A Hon, 1879. február (17. évfolyam, 28-51. szám)
1879-02-26 / 49. szám
49. szám. XVII. évfolyam. Budapest, 1879. szerda, február 26. Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK raintugy mint előfizetések a kiadó-hivatallss (Barátoktere, Athenaeum-épilet) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kíníi*?-hivatal s Barátok tere, Atheneum-épület földszint. IiJötíkeííTs! díj s Postái! kft’dve, vagy Budapesten házhoz hord.a reggeli és esti kiadó* együtt: 1 hónapra.............................................................2 frfc 5 hónapra.................................................tff 6 hónapra ......................................................la* esti kiadós postai különküldéseért felülfizetá; negyedévenkmt.......................................I »V-s előfizetés az év folytán minden hónapign meg*kezdhető, de ennek bármely napján történik min* Or..,i¡ !› » hí tarcó napjától szívszittak. Budapest, február 25. A Balkán félsziget jövendő eseményei előre vetik árnyukat. Már a tirnovói bolgár nemzetgyűlés első összejövetelekor lehet kivenni a későbbi fejlődések és átalakulások körvonalait. Nem csak a bulgáriai küldöttek jelentek meg a bolgár czárok ősi székhelyén, hanem a kelet ruméliai s macedóniai bolgárok delegátusai is, kiknek már puszta jelenléte is Tirnovóban, azon gyűlés alkalmából, mely hivatva van constituálni Bulgáriát és annak fejedelmet választani, — nem egyéb, mint tiltakozás a berlini szerződés ellen, mely Kelet-Ruméliát és Macedóniát a porta fenhatósága , illetőleg közvetlen hatalma alatt hagyta. Dondukov-Korzakov herczeg ugyan elég kegyes volt abban az irányban használni föl befolyását, hogy a tulajdonképeni bolgár szkupszina kimondja, miszerint nem bocsátja be gyűlésébe a kelet ruméliai és macedóniai bolgárokat, de ezt akkor tette a herczeg, mikor az általa sított és tervezett propaganda útján minden bolgárban nemcsak fölébredt az együvé tartozás érzete, hanem alapos reményeket is ébresztett bennök, hogy aspirációik meg fognak valósulni. Amit a san stefanói szerződés a bolgárokban keltett, azt a bulgáriai és kelet-ruméliai muszka kormányzat gondos kézzel ápolta s most már akár bocsátják be a tirnovói nemzetgyűlésbe, akár nem a macedóniai és kelet-ruméliai bolgárokat, föl van élesztve az eszme, megteremtve a propaganda, kitűzve az egyesülés zászlója innen is, túl is a Balkánon. Magában a bolgár nemzetgyűlésben is eszerint alakultak meg a pártok. Az egyik Balabanov vezérlete alatt a berlini szerződés alapján áll s megelégszik a Duna és Balkán közti »kis« Bulgáriával; a másik Czankov vezérlete alatt szakít a nemzetközi szerződéssel, zászlójára írja a pánbulgár eszmét s czélja, a berlini szerződés megdöntésével megvalósítói a Ban-stefanói pactumban kikerekített »nagy« Bulgáriát. E párt tehát már most ellentétbe helyezi magát Európa akaratával s kihívja azt maga ellen. Mindkét bolgár pártvezér jelentékeny szerepet játszott az 1877-ki muszka inváziókor s részt vettek az azelőtti bolgár mozgalmakban is, melyek mindenikének czélja volt, alkalmat adni a muszkának a beavatkozásra. Bolgár kiadású »muszka vezetők.