A Hon, 1880. január (18. évfolyam, 1-27. szám)

1880-01-13 / 11. szám

11. szám. 18-ik évi folyam. Budapest, 1880. Kedd, január 13. Reggeli kiadás. Laiertcesse-fcé»­ iroda« Barátok-vers. Athenaeum-épület A lap szellemi részét alató minden kőesemény « szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalbe (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület ildszint. Előfizetési dij: Portán küldve, vagy Budapesten ház­, z hordva reggeli és esti kiadás együtt 1 hónapra............................................ • 2£rt 3 hónapra.......................................................6 * 6 hónapra .......••.•12» Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felüdl­fizetés negyedévenkint.................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás­­A.­S . XVIII. évi folyamára. Előfizetési Árak: Fél évre . . . - 12 frt Évnegyedre . .­­ • 6 * Egy hónapra . .­­ • 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. EBSTAz előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hone ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. 1 »Hon« szerz, s kiadóhivatala. Budapest, január 12. Haymerle magatartása. Bécs, jan. 11. nyilatkozatok, me szólvá* . . . _ Azon merle te ügyTaT..... ..... sekre tett 7^Q0372sp08 abban okmányszerűen voltak indokolva, sokkal több őszinteségről, határozottságról ig,, „ tesznek tanúbizonyságot, hogysem a magyar bizottságra jó hatást ne tettek volna. Minden szavából, minden sorából látszik ama törek­vés, hogy keleten a berlini szerződés betű­­­szerinti értelemben végrehajtassák, és nyuga­­ton a monarchia tekintélye és érdekei meg­­óvassanak; békés, nem provokáló, mások ügyeibe nem elegyedő, de határozott érdek­politika, által. És az ellenzék, mely úgyszólván le ,van fegyverfiziai gg­yfflemnep", flBftis­­­h elfelejtheti azon alaptalan és szenvedélyes támadásokat, melyeket e politika megterem­tője, Andrássy ellen intézett és ép úgy sür­geti az általa kötött berlini szerződésnek és Szerbiával kötött bécsi konvencziónak érvé­nyesítését; m­i­n­t érdekeink biztosítását mintha amazt feltétlenül el nem ítélte volna; és mintha ennek jelentőségét teljesen sem­mire redukálni ne iparkodott volna. De hát ez az ellenzék olyan következetlensége, mely­nek csak örülni lehet, bár csak mindenben ilyen következetlen lenne! Haymerle nyilatkozataiból és okmányai­ból, tagadhatatlanul, első­sorban a Szerbiáva folytatott alkudozásokra vonatkozók, érde­melnek figyelmet. Meglehetős­en volt ugyan az a közlemény, mely e kérdésnek tárgyalá­sáról a közönség elé került. Okmányszerűleg is volt az világosítva, de jelen kellett lenni a bizottságban, hallani az okmányok egész so­rozatának felolvasását; figyelemmel kísér­ni az egyes árnyalatokat, a miniszter és szakközegeinek nyilatkozataiban, hogy az ember a dologr­a egészen hű képet nyerjen és egészen híven érezze azt a benyomást, me­lyet egyfelől: Haymerle erélye; másfelől: Szerbia perfidiája az emberre tesz. Első pillanatra: a kereskedelmi szerző­désnek fontossága túlbecsültetik , mert midőn az ellenzék lapjai siránkoztak a felett, hogy Szerbia »legtöbb kedvezményes« szerződést kötött a legtöbb nyugati állammal, és pa­naszkodtak a felett, hogy ez nekünk még nem sikerült; az olvasó hajlandó volt arra a kö­vetkeztetésre jutni, hogy érdekeink itt, a kül­föld előnyére, háttérbe vannak szorítva. Mert azt, az illetők vagy