A Hon, 1877. december (15. évfolyam, 316-344. szám)

1877-12-03 / 318. szám

318. szám, XV. évfolyam, Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Hétfő, deczember 3. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum épület földszint Előfizetési d­ij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra...........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A HON* XV-dik évfolyamára. (A »H­on« meg jelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: docellalt»©*“ Iter«. ...... £5 ti~t.. Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. |pjjr- Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. a kiadó hivatala. Budapest, deczember 2. A harc 7 téren újra kezdik megembe­relni magukat a törökök. Mehemed Alinak egy fölmentő hadsereg szervezésére irányzott fáradozásai kezdik meghozni a gyümölcsöt. Az első siker az, hogy a nevezett hadvezér visszafoglalá az oroszoktól Praveczet, mely Ord­anietől keletre, Etropoltól pedig északra fekszik. A harertér e pontjairól jövő tudósítá­sok szerint Mehemed Ali újonnan szervezett hadserege 50.000 főre megy. Ha ez igaz, ak­kor még jelentékeny hadi tetteket várhatunk Mehemed Alitól, kinek serege azonkívül egyre szaporodik. Két török szállító hajó hozza már Tunisból a 3600 katonát megfelelő ütegekkel. E csapatok is, melyeket a tunisi bej­a portá­nak segítségül küld, hihetőleg Mehemed Ali seregéhez fognak beosztatni. Az oláhok már több pontot ejtettek hatalmukba a Duna jobb partján. Ők tartják megszállva Nikápolyt, Rahovát és a legköze­lebb elfoglalt Lom Palánkát. A béke kilátásáról ismét czirkálnak hírek. A berlini »Nordd. Alig. Ztg.« Péter­­várról egy levelet közöl, mely azt konstatál­ja, hogy Karsz eleste és Oszmán pasának tel­jes bekerittetése következtében a portánál nagy hajlandóságot éreznek a béke megköté­se iránt, szondírozzák is Oroszországot, de nagyon óvatosan és tartózkodólag. A­mi Angliát illeti, sem a.'porta nem reméli, hogy tettleg a háborúba fog avatkoz­ni, sem Oroszország nem tart ettől. »Anglia nem mozog azért, mert nincs megbízható ha­talmas szövetségese, a maga szárazföldi had­erejével pedig nem képes semmire menni.« A »Memorial Dipl.« pedig arról értesül, hogy Oro­szország arra törekszik, misze­rint a portával direkt béketárgyalásokba bocsátkozzék. Németország minden erejéből támogat­ja e törekvéseket, Anglia pedig n­em igen bánj­a, akár­mi történik.­­ Az osztrák kiegyezési bizott­ság, mint egy bécsi lap írja, holnap, hétfőn tartan­dó ülésében újra előveszi a kávéra tervezett vám kérdését és újra szavazni fog, mert az ismert szava­zás eredménye nem elégíti ki a bizottság többségét s a parlamenti körökben is nagy feltűnést okozott.­­ A kataszteri bizottság a megyeház kis termében ma délután előleges értekezést tartott. Szőnyegre került azon eset, hogy a járási bizottság a községi bizottság véleményét mellőzve, igen gyakran a kerületi bizott­sághoz utasítja a felebbezéseket, anél­kül hogy helyszíni szemle alapján határozatot hozna. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy indítvány­ba teszi, miszerint a járási bizottság mint első fórum első fokú határozatot hozzon és csak a felebbezés a kerületi bizottságot illesse ezentúl. A szőllők és szán­tó­földek magasabb megadóztatása tárgyában meg­állapodás nem jött létre.Az új feltörések osztályozása a minőségre való tekintet nélkül, és rendesen az első osztályba való sorozása több panaszra adott okot; a holnapi gyűlésen e tárgyban indítvány fog tétetni. A föld változásoknál követett hibás eljárási cselek ke­rültek vitatás alá. Sok esetben a községi bizottság nem is tekinti változásnak