A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)

1877-09-01 / 226. szám

tadók a rendőrminiszter kegyelmére bízattak, igaz, csak a háború tartamára. Az 1810. febr. 5-ei törvény szabályozza a nyomdászok számát, kik fogadást tesz­nek arra, hogy az állam érdeke ellen semmit sem fognak sokszorosítani. A cenzúra tökélyre emeli a repressiv rendszert, mely könyvekre is kiterjesztetett. A politikai lapok száma meg lett határozva (csak egy lap jelenhetett meg egy megyében), s azok meg­jelenése a prófet kegyelmétől függött. Tovább az első császárság nem mehetett. Ily törvényhozást a ma­gyar s angol jog soha nem ismert. A franczia sajtó ily siralmas rendje tartott 1819-ig. Ekkor először lé­tetett juridikus különbség időszaki és nem olyan sajtó közt. Az első rideg preventív és restrictiv rendszabályok alá helyeztetett, az utóbbi nem. Ezen törvényhozás, mely egyébkép alapját képezi ott a sajtószabadságnak, tárgyi és személyi garantiákat követel az időszaki sajtó tekintetében. Ezen alapelv mint talpkő fentartotta magát az alkot­mányban. A cenzúra eltöröltetett, de már egy év múlva visszaállíttatott. Szabadabb jelleget öltött 1827-ben a sajtó, mert minden francziának jogot adott tápot alapíthatni a különben leszállított cautió biztosítása alapján. Már 1830 ban kimondatott a cenzúra örökre eltörlése. 1848-ban az időközileg szo­kásból kiment cautiórendszer visszaállíttatott, így eljutottunk az 1852 ki febr. 17-ki organikus dekré­tumhoz. Ennek főbb elvei ezek : minden időszaki lap alapítása s a külföldi lapok forgalma a kormány előleges engedélyétől függ, politikai lapok tulajdono­sai cautiót adni kötelesek, a bélyeg behozatatt, poli­tikai lapoknak a törvényhozó testület tárgyalásait csak a hivatalos lapoktól szabad átvenniök s azok mód­jára közölniük, sajtóvétségek pereit közölni tilos, perek közlését a bíróságok betilthatják. Ezen a fran­czia törvényhozásra gyalázatot hozott törvény meg­alapítja a hírneves »droit divertissement,« melynek következménye a lap felfüggesztése s beszüntetése. E szabadsággyilkoló törvényhozást megváltoztatta az az 1868. május 11-iki törvény, mely megszünteti az előleges engedélyezést , a repressivrendszert. Az 1871. július 6-ki törvény megtartja és szabályozza a cautio-rendszert, az összeget 6—24 ezer frankig ala­pítván meg. A bélyeg intézményét az 1870. törvény megszünteti. A szabad példány elvéhez ragaszkodik az 1871-ki törvény is. Angolországban a cenzúra 1694-ben eltörölte­tett. Azóta az angol törvényhozás a repressiv rend­szeren nyugodott 1848-ig. Engedélyezés, úgyszintén a rendőri lefoglalás joga, mely utóbbinak itt nagy hasznát vették volna, nem honosultak meg. Az idő­szaki sajtó legújabb ideig rideg bélyeg- és cautio­­rendszer súlya alatt nyögött, III. György óta öt pél­dány minden könyvből, mely megjelent, öt könyvtár­nak ingyen átadandó. Könyvsajtók gyámjai és tulaj­donosai kötelesek a hatóságnál üzletükről jelentést tenni. A cautiórendszer 1869 ben lett megszüntetve. A bélyeg már most csak mint postajegy szerepel. A mai angol sajtórendészeti jog az 1848. évi ápril 22-ki törvényhozáson nyugszik, mely erőteljes sajtó­rendészetet alapít meg. N­émetország sajtórendészeti joga az 1874. május 7-ei törvényen nyugszik. Alapul a sza­bad sajtó természetes jogát vette föl e törvény, nem mellőzve az államhatalom azon jogosult eszközeit, me­lyek segélyével a veszélyek megelőzése s elnyomása biztosíttatik. A preventiónak csak a sajtószabadság eszméjével könnyen összeegyeztethető rendszabályait fogadta el, majdnem teljesen mellőzve a concessió­­rendszert. A cautiórendszer toldalékaival együtt el­vettetett. A rendőri hatalom hivatásának megfelelő erőteljes, de alkotmányhű tekintélyével szemben a sajtó önálló életét nem akadályozza, hanem azt elő­mozdítja. Ezen utánzásra méltó, nagy gonddal kidol­gozott törvény főelvei a következők: A nyomtatványok iparszerű terjesztése esetében, a nyomdász és kiadó neve és lakhelyének kitétele követeltetik. Havi vagy rö­videb határidőben megjelenő lapokon azonkivül a fele­lős szerkesztő is foglaltassák. A szabad példány intéz­ménye megszorítással elfogadva. A védelemfelvételi jog szabályozva. A rendőri lefoglalás elve elfogadva. Ausztria joga az 1852. május 27-ki pátens eltörlése folytán, az 1862. deczember 17-ei sajtótör­vényben foglaltatik. Ez nem volt képes még az enge­délyezési