A Hon, 1878. november (16. évfolyam, 265-291. szám)
1878-11-21 / 282. szám
Országgyűlésen emelt szózatok minden belső értékük daczára a külpolitikára egyátalán befolyást nem gyakorolhattak, azt mindenki tudja, (Úgy van! jobbfelől. Fölkiáltások a szélsőbalon : Most is úgy van !) és hogy az 1848-diki törvényekben, magukban a külügyek miképi intézéséről egyátalában intézkedés nem foglaltatik, azt mindenki tudja, a ki az 1848-iki III. törvényczikket valaha átolvasta. Az 1867. évi XII. t. sz. nyitotta meg tehát a sorompókat a magyar parlament előtt, hogy európai kérdésekben szólhasson, szólhasson úgy, hogy szavára az összes európai közvélemény hallgasson, hogy annak súlyt tulajdonítson. (Helyeslés a jobboldalon.) T. képviselőház! Többen említették már előttem, hogy a keleti kérdést utolsó stádiumában az előzmények nélkül megérteni és fölfogni nem lehet. Ez a kérdés nem ma keletkezett. Százados az. Eleinte Európa annak megoldását a törökök kiűzésében kereste. Az emberszerető, még most is népe emlékében élő IV. Henrik confoederátiója egyik sarkpontjának a török birodalom megszüntetését tűzte ki. Újabb időben ezen nézetek megváltoztak és akadottan. Mióta a félhold Európa czivilisátiójára félelmes lenni megszűnt, mióta erejét e haza véres tévein küzdött harczok megtörték, mióta Budavára visszafoglalása után az aggresszív és expensív politika a török birodalomban megszűnt, azóta nem a török birodalomnak megöntése, hanem a statusquó-nak lehető fentartása lett az európai diplomácia egyik fő feladata. És miért ? A török nemzet, birodalom vagy intézmények iránti rokonszenvnél fogva ? Rokonszenvek nem szoktak a külpolitikában döntő momentumokul szolgálni. (Mozgás a szélsőbalon.) De hogy milyen rokonszenvvel viseltettek a török intézmények iránt, azt mutatják azon számos capitulatiók, melyeket minden európai nép a török birodalommal megkötni igyekezett és mely capitulatiókban saját alattvalóikra nézve saját hatóságukat fentartani, őket a török bírák hatósága alól elvonni iparkodtak. A török birodalom fentartását nem az intézmények iránti rokonszenv, hanem az egyensúlynak érdeke követelte. A politikai egyensúly az európai státusok közt, melynél fogva oda kell törekedniük, hogy egyetlen egy állam se emelkedjék oly túlsúlyra, hogy a többiek egyesített ereje által korlátok közé ne szoríttathassék; — a politikai egyensúly, mely nemcsak a tudomány elmélete, hanem a történet tanúsága szerint is, a nemzetközi jognak majdnem egyetlenegy biztosítéka, mert valahányszor ez meg lett zavarva, ingataggá kezdett lenni ezen jog, — a politikai egyensúly érdeke Törökország fentartását nem mint czélt, hanem mint eszközt tette szükségessé. Innen magyarázhatók az európai törekvések minden oly előnyomulás meggátlására, mely a török birodalom, különösen pedig a Bosporus és a Dardanellák positióinak elfoglalása által keleten megzavarhatta volna az egyensúlyt és ily módon visszahatással lehetett volna a nyugatra is. De nehezítette, sőt részben lehetetlenítette az európai diplomatia ezen törekvését a Törökországban felfedezett belbajók halmaza. A franczia forradalom által okozott eszmeforrongás utolsó hatásaiban elterjedt a Balkán félszigeten lakó népek némelyikéhez. A hetária, mely már a múlt század utolsó évtizedében keletkezett, ezen század második évtizedében új fejlődésnek indult. A görög forradalom, amelyet egész Európa a legnagyobb rokonszenvvel üdvözölt, a görög szabadságharcz, amelyben Európa majdnem minden műveit nemzetének fiai maguk is részt vettek, a szerb lázadás, egy szerencsés vazallnak Mehemed Alinak hadjárata, aki ellen csak a Hunkár Iskelessi szerződés alapján Oroszország segítsége, utóbb a hatalmak szövetsége és Lajos Fülöp mérséklete mentette meg a portát; mind inkább kétségessé tették, vájjon lehetend e a status quot fentartani. És midőn látszólag kicsinyszerű okból a szent sír kupolája fölötti vitából keletkezett az orosz-török háború, a nyugati hatalmak egyesült ereje fentartotta ugyan Törökországot, befoglalta az európai nemzetek concertjébe, biztosította a Feketetengernek neutralitását, és ily módon úgy látszott hosszú időkre megoldotta a keleti kérdést, de, amint a következmények mutatják, csak elodázta. A párisi comgressus határozatai daczára nem lehetett megakadályozni Moldva- és Oláhországnak egyesítését Románia fejedelemséggé. És midőn az európai egyensúly egyik sarkoszlopa az 1870. évi események folytán megrendült, Oroszország a pontusi kérdés kedvező értelemben való megoldását vitte keresztül az 1871- ki londoni