A Hon, 1879. december (17. évfolyam, 288-313. szám)

1879-12-02 / 289. szám

a közjegyzők díjairól szóló­­javaslat tárgyalása előtt fog a ház elé terjesztetni, minek folytán ezen tör­vényjavaslat a másikhoz alkalmaztathatni fog. A képviselőház közgazdasági bizottsága hétfőn d. u. 6 órakor tartott ülésében Fáik Miksa bizottsági elnök előadja, hogy a bizottság múlt ülé­sében a mai tanácskozás tárgyául a magyar gazdák II. orsz. értekezlete végrehajtó bizottságának emlék­irata tűzetett ugyan ki, azonban a képviselőház sür­gős és előzetes tárgyalása végett a phylloxera tör­vényjavaslatot tette át a bizottsághoz. Nézete szerint mindenekelőtt ez utóbbi törvényjaslat vétethetnék tárgyalás alá. György Endre: Többen a bizottság tagjai közül, kik a magyar gazdák emlékirata feletti tanács­kozásokban részt venni óhajtanának, egyúttal tagjai a közlekedési bizottságnak, a­hol most szintén tárgya­lások folynak. Tekintettel erre kérné, hogy az emlék­irat a mai napirendről vétessék le. Azt se tartaná kárba veszett időnek, ha a közgazdasági bizottság bevárná az országos gazdasági egyesület által meg­indított enquete mozgalom befejezését s csakis azután venné fel az emlékiratot. Kemény Gábor b. miniszter igazolja a phylloxeráról szóló törvényjavaslat sürgősségét, a­minélfogva annak előleges tárgyalását kérte. Ha kés­nénk vele, retorzionális eljárást alkalmaznának elle­nünk a külföldön és gyümölcskereskedésünket hát­ráltató rendszabályokat léptetnének esetleg életbe Németországban. Elfogadja György Endre indítvá­nyát és tekintettel arra, hogy a legközelebbi napok­ban egy vagy több előterjesztést fog a képviselőház­nak tenni, melyeknek a közgazdasági bizottság által való előzetes tárgyalását fogja kérni, szívesen venné, ha a magyar gazdák értekezletének emlékirata most nem tárgyaltatnék. Herman Ottó kiemeli a philloxeráról szóló törvényjavaslat sürgős tárgyalásának fontosságát, mert csak így válik lehetségessé, hogy a telet a szük­séges intézkedések előkészítésére fel lehessen hasz­nálni. Baross Gábor jegyző kivonatot készített a közgazdasági bizottságnak múlt ülésében hozott ha­tározatához képest a két emlékiratból és formulázta a kérdő pontokat, melyek a memorandumokban fog­lalt tárgyakat felölelik. Kéri, hogy ezeket felolvas­hassa, úgy hogy ezek megállapítása végett új ülésre ne legyen szükség. A bizottság elhatározza, hogy mindenekelőtt a philloxeráról szóló törvényjavaslatot veszi tár­gyalás alá és azután áttér majd a kérdő pontok meg­­megállapítására. Kemény Gábor b. miniszter ajánlja a tör­vényjavaslat elfogadását, megjegyezvén, hogy annak némely intézkedéseit a kutatásra és a kereskedelmi forgalomnak esetleges korlátozására nézve saját fele­lősségére már­is életbe léptette. S­z­a­l­a­y Imre helyteleníti, hogy e nemzetközi szerződés, mely már 1878-ban íratott alá, csak most terjesztetik beczikkelyezés végett a törvényhozás elé. Nem hajlandó a kormánynak korlátlan fel­hatalmazást adni és hiábavalónak tart minden újabb pénzáldozatot az irtásra, mert a philloxera ha­zánkban már annyira el van terjedve, hogy azt többé kiirtani nem lehet. Arra kell tehát szorítkoznunk, hogy kísérleteket tegyünk arra nézve, mi módon le­hetne a philloxera kártékony hatását parallcsálni, — azért a minisztert ez irányban konkrét javaslatok elő­terjesztésére kívánná utasíttatni. Kemény Gábor br. miniszter hivatkozik ar­ra, hogy oly kérdéssel állunk szemben, melyre nézve a szakértők sem bírnak megállapodott vélemén­nyel. Egyes ember követheti egyéni meggyőződését, de midőn a kormány országra szóló intézkedéseket kí­ván tenni, alaposan és minden oldalról meg kell azo­kat vitatni. A kormánynak szándéka e tekintetben kísérleti helyeket fölállítani, de ezzel a törvényjavas­lat ellentétben nincs, azért annak elfogadását kéri. S­i­m­o­n­y­i Lajos b. a törvényjavaslatot áta­­lánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja, de szintén helyteleníti, hogy a nemzetközi szerződés csak most terjesztetik beczikkelyezés végett a tör­vényhozás elé, s azért fölhívja a kormányt, hogy a külügyminiszternél oda hasson, hogy jövőre az ily nemzetközi szerződések ratifikácziójuk előtt terjesz­tessenek a törvényhozások elé. K­e­r­n­­­­e­r Ferencz azon kérdést intézi a mi­niszterhez, hogy mielőtt a bizottság a törvényjavas­latot tárgyalja, mondja el, mit tettek a külföldi tör­vényhozások, nevezetesen Francziaország, Svájcz, Németország és Olaszország a phylloxera kiirtása tárgyában s micsoda rendeleteket bocsátott ki ez ügy­ben a miniszter P Kemény Gábor báró miniszternek oly