A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)
1877-09-11 / 236. szám
ülés mai folyamán csak egy pont fölött folyt hosszabb vita s ez a banksunlatio kérdése. Tudvalevő, hogy az osztr. nemzeti banknak úgynevezett "contingentált fedezete van, azaz a bank 200 millió frt erejéig érezfedezet nélkül pusztán bankszerű fedezetre (váltókra és értékpapírokra) adhat ki jegyeket, azonfelül kiadott jegyeket azonban az utolsó ízzig aranynyal ezüsttel fedeznie kell. Az osztrákmagyar banktársulat alapszabályainak 84. §-ában is ugyanez az elv van kifejezve. E pontnál tehát Chorin azt indítványozta, hogy a contingentált fedezet elve helyett más, a gyakorlati igényeknek inkább megfelelő elv fogadtassék el, mely szerint a bank könnyebben alkalmazkodhatnék a forgalom igényeihez. Ezen indítványnyal szemben Wahrmann és Falk egyaránt elismerték azt, hogy a kontingentálás nem a legczélszerűbb fedezeti mód az osztrák-magyar monarchia közgazdasági viszonyai között, s Faik ajánlotta is, hogy a kormánynak fenntartassék a jogszükség esetén a jegyszaporítást initiálni, s hogy a bank köteles legyen erre ráállani. De magát a 84. szakaszt változatlanul elfogadta a bizottság, leginkább azért, mert mint Széll K. pénzügyminiszter megjegyzi, a contingentált fedezet »megóvja a bankot minden szédelgés áramlattól.« A dualizmus elvének érvényesítésére a jegykibocsátást illetőleg is történt egy gyenge kísértet Lichtenstein részéről, ki a hazai ipar érdekében kívánatosnak mondá, hogy a bankjegyek egy része Budapesten készíttessék , azonban ezen indítvány fölött ép oly könnyen napirendre tért a bizottság, mint Pejachevich horvát miniszter azon indítványa fölött, hogy a bankjegyekre a horvát czimer is rányomassék. A bizottság tehát egészben véve igen kevés pontban változtatta meg az alapszabályjavaslatot; a lényegesebb indítványok, melyek az osztrák nemzeti bank vagy a monarchia túlsó felének intenzióival ellentétben vannak, s az egész bankügyi kiegyezést sarkaiban megrendíthették volna, mint elejtettek ; ellenben az osztrák bizottság által formulázott kívánságokra tekintettel volt a bizottság , azok nagyobb részét maga is elfogadta. Ha tehát a bankügyi előterjesztés a házban is oly simán le fog tárgyaltatni mind a bizottságban, akkor a közgazdasági kiegyezésnek ezen része könnyen megvalósulhat s meg lesz a közös osztr-magyar banktársulat. A bizottsági ülés lefolyásáról szóló jelentést itt közöljük. A képviselőház bankügyi bizottsága mai ülésében folytatta az osztrák-magyar banktársulat alapszabályainak tárgyalását. Az 50 §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy az öt rendes s öt pótszámvizsgáló közül legalább kettőnek magyar állampolgárnak kell lennie, s hogy a számvizsgálóknak nemcsak a főtanácstól hanem az igazgatóságoktól is jogukban álljon felvilágosításokat kérni. Fáik sem egyiket sem másikat nem fogadja el, mert a számvizsgálók működésének természete olyan, hogy itt igen kicsinyes dolog lenne állampolgári cautelákról gondoskodni, s mert a számvizsgálóknak jogukban állván a bank könyveibe is betekinteni, ott megtalálhatják az igazgatóságok jelentéseinek tartalmát is. Széll miniszter ugyanily értelemben nyilatkozván a §. változatlanul elfogadtatik. Az 51 §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy a kormányok arra is ügyeljenek, hogy a banktársulat a forgalmi érdekeknek is megfelelően járjon el. Faik kiemeli, hogy a bizottság épen azért sürgeti alkormányzóknak a kormányok által kineveztetését, mert e feladat őket illeti, s a biztosok hivatása nem lehet más mint a szabályok megtartására való felügyelet. A §. változatlanul hagyatik. Az 53-dik §. változatlanul elfogadtatván az 53. §-nál Faik azon módosítványt terjeszti elő, hogy a kormány s banktársulat közti vitás kérdésekben döntő választott bíróság elnöke ne a tagok sorából sorsolás útján jelöltessék ki, hanem ezen elnöklő hetedik tagot, a hat tag válaszsza, s ha a választás folytán senki sem nyerne többséget, a két pénzügyminiszter nevezze ki az illetőt. A bizottság e javaslatot elfogadja, mellőzvén Lichtenstein azon indítványát, hogy a választott bíróság ne mindig Bécsben, hanem esetleg Budapesten is üljön össze. Az 54. §, változatlanul fogadtatván el, az 55. §-nál Wahrmann a főtanács felelőssége s a bank soliditása szempontjából igazoltnak tartja s elfogadásra ajánlja az osztrák albizottság azon módosítását, hogy »az osztrák vagy magyar pénzügyi kormányzat részéről beadott váltók leszámítolásához esetről esetre a főtanács beleegyezése szükséges.