A Hon, 1878. január (16. évfolyam, 1-29. szám)
1878-01-29 / 27. szám
27. szám. XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Kedd, január 29. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva hagsli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . ..................................6 frt —kr. 0 hónapra ......... 12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztén irodát Barátok tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívásA HOnT XVI-dik évfolyamára. A »Hont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre ................................ . frt. Félévre.............................................12 » Egy hónapra ............................... 2 » Az esti kiadás postai hálön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hont kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hont szerkes kiadóhivatala. Budapest, január 28. Az országháziéi. Ma a vámügyi törvényjavaslatokat kellett volna tárgyalni, de az ellenzék jónak látta a szombaton már egyszer eldöntött napirendet még egyszer kétségbe vonni és Chorin újra indítványozá, hogy a tárgyalás, az osztrák miniszterválság miatt, elhalasztassék. Olyannyira tetszett ez indítvány az ellenzék minden árnyalatának, hogy a szabadelvű párt, a horvátok, szászok segítsége nélkül, sőt az utóbbiak ellenzésével kellett, hogy elhatározza — 19 szavazattöbbséggel — a tárgyalás megkezdését. Az ellenzék oly annyira kedvezőnek tarta a pillanatot, mivel a szabadelvű párt néhány tagja is vele szavazott az első szavazásnál, hogy nem elégedett meg az akkor elért nyolcz szavazatnyi kisebbséggel, hanem név szerinti szavazást követelt, hogy változatlan 136 szavazatával szemben, a kormány többsége 155-re szaporodjék. Azt hiszszük, hogy a távollevő 148 képviselőnek (tudvalevőleg a kormányt támogatja túlnyomó nagy része) hozzászámítása nélkül, a jelentéktelennek tartott előzetes kérdés eldöntése nem képez rossz prognoszikont a tárgyalás érdemének sikerére és eredményére nézve, mert a mai többség oly elemek távollétével apadt 19-re, melyek az érdemleges tárgyalásnál a kormányt szavazataikkal támogatni fogják, és az ellenzék száma inkább apadni, mint növekedni fog. Ami a kérdés lényegét illeti, hogy t. i. az osztrák miniszterválság miatt tárgyalható-e a vámbizottság jelentése, ez parlamentáris, törvényes és czélszerűségi szempontokból úgy ki- és beforgatva volt ma, hogy aligha lehet új szempontot, legfölebb egy-két argumentumot a mellett felhozni. Az ellenzék azért nem akart a tárgyalásba bebocsátkozni, mert az osztrák kormány lemondása elfogadtatott; márpedig Chorin attól félt, hogy az új osztrák kormánynak további koncessiókat kell tennünk, ha most tárgyaljuk. Kállay épen a kedvezőbb esélyeket kívánta ez alkalomra fentartani. Horánszky kiolvasta a törvényből, hogy az a kormányok előkészítését köti ki, a kiegyezési kérdésekben. Szilágyi Dezső czélszerűségi szempontokból nem akart a tárgyalásba bocsátkozni. Mind e szempontokat a kormánypártból Tisza, Szontagh Pál, Grorove István, Zsedényi, Várady Gábor vették sikeres bírálat alá. Legfőbb ellenvetés, a törvényességi szempont, oly könnyen volt cáfolható, hogy már Szilágyi Dezső föladta azt. Igaz, a törvény a két kormány előkészítését köti ki. De hát nem történt-e ez meg ? Régen, sőt több történt, a parlamentek átvették a javaslatokat