A Hon, 1878. január (16. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-29 / 27. szám

27. szám. XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Kedd, január 29. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva h­agsli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . ..................................6 frt —­kr. 0 hónapra ......... 12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkeszté­n­ irodát Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívásA HO­nT XVI-dik évfolyamára. A »Hont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre ................................ . frt. Félévre.............................................12 » Egy hónapra ............................... 2 » Az esti kiadás postai hálön küldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hont kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hont szer­ke­­s kiadóhivatala. Budapest, január 28. Az országháziéi. Ma a vámügyi törvényjavaslatokat kel­lett volna tárgyalni, de az ellenzék jónak látta a szombaton már egyszer eldöntött na­pirendet még egyszer kétségbe vonni és Cho­­rin újra indítványozá, hogy a tárgyalás, az osztrák miniszterválság miatt, elhalasztassék. Oly­annyira tetszett ez indítvány az ellenzék minden árnyalatának, hogy a szabadelvű párt, a horvátok, szászok segítsége nélkül, sőt az utóbbiak ellenzésével kellett, hogy elhatá­rozza — 19 szavazattöbbséggel — a tárgyalás megkezdését. Az ellenzék oly annyira kedve­zőnek tarta a pillanatot, mivel a szabadelvű párt néhány tagja is vele szavazott az első szavazásnál, hogy nem elégedett meg az akkor elért nyolcz szavazatnyi kisebbséggel, hanem név szerinti szavazást követelt, hogy változat­lan 136 szavazatával szemben, a kormány többsége 155-re szaporodjék. Azt hiszszük, hogy a távollevő 148 kép­viselőnek (tudvalevőleg a kormányt támo­gatja túlnyomó nagy része) hozzá­számítása nélkül, a jelentéktelennek tartott előzetes kér­dés eldöntése nem képez rossz prognoszikont a tárgyalás érdemének sikerére és eredmé­nyére nézve, mert a mai többség oly elemek távollétével apadt 19-re, melyek az érdemle­ges tárgyalásnál a kormányt szavazataikkal támogatni fogják, és az ellenzék száma inkább apadni, mint növekedni fog. A­mi a kérdés lényegét illeti, hogy t. i. az osztrák miniszterválság miatt tárgyalható-e a vámbizottság jelentése, ez parlamentáris, törvényes és czélszerűségi szempontokból úgy ki- és beforgatva volt ma, hogy aligha lehet új szempontot, legfölebb egy-két argumentu­mot a mellett felhozni. Az ellenzék azért nem akart a tárgyalásba bebocsátkozni, mert az osztrák kormány lemondása elfogadtatott; már­pedig Chorin attól félt, hogy az új osz­trák kormánynak további konc­essiókat kell tennünk, ha most tárgyaljuk. Kállay épen a kedvezőbb esélyeket kívánta ez alkalomra fentartani. Horánszky kiolvasta a törvény­ből, hogy az a kormányok előkészítését köti ki, a kiegyezési kérdésekben. Szilágyi Dezső czélszerűségi szempontokból nem akart a tár­gyalásba bocsátkozni. Mind e szempontokat a kormánypártból Tisza, Szontagh Pál, Grorove István, Zsedényi, Várady Gábor vették sike­res bírálat alá. Legfőbb ellenvetés, a törvényességi szem­pont, oly könnyen volt c­áfolható, hogy már Szilágyi Dezső föladta azt. Igaz, a törvény a két kormány előkészítését köti ki. De hát nem történt-e ez meg ? Régen, sőt több tör­tént, a parlamentek átvették a