« Széll miniszter hozzájárul e módosításhoz s megjegyzi, hogy ha nem létetett volna, maga is előterjesztő valaszt. A §. ezen módosítással fogadtatott el. Az 511. §. azon rendelkezésénél, mely szerint a banktársulat jogosítva van »saját zálogleveleit venni és eladni. Wahrmann aggodalmát fejezi ki az iránt: váljon helyes-e ezt egy jegybanknál minden megszorítás nélkül megengedni. Széli miniszter nem hiszi, hogy itt valamely biztos határvonalat lehetne vonni s a jelen banktársulatnál nem is fél attól, hogy az visszaélésekre adhatna alkalmat. — A §. változatlanul hagyatik. Az 57.—61. §§. változatlanul hagyatván, a 62. §-nál Wahrmann indítványára kimondatott, hogy azon különös eseteket melyekben váltók a bíráló bizottság előzetes vizgálata nélkül leszámítolhatók, a főtanács határozza meg »egyenlő elvek szerint mindkét államra nézve.« A 63. 64. §§-ok változatlanul elfogadtattak. A 65. §-nál Lichtenstein indítványozza annak kimondását, hogy a banknak jogában áll a tőzsdén nem jegyzett papírok értékét más után megállapítani, s ilyenekre kölcsönt engedélyezni. Wahrmann nem járul a módosításokhoz mert ha már a bank lombard üzlete nem mellőzhető egészen, az üzlet soliditása érdekében nem tanácsos ezt még tovább terjeszteni. A §. változatlanul elfogadtatott. A 66. §. változatlanul elfogadtatott, a 67. §.ban pedig Wahrmann indítványára kimondatott, hogy midőn a zálog tőzsdeszerű értéke csökkenést szenved s az adós a kölcsön megfelelő részét visszafizeti , megfelelő kamatvisszatérítésnek van helye. A 82. §.-nál Lichtenstein a hazai ipar érdekében azon óhajtását fejezi ki, hogy a bankjegyek egy része Budapesten nyomassék. Faik megjegyzi, hogy teljes lehetetlenség a szükséges ellenőrzést másutt kellően gyakorolni. Pejacsevics gr. azon indítványt terjeszti elő, hogy a bankjegyben a magyar czimer mellé a horvát is felvétessék. Széli miniszter felszólalására az változatlanul elfogadtatott. A 84. §.-nál Chorin azon meggyőződésben van, hogy a javasolt contingentálás mellett a bank nem lesz képes sem az osztrák, sem a magyar hiteligényeknek eleget tenni. A contingentálás eleme nem egyéb, mint tökéletlen utánzása a Peel - sétának, amely természetesen egészen más jelentőséggel bír ott, hol érezpénz van forgalomban. A tapasztalás bizonyítja, hogy ily módon a bankjegyek értékcsökkenése nem akadályozható meg, s a közös érdekben a contingentálás egymás módja a 1/3-ad fedezet volna alkalmazandó, mely mellett nagyobb összeget lehetne fordítni a hiteligények kielégítésére. Fáik maga sem tartja helyesnek a contingentálás e módját, mely rendes időkben szükségtelen, a krízisek idején mit sem ér, sőt veszélyes lehet. Mindeesetre óhajtaná, hogy a miniszter előadja a bankjegyfedezet megtartásának módját. A dolgok jelen állapotában azonban nem hiszi, hogy ezen változtatni lehetne. De ezt mindenesetre óhajtja, hogy a kormányoknak is fenntartassék a kezdeményezés arra nézve, hogy a törvényhozásokkal egyetértőkig szükségesnek tartsák a bankjegyek szaporítását, a bank köteles legyen erre ráállani. Wahrmann maga is inkább óhajtotta volna, ha contingentálás helyett a progressiv fedezet fogadtatik el, de ma már nem hiszi, hogy kilátás volna ennek elérhetésére. Faik indítványát a kölcsönösség eszméjénél fogva elfogadja, bár nem hiszi, hogy gyakorlati eredménye lenne, mert ha a főtanács nem akarja a bankjegyeket szaporítani, nem fog élni a neki adott szaporítási joggal. Lichtenstein azon nézetben van, hogy itt annyira találkoznak a közös érdekek, hogy meg lehetne kísérteni más fedezeti módot, annyival is inkább, mert a monarchiának érdekében állana, hogy oly nagy érezpénz ne heverjen kamatozatlanul, kéri a minisztert, hogy bocsátkozzék az illető tényezőkkel tárgyalásba, más megoldási módozat iránt. Széll miniszter előadja, hogy e pont igen élénk és hosszas eszmecsere tárgyát képezte, melyben a magyar kormány bizonyos cautelákkal és helyes alapokra fektetve a percentuális fedezeti mód álláspontját foglalta el. A viszonyok azonban kényszerítők, hogy az eddigi rendszer föntartásával megalkudjék s nem is lát benne 10 év alatt valami nagy bajt, s másfelől pedig tény az, hogy megóvja a bankot minden szédelgési áramlattól. A maga részéről kéri a § változatlan megtartását. A bizottság a §-t változatlanul elfogadja. A 102. §. 