A Hon, 1878. augusztus (16. évfolyam, 187-211. szám)
1878-08-01 / 187. szám
»Marceau«-ja, stb. Nagyon sokat írtak a legutóbbi időben mindenfelé Laurens-ról. Talán nem is szükséges, hogy a mondottakat e helyen ismételjük. De hiszen nem is mérhetjük többé nagyon bőven ismertetésünket : — a tizedik lapon jár a tollam. Boldog Francziaország! Csak legnagyobb művészfiai eldicsérésére is egy könyv kellene. Szűk újságczikkünkben még nem is szóltunk Barrs-ról, Blanc, Blanchard, Boulanger, Delaunay, Hébert, É’Lévy és Signor-ról, és ezek mind »Prix de Romeo«-k voltak. Hol vannak a többi történetfestők:Frangais, Glaize, Laudelle, Lefebre, Le Roux, Doré T., Robert- Fleury; és a fiatalok: Sylvestre, B. Constant, Becker, Bastien-Lepage, Goupil, Lecomte de Nony? És geure festőinek egész serege, azon gyönyörű, apró genre-képek teremtői, melyeket aranynyal rak meg az amateur: Tour-mouche, Hanoteau, Feyen-Perrin, Brillenin, Worms, J. Lewis-Brown, Comte,, Isabey, Leloir, Luminais, Veyrossat Vibert, és a hatalmas Jules Bretoz;az arczképfestők :Cot, Carolus Dusán, Dubuse, Giacomotti; a csendéletfestők: Desoffe, Vorton, Ph. Rousseau; az állatfestők: Van Marche, Lambert és a tájképfestők nagy tribussa: Chintreuil, Danbigny, Harpignies, Legé, Pelouse, Corot! — Sohasem végeznek! És a franczia tájkép a legérdekesebb tüneménye a modern festészetnek. Száz és száz különös jelenségnek magyarázatát benne találhatnék meg. De hát.... mondjunk még néhány szót a szobrászatról. Két külön nagy terem telt meg a franczia szoborművekkel, és csak a legeslegkiválóbb művek lőnek kiállítva. A szigorú választás könnyen volt megejthető, mert hiszen a fő kiállító az állam; ez szedette össze nyilvános intézeteiből a legszebb darabokat. Ott látjuk: Guillaume, az »école« nem rég kinevezett igazgatójának »Római házasság «-át, és »Orpheus«-át, melyek elseje sok csodálót talál és joggal, Chap a nagy mester nyolc művét, köztük »Jeanne d’Arc«-ját és »Berryer «-jét, mely utóbbi a nagyértékű műteremtményekben gazdag »Palais de Justice«-ben fog helyet találni; Crank »Mac-Mahon«-ját. Ezen szobor a belépőt szemben fogadja, mintha a honeuröket kívánná neki tenni a kiállításon . Delaplanche nagy feltűnést keltett »Zené«-jét; »Lamoridiére emlék«-ét, mely Dubois műve; továbbá: Mercié gyönyörű »Gloria Victia«-ét és »David« ját, mely utóbbi, midőn szerzője a római iskolából mint mutatványművet haza küldte, felfogásbani realismusa által oly nagy vitákat keltett; Perraud »Isten hozzád« czimü remek bas-relif-jét; és Cain oroszlánjait és küzdő tigriseit. A kiállítás legérdekesebb termei közé számítható határozottan az a kettő, melyekben a franczia szobrászat művei vannak kiállítva. Keszler József: Két kanczelár. írta: Klaczko Julián. H. Nemzeti miniszter és cselszövő diplomata Szentpétervárott. (18. Folytatás.) III. A közös működés. I. Bármily nagyrészt legyünk is hajlandók Bismarck művéből a lángésznek juttatni, azt nem lehet tagadni, hogy van abban érdeme az esetlegnek, a körülmények rendkívüli segélyének, szóval a szerencse azon istenasszonyának is, kinek dicsőségét a középkor Minnesingerei sem győzték zengedezni, s kit Dante is megörökített azon halhatatlan soraival, melyek szerint »pályája ragyogó, mint a szivárvány, de határozattan rejtett, mint a fű alá bujt kígyó.« Bizonyára bámulatra késztő a vakmerőség, melylyel Németország ez idő szerinti kancelára annyiszor ki merte kezéből bocsátani a szerencse vaskoczkáit , sőt, a szellemes Galiani abbéval szólva, némi szemfényvesztéstől is lehet tartani e koczkajáték folytonos és állhatatos szerencséje mögött. De azért azt is el kell ismerni, hogy hosszú játékos pályája alatt a berlini minisztertanács elnöke néhányszor, s pedig a leghatározóbb percben, oly kedvező körülményekre bukkant, minket semmi emberi előrelátás nem sejthetett, semmi emberi ügyesség nem intézhetett, s ahol a merész kockázatnak csak az a, szintén nem kicsinyelhető érdeme volt, hogy nem engedte elszalasztani az alkalmat, s fölhasználta annak rendje szerint. A szerencse ezen kedvező járása I. Vilmos miniszterét mindjárt hatalomra jutása után, 1863. január havában fölkereste. Ez esemény vetette meg jövendő nagysága első alapját, ez jön európai akcziójának kiindulója, az archimedesi pont, a melyből vakmerő terveivel megrendített egy egész világot s azért ez megérdemli, hogy közelebbről