A Hon, 1878. november (16. évfolyam, 265-291. szám)

1878-11-21 / 282. szám

Országgyűlésen emelt szózatok minden belső értékük daczára a külpolitikára egyátalán befolyást nem gya­korolhattak, azt mindenki tudja, (Úgy van! jobbfelől. Fölkiáltások a szélsőbalon : Most is úgy van !) és hogy az 1848-diki törvényekben, magukban a kül­­ü­gyek miképi intézéséről egyátalában intézkedés nem foglaltatik, azt mindenki tudja, a ki az 1848-iki III. törvényczikket valaha átolvasta. Az 1867. évi XII. t. sz. nyitotta meg tehát a sorompókat a magyar parla­ment előtt, hogy európai kérdésekben szólhasson, szólhasson úgy, hogy szavára az összes európai köz­vélemény hallgasson, hogy annak súlyt tulajdonítson. (Helyeslés a jobboldalon.) T. képviselőház! Többen említették már előt­tem, hogy a keleti kérdést utolsó stádiumában az előzmények nélkül megérteni és fölfogni nem lehet. Ez a kérdés nem ma keletkezett. Százados az. Eleinte Európa annak megoldását a törökök kiűzésében ke­reste. Az emberszerető, még most is népe emlékében élő IV. Henrik confoederátiója egyik sarkpontjának a török birodalom megszüntetését tűzte ki. Újabb időben ezen nézetek megváltoztak és akadottan.­­ Mióta a félhold Európa czivilisátiójára félelmes lenni megszűnt, mióta erejét e haza véres tévein küzdött harczok megtörték, mióta Budavára visszafoglalása után az aggresszív és expensív politika a török biro­dalomban m­egszűnt, azóta nem a török birodalom­nak meg­öntése, hanem a statusquó-nak lehető fen­­tartása lett az európai diplomácia egyik fő feladata. És miért ? A török nemzet, birodalom vagy intézmé­nyek iránti rokonszenvnél fogva ? Rokonszenvek nem szoktak a külpolitikában döntő momentumokul szol­gálni. (Mozgás a szélsőbalon.) De hogy milyen rokonszenvvel viseltettek a tö­­rök intézmények iránt, azt mutatják azon számos ca­pitulatiók, melyeket minden európai nép a török bi­rodalommal megkötni igyekezett és mely capitula­tiókban saját alattvalóikra nézve saját hatóságukat fentartani, őket a török bírák hatósága alól elvonni iparkodtak. A török birodalom fentartását nem az intézmények iránti rokonszenv, hanem az egyensúly­nak érdeke követelte. A politikai egyensúly az euró­­pai státusok közt, melynél fogva oda kell töreked­niük, hogy egyetlen egy állam se emelkedjék oly túl­súlyra, hogy a többiek egyesített ereje által korlátok közé ne szoríttathassék; — a politikai egyensúly, mely nemcsak a tudomány elmélete, hanem a törté­net tanúsága szerint is, a nemzetközi jognak majd­nem egyetlenegy biztosítéka, mert valahányszor ez meg lett zavarva, ingataggá kezdett lenni ezen jog, — a politikai egyensúly érdeke Törökország fentar­tását nem mint czélt, hanem mint eszközt tette szük­ségessé. Innen magyarázhatók az európai törekvések minden oly előnyomulás meggátlására, mely a török birodalom, különösen pedig a Bosporus és a Darda­nellák positióinak elfoglalása által keleten megza­varhatta volna az egyensúlyt és ily módon visszaha­­tással lehetett volna a nyugatra is.­­ De nehezítet­te, sőt részben lehetetlenítette az európai diplomatia ezen törekvését a Törökországban felfedezett belba­­jók halmaza. A franczia forradalom által okozott eszmeforrongás utolsó hatásaiban elterjedt a Balkán félszigeten lakó népek némelyikéhez. A hetária, mely már a múlt század utolsó évti­zedében keletkezett, ezen század második évtizedé­ben új fejlődésnek indult. A görög forradalom, a­me­lyet egész Európa a legnagyobb rokonszenvvel üdvö­zölt, a görög szabadságharcz, a­melyben Európa majdnem minden műveit nemzetének fiai maguk is részt vettek, a szerb lázadás, egy szerencsés vazall­­nak Mehemed Alinak hadjárata, a­ki ellen csak a Hunkár Iskelessi szerződés alapján Oroszország se­gítsége, utóbb a hatalmak szövetsége és Lajos Fülöp mérséklete mentette meg a portát; mind inkább két­ségessé tették, vájjon lehetend­ e a status quot fentar­tani. És midőn látszólag kicsinyszerű okból a szent sír kupolája fölötti vitából keletkezett az orosz-török háború, a nyugati hatalmak egyesült ereje fentartot­­ta ugyan Törökországot, befoglalta az európai nem­zetek concertjébe, biztosította a Feketetengernek neutralitását, és ily módon úgy látszott hosszú idők­re megoldotta a keleti kérdést, de, a­mint a követ­kezmények mutatják, csak elodázta. A párisi com­gressus határozatai daczára nem lehetett megakadá­lyozni Moldva- és Oláhországnak egyesítését Romá­nia fejedelemséggé. És midőn az európai egyensúly egyik sark­oszlopa az 1870. évi események folytán megrendült, Oroszország a pontusi kérdés kedvező értelemben való megoldását vitte keresztül az 1871- ki londoni