A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)

1877-10-01 / 256. szám

256. szám, XV. évfolyam. Budapest, 1877. Hétfő, ok.. Esti kiadás. Kiadó-Hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épilet földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: S hónapra......................................6 frt —­kr. 8 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1­1 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. *1’.­­ Szerkesztési iroda ”—„ Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden köztemény 6 szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, Október 1. A szerb hadi ac­iót mind valószí­nűbbnek tüntetik föl a keletről jövő tudósítá­­s e­lért, egyik verzió szerint a szerbek már ki­k az ürügyet, mely alatt a portának tagl­álják szenni a háborút. Az ürügy­e az­­ volna, mely alatt tavaly a háború­ig- utak. Követelik ugyanis a portától, let’­ávolítsa el a szerb határok mellől a tö­­rf­ csapatokat, mit ha tenni vonakodnék, a­milyen természetes és bizonyos: Milán ismét la­encsét fog próbálni. A porta bk­ szerint azzal fog válaszolni t­­erb hadüzenetre, hogy elcsapja Milánt a f­­áról és Karagyorgyevicsot ülteti be fejedelemnek Szerbiába. Bosnyákországban folynak már a csatározások a felkelők és a török csapatok között. Kalendrovácz és Dolnjiczilok faluk­nál szétverettek az insurgensek s Rade Csur­­csiga fölkelő vezér is elesett. Más kerületek­ben meg tűzhelyeikhez térnek vissza a láza­dók. A bosnaszerályi török hivatalos lap egy fölhívást tesz közzé, melyben figyelmezteti a keresztyéneket, hogy ne hajtsanak Oroszor­szág izgatásaira, mert az orosz hatalom min­dig cserben hagyta és elárulta a fölkelt rájá­­kat. Mohamedánok és keresztyének immár egyenjogúak s a török birodalomban elég hely van, hogy minden nép, vallás­ és nemze­tiség különbség nélkül, egymás mellett béké­sen megférhessen. Pétervárról írják a »Nordd. Alig. Ztg.«-nak: A Plevna körüli véres harczok s egyátalában a sikertelen keleti háború nagy mértékben felizgatják itt a kedélyeket. Azok, kik a viszonyok pontos ismerete nélkül a há­borút sürgették, lassan kint igen elcsöndesed­­tek. A közvélemény leginkább őket okolja a hozott nagy áldozatokért. Első­sorban Igna­­tieff tábornoknak tesznek szemrehányást, hogy Törökország ellenállási képességét nem mél­tatta eléggé, s könnyelmű tanácsokat oszto­gatott. A moszkvai izgatók: Akszakoff, Ilo­­vaiszky stb., kik igen merészen jósolgatták, hogy Miklós nagyherczeg szeptemberben a császári sast a Galata kapujára fogja felfűzni, nagyon elveszték népszerűségüket, s most már egészen elnémultak. Hogy azonban kor­mányellenes tüntetések történnének, azt a muszka levelező tagadja. Megc­áfolni igyek­szik azt az állítást is, hogy Oroszország pénz­ügyi viszonyai rész lábon állanak. Készpénz egyátalán nem hiányzik , a kamatfizetésekről a pénzügyminiszter már előre gondoskodott. Minden héten egy millió újonnan vert ezüst rubel megy a dunai hadsereghez, hol a fize­tések a legnagyobb pontossággal teljesíttetnek. Az o­szággyűlési szabadelvű párt folyó évi október hó 2­ dikán délután 6 órakor értekezle­tet tart.