A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)
1877-11-08 / 293. szám
293. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1877. Csütörtök, november 8. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt — kb. 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIrDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívásA. SO I£T XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hon« megjelelt naponkint kétesev.) november hóra.................... S3 IV. november-decemberre . 4 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a ‚Hon) kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület küldendő. & ‚Bonb axera, ■ kiadó hivatala. Budapest, november 7. A fordulat a vámügyiben. A német lapok szívességéből közöltük az átalános tariftának bevezetését és ebből, valamint az osztrák kormány saját, úgy félhivatalos lapjainak nyilatkozataiból, azon rectificatió után is, melyet illetékes helyről közöltünk, iparkodtunk képet alkotni magunknak azon vámpolitikáról, melyet monarchiánk a Németországgal folytatott alkudozások meghiúsulása után, folytatni szándékozik, vagy talán folytatni kénytelen Minthogy a tariftát nem ismerjük, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy az irányt igen, de magát a vámpolitikát, teljes mértékében, megítélni egyátalában képesek nem vagyunk. Tagadhatatlan, hogy az irány, mely az új fordulattal, érvényesülni iparkodik, érdekeinknek nem kedvez, mert a szerződésen kívüli állapottal mi csak veszthetünk és egyátalában semmit sem nyerhetünk. És ha ez a vámpolitika állandó és határozott czélja, vagy iránya lenne, akkor Magyarország érdekeivel sem tudnák azt kiegyeztetni; csak az esetben lenne az menthető, ha csak momentán eredmény; bár akkor sem jobb, és ha monarchiánk egyátalában semmivel sem adott okot arra, hogy Németország szakítson, mert ekkor a kényszerhelyzetet elemi csapásképen vennék és nem tekintenők a kiegyezés terhének ; miután még az önálló vámterület mellett is, utolért volna az; de ha osztrák követelések miatt történt a szakítás, akkor a kiegyezés rovására esik az és az a körülmény pártunk tagjait is komolyan foglalkoztatja; de, hogy ezt megítélni lehessen, okvetetlenül tudni kell, miért történt a szakítás és másodszor azt, hogy Németország hajlandó-e és ha igen, mily feltételek alatt tarifta-szerződést kötni? Mert csak ebből lehet megtudni a szakítás okát. Ez politikai befolyással fog lenni a vámpolitika fölötti ítéletre és szavazásra, sőt tájékozást fog nyújtani, jövendő kilátásunkra és azon reményre nézve, hogy jöhetnek-e létre Németországgal és a többi államokkal tariftaszerződéseink, aminek ideje és számbavehetősége szintén tekintetbe fog jönni, a helyzet megítélésénél és annak következményeinél. De mind e fontos és még ismeretlen körülmény dacára, melyek enyhíthetik, javíthatják helyzetünket , azt nem lehet tagadni, hogy legközelebbről legalább forgalmunk legnagyobb részére, tariftaszerződésre kilátásunk nincs. És ez oly fordulatnak mondható vámpolitikánkban, mely akár belső, akár külső körülmények folytán jött légyen létre, visszaesésnek mondható , mert megfoszt a tariffaszerződés biztosítékaitól és kedvezményeitől. Igaz, hogy ez, mint látszik, átalánosan akar érvényesülni most Németországon és úgy, mint Európa többi részében , de amily tévedésnek tartjuk ezt átalában, és oly határozottan kell küzdenünk az ellen, hogy nálunk minden irányban érvényesüljön, vagy megfészkelje magát. Francziaországban