elbeszéljük. Az eszmény, mely Bismarck előtt lebegett, midőn a kormányzást kezébe vette, II. Frigyes monarchiájának megnagyobbitása, »kikerekitése« volt. — Bevallotta ezt már eleve Párisban időzése alatt s egész nyilván kimondta a berlini kamara bizottságának első ülésén, alig egy héttel azután, hogy miniszterré neveztetett. (1862. szeptember 29-én.) Az iránt bizonyára nem volt tisztában, mily mértékben lesz neki lehetséges megvalósítani ez eszményt, s hogy mily határokig terjesztheti ki Németországban hódításait, melyek megszűnnek tisztán »erkölcsiek« lenni, de azt tisztán látta, hogy ebbeli kísérletében Ausztriát, mint ellenségét találandja szemben s készült is erre. *) Az egyetlen kérdés, amely iránt habozott, az volt, hogy Európa nagyhatalmasságai bizonyos eshetőségekkel szemben minő magatartást fognak követni. Ez utóbbiak közé immár nem sorozta Angolországot; ritka politikai éleslátásával idejekorán fölfogta, hogy az a kitűnő manchesteri iskola mennyire megbékéltette s megszelidítette, az egykor oly vad leopárdot, s azon meggyőződését, hogy a büszke Albion nem koppint a körmére, sőt néminemű részben segélyére lesz, csakhamar igazolta a szerencsétlen dán háború. »Angolország nem foglal helyet számadásaimban, szólt 1862. folytán egy családias körben s tudják, mióta nem számit) Lásd Bismarck azon hires, 1863. jan. 24-ikéröl kelt köztudósitványát, melyben előadja a különös tanácskozást, melyet gróf Károlyival, Ausztria követével, mindjárt kormányrajutása után 1862 utolsó napjaiban folytatottatok vele? Mióta önkényt lemondott a jóni szigetekről , ez oly hatalom, mely megszűnik foglalni, sőt inkább átenged abból is, mi övé, lejárt hatalom . . .« Fönmaradt Francziaország és Oroszország, s nem volt lehetetlen hinnie, hogy ügyesen intézve a dolgokat, e két hatalom bizonyos pontig elő fogja segíteni a porosz terveket, vagy legalább is semmit sem tesz ellenük. A Neva partjain fenn voltak még a keleti háborúból eredt sérelmek, melyeket vajmi gyarlan torolt meg a lombardiai háború; azután meg a Gottorpok és Hohenzollernek régi, minden időben igen bizodalmas viszonyát Bismarck fáradozásai Szentpétervárott való tartózkodása alatt bensőbbé tették, mint bármikor volt; s végre ott volt barátja, Mihajlovics Sándor, ki oly nagyon elfogult volt I. Vilmos király új miniszterének fényes tehetségei iránt, kit annyira összekapcsolt vele az Ausztria iránt érzett közös gyűlölet, s ki osztozott vele azon nézetben is,hogy »veszélyes képzelgés« föltenni, mintha a konzervatív érdekek közt atalán solidaritás léteznék. A Szajna partjain, az akkor még annyira rettegett Tuileriákban, egy uralkodó trónolt, ki belemélyedve abba, hogy az egész emberiség üdvén munkáljon, a mindinkább szem elől tévesztő Francziaország üdvét, s kinek határozatlan, révedező tekintetét nem volt nehéz elvakítani, főleg, ha az »uj jog« eszméit s Velencze fölszabadításának gondolatát csillogtatták előtte. Különben a párisi congressus óta a Tuilleriák és Szentpétervár kormánya közt napról napra növekedő »szívélyes viszony« jött létre s abban Poroszország is kezdett meglehetős mértékben társul fogadtatni ; úgy, hogy ez utóbbi bízvást remélhető, hogy az általa tervett vállalatban számíthat e két, egymás közt oly jó viszonyt ápoló s a Habsburgok monarchiája iránt oly kevéssé rokonszenves két hatalomnak nagylelkű támogatására vagy legalább jóakaró semlegességére. Azonban e vállalat oly gyökeresen ellentétes volt Oroszországnak és Francziaországnak úgy jól fölfogott érdekeivel, mint megcsontosodott előítéleteivel; a békés és »tisztán védelmi« szövetségnek Európa közepén nagy katonai s hódításra vágyó monarchia által való helyettesítése oly nagy s rögtöni veszedelmeket rejtett magában a világ békéje és egyensúlya ellen, hogy a berlini minisztertanács elnöke nem biztathatta magát valami túlságosan vérmes reményekkel. A Téli palota keserű emlékei, s a Tuileriák palotájának édes álmodozásai nem sokáig állhatták ki a versenyt a földrajz tényeivel, s a tények erőszakosságával. Ha csak Párisban és Szentpétervárott nem hiányzik teljesen oly államférfi, kinek egy kis politikai belátás lakozik agyában, s egy kis nemzeti történelem lelkében, fogadni lehetett volna, hogy a franczia s az orosz kormány nem marad tétlen nézője a szárazföld egyensúlya ily kétségbeejtő lerombolásának. Ha semlegességük