A Hon, 1879. május (17. évfolyam, 106-132. szám)

1879-05-01 / 106. szám

got Bécsben csak valami ügynök képviseli s hogy ennélfogva szükséges minden fontos al­kalommal egy jól kinőtt diplomatát a bécsi burgba vagy a budai királyi palotába kül­deni. Pedig ez korántsem áll. A czárnak van Bécsben nagykövetje, még pedig milyen! A legjavából! Novikov Oroszország legkitű­nőbb diplomatáinak egyike s legkiválóbb tu­lajdonaihoz tartozik, hogy Ausztria-Magyar­­ország irányában őszinte hajlammal viselte­tik. Még azon időben, midőn visszavonás uralkodott a bécsi s a pétervári udvar közt, Novikov minden tőle kitelhető erőből azon volt, hogy a két államot kibékítve, köztük a régi barátságos viszonyt helyreállítsa. A muszka diplomácziának alig van tagja, mely nagyobb ügyességgel tudná állama érdekeit képviselni, mint Novikov; de bizonyosan nincs, mely oly persona grata volna Bécsben, mint ő, úgy ismerné viszonyainkat, mint ő s úgy tudná az utat-módot, valamely eszmét érvé­nyesíteni, mint ő. Mondhatni, hogy ha Novi­kov nem bir valamely muszka fölfogást a bécsi döntő körökkel megértetni, nem bírja azt senki és ha ezek az ő kedvére nem állnak rá valami pétervári gondolatra, akkor azt hasztalanul feszegetik többé Bécsben a musz­ka diplomaták. Tudják mindezt jól a Néva partjain, s mindamellett egyre-másra jöttek Bécsbe a rendkívüli muszka missiók. Legelőbb láttuk ott Sumarakovot. Ak­kor még azt hitték Pétervárott, hogy a czár­nak egy sajátkezű levele elégséges, irányt adni monarchiánk politikájának, halomra dönteni a korona alkotmányos tanácsosainak véleményét. Tudjuk, hogy Sumarakov üres kézzel ment haza. Utána, midőn a keleti kérdés egyik nagyjelentőségű forduló­pontját érte vala el, Ignatiev Oroszország erőszakos politikájának legravaszabb s legügyesebb képviselője, je­lent meg Bécsben. Ignatiev nemcsak kosarat kapott, de reá nézve ennél sokkal rosszabbat: politikájának halálitéletét vitte haza. Azóta a török birodalom méregkeverője eltűnt a diplomáczia színpadjáról s utána bukott mes­terműve, a san­ stefanói szerződés is. Egy harmadik rendkívüli muszka mis­siót Budán láttunk Suvalow személyében. Válságos perez volt akkor is, s midőn Suva­low városunkat elhagyta, Andrássy nyugodt lélekkel hirdethette, hogy a berlini szerződés keresztül fog vitetni. Most láttuk e negyedik rendkívüli musz­ka missiót Bécsben s mindezen sok rendkí­vüli erőlködései a muszka diplomácziának váljon csakugyan azon okból váltak szük­ségessé, mert Andrássy egy húron pendül Gorcsakov-val, mert birodalmunk politikája »nem valami nagy ellentétben áll a muszka politikával ?« Három rendkívüli muszka missió nem hatott babért külügyi minisztériumunkban, s azt tudjuk , a negyediknek mily sikere volt? A »N. Fr. Presse« azt irja, hogy Suva­lov szomorú arczot mutat s maga vallja, hogy hiában járt Bécsben. Erősen hiszszük, hogy a »N. Fr. Presse« nem tud semmit, még pedig azon egyszerű okból, mert nem tudhat sem­mit. Suvalownak kétségtelenül nincs érdeké­ben küldetésének felsülését hiresztelgetni, Andrássynak pedig az illem tiltja a muszka vendégnek hajótörését kürtölgetni. De époly erősen hiszszük, hogy a »N.Fr. Presse« kom­­binácziója eltalálta az igazat, ha igaz, hogy Suvalow oly eszmékben fáradozott, melyek a berlini szerződés czéljaival ellenkeznek. A North­cote tegnapelőt azt mondotta az angol alsóházban, hogy az alkudozások a kelet-ru­­méliai ügy felett még folyamatban vannak s hogy átalános az egyetértés az iránt, hogy a berlini szerződés illő keresztülvitelét kell kö­vetelni. E szavak kimerítőleg jellemzik a helyzetet, magyarázzák Suvalov missióját s kétségtelenné teszik ennek eredményét. Ezen alkudozások központja az utóbbi hetekben Sz.