A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)
1878-10-25 / 259. szám
259. szám, XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Péntek, okt. 25. Reggeli kiadás. Kimlé-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetést iut: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................................................2 írt. 3 hónapra................................ 6 » 6 hónapra...................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként.......................................11 Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 24. Az első mérkőzés. Az ellenzék, nem tekintve heterogén elvi alapjaira, nem tekintve Ghyczy Kálmán érdemekben megőszült alakjára, elkövetett mindent, hogy a képviselőház elnökválasztását a kormányra nézve vereséggé tegye. És a kormány nagy többséggel győzött. Hetvenhét többsége volt jelöltjeinek az egyesült és szövetkezett ellenzék minden kombinált szavazata fölött. Mi nem magyaráznék ezt a kormány győzelmének, bár az elnök mindig kormányjelölt szokott lenni, de maga az ellenzék úgy hirdeti, erőfeszítésével és koalícióival azzá tette, és így a győzelmet, ez értelemben, kell, hogy elfogadjuk. És fényes győzelem az, mert a választásból kikerült többségnek összetartását, szolidaritását határozottan, a titkos szavazás kényszer nélküli önelhatározásában mutatja be. Nem lehet beszélni pressióról és folyosóra menekülésről. Már az első olvasáskor, a véletlenül elkésettek kivételével, ott volt mindenki és önkényt adta szavazatát pártja jelöltjére. Sőt a kormány győzelmét még csak azzal sem lehet csökkenteni, hogy többségét a horvátok tevék, mert 23 horvát szavazott és ha ezek szavazata mind Ghyczy Kálmánra esett volna is, akkor is 54 szavazat hirdeti, a szabadelvű párt többségét, a magyarországi képviselők között. Az ellenzék lehangolva, csalódva volt. Lehangoltsága bekövetkezett — nagy erőfeszítésének hiábavalósága fölött; csalódása, a taktika és cselszövény eredménytelensége következtében. Mert hetek óta folyt a súgás, búgás, a különböző elemek ingerlése; majd erdélyi particularismust, majd deákpárti hagyományokat, majd baloldali ellenszenveket és a »bosnyák« politika gyűlöletességeit sziták; beszéltek egyenetlenségről, hogy azt megteremtsék ; felhasználták a kijelölések gyanúsításait ; lemondtak elvi alapjukról és a közös ügyes alapon ép úgy megfért Simonyi Ernő, Mocsáry, mint amily természetesnek találták a párton kivüli elemek, velők a koalicziót és a belső titkos tanácsos Bittó István élön a közjogi oppositió jelöltje. Nagyban számítanak holmi bombák szétrobbanására, hogy pártunk kebelébe csempészzék a gyanút és bizalmatlanságot, de mindez hiábavaló volt, a koalált ellenzék 129 szavazatnál többre vinni nem tudta és a szabadelvű párt erejét, összetartását, még csak meg sem csökkenté, sőt edző, nevelő. Ismételjük, mi nem tekintenők a mai választásokat a kormány győzelmének is, csak a szabadelvű párt összetartásának és erejének manifestatiójául hirdetnők azokat, ha az ellenzék maga ki nem adta volna a jelszót : a kormány elleni aktióra, épen ez alkalommal. De amint meg vagyunk győződve, hogy az esetleges vereséget vagy csak egy gyenge győzelmet is a kormány vereségéül hirdetné, úgy ez alapon vagyunk feljogosítva mi is, a nagy többséget, az ellenzékkel szemben, a kormány többségének