A Hon, 1880. január (18. évfolyam, 1-27. szám)

1880-01-29 / 25. szám

25. szám. 18-ik évi folyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Csütörtök, január 29. Szerkeszténi Iroda« Barátok­ tere, Athenaeu­m-spatat. A lap szellemi részét illető minden közlamjeg & szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad,­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivaatba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP Kiad­dóhivatal: Sarátok-tera, Ath­ersaeum-épület földszsn­t. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................................................... 2frt 3 hónapra ........................... 6» 6 hónapra ..... ....................... ,13. Az esti kiadás postai különküldéséért felül« fizetés negyedévenkint.................................­ » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás a a 2*r XVIII. évi folyamára. Előfizetési Árak : Fél évre . . . . 12 frt Évnegyedre . . . . 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. fIÜTAz előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, január 28. A »nagy« zendü­lési vita tehát a má­sodszori elnapolás és nekikészülés után, mai napon a tisztelt ház közderültsége mellett be­fejeztetett : holnap csak a zárszónokok obli­gát beszédei s azután a szavazás követ­keznek. Soha az ellenzék részéről unalmasabb, érdektelenebb muszájbeszédek nem tartottak, mint ez alkalommal, még Apponyi beszédét is lehúzta — nem annyira a cob­urnus, mint a »kalucsni«. Egyik beszéd a másiknak ellentmondott, az egyik szónok a kormány előleges be­avatkozásának elmulasztását, a másik az utólagos beavatkozást rosszalta, de magát a dicsőségteljes aktust mind valamennyi kár­hoztatta, elitélte, a keresztapaságot mind va­lamennyi megtagadta. Csak Szalay Imre kisértette meg reha­bilitálni a maga par compagnie csinált contre coeur pulstsát azzal, hogy analógiát keresett számára az 1872-ki demonstráczióban. Ez az okoskodás van ám csak még tele f u c h­­s i n n a 1. Ha neki fáklyászene, meg lámpás ösz­­szetörés, névszerint megnevezett küldöttségek összesereglése, meg utczasuhanczok sokasá­ga; »éljen Kossuth!« kiáltás, meg »le a frak­­kos bandával!« mindegy, akkor nem veszünk többet a borából. Hiszen krumpliczukor, Spi­ritus, borkő, mustárliszt, mályvafesték szintén bor , de igya meg, a­­ki csinálta! Vártuk és készen voltunk a visszator­­lásra, hogy valaki az ellenzéki szónokok kö­zül variálja-e ezt a themát, hogy ennek az ut­­czai hecrctnek nagy politikai alapja az az iszonyú korrupczió volt, a­mire Mocsáry al­­ludált a határozati javaslata benyújtásakor, de ezúttal ezt csak mind úgy per tangentem érintgették. Apponyi épen nem hozta fel s ez által valamennyi ellenzéki párt valamennyi hirlapíróját izgalom nélkül megtagadta. Csak Hoffman Pál örökített meg egy szép curio­­sumot, a­mi érdemes, hogy egy napig ki le­gyen téve a közbámulatra. Nem az az állítása, hogy mivel az országban nyomor van, annál­­fogva elégedetlenség van; tehát a képvise­lőház többsége, mely a kormány politikájával meg van elégedve, nem képviseli az or­szág többségét; ámbár az is elég szép parla­mentáris furcsaság, mert e szerint mindig a ki­sebbségnek kellene kormányozni a parlament­ben és pedig a legszélsőbb baloldalnak, mert az van legkevésbé megelégedve, és ekkép an­nak a pártnak, a­melyik kormányzani akar, valóságos Verlaufparthiet kellene játszani a választásoknál; — mint inkább az okosko­dásának a zárszavai; — a­mik ide vezetnek: »miután az ország több vidékén oly nagy a nyomor, hogy az emberek éhen halnak, tehát­­talán az következik, hogy vegyük elé rög­tön az inségi törvényjavaslatokat? — nem a­­ hanem­ tehát adjunk megrovást a budapesti zendülést elfojtó és el nem fojtó hatóságok­nak.