A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)
1878-10-18 / 252. szám
252. szám. XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Péntek, okt. 18. Reggeli kiadás. Kladd-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...................................................... írt. 3 hónapra ...•••••••■ 6 * 6 hónapra . . ................................. . 12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként.............................11 Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 17. A vád és alapja. Akadt a fővárosban is ötven olyan aibizottsági tag, ki jónak látta Somogy megyével és Szeged városával, a budapesti és szegedi népgyűlésekkel, az erős hazafiságban vetélkedni és a kormány vád alá helyezését indítványozni. És pedig, hogy méltó (?) legyen a fővároshoz az enuntiatió, a vádat, a fuvarozás kisebb jelentőségű indokolásából, mivel csak két minisztert ért volna ez esetben a halálos csapás, felemelték a nemzetközi politika magasabb színvonalára és kiterjeszték azt az egész kormányra; most már nem csak azért kell a kormányt vád alá fogni, mert előfogatot rendelt ki Csépán és Földváry urak törvénymagyarázatával ellenkezőleg, de azért is, mert 1. a kormány politikája hazánkra szerencsétlen és veszélyes; 2. az ország pénzét és vérét, a törvényhozás megkérdezése és beleegyezése nélkül, hadi vállalatra fordítá; 3. az ország lakóit, vagyonukkal együtt ellenséges földre kényszeríté. Az igaz, hogy ez ép oly átalános, amily kemény indokolás és csak azon csodálkozunk, hogy egy, különben sokat perlekedő prókátor fogalmazta azt, mert legalább az ő törvényismeretétől megvárta volna az ember, hogy ismerje egyfelől: a vád alá helyezés indítványozásának fórumát, és feltételeit, másfelől: a municipiumok hatáskörét. Mert ez esetben kénytelen lett volna beismerni, hogy sem motívumait a törvény és a logika szabályaival nem tudja indokolni, sem egészen helyénvalónak nem tartja azt, hogy a nemzetközi politika fölött ily apodiktikus ítéletek hozassanak a törvényhatóságok termeiben, mert abból az a furcsa viszony keletkezhetnék, hogy a megyék és városok intéznék, eltérő gustusaik és felfogásuk szerint, a külpolitikát; az országgyűlés és delegáczió pedig kénytelenek lennének az elhanyagolt át- és világításügygyel foglalkozni. De hát, a népszerűség könnyen túlragadja az embert mindenféle scrupuluson, sőt tudományon is, és beszél olyasmit, amitől négyszemközt megijedt vagy nevet. Egyátalában nem foglalkoznánk a fővárosi ötven bizottsági tag határozatával, ha egyfelől, az az egész főváros nézetéül nem proklamáltatott volna; és ha másfelől, az ugyanazon tévedéseket híven vissza nem adná, amikből kiindult Somogytól Szegedig az a néhány törvényhatóság, mely eddig nem csak elítélte a kormány politikáját, de a vád alá fogást is indítványozó. Nem vonjuk kétségbe az indítványnak jogosultságát, bár nem szabad mindaz, mit a törvény nem tilt, de a külpolitika még eddig nincs határozottan kivonva a törvényhatóságok vitatkozási és kérvényezési hatásköréből, azonban, hogy ennek természetes hatáskörébe az nem tartozik, az — úgy hiszszük — annyival világosabb, minél furcsább helyzet kerülhet ki abból a körülményből, hogy a parlament és annak bizottsága, melyek hatáskörébe de lege tartoznak ez ügyek, valamint a kormány nyilatkozata előtt, melynek elítéléséről van szó, apodictikus