A Hon, 1879. május (17. évfolyam, 106-132. szám)
1879-05-23 / 125. szám
125. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. szombat, május 24. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . • ■ . . •.■■■, 2 frt 3 hónapra • 1 , 6» 6 hónapra ill«, 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint.................................1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, május 23. Az országháziból. Szép csendesen, de annál szorgalmasabban és sikeresebben dolgozik a képviselőház. Ma is két nagy és fontos ügyet tárgyalt le; elfogadta a kassa-oderbergi vasút rendezéséről szóló törvényjavaslatot és a vízszabályozó, ármentesítő társulatok reformját; úgy, hogy holnapra már a rendőrbíráskodásról szóló törvényjavaslatot is ki lehet tűzni a napirendre. Pedig ezt Szilágyi Dezső és vele az ellenzék rossz alá, mert, mint a speaker mondá, a ház türelmetlen és figyelmetlen, tehát nagy fontosságú javaslatok, kódexek tárgyalásához fogni nem lehet; mi pedig figyelmetlenséget és türelmetlenséget csak a »nagy szónoklatok« iránt tapasztalunk, és minthogy ezekre nem alkalmas ez a §§-rágó saison, igen természetes, hogy büszkén vonulnak vissza , úgy a nagy szónok urak, mint az a közönség, mely a képviselőpadokon és karzatokon egyaránt, csak a kelzet szereti vagy lesi; de akik ott vannak a házban és dolgoznak, azok bizonyságot tehetnek arról, hogy a »figyelmetlenség és türelmetlenség népen nem válik a törvényjavaslatok rovására, mert azok bizony évek óta annyiszor megvitatva és annyira előkészítve voltak, hogy egyátalában nem csoda, ha az alapos, részletes, figyelmes megvitatást most már nem keresi a ház a czifra szónoklatokban, hanem a rövid, tárgyszerű megvitatásban ; és ha a szegedi ügyek megoldásához, a vízszabályozó társulatok reformjához, az erdőtörvényjavaslat, a vágvölgyi és kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek elintézéséhez fűzheti még a májusi ülésszak a rendőrbíráskodásról szóló törvényjavaslatot is, mely már két ízben ment át szakbizottsági tárgyaláson, hogy a hosszas előkészületet ne is említsük, akkor bizonyára csak azt fogja bebizonyítani a képviselőház, hogy rövid időn is sokat és jól lehet dolgozni, ám fényes szónoklatokat nem is hall az ember. És, hogy ha a pártvezérek, az ellenzék nem azokban, hanem a gyors, de higgadt munkában keresik a haza üdvét, bizonyára hamarább, bár kevesebb »hetz«-el fogják azt feltalálni, mintha előidézik azokat a hosszas meddő vitákat, melyekben szeptember óta el akartuk intézni Európa dolgát és sorsát; de egészen megfeledkeztünk a magunk dolgáról. Ami a ma letárgyalt két törvényjavaslatot illeti: azok közül az egyik képezi a vasúti szédelgések utolsó maradványának tisztázását, a másik képezi a vízszabályozás új korszakának üdvös kezdetét. A kassa-oderbergi vasútról szóló törvényjavaslattal befejeztük a függő vasúti kérdéseket, a vasutak kártérítési, kamatbiztosítási, felszerelési követeléseinek, illetőleg szükségeinek, az állam részéről számításbavehető kielégítését. Régi követelések és szükségek ezek, melyek 1867 óta rágódnak államhitelünkön és forgalmi politikánkon egyaránt ; mindenki tudta, hogy előbb-utóbb azokat elintézni és azok terhét az állam költségvetésben számításba venni kell, hanem hát csak halogatták évről-évre elintézésüket, minek következménye csak a vasutak hanyatlása, pénzügyeinek zavarodása és az állam iránti követeléseknek — már csak az időközi kamatok és veszendőbe ment kamatbiztosítási előlegek folytán is, szaporodása, növekedése volt. Most ez ügyek, melyek tisztázását ez a kormány, az 1875. 