­Pétervár volt.Suvalow ottlétének daczára nem fejeztetett be, nyilván azért, mert a muszka óhajoknak nem kedveztek. Hogy nem kedveztek, ennek oka az volt,hogy a londoni és bécsi kabi­netek minden részletben együtt tartottak, egy és ugyanazt mondot­ták. Mi sem természetes, tehát mint az, hogy rebus sic stantibus a muszka diplomáczia azon gondolatra jutott, vájjon e szövetségen nem lehetne-e egy kicsit tágítani, ha annak lázítását a bécsi oldalán megkisértgetik ? S ment Suvalow Bécsbe, hogy ott kezdje meg a kapac­itácziót, melyet Londonban végeznie kell. De a muszka diplomata külügyminisz­terünk kabinetjében, kétségkívül csak azt hal­lotta magyarán, bár francziául elmondani, mit Northcote mondott a parlamentben, ma­gyarán bár angolul s minél kétségtelenebb­nek tekinthetjük ezt, annál nyugodtabban várhatjuk be a részleteket. A berlini szerződésnek illő keresztülvi­tele követeltetik minden hatalom részéről — ezt nem magyar ember, hanem angol mon­dotta ; ebben tehát bátran megnyugodhatik még a magyar ellenzéki ember is. ő nemzetiségük elnyomására, de az ő nemzeti egyéniségük kifejtésére is nyújtunk nekik eszközt. Az egybetartó kapocs, mely a különböző ajkú népeket valamely államban ma összefűzi, az együtt lakó népeknek érdekközössége, a közéletben való kö­zös részvéte, a közös históriai akczió, a közös histó­riai tevékenység, a közös történeti emlékezésekben való együtt élés és az ebből kifejlődő közös együtt­érzés egy bizonyos közös jelleme a gondolkozásnak, közös életnézeteknek, közös életismereteknek. Ez az, a­mit egy szóval közös műveltségnek, közműveltség­nek nevezünk. Ez igenis lehet különböző ajkú népek között is egy országban egy ilyen közös karakterű műveltséget megállapítani és fejleszteni, a­mely azon ország különböző ajkú népeit érzésükben, gondolko­zásukban, törekvéseikben együvé csatolja. Erre a czélra igenis a nevelésnek, az oktatásnak lehet hat­nia ; erre a czélra az állam kezében egyik legjelenté­kenyebb eszköz a köznevelés, a közoktatás, ha föl tudja és föl akarja használni. S erre a czélra egyik, de csak egyik eszköz a közös államnyelvnek minden polgár által való megértése és ebben az értelemben, de csakis ebben óhajtja, hogy törvényes intézkedés jöjjön létre az iránt, hogy nemcsak a felsőbb iskolák­ban, hanem már a népiskolákban is tétessék a közös államnyelv mint a közös kultúrának és a közös ál­lami együttélésnek egyik eszköze köteles tantárgy­­gyá. (Tetszés.) Ez ellen azonban több oldalról támadások, gya­núsítások s mindenféle vádak emeltettek. Ezekre kí­ván néhány észrevételt tenni s mindenekelőtt Zay Adolfot leczkézteti gyanúsításáért, s arra kéri, hogy ne gyanúsítsák egymást a házban p. o. olyanokkal, hogy azok, a­kik — bár szüleik nem magyar nyel­vűek voltak, mégis ragaszkodást éreznek — nemcsak a magyar haza, de egyszersmind a magyar nemzeti­ség iránt is, — ezt speculátióból teszik, hogy üzle­tet csinálnak azzal, hogy az uralkodó párthoz csatla­koznak s ez által vagyoni emelkedést, hivatalt, vagy szerepjátszást érjenek el. Az ily gyanusítás nagyon is kétélű fegyver, melyet megfordítani is lehet. (Élénk helyeslés.) Az ellenkező szempontból épen olyan joggal volna mond­ható, hogy valaki üzleti számításból beáll nemzeti­ségi képviselőnek (Élénk helyeslés), hogy magának ez által jelentőséget, bizonyos szerepet szerezzen (Élénk tetszés), ha talán az egyéniségében nincs meg a kellő súly arra, hogy dolgát felvigye, azon a jogc­í­­men, hogy ő nemzetiségi képviselő, bíróságokhoz, más hivatalhoz, vagy az országházban való szerep­léshez ezen alapon akarja magát felküzdeni. (Élénk tetszés jobbfelől.) Polyt okoskodása ellen fordulva, kimutatja, hogy az általa feltüntetett példa, hogy Belgiumban mily mértékben részesíttetik a flamand-elem figye­lemben, mennyire rosszul választatott példa, mert tényleg a flamand népiskolák legnagyobb részében tanítják a franczia nyelvet, mindamellett, hogy a fla­mand lakosság Belgium összes lakosságának 58 szá­zalékát képezi. Polyt azt kívánja, hogy ezer éves tör­ténetünk szerint járjunk el. Ez lehetetlen, egyszerűen azért, mert ezer esztendeje még nincs, hogy foglalko­zunk közoktatással, de a­mióta az államhatalom fog­lalkozik vele, ilyen dolog, mint a szóban levő, nem for­gott fenn. E végből idéz királyi rendeleteket a múlt század végéről, melyekben a német nyelv köteles tan­­tárgygyá tétetik az ország több részében felállított iskolákban. És akkor még a szász atyafiak sem ta­lálták azt paedagógia-ellenesnek, sőt ők maguk is állítottak árvaházakat, hová elvitték az oláh és más ajkú katonaság gyermekeit is. A gonosz egykorú tol­lak még azt jegyezték föl, hogy azért, mert a szászok nem tudván szaporodni, más nemzetiségekből