A Hon, 1878. szeptember (16. évfolyam, 212-236. szám)
1878-09-27 / 234. szám
234. szám XTI. évfolyam. Budapest, 1878. Péntek, szept. 27. Reggeli kiadás. Kiadrf-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszírt. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................................. írt. 3 hónapra .......................................... 6, 6 hónapra........................................................... Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . ........................... * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodát Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás a C XVI-dik évfolyamára. (A Hon megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak : October— deczember végéig ... 6 » Egy hónapra.................................. 2 frt Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenkint 1 forint. PP Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a Hon kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON szerk. a kiadóhivatala. Budapest, szeptember 26 Nulla calamitas sola . . . Soha találóbban nem illett e közmondás állapotokra, mint illik mostanság Törökország mindennemű és rendű viszonyaira. Az orosz-török háború következményei és utóbajai nem csak fölérik, de fölül is múlják ama háború veszélyeit és megpróbáltatásait. Mindenfelől baj, nehézség, küzdelem, veszély, forrongás. Az albánok fegyverben, a bolgárok fegyverben, a rhodopei mohamedánok fegyverben. Ez az európai Törökország belállapota. De Ázsiában sincs különben. Az aleppói kormányzóságban mintegy százezer fölkelő örmény és mohamedán török áll fegyverben. A portának nem csak a fölkeléssel gyűlt meg a baja, de a kívülről fenyegető veszélyekkel is. Tudjuk, hogy Szerbia, Montenegro és Görögország harczra készülnek a porta ellen, azon területek erőszakos elragadásáért, melyeket a berlini kongressus nekik ítélt oda, de melyeket szép szerével nem vehetnek birtokukba, mert az illető területek lakosai fegyveres kézzel állnak ellent a szándékoltkikerekítésnek. És még mindezekkel sincs tele a keserűség pohara. Oroszország, a porta mellének szerzett pisztolylyal oly szerződés tervezetét terjeszti a porta elébe, mely a Berlinben megnyirbált san stefanói szerződésnek sok tekintetben restaurálása. Oroszország »békességet és barátságot« ajánl a portának, de oly magas áron, hogy a történelem alig-alig ismer »drágább« barátságot, mint az, melyet a porta Oroszországtól megvásárolni fogott. A portán két ellentétes és mondhatjuk: egymás iránt ellenséges befolyás élet-halál harczot vív a döntő szerepért: az angol és orosz befolyás. A porta a viszonyok nyomása alatt majd ide, majd oda hajlik. A szultán azzal kedveskedik Angliának az elvállalt protectorátusért, hogy visszahívja száműzetéséből Midhát pasát,— de csak Kréta szigetére, tiszteletteljes távolságban a török fővárostól, nehogy zavarokat támaszthasson s hatalomra vergődhessék. Oroszországnak meg azzal kedveskedik a padisah, hogy visszahívja száműzetéséből a rus Sophil Mahmud Nedim ex-nagy vezért. De ennek már megengedi, hogy Konstantinápolyba térhessen vissza e hó 27-én, így kontra-karrirozza egymást az angol és orosz befolyás. Ha Mahmud Nedim lesz nagyvezérré, minden úgy történik a török politikában, amint Oroszország akarja ; Midhát nagyvezérségével pedig az angol befolyás és szempont volna mérvadó a Bosporus partján. Eddig még jóformán csak sakkban tartja egymást a két befolyás, döntő túlsúlyra még egyik sem vergődött. Mi nekünk monarchiánk érdekében óhajtanunk kell, hogy az angol befolyás legyen mielőbb mérvadóvá Stambulban, mert akkor hiszszük, teljesülni fog Salisbury ígérete, mely szerint az angol kormány minden lehetőt el fog követni a portán, ami Ausztria-Magyarországnak Berlinben elvállalt mandátuma megkönnyítésére szolgál. Az angol befolyás túlsúlyra