tulajdonítani. És mindenesetre manifestálja ez legalább is azt, hogy a szabadelvű párt kompakt többség, mert az ellenzéken sokkal inkább megoszlottak a szavazatok ma is, mint a többségben; bizonyítja azt, hogy cselszövény és koalitió, meg nem bontják azt; kétségen kívül helyezi azon tényt, hogy a kormányválság megoldására a biztos alap, az erős többség és összetartás a szabadelvű pártban megvan, hogy ennek semmi hajlama más érdekek kedvéért, a felelősséget és hatalmat kiadni kezéből, és sokkal több erőt, hivatást, kötelezettséget érez magában, az ország ügyeinek vezetésére, hogy sem azt másoknak kezére játszsza, vagy bármiféle fondorlatoknak felüljön. Épen ezért erős leczke volt a mai szavazás az ellenzéknek, és az ellenzékhez szótó pártonkívülieknek , egyaránt. Amazoknak számításait tette tönkre, ezeknek pedig megmagyarázta, hogy várakozó állásukban hiába spekulálnak pártbomlásra és olyan alakulásokra, hol fölülkerekedvén, a tejfelt leszedhetik, ott a két ajtó közt elvárhatnak még sokáig, de ha a politikában aktív részt akarnak venni, vagy ki, vagy be kell menniök , mert elég vonzerőt semmi irányban nem gyakorolnak; elég súlylyal egyik párttal szemben sem bírnak. De ha az ellenzék fölött győzött a szabadelvű párt összetartása, e győzelmet a kormány csak az ellenzékkel szemben vindikálhatja kizárólag magának ; a párt még követeléseket formál irányában, hogy az így tanúsított bizalmat megérdemelje és a manifestált többségre feltétlenül száleíthasson. A párt, nem fogja ellenzéki velleitásokra felhasználtatni engedni magát, és képes, összetartásánál fogva, a válságból való kibontakozásra, biztos alapul szolgálni. Az ellenzék mesterkélt koalíciója, még a negatívban sem tud érvényesülni, annál kevésbé gyakorolhat vonzerőt az aktív politikában. A szabadelvű párt a maga lábán, önállóan, szilárdan áll. De politikáját is önállóan, szabad elhatározásból fogja megállapítani. Ma tisztázta helyzetét — az oppositióval szemben , a válaszfelirati vitánál tisztázandja álláspontját a kormány és a válság irányában. Az ellenzék meg lesi ezt; azt hiszi, hogy ekkor tör ki az általa hirdetett elégületlenség a pártban, az ellenzék javára. Csalódni fog. A mai szavazás, ha egyebet nem, annyit kétségtelenül bizonyít, hogy a párt első jelszava: az összetartás a nemzet és Parlamentarismus érdekében. Ez fölülemelkedik minden véleménykülönbségen, — és ez fogja vezetni a többi kérdésben is. E párt megoldja a válságot a maga kebelében, s nem dolgozik — más számára! — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 26-án szombaton d. n. 6 órakor értekezletet tart. — A 83. 84. mozgósított honvéddandárokat melyek a határon végzik a biztossági szolgálatot — mint a »Bud. Corr.« értesül — legközelebb fogják hazabocsájtani. A kormány utólag fog az országgyűléstől fölentést kérni amaz intézkedésért, hogy a honvédsereg egy részét mozgósította és a határon kívül is alkalmazta. — A horvát tartománygyűlés elnöke és alelnöke. — Írja a »Bud. Corr.