A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)

1878-10-25 / 259. szám

259. szám, XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Péntek, okt. 25. Reggeli kiadás. Kimlé-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetést iu­t: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................................................2 írt. 3 hónapra................................ 6 » 6 hónapra...................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként.......................................1­1 Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 24. Az első mérkőzés. Az ellenzék, nem tekintve heterogén elvi alapjaira, nem tekintve Ghyczy Kálmán ér­demekben megő­szült alakjára, elkövetett min­dent, hogy a képviselőház elnökválasztását a kormányra nézve vereséggé tegye. És a kor­mány nagy többséggel győzött. Hetvenhét többsége volt jelöltjeinek az egyesült és szö­­vetkezett ellenzék minden kombinált szava­zata fölött. Mi nem magyaráznék ezt a kor­­mány győzelmének, bár az elnök mindig kor­mányjelölt szokott lenni, de maga az ellenzék úgy hirdeti, erőfeszítésével és koalíci­óival azzá tette, és így a győzelmet, ez értelemben, kell, hogy elfogadjuk. És fényes győzelem az, mert a választásból kikerült többségnek összetartását, szolidaritását határozottan, a titkos szavazás kényszer nélküli önelhatáro­zásában mutatja be. Nem lehet beszélni pres­­sióról és folyosóra menekülésről. Már az első olvasáskor, a véletlenül elkésettek kivételével, ott volt mindenki és önkényt adta szavazatát pártja jelöltjére. Sőt a kormány győzelmét még csak azzal sem lehet csökkenteni, hogy többségét a horvátok tevék, mert 23 horvát szavazott és ha ezek szavazata mind Ghyczy Kálmánra esett volna is, akkor is 54 szavazat hirdeti, a szabadelvű párt többségét, a magyar­országi képviselők között. Az ellenzék lehangolva, csalódva volt. Lehangoltsága bekövetkezett — nagy erőfe­szítésének hiábavalósága fölött; csalódása, a taktika és cselszövény eredménytelensége kö­vetkeztében. Mert hetek óta folyt a súgás, bú­gás, a különböző elemek ingerlése; majd er­délyi particularismust, majd deákpárti ha­gyományokat, majd baloldali ellenszenveket és a »bosnyák« politika gyűlöletességeit sziták; beszéltek egyenetlenségről, hogy azt megte­remtsék ; felhasználták a kijelölések gyanú­sításait ; lemondtak elvi alapjukról és a kö­zös ügyes alapon ép úgy megfért Simo­­nyi Ernő, Mocsáry, mint a­mily természetes­nek találták a párton kivüli elemek, velők a koalicziót és a belső titkos tanácsos Bittó Ist­ván é­lön a közjogi oppositió jelöltje. Nagyban számítanak holmi bombák szétrob­banására, hogy pártunk kebelébe csempész­­­zék a gyanút és bizalmatlanságot, de mind­ez hiábavaló volt, a koal­ált ellenzék 129 szavazatnál többre vinni nem tudta és a sza­badelvű párt erejét, összetartását, még csak meg sem csökkenté, sőt edző, nevelő. Ismételjük, mi nem tekintenők a mai választásokat a kormány győzelmének is, csak a szabadelvű párt összetartásának és erejének manifestatiójául hirdetnők azokat, ha az ellenzék maga ki nem adta vol­na a jelszót : a kormány elleni aktióra, épen ez alkalommal. De a­mint meg va­gyunk győződve, hogy az esetleges vereséget vagy csak egy gyenge győzelmet is a kor­mány vereségéül hirdetné, úgy ez alapon va­gyunk feljogosítva mi is, a nagy többséget, az ellenzékkel szemben, a kormány