is tett kísérletet a reaktió, a »nemzeti egyesület« most is agitál a szerződések ellen , és úgy vámokkal akarja azok kárait bebizonyítani, mint ahogy az osztrák védvámosok és köztük Bazan, az osztrák kereskedelmi minisztérium sugalmazója, harczoltak az osztrák nemzetgazdák 1875-iki congressusán azok ellen ; de ha Francziaországban, az ország jól fölfogott érdekében legyőzték, ha Németországon legyőzni nem is tudnák, akkor is — mindaz a kár és áldozat,melynek a külországok egy reactionárius vámpolitika miatt kiteszik magukat, csak őket éri, oly módon, hogy bizonyos mértékben kompenzálva lesz az, a hazai ipar, bár nem egészen biztos és a fogyasztó által sokszorosan megfizetett, sőt a kiviteli nehézségeknél az iparos által is szenvedett kár által , de nálunk, a monarchia két fele közt, a haszon és kár nagyon egyenlőtlenül oszlanék meg, hogy pedig a rosszabb rész nekünk jutna, az iránt, azt hiszszük semmi kétség. Másik, jellemző vonása az új vámpolitikának, hogy az értékvámok helyett, amint látszik, súly vámokat hoz alkalmazásba. És ez helyes. E tekintetben az 1853 iki és 1865-iki taristákhoz képest, roppant haladás lesz, mely nemcsak az értékvámokkal járó önkényes és változó vámolásokat akadályozza meg, de a helyes osztályozás csak ez után teszi lehetővé, az arányos megadóztatást, mi Magyarország fogyasztó közönségének is nagy előnyére fog válni, — föltéve, hogy az osztályozás helyes és a vám nem túlságos magas. Azonban , a tarifta ismerete nélkül, ehhez nem szólhatunk. De azt konstatálhatjuk, hogy az aranyvám behozása által oly vámemelés történik, melynek megfelelően a tételeket kell leszállítani, ha azt akarjuk, hogy a helyzet, 1868-hoz képest ne rosszabbuljon. Nehéz ugyan kereken megmondani, hogy az aranyvámokkal a fölemelés mennyi, mert az ezüst és arany közt is változó az ugró és a legutóbbi években, mikor 10—24 százalék közt változott a két nemesfém közt az értékkülönbség, a helyzet anomalikus volt, mert legközelebbről valóságos ezüst krizis volt és ez máris szünőben van; de ha nem is tehető, a jövő évtizedre nézve oly nagyra az aranyágra, hogy az tíz százalékkal fölvehető, azt hiszszük, senki sem fogja tagadni. Ha, ennek megfelelőleg, a tételek leszállítva nem lesznek, megfelelő lesz — a vámfelemelés. iliumi' ■ i i'imiimi wivwmnirniTriirniTii—rr~i Végül, az új vámtörvény,azon államokkal szemben, melyek velünk szemben differentiális tariffát alkalmaznak, 5—10 százalék vámemelést helyez kilátásba. Ezt — ha tariffaszerződések kieszközlésére szánt pressiónak van szánva, csak kétélű fegyvernek tartjuk, mert — ideiglenesen bár — a mi behozatalunkat drágítja, vagy legalább ezt is eszközölheti; ha pedig nem pressió; ha a monarchia egyátalában nem lép tanffa-szerződésekre, akkor reactió. — Az orosz sereg vezéreiről a »D. News« levelezője, már említett czikkében, a következőket írja: A táborkar főnöke, Ne pokojsiczky, egyetlen érdeme, hogy a Duna völgyét kitűnően ismeri; ez ismeretei az 1853—4-diki, kevés dicsőséget hozott hadjáratból erednek. Hallgatag ember, de úgy látszik, hallgatagságának nem igen sok mondanivalója van. — Leviczky, a táborkar másodfőnöke, fiatal tanár minden tapasztalat nélkül, bölcselkedő ember és sokat tart magáról, e mellett erős akarata van, mely körülmény a képesség teljes hiányával egyetemben, főoka volt az oroszok eddigi vereségeinek. Mivel azonban a protectió körén belől esik, minden panasz és zúgolódás daczára megtartja állását. Legcsodálatosabb