A Hon, 1879. szeptember (17. évfolyam, 210-235. szám)

1879-09-27 / 233. szám

233 szám. XVII. évfolyam. Szerkesztési irodát Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let., A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIUWETÍ1S51S szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (jB&vát&k ■ tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Előfizetési felhívásA HÓIT XVII. évi folyamára. JW Az októberi évnegyed közeledtével figyelmez­tetjük t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés minél előbbi megújítására. Előfizetési árak: Fél évre . . . . 12 frt Évnegyedre . . . • 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« ki­adó­ hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épü­let) kül­dendő.­­ A >Hon< szerk. s kiadóhivatala. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1879. szombat, szeptember 27. Kiadás-hivatal t Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési tarj: Postán küldve, vag­y Budapesten házhoz hurdm reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . ..................................................... írt 3 hónapra 3 6 hónapra .....................................................12» Az esti kiadás postai különküldéseért, t­’ki­fizetés negyedévenkint........................... 1 » Az előfizetés az év román minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, szeptember 26. Jövőre. Nem sokat törődünk a más házi dolgai­val, és így nem reflektálunk az ellenzék külön­böző árnyaltainak belviszonyaira, és arra az ékes veszekedésre, mely most a szélsőbal és mérsékelt ellenzék közt foly. Legfeljebb mind a két félnek igazat adnánk, — és mégis ab­solute nem mondanánk valótlanságot. Ha­nem hát az igazság érdekében konstatálnunk kell azt, hogy a kiábrándulás, hogy ne mond­juk: kijózanodás bizonyos jeleivel találko­zunk az ellenzéki sajtóban, mire annyival is inkább van okunk súlyt fektetni, mert azt his­szük, hogy ez — ellentétben a nyári hec­czel — a párt irányadó tagjainak néze­teivel valószínűleg megegyez, és így nem ked­vezőtlen jel a­­ jövő parlamenti campagne­­ra nézve. Komolyan és elfogulatlanul akarunk be­szélni, és így egyátalában tiltakozunk azon feltevés ellen, hogy az ellenzék megsemmisü­lését óhajtanók, akkor, mikor annak küzdel­mét tárgyilagosabb és parlamentárisabb alak­ban szeretnők megújítva látni. Épen ezért e megjegyzésünkhöz hozzátes­szük azt is, hogy minden elvi fejtegetést — vagy azt az ipar­kodást, mely most, az ellenzék egyes lapjai­ban, programmalapítás iránt mutatkozik, — a legnagyobb örömmel fogjuk üdvözölni, és minden stádiumában tárgyilagosan bírálni. De azt az észrevételt mégis kénytelenek va­gyunk megengedni magunknak, hogy ugyan­azon lapok, melyek most a közjogi alapon­­ álló ellenzéki árnyalatok fusióját és programai­­­ készítését sürgetik, — 1878. ápril 13-kán és azután még sokáig, azt mondták, hogy meg van az »egyesült ellen­­ék «-ben mind a két követelmény és igen élesen támadtak meg bennünket, valahányszor kétségbe vontuk azt, hogy akár a kül-, akár a belpolitika te­rén programmjuk lenne , mert kiegyezés után beszéltek ugyan kiegyezési programoi­ról, a külügyekben pedig követeltek sok olyant, a­miről most tökéletesen el­hallgattak , hanem hát, hogy programmjuk nem volt, bizonyítja az, hogy most ott álla­nak, — a semmiség előtt. Természetes, hogy föltett jó szándékunk mellett maradva, nem fejtegetjük a boszniai megszállás és katonai kiadásokban történt