41. t. czikkben nyert felhatalmazással kezdi meg, lebonyolítva vannak. A dolog facitja az, hogy 8 milliót kelle az apró vasutak függő adósságainak fedezésére és forgalmi eszközeinek beszerzésére fordítani, meg kelle venni a keleti és vágvölgyi vasutat, föl kelle emelni az első gácsországi és kassa-oderbergi vasutak kamatbiztosítását; vissza kellett adni a ki nem épített északnyugati vasút elköltött cautióját; mindez régi, 1875. előtti előzmények kikerülhetetlen következménye volt; de minderre ez ideig a költségvetésben tekintet nem volt; pedig jól tudta mindenki, hogy előbbutóbb a nyakunkba szakadnak azok. Most mindez el van intézve és pedig úgy, hogy körülbelül 1 sok millióval nőtt e miatt az állam évi terhe, de egyszersmind rendelkezik ez több állami vonal felett, befolyását szerencsésebb kombinácziókkal biztosítá a vasutak több irányára és megszüntetett az állam elleni minden követelést; úgy, hogy nincs a külföldön most hitelező vagy vállalkozó, ki hitelünket rontsa, itthon pedig vasutaink hitele megerősítve, pénzügye rendezve, forgalmi szükséglete kiegészítve van; azt hiszszük mindez: úgy hitelünk, mint forgalmunk érdekében oly eredmény, mely bőségesen megéri az áldozatot. És a szerencsétlen vasúti korszak lezárásával hozzáfogtunk komolyan az elhanyagolt vízszabályozáshoz, ármentesítéshez is. A ma megszavazott törvényjavaslat a társulatok és állam viszonyát rendezi úgy, hogy egymásra számíthassanak és feladatuknak megfelelhessenek; a külföldi szakértők meghivattak, a szabályozási tervek készek, Szeged felépítésére minden előintézkedés megtéve — biz ez többet ér, mint a sok fényes szónoklat! — A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. u. 6 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt tartott ülésében, melyben a kormány részéről Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter volt jelen, tárgyaltatott elsősorban az 1873. évi IX. t. ez. 15. és 16 .§-ainak módosítására vonatkozójavaslat, mely úgy átalánosságban, mint részleteiben egyhangúlag elfogadtatott. Továbbá az 1878. évi közösügyi rendkívüli kiadások fedezéséről szólójavaslat, mely némi stiláris módosításokkal szintén elfogadtatott, felkéretvén a pénzügyminiszter, hogy a bizottság jelentéséhez leendő csatolás végett egy kimutatást készíttessen, a melyből a katona-helyettesítési és rokkant alapok értéke s azon kulcs, a mely szerint ezen elosztás történt, valamint, hogy azok ki vannak-e merítve, — kitüntesse. Ezzel az ülés véget ért. — A bányavidékek országgyűlési képviselői ma déli 12 órakor megjelentek a képviselőház miniszteri szobájában Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszternél, Zsigmondy Vilmos vezetése alatt, a kincstári bányász és bányászattal rokon munkások s altisztek nyugdíj szabályzatának javítását kérelmezvén. E nyugdijszabályzat 1780 óta áll fenn változatlanul s oly szűkmarkúan és a jelen viszonyoktól anynyira elütően gondoskodik a bányászmunkásokról, hogy egy szegény bányamunkás 40 évi szolgálat után 16 és fél krajczárnyi napi nyugdíjban részesül, az árvája pedig csak 3 és fél krajczárt kap. E kérdésben már történt némi kezdeményezés a nyugdíjszabályok javítása érdekében, de 1874. óta megakadt s jelenleg szünetel az ügy. A pénzügyminiszter igen előzékenyen fogadta a képviselőket, s megígérte, hogy e kérdés kedvező elintézését halaszthatatlan kötelességének ismeri. A küldöttségben jelen voltak Zsigmondyn kívül Grünwald Béla, Gyurgyik Gyula, Halassy Gyula, Hegedűs Sándor, Lázár György, Lehoczky Egyed, Pogány Károly, Probstner Arthur, Stoll Károly és Tisza László. — Az aixi érsek ügye a franczia