma belátják, hogy e föltevés téves volt, újra fölvetik a szerb kérdést s most úgy oldják meg, hogy Oroszországot önkényében sehogy se feszélyezze, hogy tehát Törökországnak lehetőleg ártson. A magyarázat, melylyel Ausztria-Magyarországot az előbbi megállapodásból elállásra bírták, csak részben titok már. Legelőször is a porta azon képviselője, ki iránt Andrássy a föntebb említett nyilatkozatot tette, Aleko pasa volt, ki már visszahivatott. Az osztrák s a német diplomácia e visszahivatásban sem ártatlan. A jelen esetben a személyváltozás nagyon sokat tesz, mert csak szóval tett ígéretek forognak kérdésben. Végre pedig meg is találták a formulát, mely Ausztriát fölmenti a portának tett ígéret alól. Ennek egyik részét Beust gróf mintegy 14 nap alatt juttatta ide, vagyis azt a formulát, mely szerint: két, egy harmadik állammal hadat viselő államnak az egymás határán való átvonulást egy semleges fél nem tiltathatja meg. Vagyis Szerbországnak csak hadat kell üzennie a porta ellen s az osztrák-magyar török megállapodások elestek. E következtetés nagyon hézagos ugyan, mert itt nem két önálló, egy harmadikkal hadat viselő államról van szó, mert Szerbország csak egy megzabolázott vazallus állam, mellet a souverainnek már eleve lett volna joga megszállni, mely jogtól csak egy semleges hatalom részéről tett ígéret folytán állt el. E hézagot azonban kitölti Gorcsakot bölcsesége. Kérdést tesz a hatalmaknál, hogy Szerbország a török területnek alkotó részét képezi-e, vagy pedig magában is egyezmények kötésére jogosított hatalom az. Ha a hatalmak az utóbbi értelemben döntenek, akkor talál rá a Beust által szerkesztett diplomácziai formula. Ha pedig Szerbország alkatrésze Törökországnak, akkor az ellensége és így de jure belli ki van szolgáltatva Oroszország betörésének. E Gorcsakoff-féle alternatíván szintén észlelhető a hézag, a különbség az alkatrész s a vazallusi állam között. Kívánatos, hogy Andrássy ne hódoljon ez alternatívának, mert különben ő is részes lesz a nemzetközi megállapodások divatossá vált semmibevevésében.« Ugyan a »K. Zig« egy bécsi, 29-től kelt sürgönye jelenti: »A kormány Szerbország tekintetében elvállalt kötelezettségét igy magyarázza: Szerbországbnak Oroszországgal való kooperáczióját, vagy az orosz inváziót Szerbországba nem tűri. Szerbország egyoldalú háborúja Törökország ellen azonban nem érinti Ausztria érdekeit. Azért Andrássy kijelente az orosz kormánynak, hogy Szerbország megszállására vagy kooperációjára Ausztria-Magyarország is Szerbországba való benyomulással felelne. Oroszország azt válaszolta, hogy ő nem lép szerb területre, hogy orosz-szerb konvenczió nincs; amit Szerbország tesz, a saját szakáikra teszi. Ennek folytán Ausztria-Magyarország sem tesz semmit, hogy Szerbország Törökország ellen való támadását megakadályozza.« Éjjeli harcz a Sipka-szorosban. (A »Daily Telegraph» táviratai.) Sipka, vasárnap reggel, Drinápolyon át. (Érkezett kedden délben.) Tegnap — szombaton — este a muszkák nagy erővel vonultak a török balszárny ellen. A csata erős s tartós puskatüzeléssel kezdődött, melynek következtében a törökök kénytelenek voltak lassan kint visszavonulni. Az ellenség tüzérsége által kisértetve, egész addig kisérte őket, mig egy dombot s földhányást értek, hol a török ágyúk voltak felállítva. Itt kétségbeesetten harcz kezdődött, a muszkákat folyvást uj csapatok erősítették s a törököknek kissé hátrálni kellett. Kilencz órakor este a muszkák három oszlopban támadtak. A törökök nagy kitartásal küzdöttek s minden talpalatnyi földet vérrel borítottak, de miután a holdvilág igen szépen sütött, nem voltak képesek lesbe állani. A törökök visszavonulása egész