2. bekezdése a 80 millió bankadósság eldöntéséig függőben hagyatott. A 105. §-nál Lichtenstein azon megtoldást javasolja, hogy ha a szabadalom meghosszabbítása iránt annak lejárta előtt két évvel megegyezés nem jönne létre, a bank köteles e két év alatt is az eddigi mérvben folytatni üzleteit. Széli miniszter és a bizottság e módosítványt szükségtelennek tartják. A 109. §-ban Wahrmann indítványára kimondatott, hogy a részvények birtokára vonatkozó átmeneti intézkedés nemcsak az alakuló, de más első évi közgyűlésre nézve is kiterjed s e tekintetben mellőztetik azon megszorítás, hogy a közgyűlésre leteendő részvényeknek legalább július havától kell keltezve lenniök. A közbeeső meg nem nevezett előbbi, valamint a 110 —113. §§-ok változatlan elfogadásával az alapszabályok tárgyalása befejeztetett. Ezzel az ülés véget ért. Délutáni ülésében tárgyalás alá vette a képviselőház bankügyi bizottsága az egyezményt, mely egyrészről az osztrák és a magyar pénzügyminiszter, másrészt az osztrák nemzeti bank közt köttetett. Faik nem tartja correctnek a czímet, mely szerint nemcsak a magyar, hanem az osztrák pénzügyminiszter által is kötött egyezmény iktattatik be törvénykönyvünkbe. Az egyezmény első §§-ait szóló alig tartja elintézhetőknek addig, míg a 80 milliós bankadósság tárgyában előterjesztett javaslat sorsa el nem dőlt. Kijelenti egyébiránt már most, hogy a 80 millió irántijavaslatot úgy , mint előterjesztve van, nem fogadja el, s a kérdés eldöntését fenntartja akkorra, midőn a monarchia másik államával a kiegyezési összes kérdések meg lesznek oldva mindkét félt kielégítő módon. Ez okból azt óhajtja, hogy a jelen egyezmény 3 első pontja függőben hagyassák. Széli miniszter nem szól most a felvetett fontos kérdéshez, de a jelen egyezmény első okait — talán más körülírással — most is tárgyalhatóknak véli a nélkül, hogy a bizottság praejudicálna a 80 milliós javaslat eldöntésének. C h o r in azon nézetben van, hogy az egyezmény első czikkelyei nem szövegezhetők oly módon, hogy ne praejudiálna a bizottság a 80 millió iránti előterjesztés eldöntésének. Nem marad egyéb hátra, mint az első három czikk függőben hagyása, vagy az egyezményből való kifolyása, és egy külön egyezményre való halasztása. Széli miniszternek nincs kifogása az ellen sem, ha a bizottság az első 3 czikket a 80 milliós bankadósság kérdésével együtt fogja tárgyalni, de akkor kéri, hogy a jövő vasárnap tartandó ülésen e kérdés vétessék tárgyalás alá. A bizottság ez értelemben a három első czikk tárgyalását függőben hagyja s az egyezmény többi czikkeit veszi tárgyalás alá. A 4. § nál, mely szerint a »magyar bankpiaczok leszámítolási s kölcsönüzlete czéljára 50 millió forint bocsájtatik a budapesti főintézet rendelkezésére,« Bujanovics ismétli az átalános vitában részletesen indokolt azon nézetét, hogy 50 millió Magyarország hitelszükségletének kielégítésére nem elegendő s ennélfogva jelen előterjesztést nem fogadhatja el. Lichtenstein adatokat hoz fel annak kimutatására, hogy 50 millió normális időkben eddig sem volt elegendő a magyarországi hiteligények kielégítésére. Szóló szerint 214 millió lévén a rendelkezésre álló bankkészlet, ebből 311lud, vagyis 65 millió bocsátandó a magyar piac rendelkezésére. Wahrmann ismétli azt, mit az átalános vitában mondott, hogy az 50 millió nem elég Magyarország hiteligényeinek kielégítésére, s lehetetlenné teszi azon állapot megváltoztatását, hogy hazánkból igen sokan Bécsben keresik hitelszükségletek kielégítését, amit egy nemzeties bankpolitikának meg kellene akadályoznia. Nem