A Hon, 1879. november (17. évfolyam, 263-288. szám)

1879-11-19 / 278. szám

278 szám. XVII évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. szerda, november 19. és”®«3®s Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Hiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra......................................................2 írt 3 hónapra......................................................6 * 6 hónapra .....................................................12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint................................ 1 » A* előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától* számíttatik. Budapest, novemberig Botrány — a parlamentien. Az ellenzék a legutolsó fegyverhez nyúlt — a botrányhoz. Ebből látszik, hogy mennyire van igaza. Maholnap a képviselőházban nem lehet tanácskozni,mert aki nem úgy gondolkozik, mint Szilágyi Dezső úr, az pelengére lesz állítva. Ma is, egy egyszerű napirendi kérdésben, a legsértőbb kifejezésekkel illetett egy képviselőt, kiről azt hitte, hogy megjegyzést tett beszédére, de aki, — mint később kitűnt — erre nem is gondolt. Igaz, hogy aztán rabulismusának hálózatában meg nem fogható. Mert azt mondta ugyan Ormai képviselőnek, hogy ha mind olyanok lennének a ház tagjai, mint ő, akkor fölösleges lenne a képviselőház, miáltal a szolgaiság legnagyobb fokát akarta rásütni; mire aztán a többség a legnagyobb indignatióval követelte hosszasan a »rendre« utasítást, akkor még egyszer megkisérte ugyan »fentartani« szavait; de később az ellenzéknek szükséges készülés és a tárgy fontosságának annyiféle epitbetonával magyarázta azokat ki, oly határozottan hozzátette, hogy személyes sértést elkövetni nem akart, hogy az ember zavarban volt, hogy tulajdonképen mit is tartott hát fenn. De hát a botrány megvolt— és az ellenzék gyönyörködhetett lovagias bajnokában, kire nézve azzal végződött a jelenet, hogy Ivánka magáévá tette az Ormainak tulajdonított közbeszólást. Szilágyi reá akarta (de már nem tudjuk, melyik?) megjegyzését alkalmazni, mire Ivánka » daróczmodor«-ral fizette ki, ha ugyan beérte ezzel. Ilyen scenát tud előidézni az, kiről a »Magyarország« azt hirdeti, hogy Deák Ferencz egyenes utóda, ily módon elégíti ki erőszakos, féktelen természetét, a parlamenti tisztesség rovására ; úgy, hogy ma még az ellenzékről is többen, a legnagyobb megbotránkozással távoztak a házból, mert biz az ma épen nem volt olyan, milyen a nemzet törvényhozó testülete kell, hogy legyen. És miből eredt ez a »hetz?« Egyszerűen abból, hogy a véderőre vonatkozó bizottsági jelentés, mely már tegnap reggel minden képviselőnek kezében volt, tárgyaltassék-e csütörtökön vagy nem ? Az ellenzék csak szombatra akarta kitűzni, és e fölött keletkezett az az ádáz tusa, melytől a finomabb érzés megbotránkozással, a hazafiság aggodalommal kell, hogy elforduljon. Míg végre egyhangú jön a megállapodás abban, hogy pénteken legyen a tárgyalás, izt bizony el lehetett volna érni könnyebben is, és úgy hiszszük, az ellenzéki érdemeket épen nem volt czélszerű vagy szükséges egy botránynyal szaporítani. Hanem hát ha nem is vádoljuk az egész ellenzéket ezzel, ha ezért a felelősséget egészen Szilágyi Dezső egyetemi tanár úrra hárítjuk; mégsem lehet tagadni, hogy már az ülés elején, a tegnap megszavazott törvényjavaslat részletes tárgyalásánál oly izgatottsgágat, elkeseredettséget tanúsított az ellenzék, oly tarthatatlan álláspontokat foglalt el, mintha nem lenne való az a szellemi és erkölcsi diadal, melylyel a házban és hírlapjaiban dicsekedik. Mert ha csakugyan oly erőseknek éreznék magukat, mint ahogy egymást fölváltva eldicsérték, mikor