A Hon, 1878. augusztus (16. évfolyam, 187-211. szám)

1878-08-01 / 187. szám

»Marceau«-ja, stb. Nagyon sokat írtak a legutóbbi­­ időben mindenfelé Laurens-ról. Talán nem is szüksé­ges, hogy a mondottakat e helyen ismételjük. De hi­szen nem is mérhetjük többé nagyon bőven ismerte­tésünket : —­ a tizedik lapon jár a tollam. Boldog Francziaország! Csak legnagyobb mű­­vészfiai eldicsérésére is egy könyv kellene. Szűk új­­ságczikkünkben még nem is szóltunk B­a­r­r­­­s-ról, Blanc, Blanchard, Boulanger, Delau­nay, Hébert, É’Lévy és Signo­r-ról, és ezek mind »Prix de Romeo«-k voltak. Hol vannak a többi történetfestők:Frangais, Glaize, Laudelle, Lefebre, Le Roux, Doré T., Robert- Fleur­y; és a fiatalok: Sylvestre, B. Con­stant, Becker, Bastien-Lepage, Goupil, Lecomte de Nony? És geure festőinek egész se­rege, azon gyönyörű, apró genre-képek teremtői, me­lyeket aranynyal rak meg az amateur: T­o­u­r-­mouche, Hanoteau, Feyen-Perr­in, Bril­le­n­i­n, Worms, J. Lewis-Brown, Comte,, Isabey, Leloir, Luminais, V­eyrossat Vibert, és a hatalmas Jules Bretoz;az arcz­­képfestők :Cot, Carolus Dusán, Dubuse, Giacomotti; a csendéletfestők: D­e­s­o­f­f­e, V­o­r­t­o­n, Ph. Rousseau; az állatfestők: Van Marche, Lambert és a tájképfes­tők nagy tribussa: Chintreuil, Danbigny, Harpignies, Legé, Pelouse, Corot! — So­hasem végeznek! És a franczia tájkép a legérdeke­sebb tüneménye a modern festészetnek. Száz és száz különös jelenségnek magyarázatát benne találhat­nék meg. De hát.... mondjunk még néhány szót a szobrászatról. Két külön nagy terem telt meg a franczia szo­­borművekkel, és csak a leges­legkiválóbb művek lőnek kiállítva. A szigorú választás könnyen volt megejthető, mert hiszen a fő­ kiállító az állam; ez szedette össze nyilvános intézeteiből a legszebb da­rabokat. Ott látjuk: G­u­i­ll­a­u­m­e, az »école« nem rég kinevezett igazgatójának »Római házasság «-át, és »Orpheus«-át, melyek elseje sok csodálót talál és joggal, C­h­a­p a nagy mester nyolc­ művét, köztük »Jeanne d’Arc«-ját és »Berry­er «-jét, mely utóbbi a nagyértékű mű­teremtményekben gazdag »Palais de Justice«-ben fog helyet találni; Crank »Mac-Ma­­hon«-ját. Ezen szobor a belépőt szemben fogadja, mintha a honeuröket kívánná neki tenni a kiállítá­son . Delaplanche nagy feltűnést keltett »Ze­­né«-jét; »Lamoridiére emlék«-ét, mely Dubois műve; továbbá: M­e­r­c­i­é gyönyörű »Gloria Vic­­tia«-ét és »David« ját, mely utóbbi, midőn szerzője a római iskolából mint mutatványművet haza küld­te, felfogásbani realismusa által oly nagy vitákat keltett; P­e­r­r­a­u­d »Isten hozzád« czimü remek bas-relif-jét; és Cain oroszlánjait és küzdő tig­riseit. A kiállítás legérdekesebb termei közé számít­ható határozottan az a kettő, melyekben a franczia szobrászat művei vannak kiállítva. Keszler József: Két kanczelár. írta: Klaczko Julián. H. Nemzeti miniszter és cselszövő diplomata Szentpétervárott. (18. Folytatás.) III. A közös működés. I. Bármily nagyrészt legyünk is hajlandók Bis­marck művéből a lángésznek juttatni, azt nem lehet tagadni, hogy van abban érdeme az esetlegnek, a kö­rülmények rendkívüli segélyének, szóval a szerencse azon istenasszonyának is, kinek dicsőségét a­ középkor Minnesingerei sem győzték zengedezni, s kit Dante is megörökített azon halhatatlan soraival, melyek szerint »pályája ragyogó, mint a szivárvány, de ha­tározattan rejtett, mint a fű alá bujt kígyó.« Bizo­nyára bámulatra késztő a vakmerőség, melylyel Németország ez idő szerinti kanc­elára annyiszor ki merte kezéből bocsátani a szerencse vaskoczkáit , sőt, a szellemes Galiani abbéval szólva, némi szem­fényvesztéstől is lehet tartani e koczkajáték folytonos és állhatatos szerencséje mögött. De azért azt is el kell ismerni, hogy hosszú játékos pályája alatt a berlini minisztertanács elnöke néhányszor, s pedig a leghatározóbb perc­ben, oly kedvező körülmé­nyekre bukkant, min­ket semmi emberi előrelátás nem sejthetett, semmi emberi ügyesség nem intézhe­tett, s a­hol a merész koc­kázatnak csak az a, szintén nem kicsinyelhető érdeme volt, hogy nem engedte elszalasztani az alkalmat, s fölhasználta annak rendje szerint. A szerencse ezen kedvező járása I. Vilmos miniszterét mindjárt hatalomra jutása után, 1863. január havában fölkereste. Ez esemény vetette meg jövendő nagysága első alapját, ez jön európai akczió­­jának kiindulója, az archimedesi pont, a melyből vak­merő terveivel megrendített