azt, ha a legelőből szán­tóföld, vagy ebből szőllő alakíttatik ; a becslő biztos ezt nem reclamálván, mint változatlan soroztatik adó alá. Az értekezlet ezen kérdésben sem jutott meg­állapodásra és még egyéb lényegesekkel együtt a hol­napi gyűlés elé hozandja. A közlekedési bizottságból. A képviselőház közlekedési bizottsága mai ülésében folytatta a kassa-oderbergi vasút füg­gő ügyeinek rendezéséről s az eperjes-tarnovi vasút magyarországi részével való egyesítéséről szóló tör­vényjavaslatot. Bánó az állam szempontjából igen különös­nek tartja, hogy akkor, midőn a vállalkozók az e vasút építéséből támadt nyereséggel be nem érik, az állam vegye magára a váltóadósság terhét. Szóló cso­dálja a pénzügyminiszter bátorságát, ki pénzügyeink állapotát legjobban ismerheti. De ha a kormány ki­jelenti, hogy ez ügyből több baj nem származik, s hogy a végleges megoldást a pályának az állam általi átvétele képezendő, nehezen bár, de belenyugszik a javaslat e részének elfogadásába. De a javaslatnak a két vasút fúziójára vonatkozó részét átalánosságban sem fogadhatja el, mind átalános vasúti politikai, mind magyar államisági szempontból, mind pénzügyi tekintetekben czélszerűbbnek tartván, hogy az állam vegye át a vasutakat s ezen álláspontjával nem tud­ván összeegyeztetni azt, hogy az állam épen ellenkező­leg kiadja kezéből az eperj­es határszéli vonalat, ami úgy egy jobb vasúti politika mint védelmi szempontból csak hátrányos lehet. Részéről­ formailag is czélsze­rűbbnek tartaná, ha a két, úgy sem összefüggésben levő kérdés két külön javaslatba foglaltatnék. P­é­c­h­y miniszter megjegyzi, hogy az eperjes­­tarnovi vasút ma sem az állam é­s ügyeinek kezelése tulajdonképen ma is külön igazgatótanácsnak kezei­ben van. Az államnak ma nincs módjában megvenni e vasutat s az, hogy a vasútra kellő befolyást gya­korolhasson, s a jövőre magának a szabad kezet meg­tartsa, épen a fusió által érhető el a legczélszerűbben. Lichtenstein ismétli azon meggyőződését, hogy a jelen javaslat elfogadása által még k­ránt­­sem fognak rendeztetni e vasút ügyei, s hogy akkor, midőn az a legrosszabb vasutak egyikét, a duna­­drávait átveszi, nem indokolt a javuló kassa-oderber­­ginek át nem vétele. Nem fél a többek által perbor­­reskált katasztrófától, s az hiszi, hogy az állam eré­lyes fellépését e vasút irányában a részvényesek is örömmel üdvözölnék. Ajánlja tegnap tett indítványát elfogadásra. Harkányi Frigyes nem osztja Bánó azon nézetét, hogy a vasúti politika akkor lesz jó, ha min­­den vasutat az állam kezel. Az igen­is óhajtandó, hogy a fővasutak az állam kezeiben legyenek, de a mellékvonalaknak is átvétele, főleg a mi pénzügyi vi­szonyaink mellett, rossz üzlet s nagy luxus lenne. Nem lehet tagadni, hogy a kassa-oderbergi vasútnál nagy hibák történtek, de tagadhatlan, hogy az állam is rendelt el oly kiigazításokat, melyek fejében most a kiegyenlítés áldozat árán is indokolt. Lehet, hogy a vasút pénzügyei egészen nem lesznek ez által rendez­ve, de a­mi fenmarad, az már pusztán belügyét ké­pezi e vasútnak, elfogadja a tvjavaslatot. Házmán nem tart attól, hogy a javaslat el nem fogadása esetén a vállalat csődbe jut, s azt hi­szi, hogy annak lebegő adóssága jan. 1-én túl meg fog hosszabbíttatni addig, míg a kormány módját ta­lálja annak, hogy a vasutat az állam átvegye. Meg van arról győződve, hogy a megoldás más módon is sikerülni fog. A tvjavaslatot nem fogadja el, s a kor­mányt felhívandónak tartja, hogy e vasút átvétele iránt mielőbb tvjavaslatot terjeszszen be. Tisza Lajos megengedi, hogy a prolongá­­tiót bizonyos feltételek alatt ki lehetne