kamarában. A párisi nemzetgyűlés máj. 19-diki ülésében Lokroy kérdést intézett a belügy- és kultuszminiszterhez. Emlékeztet az aixi érsek pásztorlevelére és az államtanács nyilatkozatára, hogy az érsek hivatalos hatalmával visszaélt. E nyilatkozat azonban nem lesz kihirdetve az egyházmegyében. — Le pé re miniszter erre kijelenti, hogy e pillanatban a nyilatkozatnak az egyházmegyében már mindenütt ki kell függesztve lennie. Lokroy erről megelégedésel vesz tudomást. Az azóta egy beszédet tartott, mely a pásztorlevélnél még hevesebb volt. Ez utóbbiban ugyanis a minisztereket csak majmokkal, a beszédben azonban disznókkal hasonlította össze. (Derültség.) Még aggasztóbb azonban, hogy az aixi papság levelet intézett az érsekhez, melyben előre kijelentette, hogy az államtanács általi esetleges elitéltetése a főpapnak csak dicsőségére fog válni. Hát nincsenek a papság számára ? Fizetéseiket kellene visszatartani. Id. Granier de Cassagnac: A püspököktől elvehetik az aranykeresztet, mégis megtartják a fakeresztet, mely a világot megváltotta. (Zaj.) Lokroy szerint nem fognak többé a kormány ellen oppozíciót képezni, ha csak a fakeresztet fogják viselni. Két mód van a klérust legyőzni. Gyakorolják ellene a büntető törvényt, s ha ez sem elég, lépjenek a nagy reformokhoz, a sajtó- és egyesületi szabadsághoz, az egyháznak az államtól való elválasztásához. (Helyeslés balról.) Le pére miniszter az előtte szólottnak csak tényleges említéseire akar válaszolni. Az u. n. Ferryféle törvények, melyek azonban az összes kormány munkája (Helyeslés balról.) nagy agitácziót idéztek elő. Püspökök igen heves hangú kérvényeket írtak alá. Ez agitáczióval szemben a kormánynak az organikus törvényeket és a konkordátumot, melyek egészben csak egy egészet képeznek, ismét érvényre kellett hoznia, hogy az állam jogait megvédje. Csakugyan oly platonikusok az általa használt eszközök, mint mondják ? Azt hitte, hogy elég lesz a megfeddés is, mielőtt más rendszabályokhoz nyúl. Könnyű lett volna neki a grenoble-i püspököt az államtanács elé állítani. Én inkább levélben és udvarias hangon akartam az állam jogait emlékezetébe hozni. A klérus ez intést úgy látszik, szívesen vette, mert az aixi érsek esete egyedül áll. A püspökök aláírtak ugyan kérvényeket, de a kormány óvakodott ezt nekik megtiltani, minthogy erre, mint minden más polgár, föl vannak jogosítva. Egy katholikus püspök elrendelte, hogy a kérvény, melyet aláírt, ne olvastassák föl a szószékről. Az aixi érsek ezt nem tette, s azért az államtanács elé kellett őt állítani. Mi inkább ezt az eljárást követtük, minthogy a büntetőtörvénykönyv 204. czikkét kövessük, mely száműzetést rendel el, minthogy e büntetésmégsem állt volna arányban a vétséggel. A rendelet, mely a hivatalos hatalommal történt visszaélés fölött ítélt, nem oly platonikus büntetés, mint állítják. Az a sajnálatos beszéd, melyet az érsek állítólag Chateaurenardban tartott, régibb, mint az államtanács rendelte. Ha ez a beszéd csakugyan autentikus, az érseknek a büntetőtörvénykönyv 201. czikke szerint (három havi fogság) a fenyitőtörvényszék előtt fog kelleni ezért felelnie. (Élénk helyeslés balról.) — Egy szerb lap a magyar nyelvkérdésről. Az újvidéki »Nedélyni Liszt« a magyar nyelv kötelező oktatása fölötti vita alkalmából mindenek előtt konstatálja, hogy azt a parlament roppant többsége fogadta el, s e nagy többségben sok nem magyar nemzetiségű kerület képviselői is helyet foglaltak s hogy a törvényjavaslat ellenzői roppant minoritásban maradtak. Határozottan a magyar nyelv mint állami nyelv mellett tör lándzsát s nem tart azokkal, mi