nem tudták, vagy bölcsen elhallgatták azt, hogy a mi statusquónk most is jobb, előnyösebb, mint bármely külföldi államé; mert Szerbia (a berlini szerződés ér­telmében is) azon kereskedelmi szerződések kötelezettsége alatt áll, melyet monarchiánk Törökországgal kötött volt és igy, a mi for­galmunkra az 1838 -i szerződés értelmében, Szerbia csak 3°/o-os vámot vethet és nem töb­bet. Igaz ugyan, hogy e­z — miután érték­vám — a becslés önkénye, illetőleg az érté­kek régi felvétele következtében, 7—8°/o-ra is emelkedik, de ez mégis tariffaszerződés, és kisebb tételeket tartalmaz, mint a szerb áta­­lános vámtariffa; főleg ha azon tervezetet is te­kintetbe veszszük, melyet, rövid időn, életbe­léptetni szándékozik ez ország. Tagadhatat­lan, hogy monarchiánk, e tekintetben is, még kedvezőbb helyzetben lenne, ha a közelebbi 40 év alatt folytonosan szakszerű ellen­őrzés alatt állott volna az 1838-as szerződés végrehajtása, mert akkor nem csúszhatott volna be az a becslési eljárás, minek követ­keztében a vámtétel megkétszerező­dött; de az eljárás évek hosszú során át gyökeredzett meg, azt csak új szerződéssel és pedig speczifikus súly-, nem értékvámokkal lehet kiirtani. Ez kell, hogy alapját képezze az új alkunak. De Risztics perfidiája itt is érvényesült. Még csak a szerb törvényeket (melyek közül nem egy, különösen azok, me­lyek a fogyasztási adókra vonatkoznak, ér­dekeinket mélyen sértik­ és vámtariffaterve­­zetét is vonakodva, későn küldte meg tanul­mányozás végett; Így tehát ez a kérdés még nagyon kezdetleges stádiumban van. Tehát a magyar kormánynak is van ideje és alkalma, érdekeink érvényesítésére, e téren tüzetes ta­nulmányt tenni és részletesen megállapított állást foglalni. Azonban egy kérdés már e tekintetben is el van döntve.Ez a Szerbiával való vámközösség eszméje. Ez eszme megbu­kott. Még­pedig Szerbia ellenállásán ép úgy, mint­ a m­agyar kormány magatartása követ­keztében. És az érdekeknek e véletlen talál­­kozásá­t a magyar ellenzék sem veheti rossz néven ,­ mert nem csak fogyasztási adóink­ban, monopóliumainkban és vámjövedel­münkben lettünk volna, e közösség által, te­temesen megkárosítva, de nemzetgazdasági érdekünk is vesztett volna, Szerbia nyers ter­­ményeinek szabadabb versenye által. .Ezért, ha a főleg osztrák érdekeknek szolgáló eszme megbukott, jusson eszébe a magyar ellenzék­nek, hogy ez kinek érdeme. Persze, ne fe­­­­lejtse ki Haymertet sem, ki hajlott a magyar kormány előterjesztésére. Szerbiával nekünk, a keleti forgalom szempontjából kell összeköttetésben lennünk, és ennek eszköze, a kereskedelmi szerződés mellett , sőt e­n­n­é­l is sokkal nagyobb mértékben a vasúti csatlakozás. Haymerle előterjesztése és okmányai fényesen bizo­nyítják be, hogy mikép bujkált a perfid Risztics Szerbia ebbeli kötelezettségének tel­jesítése elől ; szerette volna azt, hol a keres­kedelmi szerződéssel, hol a Bulgáriával és Törökországgal folytatandó tárgyalásokkal összekötni ; szeretett volna a fölhatalmazott­­jával , Alimpicscsal kötött konvenczió alól kibúvni ; de Haymerle, ravaszságának min­den lépésében nyomában volt és végre kény­­szentő, az igaz, hogy sok időveszteséggel, a monarchia álláspontjának elismerésére , ill.