javaslatokat és bizottságaikban előzetes tárgyalás alá vették, sőt nálunk tárgyalás alá is nyújták be azokat. Itt tehát a parlamentáris szempont épen azt parancsolja, hogy azon javaslatokat, melyeket már némileg magáévá tett, a kormány kezé­ből kivett, módosított a magyar képviselőház, az tárgyalja is, mert azok már nemcsak az osztrák kormánytól, de még a magyar kor­mánytól is függetlenné tétettek. Mihelyst bizottsági tárgyaláson keresztül ment egy ja­vaslat, az a parlamenté és ezentúl csak az szükséges, hogy legyen kormány, mely ma­gáévá tegye, végrehajtására vállalkozzék. Er­re a magyar képviselőház előtt áll a Tisza­­kormány; ha ez azt mondja, bármi történt a Lajthántúl, magára veszi a felelősséget a tár­gyalásért, akkor a képviselőház a parlamen­tarizmus e második biztosítékával is el van látva és így a tárgyalás elhalasztásának nem hogy lenne parlamentáris oka; ennek szem­pontja épen az idegen tényezők sorsára való tekintet nélküli tárgyalást követeli. De az ellenvetéseket m­eriték az osztrák kormány lemondásának lehető következmé­nyeiből. Chorin, Kállay, Bánhidy ezért ellen­zék a tárgyalást. Szilágyi Dezső észrevette, hogy ez hamis álláspont, elismerte, hogy po­lemizálhasson Zsedényivel, hogy az osztrák válság lehető következményeire nem sza­bad prognoszikont vetni; jól van, de ez inkább szól az ellenzéknek, mint Zsedényinek, mert ők következtettek abból praejudiciu­­mot, sőt konc­essiókat Magyarország rová­sára, ha most tárgyalásba bocsátkozunk. Azonban ha nem szabad a jövő esélyeit ar­gumentumul fölhasználni, akkor mit ér Szilá­gyi egyetlen argumentuma , hogy nem czél­­szerű tárgyalni a kérdést, az osztrák válság megoldásáig, mert vannak, kikre döntő ar­gumentum az, hogy a­mit elfogadnak, annak kivitele biztosítva, is van ? Hisz, ha eltekin­tünk a parlamentáris szempontok­ból, akkor előttünk áll a kérdés a maga egyszerűségé­ben : milyen természetű javaslatokról van szó ? Olyanokról, melyek törvénynyé nem lesznek, ha Ausztria azokat változatlanul el nem fogadja. Tehát csakis a biztos ki­vitelre való számítással szavazhat mindenki azokra és szavát nem köti le sem többre, sem kevesebbre, mint azon javaslatokra, melyek­ről csak úgy szó lenne akkor, ha Ausztriában kormányválság nincs , mint most, és melyek­ből Ausztria visszautasítása esetén ép oly ke­véssé lesz törvény, mintha az előzetes tárgya­lás a kormányok akaratából hiúsult volna meg. Tehát a czélszerűség csak azt kívánja, hogy mert kár, praejudicium nélkül, sza­badon és nálunk teljesen parlamentáris biztosí­tékokkal tárgyalhatjuk azokat, nyerjük meg az időt, szerezzük meg a kellő biztosítékokat és ennek a tárgyalás megfelel. Az előzetes vita úgy elnyúlt, hogy csak Baross Gábor előadónak volt ideje, hogy a bi­zottság álláspontját kifejtse. Szabatosan, mér­sékelten, hatással tette ezt és most nyugodtan nézhetünk a holnapi vita elé ; talán kárpótol a mai időveszteségért.­­ Az országgyűlési szabadelvű párt f. é. január hó 29-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. Tárgy : az erdőügyi bizottság tagjainak kijelölése és a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavas­latok részleteinek tárgyalása.­­ A fővárost a belügyminiszter tü­zetes és mielőbbi jelentéstételre hívja fel azon intéz­kedés tételéről, mely az 1876-iki árvíz óta a főváros­nak hasonló csapások elleni biztosítása czéljából fo­ganatosítva lettek.