Apponyi a Szilágyi, Szilágyi az Apponyi, Mandel mind a kettő, Molnár mind a három — és így rendre egymásnak fölülmúlhatatlan nagyságát hirdetik — akkor nem szorulnának arra, hogy játszódjanak álláspontjukkal, és még eddig majdnem minden módosításnál követelték azt, hogy előleges megvitatás végett az illető bizottsághoz utasíttassék ; ma Tiszának azon indítványát, hogy a boszniai javaslatra vonatkozó két indítvány a bizottsághoz utasíttassék — egyhangúlag ellenezték. Ez jellemű. Mert hogy a tárgy fontos, azt maguk öt napig magyarázták. Hogy a javaslat szabatosabb, határozottabb formulázása sok aggodalmat eloszlatna — azt maga gróf Apponyi beismeré. A két módosítás erre vonatkozott , és hogy egyszeri hallásra mennyire nem lehet- e tárgyban határozni, azt leginkább Szilágyi Dezső bizonyitá be, ki Dárday indítványára azt mondá, hogy az csak Élesének parafrázisa; pedig ebben a közös ügyek közé való felvétel van kimondva a boszniai közigazgatásra nézve; abban pedig az 1867. 12. törvényczikk értelmében a felhatalmazás erre a közös kormánynak adatik. Ez két nagyon különböző dolog, és öt napon át csak azt hallottuk, hogy a szövegnek szabatositása szükséges; mert annak homályából a centrálparlamentet ép úgy ki lehet magyarázni, mint a közös kormány absolutismusát. Ezt a szabatosítást ma ellenezte az ellenzék. Miért? Mert azt mondá, hogy e halasztással a kormány be akarja várni azt, hogy Ausztriában mikép szövegeztetik a javaslat. No, és ez olyan nagy bűn? Hát nem közös egyetértéssel kell-e azt megállapítni, hát nem Sturméktól tanulták el Szilágyi és Apponyi indítványukat hát nekünk nem szabad tőlük valamit tanulni , hát nem kell törekedni az egyetértésre ? Valóban e kérdések olyanok, hogy a közjogi alapon álló ellenzékkel szemben, azokat felvetni sem illenék, oly természetesek, és mégis — ma meg akarták e lehetőségeket tagadni. Fennen hirdetik, hogy szent czéljuk csak az, hogy a törvény jó legyen, hogy abban veszedelmes praecedens ne foglaltassák. No , egy újabb lehetőség volt erre abban, hogy a legfőbb szakasz visszautasíttassék a bizottsághoz. És Szilágyi úr (ki a bizottság tagja) ezt ellenezte. Ha ez sem erőszakos taktika, akkor minden — legalitás és tárgyilagosság. De a sok tervezés nem sikerült. A többség megvolt. A kérdés a bizottsághoz utasíttatott. Az ellenzék dühbe jött, — ezért készült oly könnyen egy botrány. Az ország előtt áll az ügy — Ítéljen közöttünk ! — Magyarország pénzügyi és közgazdasági helyzetéről és orvoslása A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy epizód 1848-ból. .. Társalgásunk tovább fűződött, de mindig a kegyelmi kérdés hogyan s miképjének kieszközlése körül forgott, midőn igy a tárgyba melegedve cseréltük eszméinket, egy ablakmélyedésben nagy zaj támad, milyet egy a szoba padozatára leeső tárgy okozhat. Kossuth idegesen ugrik föl helyéről s az ablak felé rohan, honnan a zaj hangzott. — Mi az ? Mi történik ? E pillanatban halvány arczára kelt lelkének egész erélye. Az egésznek igen egyszerű oka volt. Az ablakmélyedésben egy magas, izmos, valódi athleta termetű honvédtiszt állott elvonulva társalgásunk alatt, ki véletlenül lábával a pökeládát fölforgatta. Innét volt a zaj, mely Kossuthot fölriasztotta. Az egész jelenet oly idegen benyomást gyakorlott reám, különösen midőn az ablaknál elvonult athlétát megpillantottam, hogy az összeesküvés egész meséje ismét és valószínűbb alakban jutott eszembe. Kossuth csakhamar összeszedvén magát, előbbi nyugalma visszatért s én tőle a legkitűnőbb nyájasságok közt búcsút vettem. Mit tevő legyek ? Hova forduljak, hogy a honvédelmi bizottságnál ügyemet ne veszítsem. Felkerestem