többségé­nek tulajdonítani. És mindenesetre manifes­­tálja ez legalább is azt, hogy a szabadelvű párt kompakt többség, mert az ellenzéken sokkal inkább megoszlottak a szavazatok ma is, mint a többségben; bizonyítja azt, hogy cselszövény és koalitió, meg nem bontják azt; kétségen kívül helyezi azon tényt, hogy a kormányválság megoldására a biztos alap, az erős többség és összetartás a szabadelvű párt­ban meg­van, hogy ennek semmi hajlama más érdekek kedvéért, a felelősséget és ha­talmat kiadni kezéből, és sokkal több erőt, hivatást, kötelezettséget érez magában, az ország ügyeinek vezetésére, hogy sem azt másoknak kezére játszsza, vagy bármiféle fon­dorlatoknak felüljön. Épen ezért erős leczke volt a mai sza­vazás az ellenzéknek, és az ellenzékhez szótó párton­kívülieknek , egyaránt. Amazoknak számításait tette tönkre, ezeknek pedig meg­magyarázta, hogy várakozó állásukban hiá­ba spekulálnak pártbomlásra és olyan alaku­lásokra, hol fölülkerekedvén, a tejfelt le­szedhetik, ott a két ajtó­ közt elvárhatnak még sokáig, de ha a politikában aktív részt akarnak venni,­­ vagy ki, vagy be kell menniök , mert elég vonzerőt semmi irányban nem gyakorolnak; elég súlylyal egyik párttal szemben sem bírnak. De ha az ellenzék fölött győzött a sza­badelvű párt összetartása, e győzelmet a kor­mány csak az ellenzékkel szemben vindikál­hatja kizárólag magának ; a párt még köve­teléseket formál irányában, hogy az így ta­núsított bizalmat megérdemelje és a manifes­­tált többségre feltétlenül száleíthasson. A párt, nem fogja ellenzéki velleitásokra fel­használtatni engedni magát, és képes, össze­tartásánál fogva, a válságból való kibonta­kozásra, biztos alapul szolgálni. Az ellenzék mesterkélt koalíc­iója, még a negatívban sem tud érvényesülni, annál kevésbé gyakorolhat vonzerőt az aktív politikában. A szabadelvű párt a maga lábán, önállóan, szilárdan áll. De politikáját is önállóan, szabad elhatáro­zásból fogja megállapítani. Ma tisztázta hely­zetét — az oppositióval szemben , a válasz­felirati vitánál tisztázandja álláspontját a kormány és a válság irányában. Az ellenzék meg lesi ezt; azt hiszi, hogy ekkor tör ki az általa hirdetett elégületlenség a pártban, az ellenzék javára. Csalódni fog. A mai szava­­zás, ha egyebet nem, annyit kétségtelenül bizonyít, hogy a párt első jelszava: az össze­tartás a nemzet és Parlamentarismus érdeké­ben. Ez fölülemelkedik minden véleménykü­lönbségen, — és ez fogja vezetni a többi kér­désben is. E párt megoldja a válságot a maga kebelében, s nem dolgozik — más számára! — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 26-án szombaton d. n. 6 órakor értekezletet tart. — A 83. 84. mozgósított honvéddan­dárokat melyek a határon végzik a biztossági szolgálatot — mint a »Bud. Corr.« értesül — legkö­zelebb fogják hazabocsájtani. A kormány utólag fog az országgyűléstől fölentést kérni amaz intézke­désért, hogy a honvédsereg egy részét mozgósította és a határon kívül is alkalmazta. — A horvát tartománygyűlés elnöke és alelnöke. — Írja a »Bud. Corr.