jóakaró is lett volna eleve, figyelmezővé, felriadóvá kellett volna válnia, sőt — a porosz sikerek láttára — határozott ellenségeskedéssé kellett volna élesülnie, s a két császárság Poroszországra nézve nyilván oly kedvező egymás közti szívélyessége is csak arra lett volna jó, hogy megkönnyítse a Hohenzollernek ellen való határozott és döntő föllépést. — 1863. kezdetén ilyen lévén Európa helyzete, I. Vilmos minisztere legvakmerőbb kombináczióiban, legszédítőbb álmaiban sem kívánhatott egyebet, mint valami váratlan esetet, valami rendkívüli fejleményt, mely II. Sándor czár és III. Napóleon császár jó viszonyát helyrehozhatatlanul megrontsa, mely fölkeltse Szentpétervárnak régi haragját Bécs ellen s mely ekkép lehetővé tegye Poroszországnak, még erősebb feloldhatlan kötelékek által fűződni Oroszországhoz, egyúttal azonban föntartván a szükséges jó viszonyokat a Tuilleriák kabinetjével is . . . Ábránd ! kiáltotta volna e föltevéseknek szemébe a történeti fejlemények legkalandosb előretervezője is; algebrai, alchimiai politika föladványa, mely nem méltó arra, hogy valamire való komoly elmét foglalkoztasson! És lám a véletlen, a siralom e völgyében élő szerencsések e gondviselése, nem késett létrehozni oly eseményt, mely Bismarck javára megvalósitá mindama föltételeket, melyekről szóltunk, s igy teljessé téve ama fantasztikus programm minden pontját .... »Ha nem lenne Olaszország, föl kellene találni,« volt mondandó 1865-ben a berlini kormány elnöke; 1863. január havában bizonyára ugyanigy gondolkozott a lengyel kérdésről. (Folyt. köv.) reményem, elmondhatom ezt is :— büszke vagyok reá, hogy sorsom a parlamentben vezetőjévé tett e nagy pártnak s sokkal hosszabb ideig, mint ezen párt bármely államférfiának meg volt eddig a sors által engedve (Élénk éljenzések.) , ezen eredményt az önök szívességének, önök nemes elnézésének kell tulajdonítanom, sokkal inkább, mint saját egyéni tulajdonaimnak. Senki sem tudja jobban ezt, mint én , de a tényre most életem hanyatló napjaiban különös büszkeséggel s elégültséggel tekintek vissza. (Éljenzés.) Tiszteletre méltó elnökünk megemlékezett azon különös okról is, amelynek következtében ma este önök vendége vagyok. Említette azon nagy s magas gyülekezetét, melynek tagjai most oszlottak szét, hol én is jelen voltam mellettem ülő nemes barátommal, ki a nagy vállalatban hű társam volt. (Éljenzések.) Azt hiszi, hogy jelenlétem nagy haszonnal volt az ott fenforgott viszálkodások eloszlatására, de én mondom s mindenkor állítom, hogy ezen fáradságos munkában társam is nagy részt vett s ha önök egyátalában köszönettel tartoznak nekünk, hogy e nagy munka oly kielégítőleg lett megoldva, a sokkal nagyobb érdem őt illeti (Éljenzések.) Biztosíthatom tisztelt elnökünket, hogy nemzetünk elismerése egyike volt szintén az ösztönöknek kísérleteinkben. (Helyeslések.) Azt azonban igen jól tudom, hogy ezen megelégedés nem teljes s nem egyhangú, mivel, mint értesültem, negyvennyolca órával előbb hatalmas elleneink előkészületeket tettek, hogy megváltoztassák, amit tettünk s újólag kérdésbe vonják azon a rendet, melyet hitünk szerint létesítenünk sikerült. (Éljenzések s derültség.) S amint nem lehettem jelen azon parlament ülésén, hol ellenünkben a nagy megvetést kimondották, úgy most is oly helyen vagyok, hol elleneink nem húzhatnak ellenem kardot (Derültség) — e házban, hol, habár ő felsége két legfőbb minisztere ül, ők csak nehezen juthatnak be a reményrem, önök meg fogják engedni nekem, hogy lehető röviden egy-két pontot érintsek azok közül, melyek legújabban annyira igénybe fogják venni a parlamentnek figyelmét. Nagyon nehéz ugyan megmondani azon panasz lényegét, mely jövő hétfőn be fog nyújtatni a parlament elé ő felsége minisztériuma ellen. Nyomtatva úgy tetszik első pillanatra, mintha tisztán csak üdvözletekből és hálálkodásokból állana. (Nevetés s éljenzés.) De ha ezen nyelv mélységeibe behatolunk, átlátjuk, hogy van abban különösen két pont, mely egyenesen megtámadja ő felsége kormányát s épen ezen két pontról, csakis ezekről akarok én, ha megengedik, kellő rövidséggel egy pár megjegyzést elmondani. Vádolják ő felsége kormányát, hogy különösen megcsalták s cserbe hagyták Görögországot. Nos, e kérdés nézetem szerint sokkal egyszerűbb, mintsem a hogy ezt addig a nyilvános viták alkalmával tárgyalták. Mindenkor, nyilvánosan