capitulatiót és nem csinálunk prospectust ar­ról a jelenetről, mikor Apponyi gróf a kül­politikában úgy csinálja a visszavonulást, hogy Kállay Benjáminnal, az új külügyi ál­lamtitkárral, szemben ne találja magát, mert hát ha nem ad okot és alkalmat a tisz­telt gróf erre a jelenetre, akkor oly nevetsé­gesek lennénk, mint az a sok ellenzéki jós­lat, mely delegátióban, képviselőházban és hírlapokban, 3 éven át elhangzott, és a té­nyek által megc­áfoltatott ; ha pedig bekö­vetkezik ez a jelenet, lesz alkalmunk akkor is mulatni rajta. Tehát konstatáljuk a tényeket : mérsé­kelt ellenzék és szélsőbal létezik ; mi az exis­­tentiákat respektáljuk, további fejlődésüket köteles figyelemmel kisérjük , de belbajaik­­nak eligazítását rájuk bízzuk. Seprűnk a magunk háza előtt. Pártunk sokféle impressión ment át a nyáron. Az el­lenzék lapjai által föltálalt izgató szerek, ha­mar veszték hatásukat, mert tudta a párt minden tagja, hogy az a sok néven nevezett corruptió és reactió, melyet 3 hónapig variál­tak az ellenzéki verklisek, olyan távol áll a kormány jellemétől és szándékától, hogy neki józanon, egyesek üzelmei alap­ján sem szabad, mindebből legkisebb részt sem tulajdonítani. Másfelől: az események an­­­nyira igazolták e párt politikai magatartását,­­ hogy ezek alapján, úgyszólván, hivatásszerű feladataira csaknem biztos zálogot tett le a múltban. Török tüntetés, maglaji szerencsét­lenség, előfogat, Bosznia, czeglédi búcsú, cor­­ruptió és minden néven nevezendő váddal akarák a nemzet bizalmát kiölni iránta. Meg­maradt , rendületlenül. Most : a lemondás és kitartás békés gyümölcseit — leszedheti a nemzet számára. Igen, e gyümölcsök, a reformok, melyek érlelését, élvezését, az ellenzéki népszerű harczk­iadó daczára megmentett tartósabb békére való kilátás, a monarchiának e poli­tika által biztosított tekintélye és befolyása, a megnyílt új cselekvési tér, a magyar kor­mány emelkedő befolyása és a magyar hitel megszilárdítása, lehetővé, de egyszersmind kötelességévé teszik. Sok van előkészítve, sok van készülő­ben. Az ezekre vonatkozó javaslatokban nyil­vánul a kormány politikája és ezzel szemben való magatartásában, a többség programmja. A boszniai administratio, a vasúti csatlako­zások, sőt csoportosítás kérdése, a kereske­delmi és vasúti szerződések, a vízszabályozás további fejlesztése, a büntetőjogi codificatio, a közmunkaügy reformja és több nagy fel­adat közt :az adó és illeték kezelési visszaélések kérlelhetlen megszüntetése, képezendő a legközelebbi feladatokat. Mindez: a nemzetnek erőt adó, üdvös munka. Most már megszabadultunk — az egy horvát ki­egyezés kivételével, melyet, úgy his­szük, nem nagy erőfeszítéssel és elkeseredéssel fo­gunk elintézhetni — a meddő alkudozások­tól és a múltból fenmaradt függő vasúti kér­dések terhes sorától , csak ezentúl fogja a kormány és párt valódi ad­­óképességét be­bizonyíthatni. E téren szívesen provokáljuk az ellenzéket! Nemzetgazdasági és nemzetközi verseny­­képességünk alapjait, tényezőit kell erősbíte­­nünk, szaporítanunk , versenyezzünk a prak­tikus, üdvös kombinácziókban ; a nemzet annak adandja a pálmát, a­ki legtöbbet, leg­jobbat tud ajánlani, tenni. E téren a nemze­tet megcsalni nem­ lehet! — A m. kir. pénzügyminiszter a kö­vetkező körrendeletét intézte valamennyi magy. kir. pénzügyigazgatósághoz és a zágrábi kir. orsz. pénz­ügyigazgatósághoz . Egy felmerült eset alkalmából, egyetértve a cs. kir. pénzügyminisztériummal, figyel­meztettetik az igazgatóság, hogy az 1875. évi L. t.