A Hon, 1879. július (17. évfolyam, 158-184. szám)

1879-07-01 / 158. szám

a képezdei igazgatótanácsosok, a tanfelügyelő, a ké­­pezdei igazgató, a helybeli járásbíró s a kíséretében ■jött urakkal együtt Akantisz Rezső erdőmesterhez tért be, honnan a rögtönzött ebéd elköltése után a délutáni gyorsvonattal a fővárosba tért vissza. Nem szabad elhallgatnom azon körülményt sem, hogy a miniszter ur nyájas leereszkedése, fesztelen modora a legkellemesebb benyomást hagyta hátra s az érint­kezés kellemes pillanatait sokáig és sokaknál fogja emlékezetessé tenni. S. Zólyom, jun. 26-án. (Iskolai ügyek. Magya­rosodás. Társadalmi élet.) Folyó hó 23., 24., 25-ik napjain tartottak az évi zárvizsgák a zólyomi köz­ségi iskolánál. Többször volt már alkalmunk azt ta­pasztalni, hogy ezen iskola tanítói kara hivatásá­nak czélpontjául a »nemzeti nevelést« tűzte ki, mit leginkább a lefolyt vizsgák is bizonyítanak. — Örömünkre szolgált, azon tapasztalatunk szerzése, hogy a tanítói kar a magyar nyelvet már a 3-ik osz­tályban tannyelvül fogadta el. A felsőbb osztályok­ban tartott vizsgákon már észre sem lehetett venni azt, hogy a magyar nyelv a közs­­iskola másodnyel­ve. Nagyszámú közönség jelenlétében tartatott meg 25-én d. u. az éneklés tornavizsga, mely vizsga különös tetszésben részesült. Levelemet folytatva, megemlítendőm, hogy : em­lített iskola majdnem minden osztályában a ta­nító urak egyik-másik növendék fölszólításánál oda nyilatkoztak, hogy A növendék nem volt 3, B növendék pedig 4, egy harmadik pláne 5 hónapig nem volt az iskolában. — Kérdéseimre azt kap­tam válaszul ezen körülményre, hogy a mulasztókat nem büntetik meg kellő szigorral a hatóság ré­széről. S a­mi a sok mulasztásnak oka is. — Ez nagy hiba, s mert a tanügy rovására történik, tisztelettel felhívjuk a megyei tanfelügyelő úr figyelmét ezen kö­rülményre. Az első osztályban vagy 140, a második osz­tályban nem sokkal kevesebb, tanuló összezsúfolva kényelmetlen és szűk padokban van elhelyezve.­­­­A tantermeken pedig semminemű szerelő nem lévén alkalmazva, képzelhetjük, milyen levegő van délután 3 óra után a zólyomi községi iskola alsóbb osztá­lyaiban. Az alsó osztályokat okvetetlenül még ez évben oly módon kell rendezni, hogy az első és II-ik osz­tályhoz még egy párhuzamos osztályt állítsanak, mert ily állapotok megtűrése törvényellenes. Városunkban Kétszery József színigazgató ve­zérlete alatt eléggé jól szervezett színtársulat mulat­tatja esténkint a közönséget, a várkertben. — Eddig hat sikerült előadáson voltunk jelen, közönség azon­ban csak két esetben volt nagyobb számmal. X—y.­ ­ A.: A székesfehérvári kiállításon kitünte­tettek névsora. — Kihirdettetek június 29-én. —­­ (Folytatás.) III. Csoport. Mezőgazdasági termények és felkészit­­mények. Kerti ipar­ Díszoklevél. Zichy Edmund, Domonkos és Je­nő grófok. Végh János, Vereb. Eszterházy Móricz gróf, Pápa. Délmagyarországi méhészeti egyesület, Temesvár. Chottek Ottó és Rudolf grófok, Futták. Zichy Jenő gróf, Zichy­falva. Simor János bibor­­nok herczegprimás, Esztergom. Wimpfen Victorné gr. Érd.-Ercsi. Első magy. gyapjumosó és bizományi részvény­társulat, Budapest. Frommer Albert, Bu­dapest. Keszthelyi gazdasági egyesület. Arany­érem: Fleischl Dániel és társa, Bu­dapest. Károlyi Victor gróf, Keresztes. Csekonics János gróf, Zsombolyán, Mosdosy József, Káp.­Nyék, Barcza György, P.­Zámor, Széchenyi Dénes és Imre grófok, Somogyvár. Koburg Gotha Ágost herczeg, Vacs. Zichy Béla gróf, Lengyeltóti. Latin szertartá­­su püspöki uradalom, Nagyvárad. Zichy Ferencz gr., Pusztafödémes. Zichy Nándor gróf, Láng. Seidelheim Géza, Budapest. Eszterházy László gróf, Sárosd. Kö­nig Károlyné, Kecsege. Wolfner Gyula és társa. Uj- Pest. Zámolyszky Ferencz gr., Motesics. Zichy Pál Ferencz, Nagy-Hörcsög. Freystädter Vilmos, Kapos­vár. Molnár György, Uj-Kigyós. Kaufmann Lázár és fiai, Budapest. Schuller János, Apatin. Árvai urada­lom, Árvaváralja. Dr. Rodiczky Jenő, M.-Óvár, Sig­­mond testvérek, Kolozsvár. Ezüst­érem: Migazzy Vilmos gr., Aranyos- Maróth. Wertheim M. fiai, Enying. Metternich Ri­­chardné herczegnő, Bajna. Orczy Andor báró, Uj- Szász. Hunyady Ferencz gróf, Szili. Nádosy István és Kálmán, Sz.-Lőrincz. Maurocordato György her­czeg, Tolna. Rónai Albert, Alsó-Horbocz. Illés Jó­zsef, B.­Gyula. Göndöcs Benedek, Rékás­ Gyula. Eördögh Alajos L.-Sz.