« — Jó szerencse, hogy a Hoffman nem a logikát tanítja az egyetemen. A „HON“ TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény. Irta : Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (17. Folytatás.) _ Na és látod, a nép nyitva találta palotánkat, minden cselédünk szétfutott: háznagyunk még a kul­csot is benne feledte a pénztárban. S a nép öröket állított a kapuk elé , hogy ki ne rabolhasson bennün­ket valaki. Emlékszel arra az óriásra, abban a kormos blúzban, a ki ott állt a pénztárunk előtt, mikor har­mad nap vissza tértünk, — a császár neve napja volt épen, a nép a »Gott erhaltét« énekelte a barri­­kádokról, az óriás azt mondta neked: »itt van a pénztára gróf úr, veszszek el, ha egy huszas hiány­zik is belőle !« Te egy marék aranynyal akartad ju­talmazni; nem fogadta el: arra kért, hogy adj neki egy pohár bort, mert tegnap óta nem ivott.« — De a későbbi lázadás, arról te nem is tudsz, az épen a birtok ellen volt támasztva, mikor a pro­letárok vitriolba mártott szuronyokkal küzdöttek. — S nem maga a polgárőrség verte-e őket le ? — Bizony nem is a katonság ám. Az volt a legrettenetesebb, hogy a katonában nem lehetett már bizni. Mikor a »verestoronynál« építették a torlaszt, a köveket a katonák lábai alól húzták ki. S a gráná­tos lábhoz eresztett fegyverrel nézte azt és egyet lé­pett hátra.. — Én nem tudtam félni egész az utolsó napig soha, szólt Pálma, épen egy repülő galambnak adva alakot ujjai hegyével. Nekem az mulatság volt. A bá­lokban szalagokat kötöztünk az urak karjaira, egy­szer fehéret, másszor meg pirosat. — Az volt a forradalom kezdete. — A Karlszínházban fóráztattuk a »Bempos­tes Haupt« chariváriját. — Az volt a folytatása. A charivári a színpad­ról az utczára vonult ki, s lett belőle egy infernalis chorus, egy macska boszorkányszombat! — Hát mi is kaptunk belőle, s nagyszerű volt. Engem mulattatott. Szólt Pálma, s összegyűrve a galambot, macskát kezdett belőle idomítani. Nagyon sok tréfát találtam a bécsi forradalomban. Mikor az elfogott spiczliket, a kutyafogó szekérben szállították végig a városon, mikor a fehér galambok repkedtek a nagy fáklyászene lángfénye között, mikor a cseme­­gepiacz királyát detronizálták; — aztán a prédikáló kofákat s az átöltözött ligurianusokat, meg Nestroyt és Scholzot, mint vártán álló nemzetőröket a hídfő­nél ; az utczán kivonacozó magyar jurátusokat, a­hogy csárdást tánczoltak a rakott tűz mellett, a czigány húzta nekik, mi meg kinyitott ablaknál zongoráztuk utána! Én az utolsó napig azt hittem, hogy ez az egész csak egy érdekfeszítő színdarab, s nem ju­tott eszembe, hogy féljek. Ferencz azt gondolta magában, hogy hiszen a­mit ezek ketten itt beszélnek, az mind igaz, csak hogy nem a maga helyén használják az igazat. Ez természetesen még nem hazugság. Csak elleplezése a valónak egy avatatlan előtt. S ehhez mindenkinek joga van. A Temetvényiek nem tartoznak azt kizárni a járásuk szolgabirója előtt, hogy mi oka lehetett an­nak, hogy ők még akkor is ott maradtak a forradal­mi Bécsben, a mikor már minden más magyar aris­­tocrata család menekült onnan szerteszét, a merre látott; a mikor már Ferdinand grófnak minden be­folyása megszűnt az új korszak új rendőreinél, a mi­kor senki sem kért tőle többé tanácsot, sőt mikor már az udvar is eltávozott onnan. Az apa azt mondta, hogy »azért nem jöttünk el, mert féltünk, a leánya azt, hogy »azért ma­radtunk ott, mert nem féltünk.