több, félelmüket a legalaptalanabbnak tartja, kik magyarosítást látnak a magyar nyelvnek az elemi iskolákba való behozatalában. Valamely nemzetiségnek nyelvét nem egy könnyű megsemmisíteni, vagy tollal és tentával egy más nemzetiségnek nyelvébe átönteni. Ezúttal azonban erről szó sincsen, mert a kormány kijelentette, hogy a szóban lévő törvényjavaslat által a nemzetiségek jogain nem akar csorbát ejteni. A nemzetiségi képviselők, akik a javaslat ellen voltak, általánosságban és elvileg az állami nyelv jogosult volta, annak az elemi iskolákba való behozatala ellen nem nyilatkoztak s csak is a czélszerűtlenséget említették indokkép a javaslat ellenében. Felhozott érveiket sem tudták azonban bebizonyítani, mert az argumentumot pro és contra most még a jövő rejti méhében. A nevezett lap tehát helyesli a javaslatot, mert — úgymond — kell egy állami nyelvnek lenni, melyet az összes nemzetiségek között a legnagyobb relativ többség beszélt s az állam kebelében a központot elfoglalja. Szükséges tehát a magyar nyelv törvény által való biztosítása s erőtlen s könnyen megczáfolható érv az, mit ellene felhoznak; hogy pedig a magyar nyelv »idegen« volna, az ellen a leghatározottabban tiltakozik. Azon nyelv, melyből a szerb írók Aranyt, Petőfit és Jókait fordítják, az nem lehet idegen s azok a kik a magyar nyelvet megtanulták, hogy belőle fordítsanak, aztán meg sem bánták. Dr. Polit sem bánhatta meg, hogy megtanulta a magyar nyelvet, mégpedig már érett korában. Az állami nyelv tudásának szükségességét nem eléggé kommentálja-e ez? Amely nyelv elsajátításának szükséges voltát elismerték ők, attól most a legifjabb nemzedéket akarnák megfosztani? Az állami nyelvnek behozatala ellen törvény útján ne beszéljenek tehát többé, mert annak decretálása jogilag alappal biró, szükséges és minden magyarosítástól menti. Osztrákok és csehek. Az osztrák-cseh »kiegyezés« ügye csehül áll. A kiegyezés létesítésére tett kísérletek sikertelenek maradtak, ésannyira, hogy a cseh klub kijelenté, miszerint nincs oka megmásizni tavaly szept. 25-én hozott határozatát, melyben kimondatott, hogy ezen rendszer s ezen kormány alatt a csehek nem lépnek a reichsrabhba. Tehát megmaradnak a régi határozat mellett s ezt megnyitják most, az új parlamenti választások küszöbén. Pedig nem mondhatni, hogy az osztrák németek rideg merevséget tanúsítottak volna a csehek irányában. Ellenkezőleg, nagyon is előzékenyek voltak, nem csak, de maga Taaffe miniszter részéről is történtek közeledő lépések. Mind hasztalan. A csehek oly exorbitáns követelésekkel léptek föl, hogy Herbst uraiméknak az ég felé állott minden hajaszála. És nem is csoda, hogy ily nehezen megy a dolog. A csehek hosszú passiv ellenállásukba, bármily kellemetlen s gyümölcstelen is az, beletörődtek már és igen bizalmatlanokká lettek német »testvéreik« iránt. S miután anynyit tűrtek, most már nem elégsznek meg üres szavakkal, hanem »biztosítékokat« követelnek. Egy cseh lap erre nézve következőleg nyilatkozik: »Rajtunk a sor, hogy biztosítékokat követeljünk nemzetiségünk szabad fejlődése és tartós biztosítása iránt; rajtunk a sor, biztosítékokat követelni arra nézve, hogy nyelvünk jövőre ne legyen úgy elnyomva, mint volt eddig; hogy a német nemzetiség hegemóniájának fentartása ne legyen jövőre is mindenekfölött álló és kizárólagos elv, melynek, mint százfejű és vérengző szörnyetegnek legdrágább kincseinket feláldozni kelljen; melynek a szellemi és politikai fejlődést, a nép boldogságát és megelégedését, a nemzet jóllétét és politikai szabadságát jövőre is feláldozni kénytelenittessünk.