akar­tak maguknak nevelni. (Derültség.) Szóló nem ke­resi okaikat, méltányolja humanismusukat, csak an­nak bizonyítékául említi fel, hogy ők maguk sem ta­lálták mindig oly véteknek idegen nemzetiségűeket az ő nyelvükre tanítani. II. József után feladták azt az eszmét, hogy a monarchiából egységes német nyelvű államot csinál­janak s az ezután következett országgyűléseink, az 1792-ki, az 1806-ki s nevezetesen ez utóbbi átalában kimondja, hogy Magyarország minden népiskolájá­ban folytonosan gondoskodni kell arról, hogy az ország minden polgára a magyar nyelvet megtanulja, s a­mely iskolában tanítók képeztetnek, a magyar nyelv mindjárt kötelező tantárgygyá tétetik. Az tehát, mit a törvényjavaslat c­éloz, nem új dolog, és igen megérthető, ha elgondoljuk, hogy a népiskolákban nemcsak embert, hanem egyszersmind állampolgárt is akarunk nevelni. (Élénk helyeslés.) Polyt s Mocsáry azt mondják, hogy e törvény­­javaslat tönkreteszi az egyházak iskolai autonómiá­ját, s a nemzetiségi törvényt. Ez utóbbi kimondja, hogy minden nemzetiség saját nyelvét szabadon mű­velheti s gyermekeit azon nevelheti. Ezzel a­­javaslat semmi ellentétben nincs. (Igaz!) A­mi az egyházak autonómiáját illeti, az sincs megsértve, mert a szerb s román egyházak iskolai statútumát ő felsége azzal a záradékkal látta el, hogy azok a törvényhozás ké­sőbbi intézkedéseit nem akadályozzák. Ugyanez áll a protestánsok autonómiájáról. Az 1868-ki népiskolai törvényben a felekezeti iskolákra nézve el vannak rendelve a kötelező tantárgyak. Ha már most a tör­vényhozás 1868-ban 5—6 köteles tantárgyat kijelölt, melyek a protestánsok iskoláiban kötelezettek s most egy újabb hetedik tantárgyat állapit meg, mely vala­mennyi felekezeti iskolában köteles leend, vájjon ez által sérti-e a protestánsok vagy más felekezet auto­nómiáját ? (Tetszés). Ugyanazon alapon, melyen 1868- ban a köteles tantárgyak megállapittattak, megálla­píthat a t­ozás egy újabb tantárgyat is az autonómia sérelme nélkül. Szóló ezek után kijelenti, hogy bár a tör­vényja­vaslatban foglalt eszmét helyesnek, üdvösnek, szük­ségesnek vallja, más hangon kell szólania, ha arról van szó, hogy a javaslat jól s helyesen iliéztálta­­tott-e? Kifogásolja, hogy a­­javaslat nem a népisko­lai törvény revisiójával insczráltatott, s kifogásolja, hogy az a rögtönzés bélyegét viseli magán. Míg a tanfelügyelet és a tanügyi administratív olyan lesz mint jelenleg, addig a magyar nyelv tanítása meg lesz részint a törvényben, részint a miniszter úr által előterjesztetni szokott vastag jelentésben, de a való­ságban kevéssé. Ha azt akarják, hogy ez intézkedés­nek eredménye legyen, akkor tessék az egész admi­­nistratiót és tanügyi szervezetet ahhoz képest módo­sítani Valami reális haszna azonban a törvénynek mindenesetre lesz. Először az, hogy a tanítóképez­­dékből ezentúl kikerülendő tanítók, a magyar nyel­vet kellőképen értik. Az is nagy nyereség, ha minden községben legalább­­ a tanító tud magyarul. Másod­szor az, hogy egyes helyeken, a­hol vegyes lakosság van, (t. i. magyar, nem magyar), az ügy buzgó felkaro­lásával s a kellő eszközökkel a gyermekeknél is lehet eredményt felmutatni. A részletes tárgyalás alkal­mával néhány módosítást teend, de természetesen az elérhető eredményekért is anyagilag is áldozatokat kell hozni, mert csupán parancscsal, áldozat és szük­séges eszközök nélkül magyarul nem fogjuk a népet megtanítani. (Élénk helyeslés.) Ebben az értelemben elfogadja a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Végül a miniszter figyelmét felhívja egy fon­tos tárgyra. Ha a kormány annyira szívén viseli a magyar nyelv tanításának, terjesztésének ügyét, hogy a népiskolákban is mindenütt tanittatni kívánja, ak­kor tegyen ez érdekből mindenek előtt, ott, a hol nem is kell uj törvényt hozni, mert már meg van s csak végre kell hajtani. Az 1868. 44. t.