-Miklós. Előszállási Zircz­­csisterczi uradalom. Előszállás. Vidovszky Károly, Békés­ Csaba. Zichy Sándor gróf, Seregélyes. Grand Miklós, Buziás. Sándor Leopold, Szeg­zárd. Bydeskuty Mihály, Bereg. Weiler Nép. J., Pécs. Forgách L. gróf, Mándok. Nádasdy F. gr., Nádasd-Ladány. Kempelen Béla, Eger. Cziráky J. gróf, Lovasberény. Henkel Laura grófné, Zurány. Magyar-óvári gazdasági akadémia, Magyar-Óvár. Biharmegyei gazdasági egyesület, N.-Várad. Nagy Gyál , Puszta-Zámor, Purgly Sándor, Kőkút. Fesz­­tetics György gróf, Csáktornya. Özv. Dessewffy Gyula grófnő, Királytelek. Kisbéri áll. ménesbirtok, Kis­bér. Politzer Miksa, Pél. Baumgartner test­vérek, Ipoly-Kürt. Gálácsi Gusztáv, Bojt. Fekete Mihály, Jakab, Sándor, B.-Ujfalu. Kovács Antal, Buziás. Rumerskirch Arthur báró, Ketzel. Idősb Szőgyény-Marich László, Csoór. Özv. Meszlényi La­­josné, Velencze. Id. Kászonyi János, Foktő. Kovács Pál, Székesfehérvár. Goboczi Károly, N.­Várad. Ká­rolyi Gyula gróf, Kompolt. Liptó-Ujvári m. kir. földmives iskola, Liptó-Ujvár. Esztergomi főkápta­lan, Esztergom. Lukáts Lajos, R.-Almás. Bronzérem. Czilchert Béla, Gutor. Deák János, Nemes-Pann. Boros Imre, Fájsz. Franka Lajos, L.-Berény. Lehoczky Dániel, Rácz-Almás. Fikker Fere­nc, B.­Gyula. Reé Jenő, Lőrinte. Far­kas Károly, Iváncsa. Apponyi Antal gr., Szt.­Mik­­lós. Hoffmann József, Békés­ Gyula. Révay Simon br., Budapest. Szandtner Gusztáv, Örmény. Ko­vács László, Budapest. Hermann testvérek, Brassó. Hincs Jónás, Brassó. Mészöly Gyula, Enying. Mó­ricz Pál, Budapest. Pintér Miklós. Dr. Roth Józsa, Budapest. Simai Lukács, Békés­ Csaba. Szilvay La­jos, Radván. Szögyényi Géza, Csoór. Ujváry Gyula, Bátya. Prohászka Ferencz, Arad. Beniczky Géza, Terhelőd. Bakay Péter, Sz.­Tornya. Bányai György, Kolozsvár. Bartóky László, Békés­ Csaba, Csókás József, Kecskemét. Elvers Nándor, Karancs. Em­­cbecht József és János, Székesfehérvár. Gajáry Ödön, Kalocsa. Hoffmann Nándor, Nagy-Száál, Hut­­flesz János, Szt.-Lőrincz. Iglói magy. kir. lenkészitő intézet és példány-gazdaság, Igló. Karnász József, Török-Becse. Kneitel János, B.­Gyula. Kossuth János czég, Lohanyai birtok. Kutas Imre, Szentes. Mali Jenő, Bánhegyes. Miske Imre báró, Bodajk. Nagybányai Józsa Kornél, Cső. Németh Imre, Gyula. Őry Károly, D.­Almás. Schmidt Sándor, Karczag Béla, és Procopius Pál, Polgárdi. Schrei­ber József és társa, Brassó. Stubenberg József gr., Székelyh­id. Dr. Tóth Imre, Selmeczbánya. Zichy Ferencz gr., Veerőd. Zichy János gr., Topolyai ura­dalom. Zlinszky István B.­Csaba. Árvay Gyula, Sz.-Király-Szabadja. Révy Alajos, Acsád (Vas me­gye.) Szepesmegyei gazdasági egylet. Töltényi An­tal, Székesfehérvár. Trnovszky M. M., Liptó-Szt- Miklós. Ihász Imre, Hathalom. Rickl József, Zelmos, Debreczen. Boratta Lajos báró, Poltár. Brunszwik Géza gr., Martonvásár. Püspöki uradalom, Pécs. Stein Mark és Zsigmond, Sz-László. Pleszky Antal, Kaj­­mád, *Kovács Ferencz, *Nagy József, *Szücs Sán­dor, *Bor Márton, *Godó János, *Borján Mihály, *Kiss István, Roszkovecz János. IV. Csoport-Ma­l­o­m-ipar s élelmi czikkek. A) Osztály. Liszt és egyéb őrlemények. Díszoklevél.Hafner Károly és a fia, Újvidék. Magyar általános hitelbank, egyesült gőzmalmai, Bu­dapest. Pesti hengermalom társaság Budapest. Er­zsébet malom társ., Budapest. Pesti Victoria gőzma­­lomrészvény-társaság, Budapest. A­r­a­n­y­é­r­e­m.Lujza-gőzmalom részv.-társaság Budapesst. László gőzhengermalom részvénytársaság Nagy-Várad. Czeglédi gőzmalom részvénytársaság Kisújszállási szesz- és gőzmalomgyár. Schwartz Mór, Mátészalka. Hédr­ich és Strausz, Budapest.­­ Ezüstérem. Cs. kir. szab. osztr. államvaspá­­lya-társaság Oravicza. Kuhner-féle Anna gőzmalom, Velencze. Sigmond testvérek, Kolozsvár. Bauer Ja­kab, H.-M.-Vásárhely, Ungváry testvérek, Czegléd. Biró Pál, Ercsi. Hutflesz K, Kolozsvár. Lukáts La­jos, Tácz. Bronz­érem. Horváth János, Szombathely. István gőzmalom-társulat, Debreczen. Keil János és Connert Sámuel, N.