­ A „HON“ TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény. Irta: Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (7. Folytatás.) Az utolsó Temetvényi gróf. Mégis szép az az őszinteség, mondá magában Illavay, a­mig a komornyik, kezében a két ágú gyer­tyatartóval, végig vezette a folyosókon a főur olvasó­szobájáig. — Nagyon szép és ritka adomány az az őszinteség. Más leány azt mondta volna: »tegye meg ön ezt, meg amazt, fordítsa jóra, a­mit a vak sors el­rontott, tegye lehetővé a lehetetlent — az én szép szemeimért!« Ez fölöslegesnek talál minden czirógatást, csábítást; megmondja egyszerűen, »önnek kötelessége minket a kellemetlen helyzetekből ki­szabadítani ; s ezért önnek nem jár semmi, nem, még csak egy álomlátás káprázata sem; ön tartozik ezzel, mivelhogy ön azon szerencsétlen teremtések egyike, a­kik »jó emberek,« s a­kik ennélfogva azzal a teherrel szület­tek a világra, hogy minden embernek adósai, a­kivel csak összetalálkoznak a föld kerekén, ezeknek meg kell tenni mindent, a­mit akárki kér tőlük, hogy ho­gyan teszik meg, az az ő gondjuk. Ha megteszik, az nem is érdem, ha nem teszik meg, az már goromba­ság. Más leány legalább mórikázott volna előtte egy kicsit s az most nagyon rosszul esett volna neki; ez egész hidegen megmondta a szemébe, hogy önzésből volt hozzá ily kiváltságos bizalommal, kér mindent, nem ígér semmit. Becsületes leány. Ennek a megbí­zásában el lehet járni. A folyosók, előtornáczok maguk is főúri fény­űzést hirdettek; azok a szarvasagancsok, a­mikre az elejtő vadász neve van felakasztva, nagyobb kincsbe kerülnek, mintha aranyból volnának öntve. Nem va­daskert, hanem vadas ország termi azokat, s az őrző vadászcselédség száma egy kis zászlóaljat tesz ki. A márvány lépcsők anyagáért drága utat kellett építeni a hegyek közé, s a fresco tájképek a falakon nem ideális tájak másolatai, hanem megannyi uradalomnak a hosszú panorámája. Minden tárgy arra van itt, hogy dicsekedjék. Egy pipázó terembe érkezve, melynek összes groteszk bútorzata a furcsa pipaállvány összhangzó környezetét látszott képezni, a komornyik azt mondá a vendégnek, hogy tessék addig leülni, mig ő exczel­­lentiájánál bejelenti. Kis idő múlva a komornyik kijött s nagyon kérte az engedelmet, hogy ő exczellentiája rögtön ki­jön, csak tessék nehány perczig türelemmel lenni, mig átöltözik. Azután egy kis idő múlva megint előjött, s azt mondá, hogy, de bizony mégis jobb szeretné ő ex­czellentiája, ha az olvasó szobájába kegyeskednék be­fáradni. Illavay hát bement hozzá. Észrevehető volt, hogy ő exczellentiája valóban át akart öltözni, ott volt még a levetett fekete frakk, a hímzett csillaggal a mellén, hanem aztán fele után megint mást gon­dolt s ismét felvette a kurta flanek­ otthonkáját. Hát, mert mikor már fölvette a fekete frakkot, akkor látta meg a tükörből, hogy az sehogy sem illik össze a mostani ábrázatjával. Maga sem ismer magá­ra a főur. — Hova lett az a büszke alak, ki a bécsi császári váriakban lekötelező mosolyával jobban be­világította a termeket, mint valamenynyi csillár. Két fejjel magasabb volt a közönséges embereknél s ezt tudta felhasználni arra, hogy a kit nem akar meglát­ni, annak elnézzen a feje fölött. Most pedig úgy össze van esve. Három hete már, hogy nem borotválkozott. A­mióta egy rettenetes októberi napon a saját ked­­vence borbélyát látta az utczán a »Pöbel« élén dekla­­málni, kezében egy szerencsétlen főúr (a népharag áldozata) összetépett diszköntösének foszlányával, az­óta nem ereszt borbélyt a torkához közel, maga pedig