nézet, határozat, ítélet ( mert rosszulás és vád alá fogás, már ez) egyes politikai hatóságok által mondassék ki; mert ekkor a parlament szabad működésének legalább is praejudikálva van és a hatáskörök természetes felosztása, a legveszedelmesebben felzavartatik. De ez még hagyján! Ez csak a józan politikába és egészséges parlamenti életbe ütközik, és az ilyesmivel nálunk nem sokat törődnek , hanem a vád alá fogás indokolása, az már a józan észbe és törvénybe is ütközik. Első indok az eddigi megyei határozatokban a fuvarkirendelés; a fővárosban ez az utolsó. Meg volt vitatva, nem ismételjük a vitát, de konstatáljuk azt, hogy ugyanazon törvényhatóságok, melyek ezért vádolják a kormányt, egyhangúlag elismerik az előfogatok kikerülhetlen szükségét, fizikai kényszerét. Ha tehát, ez indokból, ők is eleget tettek annak, hogy vádolhatják a kormányt, hogy azon kényszerűség elöl ki nem tért ? Miért nem vonják le egy határozatban állításuk conclusioját: »utasíttatik a kormány, hogy a sereget veszni hagyja, — élelem és lőszer hiánya matt?« Nem merik ezt tenni, de a praemissal megteszik, — mert népszerű. Ami pedig a tulajdonsértést illeti, az az expropriatiótól, az adóig minden állami követelésnél előfordul, ez okoskodás szerint, és specializer ebben az esetben, olyan üzlet volt, hogy egyes vidékeknek nem is terhükre, hanem hasznukra vált. Ami a politika bírálatát és elítélését illeti, előrebocsátjuk azt, hogy mert egy politika szerencsétlen; mert az ország vérét és pénzét igénybe veszi; mert ellenséges földre lép a törvényhozás előleges megkérdezése nélkül ; azért még elítélni nehezen lehetne, egy monarchiában, bármily szigorúan alkotmányos legyen, egy kormányt. Mert a külügyi actiót előre sehol sem jelentik be a törvényhozásnak. Sőt ha valóságos háború lenne is, amint a vádaskodás kedvéért, ráfogják a boszniai expeditióra, akkor is, a korona joga a hadüzenet: a kormány felelőssége azért mindenütt utólagos Angliától — Törökországig. Másfelől: tény az, hogy a monarchia érdekeinek Keleten való érvényesítésére a delegációk hatvan milliót megszavaztak. Tehát ha még háborút folytatott volna is, ez összegig, a kormány, igazolnia kellene (mint most),hogy menyiben követeli ezt a monarchia keleti érdeke , de törvénytelenséggel vádolni akkor sem lehetne. Azonban a legfőbb hiba az, hogy folytonosan háborúról, ellenséges földről beszélnek a táblabírák. Hisz egy békés, európai missióról volt szó; ezt bizonyítja a megszálló sereg manifestuma. A portával még most sem állunk hadilábon. Hanem az történt, hogy a rablók a sereget megtámadták, tehát az ellenzéki logika szerint ennek nem lett volna szabad önmagát védeni, mert a hiba az, hogy ebből háború lett, a nemzet tudta — és (a kormány) akarata nélkül. De hát ezért a kormányt kell elítélni ? Hisz ennek abban ép oly kevés része van, mint a budapesti prókátornak. Az európai mandátum elfogadását még senki sem kárhoztató; ezt kell a vád pontjául tenni; ha ezt nem teszik, hadi vállalatról, ellenséges földről minek beszélnek; mikor minderről mai napig szó sincs, hanem van a békés missió önvédelméről. Lehet-e ezt kárhoztatni? Tessék felelni. Ezen fordul meg az egész kérdés. — A képviselőház október hó 19-én, szombaton, d. e. 10 órakor ülést tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt vasárnap f. hó 20-án d. u. 6 órakor értekezletet tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt körében ma d. u. 6 órakor volt az első összejövetel. A párt tagjai nagy számmal jelentek meg, jelen volt a közoktatási miniszter kivételével a kormány minden tagja. Kevéssel 6 óra után Tisza miniszterelnök üdvözölvén a megjelent képviselőket, sajnálattal jelenti, hogy Gorove István a múlt országgyűlési szabadelvű párt elnöke betegsége miatt nem jelenhetett meg, s a mai alkalomra elnök és jegyzőválasztásra hívja fel a tagokat. Közfelkiáltásssal Szontagh Pál kéretett föl az elnökségre, jegyzőségre pedig Baross Gábor, kik helyeiket elfoglalván, elnök megköszönvén a bizalmat, üdvözli a jelenlevő tagokat maga részére is, sajnálatát fejezvén ki a fölött, hogy a párt korábbi elnökét egészségi állapota gátolja a megjelenésben. Erre a miniszterelnök indítványára az elnök felkéretik, hogy Gorove volt elnöknek betegsége miatt a párt részvétét és sajnálatát fejezze ki. Tisza miniszterelnök ezután kijelentvén, hogy a kormány a politikai helyzetről amennyiben a jelen viszonyok közt lehetséges, a pártnak felvilágosítást adni szándékozik, felkéri a pártot, hogy erre értekezleti napot tűzzön ki, mire abban történt megállapodás, hogy a párt első értekezletét vasárnap f. hó 20-án ll« Ui O Ul UltUr tctITjtt j » ularMi'nlo O /I p p y i indítványára kimondatott, hogy a képviselőház megnyitó ülésén szombaton Boér Antal fog felkéretni a korelnökségre. Ezzel az előértekezlet véget ért. — A függetlenségi kör ma d.u. 5 órakor tartó első értekezletét László Imre korelnöklete alatt; a körjegyző tisztét Kada Elek vitte. A végleges megalakulás későbbre hagyatván, a tanácskozás első tárgyát Irányi Dániel indítványa képezte a közjogi ellenzéki árnyalatok egyesülése iránt, mely elvben egyhangúlag elfogadtatván, a módozatok megállapítására, három tagú bizottság küldetett ki. Ezután Mocsáry Lajos indítványára 12 tagú bizottság küldetett ki oly utasítással, hogy tegyen javaslatot a párt legközelebbi teendőire nézve. E bizottság holnap d. e. 11 órakor ül össze a kör helyiségeiben. Végül Simonyi Ernő, mint a múlt országgyűlésen választott végrehajtó bizottság elnöke számolt be annak működéséről. Az erdélyi határszorosok megerősítésén egészen a legutóbbi napokig több száz mérnökkari katona dolgozott. A munkálatok befejezte tévén, az illető műszaki csapatok e hó 10-én visszatértek rendes állomásaikra. — A görög hadsereg fegyverkezése. Egy szept. 17-ki keleti athéni távirat ezeket tudatja: Ama hír folytán, hogy Ozmán basa Salonichibe utazott, a kormány sürgősen intézkedett, hogy a hadsereg minden percben átléphesse a határt. Ama hadügyminiszteri parancsot, mely szerint az első korosztály szabadságra bocsáttatik, visszavonták és a harmadik tartalék korosztálynak 10 nap alatt be kell vonulni. — Triesztből jelentik táviratilag okt. 17-én a következőket: A »Cittadino« jelenti, hogy Capodistriában Pizarello tanár olasz állampolgárt, Calogiorgio görzi mérnököt és Cesciutti kereskedelmi kamarai tagot elfogták. Az elfogatás poltikai indokokból történt. — Az egyesült ellenzék külügyi politikáját a »Journal des Debats« ismerteti egy levél után, melyet e párt egyik vezére írt egy Parisban időző pártjabeli képviselőhöz. Nem tartjuk érdektelennek közölni a levél tartalmát, minden bővebb kommentár nélkül, amit az olvasó maga is létesíthet. »A mi ellenzékiségünknek — igy szól a levél — jelszava az