­Szeben, Hoffmann és Berger. Özv. Csillag Mátyásné, Pápa. Mészáros Károly és fiai Székesfehérvár. Fiumei mű- és gőzmalom, Fiume, Uhl Jakab, Nagy-Szeben. Engber Mihály, Nagy-Sze­­ben. Békési hengergőzmalom, Békés. B) osztály. Élelmiszerek, czukor, méz, sajt, befő­zött­e­k. Díszoklevél. Topits József özvegye, Bu­dapest. Arany-érem. Kesselhauer György, Pozsony. Medina József, Budapest. Mocznik L., Budapest. Krausz-Mayer, Budapest. Stühmer Frigyes, Budapest. Stern Ignácz, Budapest. Ezüst-érem. Balassy Szilárd, Veprovacz (Bács.) Böhm Károly, Budapest. Csiky Imre, Ko­lozsvár. Delmedico Péter, Budapest. Genersich Tiva­dar, Késmárk, Leitner és Grün­wald, Budapest. Nagy Mihály, Győr. Roszberger János, Székesfehérvár. Szvaty Ágost, Réde u. p.,­­Kisbér. Reichard Mór, Szé­kesfehérvár. Swappach Ágoston, Pozsony. Strausz testvérek, Budapest. Bronz­érem. Bánki István, Debreczen. Bellanovits Ede, Orsová. Benigni és Laszlótzky czég, Kolozsvár. Beszédes Mózesy Ágnes, Duna- Vecse. Deubel, Frigyes, Brassó. Göndöcs Benedek, Békés­ Gyula. Özv. Hamzer Theisz Fanny, N.­Bánya. Janczer Károly, Kis-Técsa. Markus Gusztáv, Lőbá­nya. Ifj. Müller J., Budapest. Nemesszeghy Kálmán, Székesfehérvár. Nogel Vincze, Székesfehérvár. Oblat és társa, Szeged. Reinhardt József, Békés­ Gyula. Schmör Aurél, Szepes-Szombat. Sirk János, Eger. Szandtner Károly, Budapest. Tisch Lajos, Lippa. Tonesz Ferencz és Ede, Arad. Zamojszky József gr. Felső-Motesitz. Aantal Mihályné, Debreczen. V. Csoport. Borok, szeszek, eczetek, pezsgők, serek és borászati eszközök. Díszoklevél. Érdiószegi vinczellér-képezde, Érdiószeg Keszthelyi m. kir. gazdasági intézet,Keszt­hely. Gschwindt-féle szeszgyár-részvénytársulat Buda­pest. Budai országos vinczellér- és pinczemester-ké­­pezde Budapest. Arany­ érem. Benigni Sámuell Kolozsvár. Benkő István, Veszprém. Dreher Antal, Kőbánya. Do­­mány József, Arad (cognaciáért). Eszterházy Mó­ricz, gróf, Pápa. Erdélyi pincze-egyesület. Első magy. részv. serfőzde. (Kőbánya.) Fackh Gedő, Badacsony. Glósz Károly, Eger. Grünwald és társa, Budapest. Harkányi Károly, Budapest. Kováts Jó­zsef, Bátorkeszi. Kanitz Lipót, Eger. Lónyai Gábor, Zsadány. Lápossy Ferencz, Budapest. Molnár Sá­­muelné, Debreczen. Nádasdy Ferencz gróf, Győ­rök. Neukomm Valentin fiai Versetz. Ransburg Mór, Arad. Schwartzkopf József, Szegszárd. Tagá­­nyi István, Arad. Zichy Edmund és Jenő grófok, Szt.­Mihály. Zichy Ferencz gróf, Budapest. Dietrich és Gottschlig, Budapest. Ifj. Haggenmacher Henrik, Promontor. Lichtneckert Antal, Székesfehérvár. Pe­­theő Imre és társai, Velencze. Pokorny Fer, Zágráb. Vallás és közoktatási m. k. minisztérium Budapest. Zwack József és társa Budapesten. Ezüst­érem. Adler N. János, Szegszárd. Apor Károly báró, Maros-Vásárhely. Balatonfüredi szeretetház, Balaton-Füred. Balás Mihály, Székes­­fehérvár. Bartolovich Antal fia, Eszék. Beaumont A. S., Budapest. Bucher Gusztáv, Eger. Chernél Kálmán,­Kőszeg. Chottek Ottó és Rudolf grófok, Futták. Domány József (ménesi aszuhoráért), Arad. Esch J. és társa, Pozsony. Filip Mihály, Versecz. Fisch József és fia, Tapolcza. Fischer József, Po­zsony. Gerenday István, Balázstelek. Guthy Fe­rencz, Beregszász. Haberman és Huber, Pozsony. Heidekker József, Ercsi. Haty Anna, Budapest. Helley János, Tasnád. Jakabffy Albert, Gyula-Fe­hérvár. Karácsonyi Guidó gróf, Budapest. ifj. Ká­szonyi János, Arad. Kopácsy Ipoly, Veszprém. Kreisz József, Buda-Eörs. Laudon Sándor, Ungvár. Mayer István, Esztergom. Mayer Samu, Arad. Már­­tonfalvay Elek, Kaposvár. Mocznik L., Budapest. Nagy Gyula, Puszta-Zámor. Nádosy István és Kál­mán, Szt-Lőrincz, Nemes Kálmán. Debreczen, Pap­­penheim Sándor gróf Iszka-Szent-György, Dr. Pi­­litz Vilmos, Budapest. Pongrácz Jenő gróf, Nagy- Kagya. Prückler Ignácz, Budapest. Somssich Iván gróf, Budapest. Szalay Imre, Lelle­ B.-Boglár. Szent­­léleky M., Tallyány. I. Szerémi borkereskedő részvénytársulat, Illők. Szőgyény-Marich László, Csoór. Sztáray Antal gr., Várpalota. Strausz Adolf. Tóth Ferencz, N.-Várad. Vozáry Tamás, Gyöngyös. Wagner testvérek, Újvidék. Zichy Domonkos gr., Lugos. Zichy Paulina grófnő, Várpalota. Pécsi káp­­talanai uradalom, Pécs. Pécsi püspöki uradalom, Pécs. Pécsi székesegyházi uradalom, Pécs. Stein és Iritzer, Pozsony. Guther D., Budapest. Schnitzer és Weiss, Budapest. Zwack Luis, Budapest. ^Hermann Jónás, Velencze. ^Oberländer Antal, Szolnok. Bronz­érem. Stern Ignácz, Budapest. Krausz Mayer, Budapest. Stern Jakab, Budapest. Szől­­lősy ,Móricz, Székesfehérvár. Hammersberg Je­nő, O-Liszk (Zemplén.) Riedl János Esztergom. Adamovich Sándor, Újvidék. Klevicsek József, Új­vidék. Gutmann Dénes, Mistótfalva. Zsivánovics Gá­bor, Újvidék. Kovácsy Gábor, Tállya. Andrássy Aladár gróf, Budapest. Hajduk Ambrus, Tokaj. Ifj. Kovács Pál, Székesfehérvár. Königstädter test­vérek, Újvidék. Őry Károly, Duna-Almás (Nesz­mély.) L. sz. káptalani uradalmak, Nagy-Várad. Bánffy György