A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-25 / 279. szám
280. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1877. Csütörtök, október 25. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.........................................6 frt — kb. 6 hónapra.........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 * — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda* Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás mAmbmi ZEUSZ O XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak: (i1 a c) megjelen naponkint kétszer, november hóra , . . . . 13 fst, november-decemberre . 4. » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. fjgy* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Honi kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület küldendő, A »Hon« főserk. a kiadó hivatala, Budapest, október 24. A szakítás Németországgal. Villámcsapáskép hatott ránk a Németországgal való szakítás híre, mert nemcsak kereskedelmi és nemzetgazdasági, de politikai kérdést is érint ez esemény, amennyiben lényeges befolyással van nem csak az Ausztriával való kiegyezés sorsára és alakjára, de a Németországgal való viszonyokra is, tehát érinti minden nevezetesebb érdekünket, úgy a kül- mint a belpolitikában. A táviró szerint a kereskedelmi szerződések fölötti alkudozások azért szakadtak meg, mert Németország nem akart ráállani a monarchia némely követelésére, mint pl. a gyapjúáruk új osztályozására, a selyemvám emelésére, az agyagáruk más osztályozására, és elfogadta ugyan a liszt- és gabnavámok tervének feladását, de a borvámokban, a maga részéről nem akart szerződéses tételt megállapítani. Ha a valódi ok a szakadásra ez volt, akkor azon segíteni lehet és kell, mert sem a monarchia, sem különösen Magyarország érdeke nem követeli, hogy a fentebbi másodrangú dolgokhoz való ragaszkodással kockáztassék az a sokkal nagyobb érdek, hogy kereskedelmi forgalmunk legnagyobb része, szerződéses, mégpedig szabadkereskedelmi irányban, megállapított vámtételek által biztosíttassák. Ha tehát az képezi a szakítás okát, mit a bécsi lapok mondanak, akkor kárhoztatnunk kell az osztrák kormány magatartását és ha az védvámos velleitásból származott, azon czélból, hogy az autonóm tariffának vagy egész valója, vagy főbb tételei biztosíttassanak, akkor Magyarországon nincs mit keresni azzal a rég óhajtott autonóm tariffával, mert azon kettős áldozatra, hogy magas tételeknek és egyszersmind külkereskedelmi retorsiónak is kitegye magát, ez az ország nemfog hajlandó lenni. Úgy, hogy ha valaki azzal a titkos gondolattal van, hogy a kiegyezés kényszerítő szüksége alatt ezt is el lehet a magyar parlamenttel fogadtatni, hát akkor nagyon csalódik, mert ez arra hajlandó nem lesz. Ha tehát a fentebbi okok képezik az alkudozások meghiúsulásának valódi okát, akkor kérem, legjobb lesz megfordulni és fölvetni Bécsben a kérdést, hogy akarnak-e kiegyezést, vagy nem. Ha akarnak, akkor csak csináljanak, olyan osztályozást a gyapjú- és agyagárukban, szállítsák le úgy a selyem árát, hogy létrejöhessen Németországgal a szerződés, mert csakis kedvező vámtételek vagy szerződéses tarifta mellett lehetséges azt Magyarország által elfogadtatni , mert különben ennek áldozatai — a vámtételekben, és kárai , a retorsiók, valamint a kereskedelmi szerződésen kívüli állapottal járó bizonytalanság miatt, nem lesznek kompenzálhatók, az egész kiegyezési szerződésben semmivel. De az a