« — csak november elején, ha ő felsége Bécsből visszajön, ahova október végén 2—3 napra utazni szándékozik, fogják személyesen átadni a tartománygyülés » feliratát« mely alkalommal a király személyesen fog felelni az elnök megszólításán’. — Az okkupáczió s a muszkaagensek. — Prágában közelebb a muszka agitáló komité két küldötte tartózkodott , hogy a cseh pártvezéreket Bosznia és Herczegovina okkupácziója elleni ünnepélyes tüntetésre bírják, mely alkalommal különösen kellene hangsúlyozni »Szerbia és Montengró természti jogait« ama területekre vonatkozólag. • Az ágensek, mint egy prágai sürgönyben olvassuk, két cseh pártvezérrel conferáltak s értekezésük eredményével megelégedetten hagyták el Prágát. — Várjon az ilyen és számtalan ehhez hasonló tények után is azt fogja-e még mindig hirdetni a magyar ellenzék, hogy »az okkupáczió szláv politikának a kifolyása!?« —■ A kik szerencsét próbálnak Parisban. A »N. H.« Bécsből tegnapi kerettel a következő sürgönyt közli: A persa követ és a hadügyminiszter, illetőleg 12 katonatiszt közt létrejött szerződések aláírattak. — A szerződések főpontjai a következők: három évi szolgálatidő, jelenlegi fizetésüknek háromszoros összege, és útiköltség fejében 3000 frank előlegesen. Karmesternek Kleiber Károly, ki azelőtt a józsefvárosi színháznál volt alkalmazva, 10,000 frank évi fizetéssel lett szerződtetve. Az indulás október 28-ra van kitűzve, Gasteiger klán tábornok vezetése alatt. A persa követ öt zenekar számára vásárolt hangszereket, minden egyes zenekar részére 48 darabot. A Persiába menő tisztek nevei a következők : Schönovitz Albert lovag ezredes, Spiess Ágost őrnagy, Kraus Henrik, Kotzián, Wagner, Wetterstädt, Stoll János kapitányok, Selig Károly, b. Leuthner Ernő, lovag Bikovski Berthold, Czach Ferencz főhadnagyok, Blais, Schemna és Wacha hadnagyok. — Dondukov Korssakov herczeg Bulgáriáról. A »N. fr. Pr.« egy Philippopolban lakó előkelő állású egyénnek Dondukov-Korssakov herczeggel, Bulgária orosz kormányzójával beszélgetését közli, melyben ez behatóan foglalkozott a Balkánfélsziget mostani visszonyaival. A herczeg annyira leplezetlenül nyilatkozott, hogy önkénytelenül arra a hiedelemre kellett jönni, hogy csak komédiázik s látszólagos vigyázatlansága nagyon is átgondolt. Némely nyilatkozatát a herczeg könnyű tréfa hangján vetette oda, s különös, hogy épen e helyek tették azt a benyomást, mintha nagyon is komoly értelmük volna. Maga a herczeg irányozta a beszédet a keletruméliai nemzetközi bizottságra. Azt mondta, hogy nem nyomhatja el jogosult kétségét a bizottság öszszeülésének szüksége fölött. Mindenekelőtt biztos tudomást kellett volna szerezni, vájjon lesz-e egyátalán Kelet-Rumélia. Ő maga kétkedik ebben. Lehetetlennek tartom — úgymond — hogy ez ország még egyszer a szultán fenhatósága alá helyeztessék, s ami bolgáraimat illeti, ők hallani sem akarnak ily eszméről. Amely napon a porta keresztyén kormányzóját Bulgáriába fogja küldeni, a tartományban, lélek, nagy puskatűz lesz. A herczeg itt azonban nem emlékezett meg ama tényről, hogy maguk az orosz tekintélyek voltak, kik igen rövid idő előtt osztottak szét még körülbelül 7000 fegyvert a kelet-ruméliai bolgárok közt. A herczeg arra a végkövetkeztetésre jött, hogy e derék embereket nem szabad cserben hagyni s hóhéraik önkényének kiszolgáltatni. Midőn az oroszok a török terület egy részét kiürítették, azonnal mindenütt voltak lekonczolt keresztyének. 