egy egész világot s azért ez megérdemli, hogy közelebbről elbeszéljük. Az eszmény, mely Bismarck előtt lebegett, mi­dőn a kormányzást kezébe vette, II. Frigyes monar­chiájának megnagyobbitása, »kikerekitése« volt. — Bevallotta ezt már eleve Párisban időzése alatt s egész nyilván kimondta a berlini kamara bizottságá­nak első ülésén, alig egy héttel azután, hogy minisz­terré neveztetett. (1862. szeptember 29-én.) Az iránt bizonyára nem volt tisztában, mily mértékben lesz neki lehetséges megvalósítani ez eszményt, s hogy mily határokig terjesztheti ki Németországban hódí­tásait, melyek megszűnnek tisztán »erkölcsiek« lenni, de azt tisztán látta, hogy ebbeli kísérletében Ausz­triát, mint ellenségét találandja szemben s készült is erre. *) Az egyetlen kérdés, a­mely iránt habozott, az volt, hogy Európa nagyhatalmasságai bizonyos eshetőségekkel szemben minő magatartást fognak követni. Ez utóbb­iak közé immár nem sorozta Angol­országot; ritka politikai éleslátásával idejekorán fölfogta, hogy az a kitűnő manchesteri iskola mennyire megbékéltette s megszelidítette, az egy­kor oly vad leopárdot, s azon meggyőződését, hogy a büszke Albion nem koppint a körmére, sőt néminemű részben segélyére lesz, csakhamar igazolta a­ szerencsétlen dán háború. »Angolország nem foglal helyet számadásaimban, szólt 1862. foly­tán egy családias körben s tudják, mióta nem számi­t) Lásd Bismarck azon hires, 1863. jan. 24-ikéröl kelt köztudósitványát, melyben előadja a különös tanácskozást, melyet gróf Károlyival, Ausztria követével, mindjárt kormány­­rajutása után 1862 utolsó napjaiban folytatotta­tok vele? Mióta önkényt lemondott a jóni szigetek­ről , ez oly hatalom, mely megszűnik foglalni, sőt inkább átenged abból is, mi övé, lejárt hatalom . . .« Fönmaradt Francziaország és Oroszország, s nem volt lehetetlen hinnie, hogy ügyesen intézve a dolgo­kat, e két hatalom bizonyos pontig elő fogja segíteni a porosz terveket, vagy legalább is semmit sem tesz ellenük. A Neva partjain fenn voltak még a keleti háborúból eredt sérelmek, melyeket vajmi gyarlan torolt meg a lombardiai háború; azután meg a Got­­torpok és Hohenzollernek régi, minden időben igen bizodalmas viszonyát Bismarck fáradozásai Szentpé­tervárott való tartózkodása alatt bensőbbé tették, mint bármikor volt; s végre ott volt barátja, Mihaj­­lovics Sándor, ki oly nagyon elfogult volt I. Vilmos király új miniszterének fényes tehetségei iránt, kit annyira összekapcsolt vele az Ausztria iránt érzett közös gyűlölet, s ki osztozott vele azon nézetben is,­­hogy »veszélyes képzelgés« föltenni, mintha a kon­zervatív érdekek közt atalán solidaritás léteznék. A Szajna partjain, az akkor még annyira rettegett Tuileriákban, egy uralkodó trónolt, ki bele­mélyedve abba, hogy az egész emberiség üdvén munkáljon, a mindinkább szem elől tévesztő Francziaország üdvét, s kinek határozatlan, révedező tekintetét nem volt nehéz elvakítani, főleg, ha az »uj jog« eszméit s Ve­­lencze fölszabadításának gondolatát csillogtatták előtte. Különben a párisi congressus óta a Tuilleriák és Szentpétervár kormánya közt napról napra növe­kedő »szívélyes viszony« jött létre s abban Poroszor­szág is kezdett meglehetős mértékben társul fogad­tatni ; úgy, hogy ez utóbbi bízvást remélhető, hogy az általa tervett vállalatban számíthat e két, egymás közt oly jó viszonyt ápoló s a Habsburgok monar­chiája iránt oly kevéssé rokonszenves két hatalomnak nagylelkű támogatására vagy legalább jóakaró sem­legességére. Azonban e vállalat oly gyökeresen ellentétes volt Oroszországnak és Francziaországnak úgy jól fölfogott érdekeivel, mint megcsontosodott előítéle­teivel; a békés és »tisztán védelmi« szövetségnek Európa közepén nagy katonai s hódításra vágyó monarchia által való helyettesítése oly nagy s rög­töni veszedelmeket rejtett magában a világ békéje és egyensúlya ellen, hogy a berlini minisztertanács elnöke nem biztathatta magát valami túlságosan vérmes reményekkel. A Téli palota keserű emlékei, s a Tuileriák palotájának édes álmodozásai nem so­káig állhatták ki a versenyt a földrajz tényeivel, s a tények erőszakosságával. Ha csak Párisban és Szent­pétervárott nem hiányzik teljesen oly államférfi, ki­nek egy kis politikai belátás lakozik agyában, s egy kis nemzeti történelem lelkében, fogadni lehetett volna, hogy a franczia s az orosz kormány nem ma­rad tétlen nézője a szárazföld egyensúlya ily