conferentián. És kevéssel a párizsi béke után, — kevéssel az után, ha a nemzetek életét te­kintjük — hogy a török birodalom az európai con­­certbe fölvétetett,ismét fölmerült a keleti kérdés egész nagyságában. Mely politikát lehetett, mely politikát kellett volna követnünk erre nézve, annak különböző lehető­ségeit többen fejtegették előttünk. A miniszterelnök úr kifejtette év­etkezményeit annak, hogy ha Törökor­szággal szövetkezünk, Szlávy képviselő úr, hogy ha egészen semlegesek maradunk. Arra, hogy Oroszor­szággal szövetkezzünk, arra, úgy hiszem, és ily poli­tika védelmére nem emeltetett hang. (Mozgás a szél­ső baloldalon. Helyeslés a jobb oldalon). De legyen szabad azon eventualitásra,­­ hogy ha mi Törökor­szággal kezet fogva megküzdöttük volna Oroszor­szággal a nagy harcrot,­­ legyen szabad ezen even­tualitásra nézve egyéni meggyőződésemet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Felteszem a legkedvezőbbet. Fel­teszem, hogy sikerült volna hadseregünk vitézsége által a török hadsereg bátor, elszánt, elhatározott közreműködésével az oroszt legyőzni: felteszem, hogy Európában nem emelkedett volna kéz sem északon, sem délen, mely bennünket diadalmas hadjáratunk­ban feltartóztatott volna; felteszem, hogy minden óhajtásunk, kívánságunk szerint sikerült volna, azt hiszik a t. képviselő urak, hogy ez­által mi fentartot­­tuk volna Törökországban a status quót ? hiszik, hogy Európában a 19-ik században oly állapotok, minek az ottani theokratikus, vallási szerkezetből szükség­kép következnek. (Mozgás a szélső baloldalon. He­lyeslés a jobb oldalon) mint ezt Dárday képviselő úr igen szépen kifejtette, fentarthatók. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk ! Halljuk ! a jobb oldalon) hiszik, hogy a­hol a mohamedán elem túlsúlya és uralko­dása a korán és a serrál elveinek lehetőleges fentar­tását, az európai keresztyén népek érzülete és érdeke ennek megváltoztatását és átalakítását követelte vol­na, hogy ott lehetett volna a status quót, úgy mint az előtt volt­a fentartani? A hadjáratnak az lett volna következménye, hogy vagy nekünk kellett volna kezünkbe venni az átalakításnak nagy művét Török­országban szemben a mohamedánokkal és szemben némely keresztyén aspiratiókkal, (Helyeslés a jobb oldalon) számtalan sok áldozatokkal és erőmegfeszí­­tésekkel, sokkal nagyobbakkal, mint a minők Angliá­ra várnak. Mert Ázsiában a hol a török és a moha­medán vallás s nemzetiségi faj majdnem kizárólagos, sokkal könnyebb a rendezés, mint itt Európában. Vagy magukra kellett volna hagyni a törököket és akkor a diadalmas hadjáratnak az lett volna követ­kezménye, a­mi volt a franczia, angol és olasz hadjá­ratnak Krimiában, a keleti kérdés elodázása és újabb felmerülése néhány év lefolyása után. (Élénk helyes­lés jobbról. Ellenmondások balról). Ez az én egyéni meggyőződésem. Én ennél fog­va a mostani körülmények közt azt a politikát tar­tottam és tartom helyesnek — mellékesen említve azt, hogy a Lajthán túli tartományok a háborút egy­átalában perkorrestálták , mely őrködik érde­keink felett, gondos figyelemmel kiséri a dolgok fej­lődését, a kellő időpontban közbe lép és megakadá­lyoz oly alakulásokat, melyek az európai egyensúlyt megzavarnák s érdekeink sphaeráját sértenék. És ezen működésünkben nem állottunk elszigetelten, mellettünk volt Európa (Ellenmondás a baloldalon,) mellettünk voltak még azok is, a­kiket talán más körülmény között nem oldalunkon láttunk volna.(Úgy van­ jobbról. Ellenmondás balról.) A man­stefanói béke képezte a forduló­pontot; ezen béke megsemmisítette volna európai Törökor­szágot végkép; ezen béke megzavarta volna az egyen­súlyt, nemcsak keleten,hanem visszahatásában nyuga­ton is. És ezért beállott az időpont, mikor közbe kellett lépni, midőn közbe lépett külügyérünk és a midőn­­az európai hatalmasságok areopagján revistó alá vették az oroszok diadalmas fegyverei által kivívott békeokmányt, módosították, átalakították és összhangba hozták azt Európa érdekeivel. (Úgy van­ jobbról.) A berlini congressus Bosznia és Herczegovina megszállásával bízta meg a monarchiát. Mik voltak annak okai, mik lehettek az elérendő czélok, azt a miniszterelnök úr beszédében bőven kifejtette. Nincs mit hozzá adnom. Nincs okom azokat ismételni. De hallottam azon ellenvetést, hogy a berlini mandátu­mot nem kellett volna elfogadni, mert vagy megkí­vánják saját érdekeink, hogy szálljuk meg Boszniát, is, akkor nem volt szükség a mandátumra, vagy nem kívánják meg és akkor a mandátumot nem kellett volna elfogadni. Igen, de van még egy harmadik is. (Halljuk!) Megkívánták saját érdekeink