­­ A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma d. e. 10 órakor tartott ülésében a bagatell törvényjavaslat átdolgozásával megbízott albizottság benyújtotta munkálatát s a bizottság azt azonnal tárgyalás alá vévén, a három első §-t változatlanul elfogadta. A tárgyalást a dél­után tartandó ülésben folytatja. — A pápaválasztásra vonatkozólag írja a »Lloyd«, hogy minden valószínűség szerint Ausztria-Magyarország részéről is megtétettek a szükséges intézkedések, hogy a pápaválasztás ne le­gyen egyszerű vitatárgy a jezsuiták s túlbuzgók kö­zött. Az előkészületek megtörténtek, hogy a pápa halála esetére a conclave 48 óra alatt elkészüljön. A külföldi bíbornokok táviratilag értesíttettek a beteg pápa állapotáról, hogy még halála órája előtt Ró­mába jöhessenek. — Pius utódjául előbb Bécsben s Párisban a nápolyi érseket, Riario Sforza bíborno­­kot mint mérsékelt érzületű egyént pártolták, de épen ezen pártolás következtében a főpap ma már elvesz­tette reményét e helyre. A jezsuiták megengedik, hogy a pápa olasz nemzetiségű legyen, de érzület te­kintetében nem akarnak engedményt tenni. Pane­­bianco túlzó ultramontán bíbornoknak van még mind­eddig a legtöbb reménye.­­ A magyar aranyjáradék kibo­csátásáról ezt írja a berlini tőzsdelap. Számos, ma vett értesülésből azt látjuk, hogy bízvást lehet következtetni, miszerint a magyar aranyjára­dék kibocsátása igen közel van. Azon tőzsdék dispozitiójából, melyeknek közreműködésére számítás történik, azt tanúsítják, hogy az időpont igen kedvezőleg lett megválasztva, úgy, hogy fel le­het tenni, miszerint ezen pénzügyi művelet iránt min­denütt nagy érdeklődést fognak tanúsítani. __A „HON“ TÁRCZÁJA. RÉZSIHA. Történet a véres forradalomból, irta Hell­ville White. XIII. Fejezet. Bál az operában. (20. Folytatás.) Leonie hirtelen tekintetet vetett rá, mely azt látszott kifejezni, hogy az ily szokatlan udvariasság az ő részéről is valamely viszonzást feltételez, mely­nek természetét már aggódva látszott sejteni. Azon­ban még a legszilárdabb női elmékben is a ruha el­sőrendű tekintetbe vételt érdemel s Leonie elég ter­mészetesen ezt kérdé: — Fehér atlasz az ? — Fehér atlasz habos gyöngygyel. Bizony nem kis fáradságot vettem magamnak e miatt, azt mond­hatom, s én értek az ilyesféle dolgokhoz, mint bárki más. Az ausztriai nő épen a párját fogja viselni, Wol­verine, érti kegyed. — Még nem. — A dolog igen egyszerű. Böhmert ide fogja kölcsönözni a nála elzálogosított Montarcasz-gyé­­mántokat: egy tiarát, nyakéket és fülbevalókat. Ke­gyed fogja azokat viselni. A királynénak fogják ke­gyedet tartani. Leonie a kezével tapsolt, mint egy iskolás le­ányka. — Milyen udvariasság Bőhmerttől. Milyen derék ember ő az ékszerészek közt, úgy leszek felékesítve egészen mint maga a királyné, mondja ön ? Hát aztán! — Figyelni fog az én intésemre. Azt fogja ten­ni, a­mit én mondok, Leonie. Nem a kegyed kiván­­sága-e engem a lajtorja tetején látni? Tudja e azt, hogy három-négy fokkal felsegíthet egyszerre ? — És ön természetesen félre fogja lökni a laj­torját, ha azon felment. Se baj ne ! Csak mondja, hogy segítsem fel s megteszem, a­mi tőlem telik. — Minden fentartás nélkül ? Gondolja meg, Leonie, hogy mi nem csinálunk gyermekjátékot. — Minden fentartás nélkül! Habár az eltipor­ná is önbecslésemet és szívemen sértene, Arnold, nem gondolja-e ön, hogy én magát szeretem. — Egy kicsit. — És ön, szeret-e engem? — Egy kicsit. — Éltem tanulmány tárgya leend, hogy e ki­csiből sokat csináljak. Eh­h­ez ostobaság. Elég, ko­moly ügyeink vannak, legyünk komolyak. — Ellenkezőleg, legyünk vígak s menjünk a bálba ! El fogok menni a kegyed szobájába, s meg­nézem, hogy lesz fölöltözve. Akkor már készen lesz­nek útitársaim, s aztán majd találkozunk az opera­­házban. Éjfél tájban. Ne nagyon korán. Vigyázzon, nehogy megmutassa magát a királyné megérkez­te után. És a Wolverine készséggel beleegyezett. Való­ban csekély rábeszélésre is volt