báró, Szilágy-Nagyfalu. Brenner Lőrincz és Keresztély, Veszprém. Papadics Péter, Újvidék. Mittelmann D. Ferencz, Arad. Lamm Sándor, Ungvár. Csilléry Benő, Kecskemét. Gerber Ödön, Szinyervárallja. Guttmann B. J., Szombathely. Kari József, Székesfehérvár. Strasser Ign., Kecske­mét. Schubel Albert, Szombathely, Bódogh Károly, Sárospatak. Éva András, Sátoralja-Ujhely. Arzt Pál, Brassó. Grünwald Ferencz, Arad, Weber Ist­ván, Szombathely. Hollósy Somogyi Elek, Felső-Eörs. (Veszprém). Heinzmann János, Szombathely, Stuben­berg Józs. gr. Székelyhid. Ujváry Ödön, Diószeg. (Biharmegye.) Steuer József, Devecser. Ferdinand Antal és fia, Szegszárd. Stiedl Ferencz, Nagy-Várad. Chepely Károly, Balaton-Füred. Hutflesz János, Sz.-Lőrincz. (Baranya.) Cziráky J. gr., Lovasberény. Marosy Ignácz Helyesfa, Simon Péter, Helyesfa Simon János, Helyesfa, Fleischer Péter, Helta, He­ves megye gazdasági egyesület bortermelő tagjai­nak kereskedelmi szövetkezete, Gyöngyösön, Zlin­szky Istvánné, Velencze, Weiner Károly, Szom­bathely, Schönfeld Alb., Tolcsva, Goldenring Lipót, Posen. Kis János, B. Akafi. Beck János, Somlyó. Özv. Meszlény Lajosné, Velencze. Majláth György, Bakocza. Bosnyák Gusztáv, Lelle, (Boglár.) Miske Imre dr. és neje, szül. Forgách Paula grófné, Bo­­daik. Horváth György, Félegyháza. Károlyi Gyula gróf, Kompolt. Szőke Lajos, Tabajd. Töltényi An­tal, Székesfehérvár. Tóth Kálmán, Bozsok (Enying.) Mezőtelegdi uradalom. Deym gróf, Lesencze-Tamaj. Reitlinger Vilmos, Promontor. Stern Farkas, Balta­vár, ifj. Plathy István, Ungvár. Kreutzer Nándor, Székesfehérvár. Erdődy Ferencz gróf, Doha. Mészöly Gyula, Enying. Id. Mészöly Antal, Sárbogárd. Hauer Fülöp, Tétény. Horváth József, Bánhida. Sup­­ka Márton, Devecser. Soós Antal, Környe. Barcza György, Puszta-Zámor. Frommer Jakab, Debreczen. Gottlieb Zsigmond, Martovásár. K.-Szállási mű­szaki üzlet szeszgyára. K.­Szállás. Neumann Manó és fia, Vácz. Sohár Gyuláné, Keresztes. Füley István, Székesfehérvár. Feigl M., Budapest. Felsenburg Ká­roly és fia, Esztergom. Ifj. Kászonyi Ján., Arad. (ko­ráért.) Brutsy Ján., Esztergom. Rosinger Ignácz, Pécs. Mautner Samu, Budapest. (Folytatása következik.) KÜLÖNFÉLÉK. — Wenckheim Béla báró állapota az orvosok által 11 órakor kiadott bulletin szerint még mindig változatlan. Ha egyátalán lehet szó javulás­ról, erről csak annyiban lehet beszélni, hogy az esti órákban eszméletre tért. Az utolsó válságnak ma éjjel kell beállnia. Vajha javulást jelenthetnénk la­punk legközelebbi számában! — A »Nemzeti Hírlap,« a szabadelvű párt egyik jelentékeny közlönye, mint már említet­tük is, befejezi pályafutását. Az öt évi pályafutása alatt sok érdemet szerzett lapból ma este jelent meg az utolsó szám . Márkus István szerkesztő a kö­vetkező szavakkal búcsúzik el olvasóitól : A »Nem­zeti Hírlap« ezen számával befejezi pályafutását. A lap szerkesztősége nevében már tegnapi vezérczik­­künk búcsút és köszönetet mondott tisztelt közönsé­günknek és lapunk külmunkatársainak. Még egy kö­telességem van nekem, mint a lap szerkesztőjének, búcsút venni a lapnak belmunkatársaitól, névszerint: Toldy István barátomtól és szerkesztő társamtól, to­vábbá Földy Géza, Csiky Kálmán, Fáy Béla, Anta­­lik Károly, Berényi László, Eörlősy Ferencz és Rá­kosi Viktor tisztelt barátaimtól, kik a lapnak szer­kesztésében kezdettől fogva az utolsó napig kiváló képességgel, lankadatlan buzgalommal és önfeláldo­zással támogattak. Köszönetet mondok nekik e tá­mogatásért és kifejezem azon reménységemet, hogy eddigi közös munkánk kötelékének megszűnte után is nemcsak az e viszonyra való kellemes vissza­emlékezés, nemcsak a személyes becsülés és barátság, de egyúttal a közügynek tán más téren és más esz­közökkel, de mindig önzetlen és becsületes szolgála­tára való elhatározottságunk állandó kapocs marad közöttünk. — Megemlítjük ez alkalommal, hogy Márkus István jövőre a »Pester Lloyd« belmunka­­társa lett, mint ezt a nevezett lap mai számában már jelezte. —­Az eladó ház czímű egyfelvonásos fran­­czia vígjátékot adtak tegnap először a nemzeti szini házban nem nagy közönség előtt és nem nagy siker­rel. Egy 48 éves agglegény eladja kis házát, mert nő­sülni készül. Ezt a házat megtekintik egy fiatal ember és egy fiatal özv., kik valaha el voltak jegyezve, de a menyasszony megtudván, hogy vőlegényének egy ka­­méliás hölgygyel volt viszonya, a házasság abba ma­radt. A két fiatal az eladó házban kibékül