gyanúnk és aggodalmunk, hogy a bécsi lapokban közölt kifogások csak ürügyet képeznek azon czél elpalástolására, hogy Németország egyátalában nem akar szerződést kötni velünk. Ennek némi előjelei mutatkoznak, a német védvámos mozgalom hatalmában, Bismarck különös magatartásában, hogy kerülte a szerződés szóba hozását Andrássyval való találkozása alkalmával, és azon gyanúban, hogy a szerződésen kívüli állapottal Németország nem csak beláramlatoknak kíván eleget tenni, de Francziaország ellen akar fegyvert szerezni magának, úgy is, mint versenytárssal, úgy is, mint politikai ellenféllel szemben. Ez a rosszabb eset azonban nem könnyíti meg semmivel az autonóm tarifta sorsát nálunk, ha ez nem lesz teljesen szabad kereskedelmi alapokra fektetve és így a májusi tervezethez való visszatérést egyátalában nem indokolja, vagy Magyarországra nézve legalább elfogadhatóvá nem teszi. Ha tehát az osztrák védvámosok azzal vigasztalják magukat, hogy ha Németországgal létre nem jő a kereskedelmi szerződés, akkor ők győznek, akkor nagyon csalódnak; mert először: be kell bizonyítani, hogy az nem az ő követeléseik miatt hiúsult meg, és másodszor: elfogadhatóvá kell tenni a tarifát, úgy a többi külállamra (nevezetesen Olaszországra, Angliára, Francziaországra) valamint Magyarországra nézve. És ha csakugyan nem vámügyi, hanem részben nemzetgazdasági, részben politikai okok fogják Németországot arra bírni, hogy velünk most új szerződést ne kössön, ha még az 1868-as régi szerződés meghosszabbítását sem fogja concedálni, (és ez lesz tűzpróbája), akkor már nemcsak kereskedelmi, de politikai tekintetben is, oly csalódásnak vagyunk kitéve, mely külpolitikánk sok évi erőfeszítését és legújabban sok áldozatát fogná részben legalább meghiúsítani; akkor Németországgal való viszonyunk okvetetlenül és kikerülhetlenül oly átalakulásnak néz elébe, amilyent követel a jogos önvédelem és amit a kárba veszett erőfeszítés kikerülhetetlen érzete fog parancsolni. Ezért tartjuk mi nagy fontosságú eseménynek a Németországgal való szakítást, úgy hogy ha csak vámügyi akadály van, követelnünk kell annak elhárítását, ha pedig más egyéb, akkor tisztázását, hadd tudjuk : hányadán állunk, úgy Ausztriával, mint Németországgal, mert e két dolog összefügg! Az országgyűlési szabadelvű párt f. év okt. hó 25-én déltán 6 órakor értekezletet tart. Tárgy: a bankügy rendezéséről szóló törvényjavaslat. — Az osztrák költségvetési előirányzatot eltérőleg bírálják meg a bécsi lapok. Leginkább meg van elégedve a »Presse«, dicsérve a kormány ernyedetlen törekvését az egyensúly helyreállítása felé s helyeselvén, hogy a budgetben két irányban halad a kormány e czél felé: a kiadások apasztása s a bevételek fokozása által. Ilyen értelemben nyilatkozik a »Fremdenblatt« is, de melynek soraiból mégis meglátszik, hogy nincs ínyére a pénztári képviseletnek adósság útján való előteremtése. A »Deutsche Zig« sehogy sincs megelégedve a budgettel. Azt mondja, hogy Pretis csak szép ígéretekkel tud előállni, pedig ígéretekkel nem lehet ám adósságokat törleszteni, aztán Pretis eddigi minisztersége épen nem nyújt garantiát arra _ A „HON“ TÁRCZÁJA. __ Az orosz nemzeti párt megalapítói és szóvívei, II. Akszakov Konstantin és köre. Az úgynevezett szlavofil párt megalakítására az első lökés oly férfiútól eredt, ki mintegy másfél évtizeddel idősebb volt a moszkvai hegeliánusok nemzedékénél, kikről előbb volt szó. Khomjakov Stefánovics Elek egy