­­cz. 9. §-a értelmében a sóval való magánkereskedés­ben csakis az erre szánt, az idézett §-ban említett raktárakban a megszabott árakon vásárolt sónemek­kel fizethetik szabad kereskedés. Ennélfogva az em­lített sónemeken kívül más sót, illetőleg a mondott raktárakból vásárolt sónemekből készített sóvegyít­­ményeket, sótartalmú hulladékokat és idegen anya­gokat bármi czélra, pl. : mint trágyasót, vagy gazda­sági sót stb. külön engedély nélkül árulni tilos s ilyen czikkeknek árulása, mint jövedéki kihágás bünteten­dő ; a mennyiben pedig a cselekvény által egyszers­mind az átalános bünfenyitő h­atározmányok­ szerint büntetendő cselekvény is követtetett el, az önként értetőleg ezen bünfenyitő határozmányok alkalmazá­sának is alá lesz vetve. — A magy. kir. állami és a biztosítást él­vező vasutak 1880-iki üzletelőirányzatai a múlt hó folyamán tartott bizottsági tárgyalásokon már meg­­állapittatván, azok eredményeit a »Vasúti és Közl. Közlöny« legutóbbi száma következőkben közli. Elő­irányoztatik 1880-ra: Üzleti 22309610 16186661 6122949 Ez előirányzat az előző 1879-ikivel szemben nem ugyan tetemes, de mégis sajnálatos hanyat­lást mutat. Az 1880-ra előirányzott üzleti fölösleg ugyanis az 1879-ikivel szemben kevesebb a magy. kir. államvasutaknál 284,380 írttal, alföld-fiumei­nél 4500 írttal, kassa-oderberginél 14867 írttal. Első erdélyinél 268,690 írttal, magyar-gácsországinál 25,450 írttal, duna-drávainál 8371 írttal, összesen 606,258 írttal, több ellenben az északkeletinél 27,180 írttal, magyar-nyugatinál 65,250 írttal, pécsbarsinál 19,515 írttal, arad-temesvárinál 12,790, összesen 124,735 írttal, minélfogva a mutatkozó hiány 481,523 írtra rúg.­­ Az idézett szakközlöny ez adatokat azon megjegyzéssel kiséri, hogy a takarékos és ren­des üzletkezelés a biztosítást élvező vasutaknál elérte immár a lehető tökély fokát s legfeljebb még csak az évek óta napirenden álló személy­szervezési kérdés meg­oldása által lehetne a biztosítást élvező, valamint a m. kir. államvasutaknál is a kiadások némi további le­szállítását biztosítani, feltéve természetesen, hogy vasutaink a mai csoportozatokban maradnának. Minthogy azonban a csoportosításnak napirenden álló kérdése minden más nagyobb szabású igazga­tási reformot egyelőre háttérbe szorít, ismételve is azt kell hangsúlyoznunk: csoportosítás, jöjjön el a te országod!« — Berlinből azt írja a »P. Lt.« tudósí­tója, hogy a Bismarck bécsi útja alkalmából felme­rült mindenféle szövetségi hírek közül idáig csak a kereskedelempolitikai dolgok nyertek határozott ala­kot. Nem legkedvezményezettebb szerződésről van szó, az előbbeni Napoleon Cobbeni minta szerint,­­ hanem egészen más kereskedelmi-politikai configura­­tióról. Mondják, hogy már régidő óta kedvencz óhaja Bismarck herczegnek Németország és Magyarország között vám-és tariffa­uniót létesíteni, mely a­nélkül, hogy az újonnan elfogadott védvámrendszeren kifelé valamit változtatna, oly vám- és forgalmi kön­­­nyítések életbeléptetését venné czélba, a­melyek csak­is a két, szoros barátságban levő szomszéd államnak válnának előnyére. Tehát a vámegyesülésnek egy újabb módja szélesebb alapon volna czélba véve, a mely a kormánykörökben uralkodó nézet szerint a két birodalmat arra képesítené, hogy a magasabban kifejlett iparállamokkal sikeresen kiállhassák a ver­senyt. Látnivaló, hogy ezen felfogás mellett a terv­nek egyátalán nincs szabadkereskedelmi kiindulási pontja, hanem az egészen jól megegyeztethető azon programmal, mely a nemzeti munka védelmét írta zászlajára.