az ország prímását: Hám érseket. Alig adtam elő küldetésem czélját, a szelíd öreg úr kétségbeesve tördelte kezeit. — Mit tegyünk hát, édes fiam ? ! — Nincs időnk veszteni való, mert holnap kedd van, és délig felakasztják a szegéit. _Mit tegyek ? Mondja csak az Istenért, mit kell tennem ? — Herczegségedet ismerik a honvédelmi bizottmányban, én ott idegen vagyok. Herczegséged kérelme ott nyomós lesz. Kérem, legyen kegyes velem oda jönni és ügyemet pártolásba venni. — Menjünk hát, de be kell fogatni lovaimat, ez is időveszteség .. . — Itt bérkocsim, ha herczegséged kegyes lesz. — Hát siessünk! . És a szelídségéről hires főpap sebbel-lábbal sietett bérkocsimba. A jövő pillanatban a redoute előtt szálltunk ki. Itt ülésezett állandóan a honvédelmi bizottmány. Felhaladva a redoute lépcsőin, egy terem ajtai nyíltak meg előttünk. Belépve, néhány férfiút láttunk a zöld asztal mellett üldögélni, másokat elvonulva a terem különböző részein tanakodni, míg egy közülök, erős, izmos alak a terem pamlagán egy ingre vetkőzötten kényelemben terült el, bodor füstöket eregetve pipájából. Amint beléptünk, felugrott, felöltőjét magára rántotta és elfoglalta az elnöki széket. Ez Nyári Pál volt. Ekkor érintkeztem vele először. Társainak néhánya követte elnökét, szintén helyet foglalva a zöld asztal körül. Ekkor az érsek és én az elnökhöz közeledtünk. Az ország prímása, kora gyengeségénél fogva is igen törődött it, a fenforgó ügy emotióitól különben is megrendülve elkezdette magyarázni, mi hozta őt e helyre, de annyira kimerítette az ijedtség, hogy zavarában reám utalva, ki háta mögött álltam, igy fejeze be szavait »a többit majd elmondja gróf F. ő méltósága.« Nyári hidegen halgatott meg. Egész előadásom alatt ott állott előtte az öreg érsek, kit valószínűleg feledett üléssel kínálni meg. Befejezvén szavaim, s a prímás által ismételten istápoltatván kérelmem, Nyári hidegséggel utasította el. — Ez nem tárgyalható itt, az Görgei dolga, tegyen úgy, a mint akar. Tudja ég, mi minden elfogadhatatlan indokokból visszautasítaná kérelmünket. A keserűség bizonyos értelmének benyomása alatt átfutottam a zöld asztal férfiainak arczait. Egyedül Madarász Lászlót ismertem. Ezt is a megyei pártélet elkeseredett harczaiból Somogyból, hol családommal nagy és áthidalhatlan politikai differentiák közt ellenséges állást foglalt. Ettől azt hittem nem remélhetek, a többiek ismeretlenek. Vége hát mindennek! Holnap függni fog a szegény lelkész! E pillanatban egy férfiú lépett elő a terem egyik oldalából, egy férfiú, kit eddig nem vettem észre. I — Isten hozta gróf úr ! — Van szerencsém . . . örülök . .. „ — Mi mindig ellenségek voltunk a megyében. . . . Ügyeink, elveinkben igen, de személyesen— valóban gróf, ön mindig lovagias ellenfél volt. Na,gondolom magamban, itt ugyan végkép veszítve van ügyem. Csalódtam. E férfiú Sembery volt, egyike a régi ellenzék legnemesebb alakjainak. Sokat küzdöttem ellene, de benne mindig eszes, hazafias, lelkesedett és nemes ellenséget találtam. A közügyek vitáiban heves ellen, azonkívül gentleman. Sembery odalépett Nyárihoz. — De talán mégis tárgyalhatnánk ez ügyet ? Van oly fontos, hogy tárgyalásra érdemes, így szólt Lembery, mire Nyáry azon ellenvetést tette : — Ha tárgyalnék is, nekünk nincsenek lovaink, nincsen futárunk. Holnap lesz a végrehajtás, úgyis késő. — Nem is kell nekünk futár, itt van gróf F. ő méltósága, majd elviszi ő magával határozatunkat — viszonz Sembery. Nyári megadta magát. Kérelmünket tárgyalás alá vette a honvédelmi bizottmány. Hám érsek és én távoztunk, Sembery kikísért. Még egyszer figyelmébe ajánltam ügyemet, mire ő engem délután két órára a bizottmány termébe rendelt, hol a határozatot meg fogom hallani. Jó reményben hagytam el érsekemmel a redouteépületet. Délután két órakor pontban megjelentem a honvédelmi bizottmány előtermeiben. Kerestem Lemberyt, ő nem volt ott. Azt nyertem tudakozódásomra válaszul .10 óra után elment, nem tudjuk hova, de nem sokára itt leend.