szükség, hogy elmen­jen a bálba a férfival, a­kit szeret, gyémántokba és fehér atlaszba öltözve, hogy úgy nézzen ki, mint Frank­lion királynéja. Semmire nem oly nehéz számítani, mint a köz­vélemény a pályára és dagályára, ha az a társadalom söpredékét áthatja. A­kit ma bálványoznak, holnap sárral dobálhatnak. S ha e héten a gúny és megvetés tárgya egy nyilvános egyéniség, ez nem akadály, hogy a következőben virágfüzérekkel ne övezzék. Mária Antoinette, a mint udvari kocsiján az operaházhoz hajtatott, oly tüntetésben részesült az utczai csőcselék részéről, mely a régi derült napokra emlékeztető, midőn semmi sem látszott túlságosan becsesnek, hogy azt a nép örömest föl nem ajánlotta volna Francziaország Dauphinjének. A kenyér egy sorval esett, s a nép különczkö­­dési igazságérzete ő­felsége jó szavának tulajdonítá az ár csökkenését, melyet voltaképen az üzérek tak­tikája idézett elő, kik a nép éhségén gazdagodtak. A tömeg körülrajongta kocsiját, áldást mon­dott szép arczára, az emberek tánczoltak, ordítottak, csókot hintettek feléje és végre olyan erővel nyomul­tak a kocsihoz, hogy egyik tengely engedett, megálltak a lovak, a jármű, a csatlósok, a gyalog futárok, a kisé­ret, az udvari hölgyek s minden. A királnyé moso­lyogva kinézett az ablakon s édes csengő hangján mondá: Küldjenek egy bérkocsiért barátim. Az el­sőért, amit találnak. Én is ép oly jól elmehetek az operába fiákeren, mint bárki más. A lakosság hangos örömriadásától megzör­­rentek a főváros házainak ablakai, s az ő felsége kí­séretében levő kapitány tiltakozását senki nem hall­hatta. De a királyné mégis készen volt feleletével. — Bocsássa el őket, — mondá fehér kezével intve, Pá­risban nincs szükségem testőrségre. Népem között vagyok itt, és saját otthonomban. Egy óriási termetű meztelen karú mészáros a válláig feltárt véres ingujjal, könyökre fakadt. S mialatt a nép sorfalat képezett a királyné előtt a bérkocsiig, selyemczipős lábaival akár az előtte a leboruló nép nyakán át lépdelhetett volna, ha akar­ta volna. Azonban ezen esetet is később bizonyítékul használták a királyné ellen azon gyalázatos rágal­mak megerősítésére, melyeket legelkeseredettebb ellenei egyike, egy busz­ivadékot számláló franczia főúr ráfogott.A szokáshoz képest álarczot tett fel, mi­dőn belépett az operaházba, melynek néző­tere egé­szen bedeszkázva, egy tágas táncztermet képezett, míg a páholyok tánczosokkal és nézőkkel voltak meg­rakva. A bőség miatt csakhamar levette álarczát, ámbár kisérő hölgye, de Polignac asszonyság, ki maga is valami kis cselszövésben vett részt, nem akarta példáját követni. Nem volt tehát senki a bál­ban, a­kinek tudomása nem­ lett volna ő felsége je­lenlétéről, s bizton feltehetjük, hogy a nők álarczukon át is megjegyezték maguknak a királyné ruhájának minden redőjét s minden gyémántot a hajában. A férfiak kevésbé kritikusak, megelégedtek azzal, hogy a királynét jól mulatni és felhevülten látták, s re­mélték, hogy észre fogja őket venni, annyival inkább, mert egyikük sem viselt álarczot. A zene megszólalt, a tánczosok ki-­s besurran­tak vagy ide-odaröpkedtek, mint a tűz­bogárkák a tropikus éjben. A tömeg pillanatról pillanatra növe­kedett ide odahullámozva tarkán egybe vegyülve, mint egy kártya­csomag, melyet összekevernek. Azok, a­kik párosával jöttek, megfogadva, hogy nem válnak el egymástól, máris szétszakadtak. A beszélgetés és zene bábeli zűrzavarában s a ruhák forgatagában még a komoly elmék is szédülni kezdtek, a társalgás csípős és kevésbé udvarias kezdett lenni, a