gazdag földbirtokos fia 1804-ben született Moszkvában, ifjúságát a lovas testőrök ezredében tölté, részt ven az 1828/29-ki török hadjáratban s azután bebarangolá Európa nagy részét; a 30-as évek elején szülővárosában telepedek meg, hogy ott irodalmi és költői hajlamainak éljen. Utazásából Khomjakov a nyugat-európai kultúra megvetését hozta magával. Történelmi és philosophiai tanulmányainak eredménye, melyekkel Moszkvába telepedése után foglalkozott, az a meggyőződés jön, hogy a nyugatiak civilisátiója a katholikus egyház, a római jog és a hűbéri rendszer föltevéseiből indulva ki, tetőpontját meghaladta s kihalóban van hogy az igazhivő szlávság és oroszság uj kultúrájának adjon helyet. A nyugat rationalismusa, külsőségei és szellemi gőgjének, az oroszság hitbeli alázatosságát, a keleti egyház állítólagos bensőségét, s a germán-román Európa kifáradt, kiaszott voltával a szláv faj ifjúi életteljességét állitá szembe, s ettől várta a világrész újjászületését. Barátjával, Kirejevszky Péterrel a byzanczi egyházi atyák iratainak tanulmányozásába mélyedt el s saját első iratai is többnyire iheologiai természetűek voltak, annak bizonyításával foglalkozván, hogy a katholicismus és Protestantismus belső ürességénél fogva képtelen a nyugati életnek erkölcsi és szellemi támaszul szolgálni s az európai civilisatiót a végpusztulástól csak a vallásos újjászületés mentheti meg. További kiképeztetést nyertek ez eszmék Kirejevszky Iván által, ki nem telett be annak fejtegetésével, mily káros befolyást gyakoroltak a Nagy Péter és német segédei által behozott reformok Oroszországra, melyek megsemmisítek az ősrégi népszabadság maradványait, a magasabb osztályokat elidegenítők a nemzet tömegétől, hivatalnok serget tettek az önkormányzat helyére s Oroszországot azon veszélybe hozták, hogy a nyugateurópai életet fenyegető végpusztulásban szintén részesüljön. E tanok, melyekben Khomjakov és a két Kirejevszky életfeladatukat látták, kezdetben csak tisztán társadalmi uton terjeszkedtek s kizárólag a moszkvai magasabb társaság bizonyos köreire voltak szorítva. Az egykori lovas testőrtiszt, két barátjától segíttetve, valódi prédikátor szerepet játszott a moszkvai salonok pusztájában s csakhamar átalánosan ismert alakká lett a régi Oroszország fővárosában. A Khomjakov és barátai által prédikált tanok azonban csak akkor nyertek nagyobb jelentőséget, midőn az addig franczia eszméken lelkesülő akadémiai ifjúság köreibe kezdtek behatolni, s midőn az ifjú Akszakov Konstantin a pártember egész határozottságával, sőt valódi politikai fanatizmussal csatlakozott az új dogmához. Akszakov Konstantin nem volt sem dialektikus, mint Khomjakov, sem álmodozó poéta mint Kirejevszky, hanem vitázó harczosa, buzgó párthive egy fanatikus, türelmetlen hitnek, melylyel mindenütt nyíltan föllépett, s melyért szükség esetén élethalálra is kész lett volna menni. Ki lehetett ezt érezni szavaiból folyton s lehet, hogy azért volt azoknak oly borzasztó meggyőző hatásuk. Akszakov a meggyőződéséhez ragaszkodó rajongó buzgalmával tettekben is kifejezést törekedett adni érzelmeinek. Midőn egy barátja séta közben figyelmeztető, hogy a franczia viselet a nyugattól való függésnek kétségtelen jele, Akszakov elhajíja divatos kalapját s esküt tőn, hogy soha többé idegen ruhát magára nem ölt. S valóban a divathölgyek bámulatára a régi nemesi család fia azontúl salonban és utczán veres selyem ingben, ujjatlan armjükben, s hosszú