és bizottságaikban előzetes tárgyalás alá vették, sőt nálunk tárgyalás alá is nyújták be azokat. Itt tehát a parlamentáris szempont épen azt parancsolja, hogy azon javaslatokat, melyeket már némileg magáévá tett, a kormány kezéből kivett, módosított a magyar képviselőház, az tárgyalja is, mert azok már nemcsak az osztrák kormánytól, de még a magyar kormánytól is függetlenné tétettek. Mihelyst bizottsági tárgyaláson keresztül ment egy javaslat, az a parlamenté és ezentúl csak az szükséges, hogy legyen kormány, mely magáévá tegye, végrehajtására vállalkozzék. Erre a magyar képviselőház előtt áll a Tiszakormány; ha ez azt mondja, bármi történt a Lajthántúl, magára veszi a felelősséget a tárgyalásért, akkor a képviselőház a parlamentarizmus e második biztosítékával is el van látva és így a tárgyalás elhalasztásának nem hogy lenne parlamentáris oka; ennek szempontja épen az idegen tényezők sorsára való tekintet nélküli tárgyalást követeli. De az ellenvetéseket meriték az osztrák kormány lemondásának lehető következményeiből. Chorin, Kállay, Bánhidy ezért ellenzék a tárgyalást. Szilágyi Dezső észrevette, hogy ez hamis álláspont, elismerte, hogy polemizálhasson Zsedényivel, hogy az osztrák válság lehető következményeire nem szabad prognoszikont vetni; jól van, de ez inkább szól az ellenzéknek, mint Zsedényinek, mert ők következtettek abból praejudiciumot, sőt koncessiókat Magyarország rovására, ha most tárgyalásba bocsátkozunk. Azonban ha nem szabad a jövő esélyeit argumentumul fölhasználni, akkor mit ér Szilágyi egyetlen argumentuma , hogy nem czélszerű tárgyalni a kérdést, az osztrák válság megoldásáig, mert vannak, kikre döntő argumentum az, hogy amit elfogadnak, annak kivitele biztosítva, is van ? Hisz, ha eltekintünk a parlamentáris szempontokból, akkor előttünk áll a kérdés a maga egyszerűségében : milyen természetű javaslatokról van szó ? Olyanokról, melyek törvénynyé nem lesznek, ha Ausztria azokat változatlanul el nem fogadja. Tehát csakis a biztos kivitelre való számítással szavazhat mindenki azokra és szavát nem köti le sem többre, sem kevesebbre, mint azon javaslatokra, melyekről csak úgy szó lenne akkor, ha Ausztriában kormányválság nincs , mint most, és melyekből Ausztria visszautasítása esetén ép oly kevéssé lesz törvény, mintha az előzetes tárgyalás a kormányok akaratából hiúsult volna meg. Tehát a czélszerűség csak azt kívánja, hogy mert kár, praejudicium nélkül, szabadon és nálunk teljesen parlamentáris biztosítékokkal tárgyalhatjuk azokat, nyerjük meg az időt, szerezzük meg a kellő biztosítékokat és ennek a tárgyalás megfelel. Az előzetes vita úgy elnyúlt, hogy csak Baross Gábor előadónak volt ideje, hogy a bizottság álláspontját kifejtse. Szabatosan, mérsékelten, hatással tette ezt és most nyugodtan nézhetünk a holnapi vita elé ; talán kárpótol a mai időveszteségért. Az országgyűlési szabadelvű párt f. é. január hó 29-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. Tárgy : az erdőügyi bizottság tagjainak kijelölése és a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslatok részleteinek tárgyalása. A fővárost a belügyminiszter tüzetes és mielőbbi jelentéstételre hívja fel azon intézkedés tételéről, mely az 1876-iki árvíz óta a fővárosnak hasonló csapások elleni biztosítása czéljából foganatosítva lettek. Továbbá a