-cz. 19. §. ugyanis világosan rendeli, hogy az egyetemen az elő­adási nyelv a magyar. Az egyetem facultásai töké­letesen egyenjogúak és egyenlő kötelezettségek alatt állanak, és mégis a budapesti egyetemnek kath. the­­ologiai facultásában­­mind­máig latinul adnak elő. Ha a katholiczismussal nem ellenkezik az, hogy pl. Franczia­országban francziául, Németországban néme­tül, Olaszországban olaszul adnak elő, a theologiai facultásokban s papnöveldékben, azt hiszi, Magyar­­országon sem ellenkezhetik ez a katholiczismussal, ha az egyetem theologiai facultásán magyarul ad­nak elő. A törvény világosan rendeli ezt, tehát tessék végrehajtani (Helyeslés.) Nagyon üdvös volna, hogy a tanító mellett minden községben lenne még egy, ki magyarul tud, t. i. a pap, a nép lelkipásztora, a­ki a magyar nyel­ven kívül ismerné az állam legnagyobb nemzetiségé­nek irodalmát, szellemét s műveltségét. És ime azt látjuk, hogy az ország fővárosában a törvény rende­letének daczára az egyetem theologiai facultásán mégis tisztán latinul adnak elő. Még tovább megy és felkéri a minisztert, hogy eszközölje ki, hogy a püs­pöki semináriumok is úgy tanítsanak, hogy ne lépje­nek ki évenkint százával oly lelkészjelöltek, kik ma­gyarul nem tudnak. (Helyeslés balfelől.) Tisztelet ama néhány főpapnak, kiknek papneve­lőjében az újabb időben magyarul is tanítanak, de a semináriumok egy jó részében nemcsak hogy nem ma­gyarul adnak elő, de még magyar szellemet sem talá­lunk. Nem képzeli, nem hiszi, hogy a magyarországi hazafias főpapság e tekintetben akadályokat gördí­tene a kormány elé, midőn az a magyar király leg­főbb patronátusa alatt álló intézetekben magyar szel­lemű, s legalább részben magyar nyelvű oktatást kí­ván. A mondottak értelmében elfogadja a törvény­­javaslatot. (Élénk helyeslés és tetszésnyilvánítások.) Trefort Ágoston: Én csak köszönettel veszem azon szép és érdekes beszédet, a­melyet Molnár Ala­dár t. képviselő úrtól a napi­renden levő törvényja­vaslat mellett elmondani hallottunk. Engedje meg azonban, hogy midőn ugyan ez alkalommal ellenem jónak látott egy kis támadást is intézni, néhány szó­val sine h­a ezen támadásra feleljek. (Halljuk!) Először is nagy hibának tekinti a t. képviselő úr azt, hogy én e törvényjavaslatot nem kötöttem össze a népoktatásról, szóló törvény revisiójával. Ha én ezt teszem, akkor bizonyára hajótörést szenvedett volna ezen törvényjavaslat, mert számos nagyon ké­nyes természetű kérdés került volna akkor napirend­re, a­melyek talán az Országgyűlésnek egy revisióját vették volna igénybe és melyek képesek lettek volna, a kedélyeket felizgatni (Helyeslés jobbfelől), mert akk­­­or napirendre jött volna a felekezeti iskolák, az egy­házak autonómiájának kérdése és akkor ellenünk le­hetett volna fordítani a most czélba vett intézkedést. Hogy ez a törvényjavaslat nem kimerítő, azt megengedem, de én nem is tartom helyesnek bizo­nyos tárgyakról kimerítő törvényeket alkotni, a főbb részletek megállapítása elegendő, az apró részletek felvétele ellenben mindig maga után vonja büntetését. Minthogy ugyanis az ily részletes intézkedések ex­perimentális természetűek és nem állandóak és mint­hogy másrészt minden évben a törvényt revidiálni és novelláris törvényeket a létezőknek javítása czéljá­­ból alkotni nem lehet, kell hogy bizonyos részletek a kormánynak rendeleti úton való szabályozásra fentar­­tassanak. (Helyeslés.) Végre érintenem kell azon általa felhozott vádat is, hogy az itteni theologiai facultáson a tudományok nem magyar nyelven adatnak elő. Ha valahol fektetnek súlyt a magyar nyelv ta­nítására és a magyar nemzetiségeknek érdekeire úgy ez kétségtelenül az összes katholikus seminariu­­mokban történik, melyek közül e tekintetben egyet sem veszek ki, a magyar nyelv mindenütt műveltetik. De ha tekintjük a magyar katholika egyház jellegét, akkor meg fogunk arról győződni, hogy bizonyos tan­tárgyak latin nyelven való előadása okvetlenül szük­séges, mert katholikus lelkész nem lehet a ki a latin nyelvet nem bírja. Helfy Ignácz: (közbeszól) Hát más orszá­gokban ! , Trefort Ágoston: Bocsánatot kérek, de más országokban is taníttatnak bizonyos tantárgyak la­tin nyelven. Emlékezzünk csak vissza mi idősebbek, a­kik mintegy 30 évvel ezelőtt jártunk gymnásium­ba, mi is csak azért tudtuk elsajátítani a latin nyel­vet, mert bizonyos tantárgyak latinul adattak elő. A latin nyelven való tanításnak kiküszöbölését én ennélfogva a katholica egyház érdekeivel össze­­egyeztethetőnek nem tartom, (Mozgás a szélső balon) hanem a­mennyiben hatáskörömhöz