lesz ez összeg elegendő, tekintettel az új fiókok felállítására, s arra, hogy valószínűleg a budapesti igazgatóság is nagy bankjegyreserv fentartására fog törekedni. Nem akarván azonban e bankszervezet életbeléptetése elé akadályokat gördíteni s kormányválságot előidézni, nem nyújtja be indítványát, de óhajtja, hogy a jelentésben a ház elé határozati javaslat terjesztessék, mely a kormányt felhívja, hogy a hiányt, mely az egyezmény következtében hitelszükségletünk fedezésének eszközeiben elő fog állani, a kormány más törvényhozási intézkedésekkel igyekezzék pótolni. Horváth Lajos nem akarja az általa jónak tartott egyezmény sorsát a dotáció felemeléséhez kötni, s ha többet a kormány nem eszközölhet ki, elfogadja a jelen czikket annyival inkább, mert normális időben elégnek is tart hitelszükségeink számára 50 millió minimumot. Kerkápoly szintén elfogadja a §-t, bár az 50 milliót igen szűkre szabottnak véli, de mert az eddigi helyzetnél jobb fog létrehozatni ezen egyezmény által. Chorin constatálja azt, hogy a jelent nemcsak nem javítja, de határozottan rontja a helyzetet. Tény az, hogy az osztrák bank eddigi ellenszenves politikája mellett is 50 milliónál többet adott a magyarországi hitelnek s ezenfelül sokan Bécsben is élveztek hitelt, ezek pedig ezután a budapesti igazgatósághoz fognak utasíttatni. Ennél jobb volna magára a bankra bízni, mennyit adjon Magyarországnak, mert helyes vezetés mellett mindenesetre nagyobb lenne az összeg, mintsem igy elmetszeni a javulás útját. Fáik megjegyzi, hogyha előtte szóló bízik a bankban, nem érti, miért nem fogadja el e czikket, mert az itt minimumnak van felvéve s a banknak szabadságában lesz többet is adni. Kéri a minisztert, tegyen kísérletet, vajon nem lehetne-e kivinni azt, hogyha az 50 millió ki van merítve péld. 5 millióig, akkor a bank köteles legyen bizonyos összeget péld. 10 milliót a magyar piac rendelkezésére bocsájtani s amely arányban a készlet visszajön, azon arányban vissza lehetne vonni ez összeget. Nem hiszi, hogy ez a banknál nagy nehézségbe ütköznék, ily módon ki lenne hárítva a legroszabb, s teljes megnyugvással el lehetne fogadni a §-t. Széli miniszter előadja, hogy a magyar kormány is 60 millió minimumot követelt. Nem tagadja hogy ez jobb lett volna, s hogy lehetnek idők, midőn az 50 millió alig lesz elég, de nem osztozik azok nézetében, kik a leendő állapotot roszabbnak tartják a jelennél. A dotatió csak akkor volt legnagyobb a midőn felfüggesztették a bankadót, de ezt nem lehet normális időnek mondani. Magyarország állandó dotatiója sohasem érte el az 50 milliót, s 35 millió volt annak átlaga normális időben. Az 50 millió csak minimumkép van ez egyezvényben fölvéve s meg van győződve hogy midőn hitelszükségünk nagyobb leend, a dotatió fel fog emeltetni. Nem oly contingentálás ez a melylyel a mi üitelunk ki volna merítve, mert eztután jó a mi igényünk az átalános tartalékokhoz s épen ezért nem fél attól, hogy az 50 millió kimerítése paniqueot idézhetne elő. Ha hitelszükségleteink oly mérvben fokozódnak, hogy így sem lesznek kielégíthetők, kínálkozni fognak annak kielégítésére más módok is; s épen azért nincs kifogása Wahrmann indítványa ellen. Nem hiszi, hogy az egyezség szövege Faik indítványa szerint módosítható lenne, de meg van győződve arról, hogy a főtanács oly szellemben fog hitelszükségleteink kielégítése körül eljárni. A bizottság azt elfogadja s Wahrmann indítványát a jelentésbe felveendőnek határozza. Az 5—7. §§ ok elfogadásával az ülés véget ért. Thiers temetése. Francziaország nagy fiának végső tisztességéről hozott eddigi közleményeinket, a »Journal des Debats« tudósítása nyomán a következőkkel egészítjük ki: A temetés napján (szept. 