162. Adrinápolytól délre eső helységből menesztettek hozzám küldöttségeket és kérvényeket — folytatta a herczeg — és könyörögve kértek, hogy hagyjak hátra csapatokat s védjem meg a népet a törökök ellen ; ellenkező esetben minden keresztyén kényszerítve lesz a tartományt elhagyni és Bulgáriába kivándorolni. Ily körülmények közt részünkről még Adrinápoly okkupfitását is tetemesen meg kell hosszabbítani s azt hiszem, hogy Skobeleff tábornok ez irányban már igen határozott utasításokat kapott. Végül még mindig körülbelül 200,000 emberünk áll Ruméliában. A látogató ellenvetette, nem tart-e a herczeg attól, hogy Oroszországot a berlini szerződés szándékos megszegésével fogják vádolni. Erre a herczeg azt felelte, hogy már most vádolják ezzel, és semmi áron se fognak e vád elől menekülni. De hisz a berlini szerződést ma már senki se veszi komolyan. Keresztül vitte-e a porta Montenegróra vonatkozólag ? Vájjon Podgoricza bástyáiról ma már Nikita fejedelem zászlója leng? Vájjon Szerbia birtokában van e már az egész területnek, melyet a kongressus neki engedett át ? Miért teljesítsék hát ők oly lelkiismeretesen föltételeit. Később visszatért a beszéd a kelet-ruméliai bizottságra. A herczeg megjegyezte, hogy jelentették neki, miszerint a biztosok szándéka Konstantinápolyból Philippopolba menni át s munkájukat itt végezni be. Ő nem titkolta el, hogy komoly fáradságba fog kerülni a biztosokat az »5« bolgárjainak elkeseredése elől megvédeni, kik a kelletlen vendégekben minden áron a török zsarnokság emiszáriusait látják. Ő maga részéről a bizottságot bizonyára ama tisztelettel fogja fogadni, melyre igényt tarthat; ami azonban bolgárjait illeti, nagy fáradságba fog kerülni. Philippopolt soha se hagyja el csak néhány napra is, a nélkül, hogy helyettesét, Hübschöt figyelmeztetné, ha a biztosok távollétében érkeznének meg, fogadja őket jól, ha azonban mégis bajuk talál történni, ők nem vállalhatják el a felelősséget. Miután még egyszer a kormányzó átköltözködéséről volt szó, a herczeg mosolyogva mondta: Elhiheti, hogy nincs eszemben Sophiában café chantant-okat tűrni, milyenek annak idején az orosz főhadiszállást követték, vagy épen franczia művésznőket, kik veszélyes coupletjeikkel még elronthatnák a fiatalságot, azt a fiatalságot, melynek egyelőre semmi egyébre se kell gondolni, mint előkészülni a jövő elkerülhetetlen harczaira. Hogy a művészet Sophiában képviselve legyen, Kievből hozatok egy jó csapatot, ahol azelőtt voltam kormányzó s ez aztán bolgáraimnak és az oroszoknak jó orosz darabokat adhat elő. A fődolog, hogy hamar készüljön el a fejedelemség alkotmányával. Nem is könnyű dolog ily politikai és társadalmi viszonyok közt alkotmányt készíteni oly emberek számára, minek a bolgárok. Különben amennyire rajtam áll, az alkotmány a szabadság alapjain legyen fölépítve. A népnek valóban és igazán felszabadítottnak kell magát éreznie. Végül még szóba jött a jövő bolgár fejedelem. Erre azt mondta a herczeg: Ha szívem szerint mehetne a dolog, nem tudnék alkalmasabb embert hozni ajánlatba Bozo Petrovicsnál, a montenegrói szenátusi elnöknél; értem azonban, hogy semmi áron se fogják őt elfogadni, már származása legyőzhetetlen akadályt gördít elé. Milan fejedelemre is gondoltam, ezt azonban valamennyi bolgár megveti, így tehát még folyvást keresünk egy komoly jelöltet. Mihelyt azonban megtaláljuk, a bolgár kitűnőségeket Tirnovába fogom egybehívni, hogy megválaszszák jövő fejedelmüket és alkotmánytervemet jóváhagyják. Rendőrállam. Mióta a német birodalmi gyűlés 72 szavazattöbbséggel elfogadta a