azonban Sadovszkoj herczeg vezérsége, kit a Plevna előtti csata után insubordinatió és engedetlenség miatt haditörvényszék elé kellett volna állítani, s legalább is a szolgálatból elbocsátani, ki azonban egészen háborítatlanul parancsnokol tovább, s még csak holmi szelíd megrovásban sem részesült. Krüdenert a subordinátióval ellenkező azon eljárásáért, hogy hírlapi levelezők által a neki adott titkos parancsokat közzététette s ez által akarta indokolni eljárását, Szibériába kellett volna küldeni; a helyett hadtestparancsnokságot bíztak rá. Schildner-Schuldner a plevnai fiaskó hőse nem bocsáttatott el azon dandár éléről mely az ő hibája miatt csaknem teljesen tönkre ment. Krilov azelőtt egy lovas hadosztály parancsnoka volt Varsóban egy évig, mely idő alatt 6 hadosztály ratióját és fizetését fölvette a nélkül, hogy ezért felelősségre vonatott volna. A mostani háborúban egy Plevnába menő szállítmánynak kellett volna az útját elvágnia, s csakis mulasztás miatt nem bírta ezt végrehajtani. A képzett tábornokok ellenben — úgymond a levelező, — mint Todtleben, Kaufmann,Baratinszki, Kotzebue, Csernajev (!) szánt szándékosan mellőztettek, mivel ezeknek protectiójuk nem volt. Tottlebent csak most, mikor már nagyon rászorultak, vették elő, — valószínűleg későn. — Orosz lapok a béke ellen. Több orosz lap határozottan a közvetítési és békehírek ellen nyilatkozik. A különben mérsékelt irányú »Golos« azon meggyőződését fejezi ki, hogy a statusquo ante bellum visszaállítása, Kis-Ázsiában homlokegyenest ellenkeznek azon czélokkal, amelyek nevében Oroszország a jelen háborút kezdette. Örményországot feléből keresztények lakják, kik a törökök önkényétől épen oly sokat szenvednek, mint a balkáni keresztény népek. Azon sors, mely az örmény községeket az orosz hadaknak határaikra történt ideiglenes visszavonulása után érte, világosan mutatja, hogy az előbbi állapotnak visszahelyezése török Örményországban nem képzelhető azon kormány részéről, mely a törökországi keresztények oltalmára fegyvert ragadott. Pénzbeli kárpótlásról szó sem lehet, mert a bukott Törökország nem képes fizetni. Az orosz-török békekötés csak oly alapon eszközölhető, hogy Oroszország a törökországi keresztények sorsát teljesen és visszavonhatlanul biztosítván, a keleti kérdést illető minden gondjától egyszerre és tökéletesen megszabadulhasson. A hadiköltségek viszszatérítése természetben eszközlendő. Csak ezen föltételek mellett lehet komoly béketárgyalásokat kezdeni. A »Novoje Vremia« két vezérczikkben szellőzteti e kérdést, s élesebben részletezi azt, amit a »Golosz« a keresztények jövőjének biztosítására vonatkozólag csak átalánosságban mondott. Szavai szerint az angol diplomáczia még mindig a konstantinápolyi értekezlet varázskörében mozog. A »közigazgatási önkormányzat« posvány, amelyben múlt évben a diplomaták a szlávok szabadságát elsülyeszteni akarták. A mostani háború csak akkor fog a vállalathoz, áldozatokhoz és a talált nehézségekhez méltó módon betetőztetni, ha az európai török uralomnak megsemmisítésével végződik. Egy legyen a kettő közül: vagy kell a szlávokat oly helyzetbe juttatni, hogy ők legyenek az urak odahaza, vagy pedig a törökök és cserkeszek járma alatt hagyni. Ellenzi a félrendszabályokat. A török és az orosz nézetek az európai kelet sorsára vonatkozólag oly összeférhetlenek, hogy két század óta egy orosz nemzedék sem volt, mely Törökországgal s hűbéreseivel háborút nem viselt