kül­földi törvényekről, melyeknek jelentékeny eredményei mutatkoztak volna, tudomása nincs. Elmondja azután részletesen, hogy mit tett eddig e tárgyban a minisz­térium. Herman Ottó elfogadja a conventiót, mint a­melynek iránya az, hogy ha már nem lehet a phyl­loxera terjedését megakadályozni, ez lassittassék. Törvény alkotását ez idő szerint nem tartja tanácsos­nak, mert most még csak az inductiv eljárásnál va­gyunk. Mindenekelőtt egy állandó phylloxera bizott­ság megalkotását tartja szükségesnek. Ennek első feladata lesz az idevonatkozó mérvadó irodalom megszerzése; számba kell vennie majd népünket, sző­­lőmivelésünket, égaljunkat, talajunkat illető adatokat továbbá az anyagi eszközöket, melyek e kérdés sze­rencsés megoldására szükségesek, s mikor ezek iránt tisztában lesz, akkor javasolhatja a kormánynak, minő eljárást kövessen. A philioxeráról szóló törvényjavaslatot a bi­zottság azzal a változtatással fogadja el, hogy ketté­választassák. Az egyik csak a nemzetközi egyezmény beczikkelyezését foglalja magában, a másik azon in­tézkedéseket, melyek a miniszteri javaslat 2. 3. és 4. §-aiban vannak, a 4. 5.-tól kihagyatván a horvát­­bán megemlítése. A bizottság ezután elfogadta Baross Gábor előterjesztését a két emlékirat tanácskozás alá kerü­lő pontjaira nézve. A gazdák emlékiratára vonatkozó kérdőpon­tok ezek: 1. Gazdálkodásunkban országos reformra van szükség. Ez alapon ajánltatik egy »önálló földmive­­lési minisztérium«, illetőleg mostani viszonyainknak leginkább megfelelő »közgazdasági minisztérium« föl­állítása. Ennek létesítése végett, a posta és távirda­­ügyek vezetése kivétetvén a jelenlegi minisztérium hatásköréből, a közmunka és közlekedési minisztérium kezébe helyeztetnék át; a posta és távirda egyesítése mindenesetre gyorsabb megoldást érdemelne. Ellen­ben az »önálló földmivelési minisztérium«, illetőleg »közgazdasági minisztérium« az állam és közalapít­ványi birtokok s az összes állami és közalapítványi erdők kezelésének és rendezésének teljesítésével len­ne megbízandó. 2. A közgazdasági minisztérium munkatársul és szakkérdésekben tanácsadóul bírhatná a »mezőgaz­dasági államtanács«-ot, mely az ország különböző vidékeinek viszonyával teljesen ismerős gazdák és a gazdasági tudomány, minden ágából kiszemelt szak­értőkből lenne összeállítandó. E tanács hivatva lenne a közgazdasági miniszter által elébe terjesztendő ter­vezetek, indítványok felett véleményt és javaslatot adni és az ország gazdasági szükségeiből merített önálló indítványokat tenni. A tanács tagjai, kivéve a tanács jegyzőjét, fize­tésben nem részesülnének. 3. Az országos értekezlet elhatározta, hogy minden megyében egy gazdasági egyesület létesí­tendő, de egyszersmind ki is mondotta, hogy azok szervezetének teljes megváltoztatásával azok fentar­­tási költségeiben — úgy, mint az az 1868. VI. t. sz. által a kereskedelmi és iparkamarákra szervezve van — a gazdasági egyesület területén levő minden föld­­tulajdonos egyenes földadó forintja után fél­­ V0 krajctár maximum járulékkal vesz részt. Az ekkor újonnan létesülendő »gazdasági ka­marák« lesznek a közgazdasági minisztérium leg­megfelelőbb, valóban hivatott és életképes közegei. 4. Gazdaságkivitelünk rendszerváltozásának és az elértéktelenedés részével fenyegető gabonater­melés teréről a hústermelés mezejére való átlépés­nek, szóval az állattenyésztés erősebb és fokozot­­tabb mérvben leendő felkarolásának szüksége elis­mertetvén, a gazdaértekezlet egyik legfőbb óhaja­­kép nyilvánította, hogy a marhatenyésztés emelé­sére szánt évi dotatió, félretéve a szűkkeblű fiskális szempontot évről évre fokozatosan és oly mértékben emeltessék, hogy általa az e téren észlelhető bajok és hátrányok a lehető legrövidebb idő alatt elsorol­hatók legyenek. Az orsz. gazdaértekezlet elkerülhetlenül szük­ségesnek tartja, hogy minden eszköz igénybe vételé­vel is, mielőbb legalább egy, a magyar állam befolyá­sa alatt levő, Magyarországot a külföld nyugati pia­­czaival összekötő vasútvonal megszereztessék. 6. A vizi utak létesítésére rendszeres terv ké­szíttetvén, jelszóul vétessék az egyedül biztos elv a »saját területünkön a saját tengerünkre« első sorban minél előbb létesítendő, kiépítendő lenne a Dráva- Eszék Károly-városi csatorna. 7. Az országos értekezlet szükségesnek vélte, hogy az ország több pontján, különösen a fővárosban s az ország határaihoz közel fekvő azon városokban melyek gyüj­tő­helyekül alkalmasak, a kereskedés és forgalom előmozdítása s emelésére közraktárak állít­tatnak fel s hogy az illető szakminiszterek utasittatnak hogy ily közraktárak legalább Budapesten és Fiu­­mében a lehető legrövidebb idő alatt felépittessenek. 