tartózko­dás affectátiónak látszott, az illemérzet képtelenség­nek s a vigság őrült féktelenséggé nőtt. Az élvezetek egyik hive azonban hidegen tartá fejét s elm­énetségét saját gaz czéljára álnokul fel tudta használni. Montarbas Arnold grófot, ki tönkre­ment vagyoni helyzete daczára oly fényesen volt öl­tözve, hogy méltán feltűnhetett. A bálterem egy zugá­ban lehetett látni, komoly beszélgetésbe merülve egy álarczos hölgygyel, ki annyira hasonlított a király­néhoz, hogy a körülte állók hozzá közel mentek ab­ban a reményben, hogy egyes elejtett szavakból más­napra lesz mit pletykázniok. Minél jobban nézték e hölgyet, annál inkább megbizonyodtak az iránt, hogy ez a méltóságos kecses alak csak Mária Antoinette lehet. A fó és nyak fejedelmi tartása ugyanaz, mint ő felségéé, finom metszésű füle, karcsú termete és kidomborodó alakja is ugyanaz, kedvencz babos gyöngy fehér atlasz ruháját viseli; sőt még bajában a gyémántok is oly nagyságúak és fényüek, miknek párját csak az a hires nyakék képezheti, melyről annyit lehetett hallani, melyet annyian csodáltak, melynek valódi történetét senki sem ismerte s mely Rohan bibornokot kegyvesztéssel bélyegző. Igen a királynénak kell lennie, nem lehet senki más! És ki lehet a csinos arszlán, a ki ekkér monopoli­zálni tudja a királyné figyelmét ? Hát ki más, mint Montarbas gróf ? Az az ember, kinek neve minden ajkon van, egy játékos, tékozló, párbajozó ! Micsoda! Ő csak­ Versaillesban, meg lett sértve az egész udvar előtt; és másnap az az ember, a­ki kiállott elébe, ha­lott gyanánt szedetett föl a boulognei erdőben, két­ségkívül ezen gyilkos által lesből elejtve, ő meg még mindig nagy szerepet játszik. Mire való akkor hát a Bastille ? Igen magas helyen kellett kegyben állnia és hatalmas kéz által védelmeztetnie, de most a titok napfényre jött. Azok, kik közelről nézték, észrevehették az alá­zatosságot a férfi modorában s a leereszkedő nyá­jasságot a nő részéről és a zavart mindkettőjükön. A legsűrűbb tömegben váltak el egymástól, újra talál­koztak a folyosón, végre egyedül egy magánpáholy­ba léptek a második emeleten. Öt perc­ múlva száz ember beszélte egymásnak a színházban,­­a királyné megint valami új ármányt sző. Mit gondolnak, ki annak a tárgya. El nem talál­nák soha. Hát az a hírhedt Montarbas gróf, a­ki a fáró-bankot adta és mindenkit megcsalt Versailles­­ban. Lehetetlen. Kétségkívül, de azért nem kevésbé igaz. Ők a 7. számú páholyban vannak e pillanatban. Itt fullasztó bőség van. Menjünk ki a folyosóra, s látni fogjuk, a­mit látni fogunk.« Ki mondhatná meg, hogy hány szem jegyezte meg magának a nagy sugár alakot, babos gyöngy fe­hér atlasz ruhájában, amint kilépett a páholy ajtaján, melyet belülről félig nyitva tartott valaki, vagy hogy minő megelégedéssel látták leesni álarczát, melyet reszkető kézzel és zavartan tett fel sietve, de még sem oly sebesen, hogy idő ne lett volna megismerni a kissé fasorrt, a sugár szemöldöt, a finom tiszta met­­­­szésü arczot és a sötét szürke ausztriai szempárt. — De ez már mégis kissé sok! — jegyző meg egy ötven hódítás hősnője utolsó foglyához. — Bár láttam a dolgot, Vicomte, nem hihetem! szemeim csalhattak meg! — Megcsaltak azok sok mást, miért ne kegye­det is ? — felelé a fiatal vicomte a hölgy kezét szo­rongatva. A hölgy legyezőjével meg­veregette az ifjú keze fejét, a­mint tovább haladtak. Leonie tökéletesen tudva leczkéjét, visszasietett a tánczosok közé, elveszett a tömegben, észrevétle­nül az ajtóhoz ért és eltűnt azon éjszakára. Montarbas ellenben ott