« — Ejnye adta Semberyre — gondolom magamban — hogy megígérte nekem pártfogását, és mégis cserben hagyott! Amint igy tépelődöm, jön ő maga. Kétségbeesve a siker felett, melyhez annyi fáradság, remény, csalódás, küzdelem fűzött, midőn Semberyt gondtalan non balance-al láttam a lépcsőn fölfelé haladni, némi keserűség fogott el a régi partisan ellen, hívén, hogy támogatására bízott ügyemben ígéretét szegve, nagyon is lanyhán járt el. Nem is tartózkodtam ezért gyenge szemrehányással értésére adni, mikép csalódva érzem magam. — Lássa gróf úr! ismét téved ítéletében. Mindig azon szerencsétlenek közé tartoztam, kiket ferdén ítélt meg. Most is ügyében jártam, Kossuthnál. — Ezer bocsánat uram! Tévedésemet mentse ki nyugtalanságom. Lembery Kossuthnál volt, hogy a honvédelmi bizottmány határozatát aláírassa : két okmány volt az, melyet a nemes férfiú magával hozva, a honvédelmi bizottmánynak nyújtott át, midőn velem a terembe lépett. — Itt a két okmányt külön borítékba pecsételve átadták nekem, a czimzettek kézbesítése végett. A levelek egyike Görgeinek, másika Csányi kormánybiztosnak szólott. Ezzel a nélkül, hogy tartalmukat tudtam volna, elbocsáttattam. Lemberg viselete, elejtett szavai megnyugtattak, és én azon sietséggel, melylyel Pozsonyból Pestre utaztam, vágtattam nyomban vissza Pozsonyba. Ugyanazon kellemetlenségek, éji fokozott hideg, nyugtalanság, melylyel lefelé utaztam, voltak kísérői gyorsított utamnak. Reggel Öttevénybe, Győrmegyében érvén, itt egyik lovam kidőlt, a mig ez esély fuvarosomat letartartóztatta, beszédbe bocsátkoztam a körülállókkal. — Mi újság a vidéken ? — Itt semmi, hanem ma reggel 9 órakor fognak Pozsonyban egy papot akasztani. Kimerültem igaz, e bit azonban visszahozta minden rugékonyságomat. Gyorsan kocsimba vetem magam, és megmaradt három lovammal vágtattam Pozsonynak. Végre kedden 9 óra után megérkeztem. Siettem Görgeihez, a neki czímzett levelet átadtam. Görgei hideg gőggel nyitotta meg a borítékot, és átfutván a honvédelmi bizottmánynak hozzá intézett rendeletét, megvetőleg dobta magától az asztalra. — Jól van. Elmehet. — Jó is lehet, mert neked nem tetszik, gondolom magamban és ott hagytam, hogy Csányihoz menjek. — Ennek is kézbesítvén levelét, lakásomra tértem. Napok múltak, de a hirdetett akasztás nem foganatosíttatott. Végre felkerestem a hadbírót. — Mi történik ? Kérdem. — Mit sem tudok mondani. A végrehajtás felfüggesztetett, és ez jó jel. Csak legyen nyugodtan. Rövid idő múlva seregeink visszavonultak. J. lelkész Komáromba szállíttatott, honnan hazájába bocsátották. Nem sokára egy czikket irt az akasztófától általam megmentett, talán köszönetét akarta kifejezni, mert czikkének éle az arisztokratia ellen intézve, ezen reframban kulminált: »az arisztokratákat mind fel kell akasztani.