volna. Ezen háborúk minden 25—30 évi időközben törtek ki. Jelenleg a keleti kérdés Oroszországra nézve azon dilemmából áll: vagy örökre le kell teríteni az ellenséget vagy pedig a félúton megállni s a véres feladat egy részét a jövő nemzedékre hárítani. Ha van elegendő erőnk, végigteljesítendjük ezen feladatunkat, biztosítani fogjuk déli részünket, megszilárdítjuk uralmunkat a feketetengeren és túlnyomó politikai befolyást a déli szlávok között; ha pedig most ezt el nem érjük, akkor a mi erőnk nem elégséges. EBSMHMBMONManBMBanN A „HON“ TÁRCZÁJA. Az első kiállítás a műcsarnokban. II. Első közleményünkben is említettük, hogy a jelen kiállításban lévő képei Than Mór dicsőségét, melyet oly sok kitűnő művet alapított meg, nem fogják emelni. Összesen tíz képet állított ki, azok között alig egy kettő emelkedik a középszerűség felé s több határozottan még ezalatt is áll. Nem csoda ily körülmények között, ha a közönség a többség után ítél. Valóban nem is értjük, hogyan volt képes Than oly képet kiállítani, mint a »Gyűjtők« czimü tájkép. Rajzvázlatnak még megjárta volna, habár e tekintetben sem kifogástalan, de színezése általában festése távolról sem méltó Than hírnevéhez. A stylizálásnak árnyéka sincs benne. Szénaboglyok merev sorban álló fa előtt élettelen, sőt rut zöldséggel. Hasonló kellemetlen benyomást szül »Zivatar személyesítve« czímű képe, hol a zivatart két vén szárnyas zsidó ábrázolja. Első tekintetre Dante poklából menekülő gonosz szellemeknek gondolnak. Egy Dantéból vett művében egyes részletek sikerültek, különösen három alakja s a hullám rajzolása, de az egész hatása nem kedvező. Arczképei közül (mely téren művészünk a legjelesebb) szintén nincs kiváló becsü. Legjobb saját arczképe s ez kétségkívül figyelmet érdemel, de itt is teljesen el van rontva a kéz. Szalay Ágoston arcza hű, de élettelen, mintha galvanizálás által feltámasztott halott állana előttünk. Than művei közül különben két nagyobb compositiója vonja magára a közönség figyelmét. Az egyik művészi kritika Zichy Mihály híres képe fölött, mely Erzsébet látogatását Deák ravatalánál ábrázolja. Than versenytársa ellenében a rationalistikus históriai álláspontot foglalja el. Az allegorikus alakok teljesen hiányoznak s e helyett egész csoport élethű arczképben a királyné környezete van megörökítve. Mellőzi Than ezenkívül a ragyogó fényt s virágpompát s ennek ellenében az akadémia palotájának csarnokát és a királyné alakját emeli ki. E mű meglehetős futólag készült vázlat s így Zichy képével, melynél épen a kidolgozás feledteti a compositió hiányait, jogosan összehasonlítani nem lehet. Azonban szabad legyen kételkednünk a fölött, hogy ezen alapon valódi hatásos képet alkotni lehetséges volna, még a részletek uralma sem lenne megszüntetve, hiszen ama hírhedt koszorút, mely Zichy képében egy gonosz, de csaknem találó kifejezés szerint a »főalak«-ot képviseli, itt is előtérbe kellett tenni s három főalaknak kell azt tartania. A másik kép, mely szintén figyelmet kelt, a katalogban e hosszú czim alatt van jelölve: »Hektort holtteste visszaszállításánál az Ikonból eléje jövő nép kíséretében rokonai siratják.