és kiderül, hogy azt a rosszhírű nőt az eladó ház tulajdonosa akarja elvenni. Meilhac és Halévy, mint e röviden el­mondott tartalomból is látjuk, csak úgy a levegőbe szellemeskednek, élczelődnek és dramatizálnak e kis darabban; sokat nevettek rajta és a szereplők is kedvvel játszottak. Követte ezt a darabot a már jól ismert »Attachée«, melyben Helvey Laura és N­á­d­a­i remekeltek. — Pestmegyében a választóknak a 1880. évre kiigazított ideigl. névjegyzékei a megyebeli váro­sok és községek házainál i. é. julius 5-től fogva 20 napon át, tehát bezárólag 25-ikéig közszemlére kité­tetnek, hol azok reggeli 8 órától déli 12-ig mindenki által megtekinthetők, úgy­szintén d. u. 2­4-ig is. A választók névjegyzéke ellen a felszólamlások az illető városi vagy községi elöljáróságnál, illetőleg kis községekben a körjegyzőnél f. évi július 15-éig nyújthatók be ; az ellenészrevételek ugyanott írásban július 16-tól 25-ig adhatók be. A megye összes vá­lasztó­kerületeiben összeírt választók névjegyzékei egyidejűleg (jul. 5—25.) a megye székházában köz­szemlére fognak kitétetni. — A »Nemzeti könyvtár«-ból, Abafi Lajos nagybecsű irodalomtörténeti vállalatából is­mét kaptunk 3 füzetet. A 25-ik füzet V­i­t­k­o­v­i­c­s Mihály műveinek 3-ik füzetét képezi s nagy részét »A költő regénye« czimű nagyobb dolgozata foglalja el. A 26-ik füzetben Zrínyi Miklós »Szigeti ve­­szedelmé«-nek első folytatása van. A 27-ikben ismét Vitkovics Mihály művei folytattatnak. Ára egy­­egy füzetnek 30 kr. — A »Történelmi tár« ez évi folyamá­nak jut.—szeptemberi füzete a következő tartalom­mal jelent meg : Szláv történeti emlékek s a magyar történetírás Wenczel Gusztávtól, Bethlen Gábor fe­jedelem uralkodásának története Szilágyi Sándor­tól, Fráter György levelezése s egyéb őt illető ira­tok, közli Károlyi Árpád. Ujabb regesták a külföldi levéltárakból, közli Marczali Henrik. Mivelődéstör­­téneti adatokat közölnek benne Torma Károly, Rö­mer Flóris s Thaly Kálmán. Vegyes közleményeket Hódor K., Thallóczy L., Szerémi, Divald József, Szá­­deczky Lajos.­­ A középiskolai tanárok fegyel­mi ügyei, a közoktatásügyi miniszter egyik leg­újabb körrendelete szerint, nem tartoznak a közigaz­gatási bizottságok elé. A körrendeletre alkalmat szol­gáltatott eset következő: Bizonyos törvényhatóság által fentartott s állami segélyben is részesített kö­zépiskola egyik tanára fegyelmi vétséget követett el. A törvényhatóság egyik tisztviselője az esetet továb­bi eljárás végett a közigazgatási bizottság tudomásá­ra hozta, az illető tanárt pedig felfüggesztette. Az ügy átadatott a közigazg. bizottság fegyelmi bírósá­gának, mely a vizsgálatot elrendelte s ennek alapján ítéletet is hozott. Felterjesztetett azután felülvizsgá­lat végett az egész ügy a közoktatási miniszterhez s ez az ítéletet megváltoztatta, kijelentvén, hogy a kö­zépiskolák sem az 1876. VI. törvényczikk, sem az 1876. XXVIII. t. sz. által nem rendeltettek a köz­­igazgatási bizottságok alá. A gymnasiumi tanárok fegyelmi ügyei sem tartozhatnak ennélfogva a köz­­igazgatási bizottságok elé s a törvényhatóság helyte­lenül jelentette fel az ügyet a közigazgatási bizottság­nál, a­helyett, hogy az illetékes tankerületi főigazga­tósághoz fordult volna.­­ A­­nemzetgazdasági egyesület­nek június 19-ére egybehívott ez évi rendes közgyű­lése a megjelentek elégtelensége miatt nem lévén megtartható : az egyesület július 3-kán d. u. 4 órakor a hazai első takarékpénztár termében s szintén az előbbi tárgysorral, rendkívüli közgyűlést tart, mely aztán tekintet nélkül a megjelenők számára, határoz. — A m. tud. akadémia ma tartotta utol­só — összes — ülését Pulszky Frencz elnöklete alatt. Ez ülésen első­sorban Zichy Antal tett jelentést Szé­chenyi Istvány gr. hátrahagyott és az akadémia által megvet nagybecsű kéziratáról. E kéziratok legbecsesebb részét a naplók képezik, melyeket a megdicsőült már fiatal korában kezdett írni és e szokását egész élte alko­nyáig megtartotta. A becses anyagot, melynek előle­­ges átvizsgálásával értekező volt megbizva, értekező 5 osztályba vélte sorolhatónak. Ezeket egyenkint is­merteti, kiemelve belőlük egyes jellemző vonásokat. Az egész gyűjteménynek kétségkívül legbecsesebb leg­tartalmasabb része az V. oszt., mint a mely a nagy ál­lamférfinak életpályáját foglalja magában. Kezdődik ama korszakot képző első fellépésével, midőn az 1825-iki országgyűlésen nagylelkű kezdeményezéssel a