A Hon, 1879. október (17. évfolyam, 236-262. szám)

1879-10-09 / 243. szám

■■■ 243. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. csütörtök, október 9. Kiadó-hivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési *Ifj. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt 3 hónapra­­ ’ 6 hónapra ....••■••■• 12 * Az esti kiadás postai külömküldéséért fel­ül­fizetés negyedévenkint................................... 1­2 A.* előfizetés az év folytén minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Szerkesztő«­ iroda« Barátok-tere, Athenaeum-épü­let A lap szellemi részét illeti, minden közlemény­e a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, október 8. Üzenet a hon­átoknak. A magyar regnikoláris bizottság elké­­szíté és átküldé válaszát a horvát üzenetben kifejezett követelményekre. Alapos, tárgyila­gos mű ez, mely becsületére válik a bizott­ságnak és az előadónak , Márkus Istvánnak. Nem foglalkozik ez politikával, hanem egy­szerűen leszállítja a horvátokat erről a magas paripáról és figyelmezteti őket, hogy­­még csak pénzügyi megtakarítások ürügye alatt sem követelhetik, ez alkalommal, a határőr­­vidék bekebelezését vagy nagyobb pénzügyi és közlekedési önállást ; most a pénzügyi ki­egyezés megújításáról van szó — és nem po­litikai alkuról, ezt nem kötöttük időhöz és nem fogjuk mindegyre alterálni. Hanem beszél az üzenet tüzetesen a hor­­vátok pénzügyi követeléseiről. Különösen há­rom főtételre szorítja c­áfolatát. A horvátok szeretnék kitörülni a törvénykönyvből azt az 1868 : 30-ik törvénybe iktatott elvet, hogy a közös kiadásokhoz, ők is adóerejük arányá­ban tartoznak járulni. Ki­­ülső és legalaptala­nabb követelésüket valóban gyermekes indo­kolással védik, azt mondják, hogy nem ter­mészetes, hogy okot szolgáltat azon vádra, hogy Magyarország tartja Horvátországot, hogy az 1873-as bizottság már elállott ez elvtől. Pedig hát ez nem áll, mert annyira természetes ez elv, hogy nem is tudjuk, hogy e nélkül hogy lehessen állami összetartozan­­dóságról és állami kapcsolatról beszélni. Hisz a horvátok tiltakoznak az ellen, hogy ők »gyarmat« lennének ; ők követelik, hogy egyenjogúak — de ezt csak úgy érik el, azt csak úgy teszik lehetetlenné, ha minden tar­tozásukat, a monarchia és az állami kapcso­lat iránt teljesítik ; annyira természetes ez elv, hogy ha az 1861-ki horvát programm valósult volna, akkor is tartoztak volna adó­erejük arányában a monarchia terheit visel­ni. Épen az bizonyítja Magyarországgal való szorosabb kapcsolatuk előnyét, hogy ez e természetes teher egy részét leveszi válluk­ról és csak az elvet tartja fönn, hogy állami 'l----t ülj KCOODD Cl­vCnjCiall" hesse. Ha ez elvnek a horvátok meg nem tud­nak felelni, bizony részben Magyarország vi­seli terhüket , de azért még nem őket tartja, csak helyettük is tartja a monarch­iát és a magyar államot. De a horvátok a kedvezményből e­­­v­e­t csinálnak. Kimondják másodszor azt, hogy természetes csak az, hogy nekik ki­jusson a jövedelem 45 százaléka, pedig ez most már 3.200.000 forint, holott az első ki­egyezésnél (melyet szintén termész­etesen fo­gadtak el) csak 2.200.000 forint fix összeg volt nekik kijuttatva belszükségeikre. És e jövedelmi fokozódás következtében, ők a kulturális, beligazgatási és igazságügyi kiadá­sokra