« Nos, mikor úgy mennek a felek a »kiegyezés« felé, nehezen lesz abból egyhamar valami. S ami minket különösen illet, a cseh lap most idézett sorai alkalmából nem hallgathatjuk el a megjegyzést, hogy osztráknémet »barátaink« odaát a Lajthántól minő rosszakaratú agitatiót fejtettek ki lapjaikban ellenünk, magyarok ellen s nevezetesen a »Sprachenzwang« ellen, — nagy garral hirdetve, hogy a nemzetiségeket elnyomjuk, rájok erőszakoljuk nyelvünket s a magyar hegemóniát tartjuk mindenekfelettvalónak — a többi fajok rovására. Mi hallgattunk eddig s nem reflektáltunk ez osztrák vádaskodásokra, de most, midőn a cseheket halljuk nyilatkozni, azt tanácsoljuk osztrák »jóakaróinknak«, hogy jobban teszik, ha a magok háza előtt söprögetnek s nem vágják magok alatt a fát az ellenünk bőkezűleg szórt vádaskodásokkal, mert bizony az a kő, amit reánk akarnak dobni, a saját fejükre esik vissza. Mert bizony széles Magyarországon sehol sincs oly állapot, minőt az osztrák-németek Csehországban megteremtettek, amely ellen kétségkívül hasonlíthatlanul jogosabban panaszkodhatnak és rekriminálhatnak a csehek, mint a mi nemzetiségeink a »magyar uralom« ellen. Nekünk is volna egy »Csehországunk« : — Horvátország. Már most ítéljék meg azok, kik ellenünk recriminálnak, hogy melyiknek van kedvezőbb helyzete: Csehországnak-e avagy pedig Horvátországnak s e megjegyzésünk szól különösen egy ifjú cseh lapnak, mely azzal az impertinens váddal lép föl, hogy »a magyarok mindig nagyobb ellenségei voltak a szlávoknak, mint a németek, — miért ne szövetkeznénk a kisebb ellenséggel a nagyobb leverésére?« — Mi soha semmiféle nemzetiségnek, tehát a szlávnak sem voltunk s nem leszünk ellenségei. Videó egyebek közt Horvátország. Az egész monarchiában kik vannak leginkább háttérbe szorítva, mellőzve és »elnyomva?« A csehek, kik már egy évtized óta mostoha gyermekei Ausztriának, pedig legpontosabban s legjobban fizetnek, holott a mi horvát »testvéreinkre« még mi fizetünk rá. Hát annak, hogy a csehek így elnyomva voltak és vannak, mi magyarok vagyunk-e az okai ? Befolyhattunk-e mi a csehek sorsára? Nem-e az osztrák németeknek köszönhetik helyzetüket kizárólag ? Azért jó lesz, ha a »kiegyezési tárgyalásokat egymás közt végzik el s nem vonnak bele minket is egész ártatlanul »a crédóba.« Egy szóval, még ez idő szerint a csehek a régi alapon állanak, nem mindenáron állanak ott s hajlandók be is lépni a reichsrathba, ha az osztrákok őket kielégítik. Most még úgy szólva függőben tartják a kérdést s mint lapjaikból látjuk: csak a parlamenti választások után fognak még egyszer és döntőleg határozni a felett, mit tevők legyenek. Addig van ideje az osztrák németnek is kirukkolni azzal, hogy mivel képes s hajlandó jutalmazni a csehek bevonulását a bécsi parlamentbe. Amint azonban ma a dolgok állnak, ez ügyben sikertől nem lehet tartani. Az országgyűlési szabadelvűpárt mai értekezletén Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt megkezdte a rendőri büntető törvénykönyv tárgyalását s azt Pauer miniszter indokolására átalánosságban vita nélkül elfogadta. A részletes tárgyalásban a 95. §-ig haladt. A tárgyalásban Pauler miniszteren és Tisza K. miniszterelnökön kívül részt vettek: Hosztinszky János, Jakab Bogdán, Csáky László gr., Teleszky István, Zsámbokréty József, Gödi Károly, Ormay Károly, Várady Gábor, Végh Aurél, Ráday Gedeon gróf id. Bokross Elek, Karuch József, Hegedűs Sándor, Marsovszky Gyula s különösen az egészségügyi résznél, mely leghossszabb vitára adott alkalmat, Knöpfler Vilmos és Sztojkovich Péter. A tárgyalás holnap d. u. 6 órakor folytattatni fog. Az