conferentián. És kevéssel a párizsi béke után, — kevéssel az után, ha a nemzetek életét tekintjük — hogy a török birodalom az európai concertbe fölvétetett,ismét fölmerült a keleti kérdés egész nagyságában. Mely politikát lehetett, mely politikát kellett volna követnünk erre nézve, annak különböző lehetőségeit többen fejtegették előttünk. A miniszterelnök úr kifejtette évetkezményeit annak, hogy ha Törökországgal szövetkezünk, Szlávy képviselő úr, hogy ha egészen semlegesek maradunk. Arra, hogy Oroszországgal szövetkezzünk, arra, úgy hiszem, és ily politika védelmére nem emeltetett hang. (Mozgás a szélső baloldalon. Helyeslés a jobb oldalon). De legyen szabad azon eventualitásra, hogy ha mi Törökországgal kezet fogva megküzdöttük volna Oroszországgal a nagy harcrot, legyen szabad ezen eventualitásra nézve egyéni meggyőződésemet elmondani. (Halljuk! Halljuk!) Felteszem a legkedvezőbbet. Felteszem, hogy sikerült volna hadseregünk vitézsége által a török hadsereg bátor, elszánt, elhatározott közreműködésével az oroszt legyőzni: felteszem, hogy Európában nem emelkedett volna kéz sem északon, sem délen, mely bennünket diadalmas hadjáratunkban feltartóztatott volna; felteszem, hogy minden óhajtásunk, kívánságunk szerint sikerült volna, azt hiszik a t. képviselő urak, hogy ezáltal mi fentartottuk volna Törökországban a status quót ? hiszik, hogy Európában a 19-ik században oly állapotok, minek az ottani theokratikus, vallási szerkezetből szükségkép következnek. (Mozgás a szélső baloldalon. Helyeslés a jobb oldalon) mint ezt Dárday képviselő úr igen szépen kifejtette, fentarthatók. (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk ! Halljuk ! a jobb oldalon) hiszik, hogy ahol a mohamedán elem túlsúlya és uralkodása a korán és a serrál elveinek lehetőleges fentartását, az európai keresztyén népek érzülete és érdeke ennek megváltoztatását és átalakítását követelte volna, hogy ott lehetett volna a status quót, úgy mint az előtt volta fentartani? A hadjáratnak az lett volna következménye, hogy vagy nekünk kellett volna kezünkbe venni az átalakításnak nagy művét Törökországban szemben a mohamedánokkal és szemben némely keresztyén aspiratiókkal, (Helyeslés a jobb oldalon) számtalan sok áldozatokkal és erőmegfeszítésekkel, sokkal nagyobbakkal, mint a minők Angliára várnak. Mert Ázsiában a hol a török és a mohamedán vallás s nemzetiségi faj majdnem kizárólagos, sokkal könnyebb a rendezés, mint itt Európában. Vagy magukra kellett volna hagyni a törököket és akkor a diadalmas hadjáratnak az lett volna következménye, ami volt a franczia, angol és olasz hadjáratnak Krimiában, a keleti kérdés elodázása és újabb felmerülése néhány év lefolyása után. (Élénk helyeslés jobbról. Ellenmondások balról). Ez az én egyéni meggyőződésem. Én ennél fogva a mostani körülmények közt azt a politikát tartottam és tartom helyesnek — mellékesen említve azt, hogy a Lajthán túli tartományok a háborút egyátalában perkorrestálták , mely őrködik érdekeink felett, gondos figyelemmel kiséri a dolgok fejlődését, a kellő időpontban közbe lép és megakadályoz oly alakulásokat, melyek az európai egyensúlyt megzavarnák s érdekeink sphaeráját sértenék. És ezen működésünkben nem állottunk elszigetelten, mellettünk volt Európa (Ellenmondás a baloldalon,) mellettünk voltak még azok is, akiket talán más körülmény között nem oldalunkon láttunk volna.(Úgy van jobbról. Ellenmondás balról.) A manstefanói béke képezte a fordulópontot; ezen béke megsemmisítette volna európai Törökországot végkép; ezen béke megzavarta volna az egyensúlyt, nemcsak keleten,hanem visszahatásában nyugaton is. És ezért beállott az időpont, mikor közbe kellett lépni, midőn közbe lépett külügyérünk és a midőnaz európai hatalmasságok areopagján revistó alá vették az oroszok diadalmas fegyverei által kivívott békeokmányt, módosították, átalakították és összhangba hozták azt Európa érdekeivel. (Úgy van jobbról.) A berlini congressus Bosznia és Herczegovina megszállásával bízta meg a monarchiát. Mik voltak annak okai, mik lehettek az elérendő czélok, azt a miniszterelnök úr beszédében bőven kifejtette. Nincs mit hozzá adnom. Nincs okom azokat ismételni. De hallottam azon ellenvetést, hogy a berlini mandátumot nem kellett volna elfogadni, mert vagy megkívánják saját érdekeink, hogy szálljuk meg Boszniát, is, akkor nem volt szükség a mandátumra, vagy nem kívánják meg és akkor a mandátumot nem kellett volna elfogadni. Igen, de van még egy harmadik is. (Halljuk!) Megkívánták saját érdekeink is, megkívánták