rendszertől menekülni, miután a sajtó ál­tali sokszorosítás s sajtótermékekkeli kereskedés kü­lönös hatósági engedélyhez van kötve. Sajtóipart űzőktől elegendő átalános műveltség kimutatása kö­veteltetik. Időszaki lap kiadása a rendőri hatóságnál és államügyésznél bejelentendő, e bejelentés a nyom­dász, kiadó és felelős szerkesztő nevén, lakhelyén kí­vül a lap programmját is tartalmazza. A cautiórendszer virágzik. Szak és tudományos lapok kivéve a cautió nyűgén alól. Az összeg 2000— 8000 írtig terjed. A szabad példány a kiosztást meg­előző legalább 24 óra előtt a biztonsági közegnél le­teendő. Ez nem egyéb, mint a c­enzúra visszaállí­tása. A házaláshoz előleges hatósági engedély köve­teltetik. Ezen törvény tökéletes ellentétben áll a tu­domány mai követelményénél s átalában a sajtósza­badság elveivel. Egy német törvényhozás sem mert a jogosság határain annyira túl menni, mint ez. Szászország a maga szép 1870-ki saj­tótörvényével a birodalmi törvényhozás erőteljes, de a sajtószabadságnak szigora daczára teljesen megfe­lelő elveihez csatlakozott. Az eltérések nem lénye­gesek. Poroszországban a cenzúra 154 év­vel később töröltetett el, mint Angolországban. Szer­ves s nagyrészt érvényben álló törvényhozás itt az 1851. május 12-ki. Ezen törvény még engedélyhez köti a sajtóipart, ámde az 1869. június 21-ki ipartör­vény már csak bejelentést követel. Ez utóbbi állás­pontra nem volt képes még az osztrák törvényhozás emelkedni. A nyomdajog az örökösökre átszáll, nem úgy a franczia jog szerint. Nyomdászok és könyvke­reskedők 1868 óta vizsgálattételtől felmentve. A sza­bad példány elve szigorítva van az által, hogy a ható­sághoz átadott időszaki példányon a kiadó vagy szer­kesztő aláírása követeltetik. Szigorítás abban is rej­lik, hogy minden 20 évet meg nem haladó nyomtat­vány (magánczélunkat kivéve) egy példánya a ható­ságnál átadandó. A forgalom tárgyát képező nyomtatványoknál hármas felelősség elve áll fönn. Falragaszok, hirdet­mények közhelyekent feltűzése rendszerint tiltva. Ez elv a 1874. birodalmi sajtótörvényben is megtartva, mert csak engedély alapján szabad utczákon s köz­helyeken árulni sajtótermékeket és felragasztani fel­hívásokat, hirdetményeket. Időszaki sajtóról cautió követeltetik, kivételek gazdagon fordulnak elő. Az előleges rendőri lefoglalás elve fentartva. A franczia jogból átvett közigazgatási megintési s betiltási rend­szer 1863-ban eltöröltetvén, a porosz törvényhozás sokkal szabadabb állásponton áll mint az osztrák 1862-ki. Bajországban az 1850. márcz. 17-diki törvény szabályozza a sajtóügyet. Az egy évvel fiatalabb, porosz törvénynél szabadelvűbb. Magyarországban a sajtószabadságot megölő rendszerek mindenkor ismeretlenek voltak. A szellemi tett rablánczokba nem vezetett soha, s itt gyökeredzik a nemzet geniusának azon lojalitása, melynél fogva a minoritáshoz tartozó képes pol­gárt a közpályás tétlenségre az uralkodó párt nem szokta elkárhoztatni, mint az másutt történik. En­nélfogva a magyar szabadságot az amerikainál is többre becsülhetni. Rideg preventív rendszer 1848. előtt igaz nálunk is honos volt, de mint idegen s megvetett termék a nemzet jogérzeté­ben gyökeret nem verhetett, s az első jó al­kalommal visszatért a magyar a szabadság áldásai­hoz. Sajtórendészeti főtörvényünk az 1848. XVIII. E törvény elég magas caustióval megbarátkozott. A szabadpéldány elvét elfogadta. A sajtóipart túlsá­gosan megszorította a biztosíték követelése által. A házaló kereskedés szabadságát nem biztosította. Áta­­lában az akkori európai jogbörlet színvonalán áll e törvényünk, de egy lépéssel sem ment tovább szabad­­elvűségben az angol akkori törvényhozásnál. Egy kimerítő, a tudomány mai követelményeinek s a nemzet érdekeinek megfelelő sajtórendészeti tör­vényhozás nálunk a közel jövő fontos feladatát fogja képezni. A háborít. A török támadó akcziót jelenti a »Wiener Tagblatt« egy ma este érkezett sürgönye és pedig a támadó akcziót minden oldalon. Többszörösen utaltunk arra, hogy a Sipka elleni harcrok nem jelenthetnek egyebet, mint ennek előjátékát s ma, mikor említést tettünk a Sipka szoros minden oldalról való körülzárolásáról , említettük, hogy ezzel van adva az akc­ióra is a jel. Objektív valószínűség szól tehát e táv­irat teljes hitelessége mellett, mely az akczió megkezdésén kivü­l annak diadalmas voltáról is tud hírt mondani. A továbbiakra nézve a táviratokra utaljuk az olvasót, itt közöljük a fentebb említett sürgönyt, mely következő­leg hangzik: »Eski-Dsumaja, aug. 30. Ma az egész vo­nalon megkezdődött a törökök nagy támadó akcziója. Sáli pasa átkelt a Lomon s nyugat felé vissza nyomta az ellent. Nedzsib pasa Túrlak helységet támadta meg s elvett az oroszoktól két ágyút. Ozmán pasa Plevnáról ugyanez időben Trstenik ellen támadott. Szulejmán szélső bal szárnya megkerülte a Sipkaszorost. Az oroszok eltakarodtak Gab­­rovából.