« A szabadságharczot követő szomorú napok nyomását éreztem én is, s megfoghatlanul gyanús jelekkel kellett találkoznom az azon idők intézői közt, jelekkel, milyekkel a szemügyre vettek dicsekedhettek egyedül. Nem tudtam honnan magyarázni a nagyon is észrevehetővé vált figyelmet. Néhány év múlva találkoztam Dornerrel, régi bizalmas ismerősöm volt. E férfiú ez időben már mint megyefőnök működött. Elbeszéltük egymásnak a lezajlott napok élményeit. Többek közt iménti történetkém is elmondtam. — Azt tudtam, hogy gróf ur Győrött volt éjjel Pesten utaztában. — Valóban? Tudott róla? — Alig távozott Győrből, már hírül hozták. — Lehetetlen! — Pedig úgy van. — Csak azt nem tudtam mi volt oka utazásának. Azt ugyan megtudtuk, hogy Kossuthnál járt. Sőt bizalmasan mondhatom, fel is lett jelentve, mintha Kossuthoz éjjente utazgatott volna. — Bámulatba ejt barátom! S ki tehetett így lelkiismerete ellen ? — Egy magas állású pap. Szomorú idők, midőn a legjobbak is leszédülnek az erény ösvényéről! Később Lemberyt elfogták, haditörvényszék elé állították. Szegény barátom veszve volt. Mig pere folyt, családja meglátogatta őt fogságában. Egy ily alkalommal felsóhajtott a lélekben megtört nemes férfiú: ha az a gróf F. szólni akarna, meg lennénk mentve! Rokonai kaptak ezen, felkerestek, nem tudták ugyan, mi forgott fenn közöttünk, kértek tehát, hogy szóljak. Elmondtam nekik, mily nemesen viselte magát barátom, a kérelmükre pedig szívesen kiállítottam e felett bizonyítványomat is. Lembery használta azt és szívem nagy örömére kiszabadult fogságából. Közli: Rényi Rezső,ról egy röpiratot adott ki Bukovinczky Gyula, mely a következő kívánalmakat adja elő : 1. Elsősorban nélkülözhetlen egy önálló, kizárólag földmivelési s tapasztalt szakértő miniszter. 2. Magyar földhiteltársulat kizárólag a mezei gazdaság számára. 3. Átalános reformok a föld munkálása, szőlőgazdaság s bortermelés, dohánytermelés és kezelése, birkanyirás, sójövedék és kezelés körül. 4. Gazdasági iskolák ispánok és első béresek kiképzésére. 5. Czélszerű commassatio lépcsőnkénti eszközlése. 6. Jó telekkönyvek behozatala. 7. Közlekedési eszközök szaporítása országutak és vízcsatornák által. 8. Nagyobbszerű erdőültetés. 9. Reformok a vasiparban. — A czárevits látogatásáról írja a »P. Lt.« berlini levelezője nov. 15-ről, hogy a nagyherczeg trónörökös minden hivatalos apparátus nélkül érkezik Berlinbe, és csaknem úgy látszik, hogy Oroszország trónörököse azt akarja, hogy berlini tartózkodásának inkább kedélyes dynasztiai, mint politikai hivatalos jellege legyen. A lapok egy része csak a tényleges viszonyok nem ismeretéből írhatta, hogy a czárevits azért jön Berlinbe, hogy Vilmos császárt az osztrák-magyar barátságtól elszakítsa és őt és birodalmát ismét kizárólag Oroszországhoz csatolja. Oroszország a bécsi preventív szerződés következtében szükségét érezte, hogy elszigeteltségét némileg enyhítse. A nagyherczeg-trónörökösnek, ki oly jól beszél németül, jutott tehát a feladat: az egész világ előtt konstatálni, hogy a hivatalos Oroszország meg van győződve a német-osztrák-magyar külön egyezség ártalmatlanságáról. Az orosz látogatás e felfogásával Bécsben és Berlinben mindjárt nagyon megbarátkozhatnak, és így Vilmos császár vendége, anélkül, hogy különös missziója lenne, mint békekövet biztos lehet, hogy a mérvadó körökben a legszívesebb fogadtatást fogja találni. Az újvidéki »Szrbszki Národ« boszniai közleménye szerint a horvát tisztviselők Boszniában a horvátság érdekében az ottani görög keleti vallású és mohamedán lakosságon meg nem engedhető dolgokat művelnek. A szerbeket és a mohamedánokat a katholikus vallásra igyekeznek téríteni. Szerajevóban házról-házra járnak s a Szent Jeronimus társaságba, mely a katholikus vallás terjesztése czéljából alakult, íratják be a lakosságot, s azonnal meg is ajándékozzák őket horvát könyvekkel. Állítólag a gör. kel. vallású Antim metropolita is tagja lett a katholicismust terjesztő társaságnak. A szerb iskolák horvát tankönyvekkel vannak elárasztva, s a szerb cyrill betűkkel írott könyvek elkoboztatnak. A »Szrbszki Národ« lapnak olvasását is tiltják a horvát közegek az ottani szerb lakosságnak, azt