ólálkodott, ahol a ki­rályné állott, beszédbe bocsátkozott a kísérő udvari hölgygyel, s mindenképen feltűnővé igyekezett magát tenni a királyné körül, egyre rajta legeltette szemét és egész az ajtóig szolgálatkészen elkísérte, midőn ő felsége eltávozott. Hogy a királyné kimutatott visz­­szatetszéssel elfordult tőle, midőn Montarbas előre tolakodott, hogy mélyen meghajtsa magát, ez csak előmozdítá czélját. Mert ő csak beszéltetni akart magáról s ez elég volt neki. A­mit száz szem látott, az megteendi a többit. S maga a királyné oly egyszerűn, oly önkény, télen a kezére játszott neki. Természettől vidám és őszinte lévén, nagyon kedvesen vette a nép fogadását, olyan jó hangulatban volt, hogy meg nem tudta állni, hogy el ne mondja, minő kalandja volt s mi lett an­nak a következése. — Mit gondolnak, hogy jöttem ide ? El nem találnák soha, ha százszor is találgatnák. Elhiszik-e ? Bérkocsin jöttem! A gyakorlott udvaron ezek meglepetést színlel­tek s azt kérték magukban, vajon a királyné indis­­cretióját vagy szemérmetlenségét kelljen-e inkább csodálni ? (Folytatása következik.) A »székely-török légió« ról. Ezen ügyről, mely napok óta tartja magát a sajtóban s minden valószinüség szerint, legalább a­mi a dolog lényegét illeti, már befejezettnek, illetőleg meghiúsultnak tekinthető, a kolozsvári lapok is hoz­nak egy és más részletet, így a »Magyar Pol­­g­á­r«-ban ezeket olvassuk: »A tényállás az eddigi hiteles adatok szerint a következőkben foglalható össze. A brassói pénzügyőri közegek szept. 26-án az indóháznál reá­jöttek, hogy egy ládában fegyverszállítmány van. A nyomozat még más 14 ládára, tehát összesen 15 láda Martini­féle fegyverre buk­kant,mely Bécsből szállítta­tott. Erre jelentés létetett azonnal s felsőbb hely­ről szigorú parancs érkezett, hogy a nyomozót min­­den vasúti állomáson a legszigorúbb ellenőrzés mel­lett hajtassék végre. A további kutatásnak az lett az eredménye, hogy másnap Homoródon a vasúti állomásnál még hat ládában fegyvert, lő­port és tölténytáskákat kaptak, Föld­várt pedig ugyancsak az indóháznál 200 darab lőfegyvert és 37.000 darab töltényt fog­laltak le. Szentiványi Gyula főispán táviratilag felkereste Sebestyén Mihály főügyészt, hogy azonnal induljon Brassóba. E sürgöny Sebestyént — ki épen Maros-Vásár­helyre volt utazandó — Kolozsvárit kapta, ő tehát 26-án, az éjjeli vonattal Brassóba s esetleg Szepsi- Szentgyörgyre utazott el, a nyomozatot megindítani. Ugyancsak egyidejűleg ezzel Budapesten a vámház­nál 1000 darab robbanó golyót foglaltak le, melyek mint gépalkatrészek küldettek »Jean Vednes« név alatt. E szállítmányok mind Bécsből érkeztek, s en­nek nyomán a keleti vasút igazgatósága szigorú ren­deletet kapott, hogy az egész vonalon mindazon szállítmányok, melyek Bécsből érkez­nek, bárkinek legyenek czimezve, mind­addig ki nem adhatók, míg meg nem vizsgáltattak. A vasúti állomásoknál tehát mindenütt ez utasítások szerint járnak el, s itt Ko­lozsvárit is a kereskedők és magánosok szállítmányai vizsgálat alá vétették. A főkérdés az: mi czélja volt e szállítmányoknak? Erre nézve a leg­kalandosabb hírek hozattak forgalomba, s e tekintet­ben a »Kelet« sietett e kalandos híreket tökéletes absurdumokká fújni fel. Ma reggel a következő tu­dósítást közli Budapestről 29-ről keltezve (éjjel 2 óra.) »Az országban, különösen a Székelyföldön tit­kos mozgalom létezik egy török-magyar légió alakí­tása érdekében. Kézdi-Vásárhelyet, Homoródon és más erdélyi helységekben 6000 hátultöltőt, tömérdek hadiszert, a budapesti vámháznál több ezer Shrap­­nelt lefoglaltak. A mozgalom állítólag angol izgatás műve. A kormány mindenről tudomással bír­ó intéz­kedést tesz komolyabb dolog meggátlására.