8. Hangsúlyoz­tatik a gabona és húskivitel biz­tosításának legfőbb fontossága és sürgőssége, vala­mint azon óriási veszteség, mel­lyel a Németország által e tekintetben különösen és első­sorban ellenünk életbe léptetett intézkedések járnak. Azon reménynek adatik kifejezés, hogy a né­met birodalommal legközelebb újonnan megkötendő kereskedelmi szerződésben érdekeink kellőleg óva, a magyar gazdák sérelmei valahára orvosolva leen­dőnek. 9. Erős és becsületes vámszövetkezet volna a né­met és osztrák-magyar anyagi viszonyoknak megfe­lelő. Létesítendő lenne egy »talajjavítási s birtokfel­szerelési,« — valamint »marhatenyésztési alap,« ezek együttvéve képeznének egy méltó »országos közgaz­dasági« alapot. 10. Azon kívánat fejeztetik ki, hogy a nyers terményeink értékesítésére határozott káros hatással levő külföldi intézkedések ellen megfelelő torló, pro­­hibitiv intézkedések életbeléptettessenek. 11. Szükségesnek tartatik az 1874. XX. tvez. és 13. §§-nak módosítása, és pedig olykép, hogy ha a nevezett­­ orosz-román) tartományok bármelyikében, határainktól bármily távol is kitör a marhavész, ha­táraink azok irányában egész a vész teljes megszűn­téig elzárandók. 12. Szükségesnek tartatik az 1875. VII. a föld­adó szabályozásáról szóló tvezikk 19. §-ának oly mó­dosítása, hogy miután az 1867—1872. évi átlagárak alapján megállapítandó jövedelem a valóságnak épen nem fog megfelelni, mondassék ki, miszerint a föld­birtok tiszta jövedelmének megállapításánál változott közgazdasági helyzet is figyelembe vétessék. 13. Megváltoztatandónak tartatik a belvizek levezetéséről szóló 1874. XI.t. czikk éspedig olykép, hogy a belvizek levezetésére szükséges előmunkálatok hatóságilag megtétetvén, a társulatok megalakítása ugyancsak hatóságilag foganatosítandó, nemkülönben a vizek lefolyásának meggátlása és utának megnyitá­sával szükségessé váló intézkedések a közigazgatási legolcsóbb fórumok által, lehető leggyorsabb eljárás mellett keresztül vihetők legyenek. 14. A mezei rendőri törvény: 1840. IX. t. sz, illetőleg az általa rendelt eljárás módosítása elke­rülhetetlennek tartatik. A közigazgatási hatóságok illetékessége kívántatik. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése, deczember 1. Következett a cseléd- ló­­s kocsitartási adó meg­szüntetéséről szóló­­javaslat. Hegedűs Sándor előadó ajánlja a törvényja­vaslatot s egyszersmind előadja, hogy nem volt e tör­vényjavaslat kiterjeszthető a tekeasztalok s játékhelyi­ségekre is. A bizottság ugyanis meggyőződött, hogy az e czímen nyert összeg könnyen s minden zaklatás nélkül foly be és nem is jelentéktelen. Helfy Ignácz az hiszi, hogy ott helyén van nemcsak erről az egy törvényjavaslatról szólani, ha­nem a pénzügyminiszter által előterjesztett összes adótörvényjavaslatokról. A jelen­tjavaslatot nem ellenzi, de igenis az utána következőket. Ellenzi a nyeremény­adót a gőzhajó­s vasút-szállítási adót, a másod­osztályú kereset­adót, melynek előterjesztésé­ben politikai immoralitást is lát. Ez az adó csak ar­ra való, hogy a kormány még pár héig élhessen. Fejtegeti azután, mily okok szolgálhatnak egy kor­mány visszalépésére s ezek közt felhozza, hogy van eset, mikor a kormány visszalép azért, mert prog­­rammját keresztül vinni nem bírja. A jelen kor­mány nem bírta, sőt az országot oly helyzetbe hozta, a­milyenben soha sem volt. (Igaz! ügy van­ a szél­ső balon.) Tisza Kálmán miniszterelnök kijelenti, hogy az államháztartás rendezéséhez most közelebb va­gyunk, mint öt év előtt, s így azt, hogy a kitűzött irányban nem történt volna előhaladás, el nem is­merheti. (Zaj. Ellenmondás balfelől. Pedig úgy van!) Számok beszélnek, a függő adósságok megszűnése be­szél, ez ellen a közbekiáltás nem czáfolat. (Helyeslés jobbról.) Arra a mondásra, hogy a kormány néhány hó­val meg akarja hosszabbítani életét, azzal a kérdéssel válaszol, vájjon ha a kormánynak nem az államház­tartás rendezése a czélja, hanem, hogy saját életét meghosszabbítsa, vájjon akkor új adóemeléshez fog e fordulni, a­miről tudja, hogy minden országban, a világon minden pénzviszonyok közt leginkább teszi ki a kormány magát annak, hogy leszavaztassék ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) Már uraim — úgymond — sokszor lehet alappal — isten és ember előtt állí­tom, hogy engem legalább soha — de sokszor lehet plausibilitással vádolni egy kormányt, hogy ezt, vagy azt azért tette, hogy saját uralmát meghosszabbítsa, de