addig tartott, mig nem egyedül a magaslat volt már birtokukban. Éjjel a muszkák hangos kiabálások közt visszafordultak s azon földhányást támadták meg, a mely mellett az ágyúk voltak; de a török tisztek itt föllelkesítvén a katonákat, azok élénk »Allah« kiáltással szuronyszegezve reájok rohantak s visszahajtották őket az erdőn át, mely a domb oldalát fedte. A jég terve volt a katonák lövöldözéseivel s kiáltásaival s maga a jelenet leírhatatlan. A küzdelem egyszerűen rettenetes volt. A muszkák gyorsan visszavonultak, de miután új erődítéseket kaptak, ismét megkezdték a támadást s reggel egy óra tájban megviván a magaslatot, annak egy részét elfoglalták. De csakhamar ismét visszaüzettek. Két órakor ismét megkezdték a támadást, de újból siker nélkül. Ezután hat óráig pihentek s ekkor ismét erősítést nyerve, végső támadást tettek. Ezalatt a törökök is erősítéseket kaptak s egészen higgadtan néztek a támadás elé. Megengedték, hogy a muszkák a hegytetőig jöjjenek s aztán szuronynyal fogadták őket. A muszkák szétverettek, lefutottak a dombon s az erdőn át. Teljesen szétszórva lévén, a törökök a völgyben szuronyokkal s azután,heves tüzeléssel kergették őket. Én a harczoló törökökkel mentem ezen utóbbi támadásnál s láttam, hogy az erdő tele van halottakkal. A muszkák vesztesége rettenetes lehet. A törökök védelme igen hősies volt, de ők is nagy veszteséget szenvedtek a kilencz órai folytonos csata alatt. Az ütközet most ismét megkezdődött (vasárnap reggel) a törökök balszárnyán. Pera, kedd, éjjel. Harcztéri tudósítónktól ma Sumlából a következő táviratot vettem: »Tegnap reggel Szulejmán pasa keményen megtámadta a muszkákat a Sipka-szorosban. A csatározás reggel 9 óra 30 perckor kezdődött s este fél 7-ig tartott. Az ellenséget mindkét szárnyán megtámadták. Szulejmán pasa bevette mindazon földhányásokat, melyeket a muszkák a szoros torkolatánál készítettek. A muszkák igen nagy vereséget szenvedtek. A törökök vesztesége sokkal kisebb, habár ők voltak a támadók. Mehemet Ali s törzskara Eski-Dsumába mentek. A részletekről holnap.« Az ázsiai haromtérről. (A »Daily Telegraph» táviratai.) Erzerum, kedd. Mukhtár pasa legutóbbi győzelme igen nagyfontosságu eseménynek bizonyul. A muszkák most Alexandropolba vonulnak vissza. A csatában egy muszka tábornok öletett meg s két török pasa megsebesült. Az ellenség vesztesége mintegy 4000 főre becsültetik. Mukhtár pasa üldözi a visszavonuló ellent s valószínűleg újból támadni fog. Sz.-Pétervár, aug. 28. A »Golos« Kurukdaraból 26-áról a következő táviratot kapta: »Tegnap a törökök sikertelen kísérletet tettek, hogy a miénket körülszoritsa. Kizilsapu és Baskadyklar a törökök kezében maradtak. A mi csapataink Kurukdaraba vonultak vissza. Mihály nagyherczeg, a kaukázusi hadsereg főparancsnoka, tegnap reggel érkezett ide, hogy ő válni nem akar, visszamegy férjéhez, csak jól bánjék vele. A férj ezen csodálkozott, hiszen a nő egy adatot sem tudott felhozni a fost bánásmódra nézve; más czéljának kellett tehát lenni, s tolt is, mert a nő nagy szerényen hozzátette, hogy 450 frtnyi hozományát is adja vissza. — Ezt a férj nem tehette, mert ezt már együtt régen elérték. — A per vége az lett, hogy mind a három fórum végleg felbontotta a házasságot, a kir. ítélő tábla ezen hozzáadással, mit a legfőbb ítélőszék is helybenhagyott:jogerőre emelkedése után az ítélet a házasultak anyakönyvében leendő feljegyzés végett, az illető rabbinátussal közlendő; továbbá felperes az illető rabbinátus előtt az elbocsátó levelet nyolcz nap alatt nejének átadni és a nő azt átvenni köteleztetnek, ellenkezőleg, ha akár a férj az elbocsátólevél kiadását,akár a nő annak elfogadását