« Compositiója, eltekintve a szerteszét lobogó kezektől, melyek túlságos helyet s tekintélyt képeznek, elég jó, de az alakok megfoghatatlanul hidegek. A tragikus sors, midőn a nézőknek tulajdonkép hazájuk s saját maguk vesztét is kellene serdíteniök, egyátalán nincs visszatükrözve. A kitűnő tárgy hatását még a világítás bágyadtsága is tetemesen rontja. Than Mór bizonynyal nem becsüli meg kellően művészi tehetségét, hogy ily pongyolán s benső igazság nélkül készített képet hoz a nyilvánosság elé. Ily derék művésztől valóban többet vártunk volna. Nem csalatkoztunk azonban ez alkalommal sem Ligeti képeiben. Két képe van kiállítva, sem nem rosszabbak, sem nem jobbak, mint aminőket más alkalommal láttunk tőle. A »Szent család futásá«ban ismét megmutatta erejét az egyptomi ég ragyogó rajzolásában; a staffageban mutatkozó compositionalis hiány természetesen mellékes a tájképnél. »Saskő vára és sz. kereszt a Garamvölgyben« egészen más nemű, de hangulatteljes mű. Jelentékenyen van képviselve a tárlaton Vastagh György. Pár képe, melyek még régibb modorát tükröztetik vissza s ezek közt különösen az »Utczaseprő«, nem felelnek meg a kivánalmaknak, élettelensége s határozatlan színezése kellemetlen, de ez a kisebbséget képezi s az arczképek, mely téren mutatkozik Vastagh főereje, nagyobbára kitűnők. Egész csoportot állított ki ezekből. Különösen figyelmeztetjük a tárlat látogatóit József főherczeg családjának csoportjára. Egy kis gyermek az ablak felől eső oldalon csókolni való alak. A folyosóban elhelyezett arczképek kevésbé sikerültek. P a 11k ezzel ellentétben az arczképekben kevésbé szerencsés, s valódi tere az állatképek rajzolásában van. »Juhakol« czímű képe a nagy teremben a tárlat legbecsesebb dolgozatai közé tartozik. Hiányokat e műben is lehet találni, p. a csacsi hátul már nem természetes, egészben véve azonban mindenesetre becses mű. Szépen s életteljesen van kidolgozva egy kutyafej, melynek eredetije állítólag b. Liptay Béla tulajdonát képezte. Lovai kevésbé megnyerők, bár tagadhatlanul több igen szép darab van köztük. Pállik, mint a múlt kiállítások alkalmával is megjegyeztük, nézetünk szerint legkitűnőbb állatfestőnk s nagyon óhajtandó volna, hogy lehetőleg e terén igyekeznék tehetségét érvényesíteni. A jelen kiállítás szerint hazai festőink közül e téren különben is még csak Fresch Tivadar működik, kinek művei szintén tehetséget tanúsítanak ugyan, de még mindig csak kezdő. Régibb festőink közül az említetteken kívül Orlay, Madarász és Telepi vannak még képviselve, aránylag csekély számmal. Telepi egy kis csinos, de nem kiváló jelentőségű hegyi tájképet állított ki. O ray 161 két nagy kép vala, azonban mindkettő kevésbé sikerült. Az utolsó »Árpád király leányának zárdába lépése« nagyot igér, de keveset ad. Egyetlen arcában sincs kellő ünnepélyesség, az egész kép hidegen hagy, egyes alakok, pl. az ajtónál a félig térdeplő, félig ugró apácza egyátalán nem alkalmasak a jó hatás emelésére. Másik képe »Ossiam és Malvina« szintén kevés jelentőségű. Madarász Victor Deák arczképén kívül, mely sikerült, egy nagy ceremóniaképet állított ki. A koronázási ünnepélyt ábrázolja a megrendelő Andrássy Manó ízlése szerint. Madarász technikája itt sem hagyja őt cserbe, de elvégre is az egész csak ceremóniakép. Kár, hogy »Hunyadi László« festője ily phantáziaölőmunkákkal foglalkozik. Kellemesen lettünk meglepetve Nemes Eliza haladása által. A múlt tárlatokban kiállított képei egészen jelentéktelenek, hogy ne mondjuk, teljesen rosszak voltak. Ma egy pár többé-kevésbé sikerült tanulmányfőt s mindenek fölött egy derék művet, »A sakkjátszma« mutatott be. Alakjai s különösen a férfié sikerültek s az egész kellemes benyomást tesz. Egyes hiányok —. a nő atlas ruhájának nagy hasonlatossága a