s magánosan azon tanácsot adtak a görög kormánynak s mindazoknak, kik határozataira befolyással bírtak, hogy igyekezzenek be nem avatkozni azon viszálkodásokba, melyek két év óta dúlnak Kelet-Európában s a melyek, mint Önök tudják, oly pusztító háborúval végződtek. Okaink ezen tanácsra nézve igen fontosak voltak. Ha, mint a congressus föltette s mint mi hittük hibásan, az ottomán birodalom felosztása lett volna szóban, akkor Görögországnak erkölcsi, földrajzi és etnographiai szempontból kétségkívül jelentékeny részének kellett volna lennie ezen osztozkodásból. Ha Kelet-Európa újólag átalakíttatik, lehetetlen lesz Görögország panaszait kielégítetlenül hagyni. S így, ha csakugyan ez a végeredmény, a görögök igen esztelenül cselekedtek volna, ha vagyonukat s bérüket czél nélkül pazarolják. Másrészt, amint a felsége kormánya hitte, ha ezen küzdelem vége nem lehetett az, hogy az ottomán birodalom feloszlassák, hanem minden hatalom és kormány bölcseséges tapasztalata azon eredményre jutott, hogy az ottomán kormány fennállása s erősbitése szükséges volt Európa békéjére nézve s hogy e nélkül Európa különböző országai között hosszas véres s kikerülhetlen küzdelem áll be; úgy egészen világos volt másrészről az is, hogy a forrongás beálltával a török kormány hatósága alatt lévő lázongó nemzetek, melyek nemzedékekre megrontották anyagi helyzetöket, a jelen forrongás által csak veszthetnek s igy Görögországnak ismét helyes volt hallgatni Anglia tanácsára s nem avatkozni be oly veszélyes ügybe. (Éljenzés.) Igen, uraim, s lordjaim, nemde az események eléggé igazolták ezen nézet jogosultságát s helyességét! (Élénk éljenzés.) A jelen pillanatban, habár Görögország saját szerencséjére nem avatkozott be az ügyekbe, nem ontotta alattvalói s fajrokonai vérét s nem pusztította kincstárát, a berlini congressus által mégis azon kedvező helyzetbe jutott, hogy sokkal nagyobb területet nyer, mint bármelyik azon forradalmat csinált adózó fejedelemségek közül, melyek kiontották véröket s oly nagy mérvben elfogyasztották anyagi erejöket. (Helyeslés.) Ez a felelet azoknak, kik azzal vádolnak bennünket, hogy félrevezettük Görögországot, midőn azon tanácsot adtuk neki — s Görögország szerencsére követte is azt — hogy neutraliter viseljék magukat. S én reményem, hogy ezentúl is mérséklettel s tapintattal lesz ezen ország vezetve s nem fogják eldobni maguktól azon alkalmat, melyet mi biztosítottunk számukra. Még egy más megjegyzést akarok tenni ezen tárgyról, mely talán több jelenlevőt közelebbről érdekel (Halljuk!) Mondták, hogy mi cserbe hagytuk Görögországot. Az azonban kétségtelen, hogy mi voltunk azon hatalom, mely megtette a szükséges lépéseket, hogy Görögország a congressuson meghallgattassék, s miért tettük ezt. Azért, mert több mint egy alkalommal a legvilágosabban kifejeztük azon nézetünket, hogy a görög faj emelése — tehát nemcsak a görög királyság alattvalóié — a legjobb eszközök közé tartozik, hogy az ottomán birodalom alatt lévő népek társadalmi helyzete javíttassák. A háború alatt s után mellettem ülő tisztelt barátom folyvást nagy buzgalmat fejtett ki, hogy a territoriális panaszok — vagy, hogy jobban fejezzem ki magam, a területi változások iránt mutatkozó vágyak és óhajok — Görögország részéről a porta által lehetőleg kellő figyelembe vétessenek s nem csekély sikerrel. Lord Salisbury ajánlata Görögország határainak kiigazítása végett mindazt eredményezte, amit bármely mérsékelt s tapintatos férfi kívánhatott , ez volt azon terv is, melyet a congressus végleg elfogadott s a melyet Görögország is elfogadhat, ha elég eszélyes, ha mérséklet s okosság fog tanácskozásai alatt uralkodni. De engedjék meg, hogy e kérdésre vonatkozólag még egy megjegyzést tegyek, melyhez egy másik kérdés is fog csatlakozni, oly kérdés, mely valóban ezen ügy legérdekesebb részletét képezi. Először is megjegyzem, hogy a török szultán kifejezte óhaját, hogy Görögországgal barátságos s békülékeny szellemben történjék az alkudozás. Tökéletesen tudta ő, hogy a török és görög faj egyesülésében az egyedüli ellensúlyt lehet föltalálni a pánszláv mozgalom ellen, mely összes birodalmát invasióval fenyegeti. Azért is mindenben meg volt a hajlandóság nála, hogy az angol kormányt támogassa, és ő ezt örömesítette. Vegyék tekintetbe a fejedelem helyzetét. Egyetlen az a maga