akkor, midőn azzal jön elő, a­miről tudja, hogy a legnehezebben vihető keresztül, akkor ezzel vádolni, ez már a józan ész határain túl megy. (Élénk helyes­lés a jobboldalon.) Szemben Helfy kívánságával, hogy az adóeme­lést tartalmazó törvényjavaslatok ne tárgyaltassanak, kijelenti, hogy­­ ennek okát be nem tudja látni, de kész elismerni, hogy a szállítási adóról és a kereseti adónak azon törvényben idézett nemeiről szóló tör­vényjavaslat oly fontos, hogy azokat először a pénz­ügyminiszter jelenléte nélkül, másodszor olyankor, midőn esetleg a delegácziók összejövetele miatt a ház ülésének napjai meg lehetnek számlálva, tárgyalni helyes nem volna. Ennyiben kész a maga részéről Helly kívánságához hozzájárulni, most pedig kéri a szóban levő törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés tobbfelől.) A ház ezután Péchy miniszter bejelentett vá­laszadására való tekintetből a tárgyalás folytatását megszakítja. Péchy Tamás közlekedésügyi miniszter: 1. ház! Királyi Pál képviselő úr interpellác­iót inté­zett hozzám a budapesti Dunafész szabályozása tár­gyában. Mielőtt azonban az ezen interpellác­ióban fel­tett kérdésekre válaszolnék, kérem a t. házat, méltóz­­tassék nekem megengedni azt, hogy az itteni Duna­­szabályozás körüli eljárásnak történelmi képét nyújtsam, a­mennyiben úgy látom, hogy a nagy­kö­zönség már régen elfelejtette, miképen létesült itt a Duna szabályozás, hogyan, mikor, kik által és ki által mily mértékben vitetett az keresztül, (Halljuk!) és ennek folytán a dolog inkább subjectiv, mint objectiv oldalról bíráltatik meg. Nem azért teszem ezt, te­hát, mintha a felelős­séget elődeimre akarnám hárítani, mert hisz az általam előadandókból méltóztatnak majd megítélni azt, hogy ezen urak a maguk idejében minő alapossággal és minő meggondoltsággal jártak el, hanem teszem ezt azért, mert mint mondom, óhajtandó, hogy e kérdés­t objective bíráltassék meg­­ más részről, mert nagyon óhajtandónak vélem, hogy ez a kérdés egészen orszá­gos fontosságúnak és olyannak tekintessék, a­mely semmiféle pártnak magántulajdona nem lehet, mert mindnyájunkat egyaránt érdekel. Tagadom még azt is, hogy ez csupán a fővárost érdeklő kérdés volna ; ez Magyarország minden gunyhóját egyaránt érdekli, mert nehezen van hely, a­mely nem lenne anyagi és szellemi tekintetben a fővárossal oly szoros össze­kötésben, hogy ennek netaláni veszélyes csapását meg ne éreznék bárhol is. (Helyeslés.) Ezek után t. ház, átmegyek a dolog történel­mi részére. (Halljuk.) A fővárosi Duna szabályozásnak előkészítését még boldogult József főhig nádor kezdte meg. Már akkor az úgynevezett dunai mappatiót állította össze, melynek feladata volt­ adatokat keresni arra nézve, hogy mikép lehessen a fővárost biztosítani minden vizelemi csapás ellen és a­mi azzal szoros összefüggés­ben áll, a főváros kereskedelmének főemeltyűjét, a Dunát olyanná tenni, hogy az minden időben hajóz­ható legyen. Ezen dunai mappatio — a mint elnevez­tetett — temérdek anyagot halmozott össze, úgy hogy már 1838-ban, midőn itt a catastropha megtörtént és Pest városa oly borzasztó kárt szenvedett, mindjárt az akkori adatok következtében tudták megállapíta­ni azt, hogy itt tulajdonkép mi volt a veszély oka és természetesen nagy vonásokban azt is, mikép lehetne ha­sonveszélyeknek elejét venni. Már akkor kijelentet­ték az akkori szakértők, hogy az itteni Dunának a legfőbb baja az, hogy míg a Duna Pest városánál és Pesten felül rendkívül szép mederrel bír, de talán né­hol nem elég szélességűvel, addig mindjárt Pest alatt, az u. n. kopaszi zátonynál még háromszor annyira el­szélesedvén, elveszti a maga sebességét és igy nem lévén képes az addig vitt jeget tovább is ugyanazon gyorsasággal és erővel vinni, annak lerakása torlaszo­kat képez és tulajdonképen ezek azok, a melyek Pest városára veszélyesek lehetnek. E szerint már akkor állították fel azon elvet, hogy Budapest fővárosánál nem attól kell félni, hogy a vízbőség okozna áradást Budapesten, hanem attól, hogy jégdugulások veszé­lyeztethetik Budapest biztosságát. Ezen akkor kimondott elv szerint igyekeztek már akkor is valami szabályozást létesíteni. Ámbár azonban az országgyűlés is foglalkozott ezzel a kér­déssel, ámbár országos bizottságok is küldettek ki és ezen bizottságok tömérdek anyagot dolgoztak fel, mindazáltal egész az 1870. évig e tekintetben tényleg semmi sem történt. Nem történt pedig részben azért, mert némileg elvi differenciák is forogtak fenn az or­szágban arra nézve, hogy az ország tegyen e e tekin­tetben valamit vagy pedig