« — csak november elején, ha ő felsége Bécsből visszajön, a­hova októ­ber végén 2—3 napra utazni szándékozik, fogják személyesen átadni a tartománygyülés » feliratát« mely alkalommal a király személyesen fog felelni az elnök megszólításán’. — Az okkupáczió s a muszkaagen­­s­e­k. — Prágában közelebb a muszka agitáló ko­­mité két küldötte tartózkodott , hogy a cseh pártvezéreket Bosznia és Herczegovina okkupáczió­­ja elleni ünnepélyes tüntetésre bírják, mely alkalom­mal különösen kellene hangsúlyozni »Szerbia és Monte­ngró természti jogait« ama területekre vonatkozólag. •­ Az ágensek, mint egy prágai sür­gönyben olvassuk, két cseh pártvezérrel conferáltak s értekezésük eredményével megelégedetten hagyták el Prágát. — Várjon az ilyen és számtalan ehhez ha­sonló tények után is azt fogja-e még mindig hirdetni a magyar ellenzék, hogy »az okkupáczió szláv po­litikának a kifolyása!?« —■ A kik s­z­e­r­e­n­c­s­é­t próbálnak Parisban. A »N. H.« Bécsből tegnapi kerettel a következő sürgönyt közli: A persa követ és a had­ügyminiszter, illetőleg 12 katonatiszt közt létrejött szerződések aláírattak. — A szerződések főpontjai a következők: három évi szolgálatidő, jelenlegi fizeté­süknek háromszoros összege, és útiköltség fejében 3000 frank előlegesen. Karmesternek Kleiber Károly, ki azelőtt a józsefvárosi színháznál volt alkalmazva, 10,000 frank évi fizetéssel lett szerződtetve. Az indu­lás október 28-ra van kitűzve, Gasteiger klán tábor­nok vezetése alatt. A persa követ öt zenekar számára vásárolt hangszereket, minden egyes zenekar részére 48 darabot. A Persiába menő tisztek nevei a következők : Schönovitz Albert lovag ezredes, Spiess Ágost őr­nagy, Kraus Henrik, Kotzián, Wagner, Wetterstädt, Stoll János kapitányok, Selig Károly, b. Leuthner Ernő, lovag Bikovski Berthold, Czach Ferencz fő­hadnagyok, Blais, Schemna és Wacha hadnagyok. — Dondukov Korssakov herczeg Bul­gáriáról. A »N. fr. Pr.« egy Philippopolban lakó előkelő állású egyénnek Dondukov-Korssakov her­­czeggel, Bulgária orosz kormányzójával beszélgetését közli, melyben ez behatóan foglalkozott a Balkán­félsziget mostani visszonyaival. A herczeg annyira leplezetlenül nyilatkozott, hogy önkénytelenül arra a hiedelemre kellett jönni, hogy csak komédiázik s lát­szólagos vigyázatlansága nagyon is átgondolt. Né­mely nyilatkozatát a herczeg könnyű tréfa hangján vetette oda, s különös, hogy épen e helyek tették azt a benyomást, mintha nagyon is komoly értelmük volna. Maga a herczeg irányozta a beszédet a kelet­­ruméliai nemzetközi bizottságra. Azt mondta, hogy nem nyomhatja el jogosult kétségét a bizottság ösz­­szeülésének szüksége fölött. Mindenekelőtt biztos tu­domást kellett volna szerezni, vájjon lesz-e egyátalán Kelet-Rumélia. Ő maga kétkedik ebben. Lehetetlen­nek tartom — úgymond — hogy ez ország még egy­szer a szultán fenhatósága alá helyeztessék, s a­mi bolgáraimat illeti, ők hallani sem akarnak ily esz­méről. A­mely napon a porta keresztyén kormányzó­ját Bulgáriába fogja küldeni, a tartományban, lélek, nagy puskatűz lesz. A herczeg itt azonban nem em­lékezett meg ama tényről, hogy maguk az orosz te­kintélyek voltak, kik igen rövid idő előtt osztottak szét még körülbelül 7000 fegyvert a kelet-ruméliai bolgárok közt.­­ A herczeg arra a végkövetkezte­tésre jött, hogy e derék embereket nem szabad cser­ben hagyni s hóhéraik önkényének kiszolgáltatni. Midőn az oroszok a török terület egy részét kiürí­tették, azonnal mindenütt voltak lekonczolt keresz­tyének. 