A Hon, 1879. december (17. évfolyam, 288-313. szám)
1879-12-02 / 289. szám
a közjegyzők díjairól szólójavaslat tárgyalása előtt fog a ház elé terjesztetni, minek folytán ezen törvényjavaslat a másikhoz alkalmaztathatni fog. A képviselőház közgazdasági bizottsága hétfőn d. u. 6 órakor tartott ülésében Fáik Miksa bizottsági elnök előadja, hogy a bizottság múlt ülésében a mai tanácskozás tárgyául a magyar gazdák II. orsz. értekezlete végrehajtó bizottságának emlékirata tűzetett ugyan ki, azonban a képviselőház sürgős és előzetes tárgyalása végett a phylloxera törvényjavaslatot tette át a bizottsághoz. Nézete szerint mindenekelőtt ez utóbbi törvényjaslat vétethetnék tárgyalás alá. György Endre: Többen a bizottság tagjai közül, kik a magyar gazdák emlékirata feletti tanácskozásokban részt venni óhajtanának, egyúttal tagjai a közlekedési bizottságnak, ahol most szintén tárgyalások folynak. Tekintettel erre kérné, hogy az emlékirat a mai napirendről vétessék le. Azt se tartaná kárba veszett időnek, ha a közgazdasági bizottság bevárná az országos gazdasági egyesület által megindított enquete mozgalom befejezését s csakis azután venné fel az emlékiratot. Kemény Gábor b. miniszter igazolja a phylloxeráról szóló törvényjavaslat sürgősségét, aminélfogva annak előleges tárgyalását kérte. Ha késnénk vele, retorzionális eljárást alkalmaznának ellenünk a külföldön és gyümölcskereskedésünket hátráltató rendszabályokat léptetnének esetleg életbe Németországban. Elfogadja György Endre indítványát és tekintettel arra, hogy a legközelebbi napokban egy vagy több előterjesztést fog a képviselőháznak tenni, melyeknek a közgazdasági bizottság által való előzetes tárgyalását fogja kérni, szívesen venné, ha a magyar gazdák értekezletének emlékirata most nem tárgyaltatnék. Herman Ottó kiemeli a philloxeráról szóló törvényjavaslat sürgős tárgyalásának fontosságát, mert csak így válik lehetségessé, hogy a telet a szükséges intézkedések előkészítésére fel lehessen használni. Baross Gábor jegyző kivonatot készített a közgazdasági bizottságnak múlt ülésében hozott határozatához képest a két emlékiratból és formulázta a kérdő pontokat, melyek a memorandumokban foglalt tárgyakat felölelik. Kéri, hogy ezeket felolvashassa, úgy hogy ezek megállapítása végett új ülésre ne legyen szükség. A bizottság elhatározza, hogy mindenekelőtt a philloxeráról szóló törvényjavaslatot veszi tárgyalás alá és azután áttér majd a kérdő pontok megmegállapítására. Kemény Gábor b. miniszter ajánlja a törvényjavaslat elfogadását, megjegyezvén, hogy annak némely intézkedéseit a kutatásra és a kereskedelmi forgalomnak esetleges korlátozására nézve saját felelősségére máris életbe léptette. Szalay Imre helyteleníti, hogy e nemzetközi szerződés, mely már 1878-ban íratott alá, csak most terjesztetik beczikkelyezés végett a törvényhozás elé. Nem hajlandó a kormánynak korlátlan felhatalmazást adni és hiábavalónak tart minden újabb pénzáldozatot az irtásra, mert a philloxera hazánkban már annyira el van terjedve, hogy azt többé kiirtani nem lehet. Arra kell tehát szorítkoznunk, hogy kísérleteket tegyünk arra nézve, mi módon lehetne a philloxera kártékony hatását parallcsálni, — azért a minisztert ez irányban konkrét javaslatok előterjesztésére kívánná utasíttatni. Kemény Gábor br. miniszter hivatkozik arra, hogy oly kérdéssel állunk szemben, melyre nézve a szakértők sem bírnak megállapodott véleménnyel. Egyes ember követheti egyéni meggyőződését, de midőn a kormány országra szóló intézkedéseket kíván tenni, alaposan és minden oldalról meg kell azokat vitatni. A kormánynak szándéka e tekintetben kísérleti helyeket fölállítani, de ezzel a törvényjavaslat ellentétben nincs, azért annak elfogadását kéri. Simonyi Lajos b. a törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja, de szintén helyteleníti, hogy a nemzetközi szerződés csak most terjesztetik beczikkelyezés végett a törvényhozás elé, s azért fölhívja a kormányt, hogy a külügyminiszternél oda hasson, hogy jövőre az ily nemzetközi szerződések ratifikácziójuk előtt terjesztessenek a törvényhozások elé. Kerner Ferencz azon kérdést intézi a miniszterhez, hogy mielőtt a bizottság a törvényjavaslatot tárgyalja, mondja el, mit tettek a külföldi törvényhozások, nevezetesen Francziaország, Svájcz, Németország és Olaszország a phylloxera kiirtása tárgyában s micsoda rendeleteket bocsátott ki ez ügyben a miniszter P Kemény Gábor báró miniszternek oly külföldi törvényekről, melyeknek