szoczialista törvényt, nem telik el nap, melyben a táviró ne értesütne arról, mily kérlelhetlen szigorral vette most üldözőbe a berlini kormány a szocziáldemokrácziát. Lefoglalják a szoczialista szellemű hírlapokat, folyóiratokat; megtiltják további megjelenésüket; csoportszámra oszlatják fel a munkásgyűléseket s hogy a feladat minél gyorsabban, minél nagyobb erővel legyen megoldva, hát megkétszerezik, megtízszerezik a rendőrség számát. A németbirodalmi és székváros«, Berlin rendőrségét 1000 rendőrrel s számos rendőrtiszttel erősítette meg a német kormány, ami kétség kívül nagy dicsére és büszkeségére válik Berlinnek, s maholnap megérjük, hogy a »milliárdok hazájában« annyi lesz a rendőr, mennyi a katona ; azok a birodalombell ezek annak külellenségeivel szembeszállni készen. Hogy ilyen védekezést tartottak szükségesnek Berlinben s hogy egy ilyen törvény 72 szótöbbséggel fogadtatott el, holott annál sokkal enyhébb, csak pár hóval előbb 200 szótöbbséggel vettetett el, mutatja, mennyire kevéssé van konszolidálva a német birodalom, s hogy minden külső erőkifejtés mellett is mennyire ingatag alapon nyugszik a német egység. A szocziáldemoferatának tehát nem lesz se lapja, se könyve, se klubja, se egyesülete; mintegy varázsütésre megfosztatik mindazon szellemi tápláléktól, melyhez éveken át szokva volt. Mindenből, ami külsőleg szocziáldemokrata jelleget visel magán, tabula rását csinál a német kormány. De várjon, ha megszűnnek a szoczialista hírlapok és folyóiratok; ha bezáratnak a szoczialista egyesületek , azért nem lesznek-e szocziáldemokraták Németországban? Harmadfél esztendő alatt, mely időre a szoczialista törvény szól, egy berlini parancsszóra: »ne legyen!« — ki fog pusztulni Németország földjéből a szocziáldemokratia utolsó magva is ? Ki hiheti ezt? Két és fél esztendőn át fognak kiadatni Berlinből s a világ tudomására hozatni a jelentések, melyek valósággal nem egyebek, mint ujmódi német hadibulletinek, melyek tudatják, hogy a német hatalom itt és itt verte meg a szocziáldemokrácziát. S ha ily harczban véget ér a dicsőséges törvény érvénye, kezdhetik újból. Németországban a hadsereget is szaporítják 20.000 katonával s a rendőrség létszámát is tetemesen fölemelik, hadilábra állítják. Máris alig lehet látni Németországban a polgárt a katonától és rendőrtől. Hát még a következő évek alatt mily gyönyörű látványt fog Európa szemei elébe tárni a német birodalom! ? A művelt és szabad nemzetek bizony nem nagy gyönyörrel fogják legeltetni szemeiket Németországon. Olyan mérvű veszedelem ellen, aminőt Németországban a szocziáldemokráczia képez, kétségkívül sorompóba kellett szállani. De ki teremtette a szocziáldemokrácziát, ki növelte azt oly nagyra, ha nem az uralkodó politika vezetői által teremtetett állapotok ? És miután a demokráczia akkora hatalommá nőtte ki magát, hogy az államhatalom egész erejét kénytelen mozgásba hozni a félelmessé vált ellenség letiprására: várjon ez az út, melyet most követnek, elvezethet-e egymaga a kívánt czélhoz? Nem mondá-e egy szocziáldemokrata képviselő a javaslat tárgyalása alatt egész fitymálva: »Wir pfeifen auf ihr Gesetz !