porczellánkályhához — idővel elkerülhetők lesznek. Ha Nemes Eliza ily irányban halad, idővel kitűnő művésznő lehet belőle, mely körülménynek mindenesetre csak örvendenünk lehet. Másrészről Molnár József műveiben nem észlelhetünk haladást. Nem csak a kiállításokon levő művek nagyszáma, de egyes munkái is tanúsítják e művészünk szorgalmát. Mi az oka, hogy mindennek daczára e művek oly kevés hatást okoznak ? nem vagyunk képesek megmagyarázni. Markó Károly három olasz képet állított ki szokott modorában »Nápolyi pásztorleánya« még talán legélénkebb. Valentini öt olasz képet. Brodszky Sándor három tájképe szintén figyelemre méltó jelenségek, habár sem ők, sem Beszédes Kálmán, ki Cbiogia vidékéről nyújtott képet, nem emelkedtek — legalább még eddig — azon magasra, hogy bennük tájképfestészetünk jövőjére nézve kiváló s új irányt képviselő tagjait észlelhetnék. Somogyi Dániel pedig a Brenner vidékéről vett tájképében mintegy ismétleni látszik önmagát. Mindenesetre érdemes volna, ha valamely szakértő a fiatal tájképfestők műveit behatóbban igyekeznek ismertetni. Azon új nevek közül, kikkel e tárlaton találkozunk, Adler Mór működéséről két kiállított képe után, melyek közül az egyik Eötvöst, a másik egy relifet ábrázol, még határozottan sem jó, sem rossz ítéletet nem lehet mondanunk. Tölgyessy Arthur egy csinos genreképpel s egy Mészölyre emlékeztető tájképpel előnyösen mutatta be magát. Mindenesetre tehetséges fő, ki e mellett a természetet is gondosan látszik tanulmányozni. Érdekes ezen újak között Gúz Sándor Bécsben élő hazánkfia »Laskaris hírneves görög tudós Hypolitát, Sforzai Ferencz herczeg leányát tanítja« czimü nagy műve is. Ügyesen színez, gondosan s lelkiismeretesen rajgol, azonban több nemes egyszerűséget óhajtanánk. »In der Beschränkung zeigt sich erst der Meister.« — Gundelfinger Gyula (München) sárosi tájképe szintén jövőt igér. Bubics Zsigmond apát három csinos alpesi virágcsoportot , egy kevésbé sikerült kismártoni tájképet adott. Újak még e tárlaton Irinyi Sándor szegedi és Csillagi Lajos temesvári rajztanár. Mindkettő elég jó, különösen az utóbbi »női arczképe« figyelemre méltó. Hermanns Bécsből három, a Balatonra vonatkozó képet adott. Az öreg Barabás két arczképet adott, egyik közülök Deák Ferenczé. Szépsége daczára nem tagadható, hogy e kép nem tükrözteti vissza egész híven nagy hazánkfiát, van bizonyos nőies gyöngédség benne s e mellett helytelenül alkalmazott szépítés is. Különben a finomítás Barabás más müvében is látható. Aggházi Gyula három müvet állított ki, arczképei nem oly vonzók, mint genremüve, mely téren ő átalában otthonosabb is. Különben e fiatal művészünk már megalapította jó hírnevét. Ebner Lajos (Szolnok) két figyelemre méltó genreképet állított ki. Az úgynevezet pihenő teremben két egymásfelé helyezett farámában levő kép van még, melyet a felirat szerint de Buzin (Páris) festett volna. A művész (?) hír szerint magyar mágnás, ki újabban adta magát e pályára. Az első kísérletek egyátalán nem biztatók, sőt az egész tárlatban oly annyira feltűnők e művek, miszerint a szemlélő önkénytelenül csodálkozik fölötte, hogy nyilvánosságra hozták. Ugyanitt egész sereg épületrajz van kiállítva a derék Miskovszky Viktortól, ki régi műemlékeink fölkutatásában s megörökítésében oly nagy érdemeket szerzett magának. E művek tárgyai (egyházak, profán épületek s azok részletei) szintén ezen körbe tartoznak s inkább archaeologiai, mint művészeti jelentőségűek. Doby