« Czankov és pártja tehát folytonos összeköttetésben fog állni Kelet-Rumélia (vagy mint ők a czárral nevezik: »Dél-Bulgária«) és Macedonia bolgáraival. A Duna-Balkán közti Bulgáriában meg lesz a törekvés és szakadatlan izgatás az egyesülés érdekében Kelet- Ruméliával és Macedóniával, ezekben viszont izgatni és agitálni fognak a Bulgáriával való egyesülés mellett. Ott is, itt is meg van már teremtve a propaganda a dolgok mostani, még kellőképen formát sem öltött állásának megdöntésére és felforgatására. S hogy erre mily tervszerűen dolgozott Muszkaország, azt egyéb, eddig ismert tényeken kívül igen jellemzőleg bizonyítja a Kelet Rumélia kormányzásával felruházott európai bizottságnak a hatalmakhoz intézett s alább olvasható jelentése. Az »Észak- és Dél-Bulgária« egyesülésére orosz részről megindított pánbulgár mozgalom tehát meg van, kifejezést nyert a tirnovói bolgár nemzetgyűlésnek már alakuló ülésén is , és ez a mozgalom haladni fog tovább a maga utján . Pétervárott Pilátuskép fogják mosni kezeiket — egy ideig, mig aztán maguk is belenyúlnak intézőleg ismét az események menetébe. Ezekből egész biztossággal azt következtethetjük, hogy a Balkán-félszigeten a béke nem tarthat soká. Csak épen többé-kevésbé hosszú idő kérdése : a zavarok újbóli kitörése, melyek hátteréből ismét elő fog lépni az orosz kolosszus alakja. De már akkor Ausztria-Magyarország egészen más szerepet fog játszani, mást kell játszania, mint aminő volt a mostani. E muszka jelszóra és biztatásra megindult pánbulgár mozgalom végkifejtésében okvetlenül conflictusba fogja hozni monarchiánkat Oroszországgal. E conflictus útjából kitérni előbb-utóbb merő lehetetlenség. S erre a mérkőzésre készen kell lennünk jó előre ! — Illetékes helyről értesülünk, hogy a berendezés alatt levő négy bankfiókon kivül a folyó 1879. évben, az osztrák-magyar banknak még további három fiókja, éspedig: Pozsonyban, Nagy- Kanizsán és Kolozsvárott a lehetséges gyorsasággal fölállíttatni fog, és hogy e mellett tárgyalások folynak a más helyeken berendezendő levelezés útjáni hitelnyitások végett is. — Az országgyűlési szabadelvű párt szerdán, f. hó 26-kán, délután 6 órakor, értekezletet tart. — A vámügyi vita a német parlamentben élénken foly, a különböző felfogások jelemzésére közöljük itt a következőket. Oeckelhäuser tagadja, hogy az ipari pangás eredetét a kereskedelmi szerződés képezze, azzal az semmi összeköttetésben nem áll, több mint merészség tehát kereskedelmi politikai téren egy oly ugrást tenni, mint aminő most szándékoltatik. A jelen idő legkevésbé alkalmas arra, hogy gazdasági ügyeinkben nagyobb szabású reformot léptessünk életbe. Ha a kereskedelmi szerződésnek tulajdonítják a jelen üzleti pangást, akkor a kormány magára is vállalja a felelősséget, hogy ezt meg fogja szüntetni — ami lehetetlen. Őszintén ki kell mondani, hogy bajaink egészen másban rejlenek. Az Ausztriával kötött szerződésre vonatkozólag figyelembe veendő, hogy behozatali czikkeink Ausztriából oly természetűek, miszerint a vámok fölemelésével Németország csak magának árthatna. Ágyúkkal lőnénk verebekre, ha egész vámrendszerünket csak azért változtatnánk meg, hogy Ausztriától engedményeket nyerjünk. Mihelyt a belföldi termelés megdrágíttatik, iparunk elveszti exportképességét. Reméli tehát, hogy a birodalmi kancellár az átalános vámkötelezettség elvétől el fog állni. Kardoff örömest megadná Ausztriának mindazon kedvezményeket, amelyeket jogosan megkívánhat, mert Ausztriára inkább van utalva Németország, mint bármely más államra. Az ipar lendülete nem a vámszerződés következménye, azon időben Francziaországban még nagyobb volt az iparemelkedés. A gabnaforgalom statisztikája nem megbízható, mert a behozatalban benfoglaltatik a szeszfőzdék szükséglete is. A kivitel nagyobb terjedelme nem bizonyítja az ipar jövedelmező voltát. Németországban constatálni lehet a gazdasági hanyatlást épen a miliárdok kifizetése után. A hanyatlásnak részben a kereskedelmi politika