aránylag sokkal többet fordíthattak, mint az anyaország, mely helyettük is fizeti a közös terheket, mert ennek jövedelmeiből csak 17 százalék marad e czélokra. Be is ren­dezték a horvátok: administratiósokat és bör­tönügyeket európaiasan; még dicsekszenek, sőt gúnyt szórnak reánk e körülmény miatt; pedig hát ha ők egészen adózási arányuk­ban járulnának a közös terhekhez, akkor évenként átlag csaknem 2 milliót takaríthat­nánk meg mi is kulturális ózdijainkra. Jól mondja a magyar üzenet, szükséges, hogy »az autonóm administratió igényei egy időre meg­állapodjanak, vagy legalább is az eddigi ará­nyokban ne fejlődjenek.« És ha még e szerény követelésre is azt mondják a horvát lapok, hogy nem lesz párt Horvátországban, mely ilyesmire ráálljon ; hát sajnáljuk , de nem tehetünk róla. Eny­­n­y­i méltányosságot a »testvér«-től megvár­hatunk , e nélkül nem alkuszunk. Pedig a horvát üzenet szeretné, nemcsak a közös ügyek iránti tartozás alapelvét meg­­semmisítni; nemcsak a jövedelmek 45 száza­lékát Horvátországnak feltétlenül biztositni és így a mi defic­ites háztartásunk mellett; a legközelebbi évekre egy pár százezer plusz biztositni Horvátországnak; de egyszersmind (és ez harmadik fő követelése) a jövedel­meket is máskép számítani.­­ A ha­tárőrvidék indirekt jövedelmeit szeretné horvát jövedelemnek számítani, és ezen kívül még­ a forgalmi adóból, a postai feherlevelek bélyegilletékéből és a biztosí­tó társulatok ügynökségeinél bevett bélyegille­tékekből mintegy 180.000 forintnyi jövede­lemre szert tenni, holott ez adók annyira állami, úgy szólva birodalmi adók és oly ki­zárólag a közös tehernek vett forgalmi vá­l­lalatok kamatgaranciájának némi kárpótlásául szolgálnak, hogy mint az üzenet ki is emeli, még az adók behozatalánál, a törvényjavas­lat is ezzel volt (a forgalmi adókra nézve) indokolva. Különösen alaposan fejti ki az Üzenet a horvátoknak, egy a határőrvidéki indirekt jövedelmek téves elszámolására, e tekintetben fektetett követelésének alapta­lanságát. Fejekre olvassa a horvátoknak sa­ját (1873-ks) üzenetüket, melyben maguk külön említik Horvátország és a határőr­­vidék jövedelmeit; kifejti azt, hogy az elszá­molás hibája az absolutistikus korszakból át­vett azon szokásból ered, hogy a határőrvi­déki indirekt jövedelmeket a zágrábi pénz­­ügyigazgatóság számolta el. Ez csak nem nyújt,— j.­got-És miután igy a főbb tételeket, me­lyekre a horvátok követelései fektetve van­nak, megc­áfolta a magyar üzenet; miután figyelmeztető őket, hogy magas politikát nem csinálunk, azt mondja: ne irkáljanak többé, hanem beszéljenek négy szem­közt — komolyan. Azt hiszszük, jobb is lesz ez útra térni. Szemtől szemben könnyebb az embereket szavuknál fogni, megmondani nekik, hogy nem a publikumnak beszélnek; legyenek őszinték és szerények; ismerjék el a közjogi kapocs folyományát; a teherviselés egyenlő alapú, arányos követelményét, és azután be­széljenek a pénzügyekben is szerényebben, így aztán meg fogjuk érteni egymást. És le­gyenek meggyőződve a horvátok: nem ak­kor szolgálják igazán hazájuk érdekeit, mikor nagy követeléseket formálnak Ma­gyarország ellen, hanem mikor ezzel minél előbb kibékülnek és az otthonlevőket is ki­­békítik! Ezt üzenjük a horvátoknak. Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 9-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. — A képviselőház mai ülésén há­rom érdekes mozzanat volt. Egyik az, hogy a kor­mány egy halmaz­munkát adott a háznak. Persze­ Szilágyi Dezsőnek ez nem elég; ő készületlenségnek nevezi azt, ha előbb bizottságokat kell választani és ezekben letárgyalni a javaslatokat; készületlenség­nek, ha a közös­ költségvetést bevárják és az összes pénzügyi javaslatokat, költségvetéssel együtt, még e hóban beterjeszteni ígérik. Nekünk nem az. De Gus­­tibus (Pulszky) non est disputandum. A második érdekes mozzanat volt: a szegedi adakozásról szóló kimutatás. Dagadt keblünk, repe­sett szívünk annak hallatára, hogy a világ legtávo­labbi zege-zuga is sietett adományával, a magyar város fölsegélésére. Úgy látszik, hogy nevünknek, hí­rünknek nem ártott — a politika. Ezerszeres hála érte a világ kegyes adakozóit. A harmadik mozzanat volt: a vetőmag dolga. A kormány, felhívás nélkül intézkedett. De mert meg akarja tudni, mi a szükség, mert ez iránt gyors (48 órai) tudósítást követelt — ezért elégületlen a szél­bal. Mocsáry és Verhovay dikczióztak is , mert a »török,« »pestis« és »maglaji« heczcz elmúlván — most következik az »ínség heczcz.« A szélbal »ak­­cziót« akar. Meglátjuk, mire viszi. A kormány csak cselekedjék. Többet ér ez, mint a frázis. — A képviselőház bizottságai. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délben nyilvános ülés után megalakult, elnökévé O­r­­d­ó­d­y Pált, jegyzőjévé M­á­r­i­á­s­s­y Sándort válasz­totta. A mai ülésen a pénzügyminisztérium részéről benyújtott két törvényjavaslat tárgyalása a bizottság legközelebbi ülésének napirendjére tűzetett ki, ezek előadásával a jegyző bízatott meg. Végül Szapáry dr. pénzügyminiszter kije­lenti, hogy a költségvetést remélhetőleg még e hó folytán benyújthatja és azt a rövid szünet után újra összeülő ház azonnali tárgyalás alá fogja vehetni. — A Horvátországgal fenforgó ügyekben kiküldött országos bizottság ma az országos ülés után együttes ülést tartott, s elnökévé C­z­i­r­á­k­y János grófot választotta. Ezután átadatott a bizott­ság magyarországi fele részéről az üzenet, melyre a horvát rész szóbeli vagy esetleg írásbeli feleletét a közelebbi napokban fogja megadni. — A k­é­p­v­i­se­lő­h­á­z mentelmi bizottsága ma délben az országos ülés után megalakult, elnökévé Szath­­m­á­r­y Miklóst, jegyzőjévé S­z­l­á­v­y Olivért választ­ván. — A képviselőház igazságügyi bi­zottsága ma délben megalakult, elnöke Hor­vát­h Lajos,jegyzője Teleszky István. — A kép­viselőház zárszámadási bizottsága ma dél­ben megalakulván, elnökévé Prileszky Tádét, jegyzőjévé Na­gy Gábort választotta. — A véd­erő bizottság ma nem alakulhatván meg, ala­kulását péntekre tűzte ki. — A képviselőház gaz­dasági bizottsága, melyben rendesen a ház elnöke elnököl, jegyzőjévé Kazy Jánost választotta. — A kisbirtokosok orsz. földhi­telintézetét létesítő bizottság f. hó 6-án kezdte meg a szavazati jegyek kiadatását és ezt f. hó 16-áig bezárólag folytatandja, azután szavazójegy ki nem adható. Eddig jegyekért igen kevesen jelentkeznek, a­minek természetszerűen csak két következménye le­het, az, t. i. hogy az utolsó napokon torlódások fog­nak bekövetkezni, a­melyek az igazolási eljárásra igen károsan hathatnak vissza, vagy pedig az, hogy a jogosult