magy. tud. akadémiának alapját vetette meg, s 12 kötetben végig megy az azóta tartott összes ország­gyűléseken, beleértve az 1847­8-ikit is. Élénk képét nyújtja hazánk egész újjászületésének, s ellenzi az ebben szerepelt nevezetesebb egyéniségeket. Ilyenek: Wesselényi, Deák, Nagy Pál, Batthyányi, Eötvös, Ke­mény, Reviczky, Majláth, Vay, Somssich, Szentkirályi, Kossuth, az öreg nádor és fia István. Utána Szász Károly tett jelentést a pázmándi ünnepélyről, bemu­tatva a Horvát Endre fölött az akadémia nevében tartott emlékbeszédét. A jelen volt tagok kívánsá­gára Szász K. beszédét fel is olvasta. Az ülés után folyó ügyek intéztettek el. Titkár Weninger Vincze halálát jelenti a társulatnak s indítványára az aka­démia az elhunyt tagtárs fölött jegyzőkönyvileg fejezi ki részvétét. Jelenti továbbá, hogy Szász Károly az irodalmi bizottság elnökévé, Szilády Áron pedig an­nak előadójává választatott meg. — A legutóbbi nagy­gyűlésen megválasztott külföldi tagok közül Fouqué Tézar és Waitz megválasztatásukat meleg szavakban köszönték meg az akadémiának. Erre az ülés vé­get ért.­­ Az V. kerületi kir. katholikus gymnasium­ban tegnap történt meg a tanév be­fejezése. A június 16-tól folyt vizsgálatok után, me­lyekből a megjelent szülők, főleg azonban­ a tanári kar örvendve láthatták egész évi kitartó, lelkiismer­etes fáradozásaiknak sikeres eredményét, ez ünnepély ké­pezte a zárpontot, s úgy ez, mint az egész évi ered­mény méltán dicséri az intézet igazgatóját dr. Cor­­zan-A­vendano Gábort, ki nemcsak mint mathe­­matikus legjelesb szakembereink egyike, hanem mint igazgató is ritkítja párját. A záró ünnepélyen a ta­nuló ifjúság a díszterembe vonult, melyet első rangú művészeink falfestményei s Huszár Adolf kitűnő Fe­rencz József-szobra diszesit, s ott énekelte el az ifjú­sági énekkar a Hymnuszt s a Szózatot. Azután az egészségi tekintetekből nem szónokolhatott Corzan helyett Kurcz Antal beszélt, hévvel s meghatóan buzdítva a fiatalságot kötelességeik teljesítésére s kiosztotta a tanuló ifjúság közt a jutalomkönyveket. Ezzel az ünnepély véget ért s az ifjúság az egyes osz­tályokban vette át érdemsorozatait. E tanintézetnek fekvésénél fogva fontos szerepe van a fővárosi, anya-­ nyelvére nem magyar ajkú ifjúság hazafias szellemű fejlesztésében és vezetésében, s mi örvendve látjuk, hogy annak mind jobban megfelel. — Az »Archaeo­logiai Értesítő« VI. és a szünidők előtt utolsó füzete b. N­y­á­r­y Albert és Henszlmann Imre szerkesztésében most kül­detett szét. Első czikke Pulszky Ferencz szelle­mes tollából folyt s az olympiai ásatásokat ismerteti. P. czikkére elég dicséret, hogy mindenki olvassa — és mindenkinek tetszik. Szerémi (Odescalchi Ar­thur hg. álneve) Szt.-Györ­gy várának 1538-iki beren­dezését és akkori állapotját írja le egy osztálylevél alapján. Alapos czikk. Dr. Vincze Gábor jeles képzettségű heraldikus az Aba-nemből eredeti De­meter, Széchy Miklós országbíró és Trentál Miklós tárnok pecsétjeit közli az országos levéltárból, szak­szerűen és igen tanulságosan Henszlmann egy né­met műtörténeti munkát fejteget bőven, míg a tárczá­­ban R­e­in­e­r F. rég pihenő tollából olvasunk egy ér­dekes közlést a vándor­levelekről. Ezenfölül van benn czikk Th­allóczytól és az éles tollú Szikin­­c­z­e­y­t­ő­l, ki az enyedi viasztáblák ügyében mondja a végszót. A füzetet változatos bel- és külföldi hírro­vat zárja be, közte a fehérvári kiállítás rég. tekintet­ben való igen méltányos ismertetése. E magvas szak­­folyóiratot a rég. társulat tagjai 5 frt illetmény fejé­ben kapják. Tagul jelentkezni lehet Dr. Hampel titkár urnál a m. n. múzeumban. — Vastagh György jelenleg serényen dolgozik József főherczeg és Klotild főherczegnő arcz­­képein, melyeket József fhg. rendelt meg a nemzeti múzeum számára. Klotild főherczegnő ruhája elől égszinü kék atlasz, mig a ruha másik, uszályos része ugyanily szinü bársonyból van gazdag aranyhímzés­­sel; a magyar fűzött gyöngyös derék, a hermelin pré­mes, aranydíszítésű fehér selyem mente és az arany­csipkés magyar fejkötő itt is mutatják, hogy a fensé­ges asszony csak magyarnak érzi magát. A gyönyörű kis fejkötőn kívül, egy drágakövekből álló diadém képezi a fejdíszt, nyakát pedig gyöngysorok ékítik. Hogy a művész ragyogó ecsete a kényes színek és gaz­dag redőzetet kívánó drapéria daczára kitűnően ol­dotta meg feladatát, talán mondanunk sem kell. A főherczegnő életnagyságú gyönyörű alakja valóban oly benyomást tesz bárkire is, hogy még az is, a­ki nem ismeri, önkénytelenül rámondja, hogy ez nem le­het más, mint fenséges asszony. József főherczeg alakja magyar honvéd tábornoki ruhában a Szent­ István rend nagyszalagjával eddig még csak aláfest­ve van. Őszre azonban, — mint a »P. Hirl.