maga a főváros tegye-e meg a szükséges intézkedéseket. De másrészről egy igen lényegtelennek látszó vitatkozás is hátráltatta a dolgokat, a­mennyiben a mérnököknek egy része sarkantyúk felállítása által, másik része pedig a part mentén levő párhuzamos művek által akarta létesí­teni a szabályozást. És ebből éles discussió támadt, a­melynek eredménye az volt, hogy magának az ügy­nek kivitele elmaradt. Az előkészületek folytak és 1845-ben az akkori Helytartótanács igyekezett Pest városát rávenni, sőt e részben némi tekintetben pres­­siót is gyakorolt rá, hogy az ország közvéleménye, de a Helytartótanács nézete szerint tulajdonképen a fő­várost illetvén ezen teher, maga a főváros csináltassa meg a szabályozást. Ez természetesen újabb huzavo­nát okozott s a dolog oda ment ki, a­hova természete szerint kimennie kellett, hogy a főváros visszariadt azon roppant költségtől, mely a ma kivitelével össze­köttetésben volt, erre képtelennek nyilvánítván ma­gát. Az idő haladt, és a szabályozásból semmi sem lett. 1847-ben gr. Széchenyi István ezen ügyet is fel­karolta, de miután az egész ország összes vízszabá­­lyozási műveletére csak 2 millió frt szavaztatott meg az akkori költségvetésben, ezen összeggel nem lehet valami nagy dolgot csinálni itt Budapeste nézve, még akkor sem, ha az egyedül a budapesti Dunafész sza­bályozására fordíttatott volna is. A dolog tehát ismét haladt, míg nem az azután bekövetkezett események következtében épen semmi sem történt benne. Azt 1850-es években ismét nem történt tisz­tán szabályozási szempontból semmi, hanem történt az, hogy maga a főváros létesített némi faépítménye­ket, melyek azonban valóságos szabályozási művekül nem tekintethetnek, s a­melyek, meg kell vallani,­egye­­bet nem is eredményeztek, minthogy általuk a Duna ágya — talán még szükebbre is szorittatott, mint kellett volna. 1870-ben akkori hivatali elődöm Gorove Ist­ván volt az első, ki a valóságos dunaszabályozási műnek alapját letette s a szabályozási müvet meg­kezdette ; de már magát ezen 1870-ben megkezdett müvet nagyon természetesen bizonyos ideig előkészí­teni kellett, mert a tárgy fontosságánál fogva azt úgy rögtönözve foganatosítani nem lehetett. Az ak­kori adatok szerint a mű megkezdését, tehát több rendbeli tanácskozás előzte meg a minisztérium ke­belében, megelőzték azt az előbbi évtizedek alatt a Duna mappatió idején és később szerzett adatok, s igy azután hosszas discussiók után akkori hivatali elődöm Gorove István ur beterjesztett terveket a szabályozásra vonatkozólag. Az akkor létesült 1870 : X. t. sz. alapján meg volt rendelve a törvényhozás által az, hogy mikép létesíttessenek ezen műveletek. És így azt lehet mondani, hogy ez volt a budapesti Dunafész szabályozásának el­ső alapja. Ezen akkori­ban hivatali elődöm Gorove István úr által a képvi­selőház elé beterjesztett előterjesztés szerint a mi­nisztérium az akkori miniszteri tanácsos Mihályi Jánosnak, a vízszabályozás vezetőjének elnöklete alatt dolgoztatta ki azon terveket, melyek kidolgo­zásuk után még hasonlóképen, mint most a külföld­ről meghívott szakértők bírálatán is keresztülmentek s ezután a képviselőháznak beterjesztetvén, a képvi­selőház azokat a minisztérium előterjesztése alapján tudomásul vévén, keresztülvitelükre a meghatalma­zást megadta azon kijelentéssel, hogy : »ha a munka folyamában a tervben, a szabályozás lényegét nem érintő módo­stások szüksége mutatkoznék, azokat a kormány saját hatáskörében és belátása szerint el­rendelhesse.­ Ezen tervek képezték azután az itteni Dunasza­bályozás alapját, mely tervek véglegesen el is fogadtat­tak. Ezen tervekben meg volt határozva először : a fő­városi Dunamentén a Margitsziget mellett levő és itt a főváros közötti Dunarésznek miképi szabályozása, és meg volt határozva, a fővároson alul levő legve­szélyesebb résznek szabályozása is, a­mely tulajdon­képen jelenleg legfőbb oka az aggodalmaknak, me­lyek e tekintetben felmerülnek. És pedig nem úgy volt ugyan­azon terv megállapítva, a­mint a munká­lat tényleg azután keresztül vitetett, de azt is meg fogom mondani, hogy miért vitetett máskép keresz­tül, hanem a princípium tulajdonképen ugyan­az volt, bár más kanyarral, és ámbár nem ott volt ere­detileg tervezve, a­hol jelenleg a soroksári gát van, hanem valamivel azon alul vitetett keresztül a munká­lat. Mondom, 1870-ben állapíttatott meg valóságosan a később keresztül vitt tervnek lényege, azon akkori terv pedig állapíttatott az előbbi tervekre, az akkor a minisztériumban, sőt gondolom azon kívül is levő, de ismeretes műszaki tekintélyek nézeteinek meg­hallgatásával, a­kik az országban voltak, és állapít­tatott azon kívül még Engert és Wex külföldről ide behívott igen kitűnő szakértő urak véleményére. Tehát oly retortákon ment keresztül, a minél már nagyobbat alig lehet kívánni, valamely ügynek keresztülvitelére. Már most érintettem az imént, hogy a jelenleg keresztülvitt terv az eredetileg megállapí­tott tervtől némileg eltér. 