­­ F­igy­e­l­m­ez­t­et­é­s a kisbirtokosok országos földhitelintézetének ügye­iben. Még be sem fejeztetett intézetünk alakulása; az elnökség, igazgatóság és felügyelő bizottság még majd csak az­ é. október 19-ére összehívott közgyűlé­sen fog megalakulni és már­is találkoznak lelkiisme­retlen ámítók, akik a nagy­közönségnek jóhiszeműsé­gét saját önző czéljaikra akarják felhasználni és ki­zsarolni. Biztos tudomásunkra esett, hogy a közgyűlési szavazatok és meghatalmazások összegyűjtésének czéljából különféle ügynökök utazzák be az országot, kik közül némelyek elég vakmerők magukat a létesítő bizottság megbízottjaihop mutatni be. Ennélfogva köztudomásra hozzuk, hogy a létesítő bizottság sem­miféle ilyen ügynököket sem hatalmazott fel, és ha mégis ilyenek valahol jelentkeznének és magukat ha­­talmazványokkal igazolni kívánnák, úgy tudomásul venni kérjük, hogy ezeknek birtokába csak visszaélés által jutottak. A létesítő bizottság csak a legérdemesebb alapítók közül kért fel vidékenként helyből szemé­lyeket, hogy azoknak, a­kik tanácsért fordulnak hoz­­zájuk, kellő tájékozást és felvilágosítást adni szíves­kedjenek.­­ Figyelmeztetjük tehát a­z. alapítókat, hogy afféle utazgató ügynökök iránt kellő óvatosság­gal viseltessenek, és ha valami felvilágosításra lenne szükségük, ez iránt közvetlen idő Budapestre, a léte­sítő bizottsághoz, vagy a vidékenkint felkért bizalmi férfiainkhoz fordulni méltóztassanak, a­kiknek útján fogják r­endes körleveleinket is kapni. A visszaélések mérvére nézve ime egy rövid kivonat valami Berger Vilmos körleveléből, ki állí­tólag Budapesten váczi körút 68. sz. lakik. E körle­vélben azt állítja, hogy ő ezen intézetnek kinevezett ügynöke s meg van hatalmazva parasztgazdáknál 88/40­0-os kölcsönöket szerezni, továbbá állítja, hogy mivel az igazgatóságnál és titkárságnál nagy párt­fogásban részesül s mivel alapitó is (20 irtot befize­tett) hár neki az utak a gyors sikerhez mindig nyitva állanak, minélfogva a hozzá beküldött folyamodvá­nyok úgy intéztetnek el, hogy a kért kölcsönpénz 8 nap alatt az illetőnek már kezében is van, mig a ki nem hozzá küldi folyamodványát, az 4—6 hónapig is is várhat s utoljára is elutasittatik. Hogy pedig a készpénzkészletek máshová ki ne kölcsönöztessenek, sietős jelentkezésre hívja fel a kisbirtokosokat. Minthogy pedig a létesítendő intézetnek igaz­gatósága még nincs, ennélfogva a még csak megala­kulandó intézet kölcsönöket nem adhat, a majdan megválasztandó igazgatóság ügynöknek senkit sem ál­líthatott fel, pártfogásban senkit sem részesíthet, ka­matot meg nem állapíthatott stb. Önként értetődik, hogy az illetőknek állításai képtelenséget tartalmaz­nak, de tekintve, hogy ezek a közönség tájékozatlan­ságára vannak számítva, tekintve az összefüggést és czélzatot, azok kézzelfogható csalási kísérletet képez­nek, melyre a kir. ügyészségnek szives figyelmét fel­hívni kötelességünknek tartjuk. Az érintett körlevél egy lithografirozott példánya kezünkben van. Felhívjuk egyúttal a t. közönséget, hogy az ilyen Berger Vilmos-féle ámitóknak hitelt ne adjon, azok­kal ne érintkezzék, hanem csalási kísérleteiket be­jelenteni, körleveleiket törvényes elbánthatás végett a létesítő bizottsághoz beküldeni szíveskedjék. A kisbirtokosok országos földhitelintézetét lé­tesítő bizottságnak irodavezető tagjai. — A magyar