162. Adrinápolytól délre eső helységből me­nesztettek hozzám küldöttségeket és kérvényeket — folytatta a herczeg — és könyörögve kértek, hogy hagyjak hátra csapatokat s védjem meg a népet a törökök ellen ; ellenkező esetben minden keresztyén kényszerítve lesz a tartományt elhagyni és Bulgáriá­ba kivándorolni. Ily körülmények közt részünkről még Adrinápoly okkupfitását is tetemesen meg kell hosszabbítani s azt hiszem, hogy Skobe­­leff tábornok ez irányban már igen határozott utasí­tásokat kapott. Végül még mindig körülbelül 200,000 embe­rünk áll Ruméliában. A látogató ellenvetette, nem tart-e a herczeg attól, hogy Oroszországot a berlini szerződés szándékos megszegésével fogják vádolni. Erre a herczeg azt felelte, hogy már most vádolják ezzel, és semmi áron se fognak e vád elől menekülni. De hisz a berlini szerződést ma már senki se veszi komolyan. Keresztül vitte-e a porta Montenegróra vonatkozólag ? Vájjon Podgori­­cza bástyáiról ma már Nikita fejedelem zászlója leng? Vájjon Szerbia birtokában van e már az egész területnek, melyet a kongressus neki engedett át ? Miért teljesítsék hát ők oly lelkiismeretesen fölté­teleit. Később visszatért a beszéd a kelet-ruméliai bizottságra. A herczeg megjegyezte, hogy jelentették neki, miszerint a biztosok szándéka Konstantinápoly­ból Philippopolba menni át s munkájukat itt végezni be. Ő nem titkolta el, hogy komoly fáradságba fog kerülni a biztosokat az »5« bolgárjainak elkeseredése elől megvédeni, kik a kelletlen vendégekben minden áron a török zsarnokság emiszáriusait látják. Ő maga részéről a bizottságot bizonyára ama tisztelettel fogja fogadni, melyre igényt tarthat; a­mi azonban bolgárjait illeti, nagy fáradságba fog kerülni. Philippopolt soha se hagyja el csak néhány napra is, a nélkül, hogy helyettesét, Hübschöt figyelmeztetné, ha a biztosok távollétében érkeznének meg, fogadja őket jól, ha azonban mégis bajuk talál történni, ők nem vállalhatják el a felelősséget. Miután még egy­szer a kormányzó átköltözködéséről volt szó, a her­czeg mosolyogva mondta: Elhiheti, hogy nincs eszem­ben Sophiában café chantant-okat tűrni, milyenek annak idején az orosz főhadiszállást követték, vagy épen franczia művésznőket, kik veszélyes coupletjeik­­kel még elronthatnák a fiatalságot, azt a fiatalságot, melynek egyelőre semmi egyébre se kell gondolni, mint előkészülni a jövő elkerülhetet­len harczaira. Hogy a művészet Sophiában kép­viselve legyen, Kievből hozatok egy jó csapatot, a­hol azelőtt voltam kormányzó s ez aztán bolgáraim­­nak és az oroszoknak jó orosz darabokat adhat elő. A fődolog, hogy hamar készüljön el a fejede­lemség alkotmányával. Nem is könnyű dolog ily politi­kai és társadalmi viszonyok közt alkotmányt készí­teni oly emberek számára, minek a bolgárok. Kü­lönben a­mennyire rajtam áll, az alkotmány a sza­badság alapjain legyen fölépítve. A népnek valóban és igazán felszabadítottnak kell magát éreznie. Végül még szóba jött a jövő bolgár fejedelem. Erre azt mondta a herczeg: Ha szívem szerint me­hetne a dolog, nem tudnék alkalmasabb embert hozni ajánlatba Bozo Petrovicsnál, a montenegrói szená­tusi elnöknél; értem azonban, hogy semmi áron se fogják őt elfogadni, már származása legyőzhetetlen akadályt gördít elé. Milan fejedelemre is gondoltam, ezt azonban valamennyi bolgár megveti, így tehát még folyvást keresünk egy komoly jelöltet. Mihelyt azonban megtaláljuk, a bolgár kitűnőségeket Tirno­­vába fogom egybehívni, hogy megválaszszák jövő fe­jedelmüket és alkotmánytervemet jóváhagyják. Rendőr­állam. Mióta a német birodalmi gyűlés 72 sza­vazattöbbséggel elfogadta a