is, megkí­vánták Európa érdekei is; saját érdekeink a mi acti­ónkban, Európa érdekei pedig a mandátumban talál­ták kifejezésüket. (Élénk helyeslés jobb felől) Hogy a mi saját érdekeinken kívül még az európai nemzet­közi jog által elismert jogc­ímet is kerestünk, hogy azt a mit érdekeink követelnek, azt Európa hozzá­járulásával tettük, azt én nem hibának, azt én előny­nek tartom. (Helyeslés a jobb oldalon, ellenmondás a bal oldalon.) Mi baj, hogy ha mi oly határozat alapján léptük át Bosznia határát saját érdekeink­ben, a­melyet ugyan­azon ország suverainjának kép­viselője, felhatalmazottja írt alá, és a mely okmány­nyal e cselekvényre beleegyezését adta. — Saját ha­táraink biztosítása betörések, becsapások, nyugtala­­nitások ellen, a hontalanoknak repatriatiója monar­chiánk azon szándékának nyilvánulása cselekvények által, hogy az ő hozzá járulása nélkül érdekeinkkel ellenkező tények véghez nem vitethettek, követelték e lépést, de a megszállás által a porta egy nyugtalan tartományának fékentartása terhétől menekült meg, és így közvetve lehetségessé tétetett erejét a fenn­ma­radt tartományokban mutatkozó féktelenségek kor­­látozására­­fordítani. Ezek voltak a megszállás felad­ványai, melyek ép úgy saját, mint a porta jól fel­fogott érdekeinek megfeleltek. (Helyeslés a jobb ol­dalon) (Derültség. Ellenmondás a szélső bal oldalon.) A­ki azt állítja, hogy a bosnyák mozgalmakat mi idéztük elő. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Igaz is!) a­ki azt állítja, hogy az ottani rendetlenségeket, féktelenségeket a mi politikánk okozta (Élénk fölki­áltások a szélsőbalon : Úgy is van!), az nem ismeri Bosznia múltját, (Egy hang a baloldalon : De igen jelenét!) A A ki múltját ismeri, tudja, hogy ott a ren­detlenség, féktelenség napirenden volt. A­ki Horvát­ország viszonyait ismeri, tudja, hogy minden évtized­ben történtek berontások, becsapások, betörések, me­lyeket a horvát határőrségnek véresen kellett megto­rolni. Báró Waldstätten berohanása, utóbb Jelasics szerencsétlen betörési kísérlete, mindenkinek emléke­zetében van. De tudjuk, hogy Ömer pasa a porta ne­vében évekig működött a bosnyákok ellen, és hogy ez egyike volt a legféktelenebb, legnehezebben kormá­nyozható tartományoknak. (Egy hang a baloldalon : Hát azért foglalták el ? Derültség.) A mi határaink érdeke tehát épen úgy, mint a rend helyreállításának szüksége igazolja az ideiglenes megszállást. (Egy hang a baloldalon : Meddig fog tartani ?) és hogy ez nem az én nézetem, a­mely igen csekély súlyú volna bármely, de főleg nagyfontosságú külügyi kérdésben, hogy ez a nézet Európa leghíresebb államférfiaié is, azt bebizonyítani, igen könnyű. Ez volt nézete azon férfiaknak, kik a berlini congressus határozatait hozták (Egy hang a szélső­baloldalon : Tudjuk!). Méltóztassék megtekinteni az aláírásokat (Felkiáltások a szélsőbalon : Ismerjük!) azon férfiaknak, kiknek nevei nem csak nemzetük, hanem a világtörténelem lapjain fognak ragyogni (Egy hang a szélsőbalon: Annál rosszabb!) és kik­nek hírnevén nehezen fog csorbát ejteni az, hogy mű­ködésüket itt a házban az ügyefogyottság férerművé­­nek nevezték. (Tetszés a jobboldalon). De ugyanily értelemben nyilatkoztak Lord Beaconsfield és Salis­bury Angliában tartott több beszédeikben; nyilatko­zott Gambetta, kinek belátását úgy hiszem, nem fogják kétségbe vonni. Gambetta határozottan nyil­vánította, hogy Ausztriának állása és praeponderans befolyása Bosznia és Herczegovina megszállása szükségkép logikai következetességgel oly politikára vezet, mely az angol politikával párhuzamos, mert ugyanazon érdekek őrévé állítja fel Ausztriát a nyu­gaton, a melyek őrévé lett Anglia Kis-Ázsiában. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondás a szélsőba­lon.) Laveleye, nemzetünk egyik legjobb és leghívebb barátja, ezt a módját találta egyedül lehetségesnek egy Boszniában keletkezett irtó háború kikerülésére, ezt a módot legalkalmasabbnak dél-panszlávia meg­gátlására. Itt az mondatott, hogy ez a szellemi vak­ság eredménye; a­ki nem látja a csapdát, melybe Ausztria-Magyarország ez által bele­került, az vak­sággal van megverve. Osztoznak a vakságban Bea­­cosfielddel, Salysburival, Gambettával és Laveleye­­vel. (Élénk tetszés és derültség jobbfelől. Mozgás balfelől.) Ellenkezőleg, kik rosszalják, kik emelik kár­hoztató szavukat ? (Halljuk ! Fölkiáltások a szélső­balon : Szlávy! Halljuk!) Eszembe jut egy régi or­szággyűlési adoma. Egy fiatal, az országgyűlésre in­duló követ az ellenzék egyik régi vezérétől — az ado­ma többek előtt ismeretes lesz — (Halljuk !) azt a tanácsot nyerte: »mindenben kövesd utasításodat; ha utasításod nincs, meggyőződésedet, ha meggyőző­désed ingadozik, tekints a kormányt akkoriban kép­viselő personálisra; mindig annak ellenkezőjét tedd, a­mit ő mond«, mert ez szolgál azon ellenzéki férfiú fölfogása szerint a haza javára. (Derültség jobbfelől.) Alkalmazzuk ez adomát. Ha kételkedünk, vájjon va­lamely lépésünk hibás-e, vagy jó, nézzünk az ellen­félre ; a­mit ő rosszul, az javunkra van, a­mit ő di­csér, az kárunkra van. Már­pedig az orosz és pán­szláv eszmék szóvivői rosszalják-e vagy dicsérik az ideiglenes megszállást ? Rosszalják. Castelár a híres spanyol republikánus, de idealista, ki a fajoknak egységét az emberiségi feladat megoldásai legczél­­szerűbb módjának tartja. Castelár szerencsétlen csa­pásnak mondja Szerbiára, Dél-Szláviára Ausztria működését, actióját. S ha­t. képviselő­társam Mada­rász József a minap ezen érvre azt hangoztatta: de a horvátok, azok javasolják. Mellőzvén a történeti reminiscentiákat, mert e teremben kevesen vannak, kik ne tudnák, hogy Bosznia nagy része sajátlag Horvátország és hogy az, a mit ma Horvátország­nak nevezünk, hajdan Szlavóniának neveztetett s mi ma Szlavónia, az hajdan Magyarországnak közvetlen kiegészítő része volt. Simonyi Ernő: Miért seperték hát el ? Pauner Tivadar igazságügyminiszter, Ma­gyarországnak közvetlen kiegészítő része volt. Mel­lőzvén tehát a történeti reminiscentiákat, mit bizonyít a horvátok felirata, a horvátok javaslata ? Azt bizo­nyítja, hogy nekik specifikus horvát aspiratióik, kívá­nalmaik vannak, melyek fájdalom, a mienktől sokban eltérnek, (Zaj balfelől) bizonyítja egyszersmind azt is, hogy ők nemzetiségök feláldozásával egy nagy Szerbiába beolvadni egyátalában nem akarnak; hogy nem gravitálnak nagy Szerbia felé, hanem ön­maguknak önálló kört akarnak képezni. (Ellenmon­dás bal felől. Helyeslés a horvátok részéről.) Ez el­­lenkezhetik a mi érdekeinkkel és felfogásunkkal, — de nem azonos a nagy Szlávia, nagy déli panszlávia al­kotására való törekvéssel. (Helyeslés a horvátok ré­széről. Ellenmondás balfelől.) De az mondatik, hogy a dualistikus alkotmány veszélyeztetve van. A felirat hangoztatja ez aggodalmat és én ezen aggodalmat indokolhatónak, részben jogo­sultnak tartom — részben mert, hogy a dualistikus alkatot, a­melyet a monarchia két államának nagy többsége óhajt, a fejedelem oltalmaz és védelmez, oly könnyen lehessen megingatni, néhány 100 mérföld hozzá csatolásával tönkre tenni, azt nem hiszem. De itt végleges beillesztésről, innexióról nem volt szó. (Közbe­szólás, balfelől: Most. Majd lesz ezután!) Nem én mondom ezt, hanem mondotta az, ki­nek szava e teremben mindenki előtt szent: a berlini mandátum alapján állunk. Hogy pedig egy tarto­­mánynak ideiglenes megszállása veszélyeztetné dualisztikus alkatot, ez annyit jelent mint előre ver­diktet mondani ezen formára a monarchia cselekvő­ képessége szempontjából. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ha nem akarjuk azt elismerni, hogy nekünk minden háborút csak szerencsétlenül lehet viselnünk, oly szerencsétlenül, hogy itt a haza területén vívunk csa­tákat, akkor el kell ismernünk, hogy lehetnek és lesz­­nek esetek, melyekben diadalmas zászlóinkat az el­lenség országaiba, tartományaiba átviszszük s akkor azoknak ideiglenes megszállásáról és ideiglenes kor­mányzásáról kell gondoskodni a nélkül, hogy ez álta­l dualisztikus alkat veszélyeztetve lenne. (Élénk he­lyeslés jobb felől.) Az ily megszállás tarthat rövidebb, hosszabb ideig. Van rá példa. A hét éves háború alatt Orosz­ország Poroszországot éveken át megszállva tartotta és természetesen kormányozta. Hogy ily intézkedé­­sekre nézve a törvényhozás hozzájárulása megkíván­­tatik, hogy e tekintetben törvényes intézkedéseknek meg kell történni, azt kétségbe nem vonom, annak meg kell lenni és remény­em, ez annak idejében meg is fog történni. Elfogadom alkotmányunk szellemében azon e teremben hangoztatott állítást, hogy a külügyi poli­tika irányára nézve a két állam minisztériuma is, — irányára nézve mondom — felelősséggel tartozik. Igen szépen kifejtette miniszterelnök úr egy­szersmind azt is, hogy a felelősséget nem lehet kiter­jeszteni az actió minden mozzanatára, minden rész­letére, minden egyes intézkedésére, mert a­ki azt teszi, az a külügyminiszternek törvényben gyökerező felelősségét megsemmisíti, illusóriussá teszi. A két állam miniszterelnökei hozzájárulhat­nak a külügyek vezetéséhez, irányához, de nem rész­leteihez, ha csak a külügyek vezetését nem akarják lehetetlenné tenni azon nehézségek által, a­melyek a két állam minisztériumának