­­ Továbbá a belügyminisz­ter ma érkezett leiratában a fővárosi közönséget értesíté, hogy a házbérkrajcrárokra vonatkozó köz­gyűlési határozatot jóváhagyta, hasonlólag helyben­­hagyatott azon határozat, melynek értelmében a kül­telkeken január elsejétől fogva a hátbéradó-pótlék meg lön szüntetve.­­ A Lloyd-subventió kérdése élénk discussió tárgyát képezi most a pártkonferencziákon és az országgyűlési folyosón. Kuriózum gyanánt fel­említjük itt, hogy e vitába újabban egy sajátságos érvet kevernek, melyet egyik laptársunk nem átallott a nyilvánosság elé hozni, s így azt nem hagyhatjuk szó nélkül. Azt beszélik ugyanis, hogy a subventiót azért kell megszavazni, mivel a legfelsőbb helyen ér­dekelve vannak e társulatnál. Ezen föltevésre tán az a körülmény szolgált alapul, hogy az abszolút kor­szakban az első Llody-subventió, vagyis helyesebben mondva, három millió forintos előleg ő felsége leg­magasabb elhatározásával lett folyóvá téve. E köl­csön azonban nem a fejedelem magánvagyonából, ha­nem állami eszközökből adatott, és pedig azért, hogy a társulat a bukástól megmentessék. Tel­jesen alaptalan tehát mindazon kombináczió, mely az előadott feltevésből kiindulva, azt hiszi, vagy akarja másokkal elhitetni, mintha a Lloyd-subventió meg­szavazását a legfelsőbb körök magán­érdeke kívánná. — Bismarck herczeg, mint Berlinből jelen­tik, meg nem szűnik közvetítő szerepet játszani Oroszország és Anglia között. Minden utat és módot felhasznál, hogy e két hatalom között az ellentéteket elsimítsa, nehogy az orosz-török békekötés még na­gyobb bonyodalmaknak váljék kút fonásává.­­ Azon­ban Londonból azt jelenték, hogy ott még az opti­misták is úgy gondolkoznak, hogy a conflictus Orosz­ország és Anglia között csak elodázva, de nem meg­szüntetve van. — A belügyminiszter leiratilag érte­sítő valamennyi törvényhatóságot, hogy a kisebb pol­gári ügyekben való eljárásról (bagatell-törvény) szóló 1877. XXII. t. sz. folyó évi márczius 1-én hatályba lép, minthogy pedig ezen törvény életbeléptethetése czéljából a törvényhatóságok által folyamatba veendő szükséges intézkedések megtétele igényeltetik, fel­hívja valamennyi törvényhatóságot, hogy miután a törvény értelmében a községi bíráskodást szab. kir. városok és törvényhatósági joggal felruházott rende­zett tanácsú városokban, a közgyűlés által kirendelt közigazgatási tisztviselő gyakorolja, ennek mihama­rább leendő kirendelése és nevének megjelölésével saját területén annak közzétételére kötelezendő lesz;­­ továbbá a végrehajtók napidíja­­s fuvardíjsza­­bályzatainak megállapítása az illető közigazgatási bizottságot illetvén, ennek eszközlése szintén minél­ előbb végrehajtassék, mivel még a törvény hatályba lépte előtt fölterjesztés teendő. — Oláh lapokból. A bukaresti »Pres­­sa« ismételten foglalkozik azon hírrel, mely szerint Oroszország Bessarábiát visszakövetelni szándéko­zik ; kárhoztatja a kormányt, hogy ezen eshetőség­nek formaszerinti szerződéssel elejét nem vette s attól fél, hogy Románia is Lengyelország sor­sára jut. Ugyanezen hírrel foglalkozik a nagyszebeni »Telegraphul Románul« is. Czikkiró nem akar hinnie bir alaposságában, mert nézete szerint az nyilvánvaló jele volna annak, hogy Oroszország a pánszlávizmus megvalósítására törekszik. De ha mégis állana az, hogy Oroszország Bessarábiát visszaköveteli s Romá­niát másutt akarja kártalanítani, úgy e kérdéssel első­sorban az osztrák-magyar birodalomnak kell komo­lyan számot vetni. — A főrendiház ad hoc bizottsága a büntető javaslatot, a »P. Lt.