kell, hogy legyen : semmínő válság, mely első sorban s mindenek fölött Andrássyt nem éri, s ha lennének oly cselszövők, kik hajlandók ez utóbbival kiegyezni azon föltétel alatt, hogy Tisza föláldoztassék többé-kevésbé jogosult haragjuknak, mi velük soha nem lépünk szövetségre. Le Andrássyval ez lesz harczi jelszavunk. Örvendek, hogy e határozatot elfogadták pártunk azon tagjai is, kiket e részben kéteseknek lehetett tartani. Pártunk sok tagjával való hosszú társalgás eredményekép mondhatom, hogy nem lesz köztünk véleményeltérés a politikát illetőleg, melyet a delegáczióban s a parlamentben javasolnunk kellene. Határozottan külön fogunk válni a szélsőbaloldaltól, mely hadseregünk azonnal való visszahívásának abszurd rendszabályát követeli. De ha számba veszszük is a bevégzett tényeket, zászlóink becsületét s az Európa előtt elvállalt kötelezettségeket, ha el is ismerjük, hogy lehetetlen kibúvnunk az elfogadott s Bosnyákországban megkezdett szerencsétlen feladat teljesítése alól, határozottan visszautasítjuk az annexió minden gondolatát, s azt akarjuk, hogy minél hamarább lehető legyen kiszabadulni abból az örvényből, mely oly rettenetes módon pusztítja az embert s a pénzt, hogy így az erők, melyekre a monarchiának szüksége lesz, hogy a török félszigeten fölmerülő kérdések összesége iránt érvényesíthesse akaratát, megszűnjenek vőt első Sorban helyi jovosai.i.RtTrofin • E miatt igyekezni fogunk megegyezni Törökországgal s helyreállitni souverainitását a kérdéses tartományokban, ha az őrültség, mely (Oroszország sogalmazása mellett) Konstantinápolyban uralkodni látszik, nem teszi lehetetlenné a megegyezést a fényes portával. Mi úgy hiszszük, hogy az Andrássy előzetes tetteiből eredő bizodalmatlanság elsősorban az oka, hogy ily megegyezés eddig nem létesülhetett. Ha azonban ily eszélyes megegyezés még külügyi hivatalunkban való személyváltozás után sem lenne lehetséges, az annexiónál czélszerűbb lenne autonóm, monarchiánkkal katonai, kereskedelmi és vámszövetségben levő fejedelemség létesítése is, mert az annexió arra kényszerütne, hogy utunkat függélyes irányban folytassuk az égei tenger felé, s ugyanígy kiszolgáltatná a Balkán egész keleti oldalát Oroszországnak. Befolyásunk körének pedig, ellenkezőleg, vízszintes irányban kell terjednie a Fekete tenger irányában, sőt egész addig, a Duna torkolatáig, hogy ott más alakban újból létesítsük a gátat, melyet a moszkovita eszmékkel szemben eddigelé Törökország katonai hatalma képezett. Ez eszmemenet megvalósításának előföltétele az Angolországgal való egyetértés s konstantinápolyi befolyásunknak helyreállítása. Mindez gyökeresen ellentétes (?) gróf Andrássy politikájával. Akcziónknak tehát ellene irányzott bizalmatlansági szavazattal s igy, ha lehet, az ő megbuktatásával kell kezdődnie.« — A mai négy órai közös minisztertanácsban — irja a »Bud. Corr.