« S mind a ket­tőben volt igaz , hanem az igazi igaz még­is más volt. És ennek is végére járt Illavay. Természetében volt már az­­ inquirálás. Megtudta, hogy volt Bécsben egy feudális liga, mely az országgyűlésen törekedett megakadá­lyozni a jobbágyi szolgálat eltörlését Ausztriában. Ez ott nem ment olyan könnyen, mint Pesten, a­hol elég volt egy csoport diáknak felolvasni, hogy »m­i­t kíván a magyar nemzet?« — kívánja a job­bágyság eltörlését i s arra a nemesekből álló ország­gyűlés rögtön azt felelte egyhangúlag: »legyen meg!« Egy kérdőjelre, egy felkiáltó jel. Az osztrák félnél sok comma, pausa, parenthezis és különösen sok macskaköröm (»«) jött még e kettő közé. A bécsi »constituante«-ban e fölött nagy hadjárat folyt le. Voltak szabadelvű képviselők, a­kik azt vitatták, hogy fel kell szabadítani a jobbágyot s aztán a vált­­ságot fizesse az ország, — ezzel ellentétben a feu­dális képviselők abban erősködtek, hogy ha meg­akarja magát váltani a paraszt, fizesse az úrbér­­váltságot a maga tarisznyájából. Voltak aztán pa­raszt képviselők, a kik meg abban a hitben lélekzettek, hogy fel kell ugyan szabadítani a job­bágyságot az úri hatalom alól; de azért ne fizessen váltságot senki. — Ferdinánd grófnak Morvában is nagy birtokai voltak az anyja után , s Bécsben ott­­maradásának a titka az volt, hogy a Constituante lrak e fölötti harczát igyekezett kedvezően eldönteni. Rá nézve ez a megmaradás kérdése volt. — Sok ember azért bátor a veszélyben, mert egy még nagyobb ve­szély nem engedi a kisebbtől félni. — És azután megbukott az egész parlamenti taktika. A leg­­együgyübb módon bukott meg. — A parasztképvise­lőket igyekezett mind a két fél megnyerni. S a pa­rasztnak nagyon sok esze van; kivált, mikor teszi magát, hogy nincs. Ezek morvák, csehek, ruthének, illyrek voltak; azt mondták, hogy ők együgyü tét emberek, nem is értik, miről van szó? Dehogy nem értették! Csak ők tudták, hogy mi a parlamen­­tarizmus? Eligérkeztek mind a két félnek. Mikor aztán szavazásra került a hosszú vita tárgya, az első szakasznál, vájjon fölszabadíttassák-e a job­­­bágyság , a feudálisok, a földes­urak, az apáturak, az aranysarkantyús vitézek megrémülve látták, hogy az ő keresztes vitézeik , a parasztképviselők, mind egy szálig átszöknek a háromszin-szalagosok tábo­rába s megszavazták a fölszabadítást. Lett a szabad­elvűek táborában nagy öröm! Akkor azután jött nyomban a második szakasz. Fizessen-e ezért az o­r­­szág kárpótlást a földesuraknak? A feudálisok persze ellene szavaztak, mert ők a jobbágygyal akar­ták fizettetni, de nem az ő ellenindítványuk került szavazás alá, hanem a szabadelvűeké. Akkor meg a strucztollas párt látta elijedten, hogy az egész szö­vetséges paraszthad átmegy a konzervativokhez s akkor meg ők buknak meg. Mikor meg aztán a feu­dálisok elleninditványa került szavazás alá, akkor a parasztkövetek eltűntek a teremből s a ház nem volt határozatképes. Akkor aztán a liberálisok és a feu­dálisok bámultak egymás szeme közé. Most aztán se­ pénz, se posztó! Nem igy akarták ők azt. S