A Hon, 1878. január (16. évfolyam, 1-29. szám)

1878-01-13 / 13. szám

Előfizetési felhívásA ZEEO Int XYI dik évfolyamára. A »Hon« megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Jan —decz. végéig .......................24 frt. Jan.—jan. végéig............................12 » Jan.—márczius végéig .... 6 » Január hónapra ....................... 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért, felülfizetés évnegyedemint 1 forint. fj^F" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szeries kiadóhivatala. Budapest, január 12 A végső stádiumban. A kiegyezés, a petróleum adó kivételével, az előkészítés minden stádiumán átment már, és így csak napok választanak el tárgyalásától. Reméljük, hogy egy átalános és kimerítő vita után, melyben valószínűleg föl lesz használva minden pro- és contra-argumentum, a vám-, tariffa-, floyd- és petróleumtörvényjavaslatok gyorsan fognak a részletes tárgyaláson átesni. A vita sarkpontját, természetesen, a vámközösség és a tariffa fogja képezni. Ezek a vámbizottság tárgyalásából változatlanul kerültek ki, pedig mi is azt hiszszük, hogy az utóbbinak elfogadását nem tette volna lehetetlenné, és az osztrák bizottság által tett változások kompenzációjára alkalmas lett volna, némely oly pontjának változtatása, mely Magyarországra nézve tagadhatatlanul terhes, és félünk attól, hogy a nemzetközi szerződések kötését nem mozdítják elő. Magában a tariffatörvényben legmegtámadhatóbb pontok : a differentiális vámokra vonatkozó határozat és a vámnak arányban szedése. Nem ismételjük az utóbbi pontra vonatkozó többször tett megjegyzésünket, és ha eltekintünk a valutára vonatkozó kérdésektől, akkor csak az arany vámokban rejlő vámemelés áll előttünk, melynek jogosultsága, nincs, de melyen a vámtételek leszállításával lehetne segíteni. Nem követeljük ezt minden czikkre nézve, hisz a nyerstermékek ép úgy, mint a fényűzési czikkek megbírják, kárunk nélkül, azokat a fogyasztási czikkeknél pedig, a pénzügyi vámok hasznát növelik, ipari hátrány nélkül; de a gyártmányok és különösen a fonal-, szövetáruk vámjának ezen emelése sem válik e monarchia előnyére , és leginkább fogja azt érezni Magyarország. A retorzióvámokon egy kissé javított a vámügyi bizottság, mert kiterte a törvény azon apodiktikus határozatát, hogy minden oly állammal szemben, mely czikkeinkre több vámot vet, mint más államok czikkeire, 5—10 százalék vámemelés alkalmaztassák ; hanem, e helyett csak felhatalmazást adott a kormánynak, hogy a retorziót esetről esetre alkalmazhassa. Az osztrák bizottság, csak némely czikkeknek, a retorzió alóli kivonására kíván a kormánynak felhatalmazást adni. Mind a két határozat fölösleges lenne és önmagában hiányos, sőt alkotmányosságot sértő intézkedés az előtt, ki a retorzióval való minden fenyegetést káros rendszabálynak tart , mi nem könnyíteni, hanem nehezíteni fogja a nemzetközi szerződések kötését. — És mi ezen a nézeten vagyunk. — De ha már ez eszmének kifejezést akarnak adni, akkor mi is, inkább vagyunk a magyar bizottság szövegezése, mint az osztrák határozat és (még kevésbé) az eredeti javaslat mellett ; mert legalább nem teszi elvvé, rendszerré a retorziót; minek vagy van foganatja, és akkor az árát a mi fogyasztóink fizetik meg; vagy nincs, és akkor fölösleges. A tarifta minden egyes osztályát részletesen bíráltuk volt. Az osztályozás tökéletesítése, alapelvükre fektetése és tervszerű keresztülvitele, annál nagyobb érdeme a tariftának , mert nemzetgazdasági alapja nálunk eddig annak nem volt. Csinálták eddig azt a német vámegyesülettel való kokettírozás és előbb az olasz tartományokra való tekintetből , de nem a monarchia ipari és gazdasági viszonyai szempontjából. Most ez volt a kiindulási pont: