A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)
1878-05-28 / 129. szám
129. szám, XVI. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum épület földszint Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt —kr. 6 hónapra..........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Kedd, május 28. Szerkesztési iroda, s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIEIÍTÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás £31 O ZLIT XYI-dik évfolyamára. A »Hon« megye 1en naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre...................................... 6 frt Félévre.....................................................12 » Egy hónapra ................................. 21 Az esti kiadás postai hálön küldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. L. »Eon« szerte. • kiadóhivatala. ————————— Budapest, május 27. A kongressus előtt. Bécs, május 26. Monarchiánk külpolitikájának egyik állandó törekvése lesz elérve akkor, ha a kongressus létre jő. Nem fő czélja volt az, melyet az ismeretes »érdekeink minden irányú megóvásában« fejezett ki, hanem ennek egyik közvetett eszköze a végre, hogy Oroszország Európa ítélőszéke elé állíttassák és kollektív kifejezést nyerjen azon európai nézpont, hogy a san stefanói béke meg nem állhat. Sem ennek, sem átalában a kongressus eszméjének nem rendelte alá Andrássy gróf érdekeink védelmét, de úgy látszik, számított arra, hogy ezek közül a legtöbbet magáévá fogja tenni Európa is és az ezek érdekében foglalandó álláspont, akár vezessen békés megoldásra, akár háborúra, Európa színe előtt (a végső szakításig) igazolandó, az által elfogadandó vagy legalább is helyeslendő, sőt megkísérlendő, hogy annak kollektív erőt a kongressus adjon. Ennek előzményéül merült volt fel az angol követelés, mely már csaknem három hónapja foglalkoztatja Európát, míg végső stádiumába jutott Suvalov küldetésével, miről még eddig többet tudnak a hírlapok, mint a diplomaták ; de a minek, ha egyátalában lesz eredménye, nem a kongressus mellőzésével, egy angol orosz szeparát egyezség lesz, hanem az előzetes kérdések mellőzése, illetőleg elsimítása és a kongressus létrejötte. Az alatt a három hó alatt, míg az angolorosz alkudozás folyt, monarchiánk csak egyszer lépett előtérbe; akkor, mikor Ignatiev vállalkozott az orosz-osztrák-magyar viszonyok tisztázására; és ha ez szükségessé tette az Angliához való közeledést, Oroszország részéről, ha e legutóbbi alkudozásnak a kongressus lesz eredménye, azt hiszszük, hogy e két ténynyel csak monarchiánk magatartása lesz igazolva, egyfelől: az orosz követelésekkel szemben és másfelől: a kongressus tekintetében Anglia irányában. Mert, habár időveszteséggel és kerülővel, eljutnak az Andrássy által februárban megpendített indítványhoz, úgy, hogy bárhol tartassék, bárki által hivassák össze a kongressus, annak szellemi atyasága tőle el nem vitatható, amiből, természetesen, az eredményeiért való felelősség is következik, annyiban, amennyiben az monarchiánk további magatartásával összefüggésben lesz. A congressuson pedig, bármilyen legyen kiinduláspontja, a san stefanói békének, vagy akár csak egyik avagy másik pontjának vizsgálata is, okvetlen maga után vonta a többit, úgy, hogy az angol álláspont utólagosan is érvényesült volna. Jogosultabb, szebb előleges érvényesítése és nem is bánjuk, monarchiánk nem is akadályozta azt, a reá szükséges három havi időveszteség daczára is. Mert ami időközben történt, az bizonyára nem vált Oroszország és szövetségesei javára. Legelőször is Nyugat-Európában veszti vagy talán már egészen elveszti szövetségeseit; mert Németország legközelebb