tartozik, mindig oda fogok törekedni, hogy minden semináriumban műveltessék ugyan a magyar nyelv, a­mint ez egyéb­iránt történik is, de kijelentem, hogy azon szerepre nem adom magam, hogy oly intézkedéseket tegyek, melyeknél fogva a seminariumokban és az itteni the­ologiai facultáson a latin nyelv gyakorlata elhanya­­goltatnék. (Felkiáltások a szélsőbalon: Ezt senki sem akarja!) A latin nyelven való oktatást el nem törölhetem, mert ha bizonyos tantárgyak latin nyel­ven nem adatnak elő, a katholikus papok nem tanul­ják meg a latin nyelvet. Gebbel Károly szerint a­­javaslat jogsérel­met foglal magában a lakosság többségére nézve, mit nem enyhít az, hogy a sérelem törvénybe lesz iktatva. A törvényjavaslatot mind czélszerűsége és szük­ségessége mind jogi, mind nemzetiségi és hitfelekezeti, mind paedagogiai szempontból kárhozatosnak, veszé­lyesnek, a nemzetiségek és autonóm egyházak félté­kenységét és súlyos aggodalmait a legnagyobb mérvben felidézőnek, s ennél fogva sem administratív szükséges­ségnek, sem az úgynevezett nép­souverainitás folyomá­nyának nem, hanem az állam jól felfogott érdekei diametrális ellentétének, tehát az államhatalommal való visszaélésnek tartja, mert is annak elvetését ké­ri annál inkább is, mert ennek kútfeje rövidlátó, szűk­keblű Chauvinismus, háttere pedig s irányzata forra­dalmi színezetű. Ezzel az ülés 2 órakor eloszlott. Holnap a tár­gyalást folytatják, lesz, hogy egy árvának a tartását fedezheti. (225 frt évente.) Gerlóczy alpolgármester indítványoz­za, hogy a tanács határozza meg minden egyes jótékony intézetben (városi intézetben) teendő ala­pítványi összeg minimumát. Egyúttal most járul a tanács javaslatához. A közgyűlés a tanács előterjesztését fogadta el. Horváth tanácsnok bejelenti a tanács elő­terjesztő­it a községi Dunafü­rdők tárgyában. A köz­gyűlés határozata folytán a költségvetésbe ez ingye­nes Dunafürdők költsége 17,000 írttal lett fölvéve s a mérnöki hivatal fölhivatott terveket készíteni. Ezek szerint a fürdők első évi költsége (a fölállítás) 17,483 frt 74 krra s az évenkinti kiadás 4763 írtra és 72 krra van téve. A jobbparti fürdő a Margithíd alatt, ott, hol a lépcsőzetes rakpart kezdődik — lenne föl­állítandó, a balparti pedig ott, a vámpalota alatt, a rakpart végénél helyeztetnék el. A tanács javasolja, hogy e tervek szerint, készíttessék azon megjegyzés­sel, hogy a budai oldalon a sárosfürdő alatt épít­tessék. L­é­g­r­á­d­y ellene szól a fürdők ily drá­gán leendő kiépítésének. R­á­t­h K. elnök kijelenti és szólót fölvilágo­sítja, hogy a költség már meg van szavazva, s itt csak az a kérdés, hogy a tervet elfogadja-e a közgyű­lés vagy nem. L­é­g­r­á­d­y köszöni a fölvilágosítást, ő azon­ban indítványozni akarja, hogy a közgyűlés utasítsa a bizottságot, kössön szerződést a fürdő tulajdonosok­kal, nem volnának-e hajlandók mérsékelt díjak mel­lett naponkint egy pár ezer szegény embernek fürdőt adni ? Ez esetben ezt fedezni lehetne a tervezett évi 4763 írttal, s így el lehetne ejteni az építésre szük­­séglendő 17.000 frt kiadását. Ez azonban már meghaladott álláspont lévén, az előterjesztést elfogadták.­­ Ugyancsak H­o­r­­v­á­t­h tanácsnok fölolvassa a belügyminiszternek leiratát a városligettel közlekedő társaskocsikra vo­natkozó szabályrendelet tárgyában. — Tudomásul veszik, h­­­o­­ a főjegyző előterjeszti a közigazgatási bizottság 1878. évi julius 1-től deczember végéig ter­jedő félévi jelentését a közigazgatás összes ágainak állapotáról. Morlin Imre felszólal a jelentésnek azon pontja ellen, mely az 1876. XV. t. sz. olyképeni mó­dosítását, illetve pótlását hozza javaslatba, hogy in­góságokra vezetett végrehajtásoknál, úgy mint az in­gatlanokra vezetett végrehajtások eseteiben, sőt cső­döknél az ingóságokra nézve is törvény szerint tör­ténik — az adó- és illetékkövetelések, magánosok kö­vetelései fölött elsőbbséget nyerjenek. Elnök kívánná, hogy a jelentés nyomattassék ki, s adassék ki a tanácsnak jelentéstétel végett. Csenger főügyész alapnélkülieknek látja az ez irányban táplált aggodalmakat. Az adóbehajtás annyi különböző ügy bajai között a jelentésben fel­hozott javaslatot csak méltányolni tudja, mert szerin­te a bizottsági jelentés