állítván róla, hogy: államellenes. — A magyar - horvát regnikoláris bizottság albizottsága, mely a határőrvidéki adók tárgyában küldetett ki, ma délután újabban ülést tartott a képviselőház elnöki szobájában. Az ülés folyamán Voncina Iván egy expozét nyújtott be a határőrvidék indirekt adójogi természetére vonatkozólag, melyre a jövő ülésre Márkus István írásbeli választ adand. (D. É.) — A véderő-bizottságnak a hadsereg és haditengerészet hadi létszámának, illetőleg a monarchia két államára nézve meghatározott hadjutaléknak az 1889-ik év végéig való megállapítása iránt beadott 271. számú jelentésében a következő értelemzavaró írási és sajtóhibák javítandók ki: a czityben »1880-ik év« helyett »1889-ik év« teendő; a 3-ik lap 3-ik bekezdésének 15. sorában a »majdnem« szó helyett »majdan« teendő. Ugyanazon bekezdés utolsóelőtti 3-ik sorában a »hadi létszámára vonatkozó intézkedésénél« kifejezés helyett »békelétszámára vonatkozó intézkedéseknél« teendő. A 4-ik lap 2-ik bekezdésének utolsó sorában »hatásokra« szó helyett »határokra« teendő. Ugyanazon lap 4-ik bekezdésének első sorában »köz« szó helyett »közt« teendő. — A képviselőház közlekedési bizottsága mai ülésében folytatta az utakról szólójavaslat részletes tárgyalását. A 25. és 26. §§-ok együttesen vitattatván meg, a közmunkapénzek kezelésére nézve a következő indítványok merültek fel: a) községek és kiszolgabírák által; b) egészen a közadók módjára; c) az önkénytes befizetések a községek, illetőleg szolgabirák utján gyüttessenek és szállitassanak be a házi pénztárba s csak a hátralékok behajtására vonatkozót kivéve, igy lépjenek életbe a közadóra érvényes eljárások. Hosszabb vita után a b) alatt jelzett elv fogadtatott el , ennek értelmében a 25. §. 3. bekezdésének első sorában »adópénztárnok« helyett »adófelügyelőnek« létetett; a 26. §-ra nézve pedig a miniszter felkéretett, új szövegezést állapítani meg. A 27. §. tárgyalásánál Péchy miniszter Bethlen András gróf indítványát pártolván, ajánlja, hogy világosabban tétessék ki, hogy a közmunkaváltságpénzek csakis kivételes esetekben fordíthatók egyébre, mint utak építésére, valamint az is, hogy ha valamely vasút építése csak egyik járást érdekli, a megye csak azon járásra nézve is kivételt tehet; de természetesen mindezekre a miniszter jóváhagyása szükséges. Sváb Károly szintén jeleztetni akarja, hogy ne csak vasutak építését, hanem segélyezését is tehesse a megye; végre azon megszorítás is beveendőnek találtatott, hogy ilyen határozathozatalra a megyei bizottsági tagok 1/3-ad része legyen jelen, vagy legalább hogy ezen tárgy a gyűlés első napján tárgyaltassék. Egyszersmind a 28. §-ra is módositvány nyujtatván be, uj szövegezés végett mindkét §. kiadatott a miniszternek. A 29. §k irályi módosítással elfogadtatván, az ülés véget ért. — A képviselőház ülése után ma minisztertanács volt, melyben folyó ügyek intéztetettek el. (B. C.) — Tisza Kálmán miniszterelnök, gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter és Péchy Tamás közlekedési miniszter ma délben Bars- és Esztergom megyék egy nagyobb számú tagokból álló küldöttségét fogadták, mely egy garamvölgyi vasút kiépítése tárgyában tisztelgett a minisztereknél. A küldöttség vezetője Póya József, Bars megye alispánja hoszszabb beszédben kifejtette egy oly pálya nagy előm ,nyeit, mely az úgyis tervezett buda-esztergomi vasút kiépítése után, Esztergomtól kiindulva a Dunán át, a Garamvölgy mentén Ruttka felé összeköttetést hozna létre a magyar államvasutakkal. Az érdekeltek semmiféle garancziát sem igényelnek, hanem csak az országgyűlés koncesszióját kérik. A miniszterek kijelentették, hogy