az oka, ezért megváltoztatni kell vámpolitikánkat. A gabnavámokat illetőleg azon nézetben van, hogy ezek csak a gabna spekulánsokat fogják károsítani. Ausztriával és Oroszországgal szemben, úgyszólván barczi vámokat sürget, hogy kedvezőbb feltételeket lehessen kieszközölni ; ha a kormány alacsony gabnavámokat hozna javaslatba, ezeket kétszer-háromszor oly nagyra kellene emelni. Valahára kísérletet ked tenni, hogy a német munkáspiac ismét keresletre találjon. A nép követeli a vámrendszer megváltoztatását; ez kitűnt a választásoknál is. — Gortsakow nyilatkozata az Arab- Tabia ügyről. Gortsakow herczeg egy, Ghika tábornokkal folytatott beszélgetésben — mint a »N. fr. Pr.«-nek írják — nagyon kategorikus hangon nyilatkozott az arab-tabiai viszályról. Bejelentettem — írja a tábornok — a herczeg kanczellárnak, hogy a román csapat, mely Arab-Tabiát megszállva tartja, parancsot kapott visszavonulni, s hozzátettem, hogy e tény semmiben se vágjon elébe a hatalmak végérvényes eldöntésének. Gortsakov herczeg e szavakkal szakított félbe: »Teljesen fölöslges kikötéseket tenni nem engedek meg ilyeneket. Soha, ismétlem, se fogom nektek Arab-Táblát átengedni. Tehát ne építsetek légvárakat e tekintetben. Tudja meg egyszer s mindenkorra, s mindjárt ebben az órában, hogy bárminő legyen Európa döntése ez ügyben, Oroszország sohase fog beleegyezni, hogy nektek e pontot átengedje és Szilisztriát határától úgyszintén az ahhoz tartozó területtől megfossza. A hatalmak különben ezt igen jól tudják. . . . Ne feledjétek, hogy Oroszországnak köszönhetitek a Dunántuli területet, melyre nem volt jogotok. Oroszország ajándékozott meg vele titeket, s ahelyett hogy ezért hálásak volnátok iránta, csupa hálátlanságot és ellenségeskedést tanúsítotok iránta!« A kanczellár azzal végezte mondókáját, hogy szemrehányásokat tett nekünk más hatalmaknál tett lépéseinkért és Európára történt hivatkozásunkért. Azonkívül igen heves kifejezésekben panaszkodott a mód ellen, ahogy a bolgárokkal bánunk, kik csakis azért bántalmaztatnak, mert bolgárok. A franczia járadékok conversiójának eszméje régóta felmerült ugyan, s 1852-ben kísérlet is történt ez irányban, de az összes államadósságokra kiterjedő conversió elmaradt. Most a budget bizottság magáévá tette az eszmét, leginkáb az amerikai conversió fényes eredménye által indíttatva és el lehetünk készülve arra, hogy a conversió rövid idő múlva ki fog hirdettetni, mely esetben a hitelezőknek szabadságában fog állni, vagy visszakövetelni a kötvények névértékét vagy az 5°/6-os kötvényekért 4%-osokat elfogadni. A franczia kormány a conversió által az évi kamatfizetésben 312 millió frankot fog megtakarítani. A m. évben kiküldött zsinati küldöttség, mely Nagy Péter reform szuperintendens elnöklete alatt ülésezett, munkálatait befejezte. Az indokolt javaslatok ki lettek nyomatva és az öt magyarországi s erdélyi kerületnek azon felszólítással küldettek el, hogy tegyék meg arra vonatkozólag észrevételeiket s küldjék át azokat Vay Miklós ő excellentiájához, mint a convent elnökéhez, hogy ő saját belátása szerint, de mindenesetre még az 1879 év folyamán, egy átalános conventet hívjon egybe és pedig Debreczenbe. E gyűlés azután véglegesen megállapítaná, mind azon pontokat, melyek ő isge beleegyezésével a convent elé lesznek terjesztendők. — Rustem pasának, a ki tulajdonkép Marini gróf, kineveztetését Kelet-Ruménia kormányzójává, Sándor császár többé nem ellenzi, mivel a porta nem rendelkezik más elfogadható jelölt fölött A czárnak ez az engedékenysége azonban valószínűleg