megtagadná, a házassági köteléknek végképen tett feloldását a jelen ítélet fogja igazolni,Ez a törvény ugyanis a zsidó vallás azon intézkedésére tekintettel volt, hogy a zsidó házasság felbontásához a férj részéről nejének kiadott elbocsátó levél okvetlenül szükséges. Az elbocsátó levelet a férj elkészíti, a rabbinus a nőt annak elfogadása végett megidézte, de nem jelent meg. A bíróság tehát bizonyítványt adott erről a férjnek, hogy igazolhassa a házasság végképen tett feloldását. Lehner Dávid újabb házasságban kívánta szerencséjét feltalálni. Ámde ha Strausz Nettinek úgy méltóztatik, mint eddig, azt a szerencsét ugyan hiába keresi Lehner Dávid, mert nincs mód rá, hogy az elbocsátó levelet kézhez adni lehessen, ugyanis az első bíróság megkisérlette a nőt pénzbírság, esetleg fogság terhe alatt szorítani az elbocsátó levél átvételére, ez ellen a nő fellebbezvén, a felső bíróságok utaltak a válóperbeni ítéletekre, mint már idézve volt, s igy a bírságolásnak, vagy fogságnak helye nincs. — A férj rendőri karhatalommal kívánt czélt érni, — mind hiába, mert a czeremónia hatalma előtt eltörpül minden hatálya a jogérvényes bírói ítéletnek, mikép ezt a szabadkai főrabbinátus hivatalosan bizonyítja, a mint következik : » A házassági kötelék felbontása és mindkét házastársnak utóbbi házassági engedély adása, csakis a férj részéről a nő kezéhez adott, meghatározott forma szerinti elbocsátó levél és ezzel egybekötött, szabványilag előírt rituális szertartások mellett történhetik ; következőleg oly jogérvényes birói ítélet, mely, a nő vonakodása esetében, ily vallási szertartásokkal egybekötött elbocsátó levél adása nélkül a házassági köteléket felbontottnak nyilvánítja, a mózes vallási dogmák szerint semmi hatálylyal nem bir.« Midőn az állam jogrendje a vallás szertartásai ellenében tehetetlenül áll, az a mai felvilágosodottság korában ritka épületes látvány! A VIDÉK, Szabadka, aug. 30. (Czeremónia és kuriai Ítélet.) Pokolnak nevezi a társadalom azok házas együttlétét, kik bármi ok miatt egymást nem találták meg sziveikben s ezért örök viszály, háborúság egész életük. De módot nyújt a törvény az ily szerencsétlen szövetség felbontására, melyet hányan ragadnak meg, mint utolsó refugiumot, mutatja a válóperek ijesztő nagy száma. Mennyi bajjal jár maga a válóper! — de majd csak végére járunk Jannak is s megszabadulunk egymástól, igy vigasztalják magukat a törvény alapján reménykedők. De hova forduljanak azok, kiket pártfogásába vett a törvény, kiket megszabadítottak egymástól az illetékes bíróságok ítéletei, hanem mindez kevés, — el vannak választva végérvényesen, s mégsem válhatnak el, mert egy hatalmas faktor útjukat állja, hatalmasabb mint a törvény, hatalmasabb mint a legfelsőbb bíróság ítélete, fittyet hány mindezeknek! —e factor a czeremónia!íme, egy megtörtént példa, mely mindennap előfordulhat. Lehner Dávid válópert indított 1875-ben neje Strausz Netti ellen, hűtlen elhagyás miatt. A rabbinás előtt mindketten a legszebb egyetértéssel kijelentették, hogy szeretik egymást, együttélni kívánnak, feltételül csak azt szabják, hogy egymással jól bánjanak. De a nő nem ment vissza férjéhez, a rabbi másodszori idézésére meg sem jelent. A bíróság előtti kétszeri békéltetéskor a nő szintén azt jelentette ki, KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. Tisza Kálmán miniszterelnök ma reggel Bécsből visszaérkezett, pár napig a fővárosban marad, azután Gesztre megy. — Dr. Edelsheim Gyulai főhadparancsnok szeptember 4 -én fog utazni Kassára a nagy hadgyakorlatokra. — István ünnepén s a következő napokon a budai várpalota termeit több mint 14.500 személy nézte meg, többnyire vidékiek. — A