szárú csizmában jelent meg, a minőt a kocsisok és parasztok hordtak; a körülálló gárdatisztek rémületére a vén Galiczin herczeg előtt egyszer azt a véleményét nyilvánítá, hogy remélli megérni azt a napot, mikor majd ő kegyelmessége sem fogja többé szégyenleni az orosz nép viseletét. Akszakovot az utczán eleinte valami persának, mikor pedig nevét megtudták, félbolondnak lárták, de ez nem zavarta őt, hogy az ősök szokásainak és erkölcseinek az élet minden terén érvényt ne igyekezzék szerezni. Ő és barátai rég száműzök körükből a franczia nyelvet, házi bútoraikat átalakíták, a Péter előtti időkből való népies iratokat újból lenyomaták s terjesztők, s a »népieshez való visszatérés« szükségességet gyakorlatilag illustrálandók, ismeretséget kötenek alsóbb rendű emberekkel. Husvét hétfőjén Kirejevszky Péter és Akszakov Konstantin elmentek Veliki János ajtaja elé, részt veendők ott a nyilvános vitatkozásban, mely e napon az igaz hívők és ó hitü szekták tagjai közt folytattatni szokott, s a bámuló népet, mely a főrangúaknak az ilyes vitatkozásokban való részvételétől már egy évszázad óta elszokott, lelkesedésre ragadált iheologiai ismereteikkel és ékesszólásukkal. A dolog azonban nem maradt ilyen külsőségeknél. Akszakov kezdeményezésére két pártközlöny alakíttatott: a »Moszkvityenin« és a »Mujuk«, melyek szóban és írásban párthíveket és barátokat szerezzenek, s harczot indítsanak a gyűlölt »nyugati« irány ellen, s végül, hogy minden lehető megtétessék azon elveknek, melyekből Khomjakov és Kirejevszky kiindulának, részletes kidolgozására és tovább fejlelésére. Különös súlyt helyezőnek Akszakov Konstatin és társai u. m. Szamarin, Valujev, Koselev, Jtagin stb. az orosz társadalomnak a nem-orosz szlávsággal való viszonyai fölelevenitésére s a hazai világi és egyházi történelem tanulmányozására. A nagy Péter reformja előtti állapotokat idealizálni, e reformot az ősök megszentelt hagyományainak letiprójakép tüntetni föl, vagy a gyűlölt németek ármánykodásaira vinni vissza, és úgy nem fáradtak el, mint ahogy nem győzték eléggé rózsás színben festeni az eredeti tisztaságában ismét visszaállítandó szlávság jövőjét, melynek uralma a romángermán világműveltség romjai fölött fog emelkedni. »Történelmünk pétervári korszaka mondának, megfosztá Oroszországot nemzeti történelmének egységességétől, s oly állami alakulást adott neki, melyben a tulajdonképeni népnek semmi része nincs. Mig a magasabb osztályok a nyugati bálványimádáshoz fordultak, a nép hű marad a hazai szentségekhez, — e népnek vissza kell helyeztetnie elrablott örökségébe, s fejlődésünknek alapjává kell létetnie. Ez csak úgy történhetik, ha mivelődésünknek Péter óta elhagyott alapjaihoz visszatérünk. A nyugati czivilizatió egyes vívmányai érvényre juthatnak nálunk is, de az annak alapját képező hazug elvet el kell dobni magunktól. E hazug elv az Individualismus elve. Az orosz falusi község és osztatlan birtok rendszere önkénytes lemondást képez az egyéni szabadságról és önállóságról, melyből a nyugat kiindult — e birtokrendszer az alázatosság és önzetlenség valódi keresztyéni elvein alapul.