1870 után mindjárt támad­tak kételyek azon eredeti terv némi módosításai iránt, nevezetesen sokan voltak, a­kik azt mondták, hogy az eredeti terv szerint a Margit-sziget mentén a Duna nem helyesen lesz szabályozva, mert azt mondták, nem czélszerű, hogy a budai ágon menjen a nagyobb része a víznek s a pesti ágon a kevesebb, mert ez iszapolást fog okozni és a kereskedelemnek is hátrá­nyára lesz. E fölött mindjárt keletkeztek kételyek, de másrészről a főváros közti Dunának azon eredeti szabályozásban meghatározott meder­menetére nézve ismét véleményeltérések voltak, a­mennyiben ugyanis az eredeti terv szerint a Duna medre a legmélyebb pontjairól eltolatott volna olyan helyekre, a­hol a meder igen sekély, a­mi igen nagy költségeket igé­nyelt volna, míg mások véleménye szerint sokkal czél­­szerűbb lett volna a meder természetes menetét kí­sérve, azt használni fel.­­ Ez volt a második kérdés. A harmadik pedig volt az, hogy azt mondták némelyek, hogy azon kanyar,­­a­mely a jelenlegi vas­úti hídnál létezik, nem helyes úgy, mint az eredeti tervben van , hogy kissé más radiussal kell azt csi­nálni, hogy nem helyes, hogy a zár­gát mindjárt a Duna mellett létesíttetik, hanem azt olcsóbban és job­ban lehet létesíteni, hogy ha ott egy nem teljes zár­gát állittatik, s a valóságos zárgát hátrább mintegy ezerhatszáz öllel,,ahol a szikla-talajon biztos alapja van, fog létesittetni. És igy ezen vélemény közt már akkor is viták támadtak. 1872-ben ismét a behivott külföldi szakértők véleménye alapján ezen második vélemény fogadtatott el és terjesztetett be a képviselőház elé akkori hivatali elődöm által, ámbár mint az imént felolvasni bátor voltam, a ház a minisztériumot annak idején felhatalmazta, hogy változtatásokat eszközöl­jön, ő nézetem szerint is igen helyesen, nem tartotta magát felhatalmazottnak arra, hogy ilyen lényeges eltéréseket létesítsen az eredeti tervtől, és így ez iránt beterjesztette 1872-ben jelentését a képviselőháznak, melyhez a tervek is csatolva vannak és a mely jelen­téshez mellékelve voltak az akkor ismét behivott szak­értők véleményei, különösen Dalmann hamburgi, Lalanne párisi és Coumes hasonlóan párisi igen te­kintélyes mérnök urak véleménye, a­kik e tekintetben a maguk véleményét írásilag, mint a képviselőház le­véltárában meglévő példányok tanúsítják, beterjesz­tették. Ezek alapján a képviselőház tudomásul vette azt, hogy mily módosítások tétessenek a terveken, mert a szakértők is tüzetesen nyilatkoznak azok iránt és czélszerűbbnek nyilatkoztatták az új terveket, mint voltak az előbbiek a­nélkül, hogy a principiális kér­dés, vagyis a szabályozás elve módosíttatott volna. Ha ezeket az előterjesztéseket, melyeket úgy a Gorove István akkori miniszter úr által beterjesztett iratban, mint a Tisza Lajos 1872-ben volt miniszter úr által beterjesztett jelentésben látjuk, figyelemmel megolvassuk, azt látjuk, hogy itt sem az 1838. év után, sem az 1860. év után sem 1870. körül, sem az 1872. év után vagy az előtt nem volt egyetlenegy vé­lemény sem, a­mely elvileg nem helyeselte volna azon elveket, a­melyekre a szabályozás fektettetett. Voltak a dolog természete szerint eltérő vélemények is az egyes szabályozási részletekre nézve, és én ré­szemről, ámbár ezen dunaszabályozási kérdéssel igen tüzetesen foglalkoztam, és ámbár volt alkalmam Ma­gyarország legtöbb szakértőjével igen részletesen, nem discussive, hanem behatólag beszélni ezen kér­désről, mindig azt tapasztaltam, hogy akárhányszor beszéltem azon urakkal külön-külön, mindegyiknek volt egyes részletekre különvéleménye, míg ha együtt tanácskoztak, úgy ki tudták egyenlíteni a dolgot, hogy mindig egyetértésre jutottak. (Derültség a bal­oldalon.) Én tehát a tapasztalásból mondhatom, hogy a Duna szabályozására nézve a főelvek tekintetében, — bár a részletek iránt voltak eltérések, — egy né­zet uralkodott, mely haziroztatott arra, hogy Bu­dapestet nem kell félteni a nagy vizektől, hanem a jégdugulásoktól, kell tehát oly medret csinálni, mely ezt megakadályozza s akkor Budapest biztos lehet. Azután arra nézve, hogy mi kép viendő az keresztül, az előttem ismeretes