összefüggésben áll a philippopoli európai bizott- Ságnak a hatalmakhoz intézett nyilatkozatával, mely Kelet-Rumélia pénzügyeinek az oroszok általi kezeltetésére vonatkozik. A nyilatkozat így hangzik: »Az európai bizottság, elismervén komoly akadályok létezését, melyek nem függnek orosz hatóságok akaratától, sajnálattal kijelenti, hogy most évi okt. 17-iki (5) nyilatkozata óta, melynek alapján a keletruméliai pénzügyek vezetésével foglalkozott, az orosz hatóságok részéről nem talált el oly közreműködést, milyenre szá nt országháziból. Tegnap hat és ma tíz szónok vett részt a költségvetési vitában, mégis kevés megjegyzésünk van. Mert egyfelől pártunk szónokai tegnap: a földmivelési miniszter, Gergely és Szeberényi Andor; ma: Prileszky, K. Perényi és Lázár György megcáfolák az ellenzék állításait; másfelől: az egész vita oly lapos, oly kevés emelkedettségre mutat, hogy alig éri meg azt az időt, melyet eddig reá fordítottak, és — úgy látszik — hogy még reá pazarolni szándékoznak. Pedig legigazabbat mondott pártunk azon tagja, ki már a szavazást sürgeté. Azonban az ellenzék szónokai közül tegnap Mocsáry, ma Helly és Bujanovics mondottak olyan dolgokat, amikre lehet legalább reflektálni; beszélt ugyan, a Turgonyi kifakadásai és Pázmándy csaknem undorító vicczelődése mellett, ma b. Bánhidy is, ki Grünwaldot bírálva, egyfelől a kinevezési rendszer hívének vallá magát, másfelől: a megyei rendszernek tulajdonitá a parlament magyarságát; továbbá Hegedűs László, ki bizonyára tekintélylyel utasítná vissza azon kontárokat, kik a theologia és filosofia mezején neki irányt adni akarnának, annyi készültséggel, amennyivel ő szólott ma a külpolitikáról és pénzügyekről; hanem hát a politika olyan, hogy a lelkiismeretes kutatást és önbírálatot még azokban is elfojtja, akik a leglelkiismeretesebb emberek vagy tudósok. Mocsáry tegnapi beszédére itt csak azért térünk vissza, hogy konstatáljuk, miszerint a szélsőbal vezérszónoka kárhoztatta a magyar nyelv tanítása körül felmerült mozgalmat; míg e párt másik tagja, Madarász és sajtója, sürgeti a kormányt az setióra; Helfy pedig ma határozottan tagadta, hogy egyátalában lenne Magyarországon nemzetiségi kérdés ; azt ő gyermekkori emlékei és fővárosi tapasztaltai alapján állíthatta; de felvidéki, bácskai és erdélyi viszonyok ismerete alapján nem. Hanem hát a szélső balnak minden politikai és pénzügyi kérdés megoldhatlan, amíg a közösügyi alapon állunk és gyerekjáték lesz, mihelyt kikiáltjuk Magyarország »önállóságát és függetlenségét« , azt gondolván, vagy legalább hirdetvén, hogy törvénybe iktatott szerződések ennek útjában sem állanak , hogy a hadügyi kiadások 30 százalékával zavarba jött pénzügyeinket bizton rendezzük, ha egy nagy hadsereget magunk tartunk. De minthogy ezen a párton olyan pénzügyi kapacitások vannak, amilyen Széll György, ki 4 millió nyugdíjt lát a »muszkavezetők«-nek adva budgetünkben; mert talán ennek veszi azt a 140 ezer forintot, melyet a régi központi hivatalnoksereg szegény özvegyei és aggastyávai élveznek; minthogy mé Helly is hiszi, hogy Bosznia foglalásával most azonnal fel lehet hagyni; nem csoda, hogy észrevételeiket bámuló hallgatás vagy mosoly kíséri. Helly foglalkozott ma komolyabb kérdésekkel is, így csodálkozását fejezi ki, hogy a boszniai terhet valaki váratlannak nevezte, holott a megszállást Bécsből készítik elő. Egy kisé distingválni kell. Igaz, hogy a kongressus határozatát foganatosítni el voltunk készülve , de, hogy a keleti kérdés oly mérvben tört ki, oly alakot ölt, hogy a megszállásra is