kétség­beejtő lerombolásának. Ha semlegességük jóakaró is lett volna eleve, figyelmezővé, felriadóvá kellett volna válnia, sőt — a porosz sikerek láttára — ha­tározott ellenségeskedéssé kellett volna élesülnie, s a két császárság Poroszországra nézve nyilván oly kedvező egymás közti szívélyessége is csak arra lett volna jó, hogy megkönnyítse a Hohenzollernek ellen való határozott és döntő föllépést. — 1863. kezde­tén ilyen lévén Európa helyzete, I. Vilmos miniszte­re legvakmerőbb kombináczióiban, legszédítőbb ál­maiban sem kívánhatott egyebet, mint valami vá­ratlan esetet, valami rendkívüli fejleményt, mely II. Sándor czár és III. Napóleon császár jó viszonyát helyrehozhatatlanul megrontsa, mely fölkeltse Szent­pétervárnak régi haragját Bécs ellen s mely ekkép lehetővé tegye Poroszországnak, még erősebb felold­­hatlan kötelékek által fűződni Oroszországhoz, egy­úttal azonban föntartván a szükséges jó viszonyokat a Tuilleriák kabinetjével is . . . Ábránd ! kiáltotta volna e föltevéseknek szemébe a történeti fejlemények legkalandosb előretervezője is; algebrai, alchimiai politika föladványa, mely nem méltó arra, hogy vala­mire való komoly elmét foglalkoztasson! És lám a véletlen, a siralom e völgyében élő szerencsések e gondviselése, nem késett létrehozni oly eseményt, mely Bismarck javára megvalósitá mindama föltéte­leket, melyekről szóltunk, s igy teljessé téve ama fantasztikus programm minden pontját .... »Ha nem lenne Olaszország, föl kellene találni,« volt mondandó 1865-ben a berlini kormány elnöke; 1863. január havában bizonyára ugyanigy gondolkozott a lengyel kérdésről. (Folyt. köv.)­ ­ remény­em, elmondhatom ezt is :— büszke vagyok reá, hogy sorsom a parlamentben vezetőjévé tett e nagy pártnak s sokkal hosszabb ideig, mint ezen párt bármely államférfiának meg volt eddig a sors által engedve (Élénk éljenzések.) , ezen eredményt az önök szívességének, önök nemes elnézésének kell tulajdonítanom, sokkal inkább, mint saját egyéni tu­lajdonaimnak. Senki sem tudja jobban ezt, mint én , de a tényre most életem hanyatló napjaiban különös büszkeséggel s elégültséggel tekintek vissza. (Él­jenzés.) Tiszteletre méltó elnökünk megemlékezett azon különös okról is, a­melynek következtében ma este önök vendége vagyok. Említette azon nagy s magas gyülekezetét, melynek tagjai most oszlottak szét, hol én is jelen voltam mellettem ülő nemes barátommal, ki a nagy vállalatban hű társam volt. (Éljenzések.) Azt hiszi, hogy jelenlétem nagy haszonnal volt az ott fenforgott viszálkodások eloszlatására, de én mon­dom s mindenkor állítom, hogy ezen fáradságos mun­kában társam is nagy részt vett s ha önök egyátalá­­ban köszönettel tartoznak nekünk, hogy e nagy mun­ka oly kielégítőleg lett megoldva, a sokkal nagyobb érdem őt illeti (Éljenzések.) Biztosíthatom tisztelt elnökünket, hogy nemzetünk elismerése egyike volt szintén az ösztönöknek kísérleteinkben. (Helyeslések.) Azt azonban igen jól tudom, hogy ezen meg­elégedés nem teljes s nem egyhangú, mivel, mint ér­tesültem, negyvennyolca órával előbb hatalmas elle­neink előkészületeket tettek, hogy megváltoztassák, a­mit tettünk s újólag kérdésbe vonják azon a rendet, melyet hitünk szerint létesítenünk sikerült. (Éljenzé­sek s derültség.) S a­mint nem lehettem jelen azon parlament ülésén, hol ellenünkben a nagy megvetést kimondották, úgy most is oly helyen vagyok, hol el­leneink nem húzhatnak ellenem kardot (Derültség) — e házban, hol, habár ő felsége két legfőbb minisz­tere ül, ők csak nehezen juthatnak be a reményrem, önök meg fogják engedni nekem, hogy lehető röviden egy-két pontot érintsek azok közül, melyek legújab­ban annyira igénybe fogják venni a parlamentnek figyelmét. Nagyon nehéz ugyan megmondani azon panasz lényegét, mely jövő hétfőn be fog nyújtatni a parla­ment elé ő felsége minisztériuma ellen. Nyomtatva úgy tetszik első pillanatra, mintha tisztán csak üd­vözletekből és hálálkodásokból állana. (Nevetés s él­jenzés.) De ha ezen nyelv mélységeibe behatolunk, átlátjuk, hogy van abban különösen két pont, mely egyenesen megtámadja ő felsége kormányát s épen ezen két pontról, csakis ezekről akarok én, ha meg­engedik, kellő rövidséggel egy pár megjegyzést el­mondani. Vádolják ő felsége kormányát, hogy különösen megcsalták s cserbe hagyták Görögországot. Nos, e kérdés nézetem szerint sokkal egyszerűbb, mint­sem a hogy ezt addig a nyilvános viták