« — véglegesen elhatározták, hogy a delegácziókat november 5-dikére hivják össze Budapestre, az 1879-iki közös költségvetést megállapították s ez nem múlja föl tetemesen az 1878. évre előirányzottat. A hadügyminiszter ma este, Hoffmann b., Auersperg herczeg és Preuis miniszterek holnap reggel utaznak vissza Bécsbe. A HON TÁRCZÁJA. A műcsarnokból. A képzőművészeti társulat jelen őszi kiállításában Zichy Mihály képén kívül, melyről jelentőségéhez képest bővebben is megemlékeztünk, sok más mű is látható. Talán igen is sok. A jury kissé szigorúbban járhatott volna el s a látogatókat megkímélhette volna számos oly műtől, melynek nemcsak belbecse nincs, de egyenesen kellemetlen hatást okoz. Igaz, hogy a 7 terembe sok kép kell, de csekély ügyességgel könnyen lehet kevesebb képet is oly módon elhelyezni, hogy az egész testnek látszik s ezen esetben több művésznek kevesebb panasza is lehetne az ellen, hogy műveiket olyalant vagy oly magasan helyezik el, hogy jól megnézni is csaknem lehetetlen. Különösen nem ártott volna nagyobb szigorúság a külföldi művészek művei iránt, minthogy ezt a társulat alapszabályai is megkövetelik. A példák ily kérdésekre nézve természetesen mindenkor gyűlöletesek s itt csak is csak egyet Regas-Parmentier bécsi festő »A muH« czimü vázlatát (77-ik szám) említem fel, mint a melynek szemléleténél csudálkozva kell kérdenünk, váljon minő okból is állították ezt ide ? Különben a vázlatok s kidolgozatlan »eszmék« nyilvánosság elé hozatala újabban ragályos divattá kezd lenni s különösen fiatal festőinknél. A harmadik teremben egymás fölött két ily darabot láthatunk, mindkettő tehetséges ifjútól. Baditz Ottóé, mely egy pulykatolvaj czigánygyerek fölött ítéletet mondó »kupaktanács«-ot ábrázol, oly nagyjában van vászonra odavetve, hogy (bármily tehetségű legyen is különben a festő) nagy önhittséget tanúsít a közönséggel szemben vagy épen oly közönyt, mint a római úrnő, ki férficselédei előtt sans géné szállott a fürdőbe. Vázlatokat s félig készült munkákat inkább csak nagy művészektől szeretünk látni, kiknek technikájából tanulhatunk, a kezdő legyen szerényebb. Feszty Árpád, kinek »Falusi utcza« czimű rajza van Baditz képe fölött, már kész művei áll elő, vagy legalább nem akarja azt vázlatnak föltüntetni, de szintén hasonlít Baditzhoz annyiban, hogy »eszméi« fitogtatása mellett a kivitelre kevés súlyt fektet. Némely helyen mintegy késsel dobja a festéket vásznára. E műve különben bevégezetlensége daczára, sokkal sikerültebb, mint a tárlat másik oldalán levő tájképe, mely a »Szent kereszti park«-ot ábrázolja. Valóban sajnáljuk, hogy ezen művét kiállították. — Feszty kiváló tehetség, élénksége, eredetisége nagy jövőt jósolnak számára művészi tekintetben is, eltekintve attól, hogy egyénisége a magyar művészek között a legszeretetreméltóbbak egyike, de ha ily műveket látunk tőle, méltán aggódhatunk fölötte. Komolyan vette-e ő e munkát valaha ? Az egészben művészi felfogásnak alig van nyoma, még a legegyszerűbb stylföltételek is hiányoznak s eltekintve az előtértől s a szobor megvilágosításától az egész gondatlan másolat nagyjában s hirtelen összeütve. Pedig Feszty szebb dolgokat is tud csinálni, a nagy teremben lévő velenczei képe, daczára annak, hogy a szinvegyület nem mindenütt természetes, igen kedves s gonddal készített mű. Óhajtjuk, hogy ezentúl még jobbak is legyenek. Sok szép művéből látszik, hogy több is telik tőle. Miután már benne vagyunk a keserűségekben, el nem hallgathatjuk, hogy Than Mór ez évben is keserűen csalta meg várakozásunkat. Az első teremben levő »Est az alföldön« czímű képet valamely kezdőnek tulajdonitottuk volna, ha a jegyzékben az ő méltán nagy neve nem állana alatta s még ezen esetben is kifogás alá vehetnék egészen eltévesztett világítását. A magyar festők, legalább a hazaiak, különben a jelen kiállításon elég jól vannak