áll hozzá; de a congressus eszméjének elfogadásával ez is föladta a »beati possidentes« álláspontját ; mert ha az békés megoldásra vezet, ez nem lesz az úti possideusre alapítva; ha pedig háborút eredményez, akkor épen nem érvényesülhet az. És habár ez nem zárja ki Németország orosz-barát magatartását, de kizárja a mellette való föltétlen állásfoglalást, Európával szemben. Hogy Olasz- és Francziaország határozót frontot csináltak Oroszországgal szemben; hogy Anglia ez alatt állott hadilábra, az köztudomású dolog, sőt mi is csak készülődtünk; és ha Keletre nézünk, ott sem látjuk Oroszországot erősödve ; Romániával szemben hadilábon, a montenegrói és szerb, saját foglalásait tartani vagy birtokba venni képtelen; az orosz, szerb, montenegrói harczképesség, harczvágy, betegség, nélkülözés által gyengülve és Oroszország anyagi ereje napról napra romlásnak indulva van. És ha, ezen körülmények hatása alatt is, Oroszország neki fanyarodik a congressusnak; ha másfelől Anglia nagy (és látszólag még nagyobb) készülődései daczára, sem akar az elől kitérni, ez azon eszme életrevalóságát bizonyítja, melyet, főleg nálunk annyit gúnyoltak. Szükséges, hasznos lehet az egyfelől: a speciális kiegyezések megakadályozására ;másfelől: az európai álláspont kifejezésre juttatására. És nem hiszszük, hogy létrejönne e két föltétel komoly érvényesülése nélkül; másfelől: nem hiszszük, hogy előmozdítsa Oroszország erősbülését Európával szemben; mert ott egy areopag előtt fog az állam, melynek többsége máris ellene van , mert a san stefanói béke elleni tiltakozását többékevésbé mindenik hatalom ki is fejezte. De mégsem zárja az el a többet akaróknak az útját, a továbbhaladásra. A találkozás az angol- és osztrák-magyar érdekek közt, Európa engedékenységének első jelére effektuálva lenne ; mire addig, mig Európa állást nem foglal és azt ki nem fejezi , ok és alkalom a békés megoldás megkísérlésének kötelessége miatt nem lehet e sem Angliára, sem monarchiánkra nézve ; mert azon perezben, melyben e magánytra tértek volna,provokálják vagy félretolják Európát és így mindenkép meggyengítik álláspontjuk jogosultságát. Sok szemrehányás érte monarchiánkat az angol szövetség állítólagos kerülése miatt. A közvélemény vádja ez. Hogy mennyire alapos, nem tudjuk , de, hogyha Anglia sem tehetett egészen határozott közeledést hozzánk, Európára való tekintetből , akkor a mi tartózkodásunkat is igazolja a congressus eszméjének folytonos fölmerülése. Anglia és monarchiánk, külön föllépéssel sarokba szoríthatók Oroszországot , és az Ignatiev-Suvarov-missió mindkettő részére, e tekintetben elég kedvező bizonyítványt állít ki , és ha ezekből mégis a congressus és egyelőre csakis a congressus keletkezik, akkor a külön pactum-conventum antidatálása helytelen lett volna. Nem biztosíték a congressus a békés megoldásra , de akkor a háború oly tiszta nemzetközi viszonyok közt fog megindulni, hogy a mi esetleges aktív vagy passiv magatartásunk is oly kétségtelenül lesz előszabva érdekeink és a nemzetközi viszonyok által, hogy a kormány és közvélemény egyátalában nem térhetnek ki az elől. — A Voltaire-ünnep. Marcére belügyminiszter következő rendeletét intézte a rendőrfőnökhöz : Főnök úr ! Voltaire százados emlékünnepe alkalmából egy bizottság egy u. n. »külső ünnep« programmját terjesztő ön elé, mely, amint látszik, ellensúlya akar lenni a mások által rendezett »szónoki ünnep«-nek. Ön e tárgyban utasításokat kér tőlem. A fenforgó viszonyok közt s a százados forduló által máris fölidézett hírlapi versenyzésekkel s vitákkal szemben bizonyosnak látom, hogy minden ilynemű nyilvános tüntetés szükségkép politikai