ezzel az osztrák nemességnek a fejére volt­­ döntve a ház. Voltak, a kik ezen segíteni akartak s aztán­­ játszottak a tűzzel. S mikor aztán lángba volt borul­va minden, akkor menekültek onnan, másra hagyva az oltást. Ez volt Ferdinánd gróf curriculum vitae-ja. Ferdinánd gróf nem is képzelte azt, hogy ez a­­ nagyfej­ű ezt kitalálhassa. De hiszen csak azért­ találta az azt is ki, hogy ő rajta segítsen. (Folytatása következik.) Mi csak meg vagyunk elégedve azzal a ténynyel, hogy ily birlapi harczidő után az ellenzéki pártok egyike sem tartotta oppor­­tunusnak a szabadelvű pártot és az egyes de­­moralisatió eseteit solidaritásba hozni. Eiz a piszok szégyenletes dolog, de még szégyen­­lendőbb munka a talált piszkot szétkenni akár az egész nemzetre, akár egy tisztességes pártra. Csak egy szónok beszélt a corruptióról tüzetesebben, az is a kormánypárt részéről, I­s­­­ó­c­z­y Győző, a­ki ismeretes eszmejá­rásánál fogva, ezt nagyrészben a zsidók­nak és az újságíróknak tulajdonító, nagy jukunditására a tisztelt háznak s nagy orsintorgatására a tisztelt hírlapírói karzat­nak. Nem jól formulázta a dolgot, így áll az: ha a corruptio mellett meggazdagodik valaki, akkor az ellenzékről senki sem szól fel ellene, legyen" ő zsidó, vagy keresztyén ; csak akkor fordul ellene minden ember, ha a corruptio mellett megbukott. Az erkölcste­lenséget csak a tönkrejutottnál ostorozzák meg, csak arra gázolnak rá, a­ki már a föl­dön fekszik. S ebben van az idők tanulsága. No de hát a világdöntő nagy országos ügy, a belügyminiszternek mai nap különö­sen jól sikerült parentatiói, s a tisztelt ház kaczagási ensembléja mellett mai nap nyuga­lomra tétetett, következik még holnap a há­rom javaslattevő búcsúztatója s azután el lesz temetve. De hát már most azt kérdezzük, hogy azért, hogy a tisztelt háznak egy ilyen derült, vidám napja legyen, mi szükség volt a sze­gény Verhovayt, meg Schwarcz jogászt és a comfortable-kocsist keresztül lövetni ? — Szó­val , mire való volt az egész hete ? Mert, hogy az ellenzéknek sem a házban, sem azon­kívül nem használt, annyi bizonyos. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 29-ikén, csütörtökön este 6 órakor ér­tekezletet tart. — Grünwald Béla képviselő, mint értesülünk, pártunkból kilépett, mert pártunk nem vette azonnal tárgyalás alá, illetőleg nem tett köte­lező ígéretet azon indítványára, melyet tegnap, a közigazgatás reformja végett a párt értekezletén tett. Olvassa el bárki azt a határozati javaslatot, annak nagy horderejét, sok részletét és ítélje meg, lehete-e arról bármely pártnak azonnal véleményt mondani vagy tárgyalás alapjául azt elfogadni ? Azt hiszszük, hogy nem. És meg is lehet ezt próbálni. Szólítsa fel Grünwald az ellenzéki töredékek bármelyikét, terjeszsze eléje ugyanezt a ha­tározati javaslatot; kérje felette a határozatot, meg fog győződni, hogy rá nem állanak. A­ki tehát ily okból lép ki pártunkból, az nem az aktu­ális politika embere, azt az ellenzéki frac­iók meg­jubilálhatják kilépéséért, de magukénak abso­lute nem mondhatják. Ez a tényállás és ebből igen könnyen levonhatja kiki magának a következtetést is. Sajnáljuk Grünwald czéltalán elhamarkodását, de ily módon kilépését megakadályozni nem lehete. — A nyelvkérdés az osztrák költ­ségvetési bizottságban. Az osztrák költség­­vetési bizottság tegnapi ülésében két jellemző epizód folyt le. Kr­a­­­c­s képviselő úgy találta, hogy