jelentékeny eredményei mutatkoztak volna, tudomása nincs. Elmondja azután részletesen, hogy mit tett eddig e tárgyban a minisztérium. Herman Ottó elfogadja a conventiót, mint amelynek iránya az, hogy ha már nem lehet a phylloxera terjedését megakadályozni, ez lassittassék. Törvény alkotását ez idő szerint nem tartja tanácsosnak, mert most még csak az inductiv eljárásnál vagyunk. Mindenekelőtt egy állandó phylloxera bizottság megalkotását tartja szükségesnek. Ennek első feladata lesz az idevonatkozó mérvadó irodalom megszerzése; számba kell vennie majd népünket, szőlőmivelésünket, égaljunkat, talajunkat illető adatokat továbbá az anyagi eszközöket, melyek e kérdés szerencsés megoldására szükségesek, s mikor ezek iránt tisztában lesz, akkor javasolhatja a kormánynak, minő eljárást kövessen. A philioxeráról szóló törvényjavaslatot a bizottság azzal a változtatással fogadja el, hogy kettéválasztassák. Az egyik csak a nemzetközi egyezmény beczikkelyezését foglalja magában, a másik azon intézkedéseket, melyek a miniszteri javaslat 2. 3. és 4. §-aiban vannak, a 4. 5.-tól kihagyatván a horvátbán megemlítése. A bizottság ezután elfogadta Baross Gábor előterjesztését a két emlékirat tanácskozás alá kerülő pontjaira nézve. A gazdák emlékiratára vonatkozó kérdőpontok ezek: 1. Gazdálkodásunkban országos reformra van szükség. Ez alapon ajánltatik egy »önálló földmivelési minisztérium«, illetőleg mostani viszonyainknak leginkább megfelelő »közgazdasági minisztérium« fölállítása. Ennek létesítése végett, a posta és távirdaügyek vezetése kivétetvén a jelenlegi minisztérium hatásköréből, a közmunka és közlekedési minisztérium kezébe helyeztetnék át; a posta és távirda egyesítése mindenesetre gyorsabb megoldást érdemelne. Ellenben az »önálló földmivelési minisztérium«, illetőleg »közgazdasági minisztérium« az állam és közalapítványi birtokok s az összes állami és közalapítványi erdők kezelésének és rendezésének teljesítésével lenne megbízandó. 2. A közgazdasági minisztérium munkatársul és szakkérdésekben tanácsadóul bírhatná a »mezőgazdasági államtanács«-ot, mely az ország különböző vidékeinek viszonyával teljesen ismerős gazdák és a gazdasági tudomány, minden ágából kiszemelt szakértőkből lenne összeállítandó. E tanács hivatva lenne a közgazdasági miniszter által elébe terjesztendő tervezetek, indítványok felett véleményt és javaslatot adni és az ország gazdasági szükségeiből merített önálló indítványokat tenni. A tanács tagjai, kivéve a tanács jegyzőjét, fizetésben nem részesülnének. 3. Az országos értekezlet elhatározta, hogy minden megyében egy gazdasági egyesület létesítendő, de egyszersmind ki is mondotta, hogy azok szervezetének teljes megváltoztatásával azok fentartási költségeiben — úgy, mint az az 1868. VI. t. sz. által a kereskedelmi és iparkamarákra szervezve van — a gazdasági egyesület területén levő minden földtulajdonos egyenes földadó forintja után fél V0 krajctár maximum járulékkal vesz részt. Az ekkor újonnan létesülendő »gazdasági kamarák« lesznek a közgazdasági minisztérium legmegfelelőbb, valóban hivatott és életképes közegei. 4. Gazdaságkivitelünk rendszerváltozásának és az elértéktelenedés részével fenyegető gabonatermelés teréről a hústermelés mezejére való átlépésnek, szóval az állattenyésztés erősebb és fokozottabb mérvben leendő felkarolásának szüksége elismertetvén, a gazdaértekezlet egyik legfőbb óhajakép nyilvánította, hogy a marhatenyésztés emelésére szánt évi dotatió, félretéve a szűkkeblű fiskális szempontot évről évre fokozatosan és oly mértékben emeltessék, hogy általa az e téren észlelhető bajok és hátrányok a lehető legrövidebb idő alatt elsorolhatók legyenek. Az orsz. gazdaértekezlet elkerülhetlenül szükségesnek tartja, hogy minden eszköz igénybe vételével is, mielőbb legalább egy, a magyar állam befolyása alatt levő, Magyarországot a külföld nyugati piaczaival összekötő vasútvonal megszereztessék. 6. A vizi utak létesítésére rendszeres terv készíttetvén, jelszóul vétessék az egyedül biztos elv a »saját területünkön a saját tengerünkre« első sorban minél előbb létesítendő, kiépítendő lenne a Dráva- Eszék Károly-városi csatorna. 7. Az országos értekezlet szükségesnek vélte, hogy az ország több pontján, különösen a fővárosban s az ország határaihoz közel fekvő azon városokban melyek gyüjtőhelyekül alkalmasak, a kereskedés és forgalom előmozdítása s emelésére közraktárak állíttatnak fel s hogy az illető szakminiszterek utasittatnak hogy ily közraktárak legalább Budapesten és Fiumében a lehető legrövidebb idő alatt felépittessenek. 