jellemet öltene, s ellentétben állana azok szándékával, kik csak egy nagy ember emlékét akarnák megünnepelni. Ily hangulat mellett az egyik irányban való tüntetés elkerülhetlenül tüntetést idéz elő az ellentétes irányban is, s pedig úgy, hogy az, ami e programm kezdeményezőinek szándéka szerint ünneplés tárgyát feltene, Lugjr képeibe, a jjuigaiak közti versenygés és harcz tárgya lesz. A kormány, mely a vélemények harcza közt is felelős a köznyugalomért, nem adhat segédkezet oly tényekhez, melyek annak megzavarására alkalmasak. Másrészt a körmenetek, fölvonulások, utczai tüntetések Páris belsejében, az olyanok kivételével, melyeket a halottak temetése vagy valóban nyilvános szertartások követelnek, úgyis eltiltvák. A mai viszonyok közt ezer meg ezer ok van, hogy a közrend érdekében ne térjünk el e rendszabálytól s azért önnek feladata lesz, azt mindenkivel szemben érvényesíteni. — Marcére: »Francziaország hölgyei« czím alatt többen máj. 30-án ellentüntetésre készülnek. Ezek a következő fölhívást bocsátották ki : Május 30-án van az orleansi szűz halálának évfordulója. Sajnáljuk azokat, kik e napon más emléket akarnak fölidézni s mutassuk meg, hogy hazánk nem feledkezik meg legszeplőtlenebb nevezetességeiről. Francziaország hölgyeire hárul a feladat a kezdeményezést megragadni, hogy az orleansi szűz emléke ünnepélyes hódolatban részesüljön s igy minden olyasmi visszautasíttassék, mi azt a hitet kelthetné, hogy a hazaszeretet már nem tartozik korunk erényei közé. A nép hőslelkű leányát tisztelni, ki megmentette Francziaországot, nem annyi-e, mint megmutatni, hogy a hagyományos hit a lelkekben ébren tartja a haza szeretetét. Kezdjünk minden vidéken gyűjtést, hogy Domrémyben a nemzeti érzülethez méltó emléket emelhessünk, mely Jeanne d’Arcot ábrázolja s a reá való emlékezésben halhatlan reménykedésre kölcsönöz erőt. Hiszszük, hogy fölhívásunk meghallgatásra talál; de kezdeményezésünkkel ne késsünk tovább s ünnepeljünk már május 30-án. Jeanne d’Arc Páris egyik terén emelt szobrát környezzük e napon koszorúkkal s virággal. Csatlakozzék minden vidék, minden város, minden testület e tüntetéshez s tétesse koszorúit Jeanne d’Arc szobrához. Máris sok hozzájáruló nyilatkozat érkezett hozzánk, de az idő siettet. Alá van írva vagy harminc nő, a legelőbbkelő osztályoktól kezdve a legalsóbbakig. — Salisbury marquis vonakodott elfogadni egy angol küldöttséget, mely közel 250,000 aláírással ellátott kérvényt akart átnyújtani az Oroszországgal való háború ellen. A deputációt visszautasította az angol miniszter annak daczára, hogy az aláírók között az angol birodalom hét legnagyobb befolyású pairje, köztök Westminster, Rutland és Bedford herczegek s a legnevezetesebb angol tudósok voltak.E tettének magyarázatát Salisburynak a westminteri herczeghez intézett következő levelében találjuk: »Külügyi hivatal, május 20. Herczeg úr! Elismerem, hogy fenségednek és másoknak egy levelet kaptam, melyben felszólíttattam, hogy fogadjak el egy küldöttséget a keleti ügyek mostani helyzetére vonatkozólag. Nem hiszem, hogy az államszolgálatra előnyös tettet vittem volna végbe, ha én egy küldöttséggel oly kérdésről, egy oly kritikus időben, mint a mostani, discussióba bocsátkozom vala. Minden oly nyilatkozatot, melyet a kormány jövendő magatartására nézve tenni kötelezve érzendi magát, szükségképen a parlamentben fogja azt megtenni. Egyébiránt némely érvek, melyeket önök a helytelenített, de a parlament által helyeselt politika tekintetében érvényesülni óhajtanak, sokkal czélszerűbben közlendők ezen utóbbi testülettel. Miután nem vagyok azon helyzetben, hogy önöknek valamely közlést tegyek s miután önök véleményének és nyilatkozatainak elfogadása félreértésekre vezetne, kénytelen vagyok tisztele Voljcotru pajualkulaciumnak adni kifejezést a fölött, hogy a deputátiót, melyet ön javasol, nem fogadhatom el. — Van szerencsém stb. Salisbury.