Dalmá­­czia igazságszolgáltatásában az olasz nyelv, a minori­tás nyelve szerfelett uralkodik. Követte őt­­ a 11­a, ki, megbeszélvén Bukovina igazságügyi viszonyait, panaszkodott a Lembergtől való függés felett és hogy a bukovinai törvényszéki hivatalnoktól azt követelik, hogy a román, ruthén, lengyel és német nyelvet tel­jesen bírja. Azután jött Giovanelli báró, ki tűr­hetetlennek jelentette ki, hogy tisztán német kerüle­tekben, p. az alsó Innvölgyben olasz beadványok ola­szul intéztessenek el. Dr. Bosniak a felett panasz­kodott, hogy a szlovén nyelv háttérbe szoríttatik. S t­r­e­m­a­y­r igazságügyminiszter annak a kijelen­tésével iparkodott magát az ügyből kivonni, hogy az egyenjogúság elve rendszeresen az által vétetik számba, hogy beadványok a létező honi nyelvek mindegyiké­ben elfogadtatnak és a beadvány nyelvén intéztetnek el, hogy a végtárgyalások mindig a vádlott nyelvén folynak stb.; de az a követelés, hogy a törvényszéki hatóságok a bel­közlekedésben is minden nyelven hi­­vataloskodjanak, szertelen következtetésekre vezetne. Az igazságügyminiszter e nyilatkozata által a már bezárt vita ismét megnyittatott és először is Zellhammer használta fel. Ingerült hangon ki­jelentette, hogy a miniszter nyilatkozatai az egyenjo­gúság megsértése. Cseh- és Morvaországban a német nyelv ezáltal uralkodóvá tétetik, a szláv többség nyelve alárendelt törzsnyelvévé degradáltatott, hiszi és reméli, hogy Stremayr nézete nem a mostani kor­mányé. Az alkotmánypárti képviselők ez alatt az egész tárgyalás alatt teljesen passzív magatartást követtek. A másik epizód is jellemző volt. Az »Igazság­­i szolgáltatás a koronatartományokban 16.700,000 frt« fejezetnél Lienbacher előadó — 16.699,000 frt engedélyezését indítványozta, tehát teljes — 1000 frt törlését. Ez nem tetszett Cl­a­m-M­a­r­t­i­n­i­t­z gróf­nak, mire Lienbacher az 1000 frt törlés helyett 5000 frt törlését ajánlotta s ezt el is határozták. — A külügyi vita az osztrák dele­­gáczióban tegnap simán folyt le. A szónoklatok közül kiválik Hübner báró beszéde úgy magvas tartalma, mint tendentiája által. Alapeszméivel egyet­értünk, különösen abban, hogy örömmel üdvözli a német-osztrák-magyar »entente cordiale«-t, más te­kintetben elismerő ugyan a két hatalom vezérlő ál­­lamférfiainak érdemeit és fáradozásait, melyek e kö­vetség létrejöttét elősegítették, de különös súlyt helyezett a két állam rokon népeinek sympathiáira is, melyek e szövetségnek a tartósság garancziáit nyújtják. Ezt a pontot igen szorgalmasan ventillálja és czélzatosan használja fel a franczia sajtó. A »Journal des Débats« s legutóbb a »Temps« oly irányú czikkeket közöltek, melyek legnagyobb mér­tékben gyanúsítják az osztrák német elemet s azt mit Hübner báró természetes rokonszenvnek mond, a franczia sajtó oda magyarázza, hogy Ausztria né­met elemei nagyon is Németország felé kacsintanak s a »J. d. Débats« egész megütközéssel említi azt, hogy Bismarck herczeget a bécsiek mily ovácziókkal fogadták. A »Temps« meg e tekintetben monarchiánk politikai »evolutiójáról« szólva, még messzebb megy s azt mondja, hogy Németország mindinkább K e- 1 e t r­e tolja a monarchiát azért, hogy nyűgat felől annál gyöngébb legyen. De hát a franczia sajtónak ilyen irányú ex­­pektorácziói igen könnyen érthetők. Bizonyos, hogy nem jó szemmel nézik a két közép-európai hatalom meghitt viszonyát s minden lehetőt fölhasználnak, — de