csak az előadásban téves, a­mennyiben a háziurak joga biztosítva van már eddig is és a javaslatban is biztosíttatik az ingatlanokra nézve. Hogy ez a jelentésből kimaradt, csak téve­­désből, vagy a kivonat rövidsége miatt történhetett. Rupp tanácsnok beterjeszté a tanács jelen­tését a Zug­ligetbe vezető út locsolása tárgyában. Tudomásul vétetik. Dr. Nagy jegyző előadja a tanács előterjesz­tését a Ludovika­ Akadémia javára tett ala­pítványról kiállítandó alapítványi okirat tárgyában. Az ügy állása következő : Pest város tanácsa 1836-ban a Ludovika-alapra fölajánlott 13,333 frt 20 kj ösz­­szeget. Pest város tanácsa 1856-ban ez összeget föl­emelte 22,000 frtra, s ez alapítványt be is tábláz­­tatta az üllői-uti laktanyai épületre. A főváros tör­vényhatósága azonban 1874. októberben kijelenté, hogy bár a pestvárosi községtanácsnak 1856-ban kelt határozatát törvénytelennek tartja, mindazáltal tekintve, hogy a Ludovika-Akadémia czélja nemzeti óhajtás, kész az egész 22,000 ft p. p. vagyis 23,100 fo­rintnyi összeget felajánlani, ha az 56-ki törvényelle­nes oklevél visszaadatik és megengedtetik, hogy a laktanyára történt bekebelezés törültessék. Ez nem történt meg, sőt a honvédelmi minisz­ter kívánja, hogy ezen 56-ki alapítvány után az 1866. évig fizetendő 11,856 frt kamatot is fizesse ki a fővá­ros, v­agy csatolja a tőkéhez. Miután a főváros kije­lenté, hogy az 56-iki okmányt törvénytelennek tartja és magára kötelezőnek nem ismeri el, önkényt követ­kezik, hogy a kamatokat sem köteles fizetni. Azt ja­vasolja a tanács, hogy a közgyűlés írjon fel a honvé­delmi miniszterhez, s jelentse ki, hogy a miniszter kívánságát törvénybe ütközőnek s így teljesíthetlen­­nek tartja. A közgyűlés hozzájárul a javaslathoz azzal, hogy kiadatik előbb az ügy a jogügyi bizottságnak. Ezután Y­­­o­­ a főjegyző még beterjeszti a ta­nács előterjesztését, a Beck Lénárd felfolyamodványát kövezetvám-mentességért, végre Reich Jakab kérvé­nyét az Erzsébet téren levő kioszk előtti térségen vasár- és ünnepnapokon zeneelőadások tarthatása iránt. A közgyűlés elfogadta az előterjesztéseket s ez­után a közgyűlés véget ért.­sanak, ezek tókat, sőt a két nagy folyó — Duna és Tisza — között egy kis beltengert képeznének. E nagy medenczék, melyekből kettő talán ele­gendő lenne a Tisza mindenik partján, magukba fo­gadnák a folyók felesleges vizét, s megakadályoznák a lápok s mocsárok képződését, de minden esetre na­gyobb földterület mentetnék meg a földmivelés szá­mára és pedig állandóan, mint minőt e medenczék elfoglalnának; könnyen szervezhető csatornázási és öntözési rendszer elhárítaná a száraz évek nyomorát s hathatósan emelné az Alföld jólétét, sőt arról is meg vagyok győződve, hogy az én magyar bel­tengerem az éghajlati viszonyokat és közegészsé­gi állapotot is megjavítaná, állandóbbá s biztosabbá tevén a földmivelés viszonyát és eredményét. Én csak szerény szobamérnök vagyok s nem igénylem e kérdésekben magam számára az illetékes­séget , ezért tehát ne tekintse egyébnek az auteuil-i magánzó nézeteit, mint azon bő kívánság kifejezésé­nek, hogy szép hazája boldog legyen. Sokszor hallottam honfitársaitól azon nézetnek előadását, hogy nem lehet a természeti erőkkel vias­kodni , nagy hibának tartom az ily nézeteknek a nép között elterjedését, mert zsibbasztja az üdvös mun­kálkodást s koczkáztatja a fejlődést. A mai tudomány diadalt ül a legnagyobb ne­hézségek felett s megváltoztatja planétánk felü­letét. .......... Eddig Julia, azt hiszem, eléggé érdekes e levél arra, hogy a közönség tudomására hozassák s nekem úgy látszik, hogy az abban kifejtett eszméknek is meg van jogosultságuk; minden esetre e levél is bi­zonyítéka annak, mennyire érdeklődnek a miveit kül­földön hazai alakulásunk s jólétünk ügyeiben s mennyire óhajtják, hogy hazánk s nemzetünk virá­gozzék. Dr. Csatári Grósz Lajos Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése ápr. 30-án. Az esti lapunkban közléttek után fölszólalt : Molnár Aladár, ki czél nélkül való problé­mának tartja ma iskolai oktatással valami nemzeti­séget kiirtani s helyébe egy másikat alapítani. De ebből nem következik, hogy nem lenne czélszerű s szükséges az egységes államéletre, hogy az egy