a benyújtott folyamodványt beható tanulmányozás alá veszik s kellőleg méltatni is fogják, de ma — midőn vasutak dolgában Magyarország már nem tabula rasa többé s minden uj vasútvonalat megfelelően be kell illeszteni a létező vasúti rendszerbe — még nem tehetnek e tárgyban határozott ígéreteket. Az iránt azonban mindenesetre meg lehet nyugodva a küldöttség, hogy a kormány törekedni fog azon vidék érdekeit tőle kitelhetőleg előmozdítani, elfogadja a miniszteri felelősséget. Mindezek tetejében pedig — mint ma esti lapunk egyik sürgönye jelenti — Anglia kívánságára egy angolt, Baker pasát nevezte ki »képviselőjének a kis-ázsiai reformok foganatosításánál és ellenőrzésénél.« Másfél esztendőnek kellett letelni, tömérdek diplomatiai pressziónak és fenyegetésnek kellett történni, míg a szultán végre ennyire határozta el magát. Az angol-török konvenczió 1878. jan. első napjaiban jött létre s még csak most jutott az abban stipulált reformok ügye csak ennyire is! Hiszen, ha ez egy erélyes, határozott, őszintén elszánt és öntudatos reformmozgalomnak volna kezdete, örömmel üdvözölnénk a portától ennyit is. Csakhogy nem úgy van. Már régi, százados taktika a szultánnál és környezeténél, hogy ha nagyon szorítják és ösztökélik, a helyzet kényszerűségének pillanatnyi követelményeihez képest , tesznek látszólagos kedvezményeket, de csak azon utógondolattal és eltökéléssel, hogy azokat, mihelyt lehet, illuzóriussá tegyék, kijátszszák és meghiúsítják. így tett a porta mindig s meg kellene tagadnia magát teljesen, hogy most ne így cselekedjék. No majd meglátjuk, de mi inkább hiszszük, hogy a szultán és tanácsadói ez esetben is követni fogják a régi tradicziókat. Egy másik, jól ismert portai fogás: az illető ügynek bámulatos ügyességgel és találékony furfanggal való elodázása, elhúzása, halasztása. Ezt már megpróbálta az angol reformokkal a porta s mint említők, 1878. júniustól mostanig sikerült Layard urat az orránál fogva másfél évig ide-oda meghurczolni s a szultán csak akkor volt képes kijelenteni, hogy elhatározta magát teljesíteni a konvenczió rendelkezéseit, mikor Anglia türelmét vesztve, most már egy hatalmas argumentummal, a flottával fenyegetőzött. Az első fogás : a huzavona, a vis inertiae tehát igénybe vétetett s másfél évig sikerült is. Most már következik a második: a kényszerűségből megadott kedvezmények és tett ígéreteknek különböző utakon-módokon való kijátszása. Baker pasa kineveztetett, az igaz, de Mahmudoff pasa is miniszter ! . . . Budapest, nov. 18. A szultán tehát megadta magát. Azt válaszoltatta Angliának, hogy el van határozva végrehajtatni a reformokat nemcsak Kis- Ázsiában, de Törökország európai részeiben is. Tovább ment; egy közelebbről tartott minisztertanácsban kijelentette, hogy »elvben« Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése, november 18. Az 1-ső §-hoz beadott miniszterelnöki indítvány fölötti vitában Szilágyi Dezső után szólt ekkép: Jókai Mór: Úgy látszik, t. ház, az egy hetes vita, melyről azt hittük tegnap, hogy befejezését elértük, újra kezdődik e szakasznál. T. képviselőtársam, Szilágyi Dezső tegnap tartott zárbeszédében panaszkodni látszott a fölött, hogy a miniszterelnök időközben nem szól, és így, mint utolsó szónok beszélhet a házban. De azt elfelejtette a t. képviselő úr, hogy ő hasonló helyzetben van, mert a határozati javaslat beadója szintén valamennyi szónok után következik, s arra, mit a többieknek válaszolólag mond, ezek neki nem felelhetnek semmit, úgyhogy én arra a gondolatra kezdek jönni, hogy ha még egyszer a sors abban a gráfiában részesít, hogy valamely bizottságnak tagja leszek, és annak jelentését