« A rendőrség rémuralma fogja eredményezni azt, hogy fog »rend uralkodni« Németországban, mint annak idején — Varsóban. De ez tartós nem lesz, nem lehet, — ha csak az erőszakos elnyomás eszközét használja a német kormány s nem gondoskodik pozitív intézkedésekkel javítni azon állapotokat , melyek mind megannyi szülő anyái a szoczialismus projektálnak. Érzi is nem egy gondolkozó ember Németországban, hogy csak ezen az utón nem lehet boldogulni a szocziáldemokrácziával. A kölni újság is pl. a német törvényhozás legfőbb feladatát abban látja, hogy már most gazdasági téren alkotandó praktikus törvényekkel tegye lehetővé, hogy a csak most életbe léptetett szoczialista törvény czélját érje , kivegye a fegyvert e veszedelmes tábor kezéből azáltal, hogy javítja a birodalom közgazdasági viszonyait. De itt ismét az a baj, hogy ahány párt, annyi nemzetgazdasági iskolának, theóriának hódol, melyeket alig-alig lehet kiegyeztetni s csaknem bizonyosra lehet venni , hogy a többség, mely a német császár ellen elkövetett merénylet pressiója alatt szavazá meg a szoczialista törvényt, szét fog mállani ismét, mihelyt arról lesz szó, hogy minő konkrét gazdasági intézkedésekkel lehetne megszüntetni a szoczialismus létokait. — A német pártok számos fractióiban és árnyalataiban visszatükröződik még Németország volt szétdaraboltsága, tömörség hiánya és ziláltsága. Ez meg van most is, — daczára a proklamált egységnek. — Mennyire más képet nyertünk Mac Mahonnak a kiállításon mondott szavaiból az ezelőtt két évvel levert Francziaországról! Alakulóban. — Rasz. — Van valami vonzó abban az örökös zavarban, mely az új képviselőházak fölött mindaddig uralt, amíg rendes nyélbe nem üttetik a minden alkotmányos szerszámok ezen legnagyobbika. Pedig a képviselőházi zavarokra rendesen minden jelző alkalmazható szokott lenni, csak a vonzó nem. Például a botrány keltette zavart rendesen érdekesnek szokták tartani, s ha valami inczidens valamely kardinális gorombáskodást, hatalmas féktelenkedést, s öntudatos magáról megfeledkezést helyez kilátásba. Németh Bérezi a megmondhatója, hogy tolulnak be a honatyák az ajtón, hogy füles karzat és gyorsiroda, s hogy sajnálja másnap a budapesti újságolvasó: ejnye, hogy nem voltam ott! Vonz hát az ilyen zavar is, de mégsem vonzó. Még kevésbé az, amit tisztára ügyetlenség okoz. Mert ilyen zavar is van. Mindenki tud róla, hogy voltak s vannak emberek, akik legjobb indulatból kiindulva is legroszabbul tesznek mindent. Ha az ilyeneket jó szerencséjük az elnöki (vagy alelnöki) székbe ülteti, vagy ha szerényebb (például előadói) szerepet szán is neki, biztos lehet az ember, hogy egy fertály óra nem múlik el olyan kedélyes zavar nélkül, mely először mulattat, másodszor boszant, harmadszor és huszonharmadszor untat. Nem árulom el, ki volt, de tény, hogy a múlt országgyűlésen is megtörtént vagy háromszor az ilyen zavar. Egész más jellegű az alakulóban levő országgyűléseké. Van ebben a zavartságban bizonyos ártatlansági kinyomat. Galambosz elnök, csupasz képű jegyzők: csupa ártatlanság. Szelíden hangzó szoprán hang: csupa ártatlanság. Telt ház: ártatlan kötelességtudás. Jegyzőkönyvre való vigyázás : a naivsághoz sarkaló ártatlanság. Máskép lesz az máskor, már csak például holnap is. Beöthy Algernon tömött szakála, Horváth Gyula elégült mosolya, s Molnár Aladár ellenzékiségbe oltott szelídsége gyökeresen más benyomást fognak kelteni, mint ifjencz elődeik egyetemre emlékeztető buzgalma. Olyan szokatlan volt ma fél óráig húzódó jegyzőkönyv-felolvasást