borotválkozni nem tud; annálfogva nem hasonlótlan egy gályarabhoz, a­ki a bagnoból szökött meg , az a flanell-otthonka is segít kiegészíteni a mintát. Ki ke­resné benne a tegnapelőtti Temetvényi Ferdinand grófot, felséges névtársának aranykulcsos, aranysar­kantyús és aranygyapjas lovagját, a nagy Temetvé­­nyi-család utolsó és legnagyobb férfiivadékát ? Szobája csupa könyvtár, félig felmetszett, de végig nem olvasott könyvek hevernek minden asztalán. —Ezer bocsánatot kérjek arram! szól a főúr a belépőhöz, olyan keményen berregetve az »r« betűt, mintha annak a kiejtésére egy egész óramű mozgásba hozatala volna szükséges. — Bocsánat, hogy ily der­­rangiírozottan fogadom. A szakállam egész errdő márt az ábrrázatomon. Nincs, a­ki kiirrtsa. Minden­féle borrbélynak nem adhatja az ember oda az arrerá­­ját, hogy lefarragja. Ferencz kezdett szepegni. Ha ez most a felvett tárgy nyomán arra fog áttérni, hogy »hát az urat ki borotválja meg olyan szép simára ?« — »Saját ma­gam.« — »Nem borotválna meg engem is?« — S még majd azt is meg kell neki tenni. De szerencsére más vadnyomot üldözött az esz­mecserkészet. — »Az ember most igazán nem tudja, hogy ki­re bízza r­á a torikát ? Megbomlott a világ trendje. Épen most olvasom a Girrondisták törrténetét Lamarr­­tinetől. Szarral-szórva ugyanaz, a­mi nálunk törrténik. Olvasta ön márt ? — Nem olvastam még. A nevezetes mű csak a múlt évben jelent meg (1847.) Akkor aztán felvette a gróf és elkezdte magya­rázni Ferencznek, hogy ez az eset, meg az az alak mennyire hasonlít ehhez a most történthez, meg ehhez a mostani alakhoz, s ennél fogva mennyire kö­vetkezik mind az egymás után itt és most, a­mi ott és akkor történt. — A szemei egész rémlátásra voltak felnyílva. — De még a peu­erré, ugyan­az a név is. Tessék! Akkori Marrat, most pedig Madarrász. Pe­dig hát mit vétettek a girrondisták ? Jó hazafiak vol­tak, de r­ossz rrevoluezionarriusok. Mind a guillotin alá ke­rültek. Még madame Arroland is ! Madame Arroland! Urram. Ha ön ismer­né ötét! Ha hallaná velem vitatkozni, a szive megrrendülne tőle. — Madame Roland, a­kit kilenczvenkettőben lefejeztek ? — Nem. Nem. Hanem a leányomat. Szakasz­tott madame Arroland! Nem az alakjára, de az egész szellemére nézve. Ugyan kérem, vigye el magá­val a Histoire de Girondinst, és olvassa el, aztán mondja meg, hogy nincs-e igazam? — Elviszem, gróf úr, de nem azért, hogy én ol­vassam, hanem hogy a gróf ne olvassa. Más idő, más ország volt az. Nálunk nem terem meg sem a sanscu­lette, sem a chouan. A comtessel egyébiránt már volt szerencsém találkozni és általa felvilágosittatni az okok felől, a mikért a gróf ide hívott. — Úgy ? mondá a főur összecsukva a könyvet s aztán a két kezével a háta mögé téve azt, hogy az asztal párkányon félig ráülhessen, mintha igy bizo­nyosabb volna felőle, hogy az abban lakó rémszelle­mek nem jöhetnek elő. — Tehát beszélt önnel a leá­nyom ? Mit beszélt ? — Legyen megnyugodva a gróf, mind olyan dolgokat, a­mikért nem kerülne a »jólléti bizottság« törvényszéke elé. Én hivatalos állásommal össze­­egyeztethetőnek vélem, hogy mindazokat elintézzem, a mik a grófot nyugtalanítják — a saját felelőssé­gemre. — A saját felelősségérre­ úgy, hogy engemet azért senki kérrdőre ne vonhasson ? — Egészen úgy. Megértettem a helyzetet. A grófnak nem szabad compromitálva lenni sem az egyik sem a másik félre nézve.Minden intézkedés az én terhemre fog esni. Csupán egyet kérek a gróftól. Ez tulajdonképen nagyon sok. Azt, hogy a mit én ön­től hivatalos hatáskörömnél fogva követelek, azt ha­ladéktalanul teljesítse. — írásbeli meghagyás folytán ? Kérdé a seru pulosus főur. — Természetesen. — De kitől van önnek viszont megbízása! A »honvédelmi bizottságtól.