Európa érdekei is; saját érdekeink a mi actiónkban, Európa érdekei pedig a mandátumban találták kifejezésüket. (Élénk helyeslés jobb felől) Hogy a mi saját érdekeinken kívül még az európai nemzetközi jog által elismert jogcímet is kerestünk, hogy azt a mit érdekeink követelnek, azt Európa hozzájárulásával tettük, azt én nem hibának, azt én előnynek tartom. (Helyeslés a jobb oldalon, ellenmondás a bal oldalon.) Mi baj, hogy ha mi oly határozat alapján léptük át Bosznia határát saját érdekeinkben, amelyet ugyanazon ország suverainjának képviselője, felhatalmazottja írt alá, és a mely okmánynyal e cselekvényre beleegyezését adta. — Saját határaink biztosítása betörések, becsapások, nyugtalanitások ellen, a hontalanoknak repatriatiója monarchiánk azon szándékának nyilvánulása cselekvények által, hogy az ő hozzá járulása nélkül érdekeinkkel ellenkező tények véghez nem vitethettek, követelték e lépést, de a megszállás által a porta egy nyugtalan tartományának fékentartása terhétől menekült meg, és így közvetve lehetségessé tétetett erejét a fennmaradt tartományokban mutatkozó féktelenségek korlátozásárafordítani. Ezek voltak a megszállás feladványai, melyek ép úgy saját, mint a porta jól felfogott érdekeinek megfeleltek. (Helyeslés a jobb oldalon) (Derültség. Ellenmondás a szélső bal oldalon.) Aki azt állítja, hogy a bosnyák mozgalmakat mi idéztük elő. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Igaz is!) aki azt állítja, hogy az ottani rendetlenségeket, féktelenségeket a mi politikánk okozta (Élénk fölkiáltások a szélsőbalon : Úgy is van!), az nem ismeri Bosznia múltját, (Egy hang a baloldalon : De igen jelenét!) A A ki múltját ismeri, tudja, hogy ott a rendetlenség, féktelenség napirenden volt. Aki Horvátország viszonyait ismeri, tudja, hogy minden évtizedben történtek berontások, becsapások, betörések, melyeket a horvát határőrségnek véresen kellett megtorolni. Báró Waldstätten berohanása, utóbb Jelasics szerencsétlen betörési kísérlete, mindenkinek emlékezetében van. De tudjuk, hogy Ömer pasa a porta nevében évekig működött a bosnyákok ellen, és hogy ez egyike volt a legféktelenebb, legnehezebben kormányozható tartományoknak. (Egy hang a baloldalon : Hát azért foglalták el ? Derültség.) A mi határaink érdeke tehát épen úgy, mint a rend helyreállításának szüksége igazolja az ideiglenes megszállást. (Egy hang a baloldalon : Meddig fog tartani ?) és hogy ez nem az én nézetem, amely igen csekély súlyú volna bármely, de főleg nagyfontosságú külügyi kérdésben, hogy ez a nézet Európa leghíresebb államférfiaié is, azt bebizonyítani, igen könnyű. Ez volt nézete azon férfiaknak, kik a berlini congressus határozatait hozták (Egy hang a szélsőbaloldalon : Tudjuk!). Méltóztassék megtekinteni az aláírásokat (Felkiáltások a szélsőbalon : Ismerjük!) azon férfiaknak, kiknek nevei nem csak nemzetük, hanem a világtörténelem lapjain fognak ragyogni (Egy hang a szélsőbalon: Annál rosszabb!) és kiknek hírnevén nehezen fog csorbát ejteni az, hogy működésüket itt a házban az ügyefogyottság férerművének nevezték. (Tetszés a jobboldalon). De ugyanily értelemben nyilatkoztak Lord Beaconsfield és Salisbury Angliában tartott több beszédeikben; nyilatkozott Gambetta, kinek belátását úgy hiszem, nem fogják kétségbe vonni. Gambetta határozottan nyilvánította, hogy Ausztriának állása és praeponderans befolyása Bosznia és Herczegovina megszállása szükségkép logikai következetességgel oly politikára vezet, mely az angol politikával párhuzamos, mert ugyanazon érdekek őrévé állítja fel Ausztriát a nyugaton, a melyek őrévé lett Anglia Kis-Ázsiában. (Helyeslés a jobboldalon. Ellenmondás a szélsőbalon.) Laveleye, nemzetünk egyik legjobb és leghívebb barátja, ezt a módját találta egyedül lehetségesnek egy Boszniában keletkezett irtó háború kikerülésére, ezt a módot legalkalmasabbnak dél-panszlávia meggátlására. Itt az mondatott, hogy ez a szellemi vakság eredménye; aki nem látja a csapdát, melybe Ausztria-Magyarország ez által belekerült, az vaksággal van megverve. Osztoznak a vakságban Beacosfielddel, Salysburival, Gambettával és Laveleyevel. (Élénk tetszés és derültség jobbfelől. Mozgás balfelől.) Ellenkezőleg, kik rosszalják, kik emelik kárhoztató szavukat ? (Halljuk ! Fölkiáltások a szélsőbalon : Szlávy! Halljuk!) Eszembe jut egy régi országgyűlési adoma. Egy fiatal, az országgyűlésre induló követ az ellenzék egyik régi vezérétől — az adoma többek előtt ismeretes lesz — (Halljuk !) azt a tanácsot nyerte: »mindenben kövesd utasításodat; ha