« Kazanlik visszavételéről írják a »D. Zig.onak : »A Jeni-Zágrától Eszki-Zágráig, s onnét Kazanlikon át Hainkóig húzott vonalon egyet­len egy török falu sem létezik többé; valamennyi a lángok martaléka lett. Az oroszok s bolgárok, Szulej­mán hadai elől visszavonulván, mindent megsemmisí­­tettek, még a mezőn levő gabonát is. Szulejmán pasa, hogy minden oldalról menekülő muzulmán lakossá­got a bolgárok és oroszoktól megvédje. Jusszuff ef­­fendi vezérlette alatt egy század­­izámot és lovast Kazánlik felé küldött. Minthogy azonban e csapatok elégtelennek bizonyultak a magaslatokról leszáguldó kozákok visszaüzésére, Ibrahim pasa, egy cserkesz lovas csapattal segélyére küldetett Juszufnak. E csa­patok aztán fölszedték a lakhelyeikről elűzött mene­külő török lakosokat s Kazánliktól három negyed órányira egy szemlélő csapatot hagyva hátra, vissza­tértek. Juszuf pasa lovasai és mintegy 60 cserkesz parancsot kaptak a hegycsulakat bejárni és ott őrsö­ket állítani fel. Midőn ezek a Kazánlik által uralt magaslatok­ra felértek, 8 zászlóalj orosz gyalogságot vettek ész­re, melyek a kazanliki táborból a Sipka-szoros felé vonultak. Ugyanez után 4 század lovasság és egy falka rongyos bolgár követte őket, kik szekereken igyekeztek Kazánlikból menekülni. A török lovasok ily körülmények közt benyargaltak a városba, s fel­­szóllták az ottani muzulmánokat, hogy jöjjenek elő. Ezek azonban eltorlaszolták magukat házaikban, s azt hívén, hogy az oroszok tértek vissza törököknek öltözve, őket legyilkolni, nem jöttek elő. Csak hosszas várakozás után merészelt kilépni néhány gyermek az utczára, s erre a férfiak is előbújtak rejtekeikből. A szegény törökök kutakban, pinezékben s egyéb rejtekhelyeken vonták meg magukat a bolgár és orosz gyilkosok elől. Ezeket a török katonák fe­dezet alatt Hermanlibe kisérték. A férfiak egy része pedig a fegyveresek közé állott. A városban maradt bolgárok üldözésekor még mintegy 50 kozák megtá­madta a törököket, de ezek csakhamar elüzettek s a város végleg a törökök hatalmába került.­ A török kormány, mint tudva van, az állami szolgálatban levő bolgárokat hivatalaiktól megfosztotta. Az erre vonatkozó hivatalos közlemény így hangzik: »A Bolgárországban és Thrácziában történt legújabb események s azon illegális magatartás kö­vetkeztében, melyet a bolgárok tanúsítanak, az oro­szokkal egyetértve működvén, és oly tényeket követ­vén el, melyeket az ottomán törvény felségsértésnek és szántszándékos emberölésnek bélyegez, a császári kormány kénytelen volt úgy Konstantinápolyban, mint a tartományokban néhány elővigyázati rend­szabályt foganatosítani. Így mindazon bolgárokat, kik eddig bizalmi állomásokat bírtak az ottomán kor­mányzatban, felsőbb parancsra további szolgálattól felmentették.« Távol van tőlünk, írja egy sztambuli lap, hogy e rendszabályt helyeselnék, mivel igen sok ártatlant is sújt, de más részről be kell vallani, hogy a csá­szári kormánynak elvitathatatlan joga van, megóvni bizalmát a bolgároktól oly pillanatban, midőn e biza­lom keserű­­következményeket szülhetne. Ezt az egész világ be fogja látni, s maguk a bolgárok legelőbb. A drinápolyi kormányzó a napokban egy 30,000 aláírással ellátott feliratot nyújtott át a szultánnak, melyben a bolgárok szánva-bí­rva bűneiket, kijelenték, hogy ezentúl ha alatvalói lesznek a portának. Driná­­polyban különben mostanában 6 bolgárt akasztottak fel; a hír ugyan 40 kivégzésről beszélt, de ez nem igaz. Mondják, hogy a nagykövetek felszólalására a törökök beszüntették a kivégzéseket. Hiú álom! mond a »K. Z.