pénzügyekről igen ör­vendetes hírt közöl a »Bremdenblatt,« azt mondja, hogy a pénztári bevételek meglepően kedvezően foly­nak be, el annyira, hogy a pénzügyminiszter azzal a kellemes hírrel fog az országgyűlés elé léphetni, hogy azon tíz millió járadékot, melynek kibocsátására ez idén még fel volt hatalmazva, nem is lesz szükséges kibocsátani. Ez hát czáfolatát képezi mindazon hí­reknek, melyek az utóbbi időben történt 10 millió aranyjáradék elárusításáról szólnak. Szapáry gróf szinte zavarban van, hogy miképen helyezze el leg­jobban gyümölcsözőleg gazdag pénztári készleteit. A január havi szelvény fizetéséig bőségesen el van látva a kincstár , s remélik, hogy az akkori szükségletet is sokkal előnyösebb feltétel alatt fog lehetni beszerez­ni, mint hasonló beszerzések idáig történtek. Tisza­­szabályozási előlegekre idáig csak két millió vétetett igénybe, s mielőtt a tervezetek végleg megállapítva nem lesznek, nagyobb kölcsön­ operáczió nem is lesz. — Bismarck hg politikájáról ezt , írja a »Daily Teleg.« : Megbízható forrásból tudom, hogy Bismarck hg nagyon rajta van azon, miszerint megértesse, hogy Németország nem szándékozik sem­miféle, Francziaország ellen irányuló, támadó szövet­séget létesiteni. A német kanczellárnak nagyon a szivén fekszik tudtára adni a franczia kormánynak, hogy a barátságos kötelékek, melyek Berlin és Bécs közt vannak, s melyeket látogatása Bécsben megszi­lárdítani czéloz, legkisebb mértékben sem ellenséges vagy aggressiv törekvésüek Francziaországgal szem­ben. Bismarck hg tökéletesen meg van elégedve Francziaország békés hajlamaival és teljes bizoda­­lommal viseltetik Waddington iránt. Teisserence de Bort franczia nagykövetnél is látogatást tett s ily értelmű biztosítást adott neki. Másfelől azonban leg­kisebb titkot sem csinál abból, hogy Oroszország izgága politikája nem tetszik neki. Novikov orosz követ most nincs itt, s igy Bismarck látogatásának az ottomán követnél nincs az a jelentősége, a mivel az különben bírna. — Bismarck­ig, mint Berlinből jelentik, elégtétellel konstatálja bécsi utjának rendkívül kielé­gítő eredményeit és igen rokonszenvesen nyilatkozik Haymerle báróról, ki Andrássy nyomdokaiba lép. A német trónörökös okt. 5-én Bécsbe érkezik, állítólag Vilmos császár küldetésében. Okt. 6-án a trónörökös Römerbadba utazik nejéhez. A vasut megnevezése Bevétel Kiadás fölösleg o. é. frt o. é. frt o. é. frt M. kir. államvasutaknál 11157800 7951575 3206025 M. északkeleti vasútnál 2671000 2018870 652130 Alföld-fiumei vasutnál 1866008 1248160 617840 Kassa-oderbergi vasútnál (Eperjes-tarnówi vasúttal 2278­00 1495803 782397 együtt) M. nyugati vasútnál 1174000 1106360 167640 M. erdélyi vasútnál 1351800 1101760 250040 E. m. gácsországi vasútnál 349010 349010— Pécs-barcsi vasútnál 645000 335660 309340 Arad-temesvári vasútnál 267000 178280 88720 Duna-drávai vasútnál 450000 401183 48817 Összesen államvasutak nélkül 11152010 8235086 2916924 Összesen államvasutakkal A »zsidó-kérdés« Romániában. A sokat vitatott és szellőztetett zsidó­kérdés a román képviselőházban végre döntő stádiumba jutott. Ennek előzményeit már elő­adtuk és érthetővé tettük volt csütörtök reg­geli lapunkban. Elvettetvén az u. n. »többségi javaslat«, mely jóformán a berlini szerződés ide vonat­kozó rendeletének kijátszására volt számítva, s végül elvettetvén azon indítvány is, mely kimondatni óhajtotta volna, hogy a román alkotmány illető (VII.) czikke ne kerüljön revisió alá: most már hát maga a fuzionált kormány terjesztette elő alább következő ja­vaslatát, melyet — miután Boerescu kül­ügyminiszternek a berlini szerződést aláírt hatalmak kabineteinél tett látogatása után keletkezett — úgy kell és lehet tekintenünk, mint melyet maguk a szerződéses hatalmak is acceptálnak s úgy tekintenek, mint mel­­­lyel Románia eleget tesz a berlini szerződés­ben reá hárított kötelezettségnek. A Bratianu-Boerescu-kormány javaslata imigyen hangzik: A VII. czikk a következő módon fog revide­­áltatni: Ezentúl Romániában a vallás és felekezeti kü­lönbség nem fog többé akadályt képezni a politikai és polgári jogok megszerzésére nézve. 1. §. Az idegenek, bármily hitfelekezethez tar­tozzanak is, külön és egyéni törvények által szerez­hetik meg honosításukat. Ez a jog azoknak adatik meg, kik, jóllehet nem román polgárok, mégis mint román alattvalók vannak Romániában. 2. §. A­nélkül, hogy román polgár volna senki semmi­féle czím alatt se szerezhet földbirtokot, sző­lők, építési telkek és házak kivételével. Azok jogai, kik előrement törvények vagy a Románia és más ál­lamok közt már létező konvencziók erejénél fogva földbirtokosok, tiszteletben fognak tartatni. 3. §. Mindazon lakosok, kik Dobrudsa bekebele­zésének idejekor, mely tartomány Románia kiegészitő részét képezi, ottomán polgárok voltak, minden jogot birni fognak és a román állampolgárok minden kö­telességét fog kelleni teljesiteniök, egy külön törvény­­javaslat szerint, mely a törvényhozó testületek által e tartomány számára el fog rendeltetni. 4. §. Azok, kik Romániában születtek és nagy­korúságukig ott nevelkedtek és sosem élveztek idegen oltalmat, ipso jure fel vannak mentve a határidő alól, mihelyt honosítási kérvényük a törvényhozó testüle­tek által szentesítve lesz. 5. §. Polgároknak most, és pedig egyszer s min­denkorra, valláskülönbség nélkül csak ama román alattvalók fognak nyilváníttatni, kik a román nem­zettel assimilálódtak és kiknek neve és állása most a törvényhozó testületek által a mostani törvén­nyel egyidejűleg szavaztatik meg és proklamáltatik. Ez osztályból azok, kik mostantól számítva egy év alatt az indigenátusi diplomát nem reklamálják, minden nekik most megadott jogot elveszítenek.« Ezt összehasonlítva az általunk már is­mertetett »többségi javaslattal«, mely sze­ A „HON“ TÁRCZÁJA. Engesztelő ünnep. Az izraeliták naptára ép oly gazdag a vörös betűkkel jelzett ünnep­napokban, mint akármely más hitfelekezeté, de alig található egy vallás, — mely oly szent és minden tekintetben oly szigorú ünnep­napot mutathatna fel, mint épen az izraelitáknak mára eső engesztelő­ ünnepe! — A keresztyének nagypénteke valóságos farsang hozzá képest! E nagy, vagy helyesebben hosszú ünnep előes­téjén még a nap leáldozása előtt veszik magukhoz a hívők az utolsó ételt és italt — mert nap lenyugta után nagy vétket követne el az, ki evés vagy ivás ál­tal megszegné a már­is bekövetkezett böjtöt. E böjt oly szigorú — hogy nem csak tiltva van a reggelen­­kint szokásos száj­kiöblítés, de még a nyál lenyelését is a tilalmas dolgok közé számítják. Nem szabad e napon sem czipőt húzni, sem fésülködni, ez utóbbit azért nem, nehogy véletlenül egy hajszál kiszakíttas­­sék. A mosdás e napon csak az ujjhegyekre és a sze­mekre szira­kozhatik, s a házbeliek a szoba kitakarí­tását is mellőzik. — Az öregebbek és vallásosabbak az egész éjjelt álmatlanul és nagyobbára ima és kö­nyörgés között a templomban szokták tölteni; a fia­tal generáció azonban kevésbé hódol e kényelmetlen szokásnak.