képviselve. Ligetitől ismét látunk egy bravour darabot, mely teljesen méltó nevéhez. A nagy teremben van felállítva »Afrikai tájkép« czim alatt s Kraknói Vilmos tulajdona. A mű szinpompája s vakító fénye csaknem unikumnak mondható s a maga nemében mintegy tanulmányul szolgálhat. Hasonló stylben van készítve, habár a borús ég egészen más hatást idéz elő »Sztrecsno vár romjai« czimü tájképe is, melynek az idealisálás daczára igen sok vonzó oldala van. Az első teremben levő »Morotva vize« már szenved ezen ideális irány miatt. Magyar táj fölött olasz légkör van s az egész hűsége daczára kissé hidegen hagy. A derék Lotz Károlynak jelenleg kiállított képei közül kétségkívül leginkább sikerült a »Hajóvontatók« czímű terjedelmesebb dolgozata. Életteljes és hatásos kép, melynek egyes részletei gondos természettanulmányra mutatnak. Csinosak, habár ezen képnél csekélyebb becsűek a »Lovak a legelőn« (6) »Itatás« (33) czímű darabjai is, míg a többiek csekélyebb igényűek. Az elméletileg oly annyira kiváló képzettségű Székely Bertalan jelen művében is (s ezen malheur gyakran történik rajta) nagyot tévedett. Oláh paraszt leányt akart alkotni s az oláh ruhához s nyakékhez rajzolt egy fővárosi arczot divatos hajfonatékkal s édeskés vonásokkal. Ifj. Markó Károly s Telepy Károly tájképei eléggé vonzók. Tölgyessy műveiben is találunk sok szép s gondosan kidolgozott részletet, azonban egészben véve ezen fiatal festő mégis nagyon hajolni látszik a naturalismus felé, habár nem annyira, mint Kaczányi Ödön, kinek az első teremben levő »Paraszt udvar« czímű dolgozata minden gond s fáradság daczára teljesen hatástalan marad, mert kitűnik belőle, hogy a művész az igazi szép iránt csekély fogékonyságot tanúsít. Düledező él, parajjal ellepett táj szemétdomb éles határvonalak nélkül, ha természetim is, önmagában még nem szép. Molnár József és Brodszky Sándor, sőt az ifjabbak Dux Adolf, Kern Armin megszokott irányukat mutatják. Gerhárd Alajos egyik munkájában »Delelő« czimrvel érdekes humoristikus motívumok vannak, melyek ezen életképet vonzóvá teszik s a fiatal művésznek esetleg szép jövőt ígérhetnek. Egészen eredeti téren mozog ifj. Storno Ferencz, a hires restaurátor fia, ki először mutatja be magát. Sajátságos, különben igen ügyesen készített keretekben egy rakás dekoratív kép van a tárlatban tőle. Egyik úgy hasonlít a másikhoz, mint tojás a másik tojáshoz. Az ornamentális irány túlzása következtében valódi képnek nem is nevezhetők ezen aranytól s tarka barka színektől csillogó quodlibetek, az eszme csaknem mindenütt elvész a szinek mellett s a tartalomra alig gondol valaki, ki a kütbőségeket látja. Aquarelljai melyek leginkább velenczei tárgyúak, sokkal sikerültebbek s ha »vázlat« gyanánt tekintjük őket, méltó elismerésben részesülnek, csak hogy fájdalom, a teljes képek után a kidolgozásban nem lehet bíznunk. Storno különben még fiatal művész s egy kis akarattal s a reneissance kor nagy műveinek tanulmányozása által könnyen megszabadulhat veszélyes irányától. Tehetséges s nagy hírre vergődött állatfestőnk Páik Béla ez alkalommal is igen csinos lótanulmányokat mutatott be. A »Kincsem« képe — daczára némileg még észlelhető merevségének — tárgyán kívül is méltán magára vonhatja a nézők figyelmét, az »Arabs pejlovak« (140) pedig egyenesen mesteri hűséggel vannak előadva s egyátalán méltán összehasonlíthatók a hires