8.) kora reggel óriási élénkség uralkodók a Szent György terén. A tömeg megtörte a teret, a mellékutczákat, különösen a lorettói szűz Mária temploma felé vezető utakat. A halottas házba csak meghívó jegy előmutatása mellett lehetett bejutni. A tömeg tekintete nyugodt volt, az emberek vigasztalást látszanak találni azon tudatban, hogy Francziaország tudja tisztelni halottait. A meghívottak 10 óra körül kezdenek gyülekezni a halottas ház termeiben. Először a kápolnát keresték föl, mely földszint a kert felől volt felállítva. A ravatalt fekete posztó boritá, melyre ezüst csillagok voltak szórva. Rá valának helyezve a csokrok és koszorúk, melyeket a boldogult rokonai, barátai és tisztelői tétettek oda. Jobbról a ravatal mellett fekete párnákon fekvének Thiers érdemrendei, fekete fátyollal letakarva. Egyik vánkoson a becsületrend nagykeresztje volt látható, egy másikon az arany gyapjasrend jelvénye. Egy mellékterem 11 órakor egészen megtelt koszorúkkal, melyeket egyes testületek küldtek a nagy halott sírjára. Ott volt a magyar képviselőház, az osztrák birodalmi tanács, a chilei nemzetgyűlés, az Egyesült Államok és Olaszország parlamentjének, a kaliforniai francziáknak, s számos francziaországi testületnek, megyének és városnak koszorúja. A legszebb két koszorút Feray senator, s a párisi ifjúság küldte. Thiersné asszonyhoz, e közben folyton érkeznek részvéttáviratok a világ minden pontjáról, melyek közt a »J. d. D.« fölemlíti az osztrák-magyar követség által átadottakat is. A franczia városok és megyék nagy része külön küldöttségek által is képviselteti magát a temetésen , sőt külföldről is érkezének egyes küldöttségek. Azonkívül jelen valának a republicanus volt miniszterek, senatorok és volt képviselők, az akadémia tagjai, Páris város küldöttsége, stb. A jelen volt nevezetesebb férfiak közül fölemlítendők: Mignet Desjardin, Gambetta, Legouvé, Charles Blanc, Cissey tábornok, Jules Simon, Jules Favre, Pothnán admiral, Jules Grévy, Rothschild Alfonz, Andras az államtanács elnöke, Midhát pasa, Odián effendi, Orloff herczeg orosz nagykövet, a török nagykövet stb. stb. Dufaure volt miniszter kimente magát, hogy a temetésen meg nem jelent. A koporsót délben helyezték föl a ravatalra s a meghívottak elfoglalák helyeiket, mely részükre a temetési menetben kijelöltetett. Először azon egyéneket szóbták elő, kik a szemfödél sarkait vendik, a senatorok, a volt képviselők, az Institutiái, a szajnamegyei főtanács tagjai, a franczia meg., és városok küldöttei betűrendben s ezek után a knt.. meghívottak. A Szent-György-téri palota kapui d. u. fél 1 órakor csukódának be a nagy halott mögött utóljára s a tömeg csatlakozók a menethez. A tömeg, mely a menetet kisérte, óriásinak mondható. A Szent-György tere kora hajnal óta tömve való emberekkel, bár egész délelőtt esett az eső; a munkások négy számmal jelentkezének a halottas háznál s bejegyeztetők magukat azok közé, kik a boldogultért gyászt viselnek. Tizenegy órakor a rendőrök kénytelenek valának a téri és szomszédos utczáit elzárni, oly nagy volt a tolongás. A lorettói Mária temploma, mire a menet oda érkezett, zsúfolásig megtelt volt emberrel. Az egyszerű mise után, mely egy óráig tartott, ugyanazon rendben indult tovább a menet a temető felé. Egész Páris üres maradt ez napon, írja a »J. d. D.« tudósítója. A templomot a koporsó már rég elhagyá, mikor a tömeg egy része még a Thiers-palota elől indulni kezdett. A boulevardok mellékutczáit katonák és rendőrök járták megszállva , de sehol egy kiáltás vagy rendavárás elő nem fordult. A Père-Lachaise temetőben de Sacy tartott beszédet a sír fölött a franczia akadémia nevében. Thiers, úgy mondá, tudjuk, hogy mindenek előtt a politika embere volt. Távol van tőlünk, hogy elfelednék, mikép más czimen érdemlé ki az ő emléke a halhatatlanságot, nem az irodalom czimen. Önökkel, egész Francziaországgal együtt az államférfiút siratjuk ő benne, ki a pusztulás és romlás napjaiban nem esik kétségbe a haza fölött, ki fölszabadítá földünket, nem riadt vissza semmi fáradságtól, semmi veszélytől, semmi erkölcsi vagy anyagi szenvedéstől, midőn a fenyegetett nemzeti függetlenség megtartásáról, vagy a társadalom védelmezéséről s megmentéséről volt szó. De uraim, csatlakozzanak önök is, a mi fájdalmunkhoz és bánatunkhoz, s jöjjenek ehhoz utolsó ünnepélyes tisztességet tenni az írónak, ki annyiszor elragadó és bámulatba ejtő önöket, kit igazán neveznek nemzeti történetírónknak, s a szónoknak, ki ékes szavával első helyet foglal el annyi új és régi hires szónokok közt.