alkalmával tár­gyalták. Mindenkor, nyilvánosan s magánosan azon tanácsot adtak a görög kormánynak s mindazoknak, kik határozataira befolyással bírtak, hogy igyekezze­nek be nem avatkozni azon viszálkodásokba, melyek két év óta dúlnak Kelet-Európában s a melyek, mint Önök tudják, oly pusztító háborúval végződtek. Oka­ink ezen tanácsra nézve igen fontosak voltak. Ha, mint a congressus föltette s mint mi hittük hibásan, az ottomán birodalom felosztása lett volna szóban, ak­kor Görögországnak erkölcsi, földrajzi és etnogra­­phiai szempontból kétségkívül jelentékeny részének kellett volna lennie ezen osztozkodásból. Ha Kelet-Európa újólag átalakíttatik, lehetet­len lesz Görögország panaszait kielégítetlenül hagy­ni. S így, ha csakugyan ez a végeredmény, a görögök igen esztelenül cselekedtek volna, ha vagyonukat s bérüket czél nélkül pazarolják. Másrészt, a­mint a felsége kormánya hitte, ha ezen küzdelem vége nem lehetett az, hogy az ottomán birodalom feloszlassák, hanem minden hatalom és kormány bölcsesége­s ta­pasztalata azon eredményre jutott, hogy az ottomán kormány fennállása s erősbitése szükséges volt Európa békéjére nézve s hogy e nélkül Európa különböző országai között hosszas véres s kikerülhetlen küzde­lem áll be; úgy egészen világos volt másrészről az is, hogy a forrongás beálltával a török kormány hatósá­ga alatt lévő lázongó nemzetek, melyek nemzedékekre megrontották anyagi helyzetöket, a jelen forrongás által csak veszthetnek s igy Görögországnak ismét helyes volt hallgatni Anglia tanácsára s nem avat­kozni be oly veszélyes ügybe. (Éljenzés.) Igen, uraim, s lordjaim, nemde az események eléggé igazolták ezen nézet jogosultságát s helyességét! (Élénk éljenzés.) A jelen pillanatban, habár Görögország saját szerencséjére nem avatkozott be az ügyekbe, nem on­totta alattvalói s fajrokonai vérét s nem pusztította kincstárát, a berlini congressus által mégis azon ked­vező helyzetbe jutott, hogy sokkal nagyobb területet nyer, mint bármelyik azon forradalmat csinált adózó fejedelemségek közül, melyek kiontották véröket s oly nagy mérvben elfogyasztották anyagi erejöket. (Helyeslés.) Ez a felelet azoknak, kik azzal vádolnak bennünket, hogy félrevezettük Görögországot, midőn azon tanácsot adtuk neki — s Görögország szeren­csére követte is azt — hogy neutraliter viseljék ma­gukat. S én remény­em, hogy ezentúl is mérséklettel s tapintattal lesz ezen ország vezetve s nem fogják eldobni maguktól azon alkalmat, melyet mi biztosí­tottunk számukra. Még egy más megjegyzést akarok tenni ezen tárgyról, mely talán több jelenlevőt közelebbről ér­dekel (Halljuk!) Mondták, hogy mi cserbe hagytuk Görögországot. Az azonban kétségtelen, hogy mi vol­tunk azon hatalom, mely megtette a szükséges lépé­seket, hogy Görögország a congressuson meghallgat­­tassék, s miért tettük ezt. Azért, mert több mint egy alkalommal a legvilágosabban kifejeztük azon néze­tünket, hogy a görög faj emelése — tehát nemcsak a görög királyság alattvalóié — a legjobb eszközök közé tartozik, hogy az ottomán birodalom alatt lévő népek társadalmi helyzete javíttassák.­ A háború alatt s után mellettem ülő tisztelt barátom folyvást nagy buzgalmat fejtett ki, hogy a territoriális panaszok — vagy, hogy jobban fejezzem ki magam, a területi változások iránt mutatkozó vá­gyak és óhajok — Görögország részéről a porta ál­tal lehetőleg kellő figyelembe vétessenek s nem cse­kély sikerrel. Lord Salisbury ajánlata Görögország határainak kiigazítása végett mindazt eredményezte, a­mit bármely mérsékelt s tapintatos férfi kívánha­tott , ez volt azon terv is, melyet a congressus vég­leg elfogadott s a melyet Görögország is elfogadhat, ha elég eszélyes, ha mérséklet s okosság fog tanács­kozásai alatt uralkodni. De engedjék meg, hogy e kérdésre vonatkozó­lag még egy megjegyzést tegyek, melyhez egy másik kérdés is fog csatlakozni, oly kérdés, mely valóban ezen ügy legérdekesebb részletét képezi. Először is meg­jegyzem, hogy a török szultán kifejezte óhaját, hogy Görögországgal barátságos s békülékeny szel­lemben történjék az alkudozás. Tökéletesen tudta ő, hogy a török és görög­­ faj egyesülésében az egyedüli ellensúlyt lehet föltalálni a pánszláv mozgalom ellen, mely összes birodalmát invasióval fenyegeti. Azért is mindenben meg volt a hajlandóság nála, hogy az angol kormányt támogas­sa, és ő ezt örömesí­tette. Vegyék tekintetbe a feje­delem