Jenő rézmetszeteiről s Morelly Gusztáv fametszeteiről szintén nem szólhatunk e helyen bővebben, különben mindkettő hírneve a saját terén meg van alapítva, s különösen Morellyé már külföldön is jó hangzással bír. Az általa kiállított művek következők : Tisza melletti táj Mészöly Gézától. A száműzött kertje, Keleti Gusztávtól. Csokonai Vitéz Mihály, Gregusstól. A Tisza - tiszai halász kunyhó, Mészölytől. Megy a juhász szamáron, Jankótól. Szeben melletti táj s szidellői völgy Keleti Gusztávtól. E nemhez tartoznak még Haskó Ferencz aczélmetszetei, melyek a Margitszigetről vett csinos látképeket tartalmaznak. Első közleményünk megjelenése óta Mészöy Géza néhány tanulmányt állított ki. Leginkább genreképek részletei. Igen csinos munkák, azonban még mindig a múltkor dicsért kedves »Csibés tyúk« nézetünk szerint a legsikerültebb. Hátra volna még a magyar művészek által kiállított szobrokról szólanunk, azonban térhiány miatt ezekről a külföldi művészek által kiállított művek jelesleteivel együtt következő alkalommal fogunk megemlékezni. Országgyűlési tudósítás, Budapest, nov. 7. A bankjavaslat fölötti átalános vita utolsó stádiumba jutott. Ma nem érhetett véget, pedig ugyancsak szerette volna mindenki, holnap azonban meglesz a szavazás is s azután rákerül a sor — reméljük — a gyorsabban haladó részletes vitára, melyben különben szintén lesznek fontos momentumok. A mai vitát különben lapunk tere nem engedi alantabb érdeme szerint ismertetni, itt méltatni. Széll szakszerű s rövidebb volta daczára teljesen talpraesett és hatást keltett beszédét egész terjedelmében adjuk fent, de Wahrmann előadói zárbeszéde, mely méltó párja volt első, e tárgybeli jeles szónoklatának, csak sovány kivonatban fér be. A különvélemény előadója Helly, bár gorombáskodott s ízetlenkedett párszor ma is, átalában véve mégis élvezhetőbb volt, mint rendesen. Holnapra csak Chorin zárszava maradt. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlöttek után felszólalt Széll Kálmán, Széll Kálmán pénzügyminiszer : T. ház! Az épen most befejezett átalános vitában azon érvek kifejtésére, amelyek a tárgyalás alatt álló bankegyezmény védelmére felhozhatók, a bizottsági többség előadója és a ház ezen oldalán felszólalt szónokok részéről oly terjedelmes nyilatkozatok történtek, amelyek a kérdésnek minden lényeges részét átölelve, azt mondhatnám, annyira kimerítették, hogy ezen ügyről vagy inkább ezen kérdés körül, amely fölött köteteket írtak össze és köteteket fognak még összeírni, lehet ugyan még beszélni, de újat mondani nagyon nehéz és azért én, tehát, nem fogok a kérdésnek minden részére kiterjeszkedni, nem is fogok meddő polémiába bocsátkozni , csak egy pár megjegyzésre fogok szorítkozni, melyeket a kérdésnek magvára, lényegére nézve elmondani mégis feleslegesnek nem tartok. Ezekre kérem ki a t. ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Hogy hazánkban a bankügynek végleges, mondhatnám egyedül természetes, egészséges megoldását más nem képezheti, mint egy érezfedezetre alapított s jegyeit érczpénzzel mindig beváltani is képes önálló jegybank felállítása, azt a ház ezen oldaláról sem tagadta senki, sőt állította mindenki, és állítom én is, hogy az ország területe, népessége, forgalmi és hitelviszonyai, és államiságánál fogva egy ilyen jegybankot nem nélkülözhet, mihelyt annak létesítésére az első feltételek megvannak; de az, amit mi a mai helyzetre nézve állítunk, ami a többségi véleménynek