ház­tartásban, egy politikai közösségben élő különböző ajkú népek ne szerezzék meg a kölcsönös megélhe­tésnek eszközét. (Élénk helyeslés.) Ezzel nem az A fővárosi közgyűlés. — Ápr. 30-án. — R­á­t­h Károly főpolgármester elnök megnyit­ván az ülést, mindenekelőtt felolvastatik a király le­irata, melyet a főváros hódoló küldöttségéhez inté­zett. A közgyűlés fölállva hallgatta végig és éljenezte meg a legfelsőbb kéziratot. Nehány apróbb ügy elintézése után következik a napirend. A tanács beterjeszti jelentését a) a zugligeti 800°/-nyi szántónak, b) a kőbányai vízvezetéki te­lep 5. sz. pínezéjének, c) a várbeli 85. sz. városi ház 8. számú lakásának és d) az omnibus-telep emeletes épületében egy lakásnak bérbeadásáról. Tudomásul vette a közgyűlés. A­ k­é­t tanács­nok előterjeszti a tanács jelentését Varadián B­a­i­c­h Milosnak a királyi pár ezüstmenyegzőjének ünnepélye alkalmából az Erzsébet-leányárvaház javára 3000 írttal tett alapítványa tárgyában. A tanács javasolja, hogy a nemes adakozónak jegyzőkönyvi köszönet szavaztassák. — E tőke ka­matai mindaddig tőkésittetnek, a­mig a tőke akkora Julia Alfréd nézetei a szegedi vészről és óvószereiről. Julia Alfred igazságügyminiszteri osz­tályfőnök Párisban, hazánk nemes szivü ba­rátja és ismertetője pénzbeli adományt küldvén a szegedi árvízkárosultak számára, ez alkalommal a kö­vetkező levelet intézte hozzám: »Kedves barátom! Hála a »H­o­n«-ban meg­jelent közleménynek, melyből szegedi barátaim meg­tudták aggodalmaimat,siettek engemet sajátkezű leve­leik által megnyugtatni, mi nekem kimondhatlan örö­möt okozott. Ön azt írja nekem, hogy Szeged fel fog támadni az ár habjaiból s hogy magas körtöltés fogja a jövő­ben biztosítani lételét. — Ennek keresztülvitele viszonylag könnyű. Egészben Magyarországnak csak Hollandia példáját kell követni s valóban különös lenne, ha az erőteljes magyar nemzet nem lenne ké­pes egy folyónak rakonczátlanságait megzabolázni, midőn Hollandia lakói nyugodtan alusznak min­denütt a tenger színe alatt fekvő városaikban és fal­vaikban. Azonban a körtöltés biztosítani fogja Szegedet, de nem a körülre elterülő lapályt, melynek földmíve­­seitől el fogja ragadni az árvíz fáradságos munkájuk gyümölcseit. Igaz, hogy beszélnek a Tisza, Maros, Szamos és a három körös szabályozásáról, de ré­lményem szerint nincs eléggé megvilágítva, hogy várjon az ed­digi munkálatok nem súlyosbították-e a helyzetet, a­helyett hogy javították volna s félek attól, hogy a jö­vőre nézve tervezett nagy munkálatok nem fognak a kívánt eredményre vezetni. A veszély nem csatt a Tisza csekély esése, ha­nem az összes magyarhoni folyók kifolyásának fölötte szűk nyílása által feltételeztetik, értem ez alatt: a vas­kaput, itt tolatik vissza az oda özönlő folyamok vize és akadályoztatik a gyors lefolyás. Ily körülmények között, úgy látszik nekem csak egy biztos mód van a jövő veszélyeinek meg­előzésére, mely abban áll, hogy a pusztának jól meg­választott helyein nagy vizfogó medenczék ásattas­ KÜLÖNFÉLÉK. — A Szeged védgátain történt összes szakadásoknak a vizelzárást czélzó munkálatai nagy részével — pilótázás és deszkázás — holnapra, elkészülnek, s e napon a famunkák befejezésének jeléül kitüzetik a zöld ág. A földezési munkálatok is, melyekhez a földet 96 hajó (25—25 emberrel) hordja, 4—5 nap alatt be lesznek fejezve. — A prot. zsinat ügyében a tiszánin­­neni egyházkerület közgyűlése Vay Miklós báró el­nöklete alatt tegnap azon határozatot hozta, hogy az előmunkálatokat szükséges ugyan tovább is foly­tatni, de mindenekelőtt az öt prot. egyházkerület ré­­széről generális konventet kellene egybehívni a benső ügyek rendezése végett. Megemlítjük egyúttal a »P. L.« után, hogy a gyűlést követő banquetten Vay Miklós kijelentvén, hogy az­nap töltötte be 78-dik születésévét, visszavonul az egyházi ügyektől, me­lyek körében 56 éven át oly nagy buzgalommal mű­ködött. A nagyérdemű agg férfiúnak ezen nyilatko­zata átalános levertséget okozott, habár reményük, hogy legalább a konventig, melynek ő az elnöke, si­kerülni fog őt magukénak is mondhatni. — Pestmegyéből a tiszavidéki árvíz ál­tal károsultak javára ujabban 1806 frt 67 kr folyt be Földváry Mihály alispánhoz, s küldetett fel a bel­ügyminiszterhez. Az eddigi gyűjtés eredménye 15,673 frt 69 kr és 4 db arany. — Fiume város emlékérme. Fiume város visszacsatolási ünnepélyét emlékérem vezetése által is meg akarta örökíteni. Az ennek em­lékére vert érmekből egy a magyar nemzeti múzeum­ba is küldetett. Az érem 6 cím. átmérőjű. Az előla­pon Mária Terézia királyné mellképe látszik, kör­irata : »Maria Theresia Hung. Rex Jus. Fluminen­­sium Statuit. 