« A szóló röviden méltatá ezután Thiers írói és szónoki érdemeit. Különösen kiemelte azon vonást, mely a nagy szellemeket jellemzi : az egyszerűséget. Soha ember nem viseltetett nagyobb borzalommal a nagy szavak és czifra frázisok iránt, mint Thiers. Kiemelte a művészetek és olvasmányok iránti előszeretetét. Egy képet vagy egy szobrot megnézni nem ismert fáradságot, szórakozását az olvasmányban lelte ; Cicero, Virgil bálványai voltak, Racine, Bossuet, Voltaire mindennapos volt kezében. — A legjobb férj, a leghűbb barát volt, de nem csak rokonai és barátai siratták meg, hanem mindaz, kivel valaha érintkezett. Jules Simon a boldogultnak politikai működését méltató. »Az első érzés, úgymond, mely lelkünket ily nagy veszteség után elfogja, a csüggedés érzete. De Thiers még egy utolsó tanítást, egy utolsó szolgálatot tesz nekünk, megtanítván életének története által, hogy soha kétségbe ne essünk, soha ne csüggedjünk. Ő meghalt, 80 évi, a legjobban eltöltött élet után. Nagy tettei megörökítik személyét az utókor előtt; mi barátai, kortársai tegnap még küzdelmeiben bajtársak, ma már teendőinek örökösei, mi bevárhatjuk az ítéletet, melyet egy század fog fölötte mondani. Életének részletei, véleménye és eszméi táplálták a pártok vitáit 50 év óta; de a mi a megragadó evidentiával feltűnik előttünk ma ez a törhetetlen és fáradhadhatatlan munka, az igazságnak és Francziaországnak szolgálatában, melyet sem a forradalom, sem a proscriptió, sem a siker soha félbe nem szakított. — Végrendeletében, melyet 1870-ben irt, midőn hasztalan folyamodott segélyért Európához Francziaország érdekében, két szóban foglalta össze tetteit ő maga: Pátriám dilexit, veritatem coluit. Ő szerette hazáját és az igazságot. Olvassátok könyveit, olvassátok életét; azoknak minden lapján, annak minden fényében a hazafiság nyilatkozik. Mindenütt érzik az igazság szeretete s az elhatározás, hogy azt megismerje, megmutassa és gyakorolja.« — Vázolja ezután Thiers politikai pályáját s igy végzi beszédét : »S most búcsút veszek azon baráttól, ki iránt oly mély tisztelettel s oly gyöngéd barátsággal viseltetem. Búcsút mondok egyúttal Mignet, Barthelémy, St.-Hilaire, Calomon, Rogar (du Nord), Arago, Lenard és mindazok nevében, kik közelállottak szívéhez. Tisztelettel mondom ki végül azon nő nevét, ki osztozott dicsőségében, honfiúi aggodalmaiban s ki gyengédsége, szilárdsága s hasonlíthatatlan odaadása által megédesitette gondjait. Isten veled a haza nevében, történetírója a forradalomnak! Isten veled szabadság bajnoka! Isten veled területünk fölszabaditója! Isten veled köztársaságunk első elnöke !« A háború. Plevna elestét, azaz muszka kézre kerülését jelentik Szisztovából magánhirek. De épen, mert Szisztovából, muszka forrásból jönnek, alig érdemelnek hitelt. A muszka források rendesen csak azért szólalnak meg, hogy hazudjanak. Ekkora eseményről, mert ez valóban esemény volna, a törököknek is tudni kellene valamit. De ezek eddig még mit sem tudnak róla. Minden valószínűség szerint azért, mert nem igaz. (E sorok írásáig legalább e hírt más forrás nem erősíti meg.) Plevna körül sikerült az oroszoknak 8 -án éjjel a Plevnát domináló magaslatokra ütegeket állítni. Az orosz balszárny megszállotta a Plevnát környező magaslatokat és a centrum 2000 lépésnyire közeledett Plevnához. Az oláh hadsereget a legelső összecsapásba kommandirozták s igy az oláhok lesznek kénytelenek kiállani a törökök első tüzét. Mint látszik, az oroszok kényelmes ágyútölteléknek használják az oláhokat. Miklós nagyherczeg főhadiszállását szombaton Poradinból Vuddimára tették viszsza, hol a tartalékosok vannak. Az oláh hadsereg kelet felé vonult s a muszka centrumhoz közeledett. A corabiai híd leromboltatott s darabjai Nikopolisra vitettek, hol a balszárny visszavonulási útját lesz hivatva képezni. A plevnai nagy csatára nézve jelentik, hogy a plevnai muszka hadsereg 70,000 főből áll, mihez járul még 32,000 oláh. Ozman pasa hadserege 80,000 főre becsültetik s ezen kívül pozitióit majdnem bevehetlennek tartják. Szulejmán pasa főhadteste Trojannál lehet. Kaceljevoból távirják a »N. fr. Pr.