tévesen határoztatott ugyan az meg, mert védvámos tendentiák uralkodtak megállapításánál, de ez az alapeszméket nem villálja és a rendszert meg nem rontja. Úgy annyira, hogy a fonalak és szövetek osztályozásának egyszerű szaporításával, a vámtételek leszállításával, egy egészen jó, és érdekeinknek ép úgy, mint a monarchia nemzetközi forgalmának és fogyasztási szükségleteinek teljesen megfelelő tariftává lehet azt tenni. És e szempontok nem kívánják, az osztrák ipar érdeke pedig nem követeli, hogy az angol áruczikkek tőlünk kizárassanak vagy forgalmuk megnehezíttessék , mert ezek versenye mellett is virágzott az osztrák ipar, csak most érzi az átalános válságot, de ezt nemcsak Brünn és Reichenberg, hanem Leeds, Huddertfield, Dewsbury és Bailey ép úgy érzi, mint Biela. Tehát Angliától Olaszországig terjed annak hatása, és ezt vámtételek kiinduláspontjául venni nem lehet. Nem mondjuk mi vészthozónak, nemzetölőnek a gyapjúszövetek vámemelését; ilyen messze hatásuk, a méterenként 21—48 krnyi (átlag 132 °/C) vámtételeknek nincs, de nem kompenzálható és az osztrák ipar szüksége által nem igazolt tehernek tekintjük azok emelését ; és azért tartjuk nem csak kívánatosnak, de lehetőnek is leszállításukat, mert józanon felfogott, állandó érdeket nem sértene az. Az angol gyapjúárakra eső vámok tételéről és százalékáról már nyilatkoztunk, de a yorkshirei kereskedelmi kamara jelentésére, melyben ama czikkeknek a tariftához való viszonya van fejtegetve, több téves utalást hallottunk és olvastunk. Ezért felemlítjük, hogy ama jelentések 1875. október 19. és deczember 13-án vannak keltezve ; tehát most már nem bir a brünni és alsó ausztriai kamarákkal való polémiájuk és a 400 — 600 grammos osztályozásra való reflexiójuk értékkel; miután most 450 — 600 gramm az osztályozás alapja. De az felemlítésre méltó, hogy a fennebb említett gyártelepről egy 1873-iki adat szerint 74 ezer mázsa gyapjúárú hozatott hozzánk és ezek 3/4 része shoddy vagyis legolcsóbb gyapjúárat. Összesen 95 czikkről nyilatkozik a kamara és úgy találja, hogy 62 czikk 400 grammon fölül van; tehát ezek közül csak némelyik fog vámemelés alá esni, de van 14 másféle czikk, melyek súlya 3—400 gramm, 19 féle, melyek súlya 2—300 A „HON“ TÁRCZÁJA, Egy hirhedett kalandor a XVII-ik századból. Regényes kor rajz XXII .énben, Irta Jósini Mór. Második rész. A rablók között. 1. A preszjaka barlang. (6. Folytatás.) Ok a hajdemákok hatalmas egy nép voltak! Nem volt az valamiféle nemzet, mert a világ mindenféle nemzetének szülöttei voltak közötte: polgákok, hanákok, rusznyákok, bolgárok, oláhok, jászok, csángó magyarok, kozákok, a mi csak színe java volt a zsiványnak, minden országnak a virága, az akasztófa virága. Szabad volt nekik egymás között legénykedésből, borvirágos jó kedvből baltával verekedni, vitás kérdéseket ólmos bottal, öreg késsel elintézni; de nemzetiség fölött veszekedni meg volt tiltva. Aki csak valami gonosztett által híressé lett a világban, az érdemessé lett az ő nemes szövetségükre, aki legvakmerőbb, legbátrabb volt, az lett a vezér. Ha valahol a Szepességen, Lengyelországban, Podoliában, Vörös-Oroszországban, valami nagy kulcsos városban nagy kivégzési parádéhoz készültek, ott bizonyosan megjelentek a hajdemákok, mintha a földből nőttek volna elő, szétverték a poroszlókat, kiszabadították az elítélt deliquenseket és besorozták maguk közé. Ha valahol egy szép asszonyt elítéltek házasságtörésért vagy varázslásért tűzhalálra, bizonyos volt, hogy mielőtt a máglyát meggyújtanák alatta, ott termettek a hajdemákok, s elvitték a szép vétkezőt magukkal. Ők voltak a reménysége, vigasztalása, gondviselése minden nyomorult embernek, aki lopás, rablás, gyújtogatás, emberölés, hamis