8. Hangsúlyoztatik a gabona és húskivitel biztosításának legfőbb fontossága és sürgőssége, valamint azon óriási veszteség, mellyel a Németország által e tekintetben különösen és elsősorban ellenünk életbe léptetett intézkedések járnak. Azon reménynek adatik kifejezés, hogy a német birodalommal legközelebb újonnan megkötendő kereskedelmi szerződésben érdekeink kellőleg óva, a magyar gazdák sérelmei valahára orvosolva leendőnek. 9. Erős és becsületes vámszövetkezet volna a német és osztrák-magyar anyagi viszonyoknak megfelelő. Létesítendő lenne egy »talajjavítási s birtokfelszerelési,« — valamint »marhatenyésztési alap,« ezek együttvéve képeznének egy méltó »országos közgazdasági« alapot. 10. Azon kívánat fejeztetik ki, hogy a nyers terményeink értékesítésére határozott káros hatással levő külföldi intézkedések ellen megfelelő torló, prohibitiv intézkedések életbeléptettessenek. 11. Szükségesnek tartatik az 1874. XX. tvez. és 13. §§-nak módosítása, és pedig olykép, hogy ha a nevezett orosz-román) tartományok bármelyikében, határainktól bármily távol is kitör a marhavész, határaink azok irányában egész a vész teljes megszűntéig elzárandók. 12. Szükségesnek tartatik az 1875. VII. a földadó szabályozásáról szóló tvezikk 19. §-ának oly módosítása, hogy miután az 1867—1872. évi átlagárak alapján megállapítandó jövedelem a valóságnak épen nem fog megfelelni, mondassék ki, miszerint a földbirtok tiszta jövedelmének megállapításánál változott közgazdasági helyzet is figyelembe vétessék. 13. Megváltoztatandónak tartatik a belvizek levezetéséről szóló 1874. XI.t. czikk éspedig olykép, hogy a belvizek levezetésére szükséges előmunkálatok hatóságilag megtétetvén, a társulatok megalakítása ugyancsak hatóságilag foganatosítandó, nemkülönben a vizek lefolyásának meggátlása és utának megnyitásával szükségessé váló intézkedések a közigazgatási legolcsóbb fórumok által, lehető leggyorsabb eljárás mellett keresztül vihetők legyenek. 14. A mezei rendőri törvény: 1840. IX. t. sz, illetőleg az általa rendelt eljárás módosítása elkerülhetetlennek tartatik. A közigazgatási hatóságok illetékessége kívántatik. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése, deczember 1. Következett a cseléd- lós kocsitartási adó megszüntetéséről szólójavaslat. Hegedűs Sándor előadó ajánlja a törvényjavaslatot s egyszersmind előadja, hogy nem volt e törvényjavaslat kiterjeszthető a tekeasztalok s játékhelyiségekre is. A bizottság ugyanis meggyőződött, hogy az e czímen nyert összeg könnyen s minden zaklatás nélkül foly be és nem is jelentéktelen. Helfy Ignácz az hiszi, hogy ott helyén van nemcsak erről az egy törvényjavaslatról szólani, hanem a pénzügyminiszter által előterjesztett összes adótörvényjavaslatokról. A jelentjavaslatot nem ellenzi, de igenis az utána következőket. Ellenzi a nyereményadót a gőzhajós vasút-szállítási adót, a másodosztályú keresetadót, melynek előterjesztésében politikai immoralitást is lát. Ez az adó csak arra való, hogy a kormány még pár héig élhessen. Fejtegeti azután, mily okok szolgálhatnak egy kormány visszalépésére s ezek közt felhozza, hogy van eset, mikor a kormány visszalép azért, mert programmját keresztül vinni nem bírja. A jelen kormány nem bírta, sőt az országot oly helyzetbe hozta, amilyenben soha sem volt. (Igaz! ügy van a szélső balon.) Tisza Kálmán miniszterelnök kijelenti, hogy az államháztartás rendezéséhez most közelebb vagyunk, mint öt év előtt, s így azt, hogy a kitűzött irányban nem történt volna előhaladás, el nem ismerheti. (Zaj. Ellenmondás balfelől. Pedig úgy van!) Számok beszélnek, a függő adósságok megszűnése beszél, ez ellen a közbekiáltás nem czáfolat. (Helyeslés jobbról.) Arra a mondásra, hogy a kormány néhány hóval meg akarja hosszabbítani életét, azzal a kérdéssel válaszol, vájjon ha a kormánynak nem az államháztartás rendezése a czélja, hanem, hogy saját életét meghosszabbítsa, vájjon akkor új adóemeléshez fog e fordulni, amiről tudja, hogy minden országban, a világon minden pénzviszonyok közt leginkább teszi ki a kormány magát annak, hogy leszavaztassék ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) Már uraim — úgymond — sokszor lehet alappal — isten és ember előtt állítom, hogy engem legalább soha — de sokszor lehet plausibilitással vádolni egy kormányt, hogy ezt, vagy azt azért tette, hogy saját uralmát meghosszabbítsa, de akkor, midőn azzal jön elő, amiről tudja, hogy a legnehezebben vihető keresztül, akkor ezzel vádolni, ez már a józan ész határain túl megy. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Szemben Helfy kívánságával, hogy az adóemelést tartalmazó törvényjavaslatok ne tárgyaltassanak, kijelenti, hogy ennek okát be nem tudja látni, de kész elismerni, hogy a szállítási adóról és a kereseti adónak azon törvényben idézett nemeiről szóló törvényjavaslat oly fontos, hogy azokat először a pénzügyminiszter jelenléte nélkül, másodszor olyankor, midőn esetleg a delegácziók összejövetele miatt a ház ülésének napjai meg lehetnek számlálva, tárgyalni helyes nem volna. Ennyiben kész a maga részéről Helly kívánságához hozzájárulni, most pedig kéri a szóban levő törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés tobbfelől.) A ház ezután Péchy miniszter bejelentett válaszadására való tekintetből a tárgyalás folytatását megszakítja. Péchy Tamás közlekedésügyi miniszter: 1. ház! Királyi Pál képviselő úr interpellációt intézett hozzám a budapesti Dunafész szabályozása tárgyában. Mielőtt azonban az ezen interpellációban feltett kérdésekre válaszolnék, kérem a t. házat, méltóztassék nekem megengedni azt, hogy az itteni Dunaszabályozás körüli eljárásnak történelmi képét nyújtsam, amennyiben úgy látom, hogy a nagyközönség már régen elfelejtette, miképen létesült itt a Duna szabályozás, hogyan, mikor, kik által és ki által mily mértékben vitetett az keresztül, (Halljuk!) és ennek folytán a dolog inkább subjectiv, mint objectiv oldalról bíráltatik meg. Nem azért teszem ezt, tehát, mintha a felelősséget elődeimre akarnám hárítani, mert hisz az általam előadandókból méltóztatnak majd megítélni azt, hogy ezen urak a maguk idejében minő alapossággal és minő meggondoltsággal jártak el, hanem teszem ezt azért, mert mint mondom, óhajtandó, hogy e kérdést objective bíráltassék meg más részről, mert nagyon óhajtandónak vélem, hogy ez a kérdés egészen országos fontosságúnak és olyannak tekintessék, amely semmiféle pártnak magántulajdona nem lehet, mert mindnyájunkat egyaránt érdekel. Tagadom még azt is, hogy ez csupán a fővárost érdeklő kérdés volna ; ez Magyarország minden gunyhóját egyaránt érdekli, mert nehezen van hely, amely nem lenne anyagi és szellemi tekintetben a fővárossal oly szoros összekötésben, hogy ennek netaláni veszélyes csapását meg ne éreznék bárhol is. (Helyeslés.) Ezek után t. ház, átmegyek a dolog történelmi részére. (Halljuk.) A fővárosi Duna szabályozásnak előkészítését még boldogult József főhig nádor kezdte meg. Már akkor az úgynevezett dunai mappatiót állította össze, melynek feladata volt adatokat keresni arra nézve, hogy mikép lehessen a fővárost biztosítani minden vizelemi csapás ellen és ami azzal szoros összefüggésben áll, a főváros kereskedelmének főemeltyűjét, a Dunát olyanná tenni, hogy az minden időben hajózható legyen. Ezen dunai mappatio — a mint elneveztetett — temérdek anyagot halmozott össze, úgy hogy már 1838-ban, midőn itt a catastropha megtörtént és Pest városa oly borzasztó kárt szenvedett, mindjárt az akkori adatok következtében tudták megállapítani azt, hogy itt tulajdonkép mi volt a veszély oka és természetesen nagy vonásokban azt is, mikép lehetne hasonveszélyeknek elejét venni. Már akkor kijelentették az akkori szakértők, hogy az itteni Dunának a legfőbb baja az, hogy míg a Duna Pest városánál és Pesten felül rendkívül szép mederrel bír, de talán néhol nem elég szélességűvel, addig mindjárt Pest alatt, az u. n. kopaszi zátonynál még háromszor annyira elszélesedvén, elveszti a maga sebességét és igy nem lévén képes az addig vitt jeget tovább is ugyanazon gyorsasággal és erővel vinni, annak lerakása torlaszokat képez és tulajdonképen ezek azok, a melyek Pest városára veszélyesek lehetnek. E szerint már akkor állították fel azon elvet, hogy Budapest fővárosánál nem attól kell félni, hogy a vízbőség okozna áradást Budapesten, hanem attól, hogy jégdugulások veszélyeztethetik Budapest biztosságát. Ezen akkor kimondott elv szerint igyekeztek már akkor is valami szabályozást létesíteni. Ámbár azonban az országgyűlés is foglalkozott ezzel a kérdéssel, ámbár országos bizottságok is küldettek ki és ezen bizottságok tömérdek anyagot dolgoztak fel, mindazáltal egész az 1870. évig e tekintetben tényleg semmi sem történt. Nem történt pedig részben azért, mert némileg elvi differenciák is forogtak fenn az országban arra nézve, hogy az ország tegyen e e tekintetben valamit vagy pedig maga a főváros tegye-e