nemében. Talán soha ember nem ment át annyi katastrófán. Egyik előde öngyilkosságot követ el, egy másik még annál is borzasztóbb jeleneteknek van kitéve. Mihelyt trónjára lép, meggyilkolják minisztereit. Összeesküvés támad a palotában és megtudja, hogy királyságába betört az ellenség, hogy seregei, bármily vitézek, legyőzettek, hogy az ellenség kapui előtt van. De még akkor sem jöhetett létre a kibékülés. Jól van és mi történt ? Mi volt a török kormány érzelmeinek utolsó kifejezése ? Értem a szultánt első sorban. Ő olyan férfi, kiben meg van a fogékonyság minden jóra. Bármily ellentétes hajlamokkal,, találkozzék, első ösztöne mindenkor a jóra vezeti. Ő nem zsarnok, nem kicsapongó, nem bigot, nem megvesztegethető. (Éljenzés). Nemes barátom járult a szultánhoz ezen ügyben, s az utolsó elhatározása az volt, hogy nehézségei voltak, midőn a kérdés részletébe akart hatolni, s hogy miután az európai congressus egybehivása czéloztatott, ennek bölcseségére kívánta bízni a kérdést. Ez a congressus kifejezte Európa meggyőződését, kifejezte azon nézetét, hogy ámbár nem akar a szultánra erőszakolni oly dolgokat, melyeket még az ő saját érdekében is előnyösnek tart, de meg van arról győződve, hogy a szultán ezeket a gyakran ismételt engesztelődés szellemében fogja elintézni. S oly időben történik ez, midőn a pártoskodás czéljaitól vezérelve, egy párt, mely szerencsétlenségünkre nincs Angliára korlátolva, Görögországot erőszakos eljárásra akarja sarkalni a szultán azon kijelentett akarata ellenére, hogy meg akarja mutatni, miszerint el van határozva barátságosan cselekedni s megmutatni, mennyire méltányolni tudja azt, hogy Görögország nem támadta őt meg a veszély órájában (Cheers.) Hosszabb ideig időztem ennél, de ez azért történt, mert az angol kormányt megtámadták érte. Ez azonban még koránt sem oly nagy baj, mint a minő abból származhatnék, ha a közvélemény tévesen ítélné meg e kérdést. Van még egy más pont is, melynél időznöm kell s ez a Konstantinápolyban jún. 4-én történt conventio. Tekintve a sajnálkozási nyilatkozatok lajstromát, azt kell hinnem, hogy ez alapon heves támadás fog a kormány ellen intéztem. Az mondatik, hogy mi növeltük, veszélyesen növeltük felelősségünket, mint nemzet ezen conventió által. Elsősorban is tagadom, hogy felelősségünket, mint nemzet növeltük volna e conventió által. Sőt merem állítani, hogy a conventio által csökkentettük felelősségünket. (Cheers.) Tegyük föl példának okáért, hogy az európai intézkedés nem foglalná magában e conventiót és Cyprus occupátióját. Tegyük föl, hogy csak a berlini szerződésre terjedne az ki. Mik volnának a valószínűségi esélyek ? 10, 15 vagy 20 év múlva, ha majd Oroszország megizmosodott és a mostani háborút kiheverte, ismét támadna valamely viszály, bolgár vagy másnemű (Úgy van!) Törökország és Oroszország közt, s az orosz csapatok minden valószínüség szerint ismét elárasztanák ázsiai és európai Törökországot, megszállva magát Konstantinápolyt s az ottani hatalmas positiókat. Íme, hát minő lenne az ország kormányának valószínű magatartása ? Bárki legyen a miniszter s bármely párt a kormányon, a kormány helyzete ez lenne. Darab ideig halogatás volna, hiányoznék az elhatározás, de senki sem kétkedhet, hogy Anglia elvégre ezt mondta volna: »így ezt nem lehet tűrni, meg kell akadályoznunk Kis-Ázsia elfoglalását és be kell avatkoznunk, hogy Oroszországot feltartóztassuk.« Senki, azt hiszem, aki e kérdést csak némileg megfontolja, nem vonhatja kétségbe, hogy ez leendett a kormány politikája. Íme tehát azt tartom, rendkívül fontos, hogy ez ország jó előre tegyen lépéseket, melyek kitüntessék, hogy mi Anglia politikája , s hogy az önök miniszterei ne gyülekezzenek össze tanácskozni, halogatni a kérdést ide-oda s utóljára mégis a cselekvésre határozni el magukat, mikor már tán későn lesz. (Cheers.) Azt mondom tehát, hogy az ország felelőssége nem növeltetett — ámbár én, a magam részéről, a felelősség növelésétől nem vonnám ki magamat, ha az oly természetű, melyet ez országnak viselnie kell — de azt mondom, hogy az általunk követett utón gyakorlatilag csökkentve lett a felelősség. (Cheers.) Jelenlétemnek Berlinben egyik eredménye az, hogy meggyőződtem arról, amit mindig is tartottam, hogy sem a Krím-háború, sem ezen véres és pusztító hadjárat nem lett volna lehetséges, ha Anglia a kellő időben a szükséges szilárdságot (Firmness.) tanúsította volna. (Hosszan tartó zajos helyeslés.) Nem. Oroszországnak panasza lehet ez ország ellen. Panaszkodhatik amiatt, hogy sem a Krím-háború alkalmával sem a jelen alkalommal — bár én a felelősséget nem hárítom el a magam részéről — Anglia szava nem volt oly tiszta, szilárd és határozott, hogy Európa politikáját vezérelhette volna. (Hear! hear !) Tegyük fel, hogy én és nemes barátom visszajöttünk volna Berlinből és nem tettük volna meg ezen lépésünket, mely legközelebb kérdés tárgyát fogja képezni.