pénzverés, aszszonyszöktetés s másféle vádak miatt a halálos félelmek kötelékeiben kínlódott. Ezért nagy is volt az ő tekintélyük. Nem volt ő nekik hazájuk, hanem az övék volt minden vad erdő, hozzájárulhatlan hegyszakadék, ami csak a Mátrától a Volgáig található. Nem voltak nekik törvényeik, hanem a mit a harámbasa kimondott, az volt a törvény, annak mindenki engedelmeskedett. A mit összeraboltak, abból senki magának egy dénárt meg nem tartott, hanem odaadta a vezérnek s az kiosztá egyformán valamennyi között. Aki vitézsége által nagy érdemeket szerzett, az jutalmul megkapta a legszebb leányt, akit a máglyáról, a börtönből, a kispadról megszabadítottak. Ahol a hajdemákok laktak, ott a római császár az erdélyi fejedelem, az oláh vajda, a lengyel király, meg a kozák kosovói attamán csak név szerint uralkodtak : a hajdemák harámbasa volt az igazi uralkodó , ez szedte az igazi adót. A mi kereskedő karavánok Törökországtól fél egész Varsóig jártak-keltek, azok, ha eszük volt, a hajdemák vezérnél fizették le a védelmi díjat, az azután végig kisértette őket valamennyi veszedelmes erdőn, hegyháton, hogy a hajuk szála se görbült meg. Ha pedig bolondok voltak, katonasággal kisértették magukat, der akkor megjárták, mert a bajdemákok lesbe csalták őket; a katonákat szétverték s a karavánt kirabolták, s a ki ellentállt, azt le is ütögették. Imitt-amott lakozó nemes urakkal egész hadjáratokat folytattak, az utolsó körömszakadásig; hanem, ha egyszer kibékültek velük s parolát adtak , azt azután megtartották, ahogy majd meg fogjuk látni, ha rákerül a sor. A templomokat nem nagyon látogatták, hanem ha abból a czélból, hogy az arany, ezüst oltáredényeket elemeljék ; de papokat tartottak maguk között; azokat is mind a javából : olyanokat, a kiket valami nagy vétség miatt a kolostorokból elkergettek, vagy megbüntettek. Az előbb misét tartott nekik s megáldotta őket, ha valami nagy expeditióra mentek, s ha jól ütött ki a rablás, megtartotta a Te Deumot, megosztozott a prédában s aztán együtt tánczolt velük; ha pedig valakinek házastársa akadt, azt öszszeeskette, — mert a hajdemákok nagyon sokat adtak a jó erkölcsökre; idegen asszonyságokat elrabolni tisztességnek tárták, de egymás feleségét el nem csábították. Városokat és kerített várakat ők nem építettek, ellenben fel tudták keresni azokat a hozzájárulhatlan menhelyeket a hegyszakadékok, a mocsárok között, a mikből emberi hatalom ki nem bírta őket verni s ott annyi élelmiszert halmoztak össze, hogy egy nyáron át ki nem éheztethette őket semmi nagy hadsereg; ha pedig a tél jött, az felszabadítá őket az ostrom alól. Hogy milyen nagy volt a vakmerőségük, azt legjobban bizonyítja az az eset, melyben én közéjük kerültem. Az erdélyi fejedelem húszezer emberrel tört be Lengyelországba; a tatár khán nyolczvanezer emberrel rohant rájok s elfogta őket valamennyit, akkor a bajdemákok négy század magukkal rálestek a visszatérő tatárokra s mikor azoknak az előcsapatja jött, zsákmánynyal legjobban megrakva, azt az erdőt, a melyiken okvetlenül át kellett vonulniok, a fejükre zúdították, s mint a csapdába került egeret, úgy nyomtak agyon több mint kétezer krimiai tatárt. Mikor én felnyitottam a szememet, ott láttam még magam előtt az egész ledöntött erdőt, egymásra düledezett szálfáival, mintegy jégverte kenderföldet. A hajdemákok ott bujkáltak elő a fák közül, az agyonvert had kincseit szedve össze, s néha egy egy emberalakot czepelve elő, a kiben még élet volt. A ki nem tatár volt, azt kihozták a nagy fenyőfatemetőből, ha még életben kapták. Én ott feküdtem egy nyaláb fenyőfagalyra fektetve, egy csörgedező patak forrásánál. Előttem állt egy öles termetű ficzkó. Csúf, otromba ábrázat. A kihez képest még a soltész úr valóságos