« E birtokszervezetet az orosz élet alapkövének és fundamentális principiumának declarálták, ennek segélyével volt Oroszország a világot megváltandó és az új szláv milleniumot megkezdendő. Miklós czár egész uralkodása alatt azonban a szlávofilek a fentebb elmondott átalánosságoknál tovább nem mehettek. Az uj tanok demokratikus alapját a censura soha sem engedte felszínre jutni s azoknak valódi értelméről a tömegnek sejtelme sem volt. Látszólag csak két irodalmi kotteria veszekedéséről volt szó s a dolog politikai oldalára még csak távolról czélozni sem engedtetett meg, s a szlávofilok eszméi csak Haxthausen német utazó iratai által lettek ismeretessé, ki Moszkvában tartózkodván, az Akszakovok és körükkel sokszoros érintkezésben állott. III. A németgyűlölet áramlata. Azon időben, mikor Haxthausen irataiból a világ az orosz osztatlan községi birtokszervezet világtörténelmi jelentőségével megismerkedett, — 1844 őszén — a pétervári magasabb hivatalnokok körében egy franczia nyelven irt röpiratot terjesztettek, mely mindenütt nagy tetszéssel fogadtatott. A röpirat czíme: »La Russie envahie par les Allemands.« E könyv szerzője egy Wigel Fülöp nevű belügyminiszteri hivatalnok volt, ki német származása daczára azt a tételt állítá föl könyvében, hogy minden szerencsétlenség, mely Oroszországot nagy Péter óta érte, a németektől és pedig a balti tartományok németjeitől ered. Wigel az orosz belügyminisztériumnak a külföldi vallások ügyeivel foglalkozó osztályában dolgozott s részt vett az oroszországi lutheránus egyházakra vonatkozó törvény szerkesztésében, s mint Bludow igazságügyminiszter ifjúkori barátja, néha a maga nézve, hogy biztosan megmondhatná, minő helyzetben lesznek Ausztria pénzügyei három év múlva. Hogy Pretismoresolito ismét adósságcsinálással akarja fedezni a deficitet, ez nem valami hatalmas rendezése Ausztria pénzügyeinek. Átalában Preus nem lehet büszke a budget előterjesztésének napjára. A »N. fr. Pr.« csak az által véli elérhetőnek azt, hogy a deficzit az államháztartásból kiküszöböltessék s az egyensúly végre valahára meglegyen, ha a hadsereg létszáma redukáltatik. — A novemberi előléptetések a »B. H.« értesülése szerint, mind a közös hadseregben, mind a honvédségnél csak a lehető legszűkebb keretben fognak mozogni. A felterjesztések már megtétették. — A Lloyd társaság subventiójának kérdésében a Lloyd társaság újabban formulázott kérvényével s az abban foglalt feltételekkel szemben a magyar kormány a »B. H.« szerint elhatározta, hogy előbb elfoglalt s a társasággal is tudatott álláspontjához a legapróbb részletekig szigorúan fog ragaszkodni, s ha a Lloyd nem hajlandó engedni, a tárgyalásokat meghiusultaknak fogja tekinteni. A törvényhatósági mérnökök intézményének megszüntetéséről szóló törvényjavaslat ugyancsak e napokban mutattatott be a kormány által a törvényhozásnak, mindazonáltal a megfelelő intézkedések már korábban megtétettek. Nevezetesen a megyék egy részről figyelmeztettek, hogy kölségvetéseiket megfelelőleg tervezzék, — másrészről pedig az államépítészeti hivatalok felhivattak, hogy esetleges expositúrákról, — tekintettel az új rendszer szerint kimaradó személyzetre, tegyenek felterjesztést. E tekintetben még nov. hó végére várható a kormány intézkedése. A képviselőhöz pénzügyi bizottsága ma d. e. 10 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a határőrvidéki vasutakról szóló tvjavaslatot. A közlekedési bizottság jelentésének és a különvéleménynek felolvasása után felszólalt Péchy Tamás köziminiszter s előadja, hogy nem áll a különvélemény azon állítása, mintha a határőrvidéki alap kezelőbizottsága meg nem hallgattatott volna, mert annak idején Mollináry több tervet adott be, melyek a jelen javaslatnak alapjául szolgáltak. E vasút kiépítése