bécsi állatfestő Baas Gyula három életnagyságu lovakat ábrázoló nagy képével, melyek a fölülvilágitott terem szemközt fekvő oldalát borítják el s a jelen tárlatnak kétségkívül legbecsesebb darabjai közé tartoznak. Lovakat életnagyságban igen ritkán szoktak ábrázolni s midőn Blaas ezt gr. Pálffy János lovaival megkísértette, igyekezett cselekvények s — ha szabad ezt mondanunk — érzelem kifejezések által érdeket kelteni a nézőkben. Az egyik paripa csikóját gédelgető anya, a másik hű barát, a harmadik kutyák játékát szemlélő alakjában van ábrázolva. Technikája valóban mesteri, a lovak csaknem megelevenedni látszanak s igaz színezésük teljesen bámulatos. Kisebb műveiben is meglászik a művésznek ezen előnye, habár inkább csak a fekete paripák ábrázolásában. A küldföldről érkezett többi művek között, melyek a társulatnak mintegy kétharmadát képezik, különös figyelmébe ajánljuk még meg a látogatóknak a brüsseli Weber »Mentő csalnak« (57. szám) czímű nagy tájképét, melynek virtuozitása különösen a hullámok visszatükröztetésében mutatkozik, Russ Robert »Helgoland«-ja szintén kiváló darab s a partokon megtört hullámok habjai érdekesen vannak előadva, de a természethűség nem oly meglepő s e mellett a hatás is inkább megoszlik a tenger s a part között, mig Weber képében a végtelen viz egész nagyszerűségében mutatkozik. Csendesebb, de mély s igaz hatást idéz elő Herrath Emil a »Holdas és a Chiem taván« (91. sz.) czímű képe. A tó partján sűrü fák között régi zárda kivilágított ablakai látszanak. Előtte két szerzetes száll csolnakra egy paraszt asszonynyal, hogy a haldokló számára meghozzák az utolsó kenetet. A mélabús elbeszéléshez a felkelő hold bágyadt világa igen jól alkalmazkodik. A külföldi genre - történeti festészet különböző fajaira vonatkozó munkák átalában alatta állanak a középszerűségnek s néhány kiemelkedő dolgozat sem oly jelentékeny, hogy bővebb tanulmányozásra volna érdemes. Grashey Otto egy pár eléggé sikerült tájképet nyújtott állat staffage-al, Russ »Rembrandt leánya« érdekes tanulmány, Schilcher Frigyes képe nem annyira önmagában érdekes, mint inkább a mintaképül szolgált leány gyönyörű vonásai következtében. A harmadik teremben Steinachtól van egy hatásos téli tájkép, melynek egyes részletei igen szépen vannak kidolgozva s egészben is költői hangulatú. E n der »I Ferencz király Benvenuto Cellini műtermében« czimü képe tárgyánál fogva igen érdekes, azonban hatása még nem teljes. G e yi ng »Amorettek« czimü képe tarka-barka színével s a késő németalföldi iskola modorában még némileg hat, úgyszintén Hagn »Kerti jelenete,« habár ennek színezése s tájképe több kifogás alá esik. A festészet s műipar között középhelyet foglalnak el Morelli Gusztáv csinos metszetei a tizenkét hónapról, melyet Greguss János rajza után készített az Athenaeum jövő évi nagy naptára számára ;Myskovszky Viktor bártfai s lőcsei aquarell vedutái, melyek különösen a felvidék régi építkezési módjáról mutatnak szemléleti képeket s végül Vermes Ágost út szénrajza, melyek üvegfestmények vázlataiul szolgálnak. Az egyik Szent Erzsébetet ábrázolja, kinek ölében az ismert legenda szerint a kenyér rózsává változik, a másik pedig Szent Istvánt, mint alapítót. Mindkét rajz conventionális modorban ridegen van készítve s jelen alakjában kétségkívül hatástalan marad. A szobrászatra nézve megszoktuk már, hogy