« levelezője. Az az idő, mikor a nagykövetek mindenbe beleavatkozhattak, végéhez közeleg. A törökök győzelmeivel a keleti kérdés egészen új stá­­diumba lépett, s ha az oroszok Bolgárországból kiüzen­­nek, akkor az úgynevezett, »capitulatiókkal« is na­gyon roszul fog állani a dolog. (A capitulációk alatt azt értik, hogy külföldi alattvalók csupán saját kon­­zulaik hatósága alatt állnak.) A bolgárok jövőre minden bizonynyal nagyon kikérik maguknak az idegenek beavatkozását, mely oly sok vérbe került nekik. Jele annak már az is, hogy a görög patriárchánál naponkint 100-ával je­lentkeznek s bizonyságlevelet kérnek attól, hogy ők a görög egyházba tartoznak, s a bolgár exarchátus­sal, mely intézmény orosz ármányok szüleménye, soha semmi közük nem volt. A porta most csendőrséget akar szervezni s több angol tiszttel, ezek közt Baker ezredessel is szerződést kötött az iránt. A szultán egyik szárny­segéde, Tahir be­j, ki mint rendőrtiszt Indiában, Syriában és Brussában szolgált, szintén részt vesz a török csendőrség szervezésében. A tragyifokr a helyzetről. A » Journal des Jebatsk konstantinápolyi le­velezőjének alkalma volt a nagyvezírrel szólni a bolgár hivatalnokok elbocsátásáról. A nagyvezér így felelt: »Hogy kívánhat­ó ön, hogy máskép tegyünk. Hiszen most már bizonyítékaink vannak, hogy sok bolgárországi mudir vagy kajmakám nem más, mint orosz ügynök s az ellenségnek mindent a kezére ját­szik, a mit az az csak kíván. S ebben van valami ijesztő az esetre is, ha a béke ideje megjő. In die Allah! — ha isten úgy akarja, — vissza fogjuk ver­ni az oroszokat; láthatja most már ön is, mily sokat érnek katonáink; most már 700.000 emberünk áll hadi lábon, mindennap szaporodik ezek száma s tá­bornokaink, úgy látszik, jól tudnak bánni is velük. D­e Bolgárország sorsának ama javítása, a­mire mi komolyan készültünk, lehetséges lesz-e az ama sze­rencsétlen országban elfolyt sok vér után ? visszatér­ni a statusquo ante héliumra azon módosítások mel­lett, melyeket a konferenczia fogalmazott, vagyis Bolgárországban oly közigazgatást létesíteni, me­lyekben a keresztény elemeknek túlsúlya legyen, nem annyi lenne-e mint e tartományt a legközelebbi jövő­ben is kiszolgáltatni Oroszországnak. S támogatni fogna-e minket akkor? Da­czára ellenállásunknak, daczára az életrevalóságnak, melyet mi, beteg e­mb­er, tanusítánk, sa minőre nem igen akadtak volna hasonló körülmények között sok népnél, daczára sikereinknek, én nem sokat szá­mitok Európa támogatására. Részesített-e ily támo­gatásban előbbi engedményeinkért, előbbi áldoza­tainkért ? Azt mondta: Elégítsétek ki Montenegrót! Felajánljuk Montenegrónak, a­mit csak föl lehetett ajánlanunk, s Montenegró mindent visszautasított. Szerbország, minden ok nélkül, sőt minden ürügy nélkül, háborút szent nekünk; egyedül Oroszország biztatása bírhatta arra rá, mi megvertük Szerbor­szágot s nem kértünk tőle sem kártalanítást, sem te­rületet. Győzedelmeskedtünk s megálltunk, mikor már csak zavartalan sétálnunk kellett volna, hogy bevonuljunk Belgrádba; és Szerbország újra fenye­get minket. Emez időfolyamon Oroszország föl­fegyverkezett és Európa nevében ránk vetette magát, daczára az egyezményeknek, melyekben részes volt. Igazságos-e ez ? Közben történt az, tudom, a­mit bolgár kegyetlenségeknek hívnak. De én biztosít­­a­tom önt, hogy a­mit a bolgárok és oroszok tesznek a muzulmánok ellen, nagyon túlszárnyalja a mi basi­­bozukjaink Batakon s egyebütt elkövetett kihágá­sait. El kell eme tények legnagyobb részét titkolnom török lapjaink elől. Ki tudna gátat vetni amaz izga­lom végzetes következményeinek, mely eme ke­gyetlenségek ismeréséből okvetlenül eredne ? És az­tán, a múlt évben, mi lázadás ellen küzdtünk, mely­nek ismertük felbujtóit. Az abeházok fellázadtak a jelen háború folyama alatt; hiszi ön, hogy az oroszok megkegyelmeztek azoknak, kiket körmük közé kap­hattak ? Férfit, nőt, gyermeket leöltek egyaránt, s most ide kell hoznunk mind a negyvenezeret. — Ide, Európába ? kérdé a levelező. — Miért ne, felelt ő némi izgatottsággal. Hisz ők muzulmánok, jó barátaink, értünk harczoltak, se­gítenünk kell hát rajtuk. Azt hiszi ön, ha kiirtanak a montenegróiakat s ha hazájukat cserkeszekkel né­­pesítenék be, nem tennénk hasznos szolgálatot biro­dalmunkra nézve ? Európa! mindig csak Európa! Hát Törökország? Mikor nem fogják különösnek ta­lálni, ha egyszer erre is tekintettel leszünk. De elra­gadtattam magamat, tette hozzá, mi nem hozzuk Európába e szerencsétleneket, hanem Ázsia biztos részein telepítjük le őket.