utasításod nincs, meggyőződésedet, ha meggyőződésed ingadozik, tekints a kormányt akkoriban képviselő personálisra; mindig annak ellenkezőjét tedd, amit ő mond«, mert ez szolgál azon ellenzéki férfiú fölfogása szerint a haza javára. (Derültség jobbfelől.) Alkalmazzuk ez adomát. Ha kételkedünk, vájjon valamely lépésünk hibás-e, vagy jó, nézzünk az ellenfélre ; amit ő rosszul, az javunkra van, amit ő dicsér, az kárunkra van. Márpedig az orosz és pánszláv eszmék szóvivői rosszalják-e vagy dicsérik az ideiglenes megszállást ? Rosszalják. Castelár a híres spanyol republikánus, de idealista, ki a fajoknak egységét az emberiségi feladat megoldásai legczélszerűbb módjának tartja. Castelár szerencsétlen csapásnak mondja Szerbiára, Dél-Szláviára Ausztria működését, actióját. S hat. képviselőtársam Madarász József a minap ezen érvre azt hangoztatta: de a horvátok, azok javasolják. Mellőzvén a történeti reminiscentiákat, mert e teremben kevesen vannak, kik ne tudnák, hogy Bosznia nagy része sajátlag Horvátország és hogy az, a mit ma Horvátországnak nevezünk, hajdan Szlavóniának neveztetett s mi ma Szlavónia, az hajdan Magyarországnak közvetlen kiegészítő része volt. Simonyi Ernő: Miért seperték hát el ? Pauner Tivadar igazságügyminiszter, Magyarországnak közvetlen kiegészítő része volt. Mellőzvén tehát a történeti reminiscentiákat, mit bizonyít a horvátok felirata, a horvátok javaslata ? Azt bizonyítja, hogy nekik specifikus horvát aspiratióik, kívánalmaik vannak, melyek fájdalom, a mienktől sokban eltérnek, (Zaj balfelől) bizonyítja egyszersmind azt is, hogy ők nemzetiségök feláldozásával egy nagy Szerbiába beolvadni egyátalában nem akarnak; hogy nem gravitálnak nagy Szerbia felé, hanem önmaguknak önálló kört akarnak képezni. (Ellenmondás bal felől. Helyeslés a horvátok részéről.) Ez ellenkezhetik a mi érdekeinkkel és felfogásunkkal, — de nem azonos a nagy Szlávia, nagy déli panszlávia alkotására való törekvéssel. (Helyeslés a horvátok részéről. Ellenmondás balfelől.) De az mondatik, hogy a dualistikus alkotmány veszélyeztetve van. A felirat hangoztatja ez aggodalmat és én ezen aggodalmat indokolhatónak, részben jogosultnak tartom — részben mert, hogy a dualistikus alkatot, amelyet a monarchia két államának nagy többsége óhajt, a fejedelem oltalmaz és védelmez, oly könnyen lehessen megingatni, néhány 100 mérföld hozzá csatolásával tönkre tenni, azt nem hiszem. De itt végleges beillesztésről, innexióról nem volt szó. (Közbeszólás, balfelől: Most. Majd lesz ezután!) Nem én mondom ezt, hanem mondotta az, kinek szava e teremben mindenki előtt szent: a berlini mandátum alapján állunk. Hogy pedig egy tartománynak ideiglenes megszállása veszélyeztetné dualisztikus alkatot, ez annyit jelent mint előre verdiktet mondani ezen formára a monarchia cselekvő képessége szempontjából. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ha nem akarjuk azt elismerni, hogy nekünk minden háborút csak szerencsétlenül lehet viselnünk, oly szerencsétlenül, hogy itt a haza területén vívunk csatákat, akkor el kell ismernünk, hogy lehetnek és lesznek esetek, melyekben diadalmas zászlóinkat az ellenség országaiba, tartományaiba átviszszük s akkor azoknak ideiglenes megszállásáról és ideiglenes kormányzásáról kell gondoskodni a nélkül, hogy ez által dualisztikus alkat veszélyeztetve lenne. (Élénk helyeslés jobb felől.) Az ily megszállás tarthat rövidebb, hosszabb ideig. Van rá példa. A hét éves háború alatt Oroszország Poroszországot éveken át megszállva tartotta és természetesen kormányozta. Hogy ily intézkedésekre nézve a törvényhozás hozzájárulása megkívántatik, hogy e tekintetben törvényes intézkedéseknek meg kell történni, azt kétségbe nem vonom, annak meg kell lenni és reményem, ez annak idejében meg is fog történni. Elfogadom alkotmányunk szellemében azon e teremben hangoztatott állítást, hogy a külügyi politika irányára nézve a két állam minisztériuma is, — irányára nézve mondom — felelősséggel tartozik. Igen szépen kifejtette miniszterelnök úr egyszersmind azt is, hogy a felelősséget nem lehet kiterjeszteni az actió minden mozzanatára, minden részletére, minden egyes intézkedésére, mert aki azt teszi, az a külügyminiszternek törvényben gyökerező felelősségét megsemmisíti, illusóriussá teszi. A két állam miniszterelnökei hozzájárulhatnak a külügyek vezetéséhez, irányához, de nem részleteihez, ha csak a külügyek vezetését nem akarják lehetetlenné tenni azon nehézségek által, amelyek a két állam minisztériumának és törvényhozásának netalán