és törvényhozásának ne­talán ellentétes véleményéből szükségkép­erednek. Azt mondta egy előttem szólott t. képviselő úr, ez semmi argumentum, mert minden államban, hol két kamararendszer van, lehetnek eltérők a nézetek a két kamara közt és ez ugyanazon következést vonja maga után, a­mit nálunk a két parlament vagy két minisztérium közt fenforogható nézetkülönbség. Hiszem, hogy ezen okoskodásból a végkövetkez­tetést a képviselő úr nem vonta volna le, t. i. azt, hogy mindenütt egy kamarába­­kell összpontosítani a tör­vényhozást, sőt miután a végrehajtó hatalom és a törvényhozás közt is lehetnek ellentétek, még tovább is kell menni; nem hiszem, hogy egy conventet állí­tott volna föl a külügyek vezetésére legczélszerűbb alakjául. De ha ily ellentétek előfordulhatnak is, a következmények nem lehetnek oly súlyosak, mintha nem ugyanazon egy országnak, hanem két különböző államnak két-két minisztériuma, két-két törvényhozó háza, tehát hat testület hozzájárulásához van kötve, azon külügyminiszter, a­ki mégis azokért, a­miket tesz, felelős. Ez az egyéni miniszteriális, parlamentá­ris felelősséget fölcserélné azon collegiális rendszer­rel, (Helyeslés jobbfelől.) azzal a rendszerrel, a­mely azelőtt nálunk dívott. Elvállalom tehát a felelősséget egyik és másik állam minisztériumára, elvileg és a politika irányára nézve, de nem vállalom el az egyes intézkedésekre, a módozatokra és a módozatok egyes részleteire nézve. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Az volt mondva többször, hiszen Bosznia meg­szállása régi terv, nem a berlini congressus, nem a keleti kérdés, egészen más okok szülték Bosznia, Herczegovina és Törökhorvátországnak megszállá­sát; az évek óta terveztetett, csak most ragadták meg az alkalmat. Erre megfelelt Pulszky, a­ki azt mondta, ,hogy semmi tervszerűség nem volt az eljárásban (Élénk hosszas derültség a jobboldalon.) hogy az előkészü­letek hiányából lehet látni, hogy az azelőtt tervezve, átgondolva nem volt, mert különben egész máskép cselekedtek volna. Meg volt állapítva az elv: nem tűrni olyan államalakulásokat a Balkán félszigeten, melyek a monarchia biztosságát veszélyeztetnék. Az eszközökre nézve, melyek a körülmények szerint vál­tozhatnak, az elvnek megállapítása után, adhattak talán egyben-másban, de az nem a tervszerűség hiá­nyát, hanem az eszközök alkalmazhatóságának ne­hézségeit, és az időpontnak netaláni alkalmatlanságát tünteti fel. Mert tökéletesen osztozom azon nézetben, hogy egy ku­lac­ióra meg kell választani — ha lehet — a kellő időpontot, akkor kell azt megindítani, mikor a nem­zet pénzügyileg, politikailag meg van szilárdítva, meg van erősödve; kiemelem, ha lehet megvá­lasztani, csakhogy nem mindig a nemzettől függ megválasztani az időpontot. A történelmi világeseményeket nem egyes em­ber, vagy nemzet akarata határozza el. Hiszem, hogy Európa status férfiai szívükből kívánták volna, talán az egy orosz kivételével, hogy a katastropha a keleten, most ne álljon be, hanem álljon be más időben, álljon be akkor, mikor az euró­pai egyensúly azon felactora, mely az európai kérdé­sekben mindig főtényező volt, melynek megzsibbasz­­tásával az egyensúly alapja megingott, mikor Fran­­cziaország visszanyerte volna egész erejét, és be­folyhatott volna az eseményekre. (Helyeslés jobb felől). De mint a költő mondja: »Mit des Geschichtes Mächten ist kein sicherer Bund zu flechten, und das Unglück schreitet schnell. Előbb következett be a katastropha, mint kívántuk volna, mint kívánta volna Európa, de azért nem felelősek az illető státusférfiak, az az események folyásának következménye. De — az volt mondva — mi hasznunk belőle, akár mikép erőlködünk, akár mikép iparkodunk rend­be szedni Európa segítségével a keleti ügyeket, rajtunk azzal segítve nincs, mert a török többé nem szomszé­dunk, akár hogy consolidálja magát, akármi történik vele, reánk nézve annak minden jótékony hatása el­veszett. Kérdés, vájjon nem marad-e szomszéd. Úgy a­mint a dolog jelenleg áll, én azt feltétlenül tagadni nem merném. De felteszem, ha nem maradna is az, azt hiszik, hogy erős, az ellenséges tartományok el­választása által consolidált, a török és mohamedán népesség többségében gyökerező, habár kisebb terje­delmű Törökország nem bírna sulylyal a Balkán fél­sziget eseményeinek fejlődésére ? és nem tarthatná féken mindazon aspirálókat, melyek úgy reá, mint reánk nézve egyenlően veszedelmesek ? és hogy en­nélfogva nem volna hasznunkra Törökország még ak­kor is, ha többé nem közvetlen szomszédunk ? De elvesztettük a délszlávok sympathiáit,­­ úgy hallottam panaszkodva említtetni