hallgatni. Pedig hát nem ritkaság a hosszú jegyzőkönyv. Hanem tapasztalt jegyzők tudják a módját az olvasásnak. A lapok forgatásában van a művészet. Ügyesség nem boszorkányság. S ha az elnök, mint Ghyczy legtöbbször, rigorózus az ilyesmivel szemben, nem azért van az emelvényen több jegyző, hogy ezen ne lehessen segíteni. Valami szerfölött érdekes dolgot mond neki az egyik. Ha elhiszi, annál jobb; ha nem hiszi, amint rendesen nem hiszi, szelíd szóváltás lesz belőle; az alatt régen el van olvasva, amit el kell olvasni. Ilyen módon lett kihirdetve öt és fél percz alatt a büntetőtörvénykönyv; hét és fél percz alatt az egész kiegyezés, s Beöthy Algernon, ha e kérdést komolyan pertraktálni bokros elfoglaltságai közepett időt venne magának, csalhatatlanul be tudná bizonyítani, hogy a magyar bőbeszédűség mellett a Parlamentarismus csakis így tarthatja fenn magát; mert ha nálunk a mellett, hogy annyit beszélnek, amennyit tényleg beszélnek, még mindent lelkiismeretesen el is olvasnának, soha ki nem keverednének beszédből s olvasásból. Különben e jegyzői műfogásoknak, be kell vallani, nem Beöthy a mestere. Elődje s túlszárnyalója neki a főrendek volt jeles tollvivője, a jelenlegi képviselőház egyik legrokonszenvesb új tagja, Zichy Viktor gróf, ki ezt a bűvészkedést nem abban a zsongó hangzavarban gyakorolta, a mely az ilyen szó-escamotagera szinte ajánlkozik, hanem a méltóságos főrendek ünnepélyes csöndje közepette is, s bátorsággal birt rá azon komoly, fagyasztó tekintet súlya daczára, mely a tárnokmester imponáló szemeiből lövell felé. Lavater több híve azonban azt állítja, hogy ily alkalmakkor a főrendiház nagyméltóságú elnökének ilyetén tekintete a benső megelégedés sajátos nyilatkozása volt. Az alakuló ház, mint mondtuk, nem ilyen; egy névsor-fölolvasásra máskor elég 10 perez; ma nyolczszor való szavazásra hat órás ülés kellett s igy (leszámítva a szavazatok összeszámolását) egy névsorra esett vagy negyven perez, ami nem válik szégyenére senkinek, hiszen három évben csak egyszer esik. Különben is, kár volt volna jobban sietni. Nem élvezhette volna az ember oly kedélyesen az ismerkedés örömeit s az emberi gyarlóságok kilesésének titkait. Az első mérkőzésben rejlő érdekesség nem fosztotta meg a csatát kedélyességétől s ebben jelentékenyen hatottas elemek azon összezavarodása, mely a választás hosszadalmasságával járt. Erősen olvasta mind a két fél a szavazókat, voltak optimista ellenzékiek. Ezek erősen hitték, hogy nem lehetetlen Bittó megválasztatása. Csak a szélső bal szavazzon. Madarászt, Szalay Imrét, Hegyesyt erősen kapacitálták. Azok rendíthetlenül álltak. Nem ők. Első az elv. Még rendíthetlenebb volt Irányi. Azt kapaczitálni sem kisérték meg. Nyilatkozik ez ember ridegségében valami őserő. Ami jeles tulajdon, fájdalom azonban nem épen politikai tulajdon. A kormánypárti pessimismus és optimizmus csak a szavazattöbbség mekkorasága körül nyilatkozhatott, mert a győzedelem biztos volt. A »Napló« azt híresztelte, hogy Bittó egy estélyén 40—50 »párton kívül álló« egyezett meg a Bittó jelöltségében,ami ha igaz lenne, ötvenöt szélsőbali szavazván Bittóra, az egyesült ellenzék vagy tömegesen absztineált volna, vagy — Ghyczyre kellett volna, hogy szavazzon) erősen találgatták, honnan kerülhetett ki ez a 40—50 pártonkivüli. Akadtak ugyan gonosz nyelvek, kik