ellentétes véleményéből szükségképerednek. Azt mondta egy előttem szólott t. képviselő úr, ez semmi argumentum, mert minden államban, hol két kamararendszer van, lehetnek eltérők a nézetek a két kamara közt és ez ugyanazon következést vonja maga után, amit nálunk a két parlament vagy két minisztérium közt fenforogható nézetkülönbség. Hiszem, hogy ezen okoskodásból a végkövetkeztetést a képviselő úr nem vonta volna le, t. i. azt, hogy mindenütt egy kamarábakell összpontosítani a törvényhozást, sőt miután a végrehajtó hatalom és a törvényhozás közt is lehetnek ellentétek, még tovább is kell menni; nem hiszem, hogy egy conventet állított volna föl a külügyek vezetésére legczélszerűbb alakjául. De ha ily ellentétek előfordulhatnak is, a következmények nem lehetnek oly súlyosak, mintha nem ugyanazon egy országnak, hanem két különböző államnak két-két minisztériuma, két-két törvényhozó háza, tehát hat testület hozzájárulásához van kötve, azon külügyminiszter, aki mégis azokért, amiket tesz, felelős. Ez az egyéni miniszteriális, parlamentáris felelősséget fölcserélné azon collegiális rendszerrel, (Helyeslés jobbfelől.) azzal a rendszerrel, amely azelőtt nálunk dívott. Elvállalom tehát a felelősséget egyik és másik állam minisztériumára, elvileg és a politika irányára nézve, de nem vállalom el az egyes intézkedésekre, a módozatokra és a módozatok egyes részleteire nézve. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Az volt mondva többször, hiszen Bosznia megszállása régi terv, nem a berlini congressus, nem a keleti kérdés, egészen más okok szülték Bosznia, Herczegovina és Törökhorvátországnak megszállását; az évek óta terveztetett, csak most ragadták meg az alkalmat. Erre megfelelt Pulszky, aki azt mondta, ,hogy semmi tervszerűség nem volt az eljárásban (Élénk hosszas derültség a jobboldalon.) hogy az előkészületek hiányából lehet látni, hogy az azelőtt tervezve, átgondolva nem volt, mert különben egész máskép cselekedtek volna. Meg volt állapítva az elv: nem tűrni olyan államalakulásokat a Balkán félszigeten, melyek a monarchia biztosságát veszélyeztetnék. Az eszközökre nézve, melyek a körülmények szerint változhatnak, az elvnek megállapítása után, adhattak talán egyben-másban, de az nem a tervszerűség hiányát, hanem az eszközök alkalmazhatóságának nehézségeit, és az időpontnak netaláni alkalmatlanságát tünteti fel. Mert tökéletesen osztozom azon nézetben, hogy egy kulacióra meg kell választani — ha lehet — a kellő időpontot, akkor kell azt megindítani, mikor a nemzet pénzügyileg, politikailag meg van szilárdítva, meg van erősödve; kiemelem, ha lehet megválasztani, csakhogy nem mindig a nemzettől függ megválasztani az időpontot. A történelmi világeseményeket nem egyes ember, vagy nemzet akarata határozza el. Hiszem, hogy Európa status férfiai szívükből kívánták volna, talán az egy orosz kivételével, hogy a katastropha a keleten, most ne álljon be, hanem álljon be más időben, álljon be akkor, mikor az európai egyensúly azon felactora, mely az európai kérdésekben mindig főtényező volt, melynek megzsibbasztásával az egyensúly alapja megingott, mikor Francziaország visszanyerte volna egész erejét, és befolyhatott volna az eseményekre. (Helyeslés jobb felől). De mint a költő mondja: »Mit des Geschichtes Mächten ist kein sicherer Bund zu flechten, und das Unglück schreitet schnell. Előbb következett be a katastropha, mint kívántuk volna, mint kívánta volna Európa, de azért nem felelősek az illető státusférfiak, az az események folyásának következménye. De — az volt mondva — mi hasznunk belőle, akár mikép erőlködünk, akár mikép iparkodunk rendbe szedni Európa segítségével a keleti ügyeket, rajtunk azzal segítve nincs, mert a török többé nem szomszédunk, akár hogy consolidálja magát, akármi történik vele, reánk nézve annak minden jótékony hatása elveszett. Kérdés, vájjon nem marad-e szomszéd. Úgy amint a dolog jelenleg áll, én azt feltétlenül tagadni nem merném. De felteszem, ha nem maradna is az, azt hiszik, hogy erős, az ellenséges tartományok elválasztása által consolidált, a török és mohamedán népesség többségében gyökerező, habár kisebb terjedelmű Törökország nem bírna sulylyal a Balkán félsziget eseményeinek fejlődésére ? és nem tarthatná féken mindazon aspirálókat, melyek úgy reá, mint reánk nézve egyenlően veszedelmesek ? és hogy ennélfogva nem volna hasznunkra Törökország még akkor is, ha többé nem közvetlen szomszédunk ? De elvesztettük a délszlávok sympathiáit, úgy hallottam panaszkodva említtetni és pedig nem