belügyminiszter ma érkezett leiratában a fővárosi közönséget értesíté, hogy a házbérkrajcrárokra vonatkozó közgyűlési határozatot jóváhagyta, hasonlólag helybenhagyatott azon határozat, melynek értelmében a kültelkeken január elsejétől fogva a hátbéradó-pótlék meg lön szüntetve. A Lloyd-subventió kérdése élénk discussió tárgyát képezi most a pártkonferencziákon és az országgyűlési folyosón. Kuriózum gyanánt felemlítjük itt, hogy e vitába újabban egy sajátságos érvet kevernek, melyet egyik laptársunk nem átallott a nyilvánosság elé hozni, s így azt nem hagyhatjuk szó nélkül. Azt beszélik ugyanis, hogy a subventiót azért kell megszavazni, mivel a legfelsőbb helyen érdekelve vannak e társulatnál. Ezen föltevésre tán az a körülmény szolgált alapul, hogy az abszolút korszakban az első Llody-subventió, vagyis helyesebben mondva, három millió forintos előleg ő felsége legmagasabb elhatározásával lett folyóvá téve. E kölcsön azonban nem a fejedelem magánvagyonából, hanem állami eszközökből adatott, és pedig azért, hogy a társulat a bukástól megmentessék. Teljesen alaptalan tehát mindazon kombináczió, mely az előadott feltevésből kiindulva, azt hiszi, vagy akarja másokkal elhitetni, mintha a Lloyd-subventió megszavazását a legfelsőbb körök magánérdeke kívánná. — Bismarck herczeg, mint Berlinből jelentik, meg nem szűnik közvetítő szerepet játszani Oroszország és Anglia között. Minden utat és módot felhasznál, hogy e két hatalom között az ellentéteket elsimítsa, nehogy az orosz-török békekötés még nagyobb bonyodalmaknak váljék kút fonásává. Azonban Londonból azt jelenték, hogy ott még az optimisták is úgy gondolkoznak, hogy a conflictus Oroszország és Anglia között csak elodázva, de nem megszüntetve van. — A belügyminiszter leiratilag értesítő valamennyi törvényhatóságot, hogy a kisebb polgári ügyekben való eljárásról (bagatell-törvény) szóló 1877. XXII. t. sz. folyó évi márczius 1-én hatályba lép, minthogy pedig ezen törvény életbeléptethetése czéljából a törvényhatóságok által folyamatba veendő szükséges intézkedések megtétele igényeltetik, felhívja valamennyi törvényhatóságot, hogy miután a törvény értelmében a községi bíráskodást szab. kir. városok és törvényhatósági joggal felruházott rendezett tanácsú városokban, a közgyűlés által kirendelt közigazgatási tisztviselő gyakorolja, ennek mihamarább leendő kirendelése és nevének megjelölésével saját területén annak közzétételére kötelezendő lesz; továbbá a végrehajtók napidíjas fuvardíjszabályzatainak megállapítása az illető közigazgatási bizottságot illetvén, ennek eszközlése szintén minél előbb végrehajtassék, mivel még a törvény hatályba lépte előtt fölterjesztés teendő. — Oláh lapokból. A bukaresti »Pressa« ismételten foglalkozik azon hírrel, mely szerint Oroszország Bessarábiát visszakövetelni szándékozik ; kárhoztatja a kormányt, hogy ezen eshetőségnek formaszerinti szerződéssel elejét nem vette s attól fél, hogy Románia is Lengyelország sorsára jut. Ugyanezen hírrel foglalkozik a nagyszebeni »Telegraphul Románul« is. Czikkiró nem akar hinnie bir alaposságában, mert nézete szerint az nyilvánvaló jele volna annak, hogy Oroszország a pánszlávizmus megvalósítására törekszik. De ha mégis állana az, hogy Oroszország Bessarábiát visszaköveteli s Romániát másutt akarja kártalanítani, úgy e kérdéssel elsősorban az osztrák-magyar birodalomnak kell komolyan számot vetni. — A főrendiház ad hoc bizottsága a büntető javaslatot, a »P. Lt.