«? — Nem. A rendes elöljáróságomtól, az alispán­tól és megyegyüléstől. — De hát a kormánybiztos? Hisz az egy Henriot! — Dehogy Henriot! Jó, magunkforma táb­­labiró. — Olvassa ön csak, hogy mit ír nekem ? — Tudom. Szeret nagy szavakat használni. Én értek a nyelvén. Régi jó ismerősöm. Tengert kiált, s pohár vízzel is beéri. Csak nem kell vele disputáim. Majd elintézek én vele mindent. Ebből a szavából is láthatni, hogy micsoda jámbor ember volt ez az Illavay, más azt mondta volna, hogy bizony ez fogas munka lesz: nagy fába vágjuk a fejszét, a fejemmel játszom, hogy annál be­csesebbé tegye a szolgálatát, ez meg igyekezik meg­­kicsinyíteni a veszélyt, a­minek a más kedvéért neki megy. — No csak vigyázon ön. Az ilyen­­ idők kifor­gatják az embert a szokott jelleméből. Én láttam a borrbélyomat, mint népszónokot! A borrbélyomat, a ki excellentiás urak parókáit szokta fodoritani s minden miniszternek az álla alá nyúlt. A barricadeon állt és onnan olvasta fel a proclamatiót. — Bocsásson meg, gróf ur; de az idővel gaz­dálkodnunk kell. Engedje meg, hogy itt az Íróasztal­hoz leüljek és néhány szükséges rendeletet megírjak. — Tessék. — Legelőször is a grófnak egyet. — Nekem-m-m ? szól a gróf s mindjárt behúzta mind a két kezét a flanell dókája hosszú ujjaiba. — A grófnak van egy nagy fegyvertára. — Egy kicsiny. — Akár kicsiny, akár nagy, én azt lefoglalom. (Folytatása következik.) főleg annak bevallására, hogy ez ügyet ve­lünk, haladéktalanul, minden más kérdéssel és előfeltétellel való kapcsolat nélkül, köteles megoldani ; és hogy a berlini szerződésben kötött három évi terminus, szigorúbb vagy enyhébb magyarázatára is a szerint van ki­látása, a­mint kötelezettségei iránt, készséget és bonafidest tanúsít , a­minek ellenkezőjét próbálta, mint eddig. Igaz, hogy ez még nem eredmény , de van még egy negatív része Haymerle működésének, a­mi a positív eredménynek is erős garantiája, és ez az, hogy az orosz állami, sőt társulati vállalkozás lehetősége, monarchiánk hatalmi szavával záratott ki, a szerb vasútügyből. Pedig e téren való kijátszatásunkat is oly kárörömmel énekelte meg egynéhányszor a magyar ellenzék, hogy az embernek egészen furcsán jó, hogy mind­ennek épen az ellenke­zője az igaz. Hanem hát eddig csak tartott a türelem a mi részünkről és a perfidia­risztics részé­ről , de most már, reméljük, mindkettőnek vége lesz. És hogy vége legyen, erre nagy befolyással lehet a magyar kormány is. Ál­lapítsa meg már a szerb vasúti csatlakozás magyarországi részét ; egyezkedjék, gondos­kodjék annak kiépítéséről, hogy egyfelől : ez alapon is biztosítékot nyújthasson a közös kormány követelésének ; másfelől : az or­szág forgalmi politikájának javára, mások ál­tal meg nem előztetve, zsákmányolja ki a csatlakozás előnyeit. — A »Függetlenség« jan. 11-ki számából, felkérés folytán átveszszük a következő nyilatkozatot: Miután gróf Károlyi Tibor és Szeniczey Ödön urak Tisza László úr nevében a leghatározottabban kije­lentették, hogy azon vádak, melyeket én a »Függet­lenség« január 6-diki