szoczialista tör­vényt, nem telik el nap, melyben a táviró ne értesütne arról, mily kérlelhetlen szigorral vette most üldözőbe a berlini kormány a szocziáldemokrácziát. Lefoglalják a szoczia­­lista szellemű hírlapokat, folyóiratokat; meg­tiltják további megjelenésüket; csoportszámra oszlatják fel a munkásgyűléseket s hogy a feladat minél gyorsabban, minél nagyobb erővel legyen megoldva, hát megkétszerezik, megtízszerezik a rendőrség számát. A német­­birodalmi és székváros«, Ber­lin rendőrségét 1000 rendőrrel s számos rend­őrtiszttel erősítette meg a német kormány, a­mi kétség kívül nagy dicsére és büszkeségére válik Berlinnek, s ma­holnap megérjük, hogy a »milliárdok hazájában« annyi lesz a rend­őr, mennyi a katona ; azok a birodalom­bel­­l ezek annak külellenségeivel szembeszállni készen. Hogy ilyen védekezést tartottak szükségesnek Berlinben s hogy egy ilyen törvény 72 szótöbbséggel fogadtatott el, ho­lott annál sokkal enyhébb, csak pár hóval előbb 200 szótöbbséggel vettetett el, mutat­ja, mennyire kevéssé van konszolidálva a német birodalom, s hogy minden külső erő­kifejtés mellett is mennyire ingatag alapon nyugszik a német egység. A szocziáldemoferatának tehát nem lesz se lapja, se könyve, se klubja, se egyesülete; mintegy varázsütésre megfosztatik mindazon szellemi tápláléktól, melyhez éveken át szokva volt. Mindenből, a­mi külsőleg szocziál­­dem­­okrata jelleget visel magán, tabula rását csinál a német kormány. De várjon, ha meg­szűnnek a szoczialista hírlapok és folyóira­tok; ha bezáratnak a szoczialista egyesüle­tek , azért nem lesznek-e szocziáldemok­­raták Németországban? Harmadfél esztendő alatt, mely időre a szoczialista törvény szól, egy berlini parancsszóra: »ne legyen!« — ki fog pusztulni Németország földjéből a szo­­cziáldemokratia utolsó magva is ? Ki hi­heti ezt? Két és fél esztendőn át fognak kiadatni Berlinből s a világ tudomására hozatni a je­lentések, melyek valósággal nem egyebek, mint ujmódi német hadibulletinek, melyek tudatják, hogy a német hatalom itt és itt verte meg a szocziáldemokrácziát. S ha ily harczban véget ér a dicsőséges törvény érvé­nye, kezdhetik újból. Németországban a hadsereget is sza­porítják 20.000 katonával s a rendőrség létszámát is tetemesen fölemelik, hadilábra állítják. Már­is alig lehet látni Németország­ban a polgárt a katonától és rend­őr­től. Hát még a következő évek alatt mily gyönyörű látványt fog Európa szemei elébe tárni a német birodalom! ? A művelt és sza­bad nemzetek bizony nem nagy gyönyörrel fogják legeltetni szemeiket Németországon. Olyan mérvű veszedelem ellen, a­minőt Németországban a szocziáldemokráczia képez, kétségkívül sorompóba kellett szállani. De ki teremtette a szocziáldemokrácziát, ki növelte azt oly nagyra, ha nem az uralkodó politika vezetői által teremtetett állapotok ? És miután a demokráczia akkora hatalommá nőtte ki magát, hogy az államhatalom egész erejét kénytelen mozgásba hozni a félelmessé vált ellenség letiprására: várjon ez az út, melyet most követnek, elvezethet-e egymaga a kí­vánt czélhoz? Nem mondá-e egy szocziálde­­mokrata képviselő a javaslat tárgyalása alatt egész fitymálva: »Wir pfeifen auf ihr Ge­setz !