a horvát, nem Poftt, Maximovics és Hadsics részéről, hanem olyanok részéről, akik a török melletti politikának szóvivői. Hát, hogy tarthattuk volna meg a délszlávok sympathiáit ? Mit kellett volna tennünk ? Az oroszokkal szövetkezni ? (Nyugtalanság balfelől.) Ez talán legbiztosabb módja lett volna, de ezt mindenki perhorreskálta. (Halljuk ! Halljuk !) Az ő jogosult kívánságaik kielégítése által ? Hiszen Szerbia függetleníttetett, Cernagora souverain lett, Bulgária egy része habár a török souverainitása alatt álló, de mégis autonóm szabadságot nyert. Megakadályoztuk ezt mi, megakadályozta külügyérünk ? Hát miáltal vesztettük el a délszlávok sympathiáit ? Azáltal hogy egy déli panszlávia alakulását megakadályoztuk ? Igenis, és ez épen azon politika mellett szól a melyet követtünk. (Élénk helyeslés és tetszés jobb felől.) És a délszlávok sympathiáiért lételünknek úgyszólván életföltételeit föláldozni, úgy hiszem senki sem hajlandó. Tanti poenitere non emo. Az volt mondva, hogy derogál nagyhatalmi állásunknak egy mandátum elfogadása. Én az európai régibb és újabb történetet tekintve, abban nem látok semmit, mi a nagyhatalmi állásnak praejudikálhatna, ha valamely státus az összes európai nagyhatalmak bizalma által a rent érdekében szükséges intézkedés foganatosítására hatalmaztatik föl. Megszűnt Francziaországnak prestige azért, hogy a huszas években Maison tábornok alatt csapatai megszállották Moreát az oroszok és angolok egyetértésével? Mikor volt Ausztria az európai államok koncertjében döntőbb befolyású, mint a bécsi congressus után ? És megingatta-e ezen nagyhatalmi állását, megrontotta-e prestigent, hogy a laibachi és troppaui congressus megbízása folytán Piemontot, Nápolyt és Siciliát megszállotta ? (Mozgás a szélső balon. Halljuk!) Francziaország nagyhatalmi állása csökkent-e azáltal, hogy a veronai congressus őt spanyolországi expeditióval bízta meg, vagy mikor 1860-ban Európa érdekében Syriát szállotta meg Napóleon ? Az volt mondva : a monarchia folyton elszigetelten állt, az volt politikánk hibája, ez ítéli el külügyi politikánk vezetését, ez a mi hibás politikánk eredménye. De most, midőn nem állunk elszigetelten, midőn Európától támogatva, megbízva akcióba lépünk, most ez a hiba ? (Élénk tetszés a jobboldalon.) T. képviselőház! Az volt mondva, hogy valahányszor a minisztériumnak és a külügyminiszternek a magyar képviselőház szavazatára van szüksége, akkor történnek bizonyos intézkedések, hogy hangulatot teremtsünk. (Közbeszólás a szélsőbalon. Halljuk jobbfelől). Én nagy tisztelettel, személyes tisztelettel, hálával viseltetem külügyminiszter személye iránt, nem hiszem,hogy valaki bensőbb ragaszkodással viseltetnék az ő személye irányában (Mozgás a szélsőbal. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) nagy véleménynyel vagyok diplomatiai talentuma, befolyása, képessége iránt de azt mégsem hiszem, hogy Lord Beaconsfield Londonban és gr. Suvalov Livádiában csupán csak azért tart beezédeket, illetőleg azért utazgat, hogy a magyar parlamentben mellette korteskedjenek. (Zajos tetszés és taps a jobboldalon.) Hol van a határ a terjeszkedés és a túlterjeszkedés közt, — ez volt a kérdés. Erre megfelelt a berlini congressus. a túlterjeszkedés a san stefanói béke a terjeszkedés kellő korlátok közt a berlini congressus eredménye. (Helyeslés a jobboldalon.) A föliratra magára nézve (Halljuk!) az volt mondva, hogy aggodalmakat nyilvánít, bizalmat nem fejez ki, s azért nem eléggé őszinte. Én különbséget tudok tenni aggodalom és az eljárás rosszulása közt: én különbséget tudok tenni, a történeti tények folyamából fölmerült nehézségek feltüntetése és az egyes személyeket terhelni óhajtó viszketeg közt oly eseményekért, melyeket nem e személyek cselekvősége, hanem a világtörténet folyama idézett elő. (Élénk helyeslés a középen.) Végül hasonlatosság történt Lengyelország fölosztása és a mostani események közt, sőt a háznak egy objectív fölfogása által különben kitűnő szónoka, a mostani események egyik fő okául azt mondta, hogy Andrássy gróf Kaunitz herczeg balétjait keresi, a melyeket a lengyel felosztás alkalmával szerzett, azok után vágyódik, annak nyomdokaiba lép. Vájjon Lengyelország felosztását a mostani eseményekkel lehet-e párhuzamba vonni, lehet-e egyes az európai civilisatió színvonalán állott, az akkori államintézmények szellemének megfelelő szabad, művelt államnak felosztását, oly felosztását, hogy annak egyes feldarabolt részeit a szomszéd hatalmak sajátuknak tulajdonították, vájyon lehet , azt