tisztviselők és hivatalnokok fizetésének lefoglalását illetőleg azon intézkedés,hogy a lakbérilletmény csak lakbértartozás fejében foglalható le, némely fővárosi hivatalnok által kijátszatik olyképen, hogy többen kölcsönösen álkövetelés alapján letiltják lakbérilletményüket és így álhitelező uzsorásnak átengedményezvén, kölcsönöket vesznek föl. Minthogy ezen csel által nemcsak a törvény játszatik ki, de fegyelmi eljárás alá vonható vétség is követtetik el, az álkövetelések elsőbbséget nyervén, netaláni való lakbér behajtása gátoltatik : a polgármester ez ügyet véleményezés és indítványtétel végett a tiszti főügyésznek kiadta. — Népesedési mozgalom. Budapesten lefolyt aug. 19-től aug. 25-ig terjedő héten élve született 240 gyermek, elhalt 256 személy; a halálozások tehát 16 esettel múlják felül a születéseket— Az élve szülöttek közt volt 181 törvényes, 59 törvénytelen; nemre nézve 123 fiú, 117 leány. Halva született 19 gyermek, köztük 13 törvényes, 6 törvénytelen. A halottak közt volt 145 férfi 111 nő, egy éven aluli gyermek 107. Ez év 34 hetében élve született összesen 8761 gyermek, elhaltak 8699 egyén, a születések többlete tehát 62. Születések arányszáma 1000 lakosra : 39.6. Halálozások arányszáma 1000 lakosra : általában 42.2, az egy éven felüli lakosságnál : 25.2, az öt éven felüli lakosságnál : 18.3. Élveszülöttek vallás szerint így oszlanak meg: katholikus 177, ágostai 8, helvét 12, görög n. e. 1, zsidó 42. — Halálozások kerület szerinti kimutatása. (A kórházi halottakat előbbi lakhelyük szerint osztván be) : I. kerület 12, II. kér. 13, III. kér. 24, IV. 8, V. kér. 18, VI. kér. 34, VII. 33, VIII. kér. 36, IX. kér. 25, X. kér. 12, egyéb kórházi halott 41, katona 0. — Nevezetesebb halálokok. (A rendelő orvosok s a halottkémek jelentése szerint) Croup 5, roncsoló torokláb 11, hökhurut 6, kanyaró 1, vörheny 1, himlő 1, cholera—, typhus 5, gyermekágyi láz —, egyéb ragályos betegségek — , agykél-láb 1, Agylob 3, heveny agyvízkór —, agytüdös 2, rángások 10, Szervi szívbaj 4, tüdő-, mellhártya- és körglob 7, tüdőgümő és sorvadás 46 , bélhurut 68, béllob 8, európai hányszékelés —, hashártyalob 1, brightkór 2, gyermekágyi bajok —, angolkór 1, görvélykór 2, veleszületett gyengeség és alkathiba 16, aggkór 8, vízkór 1, erőszakos haláleset 7, ebből gyilkosság —, öngyilkosság —, baleset 2. — Az ingyenes népoktatás érdekében az összes fővárosi iskolaszékek részéről közös értekezlet egy behívását tervelik Czorin Zsigmond és dr. Schwarz Gyula iskolaszéki tagok. Az általuk e tárgyban készített memorandum főbb pontjai a következők : A népiskolai oktatásról szóló 1868: 38. tcz. a tanítás kötelezességéről intézkedik, ugyan anélkül, hogy a tankényszer egyik lényeges folyományát, az ingyenes elemi oktatást figyelembe vette volna. A vidéken sőt a fővárosban is tapasztalható, hogy a szülők gyermekeik iskolába járásáért oly tehernek vannak alávetve, mely különösen a munkás és alsó néposztályt néha súlyosan érinti, mert a szegénység kimutatása oly előfeltételekhez van kötve, mely a legszegényebb munkást is ezen kegyadománytól vissza riasztja. A főváros, mely elemi iskoláit palotákba elhelyezve, e téren való áldozatkészsége által dicsérendő megemlítést érdemel, évtizedek óta tűri azt a szégyenfoltot, hogy a főv. elemi tanítók minden hó elején a főv. számvevőségi, illetve házipénztári hivatal pénzbehajtó közegei gyanánt működnek. Tapasztaltatott továbbá, hogy számtalan szegény gyermek, ki néha szülői pénzhiánya vagy számtalan más oknál fogva, nincs abban a helyzetben, hogy a havi tanpénzt az osztálytanítónak átadhassa, a szégyenítő nyilvános tanítói megintést kikerülendő, néha 8—10 napon át mint iskolamu