és pedig nem a horvát, nem Poftt, Maximovics és Hadsics részé­ről, hanem olyanok részéről, a­kik a török melletti politikának szóvivői. Hát, hogy tarthattuk volna meg a délszlávok sympathiáit ? Mit kellett volna tennünk ? Az oro­szokkal szövetkezni ? (Nyugtalanság balfelől.) Ez talán legbiztosabb módja lett volna, de ezt mindenki perhorreskálta. (Halljuk ! Halljuk !) Az ő jogosult kívánságaik kielégítése által ? Hiszen Szerbia füg­­getleníttetett, Cernagora souverain lett, Bulgária egy része habár a török souverainitása alatt álló, de mégis autonóm szabadságot nyert. Megakadályoztuk ezt mi, megakadályozta külügyérünk ? Hát miáltal vesztettük el a délszlávok sympathiáit ? Azáltal hogy egy déli panszlávia alakulását megakadályoz­tuk ? Igenis, és ez épen azon politika mellett szól a melyet követtünk. (Élénk helyeslés és tetszés jobb felől.) És a délszlávok sympathiáiért lételünknek úgyszólván életföltételeit föláldozni, úgy hiszem senki sem hajlandó. Tanti poenitere non emo. Az volt mondva, hogy derogál nagyhatalmi ál­lásunknak egy mandátum elfogadása. Én az európai régibb és újabb történetet te­kintve, abban nem látok semmit, mi a nagyhatalmi állásnak praejudikálhatna, ha valamely státus az összes európai nagyhatalmak bizalma által a rent érdekében szükséges intézkedés foganatosítására ha­­talmaztatik föl. Megszűnt Francziaországnak prestige azért, hogy a huszas években Maison tábornok alatt csapatai megszállották Moreát az oroszok és angolok egyetértésével? Mikor volt Ausztria az európai álla­mok konc­ertjében döntőbb befolyású, mint a bécsi congressus után ? És megingatta-e ezen nagyhatalmi állását, megrontotta-e prestigent, hogy a laibachi és troppaui congressus megbízása folytán Piemontot, Nápolyt és Siciliát megszállotta ? (Mozgás a szélső balon. Halljuk!) Francziaország nagyhatalmi állása csökkent-e azáltal, hogy a veronai congressus őt spanyolországi expeditióval bízta meg, vagy mikor 1860-ban Európa érdekében Syriát szállotta meg Napóleon ? Az volt mondva : a monarchia folyton elszige­telten állt, az volt politikánk hibája, ez ítéli el kül­ügyi politikánk vezetését, ez a mi hibás politikánk eredménye. De most, midőn nem állunk elszigetelten, midőn Európától támogatva, megbízva akc­ióba lé­­pünk, most ez a hiba ? (Élénk tetszés a jobboldalon.) T. képviselőház! Az volt mondva, hogy vala­hányszor a minisztériumnak és a külügyminiszternek a magyar képviselőház szavazatára van szüksége, ak­kor történnek bizonyos intézkedések, hogy hangula­tot teremtsünk. (Közbeszólás a szélsőbalon. Halljuk jobbfelől). Én nagy tisztelettel, személyes tisztelettel, hálával viseltetem külügyminiszter személye iránt, nem hiszem,hogy valaki bensőbb ragaszkodással viseltetnék az ő személye irányában (Mozgás a szélsőbal. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) nagy véleménynyel vagyok diplomatiai talentuma, befolyása, képessége iránt de azt mégsem hiszem, hogy Lord Beaconsfield Lon­donban és gr. Suvalov Livádiában csupán csak azért tart beezéd­eket, illetőleg azért utazgat, hogy a ma­gyar parlamentben mellette korteskedjenek. (Zajos tetszés és taps a jobboldalon.) Hol van a határ a terjeszkedés és a túlterjesz­­kedés közt, — ez volt a kérdés. Erre megfelelt a ber­lini congressus. a túlterjeszkedés a san­ stefanói béke a terjeszkedés kellő korlátok közt a berlini congressus eredménye. (Helyeslés a jobboldalon.) A föliratra magára nézve (Halljuk!) az volt mondva, hogy aggodalmakat nyilvánít, bizalmat nem fejez ki, s azért nem eléggé őszinte. Én különbséget tudok tenni aggodalom és az eljárás rosszulása közt: én különbséget tudok tenni, a történeti tények folya­mából fölmerült nehézségek feltüntetése és az egyes személyeket terhelni óhajtó viszketeg közt oly ese­ményekért, melyeket nem e személyek cselekvősége, hanem a világtörténet folyama idézett elő. (Élénk helyeslés a középen.) Végül hasonlatosság történt Lengyelország föl­­osztása és a mostani események közt, sőt a háznak egy objectív fölfogása által különben kitűnő szónoka, a mostani események egyik fő okául azt mondta, hogy Andrássy gróf Kaunitz herczeg balétjait keresi, a melyeket a lengyel felosztás alkalmával szerzett, azok után vágyódik, annak nyomdokaiba lép. Vájjon Lengyelország felosztását a mostani eseményekkel lehet-e párhuzamba vonni, lehet-e egyes az európai civilisatió színvonalán állott, az akkori államintézmények szellemének megfelelő szabad, mű­velt államnak felosztását, oly felosztását, hogy an­nak egyes feldarabolt részeit a szomszéd hatalmak sajátuknak tulajdonították, vájyon lehet , azt párhu­zamba venni