« — A monarchia határain foganatba vett katonai intézkedésekről írják a »P. Ll.«-nak, hogy a Vörös torony szorosnál megkezdett erődítési munkálatok már a befejezéshez közelednek, amit is azon vidéken annál inkább helyeselnek, mert daczára az oláh részről hangoztatott orosz-ellenes gyűlöletnek, a Kis-Oláhországba szorított oláh csapatok frontja nem Krajova, tehát az oroszok ellen, hanem az erdélyi határok felé van fordítva. Zárából pedig ugyanezen lapnak jelentik, hogy Rod ich báró Macovscába utazott, hogy az egy év óta készülő országutat megnyissa, mely Hez A „HON“ TÁRCZÁJA. A párisi világkiállítás (Saját levelezőnktől.) V. A magyar osztály. II. Páris, május 22-én. Sietek tudósításomat a közoktatási minisztérium kiállításáról befejezni. Az oktatás eredményeiről tanúskodó mutatványok, mint láttuk, minden tekintetben megütik még a magasabbra helyezett mértéket is. A tanszerek, oktatási segédeszközök kiállítása nem kevésbé kielégítő. A tanszer! Egy cseppet sem megvetendő dolog ám az a tanszer. Kérdezősködjék az olvasó egy műveit és őszinte tanítónál a tanszerek fontossága felől, és azon feleletet fogja nyerni, hogy alkalmas és helyes mennyiségű tanszerek nélkül még Pestalozzi maga sem juthatna el az oktatás azon eredményére, melyet mai napság joggal megkövetelünk minden skolától és melyet, ha törik-szakad, elérnünk kell. Mi volt egy magyar falusi iskola csak most tíz esztendeje is, mielőtt a kormány ezen szerény intézeeket czélszerű oktatási segédeszközökkel vagy maga ellátta, vagy elláttatni rendelte? Örökké emlékezetemben fog maradni és ezen skalommal, a fényes tanszerkiállítással szemben, még sokkal erősebb körvonalakban áll előttem, mint gyerkor egy ilyen falusi iskola képe, amint azt gyik tanfelügyelőnk szóval festette előttünk. Az ország egyik leggazdagabb megyéjét láthatta a tanfelügyelő úr; első inspectionális útja volt ; egy tejben, mézben úszó faluba érve, felkereste aktor uramat, egy vagy hetven esztendős, válogatott szta magyar öltözetű, tetőtől talpig becsületes, jó- skü úri embert. — Hát csak megvagyunk ? rektor uram! — Meg ám, megkövetem alásan. A szegénynél egyéb bajunk sincs. — De azért harapni való csak van mindig, de bár ? — Van uram, hál istennek. Hisz annyi csirkét, lat hordanak ezek a mezítlábas parasztgyerekek ahhoz, hogy az ember meg is unja. — No meg oszt kenyérben sincs hiány. — Dehogy van, nagyságos uram, dehogy van hiány. Bő esztendőben még marad is. Tavalyról is maradt vagy tizenhat zsákkal kalácsra való, egy kis árpa, kukoricza. .. . — Hát a bor ? — No, az már van. — Hogy ne vóna, esedezem alásan, mikor erre nem jár kereskedő, a ki megvenné , úgy innék meg, ha volnánk elegen hozzá, de a szegény fiam katona . . . — Na, aztán télen fűtőfa is van elég, — nemde ? — Amennyi kell, nagyságos uram. A superplust csak úgy lopatom el az udvaromról a czigányok által. Hiszen kérem, a helység erdeje rengeteg egy. — No, hát hál’ Istennek, hogy minden van , még szegénység is ráadásul, így hát semmi sem hiányzik. Jejünk, nézzük meg az iskolát. Az iskolában nagyban énekelték egyik oldalt a fiúk, másik oldalt a leányok a miatyánkot, a hiszek egyet. Csak úgy csengett már távolról is. Beléptek az uraságok az egyetlen tanterembe. Csend lett a négy fehérre meszelt puszta fal között. A padolatlan gödrös-púpos földtalapzaton még a lépés sem hallatszott meg. Rektor uram aztán elmondatta egyes