alapítók csak csekély számban fogják ma­gukat képviseltetni a 19-ei közgyűlésen. Minthogy pe­dig mindezen két eshetőség igen káros lehetne az in­tézetre , ennélfogva ismételve kérjük az igen tisztelt alapítókat, különösen pedig a vidékieket, hogy ha már meghozták az áldozatot és pénzüket ezen szent czélra ajánlották fel, ne sajnálják azon aránylag cse­kély áldozatot, mely az ide utazásban vagy a hatal­­mazvány beküldésében áll, mert attól, hogy az intézet milyen kezekre fog bízatni, függ az alapítványra ál­dozott pénzünknek és az intézetnek sorsa, sőt mint­hogy ez intézet országos jelleggel és rendkívüli ki­váltságokkal lett felruházva, némileg az országnak hírneve is. Ne rösteljünk egy kis fáradságot ezen szent szél kedvéért, mert ha most ismét oly eredménytelen lenne a közgyűlés, mint a múltkor, úgy az intézet iránti bizalom nagyon megingattatnék. Egyúttal bátorkod­unk arra is figyelmeztetni a tisztelt alapítókat, hogy ezen létesítendő országos földhitelintézetet a régi »Kisbirtokosok földhitelinté­zete« czímét viselő részvénytársasággal összetévesz­­teni ne méltóztassék. Leveleiken az »Országos« jelleg kitüntetendő, nehogy a beküldendő pénzek és hatalmazványok illetéktelen kezekbe kerüljenek. — A csehek óvása! A reichsrath megnyi­tása előtt Rieger és Clam-Martinitz — mint prágai lapoknak jelentik — ő felségéhez mentek és jogfentartást nyújtottak át a cseheknek a reichsrathba való belépése alkalmából. O. felsége azt válaszolta, hogy érti, ha a csehek a reichsrathba jogi álláspontok megőrzése mellett lépnek, de szükséges, hogy mérsé­keljék magukat. Rieger ő felségétől a cseh nem­zet védelmét kérte s ő felsége a küldöttséget biztosí­totta a cseh nemzet iránti jó hajlamáról. A csehek óvása igy hangzik: . »Abban a pillanatban, melyben a birodalmi ta­nácsba belépünk, kötelezetteknek tartjuk magunkat kijelenteni, hogy e lépéssel és következményeivel jogi álláspontunkat egyátalán nem adjuk fel, se nem en-­­gedhetjük szűkebbé tenni, hogy ezzel nem lehetünk és nem akarunk kárára lenni a cseh királyság és cseh korona államjogi állásának, mely különféle állami aktus által biztosítva és elismerve van. Sőt jogunk­nak és kötelességünknek tekintjük, mint azelőtt ra­gaszkodni ios'”,véli'-'r' es követeléseinkhez, melyeken mia„ujjogi állásunk alapszik. E jogi meggyőződésünk állás*. htjáról azt tart­juk, hogy a monarchia alkotmányos renasí-vok termé­szetes alapja és elengedhetetlen föltétele abban áll, hogy minden királyság és tartomány minden jogi követelése egyenlően megvédessék úgy, hogy organi­kus, osztatlan és felbontatlan egyesülése is kifejezést és biztosítékot nyerjen és hogy a birodalomnak csak ily módon adhatók a hatalom és egység állandó biz­tosítékai. E magasztos czélra közreműködni minden ki­rályság és tartomány képviselője legmagasabb felada­tának tekintjük és a békéhez és kiegyezéshez való hozzájárulásban a jog minden oldalon való és kölcsö­nös megőrzése mellett, az egyetlen utat látjuk, mely e czélhoz vezet. Ez után és e czélra, álláspontunkat megőrizve, mindig készek volnánk közreműködni, e készséget ma is újra fogjuk nyilvánítani, kivált e pillanatban, midőn a nemzetek szava békét és kiegye­zést kér és midőn a birodalom helyzete megköveteli, császárunk és királyunk felhívása következtében a parlamenti