meg a szükséges intézkedéseket. De másrészről egy igen lényegtelennek látszó vitatkozás is hátráltatta a dolgokat, amennyiben a mérnököknek egy része sarkantyúk felállítása által, másik része pedig a part mentén levő párhuzamos művek által akarta létesíteni a szabályozást. És ebből éles discussió támadt, amelynek eredménye az volt, hogy magának az ügynek kivitele elmaradt. Az előkészületek folytak és 1845-ben az akkori Helytartótanács igyekezett Pest városát rávenni, sőt e részben némi tekintetben pressiót is gyakorolt rá, hogy az ország közvéleménye, de a Helytartótanács nézete szerint tulajdonképen a fővárost illetvén ezen teher, maga a főváros csináltassa meg a szabályozást. Ez természetesen újabb huzavonát okozott s a dolog oda ment ki, ahova természete szerint kimennie kellett, hogy a főváros visszariadt azon roppant költségtől, mely a ma kivitelével összeköttetésben volt, erre képtelennek nyilvánítván magát. Az idő haladt, és a szabályozásból semmi sem lett. 1847-ben gr. Széchenyi István ezen ügyet is felkarolta, de miután az egész ország összes vízszabályozási műveletére csak 2 millió frt szavaztatott meg az akkori költségvetésben, ezen összeggel nem lehet valami nagy dolgot csinálni itt Budapeste nézve, még akkor sem, ha az egyedül a budapesti Dunafész szabályozására fordíttatott volna is. A dolog tehát ismét haladt, míg nem az azután bekövetkezett események következtében épen semmi sem történt benne. Azt 1850-es években ismét nem történt tisztán szabályozási szempontból semmi, hanem történt az, hogy maga a főváros létesített némi faépítményeket, melyek azonban valóságos szabályozási művekül nem tekintethetnek, s amelyek, meg kell vallani,egyebet nem is eredményeztek, minthogy általuk a Duna ágya — talán még szükebbre is szorittatott, mint kellett volna. 1870-ben akkori hivatali elődöm Gorove István volt az első, ki a valóságos dunaszabályozási műnek alapját letette s a szabályozási müvet megkezdette ; de már magát ezen 1870-ben megkezdett müvet nagyon természetesen bizonyos ideig előkészíteni kellett, mert a tárgy fontosságánál fogva azt úgy rögtönözve foganatosítani nem lehetett. Az akkori adatok szerint a mű megkezdését, tehát több rendbeli tanácskozás előzte meg a minisztérium kebelében, megelőzték azt az előbbi évtizedek alatt a Duna mappatió idején és később szerzett adatok, s igy azután hosszas discussiók után akkori hivatali elődöm Gorove István ur beterjesztett terveket a szabályozásra vonatkozólag. Az akkor létesült 1870 : X. t. sz. alapján meg volt rendelve a törvényhozás által az, hogy mikép létesíttessenek ezen műveletek. És így azt lehet mondani, hogy ez volt a budapesti Dunafész szabályozásának első alapja. Ezen akkoriban hivatali elődöm Gorove István úr által a képviselőház elé beterjesztett előterjesztés szerint a minisztérium az akkori miniszteri tanácsos Mihályi Jánosnak, a vízszabályozás vezetőjének elnöklete alatt dolgoztatta ki azon terveket, melyek kidolgozásuk után még hasonlóképen, mint most a külföldről meghívott szakértők bírálatán is keresztülmentek s ezután a képviselőháznak beterjesztetvén, a képviselőház azokat a minisztérium előterjesztése alapján tudomásul vévén, keresztülvitelükre a meghatalmazást megadta azon kijelentéssel, hogy : »ha a munka folyamában a tervben, a szabályozás lényegét nem érintő módostások szüksége mutatkoznék, azokat a kormány saját hatáskörében és belátása szerint elrendelhesse. Ezen tervek képezték azután az itteni Dunaszabályozás alapját, mely tervek véglegesen el is fogadtattak. Ezen tervekben meg volt határozva először : a fővárosi Dunamentén a Margitsziget mellett levő és itt a főváros közötti Dunarésznek miképi szabályozása, és meg volt határozva, a fővároson alul levő legveszélyesebb résznek szabályozása is, amely tulajdonképen jelenleg legfőbb oka az aggodalmaknak, melyek e tekintetben felmerülnek. És pedig nem úgy volt ugyanazon terv megállapítva, amint a munkálat tényleg azután keresztül vitetett, de azt is meg fogom mondani, hogy miért vitetett máskép keresztül, hanem a princípium tulajdonképen ugyanaz volt, bár más kanyarral, és ámbár nem ott volt eredetileg tervezve, ahol jelenleg a soroksári gát van, hanem valamivel azon alul vitetett keresztül a munkálat. Mondom, 1870-ben állapíttatott meg valóságosan a később keresztül vitt tervnek lényege, azon akkori terv pedig állapíttatott az előbbi tervekre, az akkor a minisztériumban, sőt gondolom azon kívül is levő, de ismeretes műszaki tekintélyek nézeteinek meghallgatásával, akik az országban voltak, és állapíttatott azon kívül még Engert és Wex külföldről ide behívott igen kitűnő szakértő urak véleményére. Tehát oly retortákon ment keresztül, a minél már nagyobbat alig lehet kívánni, valamely ügynek keresztülvitelére. Már most érintettem az imént, hogy a jelenleg keresztülvitt terv az eredetileg megállapított tervtől némileg eltér. 