rákanyarodunk és terheit is inkább elviseljük, mintsem, hogy más tegye e tartományokra kezét, arra, pénzügyi szempontból, csakugyan nem lehet előkészülni. Épen ez, valamint a conversiónak kedvezőtlen pillanatban bekövetkezése (emin szintén nem változtathatunk) oka pénzügyi helyzetünk megváltozásának, mert ha e két czímen 7 — 8 millió előre nem látott kiadás szakada ránk , az bőségesen megmagyarázza azt, mit Bujanovics Sándor ellentétképen s vádképen emelt ki, hogy t. i. : míg tavaly a pénzügyi bizottság pénzügyeink folytonos javulását constatálta, addig idei jelentésében aggasztónak látja a helyzetet és az eddigi rendszabályokat elégteleneknek mondja pénzügyeink rendezésére. Igen természetes. Rendkívüli események rendkívüli terheket okoznak és ezek fedezésére rendkívüli rendszabályokra van szükség. De ez sem azt nem bizonyítja, hogy az eddigi javulás és fedezeti emelkedés hiábavaló volt , mert annak eredménye teszi lehetővé a helyzet elviselhetését ; sem azt a vádat nem igazolja, melylyel ma is előállott Bujanovics, hogy a parlamenti többség és kormány nem állanak a helyzet magaslatán, mert azonnal nem állanak elő a szükséges rendszabályokkal. Hisz az ellenzék sem teszi ezt , sőt őszre sem helyezi azokat kilátásba, hanem előbb kutatásokat indítványoz; hogy ezekkel mennyiben lenne segítve és a megoldás gyorsítva, azt mindenki könnyen elgondolhatja. Igaza van Bánhidynak : nem az ellenzék feladata a konkrét javaslattétel , de ezt nem is követeltük, mindaddigr, az ki nem jelenti, hogy őszig sem akar várni a rendszabályokra, és hogy a kormány kezéből a kezdeményezést a parlament kezébe kell venni. Aki ilyesmit akar, attól meg lehet követelni, hogy adja elő nézeteit ; hadd lássuk : lenne-e eredménye tervének. Ha nem teszi, akkor indítványa csak a kormány elleni taktika , és ez az igaz ! A „HON“ TÁRCZÁJA. az ifjhadság a ldl alatt vagy a zöldkönyv. Történelmi regény, hat kötetben. Irt*: Jókai Kór. A zöldszemü ember. (75. folytató*.) Jakuskin megtudta, hogy másnap korán reggelre előfogatok vannak rendelve a tovább utazásra. A czár Woronzoff herczeg hirhedett Jusuffi palotáját fogja megtekinteni. Jakuskin Bajdárnál utolérte a hiútokat. Üresek voltak. A czár elhagyta a járt országttat s kocsijait tovább bocsátva, maga, kíséretével együtt, a Tsatir Dagh meredek hegyi utain keresztül lóháton járt be harminczör verste. Oly szeszélyes volt a czár utazása, mintha azt valaki vezette volna, a kinek tudomása van egy emberről, a ki őt üldözi, a ki rá leskelődik, s annak a kijátszására történnének e szerteszét kalandozások egyik völgyből a másikba, járatlan utakon, előre nem jelentve a czár érkezését. Pedig mennyi alkalmat szalasztott el ez alatt JakuskinsA czár oly gondtalannak érezte magát a jó, őszinte mahomedán nép között, hogy lóháton és gyalog órahosszat elbolyongott a gyönyörű kertek, erdők között. Mikor az orlandai andalító völgy virágos pázsitján végig heveredett, azt mondá: »itt szeretném hátralévő napjaimat eltölteni!« A kínzó gondok, a melancholia ólomszárnyú rémei ide nem találtak utána, azokat is eltéveszté magától, mint az összeesküvőt. Végre megtudta egy reggel Jakuskin,hogy a czár Alupkából Mordinojba fog utazni. Ide csak egyetlen egy út vezet, az is csak lóval járható ; ezt az utat a benszülöttek »Lajtorjának« hívják. Megérdemli a nevét, olyan meredeken visz fel a hegygerinczre, néhol szűk sziklahasadékok közé beszorítva. Jakuskin egy tatár kalauzt fogadott fel, aki őt az erdőkön keresztül a »Lajtorja« magaslatáig elvezesse. Még hajnal előtt, sötétben