« A rendőrség rémuralma fogja eredmé­nyezni azt, hogy fog »rend uralkodni« Né­metországban, mint annak idején — Varsó­ban. De ez tartós nem lesz, nem lehet, — ha c­s­a­k az erőszakos elnyomás eszközét használja a német kormány s nem gondosko­dik pozitív intézkedésekkel javítni azon ál­lapotokat , melyek mind meg­annyi szülő anyái a szoczialismus projek­tálnak. Érzi is nem egy gondolkozó ember Né­metországban, hogy csak ezen az utón nem lehet boldogulni a szocziáldemokrácziával. A kölni újság is pl. a német törvényhozás leg­főbb feladatát abban látja, hogy már most gazdasági téren alkotandó praktikus törvé­nyekkel tegye lehetővé, hogy a csak most életbe léptetett szoczialista törvény czélját ér­je , kivegye a fegyvert e veszedelmes tábor kezéből az­által, hogy javítja a birodalom közgazdasági viszonyait. De itt ismét az a baj, hogy a­hány párt, annyi nemzetgazdasági iskolának, theóriának hódol, melyeket alig-alig lehet kiegyeztetni s csaknem bizonyosra lehet venni , hogy a többség, mely a német császár ellen elköve­tett merénylet pressiója alatt szavazá meg a szoczialista törvényt, szét fog mállani ismét, mihelyt arról lesz szó, hogy minő konkrét gazdasági intézkedésekkel lehetne megszün­tetni a szoczialismus létokait. — A német pár­tok számos fractióiban és árnyalataiban vissza­tükröződik még Németország volt szétdara­­boltsága, tömörség hiánya és ziláltsága. Ez meg van most is, — daczára a proklamált egységnek. — Mennyire más képet nyer­tünk Mac Mahonnak a kiállításon mondott szavaiból az ezelőtt két évvel levert Franczia­­országról! Alakulóban. — Rasz. — Van valami vonzó abban az örökös zavarban, mely az új képviselőházak fölött mindaddig uralt, a­míg rendes nyélbe nem üttetik a minden alkotmá­nyos szerszámok ezen legnagyobbika. Pedig a képviselőházi zavarokra rendesen minden jelző alkalmazható szokott lenni, csak a vonzó nem. Például a botrány keltette zavart rendesen érdekes­nek szokták tartani, s ha valami inczidens valamely kardinális gorombáskodást, hatalmas féktelenkedést, s öntudatos magáról megfeledkezést helyez kilátásba. Németh Bérezi a megmondhatója, hogy tolulnak be a honatyák az ajtón, hogy füles karzat és gyorsiroda, s hogy sajnálja másnap a budapesti újságolvasó: ejnye, hogy nem voltam ott! Vonz hát az ilyen zavar is, de még­sem vonzó. Még kevésbé az, a­mit tisztára ügyetlenség okoz. Mert ilyen zavar is van. Mindenki tud róla, hogy voltak s vannak emberek, a­kik legjobb indu­latból kiindulva is legroszabbul tesznek mindent. Ha az ilyeneket jó szerencséjük az elnöki (vagy alel­nöki) székbe ülteti, vagy ha szerényebb (például elő­adói) szerepet szán is neki, biztos lehet az ember, hogy egy fertály óra nem múlik el olyan kedélyes zavar nélkül, mely először mulattat, másodszor boszant, harmadszor és huszonharmadszor untat. Nem árulom el, ki volt, de tény, hogy a múlt országgyűlésen is meg­történt vagy háromszor az ilyen zavar. Egész más jellegű az alakulóban levő ország­gyűléseké. Van ebben a zavartságban bizonyos ár­tatlansági kinyomat. Galambosz elnök, csupasz képű jegyzők: csupa ártatlanság. Szelíden hangzó szoprán hang: csupa ártatlanság. Telt ház: ártatlan köteles­ségtudás. Jegyzőkönyvre való vigyázás : a naivsághoz sarkaló ártatlanság. Máskép lesz az máskor, már csak például hol­nap is. Beöthy Algernon tömött szakála, Horváth Gyula elégült mosolya, s Molnár Aladár ellenzéki­ségbe oltott szelídsége gyökeresen más benyomást fognak kelteni, mint ifjencz elődeik egyetemre emlé­keztető buzgalma. Olyan szokatlan volt ma fél óráig húzódó jegy­zőkönyv-felolvasást