párhuzamba venni azzal, ami most történik Törökországgal, ahol nem is tökéletes feldarabolásról, hanem egyes önálló, kisebb államok alkotásáról van szó, ahol a viszonyok, a nép és vallásfelekezeti gyűlölségből eredő fajok egészen más természetűek mint Lengyelországban voltak, várjon lehet-e e két eseményt párhuzamba vonni, azt vitatni, azt discutiálni nem akarom. De egy bizonyos : hogy ha vannak Kaunitz herczegnek a monarchia körül érdemei, amint vannak, rá szerzett magának babérokat, azokat nem szerezteengyelország felosztásával. A legeslegdicséretesebb, mit róla mondhatunk az, hogy nem volt annak kezdeményezője, a kezdeményezés vétke, bűne II. Frigyest terheli, akit Macaulay oly élesen hit, félelem és könyörület nélküli zsarnoknak nevezett és terheli II. Katalin cárnőt. Kaunitz herczegre reásütötte a megfelelő elitélés bélyegét nagy királynőnk Mária Terézia, a midőn azt írta Kaunitz herczegnek, hogy Lengyelország felosztása égbekiáltó igazságtalanság, az erkölcsiséggel és észszel ellenkezik, mi miatt nem csak aggodalom, hanem szégyen szállja meg; reá sütötte, a midőn jövendölte, hogy ő ugyan — mint írja — nem évén többé »vigneur«-ben, azt meg nem akadályoztathatja, de lesz idő, mikor ő már rég sírjában fog nyugodni, hogy az utókor meg fogja sajnálni és sinteni ezen erkölcstelen cselekvény következményeit. Akkor ítéletet mondott a cselekvény fölött. Ítéletet azon irány fölött, melynek babérjai senkire nézve buzdítók nem lehetnek. Mária Terézia verdictumát a történet megerősítette, s azért abban, ami Lengyelországon történt, nincsen semmi csáberő más államférfiúra, hogy ugyanazon ösvényen akarjon haladni. Méltán mondhatja: Vestigia terrent. Részemről elfogadom a felirati javaslatot. "Élénk helyeslés és éljenzés.)zetési áratért, mely összeg Lövy Adolf sátoraljaújhelyi könyvárushoz küldendő. — »Szépirodalmi gyorsíró« czimü vegyes tartalmú heti lapra hirdet előfizetést Kee Antal (bástyautcza 12. sz.). E lap Gabelsberg-Markovics rendszere szerint írva egy ivén hetenkint oly tartalommal jelenik meg, mint más szépirodalmi s vegyes tartalmú lapok, még heti naptárt s gyorsirási rebusokat is fog közölni s e mellett természetesen szakközlöny is lesz. Előfizetési ára egész évre 6 frt, egy hóra 50 kr. Irodalom, tudomány és művészet. — »Nyárlevelek« czimü költeményfüzérre hirdet előfizetést Borúth Elemér Sátoralja« Ujhelyen. A mű 17—18 nyomtatott ívből áll s előfi KÜLÖNFÉLÉK. — A király’né nevenapját Gödöllőn ünnepélyesen tartották meg. Erzsébetnap előtti este az egész város ki volt világítva, a névnapon pedig már korán reggel hallhatók voltak a mozsárdörgések. D. e. 9 órakor a kath. egyházban fényes mise tartatott, melyen az egész udvari személyzet, a város hatóságai megjelentek s a nép is nagy számmal vett részt. — »N i n ich e.« Ezen tegnap óta átalános beszéd tárgyát képező ügyben Blau német színházi igazgató ma d. e. adta be a főkapitányságnál a rendőrség intézkedése ellen a felebbezést a belügyminisztériumhoz. Ebben kiemeli a rendőrség jogtalan beavatkozását az ügyben, amennyiben az »enyém és tied« kérdések fölötti ítélethozatalt, valamint más szabad államokban, úgy Magyarországban is kizárólag az illetékes bíróságok (mint nálunk a királyi járásbíróságok) hatáskörébe tartozónak jelöli ki. Meglehetősen hosszasan fejtegeti a rendőrség jogtalanságát és reméli, hogy a miniszter a főkapitányság első fokú határozatát, mely reá (Blaura) nézve fölötte sérelmes, meg fogja változtatni. Sérelmes már pedig azért is, mert a darab előadási jogát Rákosi is csak egy ügynöktől nyerte meg. A felebbezés még délelőtt azonnal fölterjesztetett, de eddigelé még magasabb helyről intézkedés nem érkezett, minek következtében a mára előre hirdetett »Niniche« ismét nem fog szinre kerülni s helyette Gavaud, »Minart és Comp.« adatik. A dolog érdemére nézve teljesen osztozunk a »Nemzeti Hírlap« következő megjegyzéseiben . A »Niniche« tegnapi előadásának betiltása formális színházi botránynyá nőtte ki magát. De úgy látszik, épen ez volt czélja a német színház igazgatóságának. A betiltó rendelet 61/8 órakor már az igazgató kezében volt. Aki valaha Budapesten színházban volt, tudja, hogy */* 7-kor legfeljebb a karzaton ül egy pár ember, a színház tehát jóformán üres. Az igazgatóság azonban a tilalom daczára beeresztette a közönséget a színházba és csak, midőn ez már egészen megtelt és a közönség, 7 óra elmúlván, már türelmetlenné kezdett lenni, adta tudtára a tilalmat. De még ekkor is fokozni akarták a botrányt azzal, hogy a koszümébe öltözött színészek