azzal, a­mi most történik Törökország­gal, a­hol nem is tökéletes feldarabolásról, hanem egyes önálló, kisebb államok alkotásáról van szó, a­hol a viszonyok, a nép és vallásfelekezeti gyűlölségből eredő fajok egészen más természetűek mint Lengyelor­szágban voltak,­­ várjon lehet-e e két eseményt pár­­huzamba vonni, azt vitatni, azt discutiálni nem aka­rom. De egy bizonyos : hogy ha vannak Kaunitz her­­czegnek a monarchia körül érdemei, a­mint vannak, rá szerzett magának babérokat, azokat nem szerezte­engyelország felosztásával. A legeslegdicséretesebb, mit róla mondhatunk az, hogy nem volt annak kez­deményezője, a kezdeményezés vétke, bűne II. Frigyest terheli, a­kit Macaulay oly élesen hit, félelem és kö­­nyörület nélküli zsarnoknak nevezett és terheli II. K­­atalin c­árnőt. Kaunitz herczegre reásütötte a megfelelő el­itélés bélyegét nagy királynőnk Mária Terézia, a midőn azt írta Kaunitz herczegnek, hogy Lengyelor­szág felosztása égbekiáltó igazságtalanság, az erköl­­csiséggel és észszel ellenkezik, mi miatt nem csak ag­godalom, hanem szégyen szállja meg; reá sütötte, a midőn jövendölte, hogy ő ugyan — mint írja — nem évén többé »vigneur«-ben, azt meg nem akadályoz­tathatja, de lesz idő, mikor ő már rég sírjában fog nyugodni, hogy az utókor meg fogja sajnálni és sinte­­ni ezen erkölcstelen cselekvény következményeit. Ak­­kor ítéletet mondott a cselekvény fölött. Ítéletet azon irány fölött, melynek babérjai senkire nézve buzdítók nem lehetnek. Mária Terézia verdictumát a történet megerő­sítette, s azért abban, a­mi Lengyelországon történt, nincsen semmi csáberő más államférfiúra, hogy ugyanazon ösvényen akarjon haladni. Méltán mond­­hatja: Vestigia terrent. Részemről elfogadom a felirati javaslatot. "Élénk helyeslés és éljenzés.)­zetési ára­t­ért, mely összeg Lövy Adolf sátoralja­újhelyi könyvárushoz küldendő. — »Szépirodalmi gyorsíró« czimü ve­gyes tartalmú heti lapra hirdet előfizetést K­e­­­e Antal (bástyautcza 12. sz.). E lap Gabelsberg-Mar­­kovics rendszere szerint írva egy ivén hetenkint oly tartalommal jelenik meg, mint más szépirodalmi s vegyes tartalmú lapok, még heti naptárt s gyorsirá­­si rebusokat is fog közölni s e mellett természetesen szakközlöny is lesz. Előfizetési ára egész évre 6 frt, egy hóra 50 kr. Irodalom, tudomány és művészet. — »Nyárlevelek« czimü költeményfüzér­re hirdet előfizetést Borúth Elemér Sátoralja« Ujhelyen. A mű 17—18 nyomtatott ívből áll s előfi­ KÜLÖNFÉLÉK. — A király’né nevenapját Gödöllőn ünne­pélyesen tartották meg. Erzsébetnap előtti este az egész város ki volt világítva, a névnapon pedig már korán reggel hallhatók voltak a mozsárdörgések. D. e. 9 órakor a kath. egyházban fényes mise tartatott, melyen az egész udvari személyzet, a város hatóságai megjelentek s a nép is nagy számmal vett részt. — »N i n i­c­h e.« Ezen tegnap óta átalános be­széd tárgyát képező ügyben Blau német színházi igaz­gató ma d. e. adta be a főkapitányságnál a rendőrség intézkedése ellen a felebbezést a belügyminisztérium­­hoz. Ebben kiemeli a rendőrség jogtalan beavatkozá­sát az ügyben, a­mennyiben az »enyém és tied« kér­dések fölötti ítélet­hozatalt, valamint más szabad államokban, úgy Magyarországban is kizárólag az illetékes bíróságok (mint nálunk a királyi járásbíró­ságok) hatáskörébe tartozónak jelöli ki. Meglehető­sen hosszasan fejtegeti a rendőrség jogtalanságát és reméli, hogy a miniszter a főkapitányság első fokú határozatát, mely reá (Blaura) nézve fölötte sérelmes, meg fogja változtatni. Sérelmes már pedig azért is, mert a darab előadási jogát Rákosi is csak egy ügy­nöktől nyerte meg. A felebbezés még délelőtt azon­nal fölterjesztetett, de eddigelé még magasabb hely­ről intézkedés nem érkezett, minek következtében a mára előre hirdetett »Niniche« ismét nem fog szinre kerülni s helyette Gavaud, »Minart és Comp.« ada­tik. A dolog érdemére nézve teljesen osztozunk a »Nemzeti Hírlap« következő megjegyzéseiben . A »Niniche« tegnapi előadásának betiltása formális színházi botránynyá nőtte ki magát. De úgy látszik, épen ez volt czélja a német színház igazgatóságának. A betiltó rendelet 61/8 órakor már az igazgató kezé­ben volt. A­ki valaha Budapesten színházban volt, tudja, hogy */* 7-kor legfeljebb a karzaton ül egy pár ember, a színház tehát jóformán üres. Az igazgatóság azonban a tilalom daczára beeresztette a közönséget a színházba és csak, midőn ez már egészen megtelt és a közönség, 7 óra elmúlván, már türelmetlenné kezdett lenni, adta tudtára a tilalmat. De még ekkor is fokozni akarták a botrányt azzal, hogy a koszü­­mébe öltözött színészek in