« tudósítása szerint szombaton kezdte tárgyalni. A bizottság élénk eszmecsere után, melyben hangsúlyozva jön, hogy a javaslat átalános elvei eléggé ismeretesek, elhatározta, hogy mellőzi az átalános vitát, s azonnal megkezdi a részletes tárgyalást. Ez megkezdődvén, az 1—19. §-ok csekély irályi módosítással elfogadtattak. A 20. §, tudvalevőleg a büntetésnemeket taxatíve sorolja föl; az első kikezdés fölemlíti a halálbüntetést. Ehhez szót emelt dr. Schlauch Lőrincz szathmári püspök, s a kikezdés elvetését, illetőleg a halálbüntetés eltörlését indítványozta; szónok röviden ismételte a halálbüntetés ellen szóló érveket, azután előadta, hogy jogérzékével ellenkezik a halálbüntetés főleg azon okból, mert fokozatot meg nem enged s mert irreparabilis. Minden más büntetésnél fenn van tartva a biró számára a lehetőség, hogy a törvényileg kiszabott büntetést lelkiismerete és belátása szerint vagy enyhítse, vagy súlyosbítsa. Csak a halálbüntetésnél van e szabadság megvonva a bírótól úgy, hogy az a bíró, aki halálos ítéletet hoz, tulajdonképen sohasem nyerheti azon benső megnyugvást, hogy teljesen igazságos ítéletet hozott. B. Vay Miklós hivatkozik az egész főrendiház magatartására, melyet 1843-ban a halálbüntetés kérdésében tanúsított, ellene nyilatkozván e büntetésnemnek. Szónok helyesli Schlauch érveit s szellemes fejtegetésekben szintén ellene szavaz a halálbüntetésnek. Dr. Haynald méltányolja dr. Schlauch egyéni álláspontját e kérdésben s csak azt jegyzi meg, hogy az itt fejtegetett nézetek nem tekinthetők a katholikus egyház határozott felfogásának a vitás kérdésben. Az egyházi tényezők testületi nyilatkozata, még kevésbbé pedig egyházi törvény nem hozható fel sem a halálbüntetés mellett, sem a halálbüntetés ellen. Annyi azonban mégis bizonyos, hogy az egyház é tálában soha és sehol nem perkorrestálta a halálbüntetést s hogy az egyház álláspontja egészben nem ellenzi azt. Szónok a halálbüntetés fentartására szavaz. Majthényi László b.szintén.Csemegi államtitkár hosszú beszédben világítja meg Schlauch érveit s a halálbüntetés megtartását ajánlja. Erre ismét Schlauch emel szót. Elismeri,hogy határozott egyházi törvény sem pro sem contra nem idézhető, de nézete szerint egészben véve a halálbüntetés az egyház szellemének nem felel meg s az egyház egész iránya inkább ellene, mint mellette szól. Ennek bizonyítékául idézi az egyházi gyakorlatot a kül- és belföldön. Tény, hogy 1843-ban az országgyűlésen egy magyar főpap sem szavazott a halálbüntetésre, amint akkor alsó- és felsőház csaknem egyhangúlag elvetette azt. Magyar bírói körökben ismert tény , hogy a királyi Curián és a hétszemélyes táblán mindig azon szokás uralkodott, hogy valahányszor halálos ítélet tárgyaltatott, e bíróságok egyházi tagjai, püspökök és praelatusok eltávoztak a teremből. Tény továbbá, hogy a pápa még világi uralma idején sem maga szentesítette a halálos ítéleteket, hanem az eldöntést az államtitkárra bízta. Báró Prónay Dezső helyesli Schlauch nézeteit. Dr. Pauler Tivadar azt fejtegeti, hogy az egyház nézete inkább a halálbüntetés mellett, mint ellene van. Szónok ezt a biblia és Gratian decretumából vett több idézettel támogatja. Végül Manoilovics Emil legfőbb