számában a hamis váltókra vo­natkozólag — mintha a váltókra Tisza László ur tudtával írattak volna hamis nevek — közöltem, nem igazak , annál fogva én ezen vádat ezennel visszavo­nom. Budapest, 1880. január 10. Hoitsy Pál. — Pestmegyében a jelen évre összeírt vá­lasztók, mind al1 kerületben, összesen 30.642-en van­nak, akik közül be van jegyezve a régi jogalapon, mint nemes: 649, földbirtoka alapján: 24.030, házbirtoka alapján pedig 536, jövedelme után 3867 és csak ér­telmi qualifikácziója után 1560. Legtöbb választója van a gödöllői kerületnek, a­melyhez 26 község tar­tozik, legkevesebb (2480) a váczinak A választó­köz­­ségek száma 203. Megjegyezzük, hogy csak egy köz­ségben nincs az értelmiségi rovathoz tartozó választó, és ez Sziget-Újfalu, a ráczkevei kerületben. A '■gi jog alapján mint nemesek, vannak beírva napszámosok is. Ez alapon 90 községben vannak felvéve válasz­tók il ; a legtöbbet mutat elő Aporka község, a hol a beirt 98 választó közül 91-en vannak felvéve. E kö­­ség az alsó-dabasi kerülethez tartozik s ennek mind a 22 községében van a régi jog alapján beírt válasz­tója és a­kik összesen e kerületben 312-en vannak, tehát majdnem felét teszik a nemesi választóknak (649-nek). Kalocsán van a földbirtok után a legtöbb : 7­58 választó, Váczon pedig legtöbb választó van a jövedelem után: 345 és az értelmiség alapján is.­­ A magyar delegáczió külügyi bi­zottságának azon ülése, melyről esti lapunkban köz­lünk tüzetes tudósítást, vasárnap, jan. 11-én volt, e dátum azonban a szövegből korrektori figyelmetlen­ség folytán kimaradt. — Az emmersdorfi találkozásra vonat­kozólag Etienne és dr. Rieger közt a »Mont. Re­vue« a »N. Br. Pr.« utolsó nyilatkozataira azt vála­szolja, hogy Emmersdorfban nemcsak a cseh tarto­­mánygyűlési és reichsrathi választókerületek tetemes szaporítása, a tartományi bizottság elkülönítése két osztályra a német és cseh lakosság részére, a cseh nyelvnek hivatalban és iskolában jelentékenyen ki­lő­vített használata és cseh tanintézetek terjedelme­sebb fentartása államköltségen hagyatott helyben, hanem a politikai közigazgatásra vonatkozólag is inczessziókat vettek szemügyre, melyek az autonó­mia fogalmát egészen más világításban tüntették volna föl, mint eddig Ausztriában. Ez az elaborátum elvileg elfogadtatott, jóllehet, még nem íratott alá és azonnal a tervezettt darab színrehozatalához fogtak. .­­e az egész sakkpartié meghiúsult, mert nemsokára kitűnt, hogy a berlini szerződésnek az alkotmánypárt­­ian is sok és meleg barátja volt s azért a csehek segé­­dével se buktatható meg. Dr. Herbst nem adta to­vább aláírását az emmersdorfi föltételekhez. Ez azon­ban oly időben történt, midőn T­a­a­ff­e gróf még nyugodtan Innsbruckban ült, mint helytartó és sej­telme se volt, hogy nemsokára kabinet alakítására f­og meghivatni.­­ A »kisbirtokosok országos föld­hitelintézetéhez« az ország minden vidékéről érkeznek már jelzálogkölcsönök engedélyezése iránt kérvények; ezek érdemleges elbírálás tárgyát egy­előre ugyan nem képezhetik, mindazonáltal nyilván­tartatnak, s mihelyt az intézet üzleti működését meg­kezdendő miről a közönség idejekorán értesittetni fog, szabályszerű elintézést nyerenének. Az intézet igazgatósága beküldötte hozzánk az országos intézet alapítóinak, ezek által jegyzett alapítványi összegek­nek s az ezekre 1879. decz. 30. déli 12 óráig teljesí­tett befizetéseknek kimutatását, melyből kitűnik, hogy az alapítványok főösszege 1.658.900 frt, a befi­zetések főösszege 321.915 frt. De e jegyzék kinyo­­matása óta 2740 forint befizetés történt, s két uj alapitó (Jäger József 100 forinttal, dr. Bochkor Ká­­­­roly 500 írttal) együtt 600 írttal a tagok sorába lépvén, tesz most az alapítványok összege 1.659,500 irtot s a befizetések főösszege 324,655 irtot.