eszközölni, de az országnak nem áll érdekében, hogy ez ügy rendezése folytonosan késleltessék. Ismételve a ja­vaslat elfogadása mellett nyilatkozik. R­á­t­h K. szerint a méltányosság alapján sem vállalhat el az állam többet egy millió írtnál, s azon felfogás merőben tarthatlan, hogy a többi 3.600.000 írtra nézve is az államnak kell átvenni a váltótarto­zást. Az itt elvállalni javasolt 200.000 frt évi terhet reclamálja az ország azon productív kiadásaira, me­lyekben annyira fukarkodni vagyunk kénytelenek. P­é­c­h­y miniszter ismételve hangsúlyozza, hogy a vasútépítés ügyeit nem lehet összevegyíteni az üzleti bajokkal, amaz szükségképen tisztázandó, az utóbbira nézve megjegyzi, hogyha a pálya ismét pénzügyi bajokba jutna, neki is határozott meggyő­ződése, hogy akkor az államnak rá kell tennie kezét a vasútra. A bizottság ezután átalánosságban elfogadta a tvjavaslatot, a jelentésben kifejezendőnek határozván, hogy kívánatosnak tartja, mikép a kormány egyön­tetű vasúti politika életbeléptetésére tegye meg a szükséges lépéseket. Tárgyalás alá vétetvén a kassa oderbergi vasút függő ügyeinek rendezése iránti szerződés, az 1. §-nál Lichtenstein indítványozza, hogy a 346,618 frt külön biztosíték, mint az eredeti garantia, nem arany­ban, hanem ezüstben adassék. H­arkányi és Tisza L. e pénzügyi műve­let megítélésére a pénzügyi bizottságot tartják hiva­tottnak, mely elé szintén utasítva van a javaslat. P­é­c­h­y miniszter felszólalására a §. változat­lan maradt. A szerződés többi pontjai érdemleges vita nélkül elfogadtattak, valamint a tvjavaslat s a két vasút egyesítése iránti szerződés is. Lichtenstein és Ráth K. a bizottság ha­tározata ellenében különvéleményt jelentvén be, az ülés véget ért. Olasz vélemény az új vámtariffáról. A legégetőbb napi kérdést képezi ma minden­esetre az új vámtariffa javaslat, és hogy­ha bár ez, mint az előzményekből már is ítélhetni, nem igen fog számíthatni rokonszenves fogadtatásra a magyar képviselőház részéről, mindazonáltal szük­ségesnek tartjuk, miután az ez iránti osztrák és né­met vélemények már nyilvánosságra kerültek, meg­ismertetni olvasóinkkal az e tariffa által leginkább fenyegetett szomszéd olaszok véleményét is. Közöljük tehát a félhivatalos Diritto nov. 28-iki számában. »Kereskedelmi viszonyok Italia s Ausztria-Magyarország közt« czím alatt megjelent következő fontos czikket: »Elolvasván az ausztriai kamaráknak benyúj­tott új vámtarifta-javaslatot, aggodalommal kérdjük önmagunktól, hogy ijesztegetés akar-e ez lenni, vagy ténynyé válható fenyegetés ? Annyi gonddal sértet­nek meg itt legfőbb kereskedelmi érdekeink, hogy hiába keressük okát és czélját az ellenünk indított háborúnak.­­Kétséget nem szenved, hogy a monarchia pénzügyi szorultsága s az Ausztria Magyarország s Németország közt folyt kereskedelmi alkudozások meghiúsulása nagy befolyással volt az új tarifák szerkesztésére, de valószínű az is, hogy e javaslat ijesztő eszközül szolgál Itália ellen, hogy ez a fa-, sör-, szesz-, czukor­fonat- és szövetvámokban enge­dékenységre bivassék. Mi mindig állítottuk, hogy az Ausztria-Magyarországgal való kereskedelmi szerző­dés megújítása a legnehezebb feladatok közé tarto­zik. Mert ha az ausztriai termesztők és gyárosok új kedvezményeket követelnek, nekünk számos oknál fogva jogunk van követelni azt, hogy az új szerződés­ben ne legyen része a zavart okozó politikai elemek­nek, nagyobb áldozatokat igényelvén tőlünk, mint a­mennyit a kereskedelmi érdekek megkívánnának. »Az új tariffa telve van ellenünk irányzott fe­nyegetésekkel. Még a régi osztályozás helytelensé­geinek enyhítésére ezélt­ uj