vergődésével végre aláírná a szultán a konvencziót, mely úgy monarchiánk, mint a porta kárára, még mindig késik s melynek mielőbbi létre jövetelét mindkét fél érdekében a legőszintébben óhajtjuk. Ez az eredménye volna legüdvösebb a Konstantinápolyban egymással torzsalkodó befolyásnak. És mig vagy az angol, vagy az orosz befolyás nem lesz hangadóvá a szultán környezetében, a konvenczió ügye is addig folyton függőben marad. Az orosz befolyás a konvenczió ügyének — alighanem — végleges bukását , az angol , a konvenczió létrejöttét jelenti. Nem is csoda, ha ily viszonyok között, a szultán mindeddig nem határozta el magát a konvenczió aláírására. Őt a két befolyás jobbra-balra vonzza s igy e két világ között áll mozdulatlanul. És mióta kitört az angol-afghán konfliktus, mely nem egyéb, mint rosszul leplezett angol-orosz viszály, még nagyobb ostromnak van kitéve mindkét részről a szultán. Amig igy foly a versenygés Stambulban, addig a konvenczió ügyének késni kell. De sohá már nem késhetik. Ezelőtt a portán szokásos rövidlátás és tájékozatlanság folytán azzal kecsegtethették magukat, hogy a velünk szomszédos két tartomány fölfegyverkezett népe föl fogja tartóztatni s tán meghiusítni az okkupácziót, vagy legrosszabb esetben is a kifejtett fegyveres ellenállás késlelteti a megszállást s időt, respiriumot enged a portának, mialatt oly viszonyok és esélyek fejlődhetnek ki, melyek következtében tán előnyösebb konvencziót köthet. De most már az okkupáczió, miután a legerősebbnek tartott Zvornik is meghódol, jóformán befejezett ténynek mondható. Most következnék a tartományok kormányzása és igazgatásának újjászervezése. Ha pedig ez a portával kötött konvenczió nélkül történik, annak színét viselné magán, hogy monarchiánk a hódítás és foglalás czimén nem is annyira kormányozza (és a berlini szerződésben csak megszállás és kormányzásról van szó), mint inkább birtokolja. Ez pedig sem a portára, sem mi reánk nem kívánatos. Tán be fogják ezt látni a portán is mielőbb. — A Keletázsiában történtek felől az augsburgi »Allgemeine Zeitung «-ban Vámbéry Ármin czikket közöl, mely az angol követség visszahivatása előtt kelt ugyan, de azért teljesen aktuális jellegű. Megemlékezvén, hogy Angolországra mekkora csalódás, hogy az afghán fejedelemre fecsérelt sok pénze s kegye oda van, így folytatja: »Az ügyállás megítélésénél mindenekelőtt azon előnyt kell számba vennünk, melyet az orosz ügynök — Szoljetov tábornok — angol kollégája fölött élvez az által, hogy előbb fogott munkához, s mire az angol követség Afghanistán fővárosába érkezik, sok mindent elintézhet. Minthogy az oroszoknak mindenekelőtt Taskend és Kabul közt kell a barátságot megszilárdítaniok, mellőznek minden kelletlen dolgot, vagy pedig későbbi időre tartják fenn presszió-eszköz gyanánt. Az orosz diplomáczia második sakkozása keleti irányban készül és pedig a kínaiak által most nem rég elfog A HON TÁRCZÁJA. A sajtó Oroszországban. (Két közlemény.) I. E napokban jelent meg Berlinben, Grieber kiadásában egy újabb munka Oroszországról, »Das Russische Reich unter Alexander II.« Dr. Schmeidlertől, ki a »Görög bíróság története« czimü könyvével már eddig is jó nevet szerzett magának Németország ama történetírói között, kik a történelem újabb korszakait tették tanulmányaik tárgyául. A most megjelent mű a krími hadjárat rövid történetével kezdődik s a sanstefanói békéig terjed, előadván nekik II. Sándor czár uralkodásának e két időpont közé eső egész korszakát. A szerző e művében találunk egy oly tárgygyal foglalkozó fejezetet, mely már azért is sokakat fog érdekelni, mivel arról Magyarországon nagy tájékozatlanság mutatkozik. E fejezet az orosz sajtóról és sajtóviszonyokról szól s annyi érdekes részletet tartalmaz, hogy daczára a mű feltűnően oroszbarát szellemének, szolgálatot vélünk tehetni, ha a