« tudósítása szerint szombaton kezdte tárgyalni. A bizottság élénk eszmecsere után, melyben hangsúlyozva jön, hogy a javaslat átalános elvei eléggé ismeretesek, elhatározta, hogy mellőzi az áta­lános vitát, s azonnal megkezdi a részletes tárgya­lást. Ez megkezdődvén, az 1—19. §-ok csekély irályi módosítással elfogadtattak. A 20. §, tudvalevőleg a büntetésnemeket taxatíve sorolja föl; az első kikez­dés fölemlíti a halálbüntetést. Ehhez szót emelt dr. Schlauch Lőrincz szathmári püspök, s a ki­kezdés elvetését, illetőleg a halálbüntetés eltör­lését indítványozta; szónok röviden ismételte a ha­lálbüntetés ellen szóló érveket, azután előadta, hogy jogérzékével ellenkezik a halálbüntetés főleg azon okból, mert fokozatot meg nem enged s mert irreparabilis. Minden más büntetésnél fenn van tartva a biró számára a lehetőség, hogy a törvényileg ki­szabott büntetést lelkiismerete és belátása szerint vagy enyhítse, vagy súlyosbítsa. Csak a halálbünte­tésnél van e szabadság megvonva a bírótól úgy, hogy az a bíró, a­ki halálos ítéletet hoz, tulajdonképen sohasem nyerheti azon benső megnyugvást, hogy teljesen igazságos ítéletet hozott. B. V­a­y Mik­lós hivatkozik az egész főrendiház magatartására, melyet 1843-ban a halálbüntetés kérdésében tanúsí­tott, ellene nyilatkozván e büntetésnemnek. Szó­nok helyesli Schlauch érveit s szellemes fejtegetések­ben szintén ellene szavaz a halálbüntetésnek. Dr. Haynald méltányolja dr. Schlauch egyéni álláspontját e kérdésben s csak azt jegyzi meg, hogy az itt fejtegetett nézetek nem tekinthetők a katholikus egyház határozott felfogásá­nak a vitás kérdésben. Az egyházi tényezők testületi nyilatkozata, még kevésbbé pedig egyházi törvény nem hozható fel sem a halálbüntetés mellett, sem a halálbüntetés ellen. Annyi azonban mégis bizonyos, hogy az egyház é tálában soha és sehol nem perkor­­restálta a halálbüntetést s hogy az egyház állás­pontja egészben nem ellenzi azt. Szónok a halálbün­tetés fentartására szavaz. Majthényi László b.­szintén.C­s­e­m­e­g­i államtitkár hosszú beszédben vilá­gítja meg Schlauch érveit s a halálbüntetés megtartá­sát ajánlja. Erre ismét Schlauch emel szót. Elisme­ri,hogy határozott egyházi törvény sem pro sem contra nem idézhető, de nézete szerint egészben véve a ha­lálbüntetés az egyház szellemének nem felel meg s az egyház egész iránya inkább ellene, mint mel­lette szól. Ennek bizonyítékául idézi az egyházi gya­korlatot a kül- és belföldön. Tény, hogy 1843-ban az országgyűlésen egy magyar főpap sem szavazott a halálbüntetésre, a­mint akkor alsó- és felsőház csak­nem egyhangúlag elvetette azt. Magyar bírói körökben ismert tény , hogy a királyi Curián és a hétszemélyes táblán mindig azon szokás uralkodott, hogy valahányszor halálos ítélet tár­gyaltatott, e bíróságok egyházi tagjai, püspökök és praelatusok eltávoztak a teremből. Tény to­vábbá, hogy a pápa még világi uralma idején sem maga szentesítette a halálos ítéleteket, hanem az el­döntést az államtitkárra bízta. Báró P­r­ó­n­a­y Dezső helyesli Schlauch nézeteit. Dr. Paule­r Tivadar azt fejtegeti, hogy az egyház nézete inkább a halálbün­tetés mellett, mint ellene van. Szónok ezt a biblia és Gratian decretumából vett több idézettel támogatja. Végül Manoilovics Emil