1870 után mindjárt támadtak kételyek azon eredeti terv némi módosításai iránt, nevezetesen sokan voltak, akik azt mondták, hogy az eredeti terv szerint a Margit-sziget mentén a Duna nem helyesen lesz szabályozva, mert azt mondták, nem czélszerű, hogy a budai ágon menjen a nagyobb része a víznek s a pesti ágon a kevesebb, mert ez iszapolást fog okozni és a kereskedelemnek is hátrányára lesz. E fölött mindjárt keletkeztek kételyek, de másrészről a főváros közti Dunának azon eredeti szabályozásban meghatározott medermenetére nézve ismét véleményeltérések voltak, amennyiben ugyanis az eredeti terv szerint a Duna medre a legmélyebb pontjairól eltolatott volna olyan helyekre, ahol a meder igen sekély, ami igen nagy költségeket igényelt volna, míg mások véleménye szerint sokkal czélszerűbb lett volna a meder természetes menetét kísérve, azt használni fel. Ez volt a második kérdés. A harmadik pedig volt az, hogy azt mondták némelyek, hogy azon kanyar,amely a jelenlegi vasúti hídnál létezik, nem helyes úgy, mint az eredeti tervben van , hogy kissé más radiussal kell azt csinálni, hogy nem helyes, hogy a zárgát mindjárt a Duna mellett létesíttetik, hanem azt olcsóbban és jobban lehet létesíteni, hogy ha ott egy nem teljes zárgát állittatik, s a valóságos zárgát hátrább mintegy ezerhatszáz öllel,,ahol a szikla-talajon biztos alapja van, fog létesittetni. És igy ezen vélemény közt már akkor is viták támadtak. 1872-ben ismét a behivott külföldi szakértők véleménye alapján ezen második vélemény fogadtatott el és terjesztetett be a képviselőház elé akkori hivatali elődöm által, ámbár mint az imént felolvasni bátor voltam, a ház a minisztériumot annak idején felhatalmazta, hogy változtatásokat eszközöljön, ő nézetem szerint is igen helyesen, nem tartotta magát felhatalmazottnak arra, hogy ilyen lényeges eltéréseket létesítsen az eredeti tervtől, és így ez iránt beterjesztette 1872-ben jelentését a képviselőháznak, melyhez a tervek is csatolva vannak és a mely jelentéshez mellékelve voltak az akkor ismét behivott szakértők véleményei, különösen Dalmann hamburgi, Lalanne párisi és Coumes hasonlóan párisi igen tekintélyes mérnök urak véleménye, akik e tekintetben a maguk véleményét írásilag, mint a képviselőház levéltárában meglévő példányok tanúsítják, beterjesztették. Ezek alapján a képviselőház tudomásul vette azt, hogy mily módosítások tétessenek a terveken, mert a szakértők is tüzetesen nyilatkoznak azok iránt és czélszerűbbnek nyilatkoztatták az új terveket, mint voltak az előbbiek anélkül, hogy a principiális kérdés, vagyis a szabályozás elve módosíttatott volna. Ha ezeket az előterjesztéseket, melyeket úgy a Gorove István akkori miniszter úr által beterjesztett iratban, mint a Tisza Lajos 1872-ben volt miniszter úr által beterjesztett jelentésben látjuk, figyelemmel megolvassuk, azt látjuk, hogy itt sem az 1838. év után, sem az 1860. év után sem 1870. körül, sem az 1872. év után vagy az előtt nem volt egyetlenegy vélemény sem, amely elvileg nem helyeselte volna azon elveket, amelyekre a szabályozás fektettetett. Voltak a dolog természete szerint eltérő vélemények is az egyes szabályozási részletekre nézve, és én részemről, ámbár ezen dunaszabályozási kérdéssel igen tüzetesen foglalkoztam, és ámbár volt alkalmam Magyarország legtöbb szakértőjével igen részletesen, nem discussive, hanem behatólag beszélni ezen kérdésről, mindig azt tapasztaltam, hogy akárhányszor beszéltem azon urakkal külön-külön, mindegyiknek volt egyes részletekre különvéleménye, míg ha együtt tanácskoztak, úgy ki tudták egyenlíteni a dolgot, hogy mindig egyetértésre jutottak. (Derültség a baloldalon.) Én tehát a tapasztalásból mondhatom, hogy a Duna szabályozására nézve a főelvek tekintetében, — bár a részletek iránt voltak eltérések, — egy nézet uralkodott, mely haziroztatott arra, hogy Budapestet nem kell félteni a nagy vizektől, hanem a jégdugulásoktól, kell tehát oly medret csinálni, mely ezt megakadályozza s akkor Budapest biztos lehet. Azután arra nézve, hogy mi kép viendő az keresztül, az előttem ismeretes előterjesztések