előterjesztések szerint oda ment ki a vélemény, hogy nincs más biztos orvosság, mint az, hogy a Dunát Budapestnél illetve azon alul ezen­túl szükséges lesz egy mederbe szorítani, ezen medret rendezni és hogy ott ezáltal az elfajulást, melyet állí­tólag a soroksári ág okozott, meg kell szüntetni. Ezek voltak t. képviselőház a szabályozás előzményei. Ezen alapon foganatosíttatott a szabá­lyozás 1870, 1871, 1872 és 1873-ban és folytattatok 1874 és 1875-ben ezen terv alapján, a­nélkül, hogy szükséges lett volna e részben valamely új megálla­podást létesíteni, mert a munka akkor már ezen alapon folyt. Igen nagy aggodalomra szolgáltat okot a fő­város lakosságában és a külföldi szakértők irata is némi tekintetben nyilvánítja ezen véleményt, hogy a vasúti híd rövid és hogy ennek következtében a me­der ott nem olyan, a­milyennek lennie kellene. Igen sajátságos dolog ez t. hát. Valahány ide vonatkozó iratot, tervet, számítást a régibb és újabb időkből erre vonatkozólag láttam, mind egyetértve határozottan ugyanazon normál szabványos szélessé­get adja a Dunának azon a ponton, a­milyen széles­ségben a híd tényleg épült. Már a legrégibb tervek­ben találni azt, hogy a lánczhíd szabványos szelvé­nye az, a­mely tulajdonképen elégségesnek bizonyult a főváros közti jégdugulás megakadályozására. A lánczhid szélessége tehát az a szélesség, mely itt a jégdugulásokat megakadályoztatja. Már pedig azon pontnál, a hol a vasúti hid fekszik, ugyanazon széles­ség van és magának a hídnak szélessége is ugyanaz. Ha méltóztatnak összehasonlítani a Mihalik­­féle terveket, melyek 1870-ben terjesztettek elő az 1872- iki tervekkel, látható, hogy azon pont a lánc­­­hidéval ugyanazon szélességben állapíttatott meg és 1873- ban ugyanazon szélességben való keresztülvitel kötelezettsége mellett adatott ki a hid építése Cail et Co. párizsi czégnek, úgy, hogy midőn a ministerium vezetését átvettem, az építésnek 55 százaléka már megtörtént, a mennyiben csak a felső művek voltak még hátra s így ez is az előbbi időből való; de a szélessége minden szakértő véleménye szerint ugyan­azon szabvány szerint állapíttatott meg. Meg kell még egyet érintenem, t. hát, mielőtt magára az interpelláczióra áttérnék.­ Méltóztatnak mindnyájan tudni, hogy az 1876-ki árvíz alkalmával a fővárosban erősen nyilvánult az az óhaj, hogy a soroksári zárgát vágassék ki. Tüzetesen foglalkoztam ezen kérdéssel és vizsgáltam, vajjon lehetne-e ezzel a fővárosnak lényeges könnyebbséget okozni az eset­re, ha a veszély még nagyobbra nőne. Az ez előtti iratok, tervek és adatok ezen zar­­gatot valamennyien szükségesnek jelezték. E részben nincs eltérés a kül- és belföldi mérnökök véleményei közt, melyeket olvastam s tudtommal azok közt, a­melyek hivatalbeli elődeimnek beterjesztettek, nem létezik egy vélemény sem, mely azt mondta volna, hogy a soroksári zárgátat nem kell felállítani, ha­nem mind mulhatlanul szükségesnek nyilvánította, azért, hogy általa a víz egy mederbe szoríttassék. A vélemények tüzetesen foglalkoznak ezzel, s a külföldi szakértők is azt mondják, hogy a soroksári zárgát felállítása által megakadályozott vízfolyás a soroksári ágon, azt fogja okozni, hogy a másik, t. i. a promon­­tori ág okvetlenül mélyíttetni fog, és olyanná fog ké­­peztetni, hogy a Duna befogadására elegendő legyen. És ha a promontori ág valóban olyanná képez­­tetik, hogy a Duna befogadására elégséges, akkor áll be azután az az eset, mikor a Dunaszabályozás teljesen meg fog felelni annak, hogy minden­­­féle veszély elhárítva legyen. Én tehát 1876-ban, midőn ez az óhajtás nyilvánult, a kérdéssel tüzetesen fog­lalkozván, elővettem az az előtti adatokat és azt talál­tam, hogy ezt a zárgátat, mint conditio sine qua nont tekintette minden az előtti mérnöki terv arra nézve, hogy a Dunaszabályozás keresztülvites­sék, azon számítással, hogy így fog a másik meder kifejlődni. Arra nézve, hogy váljon tényleg és való­sággal a promontori ág mikép képezte ki magát, kellő adatok nem voltak meg, mert hiszen a zárgát 1873-ban záratván el, hivatalba lépésem előtt alig volt alkalom és mód arra nézve, hogy az eredményt vala­mikép meg lehessen állapítani, mert erre kissé több idő kell. Erre nézve tehát homályban tapogatództunk. Azonban igen nagy remény volt arra, hogy a nagy víz, különösen a 76-iki, eszközölni fogja a promontori Dunaágnak ily nemű kimélyitését. 