helyzetét. Egyetlen az a maga nemében. Ta­lán soha ember nem ment át annyi katastrófán. Egyik előde öngyilkosságot követ el, egy másik még annál is borzasztóbb jeleneteknek van kitéve. Mihelyt trónjára lép, meggyilkolják minisztereit. Összeesküvés támad a palotában és megtudja, hogy királyságába betört az ellenség, hogy seregei, bármily vitézek, le­­győzettek, hogy az ellenség kapui előtt van. De még akkor sem jöhetett létre a kibékülés. Jól van és mi történt ? Mi volt a török kormány érzelmeinek utolsó kifejezése ? Értem a szultánt első sorban. Ő olyan férfi, kiben meg van a fogékonyság minden jóra. Bármily ellentétes hajlamokkal,, talál­kozzék, első ösztöne mindenkor a jóra vezeti. Ő nem zsarnok, nem kicsapongó, nem bigot, nem megvesz­tegethető. (Éljenzés). Nemes barátom járult a szultánhoz ezen ügy­ben, s az utolsó elhatározása az volt, hogy nehézsé­gei voltak, midőn a kérdés részletébe akart hatolni, s hogy miután az európai congressus egybehivása czéloztatott, ennek bölcseségére kívánta bízni a kér­dést. Ez a congressus kifejezte Európa meggyőződé­sét, kifejezte azon nézetét, hogy ámbár nem akar a szultánra erőszakolni oly dolgokat, melyeket még az ő saját érdekében is előnyösnek tart, de meg van arról győződve, hogy a szultán ezeket a gyakran ismételt engesztelődés szellemében fogja elintézni. S oly időben történik ez, midőn a pártoskodás czéljai­­tól vezérelve, egy párt, mely szerencsétlenségünkre nincs Angliára korlátolva, Görögországot erőszakos eljárásra akarja sarkalni a szultán azon kijelentett akarata ellenére, hogy meg akarja mutatni, miszerint el van határozva barátságosan cselekedni s megmu­tatni, mennyire méltányolni tudja azt, hogy Görögor­szág nem támadta őt meg a veszély órájában (Cheers.) Hosszabb ideig időztem ennél, de ez azért történt, mert az angol kormányt megtámadták érte. Ez azon­ban még koránt sem oly nagy baj, mint a minő abból származhatnék, ha a közvélemény tévesen ítélné meg e kérdést. Van még egy más pont is, melynél időznöm kell s ez a Konstantinápolyban jún. 4-én történt conventio. Tekintve a sajnálkozási nyilatkozatok lajstromát, azt kell hinnem, hogy ez alapon heves támadás fog a kormány ellen intézte­m. Az monda­tik, hogy mi növeltük, veszélyesen növeltük felelőssé­günket, mint nemzet ezen conventió által. Első­sor­ban is tagadom, hogy felelősségünket, mint nemzet növeltük volna e conventió által. Sőt merem állítani, hogy a conventio által csökkentettük felelősségünket. (Cheers.) Tegyük föl példának okáért, hogy az európai intézkedés nem foglalná magában e conventiót és Cyprus occupátióját. Tegyük föl, hogy csak a berlini szerződésre terjedne az ki. Mik volnának a valószínű­ségi esélyek ? 10, 15 vagy 20 év múlva, ha majd Oroszország megizmosodott és a mostani háborút ki­heverte, ismét támadna valamely viszály, bolgár vagy másnemű (Úgy van!) Törökország és Oroszország közt, s az orosz csapatok minden valószínüség sze­rint ismét elárasztanák ázsiai és európai Törökor­szágot, megszállva magát Konstantinápolyt s az ot­tani hatalmas positiókat. Íme, hát minő lenne az or­szág kormányának valószínű magatartása ? Bárki le­gyen a miniszter s bármely párt a kormányon, a kor­mány helyzete ez lenne. Darab ideig halogatás volna, hiányoznék az elhatározás, de senki sem kétkedhet, hogy Anglia elvégre ezt mondta volna: »így ezt nem lehet tűrni, meg kell akadályoznunk Kis-Ázsia elfoglalását és be kell avatkoznunk, hogy Oroszor­szágot feltartóztassuk.« Senki, azt hiszem, a­ki e kérdést csak némileg megfontolja, nem vonhatja kétségbe, hogy ez leendett a kormány politikája. Íme tehát azt tartom, rendkívül fontos, hogy ez ország jó előre tegyen lépéseket, me­lyek kitüntessék, hogy mi Anglia politikája , s hogy az önök miniszterei ne gyülekezzenek össze tanács­kozni, halogatni a kérdést ide-oda s utóljára még­is a cselekvésre határozni el magukat, mikor már tán későn lesz. (Cheers.) Azt mondom tehát, hogy az ország felelőssége nem növeltetett — ámbár én, a magam részéről, a felelősség növelésétől nem vonnám ki magamat, ha az oly természetű, melyet ez országnak viselnie kell — de azt mondom, hogy az általunk követett utón gyakorlatilag csökkentve lett a felelősség. (Cheers.) Jelenlétemnek Berlinben egyik eredménye az, hogy meggyőződtem arról, a­mit mindig is tartottam, hogy sem a Krím-háború, sem ezen véres és pusztító hadjárat nem lett volna lehetséges, ha Anglia a kel­lő időben a szükséges szilárdságot (Firmness.) tanú­sította volna. (Hosszan tartó zajos helyeslés.) Nem. Oroszországnak panasza lehet ez ország ellen. Panaszkodhatik a­miatt, hogy sem a Krím-há­­ború alkalmával sem a jelen alkalommal — bár én a felelősséget nem hárítom el a magam részéről — Anglia szava nem volt oly tiszta, szilárd és határo­­­zott, hogy Európa politikáját vezérelhette volna. (Hear! hear !) Tegyük fel, hogy én és nemes barátom vissza­jöttünk volna Berlinből és nem tettük volna meg ezen lépésünket, mely legközelebb kérdés tárgyát fogja képezni.