«-nek f. hó 8-án este. A muszkák s a törökök hadállásai Kaceljevo mellett, melyeket a Lom választ el, mindkét részről megerősíttetnek. A muszkák a Lom baloldali magaslatainak ormáig vonultak vissza. Ablava és Krepci nincsenek elfoglalva a muszkák által. Mehemed Ali váratlan támadása Lom ellen a muszkáknál nagy zavart idézhet elő. Több helyen, például Kostancán, jelentékeny élelmiszerraktárak tartottak. A bolgárok a muszkákkal együtt vonulnak vissza. A kiürített helyek legnagyobb részt kimérve maradtak, csak a mecseteket rombolták szét. Popkici nevezetes helyet a muszkák szándékosan ürítették ki. Úgy látszik, hogy a muszkák Kaceljevotól nyugatra erősen csoportosulnak. Ma dél óta Ruscsuk felől erős ágyúzást hallunk. A haszánköi táborból. A »Daily Tel.« havettéri tudósítója szeptember 4-ikéről a következő sürgönyt küldte, mely elkésve érkezett: Tegnap ismét Kara haszánkölben voltam. Meglátogattam Eszád pasát, kis sátrában ült pipázva. Nem sokat beszélt, ámbár nagyon izgatott volt a török s orosz részről tanúsított hadi erőkifejtés fölött. Azután elmentem Safvet pasához, kit épen ekkor tettek meg feriknek. Táborán átmenve, irtózatos bűzt éreztem, mivel a holt tetemek nem voltak elég mélyen eltemetve. Némely helyen a tetemek ki is látszottak a földből. A parancsnok azonban azonnal intézkedett, hogy ezek betakartassanak. Saviet pasa megérkezésünkkor inspection volt, de Sadettin pasa, ki úgyszólván maga végezte az egész karahaszankiói véres munkát, igen szívélyesen fogadott minket; az ő és a férik tábora közvetlen egymás mellett van s egyaránt osztja az eltűrhetlen bűzt a faluban és környékén. Dél tájban, megérkezésünk után, azt vették észre, hogy a három legnagyobb kút a faluban telve van tetemekkel, a mohamedánok tehát a legnagyobb nyugtalanságban voltak az iránt hogy honnan vegyenek elegendő vizet, igen messzire kellett vízért küldeniük. Azt gyanítják, hogy miután az oroszok nem vihették magukkal halottaikat, azokat összeszedték és kútba dobták. Nagy számú tetem feküdt egy házban is, mely lángban állott, midőn a táborba érkeztünk. Egy sebesült muszkát hoztak be azalatt is, mig Szavjet pasával voltunk. Ez eleinte igen meg volt rémülve, de látva, hogy milyen gondosan bánnak vele s miután oroszul szólittatott meg, lassan magához jött. Elmondott nekünk mindent, amit a csatáról mondani tudott, hogy 13 zászlóalj volt Karahaszánköin, négy ezred lovassággal és két üteggel. Ő azt mondá, hogy a muszkáknak igen nagy veszteségük volt, de nem tudta megmondani, hogy mennyi. Az orosz tábornok neve Popkieben Paranhof , hogy ideiglenesen a kehilezi kórházba küldték. A fogoly igen el volt csigázva, de különben is csak gyenge testalkotású, kékszemű, szőkehajú legény volt. A táborból Szomnaszuflatba tértem kerülve a bűzt, amennyire lehetett. S a ma, péntek délután. E következő, szept. 6-kán érkezett sürgönyt adták át. Orosz előőrsök már csak Popkión vannak. Az ellenség Polamarka alatt a magaslatokon 16 ágyút állított fel. Tüzérségi harcz foly Jenikői és Kazelovó között. A gyalogság nem harczol. Szerdán este az oroszok nagy haderővel voltak Gagovo mellett s Jenikő irányába vonultak. Az ellenség, úgy látszik Bielában akarja magát összpontosítani és Polamarkánál nagy csatát fog elfogadni. Az orosz haderő nagyobb részét a 35. hadosztály képezi. Az időjárás hűvös, esős. A vasút Csernavodába valószínűleg hamar meg fog nyílni. Szerbia, készülődése a háborúra. Belgrádból szept. 6-ikáról írják a »Pol. Cov.írnak. A fegyverkezés a legerélyesebben folytattatik, és a tisztek, kik a nagy hadtestbe beosztattak, málhájukat csomagolják, sietve készülvén elfoglalni kijelölt helyeket az ország határánál. Horvatovics, Lesjanin, Nikolics és Belimarkovics hadtest parancsnokok Gruics hadügyminiszterrel mindennap haditanácsot tartanak. A hadügyminiszter szállítási szerződéseket kötött németekkel és belgákkal. Minthogy a múlt hadjáratban nagy mennyiségű hadiszer tönkre ment, puskákat, revolvereket, önt szerszámot külföldön kellett megrendelni, mely jobbadán Románián át szállíttatik Szerbiába. Szerbia ez idő szerint 80,000 hátultöltő puskával és 350 ágyúval