elnevezések s osztályo­zásoknak is oly kriteriumok szolgálnak alapul, melyek gyakorlatban károsaknak fognak bebizonyulni ter­ményeinkre nézve, mint például a gyapjúszöveteket megkülönböztető osztályozás. Legnagyobb kárral fenyeget bennünket azon­ban a fogyasztási adók rendkívüli fölemelése. A gya­pot métermázsája 80 líráról 150 lírára, a gyapjúszö­vetek 200-ra, nyers czukor 38, finomított czukor 50 lírára jön fölrugtatva. Az olasz termények még na­gyobb szigorral suttatnak. A faolaj, mely Ausztriá­ban máris igen magas s a francziánál is magasabb beviteli vámot fizet, 10 lírával fog többet fizetni má­­zsánkint az uj tariffa szerint. Hasonlóan vagyunk a borxsal, mely tekintetben máris igazságtalanul bánnak velünk; boraink nem a szesztartalom, hanem az Ausztria s a különböző ter­melő tartományok közt régenten fönnállott szerző­dési feltételek szerint különböztetvén meg, így a piemonti borok 6 lírát, a nápolyi borok 91/* lirát s a többi olaszországi borok 20 lírát fizet­nek hectoliterként. Az új tariffa minden különbség nélkül 30 lírára emeli a vámot, mi egyértelmű bo­raink tökéletes­ kizárásával, mert ily magas vám mellett az ausztriaiak — ha a magyar bor elégséges nem volna, a nemzeti sörnek fognak előnyt adni. »Nem több jót mondhatunk a gyümölcsről, s az e részbeni kárt csak az ítélheti meg, ki az ausztriai monarchiával e czikkben folytatott rendkívüli terje­delmű kereskedésünket ismeri. Narancs és czitromil líráról 20 lírára, a középár majd három negyedére, mandola 25 líráról 38 lírára, száraz füge 12 líráról 15 lirára van emelve. A rizs vámja majd négyszeresre van felrugtatva, tán azért, hogy az Indiából s Birmá­­niából való behozatal által lendület adassák a tengeri kereskedésnek. »Még keményebben sujtatnak a kézmüvek. Már az 1866-ki szerződés számos zúgolódásra adott okot a szalmakalapgyárosok részéről, kik a felrugtatott vá­mok miatt Ausztriában egy jelentékeny piaczot vesz­tettek. És ime az új tarifta szerint minden szalmaka­lap 50 centime vámot fizet, a­mennyi nyereséget sem hajt készítőjének. A selyemszövetek is, melyek Comoból mázsán­­kénti 4 lírányi vám mellett nagy mennyiségben szál­líttattak Ausztriába, most 50 °­ C -al többet fizetend­­nek. Hason mértékben suttatnak a cserépneműek s a kész tészta stb. S ez nem mind. Ausztriában kényszer­forgalom uralkodik a papírpénzre nézve, s a pénznemnek ezüst­érték szolgál alapul. E helyett a vámok aranyban lesznek fizetendők, tehát 5—2O°­0-nyi ugrótöbblettel. Ausztria-Magyarország látszólag félrevezet­tette magát az Egyesült­ Államok példája által. Ha nem jujtatnánk magunk is annyira általa, kiváncsiak volnánk látni e kereskedelmi elszigetelés kísérletét, Europa szivében, midőn Ausztria határai annyira alkalmasak a csempészetre, s midőn Dalmatia, Trieszt és Fiume oly kivételes szabadalmakkal ellátvák. Maga a dolgok természete kényszeríteni fogja Ausztriát elejteni az uj javaslatot. »Mit fog cselekedni az olasz kormány e fenye­getésekkel szemben, melyek annyi érdeket sértenek, s melyek némely helyütt valóságos kétségbeesést idéz­nének elő ? »Az olasz kormánynak kérdést kell intéznie az ausztria-magyar kormányhoz, szándékozik-e valamely szerződés által módosítani az új átalános vámtarif­­fát. Ez esetben utalva a Francziaországgal kötött szerződésben behozott fa-, szesz és sörvámok emelé­sére, javaslatba hozandja Ausztriának ugyane czik­­kek vámleszállítását épen oly mérvben, a­mi­nő leszállítást Ausztria engedélyezend az olaj­, bor, gyümölcs s más különleges olasz terményre nézve. E leszállításoknál az olasz kormánynak tökéletes köl­csönösséget kell igényelnie, valamint