a határőrvidék kulturális érdekeit is nagy mértékben előmozdítandja. Részéről azon építési módozatot találta leghelyesebbnek, hogy az építés az alap rendelkezésére álló jövedelmeinek arányában történjék. Egyelőre a vincovce-brodi s a vincovczemitroviczi vonalak kiépítését hozza javaslatba, melyek élénkebb kereskedelmi pontokat fognak összekötni a vasúthálózattal. Az összeköttetés az alföld-fiumei vasúttal az államkincstárnak is némi megterheltetésével fog járni, de ez máskép nem történhetik. Zsedényi elnök kérdi a pénzügyminisztertől, vajon a vasút beállható üzleti deficitje minő alapból fog fizettetni, a magyar államkincstárból-e, vagy a határőrvidéki alapból ? Széll miniszter nézete szerint, a vasút, habár a határőrvidéki alapból épül is, magyar államvasút lesz, s így deficitjét, más mint a magyar állam nem is fedezheti. A most tervezett 8 mildnyi vonalnál takarékos kezelés mellett remélhetőleg nem lesz üzleti deficit, s legfeljebb oly minimális összegről lesz szó, amely nem fog nagy nehézséget okozni. Hegedűs lényeges hibát lát abban, hogy nincsen részletes terv és költségvetés előterjesztve, s úgy a csatlakozás, mint az irány szabatosabban megállapítandó lenne. Lukács B. az iránt kér felvilágosítást, hogy az alap netaláni elértéktelenülése mennyiben leend befolyással arra, hogy a magyar kincstár továbbra is megterheltessék. E vasút a határőrvidék s Horvátország érdekében építtetik, s ha azok nincsenek megelégedve, szóló nem helyesli, hogy ez ajándék rájuk erőszakoltassék. Tisza miniszterelnök megjegyzi, hogy e javaslat szerint nem következhetik be a magyar kincstár újabb megterheltetése, mert határozottan kimondatik, hogy az építés csak az alap erejéig történik. Szóló azt tartja, hogy a határőrvidéken mesterségesen szított agitációnak úgy lehet elejét venni, ha a nép valósággal látja, hogy ott vasutat építenek. A pénz, amelyről szó van, nem Horvátországnak, hanem a határőrvidék javára adatott, s a felügyelet annak kezelése fölött nem illethet mást, mint a magyar állam törvényes kormányát. Azon tendentia, hogy ne csak a beruházási alap, de az összes erdőségek horvát vagyonná dekretáltassanak, ellenkezik a határőrvidék érdekeivel, mert a beruházási alap csak az övé, s azon alkotmányos elvvel is, hogy a magyar állam területén az államerdők tulajdonjoga csakis az egész magyar államot illetheti meg. E javaslat elfogadása megnyugtatást fog szülni, elvetése pedig csak újabb tápot adna az agitátióknak. Péchy miniszter Hegedűs kérdéseire válaszolta, hogy a határőrvidéki alap kezelésének számításai szerint az egész — 26 mértföldnyi — Mitrovicztól Sziszekig terjedő vonal mintegy 14 millióba kerülne, maga az első rész pedig a vinkovcze-brődi mintegy 4.200.000 irtot fogna igénybe venni. Móricz P. politikai és közgazdasági szempontokból elfogadja a javaslatot. Simonyi Ernő kész ugyan a magyar kormányt a fölmerült követelésekkel szemben támogatni, de nézete szerint a bizottság nem ajánlhat megszavazásra oly vasutat, melynek terveit nem is ismeri. A kormány akkor kérjen az építésre felhatalmazást, ha elkészült a tervek kidolgoztatásával. Kerkapoly kérdi, hogy az alapból rendelkezésre álló 6.700.000 frt effectiv-e, vagy pedig nominális? Az iránt is óhajtana némi felvilágosítást, hogy másodsorban miért építtetik a vonalrész Vinkovczétől Mitroviczáig, s miért nem inkább Broditól Sziszek felé ? Tisza miniszterelnök megjegyzi, hogy kétféle alapból való építésről van itt