intézmények tényleges terére lépést, melyre ez őszinte nyilatkozattal állunk, kezünket nyújtjuk a kiegyezés üdvös munkájához. — Az osztrák baloldal az előtti klub­­jának 48 tagja — mint már jelentve volt — tegnap este a kereskedelmi akadémia termében egy új klub alakítása fölött tanácskozott. Dr. Elvert elnökölt. Öt órai vita után határozatba ment, hogy »A szabad­elvűek klubja« név alatt egy klub alakíttassák a kö­vetkező programmal: »A klub tagjai , kik magukat föltétlenül alárendelik az összes párt határozatának, kezeskedjenek azért, hogy az alkotmány minden fö­­dera­­ta és visszalépő alakulása elháríttassék és az alkotmányban, úgyszintén az ehhez tartozó tör­vényekben letett szabadságok fentartassanak. Egyes nemzetiségek óhajai csak annyiban veendők tekin­tetbe, a­mennyiben nem ellenkeznek más nemzetisé­gek jogaival és a birodalom összérdekeivel. Az állam­háztartás egyensúlyának helyreállítására egyrészt in­­produktív kiadások kerülése, másrészt az adóreform megkezdése által fognak törekedni. A védkérdés megoldásánál a birodalom belső és külső politikai helyzete, másrészt a pénzügyi helyzetre való tekinte­tek által fogják magukat vezéreltetni, különösen a békeállomány terheinek tetemes leszállítása mellett lesznek. A nép óhaját közgazdasági tekintetben a klub tagjai kezdeményező indítványok gyors beter­jesztése által fogják előmozdítani.«­­ A ferenczvárosi és kőbányai vá­lasztó­polgárok tegnap este értek­ezl­etet tar­tottak T­h­a­­­y Kálmán elnöklete alatt, a liliom utczai Sturm-féle vendéglő helyiségében. Az értekezlet 5 tagú bizottságot küldött ki (Hazay Lajos, Vass Sán­dor, Grinzl (Kőbánya), Tichy Ferencz és Lorencz János) a kijelölő bizottság névsorának megállapítása végett. A százas bizottság jövő csütörtökön, 16-kán tartja meg gyűlését, melyen megválasztja a kijelölő bizottságot. Az osztrák trónbeszéd. Megnyílt tehát az osztrák parlament, az első teljes parlament az osztrák alkotmányos­ság óta. A csehek megjelenése tette azt tel­jessé , de mintha érezték és tudták volna a csehek, hogy puszta megjelenésük által nem sokat, vagy semmit sem fognak változtatni a fennálló rendszeren s hogy"e lépésekkel még igen távol vannak attól,hogy elmondhassák: jöttünk, láttunk, győztünk, már a bir. tanács megnyitása előtt az uralkodónak egy óvást nyújtottak át, melyben kijelentik, hogy ra­gaszkodnak eddigi álláspontok és jogaikhoz s belépésüket a birodalmi tanácsba olybá kí­vánják tekinteni, hogy az semmiben sem praejudikáljon a cseh követeléseknek. Ők megtartják, belépve is, különállásu­kat s a trónbeszéd viszont, bár üdvözli a be­lépetteket, semmi olyast nem mond, a­miből Haymerle báró. Báró Haymerle Henrik­­ma tette le ő felsége a király előtt az esküt. Mi már a minap jeleztük azon álláspontot, melyet az új külügyérrel szemben elfog­lalunk. Ez álláspont a bizalom azon álláspontja, me­lyet oly férfiú, kit gr. Andrássy Gyula maga melegen ajánlott utódjául, joggal igényelhet. Nem szükséges mondanunk, hogy a változást a külügyi tárcza veze­tésében fájlaljuk, de tudjuk, hogy ezen személy­változás ez alkalommal nem rendszerváltozás, tudjuk, hogy Andrássy állását nem külső befo­lyások folytán hagyta el, hogy egyedül a nyuga­lom szüksége bírta terhes hivatala elhagyására és ezt jól esik tudnunk, mert elviselhetőbbé teszi a veszte­séget. Jól esik tudnunk, hogy gr. Andrássy fényes politikai sikereinek conserválását, egyik régi bizal­mas munkatársának kezeire bízza, oly munkatársára, kinek ismeretei és tehetségei őt ezen sikerek kivívá­sában támogatták, ki oldala mellett Berlinben részt ! Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése október 8. A miniszterek előterjesztései után Tisza Kál­mán miniszterelnök előadta előre jelzett szóbeli jelen­tését a következőkben: T. ház! A tegnapi napon méltóztatott megen­gedni azt is, hogy mint akkor is jelezni szerencsém volt, csak szóbeli előzett s tájékoztató jelentést tehes­sék a szegedi ügyeket illetőleg. (Halljuk!) Mindenekelőtt azt kívánom megj­egyezni, a­mi a hírlapok útján is már köztudomású dolog, de talán nem felesleges a t. ház előtt is bejelenteni, hogy a királyi biztosság által a becslések legnagyobb részt befejeztettek, az újraépítés tervezete elkészült s ta­nácskozás alatt van. A­mi pedig tekintettel a közelgő évszakra talán mind­ennél nevezetesebb: a Szeged városát hasonló katastrópháktól­ megmenteni hivatott körtöltés egész erővel munkába van véve és a rossz idő beállta előtt befejezve lesz. Oly tárgyak ezek, me­lyekre nézve az eddig történteket illetőleg, valamin­­t reconstructió szempontjából a jövőt illetőleg, a kor­­mánynak formaszerű jelentéssel és hitelkéréssel is fog kelleni a t. házhoz járulnia. Ma csak magát a factumot kívántam felemlíteni. Felszólalásomnak fő czélja különben az volt, a­mennyiben legalább azt hiszem, hogy a t. ház tagjai ez iránt érdekkel viseltetnek (Halljuk! Halljuk!) hogy a Szeged városát­ és Szeged vidékét illetőleg begyűlt adományok iránt, azoknak eddig mikép ke­zelése és hova fordítása iránt, valamint az iránt is tegyek előzetes jelentést, hogy azon összegek, a­me­lyek nagyobbaknak nevezhetők, a legnagyobb részben honnan, mely országokból lettek beküldve. Megjegy­zem, hogy itt természetesen csak azon összegekről lehet szó, a­melyek a belügyminisztériumhoz küldöt­tek, a­melyeken kívül Szeged városához egyenesen beküldött, meglehetősen nagy összegek is vannak, sőt vannak oly összegek is, a­melyeket egyesek gyűjt­­vén, addig, míg a felhasználás ideje eljön, ők maguk kezelik takarékpénztárilag, fentartván maguknak az időpont meghatározását, melyben azokat átszol­gáltatják. A­mi az adományokat illeti, — természetesen kerek számokat fogok mondani — tisztán Szeged vá­rosa javára a belügyminisztériumnál 1.905,800 frt, Szeged városa és környéke javára 639,500 frt, a Tisza vidéke javára Szeged kizárásával 41,100 frt, megnevezett egyes vízkárosult községek és meghatáro­zott spec­iális czélok javára 36,300 frt, vagyis folyó évi szeptember havának utolsó napjáig — mert erről szól a kimutatás és egyes apróbb adományok még most is érkeznek — 2.622,700 frt gyűlt be. Ezeknek az összegeknek eredetét,illetőleg: A királyi ház fenséges tagjaitól 72, 800 frt, a közös hadseregtől kevés díjával 5000 frt, Magyar­­országtól, illetőleg Szent­ István birodalmából,­­tehát Horvátországot is beleértve és az egyes honvédségi tiszti karoktól érkezett ajándékokat is: 872,800 frt, a monarchia másik államából 529,900 frt, Boszniából és Herczegovinából 675 frt, Angolországból 144,600 frt, Belgiumból 31,800 frt, Dániából 700 frt, Fran­­cziaországból 270,700 