hallgatni. Pedig hát nem ritkaság a hosszú jegyzőkönyv. Hanem tapasztalt jegyzők tud­ják a módját az olvasásnak. A lapok forgatásában van a művészet. Ügyesség nem boszorkányság. S ha az elnök, mint Ghyczy legtöbbször, rigorózus az ilyes­mivel szemben, nem azért van az emelvényen több jegyző, hogy ezen ne lehessen segíteni. Valami szer­fölött érdekes dolgot mond neki az egyik. Ha elhiszi, annál jobb; ha nem hiszi, a­mint rendesen nem hiszi, szelíd szóváltás lesz belőle; az alatt régen el van ol­vasva, a­mit el kell olvasni. Ilyen módon lett kihir­detve öt és fél percz alatt a büntetőtörvénykönyv; hét és fél percz alatt az egész kiegyezés, s Beöthy Algernon, ha e kérdést komolyan pertraktálni bokros elfoglaltságai közepett időt venne magának, csalha­tatlanul be tudná bizonyítani, hogy a magyar bőbe­szédűség mellett a Parlamentarismus csakis így tart­hatja fenn magát; mert ha nálunk a mellett, hogy annyit beszélnek, a­mennyit tényleg beszélnek, még mindent lelkiismeretesen el is olvasnának, soha ki nem keverednének beszédből s olvasásból. Különben e jegyzői műfogásoknak, be kell vallani, nem Beöthy a mestere. Elődje s túlszárnyalója neki a fő­rendek volt jeles tollvivője, a jelenlegi képviselőház egyik legrokonszenvesb új tagja, Zichy Viktor gróf, ki ezt a bűvészkedést nem abban a zsongó hangza­varban gyakorolta, a mely az ilyen szó-escamotagera szinte ajánlkozik, hanem a méltóságos főrendek ün­nepélyes csöndje közepette is, s bátorsággal birt rá azon komoly, fagyasztó tekintet súlya daczára, mely a tárnokmester imponáló szemeiből lövell felé. Lava­­ter több híve azonban azt állítja, hogy ily alkalmak­kor a főrendiház nagyméltóságú elnökének ilyetén tekintete a benső megelégedés sajátos nyilatkozá­sa volt. Az alakuló ház, mint mondtuk, nem ilyen; egy névsor-fölolvasásra máskor elég 10 perez; ma nyolcz­­szor való szavazásra hat órás ülés kellett s igy (le­számítva a szavazatok összeszámolását) egy névsorra esett vagy negyven perez, a­mi nem válik szégyené­re senkinek, hiszen három évben csak egyszer esik. Különben is, kár volt volna jobban sietni. Nem élvezhette volna az ember oly kedélyesen az ismer­kedés örömeit s az emberi gyarlóságok kilesésének titkait. Az első mérkőzésben rejlő érdekesség nem fosztotta meg a csatát kedélyességétől s ebben jelen­tékenyen hatott­as elemek azon összezavarodása, mely a választás hosszadalmasságával járt. Erősen olvasta mind a két fél a szavazókat, voltak optimista ellenzékiek. Ezek erősen hitték, hogy nem lehetetlen Bittó megválasztatása. Csak a szélső bal szavazzon. Madarászt, Szalay Imrét, He­­gyesyt erősen kapac­itálták. Azok rendíthetlenül áll­tak. Nem ők. Első az elv. Még rendíthetlenebb volt Irányi. Azt kapaczitálni sem kisérték meg. Nyilatko­zik ez ember ridegségében valami ős­erő. A­mi jeles tulajdon, fájdalom azonban nem épen politikai tu­lajdon. A kormánypárti pessimismus és optimizmus csak a szavazattöbbség mekkorasága körül nyilatkoz­hatott, mert a győzedelem biztos volt. A »Napló« azt híresztelte, hogy Bittó egy estélyén 40—50 »pár­ton kívül álló« egyezett meg a Bittó jelöltségében,­­a­mi ha igaz lenne, ötvenöt szélsőbali szavazván Bittóra, az egyesült ellenzék vagy tömegesen absztin­­eált volna, vagy — Ghyczyre kellett volna, hogy sza­vazzon) erősen találgatták, honnan kerülhetett ki ez a 40—50 pártonkivüli. Akadtak ugyan gonosz nyel­vek, kik