jobb deákjaival »az Yegylegest«, melyben minden benne volt: az ábéczé, a nyelvtan, a földrajz (6 írott sorban), az egyszer egy, a hazai történet (18 írott sorban) stb. Mirandolai Pico nem beszélhetett volna jobban és teljesebben egy negyed óra alatt »de omni rescibili,« mint a parasztgyerek, kit rektor uram nevelt az életre. Közben rektor uram szólitgatta a notórius rossz viseletű ifjakat, hogy: Nagy Pista, egyenesen ülj, oszt törüd meg az orrod,te bitang! Mérő János,ne lóbáld a lábad és ne fogdoss legyeket Sátán Móricz fülén. A vizsga után az elkomolyodott felügyelő újra kérdezgetni kezdett mindenfélét rektor uramtól. — Vannak-e tanszerei urambátyámnak ? — Tanszerek ? — az öreg ur gondolkodni kezdett és föl-föl tekintgetett a felügyelőre. — No már mint segédeszközök, melyeket tanulásnál használni szokott. — Ah, segédeszközök ? .. a tanításnál ?.. Hogy ne volna, kérem alásan. Hiszen anélkül a tanító meg nem élhetne a pernahajdersereg között, — erre az öreg úr kihúz az asztalfiából egy széles vonalzót, és szerényen mutogatva azt, folytatá, — mióta a nádpálczám elkopott, csak ezzel szoktam......... — No hát, jól van édes urambátyám, — mondám sóhajtva a tanfelügyelő, — majd hagyok itt kegyeteknek egy pár jó könyvet az iskola számára. Tessék azokat felhasználni, de egy kis figyelmetek kímélettel, hogy jó soká eltartsanak. Mert magunknak sincs ám sok. — Köszönöm nagy alázatossággal. A jó Isten térítse meg százszorosan szívességét. Dehogy koptatom el őket, dehogy koptatom. Mindjárt bezárom őket az asztalfiába. Nem ér el az uram, egy élő lélek sem. No meg az kellene. — Hiszen ezen sátányok összeszaggatnák a könyvet még ha aczélból való volna is. Dehogy engedek hozzá nyúlni.........! — dörmögve rakosgatta be a könyveket az öreg, ur a fiókba. A szegény tanfelügyelő még egy nagyot sóhajtott. — No hát az Ur Isten tartsa meg bátyám uramat erőben egészségben. Kívánom, hogy sikerüljön minden ügye-dolga és hogy — haladjon a korszellemmel, melynek elvégre ellenálli. . . . — Hasonlókép kívánom, édes nagyságos uramnak! Kézszoritás, kocsira és odább egy faluval! Egy hosszú magyar falusi adomát a párisi világkiállításról szóló tudósításban találni, ezt az olvasó soha sem remélhette volna. Pedig hát hogyan mondjam meg máskép, hogy mit jelentenek ránk nézve ezen egyszerű, de kényelmes zöld padok, melyek a kiállítás egyik zugát töltik meg; ezen tarka számítógépek, melyeken (Raischel rendszere szerint) egy rövid negyedóra alatt megismerkedhetik az okos fiú a törtszámok legintimebb titkaival; ezen forogható fatábla, mely bármerre forduljon is az ember, csak úgy kívánkozik a gyakorlattételre és a magyarázó mutatásra; ezen mérsékelt nagyságú sípládához hasonló szerény kis harmonium, melyet a szegény tanító is megrendelhet Lundánál 20 — 25 írtért, és mely mindenkép pótolhatja neki zenetanitásnál a zongorát; ezen piczi ládika fekete bársony alapján a magyar koronás pénznemekkel, melynek gyűjteményén a paraszt gyerek megtanul számolni és magát meg nem csalatni; úgy hogy nénémasszony a harmadik szomszédból jár a házhoz gazdasági számadásait a tudós gyerekkel megtétetni, ki fejből kiszámítja a búzatermés értékét, melyet apja soha de soha semmi módon ki nem tudott volna találni! Hogyan mondjam meg, hogy mit jelentenek ránk nézve ez apró-cseprő igénytelen külsejű dolgok, ha úgy nem, hogy a múlt emlékével tartom őket szembe ? Tessék ezen csekély dolgok mögé amaz adomát háttérkép elhelyezni, — csak tíz év választ el minket keletre idejétől, és a szerény taneszközök óriás vívmányokká fognak növekedni szemeink előtt! És ha hozzáteszem, hogy a kormány egy áldozatot nem sajnál tökéletesítésük