rendelkezésünkre álló tér arányaihoz képest megismertetjük. Midőn 1858 és 1862 között Herzen, Bakunin, Dolgorukoff s mások »gyújtogató iratai« a külföldről az országba dobattak, — igy ir Schmeidler, — s a közvélemény lázas izgatottságba hozatott, — a social-demokrata journalistika az országon belül is elkezdő izgatni a tömegeket. Az izgatást elhallgattató egyelőre a lengyel-litván forradalom, s helyet szorított az orosz nemzeti szellem nyilatkozatainak. A kormány, mely amaz igazgatással szemben fenyegető álláspontot foglalt el, szabadabb kezet kezdett engedni az újabb iránynak. A nemzeti orosz állameszme magasztalának éle ez újabb iránynál nem csak a lengyelek ellen fordult, hanem a már különben is nyomorgatott balti provincziák és Finnland ellen és pedig nem csak elméletileg, mint Szent-Pétervárott, hanem közvetlenül is, eszközválogatás nélkül Moszkvából, amíg a támadottaknak lehetetlenné tétetett a támadásokat visszautasítani. Az 1865. ápr. 17-ki törvény sok nyűgöző rendszabályt szüntetett meg a két főváros sajtójára nézve s a kedvezmény kiterjedt nem csak az időszaki sajtóra, hanem minden más nyomtatványra is, mely tíz évnél többbre terjedett. Ez utóbbiak azután előleges czenzúra nélkül jelenhettek meg. De minden megvizsgálatlan könyv a kiadás előtt három, az időszaki iratok két nappal, a hírlapok a nyomás kezdetekor a sajtóügyi főigazgatósághoz vagy a vizsgálóbizottsághoz volt beküldendő. A törvény továbbá meghatározó: a sajtóügyi főigazgató a közrebocsátást megakadályozhatja , de köteles a bíróság elé terjeszteni az ügyet. A vizsgálat megindítására nem volt megállapítva határidő. A műért a szerző felelős, ha pedig ismeretlen, vagy távol van, a kiadó, vagy némely esetben a nyomdatulajdonos. Az időszaki iratoknál, hírlapoknál stb. a szerkesztő és a szerző is. Lefoglalni a művet csak akkor szabad, ha elterjedése nagy veszélylyel fenyeget. Ez utóbbi határozat nagyon elasztikus volt s ennek alapján minden szerkesztő, kiadó, nyomdász stb. előleges cenzurát gyakorolt a kinyomatandó mű fölött. Ha valamely irodalmi vállalat három ízben megiitetett, bekövetkezik ideiglenes vagy végleges beszüntetése, vagy pedig elvonatik tőle az utczai árulás. Ez enyhébb határozatok csak Pétervárra és Moszkvára voltak irányadók, a birodalom egyéb részeire nem. Itt szigorúbban gyakorolták a czenzurát s a szerző az orosz sociális viszonyoknak rikító színekben festésével igyekszik igazolni, hogy ez milyen szükséges volt s hogy a külföld igazságtalan, mikor Oroszországot a gondolatszabadság elnyomásáért elitéli!!! Az egyházi iratokra a czenzura nem reformáltatott, arra nézve az 1828-ki statútum maradt irányadó. Az új törvény következménye az jön, hogy maga az akadémia közlönye is panaszkodni kezdett, hogy Oroszország tartományaiban az irodalom lankadni, hanyatlani kezd, a havi iratok értéke csökken, rosszabbak, mint előbb, mivel küzdeniük kell a czenzor aggályaival. Csak az 1866-os háború kitörésekor, midőn az orosz közvélemény figyelme is elkezdett fordulni a belügyektől , a lapirodalom jobban kezdett foglalkozni a külügyekkel, csak akkor engedtek a sajtónak szabadabb mozgást. A sajtó vezéreszméje is az volt akkor, ami a kormányé, t. i., hogy Oroszország érvényesítse ugyan consultatív befolyását a béke fentartására, de ezen kívül a háborús események folyamába közvetlenül ne elegyedjék. A sajtónak hálás tárgy volt ez, kivált midőn Karakassow merénylete után a czár ellen, ennek máj. 13-áról egy kézirata jelent meg, mely a bureaukratiának szigorú programmjává tette, hogy minden államhivatalnoknak legfőbb, eddigelé elhanyagolt kötelessége legyen, a conservativ érdekeket oltalmazni, a fennálló rend »szentségeit« megingatni törekvő soczialismus támadásai ellen. A társadalom ismét abbahagyta, mint annakelőtte, a közügyek minden tárgyalását s az orosz sajtóban mély szélcsend