ítélőszéki biró melegen szólal fel a büntetés ellen. A bizottság az az előre haladott idő folytán a szavazást e kérdésben a legközelebbi ülésre halasztatotta. — A muszka józanodik. A »St. Peterburgskija Viedomosti«, mely egy ideig maga is Konstantinápoly megszállását sürgette, most mérsékletre inti az oroszokat, tanácsolva, hogy a keresztyéneknek a török iga alóli felszabadításával elégedjenek meg s azon dicsőségért, hogy mondhassák, hogy Konstantinápolyt látták, ne tegyék az eddig kivívott sikereket koczkára. A sipkás győzelem, — mint e lap érvel — váratlan volt, mert a törökök nem hitték, hogy az orosz hadak a különben is a nyári időszakban csak nagy nehézségekkel áthágható Balkánhegységről a fagy és hózivatarok közepette ismeretlen ösvényeken ereszkednek le. A hadiszerencse állhatatlan. Szulejmán pasa hadseregét tökéletesen nem verték szét, ez még valahol fenyegető oldalállást vehetne s a kétségbeesés erélyt és bátorságot adhat tavaszszal a török hadseregnek. Az oroszoknak a hadjárat eddig 100 ezer holt és sebesült katonába és 500 millió rubelbe került, fiatalságunk java világa pedig a kórházakban sinlődik. Hagyjunk békét Konstantinápolynak, — úgymond a muszka lap — s vegyünk még inkább a törökön annyi hadisarcot, amennyit csak lehet. Romániától és Szerbiától, különösen az elsőtől, követeljünk a nekik átengedett földterületekért pénzbeli kárpótl lást s térjünk haza, mondván, hogy teljesítettünk mindent, amit ígértünk. Ha a »Morning Post« közlését veszszük alapul, vagyis, ha ezek volnának csakugyan a föltételek, melyek alatt a győztes muszka hatalom megbékélni szándékszik ellenfelével és a hatalmak némelyikével, a magunk részéről azt mondjuk, hogy vannak e föltételekben oly pontozatok, melyeket monarchiánk, mutatis mutandis elfogadhat, de van egy, melyet nem lehet elfogadnia és érvényesítését megengednie. És ez az, hogy Oroszország a Dunatorkolatok mellett területet kapjon. Ha már határkiigazításról van szó s ha már kikerülhetlen, elégedjék meg Oroszország az ázsiai határkiigazítással. Azt hiszszük, hogy monarchiánk nem engedheti meg, miszerint Oroszország az európai Törökországból annektáljon közvetlenül. Egy másik sérelmes pont, mely azonban nem a nevezett angol lap, hanem a fennebb említett berlini újság szerint benne van a feltételek között, hogy t. i. az orosz hadsereg mindaddig megszállva tartsa az európai Törökország területét, míg ez letörlesztendett két milliárdnyi hadi kárpótlást. Ezt monarchiánknak szintén perhorreskálni kell. A porta szegénysége mellett, melyek tetéznek az ezen hadjárat okozta roppant áldozatok, beláthatlak időbe kerül, mig a mondott összeget letörlesztheti s az is kérdéses, egyátalában képes lesz-e letörleszteni valaha. Ausztria-Magyarország nem tűrhetné meg, hogy házában örökös fenyegetésül s népeinek örökös izgalomban tartásául egy roppant orosz haderő fészkelje meg magát. Ez egyenes kihívás volna. Ha e két sérelmes pont csakugyan helyet foglal az orosz követelések között, teljesen megmagyarázottnak látszik egy párisi forrás állítása, hogy a békepraeliminárék igen leverőleg halottak Andrássy grófra; valamint igazolva látnók ama bécsi értesülésünket, mely a békepraeliinárékat oly keményeknek mondá, hogy Ausztria-Magyarországnak mindent latba kellene vetni azok meghiúsítása végett. A mi a többi pontozatokat: Bulgária, Bosznia s Herczegovina »autonómiáját« illeti, átalában véve a dolgot, nem okozhat főbenjáró nehézséget. Részint a konstantinápolyi konferenczián, részint az 1875. deczemberi jegyzékben Andrássy gróf s vele monarchiánk már állást foglalt e tekintetben s némileg elgagírozta magát. Minden attól függ csak, hogy minő terjedelmű autonómiát követel Muszkaország. Mert olyanforma »autonómiát,amely egy jelentésű volna az új szláv államalakulásokkal, meg nem tűrhetnénk. Hogy Szerbia holmi területet kapjon a rég vitás Kis Zvorniknál, nem lehet diffikultálni. De hogy megtartsa ama területeket, melyeket most Bulgáriában megszállva tart, s forma szerint annektált: azt hiszszük, ez ismét nem tűrhető, így vagyunk Montenegróval is. Hogy »legelőre« van szüksége, azt kétségtelen. Kapja meg hát. De Spizza és Anfivari együtt nem lehet a czernagorezoké. Még nincsenek tudva teljes megbízható hivatalos szövegükben Muszkaország követelései. De szükségesnek tartok azok után is, mik eddig nyilvánosságra kerültek, elmondani nézetünket, már csak az eszmetisztázás kedvéért is arra nézve, hogy mi volna monarchiánk részéről elfogadható és mi nem. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése január 28-kán. Az esti lapunkban közlöttek pótlásául közöljük a szavazás részleteit a következőkben: »Igen«-nel (Chorin elhalasztási indítványa mellett) szavaztak: Madarász Jenő, Madarász József, Majzik Viktor, Mandel Pál, Máriássy Kálmán, Meczner Gyula, Miklós Gyula, Mocsáry Géza, Mocsáry Lajos, Molnár Antal, Molnár István, Mudrony Soma, Mukits Ernő, Muslay Sándor, B. Molnár Pár Sámuel, Mihalovits Károly, Nagy Ferencz, Nagy Károly, Nemes Nándor gr., Német Albert, Nyisztor József, Novák Gusztáv, Orbán Balázs, Orosz Mihály, Paczolay János, Pilisy László, Pogonyi Dénes, Pongrácz Adolf gr.,Pongrácz Ágost gr., Potoczky Dezső, Puszky Ágost, Ragályi Aladár, Ragályi Gyula, Ragályi Nándor, Rády Endre, Rab Károly, Remete Géza, Révay Simon báró, Röser Miklós, Schwartz Gyula, Sembery István, Simonfay János, Simonyi Ernő, Simonyi Lajos br., Siskovits Tamás, Somssich Imre gr., Somssich Pál, Steinacker Ödön, Simay Gergely, Szakáll Antal, Szalay Imre, Szeniczey Ödön, Szentiványi Árpád, Szilassy János, Szilágyi Dezső, Szluha Ágoston, Szoboszlay József, Szongoth Jakab, Szontágh Pál (gömöri), Szupa György, Tarnóczy Gusztáv, Tomcsányi László, Tóth Kálmán, Varga Károly, Wirkner Lajos, Zay Adolf, Zichy Nándor gr., Zmeskál Zsigmond, Zsitvay József, Ábrahámffy Gyula gróf, Apponyi Albert, Babics István, Baldácsi Antal br., Balogh Imre, Bartal János, Bánhidy Béla br., Berchtholdt László gr., Bereczky Sándor, Berényi Ferencz gr., Bernát Dezső, Bethlen András gr., Biró Kálmán, Bittó Béni, Boda József, Bujanovics Sándor, Bruckner Vilmos, Bakomiri János, Chorin Ferencz, Conrád Károly, Csatár Zsigmond, Csávolszky Lajos, Csider Károly, Dasswffy Aurel gr., Pessewffy Kálmán, Duka Ferencz, Farkas Elek (körösi), Fáy Béla, Fornszék Sándor, Fórián Károly, Földvári János, Gebbel Károly, Gulner Gyula, Halász Bálint, Hazay Ernő, Hedry Ernő, Hegedűs László, Helfy Ignácz, Hets Károly, Hérits Antal, Horánszky Nándor, Hunyadi Béla, Heinrich Károly, Irányi Dániel, Ivády Béla, Kaas Ivor dr., Karuch József, Kautz Gyula, Kállay Béni, Kállay Ödön, Károlyi János, Kende Péter, Kerkápolyi Károly, Királyi Pál, Kiszely