« Írja, midőn a műcsarnok megnyílik, elkészül mindkét kép és a közönségnek lesz alkalma gyönyörködhetni benne. — Zsigmondy Vilmostól Légrádynál,mint kézirat, német értekezés jelent meg e czím alatt »Denkschrift über die Thermen von Tepliczin Böhmen.« Az értekezés tartalma ugyanaz, mint azt tudós hazánkfia a geológiai társaság ülésén a tepliczi katastrópha alkalmával kifejtette, s végül ennek megfelőleg részletes indítványt terjeszt elő a tepliczi fürdők megszilárdítására, mely szerinte új fúrás által eszközölhető.­­ A két­évnyi terjedelmű ér­tekezéshez Teplitz s környékének geológiai térképe is van mellékelve. — Madarász János rablógyilkos bűnügye ma tárgyaltatott fa kir. táblánál. Elnök volt Szabó Miklós, előadó Sümeghy s szavazó bírák: Kudlik, Novák és Losonczy bírák. Miután Sümeghy előadó a bűntény mibenlétét részletesen előadá s a fenyítő törvényszék ítélete felolvastatott, a kir. tábla rövid tanácskozás után a Madarász János ellen ho­zott első bírósági ítéletet —­­ mely szerint ő rablógyil­kosság miatt kötél általi halálra ítéltetett — indokai­nál fogva helybenhagyta. Az ügyiratok most az íté­letnek kihirdetése véget­t a törvényszékhez fognak áttétetni, minek megte­­­ttév­el azok harmadbirósági elintézés végett a légi­­itélőszék elé fognak ter­jesztetni. .­ .. — Iskolai m­­iősitők. A szombat­­helyi k­a­t­h. f­ő­g­y­mn­a­s­i­u­m értesítőjében D­a­l­­­­o­s József igen terjede­mes, aesthetikai, költészet­­tani s irodalomtörténeti értekezést közöl az ó­­heber lyriai költészetrül. Az intézetben 15 tanító volt, legnagyobb részt szerzetes. Nyolcz osztályában volt 337 növendék, közölt 24 érettségi vizsgát is tett Az iskolában 4 ifjúság egyesület volt s különben is elég élénk élet.­­Az eperjesi kath. fő­­gymnasium növedékeinek száma 347, ebből érettségit tett 22, megbukott az összes osztályokban 64. A tanterv igen részletesen van közölve. Az évi adatokból látjuk, hogy az intézet kitünően van sze­relve. Érdekes Helyi fontosságú étekezést közöl L­a­s­z­t­ó­k László Eperjes hadi történetéről 1711-ig. Mint látjuk, eredeti kéziratok s okmányokat s igy a török korra s Karaffa mészárlásaira vonatkozólag uj adatok is lehetnek benne. Figyelmeztetjük reá a tör­ténelem búvárait. — A fehértemplomi ál­­lamgymnasium, mely pár éve áll fenn most már 7 osztályú, 18 tanárt, 1 óraadót s 160 növendéket számlál, kiknek nagyobb része idegen ajkú, 67 fehér­templomi születésű A tanszerek állami pénzen sze­reztetvén be, még eddig nincsenek kielégítő számmal* Az értekezés Molnár István Lajostól van meg­lehetősen megvitatott tárgyról t. i. Xenophon és Plato Sympozionját hasonlítja össze.­­ A galgó­­czi polgári iskolákról Orbók Mór igazgató a második értesítőt adja ki s egyúttal Galgócz s az intézet történetéhez részletes adatokat is közöl. Az intézet az állam által segélyeztetik s a tanfelügyelő s külön iskolaszék hatósága alatt áll. A tantestület­nek 9 tagja van. A két fiú osztályban 38, a két leány­ban 42 növendék volt. Igen helyes dolog, hogy az intézet anyagi helyzetéről is részletes kimutatás van közölve.— A szombathelyi közs. népis­koláról Lábos halála után következett Zagróczky Tivadar igazgató ad jelentést, ügyesen van csinálva. A fiuk száma 272, leányoké 196, az ismétlő osz­tályba jár­óké 258. Az intézetben van iskolai taka­rékpénztár, faiskola, ifjúsági könyvtár s a háziipart is oktatják. — Adópénztári forgalom. A fővárosi adópáztárba május hóban 1.433,469 frt 77 kr folyt be; az adóbehajtási hivatal részéről 20,198 adóii­­t­é­s küldetett szét és 5422 zálogolás eszközöltetett 281,649 frt 74 kr. erejéig. A múlt év megfelelő idő­szakában pedig befolyt. 1.394,956 frt 64 kr, szétkül­detett 22,680 adóintés és 6,295 zálogolás eszközölte­tett 470,332 frt 31 kr erejéig.