frt, Görögországból 1700 frt, Helvétiából 36,800 frt, Németalföldről 29,100 frt, Németországból 396,­100 frt, Oroszországból 30,500 frt, Olaszországból 50,300 frt, Portugálliából 1300 frt, Romániából 37,000 frt, Szerbiából 564 frt, Spanyol­­országból 1300 frt,Svéd-Norvégországból 2300 frt, Törökországból 14,400 frt, Kelet-Indiából 3100 frt, Chinából 4200 frt, Persiából 440 frt, Egyiptomból 15, 400 frt, Tunisból 1200 frt, az északamerikai Egye­sült államokból 63,100 frt, Mexikóból 350 frt, Cuba szigetéről 1000 frt, Haiti szigetről 229 frt, Colum­bia egyesült államokból 600 frt, az argentínai köz­társaságból 1000 frt, Nikaragua köztársaságából 230 frt, Uruguay köztársaságából 426 frt. Ezekből méltóztatik látni te­hát, hogy valóban el lehet mondani, hogy a világ minden részében föl­ébredt az érdeklődés a szegedi katasztrófa iránt és­ ­ a csehek alapos reményt meríthetnének köve­teléseik teljesülésére; sőt a­mennyiben a trón­beszéd elasztikus kifejezéseit és óvatosságát, a csehek iránti minden előzékenysége és figye­lembevétele mellett, magyarázni lehet; azt le­het mondani, hogy a trónbeszéd is — a lé­nyegben — oly visszautasító a csehek irá­nyában, mint a minők ezek a fennálló alkot­mányos rendszer ellenében. Mert minden lehetőt mond és fölemlít a trónbeszéd, fölsorolja az elintézendő és tár­gyalandó fontos kérdések egész halmazát,­­ de mélyen hallgat a közigazgatási kérdés­ről, épen arról, a­mi a cseheknek legfőbb kér­dését és érdekét képezi. A­mit pedig ez irányban mond a trón­beszéd, az vagy sravis modorú átalánosság, vagy pedig oly megjegyzés, mely nem épen a csehek szája íze szerinti. Mert midőn azt mondja a trónbeszéd, hogy a csehek belépése az osztrák parlamentbe csak »egy fontos lé­pés az átalános kibékülés és egyetértésre« ; hogy »az alkotmányt minden népnek örömest elismerniök kell« s hogy »Ausztria mindig menedékhelye lesz népei és orszá­­g­a­i jogainak, ezek elválhatlan, egysé­ges kötelékében«, — inkább cseh-elle­­nes álláspontra látjuk helyezkedni, mint a Rieger­ék által benyújtott óváséra. Egy szóval, a­ trónbeszéd egy passusá­­ból sem lehet azt következtetni, hogy Bécs döntő köreiben lényeges, vagy lényegtelen alkotmányi változtatásokra gondolnának. Egy­előre menni fog minden az eddigi kerékvágás­ban s megkísérlik, tán a parlamenti életben si­kerül valamennyire összesimulniok az alkot­­mányhíveknek és cseheknek. A párisi »Temps« tegnap ide érkezett száma, mint látszik, jól értesült forrásból egy bécsi levelet közölt, mely szerint a Taaffe-kormány semmi vál­toztatást az alkotmányban s közjogi szerve­zetben létrehozni nem akar ; ily szándék ma­gasabb helyen sincs ; s ha mégis lesz tán változás, az csak később lehet : most nincs egyéb czélba véve, mint megkísérlése, Ausz­tria népei kibékítésének, a­mire a monarchia hatalmi állása érdekében csakugyan szükség volt és szükség van. Megkísértik pedig e ki­­békítést minden radikális, vagy kevésbé radi­kális változtatások nélkül a közjogi viszo­nyokban , egyelőre így. A trónbeszéd, mint látjuk, nagy mértékben igazat ad a bécsi le­velezőnek. A Taaffe-kormány sem foederalista, mint a tr­ónbeszéd mutatja; sem ultramontán, mint a felsőházi kinevezések mutatják, me­lyek protestánst és zsidót is juttattak az osz­trák urak házába. E kormány sok jó intenzió­­tól