alapjául szolgál, az abból áll, hogy a megromlott és elértéktelenült valuta mellett a monarchia közös és egységes forgalmi területén két, egymással semmi összefüggésben sem lévő oly jegybank felállítása, amely jegyeket bocsát ki, de jegyeit érez pénzen beváltani nem képes; tehát inzolvens bank működése azon összeköttetéseknél fogva, amelyek folytán e monarchia mindkét állam területének forgalmát, kereskedelmét, hitelviszonyait egész gazdasági életét alig látszó finom, de annál erősebb és alig szétválasztható szálakkal keresztülszőtték, oly zavarokat és következtetéseket vonna maga után, amely a közgazdasági életnek minden részét erős rázkódtatásoknak tenné ki. És azon kötelezettségek, melyeket az állam és magánosak a monarchia forgalmi területének másik részén teljesíteni, vagy ott lebonyolítani kötelesek, nagyobbak, mint azon kötelezettségek, amelyek onnan itt teljesítendők, noha két ilyen alapra fektetett jegybank működése nyom nélkül ott sem maradna : ezen kártékony hatás az említett okoknál fogva kétségkívül nagyobb mértékben tenné magát érezhetővé nálunk, mint ott; és így az önálló magyar banknak most rögtön insolvens alapokon felállítása oly merész kísérletet képezne, amely következményeiben nemcsak paralysálná ezen előnyöket, amelyeket felállításától önök várnak, hanem komoly zavarok, rázkódtatásoknak tenné ki az országnak összes forgalmi, hitel és közgazdasági életét. A bank, t. ház, nem öncél magában; az eszköz csak oly eszköz az állam életében, mint minden intézmény eszköz az államgazdasági életnek folytatására és fejlesztésére. Már most ezen, azt kérdezem, tanácsos-e ezen intézményt, amely nem önczél, hanem eszköz, életbe léptetni oly következményekkel és oly következmény árán, amelyek épen azon érdekeket tenné kockára, amelyeknek ápolására az intézmény maga rendeltetett, midőn kínálkozik egy másik mód, amely, bár nem felel is meg minden igényeinknek, de a midőn határozottan jobbá, tűrhetőbbé teszi állapotainkat, egyúttal elkerülhetővé teszi azon bajokat, amelyektől a másik megoldás mellett méltán tartunk. Miből állnak azon bajok, kérdik a másik oldalról, amik azon veszélyek ? hol állanak elő ? Mi szerintünk a két jegybank által kibocsátott pénzjegyek értékkülönbözetében és ezen értékkülönbözetből eredő bajokban rejlenek. Önök azt állítják, hogy ezek nem következnek be. Ez képezi az egész kérdésnek magvát, t. ház. Aki annak már lehetőségét sem koncedálja, hogy e jegyek közt értékkülönbözet állhat be, annak én merev ragaszkodását az önálló bankhoz ily körülmények közt is teljesen értem. De viszont engedjék meg önök is nekünk, hogy mi, kik ellenkező nézetben vagyunk, a veszélyektől való komoly aggályaink miatt az önök útját nem követjük és követni nem óhajtjuk. Igen részletesen és alaposan kifejtetett t. barátom, a bizottság többségének előadója Wahrmann Mór által, kifejtetett t. barátom Falk és Márkus képviselőtársam által, miben állanak ezen veszély okai. Én épen ezért e kérdéssel hosszasan nem foglalkozom. De mert azon előadások által megcáfoltattaknak az önök által felhozott érvek nem tekintetnek , mint ezt Simonyi képviselő úr is konstatálta, aki azt mondta, hogy érvekkel, cáfolatokkal álljunk elő, — mert mindaz, amit mondunk, csak frázis, — pedig, aki visszaemlékezik a vita elejére, visszaemlékezik Fáik J. barátom kitűnő beszédére, melyben ő Helfy képviselő úr különvéleményét mondhatnám szétszedte, az el fogja ismerni, hogy az csakugyan cáfolat