állott be. Az 1865-ki sajtótörvény az idők folyamában lassan kint módosulni kezdett. Noha a tíz évet meghaladó nyomtatványok cenzúramentesek maradtak, egy miniszteri rendelet kimondá, hogy a legfőbb sajtóvizsgáló bizottságnak ezentúl szabadságában áll úgy a könyveket, mint a füzeteket és röpiratokat minden különbség nélkül megsemmisíteni, ha azokat veszélyeseknek látná. Ezt meg is tette a hatóság. Ekkor a kiadók és nyomdászok arra az ötletre jutottak, hogy eleinte csak igen jelentéktelen számú példányt nyomattak ki s bocsátottak közre; a kiadás többi példányait csak hét nap múlva adták sajtó alá, vagyis akkor, mikor a hatóság törvényesen megállapított joga a confiscatióra lejárt. A legtöbb sajtóhatóság, mikor ez eljárásnak nyomára jött, egy külön rendeletben megparancsolta, hogy ezután az egész kiadás egyszerre nyomassák ki, a szedés pedig azonnal szétosztassék, mihelyt az első példány kiadatott. A veszélyesnek talált könyv megsemmisítése akkor történik, hogy összeszedik példányait s betapossák. Papirgyurma lesz belőle. Az időszaki sajtót is szigorúbban megrendszabályozták a sajtóhatóságnak 1873. jun. 28-án kiadott következő tartalmú rendeletével: »A fennálló sajtótörvények nem intézkednek az oly esetek felől, melyeknél a legmagasabb államhatalom szükségesnek látná, hogy az időszaki sajtó egy bizonyos időre tartózkodjék némely bel-vagy külügyi politikai kérdés tárgyalásától, mivel annak nyilvános bírálása az állam java szempontjából hátrányosnak látszik . A tapasztalás azt mutatja, hogy hasonló esetek gyakran fordulnak elő. Mivel pedig oly törvény hiányzik, mely bizonyos államügyek megbeszélését betiltani a hatóságnak jogot adna, szükségesnek mutatkozott, minden egyes előforduló esetnél legmagasabb parancs utján intézkedni. Minthogy pedig az ily eljárás tarthatatlansága szembeszökő, az államtanács elkerülhetetlennek ismerte a törvény fennebb jelzett hiányát pótolni s egy külön szabály- sratot bocsátani ki, mely az időszaki iratok szarkesztőségeit fölvilágosítaná egyik vagy másik politikaikérdés nyilvános discussiójának inopportunitása felől. E szabályzat ugyátalán nem kívánja megszorítani ama határokat, melyeken belül a sajtó eddigelé a fontos politikai átalános érdekű kérdéseket tárgyalhatta, s czélja csupán rendkívüli és ritka esetekben vétetni alkalmazásba. Nincs benne kétség, hogy ama sajtóközegek, melyek hivatásukat, t. i. a hazának szolgálni, helyesen fogják föl, a fémjelzett esetekben önmaguktól külső kényszer alkalmazása nélkül is alája vetik magukat a kormányakarat nyilvánításának. A szabályzat továbbá egyátalában nem egyértelmű a birodalomra 1865-ben kimondott alapelvek megszüntetésével, melyek értelmében a kormány a sajtó véleményének befolyásától tartózkodik, s csupán a törvények megsértését, a botránykoztató formát és a feltűnően káros hatást veszi üldözőbe. Ez alapelvek teljes érvényükben tartatnak fenn továbbra is, mert az új szabályzat célja nem abban álland, hogy a sajtó véleményét bizonyos formába kényszerítse, hanem inkább csak abban, hogy különös kényszerűség eseteiben ama kérdéseket, melyeknek nyilvános tárgyalása az idő szerint nem látszik alkalmatosnak, a sajtó köréből kizárja stb.« A belügyminiszternek egyúttal kötelességévé tétetett, hogy a szerkesztőségekkel ideje korán tudassa ama kérdéseket, melyeknek közzététele vagy birálgatása mint az államra nézve veszélyes, egy bizonyos időre betiltatik, és felruháztatott a joggal, hogy az ez ellen cselekvő szerkesztőktől lapjuk kiadását három hónapra terjedhető tartamra elvonhassa. A sajtó előbbeni és jelen viszonya közt — Schneidler szerint — az volt a különbség, hogy most már nem volt ugyanis köteles a kormány szellemében írni, a kormány véleményének kifejezője lenni, saját nézeteit azonban el kellett hallgatnia,lalt Kelet-Turkestan ellen. Már a kínaiak első