1876-ban az árvíz elvonulása után, különösen az itteni helyzetet geológiai tekintetben is szemügyre kívánván venni, magam is igyekeztem magamnak tá­jékozást szerezni. Azon aggodalom támadt bennem, tekintettel arra, miszerint a Gellérthegy valóságos sziklákból áll, hogy Kőbánya, mely a másik oldalon fekszik, hasonlóg kősziklákat mutat fel, és tekintettel arra, hogy a soroksári ágban, mely a promontori ágon túl fekszik, maga azon zárgát is, mely ott léte­­sittetett, kősziklán fekszik, azon aggodalomra jutot­tam, vájjon a kőszikla nem megy-e a promontori ágon is keresztül és nem akadályozza-e meg a kimélyedést. Ennélfogva elrendeltem a promontori ágnak tüzetes és sok ezer ponton teendő megvizsgálását, mely mun­ka igen sok összehasonlítást igényelt, s tulajdonkép csak ezen esztendő tavaszán fejeztetett be, mintegy 25 kilométer hosszúságban lévén szükséges az észle­leteket tétetni. Ezen munkának eredménye az, hogy — meg kell vallanom — azon várakozásnak, melyet úgy a bel-, mint a külföldi szakértők mindig hangoz­tattak, hogy t. i. az összeszorított Duna, a maga óriási erejével mélyíteni fogja a medret, az eredmény nem felelt meg. (Mozgás.) A promontori ágon mélyí­tést igen ritka helyen és nagyon csekély mértékben lehet tapasztalni; szélesbítést igenis, de be kell is­mernem, hogy a szélesbítés a veszélyt nemcsak hogy nem hárítja el s javításra nem szolgál, sőt ha tulsá­­gig megy, épen veszélyes és ártalmas. Midőn ezen meggyőződésre jutottam, jónak láttam a külföldi szak­értőket is, a­kik épen az országba jöttek, megkérdez­ni az iránt, hogy milyen további intézkedések volná­nak teendők. (Halljuk!) A­mi a Dunaszabályozás azon részét illeti, mely kontemplálva volt a főváros között az 1870—72-diki években, a­mely a Duna budapesti részének tulaj­­donképeni szabályoztatásának neveztetik, erre nézve a t. ház tagjai kétségkívül olvasták a külföldi szak­értők nézeteit. Méltóztatnak látni, hogy mindjárt a bevezetésben a legnagyobb elismerésüket nyilvánít­ják a ma fölött, azt mondván : »A magyar kormány a Dunán úgy a Budapest mentén, mint a felső és alsó környéken jelentékeny munkálatokat hajtatott végre, a hajózás megkönnyítésére és a városnak az árvizek elleni megvédésére. Ezen munkálatok együttvéve ki­tűnő s egy nagy fővároshoz méltó művet képeznek, mely az azt tervező és végrehajtó mérnököknek leg­nagyobb becsületére válik.« (Felkiáltások: Tovább ! Tovább!) Nem olvashatom fel az egész jelentést,hisz az a t. képviselő urak közt kiosztatott. Csak azt jegyzem még meg, hogy azután el­mondják, hogy tőlem minden irányban és tervre vo­natkozólag igen részletes felvilágosításokat kaptak és átmennek az egyes szakaszokra; kifejtik, hogy a Dunaszabályozás Budapest felett a Margitszigetnél helyes volt és jól sikerült; azután elmondják, hogy a Budapest közötti részre nincs szavuk s megjegyzik, hogy helyes volt a kanyarnak vezetése és azután át­mennek a tulajdonképi legveszélyeztettebb pontra, t. i. az alsó részre. Itt elmondják, hogy a vasúti alsó hidat rövidnek tartják, de azon segíteni nem lehet, mert a költségek nem volnának arányban azon javí­tással, a­mely eszközöltetnék; az pedig, hogy a pár­huzam­ művön valami változás történjék és esetleg ártéri híd készíttessék, veszélyesnek tartják. Magam is eredetileg ezt terveztem, mikor a híd elkészülte után az összekötő vasút épült, de akkor a szakértők azt mondották, — mint ezek is — hogy ez nem javít a helyzeten, hanem azt veszélyezteti, mert megosztaná a víz erejét. Átmennek azután t. hát egy különös dologra, t. i. azt mondják, hogy tudják, nem tudom kitől — hogy a promontori — a mint előbb is mondtam, kü­lönben sem kiképzett és rossz ágnak még a nagy viz esetében — ámbár ezt nem mondják — összeszori­­tása szándékoltatik és hogy ebből származhatik a fő­városra nagy veszedelem. T. ház! Megvallom, nem tudom a t. szakértők hol vették ezt. Én igyekeztem nekik mindennemű adatokat rendelkezésükre adni, de természetesen, minthogy igen jól tudtam azt, hogy bizonyos félté­kenykedés van az iránt, vajjon a szakértők nem fog­nak-e félrevezettetni azok által, a­kik a dolgot csi­nálták, a­mennyire lehetett igyekeztem tőlük azokat, a­kik érdekelve voltak, távol tartani és csak ott ad­tam fölvilágosítást, a­hol azt külön kérték az adato­kon kívül, melyek rendelkezésükre állottak. Kényte­len vagyok tehát megjegyezni, hogy én soha életem­ben sem magánbeszélgetésben, de tervszerüleg sem hallottam oly tervet semmiféle magyar mérnöktől, hogy ezen medernek összeszorítása a nagy víz eseté­ben is 250 ölre szándékoltatott volna, sőt ellenkező­leg ezen ágnak lehető legjobbá tételét czélozták, hogy az minden akadály nélkül levezethesse a Duna vizét. Pedig, mint említem, a szakértők erre alapítják

Next