Szent-Márton lovag, a kit pedig épen szépnek festettek. Veres volt a szakálla és szemöldöke, de még vörösebb ábrázatja s az orra fel volt hasítva, annak a jeléül, hogy valamikor volt szerencséje az orosz igazságszolgáltatással ismeretségbe keveredni. A mellett olyan izmai voltak, mint szent Kristófnak; távolabb tőle több hasonló alak állt, de ilyen csúnya egy sem volt. — No ficzkó ! dörmögött rám, amint felpislantani látott, olyan hangon, mint egy bika, könyökével egy hosszúnyelű nyakleütő pallósra támaszkodva. Hát élsz még ? Fel tudsz-e állni a térdedre ? Fel tudod-e emelni a jobb kezedet ? No hát csak maradj térden állva s tartsd a kezedet fölfelé, aztán esküdjél meg, hogy közénk állsz hajdemáknak, különben odadobunk a halottak közé. Én ugyan hallottam már akkor hirét a hajdemákoknak, bár voltaképen egész mivoltukban még sem ismertem őket úgy, mint később alkalmam lett rá; de hát nem bántam volna én abban a perczben, ha akárminek verbuváltak volna, azt mondtam, hogy beállok én, csak meg ne öljenek. — Mi voltál ezelőtt ? dörmögé tovább a veres. Parasztlegény vagy nemes úr ? Nem is kellett hazudnom, hogy azt feleljem, hogy olyan szegény ördög voltam teljes életemben, amilyen csak valaha éhségben legyeket fogdosott. — No azt szeretem. A nemes emberek nem közénk valók. Hát most mindjárt leteheted a próbát. Erre egyet füttyentett. S e jeladásra két marezona ficzkó odahurczolt elém egy barlangnyilásból egy csodaszép leányt, akinél én soha életemben nem láttam se szebbet, se kedvesebbet. Fehér és piros volt ábrázatja s csakúgy ragyogott rajta mindenféle szívbeli jóság, kék szemei voltak, és gömbölyű ajkai, mintha most is előttem állna. Hoszszú aranyszőke haja lebontva egész a bokájáig ért, pedig karcsú volt és magas. No hát, ujoncz, parancsolt rám a veres. Itt van a próba. Ezt a leányt le kell nyakaznod, itt van a pallos. Ez egy nemes kisasszony, akit mi elraboltunk. A szülőinek megszentük, hogy ha ma reggelig meg nem küldik érte a váltságdíjat, akkor a leánynak a fejét fogjuk nekik hazaküldeni. Nem küldték meg a váltságdíjat. Mi is a szavunknak állunk. — Végezz. Azzal kezembe adta a két kézre való pallost. A leány pedig letérdepelt előttem a mohos fűbe szépen, s hosszú aranyhaját hátulról két csomóban előre húzva, meghajtá alázatosan gyönyörű szép hófehér nyakát. Hogy én azt most már vágjam le. Én pedig odadobám a pallost a veresnek a lábához, 5s azt mondám neki : — Bomoljon meg a lelked veres ördög ! Én csak nem vágom le ennek a szép gyermeknek a fejét, ha mingyárt megeszel is. — Ahán! orditá rám a veres. Most elárultad ficzkó,hogy ki vagy? Ha paraszt volnál, felemelted volna a pallost, hogy inkább a leány nyakát vágd le te, mint én a tiedet. Te nemes ember vagy, a ki inkább a maga nyakát vágatja le, mint ő öljön meg egy leányt.— Jól van, most hát te térdepelj le, majd levágja az a leány a te fejedet. —Ez az én leányom. S azzal a térdéről felszökő leánynak odanyujtá a pallost, s ez nevetve suhintá meg a nehéz vasat félkézzel könnyedén, hosszú haját hátravetve a fejével. (Folytatása következik.) ... . ? .. ............................... .. 13. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, Vasárnap, 1878. január 13. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előílaet«1»! «kr: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva : - igeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt — kr. 6 hónapra........................................... 