« Aztán visszatérve első gondolatára, így foly­­tatá: »A béke egyátalán nehezen lesz megköthető, mert igazságtalan békére nem leszünk hajlandók. A nép akaratát itt nehéz kiismerni, egy azonban bizo­nyos, s ez az, hogy a nép még kevésbé szívelne el, mint mi, oly békét, mely megsértené a jogot s az igazságot. Szerbország akcziója Bécsből írják a »Köln. Ztg.«-nak: »Szerbia hát, mégis verekedni fog. Az orosz pénz megérkezett Belgrádra s akkor rögtön elhatároztatott a háború. Törökország ismerte ezt a disznóhizlaló nemzetet fejedelmestül s kormányostul, s daczára a tűrhető bé­kének, melyet az európai diplomáczia ajánlatára ta­val megadott neki, nagyon tudta, hányadán lesz ez urak szénája, mihelyt Oroszország azon tapasztalásra jut, hogy három hét alatt még­sem lehet meghódítani Konstantinápolyt! A bécsi kormánynál tehát fölve­tette a kérdést, nem lenne e tanácsos, hogy ő, miután Oroszország Oláhországot háborúra kényszerítette, a szemben levő Szerbországot megszállja, mire mint souzerainnek kétségtelenül formális joga is van. Andrássy a porta akkori bécsi képviselőjének, Aleko pasának, kijelentette, hogy Szerbország Törökor­szágtól való megszállása szükségessé tenné Orosz­ország benyomulását, az pedig, hogy az ország hatá­rán még egyszer nagyobb háború ne folyjon le, Ausz­tria Magyarország érdekében van. Ausztria-Magyarország abbeli szavatolása mel­lett, hogy sem Oroszország nem vonul keresztül Szerbországon, sem maga Szerbország nem elegyedik a háborúba, a porta késznek nyilatkozott Szerbország megszállásáról lemondani, s a bécsi lapok nagy zajjal Andrássy grófnak érdeméül tulajdonították, hogy a szerb kérdést szerencsésen mellőzte. Ez u. n. szerb kérdésnek pedig meg kellett oldva lenni,­­ mielőtt Ororoszország a Dunán való átkelésre gondolhatott. Ausztria-Magyarország hát megtette Oroszországnak ezt a jó szolgálatot. Hogy viszont Oroszország Ausz­­tria-Magyarországnak lekötelezte magát, hogy szerb területre nem lép, akkor kevésbe vették, mert senki sem hitte, hogy Oroszország ne fogna amúgy is győz­ni. Csak attól féltek, hogy a szerbek hívatlanul bele­kapaszkodnak Oroszország kabátjába s a maguk szakállára háborút kezdenek. Akkor, ha Oroszország Ausztria Szerbországgal tetszése szerint bánhatott volna. De nem igy történt. Oroszország maga kényte­lenült igénybe venni Szerbország segélyét, őt gátolja tehát Szerbország biztosított semlegessége. Mikor a szerb kérdést mellőzték, abból a hallgatag föltevésből indultak ki, hogy az semmi esetre sem fog árthatni Oroszországnak.­­ Minthogy ma belátják, hogy e föltevés téves volt, újra fölvetik a szerb kérdést s most úgy oldják meg, hogy Oroszországot önkényé­ben sehogy se feszélyezze, hogy tehát Törökország­nak lehetőleg ártson. A magyarázat, melylyel Ausz­­tria-Magyarországot az előbbi megállapodásból elál­lásra bírták, csak részben titok már. Legelőször is a porta azon képviselője, ki iránt Andrássy a föntebb említett nyilatkozatot tette, Aleko pasa volt, ki már visszahivatott. Az osztrák s a német diplomácia e visszahivatásban sem ártatlan. A jelen esetben a személyváltozás nagyon sokat tesz, mert csak szóval tett ígéretek forognak kérdésben. Végre pedig meg is találták a formulát, mely Ausztriát fölmenti a portának tett ígéret alól. Ennek egyik részét Beust gróf mintegy 14 nap alatt juttatta ide, vagyis azt a formulát, mely szerint: két, egy harmadik állammal hadat viselő államnak az egymás határán való átvonulást egy semleges fél nem tiltathatja meg. Vagyis Szerbországnak csak hadat kell üzennie a porta ellen s az osztrák-magyar török megállapodások elestek. E következtetés na­gyon hézagos ugyan, mert itt nem két önálló, egy harmadikkal hadat viselő államról van szó, mert Szerbország csak egy megzabolázott vazallus állam, mellet a souverainnek már eleve lett volna joga megszállni, mely jogtól csak egy semleges hatalom részéről tett ígéret folytán állt el. E hézagot azonban kitölti Gorcsakot bölcsesége. Kérdést tesz a hatalmaknál, hogy Szerbország a török területnek alkotó részét képezi-e, vagy pedig magában is egyezmények kötésére jogosított hatalom az. Ha a hatalmak az utóbbi értelemben döntenek, akkor talál rá a Beust által szerkesztett diplomá­­cziai formula. Ha pedig Szerbország alkatrésze Tö­rökországnak, akkor az ellensége és így de jure belli ki van szolgáltatva Oroszország betörésének. E Gor­­csakoff-féle alternatíván szintén észlelhető a hézag, a különbség az alkatrész s a vazallusi állam között. Kívánatos, hogy Andrássy ne hódoljon ez alternatí­vának, mert különben ő is részes lesz a nemzetközi megállapodások divatossá vált semmibevevésében.