szerint oda ment ki a vélemény, hogy nincs más biztos orvosság, mint az, hogy a Dunát Budapestnél illetve azon alul ezentúl szükséges lesz egy mederbe szorítani, ezen medret rendezni és hogy ott ezáltal az elfajulást, melyet állítólag a soroksári ág okozott, meg kell szüntetni. Ezek voltak t. képviselőház a szabályozás előzményei. Ezen alapon foganatosíttatott a szabályozás 1870, 1871, 1872 és 1873-ban és folytattatok 1874 és 1875-ben ezen terv alapján, anélkül, hogy szükséges lett volna e részben valamely új megállapodást létesíteni, mert a munka akkor már ezen alapon folyt. Igen nagy aggodalomra szolgáltat okot a főváros lakosságában és a külföldi szakértők irata is némi tekintetben nyilvánítja ezen véleményt, hogy a vasúti híd rövid és hogy ennek következtében a meder ott nem olyan, amilyennek lennie kellene. Igen sajátságos dolog ez t. hát. Valahány ide vonatkozó iratot, tervet, számítást a régibb és újabb időkből erre vonatkozólag láttam, mind egyetértve határozottan ugyanazon normál szabványos szélességet adja a Dunának azon a ponton, amilyen szélességben a híd tényleg épült. Már a legrégibb tervekben találni azt, hogy a lánczhíd szabványos szelvénye az, amely tulajdonképen elégségesnek bizonyult a főváros közti jégdugulás megakadályozására. A lánczhid szélessége tehát az a szélesség, mely itt a jégdugulásokat megakadályoztatja. Már pedig azon pontnál, a hol a vasúti hid fekszik, ugyanazon szélesség van és magának a hídnak szélessége is ugyanaz. Ha méltóztatnak összehasonlítani a Mihalikféle terveket, melyek 1870-ben terjesztettek elő az 1872- iki tervekkel, látható, hogy azon pont a lánchidéval ugyanazon szélességben állapíttatott meg és 1873- ban ugyanazon szélességben való keresztülvitel kötelezettsége mellett adatott ki a hid építése Cail et Co. párizsi czégnek, úgy, hogy midőn a ministerium vezetését átvettem, az építésnek 55 százaléka már megtörtént, a mennyiben csak a felső művek voltak még hátra s így ez is az előbbi időből való; de a szélessége minden szakértő véleménye szerint ugyanazon szabvány szerint állapíttatott meg. Meg kell még egyet érintenem, t. hát, mielőtt magára az interpelláczióra áttérnék. Méltóztatnak mindnyájan tudni, hogy az 1876-ki árvíz alkalmával a fővárosban erősen nyilvánult az az óhaj, hogy a soroksári zárgát vágassék ki. Tüzetesen foglalkoztam ezen kérdéssel és vizsgáltam, vajjon lehetne-e ezzel a fővárosnak lényeges könnyebbséget okozni az esetre, ha a veszély még nagyobbra nőne. Az ez előtti iratok, tervek és adatok ezen zargatot valamennyien szükségesnek jelezték. E részben nincs eltérés a kül- és belföldi mérnökök véleményei közt, melyeket olvastam s tudtommal azok közt, amelyek hivatalbeli elődeimnek beterjesztettek, nem létezik egy vélemény sem, mely azt mondta volna, hogy a soroksári zárgátat nem kell felállítani, hanem mind mulhatlanul szükségesnek nyilvánította, azért, hogy általa a víz egy mederbe szoríttassék. A vélemények tüzetesen foglalkoznak ezzel, s a külföldi szakértők is azt mondják, hogy a soroksári zárgát felállítása által megakadályozott vízfolyás a soroksári ágon, azt fogja okozni, hogy a másik, t. i. a promontori ág okvetlenül mélyíttetni fog, és olyanná fog képeztetni, hogy a Duna befogadására elegendő legyen. És ha a promontori ág valóban olyanná képeztetik, hogy a Duna befogadására elégséges, akkor áll be azután az az eset, mikor a Dunaszabályozás teljesen meg fog felelni annak, hogy mindenféle veszély elhárítva legyen. Én tehát 1876-ban, midőn ez az óhajtás nyilvánult, a kérdéssel tüzetesen foglalkozván, elővettem az az előtti adatokat és azt találtam, hogy ezt a zárgátat, mint conditio sine qua nont tekintette minden az előtti mérnöki terv arra nézve, hogy a Dunaszabályozás keresztülvitessék, azon számítással, hogy így fog a másik meder kifejlődni. Arra nézve, hogy váljon tényleg és valósággal a promontori ág mikép képezte ki magát, kellő adatok nem voltak meg, mert hiszen a zárgát 1873-ban záratván el, hivatalba lépésem előtt alig volt alkalom és mód arra nézve, hogy az eredményt valamikép meg lehessen állapítani, mert erre kissé több idő kell. Erre nézve tehát homályban tapogatództunk. Azonban igen nagy remény volt arra, hogy a nagy víz, különösen a 76-iki, eszközölni fogja a promontori Dunaágnak ily nemű kimélyitését. 