rendelkezik. Ha azonban a második korosztályú nemzetőrség is az actióba vonatnék, akkor még 70,000 hátultöltő puskára lesz szükség. Catargiu ezredes, Károly román fejedelem teljhatalmazottja s Milán nagybátyja néhány nap óta Belgrádban van és erélyesen fáradozik a hadikészülődéseken s a hadtestparancsnokokkal és hadügyminiszterrel folytat tanácskozásokat. White az angol kormány ügynöke lebeszélni igyekszik a szerb kormányt az actióról. Az angol befolyás azonban Szerbiában ez idő szerint semmit sem számít. Már a múlt hadjárat óta igen haragusznak a szerbek az angolokra, különösen az angol újságírókra, kikre mindenféle illegális közléseket ráfognak. Mihelyt a háború meg lesz üzenve, a Drinánál szigorú védelemre fognak szorítkozni, a Timoknál, a Moravánál és a Jávornál ellenben megkezdődik a támadás. A hadsereg főparancsnokságát Milán hgfőntarta magának, de oldala mellett egy haditanács lesz, mely az orosz főhadiszállás utasításai szerint fogja a műveleteket vezetni. KÜLÖNFÉLÉK. — A meteorologiai és földdelejességi központi intézet évkönyveiből megjelent az 5-ik kötet 1875-től magyar és német nyelven. A jelen évkönyv beosztása ugyanaz, mint a múlt években. Vidékről 78 figyelő állomásról küldetett be jelentés. Magnetikus meghatározások 20 helyen történtek, leginkább a királyhágóntúli kerületben. A megfigyelések havi és évi eredményes állomások s a legfontosabb meteorológiai elemek szerint vannak rendezve. Új e kötetben azon növény- és állatországban tett phaenologiai megfigyelések összeállítása s phytophaenologiai tanulmányok, melyeket dr. Staub Móricz tanár az akadémiának már előterjesztett, s melyekből itt szerző kivonatára német kivonat van készítve. — Lehmann haláláról a család következő gyászlapot adta ki: Alálkottak mélyen szomorodott szívvel jelentik az összes rokonok, barátok és ismerősöknek, édes férje, illetőleg atya, sógor és nagybátya Lehmann Mór, a magyar nemzeti színház diszitmény festője és az arany érdemkereszt tulajdonosa halálát, aki 1877. szeptember 9-én, délutáni 4 órakor, rövid szenvedés után, tevékeny élte 59-ik évében jobblétre szenderült. A boldogultnak halt tetemei folyó hó 11-én, délután 3 órakor fognak a református vallás szertartása szerint ünnepélyes ima után a kerepesi-ut melletti sirkertben örök nyugalomra tétetni. Budapest, szeptember 10-én. Béke hamvainak! Lehmann Ilka szül. Kocsis mint neje. Lehmann Mór, Lehmann Paulina, mint gyermekei. Obel Herman, mint sógor. Obel Anna, Obel Paulina, mint unokahugai. Obel Alfred, mint unokaöcs. Lakás: Belváros Országut 15. sz. — Ismétlő puska. A gyalogcsapatok fölfegyverzését illetőleg a »N. fr. Pr.« szerint igen fontos kérdés fog legközelebb eldöntetni. Az ismétlő puska behozataláról van szó, mely valami Kropacsek találmánya. A 21. vadász zászlóalj tesz most ez uj rendszerű puskával próbákat és hallomás szerint az eredmény nagyon kielégítő és a Werndl-puskáért nagyon elhagyja. Egy 20 emberből álló szakasz az ismétlő puskából egy fél percz alatt nyolc lövést tett, míg a Werndl-félével csak négyet ; a találatok száma is az ismétlőknél átlagosan kétszer oly nagy volt, mint a Werndl puskáknál. Mechanikai berendezése a Kropacsek-puskának igen egyszerű és nagy tartósságot mutat. A vele való bánás nem igen bajos, s kevés gyakorlattal megtanulható. Ha e hír való, lesz ismét mit megszavazni a delegáczióknak. — Illyr osztály fenntartása iránt tett a tabáni iskolaszék előterjesztést a tanácsnak a budai szarvastéri iskolánál. A tanács e kérdést tárgyalás alá vévén, mivel az illyr nyelv nem sorozható a fővárosban divatozó nyelvek közé, amennyiben azt csak néhány család beszéli — az előterjesztést elvetette, annál is inkább, mert egy illyr osztály fenntartása a fővárosban létező számos hitfelekezet és nemzetiség számára oly praecedenst képezne, melyek alapján mindenütt német, tót, szerb, román stb. tannyelvű osztályok felállítása követeltetnék a fővárostól. A tanácsnak azonban nincs kifogása az ellen, hogy amennyiben az illyr nyelvű hitfelekezet, mint lithurgiai nyelvnek a rendes iskolai időn kívül, akár a főváros szolgálatában álló eddigi illyr tanító, akár