bizton hiszszük, siker nélkül — e viszony gyanúsí­tására s lehető lazítására. Mi részünkről azt hiszszük, hogy Ausztriában a Schönere­r-féle emberek igen kevesen vannak, s az osztrák németek öröme a német-osztrák-magyar szövetség fölött annyival természetesebb és érthe­tőbb, mert mi magyarok is, kiket pedig a franczia lapok nem sorolhatnak a német fajhoz, örültünk s örülünk annak. Hübner báró hangsúlyozá beszédében az Oroszországhoz való jó viszonyok szükséges­ségét is, mit a külügyér »legfontosabb feladatai« közé sorozott. Hogy azonban meddig mehetnek e jó viszonyok s minő természetűek lehetnek azok, meg­látszik beszédének azon tételéből, melyben mondja, hogy a »m­onarchia érdekei nem engedik meg, hogy a Balkán félsziget közvetle­nül, vagy közvetve egy harmadik nagy­hatalom sphaerájába essék.« Ennek különös hangsúlyozása és kiemelése mellett aztán bátran beszélhetünk az »Oroszországgal való jó viszonyról.« Ilyen értelemben mi is elfogad­juk azt.­­ A törvényhozó testülethez köze­lebbről egy törvényjavaslat fog az 1878. évi XXV. t. sz. 82. §-a 3. kikezdésének módosítása iránt benyujtatni, melynek értelmében az osztrák-magyar banknak megengedtetik, hogy jegyeit most ez i­­mer nélkül nyomathassa. Az idézett szakasz abbeli intézkedése, hogy a jegyek egyik felén német, másik felén pedig magyar szövegnek kell állania, to­vábbra is érvényben marad. Mihelyt e­­javaslat el lesz intézve, az állami jegyek és a bankjegyek alakjának megfelelően újra fognak nyomatni.­­ A somogyi küldöttség. Somogy me­­gyéből, Karád mezőváros vidékéről ma egy 14 tagból álló küldöttség tisztelgett az igazságü­gyminiszternél. Karád mezővárosa és vidéke a tahiy bíróságot Ka­­rádra áthelyeztetni és az áthelyezett bíróságot az egész területre telekkönyvi joggal felruházni kéri. E kérelem rövid indokolása után átadta a kér­vényt Paul­er igazságügyminiszternek, a­ki kije­lenté a küldöttségnek, hogy a telekkönyv megadása ellen semmi kifogása sincs, a­mennyiben azt a viszo­nyok is igazolnák és csak a felmerülendő költségek viselésére nézve óhajtaná a községek nyilatkozatát ismerni. A járásbíróság székhelyének megváltoztatására nézv­e kijelenti, hogy a törvényszékek és járásbíró­ságok székhelyeinek végmegállapítását c célzó javas­latot még ez ülésszakban, de legkésőbb a jövő ősz­szel szándékozik a háznak benyújtani s ekkor a me­gyék , illetve törvényszékek meghallgatása után a gyakorlatban eddig helytelennek bizonyult beosztá­sok és elhelyezések mindenesetre meg fognak változ­ni. A küldöttség a legjobb reményekkel távozott el a minisztertől.­­ A lánczhajózásról szóló törvény­­javaslat, mint a közlekedési miniszter ma a pénzügyi bizottságban kijelentette, készen van, s nem­sokára a képviselőház elé terjesztetik.­­ A képviselőház mentelmi bizott­ság­a ma d. u. 5 órakor tartott ülésében két men­telmi ügyet tárgyalt, az első Nagy Györgyé, ki bí­rói zártöréssel vádoltatik. A bizottság abban állapo­dott meg, hogy a mentelmi jog felfüggesztését fogja javaslatba­ hozni. A második Odeschalchi Arthur hg. mentelmi ügye, ki rágalmazással vádoltatik. A bizottság ez utóbbi ügyben az ítélethozatalt bizonyos adatok beérkeztéig felfüggesztette. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. u. 6 órakor tartott ülésében, melyen a kormány részéről P­é­c­h­y Tamás miniszter, Hyeronimy államtitkár, T­o­l­n­a­y Lajos vasúti főigazgató vol­tak jelen, folytatta a közmunka és közlekedé­si minisztérium költségvetését. Az államépítészeti hivatalok czime alatt kiadásokra 429.200 frt, bevételekre 37.287 frt. A kőutak fentartása és építésénél kiadásokra 2.956.445 frt, bevételekre 9950 frt szavaz­tatott meg. Viziutak fentartására és építésére előirányzott tételek tárgyalásánál Kautz Gyula kérdést intéz a miniszterhez a Rába szabályozási ügyre nézve, s felkéri arra, hogy ezen már több évek óta függőben levő rendkívül bonyodalmas s mint vélt helytelen irányba terelt ügy állása iránt némi felvilá­gosítást adjon, annál inkább, minthogy a dolog való­ban országos érdekű és hazánk egy jelentékeny vidé­két legközelebbről érinti, s mert szóló attól tart, hogy ha rövid idő alatt erélyes elhatározás nem tör­ténik, esetleg Győr városa és vidéke árvízi catastro­­pha áldozatává válhatik. Péchy miniszter válaszolja, hogy a Rába szabályozása ügyének bonyodalmait a szabályozási czélra alakult társulat belső viszálya és egyenetlen­kedése okozza ; a Rába felsőbb vidékén történt sza­bályozások, malomkivágások stb. az illető vidékek­nek előnyére voltak, de az alsóbb fekvésű vidékeket, név szerint Győrt és vidékét aggodalomba ették. A kormány, tekintettel ezekre, kb­. biztos kiküldését tartotta szükségesnek, az ügy tisztába hozatala azon­ban nem sikerült s nincs kilátás arra, hogy a szabá­lyozás 12 millióra előirányzott költségét az érdekelt­ség hajlandó lenne magára venni. Biztosítja egyéb­iránt a miniszter a fölszólalót, hogy Győr aggodal­mainak eloszlatására a szükséges intézkedések meg­tételéről gondoskodni fog. Ezután viziutak czimére megszavaztatott ki­adásra 780.726 frt, bevételekre 10.473 frt. E czimnél felolvastatott Somogy megye közön­ségének két kérvénye, melyek közül egyikben kéri, hogy Tóthfalunál a Dráván átmetszés eszközöltessék, a másodikban pedig azt, hogy a Drávának Barcsnál áthidalására szükséges kölcsön jóváhagyassék. A bizottság kijelenti, hogy az első kérvénynek elég van téve, mert a sürgős munkák rovata alatt az átmetszés­re szükségelt 20.000 frt is benne van; a másikra nézve pedig tudomásul vette a miniszter azon felvilágo­sítását, hogy a tárgyalás befejezéséhez közeledik s ekkor fog ez ügyben a végintézkedés megtételni. Műszaki egyének kiképzé­sér­e és utazási ösztöndíjakra 3000 frt. Nyugdíjakra 130.000 frt az előirányzat szerint megszavaztatott. A beruházások czime alatt az előirányzott 435.992 frtból kitöröltetik a b) pont alatt­­említett 350.000 frt, mely a Budapesttől Ercsiig terjedő Du­­naszabályozásra van előirányozva, mely iránt külön előterjesztés fog benyujtatni. Ez által az előirányzott 3.019.960 frt leszállittatott 2.669.960 frtra. A magyar kir. államvasutak rovatánál bevételre...................................... 11.157,600 frt kiadásra.......................................... 7.705.575 » beruházásokra.................................. 346.000 » új építkezésekre............................. 500.000 » végül az állami gépgyár rovatánál kiadásra........................................... 800.000 » bevételre........................................... 900.000­­ szavaztatott meg. A diósgyőri vasgyár költségvetésének tárgyalását a bizottság a jövő ülésre halasztotta, me­lyet a pénzügyi tárc­a költségvetésével együtt fog tárgyalni. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése jan. 28-án. Baross Gábor az esti lapunkban közöltek után vádolja az ellenzéket, hogy a házban általa meghonosított szenvedélyes hang átment sajtójába, a­mely bizonyos irányban a parlament befolyása alatt áll. És hová jutna a sajtó ? Ugyan kérdem — így folytatja beszédét — nem jutottunk-e oda, épen azon hangnál fogva, hogy a közönség előtt ma már sem­minek és senkinek nincs tekintélye. És itt, t. hát, Kossuthnak egy mondása jut eszembe. (Halljuk !) Bem valakinek a kitüntetését kívánta s azt óhajtotta, hogy érdeme szerint jutalmaztassék. Erre Kossuth azt felelte, hogy ha mindenkit érdeme szerint kíván­nánk jutalmazni, várjon ki kerülhetné el közülünk a verést ? Már most azok, a­kik támadásaikkal , foly­tonos zaklatásaikkal ezen párt existentiájának ártani iparkodnak, hogyha érdemeik szerint méltányolnák őket, egyikök sem kerülné el a verést. Tehát ez már az egyik, t. ház, a­mi eléggé bizonyítja azt, hogy az eszközök, melyeket mi czéljaink elérésére fölhasz­nálni akarunk, különbözők. A bíráló, a gáncsolónak helyzete sokkal előnyösebb, mint a cselekvőé. A rosszakarat kiaknázhatja ezen helyzetet — nem mon­dom épen rosszakaratból, de nem is baráti indulat­ból — az­ ellenzék kiaknázza helyzetét, bírál és gáncsol, a­nélkül, hogy önmagát érdeme szerint mél­tányolná. De te­hát, a részletekre térve át, főleg az hoza­tott fel, hogy preventív rendszabályok hiánya miatt gáncsolható a kormány eljárása. Már most a t. kép­viselő úr azt mondá, a rendőrség eljárása oly hiányos volt, hogy azt sem tette meg, a­mi kötelességében ál­lott volna, hogy elejét vegye a bajnak; egy másik képviselő úr pedig azt mondá, hogy a rendőrség és még nem tudom miféle más rendtartási közegek tul­­mentek hivatásukon, brutalitása határt nem ismerő volt s megbüntetendő. Ezek szerint te­hát, mi lett volna a rendőrség teendője, a midőn egyik oldalról az állíttatik, hogy tulment hatáskörén (Közbeszólások bal felől: Ezt senki sem mondta!) más oldalról pedig, hogy nem tette meg kötelességét (Közbeszólás bal felől: Nem áll!) Igenis mind a kettő mondatott. Én meg vagyok arról győződve, nem szólva arról, mit tartok én a rendőrség praeventív hivatásának, hogy azokhoz képest, miket bátor voltam állítani, a minisz­terelnök úr megtette azon jelentések és nyomozások alapján a maga részéről a szükséges intézkedéseket. És ez elegendő. De, t. ház, a t. képviselő úr által beterjesztett határozati javaslat két lényeges dolgot tartalmaz. Az egyik az, hogy a vizsgálat eredményét a képviselőház elé terjeszsze a kormány, a másik pedig elitélést tar­talmaz a kormány iránt a rend megzavarásának megelőzésére szükséges és teeendő intézkedések elha­nyagolása miatt. Ugyan kérdem te­hát, nem-e első­sorban szembeötlő a támadás, midőn egy vizsgálat­nak megindítása s bejelentése követeltetik, de más­felől már a­nélkül, hogy beváratott volna azon vizs­gálat eredménye, kimondatik a fölött a rosszalás. Ez jellemzi azon kiindulási pontot, mely a képviselő úr beszédjének jellemvonását képezi. (Ellenmondások balfelől.) A t. miniszterelnök úr előterjesztette itt a részletekről szóló jelentését, beszédében és jelenté­sében hangsúlyozta, hogy el van határozva a fenn­álló törvények értelmében a vizsgálat eredményéhez képest járni el. Én te­hát, a t. miniszterelnök úr ki­jelentését olyannak tartom, melytől hozzájárulásun­kat megtagadni nem lehet, s midőn ezt ezennel kije­lentem, bátor vagyok a magam részéről egy határo­zati javaslatot beterjeszteni. (Közöltük esti la­punkban.)

Next