« Ugyan a »K. Zig« egy bécsi, 29-től kelt sür­gönye jelenti: »A kormány Szerbország tekintetében elvállalt kötelezettségét igy magyarázza: Szerbor­­szágbnak Oroszországgal való kooperáczióját, vagy az orosz inváziót Szerbországba nem tűri. Szerbország egyoldalú háborúja Törökország ellen azonban nem érinti Ausztria érdekeit. Azért Andrássy kijelente az orosz kormány­nak, hogy Szerbország megszállá­sára vagy kooperác­iójára Ausztria-Magyarország is Szerbországba való benyomulással felelne. Oroszor­szág azt válaszolta, hogy ő nem lép szerb területre, hogy orosz-szerb konvenczió nincs; a­mit Szerbor­szág tesz, a saját szakáikra teszi. Ennek folytán Ausztria-Magyarország sem tesz semmit, hogy Szerb­­ország Törökország ellen való támadását megaka­dályozza.« Éjjeli harcz a Sipka-szorosban. (A »Daily Telegraph» táviratai.) Sipka, vasárnap reggel, Drinápolyon át. (Érkezett kedden délben.) Tegnap — szombaton — este a muszkák nagy erővel vonultak a török bal­­szárny ellen. A csata erős s tartós puskatüzeléssel kezdődött, melynek következtében a törökök kényte­lenek voltak lassan kint visszavonulni. Az ellenség tüzérsége által kisértetve, egész addig kisérte őket, mig egy dombot s földhányást értek, hol a török ágyúk voltak felállítva. Itt kétségbeesetten harcz kezdődött, a musz­kákat folyvást uj csapatok erősí­tették s a törököknek kissé hátrálni kellett. Kilencz órakor este a muszkák három oszlopban támadtak. A törökök nagy kitartás­al küzdöttek s minden tal­palatnyi földet vérrel borítottak, de miután a hold­világ igen szépen sütött, nem voltak képesek lesbe állani. A törökök visszavonulása egész addig tartott, mig nem egyedül a magaslat volt már birtokukban. Éjjel a muszkák hangos kiabálások közt vissza­fordultak s azon földhányást támadták meg, a mely mellett az ágyúk voltak; de a török tisztek itt föllel­kesítvén a katonákat, azok élénk »Allah« kiáltás­sal szuronyszegezve reájok rohantak s visszahajtot­ták őket az erdőn át, mely a domb oldalát fedte. A jég terve volt a katonák lövöldözéseivel s kiáltásaival s maga a jelenet leírhatatlan. A küzdelem egyszerűen rettenetes volt. A muszkák gyorsan visszavonultak, de miután új erődítéseket kaptak, ismét megkezdték a támadást s reggel egy óra tájban megviván a ma­gaslatot, annak egy részét elfoglalták. De csakhamar ismét visszaüzettek. Két órakor ismét megkezdték a támadást, de újból siker nélkül. Ezután hat óráig pi­hentek s ekkor ismét erősítést nyerve, végső táma­dást tettek. Ezalatt a törökök is erősítéseket kaptak s egészen higgadtan néztek a támadás elé. Megen­gedték, hogy a muszkák a hegytetőig jöjjenek s az­tán szuronynyal fogadták őket. A muszkák szétve­rettek, lefutottak a dombon s az erdőn át. Teljesen szétszórva lévén, a törökök a völgyben szuronyokkal s azután,heves tüzeléssel kergették őket. Én a harczoló törökökkel mentem ezen utóbbi támadásnál s láttam, hogy az erdő tele van halottak­kal. A muszkák vesztesége rettenetes lehet. A törökök védelme igen hősies volt, de ők is nagy veszteséget szenvedtek a kilencz órai folytonos csata alatt. Az ütközet most ismét megkezdődött (vasár­nap reggel) a törökök balszárnyán. Per­a, kedd, éjjel. Harcztéri tudósítónktól ma Sumlából a következő táviratot vettem: »Tegnap reggel Szulejmán pasa keményen meg­támadta a muszkákat a Sipka-szorosban. A csatáro­zás reggel 9 óra 30 perc­kor kezdődött s este fél 7-ig tartott. Az ellenséget mindkét szárnyán megtámad­ták. Szulejmán pasa bevette mindazon földhányáso­kat, melyeket a muszkák a szoros torkolatánál ké­szítettek. A muszkák igen nagy vereséget szenved­tek. A törökök vesztesége sokkal kisebb, habár ők voltak a támadók. Mehemet Ali s törzskara Eski-Dsumába men­tek. A részletekről holnap.« Az ázsiai haromtérről. (A »Daily Telegraph» táviratai.) Erzerum, kedd. Mukhtár pasa legutóbbi győzelme igen nagyfontosságu eseménynek bizonyul. A muszkák most Alexandropolba vonulnak vissza. A csatában egy muszka tábornok öletett meg s két török pasa megsebesült. Az ellenség vesz­tesége mintegy 4000 főre becsültetik. Mukhtár pa­sa üldözi a visszavonuló ellent s valószínűleg újból támadni fog. Sz.