corpore akartak állni a színpadra s igy jelenteni az előadás betiltását. — Thaisz főkapitány úr, ki, rendelete végrehajtá­sát ellenőrizendő, hét órakor személyesen megje­lent a színházban, ezt a komédiát természetesen nem engedte végbemenni, hanem a rendező által rendelte a tilalmat tudtára adni a közönségnek. Ez kezdetben egykedvűen vette az értesítést s nyugodtan oszlani kezdett. Csak később jutott némelyeknek eszükbe, hogy ez ürügyet fel lehet használni a botránycsiná­­lásra, s fel is használták. A német színház igazgatói, midőn a­helyett, hogy a közönséget már a színház be­járatánál figyelmeztessék s visszatérítsék, beeresztet­ték a színházba, elszedték jegyeit és csak 7 óra után adták tudtára a tilalmat, oly tapintatlanságot követ­tek el, melyet más közönség aligha bocsátana meg nekik; nem is említve azt, hogy ha a nézőket be nem eresztik, mindenki megtartotta volna jegyét, s tehát visszakaphatná pénzét, míg a követett eljárás mellett a publikum jó része elveszti a befizetett helyárakat. A kérdés jogi oldaláról nem szólunk most, mert ez iránt törvényes úton keresnek a felek megoldást. E részben igen illetlennek találjuk a német lapok azon eljárását, hogy a német színigazgatóknak különböző helyeken pártfogolásért tett lépéseit, s az illetők állí­tólagos nyilatkozatait akarják presszióképp az illeté­kes közegek befolyására felhasználni.­­ Érdekes az is, hogy a ma este ide érkezett bécsi lapok ezen »bot­rány«-ról hosszabb táviratokat közölnek, melyekben tudósítóik azt a »Deutschen Fresserthum« színében akarják feltüntetni, a tények szándékos elferdítésé­vel. A »Presse« szerint Tevele jogát nem akarja hagyni s kész egész a királyi trónig felebbezni." — Képviselőválasztási hírek. A szentesi függetlenségi párt egyhangúlag Tors Kál­mánt jelölte ki. — Tapolczáról távirják az »E.«-nek, hogy Kerkápoly visszalépett a jelöltségtől s az egye­sült ellenzék Schwarcz Gyulát jelöli; a függetlenségi párt jelöltje hg Odescalchi Arthur. — Egyetemünk orvosi faculta­­t­á­s­á­r­a vonatkozólag igen fontosak azon adatok, melyeket a bécsi »Medic, Wochenblatt« közöl a lajtántúli egyetemek orvoskamaráinak látogatottjá­­ról. E lap szerint ugyanis e látogatottság megdöb­bentő fogyatkozást mutat fel az utóbbi években, 1870-ben ugyanis, volt a bécsi egyetemen 1271 (még 1869- ben is 1368), a prágain 418, a gráczin 257, az innspruckin 80, összesen 2026 orvostanhallgató; 1877-ben pedig a bécsi egyetemet már csak 712, a prágait 238, a gráczit 138, az innspruckit 45, össze­sen a négyen 1133 orvostanhallgató látogatta. (A­­rakói egyetemről nem közöl adatokat). S végre a jelen évben, 1878-ban, a bécsi egyetem orvostanhall­gatói száma ismét kisebb, u. m. 658. Most a négy egyetemnek együtt véve nincs annyi hallgatója, mint 1870- ben az egy bécsinek volt. A fogyatkozás vala­mennyi egyetemen ugyanazon arányban történt és pedig folytonosan, évről évre. — Néhány sorral alább, ugyanazon lap közli azt is, hogy a budapesti egyetemen a jelen tanévre 665 orvostanhallgató van beírva, tehát héttel több, mint a bécsi egye­temen. Nem jut eszünkbe, saját egyetemünket, akár­mi tekintetben, a bécsivel aequiparálni, de azt hisz­­szük, önhittség nélkül mutathatunk a fentebbi szám­adatra, mely annyit mindenesetre tanúsít, hogy az utóbbi években nagy haladásnak kellett nálunk, úgy­ a tanerőket, mint fölszerelést s átalában orvoskari in­tézeteink egész mivoltát illetőleg történni, mert tény, hogy a bécsi egyetem orvoskarának számbeli fogyat­­kozása a mienknek ép oly folytonos emelkedésével áll összefüggésben. — A lépéskészítők figyelmébe. A honvédelmi miniszter a mai utolsó kimutatásban kö­szönetet mond mindazoknak, kik a közös hadsereg sebesültjei számára oly szép eredménynyel gyűjtötték a tépést és sebkötőket. Figyelmébe ajánlja azonban a nemesszivü adakozóknak, hogy immár tépés és sebkötőre szükség nincs, míg ellenben ruha- és pénz­­gyűjtemények ezentúl is szívesen fogadtatnak.­­ A természettudományi társu­lat ma esti 5 órakor Takács János elnöklete alatt ülést tartott. Először dr. Szabó József tett jelen­tést a II. József altárna ünnepélyes megnyitásáról. Ezután D­a­p­s­y László tartott előadásit a »különböző buzafajokkal tett termelési kísérletek eredményéről«. Előre bocsátván Darwin elméletének a fajkeletkezés és az ezt eredményező természeti kiválásra vonatkozó részét, s fejtegetvén röviden ennek megbecsülhetetlen hasznát, melyet a Darwin által fölállított tételek és kimondott kételyek a tudomány és gyakorlati élet­ben eredményeztek, előadta Haller kísérleti ered­ményeit, melyeket­­ a búzafajokkal, úgy a szemek.

Next