értekezlet esti 9 órakor ért véget. A függetlenségi párt mai értekezletén tárgyalta a rendőri büntetőtörvényről szóló törvényjavaslatot. Az értekezlet, bár ily törvény hozatalát szükségesnek tartja, e törvényjavaslatot átalánosságban sem fogadja el, egyebek közt azon okból, mert több oly intézkedés foglaltatik benne, melyek által a helyhatóságok jogköre csorbittatik. Post íiulbila Phoebus. A magyar ipar Székesfehérvártt ül most sátoros ünnepeket. A magyar államhitel — az európai pénzpiacon. A magyar kormánypolitika az osztrák-magyar monarchiának a portával kötött konvencziójában. Szinte sok is egyszerre a jóból! A magyar ellenzék hónapokon át hirdette mindannak épen az ellenkezőjét, ami most szemünk előtt lefoly, s ha az ország nagyot bámul ma a fényes siker fölött, melyet »iparunk örvendetes lendületek felől a székesfehérvári kiállítás; államhitelünkről a magyar aranyjáradék 95,20 s a magyar állami sorsjegyek 107,50 fotos kurzusa; külügyi politikánk korrekt és üdvös tevékenysége felől pedig az európai sajtó és diplomatia állít ki csodálatosan találkozó egyhangúsággal és egyidejűséggel e jelentőségteljes bámulatot mi hazafias készséggel s megelégedéssel sietünk tudomásul venni. S nem kárörömmel, nem gúnynyal, nem lenéző dölyffel és kihívó kötekedéssel, hanem kollegiális büszkeséggel mutatunk rá az ellenzéki sajtóra, melynek nagyobb része becsületes őszinteséggel konstatálja a helyzetnek ezen őt és jóslatait örvendetesen dementáló nagy tényeit, s ha pour sauver l‘honneur du drapeau, a mi számunkra iparkodik is azokból kicsalni-csavarni egy kis fiaskót és dementit, magát a valóságot, azt, hogy a székesfehérvári tárlat — közgazdasági papirosaink magas árkerete államhitelt, a konvenczió meg külpolitikai kiváló siker a magyar névre, financziákra és kormányra nézve, egy szóval sem próbálja eltagadni vagy elleplezni. Sajnos kivételt e részben csak a — »Magyarország« képez, mely saját termelésű bolond gombáitól annyira elvesztette képességét józanul gondolkodni és ítélni, hogy ma is feketének látja és mondja a fehéret. Nem is érdemes már vitázni vele, ha tényeket kelt vagy ferdít. Hadd ültesse föl továbbra is és ijesztgesse azon féltuczat olvasóját, kik más laphoz véletlenül tán nem jutnak a rémhírrel, hogy a muszkák augusztus 3-káig sem fognak kitakarodni Bulgáriából sem a tényen magán, sem annak nyomatékos politikai jelentőségén nem fog az egy jótát változtatni. Mikor a muszka ezár oly szigorú követeléssel szemben, aminő Anglia, Itália és monarchiánknak azon, indirekte és enyhébb formában Francziaország által is támogatott »fölfogásában« volt kifejezve, hogy az evacuatio utolsó napja július 25-ke legyen, csak technikai nehézségekre és akadályokra mer hivatkozni, s ráadásul orosz részről hivatalosan bejelentik az érdeklett kabineteknél az evacuatio minden stádiumát és mozzanatát : csak a részakarat vagy gyógyíthatlan lelki vakság supponálhatja és hirdetheti, hogy mindez komédia, s hogy Oroszország mindennap hazaszállít ugyan egy jó csomó embert és hadiszert, hanem azért hadserege mégis ott marad a Balkán félszigeten ! Ily modorú és tartalmú opposíczióra kár volna a tintát vesztegetni . . . annál kevesebb kedvet és hajlandóságot érezünk azonban szó és megjegyzés nélkül tűrni, hogy rajtunk száradjon a szemrehányás, mintha a konvenczió ténye ránk nézve fölsülést, acceptálása ellentmondást, tartalma és szelleme külügyi politikánkra vereséget és desaveutrejtene és jelentene. Mondtuk-e mi valaha és bárhol, hogy monarchiánk nem akar a portával konvenczióra lépni? S hallott-e valaha valaki akár a delegáczióban, akár