és terjesztésükre, és hogy a statisztika tanúsága szerint a használatban levő tanszerek mennyiségével egyenes viszonyban növekedik a magasabb iskoláztatásra képes gyermekek száma : a kegyes olvasó meg fogja érteni az adoma »doctriná«-ját és természetesnek fogja találni, hogy e szerény szinű dolgokkal ezen a helyen oly sokáig foglalkoztam. És kik működnek e tanszerek megteremtésén ? Tessék a »szemléleti képek« ama nagy albumában kissé lapozgatni, és ott fogják látni a külön- féle mesterségeket, kézműveket és mezei foglalkozá- Isokat ábrázoló képeken honi festőművészetünk legjobb nevű képviselőinek kezenyomát. Elismert hírnevű művészek készítik elő ama fazék-karima mértékére nyírott hajú, napsütött pusztai gyerek felvilágosodását. És a kormány fölteremti és bő kézzel nyújtja a felvilágosodás nagy művéhez a költségeket. Azonban nem csak az elemi iskolák, de a felsőbb iskolák számára is készülnek taneszközök és ezek pontosságát és finomságukat tekintve, valóságos mesterművek. Íme egy nagy üvegszekrény, mely a terem közepének egy negyedrészét foglalja el , a legtökéletesebb, legingeniosusabb szerkezetű természettani műszerekkel van tele. A Paskál-féle készlet, egy tökéletesített lejtesik (tökéletesített: t. i. törvénye föltüntetésében), a hangrezgés mérésére szolgáló készlet, a Krusper-féle lejtmérő. Itt egy érzékeny villanygép, emitt egy éles optikai műszer, amott ismét egy teljes ásványgyűjtemény (Egger-féle) stb. Egész raktára azon százféle műszereknek, melyek működésükkel az egész emberi tudományt kezdik dominálni, és melyek segélyével az egész speculatiót háttérbe szorító törvények és igazságok tüntettetnek fel. Nézzék, uraim! ezen ágas-bogas sárgaréz-, bikfa- és vashuzal-alkotványokat! Ezek megölték a vén Plátót, kit »isteninek« mondtak, ellapították a nagy Cartesiust, ki legelőször talált fel bennünket öntudatunkban, elfoszlatták Hegel termionológiáját, mely oly sokáig ült boszorkánykép a bölcsészet gyomrán és az emberi tudomány absolut királyaivá tették Helmholtzot és Tyndait. És ez utóbbiakat ki fogja Charon csónakéba taszítni. Mert hiszen a venusiai költő szavai szerint: »Omnes eodem cogimur.«Ki fogja a tudomány ezen óriásait háttérbe szorítni ? A felelet egyszerű: Az, ki jobb és pontosabb gépeket fog szerkeszteni és perfectionált szereinek segélyével szélesebb alapon fönnállóknak bizonyuló igazságokat, »örökebb« ( !!) törvényeket találni. — Vajjon mit mond Aquinói Szent Tamás fönn az égben ehhez a comparativushoz ?------De sietek tudósításomat bevégezni, magam is belátván, hogy túlságosan hosszúra nyúlik. Röviden megemlítem tehát még: a »magyar glóbusokat«, melyek miatt oly sok izetlen életet viselünk el Bécsben és »draussen im Reich« a journalisztikától. (De azért mégis csak magyar glóbus az, akármit mondjanak is róla!); a Gönczy Pál miniszt. tanácsos szerkesztése alatt készült, kitűnő szép kiállítású magyar földrajzi térképeket; az iskolai könyvek gyűjteményét, melyek között különösen kiemelendők a kormány kiadványai, mint módszerben és kiállításban legtökéletesebbek és Zilahy Sámuel kiadványai, melyeket a szakférfiak szintén minden tekintetben kielégítőknek nyilvánítanak. Ezzel azonban nem akarom állítani, hogy a többi kiállított könyvek nem volnának megfelelők. Hiszen ha az egész lap rendelkezésemre volna, sem említhetném külön fel mindazon jeles és czélszerű dolgokat, melyek a kiállításon találhatók. Csak a legkiválóbbakra szorítkozom. Továbbá a »Néptanítók lapja« több évfolyamát. Jüzen lap ingyen küldetik meg a kormány rendelkezése folytán a néptanítóknak, és végre a fővárosi rajziskolák kiállításait. Egy nagy külön asztalon hevernek