legfőbb ítélőszéki biró melegen szólal fel a büntetés ellen. A bizottság az az előre haladott idő folytán a szavazást e kérdésben a legközelebbi ülésre halasztatotta. — A muszka józanodik. A »St. P­e­­terburgskija Viedomosti«, mely egy ideig maga is Konstantinápoly megszállását sürgette, most mérsékletre inti az oroszokat, tanácsolva, hogy a keresztyéneknek a török iga alóli felszabadításával elégedjenek meg s azon dicsőségért, hogy mondhas­sák, hogy Konstantinápolyt látták, ne tegyék az ed­dig kivívott sikereket koczkára. A sipkás győzelem, — mint e lap érvel — váratlan volt, mert a törökök nem hitték, hogy az orosz hadak a különben is a nyári időszakban csak nagy nehézségekkel áthágható Balkánhegységről a fagy és hózivatarok közepette ismeretlen ösvényeken ereszkednek le. A hadiszeren­cse állhatatlan. Szulejmán pasa hadseregét tökélete­sen nem verték szét, ez még valahol fenyegető oldal­állást vehetne s a kétségbeesés erélyt és bátorságot adhat tavaszszal a török hadseregnek. Az oroszoknak a hadjárat eddig 100 ezer holt és sebesült katonába és 500 millió rubelbe került, fiatalságunk java vi­lága pedig a kórházakban sinlődik. Hagyjunk békét Konstantinápolynak, — úgy­mond a muszka lap — s vegyünk még inkább a törökön annyi hadisarc­ot, a­mennyit csak lehet. Romániától és Szerbiától, kü­lönösen az elsőtől, követeljünk a nekik átenge­dett földterületekért pénzbeli kárpótl l­á­s­t s térjünk haza, mondván, hogy teljesítettünk mindent, a­mit ígértünk. Ha a »Morning Post« közlését veszszük alapul, vagyis, ha ezek volnának csakugyan a föltételek, melyek alatt a győztes muszka hatalom megbékélni szándékszik ellenfelével és­­ a hatalmak némelyikével, a magunk részéről azt mondjuk, hogy vannak e föltéte­lekben oly pontozatok, melyeket monar­chiánk, mutatis mutandis elfogadhat, de van egy, melyet nem lehet elfogadnia és ér­vényesítését megengednie. És ez az, hogy Oroszország a Dunatorkolatok mellett terü­letet kapjon. Ha már határkiigazításról van szó s ha már kikerülhetlen, elégedjék meg Oroszország az ázsiai határkiigazítással. Azt hiszszük, hogy monarchiánk nem engedheti meg, miszerint Oroszország az európai Tö­rökországból annekt­áljon közvetlenül. Egy másik sérelmes pont, mely azonban nem a nevezett angol lap, hanem a fennebb említett berlini újság szerint benne van a feltételek között, hogy t. i. az orosz had­sereg mindaddig megszállva tart­sa az európai Törökország terüle­tét, míg ez letörlesztendett két milliárdnyi hadi kárpótlást. Ezt monarchiánknak szintén perhorreskálni kell. A porta szegénysége mellett, melyek te­téznek az ezen hadjárat okozta roppant áldo­zatok, beláthatlak időbe kerül, mig a mondott összeget letörlesztheti s az is kérdéses, egy­­átalában képes lesz-e letörleszteni valaha. Ausztria-Magyarország nem tűrhetné meg, hogy házában örökös fenyegetésül s népeinek örökös izgalomban tartásául egy roppant orosz haderő fészkelje meg magát. Ez egye­nes kihívás volna. Ha e két sérelmes pont csakugyan he­lyet foglal az orosz követelések között, telje­sen megmagyarázottnak látszik egy párisi forrás állítása, hogy a békepraeliminárék igen leverőleg halottak Andrássy grófra; valamint igazolva látnók ama bécsi értesülésünket, mely a békepraeli­­­inárékat oly keményeknek mondá, hogy Ausztria-Magyarországnak min­dent latba kellene vetni azok meghiúsítása végett. A mi a többi pontozatokat: Bulgária, Bosznia s Herczegovina »autonómiáját« illeti, átalában véve a dolgot, nem okozhat főbenjáró nehézséget. Részint a konstantinápolyi konfe­­renczián, részint az 1875. deczemberi jegy­zékben Andrássy gróf s vele monarchiánk már állást foglalt e tekintetben s némileg elgagírozta magát. Minden attól függ csak, hogy minő terjedelmű autonómiát kö­vetel Muszkaország. Mert olyanforma »auto­nómiát,a­mely egy jelentésű volna az új szláv államalakulásokkal, meg nem tűrhetnénk. Hogy Szerbia holmi területet kapjon a rég vitás Kis Z­vor­niknál, nem lehet diffikul­­tálni. De hogy megtartsa ama területeket, melyeket most Bulgáriában megszállva tart, s forma szerint annektált: azt hiszszük, ez ismét nem tűrhető, így vagyunk Montenegróval is. Hogy »legelőre« van szüksége, azt kétségtelen. Kapja meg hát. De Spizza és Anfivari együtt nem lehet a czernagorezoké. Még nincsenek tudva teljes megbízható hivatalos szövegükben Muszkaország követe­lései. De szükségesnek tartok azok után is, mik eddig nyilvánosságra kerültek, elmondani nézetünket, már csak az eszmetisztázás ked­véért is arra nézve, hogy mi volna monar­chiánk részéről elfogadható és mi nem. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése január 28-kán. Az esti lapunkban közlöttek pótlásául közöljük a szavazás részleteit a követ­kezőkben: »Igen«-nel (Chorin elhalasztási indítványa mellett) szavaztak: Madarász Jenő, Madarász Jó­zsef, Majzik Viktor, Mandel Pál, Máriássy Kál­mán, Meczner Gyula, Miklós Gyula, Mocsáry Géza, Mocsáry Lajos, Molnár Antal, Molnár István, Mud­­rony Soma, Mukits Ernő, Muslay Sándor, B. Molnár Pár Sámuel, Mihalovits Károly, Nagy Ferencz, Nagy Károly, Nemes Nándor gr., Német Albert, Nyisztor József, Novák Gusztáv, Orbán Balázs, Orosz Mi­hály, Paczolay János, Pilisy László, Pogonyi Dénes, Pongrácz Adolf gr.,­­Pongrácz Ágost gr., Potoczky Dezső, P­u­­­s­z­k­y Ágost, Ragályi Aladár, Ragályi Gyula, Ragályi Nándor, Rády Endre, Rab­ Károly, Remete Géza, Révay Simon báró, Röser Miklós, Schwartz Gyula, Sembery István, Simonfay János, Simonyi Ernő, Simonyi Lajos br., Siskovits Tamás, Somssich Imre gr., S­o­m­s­s­i­c­h Pál, Steinacker Ödön, Simay Gergely, Szakáll Antal, Szalay Imre, Szeni­­czey Ödön, Szentiványi Árpád, Szilassy János, Szilágyi Dezső, Szluha Ágoston, Szoboszlay József, Szongoth Jakab, Szontágh Pál (gömöri), Szupa György, Tarnóczy Gusztáv, Tomcsá­­nyi László, Tóth Kálmán, Varga Károly, W­i­r­k­­ner Lajos, Zay Adolf, Zichy Nándor gr., Zmeskál Zsigmond, Zsitvay József, Ábrahámffy Gyula gróf, Apponyi Albert, Babics István, Baldácsi Antal br., Balogh Imre, Bartal János, Bánhidy Béla br., Berchtholdt László gr., Bereczky Sándor, Berényi Ferencz gr., Bernát Dezső, Be­thlen András gr., Biró Kálmán, Bittó Béni, Boda József, Bujano­­vics Sándor, Bruckner Vilmos, Bak­omiri János, Cho­­rin Ferencz, Conrád Károly, Csatár Zsigmond, Csá­­volszky Lajos, Csider Károly, Dasswffy Aurel gr., Pessewffy Kálmán, Duka Ferencz, Farkas Elek (körösi), Fáy Béla, Fornszék Sándor, Fórián Károly, Földvári János, Gebbel Károly, Gulner Gyula, Ha­lász Bálint, Hazay Ernő, Hedry Ernő, Hegedűs László, Helfy Ignácz, Hets Károly, Hérits Antal, Horánszky Nándor, Hunyadi Béla, Heinrich Károly, Irányi Dániel, Ivády Béla, Kaas Ivor dr., Karuch József, Kautz Gyula, Kállay Béni, Kállay Ödön, Károlyi János, Kende Péter, Kerkápolyi Károly, Királyi Pál, Kiszely