Ernő, Komjáthy Béla, Korody Lajos, Kovácsy Gyula, Fönczey Károly, Kövér Károly, Leonhard Frigyes, Lichtenstein József, Lónyay Menyhért gr., Löw Vilmos, Lukács Béla Lükő Géza Nemmel (a javaslat azonnal való tárgyalása mellett) szavaztak : Makray Aladár, Mara Lőrincz, Marsovzky Jenő, Máday Lups, Máriássy Sándor, Márkus Ist . ,.n, Michl Jakab, Magazzi Vilmos gróf, Mikó Bálint, Molnár György, Móricz Pál, Nagy György, Nedeczky István, Odescalchy Gyula hg, O’Doneil Henrik gr., Ordódy Pál, Pap Gábor, Pap Lajos, Pauler Tivadar, Perczel Lajos, Perczel László, Péchy Manó gr., Péchy Tamás, Plachy Tamás, Podmaniczky Frigyes báró, Pór Antal, Prepoliczay Gyula, Prileszky Tádé, Prónay József, Paulay Kornél, id. Ráday Gedeon gr., ifj. Ráday Gedeon gr., Roman Sándor, Rónay István, Rudics József báró, Rupprecht Lajos, Schmausz Endre, Stoll Károly, Sváb Károly, Sántha Lajos, Szapáry Gyula gró, Szaplonczay Miklós, Szathmáry Miklós, P. Szathmáry Károly, Szende Béla, Szerb György, Szilády Áron, Szirmay Ödön, Szitányi Bernát, Szlávy József, Szlávy Olivér, Szomjas József, Szontagh Pál (sem.), Szüllő Géza, Tanárky Gedeon, Taray Endre, Teleky Géza gr., Teleky László, Teleszky István, Tisza Kálmán, Tisza Lajos, Tisza László, Tóth Vilmos, Trauschenfels Emil, Trefort Ágoston, Kulok Zsigmond, Tombor Iván, Ugrón Ákos, Urbanovszky Ernő, Uchtritz Zsigmond br., Várady Gábor, Vindéghy Gábor, Veres Pál, Vecsey Tamás, Végh Aurél, Vizsolyi Gusztáv, Vladár Ervin, Wahrmann Mór, Wodianer Albert br., Wodianer Béla, Zalay István, Zakó Sándor, Zsedényi Ede , Zsigmondy Vilmos, Zsilinszky Mihály, Andrássy Mihály, Antal Gyula, Antonesku István, Bárányi Ferencz, Barcsay Ákos, Baross Gábor, Baunern Guidó, Bánffy László báró, Bánó József, Békássy Károly, Bittó István, Boer Antal, Bohus Zsigmond, Boros Bálint, Borosnyai Pál, Bedekovics Kálmán, Csávossy Béla, Csemeghy Károly, Csengery Antal, Csernátony Lajos, Cziple Zsigmond, Dacsó Pál, Dániel Ernő, Dániel Pál, Dégenfeld Béla gróf, Dégenfeld Lajos gróf, Dimitrievits Miklós, Emmer Kornél, Ernust Kelemen, Ernuszt Sándor, Éber Nándor, Fáik Miksa, Farkas Erk (bihari), Felszeghi Sámuel, Frölich Gusztáv, Funtak Sándor, Galgóczy Sándor, Gorove István, Hammersberg Jenő, Harkányi Frigyes, Hegedűs Sándor, Hyeronimy Károly, Hodossy Imre, Horváth Gyula, Horváth Lajos, Horváth Mihály, Hosztinszky János, Houchard Ferencz, Istóczy Győző, Joannovics György, Jókai Mór, Jósika Gyula b., Kármán Lajos, Károlyi Tibor gróf, Kemény Gábor b., Kemény Kálmán b., Kemény Mihály, Kende Kanut, Kegl György, Kiss Lajos, Kiszely Árpád, Korizmics László, Kossy Sándor, Kovách László, Krajtcsik Ferencz, Kulcsár Lajos, László Antal, Lenk Sándor, Lészay Lajos, Luka Lajos. »Távol« voltak, Manger Károly, Markhot János, Matkovich János, Máriássy Miklós, Micsky Lajos, Mihályi Péter, Miletics Szvetozár, Missits János, Molnár Aladár, Malecz József, Miskarovits József, Mrazevics Mátyás, Ocskay István, Ocskay Rudolf, Ostffy István, Ogyics Zsivkó, Ozsegovics Lajos br., Pap György, Pap Sándor, Perczel Béla, Peretti Alajos, Perényi Zsigmond br., Pesty Frigye Péchy Jenő, Pogány Károly, Polti Mihály, Pongrácz Lajo., Pejesevich László gr., Pejacsevich Péter gr., Prandau Gusztáv br., Puszt Károly, Radvánszky Béla br. Róth Keresztély, Rakovszky György, Rubidó Radulav, Sennyey Pál br., Sibrik Kálmán, Simonyi