utalnia kell a károkra, melyek egy a végletekig vitt vámháborúból a két államra háromolhatnak. Midhát pasa levele. Midhát pasa Nápolyból egy török államférfihoz következő fontos levelet intézett: »N­á­p­o­l­y, nov. 19. Nagy figyelemmel olvastam utolsó levelét. Köz­leményei következtében az európai lapokban és sür­gönyökben előforduló hírek teljesen világosak előt­tem. A mi panaszait illeti, kritikus helyzetünk és egymásra következő sorscsapásaink fölött, azokat sem megc­áfolni, sem jogosultságukat kétségbe vonni nem tudom. Miután ön az ügyek intézésében részt vesz, azon teendőkön kívül, melyeket hivatala elébe szab, megteheti még azt is, mit patriotizmusa sugall, s ha tetteit nem fogná is az óhajtott siker koronázni, meg­lesz legalább azon megnyugtató tudata, hogy megtett mindent, a­mit tehetett.... A mi engem illet, én i­ly helyzetben vagyok, hogy meg vagyok fosztva e vigasztól s elképzelheti ön, hogy hazám sorscsapásai nekem kettős fájdalmat okoznak. Tudva van ön előtt, hogy mintegy négy hóval ezelőtt, mikor az oroszok átkeltek a Balkánon és az ellenségnek e váratlan sikere nagy levertséget okozott az országban, alkalmat vettem magamnak néhány oly államférfiúval érintkezésbe lépni, kik Tö­rökország iránt kedvezően gondolkoznak. A mosz­­koviták előnyomulása által nyugtalanítva, nem fojt­­hatom el hazafiúi érzelmeimet, a szultán ő felségéhez sürgönyt intéztem, melyben fölajánlottam neki szolgálatomat. E lépés nem vezetett semmi sikerre s nem is kaptam semminő választ. Midőn Plevnánál a török győzelmek egymást követték, Bécsből ismét Párisba utaztam. Később rheumatikus fájdalmaim arra kényszeritettek, hogy léget változtassak s megtelepedtem Nápolyban teljes visszavonultságban élve. Itt sokat gondolkoztam a szenvedésekről, me­lyeknek hazám és főleg Rumélia lakossága ki van téve. A legkegyetlenebb, legborzasztóbb és legvigasztala­nabb szenvedéseknek, minőket a világ csak látott. Ha elgondolom ama hajlék és segély nélküli emberek rop­­pant számát hazámban, kik csak kevéssel ezelőtt nagy fokú jóllétnek örvendettek s most ez igazságtalan há­ború által koldusbotra jutottak, a kik megúsztat­tak azon szülőföldtől, melyhez őket öt évszázad em­léke és hagyománya fűzi; ha elgondolom keserves veszteségeinket, Kars elestét, a támadást Erzerum ellen s Plevna körülzároltatását, melyben 50—60,000 hős és vitéz katonánk küzd, a szivem majd megsza­kad s minden szót, mely ajkamra kel, könnyek fojta­nak el. Helyzetünk ma nyilván rosszabb, mint négy hó­val ezelőtt. De ezért ugyanazon magatartást kell-e követnem, mint akkoron? Nem gondolom. A császári kormány politikája a háború kez­dete óta abban állott: Európától egészen eltekinteni, miből szükségképen foly, hogy mindez Konstantiná­­polytól függ. Ebből következik, hogy azok, kiktől a biroda­lom élete vagy halála függ, felelősek anyagi és er­kölcsi érdekeink megóvására szükséges intézkedé­sekért. Reméljük, hogy meg fogják azokat ragadni. De ha hitelt adhatok az utóbbi napokban Konstan­tinápolyból hozzám érkezett híreknek, a nép annyira le van verve a csatatéren szenvedett vereségek kö­vetkeztében, hogy hajlandó a mindenáron való békére. Jaj nekünk, ha azok, kik minket kormányoznak, osztoznak e csüggedésben. Min­denesetre igaz az, hogy minden háborúnak békére kell vezetni; csakhogy a mostani háború abban kü­lönbözik az eddigiektől, hogy ellenségeink nyíltan bevallott czélja:megsemmisítni a török bi­rodalmat és kiirtani falunkat. A háború kezdete óta több alkalom nyílt, a háborút tisztességes békével, azaz relatíve csekély áldozattal befejezni. De nem értettünk hozzá, kizsák­mányolni