előnyomulásakor Alsa és Turfan ellen, midőn Jacob khán erőben megtörve még élt, hire járt, hogy a kinaiak diadalittasan a meghasonlott mohamedánok fölött való apró diadalaikban, nem csak Kasgart akarják újból meghóditni, hanem boszut akarnak állni mindazokon, kik szerencsétlenségükben ellene fordultak s igy az oroszokon is, s az ezek által erőszakosan elvett Kuldcsát most visszahóditják. Ez azonban csak kínai henczegén volt; azonban a kinai császárság gonosz szándékainak hire ment s az orosz tisztek, kiket Viennaiban s Kuldsában halálos unalom öl, ennek alapján már jó ideje álmodoznak a babér felől, melyre a Tien-Sanon túl szert lehetne tenni, a Jeti-Sehr területének elfoglalásával. Ez álmok most valósággá lesznek, mert június közepén Grünwald alezredes egy szotnya kozákkal már látogatóba indult Kasgárba, a szorosokat, utakat járhatóknak találta, a forrásvidékeket is meglátogatta s 14 napi ott időzés után visszatért. Bizonyos, hogy a »tudományos« lepel alatt itt is katonai s hadászati szándék lappangott s legközelebb késznek kell lenni Kasgar ellen aktiv föllépésre.« Az angol sajtónak az afghan-angol conflictusról tett újabb erélyes és fenyegető nyilatkozataiból, valamint a nagyfontosságú tényből, hogy a pétervári angol követ megbizatott, hogy az orosz kormánytól kategórikus nyilatkozatokat követeljen, azt lehet következtetni, hogy Anglia nem dugja zsebre a sértést s az angol-afgháni konfliktusból igen könnyen fejlődhetik ki az angol-orosz háború. A »Köln. Zig « előadva a tényállást a »Times« közleménye után, melyet csötörtök reggeli lapunk »Utolsó postá«-jában közöltünk, így nyilatkozik ez ügyről: Oly sértést, minővel a kabuli emír illette Angolországot, ez nem hagyhat nyugodtan. Ezzel valamennyi indiai alattvalója előtt barátságos és ellenséges fejedelmei előtt oly tehetetlenségét vallaná be, melyet fenyegetőbb viszonyok közt se lehetne hatalmi állásának hátrányára bevallani. Nincs kétség, hogy Sir Ali, Oroszország hízelgő szavait hallgatva, a szövetséget ezzel többre becsüli Angolország barátságánál, szem előtt tartva még a háború és vereség eshetőségét is. Mert annyit csak kell Alt emirnek tudnia, hogy Angolország nem hagyja magát büntetlenül arcul csapatni. Ha tehát a csapást megtenni merészelte, ezt részint Oroszország megígért támogatásában bizakodva, részint az angolok ezelőtti, tartománya ellen szerencsétlenül intézett hadjáratára gondolva tehette. A következés meg fogja mutatni, mennyire csalatkozott mindkettőben. Még ha Oroszország minden, Közép-Ázsiában levő harczképes csapatait is védelmére hozná (amit nyilván nem tehet) s ha minden pénzét és hadi zsenijét rendelkezésére bocsátaná, (fr*t^1*3 melyeknek maga is érzékeny hiányát érzi) a kabuli uralkodó még akkor is csakhamar megtanulná kárára, hogy a rosszabb részt választotta. Amennyiben ezenfelül politikai számításaiban ama véres veszteségre támaszkodik, melyet az angolok ama tartomány szorosaiban 36 év előtt szenvedtek, akkor nem veszi észre azt a nagy változást, mely azóta beállott. Angolország ma minden tekintetben jobban van fölfegyverkezve ily hadjáratra. Hadserege hasonlíthatatlanul hatalmasabb, segélyforrásai nagyobbak, szövetséges társai számosabbak és összeköttetései biztosítottabbak. Most is, mint akkori, könnyelműség és tudatlanság által előidézett vereségét, véresen fogja megboszulni megsértését, ha csak ideje korán önkényt nem adnak érte elégtételt. Az akkori könnyelműség és tudatlanság azonban most már a maga kárán termelt. Ama szomorú hadjárat ismétlődéséről, melynek a rés végét egyetlen egy ember hozhatta hírül a halálos szorosaktól, a jelen esetben nem kell tartani. Erről régtől óta eléggé gondoskodtak, továbbra is fognak gondoskodni. Ha az emir nem gondol valami jobbat, míg van idő, akkor Angolországnak erővel fog kelleni házába törnie, hogy ott állandóan megerősítse magát, nem pedig, hogy kulcsát az előbbi birtokosnak megint kiszolgáltassa, mint az előtt tette. Bármily kínos volna is erre az elhatározás, az angol kormánynak az uralkodó viszonyok közt nem maradna más választása. — Miniszteri tanácsra gyűltek össze — írja a »Pester Corr.