in corpore akartak állni a színpadra s igy jelenteni az előadás betiltását. — Thaisz főkapitány úr, ki, rendelete végrehajtását ellenőrizendő, hét órakor személyesen megjelent a színházban, ezt a komédiát természetesen nem engedte végbemenni, hanem a rendező által rendelte a tilalmat tudtára adni a közönségnek. Ez kezdetben egykedvűen vette az értesítést s nyugodtan oszlani kezdett. Csak később jutott némelyeknek eszükbe, hogy ez ürügyet fel lehet használni a botránycsinálásra, s fel is használták. A német színház igazgatói, midőn ahelyett, hogy a közönséget már a színház bejáratánál figyelmeztessék s visszatérítsék, beeresztették a színházba, elszedték jegyeit és csak 7 óra után adták tudtára a tilalmat, oly tapintatlanságot követtek el, melyet más közönség aligha bocsátana meg nekik; nem is említve azt, hogy ha a nézőket be nem eresztik, mindenki megtartotta volna jegyét, s tehát visszakaphatná pénzét, míg a követett eljárás mellett a publikum jó része elveszti a befizetett helyárakat. A kérdés jogi oldaláról nem szólunk most, mert ez iránt törvényes úton keresnek a felek megoldást. E részben igen illetlennek találjuk a német lapok azon eljárását, hogy a német színigazgatóknak különböző helyeken pártfogolásért tett lépéseit, s az illetők állítólagos nyilatkozatait akarják presszióképp az illetékes közegek befolyására felhasználni. Érdekes az is, hogy a ma este ide érkezett bécsi lapok ezen »botrány«-ról hosszabb táviratokat közölnek, melyekben tudósítóik azt a »Deutschen Fresserthum« színében akarják feltüntetni, a tények szándékos elferdítésével. A »Presse« szerint Tevele jogát nem akarja hagyni s kész egész a királyi trónig felebbezni." — Képviselőválasztási hírek. A szentesi függetlenségi párt egyhangúlag Tors Kálmánt jelölte ki. — Tapolczáról távirják az »E.«-nek, hogy Kerkápoly visszalépett a jelöltségtől s az egyesült ellenzék Schwarcz Gyulát jelöli; a függetlenségi párt jelöltje hg Odescalchi Arthur. — Egyetemünk orvosi facultatására vonatkozólag igen fontosak azon adatok, melyeket a bécsi »Medic, Wochenblatt« közöl a lajtántúli egyetemek orvoskamaráinak látogatottjáról. E lap szerint ugyanis e látogatottság megdöbbentő fogyatkozást mutat fel az utóbbi években, 1870-ben ugyanis, volt a bécsi egyetemen 1271 (még 1869- ben is 1368), a prágain 418, a gráczin 257, az innspruckin 80, összesen 2026 orvostanhallgató; 1877-ben pedig a bécsi egyetemet már csak 712, a prágait 238, a gráczit 138, az innspruckit 45, összesen a négyen 1133 orvostanhallgató látogatta. (Arakói egyetemről nem közöl adatokat). S végre a jelen évben, 1878-ban, a bécsi egyetem orvostanhallgatói száma ismét kisebb, u. m. 658. Most a négy egyetemnek együtt véve nincs annyi hallgatója, mint 1870- ben az egy bécsinek volt. A fogyatkozás valamennyi egyetemen ugyanazon arányban történt és pedig folytonosan, évről évre. — Néhány sorral alább, ugyanazon lap közli azt is, hogy a budapesti egyetemen a jelen tanévre 665 orvostanhallgató van beírva, tehát héttel több, mint a bécsi egyetemen. Nem jut eszünkbe, saját egyetemünket, akármi tekintetben, a bécsivel aequiparálni, de azt hiszszük, önhittség nélkül mutathatunk a fentebbi számadatra, mely annyit mindenesetre tanúsít, hogy az utóbbi években nagy haladásnak kellett nálunk, úgy a tanerőket, mint fölszerelést s átalában orvoskari intézeteink egész mivoltát illetőleg történni, mert tény, hogy a bécsi egyetem orvoskarának számbeli fogyatkozása a mienknek ép oly folytonos emelkedésével áll összefüggésben. — A lépéskészítők figyelmébe. A honvédelmi miniszter a mai utolsó kimutatásban köszönetet mond mindazoknak, kik a közös hadsereg sebesültjei számára oly szép eredménynyel gyűjtötték a tépést és sebkötőket. Figyelmébe ajánlja azonban a nemesszivü adakozóknak, hogy immár tépés és sebkötőre szükség nincs, míg ellenben ruha- és pénzgyűjtemények ezentúl is szívesen fogadtatnak. A természettudományi társulat ma esti 5 órakor Takács János elnöklete alatt ülést tartott. Először dr. Szabó József tett jelentést a II. József altárna ünnepélyes megnyitásáról. Ezután Dapsy László tartott előadásit a »különböző buzafajokkal tett termelési kísérletek eredményéről«. Előre bocsátván Darwin elméletének a fajkeletkezés és az ezt eredményező természeti kiválásra vonatkozó részét, s fejtegetvén röviden ennek megbecsülhetetlen hasznát, melyet a Darwin által fölállított tételek és kimondott kételyek a tudomány és gyakorlati életben eredményeztek, előadta Haller kísérleti eredményeit, melyeket a búzafajokkal, úgy a szemek.