1876-ban az árvíz elvonulása után, különösen az itteni helyzetet geológiai tekintetben is szemügyre kívánván venni, magam is igyekeztem magamnak tájékozást szerezni. Azon aggodalom támadt bennem, tekintettel arra, miszerint a Gellérthegy valóságos sziklákból áll, hogy Kőbánya, mely a másik oldalon fekszik, hasonlóg kősziklákat mutat fel, és tekintettel arra, hogy a soroksári ágban, mely a promontori ágon túl fekszik, maga azon zárgát is, mely ott létesittetett, kősziklán fekszik, azon aggodalomra jutottam, vájjon a kőszikla nem megy-e a promontori ágon is keresztül és nem akadályozza-e meg a kimélyedést. Ennélfogva elrendeltem a promontori ágnak tüzetes és sok ezer ponton teendő megvizsgálását, mely munka igen sok összehasonlítást igényelt, s tulajdonkép csak ezen esztendő tavaszán fejeztetett be, mintegy 25 kilométer hosszúságban lévén szükséges az észleleteket tétetni. Ezen munkának eredménye az, hogy — meg kell vallanom — azon várakozásnak, melyet úgy a bel-, mint a külföldi szakértők mindig hangoztattak, hogy t. i. az összeszorított Duna, a maga óriási erejével mélyíteni fogja a medret, az eredmény nem felelt meg. (Mozgás.) A promontori ágon mélyítést igen ritka helyen és nagyon csekély mértékben lehet tapasztalni; szélesbítést igenis, de be kell ismernem, hogy a szélesbítés a veszélyt nemcsak hogy nem hárítja el s javításra nem szolgál, sőt ha tulságig megy, épen veszélyes és ártalmas. Midőn ezen meggyőződésre jutottam, jónak láttam a külföldi szakértőket is, akik épen az országba jöttek, megkérdezni az iránt, hogy milyen további intézkedések volnának teendők. (Halljuk!) Ami a Dunaszabályozás azon részét illeti, mely kontemplálva volt a főváros között az 1870—72-diki években, amely a Duna budapesti részének tulajdonképeni szabályoztatásának neveztetik, erre nézve a t. ház tagjai kétségkívül olvasták a külföldi szakértők nézeteit. Méltóztatnak látni, hogy mindjárt a bevezetésben a legnagyobb elismerésüket nyilvánítják a ma fölött, azt mondván : »A magyar kormány a Dunán úgy a Budapest mentén, mint a felső és alsó környéken jelentékeny munkálatokat hajtatott végre, a hajózás megkönnyítésére és a városnak az árvizek elleni megvédésére. Ezen munkálatok együttvéve kitűnő s egy nagy fővároshoz méltó művet képeznek, mely az azt tervező és végrehajtó mérnököknek legnagyobb becsületére válik.« (Felkiáltások: Tovább ! Tovább!) Nem olvashatom fel az egész jelentést,hisz az a t. képviselő urak közt kiosztatott. Csak azt jegyzem még meg, hogy azután elmondják, hogy tőlem minden irányban és tervre vonatkozólag igen részletes felvilágosításokat kaptak és átmennek az egyes szakaszokra; kifejtik, hogy a Dunaszabályozás Budapest felett a Margitszigetnél helyes volt és jól sikerült; azután elmondják, hogy a Budapest közötti részre nincs szavuk s megjegyzik, hogy helyes volt a kanyarnak vezetése és azután átmennek a tulajdonképi legveszélyeztettebb pontra, t. i. az alsó részre. Itt elmondják, hogy a vasúti alsó hidat rövidnek tartják, de azon segíteni nem lehet, mert a költségek nem volnának arányban azon javítással, amely eszközöltetnék; az pedig, hogy a párhuzam művön valami változás történjék és esetleg ártéri híd készíttessék, veszélyesnek tartják. Magam is eredetileg ezt terveztem, mikor a híd elkészülte után az összekötő vasút épült, de akkor a szakértők azt mondották, — mint ezek is — hogy ez nem javít a helyzeten, hanem azt veszélyezteti, mert megosztaná a víz erejét. Átmennek azután t. hát egy különös dologra, t. i. azt mondják, hogy tudják, nem tudom kitől — hogy a promontori — a mint előbb is mondtam, különben sem kiképzett és rossz ágnak még a nagy viz esetében — ámbár ezt nem mondják — összeszoritása szándékoltatik és hogy ebből származhatik a fővárosra nagy veszedelem. T. ház! Megvallom, nem tudom a t. szakértők hol vették ezt. Én igyekeztem nekik mindennemű adatokat rendelkezésükre adni, de természetesen, minthogy igen jól tudtam azt, hogy bizonyos féltékenykedés van az iránt, vajjon a szakértők nem fognak-e félrevezettetni azok által, akik a dolgot csinálták, amennyire lehetett igyekeztem tőlük azokat, akik érdekelve voltak, távol tartani és csak ott adtam fölvilágosítást, ahol azt külön kérték az adatokon kívül, melyek rendelkezésükre állottak. Kénytelen vagyok tehát megjegyezni, hogy én soha életemben sem magánbeszélgetésben, de tervszerüleg sem hallottam oly tervet semmiféle magyar mérnöktől, hogy ezen medernek összeszorítása a nagy víz esetében is 250 ölre szándékoltatott volna, sőt ellenkezőleg ezen ágnak lehető legjobbá tételét czélozták, hogy az minden akadály nélkül levezethesse a Duna vizét. Pedig, mint említem, a szakértők erre alapítják