a fővárosi rajziskolák albumai. Szebbnél szebbek és jobbnál jobb eredményről tanúskodnak. Egy tekintettel meggyőződhetünk, hogy a főváros nem költi haszon nélkül a sok pénzt, melyet évenként iskolái föntartására szán. Ha az áldozatok nagyok, az általunk elért eredmény velők megfelelő arányban áll Ottmer, a párisi városi rajziskolák felügyelője, legutóbb a kiállításon tett szemléje alkalmával mindezen rajzgyűjtemények között a legszebbnek a budavárbeli (I-ső kerületi) rajziskoláét nyilvánította; hosszabb információt kért ezen intézet vezetője, Ro s ta g n i Achilles tanár úr tanmódszeréről és bő jegyzeteket vett Budapest város iskoláinak egész kiállításáról, mely jegyzetek alapján fogja megtenni jelentését kiküldőinek. Búcsút vevén kiállításunk legsikerültebb szakától, ismételve kijelentem, hogy a föl nem említett kiállítási tárgyak között bizonyára még sok jeles dolog létezhetik, mely azonban kikerülte figyelmemet. Elvégre az én éles látásom is csak olyan erős, mint bárki másé és nem erősebb. Ezt kérem mindig figyelemben tartani, tudósításimmal szemben. Keszler Józsefiezegovinába vezet s megkönnyíti az összeköttetést Boszniával is, és melynek egy katonai actió esetén kiváló szerep jut osztályrészül. Az „Egyesült ellenzék" felhívásáról. Választási proklamácziókra áldásos időszak ez az idei május. Hármasával jönnek máris, s biztos kilátás van rá, hogy számuk szaporodni fog a szerint, amint aktuálisabbá válik az alapjukat képező kérdés: az országgyűlés feloszlása. Az egyesült ellenzék sietett, nehogy a szélsőbal megelőzze. Elsőnek ütötte meg a dobot, melylyel — pártvezérei egyikének kifejezése szerint a gimpliket akar fogni , a frázisgazdag kiáltvány szemelvényeit esti lapunkban megkapták olvasóink. Olyan ez, mint az egyesült ellenzék minden eddigi ténye : szintelen tartalom dolgában, határozott csak az oppozíczióban, melylyel a népszerűség olcsó dicsőségét elérhetni véli. Sem programmal nem szolgál, sem a párt irányelveit nem világítja meg ; átalános mondásokba burkolt állítások »nemzeti politikáról«, »igazságügyi és közigazgatási reformokról«, amelyekre, ha e jó urak kormánypadokról hallják, menten készen áll náluk a semmitmondás vádja, melyeket azonban — általuk előadva — az áldás nyilvánvaló forrásakép kívánnak feltüntetni az igazhivő nemzet előtt. Különben e tartalmi ürességnek egy igen helyes oka van. Ennek az egyesült ellenzéknek a jövőre nézve hiányzik minden létoka. Amit a múltra s a jelenre kétségbevonhatatlan joguknak ismer el mindenki, a kiegyezés ellenzése, a legközelebbi hetek által minden valószínűség szerint kitöröltetik a politikai kérdések sorából; s ami azután következik, arra nézve Bánhidy - Apponyi - Kerkapolyéknak nincs még csak negatív mondanivalójuk sem. Ezzel a párttal az a szerencsétlenség történt, hogy két évvel később született, mint ahogy értelme lett volna. Elemeit nem tákolhatja öSsze más, mint a kiegyezés rocesnak tartása; s míg ez a kiegyezés volt a nap kérdése, ők opponáltak külön (részben nem is opponáltak) s párttá akkorra szerveződtek, mire a kiegyezés elkészítése tagadatlanul luezaszéki munkájának elérkezett emberi számítás szerint utolsó stádiuma. A kései szülött azonban életre akarja galvanizálni magát, s mert energikus szerek használatával azonnal megindítaná az elemekre való visszabomlás processusát, ártatlan, közönyös és semleges mondások tápszerén rágódik, melyeket magyarul úgy hinak se hús, se hal, s melyekre az üdvözítő is mondott egy parabolát a sem hideg, sem meleg vízről. Politikai létoka nincs hát ennek az existentiának, mely most fölhívja a nemzetet, hogy kösse a saját életét az övéhez. politikai