1879.« A hátlapon Fiume város czi­­mere egy paizson, e fölött a kétfejű sas (?) koroná­val. A paizst jobb- és baloldalt egy-egy angyal tartja kezében pálmával. Ezek alatt: »Indeficienter« ol­vasható. Körirata pedig ez: Laeta Civitas. Celebrat. Saeculum. 1879. E csinos kiállítású bronz érem szin­tén a többi emlékérmek közé fog helyeztetni a kö­zönség számára. — A Kisfaludy-társaság mai ülésén Csiky Gergely értekezett Sophokles életéről. Forrás igen kevés maradt ránk; Arisztoxenos, Herostratos, Joni-Isos csak névleg említik Sophoklest s egyedüli forrás, melyből élettörténeti adatokat nyerhetni a névtelen Scoliens Sophokles születése helye, Athenae közelében a kies Kolonos volt; születési évét bizto­san nem tudjuk, a névtelen­t a 71-ik olympiai má­sodik évébe, a Kr. előtti 495-ik évre teszi, Pilos ar­chon alatt. Aeschilosnál 17 évvel ifjabbnak, Euripi­­desnél 24 évvel idősebbnek említik, mi azonban hi­bás adat s azt Lessing e számok fölcserélése által akarta kijavítani. Sophokles atyja kézműves, kovács vagy fegyvergyártó volt, de Plinius Sophoklest »prin­cipe loco genitum«-nak mondja s e mellett az a tény is bizonyít, hogy a gúnyversirók születését nem osto­rozták. Bizonyos, hogy Sophokles jó nevelésben ré­szesült. A zenében Lampros volt mestere, tánczban, lapdajátékban egyaránt mint ifjú ügyes volt. A tra­gédiában Aeschilos volt mestere vagy jobban mondva előde, kit nemsokára felül múlt. (?) Érdeme a tra­gédiában mind annak külsőségére, mind lényegére vonatkozik. A 3-dik személyt ő vitte a színpadra, a díszítést tökélesítette, a karszemélyzetet 12-ről 15-re emelte és megszüntette ama szokást, hogy a költő maga játszszék; végre elhagyta a trilógiák dolgozását, műveinek mindegyike önmagában egész. A lényegben tett tökéletesítés főérdeme­s mestere fölött. — Tragédiában az ember nem istennel harczol, hanem magához hasonló emberrel, mint maga mondá, úgy festi az embereket, a milyeneknek lenniök kell. — A tragédiát tulajdonkép ő alapította meg, midőn embe­rivé tette. — Munkáinak összes száma 123 vagy 130 volt, melyek közül 7 maradt ránk, soknak csak neve, néhányból töredék. — Antigone darabjáért Athenae­ ben hadvezérré választották, mely minőségében azon­ban nem tűnt ki,mint diplomata a chiosi és lesbosi szö­vetségesekkel szemben tanúsított ügyességet. A mon­da Aesculoppal hozta csodás összekötetésbe, s egy álmáról is beszél, melyben egy rejtett arany ko­ronának jutott tudomására. Neje Mikostrate athéni nő volt, de voltak Teoristól is gyermekei. Öt fia volt : Vidas, Ariston, Soion, Stephanos és Meneklides, kik öreg napjait — nem hiteles for­rás szerint — megkeserítették, tétlen vagy még ekkor is kicsapongó élete miatt törvény elé ál­lítván őt. Mint író Archelaus és a sicilai tyrannus meghívásában részesült, ő azonban hű maradt hazá­jához s utolsó művében is Athént dicsőrte. Halálát a hagyomány szerint szőlőmag vagy egy pályamű meg­nyerése fölötti nagy öröm okozta, bizonyos, hogy ma­gas életkort, a 90 évet meghaladva ért el. Temetése Lysandros spártai vezér engedelmével —a ki abban az időben Athén előtt állott seregével — történt meg. Az athéni nép őt a héroszok közé emelte, később őt mint a tragédia Homéroszát emlege­tik. — E tetszéssel fogadott felolvasás után Ágai Adolf rajzot olvasott fel (Muki bácsi.) A fo­lyó ügyek közül említendők, hogy Gruber József budapesti ügyvéd 100 frttal a társaság alapító tagja lett. A társaság ő­felségeik ezüstlakodalma alkalmá­ból díszes kiállítású feliratot intézett az­ uralkodó­párhoz. Titkár jelenti, hogy az »Association litte­­raire« czímű nemzetközi társulat Londonban tar­­tandja gyűlését s kívánatos lenne, ha ott a magyar irodalomnak is képviselője lenne. Határozatba megy, hogy a Londonba ez alkalommal utazni szándékon

Next