Simon, Simó Lajos, Soós Gábor, Sasich István, Spisics Victor, Schramm Lipót, Stekovics János, Szabovljevics Mihály, Szabó Mihály, Szerafin Frigyes, Széchényi Pál gr., Széll Kálmán, Szikszay Lajos, Szilágyi István, Szivák Imre, Szluha Benedek, Szögyény László, Szubotics,, János, Tibad Antal, Türk Ferencz, Uray Miklós, Örményi Miksa, Vállyi János, Vidleczkay József, Vidovics Ferencz, Vírava József, Vojnics Jakab, Weisz Pál dr, Vidrics Lörincz, Voncsina János, Vukasinovics Sándor, Zabulik László, Zsivkovics János, Almásy Sándor, Andaházy Pál, Babics János, Bakcsy Ferencz, Palázs Frigyes, Balogh Károly, Bay Géza, Beliczay Rezső, Beöthy Algernon, Berke József, Berzeviczy Egyed, Bibics Döme, Bocsánszky Adolf, Bokros Elek, Borba Zsigánd, Cosma Partben, Csanády Sándor, Csíki István, Czedler János, Czemarik György, Dániel László, Decani Gusztáv, Décsy Sándor, Doda Traján, Derencsény Márián, Domahidy István, Brünk Miklós, Ernst Frigyes, Fabritius Károly,Farkas Józ8.,Forgách Antal gs.,Fogh Károly, Filip Konrád, Gábor Péter, Gáspár András, Gidófalvy Albert, Gurban Konstantin, Hatzky Kálmán, Halassy Gyula, Házmán Ferencz, Hegyesi Márton, Hirsch Tivadar, Hodossin József, Hollóssy Károly, Horváth Boldizsár, Bunkár Sándor, Horváth Mirkó, Horváth Péter, Janitsary Sándor, Jarkovich Miklós, Jászay Antal, Jenei József, Jordán István, Juhász Mihály, Justh Sándor Jakics Antal, Jordán Antal, Kacskovics Sándor, Kasper Mihály, Kassay Ignácz, Károlyi Gyula gr., Kemény István br., Khuen Károly gr., Knöpfler Vilmos, Kellár János, Kossuth Mihály, Künte József, Kürthy József, Katur Bazil, Kukaljevics Iván, Kresztics Miklós, Lehoczky Egyed, Lipovniczky Sándor, Lónyay József, Lukácsy Béla, Luppa Péter, Loncsarics Márk. A szavazás után a ház áttért a javaslatok érdemleges tárgyalására. Baross Gábor előadó utal arra, hogy az 1867. XXII. t. sz. szelleme azt hozza magával, hogy Ausztria és Magyarország közt a vámterületi közösség, ha csak lehet, fentartandó. Elismeri ezt Apponyi s Mudrony különvéleménye is s csak Simonyi Ernő különvéleménye vallja, hogy a közös vámterület okvetlen a magyar ipar elenyészését vonja maga után. (Élénk úgy van kiáltások balról.) Senki sem vonja kétségbe, hogy a magyar ipar nincs ott, ahol kívánatos lenne, hogy legyen , de ennek oka nem a vámszerződés. Az ipar fejlesztése hosszú évtizedek munkája lehet csak, s ha ma már legalább kezdetleges iparról lehet , békeföltételek. A békepraeliminárékról tömérdek verzió került már eddig nyilvánosságra, többé-kevésbé megbízható forrásból, a Legújabban a »Montags Revue«, majd utána »Daily Telegraph«, »Politische Correspondenz«, a berlini »Deutsches Montagsblatt«, ma meg az angol kormány lapja, a »Morning Post« hoznak közleményeket. Átalában és nagyjában megbízható források, azonban legkevésbé szokott igazat mondani a »Daily Tel.« Összevetve már most a különböző verziókat, azt tapasztaljuk, hogyha egy pár főpontra nézve egyeznek is, nem hiányoznak az eltérések sem. Legtöbb valószínűséggel lép föl a »Morning Post« jelentése, és pedig azért, mert az angol kormány már tudomására jött a föltételeknek s ezután közöltethettek azok a nevezett angol hírlappal is; továbbá azért is, mert e szövegben és szerkezetben indokolva látszik az angol kormány azon rendelete is, melylyel a hajóhadat visszaparancsolta a Besika-öbölbe.