szó: a határőrvidéki alapról, s a dálya-vinkovczei összeköttetésre nézve a magyar államkincstárról. Utóbbira nézve e javaslatban csak elvileges concessióról van szó, s az engedélyezés jóváhagyása a törvényhozásnak van fentartva, ami természetesen csak részletes tervek alapján történhetik ; a határőrvidéki alapra nézve pedig magában foglalja a javaslat a vonalaknak mind irányát, mind az építendő vonalrészek sorrendjét, mind pedig azt, hogy a vasutak a magyar állam által fognak kezeltetni. Itt tehát nincs — mint Simonyi mondá — a kormány széleskörű felhatalmazásáról szó. Hegedűs ismételve helytelennek mondja azt, hogy itt 30 mértföldnyi vasút kiépítése dekretáltatik elvileg egy oly alap terhére, melynek értékét, s amely vasutak részletes terveit nem ismerjük. Csengery szerint e javaslatban főleg elvi megállapodások vannak, s a javaslat némi szerkezeti módosításával úgy hiszi eloszlathatók lesznek az ily, szóló által is alaposaknak tartott aggodalmak. A szerkezet akkér lenne módosítandó, hogy a kormánynak ne adassanak felhatalmazások, hanem megállapíttatván az elvek, kimondatnék, hogy ezek alapján a vonalak kiépítésének engedélyezése a törvényhozás jóváhagyásával fog történni. Tisza mindem szerint a kormány javaslat benyújtása által egyfelől megnyugvást akart az illetőknek nyújtani, másfelől némi jogosulatlan praetensiokkal szemben biztosítani akarta azt, hogy e vasutak kiépítése a magyar kormány befolyásával és útján történik. Épen ez utóbbi fontos szempont miatt azt tartja, hogy csak újabb bonyodalmakhoz vezethetne, ha nem mondatik ki világosan, hogy a kiépítéssel a magyar kormány bizatik meg. Indítványozza, hogy a bizottság addig fügeszsze fel elhatározását, míg a határőrvidéki vasutakra vonatkozólag készen levő tervek és kiszámítások benyújtatnak. A bizottság ez indítványhoz hozzájárulván, a javaslat tárgyalását addig felfüggeszti. Ezután tárgyalás alá vétetett a függő államadósságokat ellenőrző bizottság jelentése, mely a törvényhozás figyelmét a sóbányautalványokra hívja fel, kiemelvén, mily káros Magyarországra nézve az, hogy a függő s így Magyarországot is terhelő adósság szaporítása kizárólag az osztrák pénzügyminisztertől függ. Széli miniszter elismeri, hogy minden államjegy, mely egy bevont sóbánya utalványért kibocsáttatik, a közös függő államadósság terhét növeli, de ez egyenes folyománya az 1867. XV. tvczikknek s tulajdonképen arról, hogy mi itt újabb korban részesülünk, nem lehet szó ; csak az osztrák kormány azon előnyéről, hogy a kamatozó sóbányautalványok egy részének bevonása által kamatot takarít meg. Ez előnyt a törvény oldja meg, s megváltoztatására nincs semmi jogszerű alap és tényleg Magyarországnak sem okoz kárt az, ha az államjegyekből nagyobb mennyiség van forgalomban. A mai állapot egyébiránt nem rosszabb, mint 1872-ben volt, mert akkor csak 32 volt, ma pedig 64 millió sóbányautalvány van forgalomban s igy nem történik állandóan az államjegyekkel való becserélés. A kormány a mai időpontot nem tartja alkalmasnak arra, hogy e kérdést bolygassuk, annál kevésbé, mert tényleges megtakarításunk a dologból nem következik, s mert az osztrák kormány az 1867. XV. tvczikk által teremtett jogos alapon áll. Hegedűs meghajlik a kényszerhelyzet előtt, mindenesetre oly anomália forog fen, mely előtt a törvényhozás szemet nem hunyhat. A bizottság kimondhatná, hogy az orvoslásnak csak két módja van: a sóbánya utalványok s az államjegyek közti