« — ma esti 6 órakor a miniszterelnöki palotában a kabinet összes tagjai, kik ma érkeztek a fővárosba. — Beregmegyének szept. 24-én tartott rendkívüli közgyűlésében Győr vármegyének az occupatio tárgyában a képviselőházhoz még a tényleges hadműveletek megkezdése előtt intézett fölirása, — melyben azt megakadályozni kérte, — továbbá Somogymegyének már az occupátió folyama alatt beadott hasontárgyu folyamodványa, melyben ez ellen tiltakozva egyszersmind törvényt kér alkottatni az iránt, hogy jövőre a hadsereg a nemzet közérzületével ellentétes czélokra ne alkalmaztathassák, élénk vitát idézett elő. Már a megnyitás alkalmával szembetűnt, hogy a bizottsági tagok csekély száma majdnem kizárólag szélsőbali- és a képviselőválasztási érvágások utóhatása alatt még mindig ellenzékeskedő elemekből áll. Az előleges összebeszélés útján ez alkalomra összehozott többség tehát a köriratok fölolvasása után nem kevesebbet akart a megyére erőszakolni, mint mindkét föliratnak hasonszellemben való támogatását, s a kormány vád alá helyezésének kérelmezését. A vita folyama alatt az ismert bombasztikus kifejezések szótára teljesen kimeríttetett. Daczára azonban annak, hogy a közügyek iránt mindinkább tapasztalható közöny a megye bizottságának tekintélyes részét otthon marasztotta, a tanácskozás tapintatos vezetése, és többek erélyes felszólalása azt eredményezte, hogy maguk az ellenzék higgadtabb gondolkodású tagjai is belátták egyes pártfeleik túlzását, s azon határozat emeltetett érvényre, hogy Győr vármegye felírása, mint amely az események által már különben túlszárnyaltatott, egyszerűen tudomásul vétetett, Somogy megye feliratának pedig azon része pártoltatott, melyben törvény alkotását kérte annak meggátlására, hogy a hadsereg a nemzet közérzületével ellentétes irányban alkalmaztassák, —• egyszersmind, miután Bosznia megszállása »a nemzet közérzületével ellenkezik,« e miatt a kormány felelősségre vonása kérelmeztetett. A katonai fuvar-ügy. — Három czikk. — III. A mi már az ide vonatkozó szokást, törvényt illeti, noha arra ez idő szerint oly súlyt fektetni, mint a gravaminális országgyűlések korszakában, a Regnum consvetudinariumnak elnevezett hazánkban, gyakorlatban volt, nem lehet, és az arra hivatkozónak nem a törvénykönyv czikkei és szakaszai szolgálnak vezérfonalul, hanem a hagyomány és történelmi adatok, annak tanúsításául, hogy a katonai fuvaroknak háborús időben még a harcrtérre is kirendelése sőt idegen országokba is kivitele megtörtént anélkül, hogy a kormány vádoltatott volna, csak néhány példát s történelmi adatot kívánok fölhozni, éspedig nem a Spankau, Ropp, Karaffa és több, már mások által hivatott véres emlékű hadvezérek és nemzetünk ellenségei idejéből, hanem emlékezetünket meg nem haladó korszakokból, így e század elejéről az 1809-ki nemesi fölkelés idejéből, mely korántsem volt oly dicstelen, minőnek némelyek hazafiságtalansága gúnyolni szokta, hanem, mint többek között azon hősök, kik Győr alatt el nem vérezve, sebesülten a Mária-nostrai volt Paulinus zárdába hozatva, múltak ki, és az ottani sirkertben nyugoszszák örök álmukat, s kiknek emlékét Hontmegye hazafisága oszloppal megörökítette, a nagyobb számú képzettebb s harczedzettebb ellenséggel szemben a haza földjéért vitézül harczoltak, kivált a lovasság, mely nem Alvinczy-féle kovástalan fegyverrel, hanem kard és fokossal sok francziát levert, az insurrectionális hadsereg ágyúi s társzekerei kirendelt előfogatozási lovakkal voltak fölszerelve, mint azt több megyék levéltárainak poros iratai közt létező