az alkalmat! Most meg, mikor ellenségeink jobb helyzetben vannak, mint magunk, arra vállal­kozzunk, hogy elidegenítve magunktól jó barátainkat direkt alkudozásokba bocsátkozzunk ellenségeinkkel! Egy ily béke oly örvénybe taszítna minket, melyből soha sem tudnánk megme­nekülni, védtelenül ellenségeink kezébe szolgáltatna minket. Igaz ugyan, hogy a gondviselés kormányozza az eseményeket, de ebből nem következik, hogy le kelljen mondani arról, azt tenni, a­mit a lelkiismeret, kötelesség és hazafiság tőlünk követelnek s a fataliz­­mus egy nemének adjuk át magunkat. Olyan hiba lenne ez, melyet semmivel sem lehetne többé jóváten­ni. E háború folytában mindenesetre sok okunk volt Európa iránt a panaszra. Mert rendkívül igazságta­lanul viselkedett irányunkban. — Azon Európának, mely dicsekszik, hogy a földgömb legtávolibb tarto­mányaiba is eljuttatja a czivilizátió fáklyáját, mely büszke humánus voltára, nem volt egy szava az oro­szok utálatos támadását megbélyegezni.Engedő azok­nak a számtalan kegyetlenkedést elkövetni s hallgatva néző nőink, gyermekeink, véneink legyilkoltatását. De a­helyett, hogy ebből azt a következtetést vonnék, hogy Európával immár szakítanunk kell, kormányunk nem tehet jobbat, mint megvizsgálni, mi okozta Európának e magatartását, mi volt oka e kö­zönynek, s vájjon nem volna-e lehetséges annak he­lyén Európával egyezségbe helyezni magunkat ? Ha tekintjük a letelt év tényeit, azt találjuk, hogy a császári kormány három fényes győzelmet aratott. Az első azon conferentia megszüntetése, mely­nek tanácsai hibás alapon nyugodtak s arra czéloz­­tak, hogy a török birodalom gyorsan s háború nél­kül pusztuljon el. Kormányunk szilárdan állott, visz­­szautasított mindent, a conferentia eredmény nélkül oszlott fel. Akkor könnyű lett volna a méltóságun­kat sértő kifejezéseket a jegyzőkönyvben enyhíteni, de kormányunk oly merészen vetette el az egészet, mint a leghatalmasabb kormány tehette. Igaz, hogy ezen okmány elfogadása nem egészen akadályozta volna meg Oroszországot, de mégis időt adott volna az alkotmány működésbe hozatalára s gyümölcsözte­­tésére, mely által Európa bizalmát megnyertük volna. A politikai tapintat hiánya miatt első győ­zelmünk határait koc­kára tettük. Máso­dik győzelmünk volt az alkotmány kihirdetése. A bi­rodalom sajnálatra méltó állapotának fő oka kor­mányzatunk hibás s­kát rendszerében volt, melyet to­vább fentartani lehetetlen lett volna. Európa köve­telései az egész rendszer megszüntetését involválták magukban. A sok tétovázással nagy időt vesztettek, különben is az, alkotmány kihirdetésekor oly sok el­lenmondó mozgalmak merültek föl, hogy mindenki kétkedett annak fenmaradásában. A kamara által helybenhagyott törvények nem hajtottak végre, a nagy bűnösöket kímélték, míg ártatlanokat is el­ítéltek. Egy szóval semmi nem mulasztatott el arra, hogy jogos legyen azon vád, miszerint az alkotmány megsemmisíttetik, mi által azon nézet, mintha a tö­rökök nem lennének reformképesek, mindinkább hi­telre talált. Ehhez járult, hogy néhány oktalan férfi katonáink győzelmei által elkapatva nyíltan fellé­pett a karta ellen és viszályt idézett elő a keresztyé­nek és mohamedánok között, kiknek összeolvadását pedig mindnyájunknak hőn kell óhajtanunk. Ezen állapottal szemben nem csoda, ha Euró­pában velünk ellenséges s irányunkban közönyös, sőt bizalmatlan a közhangulat. Ekkér megsemmisíttetett második győzelmünk és a török alkotmány harmad­szor holt betűje lett a sokat emlegetett hat­ huma­­jumnak. A harmadik győzelem, melyről szóltam, az volt, melyet hős katonáink kiküzdöttek. Thiersnek tökéletes igaza