­­ Az újvidéki »Szibszki Národ« sze­rint dr. Pavlovics István congressusi képviselő s az úgynevezett szerb »nemzeti párt«-nak egyik főem­bere, Miletics zászlajától elpártolt, mert nevét az An­gyelics ellenes nyilatkozatra az ő tudta és beleegye­zése nélkül írták alá a »Zászlava« szerkesztőségében, így történt ez — nevezett lap szerint — dr N­a­­­o­­s­e­v­i­c­s nevével is; ez azonban nem lépett ki a Mi­letics körből. Az újvidéki »Szrbszki Károd« elvárja, hogy Pavlovics példáját mások is követni fogják.­­ Az orosz felszerelések nyugati Oroszországban még mindig magukra vonják a poli­tikai világ figyelmét. Szentpétervártt ugyan azt állít­ják, hogy a nyugati erődök megerősítése csak egy, már az utolsó háború előtt megkezdett műnk , foly­tatása s hogy a tömeges fegyver-megrendelések oka csak abban rejlik, hogy a gyalogsági fegyverek elég­telenek és jobb szerkezetű új fegyverek által be­tette­­sítendők, de e nyilatkozatokban alig nyugosznak meg mindenütt. A »Standard« azt mondja, hogy jóllehet egyes tudósítások a hadi előkészületekről Lengyelor­szágban, túlzottak is, mégis szemtanuk által megdönt­hetetlenül van megállapítva az a tény, hogy a len­gyelországi hadsereg diszpozíc­ióiban és mozdulatai­ban valami szokatlan és rendkívüli rejlik s hogy inkább el lehetne hinni ,hogy az egész világ össze­esküdött, hogy csaljon és csalattassék, mint arra a következtetésre jutni, hogy Oroszország katonai intéz­kedései se hadi fenyegetést nem jelentenek se nem erednek a háború félelmétől. Nevezett lap ezután így folytatja : »Am a tényt, hogy Németország nem készül ha­sonlót hasonlóval viszonozni, talán sokan annak a je­léül fogják venni, hogy a legközelebb érdekelt állam­férfiak és katonák nem érzik magukat megfélemlítve. De nem szabad elfeledni, hogy a német hadseregek bármely pillanatban mozgósíthatók és hogy kevesebb mint két hét alatt a határnál állhatnak. Német- és Oroszország közti esetleges konfliktusnál Ausztria- Magyarország jóakaró semlegességének egész előnye hihetőleg az első részén lesz s egyátalán nem bizo­nyos, nem fog-e a válságos pillanatban a passzív se­gélynél valamivel több nyújtatni. Ennek meggondo­lása megerősíti a hitet, hogy az orosz kormány alig fog arra gondolni, hogy szomszédjai egyikét vagy épen mindkettőt kihívja. De hogy lehet máskép­p nyilvánvaló hadi készületeket megfejteni ? Lehet, hogy Oroszország magamagát érzi nyugtalanítva és hogy meg akarja mutatni a világnak, hogy nem ké­születlen arra az esetre, ha a Német- és Ausztria- Magyarország közti egyetértés többnek mutatkoznék mint puszta védelmi, baráti szövetségnek. Ha ez a megfejtés, egyátalán nem megnyugtató, ellenkezőleg új veszély elemeit rejti magában. Ha Német- és Ausztria-Magyarország Oroszország ellen védekez­nek és Oroszország Német- és Ausztria-Magyaror­szág ellen védekezik, a dolgok helyzete a béke fön­­tartására nézve lehetőleg kedvezőtlen.