Ernő, Komjáthy Béla, Korody Lajos, Kovácsy Gyula, F­önczey Károly, Kövér Károly, Leonhard Frigyes, Lichtenstein József, L­ó­n­y­a­y Menyhért gr., Löw Vilmos, Lu­kács Béla Lükő Géza Nem­mel (a javaslat azonnal való tárgyalása mellett) szavaztak : Makray Aladár, Mara Lőrincz, Marsovzky Jenő, Máday Lups, Máriássy Sándor, Márkus Ist . ,.n, Michl Jakab, Magazzi Vilmos gróf, Mikó Bálint, Molnár György, Móricz Pál, Nagy György, Nedeczky István, Odescalchy Gyula hg, O’Doneil Henrik gr., Ordódy Pál, Pap Gábor, Pap Lajos, Pauler Tivadar, Perczel Lajos, Perczel László, Péchy Manó gr., Péchy Tamás, Plachy Tamás, Pod­­maniczky Frigyes báró, Pór Antal, Prepoliczay Gyula, Prileszky Tádé, Prónay József, Paulay Kor­nél, id. Ráday Gedeon gr., ifj. Ráday Gedeon gr., Roman Sándor, Rónay István, Rudics József báró, Rupprecht Lajos, Schmausz Endre, Stoll Károly, Sváb Károly, Sántha Lajos, Szapáry Gyula gró, Szaplonczay Miklós, Szathmáry Miklós, P. Szathmáry Károly, Szende Béla, Szerb György, Szilády Áron, Szir­may Ödön, Szitányi Bernát, Szlávy J­ózsef, Szlávy Olivér, Szomjas József, Szontagh Pál (sem.), Szüllő Géza, Tanárky Gedeon, Taray Endre, Teleky Géza gr., Teleky László, Teleszky István, Tisza Kálmán, Tisza Lajos, Tisza László, Tóth Vilmos, Trauschen­­fels Emil, Trefort Ágoston, K­­ulok Zsigmond, Tom­­bor Iván, Ugrón Ákos, Urbanovszky Ernő, Uchtritz Zsigmond br., Várady Gábor, Vindéghy Gábor, Veres Pál, Vecsey Tamás, Végh Aurél, Vi­­zsolyi Gusztáv, Vladár Ervin, Wahrm­ann Mór, Wodianer Albert br., Wodianer Béla, Zalay István, Zakó Sándor, Zsedényi Ede , Zsig­mondy Vilmos, Zsilinszky Mihály, Andrássy Mi­hály, Antal Gyula­, Antonesku István, Bárányi Fe­rencz, Barcsay Ákos, Baross Gábor, Bau­nern Guidó, Bánffy László báró, Bánó József, Békássy Károly, Bittó István, Boer Antal, Bohus Zsigmond, Boros Bálint, Borosnyai Pál, Bedekovics Kálmán, Csávossy Béla, Csemeghy Károly, Csengery Antal, Cserná­­tony Lajos, Cziple Zsigmond, Dacsó Pál, Dániel Ernő, Dániel Pál, Dégenfeld Béla gróf, Dégenfeld Lajos gróf, Dimitrievits Miklós, Emmer Kornél, Ernust Kelemen, Ernuszt Sándor, Éber Nándor, Fáik Miksa, Farkas Erk (bihari), Felszeghi Sámuel, Frölich Gusztáv, Funtak Sándor, Galgóczy Sándor, Gorove István, Hammersberg Jenő, Harká­nyi Frigyes, Hegedűs Sándor, Hyeronimy Károly, Hodossy Imre, Horváth Gyula, Horváth Lajos, Hor­váth Mihály, Hosztinszky János, Houchard Ferencz, Istóczy Győző, Joannovics György, Jókai Mór, Jó­sika Gyula b., Kármán Lajos, Károlyi Tibor gróf, Kemény Gábor b., Kemény Kálmán b., Kemény Mi­hály, Kende Kanut, Kegl György, Kiss Lajos, Ki­szely Árpád, Korizmics László, Kossy Sándor, Ko­­vách László, Krajtcsik Ferencz, Kulcsár Lajos, László Antal, Lenk Sándor, Lészay Lajos, Luka Lajos. »Távol« voltak, Manger Károly, Markhot Já­nos, Matkovich János, Máriássy Miklós, Micsky La­jos, Mihályi Péter, Miletics Szvetozár, Missits János, Molnár Aladár, Malecz József, Miskarovits József, Mrazevics Mátyás, Ocskay István, Ocskay Rudolf, Ostffy István, Ogyics Zsivkó, Ozsegovics Lajos br., Pap György, Pap Sándor, Perczel Béla, Peretti Ala­­jos, Perényi Zsigmond br., Pesty Frigye Péchy Jenő, Pogány Károly, Polti Mihály, Pongrácz Lajo., Pe­­j­­esevich László gr., Pejacsevich Péter gr., Pran­­dau Gusztáv br., Puszt Károly, Radvánszky Béla br. Róth Keresztély, Rakovszky György, Rubidó Radulav, Sennyey Pál br., Sibrik Kálmán, Simo­­nyi