12 » —. » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... Is—» Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét ilető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. —1 —bbbw gramm és ezek tetemes vámemelés alá esnek. Különben a szakértők is konstatálták ezt, nemcsak azon union kelmékre, melyek közzül 7 esik a 2-ik és 3 a legnagyobb vámot fizető osztályba, hanem a pilotokra is, melyek pedig 400—600 gramm közt vannak, tehát aránylag kisebb vám alá esnek ; ezen kívül 9 féle melton kelme esik a legmagasabb vám alá. Mindez figyelemre méltó terhet képez, melynek ezélja csakúgy lenne, ha legalább Ausztriának használna, de ez nem áll; másfelől mi, leszállítása fejében a pénzügyi vámokból is leengedhetnénk. H. S. — Az országgyűlési szabadelvű párt f.6. január 14-én d. u. 6 órakor étekezletet tart. Tárgy : A büntető törvénykönyv hátra l evő szakaszai. — Andrássy gróf válasza a porta azon jegyzékére, melyben a hatalmak közbenjárását kérte, következőleg hangzik: »Mi forrón óhajtjuk a vérontás megszűnését és a háború végét. De az ottomán körjegyzék a mi nézetünk szerint nem nyújt alapot oly tárgyalásokra, melyek békét idézhetnek elő. A semlegesség kötelmei nem engedik meg, hogy a kezdeményezést mi ragadjuk meg a két hadviselő fél közti közbenjárásra, mely minket azon kényszerűséghez vezetne, hogy békefeltételeket formulázzunk. Ellenben a cs. és kir. kormány fentarja magának a részvételt a tárgyalásokban, mihelyt azok a hadakozófelek között megindulni fognak; fentartja magának hasonlóképen ama jogszerű befolyást, mely azt, mint garantirozó és határos hatalmat megilleti a keleti ügyek végleges rendezésénél. — Victor Emanuel halála alkalmából érdekesnek tartjuk fölemlíteni, hogy III. Napóleon is januárnak és azon napján, i. i. 9-én halt meg, melyen V. Emanuel. Mindkettő délután halt meg, Napoleon 11 21 órakor, V. Emanuel 1/2 3 órakor. — A békealkudozásokról a »D. Tel.« a következő sürgönyt közli: Péra, jan. 9. Arról értesültem, hogy a porta hat heti fegyverszünetet kért a következő feltételek alatt: Hogy mindkét hadviselő fél megtartsa jelenlegi positióit, hogy a békealkudozások vegyék kezdetüket azonnal, mihelyt a fegyverszünet iránt megállapodás jött létre. Remélik, hogy Erzerumnak élelmiszerekkel való újbóli ellátása is eszközölhető lesz bizonyos feltételek alatt. Mehemed Ali ma elindult egy külön vonaton, hogy a frontra menjen s a harcrtéren levő parancsnokok azonnal parancsot fognak kapni. A közvélemény átalában véve meg van elégedve a kormány magatartásával, de szorongva várja, hogy Anglia minő lépést teend, ha az orosz békefeltételek tudva lesznek. Ámbár már tegnap elrendeltetett, hogy a hadügyi műveleteket be kell szüntetni, mégis igen kétes, váljon sikerülni fog-e. Több napnak el kell múlni, mielőtt az illető tábornokok a frontra érhetnek, és ekkor már annyira megváltozva fogják találni a helyzetet, hogy nagyon kétes, váljon megfelelhetnek-e a porta kívánságának. Itt azt tartják, hogy Anglia sokkal okosabban tette volna, ha azonnali fegyverszünetet kért volna, mert minden óra annyira megváltoztatja a helyzetet, hogy még több napi ellenségeskedés komoly nehézségeket okozhat. Sokan azt hiszik, hogy Anglia segítsége nélkül lehetetlen a fegyverszünetet kieszközölni, hacsak Reuss hg közbe nem veti magát, mely esetben nem csak separategyezkedés, hanem nagyon meglepő béke is lesz. A porta Anglia tanácsát követte, midőn fegyverszünetet kért, itt jól tudják azt is, hogy az oroszok készek azt megadni. A minisztertanács e pillanatban a Jildisz palota kioszkjában ülésez s a fölött tanakodik, hogy minő utasítások adandók az ottomán tábornokoknak az ellenségeskedések beszüntetését illetőleg. Időközben tart a harcz Szamarkov irányában és Szófiánál s a törökök gyorsan központosítják csapataikat. Adakozás a dévai reáliskolai segélyzőegyesület javára: Czigány Károly kővágó-eörsi és ifj. Háry Sándor egerszegi ügyvédek adománya 1 frt 50 kr Eddigi gyűjtésünk 2069 frt 29 kr, összesen 2070 frt 79 kr 5 darab 20 frankos