Állhattunk volna-e önérzettel barátaink előtt, ha kérdik tőlünk, »minő garantiát szereztetek az európai béke számára ? Mennyiben hárítottátok el ezen berlini szerződés által a veszélyt, hogy a keleti kérdésben minduntalan háborúhoz kelljen folyamodni ?« Bizony azt kellett volna mondanunk, hogy a berlini szerződéssel nem nyertünk egyebet mint azt, hogy a békét talán egy pár évre biztosítottuk és azon pár év leteltével ugyanezen jelenségek fognak ismétlődni, hogy azok, kik Anglia miniszterei, tódozzákfódozzák az ügyeket úgy a hogy tudják. Nekünk kötelmeinkről nem ily fogalmaink valónak. Nekünk az volt a nézetünk, hogy a fejetlenségnek véget kell érni, a haosból rendet kell csinálni. Azt kérdeztük magunktól: hát okvetlen pusztulnia kell a legszebb tartománynak, s ne legyen abban soha se élet, se vagyonbiztosság, mivel a társadalom s az ország folytonos invasiótól tart. És ezen körülmények között határoztuk el magunkat azon lépésekre, melyekről meg vagyunk győződve, hogy a békét és biztonságot megadják Európának — mert Anglia összekötötte sorsát ez országéval. Megengedem, hogy lehetnek elmék, melyek ezen is gáncsot találhatnak, ezek a mi kritikusaink. Megütődéssel hallom, hogy akadtak emberek, kik e conventiót őrültnek mondták; ez igen erős epitheton. De én nem tartom magamat az őrültség kérdésének megítélésére oly illetékesnek, mint tisztelt barátomat, ki a ama szót használta, a ki igen tudja magasztalni önmagát és másokat leránt. (Nevetés.) Én azt hiszem, hogy e convencióban leraktuk az alapot nem csak Anglia, hanem Európa és Ázsia jövendő boldogságára, s én társaimmal a megtámadást ki fogjuk állni. Újból is köszönetet mondok önöknek szíves kitüntetésükért. Választási mozgalmak. A fővárosban. A főv. IV. kerület szabadelvű pártjának végrehajtó bizottsága ma a folyóügyek bevégzése után kettős ünnepet tartott. Először is Komócsy József v. b. tag meleg szavakkal üdvözölte a bizottság elnökét, Weisz B. Ferenczet, ki a napon 78-ik életévét töltötte be. A bizottság élénk éljenzésekkel fejezte ki rokonszenvét a váratlan, de ép oly talpraesett szavak után. A megtisztelt meghatottan köszönte meg a megemlékezést s az egész társaságot felhívta, hogy menjenek Havas Ignácz szeretett képviselőjelöltjükhöz, kinek e napon meg nevenapja van. A jelenlevők, mintegy 30—40-en, Havas Ignácz jelenlegi szállására, a Sebestyén-térre mentek, daczára a szakadó esőnek hosszú kocsisorral. Itt Weisz Bernát üdvözölte a jelöltet, felsorolva a választók jó kívánságait s elszámlálta érdemei egy részét, melyek közt nem utolsó, hogy tolna megyei orvos korában a pecsovicsok ellen egy Bezerédy, egy Csapó mellett hatalmasan működvén, az ellenfél részéről lövést intéztek ellene, de a golyó szerencsére nem talált. Weisz beszédét hatalmas éljenzés követte, mire Havas a következőleg válaszolt: Mélyen tisztelt polgártársaim ! Midőn azon pusztán személyemet illető kitüntetésért, melylyel e pillanatban névnapom alkalmából megtisztelni kegyesek voltak, szívből eredő melegen érzett hálámat és köszönetemet kifejezném, méltóztassanak megengedni, hogy ez alkalmat felhasználjam egyszersmind arra is, hogy egy pár, a múlt alkalommal, — midőn önök körében először megjelenni szerencsés voltam, — mondott s némely ellenzéki lap által félremagyarázott szavamat megmagyarázzam, illetőleg helyes értelmére vezessem vissza. (Halljuk !) E két szó: »a magas politika.