abból, hogy ez a megegyezés s ez a párton kivüli Antedra voltak én Bittó vacsoráján történt, visszaemlékeztek a Don Caesar de Bazan egy pompás alakjára, ki rut feletségét szörnyű szépnek tartja, mert pajtásai »saját jó xeresi borát iszogatván«, esküsznek e szépségre, s kétségüket fejezték ki az iránt, vájjon nem volt-e e megegyezésre hatása a Luby-ház első emeletén bizonyára teljes eredetiségben osztogatott jóféle Veresinek, de Majoros elhallgattatta az ily gyanakodásokat, rárivallván az élet kockáztatójára: Nem vagyunk itt Ausztriában ecsém. Hanem szó a mi szó, a pártonkívül valókra, nem is annyira a kormánypárton, mint az ellenzéken, rengeteg kiváncsiak voltak. Ezekben van az ő reménységük. Vannak-e ilyenek, vagy nincsenek: ez a lét vagy a nem lét kérdése. E tekintetben kivált az alelnöki választásra voltak kiváncsiak, s Apponyi esküszik, hogy a Horváth Lajosról,s Ernuszt Kelemenre esett öt-öt szavazatban egy újabb diszszenteriának magva rejlik, amely alkalmul szolgálhat újabb »egyesült ellenzék« alakítására, s nem is gondol rá, hogy hátha e néhány szavazat — egyszerűen az ő megtréfálására adatott be, hogy legyen mihez kötnie reményei horgonyát. Kihirdetik az eredményt. Ragyogó arczok itt, levertség amott. Ezért aztán érdemes volt koaliczióba menni, pattog Szongóth Jakab, kit a szélső bal oda állított az öreg Boér mögé, hogy ellenőrizze szavazatjegyolvasását. — Ha Kossuthot rá nem veszik, hogy az egyesült ellenzék mellett írjon, magunk lehettünk volna százhuszan, fogadkozik Verhovay. Ugron Gábor, parlamentáris komolysággal, mint illik oly férfihoz, ki már volt képviselő, és pucsot is terveit, akár III. Napóleon, hajlik a taktikára, s biztat, hogy majd más alkalommal többre mennek, míg Helfy Ignácz, ki büszkébb ma még debreczeni követségénél is arra, hogy a párisi Revue litteraire et politique kiadta egy levelét, amelyben a magyar kormányt szidta, azon gondolkozik, nem lenne-e ehhez képest tanácsos Talián Nácziból Franczia Nánczivá lenni s giardinetto helyett desserttel szolgálni. Időközben megesik a többi választás is, s amúgy lassacskán a jókor reggel kezdett ülés belemegy a késő délutánba s a kiéhezett ház öt óra felé szalad ebédelni. Ös magyar szokás szerint: jó appetitust, nem csak ez ebédhez, hanem az egész három esztendei kenyérhez, amely ime már valósággal meg van szelve! —* Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése október 24. Az esti lapunkban közlött tudósítás a jegyzőkre s a háznagyra való szavazás folyamán szakadt meg. Beadatván a szavazatok, a közjegyzők összeszámolják a szavazatokat. Korelnök: A jegyzőségre legtöbb szavazatot kaptak (Halljuk !) : Antal Gyula 223, Loncsarits Márk 214, Beöthy Algernon 211, Baross Gábor 208, Molnár Aladár 181, Horváth Gyula 162 szavazatot (Éljenzés.) s így a nevezett képviselő urak választottak meg jegyzőknek. A többi szavazatok egyesek közt megoszlottak. A háznagyra beadatott összesen 312 szavazat, ebből nyert Kovách László 220 szavazatot. (Élénk éljenzés.) Miklós Gyula 81 szavazatot, a többi szavazat egyesek közt megoszlott. E szerint háznagygyá Kovách László választatott meg. (Előnte éljenzés.) Korelnök: T. képviselőtársaim! Ifjú barátaimmal, a közjegyzőkkel egyetemben — mert az ő nevükben is szólok — hála köszönetünket fejezzük ki t. képviselőtársaink irányában, hogy kegyeskedtek