műcsarnokunkban csaknem folytonosan alárendelt helyet foglal el. Jelenleg is úgy számra, mint belbecsre vonatkozólag, nagyon keveset mondhatunk felölök. Natter Henrik bécsi szobrász állított ki legtöbbet, de művei között egy sincs, mely kiválóan megragadná figyelmünket. A külföldiek között legszebb B a r n e z Tivadar terracottája a 4-ik teremben, mely egy öreg ember fejét ábrázolja s gonddal s ügyesen van kidolgozva, habár tisztán naturalistikus irányban. A hazaiak közt csak Husz ar különben már jól ismert Eötvös mellszobra méltó az említésre, de el nem hallgathatjuk Dunaiszky »Judith«-ját, melynek eszmeszegénysége, technikai ügyetlensége, sőt bizarrsága is (az alvó hősnő csaknem térdére ereszti Holophernes maszk alakú fejét) bizony nem képesítették e művet arra, hogy az orsz. képzőművészeti társulat csarnokában nyilvánosan közszemlére tétessék. Megemlítjük végül, hogy a társulat albumlapjai ez alkalommal is ki vannak téve nyilvánosságra,sőt—igen helyesen — a tagok közt eszközlendő sorsolás nyereménytárgyai is.Ez utóbbiak mellett a sarokteremben ott láthatók a Blaskovits Ernő lovai által nyert ezüst s arany művek. Ez utóbbiaknak helye különben egy emelettel lejebb, az iparmúzeumban, lett volna, Andrássy és a porta sürgönyváltása. Ellenzéki, vagy csak oppositionális velleitásokban leledző lapok Andrássy válaszsürgönyét megbeszélve, szemlátomást keresve keresik a kákán a csomót. Komoly kifogást és kritikát nem tehetnek, pedig szembeötlő az erőlködésök, hogy ezt tehessék s ez a legnagyobb dicséret Andrássy ezen legújabb diplomácziai termékére. Azt kérdik, e sürgönyváltás által tisztázva lett-e a helyzet s hogy nyertünk-e ez által Bosznia és Herczegovina megszállására tarthatóbb alapot? S szemrehányásképen emlegetik, hogy a konvenczió iránti tárgyalások eredménytelenül végződnek, s még inkább megzavarják a kölcsönös viszonyokat. Mi az elsőt illeti, azt mondják, hogy e sürgönyváltás jelentékenyen előmozdította a helyzet tisztázását. A porta látja most, hogy oktalan lépésével magára maradt, isolálva van , maga ellen ingerelte a congressusi hatalmakat, melyek megbizása folytán monarchiánk az okkupáczióra vállalkozott. Ez a helyzetnek tisztázása, ami a portát illeti. A másik az, hogy a berlini szerződést aláírt hatalmak monarchiánk álláspontját helyeslik a portával szemben, melynek jegyzékére, ildomtalan felszólalására csak rosszaló s rendreutasító szavaik vannak. Ez a helyzetnek tisztázása, a mi monarchiánkat illeti. Konstatálva van tehát, hogy Ausztria írt-ím hatalmakkul Hrdidiyitásban találja magát; hogy azzal amit eddig tett, nem sértette meg a berlini szerződés intenzióit; mig a porta meggyőződhetett arról, hogy kétes magatartásával, melyet az okkupáczió kérdésében irántunk tanúsított s melynek végczélja lett volna kijátszani és illusóriussá tenni a berlini szerződés erre vonatkozó határozmányát, nem talál de csak egy helyeslő szóra sem Európában, kivéve tán Oroszországot, de épen ez kell, hogy meggyőzze a portát arról, hogy mily veszedelmes hínárba tévedt s ha van még egy kis józan belátás a szultán körében, lehetetlen, hogy a porta mielőbb helyre ne hozza azt, mit muszka csábszavakra hallgatva eddig vétett és elmulasztott. Vagyis a helyzetnek a porta és Ausztria-Magyarország közt ezen kölcsönös tisztázása a dolgok természetes rendje és logikája szerint oda kell hogy vezessen, hogy a