« Én azt mondottam az említett alkalommal, hogy nem fogok űzni magas politikát. A legújabb időben sokan megkerülve a tárgyat, egyéni személyes tulajdonokat támadva s egész működésüket a személyes támadásokra kasírozva, a párt mögötti cselszövények terére ragadtatták magukat, mellőzve az objectív működést és bírálatot, ez eljárásukat elnevezték magas politikának. (Tetszés.) Ez a magas politika az, melyet én űzni soha nem fogok. Teljes életem egy nyitott könyv s egy párt zászlójához szegődve, annak nyílt támogatója gyanánt kívánok a közügyekben részt venni. Az én politikám igen egyszerű. Megerősíteni faj, nemzetiség, valláskülönbség nélkül széles e hazában a magyar államiság eszméjét, és egyszersmind teljes erőmmel oda hatni, hogy kedves Budapest fővárosunk magyar államnak minden tekintetben megfelelve magyar gyypontja legyen. (Élénk éljenzés.) Ha megválasztatni szerencsés leszek, e két irány lesz az én magas politikám. Fogadják mélyen tisztelt polgártársaim e megtiszteltetésért mélyen érzett köszönetemet s kérem, tartsanak meg szíves barátságukban. (Élénk éljenzés.) A Podmaniczky-párt végrehajtó bizottsága egy ma este 6 órakor tartott ülésében elhatározta, hogy a ma estére egybehívott választók közgyűlése, melyben Podmaniczky Frigyes báró tartotta volna programmbeszédét, tekintettel a rossz időjárásra, ma ne tartassák meg, és hogy holnap, csütörtök esti 7 órára új közgyűlés hivassék egybe, mely, miután a jövőhelyiség a VII. kerületi Füzesséry-párt által lefoglaltatott, a »Terézvárosi VI. kerületi klub«ban (sugárút 35.) fog megtartatni. E közgyűlésen fogja b. Podmaniczky Frigyes programmbeszédét tartani, mely közgyűlésre a t. választók ezennel meghivatnak. — A közgyűlés után a klub helyiségeiben közös vacsora következik. A főv. központi választmány ma d. u. 5 órakor a választáshoz szükséges intézkedések megtétele végett ülést tartott. A IV. ker. választási küldöttségnek több tagja leköszönvén elnöknek: Ney Ferencz, küldöttségi elnöknek: Takácsy Miklós, elnöki helyeteseknek pedig: Forgó István és Zmeskál István ; jegyzőnek: Fülöpp Kálmán választatattak meg. A belügyminiszter értesíti a közp. választmányt, miszerint a II. kerület Fáczány czimű vendéglőnek a választás czéljaira 150 frt bérért leendő kibérlésébe, tekintettel a bérösszeg nagyságára, beleegyezését nem adhatja, s utasítja a közp. választmányt, hogy a bérösszeg leszállítását eszközölje ki, amennyiben pedig ez nem lenne lehetséges, a választás megtartására más alkalmas helyiséget jelöljön meg. Az e részben szükséges intézkedések megtételével az elnökség bizatik meg. Ezután a választási elnökökkel tartatott hosszabb értekezlet, melyben a választási helyiségek, a szavazásnál szükséges segédszemélyzet beosztása, a pártoknak a választás színhelyén mikép leendő sorakozása, a szükséges kerítések fölállítása iránt minden kerületre nézve külön részleges intézkedések létettek. A belügyminiszternek a katonai segédlet tsstleges igénybevételére vonatkozó s általunk már közölt rendelete másolatban a választási elnököknek miheztartás végett kiadatik. A belvárosi választók köréből kaptuk a következő sorokat: Az ellenzéki lapok telitorokkal, síppal, dobbal és nádhegedűvel zengik, hogy a kormánypárt a IV. kerületben ilyen meg olyan pressiót gyakorol a hivatalnokokra. Bizony, akinek üvegből van a háza, kár hajigálni ily nehéz, s nem nagyon tiszta kövekkel. Tessék csak a IV. ker. elöljáróság jegyzője kabátzsebét megvizsgálni; ott Becker Károly úr nagyobb dicsőségére egy ívet fognak találni, melyre az elöljáróságban megforduló választó ügyfelek neveik aláírására hivatnak föl, hogy biztosittassanak Királyi Pál részére, a ki pedig, mint tudva van betegsége miatt a jelöltségről leköszönt, s még eddig sehol sem olvastuk a saját nyilatkozatát, hogy szándékozik-e föllépni vagy sem. A ferenczvárosi szabadelvű Wodiánerpárt f. é. augusztus 1-én d. u. 1/a7 órakor a soroksáriutcza 32. sz. a. létező polgári népiskola helyiségében közgyűlést tart. A terézvárosi Helfy-párt elnöksége a következő sorok közlésére kért fel bennünket: Helfy Ignácz terézvárosi VI. kerületi képviselőjelölt aug. 1-én csütörtökön este 11 8 órakor választói körében (párthelyiségünkben nagymező - utcza 20.) meg fog jelenni. Terézvárosi hölgyekből álló küldöttség ez estén Helfy Ignácz követjelöltünknek egy selyem zászlót fog ünnepélyesen átnyújtani. A terézvárosi VII. ker. Hoffmann-párt nagy választmánya i. é. augusztus 1-én este 6 órakor a párt helyiségeiben dob-utcza 44. sz. a. ülést tart. A vidéken. Déva, jul. 29. (Ev. tud.) Szathmáry György, derék képviselőjelöltünk, ki rövid idő alatt a kerületben rendkívüli népszerűségre tett szert s az ellenfél által is mindenütt tiszteletben részesül, tegnap s tegnapelőtt