­­ A böjtölés a fenti értelemben megsza­kítás nélkül másnap késő estig tart, és az egész hos­­­szú napot részint imádkozással, részint szertartások­kal töltik el. A talmud és kommentárjai szerint e napon lesz megpecsételve minden lénynek jövőre szóló sorsa, m­íg a múlt héten lefolyt »Ros-Hasanab« ünnepén — az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározá­sok csak egyszerűen concipiáltattak. — E fontos és a hivők jövőjére nagy befolyással biró két ünnep közt elterjedő időt — »a megbánás napjai«-nak nevezik — és mint a név is mutatja, arra való, hogy az em­ber magába térve, a nagy nap bekövetkeztéig tisztáz­hassa égbeli számláit. Nevét is innen kölcsönözte ez ünnep, mert a böjt és ima rendeltetése mintegy kien­gesztelni a mennybeli legfőbb itélőszéki bí­rót, ki az egész éven keresztül elkövetett kihágások és vétkek által annyiszor megsértetett. Azonban az engesztelés nem szorítkozik csupán az Isten és em­ber közti viszonyra, hanem kiterjeszkedik egyszers­mind magukra az emberekre, mint felebarátokra egy­más között! Bevett szokás ugyanis, az engesztelő ünnep előestéjén megkövetni azt, kire évközben hara­gudtunk, kit gyűlöltünk vagy bármi okból megsér­tettünk. Különösen a gyermekeknél már kötelességgé nőtte ki magát ezen szép szokás, — szüleik irá­nyában ! A szentirás kötelességévé teszi minden hívőnek — hogy életében bármit is fogadott légyen, vagy szent czélokra bármit is ígért volna — azt teljesíteni semmi áron el ne mulas­sza. Hogy tehát ily teljesí­tetlen ígérettel vagy fogadással meg ne jelenjék az engesztelő ünnep napján Jehova színe előtt, — törvényerőre emelkedett azon szokás — melynél fogva minden nagykorú férfi felkér egy három tagú colle­­giumot, — s ez ülve meghallgatja a megkérő gyó­nását. És midőn ez bevégezte előadását, a collegium egyhangúlag feloldja őt netalán teljesítetlenül hagyott esküi, ígéretei vagy fogs­dalmai alól, azokat egyúttal semmiseknek nyilvánítván. Mindez az ünnepet megelőző nap délutáni órái­ban a templomban történik. A hosszú nap könyörgései között kiváló figyel­met érdemel egy rövid de velős fejezet , melynek tárgya az ember­­ halandósága, és az Örökkévaló dicsőítése. E fejezet kezdetén megnyílnak a szövetség­ láda ajtószárnyai és az egész ájtatos tömeg állva hallgatja azt végig. — Szerzőjéről a legenda a következő érde­kes kis történetecskét hagyta fenn az utókor számára. A melczi herczegségben élt annak idején egy A­m­n­o­n nevezetű dusgazdag, igen vallásos és alak­jára nézve szép, deli férfiú, ki a herczegi udvarnál mindig szivesen látott vendég volt. A herczeg és tanácsosai folyton unszolták, tér­ne át az ő hitökre és hagyná el vallását; Amnon azonban rendesen kitérőleg válaszolt. — Midőn egy alkalommal a zaklatások elől kibúvót már többé nem látott — uralkodójától három napi meggondolási időt kért ki magának — mely idő után határozott választ fogna adni. De csakhamar megbánta elhamarkodott ígére­tét, mert leverten tért haza övéi körébe; megbocsájt­­hatlan véteknek tartotta, hogy meggondolási időt kért oly kérdésben, mely nála minden kétségen felül kel­lett volna hogy álljon. A határidő letelt, de Amnon az udvarnál nem jelentkezett. Ekkor a herczeg egy előkelő tanácsno­kát küldte érte, ennek azonban ő a megjelenést kere­ken megtagadta. Ezen engedelmetlenség miatt a herczeg olyan­­­nyira haragra lobbant, hogy Amnont erőszakkal ma­ga elé vezettette. Itt azután kérdőre vonatván, ekkép védekezett: »Fenség! Vétettem, és ezért magam mondom ki magam fölött az ítéletet! Vágasd ki nyelvemet, mely ígéretet tett és nem teljesítette, és vágasd el lábaimat, melyek magas parancsodnak ellene sze­gültek!