arany, 3 db cs. arany, 3 darab ezüst frtos és 1 db szász ezüst tallér. Fogadják az adakozók az ügy nevében köszö netünket adományukért. írói segély egyesület és nyugdíjintézet. Gyulai Pál, az irói segélyegyesület sok éven át nagyérdemű titkára, az irói segélyegyesület közgyűlésének jelentésében megemlékezvén azon sajnos (bár inkább névleges, mint tényleges) közönyről, mely az utóbbi években az irói segélyegyesület iránt nyilvánult , ennek egyik okát abban kereste, hogy az írók egy része hírlapírói nyugdíjintézet alapítását kezdeményezte. Ennek fölemlítése elég volt, hogy a sajtóban ne maradjon visszhangtalan. A »Fővárosi Lapok« egyenesen kikelt az írói és művészi kör bálbizottságának azon határozata ellen, hogy báljának jövedelmét az alapítandó írói és művészi nyugdíjintézet alapítására szánja; a »Kelet Népe« mai tározójában pedig egyenes ellenszenvvel vádolja az irói köröket, az irói segélyegyesület iránt s ez ellenszenv kifolyásának rója fel »a hirlapirói nyugdíjintézet körüli buzgóságot« is. Mindenekelőtt legyen szabad kétségbe vonnom azon, itt emlegetett »buzgóság« létezését az említett nyugdíjintézet körül. Ha az ellenszenv csak e buzgóság mérvében létezik, akkor nincs meg az egyátalány; mert buzgóságot oly dolog körül egész írói körök részéről föltenni, mely dolog hét év előtti megpendítése daczára még ma is a kezdeményezés stádiumában van csak, merőben lehetetlenség. De bármekkora lenne is eza buzgóság, tiszta tévedés lenne azt tételezni föl, hogy azt a létező irói segélyegyesület iránt való ellenszenv bármi kis részben is éleszthetné. Ellenkezőleg. Akik az irói nyugdíjintézet ügyét hangoztatták, soha sem mulasztottuk el a mellett az irói segélyegyesület szükséges, pártolásra, áldozatra méltó voltát kiemelni. Fájdalom, hogy e részben az irói segélyegyesület irányadó elemei részéről az irói nyugdíjintézet eszméje nem talált megfelelő viszonosságra s ez ép az, ami a két fél közti ellenszenv s versengés látszatát kelthette. De a valóságban nem létezett az soha.Nincs is rá ok. Csak közelről kell tekinteni, s nyilvánvalóvá lesz, hogy a két intézet nem vág egymás hatáskörébe. Az írói segélyegyesület hivatása megyes, munkaképtelen vagy balsorstól sújtott irók, vagy azok árváinak és özvegyeinek segélyezése.« Ez tisztán humanitárius, tisztán jótékonysági eljárás. A felebaráti szeretet gyakorlása azok irányában, kiket a sors üldöz, megnyomorít, sújt. Mi lebegett azok előtt, kik az irói nyugdíjintézetet létesíteni kívánták ? Az, hogy a hírlapíróság, mint ilyen, megszűnjék állandó proletariátusnak lennni, hogy pályává legyen a szó szolid értelmében , hogy ne szoríttassék átmeneti állapottá, melyről mindenki, minél előbb szabadulni akar, hanem hogy nyújtsa a megállapodottság, a tisztességes kenyérkereset mindazon előnyeit, amelyekkel egyéb szellemi foglalkozások járnak. Az lebegett, ami lebeg majd minden törvényhatóság, minden vasúti vállalat, minden nagyobb szervezetű magánvállalat hivatalnokai előtt, kik első feladatuknak tartják a fizetésüket képező krajczájrokból félre tenni a maguk filléreit nyugdíjalap létesítése s az abban való részesülhetés czéljából. Ez nem »segélyzés«, ez nem »könyöradomány« gyűjtése, nem is verseny egy olyan intézet ellen, mely a jótékonyság ama jelszavai alatt alakult. Sőt ellenkezőleg, gyámolitása amannak, mert megszünteti azon abnormis állapotot, mely Magyarországon tényleg létezett s mely abban állt, hogy minden betegség sújtotta iró, vagy annak özvegyes árvája (százalékokban alig kifejezhető kivétellel) a közsegélynek az irói segélyegyesület által gyakorolt gyámolítására szorult. Azt akarta ez a kezdeményezés, hogy a jótékonysághoz, amit az irói segélyegyesület képvisel, csakis a nyomor folyamodjék, s ne