kapcsolat felbontása; vagy pedig az, hogy amely arányban csökken a sóbányautalványok mennyisége, azon arányban szállíttassák le a mi hozzájárulásunk is a kamatfizetéshez. Széli miniszter szerint ez annyit tenne, mint az 1867. XV. t. sz. felbontásának kezdeményezése, amit bizonyára senki sem tart indokoltnak. A gyökeres megoldás csak akkor lesz lehető, ha a valuta rendezésével az államjegyek bevonatnak. Az iránt határozott megállapodás létezik, hogy a mely államjegyek a bevont sóbánya utalványokért kibocsáttatnak azok Ausztria kizárólagos terhét képezik s ő fogja azokat beváltani. Somssich látja, hogy az osztrák kormány nem a leglegálisabban zsákmányolja ki ezen előnyt, de a fenálló törvénynyel szemben ezen most nem változtathatunk. Az általunk is elvállalt jótállás azonban óhajtandóvá tenné, hogy az ellenőrzés részünkről is kellően gyakoroltassék, s az iránti intézkedésekre mindenesetre felhivandónak tartja a kormányt. Csengery szintén nem gondolja most módosíthatónak az egyezményt, mely az 1867. XV. t. cz.ben foglaltatik. Simonyi E. szerint is az az 1867-iki kiegyezésben reánk vállalt teher, a melytől igy egyszerűen nem menekülhetünk. Változtatni csak a törvény revisiója által lehet, s szóló megvan arról győződve, hogy e revisió előbb-utóbb elkerülhetlen lesz. Azt szükséges lenne kifejezni, hogy a valuta rendezésekor az államjegyek megfelelő részét Ausztria fogja konvertálni. Az ellenőrző bizottság is utasítandó lenne, hogy minden adatot, ami az ellenőrzés kellő gyakorlására szükséges, követeljen. Széli miniszter nem ellenzi annak kimondását, hogy az 1868. 46. t. sz. c) pontja alatt meghatározott felügyeleti jog hatályos gyakorlása iránt a kormány tegye meg a szükséges lépéseket. Hozzájárul ahhoz is, hogy a jelentésbe felvetessék, hogy a sóbányautalványokért kibocsátott államjegyek viszszaváltási kötelezettsége kizárólag Ausztria terhét képezi. Kerkapoly szerint csak annyi volna kimondandó, hogy a kormány felhivatik az 1867. XV. törvényczikk rendelkezésének kellő alkalmazására. Tisza miniszterelnök nézete szerint a jelentésben kimondható lenne, hogy Magyarország itt méltányolható haszontól esik ugyan el, de ez kifolyását képezi az 1867. törvényeknek, melyek revízióját kezdeményezni a bíróság nem tartja időszerűnek. Az ellenőrzésre nézve kimondható, hogy a kormány tegye meg a szükséges lépéseket arra nézve, hogy az ellenőrzés akkép gyakoroltassék, hogy a bíróság meggyőződjék arról, hogy nem állandósíttatik a sóbányautalványok mennyiségének leszállítása s a kibocsátott államjegyek mennyisége nem haladja túl a törvény által meghatározott mértéket. A bizottság elfogadván a jelentésnek Széll és Tisza miniszterek indítványai értelmében való szerkesztését, az ülést véget ért. Az osztrák exposé. Deficites költségvetés lesz az, melyet tegnap Preuis miniszter az osztrák birodalmi tanács képviselőháza elé terjesztett, — bármennyire is igyekezett beszéde végén a jövőre nyitott kecsegtető és rózsás kilátások által feledtetni a 20.2 milliónyi deficzitet. Egy jobb jövő reményével igyekszik tűrhetőbbé tenni a kevésbé vigasztaló jelent. A tavalyi osztrák expozéban az ez évi deficzit 26.6 millióra volt praeliminálva, melyből aztán 37 millió lett, melyhez képest a mérleg 17 milliónyi javulást mutatna. De csakhamar elenyészik, vagy legalább jelentékenyen alászáll e mérlegjavulás, ha tekintetbe veszszük, hogy az osztrák kormány 20 milliónyi öt perczentes kincstári jegyet tesz