elindult, hogy megelőzze a czárt. Tatár murzának öltözött át, egy két csövű vadász puskát vetett a vállára. A sűrű erdőből kibukkanva maga előtt látta a mély hegyi utat. Egy sziklafalból kicsurgó csermely fölött virított egy sűrű hibik bozót, két ölnyi magasban az út felett. Az utat itt egy sziklarepedés szakíta félbe, amin egy keskeny híd vezetett keresztül. Ott a lovasoknak csak egyesével lehetett áthaladni. A legkedvezőbb leshely Jakuskinnak. Itt kifizette a kalauzt s azt mondta neki, hogy elmehet. Mikor az megemelinté köszönet fejében a süvegét, csak akkor tűnt fel Jakuskinnak valami sajátságos ezen az emberen. — Ejnye, te ficzkó! Milyen zöld szemeid vannak? Az ember nevetett, mintha egy üres bordóba dobogna valami. — Az ám. Zöld a szemem. Mondás azzal eltűnt az erdő bozótjai között. Jakuskinnak eszébe jutott Betisába meséje. Meghúzta magát a bozótban, puskáját lövésre tartva készen várt. Egy-egy keselyű rikácsolva csapott el fölötte, ami hullának nézte a magasból, oly mozdulatlan volt. Végre hangzott a jel, amire vár. Paripák dobogása a hegyi úton. Egészen szemközt kellett rá jönniök, annyi ideig czélozhatott, ameddig neki tetszett. Mikor azután a lovagok látkörébe értek, akkor vette észre, hogy mennyire fel van csúfolva ? A paripákon csupa csatlósok ültek, kantáron vezetve az üres nyergű lovakat, amiken a czár és kísérete jött. Csupa cselédnép haladt el előtte. A czár megint eltűnt valamerre. Hová lehetett ? »Átkozott zöldszemű ember!« Káromkodék magában Jakuskin. »Még magamat is babonássá tesz.« A czár csak nem jött eléje. Az megint kikerülte valahol. A legfölségesebb őszi nap volt, a minőt csak a varázsszép Taura hegyei közt élvezhetni. A jég tiszta, minden hegy oly közeinek látszik: az ökörnyál selyem fonadéka, mint túlvilágról jövő szenet szállong a magasban, a fák lombozata már veressel, sárgával van keverve; a pázsit beszórva rózsaszín kökörcsinnel. Ez a kis darab föld a világ gyümölcsös kertje. Egész erdő ott a gyümölcsfa, mely érett terhe alatt meghajlik. A hullott alma, körte, ott hever az útfélen s a pagony alja terítve van vele. A sárga rigók magasztalják a gazdát, a ki nem sajnálja a fölöslegét a vándor utastól s az erdők madaraitól. A milyen óriási fák más országban a vadkörtét termelik, olyanok terepültek szét a hegyoldalakból aláhajolva, megrakva ökölnyi nagyságú »buzdurgán« körtével s a mézédes »balarmud«-dal. Amit kézzel el lehet érni, az az utasé, a többi a gazdáé. Sándor czár el volt ragadtatva e tündérország gyümölcsgazdagságától. Kezdte hinni Betisába tündér-regéit. Amint egy helyen az út két összehajló hegyoldal között kezd felemelkedni, harangszóring alá a magasból. A czár meglepetve kérdező egy szemközt jövő tatártól, a ki a bozótból szállt alá: — Hol harangoznak itt ? — A Szentgyörgy-kolostorban; viszonzá a tatár. — Ki építette azt a kolostort itt a rengetegben ? — Ez a hajdani Diana temploma. Annak a romjai közé települtek le a fekete barátok, a kik az Athos hegyéről jöttek ide. — Ah! Ez a hirhedett Diána temploma Taurisban? monda a czár, kinek emlékében egyszerre föléledt mind az a hős rege, a mit a szép Artemis papnéról, Iphigeniáról,, Euripidestől kezdve Götbéig megírtak. És most ez barátok kolostora ? A czár nem tudott elmenni egy templom mellett, a nélkül, hogy be ne tért volna. Itt még többszörös indoka volt e vágynak. A történelmi régiség, a mi a classicus őskorból fennmaradt, s egy keresztyén menhely a csupa mohamedán lakta vidéken. — Hogy lehetne a kolostorhoz eljutni ? Kérdező a tatártól. — Egy gyalog ösvényen, mely ez