­­ Az orsz. középtanodai tanár egyesület közlönyének 12 ik évfolyamából meg­jelent az utolsó szám, melyben szokás szerint a tagok névsorsa s a tagdij fizetésre vonatkozó kimutatás is közöltetik. Ezen kimutatás szerint jelenleg 798 tagja van az egyesületnek s a közlönyre azonkívül még 116-an fizettek elő. A­­Közlönye két hóig, mint ren­desen szünetelni fog. A tanáregyesület debreczeni közgyűlése jul. 4—5-én tartatik meg, mint említettük is. Értekezni fognak dr. Kármán Mór a magyar közép­iskoláról, dr. S­a­y Móricz a szolgálati szabály­zatról, G­é­r­e­s­i Kálmán a prot. tanügy régibb álla­potáról, Reif Jakab s Névy László az iparos ok­­tatásról. A tanárokat Debreczenben kiváló vendég­­szeretettel szándékoznak fogadni s a gyűlések végé­vel a hortobágyi pusztára is kirándulnak.­­ A főv.pénzügyi és gazdaságbizott­­s­á­g ma d. e. 9 órakor K­a­d­a alpolgármester el­nöklete alatt ülést tartott, melynek fontosabb tár­gyai: A közraktár ügyében kiküldött albizottság K­a­d­a elnöklete alatt eljárásáról és az e czélra felveendő pénzösszeg iránt jelentést tesz.­ E jelentés szerint 1.538,790 frt a közraktárak felépítésére füg­gő adósságkép volna felveendő a helybeli pénzintéze­tektől. Ebbe bele nem értve ama 7­00.000 frtot is, mely­nek viselését a kormány elvállalta. Az albizottság, tekintettel az előre nem látható kiadásokra is, a fel­veendő összeget 1.600.000 írtban állapította meg. Ezen összeg felvételére három pénzintézet jön meg­keresve és pedig: az első hazai, egyesült fővárosi és a kereskedelmi bank. A két utóbbi 500.000 forintot ajánlott 10°/6 évi törlesztésre 6­­/, kamat mellett, úgy, hogy a főváros félévenként nagyobb összeget vagy akár az egészet visszafizeti. Az első hazai hajlandó az egész 1.600000 frtot adni úgy, hogy a főváros közjavadalmai leköttessenek 6°/0 kamat melletti felté­tellel, melyre a főváros az első 3 évben csak kamatot fizetend, a tőke pedig 15 év alatt 30 félévi egyenlő részletekben törlesztendő azon hozzáadással, hogy a­mennyiben a főv. részletfizetéseket óhajtana tenni, ezek egy havi előleges bejelentés mellett elfogad­tatnak. A bizottság az utóbbi ajánlatot pártolja, me­lyet a pénzügyi bizottság is mint előnyöst elfogad. A sertés­telepek trágya-lerakó és homok­bánya kitüzetése tárgyában felvett jegyzőkönyv felol­vastatott, mely szerint lerakodó helyül 45 holdnyi térség volna kijelölendő, melyhez itt volna építendő, és ennek egy része még ez évben fogna kiépíttetni, mi — az erre előirányzott 30.000 frtból — 6632 frtot venne igénybe, ebből leszámítandó még 14 száza­lék, így 5252 frtot tenne ki. A bizottság tekintve, hogy a lerakodó hely mielőbbi kitűzése mennyire kívána­tos, már közegészségügyi szempontból, az ügyet pár­­tolólag fogja a tanácsnak felterjeszteni.­­ Huszár Adolf műszobrász kéri a fővárost, hogy egy műterem­re alkalmas helyet adjon át a városligeti köröndön, illetőleg, hogy a jelenlegit ott kinagyobbíthassa. A városligeti bizottság azonban szépészeti tekintetből nem véli a kérelmet teljesítendőnek, annyival inkább, mert a mostani műterem is akadályozza a kilátást és épen beleesik a létesítendő útvonalba. E helyett azonban javasolja, hogy az epres-kertben a hajtsár­­utcza sarkán levő alkalmas területet engedje át a fő­város Huszárnak, a­kinek tetszik a hely és jutányos áron kéri átengedni. Tavaszi pártoló felszólalása után a bizottság elhatározta, hogy a nevezett terüle­tet átengedi 30 évre — jutányos áron — érdemes szobrászunknak. — Még néhány jelentéktelen ügy el­intézése után az ülés véget ért. — A váczi úti rablógyilkossághoz. Mint már jelentettük, többfelé küldtek távirati tudako­­zódványt a meggyilkolt kilétének felderíthetése vé­gett. Balassa-Gyarmatról érkezett is válasz, hogy ők ismernek egy Neumann Sándor nevű borjú­ke­reskedőt, de oda csak vásárokra jár. Szabó Pál rendbiztos intézkedései folytán tegnap a váczi­­ orsz. vásáron járt bpesti marhakereskedők tudakozódtak a bizonyos Neumann felől az ismert kereskedők kö­zött, s rájöttek, hogy csakugyan Neumann Sámuán meggyilkolt, kinek testvére, Neumann komárom száros szintén a vásáron volt, s ez említette, testvéröcscse pénteken Pestre nárt, de nem­­­hogy azóta haza ment-e Nagy-Sarlóra, a hol lak meggyikoltnak e testvérét — rendőrségi vitézi folytán — várják Pestre, a személyazonosság állapítása végett; a gyilkosoknak — hár­­­mukban vannak — még semmi nyoma. A tatás erélyesen foly. A rendőrségnél tegnap óta » titokban dolgoznak.« A hírlapírókkal nem tud« semmit. Ma délelőtt s délután folytatták a nyom­­okat. Azt mondják,hogy most már Farkassányi ja a gyilkos hol tartózkodását és ment is őt elf. Tény az, hogy d. 2- 5 órakor F. négy rendbiztossa felfegyverkezve kocsin elment. Ó-Budáról is jött extrastaféta, hogy egy egyént tartottak le, kinél !

Next