Állhattunk volna-e önérzettel barátaink előtt, ha kérdik tőlünk, »minő garantiát szereztetek az európai béke számára ? Mennyiben hárítottátok el ezen berlini szerződés által a veszélyt, hogy a keleti kérdésben minduntalan háborúhoz kelljen folyamod­ni ?« Bizony azt kellett volna mondanunk, hogy a ber­lini szerződéssel nem nyertünk egyebet mint azt, hogy a békét talán egy pár évre biztosítottuk és azon pár év leteltével ugyanezen jelenségek fognak ismét­lődni,­­ hogy azok, kik Anglia miniszterei, tódozzák­­fódozzák az ügyeket úgy a hogy tudják. Nekünk kö­telmeinkről nem ily fogalmaink valónak. Nekünk az volt a nézetünk, hogy a fejetlenségnek véget kell ér­ni, a h­aosból rendet kell csinálni. Azt kérdeztük magunktól: hát okvetlen pusztulnia kell a legszebb tartománynak, s ne legyen abban soha se élet, se va­­gyonbiztosság, mivel a társadalom s az ország foly­tonos invasiótól tart. És ezen körülmények között határoztuk el magunkat azon lépésekre, melyekről meg vagyunk győződve, hogy a békét és biztonságot megadják Európának — mert Anglia összekötötte sorsát ez országéval. Megengedem, hogy lehetnek elmék, melyek ezen is gáncsot találhatnak, ezek a mi kritikusaink. Megütődéssel hallom, hogy akadtak emberek, kik e conventiót őrültnek mondták; ez igen erős epitheton. De én nem tartom magamat az őrültség kérdésének megítélésére oly illetékesnek, mint tisztelt barátomat, ki a ama szót használta, a ki igen tudja magasztalni önmagát és másokat leránt. (Nevetés.) Én azt hiszem, hogy e convencióban leraktuk az alapot nem csak Anglia, hanem Európa és Ázsia jövendő boldogsá­gára, s én társaimmal a megtámadást ki fogjuk állni. Újból is köszönetet mondok önöknek szíves kitün­tetésükért. Választási mozgalmak. A fővárosban. A főv. IV. kerület szabadelvű párt­jának végrehajtó bizottsága ma a folyóügyek bevég­zése után kettős ünnepet tartott. Először is Komó­­csy József v. b. tag meleg szavakkal üdvözölte a bi­zottság elnökét, W­e­i­s­z B. Ferenczet, ki a na­pon 78-ik életévét töltötte be. A bizottság élénk él­jenzésekkel fejezte ki rokonszenvét a váratlan, de ép oly talpraesett szavak után. A megtisztelt meghatot­­tan köszönte meg a megemlékezést s az egész társa­ságot felhívta, hogy menjenek Havas Ignácz szeretett képviselőjelöltjükhöz, kinek e napon meg nevenapja van. A jelenlevők, mintegy 30—40-en, Havas Ignácz jelenlegi szállására, a Sebestyén-térre mentek, daczára a szakadó esőnek hosszú kocsisorral. Itt Weisz Bernát üdvözölte a jelöltet, felsorolva a választók jó kívánságait s elszámlálta érdemei egy részét, melyek közt nem utolsó, hogy tolna megyei or­vos korában a pecsovicsok ellen egy Bezerédy, egy Csapó mellett hatalmasan működvén, az ellenfél ré­széről lövést intéztek ellene, de a golyó szerencsére nem talált. Weisz beszédét hatalmas éljenzés követte, mire Havas a következőleg válaszolt: Mélyen tisztelt polgártársaim ! Midőn azon pusztán személyemet illető kitün­tetésért, melylyel e pillanatban névnapom alkalmából megtisztelni kegyesek voltak, szívből eredő melegen érzett hálámat és köszönetemet kifejezném, méltóz­­tassanak megengedni, hogy ez alkalmat felhasznál­jam egyszersmind arra is, hogy egy pár, a múlt alka­lommal, —­ midőn önök körében először megjelenni szerencsés voltam, — mondott s némely ellenzéki lap által félremagyarázott szavamat megmagyarázzam, illetőleg helyes értelmére vezessem vissza. (Halljuk !) E két szó: »a magas politika.