folytatta körútját megyéjében. Barczay Béla szolgabiró jelenlétében tegnapelőtt délután a solymosi járás választói előtt mondta el programmbeszédét, melynek végeztével Albert Imre ref. lelkész a választók nevében üdvözölte s felhívta, hogy a jelöltséget fogadja el. Tegnap d. u. pedig Barczán a környék nagyszámú választói előtt tartotta nagy tetszés közt programbeszédét. A nép mindenütt lelkesedéssel fogadja Szathmáryt, kinek publicistái tevékenysége s Hunyadmegye érdekében tett hasznos szolgálatai valóban meg is érdemlik, hogy az egész választókerület őt válaszsza képviselőjének, mint a ki évek óta annyi becsülettel képviseli e megyét a sajtó terén. Sajnos, hogy az ellenpárt Lázár kortesei nemtelen fegyverekkel is dolgoznak s különösen azzal ámítják a népet, hogy a kormány Lázárt óhajtja, holott tudtunkkal az ellenkező áll. (A mi tudomásunk is ez. Szerk.) Megrovandó azon korteskedés is, melyet az oláh esperes kifejt, ki a papokat egyenesen hivatalvesztéssel fenyegeti, ha Szathmáryra szavaznak, kinek a hunyadmegyei magyar nemzetiség érdekében kifejtett buzgalma a nationalista hajlamokkal biró egyének szemében kellemetlen szálka, habár ezt tagadni akarják. V. Letenye, július 28. (E r e d e t i tu d.) Apáthy István képviselőjelöltünk az eddigieknél még nagyobb kisérettel és bandériummal látogatta meg ma azon muraközi községeket, melyek a letenyei választókerülethez tartoznak. Programmbeszédét magyarul mondta el, de ennek horvát fordítása nyomtatásban is kiosztatott a nép közt, hogy azt anyanyelvén olvashassa. Apáthy urat itt is nagy lelkesedéssel fogadták, mert tudja a nép, hogy többféle bajai orvoslását, a négy jelölt közöl csakis tőle várhatja. — S a horvát ajkú, de szívben, lélekben magyar, derék muraközi nép érettségének adta jelét az által, hogy Apáthy úr pártjára állott, s biztos kilátás van arra, hogy valamint a kerület többi részében, úgy itt is csak törpe minoritás lesz az, mely a többi jelölt mellé sorakozik. Letenyén ma megint képviselőjelölt-vándorlás volt. — Itt járt Lukács Gyula és Tuboly Victor, de csak futólag. Ujlaky József, a pacsai pap azonban megállapodott, s a templom előtt prédikált. Azonban daczára annak, hogy a nép épen misére gyülekezett, csak kevesen hallgatták. Kabátos embere is csak egyetlen egy van Letenyén ; — s erről a rossz nyelvek azt beszélik, hogy miután a múlt őszszel mesterségesen készített bora már sehogy sem akar tovább elállni, fogott magának egy képviselőjelöltet, (mert előbb másik mellett volt,) — a kinek — tiszteletére azt megitathassa. Jaj nektek szegény választók, ti aztán szenvedtek a hazáért! Azon úriember többször biztatta a körülállókat, hogy »éljenezzünk«, de ezeket nem hangolta fel a nem szőlőtőn termett nedv. Az egészben pedig az a sajátságos, hogy a jelöltek közül egyedül Ujlaky vette fel programmjába, hogy a borcsinálás ellen törvényt fog hozatni. Beszédéből ez talált csak tetszésre. Végül aztán mégis lett éljenzés, mert az ifjú nemzedék, mely kerületünkben némely jelöltnél nagy szerepet játszik, a beszéd végeztével hangosan kiáltozta: »éljen Ujlaky — patikaszerrel!« N.Szt.-Miklós, jul. 28. (Ered. tud.) Folyó hó 27-én városunkban élénk mozgalom volt tapasztalható. A közönség értesült ugyanis, hogy a kerület nagyon tisztelt kormánypárti képviselőjelöltje, Vécsey Tamás a délutáni vonattal megérkezik s már két órakor hosszú kocsisor vonult ki a vaspályához tömve és követve sok hivatott és számos kiváncsiak által. A nagyszámú közönség a perronon várta a vonat megérkeztét. Három órakor a vonat a várt helyen állott és belőle Vécsey Tamás néhány jó barátjával és az eléje Valkányig ment választási elnökkel zene és szűnni nem akaró éljenzés közt szálltak ki. A kiszállásnál Jeszenszky Nándor, köztiszteletben álló evang. lelkész ihletett, gazdag tartalmú, hazafias érzelmeket tolmácsoló beszéddel üdvözli a képviselőjelöltet, felkérvén őt, hogy a haza érdekeit szentnek tartva, hordja szívén a kerület ügyeit. A megható jelenet után Vécsey Tamás gyönyörű magyar szavakban adott kifejezést magasztos érzelmeinek, a szabad ég alatt esküt mondva igére, miszerint teljes erővel törekszik működését olyanná tenni, hogy valamint ő a kerületre, úgy a kerület reá, büszke legyen. Harsány éljen követő eme fenkölt gondolkozást kifejező szavakat. Ezen alkalommal érkezett meg az ellenpárt — de nem ellenzék, csak