másutt Andrássy gróf ajkáról olyan nyilatkozatot, melynek a konvenczió akármelyik pontja akár a czélokat, akár az eszközöket illetőleg cáfolatul szolgálhatna ? Külügyi politikánk vezetője nem egyszer de százszor hangsúlyozta, hogy Ausztria-Magyarország és Európa vitális érdekei parancsolják az okkupácziót, de Törökországnak is használni kíván, használni fog az , s ugyanannyiszor hangsúlyozta az okkupácziónak időre, formára s egyéb részleteire vonatkozó mindazon momentumait is, amik most a konverzióban szentesítést nyertek. Nem mi álltunk hát hamis alapon, akik Andrássy szavának hittünk, politikájában bíztunk, hanem az ellenzék, mely nem hitt, nem bizott, s midőn most halomra dől mindaz a sok okoskodás, vád és gyanúsítás, ami e nem indokolt hitetlenség és bizalmatlanság gyönge alapjára épült, érthető zavarral keresgél és turkál e romok közt egy — kavics után, melylyel a diadalmas ellenfélt és diadalmas politikát, ha már le nem terítheti, legalább — megkarczolni és a sebmentes győzelem dicsőségétől megfoszthatni reméli és erősödik. Természetes, hogy itt is ő fogja a rövidebbet húzni. A konvencziót nem lehet egy rangra helyezni, még kevésbbé különválasztani a berlini szerződéstől. Mert a konvenczió csak egyik módozata a berlini szerződés kivitelének, s nem önálló nemzetközi szerződés a porta és monarchiánk között, hanem kötés, melynek anyagát, alakját és hosszúságát Európa szabta meg a berlini végzésekben. E rideg tényben benn van a válasz azon bárgyú kérdésre is: meg fogja-e monarchiánk tartani a konvencziót, benn a csattanós cáfolat azon gyáva inszinuáczióra is, hogy Andrássy a konvencziót csak pro forma s erkölcstelen utógondolatokkal kötötte meg. Nem csupán monarchiánktól és nem Andrássytól függ az: annexióvá legyen-e, s ma, holnap vagy mikor érjen véget az okkupáczió ? Függ az Európától, függ a Balkán félsziget népeitől és kormányaitól függ ezerféle eshetőségtől és mindenekfölött a berlini megállapodásoktól. Európa igazat adott Andrássynak, hogy a Balkán félsziget legújabb eseményei és alakulásai Ausztria-Magyarországnak és Európának életbevágó nagy érdekeit közelről érintik, sőt veszélyeztetik, s midőn az angol államférfiak a kongressus helyeslése között csaknem egytől-egyig megjelölték ez érdekeket és fölsorolták a veszélyeket implicite kimondatott, hogy mig ez érdekek teljesen biztosítva, e veszélyek, teljesen elhárítva nem lesznek, az okkupáczió monarchiánkra visszautasíthatlan szükségesség s becsületbeli kötelesség marad. A magyar közönség erkölcsi érzete Andrássy gróf gyanúsításon fölülálló jellemétől egészen eltekintve is mély megnyugvást meríthet a tények hoszú sorára támaszkodó gondolatból, hogy aki a berlini szerződéshez mint egészhez oly aggályos lelkiismeretességgel ragaszkodott, annak egyik folyományánál a konvencziónál sem fogja kompromittálni a hagyományos magyar szótartást és becsületet s amint a magyar ellenzék nem bírta őt Soha egy hajszálnyira is leszorulni álláspontjáról, az osztrák annexionistáknak és militarismusnak még kevésbbé fog ez sikerülni. A székesfehérvári országos kiállítás. (Saját levelezőnktől.) I. Székes-Fehérvár, máj. 22. Az ilyen napokon, mint a mai, alább kell hagynunk a panaszszal, melynek vezérczikkben és újdonságban, táviratban és tárczában adunk kifejezést, hogy kevés a látogató. Mindkét reggeli vonat nagyszámú közönséget hozott. Magából a fővárosból ezernél több vendég rándult át, s így nemcsak megélénkült a kiállítási térség, hanem egy-egy teremben tolongás is volt — aminek az elnökség s a kiállítók egyaránt örültek s tán a közönségnek sem volt ellenére.