lajstromokból bebizonyítani lehet, s tények igazolják, mineket e sorok írója is, néhai édes atyja hátrahagyott irataiból ismer, ki, mint felkelt lovassági hadnagy, azon bravourjáért, hogy Ötövénynél a franczia chasseurok által elfoglalt egy ágyút és két előfogattal vonszolt társzekeret,a lőcsökkel felfegyverkezett kunsági előfogatosok támogatása mellett vis-szafoglalt,harcztéren léptetett elő főhadnagggyá,mely alkalommal a győztes ellenséges hadsereg, számos magyar fuvarosokat elfogva, kik csak sok idő múlva térhettek vissza hazájukba, távol külföldre, lovaikkal együtt magával elhurczolt. Az utóbbi olasz-franczia és porosz hadjáratok alkalmával, habár nagyobbrészt a harcz színhelyéhez közelebb feküdt tartományok szolgáltatták is a katonai élelmiszerek alá a fuvarokat, ahhoz a távolabb fekvő magyar megyék némelyike is, csekélyebb mértékben hozzájárult. Hogy pedig nemcsak élelmezés vontatására, de ambulanceok nem létében, sebesültek és elesettek szállítására, a barettéren is használtattak előfogatok, öntapasztalatból tudom, mert fájó érzettel emlékezem vissza, hogy Szent Tamás első ostrománál, halálosan megsebesült kortársamat, a haza hívására Lenkeyvel Galicziából kijött Würtemberg huszár század hadnagyát, Fiáth Pompejust, az ostromvonal mellett fölállítva volt nagyszámú bácsmegyei előfogatok közül, az ostrom és ágyúvonalba behozott szalmás szekéren, magam kisértem be az óverbászi tábori kórházba, hol vitéz lelkét kilehelve, valamint számos megsebesült és elesett lovas és gyalog harczos is, ily előfogatos szekereken vitettek el, az ostrom folyama alatt a harcz színteréről. Igaz, hogy a fennemlített hadjáratok és harczok mind a birodalom belsejében folyván, a magyarországi előfogatok is, csak a birodalom hasznára vétettek igénybe. De voltak esetek, midőn azok a birodalom határain kívül, a távol külföldön is használtattak, így az 1-ső napóleoni háborúk alkalmával, midő a magyar fuvarosok, hol mint ellenséges, hol mint szövetséges csapatok kísérői elhajtattak a birodalmon kívül távol tartományokba is, különösen az erdély-részbeliek 1812-ik évben, Galliczián is túl az akkori varsói nagyherczegségbe, ahol közülök sokan el is vesztek. De tudva van az is, hogy Bem — mint az erdélyi magyar hadaknak annyiszor győztes vezére — midőn az oroszok kiszoritása után 1849-ik évi julius 23-án az otoz szoroson keresztül Havasalföldére betört — Onestig — több székely fuvarost is vitt ki magával, anélkül, hogy ezt, az akkori rendelkező magyar kormánynak valaki, mint törvénytelenség, betudni akarta volna. Ezen utóbbi esetre tán válaszolni lehetne, hogy az nem normális viszonyok, s nem törvényes kormány alatt történt, csak hogy minden háború abnormis állapot, és hogy azon kormányt a történelem, a függetlenségéért harczolt nemzetnek épen úgy tényleges kormányául ismeri , mint ahogy a politika előtt egy százezernyi fővel rendelkező seregnek vezére nem pártütő többé, hanem hadviselő fél és hatalom, minővé hogy a bosnyák hadak vezetői, kik a fiainkat élve és halva, vadak módjára megcsonkitják, magukat ki ne nyerjék, gondolkozzunk bármily elitélőleg e hadjárat eredetéről, most már saját érdekünkben kívánnunk s teljes erőnkkel gátolnunk is kell. Mindezek folytán noha részemről sem védhetem az oly kényszerhelyzetet, mely a kérdéses miniszteri rendeletet előidézte , s azért kiemelem annak szükségességét, hogy a katonai előfogatozások és fuvarokra vonatkozólag korszerűbb törvény alkottassák, egyéni fölfogásom s jogi nézeteim szerint, szorosan törvényi szempontból nem oszthatom azon elterjedt véleményt, hogy a szóban forgó miniszteri rendelet törvénytelen, sőt igazság s törvényességi érzetemhez képest a kifejtettek alapján bátran kimondom, hogy az meggyőződésem szerint sem írott sem szokásos törvényeink egyikébe sem ütközik, és praecendens gyakorlatoknak kifolyása.