útról félrekanyarodik, s aztán a kolostor túlsó oldalán ismét levezet az útra. Akkor a lovakat a lovászokkal előre lehetne bocsátani, s gyalog megjárni a helyet. Kissé fáradságos út lesz. Én lehetek vezető. A czárnak annál nagyobb kedve volt hozzá. Egész úti kíséretével együtt leszállt, s a vezető kalauzolása mellett megindult a Diana templomát felkeresni. Az ösvény sűrűn egymásba nőtt bozóton vitt keresztül. Festői szépségű facsoportok váltakoztak minden oldalon, amint a vadon termő szőlő egyik fáról a másikra átfutott, zöld mennyezetet képezett az út fölött, melyről az apró gömbölyű csoportba idomult piros szőlőfürtök csüggtek alá, amiknek tatár neve »Kacsi«. Egyéb gyümölcstermő bokorral is tele volt a geszt, amik közül különösen kivált két szilvatermő tüskefa, az egyik rózsaszín, a másik viaszsárga gyümölcsöt terem; a sárga nagyszemű, a piros fürtökben érik, mint a csoportos megygy. — Mi neve ennek a gyümölcsnek ? kérdő a czár a vezetőtől. — A sárgáé »a ti rek«, a pirosé »isz i u m irek«. — Szedj belőle nekem, hadd ízlelem meg. A kalauz hirtelen letépett a szikláról egy csomó vadszederindát, kosarat font belőle, s azt tele szedte alizekkel meg iszlámizekkel. A czár a hegymászástól fel volt hevülve, és megszomjazott. A savanyúédes gyümölcs nagyon ízlett neki, mind elfogyasztotta. Mikor a kalauznak visszaadta az üres kosarat, akkor tűnt fel csak valami különös neki: — Micsoda zöld szemeid vannak neked, földi! — Az ám. Azt mondják. Én soha sem láttam a szemeimet. Egy órai gyaloglás után eljutott a czár kíséretével együtt a classicus romokon épült kolostorig. Át volt izzadva a Tekkenő őszi verőfénytől s a fáradságos hegymászástól. Azon izzadtan járta be a mythoszi hagyomány rejtélyes földalatti üregeit, a barlangokat, mikben az áldozatra szánt idegen ifjakat tartották valaha, a sziklába vágott rejteket, ahonnan Artemis arany szobrát Orestes elrabolta. Azután még a kápolnában ájtatoskodott is. Mikor a kolostorból kijött, kerestete a kalauzt, de ez már nem volt sehol. Nem látta senki, hol maradt el. A barátok maguk vezették aztán le a czárt az erdőn keresztül a »lajtorja« útjára, ahol paripáik vártak a kirándulókra. (Folytatjuk.) m to 11 s melynek neki a lehetőséget kellett volna nyújtania, hogy a berlini szerződés XIX. pontjában adott megbízást eredményesen végrehajtsa. Midőn a bizottság e tényt a hatalmak elé terjeszti, van szerencséje, amaz eszközök megnevezését kérni, melyek neki lehetségessé teszik, hogy ama szerződés XIX. pontjának eleget tegyen.« — A közös miniszterek a holnap esti futárvonattal Bécsből ideérkeznek. A jövő hét folyamában Stremayr és Preus miniszterek is Budapestre jönnek néhány napra. (»B. C.) Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése február 25. Az esti lapunkban közlöttek után felszólalt Hegedűs László, ki konszolidált viszonyok létesítését hazánkban csak a 67-ki alap megváltoztatásától reméli. Nem lehet tagadni, hogy a kormány az egyensúly létesítése körül némi haladást tett; ha amit egyik felől épített, másfelől lerontotta s kivált Bosnyákország megszállása által mindenkorra lehetetlenné tette a kibontakozást. Simonyi Ernő határozati javaslatára szavaz. (Helyeslés balról.) Lázár György: A sok fényes polémia daczára nem győződött meg arról, hogy létezik egy terv, vagy pláne részletes ajánlat, mely képes lenne bennünket pénzügyi calamitásainkból kiragadni, államháztartásunk egyensúlyát helyreállítani, a közigazgatás és igazságszolgáltatás, az adóztatási rendszer, szóval a kormányzat minden ágában előforduló sérelmeket