-P­é­t­e­r­v­á­r, aug. 28. A »Golos« Kuruk­­daraból 26-áról a következő táviratot kapta: »Teg­nap a törökök sikertelen kísérletet tettek, hogy a miénket körülszoritsa. Kizilsapu és Baskadyklar a törökök kezében maradtak. A mi csapataink Kuruk­­daraba vonultak vissza. Mihály nagyherczeg, a kau­kázusi hadsereg főparancsnoka, tegnap reggel érke­zett ide, hogy ő válni nem akar, visszamegy férjéhez, csak jól bánjék vele. A férj ezen csodálkozott, hi­szen a nő egy adatot sem tudott felhozni a fost bánásmódra nézve; más czéljának kellett te­hát lenni, s tolt is, mert a nő nagy szerényen hozzá­tette, hogy 450 frtnyi hozományát is adja vissza. — Ezt a férj nem tehette, mert ezt már együtt régen elérték. — A per vége az lett, hogy mind a három fórum végleg felbontotta a házasságot, a kir. ítélő tábla ezen hozzáadással, mit a legfőbb ítélőszék is helybenhagyott:­­jogerőre emelkedése után az ítélet a házasul­tak anyakönyvében leendő feljegyzés végett, az illető rabbinátussal közlendő; továbbá felperes az illető rabbinátus előtt az elbocsátó levelet nyolcz nap alatt nejének át­adni és a nő azt átvenni köteleztet­­nek, ellenkezőleg, ha akár a férj az el­­bocsátólevél kiadását,akár a nő annak elfogadását megtagadná, a házassági köteléknek végképen tett feloldását a jelen ítélet fogja igazolni,E­z a törvény ugyanis a zsidó vallás azon intézkedésére tekintettel volt, hogy a zsidó házasság felbontásához a férj ré­széről nejének kiadott elbocsátó levél okvetle­nül szükséges. Az elbocsátó levelet a férj elkészíti, a rabbinus a nőt annak elfogadása végett megidézte, de nem je­lent meg. A bíróság tehát bizonyítványt adott erről a férjnek, hogy igazolhassa a házasság végképen tett feloldását. Lehner Dávid újabb házasságban kívánta sze­­rencséjét feltalálni. Ámde ha Strausz Nettinek úgy méltóztatik, mint eddig, azt a szerencsét ugyan hiába keresi Lehner Dávid, mert nincs mód rá, hogy az el­bocsátó levelet kézhez adni lehessen, ugyanis az első bíróság megkisérlette a nőt pénzbírság, esetleg fog­ság terhe alatt szorítani az elbocsátó levél átvételére, ez ellen a nő fellebbezvén, a felső bíróságok utaltak a válóperbeni ítéletekre, mint már idézve volt, s igy a bírságolásnak, vagy fogságnak helye nincs. — A férj rendőri karhatalommal kívánt czélt érni, — mind hiába, mert a czeremónia hatalma előtt eltörpül minden hatálya a jogér­vényes bírói ítéletnek, mikép ezt a szabad­kai főrabbinátus hivatalosan bizonyítja, a mint kö­vetkezik : » A házassági kötelék felbontása és mindkét házas­társnak utóbbi házassági engedély adása, csakis a férj részéről a nő kezéhez adott, meghatározott forma sze­rinti elbocsátó levél és ezzel egybekötött, szabványi­­lag előírt rituális szertartások mellett tör­­­ténhetik ; következőleg oly jogérvényes birói ítélet, mely, a nő vonakodása esetében, ily vallási szertartásokkal egybekötött elbo­csátó levél adása nélkül a házassági köteléket fel­bontottnak nyilvánítja, a mózes vallási dog­mák szerint semmi hatálylyal nem bir.« Midőn az állam jogrendje a vallás szertartásai ellenében tehetetlenül áll, az a mai felvilágosodottság korában ritka épületes látvány! A VIDÉK, Szabadka, aug. 30. (C­z­e­r­e­m­ó­n­i­a és k­u­­r­i­a­i Ítélet.) Pokolnak nevezi a társadalom azok házas együttlétét, kik bármi ok miatt egymást nem találták meg sziveikben s ezért örök viszály, háború­ság egész életük. De módot nyújt a törvény az ily szerencsétlen szövetség felbontására, melyet hányan ragadnak meg, mint utolsó refugiumot, mutatja a válóperek ijesztő nagy száma. Mennyi bajjal jár maga a válóper! — de majd csak végére járunk Jannak is s megszabadulunk egymástól, igy vigasztalják magu­kat a törvény alapján reménykedők. De hova fordul­janak azok, kiket pártfogásába vett a törvény, kiket megszabadítottak egymástól az illetékes bíróságok íté­letei, hanem mindez kevés, — el vannak választva végérvényesen, s még­sem válhatnak el, mert egy ha­talmas faktor útjukat állja, hatalmasabb mint a törvény, hatalmasabb mint a legfelsőbb bíróság ítéle­te, fittyet hány mindezeknek! —­e factor a czere­­mónia!