volt, midőn azt mon­­dá, hogy ha Törökország közigazgatása olyan jó volna, mint hadserege, akkor az ország helyzete nem lett volna olyan rettenetes. Csapataink hősiessége bámulatba ejti a világot, rettenthetlensége átalános csodálatot kelt és fényes bizonyságot képez arra nézve,hogy a török nemzet, melyet már haldoklónak mondtak, életre való. Millió ajk fejezi ki most tiszte­letét, dicséretét ama fényes török ifjúság fölött, mely megtette kötelességét és oly nagy önfeláldozással onta vérét a hazáért. Méltán büszkék rá az oszmán­­lik, a jövendő kor emlékezetében tartandja az el­­enyésztethetlen diadalokat. Ez is egy oly győzelem volt, melyet a kormány aratott. De alig lett e győzelem aratva a nemzet hő­­sisége által, és ime már újabb hibák tönkre tették ennyi áldozat gyümölcseit. Ezen hibák, ezen esztelen­­ségek újabb szerencsétlenségeket idéztek elő, melyek hős katonáink diadalát nem semmisíték ugyan meg, de az országot mégis nagy veszedelembe döntők és első sikereinket kérdésessé tették. Más nemzetek története is bizonyítja azt, hogy hasonló hibák gyakran elkövettetnek, de épen ily pillanatban kell egy nemzetnek erényét kimutatni, a­mennyiben soha nem engedi magát megaláztatni s egy perezre sem ingadozva kész minden akadálylyal szembeszállni. Az emberi természetben van, hogy ily helyzetben elgyengül, s hogy siket oly tanácsok előtt, melyek nyugalmat ajánlanak. De ha szerencsét­lensége egy nemzetnek ily tanácsokat követni, akkor oly mélységbe rohan alá, melyet megmérni nem lehet s melyből semmi által nem lehet menekülni. Minden nemzet, mely tönkre ment, vagy ily gyengeségnek, vagy benső viszályoknak esett ál­dozatul. Fontolják meg a muzulmánok és keresztények jós szavaimat, s vajha egyesülnének a haza üdvéért vívandó küzdelemben. Vannak eszközök, melyeket meg kell ragadni, — a józan ész diktálja ezeket, — s melyek meg fogják nekünk engedni, hogy a kö­zös jólét ösvényén egyesülten haladjunk előre. Min­den véleménykülönbség, a múlt tanainak feledése tönkre tehetne minket és oda juttathatna, hogy ellen­ségeink lába alatt eltiportatnánk. Midhát, Bukarest, nov. 27. (Saját levelezőnktől.) A szokott czeremóniával ma a román ország­­gyűlés megkezdődött. Károly fejedelem honi nem lé­tében Bratianu olvasta fel a trónbeszédet, a­ki mi­után egy negyedrészét a megnyitó beszédnek elol­vasta volna, a­hol fejtegette a román katonák hősies­­ségét, a­kik, úgy­mond, megmutatták, hogy Romániá­nak élni kell, de szabadon s megmutatták főleg Plev­na mellett, hogy az Al-Dunán senki úgy mint a románok nem képesek uralkodni s a legnagyobb bátorsággal ontván véreket az ország és nem­zet érdekéért — itt annyira pityeregni kezdett, a román hadsereget csatába vitt hős prezidens, hogy a mellette levő miniszter Kogalnicean urnak kelletett tovább folytatni s bevégezni. Az elnök ur azonnal távozott a teremből. Nem csoda, hisz minden harma­dik szó »Plevna« volt. Az összes deputátusok közül mintegy 25 le­hetett jelen a megnyitó beszéden. Ez körülbelől azt jelenti, hogy a mostani kormányt egy kissé meg fog­ják kolhászni. Oly nagy mennyiségben építtetnek a gyárak, a­melyekben a kétszersült készíttetni fog az orosz kato­naság számára, hogy ma még egyszerű munkás em­bert is találni majd a lehetetlenséggel határos. Itt 3 nagy ily gyár épült s mindenikben két é­s há­rom ezer ember dolgozik éj és nap felváltva. A szénát már annyira elfogyasztották, hogy Bukarest­től Törökország felé nem is található. Annyi széna ma, mint a mennyi a nyáron 16 frank volt, 80—90 frank. Nem is csoda, mert a város végén, a mennyit kérnek, annyit fizetnek a muszkák s másnak még