« E bir ebben az alakban absurdum és túlzott. Arról szó sincs, hogy »tömérdek hadiszer« »6000 hátultöltőt« foglaltatott volna le az erdélyi részekben. Minden valószínűséggel e szállítmány Oláhországba volt szánva. Homoród, Földvár, Elő­patak, Arapatak, Hidvég s Brassóban és környékén vannak azon oláh fuvarosok, kik egész éven át sza­kadatlanul közlekednek Oláhországgal, különösen Plojestig. E szállítmányokat tehát a kisebb indóhá­­zaknál akarták elosztani az oláh fuvarosok között, hogy feltűnést ne keltsenek. Kevesebb valószínűsége van már azon feltevésnek, hogy e fegyverek az er­délyi románok részére csempésztettek b­e, de az már épen absurdum, hogy a székelyföldön a magyarság között titkos mozgalom léteznék egy török-magyar légió érdekében. Mi lehetne ennek a czélja ? Hova akarna a felfegyverzett magyar légió menni ? Talán Oláhországon az orosz és román had­seregeken keresztül akarja magát törni ? az a 2—3000 ember ? vagy végig sétál Magyarországon a Dunáig vagy pláne Triesztnek kerül? Ezeken az utakon kívül nincsen más lehetőség a török hadsereggel egyesülni. Akármelyik út, felfegyverkezve indulni meg —egye­nesen kimondjuk, olyan kalandos vállalat volna, me­lyet minden komoly török-barát kinevetne és elitélne. A »Kelet« vasárnapi számának vezérczikké­­ben a következő adatokat találjuk: »Egy vámügyi hivatalnok, mint miniszteri biz­tos, ma öt napja érkezett Budapestről a nagyvárad­brassói vasúti vonalra s a keleti végtáji állomásokon, már kezében levő adatok alapján, kutatást vitt végbe az árutárakban s Homorodtól kezdve Brassóig több szállítmányt foglalt le, melyek »géprészletek« czég alatt a vasúti végtájak különböző pontjaira : Sepsi- Szentgyörgyre, Kézdi-Vásárhelyre stb. voltak irá­nyozva. A legnagyobb teher — két egész vagyon szál­lítmány — hátultöltőkkel és lőkészletekkel a brassói indóházban foglaltatott le, hol különben a raktárak­nak, melyek felettébb túl vannak halmozva, átvizsgá­lása még mindig foly. Megjegyezhetjük, hogy hasonló jelzetű szállít­mányok már korábban is indíttattak a brassói indóházból, valószínűleg a bodzai és ojtozi szoros irá­nyában útnak s állítólag egy fuvaros az után egy lá­dát elvesztett, mely a brassói hatósághoz beszállíttat­­va és fölbontva, török fezekkel volt tele. A m.-vásárhelyi főügyészséghez már napokkal ezelőtt érkezett Budapestről rendelet, a helyszínére való kiszállás iránt s a főügyész szabadságidejét él­vezvén, Draveczki alügyész szept. 27-ikére Sepsi- Szentgyörgyre utazott, Sebestyén főügyészi helyettes pedig Kolozsvárról távirati utasítás következtében 27-én az esti vonattal távozott Brassóba.« Megjegyzi még a »Kelet«, hogy az egész »tit­kos mozgalom« ban egy oláh-muszka csempé­szetet hajlandó látni, a­mi annál valószínűbb, mert már ezelőtt is sikerült hadisugárut a mostani c­ímzetek alatt átcsempészni a keleti vasúton Oláh­országba, s így örvend a nevezett lap, hogy a kor­mánynak korai és alapos információk alapján sike­rült a vállalatot meghiusítni. Helybeli lapok közül a »Pester Lloyd« Bécsből szept. 