« Én azt mondottam az említett alkalommal, hogy nem fogok űzni magas po­litikát. A legújabb időben sokan megkerülve a tár­gyat, egyéni személyes tulajdonokat támadva s egész működésüket a személyes támadásokra kasíroz­va, a párt mögötti cselszövények terére ragadtatták magukat,­­ mellőzve az objectív működést és bírá­latot, ez eljárásukat elnevezték magas politikának. (Tetszés.) Ez a magas politika az, melyet én űzni soha nem fogok. Teljes életem egy nyitott könyv s egy párt zászlójához szegődve, annak nyílt támogatója gyanánt kívánok a közügyekben részt venni. Az én politikám igen egyszerű. Megerősíteni faj, nemzeti­ség, valláskülönbség nélkül széles e hazában a ma­gyar államiság eszméjét, és egyszersmind teljes erőm­mel oda hatni, hogy kedves Budapest fővárosunk magyar államnak minden tekintetben megfelelve ma­gyar gyypontja legyen. (Élénk éljenzés.) Ha megválasztatni szerencsés leszek, e két irány lesz az én magas politikám. Fogadják mélyen tisztelt polgártársaim e meg­tiszteltetésért mélyen érzett köszönetemet s kérem, tartsanak meg szíves barátságukban. (Élénk éljenzés.) A Podmaniczky-párt végrehajtó bizottsága egy ma este 6 órakor tartott ülésében elhatározta, hogy a ma estére egybehívott választók közgyűlése, melyben Podmaniczky Frigyes báró tartotta volna programmbeszédét, tekintettel a rossz időjárásra, ma ne tartassák meg, és hogy holnap, csütörtök esti 7 órára új közgyűlés hivassék egybe, mely, miután a jövő­helyiség a VII. kerüle­ti Füzesséry-párt által le­foglaltatott, a »Terézvárosi VI. kerületi klub«­ban (sugárút 35.) fog megtartatni. E közgyűlésen fogja b. Podmaniczky Frigyes programmbeszédét tartani, mely közgyűlésre a t. választók ezennel meghivat­nak. — A közgyűlés után a klub helyiségeiben közös vacsora következik. A főv. központi választmány ma d. u. 5 órakor a választáshoz szükséges intézkedések megté­tele végett ülést tartott. A IV. ker. választási kül­döttségnek több tagja leköszönvén elnöknek: Ney Ferencz, küldöttségi elnöknek: Takácsy Miklós, elnöki helyeteseknek pedig: Forgó István és Zmes­­kál István ; jegyzőnek: Fülöpp Kálmán választatat­­tak meg. A belügyminiszter értesíti a közp. választ­mányt, miszerint a II. kerület Fáczány czimű ven­déglőnek a választás czéljaira 150 frt bérért leendő kibérlésébe, tekintettel a bérösszeg nagyságára, bele­egyezését nem adhatja, s utasítja a közp. választ­mányt, hogy a bérösszeg leszállítását eszközölje ki, a­mennyiben pedig ez nem lenne lehetséges, a válasz­tás megtartására más alkalmas helyiséget jelöljön meg. Az e részben szükséges intézkedések megtételé­vel az elnökség bizatik meg. Ezután a választási el­nökökkel tartatott hosszabb értekezlet, melyben a vá­lasztási helyiségek, a szavazásnál szükséges segéd­­személyzet beosztása, a pártoknak a választás színhe­lyén mikép leendő sorakozása, a szükséges kerítések fölállítása iránt minden kerületre nézve külön rész­leges intézkedések létettek. A belügyminiszternek a katonai segédlet tsstleges igénybevételére vonatkozó s általunk már közölt rendelete másolatban a válasz­tási elnököknek miheztartás végett kiadatik. A belvárosi választók köréből kaptuk a kö­vetkező sorokat: Az ellenzéki lapok telitorokkal, síppal, dobbal és nádhegedűvel zengik, hogy a kor­mánypárt a IV. kerületben ilyen meg olyan pressiót gyakorol a hivatalnokokra. Bizony, a­kinek üvegből van a háza, kár hajigálni ily nehéz, s nem nagyon tiszta kövekkel. Tessék csak a IV. ker. elöljáróság jegyzője kabátzsebét megvizsgálni; ott Becker Károly úr na­gyobb dicsőségére egy ívet fognak találni, melyre az elöljáróságban megforduló választó ügyfelek neveik aláírására hivatnak föl, hogy biztosittassanak Kirá­lyi Pál részére, a ki pedig, mint tudva van betegsége miatt a jelöltségről leköszönt, s még eddig sehol sem olvastuk a saját nyilatkozatát, hogy szándékozik-e föllépni vagy sem. A ferenczvárosi szabadelvű Wodiáner­­párt f. é. augusztus 1-én d. u. 1/a7 órakor a soroksári­­utcza 32. sz. a. létező polgári népiskola helyiségében közgyűlést tart. A terézvárosi Helfy-párt elnöksége a kö­vetkező sorok közlésére kért fel bennünket: Helfy Ignácz terézvárosi VI. kerületi képviselőjelölt aug. 1-én csütörtökön este 11­ 8 órakor választói körében (párthelyiségünkben nagymező - utcza 20.) meg fog jelenni. Terézvárosi hölgyekből álló küldöttség ez es­tén Helfy Ignácz követjelöltünknek egy selyem zászlót fog ünnepélyesen átnyújtani. A terézvárosi VII. ker. Hoffmann-párt nagy választmánya i. é. augusztus 1-én este 6 órakor a párt helyiségeiben dob-utcza 44. sz. a. ülést tart. A vidéken. Déva, jul. 29. (Ev. tud.) Szathmáry György, derék képviselőjelöltünk, ki rövid idő alatt a kerület­ben rendkívüli népszerűségre tett szert s az ellenfél által is mindenütt tiszteletben részesül, tegnap s teg­napelőtt