abból, hogy ez a megegyezés s ez a párton kivü­li Antedra voltak én Bittó vacsoráján történt, visszaemlékeztek a Don Caesar de Bazan egy pom­pás alakjára, ki rut feletségét szörnyű szépnek tartja, mert pajtásai »saját jó xeresi borát iszo­gatván«, esküsznek e szépségre, s kétségüket fejez­ték ki az iránt, vájjon nem volt-e e megegyezésre ha­tása a Luby-ház első emeletén bizonyára teljes ere­detiségben osztogatott jóféle Veresinek, de Majoros elhallgattatta az ily gyanakodásokat, rárivallván az élet koc­káztatójára: Nem vagyunk itt Ausztriában ecsém. Hanem szó a mi szó, a pártonkívül valókra, nem is annyira a kormánypárton, mint az ellenzéken, rengeteg kiváncsiak voltak. Ezekben van az ő re­ménységük. Vannak-e ilyenek, vagy nincsenek: ez a lét vagy a nem lét kérdése. E tekintetben kivált az al­elnöki választásra voltak kiváncsiak, s Apponyi es­küszik, hogy a Horváth Lajosról,s Ernuszt Kelemenre esett öt-öt szavazatban egy újabb diszszenteriának magva rejlik, a­mely alkalmul szolgálhat újabb »egyesült ellenzék« alakítására, s nem is gondol rá, hogy hátha e néhány szavazat — egyszerűen az ő megtréfálására adatott be, hogy legyen mihez kötnie reményei horgonyát. Kihirdetik az eredményt. Ragyogó arczok itt, levertség amott. Ezért aztán érdemes volt koaliczió­­ba menni, pattog Szongóth Jakab, kit a szélső bal oda állított az öreg Boér mögé, hogy ellenőrizze sza­­vazatjegyolvasását. — Ha Kossuthot rá nem veszik,­ hogy az egye­sült ellenzék mellett írjon, magunk lehettünk volna százhuszan, fogadkozik Verhovay. Ugron Gábor, parlamentáris komolysággal, mint illik oly férfihoz, ki már volt képviselő, és pu­­csot is terveit, akár III. Napóleon, hajlik a taktiká­ra, s biztat, hogy majd más alkalommal többre men­nek, míg Helfy Ignácz, ki büszkébb ma még debre­­czeni követségénél is arra, hogy a párisi Revue litte­­raire et politique kiadta egy levelét, a­melyben a ma­­gyar kormányt szidta, azon gondolkozik, nem lenne-e ehhez képest tanácsos Talián Nácziból Franczia Nán­czivá lenni s giardinetto helyett desserttel szolgálni. Időközben megesik a többi választás is, s amúgy las­sacskán a jókor reggel kezdett ülés belemegy a késő délutánba s a kiéhezett ház öt óra felé szalad ebé­delni. Ös magyar szokás szerint: jó appetitust, nem csak ez ebédhez, hanem az egész három esztendei ke­nyérhez, a­mely ime már valósággal meg van szelve! —­* Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése október 24. Az esti lapunkban közlött­ tudósítás a jegyzőkre s a háznagyra való szavazás folyamán szakadt meg. Beadatván a szavazatok, a közjegyzők összeszámolják a szavazatokat. Korelnök: A jegyzőségre legtöbb szavazatot kaptak (Halljuk !) : Antal Gyula 223, Loncsarits Márk 214, Beöthy Algernon 211, Baross Gábor 208, Molnár Aladár 181, Horváth Gyula 162 szavazatot (Éljenzés.) s így a nevezett képviselő urak választot­tak meg jegyzőknek. A többi szavazatok egyesek közt megoszlottak. A háznagyra beadatott összesen 312 szavazat, ebből nyert Kovách László 220 szavazatot. (Élénk éljenzés.) Miklós Gyula 81 szavazatot, a többi szavazat egyesek közt megoszlott. E szerint háznagygyá Kovách László választa­tott meg. (Előnte éljenzés.) Korelnök: T. képviselőtársaim! Ifjú bará­taimmal, a közjegyzőkkel egyetemben — mert az ő nevükben is szólok — hála köszönetünket fejezzük ki t. képviselőtársaink irányában, hogy kegyeskedtek

Next