vegye el ez elől az alamizsnát az a tényező, mely segíthet magán az önsegélylyel is, amelynek a nyugdíjintézet a zászlóvivője. Oly nyilvánvaló itt a különbség, hogy vak, vagy elfogult, aki nem látja. De ezt — monja Asbóth János úr a »Kelet Népe« tárczájában — megszerezhetik maguknak az írók bármily biztosító társaságnál is. Bocsánatot kérek, oly praktikus érzékű ember, mint Asbóth úr, alig mondhatja ezt komolyan. Minden biztosító társaság roppant nagy százalékra dolgozik: nyereséges, üzleti vállalat mind. Ha egyéb nem, az, hogy ez üzleti nyereség maguknak a nyugdjjazottaknak javára esik, indokolja, elodázhatlanná teszi egy ilynemű szövetkezés létesítését. Azonfölül magában a társulásban nagy erő rejlik. Ha ily társulat létrejö, s ha a magyarországi hírlapirodalom részéről abban a szívélyes, egyhangú támogatásban részesül, mint azt az ügy elsőrangú fontosságánál fogva megilleti, ha a kicsinyes szempontok, melyek erővel irtási hajlamot feltételeznek ott, ahol csak a használásra van minél több jó szándék, elhallgatnak, akkor rövid idő alatt kivihető lesz, hogy minden valamire való magyar lapszerkesztőség az állandó munkatársakal belépők elé kötelességül (űzi a nyugdíjintézet tagjai sorába való belépést, s maga eszközli, úgy amint ez minden magánvállalat nyugdíjintézeténél szokásban van, az előleges fizetést. Azon körülménynél fogva, hogy számos ily befizetés (pályaváltozás stb. folytán) az egyesület előnyére esnék, oly könnyítését képezné kitűzött czélja elérésének, amiben egy magánember, ki magát biztosítja, távolról sem részesülhet. Igaz, hogy helyesebb lett volna, ami aztán minden versenyzési gondolatot kizárt volna, ha maga az írói segélyegyesület veszi kezébe egy ily nyugdíjintézet létesítését; módjában volt volna, ideje is volt volna rá, mégsem tette. Nem veheti hát rossz néven, ha azok, kik mélyen érzik e téren a szükséget, kezdeményezőleg léptek föl; bizonyára jobb szerettek volna azok is egy megszilárdult, megteremtett alaphoz járulni, mint a kezdet nehézségeivel küzdeni. Hisz, hogy mily nagy e küzdelem, az mutatja, hogy még ma sem áll fönn intézetük, ezért — tán nem jogtalanul — érheti őket gáncs és gúny, de a kezdeményezésért és fáradozásért, azt hiszszük, épen nem. Y. I. A fővárosi köztárházi nagy bizottság ma Kamermayer polgármester elnöklete alatt összeült , hogy a magyar átalános hitelbank ajánlata fölött döntsön , mielőtt azonban e főtárgyra áttért volna , a négyes albizottság jelentését a közm. minisztériumnak a partot és talajfeltöltést illető leiratára nézve, s a gőzmalmok és kereskedők kérvényét hallgatta meg. A négyes bizottság, mely a végett volt kiküldve, hogy a miniszteri leiratban a feltöltés és partépítés teljesítését illető pontokra véleményt adjon, felirat alakjában adta be jelentését s a leirattal szemben javallja, hogy a város a miniszter kívánalma szerint fogadja ugyan el a partépítés költségeinek előlegezését 700.000 frt erejéig, de abba ne egyezzék bele, hogy a minisztérium ezen előlegekért 5 százalék évi kamatot fizessen, hanem akkorát, amekkorát a főváros e czélra fölveendő kölcsöne tekintetében a hitelező irányában magára vállal ; a tulajdonjogot illetőleg a főváros ne kifogásolja, hogy a kormánynyal kötendő szerződésben az a fővárosi pénzalapot illesse és a terület köztárházi czélra átengedésének határideje annyi időre köttessék ki, ahány évig ott a köztárházak állnak. — A bizottság ily értelemben fog a közgyűléshez jelentést tenni s a föliratot fölküldendi a minisztériumhoz. Ezután felolvastatott a budapesti malmok (Viktória, Hengermalom, Concordia, Molnárok és sütők gőzmalma, első budapesti gőzmalom, Pannónia és Erzsébet) beadványa, melyben üzletemberekhez méltón, gyakorlati szempontból, erős érvek-