« A herczeg kissé szigorúnak találhatta az ítéle­tet, mert csak annak második felét hajtatta végre a szerencsétlenen. Levágatta Amnon alsó végtagjait — és a vérző végeket besózva oda rakatta a justifi­­kált mellé — kit később egy ágyban házához szál­líttatott. Amnon szivében mi sem volt erősebb a hitnél, — martyrrá lett vallásáért — s az égő kínokat és fájdalmakat önérzettel elviselte! „ Bekövetkezett nem sokára az engesztelő ünnep. Ágyastól elvitette magát a templomba, hol az imát végző kántor mellé helyezték. Itt átvéve utóbbinak szerepét, keserves sirás és zokogás között elkezdte fenhangon elmondani a fen­tebb említett és addig ismeretlen imádságot, melynek végeztével az ájtatos auditórium szeme láttára nyom­talanul eltűnt. A legenda szerint Isten magához vette. Később megjelent egy akkori nagy rabbi álmá­ban, közölte vele imádsága szószerinti szövegét azon meghagyással, hogy ez imádság évenkint három­szor — újév és hosszú napkor — Jehova szent nevé­nek dicsőítésére — minden izraelita templomban — a többi ima közé iktattassék. t És úgy is jön. Salamon temploma, idejében Jeruzsálemben még sokkal nagyobb pompával és áhítattal végezték ez ünnepen az istentiszteletet. A főpap, kinek ál­dozás közben másra nem volt szabad gondolnia, hét­szer változtatta öltözékét , és csak egy bizonyos meghatározott öltönyben léphetett a legbelsőbb szen­télybe, honnan ha szerencsésen és bántalom nélkül kijött — ünnepet csapott barátai és rokonai körében. Oly benső odaadással és menten minden idegen ér­zéstől kellett végeznie az istentiszteletet, hogy még akkor sem lett volna szabad otthagyni a sanc­tuáriumot, ha véletlenül épen akkor tulajdon édes­atyját kisérték volna ki az örök nyugalom helyére. Mig a főpap benn a szentélyben az áldozás kényes szertartását végezte — azalatt az ájtatos tö­meg odakünn hétszer­­ borul a térdre, igy dicsőítve a világ hatalmas urát. És ezen szokás is átszármazott azon rég­múlt időből az utókorra, mely azt most akkép gyakorolja, hogy az áldozatokra vonatkozó imádság közben először a hallgatóság, utána pedig az elő­imádkozó borul térdre, hétszer egymásután rövid idő­közökben, azonban e térdelő helyzetben alig egy per­­czig maradnak­ zajról.Záradékul még valamit az engesztelő áldo­zata az élő állatokkali áldozás ideje, a legré­gibb múlté — en miniature — azonban még mai nap is gyakorolják a keleti eredetű szertartást. Ugyanis a nem megkülönböztetése mellett vannak hím és nő áldozatok, de ezek tárgyát csakis a szárnyas állatvi­lágból szedik és rendesen kakas és tyúk. A kakas a férfi- a tyúk pedig a nőnemnek szolgál áldozatul! A szertartás a következő: az ünnepet megelőző nap reggelén előveszi az illető áldozó a számára kitűzött kakast vagy tyúkot , megmosatja lábait, s azután egy rövid ima végeztével háromszor feje fölött meg­forgatja, a következőket mondván: »Ezen kakas vagy tyúk legyen engesztelő áldozatom és bűneim megváltása — legyen tehát a halálé — én pedig egy békés és boldog élet elé haladjak« ! Ez háromszor is­­mételtetik, miután az áldozat annak módja és rendje szerint le lesz vágva — és megfőzötten a Család tag­jai által elfogyasztva; mindenki azonban oda törek­szik, hogy saját áldozatából ebessék! Garami Káról’

Next