áthatott, sok irányba alkalmazkodni tudó, kibékítő, átmeneti kormány. És ez visszatük­röződik a trónbeszédben is. De vannak passusai a trónbeszédnek, melyek minket is közelebbről érdekelnek. Ilyen a megtakarítás a hadibudgetben, a kereskedelmi viszonyok javítása, nevezete­sen Németországgal. Mindkét irányban leírtunk már eddig is megnyugtató értesülé­seket s most annál inkább örvendünk, hogy e nagy fontosságú ügyeket oly mérvadó he­lyen látjuk fölemlítve, mint a minő egy trón­beszéd s hozzá fölemlítve úgy, a mint eddig tudtuk és óhajtottuk magunk is, ez utóbbit különösen mióta Bismarck Bécsben járt. Nem csekély jelentőségű a trónbeszéd­ben annak hangsúlyozása is, hogy a novi­­bazári okkupáczió a portával való barátságos egyetértésben ment végbe, s hogy már most a gazdasági érdekek ápolására került a sor Keleten. Az alap ehhez a két rendbeli okkupáczió által meg van vetve s Magyaror­szág is nemsokára hasznát fogja látni ennek. A Taaffe-kormány akkora s oly jelentős munkaprogrammot állított fel a trónbeszéd­ben, hogy bár annak csak felét is sikerül ke­resztül vinni, sokat teendett Ausztria érdeké­ben. Mi sikert kívánunk ehhez neki s kíván­csian és figyelemmel várjuk a dolgok további fejleményeit Ausztriában­ vett a békének azon művében, mely befejezése óta Andrássy politikájának alapkövét képezte és kell, hogy ezután is alapkövét képezze monarchiánk keleti politikájának. • Ezen tudatban, miután a változásnak meg kel­lett történnie, meg lehetünk elégedve Haymerle báró választásával. Megmondtuk már, hogy mi nem fo­gunk osztrák szomszédunk mintájára ellenszenvvel viseltetni a »Fremdling« iránt, és bár jobban szeret­tük volna, ha magyar ember áll a külügyek élén, oly férfiú, ki a dualisztikus szervezet keretében tisztelet­ben fogja tartani jogainkat és érdekeinket, mindig tiszteletre számíthat nálunk­­is. Érdekeinket a­meny­nyire a külügyek által befolyásoltatnak, ezentúl legin­kább a békés munkásság, a kivívott sikerek anyagi az­az nemzetgazdászati kiaknázásában kell keresnünk és e részben megnyugtatásunkra szolgál, hogy Hay­merle hír szerint alaposan érti a nemzetgazdászati kérdéseket és különösen méltányolja azoknak fontos­ságát. Andrássy bizonyosan Haymerle eddigi diplo­matikai pályáját tartotta szem előtt, midőn utódjául ajánlotta. Haymerle életpályájának általunk már köz­lött rajza a mellett tanúskodik, hogy­ állását legin­kább tehetségeinek és a mellett azon gazdag ismere­teknek köszöni, melyeket szerezni dús alkalma volt. Eltekintve attól, hogy Haymerle mind a keleti, mind az olaszországi viszonyokat, ottani működésénél fog­va, saját tapasztalatai nyomán ismeri. Andrássy utód­jának ajánlásánál valószínűleg azon körülménynyel is számított, hogy Haymerle 1866-ban megoldotta azon kényes feladatot, mely akkoriban monarchiánknak Poroszországhoz való viszonyának helyreállításában állott. Összevetvén e körülménynyel azt, hogy Haymer­le részt vett a berlini kongresszusban is, azt következ­tetjük, hogy ő azon barátságos viszonyt, melyet An­drássy Németország és monarchiánk közt az őszinte érdekközösség alapján teremtett és szilárdított, me­lyet mi az európai béke egyik főgaranc­iájának te­kintünk, folytatni és ápolni fogja, és ezen reményben rokonszenvvel akarjuk kísérni az új külügyminiszter működését.

Next