­íme, egy megtörtént példa, mely mindennap előfordulhat. Lehner Dávid válópert indított 1875-ben neje Strausz Netti ellen, hűtlen elhagyás miatt. A rabbi­­nás előtt mindketten a legszebb egyetértéssel kijelen­tették, hogy szeretik egymást, együttélni kívánnak, feltételül csak azt szabják, hogy egymással jól bánja­nak. De a nő nem ment vissza férjéhez, a rabbi má­sodszori idézésére meg sem jelent. A bíróság előtti kétszeri békéltetéskor a nő szintén azt jelentette ki, KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. Tisza Kálmán mi­niszterelnök ma reggel Bécsből visszaérkezett, pár napig a fővárosban marad, azután Gesztre megy. — Dr. E­dels­h­eim­ Gy­ul­ai főhadparancsnok szep­tember 4 -én fog utazni Kassára a nagy hadgyakor­latokra. — István ünnepén s a következő napo­kon a budai várpalota termeit több mint 14.500 sze­mély nézte meg, többnyire vidékiek. — A tisztviselők és hivatalnokok fizetésének lefoglalását illetőleg azon intézkedés,­­hogy a lakbérilletmény csak lakbértartozás fejében foglalható le­, némely fővárosi hivatalnok által ki­­játszatik olyképen, hogy többen kölcsönösen álköve­telés alapján letiltják lakbérilletményüket és így ál­hitelező uzsorásnak átengedményezvén, kölcsönöket vesznek föl. Minthogy ezen csel által nemcsak a tör­vény játszatik ki, de fegyelmi eljárás alá vonható vétség is követtet­ik el, az álkövetelések elsőbbséget nyervén, netaláni való lakbér behajtása gátoltatik : a polgármester ez ügyet véleményezés és indítványtétel végett a tiszti főügyésznek kiadta. — Népesedési mozgalom. Budapesten lefolyt aug. 19-től aug. 25-ig terjedő héten él­ve született 240 gyermek, elhalt 256 személy; a ha­lálozások tehát 16 esettel múlják felül a születéseket­­— Az élve szülöttek közt volt 181 törvényes, 59 törvénytelen; nemre nézve 123 fiú, 117 leány. Halva született 19 gyermek, köztük 13 törvényes, 6 tör­vénytelen.­­ A halottak közt volt 145 férfi 111 nő, egy éven aluli gyermek 107. Ez év 34 hetében élve szü­letett összesen 8761 gyermek, elhaltak 8699 egyén, a születések többlete tehát 62. Születések arány­szá­ma 1000 lakosra : 39.6. Halálozások arányszáma 1000 lakosra : általában 42.2, az egy éven felüli la­kosságnál : 25.2, az öt éven felüli lakosságnál : 18.3. Élve­szülöttek vallás szerint így oszlanak meg: ka­­tholikus 177, ágostai 8, helvét 12, görög n. e. 1, zsi­dó 42. — Halálozások kerület szerinti kimutatása. (A kórházi halottakat előbbi lakhelyük szerint oszt­ván be) : I. kerület 12, II. kér. 13, III. kér. 24, IV. 8, V. kér. 18, VI. kér. 34, VII. 33, VIII. kér. 36, IX. kér. 25, X. kér. 12, egyéb kórházi halott 41, ka­tona 0. — Nevezetesebb halálokok. (A rendelő orvo­sok s a halottkémek jelentése szerint) Croup 5, ron­csoló torokláb 11, hökhurut 6, kanyaró 1, vörheny 1, himlő 1, cholera—, typhus 5, gyermekágyi láz —, egyéb ragályos betegségek — , agykél-láb 1, Agylob 3, heveny agyvízkór —, agytüdös 2, rán­­gások 10, Szervi szívbaj 4, tüdő-, mellhártya- és körglob 7, tüdőgümő és sorvadás 46 , bélhurut 68, béllob 8, európai hányszékelés —, hashártya­­lob 1, brightkór 2, gyermekágyi bajok —­, angol­kór 1, görvélykór 2, veleszületett gyengeség és al­kathiba 16, aggkór 8, vízkór 1, erőszakos halál­eset 7, ebből gyilkosság —, öngyilkosság —, baleset 2. — Az ingyenes népoktatás érdeké­ben az összes fővárosi iskolaszékek részéről közös értekezlet egy behívását tervelik C­zorin Zsigmond és dr. Schwarz Gyula iskolaszéki tagok. Az általuk e tárgyban készített memorandum főbb pontjai a kö­vetkezők : A népiskolai oktatásról szóló 1868: 38. tcz. a tanítás kötelezességéről intézkedik, ugyan anélkül, hogy a tankényszer egyik lényeges folyomá­nyát, az ingyenes elemi oktatást figyelembe vette vol­na. A vidéken sőt a fővárosban is tapasztalható, hogy a szülők gyermekeik iskolába járásáért oly tehernek vannak alá­vetve, mely különösen a munkás és alsó néposztályt néha súlyosan érinti, mert a sze­génység kimutatása oly előfeltételekhez van köt­ve, mely a legszegényebb munkást is ezen kegy­adománytól vissza riasztja. A főváros, mely ele­mi iskoláit palotákba elhelyezve, e téren való áldozatkészsége által dicsérendő megemlítést ér­demel, évtizedek óta tűri azt a szégyenfoltot, hogy a főv. elemi tanítók minden hó elején a főv. számve­vőségi, illetve házipénztári hivatal pénzbehajtó köze­gei gyanánt működnek. Tapasztaltatott továbbá, hogy számtalan szegény gyermek, ki néha szülői pénzhiá­nya vagy számtalan más oknál fogva, nincs abban a­­ helyzetben, hogy a havi tanpénzt az osztálytanítónak átadhassa, a szégyenítő nyilvános tanítói megintést kikerülendő, néha 8—10 napon át mint iskolamu­

Next