30-ki kelettel a következő sürgönyt közli: »Az itteni északi, állam- és északkeleti vasút indóházaiban számos, hadi­sugáruval telt ládát kon­fiskáltak, melyek mint »gép- és alkatrészek« Brassóba irányoztattak. Volt azokban egy milliónál több töltény, több ezer fegyver, 100,000 írtnál nagyobb értékben. A fegyverek gyárosainak, szállítóinak és megrende­lőinek nevei nagyobb részben már ki vannak nyo­mozva. Klapka részvétele kétségtelen. (Ezzel ellenkezőleg Klapka tábornok egy helybeli laphoz Párisból intézett sürgönyében kijelenti, hogy az egész dologról nincs tudomása s rászal min­den ilyes vállalatot, mely csak árthat Magyarországnak, a nélkül, hogy Tö­rökországnak használna.«) Több ismert lengyel szintén compromittálva van. Tisza ittléte szept. 22-én ezen ügygyel összefüggésben állott.« Végül a »Kelet« még a következő sürgönyt közli Brassóból szept 29-ről: »Brassóban 20 láda Venczel-féle fegyvert, nagy mennyiségű félholddal ellátott tölténytáskát és fezt foglaltak le. Több más állomásokon szintén történtek lefoglalások. A főügyész és két miniszteri biztos itt van. Hallomás szerint befogatások is történtek. Az izgatottság nagy. Senki semmi bizonyosat sem tud a szállítmányok küldőjéről, melyek Bécsből érkeztek. Tegnapelőtt Kézdi-Vásárhelyre, az éjjel Sepsi-Szent-Györgyre 5 század katonaság küldetett.« A háború. Orbanieból a »Standard«-nak azt írják, hogy egy újabb Plevnába szánt szállítmány gabinával és takarmánynyal albán csapatok kísérlete mellett útban van. Ez Orbaniet szept. 24-én hagyta el. A szállítmány megérkezésének fő akadályát az esős idő­járás képezi, mert az utat átmetsző számos kis patak az esőtől feldagadva, nagy folyammá nőtt. Az eső egy­idejűleg a töltést is annyira feláztatta, hogy azon a szekerek alig járhatnak. Az oroszoktól ellenben csak ellenállástól tartanak, mert az első szállítmány kísé­rete a Plev­na-Orbanie közti utat az oroszoktól és románoktól úgyszólván egészen megtisztította. Az orosz hivatalos sürgöny maga is beismeri, hogy a körülzárolási vonal áttöretett a török felmentő csa­pat által. Pedig tény, hogy a szállítmányról az orosz Plevna előtti főhadiszállás már 20-án biztos hírt vett a portyázó lovasságtól. De ezen jelentés daczára sem küldhették az ostromlók a szállítmány elé gya­logságot, hanem csak az előbb Skobeleff vezénylete alatt volt lovasságot. Ez azt bizonyítja, hogy az ostromló hadsereg igen gyengének érzi magát, s ha még a felmentő se­reg elé sem volt képes gyalogságot küldeni, akkor csakugyan csehül állhat az ostromló hadsereg. Hogy az orosz-román hadsereg egyelőre elvesztő erejét a támadásra, ezt az orosz hadseregnél volt független­­harcatéri tudósítók már jelentették is. De egyszer­smind hozzá­tették, hogy az oroszok és romá­nok magukat erősen körülsánczolták, így akarván reménytelenné tenni Ozmán pasának minden ki­­rohanási kísérletét. Szintúgy tudva van az, hogy az oroszok Plevna előtt 12,000 főnyi erősítést kaptak szeptember 18-ig. A hadsereg állapota tehát végkép kétségbeejtő lehetett, ha a megérkezett segélyhadak és a sereg körülsánczolása daczára 10,000 főnyi haderőt nem volt képes az orosz főve­zénylet nélkülözni. De még az orosz lovasság sem növelte ám a történtek által hírnevét. Mert tudni kell, hogy a szállítmány többnyire ökrös szerekből állt s az egész vonat két mérföldnél hosszabb volt, kísérete pedig csak 10,000 emberből állott, mind­össze egy ezred lovassággal és két üteggel. És az orosz lovasság még­sem tudta a szállítmányt feltar­tóztatni. Hol van tehát az a 40,000 orosz lovas, mely állítólag átkelt a Dunán? Nem csoda ezek szerint, ha Oroszország legjobb barátai is már csak gúnyosan beszélnek a hatalmas orosz hadseregről, s a »Daily News« azt meri jósolgatni, hogy a rosz idő beáll­tával az orosz katonák fele szolgálatképtelenné lesz. Szent-Pétervár, szept. 