« — A fővárosi közigazgatási bizot­­s­á­g, mai ülését R­á­t­h Károly főpolgármester el­nöklete alatt megkezdvén, a féléves szakjelentések tárgyaltattak. Az elnöki és polgármesteri jelentés nevezetesebb tényeket nem tartalmaznak. Az adófelügyelő jelentésében a szokásos számadási tételeken túl megemlíti, hogy ellene azon vád emeltetett, hogy az adóbehajtásnál túl szigorú; ezzel szemben felsorolja az adatokat, melyek iga­zolják, hogy 13 milliónyi adóhátralék mellett csupán 650 árverés foganatosíttatott, miből kitűnik, hogy ama vád alaptalan. Hosszabb eszmecserét nézett elő a főkapitány jelentése, melynek kapcsán kimondotta, hogy a fő­­kapitányság a fenforgó számos szervezési hiányok okából nem felelhet meg a rendőrség a hivatásának teljes mértékben s a félévi jelentést ily értelemben határozza felterjesztetni s egyúttal kéri, hogy a rend­őrség az egész országban kellőleg szerveztessék, a cse­léd és toloncz ügy rendeztessék. Ezután B­é­k­e­y Imre tanfelügyelő olvassa fel jelentését, melyre meddő vita keletkezett. A tanfel­ügyelő mintegy 32 iskolát javasol felállíttatni a mi­niszter által kiküldött körrendelet és kimutatás ér­telmében. Busbach, Ráth Károly iparos és a főpol­­gármester a félévi jelentésben a tanfelügyelőnek azon tényét tartják felemlítendőnek, hogy a felállítandó is­kolákra nézve javaslatát beterjesztette s annak beható tárgyalása után a köz­­bizottság a megfelelő intéz­kedést megteszi. A közig. bizottság ez értelemben ha­tároz. A tanfelügyelő jelentésének továbbá a statisz­tikai része,­­ valamint a többi szakjelentésekben foglalt féléves statisztika a bizottságnak a kormány­hoz felterjesztendő 1879. év második felére szóló jelentésében felvétetni rendeltettek el a bizottság által. A jelentés elkészítése a főjegyzőre bízatván, a hitelesítésre, illetőleg felülvizsgálatra három tagú bizottság választatott és a további teendők végett pedig a bizottság holnap délelőtt folytatja ülését. — Nyilatkozat. A »Függetlenség« f. hó 6-ki száma — mely csak ma jutott kezemhez — a já­r-nagykun-szolnokmegyei főispáni állás betöltésé­re vonatkozó hírekkel foglalkozván, Horthy István úr személye mellett — mintegy versenyezve — az én csekély egyéniségemet is fölemlíti, mint olyant, kit »szolgálataim és a nekem tett ígéretek, valamint a fő­ispáni állás méltóságának és befolyásának elnyerésére irányuló ambitióim tolnak előtérbe.« Nehogy a köz­véleménynek alkalma legyen azon tévhitben lenni, hogy ezen közleménynek és motívumainak komoly alapja van, szükségesnek vélem kinyilatkoztatni, hogy én a szóban forgó — különben bárkire is megtiszte­lő — állásra nem vágytam és ilyent elfoglalni haj­landó nem is lennék, s miután a közpályán egyedüli ambitióm kielégítését mindenkor csak független állá­som megtartásában kerestem és fogom keresni ezután is, igen természetes, hogy Tisza Kálmán kormányel­nök úrtól ez irányban semmi ígéretet nem nyertem, de nem is nyerhettem, miután személyemre vonatkozó ígéretek tételére neki alkalmat nem szolgáltattam. Egyébiránt pedig részemről úgy a megye, mint a közérdek szempontjából szerencsés választásnak tar­tanám, ha a szóban forgó fontos állás Horthy István úr által töltetnék be. K­ö­v­é­r Károly, országgyű­lési képviselő, Szeged, jan­. 11. (O. K.) A királyi biztosság hivatalosan és hír­­lapilag szólítja fel mindazokat, kiknek káraik a kár­becslések alkalmából, részint távollétük, részint egyéb okok miatt, hivatalosan megállapíthatók nem voltak

Next