Simon, Simó Lajos, Soós Gábor, Sasich Ist­ván, Spisics Victor, Schramm Lipót, Stekovics János, Szabovljevics Mihály, Szabó Mihály, Szerafin Fri­gyes, Széchényi Pál gr., Széll Kálmán, Szikszay Lajos, Szilágyi István, Szivák Imre, Szluha Benedek, Szögyény László, Szubotics,, János, Tibad Antal, Türk Ferencz, Uray Miklós, Örményi Miksa, Vállyi János, Vidleczkay József, Vidovics Ferencz, Vírava József, Vojnics Jakab, Weisz Pál dr, Vidrics Lö­rincz, Voncsina János, Vukasinovics Sándor, Zabu­­lik László, Zsivkovics János, Almásy Sándor, Anda­­h­ázy Pál, Babics János, Bakcsy Ferencz, P­alázs Frigyes, Balogh Károly, Bay Géza, Beliczay Rezső, Beöthy Algernon, Berke József, Berzeviczy Egyed, Bibics Döme, Bocsánszky Adolf, Bokros Elek, Borb­a­ Zsigán­­d, Cosma Partben, Csanády Sándor, Csíki István, Czedler János, Czemarik György, Dániel László, Decani Gusztáv, Décsy Sándor, Doda Traján, Derencsény Márián, Domahidy István, Brünk Miklós, Ernst Frigyes, Fabritius Károly,Farkas Józ8.,Forgách Antal gs.,Fogh Károly, Filip Konrád, Gábor Péter, Gáspár András, Gidófalvy Albert, Gurban Konstan­tin, Hatzky Kálmán, Hal­assy Gyula, Házmán Ferencz, Hegyesi Márton, Hirsch Tivadar, Hodossin Józs­ef, Hollóssy Károly, Horváth Boldizsár, Bunkár Sándor, Horváth Mirkó, Horváth Péter, Janitsary Sándor, Jarkovich Miklós, Jászay Antal, Jenei József, Jor­dán István, Juhász Mihály, Justh Sándor Jakics Antal, Jordán Antal, Kacskovics Sándor, Kasper Mihály, Kassay Ignácz, Károlyi Gyula gr., Kemény István br., Khuen Károly gr., Knöpfler Vilmos, Kel­­lár János, Kossuth Mihály, Künte József, Kürthy József, Katur Bazil, Kukaljevics Iván, Kresztics Mik­­lós, Lehoczky Egyed, Lipovniczky Sándor, Lónyay József, Lukácsy Béla, Luppa Péter, Loncsarics Márk. A szavazás után a ház áttért a javaslatok ér­demleges tárgyalására. Baross Gábor előadó utal arra, hogy az 1867. XXII. t. sz. szelleme azt hozza magával, hogy Ausz­tria és Magyarország közt a vámterületi közösség, ha csak lehet, fentartandó. Elismeri ezt Apponyi s Mud­­rony különvéleménye is s csak Simonyi Ernő külön­véleménye vallja, hogy a közös vámterület okvetlen a magyar ipar elenyészését vonja maga után. (Élénk úgy van kiáltások balról.) Senki sem vonja kétségbe, hogy a magyar ipar nincs ott, a­hol kívánatos lenne, hogy legyen , de ennek oka nem a vámszerződés. Az ipar fejlesztése hosszú évtizedek munkája lehet csak, s ha ma már legalább kezdetleges iparról lehet , békeföltételek. A békepraeliminárékról tömérdek verzió került már eddig nyilvánosságra, többé-ke­­vésbé megbízható forrásból, a Legújabban a »Montags Revue«, majd utána »Daily Tele­graph«, »Politische Correspondenz«, a berlini »Deutsches Montagsblatt«, ma meg az angol kormány lapja, a »Morning Post« hoznak közleményeket. Átalában és nagyjában meg­bízható források, azonban legkevésbé szokott igazat mondani a »Daily Tel.« Összevetve már most a különböző verziókat, azt tapasz­taljuk, hogyha egy pár főpontra nézve egyez­nek is, nem hiányoznak az eltérések sem. Legtöbb valószínűséggel lép föl a »Mor­ning Post« jelentése, és pedig azért, mert az angol kormány már tudomására jött a fölté­teleknek s ezután közöltethettek azok a ne­vezett angol hírlappal is; továbbá azért is, mert e szövegben és szerkezetben indokolva látszik az angol kormány azon rendelete is, melylyel a hajóhadat visszaparancsolta a Be­­sika-öbölbe.

Next