23. A harcztérről aggódva várják a híreket. A borzasztó veszteségek gyászt hoztak ezer meg ezer családra és felizgatják a népet. Hír szerint igen rö­vid idő múlva nagy változások fognak történni a hadseregnél. Gróf Kotzebuet, egy tapasztalt és alapos készültségű óvatos tábornokot, ki minden török hábo­­rúban részt vett, hivták meg az orosz főhadiszállásra. Totleben tábornok pedig parancsot kapott, hogy szintén menjen a harcztérre s gondoskodjék arról, hogy a dunai hidak megerősíttessenek, feladatává tétetett egyszersmind, hogy ő jelölje ki azon helye­ket, melyeken a csapatok kitelelnének. Intézkedés történt, hogy erős pléhlemezekkel készített oly pon­tonhíd építtessék, mely a dunai jégzajlást is képes legyen kiállni. Téli ruhákat és csizmákat nem csak Oroszországban, hanem a külföldön is rendeltek a hadsereg számára. Az újonczzászlóaljakat szorgal­masan gyakorolják, úgy hogy százezer embert (?) ta­vaszkor a hadsereghez küldhetnek. Ezekhez tartozik első­sorban azon 52 zászlóalj, mely az orosz várak őrségeiből alakíttatik. Az első osztályú önkénytesek nagyobbára visszatartatnak, hogy előbb tiszt­a vizsgát tegyenek. A hadintézetekben is megrövidíttetik a tanfolyam, hogy a tanonczok még e téren a hadse­reghez mehessenek. Az egészségügyi vonatok nagy tevékenységet fej­tenek ki. Három vonat, mely most érkezett meg újra, be lett rendezve kettős ablakokkal, téli takarókkal, kályhákkal. Ezek rögtön visszaküldetnek, hogy bete­geket és sebesülteket hozzanak a harcztérről. Külö­nösen a Jussupov herczeg által kiállított egészség­­ügyi vonatot magasztalják. Ez 17 vagyonból áll. Most érkezett meg Rigába 49 beteggel és sebesülttel. Az orosz vasúttársulatok némelyike nem na­gyon hazafiasan viseli magát. A nagy calamitást arra használják fel, hogy meggazdagodjanak. A kiew­­bresti pálya az egészségügyi vonatokat formálisan ki­zsákmányolni igyekszik. Ez arra mutat, hogy Orosz­országnak is érdekében áll a vasúttársulatokat az állam kezében központosítani. A vasúttársulatok se­hol a világon nem járnak el oly önkénynyel a közön­­ség irányában, mint Oroszországon. Pétervárott most egy bizottság van alakuló­ban, melynek feladatává tétetett arról gondoskodni, hogy a bolgárok Oroszországban mint bérlők magán­jószágokon lelepíttessenek. Tiflisben több ezer ör­mény keres munkát, ezen szorgalmas népet az orosz kormány a Kaukázusban szándékozik letelepíteni. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése október 1. Elnök : Ghyczy, jegyzők: Gullner, Molnár Orbán. A miniszterek közül jelen vannak : Tisza, Tre­­fort, Péchy, Széll, Perczel. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hi­telesíttetik. Elnök: T. ház! A folyó évi június 28 án tar­tott ülésben jelentettem a t. háznak, hogy Timku Ab­­rahám Szászvárosszék második választókerületében képviselőnek megválasztatván, megbízó levelét a ki­szabott időben nem adta be. Ennek folytán a törvény rendelete szerint Timku Abrahám urat felszólítottam megbízólevelének 15 nap alatt való beadására. — Timku Abrahám úr ezen 15 nap lefolyása előtt meg­bízó levelét beküldte hozzám egy román levél kísé­retében. Nem szenved kétséget, hogy a képviselőnek joga van megbízó levelét az elnökhöz intézett levél kíséretében benyújtani, de nézetem szerint az ily levél országgyűlési irat lévén, a t. háznak is bemuta­tandó, és miután az 1868. 44. tcz. határozottan ki­mondja, hogy az országgyűlésnek nem csak tanács­kozási, hanem ügykezelési nyelve is egyedül a ma­gyar, én az említett levelet elfogadhatónak nem vél­tem (Élénk helyeslés.) és Timkó Ábrahám urnák

Next