hozzá sem lehet szólani. Híre jár, hogy Oszmán Plevna mellett két muszka lovasezredet tönkre tett, a­mely közt romá­nok is nagyon sokan voltak. A háború. Török foglyok Oroszországban. Az oroszok által eddig fogságba ejtett törökök száma a Karsznál elfogottakkal együtt egy orosz lap állítása szerint 39.000 ember. Ezek közt azonban igen sok szabad csapatbeli van: zerbek, cserkesz és basibozuk; ezeket a rendes katonáktól elválasztják s az oroszok büntetésnek akarják őket alávetni, a miért katonák nem lévén, hazájuk védelmére fegyvert fogtak. A rendes török katonákat kaszárnyában helyezték el s állítólag meleg ruhákat is adtak nekik. Az orosz bel­ügyminiszter megengedte, hogy a török foglyok ma­gán munkákra alkalmaztassanak; egy amerikai mérnök pétervári gyárában 30 kopek napszám mel­lett 300 foglyot dolgoztat. Jaroszlavban és Tulában két török tiszt megkeresztelkedett, hogy orosz nőkkel egybe kelhessenek. Mások az iránt folyamodtak, hogy vegyék föl őket az orosz alattvalói kötelékbe, hogy így családjukat is elhozathassák Törökországból. Mehemed Ali seregének alkatelemei. Török részről még mindig remélik, hogy Mehe­med Ali Sofiából sikeresen fog működni. Hadserege nov. 20-kán állítólag a következő alkatelemekből állt. Gyalogsága 89 zászlóalj mintegy 48.000 ember, lo­vassága 15 század, 1200 ember, tüzérsége 22 tábori üteg és 4 hegyi üteg 2500 emberrel, műszaki osztá­lya 2 utászszázad 300 ember, ezenkívül van 1800 fő­nyi irreguláris csapata. Összes csapatainak létszáma 53,800 ember és 136 ágyú. Ezek közül mintegy 50 ezer a harczosok száma, és ha a helyőrségeket levon­juk, melyeket az erődökben szükségkép hátra kell hagyni, marad 44,000 főnyi aktív operatiókra alkal­mas sereg. A Plevna körüli csatározás, Perából ezt sürgönyzik a »Del. Tel.«-nek. A törökök azt állítják, hogy Oszmán pasa egy nagy győzelmet nyert Plevnánál s elvett három erődöt az ellenségtől, azonkívül néhány ágyút s élelmi és lősze­reket. Bizalmasan azt is beszélik itt, hogy Oszmán pasa jól el van látva mindennel s hogy készletei egy­hamar nem fognak kimerülni. A környéken szintén több kisebb sikerről is érkeztek hírek. Ugyane lapnak írják, hogy az oroszok 160,000 embernek Romániában leendő kijelölésére nézve elő­készületeket tesznek. A román conservativ párt és Ghika­rg közt kiegyezés létesült. Az alsóház azon­ban sürgetni fogja, hogy a román hadsereg hozassék vissza Bulgáriából. A hadi közlekedés rettenetes állapotban van. Az orosz előőrsök Orb­ániétól 7 versztnyire vannak. Egy párisi esti lap e következő sürgönyt hozza: Konstantinápoly, nov. 27. Oszmán pasától Szó­fiába galambpostával az a hir érkezett, hogy 9000 a betegek és sebesültek létszáma. Azonkívül 50,000 harczosa van. Élelmi­szerekkel bőven el vannak lát­va, de a téli ruházati czikkek elfogytak s orvossze­­rekben is hiányt szenved. Kéri Mehemed Alit, hogy ezekből tartson készen egy szállítmányt, s hogy ha­toljon át a körülzáruló hadakon azzal, ha csak pár órára nyithatna is szabad utat. Sofia, nov. 29. Nagy esőzés megakasztja a csa­patok gyors mozgását. A törökök megszállva tartják az Orhanje és Etropol szorosokat. Bosniából nagy számmal érkeznek csapatok. Mehemed Ali kitűnően helyezi el csapatait. Az oroszok felhagytak az offen­­sivával, s a törökök most az ellenségnek délfelé való előnyomulását könnyen feltartóztathatják. Az ázsiai harártérről. P­e­r­a, nov. 30. Erzerumból jelentik, hogy a törökök folytonosan kapnak erősítést, nagy számmal érkeznek új hadcsapatok és Mukhtár pasa teljes bi­­zodalommal van az iránt, hogy képes lesz Erzeru­­mot megtartani. A Dervis pasa a következő sürgönyt

Next