folytatta körútját megyéjében. Barczay Béla szolgabiró jelenlétében tegnapelőtt délután a soly­­mosi járás választói előtt mondta el programmbeszédét, melynek végeztével Albert Imre ref. lelkész a válasz­tók nevében üdvözölte s felhívta, hogy a jelöltséget fogadja el. Tegnap d. u. pedig Barczán a környék nagyszámú választói előtt tartotta nagy tetszés közt programbeszédét. A nép mindenütt lelkesedéssel fo­gadja Szathmáryt, kinek publicistái tevékenysége s Hunyadmegye érdekében tett hasznos szolgálatai va­lóban meg is érdemlik, hogy az egész választókerület őt válaszsza képviselőjének, mint a ki évek óta annyi becsülettel képviseli e megyét a sajtó terén. Sajnos, hogy az ellenpárt Lázár kortesei nem­telen fegyverekkel is dolgoznak s különösen azzal ámítják a népet, hogy a kormány Lázárt óhajtja, ho­lott tudtunkkal az ellenkező áll. (A mi tudomásunk is ez. Szerk.) Megrovandó azon korteskedés is, melyet az oláh esperes kifejt, ki a papokat egyenesen hivatal­­vesztéssel fenyegeti, ha Szathmáryra szavaznak, kinek a hunyadmegyei magyar nemzetiség érdekében kifej­tett buzgalma a nationalista hajlamokkal biró egyé­nek szemében kellemetlen szálka, habár ezt tagadni akarják. V. Letenye, július 28. (E r e d e t i t­u d.) Apáthy István képviselőjelöltünk az eddigieknél még na­gyobb kisérettel és bandériummal látogatta meg ma azon muraközi községeket, melyek a letenyei válasz­tókerülethez tartoznak. Programmbeszédét magyarul mondta el, de ennek horvát fordítása nyomtatásban is kiosztatott a nép közt, hogy azt anyanyelvén ol­vashassa. Apáthy urat itt is nagy lelkesedéssel fogadták, mert tudja a nép, hogy többféle bajai orvoslását, a négy jelölt közöl csakis tőle várhatja. — S a horvát ajkú, de szívben, lélekben magyar, derék muraközi nép érettségének adta jelét az által, hogy Apáthy úr pártjára állott, s biztos kilátás van arra, hogy vala­mint a kerület többi részében, úgy itt is csak törpe minoritás lesz az, mely a többi jelölt mellé sorakozik. Letenyén ma megint képviselőjelölt-vándor­lás volt. — Itt járt Lukács Gyula és Tuboly Victor, de csak futólag. Ujlaky József, a pacsai pap azonban megálla­podott, s a templom előtt­­ prédikált. Azonban daczára annak, hogy a nép épen misére gyülekezett, csak kevesen hallgatták. Kabátos embere is csak egyetlen egy van Le­­tenyén ; — s erről a rossz nyelvek azt beszélik, hogy miután a múlt őszszel mesterségesen készített bora már sehogy sem akar tovább elállni, fogott magá­nak egy képviselőjelöltet, (mert előbb másik mel­lett volt,) — a kinek — tiszteletére azt megitathas­sa. Jaj nektek szegény választók, ti aztán szenved­tek a hazáért! Azon úri­ember többször biztatta a körülálló­­kat, hogy »éljenezzünk«, de ezeket nem hangolta fel a nem szőlőtőn termett nedv. Az egészben pedig az a sajátságos, hogy a je­löltek közül egyedül Ujlaky vette fel programmjába, hogy a borcsinálás ellen törvényt fog hozatni. Beszédéből ez talált csak tetszésre. Végül aztán mégis lett éljenzés, mert az ifjú nemzedék, mely kerületünkben némely jelöltnél nagy szerepet játszik, a beszéd végeztével hangosan kiál­tozta: »éljen Ujlaky — patikaszerrel!« N.­Szt.-Miklós, jul. 28. (Ered. tud.) Folyó hó 27-én városunkban élénk mozgalom volt tapasz­talható. A közönség értesült ugyanis, hogy a kerület nagyon tisztelt kormánypárti képviselőjelöltje, Vécsey Tamás a délutáni vonattal megérkezik s már két órakor hosszú kocsisor vonult ki a vaspályához tömve és követve sok hivatott és számos kiváncsiak által. A nagyszámú közönség a perronon várta a vonat megérkeztét. Három órakor a vonat a várt helyen állott és belőle Vécsey Tamás néhány jó barátjával és az eléje Valkányig ment választási elnökkel zene és szűnni nem akaró éljenzés közt szálltak ki. A kiszállásnál Jeszenszky Nándor, köztiszteletben álló evang. lelkész ihletett, gazdag tartalmú, hazafias érzelmeket tolmácsoló beszéddel ü­dvözli a képviselő­jelöltet, felkérvén őt, hogy a haza érdekeit szentnek tartva, hordja szívén a kerület ügyeit. A megható jelenet után Vécsey Tamás gyö­nyörű magyar szavakban adott kifejezést magasztos érzelmeinek, a szabad ég alatt esküt mondva igére, miszerint teljes erővel törekszik működését olyanná tenni, hogy valamint ő a kerületre, úgy a kerület reá, büszke legyen. Harsány éljen követő eme fenkölt gondolkozást kifejező szavakat. Ezen alkalommal ér­kezett meg az ellenpárt — de nem ellenzék, csak

Next